KEMÉNY ZSIGMOND, AZ ELBESZÉLŐ.
KEMÉNY ZSIGMOND, AZ ELBESZÉLŐ.
KEMÉNY Zsigmondot az emberi szív rejtelmes világa mindennél jobban érdekelte. Irásművészetében többre tartotta a jellem és a szenvedély rajzát, mint a mesealkotást; nagy becsvággyal törekedett arra, hogy a ballépések és katasztrófa felé vezető emberi utat minden részletében megvilágítsa. Mély szomorúsággal vette sorra az akaraterő gyarlóságait, kérlelhetetlen szigorúsággal utalt a botlások végzetes következményeire. A szenvedélyt aképpen fogta fel, hogy az leküzdhetetlen baja az embernek: végzetes betegség, nincsen reá gyógyszer. Hiába emeli fel tiltó szavát az ész, a boldogtalan áldozat továbbhalad tövises pályáján.
A nagy regényíró művészete nem merült ki a lélekfestés mélységében és a szenvedélyek rajzában. Mestere volt a korfestésnek is. Történeti regényeinek meséit az erdélyi fejedelemség két évszázadából merítette: Izabella királyné, Bátori Zsigmond és I. Rákóczi György korából. Kútfőinek egy-egy száraz részletéből megkapó jeleneteket alakított, az eseményeket az elmúlt korok szellemébe mélyen bevilágító fantáziával színezte ki. Hősei testestől-lelkestől a régi Erdélyország emberei. Regényeiből jobban meg lehet ismerni a letűnt idők lelkét, mint a történetírók munkáiból. A költő csodálatos ihletésével pillantott bele a politikai állapotok, udvari cselszövények, vallásos küzdelmek, államférfiúi célkitűzések és emberi törekvések szövevényeibe. Tudása nagy volt, látása éles. Minél több eddig ismeretlen adatot halmoz fel az újabb történettudomány, annál nyilvánvalóbb az ő igazsága. Izabella királyné, Martinuzzi György, Verbőczy István, a Bátoriak és a Rákócziak mesteri jellemrajzai mellett az élesen ábrázolt történeti személyek egész csoportja jelenik meg regényeiben.
A jellemfestés és korfestés mellett harmadik kiválósága: gazdag gondolatkincse. Az eszmék és ismeretek egész tömegét szőtte munkáiba. Azok közé a regényírók közé tartozott, akik súlyt vetettek a gondolat térfoglalására az elbeszélés birodalmában. Különösen történetfilozófiai fejtegetései mutattak mélyenjáró szellemre.
A kor divatával járt, hogy a romantika szertelenségei még társadalmi regényeiben is jócskán jelentkeztek. Hőseinek egy része romantikus különc, tetteik nem mindig hihetők, de abban a pillanatban, amikor a meseszövés a tragikus fejleményekhez közeledik, az író mindjárt megtalálja önmagát, egyszerre művésszé lesz. Excentrikus alakjait szinte bűvös léleklátással kíséri lépésről lépésre. Ilyenkor alig van párja az elhitetés művészetében. Helyenkint mélyen megragadó költőiség sugárzik tollából.
Szellemi birodalma félelmes, olykor szinte rémes. Búskomor fantáziája nem gyönyörködik az élet derűs jeleneteiben. Regényei a legmegrendítőbb magyar elbeszélő munkák: igazi tragédiák elbeszélés alakjában. Zordon világfelfogás, leverő igazságok, az élet borús szemlélete: ezek a démoni elemek áradnak regényeiből, a történetiekből és társadalmiakból egyaránt. Zaklató és mégis vonzó költészet ez, tele elégületlenséggel, kiábrándulással, sötét árnyakkal.
Fájlalni lehet, hogy ez a mély gondolkodó a lebilincselő mesemondásnak és a biztos formának nem mestere. Elbeszélő stílusa ma már meglehetősen elavult, kifejezései sokszor idegenszerűen hatnak, könnyedség és ragyogás nincs költészetében. A főmesét félbeszakítja kieső epizódokkal. Élvezése jelentékeny fáradsággal jár, a gyorsabb képzeletű olvasónak nem nyujt elég szórakozást, sok helyen szinte tudós munkát kíván. A meseanyag széteső volta, a párbeszédek vontatottsága, az egyenetlen mondatok erősen csökkentik e nagystílusú regényköltészet művészi fajsúlyát.
Hősei jó szándékkal indulnak céljaik felé, később szenvedélyük elragadja őket, botlásaikért rettenetesen bűnhödnek. Nemcsak a rosszakat sujtja a bűnhödés, a jókra is lecsap a könyörtelen végzet: lakolnak a gonoszok, szenvednek az ártatlanok. A szenvedélyek kifejtésében az író logikája és fantáziája egyformán erős. Megfigyeli a lelki élet kialakulásának minden mozzanatát, beleéli magát hősei helyzetébe, aggodalmasan nyomozza az emberi cselekedetek titkos rugóit. Emberszemléletében a férfi és a nő egyaránt szomorú lény; az önszeretet, hiúság, becsvágy elhomályosítja bennük az erkölcsi törvényt, megakadályozza a tettek helyes megítélését. Hőseinek lelki rajzában nem elégszik meg egy-egy nagyobb szenvedély festésével, hanem több szenvedélyből szövi össze jellemüket.
A lelki elemzések módszerében Balzac volt a mestere. Hatott ugyan reá kisebb mértékben Scott, Bulwer és Dickens is, de legtöbbet Balzactól tanult. Benne is megvolt az emberi lélekbe való látás tehetsége, ő is apróra szétszedte a jellemet, átélte a regényeiben fölvetődő helyzeteket. A Balzac társadalmi regényeiben található lélektani elemzést bölcselő mélységgel vitte bele a fellépéséig inkább csak mesékből és leírásokból álló magyar történeti regénybe.
Salamon Ferenc a Zord Időben csak az iszonyatot gerjesztő jeleneteket hibáztatta; ezek sorozata, szerinte, a művészi hatás rovására történik. Egyébiránt a szerző lelkiismeretes a történeti hűségben, mélylátású az emberek és viszonyok ismeretében. «Az eddig rejtélyes Martinuzzi s vele az egész Mohács utáni magyar politika oly tiszta, határozott megvilágításban még eddig, tudtommal, kimagyarázva nem volt.» (Bírálata a Szépirodalmi Figyelő 1862. évfolyamában.) – A szabadságharc előtt megjelent első regényében Gyulai Pál szerint olyan kitűnő részletek vannak, hogy jobbakat később is alig írt, de mint egész legkevésbbé sikerült munkája. Még nem volt eléggé ura a regény formájának, hol aránytalanságba, hol túlterheltségbe esett, nemcsak költő, hanem filozófus is akart lenni. Később javult formaérzéke, művei arányosan emelkedve alakultak kerek egésszé, elbeszélő módja is nyert könnyedségben és folyamatosságban, bár fogyatkozása ebben a tekintetben folyvást szembetűnő maradt. «De mily kárpótlást nyujtott mindezért kor- és jellemrajza! Valóban ebben Kemény minden magyar regényírót fölülmúl s vetekedik a külföld legjobb regényíróival.» (Emlékbeszédek. Budapest, 1879.) – Péterfy Jenő kiemeli az első Kemény-regény pszichológiai érdekességét. Ez a regény wertheri, fausti, manfredi elemeket egyesít magában, hasonlíthatatlanul szenvedélyesebb, mélyebb, mint a Karthausi. Benne a mult történet keretében mély értelmű modern dráma játszik, hőse maga a regény írója. E hős mellett a Karthausi hőse érzelgéseivel olyan, mint a síró gyermek vagy mint az éjszaki fény bíbor világa mellett a gyönge, halvány holdsugár. (Tanulmánya a Budapesti Szemle 1881. évfolyamában.) – Beöthy Zsolt szerint az író leggazdagabb, legváltozatosabb, legelevenebb regénye a Rajongók; sötét felfogása a Zord Időben emelkedik legmagasabbra. «Történetei azzal a hatással vannak ránk, mint egy komor, verőfénytelen vidéken kis gömbben meginduló s alárohantában rémes és pusztító nagyságra növekvő lavina. A biztosság, következetesség megdöbbentő nyugalmával mutogatja, hogy eszményeink sohasem valósulható, kába álmok; kétkedést ültet szívünkbe s csupán a megfigyelés, ecsetelés mély gondja és hűsége által mutatja részvétét az ember sorsa iránt. Derűsebb hangnak, komikumnak alig van nyoma nála. Ahol megjelenik is, sohasem tiszta nevetséges, inkább csak tragikomikum. Sehol nem biztat és vigasztal, sem a multtal, sem a jövővel; inkább kiábrándít. Mindez kétségkívül zord, sivár hatást gyakorol ránk ama fényes tulajdonok mellett is, melyekkel Kemény dicsekszik.» (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891.) – Császár Elemér a Rajongókat az író legnagyobbszerű alkotásának nevezi, a Zord Időt legművészibb regényének tartja. Az utóbbi «nem olyan friss, mint a Gyulai Pál, nem olyan egységes, mint az Özvegy És Leánya, nem olyan érdekes, mint a Rajongók, de összhatása mindegyiknél nagyobb.» (A magyar regény története. Budapest, 1922.) – Papp Ferenc azt írja a Gyulai Pál alakjairól, hogy ezek hosszú sora tanuságot tesz az író rendkívüli képzelő erejéről. «A nagy társaság tagjain azonban közös családi vonás ötlik fel. Valamennyit belső nyugtalanság hajtja, rendszerint ábrándokat kergetnek s többnyire boldogtalanok. A férfi sorsa itt csalódás, kiábrándulás, életundor; még többet veszít a nő, ki legfőbb ékességét, lelkének tisztaságát gyászolja. Az a tarka-barka társaság, mely Kemény regényében tolong, sokat örökölt túlzó szenvedélyeiben s lázongó érzéseiben a francia romantika alkotásaiból.» Regényköltészetének tetőpontját a Rajongókban érte el: irodalmunknak kevés olyan kimagasló csúcsa van, mint ez a remekmű. «Kemény itt az emberi élet tragikumát oly megrázó erővel érezteti s a tragikus küzdelemnek oly egyetemes értelmet ad, hogy alkotó képzelete a világirodalom legmagasabb légköréig hatol.» A tragikus hatás legnagyobb mesterei közé emelkedik a Zord Időben is. «Itt a végzet diadalútját majdnem oly borzalmas áldozatok jelölik, mint a francia romantika alkotásaiban.» (Báró Kemény Zsigmond. II. köt. Budapest, 1923.) – Szinnyei Ferenc megemlíti, hogy a Gyulai Pál egyes fejezeteiben valósággal tombol a vad-romantika, az író Jósika Miklós hatása alatt a leírásokat is halmozza, a párbeszédek, monológok és reflexiók hosszadalmasságánál és nehézkességénél még nagyobb hiba egyes epizódok túltengése; mindezek ellenére már első regényével úgy mutatkozott be, mint a legnagyobb magyar történeti regényíró. «A Gyulai Pál azok közé a könyvek közé tartozik, melyek annál több gondolatot és hangulatot keltenek bennünk és annál jobban tetszenek, minél többször olvassuk őket. Kemény későbbi munkái sok tekintetben, főként formailag, tökéletesebbek, de a tartalom gazdagsága és mélysége dolgában alig vetekszik vele egyik is. Ebben a regényében az emberi jellemeknek olyan sokaságát örökítette meg, hogy tíz regényre is elég volna.» (Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig. II. köt. Budapest, 1926.)
Irodalom. – Az előbbi fejezetben felsorolt könyvek és tanulmányok, főkép Salamon Ferenc, Gyulai Pál, Péterfy Jenő, Beöthy Zsolt, Loósz István, Bodnár Zsigmond, Papp Ferenc, Pitroff Pál, Dengi János, Pais Dezső, Ferenczi Zoltán, Császár Elemér, Galamb Sándor, Agárdi László, Szinnyei Ferenc munkái.
