KÁRMÁN JÓZSEF.
KÁRMÁN JÓZSEF.
A XVIII. SZÁZADI magyar elbeszélő próza stílusának fejlődésében az 1790-es évekig Faludi Ferenc, Báróczi Sándor, Péczeli József és Kazinczy Ferenc a legérdemesebb nevek. Nekik volt a legjobb érzékük a stiláris finomságok iránt, az ő fordításaik hatottak legelevenebben kortársaik prózájának csiszolására. A század utolsó évtizedében új stilisztatehetség tűnt fel: KÁRMÁN JÓZSEF.
Ez a hirtelen felbukkanó és gyorsan elmúló író a Fanni hagyományaival (1794) állított emléket nevének. A gondosan kidolgozott novellában Fanninak, a szomorúéletű leánykának, naplóját és leveleit olvassuk. Fanni olthatatlan lángra gyullad egy fiatalember iránt, az ifjú viszonozza érzelmeit, de boldogságuknak hamar végeszakad, mert Fanni keményszívű atyja elszakítja a szerelmeseket egymástól. A leány hervad, betegség kínozza, lázrohamok gyötrik. A világ azt hiszi róla, hogy elbukott; ez a gonosz vád végképen leveri lábáról. Már nem törődik az élettel, nyugodtan várja elmúlását, utolsó óráiban is hűséggel gondol szerelmesére.
Az író a mélabús mese igazságát azzal iparkodik valószerűbbé tenni, hogy a novella bevezető sorait az elhúnyt leány szerelmesének ajkára adja: a kesergő ifjú köszönetet mond Fanni írásainak kinyomatásáért s magasztaló hangon újítja fel megboldogult eszményképe emlékét. Az angyali jóságú leány – írja – a szenvedések iskolájában nőtt fel, édesatyja kegyetlen zsarnok volt, mostohaanyja a maga gyermekeinek szolgálójává tette. «Soha jó szót nem hallott ő, aki mindennek jó szót adott.» A gyötrelmek szomorúvá tették, boldogtalan sorsáról mégsem panaszkodott, csak néha folytak titkos könnyei. «Ezt a kedves lelket hozta előmbe egy szerencsés történet, tizenhatodik esztendejében. Ő és én egyszerre éreztük a szeretetnek boldog felindulását. Hogy is ne örült volna ez a szánakodásra méltó kedves lélek azon, hogy van még teremtés a nap alatt, aki őtet szereti?» A boldogság órái hamar elröppentek, csak egy vigasztalta még a szegény üldözöttet: utolsó óráiban ott volt mellette szerelmese is. «Néha énreám nézett nedves szemekkel és csak énértem kívánt volna még élni. Így égett teste és tekintete vígságot mutatott. Mosolygott, mikor a halál közelgetett; mosolygott, mikor meghalt az én karjaim között.»
A mese fölötte vékony vázát természetleírások és búsongó gondolatok töltik ki. A kert egyik rejtekhelyén ül a leányka s megkezdi naplójegyzeteit asztalkájánál: «Ide lopom ki magamat oly sok vasárnap délutánján és korán reggelen, mikor senki sem lát, senki sem bánt. Itt olvasok orozva; itt írok, itt sírok orozva». Kedves menedékhelyem homályában édes az ábrándozás, hallom a zümmögő méhecskéket, nem félek fulánkjuktól. Mérgesebb annál az emberek bántása. «Itt távol vagyok tőlük. Azért, ó azért oly igen jó itt.»
Veres lángot vetve tűnik le a nap, ráborul a tájra az esteli szürkület, suhog a szél a fák levelei között. A bokrok minden szögletéből csodálatos árnyékok ballagnak elő, a teli hold magasan függ a levegőben. «Ott a hold felett, dicsőült anyám, ott vagy te; egyetlen leányodat itt hagytad az emberek keménységének. Nézz le reám, kísérj mindenütt, légy őrzőangyalom. Ha békétlenkedik ez a szív, nyugtasd meg. De ha lehet, anyám, édes anyám, végy fel hamar magadhoz.»
Ilyen bánatos helyzetképekkel indul meg a napló. A sóhajok és könnyek árja mellett lassankint feltűnik egy özvegy úrinő alakja. Falu végén szegényes kunyhóban éldegél az özvegy és két gyermeke. Fanni szeretettel közeledik hozzájuk, csakhamar benső barátságába fogadja az elhagyott családot. Megtudja, hogy a lenézett özvegy az elhúnyt báró L. neje, feltárja lelkét új barátnőjének, vele együtt zokog sorsuk megpróbáltatásain. Otthon még ebbe a kis örömébe is epét öntenek; szemére vetik, hogy koldusok társaságát keresi s nem a családjához méltó környezetben forog. Már viszik is a bálba, vele együtt mennek mostohatestvérei, ott van mostohaanyja is.
A tánc mozgása vidámmá teszi, könnyedén lejt a zene hangjaira, nevetve ül le pihenni. «De – ó látás, amely minden inaimon, mint láng keresztülcsapott; látás, amely életem minden pontjait betöltötte… Egy ifjú – ó milyen ifjú! – háttal az ablakhoz támaszkodott, két karját összekapcsolta és gondolatokba merült. Tévelygett tekintetem, mindenfelé nézett, tántorgott és újra hatalmasan, minden erőn felül, visszarántódott hozzá, a hasonlíthatatlanhoz. Orcám veres tűzzel égett és szívem rettenetesen vert.» Az ifjú odalép, táncolni kezdenek, szerelmük fellángol.
T-ai Józsi, a kapitány fia, érdemes Fanni szerelmére. Mikor a bál után megjelenik szerelmese otthonában, még a rideg családatyát is megnyeri okos beszélgetésével. Fanni később vendégségbe megy egyik barátnőjéhez, sokszor találkozik szerelmesével s báró L. özvegyéhez intézett leveleiben őszintén beszámol forró vonzalmuk minden mozzanatáról. Megírja azt is, hogyan kezdi ki tisztességét a gonosz nyelvek irigy mendemondája. Atyja bőszülten lép föl ellene, nem hisz az ifjú tiszta szerelmében, nem tetszik neki a vagyontalan udvarló: «Ingyenélő, kóborló, se kenyere, se háza. Azt se tudja az ember, micsoda, kicsoda? Hol fekszik a jószága?» A válás szörnyű napjai után megvetés, szidalom és gúny fogadja a leányt. «Sirass engem, szerelmes barátném – írja báró L. özvegyének – az én örömeim eltemettettek».
Utolsó leveléből megalázott életének egyik kegyetlen esete sír ki. Hozzátartozói beviszik a szomszéd városkába, ott sorra járják a nemesházakat, az egyikben épen nagy vendégség van. Mikor két nemesleánnyal beszélget, a leányok anyja bosszúsan rohan közébük, gyermekeit elkergeti mellőle, mert félti tőle családja jó hírnevét. Nincs, aki védje Fannit, mostohaanyja szidja-átkozza: «Itt a haszna ismeretségednek, gaz leány! Egész házam csúfjára vagy. Szegény ártatlan testvéreidnek is szerencséjüket összerontod. Lásd, szaladnak előled az emberek. Bujj el, szemtelen, bujj el! Ne is mutasd magad többé az emberek előtt». Fanni a maga bűntelenségének tudatában nem akarja túlélni ezt a szégyent, gyönge testi erejét végképen megtöri az igazságtalanul szenvedett gyalázat. «Mint erkölcstelent, úgy mutassanak-e engem az anyák leányaiknak, engem, aki a jobb nevelés példája voltam?»
Mindennapi fohászkodása: bár ne érné meg a holnapot! Érzi, közeledik a halál órája. «Szárazak szemeim, mint a mező aszály idején. Orcám sárga, mint az érett kalász. Érlelődöm én is a betakarításra. Lehullott testem, mint a megszedett szőlőtő. Közel van a lemetszés ideje. Legyen meg a te akaratod.» Utoljára teszi naplójára sorvadó kezét, lepecsételve hagyja szerelmesének könnyektől áztatott írásait, végső soraiban is arra gondol, akiért annyit szenvedett. «Azzal a gondolattal szállok le csendességem boltjába, hogy hív voltál. És ha az nem volnál, én megbocsátok. Ott, ahová én megyek, nincs haragtartás! Ott majd összetalálkozunk és ott majd bátran szerethetünk.»
Ez a novella egyik nevezetes terméke a magyar szentimentális regényirodalomnak. Abból a fajtából való, amelyikből Barczafalvi Szabó Dávid Szigvártja és Kazinczy Ferenc Bácsmegyeyje. A szentimentálizmus Magyarországon is megtalálta a maga híveit, itt is akadtak gyötrődő lelkek, nálunk is sírtak a lágykedélyű olvasók. A Fanni novella tele van érzelgő elemekkel. Fanni örökösen mereng, panaszkodik, zokog, boldogságért sóvárgó szívére a legcsekélyebb inger is fokozott mértékben hat, a természet szépségei és a maga helyzetének elgondolása sóhajokat és könnyeket váltanak ki lelkéből. Kedvese szintén betegesen érzelgő ifjú. Mikor ez a boldogtalan szerelmes felolvassa a bánatos leánynak Gessner egyik idilljét, szava reszketni kezd, szemében könny csillog; tovább olvas, de akadozik; ismét elolvas egy mondatot, azután zsebkendőjéhez kap, megtörli nedves szemét, zokogásba tör ki; majd lóra pattan, erős nyargalással kivágtat a kapun; Fanni közel van az ájuláshoz, keservesen sír, azután magához tér; tovább olvassa Gessnert és újra zokog; künn rettenetesen süvölt a szél, fagyos eső zuhog alá a magasból.
A gyöngédlelkű leány titkos hervadását meleg színezéssel festette meg az író. Novellája lélektani boncolás tekintetében kiemelkedik az akkori elbeszélő művek közül. Csak az a baj, hogy a finom elemzés, a megindító feldolgozás s egyáltalában az egész történet kigondolása nem az író érdeme. Kármán József német minta után dolgozott s olyan szorosan tartotta magát eredeti példaképéhez, hogy lélekrajzának kevés az eredetisége. Goethe világhírű regényének, a Werthernek, egyes részeit szinte szószerint lefordította. Ezeket a Goethe-átvételeket, a tárgyban, mesében, jellemekben és hangulatban megnyilvánuló Werther-hatást már sorra kimutatták. A sokat emlegetett magyar novella jelentősége tulajdonképen stílusában rejlik. Kármán József a maga korában mestere volt a kellemesen hangzó mondatoknak, ritka választékossággal írt, stílusát meglepő hajlékonysággal alkalmazta elbeszélésének hangulatához.
Novelláját a szerkesztésében megjelenő Uránia lapjain tette közzé. E folyóirat három kötetében a szépirodalmi és ismeretterjesztő közlemények egész sora jelent meg, névtelenül, ismeretlen írók tollából.
Az Uránia olvasóihoz intézett előszóból megtudjuk, mennyire fontosak a nemzet művelődésének elmélyítésére a «folytatott írások» azaz a folyóiratok. Mert nincsen ugrás a természetben. Nem lehet a vak egyszerre élesen látó, nem lehet bölcs a tudatlan. A folyóiratok édes formában hozzák le a bölcsességet az égből.
A nemzet csinosodásában azok ellen a magyar írók ellen száll síkra a cikkíró, akik hízelgésekkel kényeztetik a nemzetet. Hangosan dícsérik tudományos előhaladásunkat, holott tudatlanság honol minden tájon. A mi klímánk ellensége a tudományoknak. Még azokat is valami kimagyarázhatatlan lelki aléltság fogja el, akik külföldi főiskolákból térnek haza ősi mezejükre. A könyvtár helyett vadászfegyverek, a tudományok helyett vadkergetés, a gondolkodás helyett agarászat. A magyar ember elzárkózva él sivár portáján, nem tudja, mi történik a nagy világban, egyiptomi sötétség uralkodik mindenütt, a tehetségek halva feküsznek. Nálunk nincs tudomány. Az irodalmi tevékenység versek készítésében merül ki; ez sem rossz utoljára, de ha mindig csak játszunk, ha örökké a virágok után kapdosunk, sohasem neveljük nagyra nemzetünket. Foglalkozzunk továbbra is a költészettel, de ne csak ezt műveljük: írjunk eredeti tudományos munkákat, mert nem a fordítások fogják nemzetünket a kiváló népek sorába emelni. Ne vitatkozzunk örökösen a grammatika és nyelvújítás kérdéseiről; a nyelv még nem tudomány, csak kulcsa a tudományoknak; nem kell új szókat faragni, hanem az idegen nyelvek szavait kell felhasználni. Ha majd kifejlik a magyar nyelv, ha majd a tudomány terén önálló alkotásokkal büszkélkedhetünk, akkor talán tudomást vész rólunk a külföld is. «De ki lesz hazánkfiai közül, aki rávegye magát arra, hogy a tudományoknak életét és egész erejét felszentelje, ha arra reá sem látszatik ügyelni a haza.» Az értekezés szerzője lehangoló képet fest a XVIII. századi Magyarország szellemi állapotáról, hazáját a tehetséges emberek sírjának nevezi s nagy körültekintéssel kutatja az okokat, hogy miért nincs tudományos élet és nemzeti műveltség Magyarországon.
A módi című szatirikus rajz egy előkelő divathölgy házatájának bemutatása. A férj nagy fáradsággal keresi a pénzt, az asszony könnyelműen elkölti. Ez a divatbáb nem törődik semmivel, csak lustálkodik, sétál, cicomázza magát. Magyar könyvet nem olvas, csak franciát, olykor németet. Lenézi a falusi nemeskisasszonyokat, mert ezek az együgyű leányok olyanok, mint a konyhai szolgálók, sem nem festik, sem nem illatosítják testüket. A boldogtalan férj siránkozva szól barátjához: «Hol az az ártatlan leányka, akit én feleségemben imádtam? Elenyészett. Van-e egy mozdulás, egy szó, egy tekintet régi formájából most benne? Eltörlötte azt a nagy világ. Szemtelen magaviselése, melyet ő szabad magatartásnak gondol, beszédje eltűrhetetlen, esztelen és azt ő elmésségnek nevezi. Erőltetett minden öltözete s viselete. Ó, ismerd meg ebben a szeles dámában azt a természet szerint való leánykát. Ó, szarvval úgy megáldott az én édes feleségem engem, hogyha az én időmet az ágak szerint ítélnék, mint a szarvasét, már elértem volna Matuzsálem idejét. Itt jobbítást várni bolondság és tovább szenvedni, mondd meg miért? Maholnap bankrottá leszek miatta, a fájdalom megöl és a kétségbeesés arra visz, hogy golyóbist kergetek keresztül koponyámon és vége a komédiának».
Egy új házas leveleiben egy boldog ifjú férj három levele kerül az olvasó elé. Házassági idill: a jó feleség dícsérete.
A fejveszteség sajátságos keveréke a történeti regénynek és a történeti drámának. Az elbeszélő részek párbeszédekkel váltakoznak benne. Egy középkori magyar várúr szemet vet egy jómódú nemesember egyetlen leányára, Fruzinára, csakhogy a szép nemeskisasszonynak már van választottja, ez a levente épen most tér haza Hunyadi János csatáiból. Az erőszakos nagyúr el akarja rabolni a leányt, vitézi mérkőzést hirdet várában, a lovagjátékra meghívja Fruzináékat is. Itt megszakad a töredék, az érzékeny vitézi história folytatásának nyoma vész, maga a bevezetés nem sok jót igér. Talán még archaizáló stílusa ér legtöbbet.
Az Uránia három kötete három ív híján ezer oldalt foglalt magába. A nyolcadrét alakú köteteket Vácon nyomtatták 1794-ben. Közleményeinek nagy része alatt nincs meg a szerző vagy fordító neve, másik része alatt ilyen jelzések állanak: Kn., P-r., Prof. Schedius Lajos, G. i., I. i. Hogy kicsoda a két utóbbi, nincs kiderítve; az első kettő: Kármán József és Pajor Gáspár. Valószínű, hogy a folyóirat cikkei javarészt németből készült fordítások és átdolgozások. Névtelenül jelentek meg az olyan nagyobb dolgozatok is, mint: Az Uránia olvasóihoz, A nemzet csinosodása, A módi, Egy új házas levelei, A fejveszteség. Az ismeretlen szerzőjű közleményeket Toldy Ferenc 1843. évi Kármán-kiadása Kármán József javára foglalta le, ezt az álláspontot a későbbi irodalomtörténetírók sorra elfogadták, így emelkedett a hagyományos föltevés történeti bizonyossággá. – Bodnár Zsigmond már kifejezést adott nyugtalanságának a szerzőség kérdésében (Uránia. Kármán és Pajor. Budapest, 1880.); Szabó Ferenc rámutatott arra, hogy mai napig sem tudjuk, mit írt Kármán József (A Fanni Hagyományai. Budapest, 1904.); Pintér Jenő akként nyilatkozott, hogy az ismeretlen szerzőjű közleményekben tulajdonképen nem Kármán József munkáival, hanem az Uránia Névtelenjeinek dolgozataival állunk szemben. (A magyar irodalom történetének kézikönyve. I. köt. Budapest, 1921.) Ezt a felfogást Szinnyei Ferenc részletesen cáfolta. Mivel külső bizonyítékok nincsenek Kármán József szerzőségének igazolására, a nyelv és stílus sajátságainak egybevetésével mutatott rá arra, hogy a Fanni Hagyományain és számos kisebb cikken kívül a következők tekinthetők Kármán József eredeti munkáinak vagy szabad átdolgozásainak: Az Uránia olvasóihoz, A nemzet csinosodása, A módi, Egy új házas levelei, A fejveszteség. A szerkesztő az Uránia három kötetét nagyobbára maga írta tele, a jelentősebb műveknek ő a szerzője s így az Uránia Névtelenjei kifejezés törlendő irodalomtörténetírásunkból. (Kármán József és az Uránia Névtelenjei. Budapest, 1924.)
Kármán József a maga korában nem keltett figyelmet tehetségével. Az akkori írók, egymással váltott leveleikben, számbavettek minden igyekvő írót, de róla alig beszéltek. Az Uránia megjelenése után Kazinczy Ferenc mindössze annyit írt Kis Jánosnak (1794), hogy az új folyóiratban csalódott: «Urániának első darabját láttad. Az nem érdemli az Uránia nevét. Azonban tisztelem a szándékot és igyekezni fogok rajta, hogy többet nyujtson Kármán, kitől sok fog kitelhetni, ha vezető barátjai lesznek». (Kazinczy Ferenc levelezése. Váczy János akadémiai kiadása. II. köt. 384. l.) – Pánczél Dániel bécsi hírlapja két ízben közölt kritikát az Uránia közleményeiről. A névtelen bíráló szerint a Fanni egy kevéssé hidegen hagyja az olvasók szívét s épen nem mondható remek munkának; a Fejveszteség helyes hazai történet; a Nemzet Csinosodása nagy részében helyes elmélkedés, bár egyes állításai vitathatók. A folyóirat rossz magyarságán a recenzens szerint többen megütköztek. Hemzsegnek benne a germanizmusok. «Igaz hazafiúi hajlandósággal kérjük az érdemes írókat, hogy munkájuknak, mely nemzetünkre nézve ezer jó gyümölcsöknek termője lehet, folytatásán és tökéletesítésén azon buzgósággal, mellyel azt kezdték, tőrekedjenek.» (Magyar Merkurius. 1795. évf. májusi és júliusi melléklet.)
Kármán József fölfedezője tulajdonképen Toldy Ferenc volt ő szedte össze életrajzi adatait, ő írta meg első méltatását, ő adta először közre munkáit. Az irodalomtörténeti tárcaírók éveken keresztül Toldy Ferenc adatait és nézeteit ismételgették. A komolyabb kutatók figyelmét főleg három kérdés foglalkoztatta: vajjon eredeti munka-e Kármán József novellája; ha igen, akkor milyen viszonyban áll Fanni személye és története Markovics grófné személyével és történetével; végül, hogy igazán olyan nagybecsű-e ez a novella, mint amilyennek egyes irodalomtörténetírók hirdették. Toldy Ferenc eleinte fordításnak gondolta Fanni Hagyományait, de kétségei utóbb, amint örömmel írta, meghátráltak egy kortanu bizonyítása előtt. Ki volt ez a kortanu nem tudhatni. A novella eredetére nézve úgy vélekedett, hogy Fanni valóban élt, Kármán József kedvese volt s mert szülei gátolták szerelmét, ennek korai áldozata lett. E rejtélyes személyiségű leány írásait dolgozta át az író. A szerzés érdeme Fannié, de az átsimítás munkája Kármán József feldolgozó erejét dícséri. Kettőjük műve irodalmunk egyik örök dísze és fénye. A novellát az érzés mélysége és a belső valóság megragadó ereje egyetlenné teszik a maga nemében. (Toldy Ferenc 1843. évi Kármán-kiadása; A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872.) – Toldy Ferenc 1843. évi Kármán-kiadása óta Fanni mint írónő szerepelt a magyar irodalom történetében mindaddig, míg Gyulai Pál kétségbe nem vonta szerzőségét. Gyulai Pál meggyőzően fejtegette, hogy Kármán József szerzőségében lehetetlen kételkednünk. Szerkesztés, pótlás, javítgatás nem adhat ilyen egyöntetű stílust; föl sem tehető, hogy egy fiatal leány, akármilyen mélyérzelmű és művelt is, a szenvedések rohamai között ilyen művésziesen dolgozzék; így csak az emlékek benyomása alatt lehet írni, mikor már enyhül a fájdalom s a költő szabadon alakíthat. Hogy a novellát nő-szerző alkotásának hitték, ez legszebb dícsérete Kármán József tehetségének. Az író ebben a novellában igaz történetet beszélt el, mintegy újraélte szerelmi multját s örök emléket emelt kedvesének. (Gyulai Pál bevezetése az Olcsó Könyvtár Kármán kiadásában: Fanni Hagyományai. Budapest, 1875.) – Gyulai Pál nézete csakhamar általánosan elfogadott véleménnyé lett. Hasonló szempontból tárgyalta Kármán József pályafutását Halász Ignác, de ő már olyan magasztalásokkal halmozta el a Fanni Hagyományait, hogy dícsérő esztétizálása nyomán bárki azt hihette: íme egy magyar novella, mely fölülhaladja Goethe Wertherét. (Kármán József. Budapest, 1878.) – A köztudatba kezdett belegyökerezni az a hiedelem, hogy Kármán József novellája világirodalmi remek. Az ellenhatás nem maradt el. Bodnár Zsigmond kétségbevonta az addigi értékelések tárgyilagosságát s be akarta bizonyítani, hogy a híressé vált novellistából hiányzik minden valamirevaló írói jó tulajdonság. Úgy vélekedett, hogy a Fanni fordítás, de ha véletlenül eredeti volna is, akkor sem lehetne egyébnek tekinteni középszerű Werther-másolatnál. (Uránia. Kármán és Pajor. Budapest, 1880.) – A régi álláspont védelmére Beöthy Zsolt emelt szót. Szerinte a magyar műpróza Kármán Józsefnél találta meg a leghelyesebb utat. Míg Kazinczy Ferenc nemcsak megtűrte, hanem kereste is az idegen fordulatokat és magyartalan kifejezéseket, Kármán József a magyar nyelv szelleméhez ragaszkodva alkotta meg egyszerű, kifejező, jellemző prózáját. Kis regénye olyan lélektani biztossággal és művészi egyszerűséggel van megalkotva és elbeszélve, minőre eladdig nem volt példa irodalmunkban. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. Kármán József. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906.) – Ezekkel a Kármán Józsefre nézve fölötte kedvező értékelésekkel irodalomtörténetírásunk elintézettnek vette azt a vitás ügyet, hogy a Fanni értékes munka-e? A részletkutatások során azonban nyilvánvaló lett, hogy a régebbi dícséreteken módosítani kell. Főként Szabó Ferenc Fanni-tanulmánya hívta fel több elhanyagolt szempontra a figyelmet, többek között arra, hogy a mai napig sincs bebizonyítva, mit írt az Urániába Kármán József és mit írtak munkatársai. Toldy Ferenc az Uránia névtelen cikkeit a maga Kármán-kiadásában találomra válogatta ki, ezért kiadása tudományos szempontból épen olyan megbízhatatlan, mint a többi Kármán-kiadás. Ami a Fanni Hagyományait illeti, ez a munka Szabó Ferenc egybevetései nyomán meglehetősen szoros Werther-utánzatnak bizonyult. (A Fanni Hagyományai. Budapest, 1904.) – A magyar novella Heinrich Gusztáv véleménye szerint rendkívül hű utánzata Goethe Werther-regényének. A jellemzés és mese feltűnően egybevág; a motiválás, bonyolítás és megoldás ugyanolyan módszerű és ugyanolyan sorrendű. A tárgy feldolgozása annyira utánzás, hogy a történet semmi esetre sem alapulhat átélt eseményen; Fanni nem élt soha és nem lehetett az író kedvese. Mindazonáltal nem mindennapi tehetség kellett ahhoz, hogy Kármán József ezt a művet a maga korában olyan stílusban írta meg, hogy még ma is élvezetes olvasmány. (Bevezető tanulmány a Franklin-Társulat Magyar Remekíróiban: Kármán József és Berzsenyi Dániel. Budapest, 1906.) – Császár Elemér szerint a Fanni kétségkívül beletartozik a wertheriádák sorozatába, de azért nem szolgai utánzása a német regénynek. Egyik alakja, a zsarnok természetű apa, tipikus XVIII. századi magyar: a nőtől nem szerelmet kíván, hanem serény kezet, jókedvet, engedelmességet, alázatosságot. Természetfestő részletei bájosak, enyhe tónusú tájképei a természetérzéknek jóformán első művészi megnyilvánulásai XVIII. századi irodalmunkban. Legnagyobb érdeme a lelkirajz biztossága és finomsága. Előadása oly művészi, hogy párját hiába keressük nemcsak a megelőző századok szépprózai irodalmában, hanem még a következő félszázadban is. Vannak fogyatkozásai: meséje sovány, férfihőse elmosódott alak, részleteiben több az átvétel, mint amennyit ma megengedünk; de így is marad elég értéke. Az író nemcsak a maga korának dolgozott, hanem az utókor számára is. (A magyar regény története. Budapest, 1922.)
KÁRMÁN JÓZSEF (szül. 1769. március 14. Losonc; megh. 1795. június 3. Losonc) református papi családból származott. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a jogot a pesti és a bécsi egyetemen. Pesten nagy lelki válságon ment keresztül. Mohón szítta magába a felvilágosodás eszméit, megismerkedett a divatos német írók műveivel, társaságokba járt, barátkozott, szerelmeskedett. Bécsben beleszeretett gróf Markovics Miklós nejébe, a könnyelmű asszony viszonozta érzelmeit, viszonyuk csak akkor bomlott fel, mikor a grófnénak távollevő férje után kellett utaznia. Az ügyvédi oklevél megszerzése után Kármán József 1791 őszén Pesten telepedett meg. Bizalmas összeköttetésbe lépett néhány arisztokrata családdal, résztvett a Kelemen László nevéhez fűződő első magyar színtársulat szervezésében. 1794 elején Schedius Lajos egyetemi tanár és Pajor Gáspár orvosnövendék közreműködésével megindította negyedévi folyóiratát: az Urániát. A nyomtatás és szétküldés költségeit Beleznay Miklósné és egy meg nem nevezett pártfogó fedezték. Mindössze 142 előfizető jelentkezett az egész országból, a folyóirat nem vert gyökeret s három kötet kibocsátása után, 1795 tavaszán, megszűnt. Kármán József a negyedik kötet szerkesztése közben Pestről eltávozott, Losoncra vonult vissza, itt halt meg huszonhat éves korában.
Adatok Kármán József életéhez:
1769. – Kármán József születésének éve. Március 14-én születik Losoncon, Nógrád megyében. (Atyja, a losonci születésű idősebb Kármán József, kora legtanultabb református lelkipásztorainak egyike, több vallásos irányú könyvet ír, élete vége felé egyházkerülete szuperintendenssé választja. Anyja Szalay Klára.)
1785. – A tizenhat éves ifjú a pesti egyetemre megy jogot hallgatni. (II. József szabadelvű rendeleteinek megjelenése után a protestánsok már nem vonakodnak az egyetlen magyar egyetem látogatásától, bár a reformátusoknak a tanítás német nyelve nagy nehézséget okoz. Néhány tanár, a császár utasításai ellenére, továbbra is latinul ad elő, Dugonics András meg egyenesen magyarul fejtegeti a matematika nehezebb részeit. A losonci kálvinista pap fia tud németül s kielégítő eredménnyel végzi a jogot.)
1788. – Bécsbe megy, beiratkozik az egyetemre, alkalmazást kap egy ügyvédi irodában. (Nemcsak német tudásának tökéletesítése végett megy Bécsbe, a jogra, hanem jövője érdekében is. II. József császár idejében bajos volt állami hivatalt elnyerni annak, aki legalább egy évet nem töltött a bécsi egyetemen. Mellékfoglalkozására rászorult, mert atyja nem támogathatta eléggé. Principálisa szolgálatában Bécs környékén többször végzett ügyvédbojtári teendőket.)
1789. – Benső barátsága és szerelmi levelezése gróf Markovics Miklósné Öffner Mária Annával. (Markovics Miklós, a dalmáciai származású, horvát anyanyelvű gróf, kalandos életet élt, a montenegróiak élén a törökök ellen harcolt, utóbb velencei hajókon szolgált, éveken keresztül az orosz hajóhad tisztje volt, Mária Terézia uralkodásának végén az osztrák uralom szolgálatába állt; feleségét, egy császári katona leányát, 1780-ban vette nőül, de keveset törődött vele; miközben katonai tervei egészen lefoglalták és a délszlávok szervezésével foglalkozott, neje Budán és Bécsújhelyt nyomorban élt anyjával és két gyermekével. Markovics Miklósnak minden könnyelműsége ellenére is nem mindennapi embernek kellett lennie, mert II. József császár ezerholdas földbirtokot ajándékozott számára a Délvidéken. Miközben a gróf bánsági birtokának berendezésével foglalkozott, Öffner Mária Anna fiatalemberekkel szórakozott, igaz, hogy pénztelensége és kölcsönkérései is erősen rákényszerítették könnyelmű ismeretségek szövésére. Udvarlói közül Kármán József komolyan vette viszonyukat, németnyelvű levelezésük lángoló szerelemről tanuskodik, a húsz éves ügyvédjelölt feleségül is vette volna a nála öt-hat esztendővel idősebb asszonyt, ha könnyebb lett volna a válás s nem fenyegette volna őket a marcona férj bosszúja. A gyöngéd viszony 1789 nyarán bomlott fel, a gróf leparancsolta nejét torontálmegyei jószágukra, a magára maradt udvarló megszerezte az ügyvédi oklevelet.)
1791. – Ez év őszén ügyvéd lesz Pesten. Részt vesz az itteni csekélyszámú magyarság társadalmi életében, segíti az első magyar színtársulat törekvéseit. (Szalonéletről beszélni ebben a korban mosolyt keltő tájékozatlanság volna, akadt azonban néhány, vendégeket kedvelő főrangú ház, ezekben meg lehetett vitatni a politikai és társadalmi kérdéseket. Schedius Lajos akkori neves egyetemi tanártól Toldy Ferenc később azt az értesítést kapta, hogy Kármán József Pest Alkibiadese volt s ifjúkori bűneinek esett áldozatul; mindenesetre vígan élt, sokan kedvelték, bécsi csiszoltsága előnyére szolgált. Gróf Beleznay Miklós tábornok özvegyének, báró Podmaniczky Máriának, estélyein többször megfordult. A művelt mágnásasszony szívesen látta maga körül a tanultabb férfiakat; lehet, hogy az ő köréből indult ki az az eszme, hogy Pestet a magyar irodalom középpontjává kell tenni s a magyar hölgyek kezébe magyar folyóiratot kell adni.)
1792. – Fölveszik a szabadkőművesek pesti páholyába. (A páholy hivatalos nyelve a német és latin. Kármán József is német nyelven kéri fölvételét. Felfogása szerint a szabadkőművesség a nemeslelkű emberek tiszteletreméltó köre, hitvallása a testvéri szeretet, ezt eddig sehol sem találta meg, ezért kívánkozik a Hét Csillag páholyba. Pesten ez időtájt ez az egy páholy állt fenn; a szabadkőműves-munkát egy nyugalmazott ezredes vezette, tagjai közt számos távolabb fekvő vármegye nemesura munkálkodott. A kormány nem tekintett jószemmel a félig-meddig titkos társaságra, de egyelőre tűrte fennállását.)
1794. – Megindítja az Urániát. (Két kiadótársa közül Schedius Lajos a pesti egyetemen az esztétikát adta elő, Pajor Gáspárt 1795 végén avatták orvosdoktorrá. Mind a hárman körülbelül egyidősek. Folyóiratuk elején ajánlósorokat helyeztek el: «Méltóságos generális Beleznayné, született báró Podmaniczky Mária asszony őnagyságának, kinek helyes ízlését felemelt munkában becsüli az ismerő; nagy szívét sok felsegélt érdem hálaadóan tiszteli; házát, a tiszta vidámság hajlékát, a csinos társalkodás piacát a hazafi nemes kérkedéssel mutatja és örömmel keresi. Az idegen, ha szíve egyenes, méltó hálaadással, ha melle elfogult, pirulva hágy el, mert talált a nemzetnél, melyet büszke megvetéssel vadnak vélt, udvari csinosságot és szabad társalkodást, kezet fogva pallérozott erkölccsel, melyből még koronás vendégei is kegyelmes megelégedéssel tértek meg. Ki a vallást valóban, de helyesen, az embert közönségesen, a hazát szívből szereti és akit szeret a vallás, tisztel a haza: ezen főnemesség egy díszének, egy valóban főasszonyságnak, tisztelettel benyujtják munkájokat a kiadók».)
1795. – Atyja meghal, hazamegy Losoncra, itt hal meg június 3-án, két héttel Martinovics Ignác kivégzése után. (Elhúnytának közelebbi idejét nehéz volt földeríteni, mert a losonci református anyakönyv régebbi kötetei 1849-ben, mikor az oroszok fölperzselték a várost, megsemmisültek. Baráth Ferencnek 1884-ben az író egyik Losoncon élő elaggott unokahugától sikerült megtudnia a helyes időpontot. Az a levél, melyet Baráth Ferenc a nyolcvankét éves özvegy úrinőtől, Kármán József nőtestvérének leányától, kapott, regényes részletekkel is át volt szőve; így például, miként kesergett az író a Martinovics-összeesküvés áldozatainak lefejezésén; hogyan rendelkezett ládikába zárt kéziratairól; halála után hogyan kutatták írásait; hogyan érkezett meg a főherceg-nádor titkos megbízottja; hogyan toppant be az a titokzatos úr, aki nagyon siratta az elhunytat s minden irományát magával vitte. E naiv családi regéknek alig van valami komoly alapja. Céljuk az, hogy valami nagy dolgot sejtessenek az író halálával kapcsolatosan. Nem szándékos hazugságok, csak a rokoni fantázia termékei.)
1843. – Halála után majd félszázad mulva Toldy Ferenc közrebocsátja munkáinak első kiadását s megírja rövid életrajzát. (Kármán Józsefről ettől az időponttól kezdve vesz tudomást irodalomtörténet írásunk. Most megy át a köztudatba, milyen érdemei vannak az elfeledett írónak. Ő indítványozta 1793-ban – Toldy Ferenc tanítása szerint – Schedius Lajos egyik estélyén Pestnek irodalmi középponttá tételét, mert amíg Pest nem ragadja meg a kormányt, addig a tájszólások nem fognak beleolvadni egy egységes könyvnyelvbe s az elszórt vidéki irányok nem teremtik meg az országos irodalmat. Ő indította meg az Urániát, tollából ered irodalmunk első lélektani regénye, a rejtélyes eredetű Fanni Hagyományai. Széplelkű, szerencsétlen hősnője élő személy volt, Kármán miatt halt meg, az író az ő hátrahagyott naplójából és leveleiből állította össze regényét, arányos egésszé kerekítve ki a szakadozott szövegeket és átsimítva a nyelvet. Kármán a kor íróitól elszigetelten dolgozott, nem tartozott egy iskolához sem, önálló magyar irodalmat akart. Ha életben marad – úgymond Toldy Ferenc – kétségtelenül összekoccan Kazinczy Ferenccel s irodalmunk nyert volna az ellentétek surlódásából.)
1895. – A losonci Kármán-ünnepélyek az író halálának évszázados fordulója alkalmából. (Ebben az évben és a következőkben kegyeletes összejöveteleket tartanak, felállítják a losonci Kármán-emlékszobrot, az író szülőházát emléktáblával jelölik meg, a református temetőben díszes sírkövet állítanak sírjára. A leleplezéseken a fővárosi tudományos és irodalmi társaságok kiküldöttjei is ott vannak.)
Kiadások. – Kármán József valamennyi munkája az Urániában jelent meg. (Három kötet. Vác, 1794. Nyomtatták Gottlieb Antal szabadalmazott cs. kir. s püspöki könyvnyomtató műhelyében. Az I. kötetben: Ajánlás, Az Uránia olvasóihoz, Előfizetők névsora, Schedius Lajos elmélkedése a vallásról, Pajor Gáspár természetrajzi és néprajzi cikkei, továbbá ismeretterjesztő közlemények, mesék, epigrammák, Egy új házas levelei. A fejveszteség. A II. kötetben: Fanni hagyományai, A módi, mesék, különfélék. A III. kötetben: Fanni hagyományai, A nemzet csinosodása, mesék, különfélék. A szerkesztő a folyóirat munkatársainak neveit elrejtette olvasói érdeklődése elől. Csokonai Vitéz Mihály hét versét is névtelenül közölte.) – Toldy Ferenc kiadása: Kármán József írásai és Fanni Hagyományai. Pest, 1843. (A Nemzeti Könyvtár egyik kötete. Mivel Kármán József sem önálló kötetet nem adott ki, sem más folyóiratba nem dolgozott, sem irodalmi jelentőségű kézirata nem maradt, Toldy Ferenc az Uránia köteteiből gyüjtötte össze írásait. Bizonyára az akkor még élő Schedius Lajostól is tudakozódott a Kármán-hagyatékra nézve. A Kn. jelzésű darabokon kívül a névtelen közlemények egy részét is fölvette a közel félszázad előtt elhúnyt szerző munkái közé.) – Székely József kiadása Kármán és M. grófné levelei. Pest, 1860. (Kármán József és Markovics Miklósné németnyelvű szerelmes leveleinek magyar fordítása. A fordító Toldy Ferenc segítségével jutott az eredeti levelekhez. A hetvennyolc levél közül csak negyvenhármat közölt; mert nem akarta az író személyét kisebbíteni. Később Abafi Lajos kihagyások nélkül közölte az egész levelezést a maga teljes Kármán-kiadásában.) – Zilahy Károly kiadása: Hölgyek lantja. Pest, 1865. (Fanni szövegének harmadik megjelenése.) – Gyulai Pál kiadása: Fanni hagyományai. Budapest, 1875. (Negyedik kiadás az Olcsó Könyvtárban.) – Abafi Lajos kiadása: Kármán József művei. Két kötet. Budapest, 1880. (A második teljes Kármán-kiadás, egyben a Fanni ötödik kiadása. Míg Toldy Ferenc válogatott az Uránia névtelen közleményei között, Abafi Lajos az ismeretlen szerzőjű darabokat mind Kármán József nevére könyvelte el. Ezt az álláspontot irodalomtörténetírásunk egyértelműen elfogadta.) – Szilágyi István kiadása: Kármán József kiadatlan műve. Figyelő. 1882. évf. (Az Uránia névtelen közleményei között több gyönge rímes epigramma jelent meg. Ezeket Kármán József kísérleteinek véli a szaktudomány. A Szilágyi Istvántól közölt rövid költemény kétségtelenül Kármán-vers. Az író Rácz Sámuel pesti egyetemi orvostanárt magasztalta benne párosrímű tizenkettősökben.) – Radó Antal kiadása: Fanni hagyományai. Budapest, év nélkül. (Hatodik kiadás a Magyar Könyvtárban.) – Heinrich Gusztáv kiadása: Kármán József és Berzsenyi Dániel. Budapest, 1906. (A Fanni hetedik kiadása a Franklin-Társulat Magyar Remekíróiban.) – Bárdos József kiadása: Fanni hagyományai. Budapest, 1922. (Magyarázatos kiadás a Magyar Jövő Toldy-Könyvtárában.) – Azonkívül több új lenyomat és kivonatos közlés. – Fannit 1816-ban szerb nyelvre fordította és kinyomatta Vitkovics Mihály, anélkül azonban, hogy a novella fordításvoltát megemlítette volna. (Spomen Milica azaz Milica Emlékezete.) – A német fordítás a Reclam-féle Universal Bibliothek füzetei között jelent meg Rózsa Mórtól. (Fannys Nachlass.)
Irodalom. – A már említett kiadásokon kívül a következő tanulmányok. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 1. kiad. Pest, 1867. – Toldy Ferenc összegyüjtött munkái. VI. köt. Pest, 1872. – Bodnár Zsigmond: Az Uránia. Petőfi-Társaság Lapja. 1878. évf. – Beöthy Zsolt: Fanni védelme. Nemzeti Hirlap. 1878. évf. – Halász Ignác: Kármán József. Budapest, 1878. – Haraszti Gyula: Kármán József. Figyelő. 1878. évf. – Bodnár Zsigmond: Uránia. Kármán és Pajor. Budapest, 1880. – Weidinger József: Kármán magyar nyelve. Magyar Nyelvőr. 1880. évf. – Heinrich Gusztáv: Fanni Hagyományainak eredetéről. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 16. köt. Budapest, 1881. – Szilágyi István: Kármán József kiadatlan műve. Figyelő. 1882. évf. – Baráth Ferenc: Kármán József halála s annak körülményei. Vasárnapi Ujság. 1884. évf. – Prém József: Kármán József és Faludi Ferenc. Pozsony, 1885. Radnai Rezső: Esztétikai törekvések Magyarországon. 1772–1817. Budapest, 1889. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Werner Adolf Vilmos: Goethe és Kármán. Szombathely, 1890. – Baráth Ferenc: Irodalmi dolgozatok. Budapest, 1895. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. V. köt. Budapest, 1897. – Hajnal Dávid: Kármán József mint nyelvmívelő. Budapest, 1899. – Szabó Ferenc: A Fanni Hagyományai. Budapest, 1904. – Beöthy Zsolt: Kármán József. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Gárdonyi Zseni: A magyar szentimentális regény főbb képviselői. Budapest, 1907. – Bakóczi Károly: Kármán és Fannija. Székelyudvarhelyi ref. kollégium értesítője. 1909. – Fehér Sámuel: Fanni Hagyományai és a Nouvelle Héloise. Pécs, 1909. – Gál Józsa: Kármán stílusáról. Rákosliget, év nélkül. – Császár Elemér: A német költészet hatása a magyarra a XVIII. században. Budapest, 1913. – Fest Sándor: Pope és a magyar költők. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1916. évf. – Kéky Lajos: A széplélek irodalmunkban. Irodalomtörténeti Közlemények. 1916. évf. – Ember Nándor: A magyar oktató mese története 1786-tól 1807-ig. Irodalomtörténeti Közlemények. 1918. évf. Császár Elemér: A magyar regény története. Budapest, 1922. – Szinnyei Ferenc: Kármán József és az Uránia Névtelenjei. Budapest, 1924. – Tolnai Vilmos: Miért szűnt meg Kármán József Urániája? Irodalomtörténet. 1925. évf. – Rácz Lajos: Rousseau és Magyarország. Debreceni Szemle. 1927. évf. – Szerb Antal: Magyar preromantika. Minerva. 1929. évf.
