A BERZSENYI-IRODALOM.
A BERZSENYI-IRODALOM.
BERZSENYI Dániel fölfedezésében Kazinczy Ferencnek volt a legnagyobb része. A széphalmi mester 1803-tól kezdve örömmel hirdette dunántúli írótársa kitűnőségét. Mikor 1813-ban Berzsenyi Dániel verses kötete megjelent, a várva-várt gyüjteményt már lelkes és megértő közönség fogadta. Kölcsey Ferenc 1817. évi és Erdélyi János 1847. évi szigorú bírálatai nem csökkentették a költő népszerűségét. A közvélemény Toldy Ferenc véleményét fogadta el: Berzsenyi Dánielt az érzés heve, a fenség, a nagy gondolatok, a lírai csapongás és a gazdag dikció Horatius fölé emelik, sőt a világköltészet legnagyobb ódaköltői, a zsoltárdalnokok és próféták, mellé iktatják. Később a Kölcsey-Erdélyi-féle kesernyés kritizálás és Toldy Ferenc lelkes magasztalása között megtörtént a kiegyenlítés. Gyulai Pál, Beöthy Zsolt, Váczy János, Négyesy László, Horváth János és az újabb irodalomtörténetírók fejtegetései nyomán átment a köztudatba, hogy Berzsenyi Dániel tanítványa ugyan Horatiusnak, de azért egyénisége és szelleme különbözik a római poétáétól. Nemcsak az óklasszikus ódának legnagyobb magyar mestere ő, hanem gondolataiban és stílusában is legmerészebb röptű költőink egyike.
Munkáinak gyüjteményes sorozatai közül legjobb Toldy Ferenc kétkötetes kiadása.
Kazinczy Ferenc sokszor dícsérte a költőt, bár verseinek egy részét, a kevésbé sikerült darabokat, elhamvasztva szerette volna látni. «De ó, mily szép a legnagyobb része! Újabb poétáink közt egy sincs, aki Berzsenyit utolérjen (Levele Kis Jánoshoz: Széphalom, 1808.) – Kölcsey Ferenc szerint az országoshírű ódaköltő sok gyönge verset adott ki jó versei között. Elismerte bírálatában, hogy költeményein fenség, erő, kellem és báj ömlik el s ódáiért örökkön élni fog nemzete emlékezetében, de azt is kiemelte, hogy fensége dagályba téved, gondolatai ismétlődnek, érzései szűk körben mozognak. (Berzsenyi Dániel versei. Tudományos Gyüjtemény. 1817. évf.) – Ezt a bírálatot Berzsenyi Dániel sohasem tudta megbocsátani. Úgy érezte, hogy mérgezett nyíllal sebezték meg, engesztelhetetlenül harcolt Kölcsey Ferenc ellen. Bírálója gyönyörű akadémiai emlékbeszéddel adott elégtételt a költő emlékének. (Emlékbeszéd Berzsenyi Dániel felett. 1836.) – Kölcsey Ferencnél is szigorúbban ítélkezett Erdélyi János. Szerinte Berzsenyi Dánielt a maga igazi valóságában nem lehet megismerni, annyira másolója Horatiusnak. Egész gondolatvilága egyezik a római költőével, csak páratlan nyelve mutatja költői erejét. Hatásának egyik titka, hogy a deákos nemzet benne jobban értette meg azt, amit Horatiusban kevésbé értett. A magyar költő gondolataiban idegen volt, csak nyelvben a miénk, bár ezen is szembetűnően meglátszik Horatius befolyása. (Berzsenyi Dániel. Szépirodalmi Szemle. 1847. évf. Újból: Pályák és pálmák. Budapest, 1886.) – Toldy Ferenc szerint Berzsenyi Dániel tanult ugyan Horatiustól, de mesterét felülhaladta. Nyelve olyan, hogy Vörösmarty Mihályig nem versenyezhet vele magyar költő, az új költői nyelvnek ő egymaga is bizonyára kivívta volna a győzelmét. Óklasszikus külsőségei a korabeli deákos műveltségben lelik magyarázatukat, de szelleme ennek ellenére is a keresztény újkoré s a hazafias magyarságé. Nemzeti ódaköltése esemény volt a hazában. (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 2. kiad. Pest, 1868.) – Beöthy Zsolt szerint egyetlen magyar lírikusnál sem jutott a fenséges ily erős és eszményi kifejezésre, a külföldiek közül is csak kevésnél. Ereje megrendítő, fölemelő, áthevítő. Csodálatosan egyesül benne a finom elmélkedés, tüzes érzés, erős szemléletesség. Kitűnő tanítványa Horatiusnak. Mestere hatását költeményeinek egyes részleteiig lehet nyomoznunk. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – Részletesen elemezte Berzsenyi Dániel irói munkásságának minden mozzanatát Váczy János. Fejtegetései világosságot derítenek az idevonatkozó összes kérdésekre. Szerinte Berzsenyi Dániel ódái a magyar óklasszikus irányú költészet igazi remekei. Pátosza oly magas szárnyalású, hogy ebben a tekintetben senki sem múlta felül. Korának eseményeit Horatius szemével vizsgálta, érzelmeibe saját lelkét öntötte. Ösztönt, irányt, eszméket Horatiusból merített, de az antik versalakokat nemzeti szellemmel telítette meg. (Berzsenyi Dániel életrajza. Budapest, 1895.) – Négyesy László szerint Berzsenyi és Horatius költészete bizonyos tárgykörökre nézve összevág, a két költő egyénisége és szelleme azonban nagyon különbözik egymástól. Berzsenyi Dániel költészetében az antik járulék és a nemzeti elem egybeolvadva, mint sajátos magyar klasszicizmus jelentkezik. Az óklasszikus irányú ódaköltést utána már senki sem tudta továbbfejleszteni, ezen a téren még Vörösmarty Mihály is csak nyomába lépett, de meg nem haladta. (Berzsenyi Dániel. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906.) – Horváth János Berzsenyi Dánielben azt a költőt látja, aki a Kazinczy-kor klasszikus törekvéseit átvezeti Kölcsey és Vörösmarty romanticizmusa felé. Berzsenyi még nem kész romantikus, csak a kezdők egyike: formája antik, lelke modern melankóliájú, nyelve romantikus. Énekei mind az ódai, mind az elégiai nemben önkénytelenül eltávolodnak a klasszikus ideáltól, költői kifejező módja a magyar romantikus költői nyelv első megállapodását jelenti, ez a nyelv az antik versformák dajkálásával nőtt romantikus pátoszúvá. Lírájában szuggesztív hatalom, hangulatos festőiség, gomolygó nagyarányúság, harsogni és elmélázni egyaránt tudó zene van; ódaköltészete tiszta erkölcsi forrású líraiság. Életbölcselete Horatiusé, de hangulata a saját egyéni tulajdona. Ő az első nagy hangulatköltőnk. Költészetében az antik versidom és a mitológiai képtár mögött a modern ember sebzett mélasága sajog, pogány bölcsessége alatt keresztény önmegtagadás borong. (Egy fejezet a magyar irodalmi ízlés történetéből. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 56. köt. Budapest, 1924.)
Kiadások. – Nevezetesebbek a következők. – Helmeczy Mihály kiadása: Berzsenyi Dániel versei. Pest, 1813. – Döbrentei Gábor kiadása: Berzsenyi Dániel összes művei. Buda, 1842. – Toldy Ferenc kiadása: Berzsenyi Dániel munkái. Két kötet. Pest, 1864. – Versényi György magyarázatos kiadása: Berzsenyi ódái. Budapest, 1885. (Jeles Irók Iskolai Tára.) – Bánóczi József kiadása Váczy János bevezetésével: Berzsenyi Dániel munkái. Budapest, 1902. (Remekírók Képes Könyvtára.) – Heinrich Gusztáv kiadása: Kármán József és Berzsenyi Dániel. Budapest, 1906. (Franklin-Társulat Magyar Remekírói.)
Irodalom. – Az-előbbi fejezetekben felsorolt munkák közül különösen a következők. – Kölcsey Ferenc: Berzsenyi Dániel versei. Tudományos Gyüjtemény. 1817. évf. – Erdélyi János: Berzsenyi Dániel. Szépirodalmi Szemle. 1847. évf. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Angyal Dávid: Berzsenyi Dániel. Budapest, 1879. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I. köt. Budapest, 1891. – Váczy János: Berzsenyi Dániel életrajza. Budapest, 1895. – Négyesy László: Berzsenyi Dániel. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad Budapest, 1906. – Heinrich Gusztáv: id. Berzsenyi-kiadás. Budapest, 1906. – Horváth János: Egy fejezet a magyar irodalmi ízlés történetéből. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 56, köt. Budapest, 1924. – Szerb Antal: Az ihletett költő. Széphalom. 1929. évf.
