ARANY JÁNOS, A PRÓZAÍRÓ ÉS MŰFORDÍTÓ.
ARANY JÁNOS, A PRÓZAÍRÓ ÉS MŰFORDÍTÓ.
PRÓZAI munkái – két ifjúkori novellája és a szabadságharc idején írt politikai cikkei kivételével – a tudományos próza körébe tartoznak. – Egy egyszerű beszélyke (1846) című novellája romantikus történet. Ilonka, a tiszteletesék árva szolgálóleánya, szereti Mokány Ferkét, de ez börtönbe kerül, a leány pedig nőül megy Gézengúz Mátyáshoz, a rút harangozóhoz; Gézengúz hirtelen meghal, Ilonka férje megmérgezésével vádoltatva börtönbe kerül, ott elemészti magát; Mokány megőrül, kiszökik börtönéből, feldúlja Gézengúz és Ilonka sírját s egy szénaboglyán elégeti magát. – Herminában (1846) egy nemesifjú, Szerényi Gyula, emésztő féltékenységének áldozata lesz, szerelmese megőrül holttesténél; szerették egymást, de a kölcsönös bizalmatlanság megsemmisítette frigyüket. – A két történet csupa valószínűtlenség, a mese szálainak bonyolítása tapogatódzó, igazi magyar levegő egyikben sincs. Mikor ez a két novella megjelent, elbeszélő irodalmunk már nem elégedhetett meg az ilyen romantikával.
Első tudományos értekezése, a Valami az asszonáncról, 1850-ben jelent meg; ezt követte A magyar nemzeti versidomról szóló tanulmánya 1856-ban; a magyar verselmélet terén alapvető fontosságú mind a kettő. Előzőleg Fogarasi János, Erdélyi János, Toldy Ferenc, Greguss Ágost és Szénfy Gusztáv járultak néhány adalékkal a magyar nemzeti verselés elméletéhez, de az 1850-es évek derekáig uralkodó homályt csak Arany János fejtegetései oszlatták el. Rámutatott az asszonancia jogosultságára, megállapította a magyar rímelés szabályait, éles ítélettel szólt a magyar ritmusról; megmagyarázta, mi a hangsúlyos verselés, egybeállította a magyaros verssorokat, vizsgálta a magyaros strófaszerkezeteket; felhívta a figyelmet arra, hogy az óklasszikus és nyugateurópai versformák mellett nem szabad elhanyagolni az eredeti magyar verselést sem. Általában a magyar nemzeti versidom fogalmát és alapvonalait ő határozta meg és foglalta először rendszerbe.
Nemcsak verstani, hanem stilisztikai és nyelvészeti kérdésekkel is szívesen foglalkozott. A stílus hibáira, a helyes magyarságra, helyesírásra, szórendre vonatkozó észrevételei kitűnő nyelvérzékről tanuskodnak; esztétikai kérdésekről számos becses észrevételt szórt szét prózai dolgozataiban. Nem tudományos elméletekből indult ki, hanem a gyakorlatból. Poétikai tanításai éles itélőtehetség, finom stílusérzék, önálló gondolkodás gyümölcsei.
Kiváló boncoló elméről tanuskodnak irodalomtörténeti tanulmányai is. Naiv eposzunkat tárgyaló értekezésében a veszendőbe ment régi magyar mondákról és történeti költeményekről eredeti észrevételeket tett; s ha fejtegetéseiben több is a költői sejtés, mint a kétségbevonhatatlan tények sorozata, egyes megállapításaival ma is számot kell vetnie az irodalomtörténetírásnak.
Zrínyi és Tasso című akadémiai székfoglaló értekezésében találó megjegyzéseket tett az eposzírókról s egybevetette a Szigeti Veszedelem első három énekét Tasso és Vergilius hőskölteményével. Összeállította a mese párhuzamos helyeit, kiemelte a szerkezet, jellemzés, költői előadás egyezéseit, feltüntette a különbségeket. Tanulmányában a tudós alapossága a költő művészi érzékével egyesül. – Hasonló tudományos körültekintés és a költői szépségek finom megérzése jellemzi Bánk Bán-tanulmányait. Elemző ereje különösen a szereplők lelki rajzában, a homályos részek megvilágításában és a látszólagos hézagok áthidalásában tűnik ki. – Írói arcképei Baróti Szabó Dávid, Gvadányi József, Gyöngyösi István, Orczy Lőrinc és Ráday Gedeon költészetének kiválóan sikerült jellemzései. – Irodalomtörténeti vázlata nem tanuskodik nagyobb önállóságról, de az anyag ügyes csoportosítása és a jellemzés találó volta miatt érdemes az említésre. – Jeles ítélőképesség tűnik elő Bírálataiból. Szigorúan, de jóakaratúlag ítélt s még a gyöngébb munkákban is iparkodott valami értékeset fölfedezni. Némelyik bírálata egész kis tanulmány. – Barátaihoz intézett leveleiben is többször nyilatkozott irodalmi kérdésekről. Legösszefüggőbb láncolatú Petőfi Sándorral és Tompa Mihállyal folytatott levelezése; igen értékesek Csengery Antalhoz, Gyulai Pálhoz, Lévay Józsefhez, Szász Károlyhoz, Szilágyi Istvánhoz és Toldy Ferenchez írt levelei is. Őszinte hangjuk, egyéni stilizálásuk, gyökeres magyarságuk éppen nem igazolják azt a rossz véleményt, amellyel a költő a maga prózáját szemlélte.
Arany János prózai dolgozatai, tartalmi értéküket tekintve, szerzőjük gazdag szellemének igen értékes emlékei; formai szempontból erényük az előadás nyugodtsága, a kifejezések magvassága, a mondatalkotás tökéletessége. Nem színes, nem könnyed, nem fordulatos ez a próza, inkább feszült figyelmet kívánó, de a gondosan kidolgozott körmondatok megfontolt mozgásáért bő kárpótlást nyujt a szerző logikájában való gyönyörködés. Prózai remeket nem írt a költő; kedve sem volt arra, hogy prózaíró legyen; inkább körülményei sodorták a próza felé. Akadémiai tagsága s különösen folyóirat-szerkesztése kényszerítette arra, hogy az értekező prózát is művelje.
Mint szerkesztő, fontos hivatást töltött be az 1860-as évek első felében. Bár örökös volt a panasza az értékesebb kéziratok hiánya miatt, folyóiratait magas színvonalra emelte. Mind a Szépirodalmi Figyelő, mind a Koszorú a kitűnő munkatársak egész sorával dicsekedhetett; a két folyóirat mindegyik füzetén meglátszott a kéziratait példás pontossággal javítgató szerkesztő munkája. A szépirodalmi rész, a kritikai szemle és a vegyes rovatok a lelkes, gondos, ízléses szerkesztés mintái voltak. Hogy még ilyen nagyra hivatott folyóiratok sem tudtak felvirágozni, sőt a pártolás hiánya miatt mind a kettőnek meg kellett szűnnie: jellemző az akkori idők szegényes szellemi viszonyaira.
A külföldi irodalmakhoz való kapcsolata Homerosból és Vergiliusból indult ki, a német irodalomból a Nibelung-ének ragadta meg. Itt látta azt a tragikus végzetességet, hogy egyesek bűnei miatt milyen feltartózhatatlanul köszönt be az egyetemes romlás. A lovagvilág színes képeinek festéséhez Ariosto és Tasso munkáiból vett át költészetébe néhány ecsetvonást. Az angolok közül Byron hatott rá feltűnően. Volt egy korszaka, az 1850-es években, amikor egész lelkével magába szívta a byroni levegőt, hangja és elbeszélő módja hasonló volt az angol költőéhez. Epikus művészetének tökéletesítésére még olyan távoli forráshoz is elment, mint Firduszi.
Fordításai is mutatják, milyen becsvággyal mélyedt egyes külföldi klasszikusokba. Shakespeare három drámájának és Aristophanes összes vígjátékainak művészi fordításával örökemlékűvé tette nevét a magyar műfordítás történetében. Shakespeare behatóbb tanulmányozását már az 1840-es évek első felében megkezdte, fordítgatott is Shakespeareből, de igazi nagy kedvvel akkor látott a munkához, amikor Tomori Anasztáz az 1850-es évek végén elvállalta a teljes magyar Shakespeare kiadásának költségeit. A nagy munka programmját ő dolgozta ki, a vállalat számára három színdarabot fordított. (A szentivánéji álom, Hamlet dán királyfi, János király.) Fordításait nemcsak a nyelv szépsége és a verselés technikája teszi nagybecsűekké, hanem az angol költő szellemébe való behatolás és az eredeti szöveg mesteri tolmácsolása is. Egészen beleélte magát Shakespeare világába, az angol eredetinek még legnehezebb szójátékait is átültette nyelvünkbe.
Hasonló művészettel készült Aristophanes-fordítása. (A lovagok, A felhők, A darazsak, A béke, Az acharnaebeliek, A madarak, A békák, Lysistrate, A nők ünnepe, A nőuralom, Plutos.) A görög szöveg nagy szókincsét, kifejezésbeli gazdagságát, komikus szóalkotásait, furcsa szójátékait páratlan nyelvtehetséggel fordította magyarra. Aristophanes sajátságos élcelődésére, csűrt-csavart szólásaira, fürge hangjátékaira, pórias kifejezéseire mindig megtalálta a megfelelő magyar visszhangot.
Prózai munkáinak időrendi sorozata. – Egy egyszerű beszélyke. Életképek. 1846. évf. (Riedl Frigyes szerint ebben a novellában már megtalálható a Tengeri-hántás csirája; egyik hősének, Gézengúznak, alakjában rá lehet ismerni Viktor Hugo Quasimodójára, a Notre Dame óriására. Kéky Lajos szerint a novellában megvan az Ágnes asszony történetének egypár eleme; a költő erkölcsi felfogásának magva itt már ugyanaz, mint amellyel később Ágnes asszony sorsát nézi.) – Hermina. Életképek. 1846. évf. (Riedl Frigyes szerint a Tetemrehívás ehhez a novellához vezethető vissza; Hermina úgy őrül meg, mint később Kund Abigél. Kéky Lajos szerint ez a novella az elsőhöz viszonyítva haladást mutat; ebben már mutatkozik az író törekvése a lelki elemzésre. Szinnyei Ferenc szerint a második novella talán még az elsőnél is rosszabb, nyoma sincs benne Arany későbbi epikus tehetségének.) – Valami az asszonáncról. Pesti Röpivek. 1850. évf. (A tanulmánynak csak a fele jelent meg, mert a folyóirat megszűnt; egész terjedelmében Toldy Ferenc Új Magyar Múzeuma hozta 1854-ben.) – A magyar nemzeti versidomról. Először a nagykőrösi református gimnázium 1856. évi értesítőjében jelent meg. (Másodszor: Új Magyar Múzeum. 1856. évf.) – Zrínyi és Tasso. Budapesti Szemle. 1859–1860. évf. (Akadémiai székfoglaló értekezése. Másodszor: Arany János prózai dolgozatai. Budapest, 1879.) – Naiv eposzunk. Szépirodalmi Figyelő. 1860. évf. (Másodszor: Arany János prózai dolgozatai. Budapest, 1879.) – Gyöngyösi István, Orczy Lőrinc, Gvadányi József, Baróti Szabó Dávid, Ráday Gedeon. Koszorú. 1863–1864. évf. (Másodszor 1879-ben.) – Bánk Bán-tanulmányok. Arany János prózai dolgozatai. Budapest, 1879. (Eleinte ezt az 1858-ból való befejezetlen munkáját szánta akadémiai székfoglalójának, de mikor megtudta, hogy Gyulai Pál is ezen a témán dolgozik, lemondott tervéről s a Zrínyiász tanulmányozásába kezdett. Bánk Bánról vallott felfogása sok tekintetben egyezik Gyulai Páléval, de van különbség is magyarázataiban.) – Bírálatai a Szépirodalmi Figyelő és a Koszorú hasábjain jelentek meg. (A legjellemzőbbeket Bulcsú Károly, Dózsa Dániel, Fejes István, Garay Alajos, Malvina, Szász Gerő, Szász Károly, Tompa Mihály, Vas Gereben, Vida Károly munkáiról írta.) – Szerkesztősége idején két orosz elbeszélést fordított németből folyóirata számára. (Gogol Miklós: A köpönyeg; Sollohub: Előkelő világ. Utóbb a fordító neve nélkül mindkettő megjelent az Olcsó Könyvtárban is.) – Levelezéséből Petőfi Sándorral váltott levelei a legérdekesebbek. (Arany László szerint: «Természetük sok ellenkező vonása, az egyiknek vérmes, heves, nyughatatlan, gyakran erőszakos, a másiknak szelíd, magába vonuló, szerény jelleme, úgy látszik, mint két kerék egybevágó fogai, jól illettek egymáshoz. Még csak össze sem zördültek soha, pedig, úgy hiszem, ezt Petőfiről kevés írótársával szemben mondhatni el. Atyám az ő hálás lelkének egész melegével árasztotta el barátját, míg élt, eltűnése után pedig alakját és barátságuk emlékét eszményi fénykörrel vonta be. Négy költeménye van az ő emlékének szentelve: Emléklapra, A honvéd özvegye, Emlények, Harminc év mulva. Az említett négy költeményen kívül sok más versében is feltör kebeléből egy-egy sóhaj elvesztett barátja után».)
«Aranynak, írja Riedl Frigyes, nem adatott, hogy a prózában is, mint a költészetben, új pályát nyisson: bármennyire jeles is a Toldi szerzőjének prózája, nagyobb prózai remeke nincs, stílusában pedig van valami rejtett hiány, melyet numerózus magyarságán, nyugodt világosságán és minden formai tökéletességén át is hol erősebben, hol homályosabban érezünk. Legfeltűnőbb sajátossága Arany prózai stílusának a nyugodtság. Ebben van stílusának fénye, ebben van árnyéka is. Az erő, a biztosság nyugalma ez, mely mindent kellően megvilágít, pontról-pontra haladva tételeit meggyőzően fejtegeti, majd körmondattá szélesbül, majd döntő következtetéssé tömörül. De viszont úgy érezzük, mintha e klasszikus tökéletességű próza nyugodtsága hosszabb előadásnál elfárasztana bennünket, mert némi egyhangúságot kelt, mintha a teljes világosság, mely egyenlő erővel, árnyéktalanul ömlik el a prózán, idővel mégis kissé ellankasztana. A magyarázó, fejtegető szemlélődés végül már szinte vontatottnak tetszik; helyébe már előretörő mozgékonyságot óhajtanánk. Prózája nem könnyű, nem fordulatosan élénk. „Haj az én prózám! Minden periódus hat ökör erejével születik meg és úgy nyikorog, mint az oláh kerék.” Ha azonban stílusa nem játszik is tarka színekben, nyugodt folyama mellett is elég változatos. Hellyel-közzel virág: egy-egy metafora nyílik benne, mely egyszerre megérzékít oly valamit, amit más író csak fárasztó fejtegetésekkel bír megmagyarázni. Majd ismét az irónia finom mosolyát látjuk, majd egy öldöklő epigramm éle villog elénk. Tanulmányaiban nem tudományos irodalmunk halványra betegedett, elvont zsargonját találjuk; a tudós nyelvén is megérzik ép eleven voltánál és megjelenítő erejénél fogva a népies szólam friss illata». Műfordítónak elsőrangú. «Sajátos tehetsége rendkívül kedvezett a műfordításnak. A szimpátia adományának segítségével beleélte magát az idegen költő világába és sajátosságaiba, nagy nyelvtehetsége pedig arra képesítette, hogy az idegen nyelv alakjait a legeredetibb magyar zamattal adja vissza. Ő bizonyára legnagyobb fordítónk és mint ilyen is megérdemli a méltató jellemzést. Fordításainak fő sajátossága nagy hűségük. Ha fordításait más híres fordításokkal vetjük össze, mindig azt fogjuk tapasztalni, hogy az övéi értelemre közelebb állnak az eredetihez. Általában mondhatni, hogy hívebb Schlegelnél, ki a leghíresebb Shakespeare-fordító és Droysennél, ki a legjelesebb Aristophanes-fordító. A fordított mű tömörségét mindig eléri, a gondolatbeli részeknek is méltó párját adja; csak a tisztán lírai elem, a könnyű báj visszaadásában marad néha az eredetinek szépségein alul». (Arany János. 3. kiad. Budapest, 1904.)
Kiadások. – A szentivánéji álom. Pest, 1864. (Shakespeare Minden Munkái magyar fordításának a Kisfaludy-Társaságtól közrebocsátott sorozatában ez az első kötet. Később még számos kiadása jelent meg, 1888. évi díszkiadását Csiky Gergely látta el bevezetéssel és jegyzetekkel.) – Hamlet, dán királyfi. Pest, 1867. (A sorozat nyolcadik kötete. Számos kiadása közül Csiky Gergelyé volt a legelterjedtebb.) – János király. Pest, 1867. (A sorozat tizennegyedik kötete. A későbbi Shakespeare-díszkiadásban ez a kötet is megjelent Csiky Gergely jegyzeteivel.) – Arany János prózai dolgozatai. Budapest, 1879. (Tanulmányainak első gyüjteménye a M. T. Akadémia kiadásában. Tartalma: Zrínyi és Tasso, Bánk Bán-tanulmányok, Írói arcképek, Naiv eposzunk, verstani értekezések és hat bírálat.) – Aristophanes vígjátékai. Három kötet. Budapest, 1880. (A fordítást a M. T. Akadémia a Karátsonyi-jutalommal tüntette ki.) – Ercsey Sándor: Arany János életéből. Budapest, 1883. (A költő családi leveleinek közlése.) – Arany János összes munkái. Nyolc kötet. Budapest, 1884–1885. (Prózai munkáinak és fordításainak gyüjteménye Markovics Sándor jegyzeteivel. Az Aristophanes-fordítás magyarázó szótára Ponori Thewrewk Emil műve.) – Arany János hátrahagyott iratai és levelezése. Négy kötet. Budapest, 1888–1889. (Önéletrajza, levelezése, folyóiratokban szétszórt cikkei, kéziratban maradt dolgozatai Arany László jegyzeteivel.) – Arany János és Petőfi Sándor levelezése. Budapest, 1894. (Gyémántkiadás.) – Katona József Bánk bánja. Arany János magyarázataival. Budapest, 1898. (Több kiadásban.) – Várdai Béla gyüjteménye: Kisebb adalékok Arany János esztétikai nézeteihez. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1908. évf. (Apróbb cikkek és szerkesztői megjegyzések a Szépirodalmi Figyelőből és Koszorúból.) – Válogatott prózai dolgozatai és Shakespeare-fordításai önálló szövegkiadásokban. (Olcsó Könyvtár, Magyar Könyvtár.) – Pap Károly kiadása: Arany János magyar irodalomtörténete. Budapest, 1911. (Nagykőrösi diktátumai az Olcsó Könyvtárban.) – Hamlet, dán királyfi. Fordította Arany János. Bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Alexander Bernát. Budapest, 1914. (Shakespeare Összes Színműveinek a Kisfaludy-Társaságtól megindított sorozatában.) – Gálos Rezső kiadása: Arany János novellái. Budapest, 1923. (Olcsó Könyvtár.) – Gulyás Pál: Magyar irodalmi lexikon. Budapest, 1925-től. (Közli a költő szétszórtan megjelent, régebben ismeretlen leveleinek jegyzékét.) – Mikes Lajos: Szendrey Júlia levelesládájának kincsei. Budapest, 1928. (Ismeretlen Arany-szövegek első közlése.) – Darnay Kálmán: Arany János levelei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1931. évf. (A sümegi áll. Darnay-Múzeum kézirattárából.)
Irodalom. – Heinrich Gusztáv: Arany János prózai dolgozatai. Fővárosi Lapok. 1879. évf. – Riedl Frigyes: Arany János prózai dolgozatai. Budapesti Szemle. 1879. évf. – Volf György: Arany János prózai dolgozatai. Magyar Nyelvőr. 1879. évf. – Ábel Jenő: Arany János Aristophanese. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1880. évf. – Greguss Ágost: Shakspere pályája. Budapest, 1880. – Imre Sándor: Arany János és Aristophanese. Budapesti Szemle. 1885. évf. – Riedl Frigyes: Arany János. Budapest, 1887. – Négyesy László: A magyar verselmélet kritikai története. Budapest, 1888. – Balassa József: Arany János mint nyelvész. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1893. évf. – Arany László: Arany János hátrahagyott versei. Budapest, 1897. – Benkó Imre: Arany János tanársága Nagykőrösön. Nagykőrös, 1897. – Danka Placid: A szójáték Arany János Aristophanesében. Egyetemes Philologiai Közlöny, 1897. évf. – Imre Sándor: Irodalmi tanulmányok. I. köt. Budapest, 1897. – Jónás Károly: Arany János levelezése. Akadémiai Értesítő, 1899. évf. – Binder Jenő: Párhuzamok Aranyhoz. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1900. évf. – Várdai Béla: Arany János prózaírói hagyatékához. U. o. 1901. évf. – Pap Illés: Arany János az eposzi hitelről. U. o. 1902. évf. – Tolnai Vilmos: Arany János az eposzi hitelről. U. o. 1902. évf. – U. az: Széljegyzetek Arany Jánoshoz. U. o. 1902. évf. – Szily Kálmán: Arany János és Szarvas Gábor. Magyar Nyelvőr. 1902. évf. – Pollák Miksa: Arany János és a biblia. Budapest, 1904. – Dénes Lajos: Arany János esztétikai nézetei. Budapesti VII. ker. Barcsay-u. állami gimnázium értesitője. 1905. – Szinnyei Ferenc: Arany János humora. Budapesti Szemle. 1905. évf. – Ritoók Emma: Arany János elmélete az eposzról. Budapest, 1906. – Beöthy Zsolt: Arany János. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Dézsi Lajos: Arany János magyar irodalomtörténete. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1908. évf. – Nagy Zsigmond: Arany János magyar irodalomtörténete. U. o. 1908. évf. – Kéky Lajos: Arany János pályakezdése. Beöthy-emlékkönyv. Budapest, 1908. – Radó Antal: Arany Shakespeare-fordításai. Magyar Shakespeare-Tár. 1908. évf. – Reichard Piroska: Arany Hamlet-fordításáról. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1908. évf. – Szinnyei Ferenc: Arany a kompozícióról. Irodalomtörténeti közlemények. 1908. évf. – Várdai Béla: Arany János kritikai álláspontja. Beöthy-emlékkönyv. Budapest, 1908. – U. az: Kisebb adalékok Arany János esztétikai nézetéhez. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1908. évf. – U. az: Arany János költői hagyatékához. Budapesti Szemle. 1909. évf. – Bayer József: Shakespeare drámái hazánkban. Két kötet. Budapest, 1909. – Gálos Rezső Arany mint műbíráló. Uránia, 1909. évf. – Nógrádi László: Arany mint kritikus. Irodalomtörténeti Közlemények. 1909. évf. – Szinnyei Ferenc: Arany János. Budapest, 1909. – Boromisza Jenő: Arany János mint esztétikus. Verseci állami reáliskola értesítője. 1910. – Szinnyei Ferenc: Arany János tudományos munkássága. Budapesti Szemle. 1910. évf. – Gálos Rezső: Arany János esztétikája. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1910. évf. – Bleyer Jakab: Párhuzamok Arany esztétikájához. U. o. 1911. évf. – Kéky Lajos: Arany János elbeszélő költészete. Budapesti Szemle. 1911. évf. – Tóth Gyula: Arany prózájának szófűzése. Budapest, 1911. – Elek Oszkár: Arany János és Erdélyi János Bulcsú-bírálata. Irodalomtörténeti Közlemények. 1912. évf. – Voinovich Géza: Arany János kiadatlan Goethe-fordítása. Heinrich-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Dengi János: Arany német nyelven. Egri állami reáliskola értesítője. 1913. – Gulyás Pál: Magyar szépirodalom idegen nyelven a M. N. Múzeum könyvtárában. Magyar Könyvszemle. 1913. évf. – Fest Sándor: Arany János angol olvasmányaihoz. Irodalomtörténet. 1914. évf. – Kardos Lajos: Arany János novellafordításai. Irodalomtörténet. 1915. évf. – Beöthy Zsolt: Shakespeare és Arany. Budapesti Szemle. 1916. évf. – Riedl Frigyes: Shakespeare és a magyar irodalom. Budapest, 1916. – Császár Elemér: Arany János mint irodalomtörténetíró. Irodalomtörténet. 1917. évf. – U. az: Shakespeare és a magyar költészet. Budapest, 1917. – Dóczy Jenő: Arany János kritikai iránya. Nyugat. 1917. évf. – Gulyás Pál: Egy negyedszázad Arany János-irodalma. Irodalomtörténet. 1917. évf. – Hegedüs István: Arany János és Aristophanes. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1917. évf. – Karl Lajos: Arany János egy francia bírálója. Uránia. 1917. évf. – Kéky Lajos: Tanulmányok Arany János epikájáról. Budapest, 1917. – Négyesy László: Arany művészete és elmélete. Akadémiai Értesítő. 1917. évf. – Pitroff Pál: Arany János és a harmónia. Uránia. 1917. évf. – Riedl Frigyes: Arany mint nyelvész. Magyar Nyelv. 1917. évf. – Simonyi Zsigmond: Arany János nyelvének hatása. Magyar Nyelvőr. 1917. évf. – Szegedy Rezső: A Toldi-trilógia szerb fordítása. Irodalomtörténeti Közlemények. 1917. évf. – Szigeti Gyula: Arany Aristophanes-fordítása lexikographiai szempontból. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1917. évf. – Tolnai Vilmos: Szómutató Arany nyelvészeti cikkeihez. Magyar Nyelv. 1917. évf. – U. az: Arany János Jókai nyelvéről. U. o. 1917. évf. – Váczy János: Arany János kiadatlan bírálata. U. o. 1917. évf. – Voinovich Géza: Arany János széljegyzetei a Nyelvőrben. U. o. 1917. évf. – Weisz Miksa: Az Utolsó Főpap forrásai. Egyenlőség. 1917. évf. – Ferenczi Zoltán: Arany János Király fordításáról. Magyar Shakespeare-Tár. 10. köt. Budapest, 1918. – Leffler Béla: Arany János három költeménye svéd nyelven. Irodalomtörténet. 1918. évf. – Viski Károly: Arany-szók. Magyar Nyelvőr. 1918. évf. – Szendrey Zsigmond: Arany János és a nyelvújítás. Magyar Nyelvőr. 1919. évf. – Nagy Lajos: Arany nyelvi hatása Nogállra. Magyar Nyelvőr. 1920. évf. – Radó Antal: A magyar rím. Budapest, 1921. – Debreczeni Ferenc: Arany János széljegyzeteiből. Irodalomtörténeti Közlemények. 1923. évf. – Bujnák Pál: Ján Arany v slovenskej literature. Prága, 1924. – Gulyás Pál: Magyar irodalmi lexikon. Budapest, 1925-től. – Mitrovics Gyula: Arany János esztétikája. Irodalomtörténeti Közlemények. 1925. évf. – Pap Károly: Arany János széptani jegyzetei. Budapesti Szemle. 1925. évf. – Szinnyei Ferenc: Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig. Két kötet. Budapest, 1925–1926. – Mitrovics Gyula: A magyar esztétikai irodalom története. Debrecen és Budapest, 1928. – Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. Budapest, 1929. – Tóth Béla: Arany párizsi cenzora. Széphalom. 1929. évf. – Voinovich Géza: Arany János életrajza. Három kötet. Budapest, 1929-től. – Gogolák Lajos: Tót könyv Arany Jánosról. Magyar Szemle. 1930. évf. – Trencsény Károly: Arany János lappangó írásai. Irodalomtörténeti Közlemények. 1930. évf. – Berzeviczy Albert: Arany és Goethe. Budapesti Szemle. 1932. évf. – László Irma: Arany János angol irodalmi kapcsolatai. Budapest, 1932. – Lányi Ernő: Arany János ritmustana. Budapesti áll. Bolyai-reáliskola értesítője. 1933.
