FRANCIÁS KÖLTŐK MAGYARORSZÁGON.
FRANCIÁS KÖLTŐK MAGYARORSZÁGON.
A HAZAI FÖLDÖN dolgozó magyar írók közül PÉCZELI JÓZSEF volt a franciás irány legszorgalmasabb munkása. Henriás-fordítását (1786) gyönyörködve olvasták kortársai. Nem ragaszkodott szorosan Voltaire híres hőskölteményének szövegéhez, hanem kisebb-nagyobb változtatásokat tett rajta, szóval a hűséges fordítás helyett inkább átdolgozást nyujtott. Még attól sem riadt vissza, hogy eredeti képeket és új hasonlatokat tűzzön szövegébe. Ez a műfordítói szabadosság ma már semmiképen sem volna helyeselhető, de abban az időben jogosultnak látszott.
Kár, hogy ennek a jól verselő írónak nem volt tehetsége eredeti munkák alkotására. Meséiben (1788) is kevés az eredetiség. Félszáz verses meséje közül a legtöbb Lafontaine történeteinek magyaros ízű átdolgozása, a többi Aesopus-, Phaedrus- és Gellert-utánzat. Átdolgozásaiban többnyire gondolatról-gondolatra követte külföldi forrásait; ezt helyesen is tette, mert ahol maga akart új elemeket belevinni meséibe, ott alaposan elnyujtotta szövegét. Hosszadalmas erkölcsi intelmei különösen ártottak fabulái és parabolái kerekdedségének. Érdeme voltaképen folyamatos stílusában és gördülékeny verselésében merült ki. A franciás iskola kedvelt versnemét, a párosrímű tizenkettőst, dallamosabbá tette. Verstechnikája elismerésre késztette kortársait.
A franciás irány hívei közül gróf FEKETE JÁNOS haláláig hűségesen hirdette Voltaire eszméit. Eredeti költeményei jobbára kortársaihoz intézett alkalmi versek. A szerelemről, barátságról, vallásról, hazáról elmélkedett bennük. Párosrímű tizenkettősökben fordította Voltaire, Ariosto, Rabener, Blumauer és Ovidius néhány munkáját.
Gróf TELEKI JÓZSEF szintén a francia írók hatása alatt írta verses munkáit, de világnézete homlokegyenest mástermészetű volt, mint Voltaire híveié. Buzgó kálvinizmusát írásaiban sem tagadta meg. Testvérhúga halálára írt elégiája áhítatos gondolatokban bővelkedő bölcselő költemény, kortársai elismerő hangon beszéltek róla, az előkelő szerzőt elnevezték magyar Boileaunak.
A családi költészet művelője volt gróf TELEKI LÁSZLÓ is. Nemcsak atyjáról emlékezett meg fiúi hálaadással, hanem többi rokonát is megsiratta érzékenyhangú bölcselő költeményeiben. A verses búcsúztatók műfaját hagyományosan művelték a Telekiek. Gróf Fekete János azt állította egyik versében, hogy Teleki László rímes gyászbeszédeit a családi szokás szüli, nem a fájdalom; de a megsértett főrangú költő visszautasította Fekete János bíráskodását s verses válaszában felháborodva emlékezett meg támadója vallástalanságáról.
Az 1790-es években háttérbe szorult a franciás irány. Bessenyei György és társai visszavonultak a nyilvánosság elől, az új nemzedék már nem rajongott annyira Franciaországért. A Martinovics-féle összeesküvés vérbefojtása után nem volt tanácsos rokonszenvet mutatni a romboló forradalom nemzete iránt; az ifjabb írók a római hagyományok és a német kultúra sáncai mögé vonultak.
Lírikusok és epikusok:
FEKETE JÁNOS gróf (1741–1803) lovasgenerális, nagybirtokos. Életéről: a politikai irodalomról szóló fejezetben. – Kazinczy Ferenc följegyezte róla a következőket: «Egyike azon házaknak, hol a diéta alatt legtöbb örömmel élék, a generális gróf Fekete Jánosé vala. Nagyon elmés, nagyon eleven és lelkes ember és széles olvasású. Erkölcsiben, gondolkozásiban, módjaiban félig francia, félig török. Atyja, az ország bírája, gondos nevelést ada neki, de ily lélekkel bírni nem könnyű; nem oda mennek, ahova vinni akarják, hanem ahova menni önmagoknak tetszik. Fekete francia nyelven írt verseit két átalag tokajival küldé Voltairenak. Az öreg patriarcha megköszöné a két ajándékot s amint maga mondá nekem Fekete, francia dévajsággal azt veté mellé, hogy bora jobb, mint verse. Mások másként, amint gyanítom, mivel nem hiszik, hogy oly társaságokban élt embernek, mint Voltaire vala, ajándékot gorombasággal lehessen megköszönni. Én, autographok gyüjtője s másolója, égék látni a Voltaire levelét, de a generális azt Fóton tartotta, kétórányira Pesttől, Vác felé. Ki akara vinni magával, de midőn ideje neki volt, én nem meheték, amikor én mehettem volna, őt tartóztaták dolgain. (Pályám emlékezete.) – Sajátságos esete volt a grófnak Kis Jánossal. Elkérte tőle Wieland Muzarionának magyar fordítását s új rímekkel látta el az egész munkát. «A nem könnyű változtatás – írja Kis János – abban állott, hogy a hangzó betűkön végződött kettős rímekre felváltva mindenütt mássalhangzó betűkkel végződőket következtetett; ezáltal a francia és más nyelvekbeli hím- és nő-rímeket akarván utánozni. Azonban a fordítás úgy nyomatott ki, mint azt én magam készítettem.» (Kis János superintendens emlékezései életéből.) – Fekete János írói munkálkodásának hosszú időn át még az emléke is kiveszett irodalmunk történetéből, pedig kortársai sűrűn emlegették s olyan barátai voltak, mint Bessenyei György, Báróczi Sándor, Barcsai Ábrahám, Orczy Lőrinc, Gvadányi József, Péczeli József, Pálóczi Horváth Ádám, Kis János és mások. Kazinczy Ferenc nem sokat tartott tehetségéről, de Schedius Lajos kiemelte ragyogó képességeit, Aranka György és Mátyási József versben dicsőítették. – Francianyelvű költeményeinek gyüjteménye: Mes rapsodies. Két kötet. Genf, 1781. – Kéziratban maradt magyarnyelvű költeményeinek gyüjteményét a M. T. Akadémia kézirattára őrzi.
KOVÁCS FERENC (megh. 1819. február 9. Dég, Veszprém megye) veszprémmegyei mérnök és földbirtokos, Kovács Pál orvos és író atyja. – A pulpitus. Egy mulatságos vitézi költemény. Győr, 1789. (Boileau víg eposzának verses fordítása.) – Az 1790-es évek elején kilenc színmű-fordítása volt kéziratban, ezek közül többet sikerrel játszottak a régi magyar színészek. (A Hadi Történetek című bécsi magyar hírlap 1791-ben közölte e fordítások jegyzékét azzal a jószándékkal, hátha akad «valamely uraság» a kéziratok nyomtatási költségeinek kifizetésére. A hazafias felszólítás visszhang nélkül hangzott el: nem jelentkezett sem mecénás, sem könyvkiadó.)
PÉCZELI JÓZSEF (szül. 1750. Putnok, Gömör megye; megh. 1792. december 4. Komárom) református lelkipásztor. Nemes eredetű papi családból származott, a debreceni református kollégiumban végezte gimnáziumi és teológiai tanulmányait, a németországi, svájci és hollandiai egyetemeken kitűnő sikerrel állta meg helyét, tanárai fényes bizonyítványokkal bocsátották haza. A német, francia és angol nyelven kívül latinul, görögül, zsidóul és arabul is tökéletesen megtanult. A komáromi református eklézsia megválasztotta első prédikátorává, itt egész kis tudós kört szervezett maga körül: Illei János, Fábián Juliánna, Mindszenty Sámuel és Szekér Joákim voltak a társai. Célul a magyar nyelv és irodalom megerősítését tűzték ki, a helyi nyomdát elhalmozták munkával, egymás között eszmecserét folytattak. Működésük alapszabályok nélkül folyt, a véletlen szerencse hozta őket össze, a hazafias lelkesedés táplálta kitartásukat. Péczeli József még folyóiratot is szerkesztett és adott ki: a Mindenes Gyüjteményt. Ez az irodalmi vállalat az ország más vidékein dolgozó írók figyelmét is reá irányította a Komáromi Tudós Társaságra. A folyóirat kiadása sok pénzbe került, de azért az ügybuzgó szerkesztő húsz aranyat ajánlott fel egy eredeti magyar történeti szomorújáték megjutalmazására. Ezt azért kell kiemelni, mert az akkori szegényes viszonyok között egy pályatétel kiírása a legritkább esetek közé tartozott. A komáromi jutalomdíj kitűzését egyedül Görög Demeter és Kerekes Sámuel bécsi lapszerkesztők nyelvtani jutalomtétele előzte meg. A bécsi pályázat sikerrel járt, a komáromi pályázat meddő maradt. A sok munka hamar megőrölte Péczeli József szervezetét. Korai halála mindenfelé mély részvétet keltett. Hogy mennyire megbecsülték már életében, mutatja többek között az is, hogy egy alkalommal II. Lipót király sajátkezűen írt levéllel tisztelte meg, mikor nagyhatású írói tevékenységéről értesült. Az országos hírű komáromi lelkipásztor fia, ifjabb Péczeli József, szintén neves férfiú volt. Édesatyja halála után édesanyjával, Varjas Katalinnal, ennek szülőhelyére, Debrecenbe, költözött, iskoláit kiváló eredménnyel végezte s mint a debreceni református főiskola tanára újabb fényt hozott a Péczeli-névre. – Idősb Péczeli József írói pályája még egy évtizedre sem terjed, annál inkább csodálható nem mindennapi termékenysége. – Zayr. Tragédia, mely francia versekből ugyanannyi számú s lábú versekbe foglaltatott Péczeli József által. Győr, 1784. (Első munkáját gróf Teleki Józsefnek ajánlotta. Verses Voltaire-fordítása feltűnést keltett, a pozsonyi Magyar Hírmondó melegen írt róla, kortársai örömmel olvasták szövegét. A magyar nyelv akkori fejlettségi fokán a szerző párosrímű tizenkettős versformájával bajosan lehetett volna értelmesebb fordítást adni. Hűség dolgában már nem így áll a helyzet. A fordító sűrűn javítgatott Voltaire kifejezésein.) – Henriás azaz Negyedik Henrik franc király életének némely része, mely franc versekből ugyanannyi számú s lábú versekbe foglaltatott Péczeli József által. Győr, 1786. (Ajánlva báró Podmaniczky István főispánnak. Ezen a Voltaire-fordításán két évig dolgozott a szerző; nagy idő, tekintve gyors munkakészségét. Első Voltaire-próbájánál is folyamatosabb fordítás; természetesen nem szabad kifejezéseit és rímelését a későbbi magyar verstechnika fejlettségével mérni. Az egykorú kritika ezt a könyvet is hazafias örömmel üdvözölte. A pozsonyi Magyar Hírmondó szerint: «Hogy a fordítás által a könyv semmit sem vesztett a maga szépségéből, arra sohase kell egyéb próba, hanem csak ez, hogy: azt ama nagynevezetű s tudományú Péczeli József úr, a komáromi ref. eklézsiának egyik érdemes lelki tanítója fordította». A szöveg második kiadása számos változtatással és újabb magyarázó jegyzettel jelent meg: Győr, 1792.) – Young éjtszakái és egyéb munkái. Két kötet. Győr, 1787. (Ajánlva báró Orczy Lőrincnek, a két Ráday Gedeonnak, továbbá több előkelő úrnak és vigasztalhatatlan szívű, istenfélő özvegyasszonynak. A fordító nem az angol eredetit használta, hanem Letourneur francia átdolgozását. Mivel még nem állott rendelkezésére a nyelvújítás szókincse és kifejezéskészlete, az idegen szöveggel nagy küzdelmet folytatott. Munkájának újabb kiadásai: 1795, 1815.) – Haszonnal mulattató mesék, melyeket rész szerint Ésoposból vett, rész szerint maga csinált s az olvasásban gyönyörködő ifjaknak kedvekért könnyen érthető versekbe foglalt Péczeli József komáromi ref. prédikátor. Győr, 1788. (Ajánlva gróf Pálffy Károly kancellárnak. Ötvenöt verses mese, terjedelmes prózai bevezetéssel. Bár kortársai ezt a könyvét is szerették, a maga idejében nem jelent meg új kiadása.) – Szomorújátékok, melyek franciából fordíttattak Péczeli József komáromi református prédikátor által. Komárom, 1789. (Ajánlva gróf Hadik András tábornagynak. Tartalma: Voltaire két tragédiájának, a Meropenak és Tancrédnak, fordítása prózában.) – Ama jószívű s embereket szerető II. Józsefnek febr. 20. történt szomorú halálát kesergő versek, melyeket mindjárt e gyászos hírnek megérkezésekor, úgymint febr. 24. napján, készített. Komárom, 1790. (A protestáns hívő hálája elnyomta a magyar hazafi keserűségét. Az elhúnyt császárban, a türelmi rendelet kibocsátójában, a nagy lélek földi elmúlását siratja. Hasonló alattvalói hódolattal bocsátott közre több más alkalmi költeményt is; így a magyar korona hazahozatalának örömére, II. Lipót király koronázására, Sándor Lipót ercherceg-palatinus pestmegyei főispáni beiktatására, I. Ferenc király koronázó ünnepére. Olyan jól tudott franciául, hogy a magyar szöveg mellé mindjárt a francia verses fordítást is hozzácsatolta.) – Hervey sirhalmai és elmélkedései. Pozsony, 1790. (Ajánlva néhai boldog emlékezetű apósa, Varjas János debreceni tanár, emlékének: «a halálban is meg nem szűnő háládatosságnak élő oszlopául». Az angol szerző búsongó munkáját, Young kesergéseinek utánzatát, Letourneur francia fordítása nyomán ültette át könnyen folyó prózában.) – Alzir vagy az amerikánusok. Komárom, 1790. (Voltaire tragédiájának fordítása prózában. Ezt a munkáját herceg Kaunitz Vencel osztrák miniszternek ajánlotta.) – Erkölcsi prédikációk. Két kötet. Győr. 1790. (Francia szövegekből átdolgozott egyházi szónoklatok. Folytatását fia, ifjabb Péczeli József, adta ki két kötetben: Debrecen, 1831–1833. Templomi beszédeinek gyüjteményén kívül még több teológiai vonatkozású munkát fordított magyarra. E részben angol, részben francia forrásokból eredő papi dolgozatok a maguk új gondolatkörével és kifejezéseivel termékenyítő módon hatottak a magyar református egyházi irodalomra.) – Takáts Sándor kiadása: Péczeli József meséi. Budapest, 1887. (A Haszonnal Mulattató Mesék új kiadása életrajzzal és magyarázatokkal.)
Péczeli Józsefről az egykorúak nem győztek elég magasztalással szólni. Gvadányi József azt állította, hogy szebben folyó, tökéletesebb magyarságot, mint amilyen a magyar Henriásban olvasható, nem lehet kívánni. Ráday Gedeon szerint a magyar Henriás fölülhaladta a német és latin fordításokat. Orczy Lőrinc úgy látta, hogy a magyar Henriásban annyi tűz van, mint a franciában. Egyedül Kazinczy Ferencnek nem volt jó véleménye Péczeli József stílusáról: víz-ízűnek mondta azt, melyben nincsen semmi íz és illat. Elismerte, hogy kortársai között Péczeli József ragyogott legnagyobb fényben, de sok dícsérni valót nem talált «képzelhetetlen sietéssel irkált könyveiben». Szerinte Péczeli Józsefnek dolgozása csak mázolás volt. De hozzátette «Még akkor a mázolás nem nézeték mázolásnak s ez a mázolás olvasásra csalogatá az oly olvasókat, akiknél a jó dolgozás lett volna mázolás». – Toldy Ferenc szerint Péczeli József jeleskedett a kellemes elbeszélő modorú mesékben s a francia klasszikus költészetnek több remekét könnyűséggel és csínnal ültette át magyarra. «Az angol tanköltészet néhány jelesb művét is francia úton vettük, melyek közül Young Éjtszakái Péczelitől érdemeltetnek kiemeltetni, ki mindazt, mi e műben fenséges és megillető van, akkori nyelvünk erejéig visszaadta, s bár prózában, de mely a költői prózának egyik első s nem szerencsétlen kísérlete.» (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872.) – Beöthy Zsolt szerint Bessenyei György visszavonulása után Péczeli József lett a franciás iskola fejévé s egyben ő az, aki a franciás irányt be is zárja. Fordításai közül különösen Young Éjtszakái érdemelnek említést. Meséi sokáig általános becsben állottak. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.)
SZILÁGYI SÁMUEL (szül. 1719. február 19. Debrecen; megh. 1785. Puszta-Kovácsi, Bihar megye) református lelkipásztor. Nemesi származású kálvinista papi család sarja, debreceni tanár, szatmári prédikátor, 1766-tól kezdve a tiszántúli református egyházkerület püspöke. – Voltér úrnak Henriása. Magyar versekben francia nyelvből fordíttatott. Pozsony, 1789. (Előbb kezdett fordításába, mint Péczeli József, de munkáját csak halála után adta ki fia. Míg Péczeli József eredeti képeket és új hasonlatokat toldozgatott szövegébe, Szilágyi Sámuel úgyszólván sorról-sorra fordított. Az előbbinek versei dallamosabbak, az utóbbinak párosrímű tizenkettősei hívebbek.)
TELEKI ÁDÁM gróf (szül. 1740.; megh. 1792. április 20.) erdélyi nagybirtokos, dobokai főispán, a császári és királyi felség aranykulcsos híve. – Emlékeztető oszlop neje, Wesselényi Mária bárónő halálára. Kolozsvár, 1773. (Gyászoló költemény korán elhúnyt hitvestársa emlékére.) – Cid. Szomorújáték, melyet hajdan Corneille Péter francia nyelven készített, mostan pedig magyar versekbe foglalt gróf Teleki Ádám. Kolozsvár, 1773. (Előszavában rendreutasítja azokat, akik a magyar nyelvet lenézik s a nemzeti irodalmat semmibe sem veszik. Csodálja, hogy nincs magyar színészet s alig akad néhány magyarnyelvű színdarab. Fordítását azért bocsátja közre, mert kedvet akar ébreszteni másokban is hasonló munkára. A magyar Cid megjelenése nem volt hatástalan. Bessenyei György magasztaló hangon szólt róla 1779. évi Holmijában, dícsérte természetes nyelvét, felhívta a figyelmet példájának követésére.)
TELEKI JÓZSEF gróf (szül. 1738. december 21. Huszt, Máramaros megye; megh. 1796. szeptember 1. Pest) koronaőr, belső titkos tanácsos. A XVIII. században a széki gróf Teleki-család több ágra oszlott. A család első nagynevű tagja és a ma élő Telekiek közös őse Apafi Mihály erdélyi fejedelem minisztere, Teleki Mihály volt (meghalt a Thököly Imre ellen vívott 1690. évi zernyesti csatában); a grófi rangot ő nyerte I. Lipót német-római császártól és magyar királytól; fiainak is a császár adományozta 1697-ben a római szent birodalmi grófságot. A család ismertebb írótagjai a XVIII. században: Teleki Ádám, Teleki József, Teleki László, Teleki Sámuel. A reformátusok jóval többen voltak a családban, mint a katolikusok, s igen buzgó kálvinista hívők voltak. Gróf Teleki József, mint serdülő ifjú, három évig Bod Péter írányitása mellett tanult Magyarigenben, utóbb külföldi egyetemeket látogatott, 1782-ben Ugocsamegye főispánja lett, 1792-ben belső titkos tanácsos, 1795-ben a magyar szent korona őre. A francia felvilágosodás eszméinek magyar barátjai haragudtak konzervatív felfogásáért. Kazinczy Ferenc följegyzése szerint: «Szidta a jakobinusokat s az Égalitét és persziflirozta azokat, akik a nemest paraszttá vagy pedig a parasztot nemessé tenni akarnák; és – hiszed-e ezt olvasó? – azon örült, hogy ő megvágathatja a maga jobbágyait, de nem az ő jobbágya őtet. Rettenetes tudós volt ez a Graf und Christ», Bessenyei Györgyöt is deista nézetei miatt tartotta alkalmatlannak a református egyházi életben való részvételre s ebben kétségtelenül igaza volt, mert szkeptikus lélekkel bajos a hitbuzgalmat őszintén szolgálni. Református hitfelei jogainak épségben tartásán Mária Terézia királynő uralkodása alatt éberen őrködött; a II. József halálát követő országgyűlésen is szívósan védte a protestánsok ügyét; az 1791. évi református zsinaton ő elnökölt. Magyar, latin és francia munkái igazi vallásos lélekre vallanak. Kitűnően írt franciául, a nyugatról érkező szellemi áramlatokat alaposan ismerte, a forradalmi gondolatok ellen állhatatosan küzdött. – Essai sur la Foiblesse des Esprits-Forts. Amsterdam. 1762. (Vallásvédő könyv. Az enciklopédisták ellen harcoló külföldi protestáns teológusok méltánylással fogadták. Dícsérte a kereszténység erkölcsi értékét, jó érveket hozott fel a vallás védelmére, kálvinizmusa csak itt-ott tette elfogulttá a katolicizmus ellen.) – Atyafiúi barátságnak oszlopa, melyet néhai római szent birodalmi gróf széki Teleki Eszter asszonynak, méltóságos gróf torockószentgyörgyi Toroczkai Zsigmond úr kedves életepárjának, emlékezetére emelni kívánt tőle elválásán holtig kesergő testvérbátyja. Kolozsvár, 1779. (Párosrímű tizenkettősökben írt terjedelmes költeménye olyasforma elmélkedés, mint Bessenyei György számos tanítóverse: a költői szépségeket az eszmékben való gazdagság pótolja benne.) – Toldy Ferenc kiadása: A magyar költészet kézikönyve. II. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. (Szemelvények verses munkáiból.) – Bogner Mihály közlése: Teleki József gróf verse a tolerantiáról. Irodalomtörténeti Közlemények. 1929. évf. (Tanító költemény a vallási türelemről és II. József császár halhatatlan érdemeiről.)
TELEKI LÁSZLÓ gróf (szül. 1764. szeptember 2. Szirák, Nógrád megye; megh. 1821. március 24. Pest) földbirtokos, az erdélyi királyi tábla bírája, utóbb a magyarországi hétszemélyes tábla bírája, a dunamelléki református egyházkerület főgondnoka. Atyja: I. Teleki József koronaőr, belső titkos tanácsos. Fiai: II. Teleki József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke; és II. Teleki László, a politikus és drámaíró. – Buzgó fiúi tiszteletnek s szeretetnek emlékezetköve, melyet az 1796. esztendőben megholt igen kedves édesatyjának, néhai gróf széki Teleki József úrnak, tiszteletére fiúi érzékeny háládatosságból felemelni kívánt. Pest, 1797. (Költemény.) – Néhai római szent birodalmi gróf széki Teleki Ádám úr áldott hamvainak emlékezetükre. Pest, 1798. (Költemény.) – Néhai gróf széki Teleki Mária sírhalma. Pest, 1801. (Költemény.) – Verses munkái közül még talán az a kiadatlan költeménye ér legtöbbet, amelyben égi látomását írja le. Engedékeny vallásos felfogására mutat, hogy képzelt mennyországa kapuin belül Sokrates az apostolokkal, Kálvin Servetussal békésen társalog. – Külföldi minták nyomán drámai munkákat írt Senecáról, Tell Vilmosról, Hunyadi Lászlóról, Péter magyar királyról. Mind a négy szomorújátékának stílusán érezhető Bessenyei György drámai stílusának hatása, annak ellenére, hogy prózában írott drámák. Nyomtatásban nem jelentek meg. – Gróf Teleki László érdemei a Magyar Tudományos Akadémia eszméjének megérlelése körül feledhetetlenek. Az akadémiai könyvtár alapját az ő harmincezer kötetes könyvhagyatéka vetette meg. Hatásos munkában sürgette a magyar nyelv kiművelésére szolgáló intézmények felállítását, követelte a tudósok megbecsülését, vizsgálta a magyar nyelv multját, jelenét és jövőjét: A magyar nyelv előmozdításáról buzgó esdeklései. Pest, 1806. (Hazafias izgatásai példaadó módon hatottak kortársaira.)
Irodalom. – Bajza József: A Telekiek tudományos hatása. Összegyüjtött munkái. III. köt. Pest, 1862. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – U. az: A magyar költészet kézikönyve. II. köt. 2. kiad. Pest, 1876. – Barbarics Róbert: Péczeli mint meseíró. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1881. évf. – Szilágyi István: Gróf Teleki József verseiből. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Budapest, 1881. – Szász Károly: Id. gróf Teleki László ismeretlen versei. Budapest, 1882. – Radó Antal: A magyar műfordítás története 1772–1831. Budapest, 1883. – Takáts Sándor: Péczeli József meséi. Budapest, 1887. – Major Károly: A magyar ezópi meseírás története. Budapest, 1887. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Vende Ernő: A Henriások. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1899. évf. – Voinovich Géza: Idősb gróf Teleki László irodalmi munkássága. Irodalomtörténeti Közlemények. 1899. évf. – Gulyás Pál: Péczeli József élete és jellemzése. Budapest, 1902. – Kont Ignác: Étude sur l’influence de la littérature française en Hongrie. Páris, 1902. – Morvay Győző: Galántai gróf Fekete János. Budapest, 1903. – Lauschmann Gyula: Kreskay Imre pálos költő. Katholikus Szemle. 1905. évf. – Csűry Bálint: Teleki József mint nyelvész. Magyar Nyelvőr. 1909. évf. – Kálmán Sámuel: A magyar fabula története. Budapest, 1910. – Rácz Lajos: Gróf Teleki József és Rousseau. Budapesti Szemle. 1912. évf. – Fest Sándor: Angol irodalmi hatások hazánkban Széchenyi István fellépéséig. Budapest, 1917. – Várady Imre: Gellert hazánkban. Budapest, 1917. – Császár Elemér: Kovács Ferenc irodalmi hagyatéka. Irodalomtörténeti Közlemények, 1918. évf. – Ember Nándor: A magyar oktató mese története 1786-tól 1807-ig. U. o. 1918. évf. – Krassó Jolán: Galántai gróf Fekete János magyar munkái. Budapest, 1919. – Baranyai Zoltán: A francia nyelv és műveltség Magyarországon. XVIII. század. Budapest, 1920. – Imre Sándor: Gróf Teleki László Tanácsadása a nevelésről. Protestáns Szemle. 1925. évf. – Baranyai Zoltán: Francia eredetű széppróza-fordításaink a XVIII. században. Magyar Nyelv. 1927. évf. – Krusché Emil: Gróf Teleki József élete és művei. Budapest, 1928. – Mészöly Gedeon: Id. gróf Teleki József házassága. Napkelet. 1928. évf. – Bogner Mihály: Teleki József gróf verse a tolerantiáról. Irodalomtörténeti Közlemények. 1929. évf. – Fuhrmann Kamilla: Gróf Teleki József és a magyar-francia kapcsolatok. Budapest, 1929.
