CSOKONIAI VITÉZ MIHÁLY ÉLETE.
CSOKONIAI VITÉZ MIHÁLY ÉLETE.
AZ 1790-ES és 1800-as években új tehetség vonta magára a figyelmet: CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY, a debreceniek híres poétája. Munkássága a magyar költészet hatalmas továbbfejlődése. A kiváló költőben a külföldi műveltség befogadására való hajlam tősgyökeres magyar szellemmel párosult; mint lírikus és mint epikus egyaránt kimagaslott kortársai közül.
Csokonai Vitéz Mihály 1773 november 17-én született Debrecenben. Atyja, nemes Csokonai Vitéz József, mint borbélylegény került dunántúli szülőhelyéről Debrecenbe, itt feleségül vette Diószegi Sárát, egy jómódú szabómester leányát. Ebből a házasságból született a költő. Atyját korán elvesztette, nevelése egészen anyjára nehezedett; anyja költői kedélyű, szorgalmas asszony volt. Mint jó eszű református gyermeket a debreceni kollégiumba adták. A gimnáziumi osztályokban jól tanult, sokat olvasott, szépen szavalt, ügyesen verselt; de mikor átjutott a filozófiai tanfolyamra s fölvette a debreceni deákok egyenruháját, a fekete tógát és a háromszögű kalapot, egyre sűrűbb összeütközésbe került az iskola törvényeivel. A hittani leckéket és a vasárnapi istentiszteletet el-elmulasztotta; annál nagyobb odaadással mélyedt az olasz, francia és német irodalom olvasásába. Szövetkezett néhány tehetségesebb barátjával, a soproni önképzőkör mintájára társaságot szerveztek, külföldről könyveket rendeltek, járattak egy német ujságot, összejöveteleiken kölcsönösen számot adtak egymásnak tanulmányaikról.
Iskolai pályáját rosszúl végezte. 1794-ben megbízták a poétikai osztály tanításával, de a gondjaira bízott fiúkat hanyagul vezette. Az órákon készülés nélkül jelent meg, együtt mulatott tanítványaival, leckeadás és templombamenés helyett a mezőre vitte őket fűvészkedni. Kihágásaiért az iskolai törvényszék elé idézték, szigorúan megrótták. A fegyelmi eljárás után sem javult, egyik tanárával szemben sértő magaviseletet tanusított, ezért megint megbüntették és megfosztották tanítóságától. Könnyelműsége újabb bajokba sodorta. Mikor 1795 húsvétján Halasra küldtél legátusnak, az adományok egy részét elköltötte, otthon nem igazolta magát, hanem folytatta rendetlen életét. Az iskolai esküdtszék 1795 nyarán lesujtó módon ítélkezett személyéről: botrányos dolgaiért ünnepélyesen kizárták a debreceni kollégiumból. Pap most már nem lehetett, a kollégium épületébe nem volt szabad belépnie, a tanulókat eltiltották a vele való érintkezéstől, még bizonyítványt sem kapott. A huszonkét éves ifjú megalázva hagyta el özvegy édesanyja házát. Elment Sárospatakra jogot tanulni.
Sárospatakon Kövy Sándor volt a magyar törvény előadója, híres református jogtanár, tanítványai nagy érdeklődéssel hallgatták. De Csokonai Vitéz Mihályt nem tudta lekötni a jogtudomány. 1796 nyarán távozott Sárospatakról s Debrecenen és Pesten át Pozsonyba ment, hogy kiadót keressen munkáinak. Pozsonyban éppen akkor ülésezett az országgyűlés, a nagyszámban összegyűlt mágnások és nemesek között pártfogókat szeretett volna találni. Nem akadt sem kiadója, sem mecenása. Költői hetilapot indított most, a Diétai Magyar Musát, ebben közölte dolgozatait. Tizenegy számot nyomatott ki a maga költségén, előfizetője kevés akadt, a nyomdásszal is csak nehezen tudott kiegyezni. Ez az egy íven megjelenő szépirodalmi lap adott először képet addigi költői munkásságáról. Versben buzdította a franciák ellen vitézkedő magyarokat, alkalmi ódát intézett a rendekhez, dicsőítette a Habsburgokat, német és olasz költeményeket fordított. Mint hazafias alkalmi költő megismerkedett több előkelő úrral; ettől az időtől kezdve az előkelő emberek támogatásának keresése végighúzódik egész életén. Diétai Magyar Musájának egyik példányát a királyhoz is felterjesztette. Földbirtokot kért I. Ferenc királytól, hogy őfelsége halhatatlan érdemeit megénekelje. Folyamodványát nem vették figyelembe.
Az országgyűlési karok és rendek sem méltányolták törekvéseit, 1796 végén vándorútra kelt. Egyideig régi tanulótársánál, a bicskei református rektornál, húzódott meg, azután Komáromban tűnt fel. Itt ismerkedett meg Édes Gergellyel, Fábián Juliánnával, Vályi Klárával; itt gyulladt szerelemre Vajda Juliánna iránt. Komáromi ideálját, egy vagyonos gabonakereskedő gyermekét, nagyon szerette, de a leány szülei tudni sem akartak a házasságról. A bizonytalan életű vándorköltőhöz, aki ismerőseinek szívességéből tengődött, nem adhatták feleségül gyermeküket: Juliánna egy tehetős kereskedőhöz ment nőül, a költő pedig elkeseredve barangolt a dunántúli tájakon.
Fölkereste a református papok házait, elszavalta újabb költeményeit, időnkint egy-egy levelet vagy verset írt az adakozóbb főurakhoz és mágnásasszonyokhoz, hogy pénzt kérhessen tőlük munkái kiadására. A somogymegyei földesurak lakomáit gyakran felderítette tréfás verseivel. Egyik nemesházból és papi hajlékból a másikba ment. Ilyen nyomorúságos vándoréletet élt 1799 nyaráig; ekkor ismerősei, a somogymegyei nemesurak, rábízták a csurgói református gimnázium tanulóinak tanítását. A rendes tanár kiment a jénai egyetemre, helyébe a költőt szemelték ki ideiglenes tanárnak. Itt tanított elődének visszaérkezéséig: 1800 tavaszáig; azután elbúcsúzott tanítványaitól s beleunva a hat esztendeig tartó hányódásba, megindult hazafelé. Szigetváron, Pécsen, Baján, Halason, Kecskeméten, Nagykőrösön és Szolnokon át nagyobbára gyalog tette meg a nagy útat.
Otthon, özvegy édesanyja debreceni házában, egész szenvedéllyel mélyedt irodalmi tanulmányaiba. Ki akarta adni munkáit s hozzáfogott élete utolsó nagy tervének, Árpád vezérről szóló hősi eposzának, megírásához. Előfizetési felhívásokat bocsátott ki, vidéki körútjain aláírásokat gyüjtött. Nagyon bízott gróf Festetich Györgyben és gróf Széchenyi Ferencben, ezek adtak is anyagi támogatást munkái kiadásához, de folyton megújuló kérelmei elől végre is elzárkóztak. A költőnek nem volt szerencséje. Hiába szerette volna elnyerni a bécsi Magyar Hírmondó segédszerkesztői állását, hiába folyamodott irnokságért a pesti Széchenyi országos könyvtárhoz, hiába járt-kelt mindenfelé. Kérvényeket és leveleket írt, magasztalta a vagyonos embereket, rimánkodott a cenzoroknak, alkudott a pesti és bécsi nyomdászokkal; hasztalan. Meg kellett érnie Himfy Szerelmeinek csodás sikerét, míg az ő műveinek nagyobb része csak halála után jelenhetett meg nyomtatásban. Hiába szomjúhozott a dicsőségre. Tüdőbetegségével járó szenvedései egyre levertebbé tették, nyomorúságos anyagi viszonyai Debrecenhez láncolták, a halál végre megváltotta szenvedéseitől. 1805 január 28-án, harminckét éves korában, húnyt el.
Adatok Csokonai Vitéz Mihály életéhez:
XVI. század. – Miksa király ármálist azaz címeres nemesitő levelet ad a somogymegyei csokonai származású Demeter jobbágynak. (Királyi adománylevelet és földbirtokot nem kap, tehát nem teljes jogú nemes, hátrányban van a jószágos nemessel szemben. Az ármálista nemes személyére és leszármazottjaira nézve kiváltságos ember ugyan, de szerzett birtoka után köteles viselni a nem-nemesi terheket.)
1747. – A költő atyja, Csokonai Vitéz József, ez évben születik Győrött. (Korán árvaságra jut, a református lelkipásztor gyermekéből borbély lesz, megtanulja a sebkezelést. Mint borbélylegény kerül Debrecenbe, az egyik borbélymester boltjában dolgozik, huszonnégy éves korában nőül veszi Diószegi Mihály szabómester leányát, Erzsébetet. Még ebben az évben, 1771-ben, borbélyüzletet nyit, a hajnyírás és borotválás mellett fogat húz és eret vág. A város orvosai szívesen viszik magukkal kisebb sebészi műtétek elvégzésére és sebek kezelésére. Borbélymester-társai azzal becsülik meg, hogy céhmesterré választják.)
1773. – Csokonai Vitéz Mihály születésének éve. November 17-én születik Debrecenben. (Hitbuzgó református szülei papnak szánják. Nyolc éves korában, 1781-ben, kerül a debreceni református kollégium első osztályába, eredményesen halad följebb évről-évre: deklinista, konjugista, grammatista, szintaxista, poéta, elsőéves rétor, másodéves rétor.)
1786. – Meghal édesatyja. A család fenntartásának gondjai minden támasz nélkül álló édesanyjának vállaira nehezednek. (Az özvegy megpróbálkozik a borbélyüzlet fenntartásával, legényt fogad a boltba, de nem boldogul. Abbahagyja a mesterséget, kis házat vásárol a kollégium közelében, kézimunkát vállal, kapál a szőlőjében, kosztosdiákokat fogad. Két fia számára helyet kap a kollégiumban, azok ott növekednek. Ügyessége, szorgalma, takarékossága meghozza gyümölcsét, némi vagyont gyüjt; ez teszi lehetővé, hogy költőfiának később, mikor állástalanul él Debrecenben, nyugodt otthont adhat. A hőslelkű anya haláláig gyászt visel korán elhúnyt férjéért, önfeláldozó szeretettel gyámolítja gyermekeit, ott áll két fia mellett halálukig.)
1788. – Ez év márciusában, a hét esztendős gimnáziumi tanfolyam elvégzése után, Csokonai Vitéz Mihály beiratkozik a hat esztendős főiskolai tanfolyam első évére. Tizenöt éves. (Az első éves filozófusok osztályában 122 társával tanul együtt; ezt az osztályt is, a filozófia második évét is szép sikerrel végzi. Társai csodálják poétai tehetségét, tanárai jóakarattal bánnak vele.)
1790. – Első éves teológus. Jól tanul, sokat olvas, de magaviselete évről-évre rosszabb. (Érzi tehetségét, túlzottan nagy az önérzete, különbnek tartja magát tanárainál. Büszkeségét növeli, hogy mikor 1792-ben Kazinczy Ferencnek megküldi néhány költeményét, a nagynevű író megdícséri: «Az úr versei igen kedvesen folynak s az ideák nemesek és nem földszínt csúszók. Kérem, közöljön többeket is az úr és engedje meg, hogy a világ elébe vezessem az urat. Helikoni Virágimban szándékozom azt tenni». Levelezni kezd 1792-ben Pálóczi Horváth Ádámmal is. A következő évben a pesti magyar színjátszó társasághoz fordul, felajánlja számukra komédiáit, de leveleire nem kap választ.)
1794. – Március 24-ikétől kezdve a gimnázium ötödik osztályának tanára. (A kollégium gondnoksága csalódik működésében. Későn kel, rendetlenül jelenik meg a tanulók előtt, pajtáskodik tanítványaival. A poétikai osztály tanulói között sok az öreg diák; egyik-másik idősebb a huszonegy- éves teológusnál; ezeket maga mellé veszi, pipázik és iszik velük éjjelenkint, olykor még táncolnak is az osztályteremben. A kollégium elöljárósága december havában kénytelen iskolai törvényszék elé állítani és megdorgálni.)
1795. – Húsvéti legációja. (A legátusnak hivatalos könyvet adnak az adományok bejegyzésére, üdvözlő levéllel látják el, így megy a tanulóifjú a főünnepek idején prédikálni a református egyházközségekbe. Halason tisztességes összeget kap a kollégium szegény tanulói számára, Kecskeméten is fölvesz hetvenkét ezüstforintot, innen Pestre megy, itt mulat egyideig. Ekkor ismerkedik meg Dugonics Andrással és Schedius Lajossal, megnézi Martinovics Ignác és társai kivégzését. Közben elfogy a becsületére bízott pénz, beteget jelent Debrecenben, a gyüjtött összeg egy részét később is csak nehezen tudják rajta behajtani.) Június havában újra az iskola törvényszéke elé kerül. (Ezt megelőzően az esteli istentiszteleten váratlanul megjelenik a tanulók között, szószékre áll s tanárait sértő beszéddel búcsúzik el diáktársaitól. «Ez a beszéd – írja róla az iskola egyik jegyzőkönyve – példátlan volt, felolvasva szokatlan helyről, szokatlan hangon, taglejtésekkel, melyek inkább illettek volna egy aljas színészhez, mint búcsúzó tanulóhoz.») Bár bejelenti kimaradását a kollégiumból, a Budai Ézsaiás elnöklete alatt álló iskolaszék megbélyegző módon ítélkezik róla: június 20-án kiveti a tisztességes tanulók gyülekezetéből. («Nem jelent meg a bűnös – mondja a jegyzőkönyv – ki mint azelőtt gyakran ravaszsággal, úgy most futással játszotta ki az iskola törvényeit.») A kicsapott ifjú ez év szeptemberében a sárospataki főiskola hallgatója lesz, jogot tanul, de Kövy Sándor előadásai sem tudják rendszeres munkára bírni. Testestől-lelkestől költő, elfordul az élet prózájától; az az igaz öröme, ha könyvekbe mélyedhet vagy diáktársai előtt felolvashat verseiből. A következő év nyarán kimarad a főiskolából. (Kövy Sándor szép bizonyítványt ad számára: «Alulirott a jelenlevők előtt hitelesen bizonyítom, hogy az igen jeles és igen kiváló Csokonai Vitéz Mihály úr nálunk a magyar jogot megkezdte ugyan tanulni, de a német nyelv tanulása és teljes elsajátítása céljából Lőcsére oly elhatározással távozott, hogy onnan félbehagyott tanulmányai folytatására hozzánk rövidesen vissza fog jönni. Egyébiránt azalatt az idő alatt, míg nálunk időzött, magát úgy viselte, hogy méltóvá lett arra, hogy a legjelesebbek közé számítsuk és mindenkinek ajánljuk. Kelt Sárospatakon, 1796. július 12. Kövy Sándor, a magyar jog rendes professora».)
1796. – Októberben megjelenik a pozsonyi országgyűlésen. Abban reménykedik, hogy a nemzet vezérférfiai örvendeni fognak, ha támogathatják a költészetet. Néhány hónapi anyagi vergődés után adósságokkal távozik Pozsonyból. (A politikusok szemében nem egyéb ő szegény vándordiáknál, kellemetlen kéregetőnél, lenézett versfaragónál. Olykor a költő maga is látja helyzete súlyát, átérzi reménytelen célkitűzését, ezért énekli keserű lélekkel: «Mit ér örökös hírt nyerni Iliással S falunkint élődni tudós koldulással?»)
1797. – A hadba szólított nemesek között Komáromban időzik. Röplapokra nyomtatott alkalmi verseit árusítgatja itt is. Jószívű nemesurak ebédet és vacsorát fizetnek neki, komáromi ismerősei szívesen látják házuknál. Ha észreveszi, hogy únják, elgyalogol Fehér megyébe, ott is van asztala régi iskolatársánál, a bicskei református tanítónál. Komáromi életének Vajda Juliánna iránt érzett szerelme ad fényt és boldogságot. (Az egyszerű nevelésű leánnyal Bédi János csizmadia házában ismerkedik meg, a mester felesége Fábián Juliánna költőnő, ez egyengeti a két szív közeledését. A Vajda-leány ebben az évben huszonegy éves, a debreceni költő huszonnegyedik évében jár.)
1798. – Állás után néz, Pesttől Keszthelyig sok helyen megfordul, szerelmes leveleket vált komáromi eszményképével. A leány megúnja a reménytelen várakozást, március végén férjhez megy. (A komárommegyei Dunaalmás faluba költözik urával, itt él évtizedekig kis birtokukon. Hamar elhervad, de azért első férjének halála után, hatvannyolc éves korában, másodszor is házasságra lép. Egy református lelkipásztor veszi feleségül, a vidám életű pap hamar nyakára hág a hozománynak, az öreg asszony ekkor visszaköltözik dunaalmási házába, itt él szűkös viszonyok között haláláig, 1855-ig.)
1799. – A költő a balatonvidéki tájakon úgy vándorol helyről-helyre, mint egykor Tinódi Sebestyén. Ha ráúnnak valamelyik vendéglátó házban, keres egy másik portát. A nemesurak nem sajnálják tőle az enni- és innivalót, mert úgy sem tudják eladni termésüket, szállása is akad egy-egy fölösleges szobában vagy lakatlan kamrában. Május végén a csurgói református gimnázium tanára lesz. (Sem igazgatója, sem tanártársa, sem szolgája; ő vezeti az egész gimnáziumot azaz egy szobában kilenc diákot tanít hittanra, latin nyelvre, poetikára, retorikára, számtanra, történelemre, földrajzra. Annyi pénze sincs, hogy tisztességes ruhát csináltasson magának, de azért megmarad a régi vidám mesternek. Ki-kijár tanítványaival a szabadba, nem ütlegeli őket. A diákok előadják két színdarabját: a Karnyónét és a Culturát. Somogy megye ebben az időben, a szellemi dolgokat tekintve, az ország egyik legelhanyagoltabb területe, egyedüli művelődési telepe az akkor alapított csurgói kis latin iskola. A költő egyik versében panaszosan fordul Somogyhoz: hát ilyen számkivetett itt a tudomány? «Hát csak sertést nevelt-é Itt a makk s haraszt? Hát csak kanásznak termett A somogysági paraszt?» Hány jó ész lett Somogyban vaddá, zsivánnyá! «Ó szomorú sorsa Egy szép megyének! Hol a magyar lelkek Megvetve heverének. Ó nem fáj-é a szíve Minden magyarnak, Hogy a magyar fiakkal Gondolni nem akarnak?»)
1800. – Tanári megbizatásának ideje február végén lejár, Csurgóról elindul hazafelé. (Verset ír annak a híres szállóigének igazolására, hogy akit az istenek gyűlölnek, azt tanítóvá teszik.) Május közepén ér haza Debrecenbe. Keresete nincs, özvegy édesanyja tartja. (Utazó szenvedélye ezután is megmarad, időnkint fölkerekedik debreceni házukból, bejárja a tiszavidéki nemesi kúriákat és a református papi házakat. Munkái érdekében állandó levelezést folytat az ország könyvkedvelő előkelőségeivel, leveleket ír a nevesebb könyvnyomtatókhoz.)
1801. – Július havában meglátogatja Kazinczy Ferencet az abaújmegyei Regmec faluban. (Anyjához Debrecenbe írt levelében ezt mondja mesteréről: «Ő ezelőtt két héttel szabadult ki több szenvedő társaival Munkácsról. Semmit sem változott; teste, elméje s kedve azon friss, azon ép, mely volt fogsága előtt. Szívesen látott. Minden leveleit, képeit és könyveit megmutatta. Elbeszélte rabságában történt dolgait rövideden; megsiratta doktor Földit; tudta és magamtól is kérdezte dolgaimat s vetette befejezésül utána: Kár, hogy Debrecenben a zseniket elnyomni gyönyörkődnek. Én pedig eljöttemkor a következendő verset nyomtam neki kezébe: Hogy Orpheus, kit a halál fiának S az őr-ebtől felfaltnak gondolának».) Ezen az útján megtekinti az aggteleki cseppkőbarlangot. Augusztus havában Himfy Szerelmeinek megjelenése nagyon felizgatja: az ő költeményei kéziratban hevernek, a poétai diadalt mások aratják le előtte. Munkái kinyomtatása végett szeptemberben Pestre siet, ismerősei pénzadományait ide gyüjti össze, egyik jóakarója ingyen ad számára szobát és ellátást. Szabad idejében az egyetemi könyvtár falai között dolgozik. Szeretné elvégezni a két éves mérnöki tanfolyamot, majd arra gondol, hogy magyarnyelvű hírlapot alapít Pesten. (Egyik barátjához intézett levelében írja: «Ujságot akarnék Pestről lejáratni. Ha most is járhat Budáról és Pozsonyból német, Budáról rác, Pestről görög, miért nem magyar is? Aki azokat cenzúrázhatja, cenzúrázhatja a magyart is. Pesten és Budán az urak, a privátusok, a kávéházak eleget hordatnának és mivel e két városban nem lévén szükség postán járatni, olcsóbban kapnák az enyémet, mint a bécsit, inkább amazt hordatnák és több számmal».) Decemberben minden siker nélkül kénytelen visszatérni Debrecenbe. (Nem a legjobb emlékekkel távozik a magyar fővárosból; egyik versében kijelenti, hogy inkább lakna az oláhok közt, mint Pesten. Pénzbe kerül itt minden, sovány az ebéd, gőgös urak járnak-kelnek a hivatalokban. «Büdös kőfalak közt poloskákkal élni, Audiat-veniat sorra felugrálni:» nem okosság. Elegy-belegy népek Szodomája a főváros, erkölcstelen a népe, az utcákon dámák kószálnak, a kávéházakban napszámra üldögélnek a pipázó és tekéző emberek. Menjünk csak haza, jobb otthon!)
1802. – Gróf Széchenyi Ferenc és neje elvállalják néhány munkájának kinyomatását a maguk költségén. A boldog költő egekig magasztalja jótevőit; végre megindulhat a haza javára a dicsőség útján. (Gróf Széchenyi Ferencné gróf Festetich Juliánna «asszonyságnak őexcellentiájának» írja: «Mély főhajtással és alázatos kézcsókolással könyörgöm Excellentiádnak, méltóztassék ezt a poétikai ajándékot azzal a kegyességével elfogadni, amellyel az emberek, a nemzet és a széptudományok iránt szokott viseltetni. Széchenyi! Festetits! Ez a két méltóságos név Excellentiád iránt tiszteletet öntött belém és bizodalmat: ezzel az udvarlással tartoztam én Excellentiádnak, a méltóságos grófnak Őexcellentiájának kegyes pártfogásáért és a méltóságos gróf Festetits György Önagyságának sokrendbéli jótéteményéért».) Júniusban nagy csapás éri: a debreceni nagy tűzvészben az ő házuk is leég, virágos kertje kipusztul. («Az én házam is – jelenti gróf Széchenyi Ferencnek – e szörnyű esetnek áldozatja lett. Úgy van, kegyelmes uram, most az üszök és hamu között fekszik az az együgyű, de nékem tág és gazdag hajlék, amelybe kívántam a világ lármája elöl magamat nemzetem és múzsáim szolgálatjára elvonni; pusztává lett az a kis ország, melyben én király voltam magam előtt és amelyben sokszor édes érzések közt gondoltam: Ennyi részem van a föld kerekségén! Éppen a rózsák nyiltak, mikor a kertecskémen a lobogó lángok keresztülrohantak; szívfacsarodva kellett szemlélnem, mikor Tuszkulánumom, hol legérzékenyebb gondolataim teremtődtek, a láng között ropogott; mikor ama rózsalugas tövig leégett s az a kis fülemüle, mely e kis zöld hajléknak minden éjjel koncertet adott, őrjöngve röpült el a bátorságosabb erdei vidékekre.») Segélyért könyörgő leveleket ír ismerőseinek, egyesek pénzt küldenek számára, mások fát és nádat szállítanak az építéshez. Szeretne Pestre költözni, de gróf Széchenyi Ferenc már fia nevelőjének ígérte a Magyar Nemzeti Múzeum országos könyvtárának írnoki állását. (Ebben az ügyben bánatos szívvel eseng gróf Széchenyi Ferencnéhez is: «Én ugyan mai nap írtam egy alázatos könyörgő levelet Őexcellentiájának, de tudván azt, hogy az Excellentiád kegyelmes közbenjárása minden másokénál hathatósabb lészen, bátorkodom, kegyelmes asszonyom, Excellentiádat is kézcsókolással az iránt meginstálni. Bizonyommal mondom, hogy soha Excellentiátoknak effélével nem kívántam volna alkalmatlankodni, ha a szomorú szükség nem kényszerítene. Teljes megelégedéssel laktam én együgyű örökségemben, semmi vágyásom egyéb nem volt, hanem hogy poétai munkáimat minél hamarább világra adhassam, hogy távol a lármától, távol a világtól szabadon dolgozhassam. Jóllehet én a természetnek fia, barátja és tisztelője vagyok, jóllehet egy fakadó forrást, egy árnyékos fát, egy homályos kertet vagy erdőt most is nemcsak a versemben, hanem a szívemben is az emberek felett becsülök: mégis a falusi vagy mezővárosi életet kerülnöm kell, szükségessé tévén a nagyvárosi lakást énnékem a bibliotheca, a tudósokkal való társalkodás… Ösztön lesz az nékem mind arra, hogy nemzetemnek nagyobb buzgósággal szolgáljak, mind különösen arra, hogy Excellentiátoknak hazaszerte tisztelt nagy nevüket én is együgyű múzsámmal tömjéneztetni meg ne szűnjek. Addig is magamat múzsámmal és egész sorsomat Excellentiádnak természeti kegyességébe fiúi bizodalommal s tisztelettel ajánlván, alázatos kézcsókolással maradok Nagyméltóságú Grófné Excellentiádnak Debrecenben szept. 18. napján 1802. legkisebb hív szolgája Csokonai Mihály».)
1803. – Irodalmi tárgyú leveleket vált Kazinczy Ferenccel. Mestere felszólítja, mondjon véleményt Dayka Gábor összegyüjtött költeményeinek kéziratáról. Megbízatásának terjedelmes bírálatban tesz eleget. (Értékes recenziós levelét a következő vallomással kezdi: «Tekintetes Úr! Kevés rubrikából álló boldogságimnak egy édes részét teszi az, rogy a Tekintetes Úrnak, akit a világ előtt mint gyengéded és csekély ízlésemnek legfőbb Mesterét tisztelni becsületemnek tartom, szívességét újonnan érezhetem. Ösztön az nékem annak megérdemelhetésére; ösztön arra a kevélységre, mellyel a kevélyeket fogadni bátorkodom. Dayka verseit a Tekintetes Úr velem is közölni méltóztatott: vajha bizodalmának megfelelhetnék! Ami engemet illet, mindent megtészek, ami tőlem kitelhetik s örömömnek tartom, ha Dayka árnyékának s az ő nemes tisztelőjének és barátjának legkisebben is kedves dolgot csinálhatok».)
1804. – Megjelenik Dorottyája. (Egyik jegyzetében örömének ad kifejezést, hogy a magyar nemzetnek még vannak mecénásai. Neki például «Nagyméltóságú gróf Széchenyi Ferenc őexcellentiája egy prezentben is 100 rajnai forintot, a grófné őexc. egy ódámért külön 50 rf., méltóságos gróf Festetics György önagysága a hadi oskoláról írott ódámért 100 rf., más ízben 25 rf., ismét 30 rf., ismét 40 rf., méltóságos gróf Erdődi Zsigmondné önagysága öt vagy hat sor versemért 12 aranyat, tekintetes nemes Fráter István úr 50 rajnai forintot adtak, hogy most másokat ne említsek».) Április 15-én Nagyváradon Rhédey Lajosné temetésén felolvassa az elhúnyt nemesasszony tiszteletére írt nagyszabású búcsúztató költeményét. (A hideg szélben halálosan átfázik. Láztól elgyötörve hever egy jószívű katolikus pap lakásán, nem törődik vele senki, egyedül Sándorffy József orvos látogatja és gyógyítja. Debrecenbe is ő küldi vissza kocsiján. Ettől kezdve idejének nagy részét ágyban tölti. A köhögés szörnyű módon kínozza, nem eszik, nem iszik.)
1805. – Halála Debrecenben január 28-án. (Óntudata utolsó percéig megmarad, ágyában fekve csendesen tűri szenvedéseit, humora sem hagyja el. Egy matematikai könyvet olvasgat, így hunyja le szemeit örökre. Elmúlását nagy részvét kiséri, temetésén résztvesz Kazinczy Ferenc is, a diákok sorában ott szorong a kis Kölcsey. A költő öccse még ebben az évben, édesanyja öt esztendő mulva hal meg.)
1806. – Az arkádiai pör: Kazinczy Ferenc és a debreceniek villongása a költő sírfelirata miatt. (Csokonai Vitéz Mihály szerette Kazinczy Ferencet, éveken keresztül buzgón levelezett vele, sok jó tanácsot kapott tőle, büszkén vallotta őt mesterének. Halála után Kazinczy Ferenc szerette volna közzétenni költeményeit, emiatt ellenkezése támadt Fazekas Mihállyal és ennek barátjaival. A debreceni írók szemére vetették, hogy feltolja magát Csokonai Vitéz Mihály kiadójának, holott ott vannak ők. Kazinczy Ferencnek az volt az álláspontja, hogy az elhúnyt poéta nem Debrecené, hanem a nemzeté; írói hagyatékának kiadásához annak van a legtöbb jussa, aki a munkára legalkalmasabb: s ki az Debrecenben? Ő a maga lelkét a Csokonai Vitéz Mihály lelkével rokonnak vallotta, jogot formált a «magyar Rousseau» dicsőítőjének szerepére, egyben tiltakozott a debreceniek érzékenykedése és azon vádja ellen, mintha ő azzal, hogy poétájukat embergyűlölőnek és cinikusnak nevezte, kisebbíteni akarta volna a költőt. Csokonai Vitéz Mihály síriratára nézve az volt a véleménye, hogy a sírkőre a költő nevén, továbbá születésének és halálának évén kívül csak ezt az egy mondást kell vésni: «Árkádiában éltem én is». Megokolása szerint: «Jaj azoknak a cifra sírköveknek, melyek hosszasan magyarázzák a megholt érdemeit. Ki volt legyen Csokonai, mindég fogja tudni a maradék». A debreceni írók fölháborodtak ezen a sírfeliraton: ők ugyanis azt olvasták Calepinusból és Barthelémy Anacharsisából, hogy Árkádia földje igen derék marhalegelő, kivált szamaraknak. Tehát Kazinczy Ferenc – így okoskodtak a debreceniek – ütést akar mérni nemes Debrecen városára, sőt talán Csokonai Vitéz Mihályra is. Hiába magyarázgatta Kazinczy Ferenc, hogy az «Et in Arcadia ego» annyit tesz, mint: «Művész valék s boldogul éltem a művészi szép élet szférájában» – érveinek nem akartak hitelt adni. A magánlevelekben és Kultsár István hetilapjában folytatott civódás egyre szenvedélyesebbé vált, a pörösködő felek nem tudták egymást meggyőzni. Annyi hasznuk volt a polémiáknak, hogy a költő sírkövére néhány forinttal több gyűlt be. A pör okmánytára: a Hazai Tudósítások évfolyamaiban és Kazinczy Ferenc levelezésének köteteiben.)
1813. – A költő összegyüjtött munkáinak első kiadása. (A sajtó alá rendezés érdeme Márton József bécsi tanáré, a költő egykori iskolatársáé és barátjáé.)
1817. – Kölcsey Ferenc kicsinylő hangon bírálja munkáit a Tudományos Gyüjteményben. (A bírálatért a költő barátjai megharagudnak; Nagy János goromba röpiratot ad ki az «ócsárló» recenzens ellen; Pálóczi Horváth Ádám gúnyoshangú verses levélben tárgyalja a kritikát a Tudományos Gyüjtemény hasábjain.)
1823. – Felállítják szobrát a debreceni református kollégium könyvtártermében. (A szobor Ferenczy István műve.)
1836. – A debreceniek kegyelete emléket állít sírja fölé. (Kőalapon vasból öntött hatalmas piramis.)
1844. – Toldy Ferenc teljes Csokonai-kiadása. (Ebből merít mindenki nyolcvan esztendőn át.)
1860. – A költő szülőházára emléktáblát helyeznek. (A házacska 1880-ig régi alakjában áll.)
1871. – Szobrának leleplezése Debrecenben. (A szobor Izsó Miklós műve. Az ünnepélyen Szász Károly elszavalja pályanyertes ódáját, Imre Sándor emlékbeszédet mond.)
1890. – Megalakul a debreceni Csokonai-Kör. (Célja a költő emlékének ápolása és az irodalom népszerűsítése. Első elnöke Vértesi Arnold.)
1905. – Halálának száz éves fordulója alkalmából Debrecen városa Csokonai-kiállítást rendez s a városi múzeum számára megvásárolja a költő szülőházát. (Ide kerülnek a Csokonai-Kör emléktárgyai.)
1922. – Harsányi István és Gulyás József Csokonai-kiadása. (A Toldy Ferenc kiadása óta felbukkant új szövegeket mind magában foglalja.)
Irodalom. – Csokonai Vitéz Mihály életével először Márton József bécsi tanár életrajzi vázlata foglalkozott: Csokonai Vitéz Mihály nevezetesebb poétai munkái. Bécs, 1816. – A következő évben jelent meg a költő jóbarátjának, Domby Márton ügyvédnek, Csokonai-életrajza: Csokonai Vitéz Mihály élete s némely még eddig ki nem adott munkái. Pest, 1817. – Az első alaposabb Csokonai-életrajzot Toldy Ferenc írta: Csokonai Mihály minden munkái. Kiadta Schedel Ferenc. Pest, 1844. – Sárváry Pál; Csokonai Vitéz Mihály életrajzának töredékvonalai. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. VI. köt. Pest, 1846. – Csokonai-album. Szerk. Kulini Nagy Benő. Debrecen, 1861. – Toldy Ferenc: Összegyüjtött munkái. II. köt. Pest, 1868. – Szana Tamás: Csokonai életrajza. Debrecen, 1869. – Csokonai-emlény. Szerk. Hamar László. Debrecen, 1771. – Szana Tamás: Vázlatok. Budapest, 1875. – Toldy Ferenc: A magyar költészet kézikönyve. II. köt. a. kiad. Budapest, 1876. – Haraszti Gyula: Csokonai Vitéz Mihály. Budapest, 1880. – Badics Ferenc; Csokonai Vitéz Mihály. Pozsony, 1883. – Jakab Elek: Csokonai életéből. Figyelő. 1884. évf. – U. az: Csokonai élete és jelleméhez. Élet És Irodalom. 1884. évf. – Kondor József: Csokonai Somogyban. Csurgói ref. gimnázium értesítője. 1888. – Szinnyei József: Csokonai és Lillája. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1892. évf. – U. az: Magyar írók élete és munkái. II. köt. Budapest, 1893. – Váczy János; Az arkádiai pör. Irodalomtörténeti Közlemények. 1896. évf. – Bodnár Zsigmond: A Csokonai-vita. Budapest, 1904. – Kollányi Ferenc A Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi Országos Könyvtára. Budapest, 1905. – Ferenczi Zoltán: Csokonai. Budapest, 1907. – Barcsa János: A Csokonaira vonatkozó irodalom és kéziratok. Irodalomtörténeti Közlemények. 1908. évf. – Harsányi István: Csokonai Sárospatakon. Sárospataki Hirlap. 1922. évf. – Négyesy László: Gróf Festetics György a magyar irodalomban. Keszthelyi Helikon. Szerk. Lakatos Vince. Keszthely, 1825. – Gulyás József; Dolgozatok. Sárospatak, 1926. – Kardos Albert: Csokonai atyja. Magyar Helikon. 1928. évf. – Waldapfel József: Csokonai mint könyvárus-jelölt. Irodalomtörténeti Közlemények. 1928. évf. – Farkas Gyula: A magyar romantika. Budapest, 1930. – Kardos Albert: Hol is készült Csokonai síremléke? Debreceni Szemle. 1932. évf.
