KEMÉNY ZSIGMOND REGÉNYEI.
KEMÉNY ZSIGMOND REGÉNYEI.
KEMÉNY Zsigmond marosvásárhelyi joggyakorlata alatt, huszonnégy éves korában, fogott bele Izabella királyné és a remete című regényébe. (1838.) A mohácsi csata után következő zavaros korszakot rajzolta benne, a történeti személyek mellé néhány költött alakot helyezett, a valóban megtörtént eseményeket képzelt jelenetekkel vegyítette. A regény kéziratban maradt, szövegét ma már nem ismerjük teljes egészében. Amennyire a fönnmaradt töredékekből megítélhető, inkább regényes korrajz volt: az Engel Keresztély németnyelvű és Bethlen Farkas latinnyelvű munkáiban megőrzött történeti anyag költői átképzelése. A történetíró még erősen háttérbe szorította a regényírót, a költő még nem értett a históriai források felhasználásához; a történeti kútfőkből származó részek a költői képzelet alkotásaival még nem forrottak össze művészi egésszé. Egy romantikus képzeletű, kezdő stílusú történetnyomozó alakja bontakozik ki ebből a munkából; a tapasztalatlan pályakezdő Walter Scott és Jósika Miklós nyomán nagy célt tűz maga elé, de a feladat megoldásával sikertelenül küszködik. – Második nagyobb elbeszélő munkájába, az Élet és ábránd című regénybe, akkor kezdett bele, amikor Bécsből hazatért s belépett az Erdélyi Híradó szerkesztőségébe. (1841.) Hőse, Camoens portugál költő, Kelet-Indiába indul, hogy megalapítsa jövőjét s elnyerhesse a szép Catharina kezét; távollétében vetélytársa nőül veszi szerelmesét; a költő hazatér, szegényen és megcsalatva hal meg. Ez a regény is kéziratban maradt. Töredékei szembetűnően mutatják az író küzdelmét a meseszövéssel, de jellemző ereje és gondolatkincse figyelmet érdemel. Látszik, hogy a lélekrajzon becsvággyal dolgozott. Mint maga mondja: a «kebel beléletét» igyekezett rajzolni a «külesemények összehalmozása» helyett. Stílusa keresett, itt-ott dagályos; kifejezései erőltetettek, nyelve nehezen gördülő; mesefejlesztése bágyadt, helyenkint ügyetlen. Avult előadása túlhaladott álláspont volt a magyar regény fejlődésében. – A hírlapszerkesztő naplójának töredékei 1844 tájáról maradtak fenn. Ez annál sajnálatosabb, mert ebben a társadalmi regényében az erdélyi viszonyokat szerette volna bemutatni a maga élményeivel kapcsolatosan.
Ilyen előzmények után írta meg első nyomtatásban közrebocsátott regényét: a Gyulai Pált. (1847.) Hőse, Gyulai Pál fejedelmi tanácsos, elhatározza, hogy életre-halálra megvédi Bátori Zsigmond erdélyi fejedelmet ellenségei ellen. Hűségében túlmegy a törvényes határon. Hogy Bátori Zsigmondot megerősítse vetélytársa, Bátori Boldizsár ellen, üldözni kezdi az ellenpárt híveit; megöleti Sennót, az olasz komédiást, Bátori Boldizsár kedves emberét; de éppen ez lesz az oka bukásának: Senno neje, Eleonóra, behálózza Bátori Zsigmondot s szerelme jutalmául a gyűlölt tanácsos fejét kívánja. A hálátlan fejedelem, akiért Gyulai Pál mindent feláldozott, kivégezteti leghívebb emberét. – Kemény Zsigmond, regénye megírása előtt, mélyreható történeti tanulmányokat végzett. Mivel hőse a tizenhatodik században élt, elolvasta az összes idevonatkozó erdélyi kútfőket. Mindenütt ügyelt arra, hogy személyei, amennyire csak lehet, történeti hitelességgel bírjanak. Legtöbb hasznát vette Bethlen Farkas latinnyelvű históriájának. Bőven merített belőle, de az adatokba mindenütt belevitte a kor lelkét, az okok lélektani nyomozását, a küzdelmek titkos rúgóinak szemléltetését. Hű képet rajzolt Erdély közéletéről, kitűnően jellemezte a két Bátorit, művészi módon elemezte Gyulai Pál lelki töprengését. Hőséből igazi nagy egyéniséget teremtett. A költött alakokban éppen úgy megelevenítette a kor szellemét, mint a történeti egyéniségekben. Nagy szenvedélyt vitt elbeszélésébe, hősének belső harcát és környezetével folytatott küzdelmét drámai erővel festette. De ha dícsérhető is lélekboncoló művészete, ha fantáziájának sajátságos játékával lebilincseli is az elmélyedésre hajló olvasót, ha korfestő ereje különb is minden magyar elődénél, regénye, mint művészi egész, erősen fogyatékos. Az író nem ért az érdeklődés táplálásához, a korfestő részletek és lélektani vizsgálatok leple alatt nem egyszer tudományos szárazsággal értekezik. Mesemondása lassúmenetű, stílusa régies. Ha a művészetet egyedül a forma tenné, ez a munka nem vallana a regényírás művészére.
Az Özvegy és leánya (1855) tizenhetedik századi történet: Tarnóczy Sára szomorú históriája. A tehetős református nemesleányt özvegy édesanyjától elrabolják a katolikus Mikesek s arra akarják kényszeríteni, hogy felesége legyen Mikes Kelemennek. A leány Mikes Jánost, az idősebb testvért, szereti, de éppen úgy nem vallja be szerelmét, mint ahogyan hallgat Mikes János is; ez fivérére való tekintettel titkolja érzelmeit. Ezalatt Tarnóczyné, a bosszútól lihegő özvegy, kieszközli I. Rákóczi György erdélyi fejedelemtől, hogy a Mikes-ifjakat fej- és jószágvesztésre ítéljék, visszaszerzett leányát pedig rábírja, hogy menjen férjhez az öreg Haller Péterhez. Sára nem tudja feledni Mikes Jánost, öngyilkos lesz, de meghal kegyetlen anyja is. A fanatikus özvegy még csak elviseli Sára öngyilkosságát, de holtan esik össze arra a hírre, hogy a fejedelem kegyelmet adott a Mikeseknek. – Az író Szalárdi János krónikájából vette meseanyagát, merített Kemény János önéletírásából is. Az eseményekhez és személyekhez a lehetőség szerint ragaszkodott, de a kibővítés, színezés, motíválás munkája reá várt. A Mikes-pör keretében megelevenítette I. Rákóczi György egész udvarát, a közélet és magánélet izgatóbb mozzanatait, a protestánsok és katolikusok titkos gyűlölködését. Főkép Tarnóczyné alakját és a köréje fűződő eseményeket dolgozta ki szerencsésen. Az özvegy tele van kenetes vallásossággal, de szíve nincs, kimondhatatlanul gyűlöli a katolikus Mikeseket, holott elhúnyt férje az egyik Mikesnek szánta leányukat. A leány nem bánja, hogy elrabolják, mert azt hiszi, János akarja feleségül venni, annál nagyobb a kétségbeesése, mikor megtudja a valót. Nem vallja meg szerelmét, ebből folyik tragédiája, de vele együtt lakol a bőszült anya is, akinek hajthatatlan gyűlölködése indította meg a pusztulás lavináját. A szülői erőszakosság, a vallásos surlódás és a gazdag férj hajszolása nyomán beköszönt a katasztrófa.
A rajongók (1858) meséje szintén I. Rákóczi György korából való. Két ellenfél áll egymással szemben: Kassai István és Pécsi Simon. Kassai, a fejedelmi tanácsos, nem bocsátja meg Pécsinek, hogy leányát, Deboraht, nem adta nőül fogadott fiához, Kassai Elemérhez, bár a leány is szereti a derék ifjút. A kapzsiság is izgatja a gyűlölködő embert; reményli, hogy Pécsi birtokaiból, ha elkobzás alá kerülnek, ő is megkapja a maga részét. Mivel Pécsi a szombatosok vagy zsidózók üldözött vallásfelekezetének tagja, Kassai minden úton-módon le akarja leplezni ellenfelét s meg akarja semmisíteni a szombatosokat; Szőke Pistát, a szombatos papot, arra kényszeríti, hogy árulja el társait. A szerencsétlen pap megtántorodik, később beleőrül lelki fájdalmába; Kassai büntetése sem marad el, mert fogadott fiát megölik a szombatosok; Pécsi Simon fogságba kerül, birtokait elveszik, a szombatosokat szétszórják. – Az író ezúttal is gondos forrástanulmányokat végzett. Mint Arany János, ő is aggodalommal kereste az elbeszélés történeti hitelességének támasztó pontjait. Főforrása Szalárdi János krónikája és Kemény János önéletírása volt, ezekből merítette meséjének számos fontos részét, históriai alakjait, néhány leírását. Bepillantott I. Rákóczi György udvarába, mélyrehatóan jellemezte a fejedelem környezetét, megható jeleneteket tárt olvasói elé az üldözött zsidózó felekezet életéből. A református vallás fanatikus híveinek munkáját, a kapzsiság és bosszú mesterkedéseit, az értelmetlen tömeg sok gonosz ösztönét megdöbbentő erővel mutatta be.
A Zord idő (1862) a korrajz határvonalához közelít. A törökök betelepedésének korszaka tárul fel előttünk, tanui vagyunk Buda 1541. évi elfoglalásának. Ebben az időben két öreg úr él az erdélyi Deákok pusztuló kastélyában: Pista bácsi és testvéröccse, Dani bácsi. Házukból indul el a vitézi életre két ifjú: Komjáti Elemér és Barnabás diák. Elemér szerelmes Deák Dániel leányába, Dórába; Barnabás unokaöccse Dorka asszonynak, a Deák-testvérek házvezetőnőjének. A két ifjú barátságot köt, de mikor Elemér Budán Verbőczy István szolgálatába áll és nem segíti meg török fogságba kerülő barátját, Barnabás bosszút esküszik ellene, törökké lesz és megöleti Elemért. A törökök ekkor már félretolják útjukból Izabella királynét, Verbőczy István is elkeseredve látja, hogy a mohamedán cselszövény kifogott a nemzeti politikán, de már késő, az ország romlásán nem lehet segíteni. Elemér haláláért Verbőczy István kívánságára kivégzik Barnabást, a Deák-család boldogsága azonban megsemmisül; a két öreg nemesúr meghal, a hűséges Dóra Izabella királyné udvarhölgyei között hervad el. – Kemény Zsigmond a regényes korrajz megírásában Verancsics Antal, Istvánffy Miklós és Szerémi György egykorú munkáin kívül különösen Szalay László magyar történetét és Horváth Mihály Fráter György-életrajzát forgatta haszonnal. Magyarország akkori közállapotáról hű képet rajzol, a történeti alakok megelevenednek tolla alatt, élettől duzzadók költött alakjai is. Az oknyomozó történetíró alaposságával mutatja ki a politikai tévedések tragédiáját s az államférfiak ballépésének az egész nemzetre kiható következményeit. A helytelen politika nemcsak az országot veszti el, hanem felforgatja a magánéletet, romlásba sodorja az ártatlanokat is. A mű egy nevezetes korszak történeti anyagának megkapó költői átképzelése. Csak nagy elmélyedéssel élvezhető. Megvan az a hibája, hogy az író szellemének kincseit csak feszült figyelemmel lehet kibányászni munkájából.
Társadalmi regényeinek sorát a Férj és nő (1852) nyitja meg: Kolostory Albert báró története. Az ingatag jellemű férfi Rómában minden bensőbb vonzalom nélkül nőül veszi Elizt, egy gazdag bankár leányát; nejével hazaköltözik, itt beleszeret Iduna grófnőbe; a kacér asszony szerelme kiforgatja józan gondolkodásából, nejét durván támadja, egész családi életét feldúlja, végül öngyilkos lesz. – Ahogyan az író ennek a boldogtalan embernek lelki életét megrajzolja, ez a léleklátó és lélekelemző művészet páratlannak mondható régibbb regényirodalmunkban. Nyomon kísérhetjük a lelki fejlődés minden rezzenését. Kemény Zsigmond a regény problémájának megválasztásában és feldolgozásában Balzac hatása alatt állott; Balzac a La Maison Du Chat című regényében hasonló történetet beszél el, hasonló jellemeket mutat be, de azért az ő franciái mégis mások, mint Kemény Zsigmond magyar hősei. A megoldás eszméjét egy valóban megtörtént házassági drámából, a Praslin hercegi párnak történetéből, merítette az író. A franciaországi botrány 1847 nyarán európai feltűnést keltett; a hírlapi szenzáció Kemény Zsigmond tollán mélyreható lélektani tanulmánnyá nemesedett.
A romantika csapongásai mellett a lelki rajz megrázó igazsága bontakozik ki a Ködképek a kedély láthatárán (1853) lapjain is. A regényben a társadalmi élet rajza halvány, annál mesteribb annak a problémának megoldása, hogyan lopódzik be a gyűlölség egy szerető házaspár otthonába. Jenő gróf, az erdélyi földesúr, féltékeny nejére, Stefániára; igazságtalan gyanakodása nyomán bekövetkezik lelki eltávolodásuk, ez végül szétzúzza családi boldogságukat. – A főtörténet egyik epizódja fényt vet Kemény Zsigmond mesefelhasználó módszerére és romantikus fantáziájára. Franciaország déli részén, a Pyreneusok vidékén él egy gazdag francia gróf, Villemont, ez rábeszéli felesége szobalányát, találkozzék vele kastélyának egyik sötét szobájában. A leány elárulja a tervet asszonyának, a grófné maga megy el a szerelmi légyottra; közben a gróf meggondolja a dolgot és szerecsen szolgáját küldi a szobába. Kiderül a rettenetes tévedés, bekövetkezik a katasztrófa: a grófnénak fekete gyermeke születik. A gróf őrjöng fájdalmában, üldözni kezdi a gyermeket, de neje lelkéből nem tudja kioltani az anyai érzést. A házastársak ellenségekként állnak egymással szemben, végül a gróf gondatlansága a kis korcs halálát okozza s ezzel eltűnik a borzasztó lidércnyomás, de csak a gróf lelkéről, mert az asszony, amikor férje újból közeledni akar hozzá, örökre eltávozik a szomorú házból. – Kemény Zsigmond ennek a Boccaccio óta fel-felbukkanó mesének fő elemeit Jósika Miklós egyik regényéből, a Könnyelműekből, merítette, a motiválás újsága és a lélekrajz elmélyítése egészen az övé. Jósika Miklós néger szolgája bosszúból vezeti félre urát és úrnőjét, Kemény Zsigmond szerecsen inasa gazdája könnyelmű tréfájának akaratlan eszköze. A következmények is mások. Kemény Zsigmond kegyetlenebbül állítja egymással szembe a férjet és a nőt, az anyai vonzalmat diadalra juttatja a hitvesi szeretettel szemben, a problémát a végletekig kiélesíti, a történetet pesszimista komorsággal oldja meg.
A Szerelem és hiúság (1854) egy előkelő asszony bűnhödését tárja elénk. Coranini Róbert neje, Sarolta, boldogan él kiváló férje mellett, de hiúságból, hogy egyik közönyös grófi ismerősét, Romvayt, udvarlói sorába vonja, hűtlen lesz férjéhez. A férj nyomára jön ballépésének, Romvayt nagy összeg átadására kényszeríti, a pénzt átadja nejének, azután eltűnik. Sarolta már útálja Romvayt, visszaküldi a pénzt egykori kedvesének, férjét azonban nem látja többé, útjaik örökké elválnak. – A regényben a hiúság viszi a végzet szerepét. Az ünnepelt nőt ingerli a nőhódító gróf közönye, elveszti eszét és elbukik; azután felocsudik mámorából, tudatára ébred balgaságának, menekülni óhajt, de már késő. Sajátságos történet és eredeti probléma. Csomóját a lelki megokolásoknak csak olyan nagy művésze oldhatta meg, amilyen Kemény Zsigmond volt.
Tragikus elgondolásúak novellái is. – A szív örvényei: a szép Agatha és a démoni szenvedélyű Wranich Izidor története. – Két boldog: Csiaffer basa és Kun Kocsárd erdélyi úr arcképe a XVII. századból. – Erény és illem: egy hindu nő tragédiája a Ganges vidékén. – Egy kaland a Missouri mellől: hősei Taddé doktor és az egyik indián főnök neje. – Alhikmet, a vén törpe: Alpáry Amarantát előkelő családja Bánházy Artúrnak szánja, de a regényes hajlamú ifjú izzó szenvedély után eped; már kész a szakításra is, mikor megjelenik előtte Alhikmet, a bűbájos öreg, s egy szerelmi kaland végigálmodtatásával kijózanítja céltalan ábrándozásából. (Egyedül ebből a novellából csillog ki a derű hangja.)
Kiadások. – Kemény Zsigmond legelső cikkeit a Nemzeti Társalkodó 1837. évfolyama közölte. (Egyik cikkében történeti eszmetöredékeket adott közre, másik cikkében a párbaj kérdését tárgyalta.) – Történeti értekezése: A mohácsi veszedelem okairól. U. o. 1838. évf. (A magyar helyzet rajza 1526 körül.) – Izabella királynéról írt regénye egészen elkészült, de csak egyes mutatványok jelentek meg belőle az Athenaeum 1839–1840. és a Nemzeti Társalkodó 1841. évfolyamában. (A kézirat megmaradt töredékeit Papp Ferenc adta ki: Báró Kemény Zsigmond hátrahagyott munkái. Budapest, 1914.) – Élet és ábránd című regényéből a Honderű 1844. évfolyamában jelent meg néhány szakasz. (A regénynek az az eszméje, hogy az ideális lelkű költő a társadalmi élet prózájának áldozata lesz, Alfred De Vigny nagyhatású munkájára, a Chatterton című drámára, vezethető vissza. A kézirat maradványait Papp Ferenc adta ki: id. m. Budapest, 1914.) – Nyomtatásban megjelent első teljes regénye: Gyulai Pál. Öt kötet. Pest, 1847. (Másodszor: Kemény Zsigmond összes művei. Budapest, 1896. A regény több érintkező pontot mutat Jósika Miklósnak Jósika Istvánról szóló regényével, de ha az egyidőben dolgozó két elbeszélő azonos kort és rokon témát választott is, szelleműk különböző. Kemény Zsigmond ebben a regényében még túlzó romantikus; igaz, hogy képzeletének szertelenségeit jellemzésének valószerűségével teszi reális hatásúvá.) – A szív örvényei. Novella. Nagyenyedi Album. Szerk. Szilágyi Sándor. Pest, 1851. (A terjedelmes elbeszélés egész kis regény, néhány részlete az író szerelmi élményeiből ered. Hősnőjében a Margitszigeten lakó özvegy Tahy Károlyné alakját örökítette meg. Az előkelő hölgynek sokáig udvarolt, meséje színhelyét azonban Velencébe helyezte át és költött elemekkel bővítette.) – Férj és nő. Regény. Két kötet. Pest, 1852. (A Praslin-eseten kívül személyi élmények is fűződtek a regénybe. Az egykorúak megütközve vették észre, hogy az író a regény feslett nőalakjában egyik barátnőjét állította pelengérre, férfihősében pedig szintén élő alakról, báró Jósika Miklósról, másolta a bántó jellemvonásokat.) – Két boldog. Novella. Budapesti Visszhang. 1852. évf. (A keleti és nyugati világnézet ellentéteit s a végzet könyörtelenségét a török basa és a magyar úr alakjában bölcselő lélekkel állította olvasói elé.) – Erény és illem. Novella. Délibáb. 1853. évf. (A keletindiai tárgyú elbeszélés helyenkint valóságos néplélektani tanulmány. Hősnője, a szép hindu nő, szerelmes egy angol tisztbe, de férje halála után mégis elégetteti magát a máglyán, mert az ősi hagyományoknak nem mer ellentmondani.) – Egy kaland a Missouri mellől. Novella. Délibáb, 1853. évf. (Az amerikai indián világ rajzához Catlin angol utazó vadászképeiből vette a színeket. Előtte már Jósika Miklós is belevonta mesemondásába mind Amerikát, mind Kelet-Indiát.) – Alhikmet, a vén törpe. Novella. Szépirodalmi Lapok. 1853. évf. (Az Alhikmet személyéhez fűzött fantasztikumot, a csodálatos eseményeknek a reális élettel való egybekapcsolását, E. T. A. Hoffmanntól tanulta; a vén törpe bűvös gyűrűjének szerepe Balzac Szamárbőrének eszméjében gyökerezik; a kettős hatás köré biztos kézzel szőtte történetét.) – Ködképek a kedély láthatárán. Regény. Pest, 1853. (Hősének rendszerető, szigorú katonajelleme ellentmondást nem tűrő zsarnoksággá fajul, az emberboldogítóból őrjöngő lesz. Jenő gróf és környezete bemutatásához néhány jellemző vonást báró Wesselényi Miklós életéből vett át; Márton Adolf grófi titkár alakjában Gyulai Pál, a költő és kritikus, volt a mintája.) – Szerelem és hiúság. Regény. Pest, 1854. (A regény korrajzi háttere a reformkori Pest, költői értéke Sarolta lelki világának elemzése. Az író a modern asszony lélektanát a tragikus tényezők kidomborításával világította meg hősnője jellemében.) – Özvegy és leánya. Regény. Három kötet. Pest, 1855–1857. (Mikes János és Tarnóczy Sára nemes lelkek, özvegy Tarnóczyné az igazi erkölcs nélkül való vallásosság, fösvénység, gyűlölködés, bosszúállás megtestesítője. A mese drámai erővel hullámzik a három főalak tragikuma körül. Az elbeszélés hangulata zavartalanul simul a XVII. század erdélyi világához.) – A rajongók. Regény. Három kötet. Pest, 1858–1859. (Első alakjában történeti novella volt: Deborah. Budapesti Hirlap. 1855. évf. Magából a regényből alig kelt el néhány száz példány, a közönség nehéznek találta az író mesemondását, a kritika nem érezte meg az irodalmi eseményt. A tragikus életpályák rajza, a korszellem végzetes ereje, a társadalmi és egyéni összeütközések megdöbbentő fordulatai lehangolják az olvasót, annak ellenére, hogy az író nemes eszméket vall és fenkölt világnézet hirdetője.) – Zord idő. Regény. Három kötet. Pest, 1862. (Első része a Budapesti Szemle 1857. évfolyamában jelent meg. Az egész mű csak öt év mulva jutott a közönség elé. Ezzel a regénnyel tulajdonképen véget is ért a szerző szépírói pályája; szerkesztői ügyei, politikai elfoglaltsága, majd betegsége megbénították költői alkotó erejét. Csak egy drámai töredéke jelent még meg, ennek meséjét III. Károly király korába helyezte: Anna. Pesti Napló. 1870. évf.) – Kemény Zsigmond összes beszélyei. Két kötet. Budapest, 1893. (A Kisfaludy-Társaság kiadásában.) – Báró Kemény Zsigmond összes művei. Közrebocsátja Gyulai Pál. Tizenkét kötet. Budapest, 1896–1908. (Nyomtatásban már megjelent munkáinak gyüjteménye.) – Báró Kemény Zsigmond hátrahagyott munkái. Sajtó alá rendezte Papp Ferenc. Budapest, 1914. (Kéziratban maradt munkáinak gyüjteménye.) – Kemény Zsigmond: A rajongók. Férj és nő. Három kötet. Budapest, 1932. (Franklin-Társulat Magyar Klasszikusai.)
Irodalom. – Salamon Ferenc bírálata a Szépirodalmi Figyelő 1862. évfolyamában. – Riedl Frigyes: Kemény Zsigmond és Walter Scott. Pesti Napló. 1877. évf. – Gyulai Pál: Emlékbeszédek. Budapest, 1879. – Szász Károly: Báró Kemény Zsigmond emlékezete. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 12 köt. Budapest, 1877. – Péterfy Jenő tanulmánya a Budapesti Szemle 1881. évfolyamában. – Beöthy Zsolt: A tragikum. Budapest, 1885. – Tutsek Anna: Néhány szó a Rajongókról. Figyelő. 1885. évf. – U. az: Kemény Zsigmond nőalakjai. Ország-Világ. 1889. évf. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891. – Papp Ferenc: Gondolatok Kemény Zsigmond nyelvéről. Magyar Nyelvőr. 1894. évf. – Szádeczky Lajos: Az özvegy és leánya megosztozása Kézdiszentléleken. Erdélyi Múzeum. 1897. évf. – Vozári Gyula: Kemény Zsigmond szókincséből. Magyar Nyelvőr. 1897–1898. évf. – Pál Károly: Báró Kemény Zsigmond mint regényíró. Félegyháza, 1899. – Péterfy Jenő összegyüjtött munkái. I. köt. Budapest, 1901. – Kont Ignác: Étude sur l’influence de la littérature française en Hongrie. Páris, 1902. – Loósz István: Adatok Kemény Zsigmond Zord idő című regényének forrásaihoz. Irodalomtörténeti Közlemények. 1904. évf. – Bodnár Zsigmond: Eötvös és Kemény. Budapest, 1905. – Loósz István: Kemény Zsigmond Özvegy És Leánya című regényének forrásához. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1905. évf. – U. az: Adatok Kemény Zsigmond Gyulai Páljának forrásához. Irodalomtörténeti Közlemények. 1906. évf. – Kristóf György: Megjegyzések Kemény Zsigmond írói pályájához. Uránia. 1906. évf. – Gyulai Pál: Kemény Zsigmond. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Pitroff Pál: Kemény Zsigmond. Kolozsvár, 1907. – Salamon Ferenc: Dramaturgiai dolgozatok. II. köt. Budapest, 1907. – Dengi János: A Ködképek forrásához. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1909. évf. – Papp Ferenc: Báró Kemény Zsigmond és a XIX. század irodalmi áramlatai. Beöthy-emlékkönyv. Budapest, 1908. – Langheim Irma: Kemény Zsigmond nőalakjai. Komárom, 1909. – Dengi János: Kemény és Balzac. Budapesti Szemle. 1910. évf. – Loósz István: Kemény Zsigmond és a történeti hűség. Irodalomtörténeti Közlemények. 1910. évf. – U. az: Adatok Kemény Zsigmond: A Rajongók című regényének forrásaihoz. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1910. évf. – Pais Dezső: Kemény Zsigmond írói működésének kronológiája. U. o. 1911. évf. – U. az: A «Chattertonisme» Kemény Zsigmond Élet És Ábrándjában. U. o. 1911. évf. – Galamb Sándor: Kemény Zsigmond és Goethe. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Endrődi Sándor: A XIX. század magyar irodalma. A magyar irodalom története. Szerk. Ferenczi Zoltán. Budapest, 1913. – Pitroff Pál: Kemény és Balzac. Uránia. 1913. évf. – Agárdi László: Kemény és az olvasók. Kecskeméti kegyesrendi gimnázium értesítője. 1914. – Beöthy Zsolt: Kemény, a regényíró. Budapesti Szemle. 1914. évf. – Ferenczi Zoltán: Kemény Zsigmond emlékezete. U. o. 1914. évf. – Császár Elemér: Kemény Zsigmond mint regényíró. Magyar Figyelő. 1914. évf. – Kárpáti Aurél: Báró Kemény Zsigmond. Új Élet. 1914. évf. – Pitroff Pál: Kemény Zsigmond esztétikája. Uránia. 1914. évf. – Harmos Sándor: A Rajongók. Az Izr. Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve. Budapest, 1915. – Galamb Sándor: Kemény Zsigmond Alhikmetje. Irodalomtörténeti Közlemények. 1916. évf. – Agárdi László: Kemény Zsigmond és a papság. Katholikus Szemle. 1916. évf. – U. az: Kemény Zsigmond idealizmusa és realizmusa. U. o. 1916. évf. – U. az: A kolostor Kemény Zsigmond regényeiben. U. o. 1917. évf. – Császár Elemér: Shakespeare és a magyar költészet. Budapest, 1917. – Gulyás Pál: Magyar szépirodalom idegen nyelven a M. N. Múzeum könyvtárában. Két rész. Budapest, 1917–1920. – Kárpáti Aurél: A búsképű lovag. Irodalmi noteszlevelek. Budapest, 1920. – Szinnyei Ferenc: A Két Báthori és Kemény Gyulai Pálja. Irodalomtörténet. 1920. évf. – Agárdi László: Kemény Zsigmond és a vallásfelekezetek. Katolikus Szemle. 1921. évf. – Papp Ferenc: Báró Kemény Zsigmond. Két kötet. Budapest, 1922–1923. – Alszeghy Zsolt: A XIX. század magyar irodalma. Budapest, 1923. – Beöthy Zsolt: Romemlékek. Két kötet. Budapest, 1923. – Bitay Árpád: Kemény Zsigmond egyik regényalakjáról. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1924. évf. – Szinnyei Ferenc: Kemény Zsigmond munkássága a szabadságharcig. Budapest, 1924. – Borbély István: A magyar irodalom története. II. köt. Kolozsvár, 1925. – Csüry Bálint: Kemény Zsigmond regényforrásaihoz. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1926. évf. – Makkai Sándor: Kemény Zsigmond lelke. Napkelet. 1926. évf. – Szinnyei Ferenc: A regény. Budapest, 1926. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Galamb Sándor: A Zord Idő mint operalibrettó. Budapesti Szemle. 1928. évf. – Szinnyei Ferenc: Novella- és regényirodalmunk az abszolutizmus korának elején. Budapest, 1929. – Bánhegyi Jób: A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1930. – Muzsnai Ágnes: Viktor Hugo hatása a magyar regényirodalomra. Pécs, 1930. – Szinnyei Ferenc: Elbeszélőink egymásra hatása a Bach-korszakban. Irodalomtörténeti Közlemények. 1932. évf. – U. az: Kemény Özvegy És Leányának tárgya novellairodalmunkban. Budapesti Szemle. 1932. évf. – Vándor Gyula: Olaszország és a magyar romantika. Pécs, 1933.
