A MAGYARORSZÁGI NÉMET IRODALOM A XVIII. SZÁZADBAN.
A MAGYARORSZÁGI NÉMET IRODALOM A XVIII. SZÁZADBAN.
AZ 1760. ÉVET követő száz esztendő a magyarországi német irodalom virágzásának kora. Mária Terézia királynő hatalmának megerősödésétől I. Ferenc József uralkodásának második évtizedéig a német szellemi törekvéseknek nagy közönsége volt Magyarországon, a nyelvi különállás azonban nem jelentett ellenérzést a magyar nemzeti eszmékkel szemben. A német írók és olvasóik hűségesen ragaszkodtak magyar anyanyelvű honfitársaikhoz, megbecsülték hazájuk hagyományait, hálásak voltak jólétükért. Az írók javarésze úgy érezte, hogy a magyarsághoz tartozik, magyarul ír német nyelven s minden vonatkozásban a magyar nemzet ügyét szolgálja.
Egyedül az erdélyi szászok éltek zártabb világban. Földrajzi elszigeteltségük és németországi evangélikus hittestvéreikkel való benső kapcsolatuk egész külön lokálpatriotizmust növelt naggyá köztük. A XVIII. század első három évtizedében TEUTSCH ANDRÁS nagyszebeni polgármester megerősítette a pietista vallásos irányt, bár az ortodox luteránus papság sok akadályt gördített útjába. Vallásos fejtegetései, egyházi énekei, zsoltár-átdolgozásai és Kempis-fordítása a magyarországi német pietizmus jellemző emlékei. Ez időtájt az ágostai hitvallású németség mind Erdélyben, mind Magyarországon sokkal erősebb volt a katolikus németségnél, bár a jezsuiták minden erejüket megfeszítették, hogy a német evangélikusokat a katolikus vallásra térítsék.
Nagyszeben, Pozsony, Buda: ezek voltak a hazai németség irodalmi középpontjai. A tudomány, irodalom, ujságírás, színészet ezekben a városokban, továbbá Brassó, Pest, Sopron, Temesvár német lakossága között talált elsősorban otthonra. Ahol több volt az állami hivatal és a katonaság, ott jobban keltek a könyvek, folyóiratok, hírlapok s a színészeknek is biztosabb volt a megélhetésük. S bár a Németbirodalom és Ausztria országai bőven ontották a betűt Magyarország felé; bár nyomdászaik, könyvkiadóik, könyvkereskedőik, hírlapíróik, színészeik bőven kedveskedtek közönségüknek a külföldi német szellem termékeivel: nem satnyult el a hazai németség tudományos és irodalmi alkotó ereje sem.
Pozsonyt BÉL MÁTYÁS és tanítványai a XVIII. század első felében tudományos központtá emelték: a felvidéki ágostai hitvallású evangélikus vallásos és történetírói törekvések szálai ide futottak össze. Bél Mátyás és köre elsősorban latin nyelven művelte a pietista szellemű vallástudományt és a pragmatikus irányú államismeretet, de a német nyelven megszólaló tudomány és ismeretterjesztés is sokat köszön működésüknek. Bél Mátyás németül írt magyar nyelvtanát (Der ungarische Sprachmeister oder kurtze Anweisung zu der edlen ungarischen Sprache, 1729) egy évszázadon keresztül használták itthon és a külföldön, az iskolákban és a művelt közönség körében. Az európai hírnevű pozsonyi evangélikus lelkipásztor ezzel a könyvével különösen értékes szolgálatokat tett a magyarságnak. Lelkes hazaszeretettel hívta fel Németország figyelmét Magyarországra s magasztaló hangon emlékezett meg munkájában a magyar nyelv szépségeiről.
A felvilágosodás szellemében végezte tudományos szervező munkáját Pozsony polihisztor polgármestere: WINDISCH KÁROLY GOTTLIEB. Az 1760-as évek elejétől kezdve egész kis tudós kör alakult körülötte s ehhez a pozsonyi társasághoz hozzákapcsolták a hazai németség számos felvidéki, dunántúli és erdélyi szellemi munkását, az evangélikusokat és katolikusokat egyaránt. Meg akarták ismertetni honfitársaikkal a külföld tudományos eredményeit s tájékoztatni akarták a külföldet a magyarság multjáról és jelenéről. Az első tekintélyesebb magyarországi német hírlapot, a Pressburger Zeitungot, Windisch Károly Gottlieb indította meg 1764-ben Landerer János Mihály pozsonyi nyomdász költségén. A néhány száz példányban hetenkint kétszer megjelenő ujsághoz három év mulva már szépirodalmi melléklapot is csatoltak; ebből a kettős hírlap-vállalatból tájékozódott Magyarország közönsége a világ eseményeiről, az országos dolgokról, a tudomány és irodalom haladásáról. Az első magyar földön megjelenő német tudományos folyóiratot, az Ungarisches Magazint is, Windisch Károly Gottlieb alapította meg Pozsonyban, 1781-ben. Hírlapjával és folyóiratával jelentékenyen megelőzte a magyarnyelvű időszakos sajtót, míg azonban a Pressburger Zeitung megszakítás nélkül átjutott a XX. századba, az Ungarisches Magazin a munkatársak és olvasók hiánya miatt már II. József császár uralkodása idején megszűnt.
Pozsonyban, a magyarországi kormányhatóságok székhelyén, az osztrák vándor-színésztársulatok barátságos otthonra találtak. A város evangélikus és katolikus polgárai a maguk vallásos konzervatívizmusában eleinte bosszúsan küzdöttek ugyan a komédiások előadásai ellen, de a császári katonatisztek, királyi tisztviselők és magyar mágnások nyomásának nem állhattak ellent; a tanácsnak már III. Károly király uralkodása alatt meg kellett engednie, hogy a színészek legalább a város falain kívül játsszanak vagy egy-egy nagyobb kocsmában üssenek tanyát. Mária Terézia királynő koronázásakor az 1740–1741. évi országgyűlésre Pozsonyba sereglő rendek nemcsak tanácskozni és ünnepelni, hanem mulatni is akartak, ezért a német színészek számára háromemeletes faház épült, a bécsi udvari színházból szekereken hozták a díszleteket, napról-napra folyt a színészek játéka. Hetenkint négyszer a gráci német színtársulat tagjai mutatták be a népszerűbb külföldi rémdrámákat és bohózatokat, a hét két napján egy olasz operatársulat rendezett előadásokat. Az országgyűlés befejezése után szétszedték a faépületet, de azért egyes vándorló színtársulatok időről-időre megjelentek a pozsonyi polgárok között s alkalmas helyiségekben bemutatták művészetüket. 1786-ban gróf Csáky Károly díszes színházat emeltetett számukra, mágnástársai is buzgón támogatták a társulatokat, közöttük gróf Erdődy Jánosnak és az egyik Grassalkovich hercegnek magánszínháza is volt Pozsonyban, csakúgy, mint ahogyan német színházat tartottak fenn a herceg Esterházyak Kismartonban, a gróf Károlyiak Megyeren, a gróf Batthyányak Rohoncon. A német színtársulatok bekalandozták az egész országot, még Szegeden is játszottak. Miközben a magyar közönség, ha anyanyelvén akart színielőadást hallani, a diákok iskolai drámáit látogatta, az idegen színészek Sopron, Temesvár, Nagyszeben és más városok kőszínházaiban és fából épült színköreiben mutatták be művészetüket. Budáról és Pestről a XVIII. század első felében még kitiltották a színészeket – a polgár ne költse pénzét komédiára s őrizkedjék erkölcsei megrontásától – de 1774-ben a pesti oldalon már átalakították számukra a rondellát s a budai karmelitatemplom is színházzá épült át 1787-ben.
A színielőadások nagy mértékben terjesztették a német nyelvet és osztrák közszellemet. II. József uralkodásától kezdve az iskola is a germanizálás segítségére sietett, egyes evangélikus gimnáziumokban német önképzőkörök alakultak, a pesti egyetemen felállították a német nyelv és irodalom tanszékét s 1784-ben kinevezték tanárnak a bécsi születésű, magyargyűlölő HOFFMANN LIPÓT ALAJOSt. Vele egyidejüleg jutott II. József akaratából a pesti egyetem esztétikai katedrájára WERTHES FRIGYES ÁGOSTON KELEMEN würtembergi tanár. A császári rendeletekkel a magyarországi német kultúra hatalmas támasztékot kapott, de a hazai németséget nem lehetett gyűlöletre lobbantani a magyarság ellen. Csak az 1790-es évek elején, a felvilágosodás magyarországi német irodalmában, nyilvánult meg itt-ott ellenérzés a magyar kiváltságos osztályokkal szemben. A dinasztiához tántoríthatatlanul ragaszkodott a polgárság.
A tudományos irodalomban sok volt a német származású vezető elme, de a szépirodalom nem bővelkedett tehetségekben. Figyelmet érdemlő lírikus egyéniségnek igérkezett Schiller és Hölty követője, KESSLER JÁNOS SÁMUEL császári és királyi katonatiszt, erdélyi szász költő, de korai elhúnyta derékban törte pályáját. (Papiere, 1797.) A regényben LEBRECHT MIHÁLY szebenmegyei szász evangélikus lelkipásztor és JETTING KÁROLY pozsonyi világutazó keltett érdeklődést: az előbbi egy XII. Károly svéd király korába helyezett kalandorregényével (Das unerkannte Verbrechen, 1778) az utóbbi a maga életének robinzonádjával. (Der ungarische Robinson, 1797.) Számos színszerű drámai munkát írt, szomorújátékokat és vígjátékokat vegyesen, FRIEDEL JÁNOS temesvári születésű színész. Komoly darabjai a külföldi érzékenyjátékok utánzatai (Nurwich und Julie, 1785), vígjátékai a bécsi színpad kedélyes termékeinek változatai. (Das hätte Friedel wissen sollen, 1780; Der Fremde, 1785.) Két népszerű regénye jelent meg (Eleonora, 1780; Heinrich von Walheim, 1785) s a társadalmi megfigyelésben és az éles szatirában kortársai elevenére tapintott. (Briefe aus Wien, 1783.) Míg ennek a délmagyarországi eredetű elbeszélőnek és színműírónak munkáiban nincs magyar vonás, WEBER SIMON PÉTER pozsonyi könyvnyomtató drámai és lírai munkássága nemzeti jellegű. A Habsburg-zászlók alá sereglő magyar nemességet lelkesen buzdította harcra Franciaország ellen; a nemzeti mult iránt érzett kegyelete nyilvánult meg Hunyadi Lászlóról írt tragédiájában. (Die Hunyadische Familie, 1792.)
Németnyelvű hírlapok és folyóiratok:
Ofnerischer Mercurius. Buda, 1731–1760. (Az első hazai németnyelvű hírlap. Nottenstein János György budai nyomdász költségén jelent meg. Teljesebb címe: Wochentlich Zweymal Neu Ankommender Mercurius. Szerdán és szombaton küldték szét. Az első budai hírlap valószínűleg még 1760-on túl is fennállt. Megmaradt példányai közvetlen bepillantást engednek egyrészt a katolikus német kisváros patriarkális viszonyaiba, másrészt az akkori polgárság érdeklődésének és tudásának szűkkörű világába. A lap főforrása a Wienerische Diarium volt, ismeretlen szerkesztői főként ebből a bécsi ujságból ollózták ki híreiket.)
Pressburger Zeitung. Pozsony, 1764-től kezdve a XX. századig. (A hosszú életű németnyelvű hírlap Royer János Pál utóda Landerer János Mihály pozsonyi nyomdájában készült. Előbb Windisch Károly Gottlieb, később Korabinszky János Mátyás, 1777 után Tállyai Dániel szerkesztette. Jellemző a német kitartásra, hogy a lapot a legsúlyosabb anyagi körülmények között is fenntartották. 1779-ben mindössze 50 előfizetője volt, 1786-ban 119, a következő évben 79, három évvel később 101. Szépirodalmi és ismeretterjesztő melléklapjai: Der Freund Der Tugend, 1767–1769; Der Vernünftige Zeitveitreiber, 1770; Pressburgisches Wochenblatt, 1771–1773; Aus Dem Reiche Der Todten, 1789–1810; és több más folyóirat-jellegű melléklet.)
Allergnädigst Privilegierte Anzeigen. Bécs, 1771–1776. (Az első hazai szerkesztésű – bár idegenben megjelenő – németnyelvű folyóirat. Szerkesztője: Tersztyánszky Dániel. Munkatársai nagyobbára a felvidéki és erdélyi evangélikus papok sorából kerültek ki. A tudományok minden ágából közölt tanulmányokat.)
Theatral-Wochenblatt. Nagyszeben, 1778. (Az első hazai németnyelvű színházi közlöny. Nemcsak színdarab-ismertetéseket, hanem dramaturgiai tanulmányokat is közölt. Színházi folyóirat több évi fenntartására az akkori szegényes viszonyok még nem voltak alkalmasak, de szerény tartalmú színházi évkönyvet több német színtársulat is adott ki.)
Ungarisches Magazin. Pozsony, 1781–1787. (Németnyelvű tudományos folyóirat Windisch Károly szerkesztésében. Az évnegyedes enciklopédikus szemle munkatársai nagyrészt ugyanazok a magyarországi német írók voltak, akik már az első hazai szerkesztésű németnyelvű folyóiratba is dolgoztak. A vállalat bukása után a szerkesztő új folyóirata az 1793-ban megszünő Neues Ungarisches Magazin.)
Siebenbürger Zeitung. Nagyszeben, 1784–1787. (Különböző neveken 1862-ig fennmaradt. Megindítására Hochmeister Márton nagyszebeni nyomdász 1783 őszén nyert engedélyt II. József császártól a nagyszebeni főkormányzószék útján. A kis nyolcadrét alakú német ujságot hetenkint kétszer küldték szét az előfizetőknek. Ehhez hasonló komolyhangú német hírközlöny több is jelent meg ebben az időben; így a Temesvarer Zeitung, 1784; a budai Ofner Stadtzeitung, 1786–1788; a Temesvarer Merkur, 1787; a nagyszebeni Kriegsbote, 1788–1791; a budai Ungarische Staats- und Gelehrte Nachrichten, 1787–1793; a nagyszebeni Siebenbürger Bote, 1792–1862; az Ofner Zeitung, 1798–1799; a Pester Zeitung, 1798–1799; az Ofner Und Pester Zeitung, 1800–1838.)
Merkur Von Ungarn Oder Litteraturzeitung für Das Kőnigreich Ungarn Und Dessen Kronländer. Pest, 1786–1787. (Németnyelvű tudományos folyóirat a külföld tájékoztatására. Kovachich Márton György szerkesztésében jelent meg, Mellette még több más folyóirat-kísérlet is említhető volna ebből az időből, de kiemelést inkább csak az erdélyi szászok tudományos közlönye érdemel: a nagyszebeni Siebenbürgische Quartalschrift, 1790–1801.)
Neuer Kurier Aus Ungarn Von Krieg- Und Staatssachen. Pest, 1788–1799. (Ez az első rendszeresen megjelenő pesti német hírlap. Budának már félszázaddal azelőtt megvolt a maga német ujságja, de Pesten csak II. József császár török háborújának idején alapította Moll Jeremiás az első hírlapot. 1788 elején kapta meg rá az engedélyt, tudósítókat szerzett a hadra kelt hadsereg katonái és szállítói közül s hetenkint háromszor értesítette olvasóközönségét a délvidéki eseményekről. A szerkesztő az összmonarchia eszméjének szellemében, de a magyar vitézség lelkes dícséretével dolgozta fel kéziratos tudósításait, közölte a hivatalos hadi jelentéseket, kivonatokat készített a Wiener Zeitungból és a Pressburger Zeitungból, az európai politikai eseményekre nézve a külföldi lapokból merített. Eredeti híreire büszke volt, levelezőit díjazta. A hadvezetőség szívesen látta buzgalmát, mert közleményei jó hatást tettek a polgárságra. Mikor a háború véget ért, a Neuer Kurier előfizetői nem széledtek szét, annyira megszokták lapjukat. Ettől az időtől kezdve a szerkesztő különös gondot fordított a szellemi mozgalmak és könyvek ismertetésére. Melléklapjai: Ofner Und Pester Frag – Und Kundschaftsblatt; továbbá a Beilage Von Litteratur, Wissenschaften Und Kunstsachen Des N. K.; és a Literärischer Anzeiger Für Ungarn.)
Siebenbürgische Quartalschrift. Nagyszeben, 1790–1801. (Ez az első szász tudományos folyóirat. Az erdélyi német patrióták, különösen báró Bruckenthal Sámuel, a kiváló államférfiú és nagylelkű adakozó, erős faji öntudatot öntöttek evangélikus hittestvéreikbe, míg a külföldi főiskolákon, elsősorban a göttingai egyetemen, iskolázó ifjúság szoros összeköttetést teremtett a németországi tudósvilággal. Az erdélyi szász tudományosságot egyrészt az erős német önérzet, másrészt a racionalista történeti szellem és politikai felfogás jellemezte. Ennek a jegyében működött az értékes nagyszebeni folyóirat is.)
Írók, szerkesztők:
BENCZUR JÓZSEF (szül. 1728. Jeszenova, Árva megye; megh. 1784. Buda) a késmárki evangélikus liceum igazgatója, utóbb a pozsonyi magyar királyi udvari kamara tisztviselője. A publicisztikai történetírást művelte, mint Kollár Ádám; neki is az volt a kötelessége, hogy a nyilvánosság előtt tudományosan igazolja Mária Terézia és II. József politikájának igazságosságát. Felfogása mereven szembenállt a magyar nemesség és papság álláspontjával. Irányzatos udvari történetírása és államtudományi fejtegetései bizalmatlanságot ébresztettek személye iránt a kiváltságos osztályok körében, bizonyos azonban, hogy tehetségesen védte a felvilágosult abszolutizmus törekvéseit és erős jogtörténeti tudással cáfolta a feudális ellenállás érveinek jogosságát. (Was hat der Regent für ein Recht über päpstliche Bullen? Bécs, 1782; Vorläufige Beantwortung der Wichtigen Frage: ob die Protestanten in Ungarn verbunden sind die Stolar – oder Pfarramtsgebühren an die kath. Pfarrer zu entrichten. Hely nélkül, 1783; Kann ein apostolischer König die ungarische Klerisey in Ansehung der Kirchengüter reguliren. Frankfurt és Lipcse, 1784.)
BÉL MÁTYÁS pozsonyi evangélikus lelkipásztor. Életéről és munkáiról: a latinnyelvű történetirodalomról szóló fejezetben.
ENGEL JÁNOS KERESZTÉLY (szül. 1770. október 17. Lőcse; megh. 1814. március 20. Bécs) a Bécsben székelő erdélyi udvari kancellária tisztviselője, császári és királyi protestáns jogügyi tanácsos. Tanulmányait a lőcsei és pozsonyi evangélikus iskolákban és a göttingai egyetemen végezte, az enciklopédista szellemű német tudósok egyik legkiválóbb tanítványa volt. Sokoldalú tudományos képzettségével csakhamar magára vonta az udvari körök figyelmét; szegényesen fizették, de erkölcsi jutalmazással nem fukarkodtak. I. Ferenc királytól magyar nemességet, Szepes megyétől táblabíróságot, szülővárosától díszpolgárságot nyert; több külföldi tudós társaság tagjai közé választotta. Mint történetíró a felvilágosodott német históriai iskola híve volt. Főként németnyelvű magyar történelméért emlegették. – Geschichte des ungarischen Reichs und seiner Nebenländer. Négy kötet. Halle, 1797–1804. (Körültekintő forrásismerettel készült mű a nagyszabású Allgemeine Welthistorie sorozatában.) – Geschichte des ungrischen Reichs. Hat kötet. Bécs, 1813–1814. (Ezt a munkáját nemcsak a tudósok, hanem a szépírók is eredményesen forgatták; a tudósok tanultak belőle, a szépírók történeti tárgyakat merítették köteteiből.)
FRIEDEL JÁNOS (1755–1789) temesvári tanuló, bécsi színész, klagenfurti színigazgató. – Eleonora, kein Roman, eine wahre Geschichte. Berlin, 1780. (Szentimentális regény.) – Das hätte Friedel wissen sollen. Prága, 1780. (Vígjáték) – Briefe aus Wien verschiedenen Inhalts an einen Freund in Berlin. Lipcse és Berlin, 1783–1785. (A II. József korabeli bécsi állapotok gúnyos rajza.) – Heinrich von Walheim oder Weiberliebe und Schwärmerey. Frankfurt és Lipcse, 1785. (Szentimentális regény.) – Nurwich und Julie. Abdera, 1785. (Érzékenyjáték.) – Der Fremde. Pozsony, 1785. (Vígjáték.)
GALLAUNER FERENC (1751–1813) körmöcbányai igazgató. Lírai és elbeszélő költeményein kívül egy bohózata és egy komoly színjátéka maradt. A korabeli német klasszikusok utánzója volt. – Vermischte Schriften. Selmecbánya, 1801. (Verses munkák, továbbá Der Stuckknecht bohózat, Claudio Villa színmű.)
HOFFMANN LIPÓT ALAJOS (szül. 1748. Bécs; megh. 1806. Bécsújhely) a német nyelv és irodalom első tanára a pesti egyetemen. Az akkor szokásos tanári versenyvizsga útján jutott egyetemi tanszékéhez, II. József császár nevezte ki az újonan szervezett német katedrára 1784-ben. A császári rendszer bukása után a bécsi egyetemre helyezték át; örömmel ment vissza Ausztriába, mert gyűlölte a magyarokat. Névtelenül kiadott német röpiratokban iparkodott beszennyezni azt az országot, mely kenyeret és tisztességet adott számára. Egyetemi előadásai szűk térre szorítkoztak: nyelvtant, helyesírást, hivatalos stílust tanított s ismertette néhány egykorú német író munkáit. Számos német költeményt írt. – Gedichte. Breslau, 1778. (Később különálló röplapokon adta közre, a kor szokása szerint, előkelő személyeket ünneplő ódáit.) – Erste Vorlesung beim Antritt des öffentlichen Lehramts der deutschen Sprache und Literatur an der königl. Universitäit zu Pest gehalten. Pest, 1784. (Egyetemi tanári székfoglaló előadása.) – Vermischte kleine Schriften. Két kötet. Lipcse és Pest, 1785. (Kisebb dolgozatai magyar vonatkozásokkal.) – Babel. Bécs, 1790. (Pamflet a magyarok ellen.) – Ninive. Bécs, 1790. (Gyalázkodásainak folytatása.) – Utóbb említett két röpiratában olyan undorító képet festett a magyar nemességről, hogy az ellenröpiratok nem maradhattak el; ezek közül a cáfolatok közül kitűnt Horányi Elek névtelen válasza: Eleutherii Pannonii mirabilia fata, dum in metropoli Austriae famosi duo libelli Babel et Ninive in lucem venissent. Pest, 1791. (A magyar kiváltságos osztályok védelme.)
IZDENCZI JÓZSEF báró (szül. 1724. Zboró, Sáros megye; megh. 1811. Bécs) azoknak az aulikus érzelmű magyar nemeseknek egyike volt, akik ügyes alkalmazkodó képességükkel a császári és királyi udvar szolgálatában fényes hivatali pályát futottak meg. Mária Terézia királynő uralkodása idején a Bécsben székelő magyar királyi udvari kancellária tanácsosa volt, II. József császár alatt a magyar ügyek államtanácsosává nevezték ki, megmaradt bizalmi állásában II. Lipót és I. Ferenc uralkodása alatt is, hűséges szolgálatai jutalmául élete végén bárói rangot nyert. Pompásan simult minden rendszerhez, a Habsburg-ház érdekeit életre-halálra védte, a magyar nemzeti törekvéseket sokszor elgáncsolta. Nézete szerint a magyar nyelv uralomra jutása barbár világot teremtett volna hazájában, az osztrák államférfiak kénytelenek lettek volna kiengedni kezükből az ügyek vezetését, sőt még a király is rákényszerült volna a magyar nyelv megtanulására. A császári álláspont védelmére több politikai tanulmányt adott közre. – Irrthümer in den Begriffen der meisten Ungarn von der Staatsverfassung ihres Vaterlandes und von den Rechten ihrer Könige. Bécs, 1790. – Gespräch zwischen einem durch Ungarn reisenden Fremden und einem unparteiisch denkenden Ungarn über das Ende der Regierung weiland Kaiser Josephs des Zweiten und über die dermalige des Kaisers und Königs Leopold des Zweiten. Bécs, 1791. – Etwas von Werbőcz dem Verfasser des sogenannten Juris Tripartiti Hungarici. Hely és év nélkül. – Unmassgebliche Gedanken über das dermalen im Königreiche Hungarn bestehende Contributions-System. Bécs, 1802.
JETTING KÁROLY (szül. 1730. szeptember 13 Pozsony; megh. 1790 után, Pozsony) ügyvédi írnok, utóbb egy angol bankár komornyikja, majd az angol kormány külügyi alkalmazottja. Életének sora hasonló Jelki Andráséhoz. Mikor egy alkalommal, 1772-ben, tengerre szállt, hogy Angliából Afrika felé utazzon, hajótörést szenvedett, a marokkóiak rabságába került, ettől kezdve élete csupa szenvedés volt. Der ungarische Robinson oder Schichsale und wunderbare Abentheuer Karls Jetting, eines gebohrnen Ungarns. Bécs, 1797. (Elég szárazon megirt utazási regény, de gazdag anyag egy tehetséges ifjúsági elbeszélő számára.) – Magyar fordítása Lukinich Imrénétől: Egy pozsonyi Robinson története. Jetting Károly pozsonyi származású magyar ember élete és viszontagságai. Berlin, 1926. (Az 1797-ben megjelent német eredeti nyomán.)
KESSLER JÁNOS SÁMUEL. (1771–796) nagyszebeni származású császári és királyi zászlós. A franciák ellen vívott würzburgi csatában halálosan megsebesült s egy bajorországi kolostor kórháztermében húnyt el. Huszonöt éves volt. Rajongott az új eszmékért, csodálta a felvilágosodás francia íróit, lelke szárnyalásának izgatott hangon adott kifejezést. Irodalmi hagyatéka halála után egy évvel jelent meg. (1797.) Testvére, Kessler Zsuzsánna Katalin, szintén költői tehetség volt. – Papiere aus dem Nachlasse eines kaiserlichen Offiziers. Bécs, 1797. (Költeményei és nőtestvéréhez írt levelei.)
KLEIN JÁNOS SÁMUEL (szül. 1748. Bártfa; megh. 1820. Gölnicbánya) evangélikus lelkipásztor. Életének főbb állomásai: Halle, Eperjes, Bártfa, Kassa. 1790-től kezdve haláláig harminc esztendőn keresztül a gölnicbányai német evangélikus gyülekezet papja volt. – Munkái közül legnevezetesebb írói életrajzgyüjteménye: Nachrichten von den Lebensumständen und Schriften evangelischer Prediger in allen Gemeinden des Königreichs Ungarn. Két kötet. Lipcse és Buda, 1789. (A magyarországi ágostai hitvallású papok és tanárok életrajzainak és munkáinak egy beállítása. Lelkiismeretes kutatáson alapuló anyaggyüjtés. Harmadik kötetét Fabó András rendezte sajtó alá a Monumenta Evangelicorum Aug. Conf. In Hungaria sorozatban: Pest, 1873.)
KORABINSZKY JÁNOS MÁTYÁS (szül. 1740. február 23. Eperjes; megh. 1811. június 23. Pozsony), a Pressburger Zeitung szerkesztője. Élete csupa küzdelem és nyomorúság. Volt idő, mikor tizennégy órát tanított naponkint, csakhogy megélhessen. Eleinte a pozsonyi evangélikusok iskolájában oktatta az ágostai hitvallású ifjúságot, utóbb Németországban tanult és utazott, itthon a pozsonyi Landerer-cég nyomdája és lapvállalata alkalmazta. Könyvárusi foglalkozásába belebukott, adósságai miatt Bécsbe vándorolt, házi tanítóságot vállalt, nyomdai korrigálásból tengette életét, végül nyomora visszakényszeritette Pozsonyba. Csak halála évében jutott négyszáz forint állami kegydíjhoz. – Munkái közül legnevezetesebb földrajzi lexikona: Geographisch-historisches und Produkten-Lexikon von Ungarn. Pozsony, 1786. (Forrásmű az utána következő földrajzi könyvek számára.) – Atlas Regni Hungariae portabilis. Bécs, 1804. (Magyarország kézi atlasza hatvan lapon.)
KOVACHICH MÁRTON GYÖRGY (szül. 1744. november 9. Senkvic, Pozsony megye; megh. 1821. december 1. Buda), a Merkur Von Ungarn szerkesztője. A hazai jogtörténetnek ez a hírneves kutatója az egyetemi könyvtár őre volt s I. Ferenc király, József nádor és az országgyűlés megbízásából végigkutatta a nevezetesebb magyar levéltárakat, hogy egybegyüjtse belőlük a magyar közjog fejlődésére vonatkozó legfontosabb anyagot. Latin nyelven közreadott könyvei forrásjellegűek, nagy kéziratos hagyatéka ma is érték.
LEBRECHT MIÁHÁLY (szül. 1757. november 16. Nagyszeben; megh. 1807. augusztus 30. Kiscsűr, Szeben megye) a nagyszebeni evangélikus iskolában és az erlangeni egyetemen végezte tanulmányait, 1784-ben az akkor meginduló Siebenbürger Zeitung szerkesztésében segédkezett, ugyanakkor a nagyszebeni gimnáziumban tanított, 1796-ban a kiscsűri ágostai hitvallású szászok közé ment lelkipásztornak. – Das unerkannte Verbrechen oder die Merkwürdigkeiten Samuel Hirtendorns. Két kötet. Kolozsvár, 1778–1780. (Regényének kalandos hőse maga beszéli el életének változatos eseményeit.) – Die Geschichte der Sachsen. Nagyszeben, 1790. (Tréfás elbeszélő költemény Bruckenthal Mihály szász királybíró beiktatására.)
SEIVERT JÁNOS (szül. 1735. Nagyszeben; megh. 1785. Hammersdorf, Szeben megye) erdélyi szász evangélikus lelkipásztor. Tanár volt Nagyszebenben, utóbb ugyanitt pap, végül lelkész Hammersdorf-Szenterzsébet községben. Nyomtatásban megjelent könyvei és kéziratban maradt dolgozatai igen szorgalmas historikusnak és geografusnak mutatják. – Nachrichten von siebenbürgischen Gelehrten und ihren Schriften. Pozsony, 1785. (Az erdélyi ágostai hitvallású tudósok életrajzi adatainak és munkáinak egybeállítása; a szász írókra nézve forrásértékű anyaggyüjtemény. A szerző az erdélyi magyar írók lexikonát is elkészítette, ennek a munkájának azonban csak egy része jelent meg nyomtatásban a Siebenbürgische Quartalschrift lapjain: 1797–1801. évf.)
TEKUSCH JÁNOS MIHÁLY (szül. 1764. december 17. Pozsony; megh. 1813. december 8. Brünn) pozsonyi evangélikus liceumi tanár, később brünni lelkipásztor. – A német Musenalmanachok mintájára kiadta az első magyarországi német szépirodalmi zsebkönyvet, hogy közös fórumot teremtsen a hazai német költők számára: Pressburger Musenalmanach auf das Jahr 1785. (A vállalatot nem folytatta, mert kevés munkatársa és vevője akadt. A szerkesztő mint költő mutatkozott be évkönyvének lapjain.)
TERSZTYÁNSZKY DÁNIEL (szül. 1730. január 30. Krompach, Szepes megye; megh. 1800. okóber 29. Buda), az Allergnäduigst Privilegierte Anzeigen szerkesztője. Tudományosan képzett bányajogász volt, a felsőmagyarországi bányavárosok polgárságának bécsi ügyvivője, utóbb pozsonyi királyi kamarai tanácsos és a hétszemélyes tábla bírája. Bécsi tisztviselősége idején érintkezésbe lépett magyarországi német honfitársaival s folyóirata köré csoportosította a tudományos hajlamú írókat. Mária Terézia királynőnek kedvelt embere volt, megbízásából résztvett a hazai közoktatás ügyét teljesen új alapra helyező Ratio Educationis szerkesztésében is. (1777.)
TEUTSCH ANDRÁS (szül. 1669. Segesvár; megh. 1730. Nagyszeben) egyszerű evangélikus iparoscsaládból emelkedett a szászok grófjának méltóságáig. Tanulmányait a német egyetemeken fejezte be, orvosdoktori oklevéllel tért vissza hazájába, Nagyszebenben városi tisztviselővé választották, 1704-ben polgármester, 1710-ben királybíró lett. Az erdélyi szász pietista irodalom tekintélyes munkása volt, a hitélet elmélyítése érdekében jámbor lélekkel küzdött. Kempis Tamás munkájának német fordításával a mélyérzelmű vallásosság ápolását célozta. (1709.) Egyházi énekeiből istenes rajongás tükröződik. – Davidische Harffen oder des heiligen Königes und Propheten Davids mehrste Psalmen. Nagyszeben, 1707. (Az eredeti szöveghez híven ragaszkodó fordítás.)
WEBER SIMON PÉTER nagyszebeni származású pozsonyi nyomdász. A város polgárai közt és az evangélikus gyülekezetben előkelő helyet foglalt el. Komáromban is volt nyomdája. Az alkalmi költészetet nagy kitartással művelte. – Die Hunyadische Familie oder auch Unschuld schützt nicht immer vor Kabale. Pozsony, 1792. (Ötfelvonásos szomorújáték: Hunyadi László tragédiájának nem tehetségtelen feldolgozása. A magyarországi német színpadokon nagy sikerrel játszották.) – Der edle Eifer. Pozsony, 1796. (Háromfelvonásos énekesjáték a franciák ellen harcoló Habsburg-országok lelkesítésére.) – Aufruf an Ungarns edle Söhne. Pozsony, 1796. (Ez is a háborús irodalom egyik népszerű terméke: kantáté a pozsonyi országgyűlés magyar nemességéhez. Zenéje Tost Ferenctől.) – Háborús daljátékát Csokonai Vitéz Mihály fordította magyarra: Serkentés a nemes magyarokhoz a mostani országgyűléskor. Pozsony, 1796. (Az eredeti német szöveggel együtt.)
WERTHES FRIGYES ÁGOSTON KELEMEN (szül. 1748. október 12. Buttenhausen, Würtemberg; megh. 1817. december 3. Stuttgart) az esztétika tanára a pesti egyetemen. II. József császár nevezte ki Szerdahelyi György katedrájára 1784-ben; előde latinul tanított, ő németül adott elő. A császár halála után lemondott állásáról s 1791-ben visszatért hazájába. Elsősorban költő volt, csak másodsorban esztétikus. – Rede bei dem Antritt des öffentlichen Lehramts der Schönen Wissenschaften auf der Universität von Pest. Pest és Buda, 1784. (Egyetemi tanári székfoglaló előadása.) – Niklas Zrini oder die Belagerung von Sigeth.
Bécs, 1790. (Történeti tragédia a szigeti Zrínyi Miklósról három felvonásban. Jelentékenyen hatott Körner Zrínyijére is. Magyarra Csépán István földbirtokos és ügyvéd fordította: Zrini Miklós avagy Sziget várának veszedelme. Komárom, 1790. Ebben a fordításban került színre Budán, 1793-ban.) – Kirchengesänge. Pest, 1791. (A pesti ágostai hitvallású evangélikus templom felépítésének örömére.) – A termékeny szerző Mátyás királyról is írt egy drámát Mathias Corvinus címmel. Erről a vitézi szomorújátékról a Mindenes Gyüjtemény 1790-es évfolyamában többek között a következőket olvassuk: «A játéknak szerzője Werthesz, a pesti mindenségnek tanítója, ki ezelőtt nem régen nevezetes magyar vitéznek, Zrínyi Miklósnak, szomorújátékával próbát tett», (A darabot Bárány Péter, a pesti egyetem hallgatója, utóbb gazdatiszt, magyarra is lefordította, de ez a Korvinus Mátyás kéziratban maradt.)
WINDISCH KÁROLY GOTTLIEB (szül. 1725. január 28. Pozsony; megh. 1793. március 30. Pozsony) kereskedő, utóbb városi tanácsos, majd polgármester Pozsonyban. Német anyanyelvén kívül magyarul, tótul, franciául és olaszul is beszélt; tagja volt több németországi tudományos társaságnak; értett a festészethez és rézmetszéshez. A Pressburger Zeitung és az Ungarisches Magazin szerkesztésével kiváló érdemeket szerzett, pozsonyi tudós társasága különb volt a német városokban akkor alakuló olvasóköröknél és ismeretterjesztő egyesületeknél. Munkássága a németség és a magyarság szellemi együttműködésének jegyében folyt. – Hanswurst. Ein Lustspiel in einem Aufzuge. Pozsony, 1761. (Első nyomtatásban megjelent munkája: vígjáték Gottsched modorában. A bécsi színpadok népszerű komikus alakja, a Hans Wurst és a Kasperl ellen az ízlés finomságáért küzdő osztrák esztétikusok erősen küzdöttek s ezt a munkájukat a pozsonyi szerző is támogatta.) – Geographie des Königreichs Ungarn. Két kötet. Pozsony, 1780. (Ezenkívül még több földrajzi, történeti, vallásos és publicisztikai jellegű munka.)
Irodalom. – A magyarországi német irodalom fejődésének áttekintése Pukánszky Béla könyvében: A magyarországi német irodalom története. Budapest, 1926. – Az idevonatkozó magyar tudományos könyvek és értekezések közül kiemelhetők a következők: Bayer József: A nemzeti játékszín története. Budapest, 1887. – Váli Béla: A magyar színészet története. Budapest, 1887. – Ballagi Géza: A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig. Budapest, 1888. – Koltai Virgil: Győr színészete. Két kötet. Győr, 1889–1890. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Angermayer Károly: A Pressburger Zeitung története. Pozsony, 1896. – Markusovszky Sámuel: A pozsonyi ág. h. evangélikus liceum története. Pozsony, 1896. – Berkeszi István: Temesvár színészete a XVIII. században. Temesvár, 1898. – Kugler Alajos: A soproni színészet története. Sopron, 1909. – Bleyer Jakab: Gottsched hazánkban. Budapest, 1909. – Heppner Antal: A pozsonyi német színészet története a XVIII. században. Pozsony, 1910. – Thienemann Tivadar: Német és magyar nyelvújító törekvések. Budapest, 1912. – Verő Leó: Lessing Pozsonyban. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Czobor Alfréd: A kassai színészet története. Közlemények Abaúj-Tornavármegye És Kassa Multjából. 1914–1915. évf. – Kádár Jolán: A budai és pesti német színészet története 1812-ig. Budapest, 1914. – Zuber Marianne: A hazai németnyelvű folyóiratok története 1810-ig. Budapest, 1915. – Kereszty István: A magyar és magyarországi időszaki sajtó időrendi áttekintése. 1705–1867. Budapest, 1916. – Weber Artur: A szepesi nyelvjárástanulmányozás története. Budapest, 1916. – Kádár Jolán: Shakespeare drámái a magyarországi német színpadon 1812-ig. Magyar Shakespeare-Tár. 1917. évf. – Szelényi Ödön: A magyar evangélikus nevelés története a reformációtól napjainkig. Pozsony, 1917. – Várady Imre: Gellert hazánkban. Budapest, 1917. – Pukánszky Béla: Herder hazánkban. Budapest, 1918. – Szigeti Ilona: Bél Mátyás német nyelvtana. Budapest, 1918. – Sági István: A magyar szótárak és nyelvtanok könyvészete. Budapest, 1922. – Koszó János: Fessler Aurél Ignác. Budapest, 1923. – Eckhardt Sándor: A francia forradalom eszméi Magyarországon. Budapest, 1924. – Dézsi Lajos: Magyar töréneti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Monsberger Ulrik: A hazai német naptárirodalom története 1821-ig. Budapest, 1931.
