A VILÁGI DRÁMA.
A VILÁGI DRÁMA.
A XVIII. SZÁZADI magyar iskolai dráma a bibliai színjátékban és a történeti szomorújátékban csak kezdetleges kísérleteket mutathatott fel, de a népies bohózat terén már néhány figyelmet érdemlő darabot is termelt. Az iskolai színjátszás ebben az időben jórészt a világi színészet pótlására szolgált, a közönség fölötte élvezte a magyarnyelvű színdarabokat s türelmetlenül várt egy-egy diák-előadásra. A színészkedő tanulók megszerettették szüleikkel és rokonságukkal a színpadot, ezzel sikeresen egyengették a komoly drámaírás útját s derekasan segítették az 1790-ben megalakult első magyar világi színtársulat törekvéseit.
Az iskolai drámák mellett az 1770-es és 1780-as években felbukkant a Bessenyei György által meghonosított könyvdráma. Az úttörő testőríró egyrészt a francia klasszikus drámaírók tanítványa, másrészt a Gottsched szelleméhez kapcsolódó német színműírás követője volt. Tudta, hogy szomorújátékai nem kerülhetnek előadásra, ezért elsősorban olvasásra, szánta tragédiáit. Példájára mások is megpróbálkoztak azzal, hogy műveltebb kortársaikat hozzászoktassák a nehéz műfaj olvasásához.
Bessenyei György drámaírói munkássága körülbelül két évtizeddel előzte meg az első magyar színészek úttörő kezdését. Mellette – Mária Terézia uralkodásának utolsó évtizedében és II. József császársága idején – többen jelentkeztek német és francia szövegeken alapuló drámai fordításokkal és átdolgozásokkal; így Kovásznai Sándor, Kónyi János, báró Naláczi József, Osvald Zsigmond, Péczeli József, Révai Miklós, Simai Kristóf, gróf Teleki Ádám, gróf Teleki László, Zechenter Antal. Eredeti színdarabot senki sem írt. A drámai műfaj iránt érdeklődő szerzők megelégedtek azzal, hogy egyelőre csak a nyelvet pallérozzák. A könyvdrámáknak ebben a műkedvelő-korszakában csak Péczeli József tudta többé-kevésbé leküzdeni a stiláris nehézségeket; egyébiránt még nehezen hajlott a próza nyelve is, nem is szólva az itt-ott megkísérelt verselés gyöngeségéről.
Kelemen László színigazgatói vállalkozása fellendítette a drámairodalmi érdeklődést. Az első magyar színtársulattól (1790–1796) Budán és Pesten előadott külföldi színdarabok nevesebb magyar fordítói és átdolgozói: Bárány Péter, Endrődy János, Egerváry Ignác, Fejér György, Gindl József, Hatvani István, Ihászi Imre, Kármán József, Koréh Zsigmond, báró Lakos János, Kazinczy Ferenc, Kovács Ferenc, Mérey Sándor, báró Rudnyánszky Karolina, Sághy Ferenc, gróf Teleki László, Verseghy Ferenc, Vida László és mások; különösen maguk a színészek: Ernyi Mihály, Kelemen László, Láng Ádám, Moór Anna, Sehy Ferenc, Soós Márton, Szerelemhegyi András, Szomor Máté. A többé-kevésbé eredeti magyar darabok szerzői: Csokonai Vitéz Mihály, Dugonics András, Pálóczi Horváth Ádám, Simai Kristóf, Szentjóbi Szabó László. Az 1790-es évek íróinak buzgalma tekintélyes magyar műsort teremtett; sajnos, a húsz tagból sem álló színészcsapatot 1796-ban feloszlatta a nyomor és a fegyelmetlenség. Buda és Pest lakossága csak tizenegy év mulva, 1807-ben, látott ismét magyar színészeket.
Mikor a Budán és Pesten játszó első magyar színtársulat példájára Kolozsvárt 1792-ben megalakulta második magyar színtársulat s nem tudott annyi magyarnyelvű színművet összeszedni, amennyire szüksége volt, több erdélyi nemesúr a színészek segítségére sietett. Kiválogatták és lefordították – olykor egészen magyar köntösbe öltöztették – a német színtársulatok legkedveltebb darabjait. A fordítók és átdolgozók közül leginkább Barcsai László, Boér Sándor és Kocsi Patkó János nevét említhetjük.
A XVIII. század drámairodalma – ha eltekintünk az iskolai színjátékoktól – alig alkotott néhány figyelmet érdemlő eredeti színdarabot. Voltaképen csak Bessenyei György, Dugonics András, Pálóczi Horváth Ádám, Simai Kristóf és Szentjóbi Szabó László neve jöhet szóba, a többi színműíró munkája még ennyire sem eredeti, stílusuk a forrásul vett külföldi érzékenyjáték vagy vígjáték szövegéhez tapad. Fordítói és átdolgozói munkásságuk mégis nagyjelentőségű. Az idegen írókból számos jó darabot ültettek át a magyarba, hajlékonyabbá tették a párbeszédek nyelvét, műsort teremtettek a kezdő magyar színészet számára. A magyarosításokban halvány körvonalakkal már mind feltűnnek az 1800 után következő évtizedek színműirodalmának jellegzetes alakjai s részben témái is. A hangulatot és a stílust a XVIII. század utolsó évtizedének színpadi irodalma viszi át a XIX. század első negyedének drámairodalmába.
A 1790-es évek magyar színpadi műsorának kialakítására és a magyar színműirodalom fejlődésére a bécsi, pozsonyi, budai, pesti és erdélyi német színtársulatok voltak legnagyobb hatással. A német színészek is, a német nézők is sokkal többen voltak a magyar úttörőknél, kulturáltabbak és gazdagabbak is voltak, hátuk mögött állt Ausztria egész németsége és hivatalos hatalma; érthető, ha előnyös helyzetükkel és régibb gyakorlatukkal messze megelőzték a magukban küszködő szegény magyar komédiásokat. A magyaroknak máról holnapra kellett előteremteniök mindent, ezért akaratukon kívül is a németek utánzására kényszerültek. Drámai műsorukat hozzájuk igazították, hogy ezzel se maradjanak el a nehéz versenyben.
A külföldi színműírók közül mind a pesti, mind a kolozsvári közönség Kotzebue darabjait kedvelte legjobban. A játszók és a nézők valóságos Kotzebue-kultuszt űztek. A bécsi magyar ujságok vetekedve magasztalták a divatos német drámaírót s ez a lelkesedés még Kisfaludy Károly korában sem lohadt. Az első magyar színtársulat 1796-ig tizenegy Kotzebue-darabot mutatott be Budán és Pesten, ezekből a fordításokból nyomtatásban is megjelent néhány; egy-egy hatásosabbnak ígérkező érzékenyjátékot és vígjátékot többen is lefordítottak. Az első erősebb külföldi színműirodalmi hatás Kotzebue nevéhez fűződött Magyarországon.
Az első magyarnyelvű Moličre-darab 1759-ben bukkan fel a nagyváradi jezsuiták iskolai színpadán, egy évtized mulva az egri jezsuiták tanítványai is megismétlik előadását: Fenhéjázó és a maga sorsával meg nem elégedő embernek bolondsága, melyet az egri díszes ifjúság az ugyanott lakó nemesség előtt játszott hazájának nyelvén, más országoknak dícséretes szokását ebben követni akarván 1769. esztendőben. A Bourgeois Gentilhomme iskolai átalakításának magyar szerzője ismeretlen, kézirata két példányban is fennmaradt, de szövegét nem nyomtatták ki. Ettől kezdve Moličre vígjátékait egyre többen dolgozták át magyarra, így Simai Kristóf, Illei János, Kibédi Sámuel, Szomor Máté és két ismeretlen nevű református főiskolai tanuló.
A XVIII. század végéig jórészt francia szövegek nyomán a következő Moličre-darabok készültek el: Az úrhatnám polgár, A kénytelen házasság, A botcsinálta doktor, A fösvény, Scapin furfangjai, Sganarelle, Amfitrion.
Shakespeare nevét először Bessenyei György említette (1777), munkásságára Szerdahelyi György latin könyvei hívták fel a figyelmet (1778-tól), első fordítója Kazinczy Ferenc volt. (1790.) A XVIII. század végéig német szövegek nyomán már elkészült Hamlet, Macbeth, Othello fordítása, a Makrancos Hölgy átdolgozása, Lear Király nemzetiesitése. Hamletet és Othellót a kolozsvári színészek 1794-ben, Othellót a pesti színészek 1795-ben játszották először. Ezzel megindult a magyar Shakespeare-előadásoknak szinte beláthatatlan sora.
Kedvelt idegen szerzők voltak: a német Brandes, Brühl, Gebler, Hafner, Lessing, Möller, Schikaneder, Schiller, Schröder, Soden, Spiess, ifjabb Stephanie, Weisse, Ziegler; a dán Holberg; az olasz Goldoni. Egyik-másik fordító megelégedett az idegen szöveg betű szerint végzett tolmácsolásával, mások átdolgozták a külföldi darabokat, ismét mások magyarosítottak és nemzetiesítettek: a mese színhelyét Magyarországba helyezték, a személyeknek magyar neveket adtak, a párbeszédeket népies kifejezésekkel tarkították, egyes jeleneteket összevontak vagy kibővítettek. Ezek a magyarosítások és nemzetiesitések főként ott váltottak ki zajos hatást, ahol az átdolgozók a magyar ember erényeit dicsőítették.
Színművek fordítói, átdolgozói, írói:
BARCSAI LÁSZLÓ erdélyi földbirtokos. – Színműfordításai az Erdélyi Játékos Gyüjtemény darabjai között jelentek meg nyomtatásban. – Fayel. Szomorújáték. Kolozsvár, 1793. (Németből.) – A gyermeki szeretetnek ereje. Érzékenyjáték. Kolozsvár, 1793. (Schröder után.) – A jártas-költes vőlegény. Vígjáték. Kolozsvár, 1793. (Németből.) – A tolvajok. Szomorújáték. Kolozsvár, 1793. (Schiller után.)
BÁRÁNY PÉTER (megh. 1829. július 10. Újarad) egyetemi hallgató, utóbb uradalmi tiszttartó. – Az első magyar színtársulat számára ifjú korában készített színműfordításai kéziratban maradtak, csak a legnépszerűbb jelent meg nyomtatásban: A talált gyermek. Vígjáték. Pest, 1792. (Brühl után. Endrődy János Magyar Játékszínének ez az első darabja. 1792. évi első előadásától kezdve félszázadon keresztül megmaradt a vándorszíntársulatok műsorán.)
BESSENYEI GYÖRGY bécsi gárdista, tiszántúli földbirtokos. Pályájáról: az életét és munkáit tárgyaló részben. – Színművei közül csak egy került a nemzeti színpadra: A philosophus. Pest, (Első előadása Budán 1792 június 4-én.)
BOÉR SÁNDOR erdélyi földbirtokos. Színmű-átdolgozásai az Erdélyi Játékos Gyüjtemény darabjai között jelentek meg. – A formenterai remete. Érzékenyjáték. Kolozsvár, 1793. (Kotzebue után.) – Ki légyen ő? Vígjáték. Kolozsvár, 1793. (Schröder után.) – Negyedik László. Szomorújáték. Kolozsvár, 1793. (Német szöveg nyomán készült magyar átöltöztetés. Hőse Kun László.) – Elfrida vagyis a szépség áldozatjai. Szomorújáték. Kolozsvár, 1793. (Bertuch után. Ugyanennek a német szerzőnek Elfridejét használta fel Dugonics András a maga Bertuch-átdolgozásában: Kun Lászlóban.) – Az obester vagy a hívség jutalma. Érzékenyjáték. Kolozsvár, 1794. (Németből.) – Lefordította német szöveg közvetítésével Shakespeare Othellóját is, de ez a munkája kéziratban maradt. (Első kolozsvári előadása 1794-ben.)
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY debreceni költő. Pályájáról: a következő kötetben. – A pesti magyar színészeknek 1793-ban tizenhat komédiát ajánlott fel, de első színészeink nem törődtek fordítói ügybuzgalmával. Hiába írt nekik ismételten, leveleit válasz nélkül hagyták. (Debrecenből 1793. május 10-ről keltezett levele szerint: «Ötödik levelem ez a felküldendő 16 Comoediákról. Egyre se jött válasz, pedig mindenikben igen kértem az urakat».) – Eredeti színművei csak később jelentek meg nyomtatásban. (A méla Tempefői, szatirai játék, készült 1793-ban; Gerson du Malhereux, vígjáték, 1795; Az özvegy Karnyóné, bohózat, 1799.)
DUGONICS ANDRÁS kegyesrendi szerzetes. Pályájáról: az életét és munkáit tárgyaló fejezetben. – Színműveinek gyüjteménye: Jeles történetek. Két kötet. Pest, 1794–1795. (Toldi Miklós, Etelka Karjelben, Kun László, Bátori Mária.)
EGERVÁRY IGNÁC (szül. 1751. március 12. Zalaegerszeg; megh. 1809. április 26. Pest) kegyesrendi szerzetes. Pályájának főbb állomásai: Kecskemét, Nagykároly, Nyitra, Szeged, Pest. – Artaxerxes. Szomorújáték három felvonásban. Metastasio Péter után olaszból. Magyar Játékszín. IV. köt. Pest, 1793.
ENDRŐDY JÁNOS (szül. 1756. szeptember 26. Érd, Fehér megye; megh. 1824. február 27. Kalocsa.) kegyesrendi szerzetes. Pályájának főbb állomásai: Kecskemét, Kalocsa, Kolozsvár, Nyitra, Eger, Nagykanizsa, Kassa, Temesvár, Pest, Nagykároly, Szeged. Az első magyar világi színtársulat működésének idején Pesten tanított, 1793-ban tábori pap lett, ezredével Németországba vonult, a franciákkal vívott harcok zajában is olvasgatott és jegyezgetett. A háború befejeztével megvált a katonai szolgálattól, visszatért rendjébe s mint nevelő, tanár, igazgató, házfőnök, plébános folytatta pedagógiai és lelkipásztori tevékenységét. – Az arany perecek. Játék öt felvonásban. Pest, 1792. (Dugonics András történeti regénye nyomán. Először 1792-ben játszották Budán. Az átdolgozás olyan jól sikerült, hogy a dráma Macskási Julianna néven félszázadon keresztül kedvelt műsordarabja volt a régi magyar színpadnak.) – A magyar játékszín. Négy kötet. Pest, 1792–1793. (Az akkori kor népszerűbb színdarabjainak gyüjteménye.) – Endrődy Jánosnak, báró Mészáros lovasezredje tábori papjának, a francia háborúban írt költeményes munkái három könyvekben. Pest, 1801. (Három évvel azelőtt Pesten kiadott verses kötetének bővített kiadása.)
ERNYI MIHÁLY, az első magyar színtársulat tagja, később vándorszínész. Mint színidirektor 1807-ben Pestre vezette társulatát; ez volt a második magyar színtársulat a fővárosban. A színészek éveken keresztül játszottak a pesti közönség előtt, Ernyi Mihály azonban báró Wesselényi Miklós felszólítására visszatért Kolozsvárra. 1820 körül halt meg. – Legalább negyven színdarabot fordított és dolgozott át németből magyarra, ezeket kéziratos másolatokban használták a régi színésztruppok.
FEJÉR GYÖRGY (szül. 1766. április 23. Keszthely; megh. 1851. július 2. Pest) katolikus világi pap, nagytudományú történetíró. Pozsonyi papnövendék korában több színművet dolgozott át magyar nyelvre Kispap-társaival együtt rajta volt, hogy a színészeti törekvések számára kevező hangulatot teremtsen. A pozsonyi papnevelőintézet tagjai, a szerzetesiskolák diákjainak példájára, maguk is rendeztek színielőadásokat. – A tisztségre vágyódók. Vígjáték. Pozsony, 1790. (Holberg-átdolgozás nyomán készült iskolai dráma.) – A nevelők. Nézőjáték. Pozsony, 1790. (Német szöveg nyomán. Ez az átdolgozás is a pozsonyi fiatal papság támogatásával került sajtó alá.) – Az öreg fösvény Zsugori. Vígjáték. Pozsony, 1790. (A pozsonyi papnövendékek ezt a Plautus-átdolgozást is előadták. A vígjáték előbeszéde buzdítja a világiakat a nemzeti színpad megteremtésére. s felajánlja a pozsonyi kispapság irodalmi segítségét: «Vajha csak legcsekélyebb okok lehetnénk a magyar játékoknak és játéknéző színeknek megkedveltetésére».)
GINDL JÓZSEF zalamegyei származású pálosrendi szerzetes, később világi pap. Szerzetének eltörlése után Budán, majd Pozsonyban élt. Színműátdolgozásait az 1790-es években többször játszották az első magyar színészek. – Nyomtatásban is megjelent: A nemes hazugság. Nézőjáték. Pest, 1793. (Kotzebue-fordítás.) – Telemak és Kalypso vagyis futással győzettetik a szerelem. Énekesjáték. Vác, 1795. («Feneloni Salignac Ferencnek nevezetes iratmányából kölcsönzött érzékeny énekes színjáték két felvonásban. A muzsikát pediglen Fegyverneki Vida László úrnak költségére Reimann Antal készítette.»)
HATVANI ISTVÁN (megh. 1816. április 29. Nagyvárad) helytartótanácsi irodatiszt, nemes Szabolcs és Bihar vármegyék táblabírája, később nagyváradi iskolafelügyelő. A debreceni református főiskola hírességének, az ördöngös hírű Hatvani professzornak, fia volt, de nem maradt meg ősei hitén, hanem sok lelki tusakodás után áttért a katolikus vallásra. – Klementina avagy a testamentom. Egy öt felvonásokba levő dráma. Pest, 1790. (Gebler után németből.) – Theatrumra alkalmaztatott s válogatva összeszedetett munkák. Pest, 1793. (Holberg után: Az arábiai por, vígjáték; Hunnius után: A süketnéma, vígjáték; mindkettő igen sikerült magyarosítás. A Holberg-átdolgozásban Benjamin házaló az üzletért élő-haló zsidó kereskedő tipikus alakja, egyike a magyar színműirodalom legkoraibb zsidó alakjainak, zsidós magyarsággal beszél.)
IHÁSZI IMRE (szül. 1771.; megh. 1842. szeptember 20. Sopron) dunántúli földbirtokos. – Németből átdolgozott színműveit az 1790-es évektől kezdve elég gyakran játszották a szerző kézirataiból és azok másolataiból. Némelyik színműve, címéből ítélve, eredeti munkának látszik, de ezek is külföldi eredetűek. (Mohácsi veszedelem, szomorújáték; Túri György, az aranysarkantyús vitéz, vitézi játék; Egervári Balázs, egy magyar generális, érzékenyjáték.)
KAZINCZY FERENC felsőtiszavidéki földbirtokos. Pályájáról: a következő kötetben. – Az első magyar színtársulat sokat köszönhetett erkölcsi támogatásának, amellett egész sor idegen színdarabot fordított le a magyar színpad segítésére. Ezek nagyobb része egyelőre kéziratban maradt. (Lessing: Miss Sara Sampson, Emilia Galotti; Goethe: Testvérek, Clavigo; Schiller: Don Carlos; Shakespeare: Macbeth; Metastasio: Themistokles; Moličre: Kénytelen házasság, Botcsinálta doktor.) – Nyomtatásban: Hamlet. Szomorújáték. Kassa, 1790. (Külföldi Játékszínének első darabja. A magyar fordítás a Schröder-féle német prózai Shakespeare-átdolgozás nyomán készült. Kolozsvárt 1794-ben, Pesten 1810-ben játszották először.) – Lanassza. Szomorújáték. Pest, 1793. (Endrődy János Magyar Játékszínének IV. kötetében. Lemierre után németből. Első előadása 1793-ban.) – Sztella. Dráma. Pozsony, 1794. (Goethe után. Első előadása 1795-ben.)
KÁRMÁN JÓZSEF pesti ügyvéd, az Uránia szerkesztője. Pályájáról: az életét és munkáit tárgyaló fejezetben. – Az Uránia 1794. évfolyamában megjelent színműkísérlete: A fejveszteség, egy hazai dramatizált történet. (Bizonyára német szöveg nyomán készült magyarosítás. Csak bevezető része maradt fenn. Nem lehet tudni, minek készült: történeti novellának-e vagy történeti drámának. Az író elbeszélő részeket szőtt párbeszédeibe.) – Kéziratban készen álló ötfelvonásos szomorújátéka: Mária, magyarok királynéja. (Elveszett. Az első magyar színtársulat tagjai talán előadták.)
KELEMEN LÁSZLÓ, az első magyar színtársulat igazgatója. Pályájáról: a magyar színészet történetéről szóló fejezetben. – Számos fordítása és átdolgozása közül nyomtatásban is megjelent: A gazdaasszony avagy megfizet az öreg harang. Vígjáték. Pest, 1792. (Stephanie után németből. Első előadása 1792-ben.) – Csapó Péter vagy a kincsásók. Vígjáték. Pest, 1792. (Stephanie után németből. Első előadása 1792-ben.) – Kéziratban maradt és elveszett Shakespeare-fordítása: Othelló, a velencei szerecseny. (Bizonyára a Schröder-féle német átdolgozást használta. Első előadása 1795-ben volt. A kolozsvári színészek már 1794-ben eljátszották a tragédiát Boér Sándor fordításában. Ő is a német szövegből dolgozott.)
KOCSI PATKÓ JÁNOS (szül. 1771. augusztus 15. Derecske, Bihar megye; megh. 1842. február 14. Kolozsvár), a kolozsvári magyar színtársulat tagja. Tanulmányait az ottani református kollégiumban végezte, olvasott ember volt, tehetséges drámai színész, 1794-től 1808-ig a színtársulat igazgatója. – Nagyszámú színműátdolgozása kéziratban maradt, bár Kolozsvárt, Pesten és az ország számos városában sikerrel játszották magyarosításait. (A havasi juhászleány, énekesjáték, először Debrecenben 1799-ben; A virtus gyakran szenved, érzékenyjáték, először Debrecenben 1799-ben; Béla futása, operaszöveg, először Kolozsvárt 1822-ben. Az utóbbi különösen híres darab volt, zenéje tette azzá, ennek szerzője Ruzitska József katonai karmester volt. A libretto Kotzebue német színműíró Bela’s Flucht című színdarabja nyomán készült, a partitúra eredeti. Ennek alapján a magyar zenetörténet a Béla futását tartja az első magyar operának. A bemutató előadást maga a zeneszerző vezényelte Kolozsvárt 1822. december 26-án.)
KORÉH ZSIGMOND (megh. 1793. március 9. Bécs) nagyenyedi református diák, utóbb bécsi festőművész. – Mind a Hadi Történetek, mind a Magyar Kurir szerkesztői nagy elismeréssel írtak Kotzebue-fordításáról: Az embergyűlölés és a megbánás. Vígsággal és szomorúsággal elegyített játék öt felvonásban. Bécs, 1790. (Nemcsak az 1790-es években, hanem még az 1840-es években is sokszor előadták. A Magyar Kurir 1790. évfolyamának megjegyzése szerint a bécsi közönség rajongott a német érzékenyjátékért: «Minden nézők, ifjak, öregek a könnyhullásig megilletődnek rajta; aki egyszer látta vagy olvasta, másodszor még inkább kívánja».) – Nemes hazugság. Nézőjáték egy felvonásban. Bécs, 1792. (Kotzebue-fordítás: az előbbi darab folytatása megnyugtatóbb befejezéssel.) – Magyarra fordította Shakespeare Makrancos Hölgyének Schink német színműíró által készített szabad átdolgozását is, de ez a fordítás kéziratban maradt. (A régi magyar színpadnak a Hamlet mellett a Makrancos Hölgy volt a legtöbbször játszott shakespearei darabja.)
KOVÁSZNAI SÁNDOR (szül. 1730. február 12. Fintaháza, Maros-Torda megye; megh. 1792. március 8. Marosvásárhely), a marosvásárhelyi református főiskolában a görög-latin irodalom és a történelem tanára. Latin költeményein és szónoki beszédein kívül magyar nyelven is számos alkalmi verset írt. – Két komédia, melyek közül az egyik Plautusból, a másik Terentiusból fordíttatott magyarra. Kolozsvár, 1782. (A Mostellaria és az Andria.)
KÓNYI JÁNOS őrmester. Pályájáról: az elbeszélők között. – Első könyve egy ismeretlen szerzőjű német énekesjáték fordítása volt versekben: Orpheus és Eurydice. Némely különös muzsikákkal és énekekkel gyönyörködtető játék, melyet az ujságokban gyönyörködő magyar ifjúságnak kedveért németből saját nyelvébe általtett Kónyi János, a nemes hazának együgyű hadi szolgája. Pest, 1774. (Több hasonló témájú külföldi operaszöveg ismeretes.) – Möller Ferdinánd német író után készült drámafordítása: Gróf Valtron avagy a szubordináció. Egy szomorújáték öt részekben foglaltatva. Magyarra fordította Kónyi János strázsamester. Pest, 1782. (Ez volt az első magyarnyelvű színdarab, melyet hivatásos színészek adtak elő Magyarországon. A budai német színtársulat igazgatói, Mayer János és Dittelmayer Teréz, játszották el a fővárosi közönség előtt 1784 november 14-én, tehát hat esztendővel az első magyar világi színtársulat működésének megindulása előtt. Félszázadon keresztül kedvelt darabja maradt a fővárosi és különösen a vidéki magyar színházlátogatóknak.)
LAKOS JÁNOS báró (szül. 1776. Ajka, Veszprém megye; megh. 1813. június 28. Eszék) magasrangú katonatiszt. A soproni evangélikus liceum magyar társaságában kapott kedvet az irodalom művelésére, hadi pályáján vitézül harcolt a francia háborúkban, nemességet nyert, bárói rangra emelték, bekerült a tábornokok sorába, végül eszéki várparancsnok lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1832-ben tiszteleti tagjai közé választotta. – Hunyadi Lászlóról írt szomorújátéka és Szegfalvy Ágnes című érzékenyjátéka kéziratban maradt. (Az utóbbi Kotzebue-fordítás, az előbbi is idegen minta nyomán készült; az első magyar színtársulat az 1790-es években mindkettőt eljátszotta.)
LÁNG ÁDÁM (szül. 1772. július 28. Jászóújfalu, Abaúj megye; megh. 1847. március 22. Pest) az első magyar színtársulat tagja. Mint a régi színészek általában mindenféle szerepet játszott és operákban is fellépett, mégis szalondarabokban társalgó színésznek volt a legjobb. A pesti színi társaság szétoszlása után a kolozsvári színészekhez ment át, évtizedeken keresztül vándorkomédiás volt, a pesti Magyar Színház megnyitásakor pénzbeszedő-ellenőrnek alkalmazták, ekkor már a kisebb szerepekből is kikopott. Mikor 1842-ben megülték a magyar nemzeti színészet félszázados jubileumát, ezzel együtt Láng Ádámot is ünnepelték ötven esztendőre terjedő színészi pályájáért. (A nemzeti színészet kezdőpontját azért nem tették 1790-re, mert a budai és pesti megnyitás után a további játék félbenmaradt s az előadások rendes sorozata csak két évvel utóbb indult meg.) A sokat nélkülöző agg színész a Rókus-kórházban húnyt el. Ekkor már csak kevesen tudták, hogy a régi színtársulatokat milyen sok darabbal látta el. Fordításai kéziratos másolatokban mindenütt ott forogtak a vándorszínészek kezén, nyomtatásban csak néhány jelent meg belőlük 1820 körül. Száztizenkét színdarabot fordított és huszonhetet dolgozott át. Az utóbbiak mint eredeti munkái szerepeltek a színészi köztudatban, de valójában csak magyarosítások voltak németből. (Árgirus és Tündér Ilona, Genovéva, Gróf Benyovszky Móric, Mátyás deák, A cigányok.)
MÉREY SÁNDOR (1779–1748) dunántúli földbirtokos, császári és királyi kamarás, aranysarkantyús vitéz, belső titkos tanácsos, egy időben Somogy megye főispánja. – Félig-meddig még gyermekifjú volt, mikor színműfordításait az első magyar színtársulat előadásra elfogadta. Ezek közül a kéziratban maradt drámai munkák közül egyik-másik eredetinek tűnik fel, de ez csak látszat, valójában mindegyik idegen munka átdolgozása. (Az 1794-ben előadott Tongor vagy Komárom állapotja a VIII. században című vitézi színjáték Weisse német író III. Richárdjának magyarosítása; az 1795-ben eljátszott Szabolcs vezér szomorújáték Shakespeare Lear királyának nemzeti ruhába öltöztetése.)
MOÓR ANNA (szül. 1773.; megh. 1841. május 27. Vörösvár, Pest megye) az első magyar színtársulat tagja. Már a megnyitó előadáson, Simai Kristóf Igazházijában is, zajos tapsok közt játszott; mint drámai hősnőnek sok sikere volt; utóbb, a Sehy Ferenc színésztől irányított ripacs-ármánykodások miatt, távozott Kelemen László színtársulatából s visszavonult a színi pályától. Ezt annál inkább meg kellett tennie, mert férjhez ment Rehák József pesti ügyvédhez, társadalmi helyzetét tehát nem egyeztethette össze az akkor annyira lenézett komédiázással. Később férjével együtt a budavidéki Vörösvár községbe költözött, itt a postát kezelték és gazdálkodtak, családi házuk ma is áll. – A tehetséges művésznő átdolgozásait és dramatizálásait jó sikerrel adták, (Színre alkalmazta Dugonics András több munkáját.)
NALÁCZI JÓZSEF báró (1748–1822) bécsi gárdista, utóbb zarándmegyei főispán. – Eufémia vagy a vallás győzedelme. Szomorú darab. Pozsony, 1783. (D’Arnaud után franciából.) – A szerencsétlen szerelmesek avagy gróf Comens. Szomorú darab. Pozsony, 1793. (D’Arnaud után franciából.)
OSVALD ZSIGMOND (szül. 1748.; megh. 1825. augusztus 3.) veszprémmegyei földbirtokos, vármegyei főügyész, pápai ügyvéd. – Gróf Essex. Szomorújáték. Pozsony, 1785. («Banksnak angliai nyelven lett kiadása szerint német nyelvből fordíttatott Pápán.» Az első magyar színtársulat 1793-ban eljátszotta.) – Sófia avagy az igazságos fejedelem. Mesejáték. Győr, 1786. («Készíttetett német nyelven Möller Henrik Ferdinánd által, most pedig magyarra fordíttatott Pápán.» Az első magyar színtársulat ezt a színművet is előadta 1794-ben.)
PÁLÓCZI HORVÁTH ÁDÁM dunántúli földbirtokos. Pályája: az életét és munkáit tárgyaló fejezetben. – Drámai munkái közül még a XVIII. században készült: Fogoly Hunyadi. (Megjelent Holmi című versgyüjteményének III. kötetében. Pest, 1792.)
PÉCZELI JÓZSEF református lelkipásztor. Pályájáról: a franciás költők között. – Drámafordításai közül kiemelkedik: Zayr. Tragédia, mely francia versekből ugyanannyi számú s lábú versekbe foglaltatott Péczeli József által. Győr, 1784. (Voltaire-fordítás párosrímű tizenkettősökben. Természetes nyelve és folyamatos verselése szembetűnő. Az egykorúak nagy örömmel fogadták. A pozsonyi Magyar Hírmondó szerint: «Ó vajha eleitől fogva született nyelvünknek sok ilyen oszlopai találtattak volna!» Ha érdemes emlékű is a Zayr a magyar műfordítás történetében, hatása pusztán irodalmi volt, a nemzeti színészet nem vette fel műsorába.)
RÉVAI MIKLÓS kegyesrendi szerzetes. Pályájáról: az életét és munkáit tárgyaló fejezetben. – Lefordította Sonnenfels osztrák írónak Mária Terézia születésnapjára írt kis színjátékát: Az áldozat. Pásztorjáték egy nyílásban. (Elegyes versek. Pozsony, 1787.) – Később Kotzebuet fordította, de egyik kéziratát sem adta közre nyomtatásban.
SÁGHY FERENC egyetemi írnok, utóbb az egyetemi nyomda igazgatója, – Postakocsisok avagy a menyasszony nélkül való lakodalom. Vígjáték. Pest, 1793. (Endrődy János Magyar Játékszínében. Schikaneder német eredetijének magyaros átdolgozása. «Sok deák szamarat láttam én életemben, ellenben sok okos embert, aki egy szót sem tudott deákul:» mondja benne a postamester.) – A régi színtársulatok még több más átdolgozását is játszották, de ezek kéziratban maradtak.
SEHY FERENC (megh. 1799. Nagyvárad) az első magyar színtársulat tagja. Ügyes színész volt, de aljas fickó. Kelemen László úttörő vállalkozásának tönkretételében oroszlánrésze volt. Mikor a pesti magyar színészet megszünt, átment a kolozsvári színtársulathoz s az erdélyi színészekkel több magyar városban megfordult. Kocsmai verekedésben ütötték agyon. Halálát a közvélemény a végzet megtorlásának tekintette azért, mert ő juttatta vérpadra, titkos besugásával, a Martinovics-összesküvés részeseit. – Németből átdolgozott darabjait az 1790-es évektől kezdve többször játszották a régi magyar színtársulatok. (Spanyolok Peruban, Muszka katona.)
SIMAI KRISTÓF kegyesrendi szerzetes. Pályájáról: a piarista iskolai drámákat tárgyaló fejezetben. – A világi színpad számára dolgozó magyar szerzők sorát ő nyitja meg Brühl-átdolgozásával: Igazházi, egy kegyes jó atya. Mulatságos játék öt felvonásban. Kassa, 1790. (Első előadása Budán 1790 október 25-én.)
SOÓS MÁRTON erdélyi származású pesti orvosnövendék, később dési orvos. Tevékeny tagja volt az első magyar színtársulatnak. – Magyar Penelopé avagy az állhatatos szeretet példája. Vígjáték. Pest, 1791. (Cselszövénnyel kezdődő és házassággal végződő társadalmi színművét a maga költségén nyomatta ki, hogy ezzel is szolgálatot tegyen a magyar nyelv dicsőségének és segítse a pestvárosi tanácstól annyira lenézett magyar színészet ügyét.) – A megszomorított ártatlanság avagy az ártatlan Etelka méltatlan szenvedése. Szomorújáték. (Megjelent Endrődy János Magyar Játékszínének II. kötetében. Pest, 1793. Dugonics András kegyesrendi tanár Etelka című regénye nyomán készült. A régi magyar színtársulatok sikerrel játszották.)
SZALKAY ANTAL (szül. 1753. Buda; megh. 1804. augusztus 19. Buda) nemes származású katonatiszt, Sándor Lipót főherceg-nádor magántitkára. – Mint író Blumauer travesztált Aeneisének verses fordításával lépett fel: Virgilius Éneássa. Bécs, 1792. – A régi magyar színpad egyik leghatásosabb énekesjátékának németből való magyarosítása az ő nevéhez fűződik: Pikkó herceg és Jutka Perzsi. Szomorú vígopera két felvonásban. Német nyelvből magyarra alkalmaztatott S. A. úr által. Pest, 1793. (Eredeti német librettóját Hafner után Perinet dolgozta át énekesjátékká. A népszerű színdarab címe: Prinz Schnudi und Prinzessin Evakathel. A magyar átdolgozás szövege Szalkay Antal munkája; zenéjét Chudi József pozsonyi muzsikus, az első magyar színtársulat egyik karmestere, állította egybe. Ez a legrégibb magyarnyelvű opera. Megjegyzendő, hogy a magyar szöveget régebben nem Szalkay Antalnak, hanem Szerelemhegyi Andrásnak tulajdonították. Még ma is megvan az első előadás színlapja: «Buda. Ma hétfőn, pünkösd havának 6-ik napján, 1793. eszt. a Nemzeti Játszó Társaság által a híd mellett lévő nyári játékszínben az abonnementnak félretételével fog előadódni Pikkó Hertzeg És Jutka Perzsi. Új szomorú vígopera két felvonásokban. Német nyelvből magyarra alkalmaztatott tek. S. A. úr által. A muzsikát újonnan szerzette Chudi úr. A játszó személyek: Gömbötz tatár khám: Váradi úr, Jutka Perzsi a leánya: Termetzky leányasszony, Pikkó kalmuk hertzeg: Láng úr, stb.» Az énekesjáték végén Jutka Perzsi öngyilkos lesz s boldogtalan szerelmese, Pikkó herceg, ezzel a nótával követi a sírba: «Én gyilkosa Gömböcnek S a szép Jutka Perzsinek: Mind a kettőt én öltem, Setét sírba temettem».)
SZENTJÓBI SZABÓ LÁSZLÓ biharmegyei aljegyző. Pályájáról: az életét és munkáit tárgyaló fejezetben. – Pásztorjátéka: A pántlika. (Verses Gellert-fordítás. Megjelent a következő kötetben: Szentjóbi Szabó László költeményes munkái. Pest, 1791.) – Történeti drámája: Mátyás király vagy a nép szeretete jámbor fejedelmek jutalma. Buda, 1792. (Valószínűleg német eredeti nyomán készült nemzetiesítés. A prózában írt színdarabot a régi magyar színtársulatok a fővárosban és a vidéken sikerrel játszották.)
SZERELEMHEGYI ANDRÁS, az első magyar színtársulat tagja. Bár német származású volt s pályája elején Bécsben színészkedett, nyelve és szíve szerint is lelkes magyarrá vált. Nevét Liebenbergerből Szerelemhegyire magyarosította, a nemzeti eszme szolgálatáért szívesen nyomorgott, a magyarnyelvű énekesjáték megteremtésében nem csekély érdemeket szerzett. – A magukkal elhitetett filozófusok. Énekesjáték két felvonásban. Pest, 1793. (Németből átdolgozott vígopera. Stephanie-szöveg. Első előadása 1793-ban.) – A lantosok vagyis a víg nyomorúság. Énekesjáték három felvonásban. Pest, 1793. (Németből átdolgozott vígopera. Schikaneder-szöveg. Első előadása 1793-ban.) – A jótevő zarándok vagyis a csörgő sapka. Énekesjáték három felvonásban. Pest, 1795. (Németből átdolgozott vígopera Schikaneder szövege és Henneberg zenéje után. Még évtizedek mulva is sikerrel játszották.)
SZOMOR MÁTÉ, az első magyar színtársulat tagja. – Hatásos magyarosítása: Ki-ki saját háza előtt seperjen. Vígjáték. Pest, 1793. (Endrődy János Magyar Játékszínében. Schneider után németből. Nemcsak az 1790-es években játszották zajos tapsok között, hanem félszázaddal később is. Az átdolgozó az idegen alakokat komikus magyar típusokká tette. Különösen népszerű figura volt csavaros eszű prókátora és tót patvaristája.) – Kéziratban maradt Moličre-fordítása 1794-ből: Amfitrion. (A kéziratot a Magyar Nemzeti Múzeum őrizte meg. A szerző az első olyan magyar Moličre-fordító, aki nem pusztán prózában tolmácsolja eredetijét, hanem a vígjáték egy részét már versben fordítja. A magyar szöveg elég híven követi a franciát.)
VERSEGHY FERENC pálosrendi szerzetes. Pályájáról: az életét és munkáit tárgyaló fejezetben. Fordításaival lelkesen támogatta az első magyar színtársulat működését. – A szerelem gyermeke. Nézőjáték. Buda, 1792. («Kotzebue Augustus úr után az originális kiadás után.» Megjelent a Budai Magyar Theatrum című színműtárban. Első előadása 1792-ben.) – A lebilincsezett Prometheus. Tragédia. Buda, 1792. (Aischylos-fordítás. Megjelent a Budai Magyar Theatrumban.) – A formenterai remete. Énekesjáték. Pest, 1793. (Kotzebue-fordítás. Megjelent Endrődy János Magyar Játékszínében. Első előadása 1793-ban.) – Kilenc áriát fordított Mozart Varázsfuvolájának Schikaneder által írt szövegkönyvéből. – Kéziratban még több átdolgozás és dramatizálás. (Szécsi Mária vitézi játék.)
VIDA LÁSZLÓ (szül. 1770. május 16. Törtel, Pest megye; megh. 1831. december 6. Törtel) pestmegyei nemesúr, gazdag földbirtokos. A nemzeti színészetet bőkezűen támogatta, a pesti magyar színtársulat 1809-től kezdve két éven keresztül az ő anyagi segítségével működött, később is szívesen pártolta az örökös inséggel küzdő magyar komédiásokat. Neje színésznő volt s így meglehetősen elszigetelődött a pestmegyei úri családoktól. Visszavonulva élt törteli jószágán. Az írók és hazafiak megbecsülték; Szemere Pál 1810-ben irodalomtörténeti emlékű verses levelet írt tiszteletére. – Kéziratban maradt színművei Lauzus és Lidia. Vitézi színjáték. (Első előadása: 1794.) – Berénd vagy a hitetlenség maga magát megbosszulja. Vitézi szomorújáték. (Első előadása: 1794.) – Erőszak és szerelem áldozatja vagy leánykák vigyázva szeressetek, hogy meg ne bánjátok. Szomorújáték. (Első előadása: 1808.) – A haza szeretete vagy a nagy Hunyadi Nándorfejérvárban. Érzékenyjáték. (Első előadása: 1809.) – Perseus és Andromeda. Énekesjáték. (Első előadása: 1810.) – Nyomtatásban megjelent; Az első hajós. Énekesjáték. Geszner után szabadon. Pacha Gáspár muzsikájával. Pest, 1809. (Mint előbb említett színdarabjait, ezt is eljátszották a pesti színészek.)
ZECHENTER ANTAL budai származású nemes, az ausztriai fő hadi tanács tisztje Prágában. Bessenyei Györggyel egyidejűen dolgozott a magyar drámairodalom felvirágoztatásán. Ágis szerzője sokra becsülte fáradozásait, de itthoni olvasói elégedetlenek voltak fordításainak gyönge nyelvével. – Geklen Adeliada. Szomorújáték. Bécs, 1772. (Voltaire-fordítás prózában.) – Fedra és Hypolitus. Szomorújáték. Pozsony, 1775. (Euripides-fordítás prózában. Munkája elején megemlékezik arról, hogy a magyar drámaírók nem számíthatnak arra, hogy színműveiket előadhassák, pusztán csak olvasóközönségük van. «De talán azt mondja valaki: minek írni tragédiákat, ha sehol sem játszattatnak? Bár ezen kérdést ne tehetnénk hazánkban, mert addig míg valami igaz hazafiúnak kegyelméből magyar theatrum fel nem állíttatik, soha a nyelv tökéletes nem lészen.») – A hitető Mahomet avagy a fanaticismus. Szomorújáték. Pozsony, 1779. (Voltaire-fordítás prózában. A fordítást az Olaszországban időző fordító helyett Bessenyei György adta ki, javított is a szövegen s előszavában elismerően nyilatkozott Zechenter Antal hazafias lelkesedéséről.) – Horatziusok és Kuriatziusok. Szomorújáték. Pozsony, 1781. (Corneille után.) – Mithridates. Szomorújáték. Pozsony, 1781. (Ezt a fordítást a pozsonyi Magyar Hírmondó dícsérettel említette: «Vagynak már alkalmas számmal különb-különbféle játékmesék magyar nyelven».) – A magyar Anakreon, melyet egyenesen görög nyelvből fordított. Prága, 1785. (A buzgó fordító Prágában élt, elszigetelve magyar honfitársaitól; irodalmi munkássága már ezért is méltó a kegyeletes megemlékezésre. Német anyanyelvű ember volt, de hazájához és magyarságához szenvedélyesen ragaszkodott. Fordításainak egy része kéziratban maradt.)
Az említetteken kívül még számos jóakaratú színpadi fordító és átdolgozó szerepel az 1790-es években: Aranka György marosvásár helyi királyi táblabíró (Falbaire: Újmódi gonosztevő vagy a gályarab, érzékenyjáték); Aszalai János sárospataki tanító (Holberg: Politikus csizmadia, vigjáték); Baranyi László debreceni városi tanácsos (Mulatságos beszélgetés, bohózat, német szöveg nyomán); báró Bálintit János erdélyi földbirtokos (Cronegk: Kodrus, szomorújáték, még 1784-ben); Berzeviczy Pál budai helytartósági tanácsos (Metastasio: Alcides a válaszúton, verses játék); gróf Bethlen Elek erdélyi főkormányszéki tanácsos (Halálfő, érzékenyjáték, német szöveg nyomán); gróf Bethlen Imre alsófehérmegyei főispán (Ayrenhoff: A posta-cúg, vígjáték); Csépán István dupántúli földbirtokos (Werthes: Zrini Miklós, szomorújáték); Darvas János pestmegyei földbirtokos (Schiller: A tolvajok, szomorújáték); Demeter János kecskeméti városi tanácsos (Bessenyei átdolgozása: Buda és Attila, szomorújáték); Ernyi Franciska pesti színésznő (Schröder: Az új emberi nem, vígjáték); Kazinczy Miklós biharmegyei földbirtokos (Gebler: Az Osmondok vagy a két helytartó, dráma); Károly Ferenc (Soden: Gróf Baranyi, érzékenyjáték); Kibédi Sámuel (Moličre: Scapin csalárdságai, vígjáték); Kornéli József (Holberg: A szegény kevély, vígjáték); Kovács Ferenc veszprémi mérnök (Brandes: Csalárd szín, vígjáték); Krammer Boldizsár (Calderon-Stephanie: Az udvarbíró és a katonák, színjáték); Kún Szabó Sándor (Weisse: Romeó és Júlia, színmű, még 1786-ban); Lehner András pesti polgár (Ziegler; Vashalmi Jerte, vitézi játék); Liptai Mária pesti színésznő (Bretzner: A tékozló, érzékenyjáték); Mátyási József grófi titkár (Goldoni: A gavallér és a dáma, vígjáték); ifjabb gróf Ráday Gedeon belső titkos tanácsos (Gebler: Klementina, dráma); Ráth Pál pesti színész (Lessing: Katonaszerencse, vígjáték); báró Rudnyánszky Karolina főrangú hölgy, a pesti magyar színtársulat támogatója (Metastasio: A puszta sziget, színjáték); Sebestyén László nógrádmegyei földbirtokos (Kotzebue: Az asszonyi jacobita club, vígjáték); Seelmann Károly gyulafehérvári városi tanácsos (Gebler: A miniszter, érzékenyjáték; a buzgó, de elég gyönge fordító nyolc drámai kéziratát nyomatta ki Kolozsvárt az 1790-években; fordításai nemcsak az erdélyi nézők, hanem a pesti közönség előtt is színre kerültek); Szrógh Sámuel miskolci ügyvéd (Cronegk: Kodrus, szomorújáték); gróf Teleki Ádám földbirtokos (Corneille: Cid, szomorújáték); gróf Teleki László földbirtokos (tragédia Hunyadi Lászlóról); Ungváry János okleveles mérnők (weidmann: A kolduló deák, vígjáték); Vitéz Imre királyi iskolafelügyelő (Goethe: Clavigo, színjáték); báró Wesselényi Zsuzsánna erdélyi úrnő (Falbaire: Gályarab avagy jutalma a fiúi vagy magzati szeretetnek, felindító játék, még 1785-ben); Zsitvay Ferenc (Kratter: A szerencsétlen alkancellár, szomorújáték).
Kiadások. – Endrődy János színműtára: A magyar játékszín. Négy kötet. Pest, 1792–1793. (Ez az első magyar színműgyüjtemény. Tartalma: fordítások Kotzebue, Metastasio, Moličre, Schikaneder, Weisse és mások után. A fordítók: Bárány Péter, Egerváry Ignác, Kazinczy Ferenc, Kazinczy Miklós, Sághy Ferenc, Simai Kristóf, Soós Márton, báró Rudnyánszky Karolina, Verseghy Ferenc és még többen. A színművek száma tizennégy. A szerkesztő nemcsak a színpadi előadások támogatását célozta vállalatával, hanem a magyar nyelv művelését, az irodalmi ismeretek terjesztését és a városi szinielőadásoktól elszigetelt vidéki olvasók mulattatását is. Négy kötete megvolt minden vándorszínésztársulatnál, egyes darabjait még a szabadságharc korában is játszották.) – Verseghy Ferenc színműtára: Budai magyar theatrum, melyben válogatottabb néző, víg és szomorú játékok olvastatnak. Buda, 1792. (Csak egy kötete jelent meg három drámai munkával: Verseghy Ferenc Aischylost és Kotzebuet fordította, Szentjób Szabó László közreadta Mátyás királyról írt színjátékát. A sorozat csakúgy megakadt, mint Endrődy Jánosé, mert a közönség nem vásárolta eléggé s a további nyomtatásra nem volt pénz.) – Az erdélyi fordítók színműtára: Erdélyi játékos gyüjtemény. Négy kötet. Kolozsvár, 1793. (Míg Endrődy János vállalata a pesti magyar színpad támogatására készült, ez a drámasorozat a kolozsvári nemzeti színészet javát célozta. A közrebocsátott tizenegy színművet Barcsai László és Kövesdi Boér Sándor erdélyi nemesurak fordították németből. Ők voltak egyúttal a gyüjtemény kiadói is. A színműtár mind az eredeti színjátékok kiválasztása, mind szövegük fordítása dolgában jóval gyöngébb Endrődy János sorozatánál.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – Radó Antal: A magyar műfordítás története 1772–1831. Budapest, 1881. – Bayer József: A nemzeti játékszín története. Két kötet. Budapest, 1887. – Váli Béla: A magyar színészet története. Budapest, 1887. – Petrik Géza: Magyarország bibliografiája. 1712–1860. Budapest, 1888–1897. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. Két kötet. Budapest, 1897. – Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története. Kolozsvár, 1897. – Voinovich Géza: Idősb gróf Teleki László irodalmi munkássága. Irodalomtörténeti Közlemények. 1899. évf. – Bleyer Jakab: Gottsched hazánkban. Budapest, 1909. – Bayer József: Shakespeare drámái hazánkban. Két kötet. 1909. – U. az: Schiller drámái a régi magyar színpadon és irodalmunkban. Budapest, 1912. – Dobóczki Pál: Népies alakok az irodalomban a népies irány előtt. Budapest, 1912. – Császár Elemér: A német költészet hatása a magyarra a XVIII. században. Budapest, 1913. – Zolnai Béla: Kelemen László Tsapó Péteréről. Irodalomtörténet. 1913. évf. – Kádár Jolán: A budai és pesti színészet története 1812-ig. Budapest, 1914. – Antalffy Gizella: Lessing a magyar színpadon. Budapest, 1916. – Perényi József: Gróf Bethlen Imre színműve. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1917. évf. – Fest Sándor: Angol irodalmi hatások hazánkban Széchenyi István fellépéséig. Budapest, 1917. – Vasshegyi Margit: Magyar Moličre-fordítások. Budapest, 1926. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Gálos Rezső: Adatok a német költészet hatásához a XVIII. században. Irodalomtörténeti Közlemények. 1928. évf. – György Lajos: Genovéva. U. o. 1929. évf. – Csahihen Károly: Pest-Buda irodalmi élete 1780–1830. Budapest, 1930. – Waldapfel József: Láng Ádám Genovéva-drámája. Irodalomtörténeti Közlemények. 1930. évf. – Szabady Béla: Iskoladrámák a győri papnevelöintézetben. Győri Szemle. 1930. – Staud Géza: Az orientalizmus a magyar romantikában. Budapest, 1931.
