KISFALUDY SÁNDOR ÉLETE.

Teljes szövegű keresés

KISFALUDY SÁNDOR ÉLETE.
AZ 1801. Év nemcsak azért nevezetes, mert Kazinczy Ferenc kiszabadult börtönéből és hetedfélévi kényszerű hallgatás után újult erővel fogott a magyar irodalom életrekeltéséhez, hanem azért is, mert ekkor tűnt fel KISFALUDY SÁNDOR. Fellépése idején csendes volt az irodalmi élet. Berzsenyi Dánielről, Kölcsey Ferencről, Kisfaludy Károlyról még senki sem tudott, Csokonai Vitéz Mihály utolsó éveit élte, Kazinczy Ferenc sem állott az érdeklődés középpontjában. Az új literátor a legkedvezőbb időpontban jelent meg s első verses kötetének kiadása után mindjárt ünnepelt költője lett a magyar nemesvilágnak.
Kisfaludy Sándor 1772 szeptember 27-én született Sümegen, Zala vármegyében. Családja a dunántúli katolikus középnemességhez tartozott, nemzetsége a honfoglaló magyarokig vitte fel eredetét. Atyja vagyongyüjtő, büszke földesúr volt, gyermekeinek és jobbágyainak zsarnoka. A költő Győrben végezte gimnáziumi tanulmányait, innen ment át, 1788 őszén, Pozsonyba, itt három évet töltött: kettőt a filozófiai tanfolyamon, egyet a jogon. Pozsony erősen hatott fejlődésére. Olvasgatta a német költőket, látogatta a német színtársulatok előadásait, a magyar irodalomról is nyert némi tájékozást. Megismerkedett a pozsonyi katolikus papnövendékekkel, ezek felhívták figyelmét Pázmány, Zrínyi, Gyöngyösi, Bessenyei, Ányos, Dugonics, Virág és Kazinczy munkáira. Olvasmányainak hatása alatt maga is irogatni kezdett, jogi tanulmányait elhanyagolta. Győrben még a legjobb tanulók közé tartozott, Pozsonyban egyre rosszabbul tanult. A II. József halála után következő hazafias mozgalmak még jobban elvonták az iskolától. Bosszús atyja hazarendelte győrmegyei téti udvarházába, kezébe adta Verbőczi és Huszti jogi munkáit s megparancsolta neki, hogy otthon készüljön a prókátorságra. Nappal a magyar jogot és perrendtartást tanulta, esténkint költői munkákat olvasott. Hogy a tanulástól megszabaduljon, 1792 tavaszán atyja engedelmével beállt katonának.
Kadét lett egy Erdélyben állomásozó huszárezredben, nyolc hónap mulva ugyanott hadnagyi rangot nyert. I. Ferenc király 1793-ban Zala vármegye ajánlatára kinevezte testőrnek a magyar királyi testőrségbe. Bécsbe került, ezzel új korszak kezdődött életében. Mint gárdista-elődeit, Bessenyei Györgyöt és társait, őt is magával ragadta a nagyvárosi élet, sorra látogatta a művészi gyüjteményeket, megtanult franciául, olasz eredetiből fordította Tassót. 1796 tavaszán váratlan kudarc érte. Mivel elégedetlenséget szított és panaszra ment a testőrség parancsnoka ellen, büntetésből több társával együtt fölmentették a testőri szolgálattól s áthelyezték egy olaszországi ezredbe; ez akkor történt, amikor leginkább szeretett volna közel lenni szülőföldjéhez. Néhány hónappal áthelyezése előtt a badacsonyi szüreten megismerkedett Szegedy Rózával, egy gazdag dunántúli nemescsalád gyermekével s az a gondolat foglalkoztatta, hogy feleségül veszi az előkelő leányt. Igaz, hogy Bécsben hosszú ideig tartó viszonyt folytatott egy Medina Mária nevű híres spanyol táncosnővel, de az alkalomszerűen kínálkozó előnyös házasságot nem akarta elmulasztani. Mikor a testőrségtől elhelyezték, megkérte Szegedy Róza kezét; ekkor újabb csapás érte: a büszke leány nem ment hozzá feleségül.
Kisfaludy Sándor szomorúan utazott el új állomáshelyére, Milánóba; francia hadifogságba esett; mint hadifoglyot 1796 nyarán Provenceba vitték. Egy délfranciaországi városkában, Draguignanban, születtek meg Kesergő Szerelmének első dalai, itt merült bele Petrarca olvasásába. A legszebb emlékekkel távozott innen, a hadifoglyok elbocsátása után, új állomáshelyére, Klagenfurtba. Itt is szerelmeskedett; egy szenvedélyes német asszonnyal, Pepi grófnéval, lépett benső viszonyba. Pepi grófnéhoz írta Kesergő Szerelmének legszebb dalait. 1798-ban főhadnaggyá léptették elő. Résztvett a rajnamenti véres ütközetekben, vitézül küzdött a franciák ellen, de végre elunta a fárasztó hadi szolgálatot, lemondott rangjáról, kilépett a hadseregből, hazatért s újból megkérte Szegedy Róza kezét. Ezúttal szerencsésebb volt. 1800 elején oltárhoz vezette szerelmesét.
Öt éven keresztül Vas megye egyik kis községében, Kámban, lakott; innen ment át szülőhelyére, Sümegre; itt élt haláláig. Földesúri függetlenségét minden kitüntetésnél többre becsülte, egyideig még vármegyéje közéletében sem kívánt szerepelni. Kimért modora különben sem kedvezett közéleti érvényesülésének, legjobb barátai is inkább a költőt és hazafit becsülték benne, mint a nyájas embert. De Kisfaludy Sándor nem törődött azokkal, akik haragudtak rá büszke magatartásáért, jószágai növekedésében és irodalmi sikereiben bő kárpótlást talált. Falusi nyugalmából az 1809. évi nemesi fölkelés zavarta ki. Napoleon hadai győzelmesen közeledtek Magyarország felé, itthon lázas sietséggel szervezték a harcba induló nemességet, országszerte nagy szükség volt katonaviselt, bátor emberekre. Zala vármegye az ottani fölkelt nemesség őrnagyává választotta a költőt, József nádor pedig maga mellé vette hadsegédnek s a háború lezajlása után megbízta az insurrectio történetének megírásával. Ez nagy esemény volt a magyar nemesség hadi erényeit dícsérő költő életében. Egyrészt szorgalmasan írta történeti munkáját, másrészt Kazinczy Ferenccel is megmérkőzött. A széphalmi mester szigorúan bírálta a tehetségére büszke férfiút; ettől az időtől kezdve Kisfaludy Sándor engesztelhetetlen haraggal gondolt Kazinczy Ferencre s a dunántúli írók egy részével egyesülve mindent megtett, hogy gyűlölt bírálója hatását csökkentse. Nemcsak a kritika jogát vonta kétségbe, nem egyedül a nyelvújítás túlzásai ellen küzdött, hanem a széphalmi vezér jellemét is visszataszító színben iparkodott feltüntetni. Néhányan mellette foglaltak állást s gróf Festetich György 1817. évi helikoni ünnepségein lelkesen ünnepelték.
Költői tekintélyének és népszerűségének tetőpontján, 1820-ban, megnyerte a négyszáz forintos Marczibányi-jutalmat, az egyetlen pályadíjat, melyre akkor magyar költő számot tarthatott. A pályadíjat öccsének, Kisfaludy Károlynak, adta kölcsönképpen, ebből az összegből indult meg a várva-várt szépirodalmi évkönyv: az Auróra. Mikor az Akadémia megalakult, az akadémiai igazgatóság a nyelvtudományi osztályba őt nevezte ki első vidéki rendes taggá háromszáz forint évi fizetéssel. Az 1833. évi akadémiai nagyjutalmat közte és Vörösmarty Mihály között osztották meg; kitüntetésének nem örült, mert a jutalom megosztásában értékének kicsinylését látta; ettől kezdve mindjobban visszavonult. Családi gondjai is keserítették. Nejével boldogan élt ugyan, de nem volt gyermeke, akire vagyonát és dicsőségét hagyhatta volna. Hitvestársának 1832-ben bekövetkezett halála után újból megnősült; egyik leányrokonát, Vajda Amáliát, vette feleségül; hétévi házasság után második nejét is eltemette. Kortársai több kitüntetést már nem adhattak neki, mint amennyiben részesítették. Az Akadémiának tiszteleti tagja volt, a Kisfaludy-Társaság szintén megválasztotta tagjává; az ifjabb írói nemzedék 1843 tavaszán, születésének hetvenegyedik évfordulóján, fényes irodalmi ünnepséggel ülte meg nevenapját a pesti vármegyeházban. A következő év október 28-án halt meg Sümegen. Komoran tért meg őseihez; végső éveit nem csupán családi elhagyottsága és aggkori betegségei keserítették, hanem a szabadelvű politika győzelmei is. A konzervatív költő elkeseredve szemlélte a demokrata eszmék rohamos terjedését; úgy látta, hogy Magyarország megsemmisül, ha nem tartja fenn rendi társadalmát. Még utolsó dolgozata, Kossuth Lajoshoz intézett 1843. évi nyilt levele is, a nemesség védelmére készült.
Irodalomtörténeti szempontból igen érdekes Kazinczy Ferenchez való viszonya. Eleinte barátságos leveleket váltottak egymással. Később elmérgesedett viszonyuk. Kisfaludy Sándor meggyőződéssel hitte, hogy a magyar költészetben korszakot alkotott, mivel pedig Kazinczy Ferenc nem akarta költői elsőségét elismerni, leveleiben elkeseredetten támadta a széphalmi vezért. Dunántúli írótársai között nyiltan hirdette, hogy a széphalmi mester korlátlan uralomra vágyik; dícséret és hírnév után kapkod; tisztelőket, udvarlókat, imádókat hajhász; affektáló, gőgös, zsémbes, irígy, csapodár, pletykás, szóval igazi asszonyos természetű, megbízhatatlan ember. Egykori barátja – panaszolta 1816 körül – eleinte a legédesebb magyarsággal írt, de később megrontotta a magyar nyelvet. Hiába akart Kazinczy Ferenc kibékülni a dunántúli írók ortológus-csoportjával, Kisfaludy Sándor makacsul izgatott ellene, pedig voltaképen maga is nyelvújító volt. Csak évek multán engesztelődött ki közös barátjuknak, Pápay Sámuelnek, közbenjárására. Kazinczy Ferenchez írt levelében még egyszer felhozta vádjait: hogy Kazinczy Ferenc éppen a legjobb magyar írókat szólta le recenzióiban; hogy csak olyanokat dícsért, akik vak követői voltak; hogy megsértette őt is elméjének éles töviseivel. «Hogy te lángelmédre, tehetős lelkedre nézve a magyar literatura egének egyik üstökös csillaga vagy, azt én örömmel vallom; de engedd megvallanom azt is, hogy éppen azért, mivel az vagy, azért tenyészthetsz vagy enyészthetsz temérdeket egy jóltevő vagy emésztő üstökös csillagként.» Ellenfele, írta levelében, előbb a magyar nyelv aranyait hintegette, a magyar nyelv kultúráját félszázaddal előbbre vitte s halhatatlan példával járt elöl; utóbb megváltozott iránya, a magyar nyelvet francia, olasz, német salakokkal keverte, rontotta, emésztette. Minden jobb író lel és kohol új szavakat, de ezeket nem szabad válogatás nélkül elfogadni s használatukra másokat is rákényszeríteni. Mind az új szavakra, mind a recenziókra nézve az volna a legfőbb óhajtása, hogy ezekről a magyar írók között szó sem essék. «Türjük egymást minden esetre; szeressük és becsüljük egymást, amennyire egymást érdemesnek tartjuk. Legyünk békével.» (1821.) Az áldatlan villongást ez a levél fejezte be.
Adatok Kisfaludy Sándor életéhez:
896. – A honfoglalás idején Árpád fejedelem, a honalapító, a hét magyar hős egyikének, Előd vezérnek, és fiának, Szabolcs vezérnek, adományozza a dunántúli Vértes-hegység vidékét. Előd vezér unokája, Csák, a Vértes aljában felépíti Csákvárt. A családi hagyomány szerint ebből a családból származik a Kisfaludy-nemzetség. (Kisfaludy Sándor szerint: «Egyenesen Árpád vezértársától, Szabolcstól származunk, mint hazánk egyik első szerzőjétől. Szabolcsnak fia volt Csák. És minden régi oklevelünkben benne van: de genere Csák. Családunk predikátuma; de eadem azaz de Kisfalud». Csákvár ma is virágzó fehérmegyei község, Kisfalud sopronmegyei falu. A költő büszkén jegyzi fel, hogy a Kisfaludy-családban kilenc évszázad leforgása alatt sohasem találkozott áruló, aki piacra dobta volna a hazát, az alkotmányt, a nyelvet «német nőkért, csillagokért, szolga-címek fejében».)
1146. – Ezidőtájt él Ugrin dunántúli nemesúr, a Kisfaludy-nemzetség első, oklevélileg igazolható őse. (A család megmarad a dunántúli vidékeken, az ország többi részébe nem bocsát ágakat, a török időkben vitézül harcol az ozmán hódítókkal, II. Rákóczi Ferenc korában a labancok ellen száll táborba.)
1772. – Kisfaludy Sándor születésének éve. Szeptember 27-én születik a zalamegyei Sümegen. Legidősebb fia Kisfaludi Kisfaludy Mihálynak és Sándorffy Annának. Atyja tekintélyes katolikus földesúr, a jezsuiták tanítványa, latin műveltségű, de németül is jól beszélő férfiú; anyja zalamegyei nemesleány. Szüleinek még hét gyermekük van, köztük a legkisebb: Kisfaludy Károly. Egyideig Sümegen laknak, innen a sokoróaljai Tét faluba költöznek át, az apa jóideig főszolgabírói hivatalt visel Győr vármegyében. A családfő túlzottan szigorú ember. Kisfaludy Sándor szerint: «Atyámnak kemény és szoros fenyíték alatt való nevelésében sem szívem, sem elmém ki nem nyílhatott. Korhely, gazember, semmirekellő voltak a szokott nevezetek, melyekkel illete többnyire. Szegény jó anyám halála után atyám még csudálatosabb, keményebb kezde irántam lenni s valóban jólelkű s bölcs atyámat soha meghittemnek, barátomnak nem kívánhattam».)
1783–1788. – Kisfaludy Sándor a győri királyi katolikus gimnáziumban. (Kitűnő tanuló, tanárai «csuda talentumnak» tartják. Öccseivel együtt egy bognármesternél van szálláson. Vakációit szüleinek téti udvarházában tölti.)
1788–1791. – Három évet tölt a pozsonyi királyi katolikus akadémián: két évig filozófus, egy évig jogász. (A pozsonyi német színház látogatása sokban hozzájárul szorgalma és előmenetele hanyatlásához. Megpróbálkozik néhány idegen színdarab fordításával. Atyja elégedetlenül látja, hogy a fiú nem jár jó úton: «Hallod-e, gyermek, nagyon megcsalatkoztam benned; mit nem vártam belőled, ismervén talentumodat; de látom, elástad te azt vagy legalább rosszra fordítottad, mint ama rossz szolga. Semmi se lesz belőled!»)
1791–1792. – Ősztől tavaszig otthon tanulja a jogot. Azon gondolkodik, hogyan szabaduljon a szülői ház felügyelete és a jogtanulás kényszere alól. Egyik ezredes-rokonuk rábeszéli atyját, adja a fiút katonának, így kevesebb pénzbe kerül neveltetése és még sokra viheti a hadi pályán. A húsz éves ifjú egyik erdélyi huszárezrednél nyer kadéti helyet. (Bécsben megvásárolja katonai fölszerelését, Téten elbúcsúzik atyjától s a győri gyorskocsival Pesten keresztül Kolozsvárra megy. Az erdélyi hegyek közt elszorult szívvel hallja, mennyi az oláh szó mindenfelé: «Ezen szívemet szaggató órában – írja Erdélyből egyik barátjához – itt Kolozsvárott, hol még rokon magyar szíveket leltem, eltökélettem magamban, hogy én, szegény magyar nemesifjú, de azon régi magyarok ivadéka, kik a magyarnak itt hazát szereztek és egy nagy, dicső nemzetet alapítottak, homályomba rejtezve, akár mint katona, akár mint egyszerű polgár, hazafiúi érzelmimből, mint selyembogár gyomrából, egy fonalat fonok, melynél fogva veszni indult magyar nemzetiségünket magyar nyelv, érzés és írás által, hacsak kevés idővel tovább is életben tartsam». A szülőföldjétől való távollét egyre gyötri, gyakran még könnyeit is rejtegetnie kell környezete elöl. Mikor beszállásolják az egyik udvarhelyszéki faluba, Etédre, meglepődve veszi észre az ottani székely nép romlatlan magyar beszédét. Eljár a fonóba, jegyzi a tájszavakat. Magános óráiban érzelmes dalokat ír.)
1793. – I. Ferenc király hadnagyi ranggal kinevezi a magyar királyi testőrséghez. Január havában kocsira ül, Pesten át Tétre megy, innen Bécsbe utazik. (A gárdisták közé Zala vármegye ajánlatára veszik fel; anyai nagyanyja, özvegy Sándorffyné, viszi sikerre ügyét. A Sümegen lakó öreg nemesasszony folyamodást nyujt be a vármegyéhez, hivatkozik családja érdemeire, bizalommal «rekomendálja» unokáját a nemes magyar gárdához. A vármegye magáévá teszi a kérelmet, a budai helytartótanácshoz fordul támogatásért, de a kedvező elintézés csak nehezen születik meg. Bécsben jól érzi magát a daliás katona. Szolgálata kényelmes, szívesen látják minden társaságban, szórakozhat és tanulhat. Barátkozik a bécsi magyar írókkal Görög Demeterrel, Kerekes Sámuellel, Sándor Istvánnal, Péteri Takáts Józseffel. Szerencséjére el tudja kerülni Martinovics Ignác gyanús ismeretségét, nem megy el estélyeire. A felvilágosodás eszméi idegenül érintik.)
1795. – Ez év őszén Bécsből Tétre, innen a Balaton mellé megy. Atyja szeretné, ha gazdagon nősülne, ezért végig kell járnia a győrmegyei és zalamegyei úri házakat. A badacsonyi szüreten megismerkedik a zalai alispán leányával, Szegedy Rózával. (A leány előkelő, szép, művelt, gazdag nő, de tudja a maga értékét, hideg és büszke, nem lehet könnyedén meghódítani. A daliás testőr sem siet a házassággal, szeretkező természete Bécshez köti.)
1796. – Háromévi szolgálat után kiteszik a testőrségből. (A gárdából való eltávolításának előzménye a testőrök nyilt zendülése volt. A fegyelmezetlen nemesifjak parancsnoka, báró Splényi Mihály altábornagy, rendet akart teremteni a testőrségben, megkövetelte a szolgálati szabályzat szigorú megtartását, nem tűrte, hogy egyesek magánfogatokat tartsanak, adósságokba verjék magukat, kimaradási engedély nélkül hajnalig mulassanak. Magánéletük ellenőrzése felizgatta a gárdistákat, bár szükség volt erélyes fegyelmezésükre, mert megtörtént az a szörnyű eset is, hogy két nemestestőr egy harmadikat szobájában legyilkolt és kirabolt. Ezért a gonosztettért mind a két tisztet felakasztották. A király felháborodva értesült a különböző botrányokról s kötelességévé tette a parancsnoknak, hogy gondoskodjék a magyar gárda régi jó hírnevének helyreállításáról. A testőrök a szigorító intézkedésekre azzal feleltek, hogy egyik éjjel megrongálták tantermüket és felgyujtották a tanári katedrát. A tetteseket nem tudták kinyomozni, a nyolc legzabolátlanabb nemest azonban a tisztikar egyhangú véleménye alapján eltávolították a gárdából s szolgálattételre nem a tábori ezredekhez, hanem a lenézett helyőrségi csapatokhoz osztották be. Kisfaludy Sándort így minősítették: «Római katolikus, 23 éves. A testőrségbe való belépése előtt a Lipót főherceg-ezrednél szolgált, mint kadét. Igen tehetséges ember, de alattomos, szeret másokat elégedetlenségre izgatni. Erkölcsi magaviselete jó ugyan, de szabadság iránti vágya igen nagy. Beszél magyarul, németül, latinul és olaszul. Jó táncos, közepes lovas, lóismeretei nincsenek. Magaviselete szolgálaton kívül jó, de függetlenségre törekszik és testőrtársait ilyen irányban befolyásolja. A fegyelmet nehezen tűri. Előléptetésre ezidőszerint nem alkalmas». A katonai szempontból eléggé megbélyegzett testörökről leparancsolták fényes egyenruhájukat, bevonultatták őket a bécsi kaszárnyákba s parancsot adtak útbaindításukra. Kisfaludy Sándor néhány napra még hazament; arra gondolt, hogy megkéri Szegedy Róza kezét; de most már nem volt kívánatos férj a tehetősebb lányos családok szemében; szerelmi kalandjairól sokat suttogtak, a testőrségből való kicsapása gyanússá tette személyét. Leánykérése nem sikerült, Szegedy Róza hidegen fordult el tőle, kikosarazása megfosztotta attól a reményétől, hogy búcsút mondhat katonai pályájának.) Bécsből mint hadnagy Stájerországon és Tirolon keresztül Milánóba vonul, június végén a franciák hadifogságába esik, Lombardiából Dragouignan délfrancia városkába küldik. (Megismerkedik egy fiatal párizsi leánnyal, D’Esclapon Karolinával, ismeretsége kedvező hatású francia nyelvtudására, némi szerelem is szövődik közte és a művelt francia leány között, de szeptemberben már elengedik hadifogságából. Hajóra száll, Nizza táján nagy vihar éri, Draguignanban írt versei a tengerbe vesznek. Genovában partot ér.) Az őszt és a telet Klagenfurtban tölti, a katonai kórház és ruhatár őrzésére küldik ki. (Mint Bécsben Medina Mária táncosnővel, olyan mámortól ittas szerelmi együttesben él Pepi grófnéval. A könnyelmű erkölcsű asszony ismeretlen nevű férje nem törődik velük. Csak akkor válnak el egymástól, mikor a költőnek, mint gyalogoshadnagynak, 1797-ben be kell vonulnia egy morva ezredhez. A következő évben kinevezik főhadnaggyá.)
1799. – A franciák ellen folytatott véres harcokra fegyverszünet következik. Bátran megállta helyét mindenütt, szégyen nélkül léphet ki a katonaságból. Annál szívesebben indul hazafelé, mert barátja, Péteri Takáts József, elrendezte nősülésének ügyét: Szegedy Rózát immár jegyesének tekintheti, a két család között elsimultak az ellentétek. (Régi magyar szokás szerint minden öregebb családtag beleszólt a házasságba, kölcsönösen elégedetlenkedtek egymással, a vagyoni kérdésekről hosszadalmasan tárgyaltak. Szegedy Róza okossága és erélyessége győzött a nehézségeken: nagykorú volt, szülei nem éltek, prépost-nagybátyja akadékoskodásait elhárította.)
1800. – A zalamegyei Gógánfa községben megesküszik Szegedy Rózával. –A somogymegyei Ötvös faluban telepednek meg, az itteni Szegedy-kúriában laknak; néhány hónap mulva a vasmegyei Kám községet választják ki lakóhelyüknek; innen gondozzák birtokaikat. (A januári esküvőről csakhamar kiderül, hogy érvénytelen, ezért májusban új esküvőt tartanak. A régi egyházjog nem tűrte még a távolabbi unokatestvérek között kötött házasságot sem, hacsak az egyházi hatóság meg nem adta a fölmentést; a formai akadályt tehát el kellett háritaniok, hogy házasságkötésüket érvényessé tegyék. A gazdálkodás eleinte nagy gondot okoz a költőnek; nem ért sem a földműveléshez, sem az állattenyésztéshez; jó néhány évébe kerül, míg biztoskezű gazda lesz. Ha szünetel a gazdasági élet, végigjárják a dunántúli rokonságot; télen házimunkával, olvasással, vendégeskedéssel töltik idejüket. Nagy esemény életükben, hogy 1801 nyarán megjelenik a Himfy Szerelmeinek első része s a névtelen költő dicsőségéről egyre többen beszélnek.)
1805. – Kámból Sümegre költözik. Szülőházában laknak. Itt él haláláig. (Igazi független nemesúr. A kisváros kúriáiban jókedvű, vagyonos földbirtokosok élnek, a környéken szántóföldek, szőlők, legelők, erdők. A költőt is, nejét is büszkének tartják, de azért jó viszonyban vannak nemcsak a sümegiekkel, hanem az egész zalamegyei nemességgel. Kiadásuk nagyon kevés, birtokaikon minden megterem, bőven költhetnek könyvekre. A férj nemcsak poéta, hanem jó gazda is; felesége messze földön híres gazdasszony. Csak a gyermekzaj hiányzik boldogságukból.)
1808. – Levelezni kezd Kazinczy Ferenccel. (A széphalmi mester első levelére lelkes hangon válaszol: «Vettem leveledet. Örülök, hogy csekély elmejátékaim tetszeni tudnak annak, akinek gyönyörködtető írásai legelőször és leginkább éreztették velem a magyar nyelvnek kellemét és édességét; és örömmel vallom, hogy az, ami írásaimban tetszhető, többnyire általad és tőled szerzett érdemem. Sőt megvallom azt is, hogy a minden embert poétává varázsló szerelmen kívül a te finomabb érzést lehelő írásaid buzdítottanak légyen engem is az írásra, midőn Pozsonyban a filozófiát tanulván, Gesznernek általad oly szépen magyarrá vált idilliomi engem nyelvemnek és nemzetemnek azon dicsőségébe ragadának, melyben képzelem azt, ha az ég nékünk is egy XIV. Lajost és több Kazinczyakat adott volna!… Vajha egyszer a szerencse összehozna bennünket, hogy azt, akit írásai után régen tisztelek és szeretek, személyesen is ismerhetném. Élj boldogul dicső fia, szerencsés litterátora hazánknak! Szíves üdvözlés néktek, mind a kettőtöknek, tőlem és feleségemtől is, aki munkáidnak becsét velem egy mértékben éli és szíveli».) Jól induló barátságukat Kazinczy Ferenc rontja meg azzal, hogy a következő évben bírálatot ír a Himfy Szerelmeiről a bécsi Annalenben, azonkívül egyik epigrammájában is megsérti: ebben a tövises kis költeményben Dayka Gábor az Olymposon magához fogadja Himfyt, de előbb tűzbe dobatja vele dalainak legnagyobb részét. (Kisfaludy Sándor mindvégig megbecsüli ellenfelében a korszakos érdemű írót, de egyéniségéről eléggé lesujtó a véleménye, nyelvújító túlzásait szintén kárhoztatja. Bár eleinte ő maga is a nyelvreform híve, a széphalmi mester személye miatt meggyűlöli a neológiát. Vele együtt Pápay Sámuel, Pázmándi Horvát Endre, Péteri Takáts József és Ruszek József is bosszankodva tekintenek Széphalom felé; az elvi kérdéseken túl azt sem bocsátják meg Kazinczynak, hogy Baróti Szabó Dávidot, Bacsányi Jánost és Verseghy Ferencet kérlelhetetlenül üldözi, mert ez a három író nem eléggé tömjénezte személyét. Himfy-bírálatában az irigység megnyilvánulását látják: kétszínűen és igazságtalanul merészelte pellengérre állítani – beszélik egymás közt – azt a versenytárs nélkül álló dunántúli költőt, akitől egyedül féltette irodalmi elsőségét.)
1809. – I. Ferenc király Napoleon ellen hadba szólítja a magyar nemességet. A költő Zalaegerszegre vonul be, hogy Zala vármegye nemeseinek katonai kiképzését vezesse, de néhány heti őrnagyi szolgálata után József nádor maga mellé rendeli szárnysegédnek. Ezzel a megbecsüléssel költői munkásságát akarják jutalmazni. A főherceg-nádor megbízásából ő szövegezi meg a magyar nemesség feltüzelését célzó Hazafiúi Szózatot, röpiratát az állam költségén nagy példányszámban terjesztik az egész országban. (Mikor egyik példányát gróf Festetich György elolvassa, köszönő levelet ír a költőnek s egy paripát küld számára ajándékul azzal a megjegyzéssel, hogy a pompás ló «magyar Petrarkánkat, vitéz lantosunkat mindenütt szerencsésen hordozza, a veszedelemből kimentse».) Az őrnagy-költő fogalmazza a nádor magyar leveleit, proklamációit, hadi parancsait; ő vezeti a nemesi fölkelés históriáját; vizsgálja az idegenek és kémek ügyeit, a kenyérsütők és mészárosok dolgát. Szolgálata nehéz, éjfélig dolgozik, amellett a nádorral állandóan járja a harctereket. A győri csatában csaknem a franciák fogságába kerül. (Mikor a császári és királyi család Budára menekül, az uralkodóház tagjainak közvetlen közelébe jut. Nejéhez írt levelei közvetlen bepillantást engednek életének ebbe a változatos korszakába. «Édes Rózim – írja egy alkalommal Budáról – mi leve belőlem, falusi emberből! Mindennap a legnagyobb kalánnal kell ebédelnem a monarchiában valamennyi császári hercegekkel és néha a császárnéval magával is.» József nádor jószívvel van irányában «A főherceg szenvedhet és becsül. Egyébiránt jó dolgom vagyon. Asztalom mindennap a főherceggel, még cselédjeim is az ő cselédjeivel esznek. Költségem igen csekély. Fizetésem hónaponként valamivel többre megy kétszáz forintnál; úgy, hogyha csak vagy magamra vagy lovaimra nézve valamely szerencsétlenség nem ér, nemhogy hazulról kellene költségemet pótolnom, hanem még gyüjthetek is valamit.» De azért nagyon vágyódik haza: «Mikor szüretelünk ismét Badacsonyon? Mikor vadászok ismét a sümegi harasztban? Mikor sétálunk a sümegi szőlőkben? Csak igaz az: az ember házi állat. Ha mindazonáltal hazánknak veszni kell, édes-kedvesem, akkor haljunk meg mi is! Az Amade Ferencnek bősi kertjében már néhányszor sirattam hazámat!»)
1810. – József nádor megbízásából sümegi otthonában buzgón dolgozik a nemesi fölkelés történetének megírásán. Munkáját németül írja, hogy az uralkodóház tagjai és főtisztviselői is megérthessék s az osztrák államférfiak és katonák is tanulhassanak belőle. Sikeréhez nagy reményeket fűz, de álmai nem válnak valóra. (A főherceg-nádor maga nézi át kéziratát, kihúzza belőle a bécsi udvar elé nem való részeket, így megy fel a szöveg I. Ferenc király elé. Az izgatottan várt legfelsőbb elismerés, kitüntetés és birtokadományozás helyett tiltó üzenet a válasz. «Beadatván munkám, azon intés adatott nekem, miszerint, miután említett munkám a titkos kabinet archívumába tétetett, becsületemre legyek provokálva, hogy ezt még most senkivel ne közöljem. Ez engem meglepett és vérig bosszantott.» Haláláig azt forgatja fejében, hogy kéziratát valami módon mégis csak kinyomatja, de a mű csak százhúsz évvel elkészülése után, 1931-ben, látott nyomtatásban napvilágot.)
1817. – A Keszthelyi Helikon első ünnepén gróf Festetich György kitüntető módon fogadja. (Vele együtt meleg ünneplésben van része Berzsenyi Dánielnek, Dukai Takách Juditnak és Pálóczi Horváth Ádámnak is.)
1818. – A Tudományos Gyüjteményben közzéteszi a recenziókról szóló értekezését. Erélyesen tiltakozik benne a kritika igazságtalanságai ellen. A magyar kritikusok, szerinte, nem a művek jóságát nézik, hanem az írók személyét: ha az író jóbarátjuk, agyba-főbe dícsérik; ha ellenségük, hibáikra vadásznak. (A Füredi Vida álnév alatt közölt értekezés szerzőségével Péteri Takáts Józsefet gyanúsítják. Kazinczy Ferencet felizgatja a személye és bíráló módja ellen irányuló támadás.)
1820. – A Marczibányi-intézet az 1818, évre szóló négyszáz forintos Marczibányi-jutalmat regéinek ítéli oda. (A József nádor elnöklete alatt működő bírálóbizottság a pesti egyetem nagytermében osztja ki a jutalmat, ezen az ünneplésén azonban nem jelenhetik meg, bár a kitüntetésnek nagyon örül.)
1821. – A nyelvújítási harc hullámai elsimulnak, Kazinczy Ferenc engesztelő sorokat ír neki, a levél vétele után kibékül a széphalmi vezérrel. («Én – írja Széphalomra küldött levelében – egy oldalról igen érzékeny, más oldalról igen makrancos természetű vagyok azoknak, kik engem szívből, szántszándékkal megbántanak, nehezen vagy soha nem tudok megbocsátani. Terád nézve meg tudtam magamat győzni. Tulajdonítsd ezt a közönségesnél nagyobb hazafiúi érdemeidnek.» A levél terjedelmes, de nem meleghangú. Annál megindultabban ír kilenc évvel később, mikor Kazinczy Ferenc kifejezi öccse halálán érzett részvétét.)
1828. – Balatonvidéki nemestársai között fölveti azt az eszmét, hogy Balatonfüreden állandó otthont kell teremteni a magyar színészetnek. Tervei később valóra válnak. (Balatonfüred ebben az időben öt-hat vármegye nemességének találkozóhelye, de a színészek pajtaszerű faépületben kénytelenek játszani. A költő csinos színházi épületet tervez a fürdőhelyre, barátai közt pénzt gyüjt, később Zala vármegyét rábírja, hogy támogassa a hazafias gondolat valóra váltását. A megyegyűlés őt választja meg a színház gondozójának. Folytatja gyüjtését, közel tizenháromezer forintra szaporítja az önkéntes adományokat, a bencés főapáttól telket szerez, földbirtokos-ismerősei követ és fát ajándékoznak az épület céljaira. 1831 júliusában megnyílik a füredi színház, a dunántúli birtokosság melegen ünnepli a költőt és hazafit, magasztaló hangon beszélnek érdemeiről a fővárosi írók is. Éveken keresztül fáradhatatlanul intézi a színházzal kapcsolatos anyagi ügyeket, levelezést folytat a vármegyékkel, szerződik a színigazgatókkal, beleszól a műsor egybeállításába, bírálja az előadásokat. Később elmegy a kedve a munkától, mert vármegyéje jelentést és elszámolást óhajt s ez sérti táblabírói önérzetét. A számadásokat beterjeszti ugyan, de tovább nem zaklatja magát a színigazgatás aprólékos dolgaival.)
1830. – A Magyar Tudományos Akadémia működését előkészítő igazgatótanács november havában a nyelvtudományi osztályba első vidéki rendes taggá választja. Az akkori szabályok szerint háromszáz forint évdíjat kap. (Ez évben hal meg öccse, Kisfaludy Károly. Kazinczy Ferenc gyászoló sorokkal siet vigasztalására, részvétéért meghatottan mond köszönetet: «Károly öcsémnek, nemzetiségünk és literatúránk egyik jeles hősének, halála felett érzett búmat s bánatomat azon örömérzés derítheti csak fel valamennyire, hogy mostani literatúránknak egyik főszerzője és alapítója benned még él. Éltessen is az ég, szívemből kívánom, tovább mint amennyire közönséges embereknél a közönséges élethatár terjedni szokott! Adja neked azt, amit öcsémtől elvett! Részvéted annyival inkább érdekel, minthogy te – hasonló egy éltes, virító tölgyhöz, mely az időt maga körül repülni, fergeteget támadni és oszlani, maga körül a fiatal fákat tenyészni látja – szinte félszázadig láttad a magyar literatúrát haladni, annak hőseit körülötted nőni, szaporodni, munkálkodni, jobb-rosszabb gyümölcsöket teremni és kisebb-nagyobb dicsőséggel kidőlni… A magyarok istene adjon néked oly hosszú életet, amilyen halhatatlan és örök marad érdemed és emléked mindaddig, míg csak egy magyar él és szól a földön». Öccséről ugyanekkor a következőket írja: «A magyar literatúra Károlyban igen sokat vesztett. Nem részrehajlásból mondom ezt, mivel testvérem, hanem azért, mivel tagadhatatlan szomorú igazság, melyet minden becsületérző ellenségének is meg kell vallani. Ő lelkének-testének minden erejét, ő sorsbéli minden tehetségét a literatúrának áldozta fel. Semmi erő vagy hatalom benne azon erős, egyetlenegy indulatot el nem nyomhatta, mellyel a magyar literatúrához ragaszkodott, azt állítván, amit én is, mások is, hogy a magyar nemzetnek ennél fontosabb szolgálatot nem tehet. Ő a legnagyobb szükségekkel küszködött, ő minden örökségét előre elköltötte, csakhogy egyetlenegy indulatját követhesse». S most kellett neki kidőlnie, mikor pályája immár jobbra fordult s a magyar nyelvet is kezdik megbecsülni. «Fáj nekem, hogy Károly ezen örömnapját s aranykorát nyelvünknek el nem érhette.»)
1831. – Sümegről felutazik a Magyar Tudományos Akadémia első nagygyülésére; ettől kezdve több éven át lelkesedéssel vesz részt a Tudós Társaság munkájában. (Hozzászól a nyelvi kérdésekhez, javaslatokat terjeszt elő, bírál, tagokat ajánl, felolvassa egy-egy új regéjét. A fővárosi életet még rövid fenntartózkodásai alkalmával sem tudja elviselni, annyira szereti a kisvárost, a szőlőhegyet, a szántóföldet. Az Akadémia fiatalabb tagjaival nincs jó viszonyban. Azokhoz csatlakozik, akikkel a Bajza-Toldy-Vörösmarty-csoport állandóan villong: Döbrentei Gáborhoz és Horvát Istvánhoz.)
1832. – Május 18-án meghal Szegedy Róza. (Harminckét évig élt nejével békés házasságban, csak az keserítette, hogy Róza állandóan betegeskedett s nem voltak gyermekei. Még orvosi könyveket is forgatott, hogy nyomára jöhessen az elmaradt gyermekáldás titkának. Özvegysége komorrá teszi, lelki levertsége mellett házi gondjai is kínozzák; nincs aki kedvére főzzön, betegségében nem ápolja senki, cselédjei csalják-lopják. Testvérhúga, Nanica, Sümegen lakik, egyedül nála érzi magát nyugodtabban, ott nevelkedik kis leányrokona, Vajda Amália is.)
1834. – Az 1833. évre szóló akadémiai nagyjutalmat megosztják közte és Vörösmarty Mihály közt. (Ezt a felében való jutalmazást nem kitüntetésnek, hanem bántalomnak fogja fel, több kortársával együtt súlyos igazságtalanságot lát abban, hogy ifjú pályatársát vele egyenlő értékű költőnek ítélik. Bántja a fiatalok előretörése, vidéki elszigeteltségében nem kísérheti figyelemmel az Auróra-csoport hadállásait, két év mulva lemond akadémiai rendes tagságáról. Azzal nyugtatják meg, hogy még 1835-ben tiszteleti taggá választják. Ezt a kitüntetést elfogadja, de az Akadémiától, ahol «a goromba Bajza öklelő szarvai» uralkodnak, haláláig távol marad.) Kétévi özvegység után, hatvankét éves korában, nőül veszi unokahúgát, az alig húsz esztendős Vajda Amáliát. (Boldogan él, de második nejét is elveszti, a fiatalasszony 1841. január 7-én meghal. A költő magába zárkózva búsong gyermektelenségén, nincs szíve szerint való örököse, vagyonán rokonai fognak osztozni.)
1842. – A Kisfaludy-Társaság felkérésére elfogadja taggá való megválasztását. (A következő évben, március 18-án, az ifjabb írói nemzedék fényes irodalmi ünneppel üli meg nevenapját Pest vármegye nagytermében. A hetvenegy esztendős költő ebben az időben már teljesen visszavonulva él szülővárosában. Elmegy a kedve még a vármegyei élettől is. Nemestársai szabadelvű jelszavakkal játszanak, egyesek meg akarják nyitni az ősi alkotmány sáncait a nem-nemes magyaroknak is, a polgárok és a jobbágyok közeli felszabadulásukról álmodoznak.)
1843. – Kossuth Lajos a Pesti Hirlapban «évkönyveink koromfekete lapjának» nevezi «a győri szégyennapot». Az utolsó nemesi fölkelésnek ez a megbélyegzése indulatba hozza a költőt, nyilt levelet intéz Kossuth Lajoshoz, helyreigazítást követel téves állításaiért, hevesen védi a magyar nemesség harci erényeit. Ellenfele lovagiasan helyet akar adni nyilt levelének, de a cenzúra megtiltja közrebocsátását. A költő felháborodva eszmél rá, milyen önkényesen kezeli a kormány a sajtóügyeket, még ha a történeti igazság felderítéséről van is szó. (A Kossuth Lajoshoz írt nyilt levél tele van erővel és lendülettel. Befejezése felhívja a figyelmet az orosz veszedelemre és a hazai panszláv törekvések terjedésére. Örömest hiszi, úgymond, hogy Kossuth Lajos, bár helytelenül írt cikkében, jó szándékkal figyelmeztette a nemzetet honvédelmi teendőire. «Mert ki lehetne közülünk oly vak, oly gyáva, hogy már elkövetkezettnek ne látná az időt, melyben a magyar nemzetnek legszükségesebb feladata, mikép siessen védelmi rendszerről intézkedni, miáltal magát, alkotmányát, szabadságát, hazáját s királyi székét biztosítsa az éjszaki sas ellen, ki ravasz, fortélyos körmeit már Csehországtól kezdve folytonos továbbterjedéssel egész Stájer széléig belevágta királyunk birodalmaiba, melyeknek belsejébe is ugyanezen sasnak fiai már rég fészkelnek és félelmes szaporasággal költenek. Ezt hallgatással tovább nem mellőzheti az, ki hazáját, nemzetét, királyát szereti. A magyar ember hazát, nemzetet, királyt és alkotmányt senki mással e földön nem cserél. Aki máskép érez és gondolkodik ki vele! a nagy szolgacsoportba, rabláncra, az önkénynek ostora alá ki vele!»)
1844. – Sümegről május 20-án levelet ír Kossuth Lajosnak s érzékeny hangon kéri, hogy halála után ő vegye védelmébe az utolsó nemesi fölkelést. («Különösen tisztelt, kedves uramöccsém! Érzem, tudom, mely nagy indiszkréció tőlem egy, a haza s nemzet szent ügyével foglalkodó, tömérdek fontos munkával váltig terhelt hazafinak vállait még többel is terhelni; és véteknek tartanám ezt cselekedni, ha az ügy nem inkább a nemzetet érdekelné, mint magamat:» így kezdi levelét. Kifejezi bámulatát Kossuth Lajos tehetségével szemben, panaszkodik betegeskedéséről, adatokat közöl a harmincöt év előtt lezajlott utolsó nemesi harcbaszállás dolgaihoz. «A német kormánytisztség kiállhatatlanul viselte magát a magyaroknak irányában.» Őmaga életpályájának immár végén áll, mindeddig nem engedték meg neki nemzete védelmét, most már Kossuth Lajos vegye át tőle a nemzet helyes tájékoztatásának kötelességét az igazságtalanul gyalázott nemesség ügyében. «Isten tartsa uramöcsémet és engedje, hogy mindazon polgári eszmék, melyek elméjében, mindazon hazafiúi érzelmek, melyek keblében a haza és nemzet javára eddig termettek és még teremni fognak, hatalmas lelki ereje és csüggedhetlen buzgósága által szerencsésen virágzásra és gyümölcsözésre jussanak.») Október 28-án, hetvenkét éves korában, meghal Sümegen. (végtisztességét megismétlik, mert temetésén, az óriási hóvihar miatt, barátai és tisztelői nem jelenhettek meg.)
1859. – Felállítják szobrát Balatonfüreden. (A szobrot később a báró Vay Miklóstól mintázott szoborral cserélik fel.)
1870. – Felállítják szobrát Sümegen. (A szobor Gerenday Antal műve. Megjelölik emlékkel szülőházát és sírhelyét is.)
1897. – Könyvtárát, levéltárát és kéziratait Darnay Kálmán sümegi polgár a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozza. (2154 nyomtatvány, 1017 oklevél, 118 kötet kézirat.)
1908. – A győri írók a két Kisfaludy emlékének ápolására és az irodalmi érdeklődés fejlesztésére megalakítják a Kisfaludy-Kört. (Felolvasások, ünnepélyek, szépirodalmi és tudományos munkák kiadásai.)
Irodalom. – Toldy Ferenc; A magyar költészet kézikönyve. III. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. (Már előzőleg is többször kiadott életrajz.) – Szana Tamás: A két Kisfaludy. Budapest, 1876. – Badics Ferenc: Kisfaludy Sándor. Pozsony, 1883. (Magyar Helikon.) – Nagy Imre; A Kisfaludy-család címeres levele. Turul, 1884. évf. – Angyal Dávid: Kisfaludy Sándor minden munkái. VIII. köt. Budapest, 1893. (Az előbbieknél bővebb életrajz.) – Nagy Imre: A Kisfaludy-család leszármazása. Turul. 1896. évf. – Petrovay György: A Kisfaludyak leszármazása. U. o. 1896. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VI. köt. Budapest, 1899. (Terjedelmes repertóriummal.) – Zilahi Kiss Béla: Himfy-album. A Pesti Napló ajándéka. Budapest, 1900. (Életrajz a művelt közönség számára.) – Császár Elemér: Kisfaludy Sándor. Budapest, 1910. (Az addigiaknál részletesebb életrajz.) – Viszota Gyula: Kisfaludy Sándor és az 1809-iki insurrectio. Akadémiai Értesítő. 1909. évf. – U. az: Kisfaludy Sándor és a Tudós Társaság. U. o. 1911. évf. – U. az: Kisfaludy Sándor és Kazinczy Ferenc irodalmi vitája. Irodalomtörténeti Közlemények. 1911. évf. – Gálos Rezső: A Kisfaludy-család. U. o. 1922. – Négyesy László: Gróf Festetics György a magyar irodalomban. Keszthelyi Helikon. Szerk. Lakatos Vince. Keszthely, 1925. – Gárdonyi Albert: Kisfaludy Sándor és az insurrectio. Irodalomtörténeti Közlemények. 1927. évf. – Darnay Kálmán: Emlékezés Kisfaludy Sándorra. Debreceni Szemle. 1927. évf. – Lám Frigyes: Híres német utazó Kisfaludy Sándornál. Irodalomtörténeti Közlemények. 1929. évf. – Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák. Budapest, 1929. – Markó Árpád: Két mozgalmas év a magyar nemestestőrség életéből. Századok. 1929. évf. – Farkas Gyula: A magyar romantika. Budapest, 1930. – Gálos Rezső: Kisfaludy Sándor ifjúsága. Irodalomtörténeti Közlemények. 1931. évf. – U. az: Húsz év története Kisfaludy Sándor életéből. Kisfaludy Sándor hátrahagyott munkái. Győr, 1931.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages