KISFALUDY SÁNDOR HIMFYJE.

Teljes szövegű keresés

KISFALUDY SÁNDOR HIMFYJE.
KISFALUDY Sándor már gyermekkorában verselgetett. Mikor Győrből Pozsonyba került s az ottani német színészek előadásában alkalma nyílt látni Shakespeare, Lessing, Goethe, Schiller, Kotzebue, Iffland és más külföldi drámaírók darabjait, kedvet kapott a drámaírásra. Pozsonyból hazatérve, otthon is dolgozgatott színdarabjain, de erdélyi katonáskodása és bécsi testőrsége idején felhagyott a drámaírással. Szerelmi viszonyai felébresztették benne a lírikust.
Az olasz csatatéren és délfranciaországi fogságában vezetett naplója már tele van lírai helyekkel, érzelmes vallomásokkal, festői leírásokkal. (1796.) Elsősorban a tájak szépségei, az asszonyi bájak és a katonai ügyek érdekeltél, de helyet juttatott régi emlékei megelevenítésének is; még mindig rajongott a feledhetetlen Medináért; ha egy-egy szép nőt látott, újra és újra föllobbant; utóbb egyre sűrűbben emlegette Szegedy Rózát. Mivel naplójának egy részét levelek alakjában küldözte haza legjobb barátjának, Skublics Imrének, a Szegedy Rózára vonatkozó helyek tulajdonképpen gyöngéd üzengetések voltak. Barátját azzal bízta meg, hódítsa meg számára szerelmesét, ezt a szolgálatot leveleibe zárt sóhajaival iparkodott támogatni. Unta a katonai életet, szeretett volna szülőföldjére menekülni, de félt szigorú atyjától: a rettegett családfő megtagadott volna tőle minden támogatást, ha nem nősül gazdagon. A zalamegyei úri élet kívánása és Szegedy Róza bírásának gondolata egyre jobban nyugtalanította.
Egyelőre a költészetben talált vigasztalást. Mikor a franciák foglyul ejtették, provencei házigazdájának egyik nőrokona erősen fölkeltette érdeklődését a francia és olasz költők iránt. Rousseau híres műve, a Nouvelle Héloise, gyönyörűséggel töltötte el, Petrarca halhatatlan szerelmi költeményei elragadták. A francia környezet, a délvidéki tájék, hontalanságának sok keserűsége, régi szerelmeinek emlékei s új szerelmekre való vágyakodása erős hullámzásba hozták lelkét. Ekkor születtek meg A kesergő szerelem első dalai. (1796.) Néhány hónappal később, klagenfurti szerelmi viszonyának hatása alatt, még nagyobb lelkesedéssel öntötte formába szenvedélyes strófáit. Huszonhat éves korában készen állott első verses könyve. (1798.)
Ez a könyv – Himfy szerelmei: A kesergő szerelem – 1801 nyarán jelent meg. A költő nevét csakhamar emlegetni kezdték országszerte; senki sem tudta ki a könyv igazi szerzője, mert a költő névtelenül adta közre kötetét. Hatása rendkívüli volt. Az ismeretlen lírikus a női közönség bálványa lett; elolvasták költeményeit olyan földesurak is, akik azelőtt sohasem ereszkedtek le magyar könyvek forgatásához. A mindenfelé magasztalt versgyüjtemény huszonegy énekcsoportot és kétszáz dalstrófát foglalt magában olyaténképpen, hogy minden énekcsoport után tíz dalstrófa következett, csak az utolsó énekcsoport mögül maradt el a tízes dalkoszorú. Az énekcsoportok és dalstrófák szerkezete és hangulata szembeszökően egyforma, de a leírások, képek, hasonlatok feltűnő bőséggel váltakoznak bennük. Az első énekcsoportban elmondja a költő, milyen boldog volt, mikor még nem ismerte a szerelmet s milyen boldogtalan most, hogy kedvese nem akarja meghallgatni; az ezután következő tíz dalstrófában ismét visszatekint gyönyörű gyermekkorára s elpanaszolja szerelmi bánatát. A második énekcsoportból megtudjuk, hogy még a tavasz és kikelet szépségei sem tudják megvigasztalni; a tíz dalstrófa arról értesít, hogy a háború zajában sem feledheti szívtelen eszményképét. A harmadik énekcsoportban a háború szörnyűségeit festi; a tíz dalstrófában boldogtalan szerelméről dalol. A negyedik énekcsoportban átkozza a pillanatot, melyben kedvesét megpillantotta; a tíz dalstrófában szerelmi szenvedéseit panaszolja. És így tovább.
Versgyüjteménye lírai regénynek volna mondható, ha több elbeszélő elem volna benne; pusztán csak dalgyüjteménynek nevezhetnők, ha a mese gyér szálai némikép egységbe nem fűznék a huszonegy éneket. A mese rövid és minden bonyolítás nélkül való: Himfy beleszeret Lizába, a leány azonban hidegen fordul el tőle; Himfy a francia háborúk zajába veti magát, de hiába küzd messze idegenben; mikor hazatér, újra meg kell győződnie Liza szívtelenségéről. Ez az egyszerű történet egészen elvész a lírai strófák bő áradatában. A költő kimeríthetetlenül ontja a szenvedélyes hangú vallomásokat. Szerelmi epekedése, kedvese szépségének rajzai, természeti képei gazdag sorozatban halmozódnak egymásra. Kétségbeesett lelkiállapotát tetszetősen festi, lángoló vallomásait viharos erővel szedi versbe. Előadása izgatott, strófái sebesen gördülők. A folytonosan ismétlődő kesergések kifárasztják a mai olvasót, de a régiek gyönyörűségüket találták bennük. Dícsérték a költő andalító érzéseit, csapongó képzeletét, hajlékony kifejezéseit, zamatos magyar nyelvét.
Az iskolákban emberöltőkön keresztül tanított híres dalstrófája: «Ott, ahol én nevelkedtem, Egy dombról egy patak folyt, Hányszor ott nem estvéledtem, Éltem akkor boldog volt. Vígan, amint öbölében Ama patak csordogált, Az ártatlanság ölében Életem úgy folydogált. Ez idők az örökségbe, Mint a vizek a mélységbe Lefolytanak: halandó! A jó hamar mulandó». Bölcselő tanítása: «Az életnek tengerében Két örvény van: szív és ész; A kettőnek egyikében A jobb ember könnyen vész. Az ész ezer bajt okozó, Ezt el lehet kerülni; A szív, minthogy ragadozó, Könnyű benn elmerülni. Engem a sors forgó szele Ez örvénybe csapott bele S elragadt ez engemet, A szív szerzi vesztemet». Bánatának rajza: «Napok jönnek, napok mennek, De búm csak nem távozik, És az órák elröppennek, De sorsom nem változik. A vulkánok kifáradnak, De nem az én tüzeim, Folyók, tavak kiapadnak, De nem az én könnyeim; Erdők, mezők felvidulnak, Csillagzatok megfordulnak, A szerencse forgandó, Csak inségem állandó». Visszaemlékezése eszményképére: «Itt ült, ott járt, ott nevetett, Itten színe változott; Itt rám kegyes szemet vetett, Büszke s gőgös volt amott; Ott játszott, itt gondolkodott, Amott örült és táncolt; Ott énekelt s fohászkodott, Itt szomorú s ott víg volt: Ezek azon gondolatok, Amelyekkel én mulatok; Ámor adja ezeket, Hogy kiszijjam mérgüket». Ideáljának magasztalása: «Hallottam én szép szavának Ezüsthangját zengeni; Filoméla panaszának Hangja nem oly isteni. A természet figyelmes volt, Olvadozni látszatott; A patak is lassabban folyt, A fatető hallgatott; Megszűnt minden madár dala, Minden Zefir fülel vala, Megszűnt minden fuvalom S mosolygott a fájdalom». Udvarló szavai: «Téged látlak az egeknek Magas tiszta kékjében; Téged látlak a vizeknek Folydogáló tükrében; Nappal a nap aranyának Ragyogó lángfényében; Éjjel a hold világának Reszkető ezüstjében. Minden időpercenetben, Mindennemű szegeletben, Üldözőm vagy szünetlen: Hagyj békét, ó kegyetlen!»
Való, hogy hasonló szerelmi dalsorozat Balassa Bálint óta nem volt a magyar lírában, de az is bizonyos, hogy az újonan feltűnt lírikus nem egyedül a maga érzelmeinek és képzeletének köszönhette Kesergő Szerelmét. Mint költő Petrarca tanítványa volt. A nagy olasz lírikus mély hatást tett rá, Petrarcát iparkodott utánozni, erényeit és hibáit egyaránt másolta. Koncepció, kompozíció, tárgy és hangulat tekintetében sokat köszönhetett mesterének. Még a versformát is tőle vette, példájára alkotta meg Himfy-strófáját: a szonetszerű szerkezettel bíró magyaros versalakot. Nemcsak stílust és formát kölcsönzött Petrarcától, hanem gondolatokat, képeket, hasonlatokat és kifejezéseket is. Annyira belemélyedt mestere olvasásába, hogy észre sem vette, mikor Himfy-dalaiban olykor Petrarca strófái csúsztak tolla alá. Még ideálja is másolata Petrarca eszményképének: Lizát is olyan női vonások jellemzik, mint Laurát.
Házassága után hozzáfogott a Himfy Szerelmei második részének megírásához. 1807-ben kiadott versgyüjteményével – A boldog szerelemmel – újabb babérokat aratott. Most már nem titkolta nevét. Terjedelmes előszót is függesztett kötete elé, beszámolt benne a Himfy Szerelmei keletkezésének történetéről. Mint hadifogoly azokon a helyeken írta Himfy első részét, ahol hajdanában Petrarca énekei szerelemmel töltötték el a szíveket, ahol a táj még most is szerelmet lehel a tüzes franciák között. Mikor hazakerült, barátai rávették versei kibocsátására. Voltak, akik megütközve látták, hogy szerelmes dalokat ír, de ő a gáncsolódásra nem ad semmit; az olyan emberrel, aki ezt a nagyszerű érzelmet kebelében soha nem érezte, szóba sem kíván állni. Mert a szerelem «az emberi természetnek legerősebb, legnemesebb, legszebb, legboldogítóbb indulatja, minden jónak, szépnek, felségesnek kútfeje, minden szeretetreméltó dolgoknak szerzője». Himfyje nem a száraz tudományos világ számára készült; katonának és mezei gazdának műve az, nem szabad az iskola regulái szerint megítélni; nem az iskola tanácsait követte, hanem szabad géniuszát. Ha Petrarca és mások előtte nem énekeltek volna, Himfyt mégis megírhatta volna, sőt talán még nagyobb eredetiséggel; de ha Zrínyi, Gyöngyösi, Faludi, Orczy, Ányos, Bacsányi, Virág, Kazinczy, Verseghy és főképpen Szabó Dávid előtte magyarul nem írnak vala, ha három Petrarca lakott volna is keblében, Himfyje mégsem születhetett volna meg. Nem tudós ő, nem literátor, csak a tiszta szerelem leírója s a hazáért, nemzetért, nyelvért minden áldozatra kész hazafi. «Most van ideje és foganatja a jó hazafiságnak. Kiki áldozzon, amivel tud! A jó hazafiság első kötelesség, első érdem. Szívvel, ésszel, értékkel teljesíthetjük ezen édes kötelességünket. Háromszor boldog, aki mind a hárommal áldozhat! Háromszor átkozott, ki mind a hárommal bír és egyikkel sem cselekszi! Amely nemzetnek nyelve nincs, annak nincs hazája, csak szállása; nincs hazafisága, mert nincs hazája és csak a szerencsés időknek tulajdoníthatja, hogy az ilyen nem nemzetet, hanem csoportot, más nagy nemzet el nem nyeli. Nem a föld, nem a folyók tartják össze a nemzetet, hanem a nyelv.»
Ezek után az emberre és költőre egyaránt jellemző vallomások után megzendíti strófáit. Liza a költőé! Vétkezett ellene, mikor azt állította, hogy az isteni leány nem szereti; szerette őt Liza mindig, csak a rossz emberek gátolták egyesülésüket. Áldott legyen a szerelem! «Más a világ ábrázatja, Másként látnak szemeim; Más a dolgok folyamatja, Máshangúak verseim; Mások éltem érezeti, Más alakja testemnek; Mások lelkem repületi, Más iránya létemnek; Más most egész természetem, Mert szeretek s szerettetem, Másként jár most az idő, Amióta enyém ő.» Attól a perctől fogva, hogy a pap megáldotta frigyüket, mámorító boldogságban folynak perceik; a költő nem cserélne senkivel e földön, még a mennyország örömeit sem áhítja. «A jövendő reményein Csügg a kényes ifjúság, A jelenlét örömein Száguldva csak általvág. Szívét a vén a mult idő Emlékével táplálva, A jelenkor kedveit ő, A balgatag fitymálja. Mind ez, mind az csalatkozik, Mert mindegyik álmodozik; A bölcs mindent összevesz, Ami volt, van s ami lesz.»
A Boldog Szerelmet huszonöt dal vezeti be, azután hét énekcsoport következik, mindegyik énekcsoport végén újabb dalok. Az énekcsoportok száma kevesebb, mint a Kesergő Szerelemben, de a dalok száma ugyanannyi kétszáz dal. Ismét csodálnunk kell a költőt, hogy ugyanazt az érzelmet és alaphangot milyen gazdag képzelettel és kifogyhatatlannak tetsző kifejezésbőséggel tudja illusztrálni. Örömtől ittasan kiáltja a világnak, hogy szenvedései véget értek s míg annakelőtte messze idegenben is hiába keresett enyhülést, most a föld legboldogabb embere: mindössze ennyi Boldog Szerelmének meséje, de ezt az egyetlen eseményt minden énekében újból és újból elárasztja a szerelmi vallomások, természeti leírások, optimista bölcselkedések özönével. Azonos hangnemben és azonos gondolatkörből zengi egyetlen érzelmét. Ha boldogsága nem ihlette is olyan hatalmasan, mint epedése; ha ismétlései feltűnőbbek is, mint előbbi kötetében; ha Kesergő Szerelmének mély szenvedélyét, megragadó hevét, érzelmi leleményben és költői képekben való gazdagságát nem tudta is elérni: érdeme, hogy ebben a költeményciklusában már kevésbé szorult idegen költők segítségére. Horatius költeményeiből ugyan feltűnően sok képet és gondolatot vett át, de olasz, francia és német olvasmányainak hatása csak itt-ott észlelhető. Dícsérhetjük bátorságáért is, hogy a családi boldogság megéneklésére és a házastársi szerelem dicsőítésére vállalkozott. Kazinczy Ferenc mellett ő a feleség első megéneklője XIX. századi költészetünkben.
Mikor a Kesergő Szerelem megjelent (1801), Kisfaludy Sándor egyszeriben híres ember lett, de jellemző az akkori irodalmi élet lassú mozgására, hogy Kazinczy Ferenc csak 1808-ban olvasta először a két Szerelmet, bár Kisfaludy Sándor iránt már évekkel azelőtt melegen érdeklődött. «Vettem Szerelmeidet – írja Kazinczy Ferenc a költőnek 1808 májusában – s csudáltalak. Dicsekedhetsz vele, hogy dalaid nem másoknak hasonlatosságokra vannak énekelve, hanem önszívedből buzogtak fel. Lebegett légyen bár előtted a Laura éneklője,… ki az, aki tégedet néki félénk követőjének ismerjen? Én részemről látom, miben hasonlítasz és nem hasonlítasz hozzá és ámbár fülem érzi, mennyivel bájolóbb az Ausóniai Sonettek zengése, mint ez a könnyebb verselésű dallás: örömmel vallom érdemeidet s köszönöm, hogy honunkra fényt hoztál.» Később Kazinczy Ferenc szigorú megjegyzéseket tett a Himfy Szerelmeire; leveleiben és egyik epigrammájában annak a véleményének adott kifejezést, hogy a Himfy-dalok nagy része tűzbe való. A Himfy-dalokról az Erdélyi Múzeum 1814. évfolyamában közzétett bírálata is megsértette Kisfaludy Sándort. (Az idevonatkozó okmánygyüjtemény: Kazinczy Ferenc levelezésének köteteiben és Kisfaludy Sándor minden munkáinak kiadásában.) – Amint a Kölcsey-Csokonai-vitában, itt is Toldy Ferenc állapította meg az igazságot. Szerinte Kisfaludy Sándor szerencsésen egyesítette a megújhodás korának új nyelvét, lírai erejét és finomultabb ízlését a maga gazdag teremtő képzeletével és erős nemzeties színével. Lírájában megvan az érzés lobogó lángja, a képzelet élénksége, a képek és hasonlatok rendkívüli gazdagsága, a festések ragyogó színvegyülete, a nyelv költőisége. (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872.) – Imre Sándor kevesebb lelkesedéssel nyilatkozott, de a mély érzést, emelkedett gondolatokat, bő képzeletet ő is dícsérte a Himfy Szerelmeiben. (A magyar irodalom és nyelv rövid története.;. kiad. Debrecen, 1874.) – Beöthy Zsolt kiemelte a költő kiapadhatatlan szenvedélyét, megragadó hevét, érzületének ritka nemességét, lírai képzeletének rendkívüli gazdagságát. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – Angyal Dávid is méltánylással nyilatkozott tehetségéről, de azt is megemlítette róla, hogy a fantázia erejében és a nyelv művészetében nem érte el Petrarcát, azonkívül néhány francia lírikus is, mint Deshouliéres, Parny, Bertin, erősen hatott rá. (Kisfaludy Sándor minden munkái. VIII. köt. Budapest, 1893.) – Heinrich Gusztáv szerint a Himfy Szerelmeit a magyar líra történetében előkelő hely illeti meg, dalainak egy része nem avul el soha. Kisfaludy Sándorra nézve is álla nagy német költő szava, hogy aki kora legjobbjainak eleget tett, az örökké él. (Kisfaludy Sándor munkái. I. köt. Budapest, 1903.) – Császár Elemér szerint a Kesergő Szerelem a magyar szerelmi lírának Balassa Bálint óta legjelentősebb hajtása. Petrarca hatása, az énekek terjengőssége, a változatosság hiánya szembetünö ugyan, de a költő stílusa hajlékony, nyelve kifejező, leírásai megkapók. A Boldog Szerelemben a hibák szembetűnőbben jelentkeznek. (Kisfaludy Sándor. Budapest, 1910.) – Kéky Lajos szerint Kisfaludy Sándor költészete a falusi magányában élő dunántúli nemesúr költészete, ennek érzésvilágával és szemléletkörével. A természetérzésnek Kisfaludy Sándor az első kiváló képviselője költészetünkben, ő érezteti először bensőségesebbnek a kapcsolatot az ember belső világa és a természet között. Képzelete a Kesergő Szerelemben Rousseau hatása alatt komor természeti képekből alkot romantikus keretet érzelmeihez, az egész mindenséget szívélete körébe vonja, lírai hevét sötétre stilizált eszményi tájkép keretébe helyezi. A Boldog Szerelem már a Dunántúl mosolygó vidékeire visz bennünket, a költő itt Kleist modorában dolgozik, aprólékos részletezéssel festi tájképeit. Nyájas jelenségeket lát maga körül, az egyszínű epekedés és örökös sóhajtozás helyett testi-lelki gyönyörűségeit énekli, magyar levegője érzésben is magyarosabbá teszi dalait. (A Dunántúl a két Kisfaludy költészetében. Keszthelyi Helikon. Keszthely, 1925.) – Gálos Rezső szerint a Kesergő Szerelem megjelenése forradalom volt a magyar költészet történetében. A költő belső élményeinek tömegét zuhatagként ontotta. A legegyetemesebb érzések szólaltak meg lantján, a szerelem és a fájdalom indulata izzó erővel jelentkezett jól pergő soraiban. Páratlan sikerét magyaros ritmusú versformája is segítette. Verskötete az Etelka és a Falusi Nótárius óta az első sokat olvasott magyar könyv lett. (Húsz év története Kisfaludy Sándor életéből. Kisfaludy Sándor hátrahagyott munkái. Győr, 1931.)
Irodalomtörténetíróink régebben sokat foglalkoztak azzal a kérdéssel: ki volt a Himfy-dalok női eszményképe? Kisfaludy Sándor, mint házas ember, azt állította, hogy Szegedy Róza iránt érzett reménytelen vágyódása iratta vele a Kesergő Szerelmet; de mikor Toldy Ferenc 1874-ben áttanulmányozta a költő kiadatlan kéziratait s ezek alapján tudomást szerzett a klagenfurti grófné szerepéről, nem habozott fölfedni az igazságot. Toldy Ferenc szerint Kisfaludy Sándor szemében Szegedy Róza csak «hasznos parthie» volt, igazában Pepi grófnét szerette s ebből a féktelen szerelemből vette a lángot Kesergő Szerelmének megírásához. Toldy Ferenc igazságszeretetére jellemző, hogy bár évtizedeken keresztül hirdette Szegedy Róza ihlető hatását, mikor élete utolsó éveiben más meggyőződésre jutott, nem habozott régebbi tanítását visszavonni. (Kisfaludy Sándor vegyes leveleiről. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 10. köt. Budapest, 1875.) – Az új felfogás ellen többen is állást foglaltak. A régi nézethez ragaszkodók főkép azt bizonyítgatták, hogy Kisfaludy Sándor szerette Szegedy Rózát, különben is sokkal egyenesebb lelkű ember volt, semhogy fel lehetne róla tenni az alakoskodást. – Császár Elemér szintén Szegedy Róza személyéhez kapcsolta a versgyüjtemény keletkezését. (Kisfaludy Sándor. Budapest, 1910.) – Szegedy Rózát látta a Kesergő Szerelem ihlető múzsájának Gálos Rezső is. (Húsz év története Kisfaludy Sándor életéből. Kisfaludy Sándor hátrahagyott munkái. Győr, 1931.) – A valóság bizonyára az, hogy a Kesergő Szerelem dalai különböző szerelmi viszonyokban gyökereznek, de a költő, mint boldog férj és óvatos családfő, utólagosan felesége alakjához kapcsolta valamennyi dalát. Így jutott Pepi grófné helyébe Szegedy Róza: a szerelmes külföldi asszony helyébe a «lelkes magyar leány».
Kiadások. – Himfy szerelmei. A kesergő szerelem. Buda, 1801. (Nemcsak a szerző hallgatta el nevét, hanem a kiadó is. A névtelen kiadó előszót írt a könyv elejére, a szerelmi költészet fontosságát fejtegette benne s felhívta a figyelmet a most föllépő költő nagy tehetségére: «A magyar nyelvben is valának már több éneklői a szerelemnek: de vagy csak egyes kevés énekekben s az elegyes munkák között mintegy elhintve; vagy némelyek szinte eltévesztették az utat, midőn az ártatlan szerelemnek sem elég méltó tárgyára, sem annak festésében igaz, tiszta, eleven színekre nem találtak. Himfy Szerelmei, melyek most látnak először közvilágosságot, minden tekintetben megérdemlik a fő dícséretet. Ugyanis húsz énekben és kétszáz dalokban oly szerencsés ecsettel, oly élő s érdeklő képekben rajzolja ő le a kesergő szerelmet, hogy mindegyikéből azonnal kitündöklik a szűz szemérem, a fiatal természet, az állhatatos hívség, a rövid vers nemében a legszebb gondolatok változó bősége, a ritka könnyűség s az igaz magyar ajaknak kényes tulajdona. Vádolja bár ezentúl valaki nyelvünket, hogy csak a véres hadaknak rettentő ábrázolására alkalmatos: Himfy Szerelmei már előre megcáfolták. Mik legyenek tehát Himfy Szerelmei: ítélje el, akinek szíve van. Ki légyen Himfy tulajdonképpen: a dologhoz nem tartozik». A lelkes kiadó Péteri Takáts József ügyvéd volt, Kisfaludy Sándor barátja. Sok jó szolgálatot tett a költőnek: segítette házasuló szándékában, elvállalta verses kötetének kiadói gondját, kijárta a cenzúra engedélyét, viselte a nyomdai költségeket. Mikor a bécsi magyar cenzor megadta az imprimaturt, a bécsi magyarok fényes lakomát rendeztek Kisfaludy Sándor tiszteletére. Ezen az ünnepségen – az első magyar irodalmi banketten – a Bécsben tartózkodó írók közül többen megjelentek, így Bacsányi János, Báróczi Sándor, Decsy Sámuel, Horányi Elek, Kerekes Sámuel, Pánczél Dániel, Révai Miklós, Sándor István.) – A verses kötet második kiadásában már a Boldog Szerelem is benne van: Himfy Szerelmei. A kesergő szerelem. A boldog szerelem. Buda, 1807. – A különféle kiadások s a német, angol, olasz, francia és latin fordítások egybeállítása Angyal Dávid Kisfaludy-kiadásában: Kisfaludy Sándor minden munkái. I. köt. Budapest, 1892. – Azóta is több kiadása jelent meg. (Olcsó Könyvtár, Remekírók Képes Könyvtára, Franklin-Társulat Magyar Remekírói, Franklin-Társulat Magyar Klasszikusai.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Imre Sándor: A magyar irodalom és nyelv rövid története. 3. kiad. Debrecen, 1874. – U. az. Az olasz költészet hatása a magyarra. Budapesti Szemle. 1878. évf. – Rényi Rezső: Petrarca és Kisfaludy Sándor. Budapest, 1880. – Széchen Antal: Kisfaludy Sándor. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 26. köt. Budapest, 1880. – Dengi János: A Kesergő Szerelem. Temesvár, 1882. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Angyal Dávid: Kisfaludy és Petrarca. Irodalomtörténeti Közlemények. 1891. évf. – U. az: Kisfaludy Sándor minden munkái. I. köt. Budapest, 1892. – Imre Sándor: Irodalmi tanulmányok. II. köt. Budapest, 1897. – Csapó Antonin: Kisfaludy Sándor és Horatius. Esztergomi bencés gimnázium értesítője. 1899. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VI. köt. Budapest, 1899. – Erdélyi Pál: Himfy. Uránia. 1902. évf. – Katona Lajos: Petrarca, Kisfaludy Sándor és Kazinczy. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1905. évf. – Angyal Dávid: Kisfaludy Sándor. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Császár Elemér: Kisfaludy Sándor és a francia irodalom. Beöthy-emlékkönyv. Budapest, 1908. – Mező Ferenc: Tibullus a magyar irodalomban. Budapest, 1908. – Császár Elemér: Kisfaludy Sándor. Budapest, 1910. – Gálos Rezső: A Himfy Szerelmei forrásaihoz. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1911. évf. – Csipak Lajos: Horatius hatása az ó- és újklasszikus iskola költőire. Kolozsvár, 1912. – Alszeghy Zsolt: Epigon lirikusaink a XIX. századig. Irodalomtörténeti Közlemények. 1917. évf. – Békei Jolán: A francia hatás Kisfaludy Sándor lírai költészetében. U. o. 1925. évf. – Kéky Lajos: A Dunántúl a két Kisfaludy költészetében. Keszthelyi Helikon. Szerk. Lakatos Vince. Keszthely, 1925. – Gálos Rezső: A Dunántúl a két Kisfaludy költészetében. Budapest, 1927. – Rácz Lajos: Rousseau és Magyarország. Debreceni Szemle. 1927. évf. – Málly Ferenc Petrarca hatása Kisfaludy Sándorra. Szegedi áll. reálgimnázium értesitöje. 1928. – Szabó Mihály: Kisfaludy Sándor és Petrarca. Budapest, 1928. – Waldapfel József: A Boldog Szerelem és az első Regék történetéhez. Irodalomtörténeti Közlemények. 1928. évf. – Major Ervin: Kisfaludy Sándor a magyar zenetörténetben. Muzsika. 1929. évf. – Harsányi István: Rokokó ízlés a magyar irodalomban. Sárospatak, 1930. – Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. Budapest, 1929. – Gálos Rezső: Adatok a Himfy Szerelmeihez. Győri Szemle. 1930. évf. – U. az: Illusztrációk a Himfy Szerelmeihez. U. o. 1930. évf. – U. az: Húsz év története Kisfaludy Sándor életéből. Kisfaludy Sándor hátrahagyott munkái. Győr, 1931.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages