ARANY JÁNOS ÍRÓI FEJLŐDÉSE.

Teljes szövegű keresés

ARANY JÁNOS ÍRÓI FEJLŐDÉSE.
ARANY János a családjuk körébe vonuló, tanulmányaiknak élő, csendes természetű emberek közé tartozott. A szerénység és egyszerűség mintaképe volt. Lelkétől távol állt minden nagyravágyás, szíve szerint igénytelen polgár maradt haláláig. Erkölcseinek feddhetetlen tisztaságával csak gondolkodásának fenköltsége vetekedett, kötelességeinek aggodalmas pontossággal tett eleget, testi-lelki szenvedéseit férfiasan tűrte. Ha megbántották, szívébe rejtette fájdalmát. Rendkívül érzékeny lélek volt, szeretteihez ragaszkodó, irígyeivel szemben nagylelkű.
Első írásművei huszonkilenc éves korában jelentek meg nyomtatásban, a megelőző időkből csak néhány kisebb jelentőségű kézirata maradt fenn. Ifjúkori kísérleteit ő maga semmisítette meg, amikor színi pályájáról 1836-ban Nagyszalontára hazatért. De bármilyen erős volt elhatározása, hogy névtelen ember marad és nem törődik mással, csak a megélhetéssel, nem tudott ellenállni költői hajlamainak. Mint nagyszalontai segédtanító többször írt alkalmi verset, búcsúztató éneket, tréfás költeményt. Nősülése után, 1840-ben, ismét föltette magában, hogy még csak nem is olvas, hanem hivatalának és családjának él. Néhány évig megállta fogadását, hírlap is alig fordult meg kezén, de mikor 1842-ben Szilágyi István megjelent Nagyszalontán s baráti ösztönzésével felszította irodalmi érdeklődését, fordítani kezdte Sophoklest, Shakespearet, Byront.
A népköltészet és a ponyvairodalom, a magyar és a külföldi klasszikusok egyaránt hatottak fejlődésére. Eleinte a debreceni kollégium diákköltészetének és Csokonai Vitéz Mihálynak hatása alatt állt, később Zrínyi Miklóst, Gyöngyösi Istvánt, Gvadányi Józsefet, Baróti Szabó Dávidot és Vörösmarty Mihályt olvasgatta, majd Petőfi Sándor sugallata alá került, végül teljesen kifejlett a maga eredetiségében és önállóságában. Egész életén keresztül vele maradtak Szentírás-olvasásának emlékei; különösen az epikus jellegű bibliai részek és a zsoltárok hatottak rá, a szent könyveknek nemcsak hangjából és szelleméből okult, hanem gondolatokat, képeket és kifejezéseket is merített belőlük; még költői igazságszolgáltatásaiban is felvillan olykor az ószövetségi felfogás. Az ógörög klasszikusok közül Homerosból, a rómaiak közül Vergiliusból tanult legtöbbet; Homerosban főkép a művészi egyszerűséget csodálta, Vergiliusban a kompozíciót.
Első nagyobb elbeszélő költeményének megírásába 1845 nyarán kezdett. Bosszankodva szemlélte a biharmegyei nemesség durvaságát, a politikai és társadalmi torzsalkodásokat, a konzervatív és liberális párt küzdelmeit; s hogy lelkén könnyítsen, minden előzetes terv nélkül belefogott a vármegyei kortesélet megverselésébe. Munkája közben kezébe került a Kisfaludy-Társaság víg eposzt kívánó pályázata; elhatározta, hogy költeményét rendbeszedi s kéziratát beküldi a november 20-án lejáró pályázatra. Hét énekes víg eposza, Az elveszett alkotmány, 1846 február 7-én megnyerte a huszonöt aranyas jutalmat.
A szatirikus elbeszélő költemény hőse egy konzervatív nemes, Rák Bende; vele szemben áll Hamarfi, a liberálisok vezére. A két párt ádáz küzdelmébe beleszólnak az égi hatalmak is, különösen Armida, a maradiak istenasszonya, és Hábor, a haladópártiak védő szelleme; folyik a harc csellel, erőszakkal, bottal; végre megjelenik az Erély meg a Lelkesedés és lecsillapítják a háborgó lelkeket. – Az eposz meséje száraz, kompozíciója szétmálló, hexameterei egyhangúan pattognak. Hősei nem egyéniségek, csupán a költő felháborodásának szócsövei; a túlvilági lények szerepeltetése érdektelen; csak egy-egy kis epizód egy-egy metsző jellemzés mutat jelentékeny költői tehetségre. A költemény megírására elsősorban a nemesi vármegye züllött politikai élete és a vármegyei földesurak önző béka-egérharcai késztették a költőt. Egyformán gyanús volt neki a konzervatívok szűkkeblűsége és a liberálisok lármája, a frázisokról lehullatta a leplet, a háttérből előrántotta a marakodások igazi okát: az önérdeket. A tárgy megválasztásában a maga tapasztalataira támaszkodott, de hatott rá több más munka is: így Szilágyi István Emlékbeszéd című szatirája, Szentmiklóssy Alajostól az Állatok Restaurációja, továbbá Nagy Ignác vígjátéka, a Tisztújítás. A hexameteres eposzok dagályos stílusát akként alkalmazta énekei során, mint Petőfi Sándor a Helység Kalapácsában. Most még tele volt olvasmányainak emlékeivel. Nemcsak bibliai motívumok bukkantak elő víg eposzából, hanem horatiusi, hesiodosi, sophoklesi idézetek is: paródizálta Vergiliust, Homerost, Tassót; tudatosan és öntudatlanul utánozta Csokonai Vitéz Mihályt, Kisfaludy Sándort, Vörösmarty Mihályt, Petőfi Sándort, Blumauert és Byront.
Igazában csak 1846 nyarán talált magára, ekkor kezdett bele a Toldi megírásába. E népies elbeszélő költemény diadala kiszabta epikus munkásságának további irányát. Azontúl csak népies költő akart lenni.
A Kisfaludy-Társaság 1845. évi víg eposz-pályatételére öt kézirat érkezett be. A bírálók közül Stettner György az irodalom nyereségét látta az Elveszett Alkotmányban, Erdélyi János is elismeréssel nyilatkozott róla, de Vörösmarty Mihály csak mint az öt pályamű közül a legtűrhetőbbnek ítélte oda a jutalmat: «A nyelv és a verselés olynemű, mintha már irodalmunk vaskorában élnénk.» Azaz Vörösmarty Mihály hanyatlást látott Arany János nyelvében és verselésében az Athenaeum aranykorához képest. Ez a kemény megjegyzés bántotta a költőt: «Úgy véltem, hogy már most megállapodnom nem lehet.» Még ez év nyarán megírta Toldiját. Egyébiránt Arany maga sem becsülte sokra az Elveszett Alkotmányt vagy amint ő nevezte: az «alantjáró humoristico-satirico-allegorico-comicus valami»-t. Különösen bosszankodott a kompozíció elhibázottsága miatt. «Az egész valami elnyúló, s mint egész, kiállhatlan valami lőn. Az egészet kellene megsemmisítenem, ha javítani akarnék rajta. Nincs kerekdedség, nincs a kellő emelkedés és elfogyás; epizódjaiért látszik élni. Hogyan lehetett tehát mégis jutalmaztatnia? Véleményem szerint mert 1-ször a többi talán ilyen sem volt, 2-szor mert egyes részei eléggé sikerültek.» (Levele Szilágyi Istvánhoz: Szalonta, 1846. február 22.)
Toldy Ferenc kedvezően nyilatkozott az Elveszett Alkotmányról: «Bár nyelv és vers sok kívánandót hagyott, tekintve a komoly alapot s a szatirai ér gazdagságát és csípősségét, e mű meghaladott mindent, mit gúnyköltészetünkben eladdig bírtunk.» (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 2. kiad. Pest, 1868.) – Riedl Frigyes szerint Arany János hangja Vörösmarty Mihály pátoszára emlékezteti az olvasót. A nagy hang, a hexameteres bőbeszédűség, az allegorizálás mind a Vörösmarty-eposzokra vallanak, mint a torzkép az eredetire. Egyébként ennek az eposznak nincs cselekménye, világos meséje. Istenei lelketlen gépek, emberei pedig olyan unalmasok, mintha a Garay- vagy Czuczor-féle komoly eposzokból valók volnának. Főalakja, Rák Bende, inkább allegórikus torzkép, mint lélektani valóság. Tréfái egészben véve hidegek. Előadása magyaros, de cikornyás próza; szókincse azonban igen nagy, sőt részben új. (Arany János. 3. kiad. Budapest, 1904.) – Beöthy Zsolt szerint az eposz komikus hangján fölismerszik annak a csúfondáros előadásnak nyoma, amellyel jókedvű névtelen verselők a vidék apró nagyságairól, vadászkalandjairól, báljairól és gyűléseiről sokszor az egész vármegyét hahotára fakasztották. Hexameteres formájában inkább Fazekas Mihály Ludas Matyijára, mint Vörösmarty Mihályra emlékeztet. Nehezen vezetett, tervtelen meséjénél többet érnek komikus képei, isteneinél emberei, különösen néhány mellékalakja. Az eposzban a költő élményei és olvasmányai visszhangzanak. (Arany János. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907.) – Kéky Lajos rámutatott az eposz sok hiányosságára, de kiemelte, hogy már ebben a költeményben jelentkezik a költő későbbi művészetéből: a részletek szabatossága, a nyelv gazdagsága s a komikus eposz sajátságos varázsú formája. Arany János az Elveszett Alkotmány írása idején már kinőtt a debreceni diákpoézis csúfondáros epikájából. (Arany János pályakezdése. Beöthy-emlékkönyv. Budapest, 1908.) – Szinnyei Ferenc szerint a költő ebben a művében szabadjára ereszti képzeletét, nem hagyja szóhoz jutni komponáló és fegyelmező műérzékét. «Chaos ez a költemény, melyben a komolyság és dilettantismus vegyül s melyben a humor árja virágot és szemetet hömpölyget.» (Arany János. Budapest, 1909.) – Voinovich Géza szerint az Elveszett Alkotmány nem igazi víg eposz, inkább óriás szatira; mozaik-módra kis szatirákból összerakva, az alkalmi darabokból szatirikus eposszá duzzasztva. Nem csupán a politikai élet szatirája e mű, hanem egyben paródia is, a Vergilius-féle minta-eposz gúnyos utánzása. Amint főszemélye, Rák Bende, elbeszéli életét, az a nemesi kiváltság és önkény, az elmaradottság és tudatlanság torzképe. Rák Bende «állás után néz, korteskedni jár a megyében; ez tartja össze a részleteket, jóval lazábban, mint kalandjait a peleskei nótárius alakja. A kijelölő ülés, amint a kortesek a termet elfoglalják, katonaság ügyel a rendre s az ellenzékiek mindenből kiszorulnak: a júniusi bihari tisztújítás képe. Azután országos dolgokhoz emelkedik a rajz: védegyleti gyűlés után követutasítási következik, sorban az ősiség, örökváltság, képviseleti rendszer, kormányfelelősség tárgyalása s az esküdtszéké, a kor minden politikai eszméje, végül a háziadó. E körül folyik aztán a korteshadjárat; szóbakerül a börtönügy, vasút, vízszabályozás, iskolák kérdése, mind badar módon, a félreértések és félremagyarázások tömkelegében, az értetlenség és ámítás színeiben. Mindezt a szereplők szinte megszámolhatatlan típusa tarkítja s az író bugyborékoló ötletessége, mely a politikai eszmék és jelszavak e lexikonát folyvást mulatságossá tudja tenni. Meglepő Arany helyzetében ennyi tájékozottság és éleslátás, nem kevésbé a bátorság, hogy állásában ezt így merte rajzolni.» (Arany János életrajza. I. köt. Budapest, 1929.)
Kiadások. – Az elveszett alkotmány. Víg eposz hét énekben. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. 7. köt. Pest, 1849. – Második kiadása: Arany János összes költeményei. 5. köt. Pest, 1867. – Újból: Arany János összes munkái. 4. köt. Budapest, 1884.
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 2. kiad. Pest, 1868. – Behyna Gyula: Néhány szó Arany Jánosnak az Elveszett Alkotmány című víg eposzáról. Lőcsei kir. kat. gimnázium értesítője. 1881. – Riedl Frigyes: Arany János. Budapest, 1887. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891. – Ravasz Árpád: A humor Arany Jánosnál. Székelyudvarhelyi ref. gimnázium értesítője. 1900. – Baráth Ferenc: Arany János gyermekkori verse. Vasárnapi Ujság. 1901. évf. – Szalay Pál: Komikus eposzaink. Gyöngyös, 1902. – Pollák Miksa: Arany János és a biblia. Budapest, 1904. – Beöthy Zsolt: Arany János. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Kéky Lajos: Arany János pályakezdése. Beöthy-emlékkönyv. Budapest, 1908. – Szeremley Barna: Relikviák egy nagy költő meg egy kis költő életéből. Protestáns Képes Naptár 1909-re. – Szinnyei Ferenc: Arany János. Budapest, 1909. – Tolnai Vilmos: Irodalmunk vaskora. Irodalomtörténet. 1913. évf. – Kéky Lajos: Tanulmányok Arany János epikájáról. Budapest, 1917. – Simai Ödön: Arany János újításai első műveiben. Magyar Nyelv. 1918. évf. – Gulyás Pál: Magyar irodalmi lexikon. Budapest, 1925-től. – Tolnai Vilmos: Nagyszalonta népköltészete. Napkelet. 1925. évf. – Trencsény Károly: Arany János és az eposzi közvagyon. Irodalomtörténeti Közlemények. 1927. évf. – Szombathely Etelka: A táblabíró alakja a magyar irodalomban. Budapest, 1928. – Voinovich Géza: Arany János életrajza. Három kötet. Budapest, 1929-től. – Csengery János: Vergilius a magyar költészetben. Irodalomtörténeti Közlemények. 1931. évf. – Móricz Zsigmond: Arany János írói bátorsága. Nyugat. 1931. évf. – Voinovich Géza: Arany János írói bátorsága. Budapesti Szemle. 1932. évf. – László Irma: Arany János angol irodalmi kapcsolatai. Budapest 1932.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages