A MAGYAR IRODALOM A XVIII. SZÁZADBAN.
A MAGYAR IRODALOM A XVIII. SZÁZADBAN.
A KATOLIKUS restauráció és a franca felvilágosodás századában két véglet csapott össze: a hittitkok feszegetését nem tűrő dogma és a lélek halhatatlanságát tagadó vallástalanság. A század első kétharmadában a dogma uralkodott, azután felütötte fejét a szkepszis, majd nyilt támadásba ment át a hitetlenség, míg végül a politikai erők összezúzták az egész materialista-radikális mozgalmat. A dinasztia és az államhatalom a papság és a vallás segítségére sietett, a királyság újból megerősítette szövetségét a feudális társadalmi renddel, a politikai rendszabályok elhallgattatták az irodalom hirtelen feltörő szabados világnézetét.
A szépirodalom lelkét Mikes Kelemen, Faludi Ferenc, Bessenyei György, Orczy Lőrinc, Dugonics András, Gvadányi József, Baróti Szabó Dávid, Virág Benedek, Ányos Pál, Dayka Gábor, Bacsányi János és Kármán József írásai sugározzák legjellemzőbben. Ragyogóbb szépírói tehetség nincs a XVIII. században, de számos méltánylást érdemlő írói lépesség közös munkája hatalmas ívben lendíti előbbre irodalmunkat. Ha a XVII. századvégi lírikusok verseit, a kuruckori históriás énekeket és a ponyvastílusú prózai históriákat egybevetjük az 1780-as és 1790-es évek lírájával, elbeszélő költészetével, szépprózájával és színműveivel, akkor tűnik ki igazán, milyen nagyot haladt szellemben, műfajokban, témákban, tartalomban és kifejező formában a magyar irodalom.
A nyomtatott betű szélesebbkörű megkedveltetésének ügyét az 1780-as és 1790-es években két hatalmas tényező segíti: a hírlapirodalom és a színpad. A hírlapírók és a színészek hozzászoktatják a közönség közömbösebb részét a szellemi foglalkozáshoz, az ujságolvasóból és a színházlátogatóból könyvforgató lesz s a század vége felé már minden vármegyében van egy-egy irodalmi érdeklődésű csoport: a magyar írók barátai és minden szellemi mozgalom hűséges támogatói. Ezek a hírlapokat járató és könyveket vásárló katolikus és protestáns papok, tanárok, földbirtokos-nemesurak, királyi és vármegyei tisztviselők, gazdatisztek, katonák, diákok – és a családjukhoz tartozó műveltebb nők – szívesen méltányolják az írók munkásságát s elismerésükkel koszorút fonnak a dicsőségért küzdő szellemi vezérek homlokára. Már érdemes írónak lenni, mert aki könyvet bocsát közre, annak szava többé nem a pusztában kiáltónak hangja.
Irodalom. – A XVIII. századi magyar irodalom fejlődésének feldolgozásában történeti érdeműek Pápay Sámuel (1808), Toldy Ferenc (1864), Beöthy Zsolt (1877) magyar irodalomtörténetei, továbbá a Beöthy Zsolt és Badics Ferenc által szerkesztett képes magyar irodalomtörténet. (1895.)
