KEMÉNY ZSIGMOND TANULMÁNYAI.
KEMÉNY ZSIGMOND TANULMÁNYAI.
KEMÉNY Zsigmond az 1840-es évek elejétől kezdve a magyar politikai irodalom nevezetes munkása volt. Mint szónok alig szerepelt, annál nagyobb figyelmet ébresztett hírlapi cikkeivel és röpirataival. Az erdélyi hírlapirodalmat ő emelte ki alacsony színvonalából: a puszta hírközlés állapotából. Az Erdélyi Híradó hasábjain 1842-ben és 1843-ban közreadott vezércikkei először éreztették a királyhágóntúli magyarsággal az ujságírás politikai fontosságát. Nem voltak ezek könnyed olvasmányok, stílus tekintetében messze elmaradtak Kossuth Lajosnak a Pesti Hirlapban megjelenő írásai mellett, de értekező modoruk ellenére is hatottak éles elmére valló fejtegetéseikkel. Az ellenzéki szellemű publicista gúnyosan ostorozta a reformoktól idegenkedő konzervatív pártot, ismételten hozzászólt a megyei közigazgatás, tisztújítás, adózás, földesúri jogkör kérdéseihez, állást foglalt a magyar nyelv hivatalos használata mellett, vitatkozott az erdélyi szászokkal. Kolozsvári hírlapírói munkássága annyira fölkeltette a kormány bizalmatlanságát, hogy az Erdélyi Híradó tulajdonosa és szerkesztője, Méhes Sámuel, kénytelen volt megvonni tőle a munkatársi megbízást. Ez igen jellemző az akkori rendszerre, a Bécsből irányított erdélyi kormányzat szellemére. Még az olyan higgadt politikustól is féltek, mint amilyen Kemény Zsigmond volt, pedig ő az izgatásnak még a látszatát is kerülte s egész pályáján szívósan küzdött a szélső irányok ellen.
A Korteskedés és ellenszerei (1843) című politikai röpirata is azért nem nyerte meg szabadelvű kortársai tetszését, mert ellenszenvet éreztek ki belőle Kossuth Lajos politikai modora iránt; de éppen azért kérte fel őt Széchenyi István, hogy vállalja el egy általa tervezett lapnak a szerkesztését. Nem fogadta el a megbízást, annak azonban örült, amikor Csengery Antal meghívta a Pesti Hirlap munkatársai közé. Politikai cikkeit tanulsággal olvasták az egész országban.
Az önkényuralom idején még buzgóbban dolgozott. Forradalom után (1850) című röpiratában lelkesen védte a magyarság kiváló tulajdonságait; rámutatott arra, hogy ettől a konzervatív fajtól nem kell félnie a hatalomnak; kiemelte, hogy a republikanizmus és szocializmus eszméi ezt az országot nem járták át. A magyar forradalmi eszmék bírálataiban Kossuth Lajost tette felelőssé a nemzet minden bajáért.
Mint a Pesti Napló munkatársa és szerkesztője, nagy sikerrel munkálkodott a magyar jövő előkészítésén. Kerülte a népszerűséget, elhárított minden anyagi érdeket, a meggyőződés és erkölcs vezéreszméivel szolgálta a nemzet ügyét. Nemcsak hírlapírását irányították magas szempontok, hanem politikai, történeti és irodalmi tanulmányai is tele voltak hivatása önzetlen szolgálatának megnyilatkozásaival. A két Wesselényi Miklósról, gróf Széchenyi Istvánról, idősebb Szász Károlyról és Vörösmarty Mihályról szóló terjedelmes tanulmányai a jellemzés mesterének mutatják; Szalay László magyar történetéről és Macaulay angol történetéről írt bírálatai szintén értékes emlékei boncoló szellemének; a tudomány és költészet elméletére, a regényre és drámára, különösen pedig Arany János Toldijára vonatkozó fejtegetései mélyreható ismeretekről és nem mindennapi eszmei gazdagságról tanuskodnak. Mint esszéíró a legjelesebbek egyike irodalmunkban.
Kiadások. – Korteskedés és ellenszerei. Két rész. Kolozsvár, 1843–1844. (A Széchenyi István politikáját támogató röpiratért a M. T. Akadémia már 1843-ban tagjai közé választotta.) – Forradalom után. Pest, 1850. (Rideg a szabadságharccal szemben, kíméletlenül támadja Kossuth Lajost. Igazságos ítéletmondásra törekszik, közben sok mindent elejt a nemzeti követelményekből, előzékeny engedményeket tesz Ausztria javára. Fejtegetései közrebocsátásával nem tett jó szolgálatot a magyar ügynek, olvasói szívéből fájdalmas érzelmeket váltott ki. Az összbirodalmi szellemű Pester Zeitung nem is késett mindjárt megjelenése után németre fordítani szövegét.) – Még egy szó a forradalom után. Pest, 1851. (Nem olyan egységes elgondolású, mint az előbbi feljajdulás, inkább csak hírlapi cikkek egybeállítása. A Habsburg-házat engesztelő két röpiratáért sokan nehezteltek rá, egyesek még azzal is gyanúsították, hogy hízelgő szándékból legyezgette az osztrákot és kárhoztatta a forradalmat.) – Kemény Zsigmond tanulmányai. Két kötet. Pest, 1870. (Sajtó alá rendezte Gyulai Pál.) – Élet és irodalom. Budapest, 1883. (Tanulmányok gyüjteménye az Olcsó Könyvtárban.) – Báró Kemény Zsigmond összes művei. Tizenkét kötet. Budapest, 1896–1908. (Sajtó alá rendezte Gyulai Pál.) – Kemény Zsigmond levelei Falk Miksához. Irodalomtörténeti Közlemények. 1919–1921. évf. (Papp Ferenc szövegközlése.)
Irodalom. – Baráth Ferenc: Kemény Zsigmond tanulmányairól. Reform. 1871. évf. – Lánczy Gyula: Kemény Zsigmond. Budapesti Szemle. 1876. évf. – Gyulai Pál: Emlékbeszédek. Budapest, 1879. – Beksics Gusztáv: A magyar doctrinairek. Budapest, 1882. – U. az: Kemény Zsigmond, a forradalom s a kiegyezés. Budapest, 1883. – Irányi Dániel: Megjegyzések Kemény Zsigmond emlékirataira. Budapest, 1883. – Kovács Lajos: A békepárt a magyar forradalomban. Budapest, 1883. – Ürmössy Lajos: Kemény Zsigmond publicisztikai munkálkodása Erdélyben. Irodalomtörténeti Közlemények, 1898. évf. – Bodnár Zsigmond: Eötvös és Kemény. Budapest, 1905. – Galamb Sándor: Kemény Zsigmond történeti és politikai eszméi. Huszadik Század. 1914. évf. – Kristóf György: Kemény Zsigmond a keleti kérdésről. Magyar Figyelő. 1914. évf. – Berzeviczy Albert: Az abszolutizmus kora Magyarországon. 1849–1865. Három kötet. Budapest, 1922–1932. – Papp Ferenc: Báró Kemény Zsigmond. Két kötet. Budapest, 1922–1923. – Angyal Dávid: Falk Miksa és Kecskeméthy Aurél elkobzott levelezése. Budapest, 1925. – Keresztúry Dezső: A nemzeti klasszicizmus essay-irodalma. Minerva. 1928. évf. – Mitrovics Gyula: A magyar esztétikai irodalom története. Debrecen és Budapest, 1928. – György Lajos: A Korteskedés És Ellenszerei eredeti kézirata. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1930. évf.
