HÍRLAPOK, FOLYÓIRATOK.
HÍRLAPOK, FOLYÓIRATOK.
AZ 1832–1836. évi pozsonyi országgyűlés idején már Pest volt a magyar időszaki sajtó középpontja. Itt jelentek meg a következő hírlapok és folyóiratok: Hazai Tudósítások (1806–1839), Tudományos Gyüjtemény (1817–1841), Jelenkor (1832–1848), Regélő (1833–1841). Az erdélyi magyarok ezen a két hírlapon és két folyóiraton kívül még a kolozsvári Erdélyi Híradót (1827–1848) olvasgatták. Az egykor nagyhírű bécsi ujság, a Magyar Kurír (1786–1834), már utolsó éveit élte. Az évkönyvek közül az Auróra (1822–1837) köteteit a szépirodalom kedvelői, A Magyar Tudós Társaság Évkönyveit (1833-tól kezdve) a tudományos érdeklődők vásárolták.
A kormány szigorúan ügyelt arra, hogy a hírlapok és folyóiratok tartózkodjanak az országgyűlés tanácskozásainak és a megyegyűlések eszmecseréinek tárgyalásától. Politikai ügyeket nem vitathatott meg a sajtó. Kossuth Lajos is ezért volt kénytelen kézzel írott hírlapokkal tájékoztatni az ország közéleti kiválóságait a politikai eseményekről: az Országgyűlési Tudósításokban az 1832–1836. évi pozsonyi országgyűlésen elhangzott beszédeket közölte, a Törvényhatósági Tudósításokban az 1836–1837. évi megyegyűlésekről hozott ismertetéseket.
A császári udvar, a bécsi kancellária és a pesti helytartótanács maga is belátta, hogy enyhítenie kell a szigorú sajtószabályokon, ezért 1840-ben új rendet léptetett életbe. A cenzúra továbbra is megmaradt ugyan, de régebbi önkénye megszűnt. Kossuth Lajos felhasználta az engedékenyebb rendszabályokat, elvállalta a Pesti Hirlap (1841–1849) szerkesztését s publicista tehetségével új korszakot nyitott a magyar hírlapirodalom történetében. A lap Landerer Lajos pesti nyomdász kiadásában 1841 elején indult útnak, hetenkint kétszer jelent meg, rövid időn belül a legelterjedtebb hazai ujság lett. Előfizetőinek száma meghaladta az ötezret, cikkei lázas érdeklődést keltettek mindenfelé. Fő vonzóereje a vezércikk volt: a szónoki szárnyalású szerkesztő ragyogó írása. Kossuth Lajos nemcsak tanította és gyönyörködtette olvasóit, hanem az ujságolvasást a műveltebb rétegek életszükségletévé is tette. A nemességet bámulatos taktikával nyerte meg a szabadelvű eszméknek. Három és fél évi szerkesztése olyan hatást tett, hogy eszmevilágának varázsos köréből még ellenfelei sem vonhatták ki magukat. Mivel politikai irányát Bécs államférfiai egyre veszedelmesebbnek látták, Landerer Lajos felsőbb nyomásra megvonta tőle a szerkesztést s 1844 nyarán Szalay Lászlót, utóbb Csengery Antalt állította a lap élére. Kossuth Lajos visszavonulása után a lap a centralisták kezébe került, ezek a régi nemesi alkotmánynak az európai parlamentáris formákba való átöntését tűzték ki céljukul s magas színvonalú fejtegetésekkel magyarázták a külföldi állambölcselők eszméit. Az előkelő szellemű politikai csoport tagjai közül különösen Csengery Antal, Eötvös József, Kemény Zsigmond, Lukács Móric, Szalay László és Trefort Ágoston tűntek ki. Cikkeik nyomán a szabadelvű ellenzék két részre szakadt, egymást kölcsönösen támadta, a miniszteriális kormányrendszer hívei hevesen vitatkoztak a vármegyei rendszer barátaival. A két pártcsoportot Deák Ferenc egyesítette 1847-ben.
A szabadelvű közvélemény tartózkodóan viselkedett a konzervatív hírlapokkal szemben. Gróf Dessewffy Aurélban, a Világ (1841–1844.) szerkesztőjében, Kossuth Lajosnak méltó ellenfele támadt ugyan, de a jelestehetségű mágnás korai halála megfosztotta a feudális érdekek védelmezőit egyik főerősségüktől. A liberális nemesség elfordult az aulikus érzelmű főúri párttól s egyre nagyobb nemzeti öntudattal kívánta a magyar alkotmány korszerű átalakítását. Hiába küzdött a gróf Dessewffy Emil irányítása alatt álló Budapesti Híradó (1844–1848) a reformkívánságok mérsékléséért, a konzervatív irány egyre gyöngült. Az arisztokraták és a főpapok mindent megtettek az uralkodóház politikájának támogatására, a nemesség egy része is elkeseredetten védte az ősi alkotmányt, de a külföld példája és az önfenntartás ösztöne a szabadelvű szellemnek kedvezett. A tehetségesebb nemesurak, szónokok és írók Kossuth Lajos zászlaja köré sereglettek.
A pesti ifjúság bátor fellépése 1848 március 15-én véget vetett a cenzúra uralmának; az állami és egyházi hatóságok most már nem szóltak bele az írók és nyomdák dolgaiba. A fővárosban is, vidéken is számos politikai hírlap keletkezett; szerkesztőik és munkatársaik nagyobbára szenvedélyesen izgattak a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavai mellett. A forradalmi hangulat fokozására sokat tett Kossuth Hirlapja. Bajza József szerkesztette, előfizetőinek száma meghaladta az ötezret, cikkeiről mindenfelé élénken vitatkoztak. A mérsékelt szellem lassankint minden politikai közlönyből kiszorult, annyira kiélesedett a harc a nemzet és az uralkodóház között.
Az osztrákok és oroszok győzelmei 1849 nyarán teljesen elnémították az időszaki sajtót.
A szabadságharc bukása után, 1849 őszén, a hírlapok sorát a Figyelmező és a Magyar Hirlap nyitották meg. Az előbbit Vida Károly, az utóbbit Szilágyi Ferenc szerkesztette. Kossuth-ellenes irányban működött mind a két pesti ujság, de azért a Figyelmezőt hamar betiltották, mert az osztrák hatóságok lappangó nemzeti izgatást láttak egyik-másik cikkében. A Magyar Hirlap az osztrák kormány rendeletein kívül szelídhangú vezércikkeket, császárhű oktatásokat, külföldi szemlét, belföldi híreket, gazdasági tudósításokat, tudományos és szépirodalmi tárcákat hozott. Szerkesztőjének sok baja volt a bécsi és pesti hatóságokkal, bár mindent megtett arra, hogy az engedelmes osztrák összbirodalmi polgárt s ne a Magyarország önállóságáról ábrándozó hazafit lássák személyében.
Aulikus szellemben indult meg 1850 tavaszán Császár Ferenc politikai lapja, a Pesti Napló is. Tulajdonosait, szerkesztőit, munkatársait, irányát többször változtatta, végre Kemény Zsigmond szerkesztése idején megszilárdult s a nemzeti közvélemény irányítója lett. Szerepe Kossuth Lajos lapjáéhoz hasonlítható: amint a Pesti Hirlap előkészítette a forradalmat, akként egyengette a Pesti Napló a kiegyezés útját. Munkatársai közt ott találjuk legkiválóbb íróinkat és politikusainkat. Legjobb vezércikkeit Kemény Zsigmond és Falk Miksa írták; tárcarovatában Jósika Miklós és Jókai Mór regényeit, Arany János és Tompa Mihály költeményeit, Gyulai Pál és Salamon Ferenc dramaturgiai dolgozatait s Toldy Ferenc irodalomtörténeti előadásait közölte. Itt jelent meg Deák Ferenc 1865. évi húsvéti cikke is.
A Pesti Napló mellett a többi politikai lap meglehetősen háttérbe szorult. Csak az 1860-as évekkel beköszöntő politikai élet erősített meg hosszabb-rövidebb időre egy-egy kormánypárti vagy ellenzéki hírlapot. Lonkay Antal a konzervatív katolikus politika támogatására alapította meg az Idők Tanúját (1860–1868), Jókai Mór a szabadelvű ellenzéki irányt szolgálta a Hon (1863–1882) megindításával. A kiegyezés kora a zsurnalisztika elburjánzásának virágot és gazt vegyesen termelő talajává lett.
A szépirodalmi folyóiratok közül a szabadságharc előtt az Athenaeum (1837–1843) és kritikai melléklapja, a Figyelmező (1837–1840), emelkedett legmagasabb színvonalra. Bajza József, Toldy Ferenc és Vörösmarty Mihály a kettős folyóirat megalapításával nagy szolgálatot tettek kortársaiknak, az Athenaeum igazi irodalmi itélőszékké vált, az írók kitüntetésnek vették, ha a szerkesztőség elfogadta közlésre egy-egy kéziratukat. A minden érdeklődést magukhoz szívó politikai mozgalmak és a könnyebb fajsúlyú szépirodalmi divatlapok ezt az előkelő szellemű folyóiratot is megbuktatták, pedig előfizetőinek száma egy időben másfélezerre emelkedett: példátlan siker 1840 előtt.
Három szépirodalmi divatlap versenyzett egymással a negyvenes években az előfizetők kegyeiért. A Pesti Divatlapot (1844–1848) Vahot Imre szerkesztette: értett a közönség nyelvén, tüntetően magyarkodott, jónevű munkatársakat gyüjtött maga köré. Petrichevich Horváth Lázár lapja, a Honderű (1843–1848), Vahot Imre ellenzéki magyarságával szemben a konzervativ törekvéseket támogatta s a magyar irodalomnak az előkelő körökben való megkedveltetését tűzte ki célul. Állandóan bókolt a főrangúak előtt, szívósan támadta a népies irány híveit. Az Életképek (1843–1848) szerkesztője, Frankenburg Adolf, jó viszonyt akart tartani az ellenzékkel is, a kormánypárttal is; elsősorban rovatainak irodalmi értékét tartotta szem előtt. A szerkesztést 1847-ben Jókai Mór vette át tőle; ügyes szerkesztőnek bizonyult; 1848 márciusában már ezerötszáz előfizetője volt; de mikor elhagyta a divatképek közlését s Petőfi Sándort vette maga mellé szerkesztőtársának, megrendelői cserben hagyták, lapja megbukott. Elszéledtek a többi szépirodalmi lap előfizetői is. A forradalmi mozgalmak és hadi események csak a politikai sajtónak kedveztek.
A szabadságharc után a szépirodalmi folyóiratok közül először Nagy Ignác Hölgyfutára indult útnak a közönség meghódítására 1849 novemberében. Bár az osztrák önkényuralom mindent megtett a magyar sajtó elnyomására, időnkint egy-egy szerencsésebb folyamodónak sikerült szerkesztői és kiadói engedélyt szereznie. A folyóiratok közül Pákh Albert képes hetilapja, a Vasárnapi Ujság (1854–1921), erősödött meg legjobban: fennállásának tizedik évfordulóján már hétezer előfizetője volt. Formásan kidolgozott cikkei és újdonságszámba menő fametszetei egyformán megnyerték a közönséget. Versenyzett vele a népszerűségben Tóth Kálmán szépirodalmi napilapja: a Fővárosi Lapok (1864–1903). Mint Pákh Albertnek Nagy Miklós, éppen olyan kitűnő szerkesztő-utódja lett Tóth Kálmánnak Vadnai Károly. Az aggodalmas gondossággal szerkesztett lapban nemcsak a verseket és novellákat kedvelő hölgyközönség talált bőséges olvasnivalót, hanem a tudományok, művészetek, társadalmi események iránt érdeklődő férfivilág is. Arany János szépirodalmi és kritikai folyóiratai, a Szépirodalmi Figyelő (1860–1862) és a Koszorú (1863–1865), nem tudták tartósan lekötni az előfizetők érdeklődését: szellemi színvonaluk magasabb volt, mint az olvasók átlagos értelmisége.
A humorisztikus lapok közül országos hatást tett az Üstökös. Jókai Mór alapította 1858-ban, meghódította vele a nemzet hazafias rétegeit, tréfálkozásával üdvösen hatott a nemzeti érzés ébrentartására. A szerkesztő humoreszkjei, alkalmi versei és állandó alakjai – különösen a Politikus Csizmadia, Tallérossy Zebulon, Mindenváró Ádám, Kakas Márton – hétről-hétre kacagtatták és nevelték a közönséget. Tóth Kálmán hazafias élclapja, a Bolond Miska, 1860-ban indult meg. Ebben egy sváb típus, a germanizáció nevetségességét példázó Kipfelhauser, tetszett legjobban az olvasóknak. A szerkesztő külön is kiadott Kipfelhauser-verseiből tízezer példány fogyott el, az élclap előfizetőinek száma hamarosan hétezerre emelkedett.
A tudományos folyóiratok élén az 1830-as években a Tudománytár (1834–1844) haladt. Ezt az egyetemes tartalmú közlönyt a Magyar Tudományos Akadémia Toldy Ferenc szerkesztésében azért indította meg, hogy a magyar olvasókat behatóan tájékoztassa a hazai és külföldi tudományos élet minden mozzanatáról. Az értékes folyóirat az Akadémia szegénysége miatt bukott meg.
A Magyar Tudós Társaság munkásságának menetét az Akadémiai Értesítő ismertette az érdeklődőkkel. Toldy Ferenc szerkesztésében jelent meg, beszámolt az ország első tudós intézetének üléseiről, közölte az akadémiai felolvasások kivonatait. Az Akadémia történetének ez az 1841-től kezdve ma is fennálló folyóirat a legjobb forrása.
Az 1850-es években Toldy Ferenc folyóirata, az Új Magyar Múzeum (1850–1861), volt a magyar tudományosság középponti közlönye. Ebbe futott össze valamennyi tudományszak, ide dolgoztak a legtekintélyesebb magyar tudósok. Jellemző a korviszonyokra, hogy alig akadt több előfizetője háromszáznál.
Csengery Antal Budapesti Szemléje (1857–1869) azt tűzte ki céljául, hogy a tudomány eredményeit élvezhető formában nyujtsa a művelt közönség számára. A szerkesztő be akarta kapcsolni az ország vezető társadalmi rétegeit az európai eszmeáramlatokba, számot akart adni a világot mozgató gondolatokról, ki akarta tágítani honfitársai látókörét. Folyóirata köré kitűnő munkatársak sorakoztak: Arany János, Eötvös József, Erdélyi János, Greguss Ágost, Gyulai Pál, Horváth Mihály, Kemény Zsigmond, Salamon Ferenc, Szalay László, Toldy Ferenc és mások.
Hírlapok, folyóiratok, évkönyvek:
Tudománytár. Buda, 1834–1844. – Első kötetének címlapja: Tudománytár. Közrebocsátja a Magyar Tudós Társaság. Szerkeszteti Schedel Ferenc orv. dr. rendkív. kir. prof., a M. Tud. Társaság rendes tagja. Első kötet. Három kőmetszettel. Budán, 1834. – Az enciklopédikus jellegű akadémiai folyóirat negyedévenkint megjelenő kötetei csakhamar háttérbe szorították a magánkiadó kezében levő Tudományos Gyüjtemény havi füzeteit, kettőjük versenyéből a Tudománytár került ki győztesen, de azért a sikert az akadémiai folyóirat is csak három évvel élte túl, olyan kevés volt a megrendelője. Munkatársai minden lehetőt megtettek arra, hogy a magas színvonalú szemle terjedését előmozdítsák, tudós közönség azonban – az Akadémia tagjain kívül – alig volt az országban. A tanult emberek a hírlapokat, a nők és a diákok a szépirodalmi folyóiratokat olvasgatták. A Tudománytár tizenegy évfolyamában az akkori magyar tudományos világ kiválóságai szinte kivétel nélkül dolgoztak; itt lépett fel az 1840-es évek elején az első magyar nyelven író zsidó tudós is, egyben a Magyar Tudományos Akadémia első izraelita tagja: Ballagi Mór.
Vasárnapi Ujság. Kolozsvár, 1834–1848. – Az első magyar néplap Brassai Sámuel szerkesztésében. Hetenkint jelent meg ismeretterjesztő tartalommal a parasztság, iparosok és alsóbb nemesség számára. A magyar anyaországban a nép felvilágosítására csak 1848-ban indultak meg az első lapok. (Táncsics Mihály: Munkások Ujsága, Vas Gereben: Nép Barátja.)
Rajzolatok. Pest, 1835–1839. – Munkácsy János hetenkint kétszer megjelenő szépirodalmi folyóirata. Miként Mátray Gábor Regélője, ez is a német divatlapok kiszorítását célozta, de nem tudott több előfizetőt összetoborozni ötszáznál. A fővárosi társasélet minden mozzanatáról tájékoztatta Magyarország és Erdély közönségét; versek, elbeszélések, művészeti cikkek, ismeretterjesztő közlemények, divattudósítások, bírálatok, tréfák, hírek váltakoztak lapjain. Ismertebb nevű rovatvezetői: Frankenburg Adolf, Garay János, Kelmenfy László, Kunoss Endre, Ney Ferenc. A színes divatképekkel tarkázott hetilap alacsonyabb színvonalú volt a Regélőnél, de megszűntét nem ez a versenytársa, hanem az Athenaeum megindulása és egyre fokozódó népszerűsége okozta. Az Athenaeumot szerkesztő triumvirátus sikere irigységgel töltötte el Munkácsy Jánost és néhány munkatársát, megkezdték támadásaikat Bajza József, Toldy Ferenc és Vörösmarty Mihály ellen, gyanúsításokkal és vádakkal halmozták el pályájukat. A triumvirátusra neheztelő legidősebb írói nemzedék elégtétellel szemlélte, hogyan támad a legifjabb tollforgató ivadék a középső generáció ellen.
Athenaeum. Pest, 1837–1843. – A hetenkint kétszer megjelenő szépirodalmi és tudományos folyóirat szerkesztésére Toldy Ferenc és Vörösmarty Mihály kapták meg a hatósági engedélyt, a valóságos szerkesztő azonban Bajza József volt. Toldy Ferenc a folyóirat kritikai melléklapját, a Figyelmező című hetiközlönyt, szerkesztette. A Figyelmező 1841 elején a főlapba olvadt, mert az előfizetések összegéből nem tudták külön fenntartani, az Athenaeum is megszűnt hét évi dicsőséges fennállás után 1843 végén. A közönségnek túlságosan komoly volt mind a két folyóirat. A pályatársak irígysége sok bosszúságot szerzett a szerkesztői triásznak; Munkácsy János a Rajzolatokban, Orosz József és Csató Pál a Hírnökben személyükben támadták és ócsárolták Bajzát, Toldyt és Vörösmartyt. A folyóirat tartalomban és hatásban Kisfaludy Károly Aurórájának méltó folytatása volt. Nemcsak a tekintélyes idősebb írók, hanem a tehetséges pályakezdők is helyet kaptak hasábjain. Munkatársai: Czuczor Gergely, Eötvös József, Erdélyi János, Fáy András, Gaal József, Garay János, Jósika Miklós, Kemény Zsigmond, Kuthy Lajos, Nagy Ignác, Tompa Mihály, Vajda Péter és mások. A folyóiratba 1840-ben százhúsz magyar író dolgozott. Itt lépett fel első nyomtatásban megjelent költeményével Petőfi Sándor 1842-ben.
Hírnök. Pozsony, 1837–1845. – Katolikus szellemű, konzervatív politikai hírlap Orosz József szerkesztésében. Melléklapja: a Századunk. A «monarchiko-arisztokrata» kormányforma védelmét tűzte ki céljául, a bécsi kancellária és a pesti helytartótanács bizalmas támogatásával jelent meg hetenkint kétszer. A lap segédszerkesztője, Csató Pál, szenvedélyesen harcolt az Athenaeum triumvirátusa ellen, kíméletlen hangját Bajza József kegyetlen válaszokkal némította el. Orosz József után 1844-ben Birányi Ákos vette át a Hírnök és a Századunk szerkesztését, a következő évben az előfizetők száma annyira csökkent, hogy a lap további fenntartása lehetetlenné vált.
Természet. Pest, 1838. – Kunoss Endre hetenkint kétszer megjelenő ismeretterjesztő folyóirata. Szépirodalmi melléklapja: a Lombok. A kettős közlöny csak fél esztendeig állt fenn, de ez éppen elég volt arra, hogy a szerkesztő és munkatársai – elsősorban Kelmenfy László – botrányos vádaskodással iparkodjanak sarat dobálni az Athenaeum szerkesztőire. (A sajtó hangjának és szellemének korai eldurvulására és lelkiismeretlenségére jellemző, hogy Bajza Józsefet hűtlen pénzkezeléssel, Toldy Ferencet kéziratok elsüllyesztésével, Vörösmarty Mihályt plágiummal vádolták.) Kunoss Endre magános óráiban ábrándos, érzelmes, lágyhangú lírikus volt, az irodalmi életben veszedelmes zsurnaliszta-típus. A triumvirátus sikere, a háttérbe szorulás fájdalmas érzése, a reménytelen lapszerkesztés miatt fellángoló indulatok őt is, Kelmenfy Lászlót is annyira elvakították, hogy sebeikre alacsony rágalmak terjesztésével kerestek enyhülést.
Erdélyi Hirlap. Brassó, 1838–1839. – Erdély XIX. századi magyar hírlapirodalmának élén Pethe Ferenc Erdélyi Hiradója áll. Az 1827-ben alapított ujságot 1831-től Méhes Sámuel szerkesztette, ennek a vállalatnak versenytársa óhajtott lenni Gött János nyomdász és Köpe János szerkesztő Erdélyi Hirlapja. A székely olvasóközönséget különös figyelemben részesítő ujság csak két évig állt fenn, pártolás hiánya miatt szűnt meg.
Remény. Kolozsvár, 1839–1841. – Szépirodalmi évkönyv. Első kötete Kriza János, második és harmadik kötete Szentiváni Mihály szerkesztésében jelent meg. Megindítását a kolozsvári unitárius kollégium ifjúsági olvasóköre határozta el s az ötszáz példányban közreadott zsebkönyv nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is feltűnést keltett. Toldy Ferenc a Figyelmezőben lelkes bírálatot írt az erdélyi ifjúság költői törekvéseiről, magasztaló sorai megtették hatásukat, a zsebkönyv munkatársi köre Szentiváni Mihály szerkesztése idején erősen kibővült. Nemcsak unitárius pályakezdők dolgoztak bele, hanem másvallású erdélyi írók is.
Budapesti Szemle. Pest, 1840–1841. – A nagyobb tanulmányokat közlő folyóiratot Szalay László indította meg Eötvös József, Lukács Móric és Trefort Ágoston társaságában. Előkelő szempontú cikkeikben általános tájékozást akartak nyujtani a külföldet és Magyarországot leginkább érdeklő állami, társadalmi és tudományos problémákról. Kiadójuk Heckenast Gusztáv volt.
Nemzeti Ujság. Pest, 1840–1848. – Katolikus politikai lap, a Hazai Tudósítások folytatása. Hetenkint kétszer, utóbb négyszer jelent meg Kultsár István özvegyének kiadásában. Szerkesztői: Hindy Iván, Kovacsóczy Mihály, gróf Mailáth János, Illucz-Oláh János. Olyan erős konzervatív egyházi iránya volt, hogy még a Világ is harcba szállt vele. Folytatása, a Nemzeti Politikai Hirlap, 1848 májusától december végéig állott fenn.
Magyar Akadémiai Értesítő. Pest, 1841-től. – A Magyar Tudós Társaság hivatalos folyóirata. Az akadémiai titkárok szerkesztésében jelent meg, későbbi címe: Akadémiai Értesítő. Ez a leghosszabb életű magyar folyóirat.
A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Hét kötet. Pest, 1841–1849. – A nagyértékű évkönyv-sorozat a Társaság tagjainak válogatott szépirodalmi és széptudományi dolgozatait közölte. Folytatása a kiegyezés korában indult meg: A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam, I. köt. Pest, 1868.
Mult És Jelen. Kolozsvár, 1841–1848. – Szilágyi Ferenc erdélyi hírlapja a reformpárti nemesség liberális törekvéseinek ellensúlyozására. A bécsi kormány indíttatta meg és fizette kiadásának költségeit. Kormánypárti túlzásaival többet ártott, mint használt, a konzervatív iránynak. Méhes Sámuel Erdélyi Hiradójának munkatársai elkeseredetten tekintettek az osztrák kormány érdekeit szolgáló hírlapra, politikai és személyi ellentéteik csaknem tettlegességig fajultak. A márciusi napok után a szerkesztő kénytelen volt eltávozni Kolozsvárról, annyira magára vonta az ellenzék bosszúérzetét. A hazafiatlan szelleműnek tartott hírlap melléklapja: a Hon És Külföld. (1841–1848.)
Pesti Hirlap. Pest, 1841–1849. – Kossuth Lajos korszakos hatású politikai lapja. Megindulása évében három ujság irányította kívüle a közvéleményt: a Jelenkor, a Nemzeti Ujság és a Világ. Az utóbbi ment legjobban: 1300 előfizetőt gyüjtött maga köré. A Pesti Hirlap hasonlíthatatlanul nagyobb olvasókedvet ébresztett az országban előfizetőinek száma hamar elérte az 5000-ret. Négy éven keresztül hetenkint szerdán és szombaton jelent meg; 1845. április 1-től négyszer, 1848. március 17-től hatszor adták ki hetenkint. Szerkesztője 1841. januárjától: Kossuth Lajos, 1844. júliusától Szalay László, 1845. júliusától Csengery Antal. Az utóbbinak szerkesztői érdemeiről Gyulai Pál így emlékezik meg: «A fiatal, alig huszonhárom éves szerkesztő kitűnően szolgálja pártját. Folyvást dolgozott a lap minden rovatába, mindamellett, hogy a szerkesztés gondjai annál több idejét vették igénybe, minél inkább törekedett a lapnak nemcsak elvben szoros következetességet, hanem stíl tekintetében is bizonyos egyöntetűséget, csint és szabatosságot kölcsönözni. Akkortájt a rétori pátosz árasztotta el egész irodalmunkat. A regényíró, értekező, történetíró egyaránt szónokolt. A hírlapírók a nagyobb és kisebb szónokok modorát utánozták s még a divatlapok báltudósítói is pátosszal írtak. Csengery kiküszöbölte lapjából e szónoki dagályt, egyszerűbb s a tárgy és helyzet kölönbségeihez mért stílt igyekezett meghonosítani. Általán abban, hogy hírlapi stílünk lassankint európaibb szint öltött, nem csekély része volt az ő lapja példájának.» (Emlékbeszédek. I. kötet. 3. kiad. Budapest, 1914.) A Pesti Hirlap ezekben az években nem támogatta Kossuth Lajos pártjának a vármegyei rendszerért lelkesedő politikáját, de nem volt hajlandó a bécsi kormány törekvéseinek szolgálatára sem: a nyugati parlamentáris rendszerért küzdött s megvolt az a diadala, hogy az ellenzék a centralisták elveit fogadta el programmjául. A szabadságharc végén a többi magyar ujsággal és folyóirattal együtt a Pesti Hirlap is megszünt. 1849. július 8-ig Jókai Mór szerkesztette.
Világ. Pest, 1841–1844. – A konzervativ párt közlönye, a Pesti Hirlap ellenlábasa. Egy napon indult meg a liberális párt országoshatású ujságjával. Lapvezére, gróf Dessewffy Aurél, nem személyeskedéssel igyekezett gyöngíteni Kossuth Lajos politikai fejtegetéseit, hanem megmaradt az elvi küzdelmek magaslatán; munkatársai azonban csúnyán belekötöttek a Pesti Hirlapba, nem riadtak vissza a személyi becsmérelés fegyverétől sem. A lap hetenkint kétszer jelent meg. Első szerkesztője, Vajda Péter, csakhamar átment a Pesti Hirlaphoz; utóda, Jablánczy Ignác, annál hevesebben harcolt a demagógiának nevezett Kossuth-politika ellen; a harmadik szerkesztő, Szenvey József, a politika és hírközlés mellett helyet adott néhány szépíró és tudományos szerző tárcájának is. A kormány támogatását élvező népszerűtlen ujság folytatása: a Budapesti Hiradó.
Religió És Nevelés. Pest, 1841–1930. – Szaniszló Ferenc központi papnevelőintézeti igazgató indította meg a katolikus érdekek védelmére. A nagytanultságú szerkesztőt, a későbbi nagyváradi püspököt, kiváló teológusok követték szerkesztői székében.
Protestáns Egyházi És Iskolai Lap. Pest, 1842–1848. – Az első magyar protestáns folyóirat. Székács József evangélikus lelkész és Török Pál református lelkész indították meg a protestáns egyházak közös érdekeinek védelmére. (A folyóiratnak később heves tollharca volt a Religióval. A politikai lapok közül a Pesti Hirlap a protestánsok pártjára állt; a Jelenkor, a Nemzeti Ujság és a Budapesti Hiradó a katolikus klérust védelmezték.)
Életképek. Pest, 1843–1848. – Frankenburg Adolf szépirodalmi hetilapja. Magyar Életképek címmel indult meg, nevét 1844-ben egyszerűsítette Életképekre, 1845-től kezdve kritikai melléklapja is volt: az Irodalmi Őr. Vegyesen hozott szépirodalmi és ismeretterjesztő közleményeket, szórakoztató és komolytartalmú cikkeket; mintegy az Athenaeum utóda óhajtott lenni; szerkesztője jó érzékkel rostálta a kezéhez juttatott kéziratokat. Nem volt olyan friss, mint a Pesti Divatlap, de tapintatban fölötte állt. Munkatársai: Arany János, Bajza József, Czuczor Gergely, Eötvös József, Fáy András, Gaal József, Garay János, Jókai Mór, Jósika Miklós, Kemény Zsigmond, Kuthy Lajos, Nagy Ignác, Petőfi Sándor, Toldy Ferenc, Tompa Mihály, Vas Gereben. Az első magyar nyelven író zsidó novellista, Szegfi Mór, itt vonta magára a figyelmet szépirodalmi dolgozataival 1846-ban. A folyóirat szerkesztését 1847 júliusában Jókai Mór vette át, szerkesztőtársa 1848 májusától kezdve Petőfi Sándor volt.
Honderű. Pest, 1843–1848. – Petrichevich Horváth Lázár szépirodalmi hetilapja. Nagyon szép nyomdai kiállításban jelent meg, tetszetős párisi divatképeket hozott, szépirodalmi közleményeit az irodalom tekintélyei irták. Az arisztokrácia közlönye óhajtott lenni, szemben a népieskedő Pesti Divatlappal. A «Honderű – írta magáról a folyóirat – azon malasztos kegy által, mely hölgyeink lelkes szeméből sugárzik, él; s hasábjai nem unalmas báltudósításokkal töltvék, hanem érdekes és mulattató voltuk mellett egyszersmind tanulságos és ismeretgazdagító cikkekkel; és egy lap sem oly szigorú a művészetek és széptudományok tekintetében, mint a Honderű». A Kisfaludy-Társaság kritikai közlönye azonban, a Magyar Szépirodalmi Szemle, 1847-ben nagyon lesujtóan tolmácsolta a kortársak ítéletét: «A nemzeti irányú és jellemű műveltség terjesztése helyett, kivetkőzve nemes érzelmeiből, előáll a Honderű csúszó-mászó hízelgéseivel a magasabb születésűek, rangúak és vagyonosabbak irányában.» A laptulajdonos-szerkesztő 1844-ben Nádaskay Lajost vette maga mellé szerkesztőtársul, a folyóirat ügyeit az új szerkesztő intézte, az irányítás azonban megmaradt Petrichevich Horváth Lázár kezében. Itt kapott teret az érvényesülésre 1846-tól kezdve a Zerffi néven szereplő elvtelen firkász, Hirsch Gusztáv is: az első magyar nyelven író zsidó kritikus. A vitatkozás hangja annyira eldurvult, hogy Petrichevich Horváth Lázár «tetőtől talpig komisz fráternek» nevezte Vahot Imrét és Petőfi Sándort, Vahot Imre viszont sikkasztást vetett a «közönséges, komisz iparlovag» szemére. A Honderű és a Pesti Divatlap «mocskos veszekedése» – amint Kemény Zsigmond nevezte – felháborította a jobbérzésű kortársakat. Petőfi Sándor azzal torolta meg a Petrichevich-irányt és a Zerffi-stílust, hogy versben és prózában vágta a Honderűt. A folyóirat már 1845-ben az áskálódások és piszkolódások színterévé vált.
Pesti Divatlap. Pest, 1844–1848. – Vahot Imre szépirodalmi hetilapja. A Regélő Pesti Divatlap folytatása volt, előfizetőinek száma már az első évben meghaladta az ötszázat, azontúl is szaporodtak megrendelői. Szerkesztője a liberális szellemű középnemesség irodalmi tájékoztatójává óhajtotta tenni folyóiratát, a Honderű arisztokratizmusával szemben a demokratikus irányt támogatta, magyar fajimádó volt minden ízében. Segédszerkesztőnek Petőfi Sándort tette meg, tüzes fegyvertársat nyert benne a nemzeti ügy javára. A versekben, elbeszélésekben, ismeretterjesztő cikkekben, kisebb-nagyobb bírálatokban, mulattató apróságokban bővelkedő hetilapot a jóízlés helyett inkább a nyers magyarkodás jellemezte. Helyet adott minden pályakezdőnek, ha a magyar erő gyarapodását remélhette az újonnan jelentkező írótól. Itt mutatkozott be költeményeivel a nyilvánosság előtt 1846-ban az első magyar nyelven író zsidó drámaszerző: Hugo Károly.
Őrangyal. Pest, 1844–1848. és 1852. – Szépirodalmi évkönyv Sujánszky Antal szerkesztésében. Ez a vallásos szellemű almanach gyüjtötte össze először közös zászló alá a katolikus meggyőződésüket nem titkoló magyar szépírókat. (Császár Ferenc, Garay János, Kelmenfy László, Nagy Ignác, Ney Ferenc és számos papköltő.) Az évkönyv munkatársai kedvetlenül figyelték a politikai és társadalmi szabadgondolkodás rohamos terjedését, nehezteléssel beszéltek az Athenaeum triumvirátusának liberális felfogásáról, világnézeti kapcsolatban voltak a Honderű körével. Kossuth Lajos működése és Petőfi Sándor neve egyre ellenszenvesebbnek tűnt fel előttük. A kor liberális áramlatában nem tudtak nagyobb hatást kelteni; még a katolikus alsó papság egy része is szívesebben olvasgatta a szabadelvű írókat. (Az Őrangyal hangja egyébként szelíd volt, a harcos katolicizmus a Religioban szólalt meg.)
Budapesti Hiradó. Pest, 1844–1848. – A konzervatív párt közlönye, a Világ folytatása. Hetenkint négyszer jelent meg Szenvey József szerkesztésében. A lapvezér gróf Dessewffy Emil volt, a Kossuth ellenes ujság politikáját a konzervatív pártszellem irányította. A Budapesti Hiradó volt az első magyar napilap: 1848 elejétől kezdve mindennap megjelent. A márciusi napok után Vida Károly vette át szerkesztését, június közepén megszünt.
Magyar Szépirodalmi Szemle. Pest, 1847. – A Kisfaludy-Társaság kritikai hetilapja Erdélyi János szerkesztésében. Csak egy évig maradhatott fenn, olyan kevés volt az előfizetője s akkora felháborodást keltett az írók között szigorú bírálataival. Kritikái névtelenek voltak, így akarták függetlenekké tenni a bírálókat a «mellékes tekintetektől». A szerkesztőt külön bizottság támogatta működésében, a bizottság tagjai közül Henszlmann Imrének és Toldy Ferencnek volt legerősebb irányító hatása. A hetilap munkatársai mind kisfaludysták voltak, egymás munkáit is megalkuvást nem tűrő igazságkereséssel bírálták, még a Társaság elnökével, Jósika Miklóssal szemben, sem ismertek kíméletet. A személyek és pártok fölé helyezkedő magas mérték alkalmazása nem tetszett senkinek, a névtelenség védőpajzsa mögé húzódó kritikusokat elfogultsággal vádolták. Egyes írók – így Czakó Zsigmond és Szigligeti Ede – kicsinylő megítélésében csakugyan letértek az igazság útjáról.
Hazánk. Győr, 1847–1848. – Kovács Pál hetenkint háromszor megjelenő lapja. Szépirodalmi céljaival magasan kiemelkedett a vidéki ujságok sorából. Arany János és Petőfi Sándor is ott voltak munkatársai sorában.
Március Tizenötödike. Pest, 1848. március 19-től 1849. július 6-ig. – A Pálffy Albert szerkesztésében megjelenő radikális napilap olyan merész hangon hirdette a köztársasági elveket és annyira támadott mindenkit, hogy a magyar kormány 1849 nyarán betiltotta. Mikor az országgyűlés az osztrák csapatok elől Pestről Debrecenbe menekült, a Március Tizenötödike is ott jelent meg. Jeligéje ez volt: «Nem kell táblabíró-politika!»
Munkások Ujsága. Pest, 1848. április 2-tól december 31-ig. – Táncsics Mihály politikai hetilapja. A szabadságharc republikánus közlönyei között ez volt a legfenyegetőbb hangú forradalmi lap. Radikális-szociálista elvei miatt a magyar kormány 1849-ben beszüntette. (Két évtizeddel később, 1869-ben, Táncsics Mihály új politikai hetilapot alapított: az Arany Trombitát. Éleshangú munkásujságja csak egy évig maradhatott fenn, a hatóságok a lapot megszüntették.)
Nép Barátja. Pest, 1848. június 4-tól 1849 június végéig. – Mérsékelt hangú politikai hetilap Vas Gereben szerkesztésében. Az ország új intézményeiről, a politikai helyzet változásairól és a forradalmi túlzók kötekedéseiről írt cikkei a magyar kormány óhajtása szerint tájékoztatták a kisebb műveltségű néprétegeket. Vasárnaponkint megjelenő számait az állam költségén nagyobbára ingyen küldözték szét a községek elöljáróságainak. Az 1849-es év első harmadában Debrecenben jelent meg. Névleges társ-szerkesztője Vas Gereben mellett Arany János volt.
Közlöny. Pest, 1848. június 8-tól. – A magyar kormány hivatalos napilapja Gyurmán Adolf szerkesztésében. Ebben adták közre a rendeleteket, a képviselőházi és főrendiházi beszédeket. 1849 legelején az államnyomdával együtt Debrecenbe költözött, júniusban Pesten, júliusban Szegeden, augusztus első felében Aradon jelent meg. Az utolsó hetekben Emődi Dániel szerkesztette.
Charivari. Pest, 1848. június 15-től szeptember 21-ig. – A rövid életű képes élclap Lauka Gusztáv szerkesztésében hetenkint kétszer jelent meg. (Sarivári: macskazene. Hasonló címmel egy híres gúnyolódó lapot adtak ki Párizsban 1832-től kezdve.)
Kossuth Hirlapja. Pest, 1848. július 1-től 1848. december 31-ig. – A népszerű politikai napilapot Bajza József szerkesztette a negyvennyolcas eszmék népszerűsítésére. Hétfő kivételével naponta négy ívrét oldalon, háromhasábosan szedve jelent meg. Tulajdonosa Kossuth Lajos volt, ő szabta meg a lap irányát, ő írta leghatásosabb vezércikkeit. Ezekben a lángoló szózatokban még jobban ragyogott publicista művészete, mint annak idején a Pesti Hirlap évfolyamaiban. A nemzet vele együtt sodródott a forradalom felé. Bajza József becsvággyal végezte szerkesztői tisztét, ötvennél több munkatársat gyüjtött maga köré, olyan írói kiválóságok dolgoztak lapjába, mint Garay János, Hunfalvy Pál, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Wesselényi Miklós. Vezércikk, hivatalos közlemények, országgyűlési tudósítás, fővárosi újdonságok, vidéki hírek, harctéri tájékoztató, külföldi rovat sorakoztak egy-egy számban egymás mögé. Itt jelent meg Czuczor Gergely Riadója. A lap akkor szűnt meg, amikor a magyar kormány és hívei Pestről Debrecenbe menekültek az osztrák csapatok elől. Buda visszafoglalása után Bajza József ismét megtette az előkészületeket új szerkesztőség szervezésére, de hírlapja, a Futár, 1849. július 1-én éppen hogy megindulhatott, a következő napon a szerkesztőnek már menekülnie kellett Szeged felé köztársasági érzelmű elvbarátaival együtt.
Esti Lapok. Debrecen, 1849. február 22-től. – Politikai napilap Jókai Mór szerkesztésében. A békepárt közlönye volt, tehát többé-kevésbbé szemben állt a Kossuth Lajos irányítása alatt álló magyar kormánnyal. Április végétől július elejéig Pesten jelent meg.
Figyelmező. Pest, 1849. november 13-tól 1850. január 8-ig. – Az osztrák önkényuralom kormányzása idején ezzel a politikai hírlappal indult meg a magyar napi sajtó munkája. Vida Károly szerkesztő, Kossuth Lajos politikájának ellensúlyozására, már 1848. júliusában megalapította Figyelmezőjét, de a honvédelmi bizottmány félév mulva betiltotta a lapot. Mikor az osztrák csapatok 1849 januárjában bevonultak Pestre, herceg Windischgraetz Alfréd főparancsnok beleegyezett a Figyelmező feltámasztásába s havi ezer forint segélyt juttatott a konzervatív közlönynek. A diadalmas magyar csapatok elől április havában Vida Károly elmenekült Pestről, Pozsonyban szerkesztette tovább a Figyelmezőt augusztus elejéig. Harmadszor Pesten indult útnak lapjával, de a cenzúra szigorát két hónapig sem bírta ki, 1850. január 8-án megszüntették lapját.
A konzervatív szerkesztő kiváló publicista volt. A forradalom alatt tanúsított magatartásában a közvélemény hazaárulást látott ugyan, de ez időtájt annyi előkelő ember gondolt elkeseredéssel az országos katasztrófát teremtő ellenzéki politikára, hogy a Kossuth-ellenes nemzetréteg is igen erős volt. Vida Károly azt hitte, joga van védenie nemzete jogait; szabad úgy írnia, mint ahogyan a szabadságharc előtt írhatott, jóllehet a cenzúra akkor is résen állt a publicistákkal szemben; a Bachkorszak azonban nem tűrte még a konzervatív magyarságot sem, a bécsi és pesti polgári és katonai hivatalok aggodalmasan ügyeltek minden nyomtatott mondatra. Kétezer előfizetője volt a lapnak, mikor megszüntették; az önkényuralom tehát virágzó vállalatot tiport el, ha számbavesszük, hogy ebben az időben ezerháromszáz megrendelő – évi tizenhat pengőforint előfizetési díjjal – zavartalanul biztosította egy napilap fennmaradását.
Magyar Hirlap. Pest, 1849. november 15-től. – Szilágyi Ferenc politikai napilapja. Az osztrák önkényuralom anyagi támogatásával jelent meg, az egységes Ausztria eszméjének szolgálatában állott, a szerkesztő összbirodalmi buzgalmát jelentékeny havidíjjal jutalmazták. A bécsi belügyminisztérium és a pesti helytartóság osztrák tisztviselői gyakran bosszankodtak a lap «tapintatlanságai» miatt, a szerkesztőnek ugyanis nem volt elég ítélőereje, hogy milyen cikkeket közölhet munkatársaitól. Ezért gyakran megleckéztették. Az állami segélypénzben részesülő magánvállalat 1852 végén szűnt meg, helyébe a kormány mindjárt megindította Budapesti Hirlap című hivatalos lapját.
Hölgyfutár. Pest, 1849. november 15-től. – Nagy Ignác szépirodalmi napilapja Kozma Vazul könyvkiadó és nyomdász költségén. Alapítójának halála után Berecz Károly, majd Tóth Kálmán, utóbb Bulyovszky Gyula, végül Balás Frigyes szerkesztette. 1859-től kezdve hetenkint háromszor jelent meg, 1864 novemberében megszűnt. Amilyen örömmel üdvözölték jelesebb íróink a lap megindulását, annyira bosszankodtak néhány hónap mulva a szerkesztés gyöngesége miatt. Nagy Ignác mindent közreadott, nem akarta elkedvetleníteni a kezdő írókat, ilyen módon folyóirata lapjain sok ízléstelen szárnypróbálgatás látott napvilágot. A Hölgyfutárral való elégedetlenség keltette fel Szilágyi Sándorban azt a gondolatot, hogy maga köré csoportosítja az értékesebb írókat s a műkedvelő tollforgatók lapjával szemben komolyabb irodalmi folyóiratot alapít. Arany János, Tompa Mihály és mások helyeselték elhatározását, így indultak meg 1850 márciusában a Magyar Emléklapok füzetei. Mikor ez a vállalat Pesti Röpivek címmel szépirodalmi és kritikai lappá alakult át, az új lapban Gyulai Pál 1850 őszén nyiltan megtámadta a kontár írók zajos hadát: «Jeleseink nagy része visszavonulva él, a középszerűség csiripel és erőszakoskodik. Dudva kezdi lepni az eddig csinos kertet s minden lépten szilaj állatok nyoma látszik.» Ebből az időből valók Arany Jánosnak Szilágyi Sándorhoz intézett méltatlankodó sorai: «Iszonyú sok lerudalni való állat kezdi rágni a bogáncskórót a Parnassus körül. Nem vagyok azon értelemben, hogy ezt hazafiságból tűrnünk kell. Botot nekik, míg el nem rontják a közönség ízlését vagy el nem csömöröltetik az összes szépirodalomtól. Hiszen inkább semmi irodalom, mint oly botrányosan infámis.» A panaszokat és támadásokat Nagy Ignác nyugalommal tűrte: «A szerkesztői pályára léptünkkor – írja lapjában 1850. decemberében – szilárdul elhatároztuk, hogy polémiába bocsátkozni nem fogunk s ezt meg is fogjuk tartani mindvégig. Halapunk tartalmát gáncsolja valaki, jól meg fogjuk fontolni a vádakat, az alaptalanokat kinevetjük, a jó tanácsokat pedig követni fogjuk.»
Kolozsvári Lap. Kolozsvár, 1849. november 16-tól 1852. június 29-ig. – A szabadságharc végén az erdélyi lapok mind megsemmisültek, 1849. augusztus 14-én az oroszok megszállták Kolozsvárt, magyarnyelvű ujság csak november közepén indulhatott meg. Az osztrák önkényuralom cenzúrája Erdélyben sokkal szigorúbb volt, mint Magyarországon; a Kolozsvári Lapnak versenytársak nélkül is nehéz küzdelmet kellett folytatnia fennmaradásáért. Hetenkint kétszer, később háromszor, jelent meg négy oldalnyi terjedelemben; közölte az Ausztriai Birodalom kormányhatóságainak hivatalos rendelkezéseit, a haditörvényszék ítéleteit, a külföldi és belföldi híreket, az erdélyi társadalmi és színházi tudósításokat. Szerkesztője, Makoldy Sámuel, kénytelen volt Kossuth-ellenes szellemben vezetni lapját, a közönség azonban nem neheztelt rá, mert tudta, hogy az osztrák kormány csak így engedi tengődni a sivár tartalmú közlönyt. Mivel a Magyarországból érkező lapokat szívesebben olvasták, az egyetlen erdélyi magyar ujság megbukott. (Az osztrák hatóságok védőszárnyai alatt ugyanakkor hat német és három román lap jelent meg Erdély területén. A viszonyokra jellemző, hogy 1852-ben egy negyedéven át s 1855. áprilisától 1856. áprilisáig egetlen magyarnyelvű lapot sem adtak ki Erdélyben, holott a németségnek és a románságnak megvolt a maga időszakos sajtója. A közel egymillió magyar lakosság örült, hogy legalább Pestről kap magyarnyelvű hírlapokat és folyóiratokat.)
Magyar Emléklapok. Pest, 1850. március 9-től. – Szilágyi Sándor szépirodalmi közlönye Heckenast Gusztáv kiadásában. Hét füzet megjelenése után a rendőrség betiltotta. A szerkesztő Magyar Irók Füzetei címmel folytatta vállalatát, az új sorozat negyedik füzetét 1850. szeptemberében foglalták le a rendőrök. Folytatása Pesti Röpivek címmel jelent meg, szépirodalmi és kritikai lap volt, kilencedik füzetét ismét elkobozta a hatóság. A tizedik füzetet 1850. december havában Pesti Ivek néven próbálta árusítani a szívós szerkesztő, erre eltiltották mindennemű további lapszerkesztéstől. A Hölgyfutárral versenyző szépirodalmi folyóiratba sok neves író dolgozott: Arany János, Bernát Gáspár, Bérczy Károly, Bulyovszky Gyula, Csengery Antal, Dobsa Lajos, Garay János, Gyulai Pál, Jókai Mór, Lauka Gusztáv, Lévay József, Mentovich Ferenc, Obernyik Károly, Pákh Albert, Szász Károly, Tompa Mihály, Tóth Endre, Tóth Kálmán, Vachott Sándor, Vahot Imre, Vajda János, Vas Gereben, Zalár József. Az írók egy része álnevet használt, így kerülték el az osztrák rendőrhatóságok fokozottabb figyelmét. A cenzúra gyakran átsiklott egy-egy veszedelmes közleményen (Tompa Mihály: A gólyához), csak később vonták felelősségre a szerkesztőt és munkatársait hazafias sóhajaikért és irányzatos elbeszéléseikért. Hiába volt előzetes nyomtatványvizsgálat és hatósági jóváhagyás, a hivatalos engedély nem mentette meg a lapokat az utólagos elkobzástól vagy betiltástól.
Pesti Napló. Pest, 1850 március 9-től. – Császár Ferenc szerkesztésében a bécsi és pesti osztrák hatóságok engedélyével indult meg. Az önkényuralom jónak tartotta, hogy a félhivatalos Magyar Hirlap mellett egy függetlennek látszó politikai napilap is szolgálja az összbirodalom ügyét, ezért rendszeres pénzsegélyt adott a laptulajdonos-szerkesztőnek vállalata fenntartására. Császár Ferenc jó magyar ember volt, a szabadságharc előtt magasrangú bíró, de az új korszak nyomorba juttatta, kénytelen volt elvállalni a nehéz tisztséget. Helyettes szerkesztőnek Szenvey Józsefet szerződtette hetven forint havi fizetéssel, a külügyi rovat élére Bánffay Simont állította havi ötven forinttal, a tárcarovat szerkesztéséért Kelmenfy Lászlónak negyven forintot, az újdonságok feldolgozásáért Lévay Józsefnek ugyanolyan összeget adott. Az évet súlyos ráfizetéssel zárták, még nyolcszáz előfizetőt sem tudtak összeszedni, a hiányt az osztrák állampénztár fizette. (Ugyanakkor a Magyar Hirlapnak is csak ezerötszáz előfizetője volt; más magyarnyelvű ujság nem jelent meg a fővárosban.) Bánffay Simon még 1850-ben átvette Császár Ferenctől a lap irányítását, őt azonban a pesti rendőrség nem látta szívesen a szerkesztői székben, hamarosan el is távolította helyéről. 1851-ben Bach Sándor ausztriai belügyminiszter és Geringer Károly magyarországi helytartó bizalmas tanácsadói Récsi Emilt neveztették ki a Pesti Napló szerkesztőjévé. Az új szerkesztő hiába iparkodott engedelmesen szolgálni az egységes osztrák birodalom érdekeit, a megintésekben és vizsgálatokban neki is elég része volt. A lap előfizetőinek száma 1852 végén hétszázra süllyedt, jóllehet olyan nagynevű írók támogatták munkásságukkal, mint Jókai Mór és Kemény Zsigmond. A kiadás joga 1852-ben Emich Gusztáv birtokába jutott, Récsi Emilt 1853-ban Török János váltotta fel a szerkesztésben. A szerkesztőváltozás szerencsét hozott a Pesti Naplónak, az előfizetők száma néhány hónap alatt háromezerre szökött. Török János köztetszést keltő pátosszal írta vezércikkeit, Falk Miksa bécsi leveleit is megelégedéssel olvasta a földbirtokos nemesi osztály. A bécsi kormány bosszankodott a siker miatt s Emich Gusztáv segítségével 1855-ben kérlelhetetlenül menesztette a szerkesztőt. Most Kemény Zsigmond lett az ellenzéki szellemmel gyanúsított napilap szerkesztője, 1857-ben Pompéry János vette át tisztségét, ez év végén Emich Gusztáv ismét Kemény Zsigmondot állította a lap élére. A nagy regényíró és publicista mellett éveken keresztül Királyi Pál vitte a valóságos szerkesztői teendőket. A Pesti Napló a magyar hírlapirodalom vezető lapja lett, nagynevű írók, tudósok és publicisták dolgoztak bele: Arany János, Bérczy Károly, Brassai Sámuel, Csengery Antal, Danielik János, Erdélyi János, Falk Miksa, Greguss Ágost, Gyulai Pál, Hunfalvy Pál, Jókai Mór, Kecskeméthy Aurél, Révész Imre, Salamon Ferenc, Szalay László, Szontagh Gusztáv, Tompa Mihály. Az ország tudta, hogy Kemény Zsigmond lapja egyben Deák Ferenc gondolkodásának kifejezője; a legtávolabb eső vidékek csakúgy megszívlelték a nemzet vezérelméinek irányítását, mint az osztrák rendőrség örökös zaklatásaitól háborgatott főváros lakossága. Kemény Zsigmond nevével a kiegyezés megkötése után is több évig büszkélkedett a lap.
Csokonai Lapok. Debrecen, 1850. júliusától. – Hetenkint kétszer megjelenő szépirodalmi közlöny Orbán Pető és Oláh Károly szerkesztésében. A két fiatal ügyvéd lapja a közönség részvétlensége miatt néhány hónap múlva megbukott. Nevezetessége, hogy hasábjain jelent meg Arany János Bolond Istókjának első éneke.
Új Magyar Múzeum. Pest, 1850. októberétől. – Az első tudományos folyóirat a szabadságharc bukása után. Toldy Ferenc indította meg a M. T. Akadémia támogatásával. Havi füzeteiben a magyar irodalomtörténet és kritika körébe vágó dolgozatok egész sora jelent meg 1861-ig. Felölelt minden tudományágat, de még így sem tudott felvirágozni, annyira csekély volt az ország tudományos és irodalmi érdeklődése. (Megindulásának évében körülbelül 200 előfizetője volt; ugyanakkor a Pesti Röpívekből 260, a Hölgyfutárból 403, a Pesti Naplóból 666, a Magyar Hirlapból 1722 példányt küldött szét a pesti posta.)
Budapesti Viszhang. Pest, 1852–1857. – Szépirodalmi hetilap Szilágyi Virgil szerkesztésében. Értesítő címmel indult meg, félév múlva Budapesti Viszhanggá lett, azután beolvadta Délibábba, ennek megszünte után ismét önállósult. Ekkor már Vahot Imre is segédkezett szerkesztésében.
Családi Lapok. Pest, 1852–1860. – Az első magyar katolikus szépirodalmi folyóirat. A Szent István-Társulat tulajdonában jelent meg, szerkesztésének és kiadásának költségeit gróf Károlyi István fizette vallásos és hazafias áldozatkészségből. Szerkesztői: Klezsó József, utóbb Ney Ferenc, végül Somogyi Károly. Mint annyi más szépirodalmi laptársa, ez a folyóirat sem tudott meggyökeresedni. (Hogy milyen pénztelen és irodalmi érdeklődés nélkül való volt a magyar közönség ebben az időben, jellemezze a következő adat. A szépirodalmi folyóiratok közül 1855-ben a Budapesti Viszhangot 208, a Családi Lapokat 217, a Divatcsarnokot 400, a Hölgyfutárt 370 előfizető járatta; valamivel jobban ment a Nefelejts; egyre többen rendelték meg a Vasárnapi Ujságot.)
Hetilap. Kolozsvár, 1852–1855. – Makoldy Sámuel Kolozsvári Lapjának megszűnése után Berde Áron magasabb színvonalú hírközlönyt alapított. Hetenkint kétszer megjelenő lapjában helyet engedett a szépirodalmi és népszerű tudományos közleményeknek is. Gróf Mikó Imre segítségével sikerült maga köré csoportosítania az Erdélyben élő magyar írókat: Dózsa Dánielt, Hóry Farkast, Jakab Eleket, Jósika Kálmánt, Kővári Lászlót, Kriza Jánost, Medgyes Lajost, Szász Gerőt. A pártolás hiánya miatt ez a lap is megbukott.
Budapesti Hirlap. Pest, 1853–1860. – A Magyar Hirlap folytatása. Eleinte Szilágyi Ferenc szerkesztésében jelent meg, később Nádaskay Lajos szerkesztette. Címlapján ott volt a kétfejű sas: az osztrák összbirodalom jelképe. Szerkesztőinek és politikai munkatársainak az ausztriai polgár szemszögéből kellett nézniök a világot, mert a császárhű politikai napilap Magyarországot nem tekinthette másként, mint az Ausztriai Birodalom egyik tartományát. Megindulásakor 2500 előfizetője volt, ez a szám később lejjebb szállt, bár a lapba neves írók dolgoztak: Bérczy Károly, Bulyovszky Gyula, Csengery Antal, Gyulai Pál, Kecskeméthy Aurél, Kemény Zsigmond, Lisznyai Kálmán, Salamon Ferenc, Toldy Ferenc. Kiadását utóbb Hekenast Gusztáv vette át, a helytartóságnak évi bért fizetett a lapért, viszont ő kapta meg a hivatalos hirdetések díjait. A lap folytatása: a Sürgöny (1860–1867), ennek folytatása: a Budapesti Közlöny (1867-től); az előbbi félhivatalos politikai napilap, az utóbbi az állam hivatalos közlönye.
Szépirodalmi Lapok. Pest, 1853. – Pákh Albert rövidéletű folyóirata Emich Gusztáv kiadásában. A hetenkint kétszer megjelenő szórakoztató és ismeretterjesztő közlöny társszerkesztője Gyulai Pál volt.
Délibáb. Pest, 1853–1858. – Ilyen címmel az önkényuralom idején két szépirodalmi és divatfolyóirat is jelent meg: gróf Festetics Leó hetiközlönye (1853–1854) és Friebeisz István hetilapja (1855–1858). Jónevű írók dolgoztak mind a kettőbe. Az első Délibáb egyben a Nemzeti Színház félhivatalos lapja is volt, főmunkatársa Jókai Mór.
Divatcsarnok. Pest, 1853–1863. – Császár Ferenc szépirodalmi folyóirata. Versek, elbeszélések, ismeretterjesztő közlemények, útleírások, történeti rajzok, természettudományi cikkek, bírálatok, színházi tudósítások, divatképek vegyesen jelentek meg benne. A szerkesztő a műveltebb körök nemzeti szellemű szórakoztatását tűzte ki célul: «Szent áhítattal fogok csüggeni nemzetem azon eredeti nemes sajátságain, melyeket hosszú ittléte óta annyi vihar között szerencsésen megőrze; s anélkül, hogy lapomban az ősi ereklyére legparányibb szeplőt vetni hagynék, iparkodni fogok annak hasábjait a művészet, széptudományok és művelt társalgás csarnokává tenni.» Császár Ferenc és Friebeisz István után a folyóirat utolsó szerkesztője Vértesi Arnold volt.
Magyar Száműzöttek Lapja. New-York, 1853. – Szépirodalmi és vegyestartalmú lap az Északamerikai Egyesült Államokban élő magyar emigránsok tájékoztatására. Kornis Károly szerkesztette és adta ki. Két menekült társa segítségével ő maga szedte ki és nyomtatta hírlapját az amerikai nagyváros egyik szegényes padlásszobájában. 117 előfizetőt gyüjtött, ez azonban kevés volt a lap fenntartására. Az első magyarnyelvű amerikai ujságnak 1853 utolsó negyedében mindössze hat száma jelent meg. (Utána három évtizedes szünet következett. Löw Vilmos műfordító szerkesztésében 1884-ben indult meg az új magyar lap: a Magyar Amerika.)
Vasárnapi Ujság. Pest, 1854–1921. – Megindításának eszméje Jókai Mórtól származott, Heckenast Gusztáv szívesen fogadta terveit, de a magyarországi császári helytartóság és a pesti rendőrfőnökség óvatos tisztviselői nem egyeztek bele abba, hogy a nemrégiben még Habsburg-ellenes író a szerkesztőség élére kerüljön. A szerkesztésre Pákh Albert kapta meg az engedélyt, a vállalat felvirágoztatásában Jókai Mór mint főmunkatárs tevékenykedett. A rendkívül népszerű szépirodalmi és ismeretterjesztő képes hetilapot Pákh Albert kitűnően irányította (1854–1867), évfolyamait a kortörténeti ábrázolások és szépirodalmi közlemények gazdag tárházává tette. Értett hozzá, hogyan vonja lapjához az elevenebben dolgozó magyar írókat; nem riadt vissza a fáradságtól, hogy a nehézkesebb fogalmazású kéziratokat gondosan átjavítsa. (A folyóirat népszerűségére jellemző a következő megvilágítás. Nógrád megyébe 1864-ben az időszaki sajtó termékei a következő példányszámban jártak: Vasárnapi Ujság 50 példány, Pesti Napló 33, Fővárosi Lapok 28, Családi Kör 24, Magyar Sajtó 21, Hon 20, Idők tanúja 14, Bolond Miska 19, Üstökös 7, Koszorú 7 példány és még néhány más lap és folyóirat 1–2 példányban.)
Magyar Sajtó. Bécs, 1855. júniusától kezdve. – Török János politikai napilapja. A szerkesztő mindent megtett lapja felvirágoztatásáért, az osztrák fővárosban Falk Miksa és Kecskeméthy Aurél szívesen támogatták, a magyar fővárosból Greguss Ágost, Toldy Ferenc, Vajda János és mások dolgoztak vállalatába; a lap mégsem ment. Magyarország helytartója, Albrecht főherceg, különösen sok bajt okozott Török Jánosnak: Pestről Bécsbe küldözött hivatalos átirataiban állandóan követelte megrendszabályozását, kifogásokat emelt magyar szelleme miatt, panaszt tett többek között azért is, hogy a Magyar Sajtó helyet engedett a Vörösmarty-gyászünnepekről szóló tudósításoknak. A Budapesti Hirlap szerkesztője, Szilágyi Ferenc, szintén följelentette bécsi szerkesztőtársát és munkatársait összbirodalmi érzelmeik megbízhatatlanságáért: a bécsi magyar zsurnaliszták – hangzott a panasz – a forradalom idején szembeszálltak a császárhű magyarokkal, most pedig nem helyeslik ő császári felsége kormányrendszerét, méltatlanok a lapengedély élvezetére. Török János pénzügyi zavarai miatt kénytelen volt kiadói jogát átadni Heckenast Gusztávnak, a Magyar Sajtó 1857-ben Pestre költözött, itt jelent meg 1865-ig. Pesti szerkesztői: Hajnik Károly, Jókai Mór, Vajda János, Pákh Albert.
Kolozsvári Közlöny. Kolozsvár, 1856–1873. – A hetenkint kétszer megjelenő politikai hírlapot gróf Mikó Imre segítségével Berde Áron alapította. Szerkesztőnek Vida Károlyt vette maga mellé, ez azonban csakhamar elvált tőle s megindította Magyar Futárát. Vida Károly jobb publicista volt valamennyi erdélyi írónál, de a tekintélyesebb munkatársak inkább Berde Áronhoz csatlakoztak. A Magyar Futár 1859-ben megbukott, a Kolozsvári Közlöny az erdélyi közönség Pesti Naplójává fejlődött s későbbi versenytársaival szemben is megállta helyét. (Az 1867. évi kiegyezés idején már annyira haladt az erdélyi magyarság ügye, hogy nyolc lapot tudott fenntartani a hat német és hat román lappal szemben.)
Budapesti Szemle. Pest, 1857–1869. – Csengery Antal általános érdekű havi folyóirata. A szerkesztő figyelemmel akarta kísérni az irodalom és tudomány haladását a hazában és a hazán kívül. Célkitűzése szerint: «A tudományok oly gyorsan fejlődnek minden irányban, hogy a művelt közönségnek a világirodalomban évenkint megjelenő becsesebb munkákat megszereznie is lehetetlenné vált. A tudományok fejlődésének eredményeivel ez okból másutt is hasonló szemlék ismertetik meg a művelt közönséget úgynevezett essaykben, melyek a rövid hírlapi cikkek és a könyvírás közt foglalnak mintegy helyet; s míg a hazai vizsgálódások eredményeit kellemes alakban vezetik a közönség elé, a jelesebb külföldi munkák tartalmát kritikai felfogással adván, a termékenyítő eszméket tömegestől ültetik át az irodalomba. Míg ekkép közvetítő állást foglal el a Budapesti Szemle a tudomány és a művelt közönség, a külföldi és a hazai irodalom közt: szakembereinknek is módot nyujt, hogy ízléssel törekedjenek párosítani a tudományt.» A folyóirat évi tíz pengőforint előfizetési díj fejében évenkint tíz terjedelmes füzetben jelent meg, körülbelül ötszáz előfizetője volt, kevés arra, hogy a megrendelések árából a nyomdaárakat, postaköltségeket és írói tiszteletdíjakat ki lehessen fizetni. Az évi néhány ezer pengős hiány kiegyenlítését báró Sina Simon, a nagylelkű görög-osztrák-magyar nagybirtokos, vállalta el. A szerkesztő nyomtatott oldalankint két pengőforint tiszteletdíjat adott nevesebb munkatársainak, nagy összeg ebben az időben: ezzel is ki akarta tüntetni folyóirata előkelőségét. A fényes nevekkel – Arany János, Eötvös József, Greguss Ágost, Gyulai Pál, Kemény Zsigmond, Salamon Ferenc, Szalay László, Toldy Ferenc és mások neveivel – büszkélkedő szemle 1869 végén a megfelelő pártolás hiánya miatt szűnt meg.
Napkelet. Pest, 1857–1862. – Vahot Imre szépirodalmi hetilapja. Hiába küzdött lapjáért a Pesti Divatlap egykori népszerűségéről ábrándozó szerkesztő, a politikai napilapok és szépirodalmi folyóiratok versenye elvette előfizetőit.
Nővilág. Pest, 1857–1864. – Vajda János szépirodalmi és divatlapja Heckenast Gusztáv kiadásában. Hetenkint egyszer, később havonkint kétszer, majd háromszor jelent meg, végül ismét hetilappá alakult. Előfizetőinek száma eleinte elérte a kétezret; ez szokatlan nagy szám volt az akkori viszonyok között. Később más folyóiratokhoz pártoltak olvasói s a kiadó kénytelen volt jelentékeny anyagi veszteséggel megszüntetni vállalatát.
Üstökös. Pest, 1858–1918. – Jókai Mór képes heti élclapja. A népszerű regényíró először Nagy Tükör címmel indított humoros folyóiratot (1856–1858), ennek folytatása volt az Üstökös. Virágkorában, fennállása első évtizedében, országos hatása volt, a nemzeti gondolkodást hatásosan erősítette, adomáinak gyüjteményével a magyar néphumor sok kincsét halmozta össze. Szerkesztője minden alkalmat megragadott a közérdekű eszmék támogatására. (A Magyar Tudományos Akadémia palotájának fölépítése, a magyar viselet népszerűsítése, a vallásos türelem és kölcsönös megértés ügye.)
Nefelejts. Pest, 1859–1875. – Bulyovszky Gyula szépirodalmi és társaséleti hetilapja. Szerkesztését 1864-ben Friebeisz Ferenc vette át, de Bulyovszky Gyula is megmaradt a vállalat társtulajdonosának mindaddig, amíg a folyóirat meg nem szűnt.
Idők Tanuja. Pest, 1860–1868. – Lonkay Antal katolikus szellemű politikai napilapja. 1868. decemberében egyesült Török János Pesti Hirnökével. Kettőjük folytatása: a Magyar Állam. Abban az időben, a kor nagy liberális áramlatában és a protestáns előretörés korszakában, nem volt könnyű dolog konzervatív világnézetű katolikus lapot szerkeszteni. Az Idők Tanuja is úgy indult meg, hogy a szabadelvű írók és a pesti egyetemi ifjak egész mozgalmat támasztottak ellene. Mikor Lonkay Antal 1859 végén előfizetést hirdetett lapjára, a Pesti Napló tiltakozott terve ellen: lelki gyujtogatással vádolta a szerkesztőt, a nemzetegység megbontását vetette szemére. Az Idők Tanuja első számait a protestáns jogászok Thaly Kálmán és Zilahy Károly vezérlete mellett 1860 elején elégették a pesti kávéházakban, a zajos tüntetéseknek a rendőrség vetett véget. Lonkay Antalt ettől kezdve haláláig kíméletlenül támadták és gúnyolták a katolicizmus ellenségei, ő azonban nem engedett harcos egyházi irányából, állhatatosan küzdött a szabadkőműves szellem ellen. Előfizetői nagyobbára a katolikus papság soraiból kerültek ki, a főpapság időnkint kisebb-nagyobb pénzsegélyben részesítette.
Pesti Hirnök. Pest, 1860–1868. – Török János konzervatív irányú politikai napilapja. 1868. decemberében beleolvadt az Idők Tanujába s a két lap Magyar Állam címmel folytatta pályáját.
Szépirodalmi Figyelő. Pest, 1860–1862. – Arany János szépirodalmi és kritikai hetilapja Heckenast Gusztáv kiadásában. Az akkori idők legkiválóbb költői és tudósai dolgoztak bele, a közönség számára azonban nagyon is magas színvonalú folyóirat volt. Folytatása: a Koszorú.
Családi Kör. Pest, 1860–1880. – Szegfi Mórné Kanya Emilia szépirodalmi folyóirata és egyben divatlapja a művelt magyar hölgyek számára. «Szerkeszti Emilia, kiadják Engel és Mandello.» Az első magyar szerkesztőnő később a maga kiadásába vette át a hetenkint megjelenő folyóiratot, férje támogatásával szívósan küzdött fenntartásáért, de versenytársai végül is elhódították előfizetőit. A jól szerkesztett hetilapba neves magyar írók dolgoztak, helyet kapott benne a gyorsan magyarosodó fővárosi zsidóság kis írói köre is: Ágai Adolf, Bródy Zsigmond, Ormodi Bertalan, Wohl Janka, Wohl Stefánia. Versek, elbeszélések, életrajzok, színházi tudósítások, ismeretterjesztő közlemények, társadalmi csevegések, gazdasszonyoknak szóló jó tanácsok, öltözködési tájékoztatások váltakoztak a lap hasábjain.
Bolond Miska. Pest, 1860–1875. – Tóth Kálmán képes heti élclapja. A katonai törvényszék 1862-ben néhány hónapra eltiltotta megjelenését, a szerkesztőt két hónapi elzárásra, Emich Gusztáv kiadót egy hónapi fogságra és pénzbüntetésre ítélte.
Kritikai Lapok. Pest, 1862–1863. – Riedl Szende kéthetenkint megjelenő folyóirata. Az előfizetők hiánya miatt szűnt meg.
A Hon. Pest, 1863–1882. – Jókai Mór politikai napilapja. A szerkesztő nem Deák Ferenc politikáját támogatta, hanem ellenzéki szellemben irányította lapját, egyik közleményéért a katonai törvényszék bírái 1863-ban egy hónapi fogsággal büntették. Mikor a balközép 1875-ben egyesült a Deák-párttal, Jókai Mórral együtt a Hon is Tisza Kálmán megváltozott irányú politikájához csatlakozott s az 1867-es alapon álló kormánypártot támogatta.
Koszorú. Pest, 1863–1865. – Arany János Szépirodalmi Figyelőjének folytatása. Az általános műveltséget terjesztő szépirodalmi hetilap munkatársai nagyjából azonosak voltak az előbbi folyóirat íróival.
Fővárosi Lapok. Pest, 1864–1903. – A nevezetes szerepű szépirodalmi napilapot Tóth Kálmán indította meg Emich Gusztáv kiadásában. Mindjárt megindulásakor kétezer előfizetője volt. Első évfolyamának nevesebb munkatársai: Abonyi Lajos, Arany János, Balázs Sándor, Beniczkyné Bajza Lenke, Berczik Árpád, Frankenburg Adolf, Jókai Mór, Kazár Emil, Kriza János, Lévay József, Madách Imre, Pálffy Albert, P. Szathmáry Károly, Szász Béla, Szász Gerő, Szász Károly, Thaly Kálmán, Tolnay Lajos, Tompa Mihály, Vadnai Károly, Vajda János, Vértesi Arnold, Wohl Janka, Wohl Stefánia, Zilahy Károly.
Hazánk S A Külföld. Pest, 1865–1872. – Szépirodalmi és ismeretterjesztő képes hetilap Szokoly Viktor szerkesztésében, Emich Gusztáv kiadásában. Szerkesztését 1872-ben Kazár Emil vette át, ez év végén beolvadt a Vasárnapi Ujságba. Néhány munkatársa: Benedek Aladár, Dalmady Győző, Jókai Mór, Komócsy József, P. Szathmáry Károly, Szász Károly, Szemere Miklós, Tolnai Lajos, Tompa Mihály, Vértesi Arnold.
Magyarország És A Nagyvilág. Pest, 1865–1884. – Szépirodalmi és ismeretterjesztő képes hetilap. Balázs Sándor indította meg a Deutsch-testvérek nyomdai vállalatának kiadásában. Első és második évfolyamának néhány nevesebb munkatársa: Dalmady Győző, Frankenburg Adolf, Gyulai Pál, Jámbor Pál, Jánosy Gusztáv, Kazár Emil, Komócsy József, Szász Károly, Tóth Kálmán, Vadnai Károly, Vajda János, Vértesi Arnold, Zalár József.
Számos hírlapot és folyóiratot lehetne még felsorolni, de ismertetésük messze esnék a szépirodalom világától. Említsük meg a következőket:
Orvosi Tár, 1831–1848 (az első magyar orvosi folyóirat Toldy Ferenc, Bugát Pál és Flór Ferenc szerkesztésében) Themis, 1837–1839 (az első magyar jogi folyóirat Szalay László szerkesztésében); Criticai Lapok, 1855 (Brassai Sámuel folyóirata, csak egy szám jelent meg belőle); Magyar Nyelvészet, 1855–1862 (az első magyar nyelvtudományi folyóirat Hunfalvy Pál szerkesztésében); Sárospataki Füzetek, 1857–1869 (Erdélyi János református tudományos folyóirata); Protestáns Egyházi És Iskolai Lap, 1857-től (Ballagi Mór református és evangélikus egyházi és tudományos folyóirata); Keresztény Magvető, 1861-től (Kriza János és Nagy Lajos unitárius folyóirata); Nyelvtudományi Közlemények, 1862-től (a második magyar nyelvészeti folyóirat Hunfalvy Pál szerkesztésében); Magyar Sion, 1863–1869 (katolikus egyházi és tudományos folyóirat Knauz Nándor szerkesztésében); Századok, 1867-től (a Magyar Történelmi Társulat folyóirata Thaly Kálmán szerkesztésében).
Szerkesztők:
ARANY JÁNOS (1817–1882), a Szépirodalmi Figyelő és Koszorú szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató részben.
BAJZA JÓZSEF (1804–1858), az Athenaeum és Kossuth Hirlapja szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató fejezetben.
BALÁS FRIGYES (szül. 1834. március 6. Rimaszombat, Gömör megye; megh. 1879. július 18. Elemér, Torontál megye), a Hölgyfutár szerkesztője. Vármegyei szolgabíró volt, utóbb torontálmegyei főjegyző, élete utolsó éveiben Nagybecskerek város képviselője. Számos verset, elbeszélést, népies színművet írt.
BALÁZS SÁNDOR (1830–1887), a Magyarország És A Nagyvilág szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a VII. kötetben.
BÁNFFAY SIMON (szül. 1819. augusztus 25. Szebény, Baranya megye), családi nevén Baumholczer, a Pesti Napló szerkesztője. A dunántúli németajkú földműves-szülők gyermekéből tüzes magyar hazafi lett, elvégezte a jogot, 1848-ban a közlekedési minisztérium számvevőségének osztályfőnökévé nevezték ki. A szabadságharc után a budai alagutat építő társulat titkári ügyeit intézte, 1855-től kezdve pécsi ügyvéd, 1875-ben országgyűlési képviselő, 1875 után közjegyző Pécsett. Mikor a Pesti Napló szerkesztője volt (1850–1851), egy év alatt százötvenegyszer idézték a rendőrségre s négyszer állították haditörvényszék elé. A pesti osztrák beamterek különösen azért haragudtak rá, mert lapjában elég bátor volt a magyar emigráció dolgaival foglalkozni. A hírlapok ebben az időben nem írhattak semmit sem a szabadságharcról, sem a külföldre menekült magyarokról; ezenfelül is belekötött a rendőrség minden külföldi és belföldi hírükbe. Bánffay Simonnak nem bocsátották meg, hogy férfiasan és tehetségesen védte nemzete ügyét.
BERDE ÁRON (szül. 1819. március 8. Laborfalva, Háromszék megye; megh. 1891. március 8. Kolozsvár), a Hetilap és Kolozsvári Közlöny szerkesztője, a M. T. Akadémia tagja. Az 1840-es évektől kezdve a kolozsvári unitárius kollégiumban tanított, az 1872-ben felállított kolozsvári egyetemen mint nyilvános rendes tanár a nemzetgazdaságtant adta elő, 1890-ben vonult nyugalomba. Ő volt a kolozsvári egyetem első rektora. (1872–1873. tanév.) – Úttörő meteorológiai kézikönyve: Légtüneménytan. Kolozsvár, 1847. (Unitárius hitfeleinek iskolájában a matematika és a természettudományok tanára volt, fizikai és kémiai tudásának gyarapítása végett az 1840-es években két évet töltött a berlini egyetemen.)
BERECZ KÁROLY (1821–1901), a Hölgyfutár szerkesztője – Életéről és munkáiról: a költők között.
BIRÁNYI ÁKOS (szül. 1816. Selmecbánya; megh. 1855. június 10. Pest), családi nevén Schultz, a Hirnök szerkesztője. Katolikus papnövendék volt, kilépett, sikerült bejutnia a Nemzeti Ujság és a Pesti Hirlap munkatársai közé, Pozsonyban a Hirnököt szerkesztette, ennek bukása után ismét pesti hírlapíró lett, a szabadságharc idején republikánus izgatásaival vonta magára a figyelmet, az önkényuralom alatt kormánypárti cikkeket írt. – Köztársasági káté. Pest, 1848. (Agitációs füzetein kívül 1848-ban megpróbálkozott a Köztársasági Lapok szerkesztésével is, de hírlapja megbukott.)
BRASSAI SÁMUEL (1800–1897), a Vasárnapi Ujság szerkesztője. – Életéről és munkáiról: az irodalomtörténetírók és kritikusok között.
BULYOVSZKY GYULA (1827–1883), a Nefelejts és Hölgyfutár szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a regény és dráma művelői között.
CSÁSZÁR FERENC (1807–1858), a Pesti Napló és Divatcsarnok szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a költők között.
CSENGERY ANTAL (1822–1880), a Pesti Hirlap és Budapesti Szemle szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a szónokok és publicisták között.
DESSEWFFY AURÉL gróf (1808–1842), a Világ lapvezére. – Életéről és munkáiról: a szónokok és publicisták között.
DESSEWFFY EMIL gróf (1814–1866), a Budapesti Hiradó szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a szónokok és publicisták között.
EMŐDI DÁNIEL, (szül. 1819 november 13. Alsófüged, Abauj megye; megh. 1891. április 13. Sárospatak), a Közlöny szerkesztője. Mint fölesküdt ügyvéd, Csengery Antal Pesti Hirlapjának belső munkatársa volt, a szabadságharc idején miniszteri fogalmazó, 1849. július 1-től augusztus 11-ig a kormány hivatalos lapjának szerkesztője. Az önkényuralom idején, mint hitelevesztett forradalmár, ügyvédi diplomáját elvesztette, később eltekintettek «megbélyegzettségétől», azt is megengedték, hogy hírlapokba dolgozzék. 1863-tól kezdve a sárospataki református főiskola magánjogi tanszékén tanított.
ERDÉLYI JÁNOS (1814–1868), a Regélő, Magyar Szépirodalmi Szemle és Sárospataki Füzetek szerkesztője. – Életéről és munkáiról: az irodalomtörténet és kritika művelői, továbbá a költők között.
FESTETICS LEÓ gróf (szül. 1800. október 8. Pécs; megh. 1884. november 15. Budapest), a Délibáb szerkesztője. A Keszthelyi Helikon megalapítójának unokaöccse volt, Tolnában és Veszprémben gazdálkodott, az osztrák kormány az önkényuralom idején a Nemzeti Szinház igazgatójává nevezte ki. Az írók erősen támadták amiatt, hogy a drámai előadások rovására az operát támogatta. Maga is zeneszerző volt, dallamokat írt német költők verseihez és Petőfi Sándor költeményeihez. Ő volt a Szini Tanoda első igazgatója. (1866–1880.)
FRANKENBURG ADOLF (1811–1884), az Életképek szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a regény és dráma művelői között.
FRIEBEISZ FERENC (szül. 1828. Vác; megh. 1891. március 22. Budapest), a Nefelejts szerkesztője, Friebeisz István testvéröccse. Pestmegyei katolikus nemesi családból származott, a szabadságharc idején honvédfőhadnagy volt, Világos után besorozták közlegénynek az osztrák hadseregbe, évekig szolgált Olaszországban. Testvérbátyja példájára ő is megpróbálkozott különféle irodalmi vállalatokkal, Bulyovszky Gyula társaságában megalapította a Nefelejtset, résztvett több más lap szerkesztésében és kiadásában is. Az 1870-es években lassankint kiszorult az irodalmi életből, bírósági végrehajtó lett Óbudán.
FRIEBEISZ ISTVÁN (szül. 1822. Vác; megh. 1890. február 8. Budapest), a Divatcsarnok és Délibáb szerkesztője, Friebeisz Ferenc testvérbátyja. A szabadságharc előtt Pest vármegye szolgálatában állott. Komárom ostroma idején, 1849-ben, mint honvédőrnagy a Komáromi Lapokat szerkesztette, a vár feladásakor katonatársaival együtt ő is menedéklevelet kapott az osztrák főparancsnokságtól. Leleményes ember volt, számos könyvet adott ki a maga költségén, nagy sikere volt Müller Gyula könyvárus Nagy Naptárának szerkesztésével. 1869-ben megalapította az első magyar színházi ügynökséget, haláláig buzgón közvetítette a színészek szerződtetését és a színdarabok előadási jogát. Jelentékeny érdeme a magyar színészegyesület és a színészi nyugdíjintézet gondolatának sikeres szorgalmazása. A Színpad című szaklapjában 1869-től kezdve ébrentartotta az erkölcsi és anyagi szervezkedés eszméjét, 1871-ben megtartották a színészek kongresszusát, utána mindjárt megalakult a Színészegyesület. Friebeisz István színműveket is írt: Bem apóról szóló harcias látványosságát a Budai Népszinház színészei 1868 nyarán sikerrel játszották a fővárosi közönség előtt.
GYURMÁN ADOLF (1813–1869), a Közlöny szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a drámaírók között.
HAJNIK KÁROLY (szül. 1806 december 10. Pozsony; megh. 1866. szeptember 25. Buda), a Magyar Sajtó szerkesztője. Ügyvédi oklevelének megszerzése után mint gyorsíró 1832-tól haláláig működött a magyarországi és erdélyországi országgyűléseken. A magyar-erdélyi unió kimondásának hírét 1848-ban ő hozta meg Kolozsvárról Pestre.
HINDY IVÁN (szül. 1800. július 20. Léva, Bars megye; megh. 1875. február 25. Budapest), földbirtokos nemesúr, pesti ügyvéd, az első fővárosi katolikus politikai lap első szerkesztője. Az 1840-ben meginduló Nemzeti Ujságot két évig szerkesztette. Utóda Kovacsóczy Mihály volt.
ILLUCZ-OLÁH JÁNOS (szül. 1817. Tokaj; megh. 1875. február 13. Budapest), a Nemzeti Ujság szerkesztője. Ügyvéd volt, később törvényszéki bíró. A Nemzeti Ujságot Kovacsóczy Mihály és Mailáth János után 1845-tól 1848 végéig szerkesztette.
JABLÁNCZY IGNÁC (szül. 1808. július 14. Eger; megh. 1861. április 10. Eger) eredeti nevén Jabloniczky Ignác, a Világ szerkesztője. Katolikus papnak készült, fölszentelése előtt kilépett a szemináriumból, nevelő lett egy grófi házban. Mint gróf Dessewffy Aurél titkára, megkapta a Világ szerkesztését. A gróf halála után megvált a laptól, Konstantinápolyba ment, hasonszenvi orvoslással kereste kenyerét. A szabadságharc hírére hazajött, honvédszázadosi rangot nyert, 1849-ben Törökországba küldték követnek, előkészítette a magyar menekülők útját. Az önkényuralom elején elfogták, négy évi börtönre ítélték. Kiszabadulása után néptanító lett Egerben. A Világot 1841 augusztusától 1842 júniusáig szerkesztette.
JÓKAI MÓR (1825–1904), az Életképek, Pesti Hirlap, Esti Lapok, Üstökös, Magyar Sajtó és Hon szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a VII. kötetben.
KANYA EMILIA (szül. 1828. december 18. Pest; megh. 1905. december 29. Fiume), a Családi Kör szerkesztője. A pesti evangélikus gimnázium igazgató-tanárának, Kanya Pálnak, volt a leánya, szülei házában kitűnő nevelést kapott, német műveltsége nem vonta el a magyar irodalom lángoló szeretetétől. 1847-ben férjhez ment Földényi Frigyes földbirtokoshoz, tíz évi házasélet után elvált urától. Az irodalomban Emilia néven lépett fel, az 1850-es évek folyóiratai szívesen közölték elbeszéléseit, jellemrajzait, elmélkedő cikkeit. 1861-ben Szegfi Mór felesége lett, férje ekkor már keresztény volt, a házasság nem keltett nagyobb feltűnést. Annál jobban meglepődtek lapalapításán. Az egész osztrák-magyar monarchiában nem volt még nő-szerkesztő; Magyarország kormányzója, Benedek Lajos táborszernagy, nem akart hozzájárulni a hatósági engedély megadásához, de Emilia és a terveit támogató arisztokrata hölgyek bebizonyították, hogy egy szépirodalmi divatlap nem lehet veszedelmes az ország közbiztonságára. Harminckét éves korában indította meg a Családi Kört, ötvenkét éves korában hagyta félbe, hetvenhét éves korában halt meg fiának, Szegfi László fiumei szerkesztőnek, otthonában. Fiuméban temették el. Míg Pesten élt, a legmozgékonyabb asszonyok egyike volt; folyóiratával sokat tett az irodalmi és társadalmi mozgalmak irányítására. Az írói segélyegyletnek jelentékeny összegeket gyűjtött, a Petőfi-Társaság ügyét sikeresen szolgálta. – Önállóan megjelent munkái elbeszélő kötetek: Szív és élet. Két kötet. Pest, 1859. (Novellák.) – Beszélyek. Két kötet. Pest, 1860. (Novellák.) – Válságos napok. Két kötet. Pest, 1860. (Regény.) – Beszélyek az ifjúság számára. Pest, 1861. (Vachott Sándornéval közösen kiadott elbeszélések.) – Szeretet könyve. Két kötet. Pest, 1863–1864. (Jövedelmét az akkori országos inség enyhítésére ajánlotta fel.) – Búvirágok. Pest, 1867. (Novella a Magyar Hölgyek Könyvtárának I. kötetében.)
KEMÉNY ZSIGMOND (1814–1875), a Pesti Napló szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató részben.
KIRÁLYI PÁL (szül. 1821. augusztus 12. Szepetnek, Zala megye; megh. 1892. május 25. Budapest), a Pesti Napló szerkesztője. Kegyesrendi papnövendék volt, utóbb jurátus, a szabadságharc idején honvédőrnagy, hat évig közkatona az osztrák hadseregben, 1856-tól kezdve pesti hírlapíró, 1861-ben Pest városának főjegyzője, 1865-től kezdve országgyűlési képviselő. A főváros megmagyarosítása körül kitűnő érdemeket szerzett, az országos politikában huzamos ideig a Deák-párt híve volt, később a mérsékelt ellenzékhez csatlakozott. A Pesti Napló szerkesztését Kemény Zsigmondtól 1858-ban vette át, de az osztrák hatóságok állandó zaklatását csak 1860-ig bírta ki, akkor a szerkesztés ismét visszaszállt Kemény Zsigmond kezébe. – Szigetvár 1566-ban. Pest, 1858–1859. (Négykötetes történeti regény.)
KLEZSÓ JÓZSEF (szül. 1820. Nyitra; megh. 1860. Pest), a Családi Lapok szerkesztője. Pesti segédlelkész volt, utóbb a központi papnevelő-intézet tanulmányi felügyelője. Számos egyházi vonatkozású cikket és történeti rajzot írt.
KORNIS KÁROLY (szül. 1822. április 19. Arad; megh. 1863. január 27. Gyorok, Arad megye), a Magyar Száműzöttek Lapja szerkesztője. Kitűnő tehetségű ügyvéd volt, 1848-ban Eötvös József közoktatásügyi miniszter kinevezte a pesti egyetemre a büntetőjog tanárának. A szabadságharc idején mint kormánybiztos és államügyész olyan lelkesen küzdött a magyar ügy mellett, hogy külföldre menekülése után az osztrák önkényuralom jelképesen felakasztotta. New-Yorkban a magyarok számára lapot szerkesztett, ennek bukása után gyári munkás lett, Rio de Janeiróban fényképészettel kereste kenyerét. Jól megtanulta Brazília államnyelvét, jogi munkákat adott közre portugálul, tökéletes nyelvtudással végezte ügyvédi gyakorlatát. Bár katolikus volt, lelkesen küzdött a brazíliai protestánsok érdekében. Honvágyát nem tudta leküzdeni. 1862-ben hajóra szállt, a müncheni osztrák követségnél beadta kegyelmet kérő folyamodványát s az amnesztiát meg sem várva sietett haza bátyjához Arad megyébe. Szerencséjére utólag megkapta a kegyelemlevelet, hazafias multjáért nem állították haditörvényszék elé.
KOVACSÓCZY MIHÁLY (1801–1846), a Nemzeti Ujság szerkesztője. – Életéről és munkáiról: az V. kötetben.
KOVÁCS PÁL (1808–1886), a Hazánk szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a regény és dráma művelői között.
KÖPE JÁNOS (megh. 1876. Brassó) evangélikus pap, brassói tanár, az Erdélyi Hirlap szerkesztője. Újságírói tevékenysége a brassói Gött-nyomda kiadói munkásságához kapcsolódik. Gött János nyomdász felsőbb engedéllyel 1834-ben indította meg a Siebenbürger Wochenblattot, 1837-ben a Gazeta de Transilvaniát, 1838-ban az Erdélyi Hirlapot. Német lapja jól ment, román lapját szintén vásárolták, magyar lapjára kevés előfizető jelentkezett. Szerkesztője, Köpe János, hétfalusi csángó volt, nyelve és faja székely, vallása szász. A brassói evangélikus gimnáziumban a magyar nyelvet tanította. Az Erdélyi Hirlappal elsősorban a székelyekhez fordult, tőlük remélt anyagi és szellemi támogatást, de reményében csalatkozott. Nem tudta föllendíteni a lapot szerkesztő-utóda, Veress György sem. Híreiket többnyire a német ujságokból vették át, munkatársaik kolozsvári és nagyenyedi diákok voltak.
KRIZA JÁNOS (1811–1875), a Remény és a Keresztény Magvető szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a költők között.
LAUKA GUSZTÁV (1818–1902), a Charivari szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a költők között.
LONKAY ANTAL (1827–1888), az Idők Tanuja szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a szónokok és publicisták között.
MAILÁTH JÁNOS gróf (1786–1855), a Nemzeti Ujság szerkesztője. – Életéről és munkáiról: az V. kötetben.
MAKOLDY SÁMUEL (megh. 1872. június 9. Kolozsvár), a Kolozsvári Lap szerkesztője. A szabadságharc előtt kisebb tisztviselő volt az erdélyi kormányzóságon, a Bach-korszak elején ő indította meg az első erdélyi magyarnyelvű lapot, a kiegyezés korában Kolozsvár ideiglenes polgármesterévé választották. Az újságírást az 1840-es években Szilágyi Ferenc oldalán tanulta. Megbízható konzervatív zsurnalisztának ismerték, ezért kapott engedélyt az osztrák katonai parancsnokságtól 1849-ben hírlap alapítására.
MUNKÁCSY JÁNOS (megh. 1841), a Rajzolatok szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a drámaírók között.
NAGY IGNÁC (1810–1854), a Hölgyfutár szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a regényírók között.
NÁDASKAY LAJOS (szül. 1816. október 30. Külsőbőcs, Borsod megye; megh. 1860. szept. 15. Pest), a Honderű és Budapesti Hirlap szerkesztője. A sárospataki református kollégiumban tanult, Pesten orvostudományt hallgatott, 1843-ban bejutott a Honderű szerkesztőségébe, 1857-ben átvette a Budapesti Hirlap szerkesztését. Elismert tekintély volt idegen operaszövegek magyarra fordításában. (Hugenották, Trubadur, Rigoletto.) Kritikáit szívesen olvasták, bár ezekben még korához mérve sem emelkedett a középszerűségen felül. A Honderű színházi rovatának vezetője volt, de nemcsak drámákat bírált, hanem egyéb munkákat is. Két Petőfi-kritikája az 1840-es években eléggé feltűnt. Az akkor még egymásnak ellentmondó vélemények között jóhiszeműen iparkodott eltalálni az igazságot.
NEY FERENC (1814–1889), a Családi Lapok szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a regény és a dráma művelői között.
OROSZ JÓZSEF (1790–1851), a Hírnök szerkesztője. – Életéről és munkáiról: az V. kötetben.
PÁKH ALBERT (1823–1867), a Szépirodalmi Lapok, Vasárnapi Ujság és Magyar Sajtó szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a regény és dráma művelői között.
PÁLFFY ALBERT (1820–1897), a Március Tizenötödike szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a regény és dráma művelői között.
PETRICHEVICH HORVÁTH LÁZÁR (1807–1851), a Honderű szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a regény és dráma művelői között.
POMPÉRY JÁNOS (1819–1884), a Pesti Napló szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a regény és dráma művelői között.
RÉCSI EMIL (szül. 1822. november 17. Kolozsvár; megh. 1864. június 1. Pest), a Pesti Napló szerkesztője, a M. T. Akadémia tagja. A pesti egyetem jogi karának tanára volt, egyáltalában nem lelkesedett a magyarságnak az osztrák összhazába való beolvadásáért, de nem tudta magától elhárítani a pesti helytartó és a bécsi belügyminiszter bizalmát. Kirendelték szerkesztőnek, engedelmeskednie kellett. Szerkesztősége nem tartott hosszú ideig (1851–1853), ez idő alatt is éppen elég hivatalos dorgálásban volt része. Jogi munkáin kívül szívesen fordított a népszerűbb francia és angol regényírókból. (Sand, Sue, Dumas, Dickens, Thackeray.)
RIEDL SZENDE (szül. 1831. március 15. Besztercebánya, Zólyom megye; megh. 1873. október 15. Budapest), a Kritikai Lapok szerkesztője, a M. T. Akadémia tagja. Felvidéki katolikus tisztviselő-családból származott, az önkényuralom idején a prágai egyetem tanára volt, 1865-től kezdve a pesti egyetemen a német nyelv és irodalom rendes tanára. – Mutatványok a magyar irodalomból, egyszersmind olvasókönyv serdültebbek használatára. Prága. 1856. – Magyarische Grammatik. Bécs, 1858. – A magyar nyelvrendszer alapvonalai. I. Magyar hangtan. Prága és Lipcse, 1859. – Német nyelvtan. Pest, 1862. (Hatodik kiadása 1876-ban.) – Magyar nyelvtan. Pest, 1864. – A német nyelv és irodalom kézikönyve. Pest, 1865. – Van-e elfogadható alapja az ikes igék külön ragozásának? Budapest, 1873.
SOMOGYI KÁROLY (szül. 1811. április 1. Tiszaföldvár; megh. 1888. március 20. Esztergom), a Családi Lapok szerkesztője, a M. T. Akadémia tagja. Katolikus lelkész volt, az 1840-es években a Religio katolikus egyházi folyóirat szerkesztője, az önkényuralom idején a Szent István Társulat igazgatója, 1865-tól kezdve esztergomi kanonok. Jótékonykodásában kimeríthetetlen áldozatkészségű férfiú. Negyvenezer kötetből álló nagyértékű könyvtárát 1880-ban Szeged városának ajándékozta.
SUJÁNSZKY ANTAL (1815–1906), az Őrangyal szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a költők között.
SZALAY LÁSZLÓ (1813–1864), a Budapesti Szemle szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a történetírók között.
SZENTIVÁNI MIHÁLY (1813–1842), a Remény szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a költők között.
SZENVEY JÓZSEF (1800–1857), a Világ, Budapesti Híradó és Pesti Napló szerkesztője. – Életéről és munkáiról: az V. kötetben.
SZILÁGYI FERENC (szül. 1797. április 14. Kolozsvár; megh. 1876. május 20. Budapest), a Mult És Jelen, Magyar Hirlap és Budapesti Hirlap szerkesztője, a M. T. Akadémia tagja. Huszonnégy éves korától kezdve a kolozsvári református kollégium tanára volt, 1832-ben megindította a Klio című történeti zsebkönyvet, 1841-ben elvállalta a Mult És Jelen című politikai hírlap szerkesztését. Az erdélyiek az ausztriai kormányrendszert védelmező konzervativizmusáért annyira meggyűlölték, hogy a mindenfelől fenyegetett szerkesztő csak felfegyverkezve mert kimenni Kolozsvár utcáira. V. Ferdinánd király 1847-ben, a lap állami pénzsegélyén kívül, ezer forint évi fizetést rendelt számára jutalmul hűségéért, az erdélyi református egyház főtanácsa 1848-ban megfosztotta tanári állásától. A nemzetárulással vádolt történetíró Bécsbe menekült, a bécsi kamarilla szolgálatába állott, az önkényuralom utasításai szerint írta cikkeit és szerkesztette lapjait. Mikor munkássága már fölöslegessé vált, szolgálatkészsége jutalmául 1857-ben kinevezték a soproni kerület protestáns iskoláinak főigazgatójává. A Bach-kormánynak ez a hűséges «svarcgelb» szolgája közel hatvan esztendőre terjedő írói pályáján számos értékes történettudományi munkát írt, politikai cikkei azonban megfizetett irányzatos fejtegetések. – Erdély és az unió. Nagyszeben, 1848. (A bécsi császári kormány óhajtására írt álnevű röpirat. Tiltakozik Magyarország és Erdély egyesítése ellen. A két magyar haza összeolvadását Erdélyre nézve nemcsak károsnak, hanem a «politikai radikalizmus elhamarkodott kísérletének, valódi nemzeti őrültségnek» mondja.)
SZILÁGYI SÁNDOR (szül. 1827. augusztus 30. Kolozsvár; megh. 1899. január 12. Budapest), a Magyar Emléklapok szerkesztője, a M. T. Akadémia tagja. Szilágyi Ferenc szerkesztő és történetíró fia volt, kolozsvári tanulóévei után az erdélyi főkormányszék szolgálatába lépett, az osztrák önkényuralom elején Pesten telepedett meg. Mint huszonhárom éves pályakezdő ritka leleményességgel tudta 1850-ben megindított füzetes vállalata köré csoportosítani a tekintélyesebb írókat. Hogy szerkesztése miatt nagyobb baja nem történt, ezt atyja aulikus érdemeinek köszönhette. 1852 őszén a kecskeméti református kollégium tanárává választották, 1853-ban átment a nagykörösi gimnáziumba, itt tanított 1867-ig. A kiegyezés évében Eötvös József kinevezte miniszteri titkárrá, 1875-ben megválasztották a Magyar Történelmi Társulat titkárának és a Századok szerkesztőjének, 1878-ban a budapesti egyetemi könyvtár igazgatója lett. Született szerkesztő volt, pampásan sikerült minden vállalkozása. (Erdélyi Országgyűlési Emlékek, Századok, Történelmi Tár, Magyar Történelmi Életrajzok, Millenniumi Történelem.) Történetírói érdeklődését első sorban Erdély XVII. századi históriája kötötte le, ennek a kornak a maga idejében legkiválóbb búvára volt. Forráskiadásainak és feldolgozásainak száma igen nagy. – A kiegyezés koráig a következő érdemesebb munkái jelentek meg önállóan: A magyar forradalom története 1848–1849-ben. Pest, 1850. (A szabadságharc történetének tudományos feltárását még több más ifjúkori munkájában is megkísérelte.) – Nagyenyedi album. Pest, 1851. (A jótékonycélú szépirodalmi és tudományos emlékkönyvek divatát mutatják többek között Toldy Ferenc Reguly-albuma, Vahot Imre Losonci Főniksze, Császár Ferenc Szikszói Enyhlapjai. Szilágyi Sándor a nagyenyediek javára adta ki a maga albumát, fényes sikere volt másfélezer előfizetője jelentkezett Magyarországból, Erdélyből és a Délvidékről. Arany János, Gyulai Pál, Jókai Mór, Lévay József, Szász Károly és Tompa Mihály is dolgozott az emlékkönyvbe, itt jelent meg Kemény Zsigmond első társadalmi regénye: A szív örvényei.) – Erdélyország története. Két kötet. Pest, 1866. (Különös tekintettel a műveltség fejlődésére.) – Vértanuk a magyar történetből. Pest, 1867. (Ebben Apáczai Csere János és Mikes Kelemen emlékének fölelevenítése.) – Rajzok a forradalom utáni időkből. Budapest, 1876. (Az ötvenes évek folyóiratairól.) – II. Rákóczi György. Budapest, 1891. (Magyar Történelmi Életrajzok.) – I. Rákóczi György. Budapest, 1893. (Magyar Történelmi Életrajzok.)
SZILÁGYI VIRGIL (szül. 1824. november 28. Écska, Torontál megye; megh. 1892. december 30. Budapest), a Budapesti Viszhang szerkesztője. A szabadságharc előtt vármegyei tisztviselő volt, az önkényuralom idején Pesten ügyvédeskedett, 1861-ben a józsefvárosi kerület megválasztotta országgyűlési képviselőnek. Az országgyűlés feloszlatása után a katonai bíróság halálra ítélte, mert kiderítették róla, hogy összeköttetésben állott a külföldre menekült magyarokkal. Kegyelmet nyert, később börtönéből is kiszabadult. 1869-től kezdve több évkörön át országgyűlési képviselő volt, politikai működése mellett sokat fáradt a katolikus önkormányzat ügyében.
SZOKOLY VIKTOR (szül. 1835. Oszlány, Bars megye; megh. 1882. Tinnye, Pest megye), a Hazánk S A Külföld szerkesztője. Tehetős nemesi család gyermeke volt, tanulmányait a pesti kegyesrendi gimnáziumban végezte, jogot hallgatott, egy ideig ügyvédjelölt volt. Az 1860-as évek végén súlyos betegsége miatt családjával együtt tinnyei birtokára költözött, egy ideig innen szerkesztette folyóiratát. Elbeszéléseit és közérdekű cikkeit a korabeli folyóiratok az 1850-es évektől kezdve szívesen közölték. Számos adomás kötete, humoreszk-gyűjteménye, életkép-sorozata jelent meg, naptárakat szerkesztett, ponyvairatokat bocsátott közre. (A pápák bűnei, A zsarnokok titkai.) Sokat foglalkozott a szabadságharc nevezetesebb szereplőivel, kiadta Mészáros Lázár hadügyminiszter emlékiratait. (1866.)
TÁNCSICS MIHÁLY (1799–1884), a Munkások Ujsága szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a szónokok és publicisták között.
TOLDY FERENC (1805–1875), a Tudománytár, Akadémiai Értesítő, Új Magyar Múzeum és A Kisfaludy-Társaság Évlapjai szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató fejezetben.
TÓTH KÁLMÁN (1831–1881), a Hölgyfutár, Bolond Miska és Fővárosi Lapok szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a pályáját méltató fejezetben.
TÖRÖK JÁNOS (1809–1874), a Pesti Napló, Magyar Sajtó és Pesti Hirnök szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a szónokok és publicisták között.
VAHOT IMRE (1820–1879), a Pesti Divatlap és Napkelet szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a regény és dráma művelői között.
VAJDA JÁNOS (1827–1897), a Nővilág és Magyar Sajtó szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a VII. kötetben.
VAJDA PÉTER (1808–1846), a Világ szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a regény és dráma művelői között.
VAS GEREBEN (1823–1868), a Nép Barátja szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a regény és dráma művelői között.
VIDA KÁROLY (1819–1862), a Figyelmező és Magyar Futár szerkesztője. – Életéről és munkáiról: a szónokok és publicisták között.
Az első magyarnyelvű ujság megjelenésétől a szabadságharc bukásáig (1780–1849) – hét évtized leforgása alatt – kétszáznál több magyarnyelvű hírlap és folyóirat indult meg, de nagy részük csak rövid ideig állt fenn. 1851-ben a fővárosban a következő ujságokat és közlönyöket adták ki: Akadémiai Értesítő, Gazdasági Lapok, Hölgyfutár, Katolikus Néplap, Magyar Hirlap, Pesti Napló, Religio, Remény, Új Magyar Múzeum; a vidéken: Aradi Hirdető, Debrecen-Nagyváradi Értesítő, Fiatalság Barátja, Kassa-Eperjesi Értesítő, Kolozsvári Lap. A német hírlapirodalom erősebb volt. (Brassó, Buda, Pest, Pozsony, Nagyszeben, Temesvár.) Az 1860-as évek elejétől kezdve a magyarnyelvű időszaki sajtó rohamosan erősödött, a nem magyarnyelvű állandóan gyöngült; 1867-ben már olyan az arány, hogy közel másfélszáz magyarnyelvű hírlappal és folyóirattal szemben 40 német, 14 szerb, 9 román, 6 tót, 2 rutén és 4 olasz hírlap és folyóirat volt. – Az elterjedtebb magyarnyelvű hírlapok és folyóiratok 1867-ben: A Hon, politikai napilap, 1863-tól. – A Kir. Magyar Természettudományi Társulat Közlönye, 1860-tól. – A Magyar Mérnök-Egyesület Közlönye, 1867-től. – A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, 1841-től – A Népbarát, politikai lap, 1861-től. – Alföld, politikai lap Aradon, 1861-től. – Alföldi Hirlap, politikai lap Debrecenben, 1867-től. – Bihar, politikai lap Nagyváradon, 1867-től. – Bolond Miska, élclap, 1860-tól. – Budapesti Közlöny, hivatalos lap, 1867-től. – Budapesti Szemle, 1857-től. – Családi Kör, szépirodalmi folyóirat, 1860-tól. – Debreceni Lapok, vegyestartalmú lap, 1867-től. – Debrecen-Nagyváradi Értesítő, vegyestartalmú lap, 1842-től. – Eger, politikai lap, 1863-tól – Egyházi Lapok, katolikus közlöny, 1867-től. – Erdészeti Lapok, 1865-től. – Falusi Gazda, 1856-tól. – Fővárosi Lapok, szépirodalmi folyóirat, 1864-től. – Gazdasági Lapok, 1849-től. – Gyógyászat, 1861-től. – Gyógyszerészi Hetilap, 1862-től. – Gyorsirászati Lapok, 1867-től. – Győri Közlöny, politikai lap, 1857-től. – Hasonszenvi Lapok, 1866-tól. – Hazánk S A Külföld, szépirodalmi folyóirat, 1865-től. – Idők Tanuja, politikai lap, 1860-tól. – Ifjúság Lapja, 1867-től. – Igazmondó, politikai lap, 1867-től. – Izraelita Közlöny, 1864-től. – Jogtudományi Közlöny, 1866-tól. – Kassa-Eperjesi Értesítő, vegyestartalmú lap, 1841-től. – Katolikus Lelkipásztor, 1866-tól. – Katolikus Néplap, 1848-tól. – Keresztény Magvető, unitárius egyházi és tudományos folyóirat Kolozsvárt, 1861-től. – Kolozsvári Közlöny, politikai lap, 1856-tól. – Korunk, politikai lap Kolozsvárt, 1860-tól – Ludas Matyi, élclap, 1867-től. – Magyar Bazár, divatlap, 1866-tól. – Magyar Izraelita, 1861-től. – Magyar Néplap, politikai lap, 1865-től. – Magyarország És A Nagyvilág, szépirodalmi folyóirat, 1865-től. – Magyar Polgár, politikai lap Kolozsvárt, 1867-től. – Magyar Sion, katolikus egyházi és tudományos folyóirat Esztergomban, 1863-tól. – Magyar Ujság, politikai lap, 1867-től. – Magyar Zsidó, 1867-től. – Nefelejts, szépirodalmi folyóirat, 1859-től. – Nyelvtudományi Közlemények, 1862-től. – Orvosi Hetilap, 1857-től. – Pécsi Lapok, politikai lap, 1867-től. – Pecsovics, élclap, 1867-től. – Pesti Hirlap, politikai lap, 1867-től. – Pesti Hirnök, politikai lap, 1860-tól. – Pesti Napló, politikai lap, 1850-től. – Protestáns Egyházi És Iskolai Lap, 1857-től. – Religio, katolikus egyházi és tudományos folyóirat, 1841-től. – Sárospataki Füzetek, református egyházi és tudományos folyóirat, 1857-től. – Statisztikai És Nemzetgazdasági Közlemények, 1865-től. – Századok, a Magyar Történelmi Társulat közlönye, 1867-től. – Szegedi Hiradó, vegyestartalmú lap, 1859-től. – Tanodai Lapok, 1856-tól. – Üstökös, élclap, 1858-tól. – Vadász És Versenylap, sportközlöny, 1858-tól. – Vasárnapi Ujság, szépirodalmi lap, 1854-től. – Zenészeti Lapok, 1860-tól.
Irodalom. – A magyarországi hírlapok és folyóiratok évi kimutatása, Szinnyei József buzgalmából, 1861-től kezdve a Vasárnapi Ujság évfolyamaiban található. – Szinnyei József: Hírlapirodalmunk a XIX. században. Vasárnapi Ujság. 1863–1866. évf. – U. az: Hírlapirodalmunk 1848–1849-ben. Magyar Könyvszemle. 1877. évf. – Szabó Károly: Szilágyi Ferenc emlékezete. Budapest, 1878. – Jakab Elek: Az erdélyi hírlapirodalom története 1848-ig. Budapest, 1882. – Szalády Antal: A magyar hírlapirodalom statisztikája 1780-tól 1880-ig. Budapest, 1884. – Ferenczy József: A magyar hírlapirodalom története 1780-tól 1867-ig. Budapest, 1887. – Petrik Géza: Magyarország bibliografiája. 1712–1860. Négy kötet. Budapest, 1888–1897. – Gyulai Pál: Emlékbeszédek. 2. kiad. Budapest, 1890. – Gerlóczy Károly: Királyi Pál emlékezete. Budapest, 1893. – Gopcsa László: A magyar gyorsírás története. Budapest, 1893. – Sziklay János: Negyven év a katolicizmus történetéből. Budapest, 1899. – Károlyi Árpád: Szilágyi Sándor. Századok. 1900. évf. – Szádeczky Lajos: Szilágyi Sándor emlékezete. Kolozsvár, 1900. – Fejérpataki László: Szilágyi Sándor. Budapest, 1901. – Fraknói Vilmos: Emlékbeszéd Szilágyi Sándor felett. Budapest, 1902. – Déri Gyula: A magyar ellenzéki hírlapírás története. Budapest, 1906. – Szinnyei József: Hírlapirodalmunk fejlődése. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Schöpflin Aladár: Nagy Miklós. Vasárnapi Ujság, 1907. évf. – Ürmössy Lajos: Erdély irányadó lapja az 1830–40-es években. Kolozsvár, 1907. – Berkeszi István: A Delejtű. Délmagyarország első magyar hírlapja. Temesvár, 1910. – Viszota Gyula: A Tudománytár történetéhez. Akadémiai Értesítő. 1910. évf. – U. az: Az Akadémiai Értesítő hetvenéves jubileuma. U. o. 1911. évf. – Pais Dezső: Báró Kemény Zsigmond és az irodalmi élet. Irodalomtörténet. 1911. évf. – Gyulai Pál: Bírálatok. Budapest, 1912. – Szinnyei Ferenc: Magyar Emléklapok. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Szücsi József: Bajza József. Budapest, 1914. – Gálos Rezső: A Remény történetéhez. Erdélyi Múzeum, 1915. évf. – Kereszty István: A magyar és magyarországi időszaki sajtó időrendi áttekintése. 1705–1867. Budapest, 1916. – Czóbel Ernő: Arany János tervezett néplapja, a Népszabadság. Irodalomtörténet. 1917. évf. – Pintér Jenő: A magyar nyelvtudományi folyóiratokról. Szily-emlékkönyv. Budapest, 1918. – Viszota Gyula: Kossuth Lajos hírlapirodalmi munkásságához. Irodalomtörténet. 1918. évf. – Berzeviczy Albert: Az abszolutizmus kora Magyarországon. 1849–1865. Három kötet. Budapest, 1922–1932. – Papp Ferenc: Báró Kemény Zsigmond. Két kötet. Budapest, 1922–1923. – Angyal Dávid: Falk Miksa és Kecskeméthy Aurél elkobzott levelezése. Budapest, 1925. – Császár Elemér: A magyar irodalmi kritika története a szabadságharcig. Budapest, 1925. – Benyács István: Lonkay Antal. Magyar Kultura. 1927. évf. – Hlatky Endre: Új adat Brassai Sámuel Vasárnapi Ujságja történetéhez. A Sajtó. 1929. évf. – Kristóf György: Az erdélyi magyar időszaki sajtó az abszolutizmus korában. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1929. évf. – U. az. Az első vidéki székely-magyar hírlap s irodalmi melléklapja. Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára. Szerk. Csutak Vilmos. Sepsiszentgyörgy, 1929. – Voinovich Géza: Arany János életrajza. Három kötet. Budapest, 1929-től. – Goriupp Alisz: Az Életképek szerkesztőváltozása 1847-ben. Magyar Könyvszemle. 1930. évf. – Kun Andor: Az első amerikai magyar ujság. A Sajtó. 1930. évf. – Pongrácz Alajos: Szépirodalmi folyóirataink 1848-ig. Budapesti Szemle. 1930. évf. – Takáts Sándor: Jókai politikai pályafutása. Jókai Mór politikai beszédei. I. köt. Budapest, 1930. – Farkas Gyula: A Fiatal Magyarország kora. Budapest, 1932. – Hofbauer László: Az Erdélyi Hiradó története. Erdélyi Múzeum. 1932. évf. – Régi magyar folyóiratok szemelvényekben. Budapest, 1933. (A budapesti állami Szent László reálgimnázium ifjúságának kiadása Dongó Orbán vezetésével a Magyar Irodalmi Ritkaságokban.)
