SZENCZI MOLNÁR ALBERT.
SZENCZI MOLNÁR ALBERT.
A MAGYAR protestáns zsoltárfordítás prózában indult meg. 1536-ban Gálszécsi István adta a zsoltároknak prózai fordítását, 1548-ban Benczédi Székely István. A két fordítás éppen úgy nem készült énekeskönyvnek, mint Heltai Gáspár 1560. évi prózai zsoltárfordítása. Batizi András, Batthyány Orbán, Siklósi Mihály, Tordai Benedek és Végkecskeméti Mihály verses kísérletei után az 1540-es évekből való Sztárai Mihály tizenhat verses zsoltára. Bornemisza Péter 1582. évi énekeskönyve számos zsoltárt közölt, mert ekkor már Balassa Bálint, Skaricza Máté, Szegedi Gergely és mások több-kevesebb verses fordítással gyarapították a magyar zsoltárköltészetet. Ezek a zsoltárfordítók nem tervszerűen fogtak Dávid király énekeinek fordításához. Megpróbálkoztak egy-egy psalmus versbeöntésével s próbálkozásaikat a protestáns egyházi énekeskönyvek összeállítói belesorozták gyüjteményeikbe. Az egyetlen teljes verses zsoltárfordítás, Bogáti Fazekas Miklós zsoltárkönyve, kéziratban maradt. Ilyen előzmények után határozta el Szenczi Molnár Albert, hogy a sok gyönge kísérlet és szétszórt mutatvány helyett egységesen kidolgozott teljes verses fordítást ad közre.
SZENCZI MOLNÁR ALBERT altdorfi tartózkodása idején dolgozta ki Psalterium Ungaricumát (1607): Dávid király százötven zsoltárának magyar verses fordítását. Mivel Kálvin János versenytárs nélkül állóknak hirdette Dávid zsoltárait, a reformátusok mindenfelé áhítattal mélyedtek a magasztos ószövetségi költemények olvasásába. A külföldi fordítók közül Marot Kelemen francia költő negyvenkilenc zsoltára és Béza Tivadar svájci lelkész százegy zsoltára különösen népszerűvé tették a zsidó psalmusokat. A francia dallamszerzőktől megzenésített francia énekek mély benyomást keltettek mindenfelé. Lobwasser Ambrus königsbergi tanár németre fordította a francia szövegű és francia dallamú zsoltárokat s ezt a fordítást vette alapul Molnár Albert a maga zsoltárfordításában.
Az addigi magyar zsoltárfordítások verselése és dallama sehogy sem tetszett Molnár Albertnek. Úgy vélekedett, hogy a magyar psalmusok hasonlíthatatlanul elmaradnak a Marot–Béza-féle énekek mögött. Visszatetsző volt előtte, amint írja, a régi magyar énekek sok paraszt-verse; temérdek vala-vala sorvége, mely együgyű rímelésen a külföldiek csak mosolyogni tudtak. 1606-ban kezdett a zsoltárok magyar fordításához, száz nap alatt készült el munkájával, 1607-ben kinyomatta kéziratát. A Marot–Béza-féle zsoltárkönyv dallamainak száma százharmincra ment, körülbelül ugyanannyira a versformák száma, érthető tehát, hogy a tartalmi hűségnek a versforma változatosságával való összeegyeztetése sok munkájába került. Panaszkodott is könyve elején, hogy milyen sokat fáradozott, míg bele tudta illeszteni a hosszú magyar szókat a rövid francia szókból álló strófaszerkezetekbe, holott fordításában egy szótaggal sem toldhatta meg az eredeti szöveg melódiáihoz igazodó verssorokat. Zsoltárait a Lobwasser-féle német fordítás nyomán ültette át, de használta a Marot–Béza-féle zsoltárok francia szövegét is. Az értelmi hűségre és alaki pontosságra egyformán törekedett, éppen úgy, mint Lobwasser Ambrus, mikor a francia szöveget fordította. A versforma utánzása kényszerítette azután arra, hogy számos zsoltárt nagyon is szabadon ültetett át, különböző szövegkihagyásokra kényszerült, gyakran idegen gondolatokat is kapcsolt a zsoltárok eszmekörébe. Rímelése még így is gyönge volt. Nagyobbrészt puszta ragrímeket használt. Hellyel-közzel olyan strófákat is írt, amelyeket csak hosszas gondolkodással lehet megérteni. Nehézkes sorai és homályos kifejezései a gyors fordítói munkának s nem eléggé hajlékony költői nyelvének tulajdoníthatók.
Feladata mindenesetre súlyos volt. Nyugateurópai versformákat kellett átültetnie líránkba, holott a magyar költészetben addig még a versformák és rímelhelyezések kellő változatossága nem volt meg. Mivel pedig még nem tudott rábukkanni a rímes időmértékes verselés nyitjára, versmértéke nem egyszer mereven szembehelyezkedett a melódiával. Sok helyen azonban szépen födte egymást a verselés és a dallam. Ha nem száz nap alatt készíti százötven zsoltárát, hanem átdolgozásukra és csiszolgatásukra hosszabb időt szán, fordítása bizonyára sokkal szebb lett volna. A költői érdem így sem tagadható meg tőle. Strófáit igaz hit és meleg érzés hatotta át; helyenkint megkapóan markolt a szívbe; változatos versformáival új lendületet adott a magyar verselés fejlődésének.
Toldy Ferenc szerint Szenczi Molnár Albert zsoltárai a versformák különféleségére, a rímre és nyelvbeli előadásra nézve időszakot alkottak. (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. a. kiad. Budapest, 1868.) – Beöthy Zsolt is kiemelte, hogy a fordító a legváltozatosabb versformák hosszú sorát honosította meg. Francia mintái alapján élénk zenei érzékkel rendezte el a sorok szótagszámát, a rímek összhangzását, a szakok alakítását. Érdeme annál nagyobb, mert a magyar verselés eladdig általánosan dallamtalan, rossz rímű, többnyire hosszú és egyhangú sorok egymásmellé rakásából állt. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – Bodnár Zsigmond rámutatott arra, hogy 1600 körül nemcsak nálunk, hanem az összes művelt népeknél találkozunk a verselés javításával. Molnár Albert is emelni akarta korának ízlését, tökéletesíteni versformáit. Zenei szempontból egyes bírálók kifogásainak érthető alapjuk van: a finom művészetű idegen dallamok népünk ajkán csakhamar elferdültek, a falusi református nép az eredeti melódiákba más hangokat szőtt, a francia zeneiséget megváltoztatta és önkényesen magyarossá tette. (A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1891.) – Dézsi Lajos szerint a zsoltárok nyelve erő, tisztaság és magyarosság dolgában Balassa Bálint zsoltáraival is kiállja az összehasonlítást. Költői szempontból tekintve, a fordítás nem egyformán sikerült, de azért van több olyan zsoltár, mely valóban szépnek mondható és költői tehetségre vall. Ilyen a 33., 42., 50., 86. és 90. zsoltár. (Szenczi Molnár Albert. Budapest, 1897.) – Horváth Cyrill szerint a szövevényes francia strófák magyarul megzendítése a legmerészebb gondolatok egyike volt s ezt a gondolatot Molnár Albert a körülményekhez mérten sikerrel valósította meg. Clément Marot bizonyára hasonlíthatatlanul csengőbb, elevenebb, csinosabb verseket írt nála, de azért helyenkint az ő dikciója is felszárnyal, verse erősen nekilendül s magasan föléemelkedik eredetijének, Lobwassernek. (A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899.) Igy:
Perelj, Uram, perlőimmel,
Harcolj én ellenségimmel;
Te paizsodat ragadd elő,
És segedelmemre állj elő;
Dárdádat nyujtsd ki kezeddel,
Ellenségimet kergesd el.
Harcolj én ellenségimmel;
Te paizsodat ragadd elő,
És segedelmemre állj elő;
Dárdádat nyujtsd ki kezeddel,
Ellenségimet kergesd el.
SZENCZI MOLNÁR ALBERT (szül. 1574. Szenc, Pozsony megye; megh. 1633 kör. Kolozsvár) egyike volt a legzaklatottabb életű íróknak. Szülőfalujából tizenhat éves korában Németországba távozott s kilenc esztendeig látogatta a német iskolákat. Hosszú időt töltött Vittenberga, Heidelberg és Strassburg egyetemein. Alig tért haza, újból útnak indult; Herborn, Frankfurt, Altdorf, Marburg városában tartózkodott évekig; megfordult Németország egyéb helyein is. Tanult, tanított, nyomdai korrektorságot vállalt, szótárt szerkesztett, nyelvtant írt, vallásos munkákat fordított magyarra. A német egyetemi tanárok szívesen segítették, egyes iskolákban ingyenes lakást és ellátást nyert, a hesseni fejedelem anyagilag és erkölcsileg is támogatta. A német reformátusok megbecsülték benne azt az írót, aki a magyar reformátusok hitéletének megerősítését tűzte ki élete céljául. Mint híres ember jött haza 1613-ban, a Kalauz megjelenésének és Bethlen Gábor trónralépésének esztendejében. A rohonci lelkészséget nyerte el, de sem itt, sem a komáromi prédikátorságban nem tudott megmaradni. Két év mulva ismét elhagyta hazáját; tanító lett Oppenheimben. Leginkább azokból az adományokból tartotta fönn magát és családját, melyeket magyarországi és németországi hitsorsosaitól kapott. Végre sok szenvedés után Bethlen Gábor fejedelem meghívására 1624-ben újbál hazaköltözött. Évekig élt Kassán a nagylelkű fejedelem költségén. Utóbb Kolozsvárt próbált szerencsét. Pályája a folytonos életküzdelem, bolyongás, tanulás, írogatás és használni-kívánás hosszú láncolata.
Adatok Szenczi Molnár Albert életéhez:
1574. – Augusztus 30: Szenczi Molnár Albert születésének napja. A Pozsony és Nagyszombat közt fekvő Szempc községben születik. (Elődei a székelyföldről költöztek Pozsony vidékére. Atyja jómódú református iparos és földművelő volt, ácsmesterséggel és molnársággal foglalkozott. Később elszegényedett. Hat gyermeke közül csak Albert került ki az egyszerű környezetből.)
1586. – Molnár Albert szülőhelyének református iskolájából átmegy a győri református iskolába. Tanulása mellett a segédtanító inasa. Még ez évben több társával együtt elindul, hogy megtekintsen néhány híres magyar várost. Csatlakozik a magyar vásárokra menő bécsi kereskedőkhöz, velük együtt eljut Kassára és Debrecenbe, beiratkozik a gönci református iskola tanulói közé. (Károlyi Gáspár éppen ekkor nyomatja ott teljes Szentírás-fordítását.)
1588. – Molnár Albert a debreceni református iskolában. Itt is szolga-tanuló; takarít, mosogat, a temetéseken énekel. (Közben elgyalogol távoli helységek papjaihoz és iskolamestereihez. Megfordul Szatmáron, Nagybányán.)
1590. – Másfélévi tanulás után távozik a debreceni kollégiumból. Kassán egy odavaló polgár gyermekének házitanítója lesz. Még ez évben visszatér szülőföldjére. (Három hétig tart, míg elér Kassáról Pozsonyba. Gyalog és szekéren teszi meg az utat, papoknál és tanítóknál száll meg.)
1590. – November 1-én elindul hazulról Németországba. Bécsen, Prágán és Drezdán keresztül Vittenbergába érkezik. Az itt tanuló magyar protestáns ifjak segítik. (Nagy elszántság, hogy egy tizenhat éves ifjú nekivág a külföldnek anélkül, hogy pénze lenne. Csak olyan pályavégzett tanulók mennek ekkor idegen országba, akik tehetősebbek vagy akiknek valami kegyes adomány jut. Szerencséjére ott a vittenbergai magyar egylet. Ezt a bursát a magyarországi protestáns főurak és egyházközségek segítik, a magyar ifjúságnak külön pénztára és könyvtára van, maguk választják elnöküket s nemcsak szigorú vallásos életet élnek, hanem a nemzeti érzést is ápolják. Molnár Albert a hittudományokat tanulja, de nagy szegénységgel küzd. Egy alkalommal segítséget kap hazulról: három forintot. Atyja és testvérbátyja küldik neki ezt a kölcsönkért pénzt egy Szencen véletlenül átutazó német diák közvetítésével.)
1592. – Májusban Vittenbergából Heidelbergbe vándorol. Az itt tanuló magyarok szívesen látják. (Másfél hónap alatt begyalogolja a Rajna vidékét; jár Worms, Mainz, Bonn, Köln, Strassburg városokban.)
1593. – Molnár Albert Strassburgban. Eddigi ajánlólevelei alapján felveszik a Vilmos-kollégium tagjai közé. Az akadémián szorgalmasan tanulja a protestáns vallástudományt, a latin, görög és héber nyelvet, a matematikát, fizikát és filozófiát. A kollégiumbán lakást és élelmezést kap. (Az ingyenesen ellátott tanulók kötelezvényt adnak, hogy a rájuk fordított költségeket visszafizetik, ha állásuk lesz.)
1594. – A strassburgi akadémián kiállja a vizsgálatokat és babérkoszorús lesz. Készül a magisteri fokozat elnyerésére. (Ezt a fokozatot nem éri el, mert az evangélikusok és reformátusok vallási villongásai tovább kényszerítik.)
1596. – Háromévi tanulás után július 21-én távozik Strassburgból. Megindul Svájc felé. A református papok és tanítók mindenütt barátságosan fogadják. Állomásai: Basel, Zürich, Bern, Lausanne, Genf. (A viszonyok egyszerűségére és a vallásos összetartásra jellemző, hogy mikor az őrök a magyar vándordiákot áteresztik Genf kapuján, mindjárt elmegy az egyetemre, az egyik logikai előadásra beül a hallgatók közé, az óra végén a tanárhoz megy, megmutatja okmányait s elmondja, hogy szeretné meglátogatni Béza Tivadart, az európai hírű hittudóst és bibliafordítót. A logika tanára elvezeti a szegény koldusdiákot Béza Tivadarhoz, ez leülteti s beszélget vele az egyház állapotáról. Molnár Albert nála hagyja emlékalbumát, másnap a református templomban meghallgatja prédikációját, bár a francia szónoklatot nem érti. Közben találkozik egy magyar honfitársával, elviszi őt Bézához, ez kenyeret és bort ad nekik, elbeszélget velük; megmutatja Kálvin János arcképét s ezt mondja könnyezve és meghatott hangon: Ez az én atyám a Krisztusban.) Genfből Luzernbe megy. Itt megismerkedik a spanyol király egyik követével, a jólelkű követ a maga költségén elviszi Olaszországba. Comoban elválik a spanyol követtől, megnézi az olasz városokat: Paduát, Parmát, Modenát, Bolognát, Riminit, a lorettoi búcsújáróhelyet. Rómában nyolc napig időzik. (Amikor az itt tanuló magyar katolikus kispapok meghallják, hogy honfitársuk érkezett a Szent István királytól alapított magyar vendégházba, érte mennek, barátságot kötnek vele s megmutogatják neki Róma nevezetességeit.) További útiránya: Ancona, egy tengeri út, Ravenna, Velence, Triest, Tirol, Konstanc, Basel, Strassburg. (Négyhónapi útját nagyobbára gyalog teszi meg, jó emberek adományaiból él s abból a csekély pénzből, melyet útrakelése idején könyveinek eladásából szerzett.) A heidelbergi egyetemre megy, itt felveszik egy teológiai alapítványi helyre. (Heidelbergben ugyanis borzalmas pestis dühöngött, a tanárok és tanulók szétszaladtak, üresen állott a város nagy része s így a folyamodóknak könnyen adtak lakást és ellátást.)
1597. – Molnár Albert a heidelbergi egyetemen. Nagy nyomorban él. (A pestis elmultával visszajönnek a tanulók, őt kiteszik az internátusból, könyveinek eladásából él s mikor már semmije sincs, egy pap öt garast ad neki, hogy megebédeljen. Majd újból felveszik az internátusba, de fizetnie kell. Adósságai miatt szörnyű rettegések között tölti nappalait és éjjeleit; még imádkozása, zsoltáréneklése és prédikáció-hallgatása közben is az jár az eszében, hogyan szerezzen pénzt.)
1598. – Betegen fekszik Heidelbergben. Könyöradományokból tengeti életét. (Tizenkét ott tanuló magyar ifjú és néhány jólelkű külföldi diák ápolja és szerez számára gyógyszereket.)
1599. – Október 28-án Heidelbergből hazafelé gyalogol. November 26-án érkezik Szempcre. (Kilenc évig volt távol hazájától. Huszonöt éves.)
1600. – Bejárja a Felvidéket. Pártfogókat keres, hogy tovább iskolázhasson. Néhány buzgó kálvinista kisebb-nagyobb összeggel segíti. Fontosabb állomásai: Nagyszombat, Kassa, Gönc, Vizsoly, Eperjes, Lőcse, Rózsahegy. Márciusban újból külföldre megy: Bécs, Linz, Nürnberg, Altdorf, Heidelberg. Szeretné kiadni a magyar bibliát, ezért ősszel elmegy a híres frankfurti vásárba: a könyvkiadók, könyvnyomtatók és könyvkereskedők sokadalmába. A magyar biblia kinyomtatására senki sem vállalkozik. A herborni egyetem teológiai karának hallgatója lesz. Tanárai szeretik, több alkalommal meghívják ebédre és vacsorára. Elég jól megél, de nyugtalan vére továbbhajtja. Beáll korrektornak egy frankfurti könyvnyomtatóhoz. (Naplója: «Jó Isten! Mennyi kellemetlenséget nyeltem itt el!»)
1602. – Házitanító Ambergben egy városi tanácsosnál. (A családnál lakik; lakást, élelmezést, ruhát és némi díjazást kap. Kilenc hónap mulva továbbmegy.)
1603. – Altdorfban jó helyzetbe jut. Rittershausen Konrád híres nyelvtudós, a római jog tanára, pártfogásába veszi, az egyetemi diákszálláson lakást rendel számára, pénzt gyüjt segélyezésére. Hozzáfog latin-magyar szótárának elkészítéséhez. (Öt hónapig írja az első részt, egy hónapig a második részt.)
1604. – Hutter Illés nürnbergi könyvkiadó elvállalja szótárának kinyomtatását. Molnár Albert Nürnbergbe költözik kiadójához, hogy felügyeljen a munkára. Dictionariumát Rudolf német-római császárnak és magyar királynak ajánlja. Elmegy a császári udvar székhelyére, Prágába; megismerkedik az ottani tudósokkal, pártfogókat szerez; bemutatja könyvét a császárnak, ez ötven forint jutalmat ad neki. (Prágában barátságot köt Keplerrel, a nagyhírű csillagász meghívja magához, ott lakik Kepler családjánál.)
1606. – Alkalmazást keres. Hosszabb bolyongás után két tanítványa akad, velük Altdorfba megy. Márciusban hozzáfog a zsoltárok fordításához, szeptemberben befejezi munkáját. Magántanítását félbenhagyja, Heidelbergbe indul, itt egy kollégium tanítói asztalánál adnak számára ellátást. (Kiszámíthatatlan elhatározásai és nyughatatlan barangoló kedve ellenére is szeretik és becsülik a németek. Erről nemcsak jótéteményeik, hanem ajánlóleveleik is tanuskodnak. Érdemeit és erkölcsét előkelő papok és tudósok magasztalják. A nagyhírű Rittershausen Konrád altdorfi egyetemi tanár ajánlólevele szerint nem azért él, mint száműzött, Németországban, hogy magyar hazáját feledje, hanem, hogy tudományt gyüjtsön s később majd reá szoruló hazájának tehetsége szerint szolgáljon és használjon.)
1607. – Megjelenik zsoltárfordítása. Könyvét bemutatja IV. Frigyes pfalzi választófejedelemnek és Móric hesseni tartománygrófnak. Mindkettő megajándékozza. Móric fejedelem védelme alatt Marburgban telepedik le. Itt dolgozik a magyar biblia új kiadásán. (A német fejedelem igen tudós férfiú, számos német, francia és latin nyelvű mű szerzője, tud görögül, héberül, olaszul, spanyolul, angolul és magyarul. Molnár Alberttel szemben nagyon kegyes. Egy alkalommal magával viszi egyik hajókirándulására.)
1608. – Megjelenik Szent Bibliája. (Móric fejedelem nagylelkűen támogatja minden igyekezetében. A fejedelem bőkezűségéből él Marburgban 1611-ig.)
1610. – Megjelenik magyar grammatikája. Szülőhelyének elöljárósága, a szenci bíró és az egész tanács, megtisztelő hangú levélben hívja haza s pénzajándékot és szép levelet küld számára. («Az Atyaistentől, ő szent fölsígitől – mondja többek között a szenci írás – kévánjuk kegyelmednek ez új esztendőben minden lelki és testi sok áldást, azmellett szolgálatunkat is ajánljuk kegyelmednek, mint fiunknak… Ne nézze kegyelmed az mi hálaadatlan voltunkat, hogy semmi segítsíggel nem voltunk az kegyelmed odaliteliben… Kegyelmed bízvást jöhet közinkben, mert az Úristen békességben tart bennönket. Kit, ha megcselekszik kegyelmed kérísönkre, meglátja kegyelmed, hogy mi is városostul hálaadatlanok nem leszönk kegyelmednek és örömest is látjuk kegyelmedet. Kegyelmedtől, mint fiunktól, erre az mi levelönkre választ várunk, azmellett Istennek, ő szent fölsígének, oltalma alá ajánljuk kegyelmedet. Költ Szempcen, die 5. Februárii. Anno 1610. Kegyelmednek örömest szolgálunk mü szempci bíró és az egész tanács.»)
1611. – Október 8-án, harminchét éves korában, nőül veszi egy marburgi tanító elvált feleségét: Ferinari Kunigundát. (Kunigunda asszonynál étkezett s megszerette a harminc éves asszonyt. Esküvője Oppenheimben ment végbe. Ez alkalommal német barátai üdvözlő verseket írtak megörvendeztetésére. Molnár Albertnek három fia és három leánya született házasságából, azonkívül feleségének is volt három leánya első házasságából.)
1612. – Marburgból augusztus havában hazajön. Gróf Batthyány Ferenc dunántúli főkapitány alkalmazza udvari papjának. Az előkelő protestáns úr költségén visszamegy Marburgba, hogy feleségét és gyermekeit magával hozza pártfogójának birtokára, a vasmegyei Rohoncra. (Megbecsülését mutatja, hogy az ország nádora, Thurzó György, pártfogó levelet állít ki részére.)
1613. – Kéthónapi utazás után családjával és poggyászos szekereivel Németországból Rohoncra érkezik. Bolyongó kedve változatlan. Még az alföldi török hódoltságba is elmegy, Kassán Bocatius János vendége, Késmárkon tiszteleg a Thököly-családnál. (A falusi életet sem ő, sem felesége nem tudja megszokni, bár Batthyányné Lobkowitz Poppel Éva nagy szeretettel bánik családjával.)
1614. – Rohonci prédikátorságát felcseréli a komáromi lelkészséggel. Három hónapig sem marad a városban. Újból megkezdi vándorlásait. Meglátogatja Rimay Jánost. Alsósztregovai birtokán jó napokat tölt. (A véletlen játékából ebben az évben találkozott Veresmarti Mihállyal is. Az egykori református lelkész Vágsellyén volt plébános s mikor Molnár Albert arra járt, barátságosan beszélgetni kezdett vele, de csakhamar megbántva távozott, mert a vallásváltoztatás kérdése körül érdessé vált a társalgásuk.)
1615. – Alsósztregováról csikorgó téli időben Erdélybe megy. Útiránya: Sárospatak, Nagykároly, Szatmár, Nagyvárad, Kolozsvár, Nagyenyed, Nagyszeben, Fogaras. Fogarason tiszteleg Bethlen Gábor erdélyi fejedelem előtt. A fejedelem kitüntető kegyességgel fogadja, megajándékozza s emléksorokat ír albumába. Visszajövet útba ejti Debrecent, Kassát, Eperjest, Lőcsét, Nagyszombatot. Komáromból családjával együtt Sziléziába megy. Állást keres a német városokban. Kántortanító lesz Oppenheimben. (Bethlen Gábor felajánlotta neki az első felügyelői tisztet a gyulafehérvári kollégiumban, de ezt a megtisztelő állást nem fogadta el.)
1617. – Oppenheimben megjelenik Scultetus-fordítása. (Az oppenheimi egyháztanács megválasztja iskolamesternek.)
1620. – Heidelbergben közrebocsátja a zürichi német imádságoskönyvecske magyar fordítását. Nehéz helyzetben él. Nagylelkű adományozók több ízben kimentik ínséges állapotából. (Támogatói: V. Frigyes pfalzi választófejedelem, Móric hesseni tartományi gróf, Bethlen Gábor, Károlyi Zsuzsánna, Rákóczi György, több magyarországi református gyülekezet. A hazai segítséget többnyire a németországi egyetemekre menő tanulók viszik ki részére.)
1622. – A harminc éves háború borzalmai Heidelbergben. A Habsburg-ház egyik hadvezére, Tilly, megszállja a várost, spanyol katonái kegyetlenül fosztogatják a lakosságot. A martalócok Molnár Albertet gúzsba kötik, csigára húzzák, égetik. Könyvein kívül minden holmiját elrabolják. (A sors gúnyja, hogy német felesége a bizonytalan magyar élettől rettegett s férjét Németországban fosztották ki és kínozták félholtra.)
1624. – Hanauban megjelenik Calvinus-fordítása. Bethlen Gábor fejedelem költségén családostul hazaköltözik. A fejedelem Kassát jelöli ki lakóhelyéül. (Ő gondoskodik ellátásáról, ruházatáról, szállásáról. Egy alkalommal meghagyja Kassa városának, hogy csendesebb lakást szerezzenek neki.)
1629. – Kolozsvárott él, nincs állása, sok az adóssága. Vele együtt nélkülöz családja is. (Egy gazdag magyar úr, Darholcz Ferenc, megszánja, kifizeti adósságait s annyi pénzt ad neki, hogy még leányát is kiházasíthatja.)
1633. – Utolsó nyomok életéről. Ötvenkilenc éves. Kolozsvárott lakik, itt rendezgeti iratait. (A hagyomány szerint a kolozsvári temetőben temették el. Egyik fia, Szenczi Molnár János, a kolozsvári szász református gyülekezet prédikátori tisztségét viselte, de korán elhúnyt. János pap sírja és sírköve az 1914–1918. évi világháború előtt még megvolt a kolozsvári temetőben!)
Kiadások. – Dictionarium Latino-Ungaricum. Nürnberg, 1604. (A latin-magyar szótárt Altdorfban öt hónap alatt készítette, nyomtatása Nürnbergben, a hozzákötött magyar-latin résszel együtt, hat hónapig tartott. Tiszteletdíjul néhány példányt kapott kiadójától. Németországi tudós-ismerősei üdvözlő verseket írtak a könyv elé, ő maga Rudolf császárt és királyt dicsőítette ajánlólevelében.) – Dictionarium Ungarico-Latinum. Nürnberg, 1604. (E magyar-latin szótár előszavában megemlíti családjának székely eredetét s a székelyeknek azt a büszkeségét, hogy ők a régi magyar nyelvet romlatlanul őrizték meg. Ez magyarázza, úgymond, hogy egybe merte állítani munkáját, bár annyi éven keresztül távol volt hazájától, jórészt Németországban nevekedett s kevesen is ismerik otthon.) – Psalterium Ungaricum. Szent Dávid királynak és prófétának százötven zsoltári a franciai nótáknak és verseknek módjokra most újonnan magyar versekre fordíttattak és rendeltettek a szenci Molnár Albert által. Herborn, 1607. (A szerző és a nyomda helyesírásával: Psalterium Ungaricum. Szent David kiralynac es prophetanac szaz ötven soltari az franciai notáknac és verseknec módgyokra most úyonnan magyar versekre forditattac es rendeltettec, a szenci Molnar Albert által. MDCVII. Herbornaban. Nyomtattatot Hollos Christof által. Kiadója, Corvinus-Raabe Kristóf, azért vállalkozott a könyv kinyomtatására, mert áldozatot akart hozni Istennek, amiért megóvta életét a Németországban dühöngő pestistől. Molnár Albert az első kiadást IV. Frigyes pfalzi választófejedelemnek és Móric hesseni tartománygrófnak ajánlotta. Mindkét fejedelem megelégedéssel vette tudomásul, hogy az első teljes magyar verses zsoltárfordítást az ő védőségük alatt nyomtatták ki. A nevezetes könyv háromszáz év alatt száznál több kiadást ért. Eredetije, Lobwasser Ambrus zsoltárgyüjteménye, a következő címmel jelent meg: Des Königs und Propheten Davids Geistreiche Psalmen, Nach Frantzösischen Melodien in Teutsche Reimen gebracht durch D. Ambros Lobwasser.) – Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomának próféták és apostolok által megíratott szent könyvei. Magyar nyelvre fordíttatott egészen, az Istennek Magyarországban való anyaszentegyháznak épülésére. Károli Gáspár elöljáró beszédével. Ez második kinyomtatást igazgatta, néhol meg is jobbította Szenci Molnár Albert. Hanau, 1608. (A közel másfélezer lapra terjedő, sűrű nyomású könyv ezerötszáz példányban jelent meg. Öt hónapig nyomták. Annyi volt a megrendelője, hogy már négy év mulva új kiadás kellett belőle. Ezt az 1612. évi oppenheimi kiadást Molnár Albert könnyen kezelhető nyolcadrét alakban bocsátotta közre, míg az előbbi kiadás kis ívrét alakú volt. A Károlyi-biblia szövegének javításában a külföldi protestáns bibliafordításokon kívül a Dietenberger-féle német katolikus bibliafordítást is felhasználta.) – Novae grammaticae Ungaricae succincta methodo comprehensae et perspicuis exemplaribus illustratae libri duo. Hanau, 1610. (A latin nyelven írt magyar nyelvtant Móric hesseni tartománygróf óhajtására írta. Móric fejedelem bőkezű támogatása tette lehetővé, hogy anyagi gondoktól mentesen dolgozhassék, ezért magasztalja olyan hálás szívvel grammatikájának előszavában hatalmas pártfogóját és a tudós hesseni udvart. Grammatikai irányításul Ramus Péter rendszerét s Móric fejedelemnek a hesseni iskolák számára írt latin nyelvtanát fogadta el. Ajánlólevelében elmondja, hogy a németek között a magyar nyelv tudásának alig van valami haszna, de aki Pannonia hírneves földjét meg akarja látni, annak ez a nyelv hasznos és szükséges. A magyar nyelv egyetlen európai nyelvvel sem rokon, régi kódexei nincsenek, nyomtatott magyar könyv is kevés van. Egyesek emlegetik a székelyek hún betűit, ezeket azonban nem ismeri, sőt olyan emberrel sem találkozott, aki látott volna ilyen betűket. Molnár Albert nyilatkozataiból világos, hogy nem ismerte Sylvester János latin nyelven írt magyar grammatikáját. Az ő munkáját is elfeledték, míg végre Toldy Ferenc 1866. évi új kiadása ismét reá terelte a figyelmet.) – Lexikon Latino-Graeco-Hungaricum. Hanau, 1611. (Latin-magyar szótárának a görög szókinccsel bővített átdolgozása. Új kiadásai: Heidelberg, 1621; Frankfurt, 1645; Nürnberg, 1708.) – Lusus poetici excellentium aliquot ingeniorum, mirifice exhibentes neminem, nihil, aliquid, omnia: septem nationes Europae. Hanau, 1617. (Latin versgyüjtemény. Molnár Albert latin költeményein kívül több más író deák verseivel.) – Postilla Scultetica: Az egész esztendő által való vasárnapokra és fő ünnepekre rendeltetett evangeliomi textusoknak magyarázatja. Melyben az igaz tudománynak részei béfoglaltatnak és az ellenkező tévölygések meghamisíttatnak. Az együgyű keresztyéneknek épületekre nyomtatásban kibocsáttatott Scultetus Ábrahám által, az Rhenus vize mellékén regnáló Friderik palatinus hercegnek Haydelbergában udvari fő prédikátora által. Melyet németből magyar nyelvre fordított Szenci Molnár Albert. Oppenheim, 1617. (A kötet több mint ezer lapra terjed. Német eredetijének első kiadása 1611-ben jelent meg. A magyar fordítást a nagyszombati református gyülekezetnek és négy tekintélyes tagjának ajánlotta a fordító.) – Secularis concio evangelica: azaz jubileus esztendei prédikáció. Melyben az evangeliumnak ezelőtt száz esztendővel Isten kegyelméből újonnan kinyilatkoztatása, terjedése és megtartása örvendetes hálaadással előszámláltatik és megdícsértetik. Németül prédikáltatott Haydelbergában, szép ünnepi szenteletben, az Szentlélek nevű öreg egyházban, mindszent hónak 2. napján 1617. esztendőben Scultetus Ábrahám által. Oppenheim, 1618. (A reformáció első évszázados fordulóját ünneplő beszéd magyar fordítása, mellette Szkárosi Horvát András hat éneke, továbbá egy latin függelék a római pápa bálványozásáról és zsarnokságáról. A könyvet Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek ajánlotta a fordító.) – Imádságos könyvecske. Melyben szép hálaadások és áhítatos könyörgések vannak. Heidelberg, 1620. (A zürichi reformátusok német imádságos könyvének magyar fordítása. Ajánlva «két nemes, tiszteletes és istenfélő asszonynak». A fordító az ajánlásban felhívja a figyelmet a nőnevelés fontosságára: jó dolog, mikor az asszonyember is ért az íráshoz és olvasáshoz, olvashatja a bibliát cselédeinek, levelet írhat távollevő urához.) – Az keresztyéni religióra és igaz hitre való tanítás. Melyet deákul írt Calvinus János. És osztán franciai, angliai, belgiai, olasz, német, cseh és egyéb nyelvekre fordítottanak. Mostan pedig az magyar nemzetnek isteni igazságban való épületire magyar nyelvre fordított Molnár Albert. Hanau, 1624. (A világhírű hittudományi munkát Bethlen Gábor erdélyi fejedelem felszólítására fordította le. Neki is ajánlotta a könyvet. A fordítás hatalmas erőpróba volt, mert a legkidolgozottabb latin stílusú tudománynak mélyenjáró fejtegetéseit kellett megszólaltatni magyar nyelven. Munkájáért nemcsak «Gábriel fejedelem», hanem több hollandiai református város is megtisztelte anyagi segítségével. A költségeket három hanaui református kiadója viselte. Ezúttal tiszteletdíjat is kapott: az egész télen át nagy munkát jelentő korrektori munkáért heti másfél német birodalmi tallért.) – Consecratio templi novi azaz az újonnan felépíttetett bekecsi templomnak dedikálása és megszentelésekor sok fő népeknek, nemes uraknak, tanítóknak és köz rendeknek gyülekezetiben ez 1625. esztendőnek első napján tétetett prédikációk. Kassa, 1625. (Ezt az emlékkönyvet már itthon szerkesztette, mikor a zemplénmegyei Bekecs község református temploma újjáépült. A könyvkiadás költségeit Monaki Miklós nemesúr és felesége fizették.) – Discursus de summo bono. Az legfőbb jóról, melyre ez világ mindenkoron serényen és valóban vágyódik. Ennekelőtte Josquinus Betuleius által Hanoviában bocsáttatott ki. Melyet mostan némelyeknek kérésekre magyarrá fordított Sz. M. A. Lőcse, 1630. (A könyvet kolozsvári tartózkodása idején Brewer Lőrinc lőcsei nyomdász megbízásából fordította le. Az álnevű német szerző igazi neve Ziegler György. A fordítást 1701-ben újból kinyomatták, sőt még 1777-ben is megjelent.) – Corpus grammaticorum linguae Hung. veterum. A régi magyar nyelvészek Erdősitől Tsétsiig. Toldy Ferenc gyüjteménye. Pest, 1866. (Molnár Albert latinnyelvű magyar nyelvtanának új kiadása.) – Szenczi Molnár Albert naplója, levelezése és irományai. A M. Tud. Akadémia megbízásából kiadta Dézsi Lajos. Budapest, 1898. (Jegyzetekkel ellátott gazdag okmánytár.)
Irodalom. – Greguss Ágost: Szenczi Molnár Albert. Pesti Napló. 1854. évf. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 2. kiad. Pest, 1868. – U. az: Adalékok a régibb magyar irodalom történetéhez. Pest, 1869. – U. az: A magyar költészet kézikönyve. I. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. – Jancsó Benedek: Szenczi Molnár Albert. Kolozsvár, 1878. – U. az: Magyar nyelvtudomány-történeti tanulmányok a XVI–XVII. századból. Budapest, 1880. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1891. – Dézsi Lajos: Szenczi Molnár Albert. Budapest, 1897. – U. az: Szenczi Molnár Albert naplója, levelezése és irományai. Budapest, 1898. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Császár Ernő: A magyar protestáns zsoltárköltészet a XVI. és XVII. században. Irodalomtörténeti Közlemények. 1902. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. IX. köt. Budapest, 1903. – Négyesy László: A XVII. század vallásos irodalma. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Melich János A magyar szótárirodalom. Nyelvtudományi Közlemények. 1906. évf. – Fabó Bertalan: A magyar népdal zenei fejlődése. Budapest, 1908. – Császár Ernő: Szenczi Molnár Albert zsoltárai. Irodalomtörténeti Közlemények. 1914. évf. – Thienemann Tivadar; Szenczi Molnár Albert német fordításai. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1919. évf. – Radó Antal: A magyar rím. Budapest, 1921. – Thienemann Tivadar: XVI. és XVII. századi irodalmunk német eredetű művei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1922–1923. évf. – Máté Károly: Irodalomtörténetírásunk kialakulása. Minerva. 1928. évf. – Németh László: Molnár Albert zsoltárai és ritmikájuk. Protestáns Szemle. 1928. évf. – Kerecsényi Dezső: Szenczi Molnár Albert lapszéli jegyzetei. U. o. 1930. évf.
