NÉMET ELBESZÉLŐ MUNKÁK FORDÍTÁSAI.

Teljes szövegű keresés

NÉMET ELBESZÉLŐ MUNKÁK FORDÍTÁSAI.
A MAGYAR nemesség és papság II. József császár koráig nem sokat törődött a német nyelvvel és irodalommal, a magyarországi és erdélyi iskolákban a latinon kívül nem tanítottak más nyelvet, egyedül a városi polgárság és a főrangú családok egy része olvasott németül. Mikor Mária Terézia királynő 1767-ben, gödöllői látogatása idején, Ráday Gedeonné Fáy Zsuzsánnát németül szólította meg, az előkelő hölgy tolmácsra szorult, mert nem tudott németül. A sárospataki református főiskolában az 1770-es évekig nem akadt németül értő nemesifjú. A magyar anyanyelvű nemesemberek és papok megelégedtek deák tudásukkal, a legegyszerűbb német szövegeken sem tudtak eligazodni, világismeretüket latin könyvekből merítették. Nagy szolgálat volt részükre, hogy egyes németül beszélő honfitársaik megismertették őket – fordításaik révén – a német irodalom néhány népszerűbb könyvével.
A XVIII. századi magyar szépírók az 1770-es évekig latin, francia, olasz munkákat olvasgattak, ezekből merítettek okulást, ezeket fordították. Az 1770-es évektől kezdve már a német irodalomnak is erős a szerepe a magyar szellem megtermékenyítésében. A németből való fordítások, átdolgozások, magyarosítások, nemzetiesítések, utánzások száma a XVIII. század végéig egyre növekszik. Még a francia, olasz, spanyol, angol és dán munkákról is túlnyomó részben a németség közvetítésével vesznek tudomást.
A protestáns olvasók nagyon szerették BOD PÉTER erdélyi lelkipásztor anekdótáskönyvét: a Szent Hiláriust. (1760.) A gyönyörködtetésre és okulásra szánt könyv több száz kérdés kapcsán vidám meséket, elmés történeteket és erkölcstanító példákat mondott el a furcsa helyzetekbe kerülő férfiakról és asszonyokról, a vallásról, bűnről, büntetésről, gazdagságról, szegénységről, betegségről, halálról, örökkévalóságról. Ez a német forrásból eredő gyüjtemény a magyar anekdóta-irodalom fejlődését hathatósan segítette.
Az idegen elbeszélő munkák magyar megszólaltatói közül tartós sikert ért el MÉSZÁROS IGNÁC uradalmi jogtanácsos. Németből fordított regényében, a Kártigámban (1772), egy erényes hajadon történetét olvassuk. Kártigám, egy török basa leánya, Buda visszavétele után Párisba kerül, a keresztségben Krisztina nevet nyer, XIV. Lajos grófi méltóságra emeli, Sándor herceg megkéri kezét, de egybekelésüknek számos akadály áll útjába, míg végre eljutnak a boldog házasság révébe: ekkor derül ki, hogy Kártigám-Krisztina tulajdonképen nem is török leány, hanem egy csatában elesett magyar nemesember gyermeke. A valószínűtlen kalandokkal zsúfolt könyvben megvan a heroikus regények minden jellemvonása. Mészáros Ignác meglehetősen híven fordította eredetijét, iparkodott a gáláns beszéd sima tolmácsolására, idegen szókat nem használt. A sok áradozó beszélgetés, dagályos udvarlás, cicomás leírás tetszett a magyar olvasóknak. Évtizedekig mohón olvasták a török kisasszony érzékeny történetét, az elbeszélés szövegébe szőtt szomorú énekeket széltében dalolta a fiatalság.
Német munkák nyomán készült átdolgozásaival jelentékeny olvasóközönségre tett szert KÓNYI JÁNOS őrmester. Gessner idilljeit és Marmontel novelláit ő ismertette meg először németül nem tudó kortársaival. Legsikerültebb könyvében, A mindenkor nevető Demokritusban (1782), külföldi anekdótákat gyüjtött össze, de az idegenből vett meseanyagot ügyesen dolgozta át olvasói számára. A magyar mesék hangján szólalt meg, naiv tréfálkozással írt, élcei könnyen perdültek. Sok példabeszédet és gyökeres magyar szólást vegyített történeteibe. Humorában a nép a maga emberére ismert. Egyéb átdolgozásaiban is népies észjárással és magyaros fordulatokkal dolgozta át a kapósabb külföldi népkönyveket s ha ízlése fogyatékos volt is, munkáival meglehetősen emelte a ponyvák irodalmának színvonalát. A könyvárusok szívesen nyomtatták ki könyveit, mert bennük a nyugateurópai regényvilág néhány népszerű termékei tetszetős mesemondással jelentek meg a csekélyebb műveltségű közönség előtt. Ártatlan mulatság avagy Florenc és Lion vitézek története (1785) című elbeszélő munkája egy francia lovagregény német szövegének fordítása. A benne foglalt kalandok az ártatlan asszony mondája köré csoportosulnak, a szerelem és a vitézség nagy szerepet játszik lapjain, a csodálatos fordulatok a tündérmese határvonalait érintik. A középkori francia Octavianus-regénynek ez a német közvetítéssel ideérkező változata a magyar nép kedves olvasmánya lett. Száz esztendeig olvasták, bár egyes névtelen átdolgozók és ügyesebb könyvnyomtatók még azontúl is jól kerestek eladásával.
Az első német író, aki erősebben hatott a magyar irodalomra, Gellert volt. Míg Gottsched inkább csak a drámaíró Bessenyeit ihlette, Gellert felé már többen fordultak, prózai és verses munkáit az 1770-es évektől kezdve szívesen fordítgatták, erkölcstanító szellemét magukévá tették. Egyik elbeszélő munkájának TORDAI SÁMUEL erdélyi református lelkipásztor buzgóságából már 1772-ben megjelent a fordítása: A svéciai grófné. Ugyanezt a regényt hat esztendő mulva G. nevezetű svédi grófné címmel SÁNDOR ISTVÁN nyitramegyei földbirtokos is lefordította. (1778.) Míg ez a félig családi, félig kalandos regény a Richardson-féle angol irányzat terméke volt, GYŐRFFY JÓZSEF veszprémi ügyvéd Klimius Miklósa (1783) az irányregény műfaját, GELEI JÓZSEF bécsi magyar ujságíró Ifjabbik Robinzona (1787) a robinzonádok regénytípusát mutatta be a magyar olvasóknak.
Mária Terézia királynő uralkodásának utolsó évtizedétől és II. József trónralépésétől kezdve a német irodalom egyre nagyobb erővel hatott a magyar irodalomra. Az elbeszélő munkák közrebocsátói serényen utánozták a német írókat: az érdemeseket és a fércmunkásokat egyaránt. BARCZAFALVI SZABÓ DÁVID pozsonyi lapszerkesztő Szigvártjával (1787) az érzelgő regény is megjelent a magyar irodalomban. Miller német író Werther-utánzatának ez a magyar fordítása nemcsak a szentimentális regényfajta megérkezése miatt nevezetes, hanem azért is, mert a könyvet a fordító mértéktelen szóújításai hírhedt munkává tették. 1774-ben került az olvasók kezébe Goethe Werthere, az európai hírű alkotás mindenfelé nagy hatást keltett, a német szentimentalizmusnak ezt a vezető regényét a könnyfakasztó szépirodalmi munkák egész sora követte. Nálunk is felütötte fejét a Werther-láz, de a magyar fordítók nem a mesterművet ültették át, hanem a Werther-utánzatokhoz fordultak. Barczafalvi Szabó Dávid még azzal is gyöngítette Szigvártja hatását, hogy a szeszélyesen képzett és meg sem érthető új szavak egész tömegét halmozta fel magyar Miller-könyvében.
Barczafalvi Szabó Dávid fordítása nem keltett ugyan nagyobb méltánylást, mert mohó nyelvújításával elijesztette az olvasókat; annál egyöntetűbb elismeréssel fogadták KAZINCZY FERENC két könyvét: Gessner idylliumit (1788) és Bácsmegyey leveleit. (1789.) Az előbbi megkedveltette, az utóbbi népszerűvé tette irodalmunkban a szentimentalizmust. Kazinczy Ferencnek Gessner, a svájci német író, igazi eszményképe volt, másfél évtizeden keresztül foglalkozott fordításával s csak meg-megújuló átdolgozások után adta közre munkáját. Gessner pásztortörténeteinek ez a magyar megszólaltatása igazi gondos prózai fordítás, hangulata méltó az eredetihez, az érzelmességet és édeskésséget tetszetősen tükrözi, mondatai csiszoltak és ritmusosak. Kayser német író nyomán készült regénye, a Bácsmegyey levelei, már nem fordítás, hanem magyarosítás és nemzetiesítés; az átdolgozó elfogadta az eredeti szöveg meséjét, de a személyek nevét magyarrá tette, a történetet Magyarországba helyezte át. Átdolgozása olyan jól sikerült, hogy írótársai lelkesedéssel üdvözölték.
Amint az 1790-es években hirtelen föllendült a színpadi irodalom, úgy kezdett gyarapodni – fordításokban és átdolgozásokban – az elbeszélő irodalom is. Ezeknek a németből átültetett anekdótáknak, meséknek, novelláknak és regényeknek voltaképen csak témakörük érdemel figyelmet: megtudjuk belőlük, milyen külföldi munkák iránt érdeklődtek az akkori magyar írók és milyen szórakoztató könyveket forgatott a magyar közönség.
Különösen szerették ANDRÁD SÁMUEL két kötetbe gyüjtött Anekdótáit. (1790.) Az ókori, középkori és újkori tréfás eseteknek ebben a gazdag gyüjteményében az író mindenekelőtt Nicolai Frigyes berlini könyvkereskedő Vade Mecum című értékes példatárát használta fel, de bőven merített más könyvekből is. Számos anekdótatípusnak ő az első följegyzője irodalmunkban. A nemzetközi adomák egész sokaságával gazdagította a magyar szellemet, tréfás kis történeteit jóízű székelységgel mondta el, német forrásainak használatát alig lehet észrevenni stílusán. Humoros eseteiből a magyar anekdótakincs igen sokat magába olvasztott és tett nemzetivé.
A külföldi mesekincs terjesztésében jelentékeny szerepük volt a kalendáriumok szépirodalmi toldalékainak. A kalendáriumok szerkesztői a német naptárokból és anekdótás könyvekből fordították le komoly és tréfás apróságaikat, ezek során számos francia és olasz vándortárgy is megjelent magyar átdolgozásban, az irodalmi mesék és adomák közül nem egy népmesévé és népies adomává vált vagy legalább is közreműködött a népies fantázia élesztésében. A naptárkészítők Kónyi János könyveiből és egyéb magyar nyelven megjelent históriákból is szívesen merítettek. Ezek a nyomtatott szövegek és a papoktól hallott prédikációs történetek táplálták legjobban a diákok szépirodalmi érdeklődését.
Elbeszélő munkák fordítói és átdolgozói:
ANDRÁD SÁMUEL (szül. 1751. Ikefalva, Háromszék megye; megh. 1807. augusztus 31. Sepsiszentgyörgy) bécsi orvos. Nemes származású református székely ifjú volt, orvosi tanulmányait a bécsi egyetemen végezte, egy ideig Bécsben gyógyított, később visszatért szülőföldjére. – Könyvei közül említést érdemel anekdótagyüjteménye: Elmés és mulatságos rövid anekdóták, melyeket iminnen-amonnan válogatva egybegyüjtött és magyar nyelven kiadott Andrád Sámuel. Két kötet. Bécs, 1789–1790. (A német források nyomán készült gyüjteményt ezer példányban nyomtatták. Sok tréfás történetet közvetített a külföld irodalmából a magyar anekdótakincsbe. Hétszáznál több anekdóta van benne.)
BARCZAFALVI SZABÓ DÁVID (megh. 1828. március 20. Sárospatak) a pozsonyi Magyar Hírmondó szerkesztője. A zemplénmegyei Bodrogkeresztúron született, Sárospatakon járt iskolába, német egyetemeken tanult. Református papnak készült, közben két ízben is szerkesztette a Magyar Hírmondót: 1784-ben és 1786-ban. A sárospataki református kollégiumban 1792-ben foglalta el a matematika és fizika tanszékét, utóbb a kollégium rektorává választották, 1805-ben vonult nyugalomba. Hetvenöt éves korában halt meg. Híres nyelvújító volt, szenvedélyesen gyártotta az új szavakat, tantárgyait magyarul adta elő hallgatóságának. – Érthetetlen új szavakkal teleszőtt regényfordítása: Szigvárt klastromi története. Két darab. Pozsony, 1787. (Miller János eredeti munkája: Siegwart. Eine Klostergeschichte. 1776. A regényt Barczafalvi Szabó Dáviddal körülbelül egyidőben Kazinczy Ferenc is átdolgozta magyar nyelvre, de ez a magyarosítása – Szegvári – nem jelent meg s kézirata is megsemmisült.)
BOD PÉTER magyarigeni református lelkipásztor. Pályájáról: a közérdekű írók között. – Szent Hilárius avagy szívet vidámító, elmét élesítő rövid kérdésekbe és feleletekbe foglalt dolgok. Nagyszeben, 1760. (Újabb kiadásai: 1768, 1789 és egy évnélküli lenyomat. Az anekdótáknak ez a részben valláserkölcsi, részben oktató, részben mulattató célú gyüjteménye félezernél több kérdésre adja meg a feleletet. Például: Ki volt az, aki egyedül megölte a világnak egynegyedrészét? Felelet: Kain. Más kérdés: Kik azok az emberek, akik csak ünnepnapon pöknek a földre? Felelet: Az ásó, kapáló, cséplő munkásemberek egyéb napokon a markukba köpnek, de ünnepnapokon a földre.)
GELEI JÓZSEF (szül. 1754. december 6. Alacska, Borsod megye; megh. 1838. március 1. Miskolc) sárospataki református főiskolai tanár. Pályája elején Szacsvai Sándor mellett a bécsi Magyar Kurir szerkesztőségében dolgozott, sárospataki tanárságát megelőzően a jászberényi és a kiskunhalasi latin iskolák tanára volt, agg korában még megérte azt az örömet, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választották. – Ifjabbik Robinzon. Íródott a gyermekeknek gyönyörködtető és hasznos maguk mulatságukra J. H. Kampe úr által. Fordítódott németből magyarra. Pozsony, 1787. (Campe Joachim Henrik száznál több kiadást érő Defoe-utánzata: Robinson, der Jüngere. 1779. A magyar fordítást Gyarmathi Sámuel nyelvtudós a maga neve alatt újból kinyomatta: Ifjabbik Robinzon. Kolozsvár, 1794.) – Hallónak boldog estvéje. Pozsony, 1788. (Sintenis Keresztély Frigyes német írónak utopisztikus elbeszélő munkája: Hallos glücklicher Abend. 1783.)
GYŐRFFY JÓZSEF veszprémi ügyvéd. – Mint buzgó református, hitvitázó munkát írt a katolikusok ellen (Napraforgó virág. 1791), de ennél a könyvénél nevezetesebb Holberg-fordítása: Klimius Miklósnak föld alatt való útja, melyben a földnek új tudománya és az ötödik birodalomnak históriája adatik elöl. Pozsony, 1783. (A társadalmi dőreségek ellen irányuló fantasztikus regény megjelenését a II. József uralkodása idején meghonosodott szabadabb szellem tette lehetővé.)
KAZINCZY FERENC pályájáról a következő kötetben. – A XVIII. század végéig megjelent prózai elbeszélő kötetei: Az amerikai Podocz és Kazimir keresztyén vallásra való megtérése. Kassa, 1776. (Bessenyei György német nyelvű novellájának fordítása sárospataki diáksága idején, tizenhét éves korában.) – Gessner idylliumi. Kassa, 1788. (Gessnert először Kónyi János mutatta be a magyar olvasóközönségnek, fordítása gyöngén sikerült: Ábel Kain által lett halála. Pest, 1775.) – Bácsmegyeynek összeszedett levelei. Kassa, 1789. (Kayser Albert Kristóf névtelenül megjelent regénye: Adolfs gesammelte Briefe. Leipzig, 1778.) – Herdernek paramythionjai. Széphalom. 1793. (Ez a Bécsben nyomtatott kötet hozta Lessing meséit is Aszalai János fordításában.) – Heinrich Gusztáv kiadása: Bácsmegyeinek gyötrelmei. Budapest, 1878. (Az 1814. évi átdolgozás szövegének új lenyomata az Olcsó Könyvtárban.)
KÓNYI JÁNOS életéről keveset tudunk. Őrmester volt az egyik császári és királyi gyalogezredben: «a nemes magyar hazának együgyű hadi szolgája». Neve akkor tűnt elő a homályból, mikor könyveit már mindenfelé vásárolták. A szegény katona nehéz szolgálata miatt csak éjjel dolgozhatott, de elöljárói még így is eleget kellemetlenkedtek neki irodalmi munkássága miatt. Ezredével megfordult Budán (1773–1775), Prágában, Szigetvárt, Eszéken. Tizenkétévi szolgálat után, 1785 táján, hagyta ott a katonaságot. Kortársai, az úri rendből származó magyar írók, nem vették semmibe, egyesek gúnyt űztek írói munkásságából. Még a francia filozófusok tanítványa, Bessenyei György is, gúnyos megjegyzéseket tett a «hadi szolgára». Philosophus című vígjátékában úgy mutatta be a jóigyekezetű strázsamestert, mint esetlen fűzfapoétát. Jól jegyezte meg erre a furcsa eljárásra Bacsányi János «Megérdemelte volna ám az a fáradhatatlan és jóigyekezetű író is, hogy legalább a neve megkíméltessék». – A könyvnyomtatókkal jó barátságban álló altiszt két évtized alatt tizenhat könyvet bocsátott közre; ezek közül kiemelhetők: Várta-mulatság avagy Sarmant királynak és Florinda kisasszonynak tündéres és ritka történeti. Pozsony, 1774. (D’Aulnoy grófnő egyik francia tündérmeséjének német átdolgozása után. Közvetlen forrása: a Cabinet Der Feen című német mesegyüjtemény. A fordító Budáról keltezte előszavát. Magát a «Mars zászlója alatt vitézkedőknek egyik hű tagja» névvel díszesíti.) – Ábel Kain által lett halála. Pest, 1775. (Gessner Salamon prózai elbeszélése után németből. Gessnert ez a fordítás vezeti be a magyar irodalomba. A fordító «hadi szolgának» nevezi magát.) – Díszes erkölcsökre tanító beszédek. Pest, 1775. (Marmontel három francia novellájának fordítása németből. Ez az első magyar Marmontel-könyv. Szövege egyidejűen más címlappal is megjelent: Unalmas időkre szabható mulató óra. Pest, év nélkül.) – Gellert professornak erkölcsös meséi és előbeszélései. Pécs, 1776. (Utána mások is kedvet kaptak a tanulságos mesék és elbeszélések fordítására, így Ráday Gedeon, Kovács Ferenc, Péczeli József, Ráday Gedeon, Szüts István.) – Magyar hadi román avagy gróf Zrínyi Miklósnak Sziget várában tett vitéz dolgai. Pest, 1779. (A Zrínyiász átdolgozása rímes krónikává.) – Gróf Valtron avagy a szubordináció. Pest, 1782. (Möller eredeti német katonadrámája: Der Graf von Walltron oder die Subordination, 1776.) – A mindenkor nevető Demokritus avagy okos leleményű furcsa történetek, melyeket a bánatjukat felejteni kívánó jámborok kedvekért szedegetett össze. Két kötet. Buda, 1782. (A fordítás kiadója, özvegy Landerer Katalin nyomdász, jó vásárt csinált a kézirat kinyomtatásával. A könyvből az évszázad végéig több új kiadás kelt el.) – Ártatlan mulatság avagy Florenc és Lion vitézeknek, amint is Marcebilla török kisasszonynak ritka példájú története. Buda, 1785. (A német szövegen alapuló lovagregényfordítás a Landerer-cég költségén jelent meg. Vidéki könyvnyomtatóműhelyekben többször kinyomtatták még a XIX. század második felében is.) – Elmefuttatások avagy Bellebellének és Kárpillónak tündéres történetei. Buda, 1792. (D’Aulnoy grófnő francia tündérmeséinek német átdolgozása után. Közvetlen forrása: a Cabinet Der Feen című német mesegyüjtemény. A francia eredetű tündérmesék a magyar népköltészetbe is belekerültek.)
MÉSZÁROS IGNÁC. (szül. 1721. Bodóbár, Pozsony megye; megh. 1800. november 21. Buda) ügyvéd és földbirtokos. Életéről keveset tudunk: csallóközi születésű nemesember volt, Pozsonyban és Győrben járt iskolába, jogot végzett, a gróf Batthyány-család uradalmait gondozta, egy időben gróf Batthyány József kalocsai érsek titkára volt, később budai magányában visszavonulva élt. – Népszerű heroikus regénye: Buda várának visszavételekor a keresztyének fogságába esett Kártigám nevű török kisasszonynak ritka és emlékezetes történeti. Pozsony, 1772. (Új kiadásai: 1778, 1780, 1795, 1880. A német regény szerzője, bizonyos Menander, francia minta után dolgozott; munkája a német irodalom szempontjából teljesen értéktelen: Der schönen Türkin wundersame Geschichte: 1723. A magyar fordítás nagy híréről Kazinczy Ferenc többször megemlékezett s amennyire dícsérte Báróczi Sándor fordítói tehetségét, olyan lenézően vélekedett a Kártigámról, «Megjelenék Kártigám, az egész világ azt olvasta s filozófiát tanuló ifjaink ebben lelék örömüket. Nem volt szebben írt magyar könyv, nem volt lelkesebb, nem volt inkább gyönyörködtető román széles e világon:» írja Pályám Emlékezetében. Ő maga azonban nem tudott élvezetet találni a regény stílusában. Azt tartotta róla, hogy az «a fesz és pöf cifráitól dagadt». A magyar olvasóktól «faldosva-faldosott nyomorult munkát» megvetette. (Levele Szemere Pálhoz 1817.) – Mészáros Ignác még egy regényt fordított németből: Montier asszonynak a maga leányával közlött tanulságos, igen jeles és mindenféle úri rendnek nemes mulatására nagyon alkalmatos levelei. Pest, 1793. (Beaumont francia regényének német átdolgozása után.) – Közhasznú levelezőkönyve: Minden esetekre elkészült magyar szekretárius. Pest, 1793. (Minták «örvendetes és szomorú, bajos és peres s különb-különb más környülállásokban és alkalmakban naponkint előkerülő levelek írására».) – Heinrich Gusztáv kiadása: Mészáros Ignác Kártigám. 5. kiadás. Budapest, 1880. (Az Olcsó Könyvtárban. Heinrich Gusztáv szerint Mészáros Ignác nyelve sokszor darabos, néha ízetlen, itt-ott idegenszerű, de általában mégis szép eredménnyel dicsekedhetik: a magyar prózai elbeszélő stílust tetemesen fejlesztette.)
SÁNDOR ISTVÁN nyitramegyei földbirtokos, érdemes emlékű bibliografus. Életéről és tudományos munkásságáról: a közérdekű írók között. – Pályája elején közrebocsátott Gellert-fordítása: G. nevezetű svédi grófnénak rendes történeti. Pozsony és Kassa, 1778. (Gyöngébben sikerült Tordai Sámuel kísérleténél. Bessenyei György elítélően szól róla Holmijában. A regény mellett ott van a német író Das Band című pásztorjátékának fordítása is: Juhászi játék. A könyv elején a fordító a Szlav. S. I. névjelzést használja: Szlavnicai Sándor István.) – Jelki Andrásnak, egy született magyarnak, történetei. Aki minekutána sok szerencsétlen eseteken, raboskodáson és vademberek között életének különféle veszedelmein általment volna, végtére Bataviában nevezetes tisztségekre hágott. Győr, 1791. (Német eredetije névtelenül jelent meg: Geschichte des Herrn Andreas Jelky. Bécs, 1779. A bajai szabólegény, utóbb holland katonatiszt, kalandos élettörténetét Hevesi Lajos feldolgozásában ma is olvassa az ifjúság. Sándor István munkája inkább csak vázlat.)
SZENTJÓBI SZABÓ LÁSZLÓ biharmegyei aljegyző. Pályájáról: a németes irányú költők között. – Történeti regényének csak bevezető része maradt meg: Első Mária magyar királynak élete. Magyar Museum. 1792. évf. (A német minta követésére valló töredék korrajza nem rossz, de meséje épen hogy megindul azzal, hogy bemutatja Máriát, Zsigmondot és Cillei Borbálát.)
TORDAI SÁMUEL (szül. 1731. augusztus 12. Szilágynagyfalu; megh. 1801. július 12 Kolozsvár) református lelkipásztor, dobokamegyei kálvinista pap, utóbb a kolozsvári helvét hitvallású gyülekezet prédikátora. – Az 1760-as évektől kezdve több prédikációja jelent meg nyomtatásban, halotti búcsúztató beszédein kívül gyászoló verséket is írt s néhány valláserkölcsi munkát fordított németből. – Gellert-fordítását névtelenül adta közre: A svéciai grófné G.-né asszony élete. Kolozsvár, 1772. (Gellert eredeti munkája: Leben der schwedischen Gräfin von G. 1746.)
Részint ismert nevű, részint ismeretlen külföldi szerzők nyomán készültek a következő németből való fordítások és átdolgozások. – Szívet sebhető s elmét gyönyörködtetéssel tanító római mesékben tett próba, mely német nyelvből a második kiadás szerint közöltetik a nemes magyar hazával. Pozsony, 1786. (Korn Kristóf három elbeszélése Mándy Sámuel szatmármegyei földbirtokos fordításában.) – Szerelem példája azaz szerencsés florenciai vagyis Della-Valle olasz grófnak magától egybeszedett történeti, melyeket a magyar ifjúságnak kedvéért hazafiainak gyönyörködtető mulatságára németből magyarra fordított Kép Géza László. Vác, 1787. (Regényes életrajz.) – Báró Trenk Fridrik emlékezetre méltó életének históriája. Irattatott magától. Bécs, 1788. (Regényes életrajz. Fordítója Ungi Pál, a pozsonyi Magyar Hírmondó szerkesztője.) – Gróf Pontisznak avagy a tulajdon fia által megöletett atyának szomorú története. Pozsony és Kassa, 1788. (Korn Kristóf regénye B. M. J. fordításában.) – Erkölcsi iskola azaz huszonnégy nyájas históriák. Kassa, 1790. (Rost német író nyomán készült elbeszélések. Fordítója Farkas Antal bécsi gárdista, utóbb a kassai kerületi tartományi biztosa.) – Herfort és Klárika. Valami az érzékeny szíveknek kedvekért. Két kötet. Pest, 1792–1793. (Az ismeretlen szerzőjű német regény Szüts István somogymegyei evangélikus lelkipásztor fordításában jelent meg.) – Mária vagy a nemes gondolkodású parasztleány. Egy igen szomorú történet. Kolozsvár, 1794. (Angol eredetiből német szöveg segítségével készült fordítás. Fordítója Bölöni Sámuel, a Bécsben székelő erdélyi udvari kancellária alkalmazottja és a bécsi Teréziánum magyar nyelvtanára.) – Oly feleség milyen ritkán találtatik. Veszprém, 1794. (Az érzelmes családi história fordítója a székesfehérvári Zarvotzay János.) – Törpe Péter. Pozsony és Kassa, 1796. (Spiess német író vérszomjas kísérteties történetének, a Petermännchennek, átültetése. Fordítója ismeretlen.) – Róbert Péternek, egy született anglusnak, élete és különös története. Pozsony és Pest, 1797. (Szentiványi László uradalmi számvevő fordítása.) – Jetta, szép tündérasszony. Kassa, 1798. (Gleich német író egyik rémes históriája nyomán. Fordítója ismeretlen.) – Az erkölcsös feleség. Bécs, 1798. (A föntebb már említett érzelmes házasságbéli történet fordítója Nemeskéri Kis Imre debreceni kincstári hivatalnok.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története, 2. kiad. Pest, 1867. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Haraszti Gyula: Szent Hilárius. Figyelő. 1878. évf. – Heinrich Gusztáv: id. Mészáros-kiadás. Budapest, 1880. – Jakab Elek: Andrád Sámuel, mint író és fordító. Figyelő. 1881. évf. – U. az: Még néhány adat Andrád Sámuelről. U. o. 1883. évf. – Beöthy Zsolt: A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban. Két kötet. Budapest, 1886–1888. – Illéssy János: Eposz-e Kónyi Zrínyiásza? Figyelő. 1887. évf. – Simonyi Zsigmond: A nyelvújítás történetéhez. Budapest, 1888. – Petrik Géza: Magyarország bibliografiája. 1712–1860. Négy kötet. Budapest, 1888–1897. – Imre Sándor: A néphumor a magyar irodalomban. Budapest, 1890. – Weszely Ödön: Marmontel és négy magyar író. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1890. évf. – U. az: Kazinczy Gessner-fordítása. U. o. 1891. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Lázár Béla: Siegwart. Irodalomtörténeti Közlemények. 1892. évf. – Sámuel Aladár: Felsőcsernátoni Bod Péter élete és művei. Budapest, 1899. – Turzó Ferenc: Robinzon és a mi Robinzon-irodalmunk. Nyitrai kegyesrendi gimnázium értesítője. 1899. – Fürst Aladár: Gessner Salamon hazánkban. Irodalomtörténeti Közlemények. 1900. évf. – Grünn Albert: Gróf Széchenyi Ferenc és Kónyi János. Magyar Könyvszemle. 1902. évf. – Bayer József: Az első magyarnyelvű színielőadás a fővárosban és Gróf Valtron. Irodalomtörténeti Közlemények. 1903. évf. – Hajnóczy Iván: Szentjóbi Szabó László élete-munkái. Budapest, 1905. – Balogh István: Andrád Sámuelről. Sepsiszentgyörgy, 1907. – Gárdonyi Zseni: A magyar szentimentális regény főbb példányai. Budapest, 1907. – Simai Ödön: Kónyi János újításai. Magyar Nyelv. 1907. évf. – Dohány József: Werther-hatások a magyar irodalomban. Nagyvárad, 1909. – Hepner Antal: Az első pesti magyar előadáshoz. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1910. évf. – Gálos Rezső: Szentjóbi Szabó László költeményei. Budapest, 1911. – Harsányi István: Adatok Barczafalvi Szabó Dávid életéhez és irodalmi működéséhez. Magyar Nyelv. 1911. évf. – György Lajos: Kónyi és D’Aulnoy. Kolozsvár, 1911. – Császár Elemér: A német költészet hatása a magyarra a XVIII. században. Budapest, 1913. – György Lajos: Egy fejezet regényirodalmunk történetéből. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1913. évf. – U. az: Octavianus. Irodalomtörténeti Közlemények. 1914. évf. – Harsányi István: Kazinczy Ferenc és a Kártigám. Irodalomtörténet. 1914. évf. – György Lajos: Adatok regényirodalmunk történetéhez. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1915. évf. – Simai Ödön: Faludi hatása Sándor Istvánra. Magyar Nyelv. 1915. évf. – Váczy János: Kazinczy Ferenc és kora. I. köt. Budapest, 1915. – Bayer Alice: Marmontel hatása Magyarországon. Budapest, 1916. – Várady Imre: Gellert hazánkban. Budapest, 1917. – Ember Nándor: A magyar oktató mese története 1786-tól 1807-ig. Irodalomtörténeti Közlemények. 1918. évf. – Pukánszky Béla: Herder hazánkban. Budapest, 1918. – Binder Jenő: Magyar adalékok. Ethnographia. 1919. évf. – Baranyai Zoltán: Le Bacha de Bude. Lausanne, 1922. – Császár Elemér: A magyar regény története. Budapest, 1922. – Baranyai Zoltán: Francia eredetű széppróza-fordításaink a XVIII. században. Magyar Nyelv. 1927. évf. – Trostler József: Mesenyomok a XVIII. század magyar irodalmában. Magyar Nyelvőr. 1927. évf. – Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest, 1927. – Csűry Bálint: Bod Péter Szent Hiláriusának forrása. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1928. évf. – György Lajos: Die Übersetzungen deutscher Romane und Erzählungen in der ungarischen Literatur. 1772–1836. Ungarische Jahrbücher. 1928. évf. – U. az: Poggio- és Arlotto-elemek a magyar anekdóta-irodalomban, Budapesti Szemle. 1929. évf. – U. az: Andrád Sámuel elmés és mulatságos anekdótái. Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötven éves jubileumára. Szerk. Csutak Vilmos. Sepsiszentgyörgy, 1929. – Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. Budapest, 1929. – György Lajos: Az első magyarra fordított angol regény. Erdélyi Múzeum. 1930. évf. – Czeizel János: Kazinczy Ferenc élete és működése. I. köt. Budapest, 1930. – Staud Géza: Az orientalizmus a magyar romantikában. Budapest, 1931.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages