PÁZMÁNY PÉTER.

Teljes szövegű keresés

PÁZMÁNY PÉTER.
A PROTESTÁNS túlsúllyal szemben a XVII. század elejétől kezdve megindult a katolikus ellenhatás. A bécsi udvar által szívósan támogatott katolikus egyházi férfiak megkezdték térítő munkájukat. Hitvitázóik élénk harci kedvvel rontottak a protestánsokra. Vég nélkül folyt a vita arról, melyik Jézus Krisztus igazi egyháza. Ebből a szellemi küzdelemből emelkedett ki országos hatású munkásságával és hatalmas irói erejével a magyarországi katolikus egyház újjáalapítója s a magyar katolikus hitvitázó irodalom legkiválóbb művelője: PÁZMÁNY PÉTER.
Első hitvitázó munkája 1603-ban jelent meg: Felelet az Magyari István sárvári prédikátornak, az ország romlása okairól írt könyvére. Magyari István azt hirdette, hogy Magyarország romlását a magyarság tömérdek bűne okozta s e bűnök között nem utolsó a római katolikus vallás követése, holott ez a vallás kárhozatos balgaságokat és gonosz babonákat tanít. Forgách Ferenc nyitrai püspök felszólította Pázmány Pétert, cáfolja meg a rágalmakat s Pázmány Péter a nyitrai püspök egyik kastélyában néhány hónap alatt megírta feleletét. Azt a vádat, hogy Magyarország pusztulásának a katolikusok az okai, felháborodva utasította vissza. Hatásosan érvelt amellett, hogy a katolikusok vallása az ősrégi romlatlan hit, nem pedig a protestánsoké; hogy Róma hívei nem bálványozók s nem országrontók, hanem igenis azok a luteránusok, akiknek minden szerencsétlenség köszönhető: «Addig volt az Istennek áldása rajtunk, addig volt országunk, míg a mi hitünk virágjában volt; akkor kezdett romlani, mikor ti támadtatok Lajos király idejében. Mert amint megmutatám a könyvnek első részébe, soha senki az apostolok idejétől fogva egész ezerötszáztizenhét esztendeig azt nem vallotta, amit akkor kezde Luther tanítani… Ha azért a mi hitünk volna ennek a veszedelemnek oka, nyilván Szent István királytól fogva lött volna veszedelmünk, mert azóta soha egyéb hit és vallás nem volt a mi vallásunknál Magyarországban».
Az egyház nem szorul rá – úgymond – hogy Luther Márton állítsa helyre az igazi kereszténységet; erre nem volt semmi szükség, mert a katolikusok sohasem szakadtak el Jézus Krisztus valódi tanításaitól. A római pápák úgynevezett találmányai a Szentírásban és az ősi egyház hagyományaiban gyökereznek. A katolikus egyház az evangélium folytonosságában él, ezt a történelem ezer példájával lehet bizonyítani. A pápát és a papságot különböző vétkekkel vádolják, de ki lehet mutatni, hogy ezek a hiresztelések legnagyobb része alaptalan rágalom. Nézzenek csak körül a protestánsok a maguk portáján, majd meglátják, vajjon előbb állnak-e erkölcs dolgában, mint a katolikus egyháziak? Ha valaki abból az okból akar elszakadni a régi vallástól, hogy papjai között latrok is akadnak, addig ne szakadjon el, míg olyan vallást nem talál, melyben csupa szent ember él. Milyenek a protestáns prédikátorok? Tanításaikban mind szentek, de életükben csalárdak, részegesek, paráznák. S miért mondják a katolikusokra, hogy üldözik az eretnekeket, mikor a protestánsok sokkal türelmetlenebbül és vérengzőbben ontották Angliában és Franciaországban az ellenkező hitűek vérét. «Noha pedig – fordul Magyari Istvánhoz – megbüntethetnék efféle tévelygő tanítókat, mint te vagy, halállal is a fejedelmek, mindazáltal kérlek, mondd meg, hány embert öltek meg Magyarországban avagy Németországban a ti hitetekért? Bizonnyal nem oly kegyetlen a mi evangéliumunk, mint a tietek.»
Régente boldogabb volt a magyar, mióta azonban az új tanítás elterjedt, a nemzet ereje megfogyatkozott, az ország nagy része pogány kézre jutott, a nép megromlott. Az új tanítások megrontották az emberek erkölcsét. Ma a tíz esztendős gyermek is több gonoszságot cselekszik, mint régente a negyven esztendős ember. «A mi nemzetségünk azelőtt oly tökéletes, együgyű, ájtatos nemzetség volt, hogy hozzá foghatót nagy földig nem találtak volna. A lopás és ragadmány, a fajtalan és feslett élet, a szitok és átok csak hírrel is alig hallatott közötte; de mióta ti támadátok, nemcsak azokat, akik titeket követnek, olyanokká tevétek, mint a zabla nélkül való vadlovakat, de még azokat is, kik tőletek különböznek, a veletek való társalkodással, mint a baziliskus az ő látásával, ugyan eltávoztattátok, úgy hogy akit most legjámborabb és legtökéletesebb erkölcsűnek tartunk, azelőtt száz esztendővel igen gonosz embernek látszott volna.»
Első könyve után Pázmány Péter számos hitbuzgalmi és hitvitázó munkát bocsátott közre, hogy minél sikeresebben küzdhessen a protestáns papok tanításai ellen. 1603-tól kezdve harmincnégy esztendőn keresztül állandóan résen állt. Tolla rendkivüli nyereséget jelentett a protestantizmussal szemben élet-halál-harcot vívó magyarországi katolikus egyháznak. A széles látókörű, nagytanultságú, éles elméjű jezsuita kifáraszthatatlan ellenfélnek bizonyult; ez nagy dolog volt abban az időben, mikor az ország lakosságának legnagyobb része a református és evangélikus vallást követte. Pázmány Péter figyelme mindenre kiterjedt. Fejlesztette a papnevelést, előmozdította a nemesifjak tanítását, Nagyszombatban katolikus egyetemet alapított. Egyedül a főúri rendből harminc családot térített vissza az anyaszentegyházba. De ha előkelő helyzete nagyra növelte is tekintélye súlyát, elméje fényességének igazi emlékét mégis csak írásai őrzik.
Termékeny író és fáradhatatlan hitvitázó volt. Gráci tanársága idején Az mostan támatt új tudományok hamisságának tíz nyilvánvaló bizonyságában (1605) a hitújítás dogmáit általánosságban ostromolta. Tudományos készültséggel és szónoki hévvel írt, az erősebb hangtól sem óvakodott. Ellenfeleit keményen korholta. Megfelelt Gyarmathi Miklós helmeci prédikátornak Monoszlai András veszprémi püspök ellen írt vitairatára is: Keresztyéni feleletében (1607) Gyarmathi Miklósnak száz tételét cáfolta. Stiláris ereje és drasztikus humorizálása ebben a vitairatában mindjárt szembeötlik.
Midőn Grácból végleg visszatért hazájába, Az nagy Calvinus János Hiszek-Egy-Istenéről írt könyvében (1609) oly élesen támadta a kálvinizmust, hogy az 1609. évi országgyűlés protestáns rendjei a jezsuiták kiüzetését és a könyv szerzőjének példás megbüntetését követelték. A luteránusok vezére, Thurzó György nádor, csak nehezen tudta lecsillapítani a forrongó nemeseket. Pázmány Péter szerint Kálvin János eretneksége borzalmas istentagadás, s amilyen volt a mester, olyanok követői, a kálvinista prédikátorok. Nagy izgalmat keltett Az kassai nevezetes tanítóhoz Alvinczi Péter uramhoz iratott öt szép levél is. (1609.) A könyvben egy református pap írja leveleit a híres kassai prédikátorhoz, felvilágosítást kér tőle különböző vallási dolgokban. Az alakoskodás arra szolgált, hogy a katolikus szerző annál sikeresebben ostromolhassa a református tanokat. Alvinczi Péter válaszára adta ki Alvinczi Péternek megrostálását (1609), szemére vetve ellenfelének, hogy válasza szitkozódás, ellenben nem találta meg benne a vallástudománynak egy szalmaszálnyi erősségét sem.
Mint esztergomi érsek is kitartóan folytatta polémiáit. A Kalauz (1613) megjelenése országos esemény volt. Utána több munkát írt Szyl Miklós és Lethenyei István álnév alatt, bár mindenki tudta, hogy a szerző Magyarország prímása. Csepregi mesterségében (1614.) és Csepregi szégyenvallásában (1616) gúnyos hangon dorgálta Zvonarics Imre csepregi evangélikus prédikátort, aki Nagy Benedek kőszegi iskolamester társaságában felszólalt a Kalauz ellen. A reformátusokkal igen hevesen vitatkozott. Az calvinista prédikátorok tüköre (1614) ismét olyan elkeseredett harcba keverte Alvinczi Péterrel, hogy Az igazságnak győzedelmében (1614) már a leggorombább hangon viszonozta a kassai lelkész sértegetéseit. E haragos röpirata után még több könyve jelent meg. Legtartalmasabb volt közöttük a Balduinus Frigyes Kalauz-cáfoló könyvére adott válasza: A setét hajnalcsillag után bujdosó luteristák vezetője. (1627.)
A katolikus hitbuzgalmi irodalmat több értékes könyvvel gazdagította. Lefordította Kempis Tamásnak Krisztus követésérül négy könyveit (1604.), arra iparkodván, hogy fordítása olyan legyen, mintha «először magyar embertül magyarul iratott volna». Munkájával századokon keresztül nem versenyezhetett egyik magyar Kempis-fordítás sem. A katolikus imádságos irodalom terén új korszakot nyitott Keresztyéni imádságos könyvével. (1606.) Ennek száz év alatt nyolc kiadása jelent meg. Hatását nagy kelendőségén kívül legjobban az bizonyítja, hogy egy evangélikus pap mindjárt az első kiadás után kinyomatta az imádságoskönyv nagy részét a maga neve alatt. A katolikus egyházi beszéd fejlődésében iskolát teremtő hatást tettek Prédikációi. (1636.) Életének tapasztalatait ebben a könyvében foglalta össze, irodalmi pályáját ezzel a művével koronázta meg.
Legnevezetesebb hitvitázó munkájában, az Isteni igazságra vezérlő kalauzban (1613), a katolikus vallás főbb hitágazatait nemcsak behatóan tárgyalta, hanem minden oldalról cáfolta a protestáns hitelveket is. Első részében azt bizonyította, hogy a világnak egy teremtő Istene van, akit a keresztény vallás szerint tartozunk tisztelni, aki előtt azonban a római gyülekezettől elszakadt vallások éppen nem kedvesek; második részében azt igazolta, hogy egyedül a római gyülekezet az igaz gyülekezet, melynek tanításai ellen senkinek sem szabad tusakodni; harmadik részében azt fejtegette, hogy a Szentírás semmit sem kedvez az újítóknak, sőt minden sora a római katolikus egyház tanításait erősíti.
Igaz hit csak egy lehet – úgymond a nagy hittudós – s az igaz hit nélkül nem üdvözülhet senki. A luterista és kálvinista prédikátorok kölcsönösen eretneknek nevezik egymást s csak akkor békülnek meg civódásaikban és fordulnak az igaz hit ellen, mikor a katolikusok szemükre hányják egymás ellen intézett szitkaikat. Ki az eretnek? Mindenki eretnek, aki bármiben egyebet hisz a katolikus anyaszentegyház tanításainál.
A keresztény hittel való hivéshez két dolog szükséges: az ember higyje Istennek a Szentírásban tett kinyilatkoztatását s erről a kinyilatkoztatásról a római anyaszentegyház bizonyságát fogadja el. A római anyaszentegyházon kívül nincs más igazság, csak tévelygő vélekedés. «Az elidegenült atyafiak szeme eleibe rakogatván igazság ösvényeiről elhanyatlott ügyüket, nem valami erőtlen és újonnan gondolt és csinálgatott argumentumoknak nyilával lövöldözünk reájuk; sem valami kákából szőtt pajzzsal oltalmazzuk ügyünket; sem elmefuttató okoskodásokkal mutogatjuk magunkat: hanem ugyanazon erősségeket hányjuk eleikbe, amelyekkel a régi anyaszentegyház nevezetes fődoktori, pásztori, tanítói és vezéri, kiket velünk egyetemben ők is igaz és szent pátereknek neveznek, dícséretesen meggyőzték és teljességgel meghamisították azokat a dögleletes tudományokat, melyek az ő idejükben szarvat emeltek vala.» Csak nem gondolja valaki, hogy a régi szentatyák pokolra taszítandó eretnekek voltak? Ellenkezőleg: a luteristáknak és társaiknak hazug a hite és nem isteni a tudománya.
A hitújítók szerint semmit sem kell elhinni, ami a Szentírásból világosan ki nem tetszik; de vajjon magából a Szentírásból kimutatható-e ennek a műnek isteni eredete; nem szükséges-e elfogadnunk az anyaszentegyháznak erre vonatkozó tanuságát és igazolását. A Szentírás isteni eredetének vallói egyedül a római anyaszentegyház tekintélyében hihetnek. Megmaradhat-e ilyenformán a reformátorok tanítása, hogy a Szentírás szövegén kívül semmit sem kell hinni? És mi jogon magyarázza Luther és Kálvin a Szentírást a maga tetszése szerint? A vallást nem lehet véleményre, okoskodásra, elmélkedésre építeni; lelkünk üdvösségét nem bízhatjuk egyes hitújítók akaratára. A tévelygő lelkipásztorok azt hozzák ki a bibliából, amit akarnak; a maguk belátása szerint forgatják a szent szövegeket; megvetik a zsinatokat, míg végül sokféle külön értelmezgetésük egymás ellen fordítja őket. A római anyaszentegyházban – ebben az egyetlen igazi ítélőmesterben – nincs bizonytalanság, ingadozás, tévelygés; nincs is a hívők közt zavar, közömbösség, hitetlenség. A hitújítók okozták, hogy az emberek közül ma már sokan nem is hisznek Istenben a nagy bizonytalanság miatt.
Könnyű a tévelygésre okot adni, de nehéz az eltévelyedetteket igazságra hozni; egy bolond olyan követ vethet a kútba, hogy tíz eszesnek is gond azt onnan kivonni. Nádszálként ingadozik minden eretnekség, kősziklán áll a római anyaszentegyház. Senki sem szökik itt szembe a hittel; senki sem zajong, mint a szelektől háborított tenger; senki sem tántorog, mint az útját vesztett ember. Miért állt a hitújítás idején a főrangúak nagyobb része a reformációhoz? Mert meg akart gazdagodni, szomjazta a kincset, irigyelte az egyház jószágait. Míg az ókori pogányok között csendes prédikálással, szent erkölcsök példájával, vértanuság elszenvedésével és csodatételekkel terjedt a keresztény vallás, a mostani reformációt pártoskodásokkal, vérontással, török segítséggel erősítették meg. Hogyan csúszott be Magyarországba a luteristaság? A sok hadakozás közben megfogyatkozott a papok száma, feslett életű barátokból eretnekek váltak, a nép lelkipásztor nélkül maradt, az emberek lassankint tévelygésbe estek.
Egyébként miért tartanak papot a protestánsok? Ha mindenki maga értelmezheti a bibliát, ha a bűntől senkit sem kell feloldani, ha a lelkipásztor nem különbözik a hivőtől, minek akkor a prédikátori tiszt? S mit dicsekesznek azzal, hogy ők az apostolok igazi utódai, ők a régiség őrei, ők az egyháznak az eretnek tanításoktól való megtisztítói? Ki lehet mutatni, mennyire különböznek tanításaikban a régi keresztényektől; ezzel szemben be lehet bizonyítani, hogy a római pápák az isteni igazság őrei. S miért fáj nekik a katolikus papok erkölcse? Vajjon a prédikátorok között nincsenek gonosz életűek? Az új hit igenis nagyobb bátorságot ad az embereknek a gonosz életre, mint a római vallás. A gyónásról, purgatoriumról tudni sem akarnak, a jócselekedetek érdemét hallani sem akarják, sokan közülük disznókhoz illendő förtelmességekben élnek. Bornemisza Péter nevezetes prédikátor az ő gaz prédikációinak az ördögi kísértetekről szóló részében olyan mocskos dolgokat írt, hogy az ördög sem írhatott volna szemérem nélkül ilyen mosdatlan ocsmányságokat. Ebben megemlékezik az ő felekezetén való prédikátorok latorságairól is: az ezekhez hasonló tömérdek esetből mindenki levonhatja a következtetést. Ha valamelyik katolikus pap hitehagyottá lesz, miért teszi? «Most, mihelyt valamely pap, barát, apáca kiszökik, első dolga az, hogy igyék és nősszék; sőt mikor az új evangélikusok valakit magukhoz hitegetnek az egyházi személyek közül, szép menyecskével fenyegetik. És soha nem beszélik, hogyha közükbe mégyen, testi sanyargatásban, böjtölésben, alázatosságban kell élni, hanem minden buzdítás és hitegetés csak asszony-emberen fordul meg, mintha az evangélium nem terjedhetne kerítés nélkül.»
Ez a hatalmas munka mintegy gyüjteménye Pázmány Péter többi polemikus iratának. Védő és támadó dogmatika. A szerző a középkori és újkori katolikus teológiai irodalom legnevezetesebb termékeit sorra felhasználja s a legtekintélyesebb katolikus egyházi szerzők nyomán száll szembe a protestáns hitvitázókkal. Legerősebben Bellarmin Róbert bíbornok latinnyelvű Disputatiói hatottak fejtegetéseire; ez érthető, mert a katolikus hittudósok ezt a hitvédelmi munkát tartották a legalaposabb protestáns-cáfoló alkotásnak. Ha Pázmány Péter a maga fejével gondolkodott is, kénytelen volt alkalmazkodni a katolikus egyház általánosan elfogadott tanításaihoz. Anyagát a legkülönbözőbb teológiai könyvekből hordta össze, de a csoportosítás és szövegezés az ő érdeme volt. «Uj találmányokat és magam fejéből költött dolgokat tőlem senki ne várjon. Mert tudom, hogy a pókháló nem jobb a lépes-méznél, noha a pók béliből szövi légyfogó hálóját, a méh pedig virágokról szedegeti mézét.»
Mint szónoknak nagy sikerei voltak. A szószéken beszédeinek tartalmasságával hatott elsősorban. Nem törekedett felkorbácsolni az indulatokat, hanem azt akarta, hogy hallgatói higgadt megfontolással hódoljanak meg érvelései előtt. Inkább az értelemre kívánt hatni, semmint költői részletekkel ragyogni. Halála előtt néhány hónappal jelentek meg Prédikációi. (1636.) Ezeknek gyüjteményében száznál több szentbeszéd található, megannyi gyöngye a katolikus vallásos irodalomnak. Prédikációinak kiadását sokan szorgalmazták az egykorúak közül; kevés volt az egyházi ember, papot nem adhattak minden helyre; ha volt is pap a népesebb egyházközségekben, hiányzott forrása: a megfelelő prédikációs gyüjtemény. Pázmány Péter nagy gonddal dolgozta ki prédikációit. Szebbnél-szebb képekkel és hasonlatokkal ékesítette fejtegetéseit, mesteri leírásokat és bölcs tanácsokat szőtt tanításaiba. Az erkölcsi életre intő oktatásokban kifogyhatatlan volt, oktatásait az idézetek és példák egész tömegével erősítette. Mivel régebbi könyveiben már eleget harcolt a protestáns hitelvek ellen, ezúttal tartózkodott a vallásos polémiáktól.
Prédikációs könyve elején a Szentháromság egy Istenhez intézett ajánló levelében lélekemelő fohászkodással fordult a Teremtőhöz: «Örök mindenható, felséges Isten, uraknak ura, királyoknak királya, emberi erőtlenségnek kegyes gyámola és minden igyekezetek gondviselő vezérlője: hálákat adok szent felségednek, hogy engemet kegyelmességedből az igaz hit zászlója alatt egyházi állapotban köteles szolgáddá fogadtál, áldásaidat reám árasztottad, lelki és testi ajándékiddal szívemet magadhoz szelidítetted, akaratomat szolgálatodhoz édesítetted, késedelmességemet serénységre sarkantyúztad, gyarlóságomat érdemem szerint nem ostoroztad». Tiéd, Uram, ami jó van a te méltatlan szolgádban, azért méltó, hogy amit tőled vettem, szent neved tisztességét szolgáljam azzal. Ifjúságomtól fogva arra függesztettem szemem világát és elmém futását, hogy a te neved dicsőségét terjesszem: fogadd el tehát ezt a munkámat, mert ebben is egyedül a te szent neved tisztességét vettem célul. Kisded ajándék ez, hiszen a te szép tanításod megmagyarázásán rajta maradt az én tudatlanságom keze-szennye; talán méltatlan dolog is, hogy akadozó nyelvem dísztelen rebegéseit bemutassam szent felséged előtt; de két ok mégis arra unszol, hogy egyedül neked ajánljam, édes Uram Istenem, sok esztendei fáradságom gyümölcsét: az első az, hogyha van prédikációmban valami jó, azt tőled nyertem s háládatlanság volna a tőled plántált fácska gyümölcsével másnak kedveskednem vagy a dicsőséged öregbüléséért felvállalt munkám jutalmát kívüled mástól várnom; a második az, hogy bízom kegyelmességedben: talán nem útálod kicsiny szolgádnak vékony ajándékát. Tudom, hogy kedves előtted a legkisebb ajándék is, ha jóakaratból származik; mert te az emberek szívét nézed s előtted több az özvegy asszony fillérje, mint a gazdag nagy adománya. «Azért, én Uram Istenem, a te végtelen jóvoltodnak és mindenható kegyelmességednek alázatosan ajánlom munkás fáradságokkal egybeszerzett írásomat. Ó én lelki szemeim világosítója, tudatlanságom oktatója, igyekezetem segítője; térdreesve, sőt földre borulva, szemem könnyhullatásival kérlek: nyisd meg lelki szemeimet, hogy szemlélhessem a te parancsolataid csudálatosságát. Igazgasd értelmemet mennyei bölcsességeddel, gerjeszd kívánságomat tökéletes szerelmeddel, vezéreld pennámat Szentlelkeddel, hogy hamisság elegyítése nélkül hirdessem igaz tanításodat. És, mint Izsaiás próféta ajkait, úgy az én nyelvemet is oltárodról vett tűzzel hathatósan tisztítsad; élesítsed, tüzesítsed, hogy foganatos legyen tanításom.» Teljék meg szájam dícséreteddel, hadd hirdessem nagyságodat. «Ah, mely boldog volt ama szentatya, ki halála óráján azt mondotta, hogy soha mást olyra nem tanított, melyet elébb maga nem cselekedett. Megvallom te előtted, édes Uram Istenem, hogy én ilyen nem vagyok: szegény, gyarló vagyok; mert sokat írok vagy tanítok, amit restségem vagy rosszaságom miatt nem cselekszem. Mindazáltal te tudod Uram, hogy csak azt írom, amit szolgáid üdvösségére hasznosnak, előtted kedvesnek ismérek; sőt amit magam is kívánva igyekezem teljesíteni. És a pogány bölccsel azt mondom: mikor a vétkeket feddem, először is a magam fogyatkozásait dorgálom. Dícsérem azt az életet, melyet tudom, hogy kell viselnünk; és noha távol, de csúszva-mászva is azt követem, arra vergődöm.»
Pázmány Péter a magyar értekező prózának és szónoki stílusnak kétségtelenül kiváló mestere. A gondolatoknak és kifejezéseknek olyan erejével írt, mint – Magyari Istvánon kívül – senki más ebben a korban. Az előadás kellemét hiába keresnők írásaiban, de nem is akart másként szólni, mint alapos tudománnyal, velős magyarsággal, értelmesen és világosan, hogy fejtegetéseit még az egyszerűbb papok és nemesurak is megérthessék. Példáit, hasonlatait, képeit a mindennapi élet köréből merítette. Tősgyökeres magyarsága, eredeti szólásformái, találó közmondásai a tiszántúli népnyelv kitűnő ismerőjének mutatják. Mindig eleven, sohasem kesernyés. Önbizalom és jókedv csillog ki sorai mögül, legkomolyabb fejtegetései között is elmond egy-egy adomát. Szívesen alkalmazkodik vitázó ellenfelének modorához; a rágalmakat ráfogásokkal, a mocskolódást szidalmakkal, a gúnyolódást csúfondáros megjegyzésekkel viszonozza; az érvek mellett tág teret enged a pörölésnek. Rendkívüli vitatkozó tehetsége és nagy olvasottsága lépten-nyomon föltetszik. Tömérdek kútfő összehordásával vívja csatáit. Az európai hírű katolikus egyházi szónokok közül egy sem használja olyan nagy mértékben a Szentírást, mint ő; teljesen tájékozott az egyetemes történet kútfőiben, jártas az egyháztörténetben, a katolikus és protestáns egyházi irodalomban; kitűnően ismeri az ókori latin és görög irodalmat, Ott, hol az idézetek vagy a személyeskedések nem gátolják, előadása arányos körmondatokban hömpölyög és ünnepies hangulatot gerjeszt.
Mi a jelentősége Pázmány Péternek a magyar próza fejlődésében? Erre a kérdésre föntebbi fejtegetéseinkkel voltaképpen már megadtuk a választ: Pázmány Péter értekező prózája és szónoki stílusa a reformáció és ellenreformáció korának legjobbjai közül való, munkásságának terjedelme versenytárs nélkül áll. Nem helyes azonban az a tétel, hogy ő a mai könyvnyelv megteremtője, hogy az addig uralkodó dunántúli nyelvjárás helyett ő juttatta diadalra a tiszai nyelvjárást s hogy a nép nyelvét tősgyökeres és nyers közmondásaival és szólásformáival ő vitte bele először az irodalomba. A magyar irodalmi nyelv – a könyvnyelv – évtizedről-évtizedre észrevétlenül alakult, korszakos lökést nem adott fejlődésének egyik régebbi írónk sem; a nyelvjárások sem küzdöttek egymással, a kiegyenlítődés itt is észrevehetetlen vagy legalább is nem szembetűnő; gyökeres magyar szólásformákat pedig már a XVI. század prédikátorai is bőven alkalmaztak munkáikban, ez nem ujság, hanem többeknél feltűnő közös jellemvonás. Meg kell még jegyeznünk, hogy katolikus szerző nyelve és stílusa a protestánsok nyelvére és stílusára nem is hathatott, amint Károlyi Gáspár bibliafordításának sincs semmi közvetlen kapcsolata a magyar katolikusság nyelvének vagy stílusának fejlődésével, módosulásával vagy árnyalásával: a vallásfelekezetek óvakodtak egymás könyveinek olvasásától és hatásától. Pázmány Péter mindenesetre tanulsággal forgatta Telegdi Miklós könyveit, katolikus hitvitázó kortársai és utódai viszont az ő munkáit iparkodtak követni, az ilyen értelmű fejlődés és hatás nyilvánvaló. A vallásos irodalmon, egyházi szónoklaton és hittudományon kívül fekvő közérdekű és tudományos műfajok nyelve és stílusa csak nagyon kevéssé érezte meg ennek az egyházirodalmi iskolának törekvéseit; itt bizonytalanabb is a nyelv, tapogatódzóbb a stílus, mind ezektől függetlenül fejlődött a szépirodalmi műfajok, elsősorban az elbeszélés és dráma nyelve és stílusa.
Toldy Ferenc szerint Pázmány Péter a Kalauzzal és főképpen egyházi beszédeivel a magyar nyelvnek nem várt kiképzést adott. Ő a mai magyar könyvnyelv teremtője. Az irodalomban az addig uralkodó dunántúli nyelvjárás helyett a tiszait érvényesítette, a nyelvvel grammatikai szabatossággal élt, a magyar prózát a nép szájából vett szebbnél-szebb szólásformákkal és közmondásokkal gazdagította, stílusának pedig olyan kerekdedséget kölcsönzött, hogy új korszak szerzőjének tekinthető. Méltán vívta ki magának a «magyar bíboros Cicero» nevet. (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 2. kiad. Pest, 1868.) – Fraknói Vilmos rámutatott arra, hogy Pázmány Péter egész lényét és minden írását a katolikus restauráció gondolata hatotta át. Géniuszának legfőbb hajtóereje az volt, hogy nemzetét visszavezesse a szerinte egyetlen helyes útra, a katolicizmusra. Az egyén üdvöt, a társadalom rendet és jólétet csak a katolikus egyházban találhat; Isten csak a katolikus egyházba visszatért országot fogja megszabadítani nyomorától és megmenteni ellenségeitől. Katolizáló törekvéseibe vegyülhetett túlzás, de szenny soha. (Pázmány Péter és kora. Három kötet. Pest, 1868–1872. Pázmány Péter. Budapest, 1886.) – Pázmány Péter hatása, úgymond Beöthy Zsolt, rendkívüli vitatkozó tehetségében, nagy tudományában és nyelve erejében rejlik. Igazi észokokat és felületes szócsavarásokat, egyházi tekintélyeket, világi tudományt és maró gúnyt egyaránt fölhasznált, hogy ellenfeleit teljesen megsemmisíthesse. Nem bölcselkedik szárazon, hanem a nép nyelvén szól, melyet tősgyökeres és nyers közmondásaival és szólásformáival ő vitt be először az irodalomba. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad, Budapest, 1890.) – A Kalauz, Bodnár Zsigmond szerint, nemcsak mint irodalmi mű legkitűnőbb a maga nemében, hanem a katolikus vallás győzelmében is nevezetes históriai tény. A könyv megjelenését döntő ütközetnek mondhatni; tudományosságával a század legjelesebb teológiai terméke. Óriási terjedelme tiszteletet keltett, tartalma izgatta az olvasók érdeklődését, goromba nyelve megfelelt az akkori ízlésnek. A század nyersebb fia nem élvezhette volna az előkelő államférfi és nyájas főpap választékos nyelvét; neki a nyers magyar ember kemény és paraszt beszéde tetszett. Ezt a beszédet egy hatalmas szellem hajthatatlan makacssága diktálta. (A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1891.) – A Kalauz, írja Horváth Cyrill, egy egész korszak jellemző eszméit és érzéseit egyesíti magában: az első magyar munka, mely mindenki előtt érdekes eszmék kidolgozott rendszerét nyujtotta s úgyszólván mindazt felölelte, ami Magyarországon kilencven év óta izgatta az elmélkedő értelmét. Pázmány Péter belenyúlt a gondolatok zűrzavarába. Magyarázott és cáfolt, hogy rendet és világosságot teremtsen. Öntötte az érveket, áradat gyanánt tört előre. Türelmetlen és erőszakos, mint kora; lelkében forr a harci kedv szilajsága; minden szavában duzzad az erő. Érezzük, hogy nagy és kemény magyar beszél a könyvben azon a gyökeres, hatalmas, bő ázsiai nyelven, amelynek minden fordulata eredeti és megkapó. Egy magyar író sem beszélt így, egy sem találta el jobban a korhoz illő hangot, egynek sem volt a szerzőhöz fogható hatalmas egyénisége. (A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899.) – Igazi turáni jellem, olvassuk Ravasz László könyvében, csupa ős erő, nyers, hetyke, eleme a harc, a portyázás, de azért a maga portáján derült, szíves házigazda, jókedvű, színes kedélyű bölcs. Meggyőződésében hajthatatlan, indulataiban lobogó, igazáért tűzbe menő ember, nem annyira azért, mert igaz az ő igazsága, hanem azért, mert az az igazság az ő becsületének kérdése. Filozófiai szárnyalás, misztikus mélység, költői ihletettség majdnem idegen nála; a józan belátás, a logikai elem uralkodik lelkében. Nem próféta, nem vátesz, nem titokfejtő bölcs, hanem nagy prókátor egy százados pörben, amelyet a formai jog szerint meg is nyert. A vitatkozás virtuóza. Érveit özönnel árasztja, fejtegetéseit a példák, képek és ötletek zuhatagával ékesíti, ma is alig lehet írásait letenni kezünkből. Irodalmi munkásságának kettős csúcsa: a Kalauz és a Prédikációk. Amabban dogmatikai tudását építette hatalmas alkotmánnyá, emebben etikai világfelfogását. Legcsodálatosabb a nyelve. «Ez az ősi színmagyar beszéd titokzatos, buja rengetege egy olyan kifejező és nyelvformáló erőnek, amelyhez újra meg újra vissza kellene térnünk, valahányszor meghervadoznak és elfakulnak a mi magyar beszédünk üvegházi csemetéi. Új fordulatok, tőrülmetszett magyaros szólások, közmondások, bibliai rövidségü példák, új látásokon nyugvó szemléletek, meglepetésszerű hasonlatok, egymást kergető és viharos feszültségűvé fokozott elllentétek olyan változatos és gazdag képet nyujtanak, aminőre csak a természet képes vagy az istenáldotta géniuszok. Nyelvtehetsége nem dekoratív, hanem logikai; hasonlataiban a találóság a fő s nem a szemlélet esztétikai hatása; nem festői, hanem jelentős; numerusa sem az ezer változatú orgona muzsikája, hanem a hadikürt szaggatott riadozása vagy a pusztai szelek szabad és éppen ezért örök természetességű hangjátszása.» (A gyülekezeti igehirdetés elmélete. Pápa, 1915.) – Prózája, mondja Várdai Béla, nyelvünk gazdag szókincsének és szólamkincsének első nagyszabású bevonulása az irodalomba, a magyar stílus olyan színvonalának megalapítása, melyhez képest minden előző csak szegényes részlegességet jelent. Századában ő tudott legjobban magyarul s ha mondatszerkesztéseiben elkerülhetetlenül akad latinosság is, az bizonyos, hogy legnagyobb tanítványához, Zrínyi Miklóshoz, mérten magát a nyelvtisztaságot jelenti. Legtemperamentumosabb, legtökéletesebb, legváltozatosabb a Kalauzban; legnumerózusabb, legegyenletesebb, legbensőségesebb a Prédikációkban. Nincs igazuk azoknak, akik egyházi szónoklataival kapcsolatban bensőség híján való fényes ékesszólásáról beszélnek; ilyet csak az mondhat, akinek maga a katolikus hitvallás ellenszenves. Nem egyedül egyházát védte, mikor a protestantizmus ellen harcolt; lelkében ott élt a hazafi-bánat a magyarság egységének megbontottsága miatt; egységesnek akarta látni nemzetét nemcsak lelki üdvösségeért, hanem a törökkel való helytállás érdekében is. (Pázmány Péter negyedfélszázad távlatából. A Szent István Akadémia Értesítője. 1920. évf.)
PÁZMÁNY PÉTER ősnemesi magyar család sarjadéka volt, 1570 október 4-én született Nagyváradon. Atyja Pázmány Miklós bihar-megyei alispán, anyja Massai Margit: mindketten református magyarok. Pázmány Péter szüleinek református hitéről tizenkét éves korában áttért a római katolikus vallásra. Ez a lépése mostohaanyjának és Szántó Istvánnak, az akkor Nagyváradon serénykedő első magyar jezsuitának, befolyása alatt történt. Mint katolikus tanuló a jézustársasági atyák kolozsvári iskolájába került, tizenhét éves korában a jezsuita-rend tagjai közé lépett. Tanulmányait Krakkóban, Bécsben és Rómában végezte; a hittudományt az akkori katolikus világ első mestereitől sajátította el. Miután teológiai doktori fokozatot nyert és áldozópappá szenteltetett, jezsuita elöljárói Grácba küldték egyetemi tanárnak. Itt három évig a filozófiát adta elő (1598–1601), négy éven keresztül a teológiát tanította (1603–1607). Közbül esett magyarországi hithirdető útja. Ekkor lépett szoros összeköttetésbe az ellenreformáció egyik lelkes harcosával, Forgách Ferenc nyitrai püspökkel; ekkor kezdte meg hitvitázó irodalmi munkásságát. Mint gráci tanár egész Magyarország figyelmét magára vonta sűrű egymásutánban kibocsátott könyveivel. A katolikusok csodálták, a protestánsok gyűlölték. Mikor Forgách Ferenc, az erőskezű főpap, az esztergomi érseki székbe emelkedett, első dolga volt, hogy magához vegye térítő társának. Ez időtől, 1607 őszétől, kezdve Pázmány Péter mint író, szónok, egyházszervező és politikus nagy sikereket ért el. Érdemeinek jutalmául Forgách Ferenc halála után, 1616-ban, elnyerte az esztergomi érseki széket s bámulatos éleslátással vezette tovább egyháza ügyeit. Bethlen Gábor kora volt ez, a Habsburg-házra és a magyar katolikusságra nézve a legnehezebb idő, a harmincéves háború vészes viharaiban nem egyszer minden kockán forgott. A Habsburg-háznak alig volt Pázmány Péternél hívebb tanácsadója, a protestánsoknak alig akadt nála félelmesebb ellensége. Az 1619. évi országgyűlés ki is mondta örökös száműzetését, mert magatartásában hazaárulást látott. De a Habsburg-ház megvédte, erélyesen támogatta, kitüntetésekkel halmozta el s 1629-ben megszerezte számára a bíborosi méltóságot is. Hatvanhét éves korában, 1637 március 19-én, hatalmának és dicsőségének tetőpontján halt meg Pozsonyban.
Adatok Pázmány Péter életéhez:
X. század. – Géza vezér meghívására két vitéz sváb lovag megtelepszik Magyarországon: a Hunt és Pázmán testvérek. (Szent István uralkodása kezdetén ők a vezérei a Koppány pogány törzsfő lázadását leverő királyi seregnek. Nevük egybeforr a magyar kereszténység megalapításával Az első magyar királytól és utódaitól nagy földbirtokokat kapnak, nevezetes magyar családok ősei lesznek. Pázmán ágából származnak le többek között a Pázmányok.)
XIII. század. – A Pázmány-család Bihar vármegyében terjedelmes birtokok ura. (Ősi jószágaikat tetemesen gyarapítja az a XIV. századi Pázmán István, akinek I. Károly király három falut ad kárpótlásul, mert kiütötte három fogát lovagi mérkőzésben.)
1570. – Október 4. Pázmány Péter születésének napja. Bihar vármegyében, Váradon születik. (Atyja, Panaszi Pázmány Miklós biharvármegyei alispán és földbirtokos, a Várad közelében fekvő Panasz községből a törökök dúlásai elől menekül Váradra, abban az időben Magyarország egyik legnépesebb városába. Anyja, nemes Massai Margit, gazdag biharvármegyei földbirtokos-család gyermeke, nemzetségére olasz eredetű. A szülők református vallásúak.)
1580 körül. – Pázmány Péter szülővárosának református iskolájában tanul. Anyja halála után atyja nőül veszi nemes Toldi Borbálát, egy biharvármegyei földbirtokos-család gyermekét. Pázmány Péter ezidőtájt tíz esztendős. Míg vallásának papjai és tanítói nem tudnak lelkében ragaszkodást ébreszteni a kálvinizmus iránt, mostohaanyja megszeretteti vele a katolicizmust. (A katolikusok ekkor, az erdélyi törvény értelmében, még papot sem tarthatnak Váradon. A katolikus töredéket a városban időnkint megjelenő szerzetesek erősítik meg hitükben.)
1582. – Pázmány Péter tizenkét éves korában áttér a katolikus vallásra. (Mostohaanyján kívül nagy hatással van reá a Váradon prédikáló Szántó István jezsuita atya. Ez a kiváló tehetségű vitázó olyan hatással működik Váradon, hogy a protestánsok távozásra kényszerítik.)
1585. – Pázmány Péter a jezsuiták kolozsvári gimnáziumába megy. (Többé nem látja szülővárosát.)
1587. – Tizenhét esztendős korában a jezsuita rend tagja lesz. Kolozsvárról Krakkóba küldik, innen Bécsbe helyezik át kétévi próbaidőre. (A jezsuita növendékek a kétévi próbaidő alatt imádsággal, elmélkedéssel és más vallásos gyakorlatokkal foglalkoznak. Még tanulni sem engedik őket.)
1589. – A próbaidő után a bécsi jezsuita-rendházban elvégzi a három éves filozófiai tanfolyamot. (Aristoteles magyarázata, vallásos gyakorlatok, vitatkozások.)
1593. – A négy évre terjedő teológiai tanfolyamra. Rómába küldik. (A római jezsuita kollégium élén az akkori idők legnagyobb katolikus hittudósa, Bellarmin Róbert, áll. A protestánsok ellen írt nagy könyve meglepő hatást tesz egész Európában. Mint ember vonzó egyéniség: szerény magatartású, tiszta életű, maga iránt szigorú, másokkal szemben elnéző. Pázmány Péter őt választja példaképül.)
1597. – Áldozópappá szentelik s a gráci jezsuita nevelőintézetbe rendelik. (Studiorum praefectus: felügyel a tanulók magaviseletére és szorgalmára.)
1598. – A gráci jezsuita egyetem tanára. Huszonnyolc éves. A filozófia tanszékén működik: három éven át a logikát, etikát és fizikát tanítja. (Addigi olvasmányai alapján megírja tantárgyainak kéziratos tankönyveit. Elöljáróinak véleménye szerint kiváló tanár.)
1601. – Elöljárói a jezsuiták sellyei rendházába küldik, a Vág mellé, Nyitra megyébe. (Innen mennek ki időnkint a jezsuita igehirdetők a protestánsok visszahódítására.)
1602. – Forgách Ferenc nyitrai püspök megbízza azzal, hogy feleljen Magyari István sárvári evangélikus prédikátor katolikus-ellenes könyvére. (A Felelet a következő évben megjelenik s gyökeres magyar nyelvével és hatalmas dialektikájával feltűnést kelt. A jezsuiták közül legelőször Pázmány Péter ad ki magyarnyelvű könyvet.)
1603. – A gráci egyetemen a hittudomány tanára: négy évig működik a skolasztikus teológia tanszékén. (Aquinói Szent Tamás és Bellarmin Róbert rendszere alapján tanít, de lelkiismeretesen felhasználja az akkortájt megjelenő legújabb szakirodalmat is. Előadásait kéziratos tankönyvekbe foglalja.)
1604. – Megjelenik Kempis-fordítása. (Ez a második magyarnyelvű könyve. A fordítás jelességét mindjárt felismerik az egykorúak.)
1606. – Megjelenik Imádságos Könyve. (Ezt a munkáját is lelkesen fogadják. Legtöbb kiadása ennek a könyvének van.)
1607. – Távozik gráci egyetemi katedrájáról. Forgách Ferenc esztergomi érsek kieszközli a Jézus-társaság elöljáróságánál, hogy maga mellé rendelheti a nagyszombati érseki udvarba. (A prímás a király helytartója; a hatalmas közjogi méltóság bizalmi szolgálatában bepillanthat az ország kormányzásába és az egyházpolitikai ügyekbe.)
1608. – Első politikai fellépése. Rendje megbízza azzal, hogy az országgyűlésen a jezsuiták ügyeinek szószólója legyen. A protestáns többség visszautasítja előterjesztéseit s fenntartja a jezsuitákra vonatkozó súlyos határozatokat. (Az országgyűléshez intézett emlékiratában a bécsi béke sérelmes intézkedésének érvénytelenítését s a szabad vallásgyakorlatot kéri. A protestánsok bizonyára a vallásszabadság ellen intézett merényletnek fognák fel – úgymond – ha idegen származású lelkészeiket és tanítóikat a király száműzné; így gondolkodnak a katolikusok is; rájuk nézve is sérelem, ha gyermekeik nevelői, a jezsuiták, száműzetnének vagy birtokaikból kiforgattatnának.)
1609. – A protestánsok körében országos mozgalmat kelt Kálvin János tanításairól szóló könyvével és Alvinczi Péter ellen intézett vitairataival. A protestáns követek az országgyűlésen a jezsuiták számüzését követelik s felháborodva panaszolják, hogy «egy istentelen jezsuita, Pázmány Péter, istenkáromló könyvet szerkesztett a kálvinisták ellen». Thurzó György, az evangélikus nádor, alig tudja lecsillapítani a rendeket. A nádor az országgyűlés elé idézi Pázmányt, de ő visszautasítja a világi emberek bíráskodását. (Thurzó Györgyhöz írt válasza szerint: «A vallás ügyében felmerülő viták és tévedések az egyházi törvényszék, nem pedig a világi bírák hatásköréhez tartoznak;» ezért ő csak főpásztora vagy a pápa követe előtt igazolhatja eljárását.)
1613. – Megjelenik Isteni Igazságra Vezérlő Kalauza. (Hitvitázó tevékenységének az 1609–1616. évkör a virágkora; nyolc év alatt tizenkét könyvet bocsát közre.)
1616. – II. Mátyás király szeptember 28-án esztergomi érsekké nevezi ki, a római szentszék megerősíti, november 29-én bevonul érseki székhelyére, Nagyszombatba. (Bár mindenki érezte versenytárs nélkül álló kiválóságát, kinevezése nem ment könnyen. Előde, Forgách Ferenc bíbornok, továbbá a római szentszék követe s a császári és királyi udvar több tagja őt ajánlotta, de a kalocsai érsek is folyamodott a királyhoz, a váradi püspök Bellarmin Róbert bíbornokot nyerte meg pártfogójának, a hatalmas Pálffy-nemzetség a maga rokonságának egyik prépost-tagját iparkodott érsekké tenni. Pázmány ügye győzött, a katolikusok örvendtek. Lépes Bálint nyitrai püspök az általános katolikus felfogásnak adott kifejezést, mikor 1616-ban megjelent könyvében lelkesen üdvözölte őt, «kinek törekvéseitől és fáradozásaitól a katolikus egyház a világosságnak, hazánk a békességnek diadalát várja». Maga Pázmány Péter egyes gyanakvó protestánsokkal szemben éppen ez évben hivatkozott magyarságára Thurzó György nádorhoz írt levelében: «Én is szinte oly magyarnak tartom magamat, mint bárki más. Hazámnak, nemzetemnek böcsületét, csendességét szeretem és Istentől óhajtva kérem. Az nemességnek is privilégiomit szeretem s tehetségem szerint oltalmazom. Mert noha most a sok hadak közt megaprósodott a Pázmány-nemzetség, azt megbizonyíthatom, hogy Szent István király ideitől fogva jószágos nemes emberek voltak az eleim. Azért bizony az nemességnek privilégiomi ellen nem törekedtem, ne is adja Isten, hogy törekedjem».)
1619. – Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a külföldi protestánsok és a törökök szövetségében hadat indít II. Ferdinánd német-római császár és magyar király ellen. A felvidéki rendek nagy része hozzácsatlakozik. Pázmány Péter és a jezsuiták Bécsbe menekülnek. Bethlen Gábor bevonul Nagyszombatba, megszáll az érseki palotában. (A fejedelem megbízásából Alvinczi Péter kassai református prédikátor latin-magyar röpiratot nyomat ki Magyarország Panasza címmel. Ebben az esztergomi érsek ellen azt a vádat emeli, hogy üldözi a protestáns prédikátorokat, elfoglalja a protestáns templomokat, az országgyűlésen megakadályozza a protestánsok sérelmeinek orvoslását. Pázmány Péter névtelen magyar röpiratban utasítja vissza a vádakat.)
1620. – A besztercebányai országgyűlés Bethlen Gábort Magyarország királyává kiáltja ki, az országból kimenekült Habsburg-párti főpapoknak és főuraknak határnapot szab a visszatérésre, Pázmány Pétert azonban, mint a haza ellenségét, örökre száműzi. (A prímásról tudják, hogy a királyi udvarban ő irányítja a magyar ügyeket minden fontosabb intézkedés, utasítás, levél az ő közreműködésével készül.)
1622. – A király és az erdélyi fejedelem megkötik a nikolsburgi békét. Pázmány Péter hazajön. (Kibékül Bethlen Gáborral. «Felségedet kérem – írja a fejedelemnek – hogy az elmult dolgokat feledékenységben hagyván, tartson engemet jóakarójának, bizonyos lévén abban felséged, hogy valameddig az én kegyelmes uram és koronás királyom megnyugszik az felséged jó forgódásában, én is igyekezem azon, hogy az én vékony értékem és tehetségem szerént kedveskedjem mindenben felségednek. Viszontag felségednek hasonló jóakaratját várván, tartsa és áldja meg Isten felségedet sok jókkal.»)
1623. – Bethlen Gábor újabb fölkelése. Pázmány Péter a királypárti katolikus főurakat tanácskozásra hívja nagyszombati palotájába. (Bethlen Gáborhoz levelet ír s keserűen panaszolja benne, milyen súlyos felelősséget vett lelkére, hogy a török szövetségében ismét a kereszténységre rontott. «Viselje felséged szeme előtt, mivel ad számot az Istennek ítélőszéke előtt annyi sok ezer keresztyénnek testébe-lelkébe való rabságáért. Nem kétlem, hogy felséged lelkiismerete gyakran nyugtalankodhatik ezekért. Nem tudom azt is, ha felségednek hasznos mindenkor beretva élén hordozni szerencséjét. Én elégséges nem vagyok, hogy ily nagy tüzet megolthassak, de ha lehetne, tudja Isten, véremmel is eloltanám.»)
1624. – A király és az erdélyi fejedelem megkötik a bécsi békét. Az érsek politikai érzékének nagy része van a kielégítő megoldásban. (Pártja egyre erősödik, mert ebben az időben a felvidéki és dunántúli főuri családok fele már katolikus. A túlnyomóan protestáns többségű nemesség, polgárság és jobbágyság sorában is egyre gyakoribbak az áttérések. Az érsek bőkezűségéből 1624-ben megnyílik a bécsi magyar papnevelőintézet is: a Pazmaneum. Hatása évről-évre nagyobb, csakúgy mint a jezsuiták nagyszombati latin iskolájának Itt a tanulók száma ebben az időben már megközelíti az ezret. Számos protestáns szülő is itt nevelteti gyermekeit.)
1626. – Bethlen Gábor a külföldi protestánsok és a törökök szövetségében újból hadat indít II. Ferdinánd ellen. Pázmány Péter, Esterházy Miklós nádor és Wallenstein császári hadvezér a nagyszombati érseki palotában tanácskoznak. Több ütközet után megkötik a pozsonyi békét. (A prímás több levelet vált Bethlen Gáborral s bánatos. hangon kérleli, hogy ne fogyassza tovább a nemzet vérét. «Iszonyodom megmondani, de azt hiszem, kétszázezer magyar híjával vagyon ez Magyarország tizenhárom esztendő alatt, úgy hogy felséged eddig úgy viselte a magyar nemzethez magát, mintha ugyancsak ennek romlására emeltetett volna a fejedelemségre. Ezt én, látja Isten, nem idegenségből, sem gyűlölségből nem írom, hanem kívánnám azt, hogy felséged immár valahára magába szállván, engesztelné Istenét, eddig való dolgairól és azután jobban kiméllené a magyar vért és országot.»)
1627. – Meghal egyetlen testvére, Pázmány György. (Öccse biharmegyei földbirtokos volt, később a nagyszombati érseki udvarba került. Halála után fiát, Pázmány Miklóst, a prímás nevelte. A Pázmány-családnak ez az utolsó sarja nagybátyja halálakor tizennégy éves volt. Mint magyar és cseh gróf és morvaországi nagybirtokos fiúgyermek nélkül halt meg, anélkül, hogy beváltotta volna a neveléséhez fűzött reményeket. Még a prímástól kapott földbirtokait is elpazarolta.)
1629. – Pázmány Péter bíbornoki kinevezést nyer VIII. Orbán pápától. (II. Ferdinánd király sajátkezűen írt levélben üdvözli, hívei lelkes feliratokban ünneplik.)
1630. – Levelezni kezd I. Rákóczi György erdélyi fejedelemmel. Védi az új uralkodót a királyi udvarban Esterházy Miklós nádor ellenségeskedésével szemben. («Én, uram, egyházi ember vagyok – írja az erdélyi fejedelemnek – minden tehetségemmel a békességet promoveálom, csak Kegyelmed meg ne fogyatkozzék.»)
1632. – Pázmány Péter a római pápa udvarában. II. Ferdinánd felkérésére mint rendkívüli császári követ VIII. Orbán pápához megy, hogy a római szentszéket elvonja Richelieu bíbornok politikájától és a francia érdekek támogatásától. Február 14-én indul el Pozsonyból s március 7-én ér Rómába. A három hétig tartó szárazföldi úton negyvennyolc főből álló személyzet kíséri. Rómában fényes ünnepléssel fogadják, de a császári óhajtásokat nem teljesítik. Május végén a velencei köztársaság gályáján Fiumén keresztül hazatér. (Bár a francia befolyást nem tudta leküzdeni a pápai udvarban, mind az osztrák, mind a spanyol Habsburg-ház melegen méltányolta diplomáciai magatartását. Fölmerült az a terv, hogy a prímást állandó császári követül küldik Rómába. Ez esetben azonban le kellett volna mondania esztergomi érsekségéről.)
1633. – Villongása Esterházy Miklós nádorral. A főpapokkal együtt tanácskozik Nagyszombatban, hogy mit tegyenek a nádor ellenséges magatartásával szemben. Kölcsönös tárgyalások után nagy nehezen kibékülnek. (A nádor türelmetlen katolikus és tekintélyére féltékeny nagyúr. Protestáns jobbágyait arra kényszeríti, hogy vagy legyenek katolikusokká vagy távozzanak el birtokairól; jobbágyai közül csak azok házasodhatnak, akik előbb katolikusokká lesznek; a temetőbe csak a katolikusok eltemetését engedi meg; másrészt a protestáns Rákóczi-háznak is elkeseredett ellensége; örökösen Erdély megtámadására unszolja az udvart; s ezen a ponton már összeütközik a prímással, aki teljes erővel védi I. Rákóczi Györgyöt és nem akar magyar vért ontani. A nádor a király előtt azzal vádolja a prímást, hogy jogkörét a nádori méltóság rovására megnöveli s a király után az első helyet óhajtja magának, holott a király távollétében a nádor az ország helytartója. A hatalmi kérdésnek ez a vitatása 1627 óta állandóan folyik s keserű nyilatkozatokat von maga után. «Nem gyűlölködöm ő kegyelmével – írja a nádorról egyik levelében a prímás – de azért soha bizony nem szenvedem, hogy szinte mint kocsisát úgy traktáljon.» Időnkint békét kötnek: «Kérem az Úristent – írja egyik levelében a prímás – hogy megbocsássa azt is palatinus uramnak, amit én ellenem is vétett és nekem is, amivel ő kegyelmét megbántottam, noha tudva s akarva nem vétettem.»)
1635. – Nagyszombatban tudományegyetemet alapít. Hatalmas összegeket ad át a Jézus-társaságnak s rájuk bízza az érseki katolikus egyetem fölállítását. II. Ferdinánd király megerősíti az alapítást s magasztaló hangon szól a prímás hallatlan bőkezűségéről. «Hasonlót Magyarország soha sem látott.» Mint római császár és magyar király olyan kiváltságokkal ruházza fel az egyetemet, amilyenekkel a német birodalom terén működő univerzitások rendelkeznek. A teológiai és filozófiai karral ellátott egyetem ünnepélyes megnyitása 1635 november 13-án történik, a tanítás 1636 elején indul meg. (Az érsek által adományozott százezer forint olyan nagy összeg volt, hogy évi hozadékából az egész egyetemet fenn lehetett tartani. A jezsuitákban kitünő képzettségű és szerény igényű tanári kar állt az egyetem rendelkezésére, az épület kérdése és a tanuló ifjúság eltartásának gondja sem okozott leküzdhetetlen nehézséget. A halhatatlan alapító még a tanítás munkájának megfigyelésében is résztvett: időnkint megjelent a tanárok és az ifjúság között s belevegyült a nyilvánosan megtartott tudományos vitatkozásokba.)
1636. – Éveken keresztül jó tanácsokkal látja el I. Rákóczi Györgyöt s meghiúsítja Esterházy Miklós nádornak a fejedelem elűzésére vonatkozó terveit. I. Rákóczi Györgyöt nemcsak a magyar királyi udvar részéről, hanem a törökök ellenségeskedései miatt is veszély fenyegeti. A prímás bátorítja a fejedelmet s figyelmezteti, hogy árulók lappanganak körülötte. («Az Istenért kérem a fejedelmet, vigyázzon magára, ott bent valami árultatás ne legyen; mert ha úgy leszen, sokkal kell inkább attól tartani, hogy nem mint a budai basától. Pénzét ne kímélje, mert fejedelemnek mindenkor lehet pénze. Szerettesse magát alattvalóival.» Máskor: «Kegyelmed meg ne ijedjen, mert Isten az, aki a pogány ellen megsegíti a keresztyéneket. Nem kell, uram, a keresztyénségnek ilyen szép bástyáját, mint Erdély, pogánynak hagyni». Megküldi a fejedelemnek egyházi beszédei díszes példányát: «Azt hiszem, hogy kegyelmed pápista prédikációt nem is hallott». A fejedelem válasza: «Úgy vagyon, pápista prédikációk hallgatására nem érkezhetünk, de kegyelmednek ilyen sok munkáját olvassuk és kegyelmed jó emlékezetére több könyvünk között megtartjuk.»)
1637. – Március 19-én meghal Pozsonyban. Halálos ágyát világi papok, jezsuiták és ferencrendiek veszik körül. Hatvannyolc éves. Április 3-án temetik a pozsonyi káptalani templomba. (Képviselteti magát III. Ferdinánd király is, Esterházy Miklós nádor vezetésével megjelennek a katolikus főrendek, ott vannak a főpapok. Szelepcsényi György esztergomi kanonok latinnyelvű szónoklatban, Forró György jezsuita atya magyar gyászbeszédben dicsőítik. A sírja fölé helyezett egyszerű márványlapra három szót vésnek: Petrus Pazmany Cardinalis.)
1859. – Knauz Nándor történettudós, később pozsonyi nagyprépost és címzetes püspök, felásatja Pázmány Péter sírját. Ettől kezdve a kegyeletnek egyre több megnyilvánulása fűződik nevéhez. (Simor János esztergomi érsek 1882-ben egy olasz művésszel, Della Vedova torinói szobrásszal, carrarai márványból elkészítteti s az esztergomi bazilikába helyezteti szobrát; a budapesti királyi magyar tudományegyetem megbízásából az egyetem hittudományi kara 1894-ben megindítja a teljes Pázmány-kiadást; a katolikus írók és hírlapírók Országos Pázmány-Egyesülete 1908-ban megkezdi működését; az I. Ferenc József királytól Budapestnek ajándékozott tíz szobor közül az egyiket, Radnai Béla alkotását, az ő emlékére állítják fel 1914-ben. Egyéniségének és korának remek ábrázolása Lotz Károly egyik freskója a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében.)
1921. – A budapesti királyi magyar tudományegyetem a kormány hozzájárulásával 1921-ben felveszi címébe Pázmány Péter nevét s 1925-ben szobrot emel alapítója emlékének. Ez a nagy férfiú harmadik szobra. (A szoborleleplező ünnepélyen Zubriczky Aladár rector magnificus rámutatott többek között Pázmány Péter mecénási nagylelkűségére. Az egyetem alapítására adott százezer forint rendkívül nagy összeg volt abban az időben, mikor néhány száz forintért Nagyszombatban már házat lehetett vásárolni, néhány ezer forintból Bécsben palotát lehetett építeni. Pedig ez a százezer forint csak tizedrésze az érsek fejedelmi adományainak. Húsz éves prímássága alatt körülbelül egy millió forintot adott közcélokra. A nyomába lépő magyar mecénások közül egy sem áldozott ennyit iskolai és tudományos alapításokra, még Széchenyi István sem. Eleinte nehéz volt pénzt gyüjtenie, mert érseksége nem sok jövedelmet hozott. 1620-ban a két magyar érseknek és a tizenkét magyar püspöknek mindössze hatvanezer forint évi jövedelme volt, holott ugyanekkor Spanyolországban egyedül a toledói érsek hatszázezer forint évi jövedelmet, a hatvanhat spanyol érsek és püspök együttesen évenkint huszonnégy millió forintot élvezett. Mikor a prímás jövedelmei később, fáradhatatlan gazdálkodása következtében, megnövekedtek, minden nélkülözhető összeget félretett s megtakarított pénzét iskolákra, templomokra, szegényházakra, alapítványokra fordította.)
Kiadások. – Felelet a Magyari István sárvári prédikátornak az ország romlása okairól írt könyvére. Nagyszombat, 1603. (A szerző és a nyomda helyesírásával: Felelet az Magiari Istvan sarvari praedicatornak, az orzag romlasa okairul, írt köniuere. Iratot Pazmani Peter altal. Nagyszombatba. Anno MDCIII. Pázmány Péter ezt az első magyarnyelvű könyvét Magyari István pártfogójának, Nádasdy Ferencnek, ajánlotta, őt kérve fel a vitatkozás bírájául. A könyv elején figyelmeztette olvasóit a nyomtatásban esett fogyatkozásokra; a könyv végén pedig egy latin levelet intézett Nádasdy Ferenchez, ebben hevesen támadta a protestáns tanítások mestereit, egyben felhívta az evangélikusokat a katolikus egyházba való visszatérésre. Hat latin epigramm és anagramm is van könyvében Magyari István nevére. Magyari István viszonválasza elveszett. Nádasdy Ferencről szóló, 1604-ben kinyomtatott halotti beszédében említi: «Vetekedésem vagyon Pázmány Péter jezsuitával, kinek rágalmazó írásaira való feleletem is készen vagyon, csak költség héjával vagyok még». Pázmány Péter a vita hevességében gúnyos hangon írt ellenfeléről, de néhány évvel később így nyilatkozott róla: «Azok közül, kik Magyarországban a régi keresztyén vallás ellen írtak, alig olvastam, ki mértékletesebbnek tétetné magát Magyari Istvánnál»: Az mostan támadt új tudományok hamisságának tíz nyilvánvaló bizonysága. 1605.) – Kempis Tamásnak Krisztus követéséről négy könyvei. Melyeket magyarra fordított. Bécs, 1604. (Ujabb kiadásai: 1624, 1638; azonkívül még hét kiadása. «Ezt a könyvet – írja előszavában a fordító – régen minden keresztyén nyelvekre, sőt még török nyelvre is fordították; de én ez ideig nem láttam, hogy valaki azt magyarul kinyomtatta volna; noha én a Biblia után nem olvastam könyvet, melynek előtte ezt nem ítéltem volna fordításra méltónak. Azért a hívek vigasztalására. magyarra fordítám e könyvecskét.») – Az mostan támadt új tudományok hamisságának tíz nyilvánvaló bizonysága. Grác, 1605. (Ez a vitairat szűkebb keretben ugyanazt a célt szolgálja, mint később a Kalauz: a hitújítás dogmatikus rendszerének cáfolata volt. Az író nagy tudományos készültséggel, szónoki lendülettel és kemény személyeskedéssel ostromolta a protestánsok tanításait. Az idézetek jó részét Luther, Kálvin és a többi reformátor irataiból meríti, hogy bebizonyíthassa állításait; a hitújitók első mestere a pokolbeli ördög volt; tanításaik szabadságot adnak minden gonoszságra; a régi, igaz katolikus vallást hazugságokkal teszik gyűlöletessé; a kereszténység alapvető tanításait felbontják; a Szentírás igaz értelmét megfertőztetik; személyük szerint a reformátorok egymás között iszonyúan civakodnak; magaviseletük a hamis pásztorok erkölcse; új tudományuk hirdetését saját lelkiismeretük ellenében kezdték; végül sem ember, sem Isten előtt okát nem adhatják annak, hogy elszakadtak a római katolikus gyülekezettől.) – Keresztyéni imádságos könyv, melybe szép ájtatos könyörgések, hálaadások és tanuságok foglaltatnak. Grác, 1606. (Ujabb kiadásai; 1610, 1625, 1631; azonkívül még tizenhat kiadása. Az első kiadást a szerző két ízben is átdolgozta. Imádságait meleg hang, mély ájtatosság, helyenkint magyarázó hajlam jellemzi.) – Keresztyéni felelet a megdicsőült szentek tiszteletéről, értünk való könyörgésükről és segítségül hívásukról. Az Gyarmathi Miklós helmeci prédikátornak a boldog emlékezetű Monoszlai András veszprémi püspök és pozsonyi prépost könyve ellen írt csacsogásira. Grác, 1607. (Monoszlai András 1589-ben adta ki a szentek tiszteletéről szóló könyvét, kilenc év mulva jelent meg Gyarmathi Miklós felelete, újabb kilenc év mulva Pázmány Péter cáfolata.) – Az nagy Calvinus Jánosnak Hiszek-Egy-Istene azaz az Calvinus értelme szerint való igaz magyarázatja az Credónak. Mely az Calvinus tulajdon könyveiből híven és igazán egybeszedettetett az calvinista atyafiaknak lelki épületükre és vigasztalásukra. Nagyszombat, 1609. (A könyvből a kor általános vitázó szokása szerint a gyűlölködés és gúny hangjai áradnak. A szerző szerint Kálvin János eretneksége borzalmas istentagadás; amilyen a mester, olyanok követői a kálvinista prédikátorok, akik méltán mondhatják, hogy ők latrabbak az előttük valóknál és utánuk még maguknál is latrabbak születnek.) – Egy keresztyén prédikátortól S. T. D. P. P. az kassai nevezetes tanítóhoz Alvinczi Péter uramhoz iratott öt szép levél Pozsony, 1609. (Ujabb kiadásai: 1741, 1761. Az S. T. D. P. P. jelzés értelme: Sacrae Theologiae Doctor Petrus Pázmány. Még ez évben megjelent Alvinczi Péter felelete. Az egykori iskolatársak ingerülten támadnak egymásra. Harminc évvel azelőtt még együtt tanultak a váradi református iskolában, most az ország két széléről szórják villámaikat egymás ellen.) – Alvinczi Péternek sok tétovázó kerengésekkel és cégéres gyalázatokkal felhalmozott feleletének rövid és keresztyéni szelídséggel való megrostálása. Pozsony, 1609. (Könyvében megmagyarázza, hogy miért írta névtelenül előbbi könyvét: a protestánsok gyalázatos rágalmaikkal úgy elidegenítették a népet a katolikus egyháztól, különösen a jezsuitáktól, hogy iszonyodnak mindentől, ami katolikus, mintha mindjárt reájuk ragadna a pápistaság, ha kezükbe vennék az igazhitű könyveket. Alvinczi Péternek szemére veti, hogy válasza szitkokban merül ki, nincs meg benne a vallásnak egyetlenegy szalmaszálnyi erőssége sem. «Egy tiszteletlen szóval sem illettelek személyedben, te pedig minden mocskodat reám akartad kenni.») – Isteni igazságra vezérlő kalauz. Melyet írt Pázmány Péter jesuiták rendin való tanító. Pozsony, 1613. (A 816 lapra terjedő ívrétű kötet újabb kiadásai: 1623, 1637, 1766, 1897. Munkáját Istvánffy Miklós és Draskovich János előkelő magyar uraknak ajánlotta. A könyvet a protestánsok latinra fordították s elküldték a vittenbergai egyetem hittudósainak. Itt Balduinus Frigyes professzor tíz évig dolgozott a válaszon: Phosphorus veri catholicismi. Vittenberg, 1626. Ez is nagyterjedelmű munka: 1304 lap. A kiváló evangélikus tudós dícsérte Pázmány Péter éles elméjét, helyeselte a reformátusok, unitáriusok és mohamedánok ellen írt fejezeteit, egyben erősen cáfolta azokat az érveket, melyeket az evangélikusok ellen támasztott.) – Az kálvinista prédikátorok egyenes erkölcsű tökéletességének tüköre. Bécs, 1614. (Ezt a támadó iratát Lethenyei István álnéven bocsátotta ki. Álnevet később is használt. «Sajátszerű – írja Fraknói Vilmos 1886. évi Pázmány-életrajzában – hogy kedve telt ezen eljárásban; habár tudhatta, hogy mindenki fölismeri az igazi szerzőt és később maga is sajátjának vallotta azon munkákat. Talán azt akarta elhitetni, hogy nem áll elszigetelten a harctéren és hatalmas szövetségesek vannak oldala mellett. Vagy elöljárói vélték ily módon elhárítani rendjökről a gyűlöletet, melyet heves támadásaival fölidézett.») – Az igazságnak győzedelme. Melyet az Alvinczi Péter tükörében megmutatott Pázmány Péter. Pozsony, 1614. (Röpiratában a hittudományi érvelés mellett haragosan szidja ellenfelét, mivel ez is gorombán támadt rá Tükör című könyvében. A kor harcias világa az egyház nyers katonájává tette a legtudósabb papot is. «Vajjon Alvinczi, neveztelek-e én valaha tégedet disznónak?… Pellengér alá valónak, paráznának, világ latrának, verő-ártánynak?… Részeg voltál, mikor írni kezdettél, oly nem okosan viseled mindenütt magadat… Gaz ember, eredj disznóságoddal a vályura, zabáljál moslékoddal.» Mivel Pázmány Péter sürgős római út előtt állott, ezt a könyvét Balásfy Tamás boszniai püspök rendezte sajtó alá. A püspök hosszabb leckéztető levelet csatolt barátja könyvéhez Alvinczi Péter ellen. Ebből a levélből is látható, milyen nagy tekintélye volt az egyszerű jezsuitának a tudományát csodáló magyar katolikus papság előtt.) – Csepregi mesterség. Azaz Hafenreffernek magyarrá fordított könyve eleiben függesztett leveleknek cégéres cigányságai és orcaszégyenítő hazugsági. Melyet az igazságnak oltalmára írt Szyl Miklós. Bécs, 1614. (A csepregi vita úgy keletkezett, hogy Zvonarics Imre csepregi evangélikus prédikátor lefordította és kinyomatta Hafenreffer Mátyás tübingai tanár Loci Theologici című munkáját s ehhez a fordításhoz Sármelléki Nagy Benedek kőszegi iskolamester hatlapos előszót, Klaszekovich István szuperintendens és négy szeniortársa egy protestációt csatolt; mindkét irat hevesen támadta Pázmány Pétert. Az érsek Szyl Miklós néven válaszolt, bár az egész ország tudta, hogy az álnevű szerző Magyarország prímása. Gúnyosan írja a kőszegi iskolamester rövid lélekzetű támadásáról: «Nem mertek maguk az Luther-prédikátorok az Kalauzban harapni, hanem egy csácsogó nyalka mesterkét taszítottak elő és ez által turkálnak három vagy négy cikkelykét az Kalauzban, azaz egy nagy erdőben két vesszőszálat akarnak levágni… Ha lehet, eszére hozom a nyavalyást». Ez a lenéző hang bántotta a csepregieket. Igy jelent meg Zvonarics Imre és Nagy Benedek nagyobb terjedelmű könyve: Pázmán Péter pironsági. Keresztúr, 1615.) – Csepregi szégyenvallás. Azaz rövid felelet, melyben az csepregi hiúságoknak kőszegi toldalékit verőfényre hozza. Prága, 1616. (Most is kicsinylően szól csekély tudásúnak ítélt ellenfeleiről, akik az hit dolgához csak úgy szólnak, mint egy ökörpásztor az ország dolgához». Viszont ő a csepregvidéki lutheránusok szemében: «szirénes szavú, de áspis mérgű» ember.) – A setét hajnalcsillag után bujdosó luteristák vezetője. Mely útban igazítja a vitebergai akadémiának Fridericus Balduinus által kibocsátott feleletét a Kalauzra. Bécs, 1627. (A 481 lapra terjedő könyv új kiadása: 1774. A szerző a Kalauzt cáfoló vittenbergai latin feleletre magyar nyelven válaszolt: «Mert ha másnak szabad magyar könyvre deákul felelni, engem sem tilthat senki, hogy magyarul ne írjak a deák könyvre. Szerinte: «Balduinus könyve három részre oszlott: egyikben szitok, másikban hazugság, harmadikban tudatlan balgaság foglatatik… Azért ne menjetek, édes magyarim, oktalanul, mint a szarvon kötött marha, az örök kárhozatnak mészárszékébe».) Bizonyos okok, melyek erejétől viseltetvén egy fő ember, az új vallások tőréből kifeslett és a római ecclesiának kebelébe szállott. Pozsony, 1631. (Még hét kiadása. A könyvben egy protestáns nemesúr megokolja, hogy miért hagyta oda régebbi vallását és miért tért a katolikus egyházba.) – A római anyaszentegyház szokásából minden vasárnapokra és egynehány ünnepekre rendelt evangeliumokról prédikációk. Melyeket élő nyelvének tanítása után írásban foglalt Cardinal Pázmány Péter esztergami érsek. Pozsony, 1636. (Az 1248 lapra terjedő ívrétű kötet új kiadásai: 1695, 1768, 1903. Ez az utolsó könyve. Megemlékezett benne elgyöngüléséről: «Alítom, hogy ez lészen vége a negyven esztendőtől fogva való prédikálásomnak, mert mellem fuladási, hurutok szaggatási, emlékezésem fogyatkozási, fogaim kihullási, egyéb minden napi sok nyavalyákkal egyetemben, alkalmatlanná tettek a prédikálásra».) – Halála után régebbi munkáiból több újabb lenyomat jelent meg, később gyüjteményes és magyarázatos kiadások is készültek. Leveleinek gyüjteményét először Miller Jakab Ferdinánd bocsátotta közre: Epistolae, quae haberi poterant cardinalis archiepiscopi Strigoniensis et Hungariae primatis Petri Pázmány ad pontifices, imperatores, reges, principes, cardinales, aliosque illustres aevi sui viros, datae et vicissim ab illis acceptae. Két kötet. Buda, 1822. (A Magyar Nemzeti Múzeum nagy tudományú igazgatójának úttörő Pázmány-kiadása.) – Pázmány Péter levelezése. Közzéteszi Frankl Vilmos. I. köt. Budapest, 1873. (Fraknói Vilmos gyüjteménye: Pázmány-levelek: 1605–1625.) – Pázmány, Lippay és Esterházy levelezése I. Rákóczi Györggyel. Közzéteszi Beke Antal. Budapest, 1882. (A gyulafehérvári Batthyány-könyvtárból és káptalani levéltárból.) – Pázmány válogatott egyházi beszédei. Magyarázatokkal és szótárral Bellaagh Aladártól. Budapest, 1889. (Szemelvényes kiadás a Jeles Írók Iskolai Tárában.) – Pázmány Kalauzának I. és II. könyve. Magyarázatokkal és szótárral Bellaagh Aladártól. Budapest, 1893. (Szemelvényes kiadás ugyanott.) – Pázmány Péter bíbornok, esztergomi érsek, Magyarország prímása összes munkái. A budapesti tudományegyetem megbízásából sajtó alá rendezi ugyanazon egyetem hittudományi kara. Magyar sorozat. Hét kötet. Budapest, 1894–1905. (Sajtó alá rendezték: Bognár István, Breznay Béla, Kanyurszky György, Kisfaludy Árpád, Kiss Ignác, Kiss János, Rapaics Rajmond. Teljes tudományos kiadás.) – Petri cardinalis Pázmány opera omnia. Series latina. Hat kötet. Budapest, 1894–1914. (Pázmány Péter összes latinnyelvű munkáinak gyüjteménye a budapesti egyetem hittudományi karának munkájával. Sajtó alá rendezték: Bita Dezső, Bognár István, Breznay Béla, Demkó György, Kiss János.) – Kempis Tamás: Krisztus követése. Ford. Pázmány Péter. Sajtó alá rendezte Bellaagh Aladár. Budapest, 1899. (Magyarázatos kiadás a Magyar Könyvtárban.) – Pázmány Péter munkáiból. Sajtó alá rendezte Fraknói Vilmos. Budapest, 1904. (Szemelvények válogatott munkáiból a Franklin-Társulat Magyar Remekíróiban.) – Pázmány Péter válogatott munkái. Szerkesztette Bellaagh Aladár. Budapest, év nélkül. (Szemelvények a Lampel-féle Remekírók Képes Könyvtárában.) – Pázmány Péter összegyüjtött levelei. Sajtó alá rendezte Hanuy Ferenc. Két kötet. Budapest, 1910–1911. (Az egyetemi teljes Pázmány-kiadás kiegészítése. Ezerszázhat levél: az akkori politikai levélírás klasszikus példányai.)
Irodalom. – Podhradczky József: Pázmány Péter esztergomi érseknek és a római közönséges anyaszentegyház cardinálisának élete. Buda, 1836. – Greguss Ágost: Pázmány Péter. Pesti Napló. 1854. évf. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban, I. köt. 2. kiad. Pest, 1868. – Frankl Vilmos: Pázmány Péter és kora. Három kötet. Pest, 1868–1872. – Szilágyi Sándor: Rákóczi és Pázmány. Pest, 1870. – Kiss Ignác: Pázmány nyelve. Nyelvtudományi Közlemények. 1879. évf. – Zádori János: Pázmány Péter szobra Esztergomban. Esztergom, 1883. – Bita Dezső: Beszéd Pázmány Péter érdemeiről. Budapest, 1885. – Kiss Ignác: Kempis Tamás magyar fordításai. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1885. évf. – Fraknói Vilmos: Pázmány Péter. Budapest, 1886. – Pulszky Ágost Pázmány Péter. Budapest, 1887. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Szlávik Mátyás: Képek Pázmány és elleneinek polemiájából. Protestáns Szemle. 1893. évf. – Áldásy Antal: Pázmány Péter élete. Budapest, 1898. – Beöthy Ákos: A magyar államiság fejlődése, küzdelmei. I. köt. Budapest, 1900. – Mihálovics Ede: A katolikus prédikáció története Magyarországon. II. köt. Budapest, 1901. – Kudora János: A magyar katolikus egyházi beszéd irodalmának ezeréves története. Budapest, 1902. – Payr Sándor: Pázmány és Lamormain titkos tanácsa. Protestáns Szemle, 1903. évf. – Rézbányay József: Az egyházi szónoklat egyetemes története. I. köt. Esztergom, 1904. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. X. köt. Budapest, 1905. – Lakatos Vince: L. Annaeus Seneca Pázmány prédikációiban. Keszthelyi kat. gimn. értesítője. 1906. – Kovács Lajos: Pázmány Kalauza és Bellarmin Disputatiói. Kassa, 1908. – Horváth Cyrill: Pázmány és Bellarmin. Egyetemes Philologiai Közlöny, 1909. évf. – Patai József: Pázmány Péter egyetemes történelmi fölfogása. Kolozsvár, 1909. – Bendi Nándor: Pázmány Péter prédikációi és az ókori klasszikusok. Székesfehérvár, 1910. – Szirmai Erika: Pázmány Péter politikai pályája. Budapest, 1912. – Ravasz László: A magyar protestáns igehirdetés a XVII. században. Teológiai Szaklap. 1913. évf. – Biró Vencel: Bethlen viszonya Pázmánnyal. Erdélyi Múzeum. 1914. évf. – Velics László: Vázlatok a magyar jezsuiták multjából. Budapest, 1913. – Bangha Béla: Jellemrajzok a katolikus egyház életéből. Budapest, 1914. – Ravasz László: A gyülekezeti igehirdetés elmélete. Pápa, 1915. – Istók József: Mit tett Pázmány Péter a magyar katolikus egyház érdekében. Igló, 1918. – Várdai Béla: Pázmány Péter negyedfélszázad távlatából. A Szent István Akadémia Értesítője. 1920. évf. – Timon Ákos: Pázmány Péter a jog és igazság védelmében. Budapest, 1921. – Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyház kerület története. I. köt. Sopron, 1924. – Horváth János: Barokk ízlés irodalmunkban. Napkelet. 1924. évf. – Czobor Alfréd: Lósy püspök levele Pázmány postilláiról. Magyar Könyvszemle, 1926. évf. – Fináczy Ernő: Az újkori nevelés története. Budapest, 1927. – Kornis Gyula: A magyar művelődés eszményei 1777–1848. Budapest, 1927. – Brisits Frigyes: A XVII. század magyar irodalma. Debreceni Szemle. 1930. évf. – Tóth László: Pázmány Péter ismeretlen levele a pálosok reformja ügyében. Magyar Könyvszemle, 1930. évf.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages