A KÖLTÉSZET FEJLŐDÉSE.

Teljes szövegű keresés

A KÖLTÉSZET FEJLŐDÉSE.
A XIX. SZÁZAD utolsó harmadában Arany János mellett Gyulai Pál, Szász Károly, Vajda János, Ábrányi Emil, Endrődi Sándor, Reviczky Gyula és Kiss József emelkedtek ki legjobban a költők táborából. Mellettük számos kiváló tehetség vonta magára a figyelmet s itta bele nevét az irodalomtörténetbe.
A líra terén a szabadságharc után nagy zajjal fellépő Petőfi-utánzóknak nem voltak tartós sikereik; az Arany János szellemében dolgozó költői csoport lassankint felülkerekedett. A lírikusok közül különösen Gyulai Pál és Szász Károly benső barátja, LÉVAY JÓZSEF (1825–1918), érdemel figyelmet. Üdehangú költő; a hazáról, barátságról, szerelemről, családi életről nemes lendülettel énekelt. Lírája emlékeztet Arany Jánoséra, csakhogy nem olyan nehézveretű, mint a halhatatlan klasszikusé: nyelvében népiesebb, kifejezéseiben egyszerűbb, előadásában kevésbé tömör. Csöndes élet hangulatos versekben. (Költemények, Újabb költemények, A múzsa búcsúja.) Lírájából a Sajó völgyének magyar világa ábrándokat keltő tájképi szépségekkel sugárzik elő, stílusában a népköltészet sok bájos vonása elevenedik meg. A népies irányú lírikus távol áll minden szenvedélyességtől, a forma és tartalom összhangjára gondosan ügyel, a versforma tisztasága és a szerkezet gondossága jellemző tulajdonságai lírájának. Különös művészettel szólaltatja meg az aggkor mélabúját. Érzelmi világa és hangköre nem tág, de azért ennek a borongva szemlélődő, higgadt költészetnek is megvannak a maga szépségei. Lévay József nemes életfelfogású lírája a tiszta életű aggok filozófiáját tükrözi; a választékos stílusú vallomásokból a romlatlan mezei élet és a régi magyar erkölcsök szeretete sugárzik. A költő finom ízlésű lélek, felületes kompozíció sohasem szakadt ki tollából. A világirodalom költői közül Burns a legközelebbi rokona; a skót poéta verseiből egész kötetrevalót fordított magyarra.
A lírikusok közül DALMADY GYŐZŐ (1836–1916) merengő lélekkel, gyöngéd szívvel, nemes lelkesedéssel írta dalait. Eszményi tisztaságú szerelmi versei az olvasóközönség kedves költőjévé avatták; családi költeményei a boldog férj rokonszenves vallomásai voltak; csak hazafias lírájából lobbant elő az ellenzéki politikus keserűsége. (Összes költeményei, Hazafias költemények.)TORKOS LÁSZLÓ (1839–) bölcselő szellemű költő, a lelkesítés helyett szívesebben elmélkedett, a tanköltemény művelésével jó nevet szerzett magának. (Esti órák.) Lírájában a nemes emberi eszmények csodálója, a családi tűzhely melegének énekese (Költemények); elbeszélő költészetében humoros eposzíró. (Hatvani, 1901.) – KOMÓCSY JÓZSEF (1836–1894) verseiből derűs világnézet sugárzik: a költő vidám természetének mása. Könnyed verseléssel szólalt meg a dal nyelvén, de értett a szatira stílusához is. Alkalmi költeményeit legszívesebben maga szavalta hálás közönsége előtt. (Költeményei, Szerelem könyve.)SZÁSZ BÉLA (1840–1898) családi lírikus, az otthon örömeinek énekese, Longfellow tanítványa. A külföldi irodalmakban való jártassága javára szolgált, mélyreható filozófiai tanulmányai kifejlesztették művészi érzékét, témáit szigorú önkritikával dolgozta fel. (Költeményei.) Verses elbeszéléseiben jó formaérzékű, választékos kifejezésű költő. (A kandalló előtt.)
GREGUSS AGOST (1825–1882) verses tanítómeséi ennek a műfajnak kétségtelenül legsikerültebb magyar példái. Nemcsak a feldolgozás csinossága lep meg bennük, hanem a gondolat finomsága is. A nagynevű esztétikus a terjedelmesebb oktató-mesetípust kedvelte, bár a néhány soros erkölcsi szabály versbefoglalásában is mester volt. Kortársainak együgyűsége, az írók hiúsága, a politikusok szédelgései értékes szatirikus apróságok írására ihlették, félszeg alakjait néhány vonással pompásan jellemezte, az elbeszélést a tanulsággal ötletesen kapcsolta össze. Irodalmunk a verses tanítómesében az ő fabuláival és paraboláival érte el a fejlődés csúcspontját; költészetének ezek a finom kompozíciók a legérettebb termékei. A jeles meseíró számos fordulatos epigrammát is írt. Ezekben az apró «villanykák»-ban szintén igazi művész volt.
A verses regényben Arany János és Vajda János mellett ARANY LÁSZLÓ (1844–1898) tűnt ki legjobban. A délibábok hőse (1873) egy tehetséges, de gyönge akaraterejű magyar nemesifjú élettörténete. Hübele Balázs – az önkényuralom és kiegyezés korában élő dzsentri-fiatalság megszemélyesítője – délibábokat kerget; azt hiszi, hogy neki kell vigyázni a hazára; nagy tűzzel legénykedik jogászpajtásai között, politizál és tüntet; közben beleszeret egy úri leányba, Révfalvy Etelkébe. Besorozzák katonának, leviszik Olaszországba, itt átszökik Garibaldihoz, harcolni akar az olasz egységért. Olaszországból Angliába kerül, bejárja a kikötőket és a gyárakat, látja az úri pompát és a munkás-nyomort s mint előbb az olaszok közt, itt is kiábrándul ábrándképeinek egy részéből. Hazajövet értékesíteni óhajtja külföldi tapasztalatait, nemzetgazdasági eszméket hirdet, felolvasásokat tart, társulatokat alapít, de honfitársai gyanús szemmel néznek rá vagy megmosolyogják, végre is lemond a haza boldogításáról. Nagybátyja falusi nemesházában víg cimborák között él; itt találkozik újra, egy nagy dáridó után, régi szerelmesével, Etelkével. Mialatt mulató-társa, az ittas férj, elalszik, ő szerelmet vall az asszonynak; Etelke rémülten menekül a mámoros ember ölelései elől. Másnap elgondolja Balázs, milyen otromba módon viselkedett, öngyilkos szeretne lenni, de érzi, hogy ehhez sincs ereje. Elfásulva indul neki annak az életnek, amelyet kortársai élnek: az úri semmitevésnek és mulatozásnak. – A történet éle a szabadságharc után fölserdült új nemzedék ellen irányult. Az akkori nemesifjúság nacionalista jelszavak hangoztatásával iparkodott feltűnni a közélet terén, de munka helyett földbirtokának jövedelmét tékozolta, tanulás helyett tivornyázott. A költő összehasonlította ezt az uralmon levő úri osztályt a külföld művelt társadalmával s keserűségében irónikus képet festett a jövő reménységéről: a nemzet úri ifjairól. Távol állt attól, hogy gyűlöletes színben mutassa be a földbirtokos-középnemességet, inkább fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy a világversenyben, a nemzetek gazdasági harcában, nem lehet ölbe tett kézzel résztvenni; az az ország, amelynek fenntartói eszemiszommal töltik idejüket, elérkezett a megsemmisülés határvonalához. A költő nemcsak a jobb sorsra érdemes hőst állítja elénk biztos jellemvonásokkal, hanem pompásan ábrázolja a többi alakot is. Költeményének levegője gyökeresen magyar, szereplői az 1850-es és 1860-as évek úri társadalmának valószerű megszemélyesítői. A történet befejezése eredeti: a házassági megoldások szegényes leleményű és fölötte sablonos korszakában nem vagyunk elkészülve a végső fordulatra, de a költő a maga határozott motiválásával el tudja fogadtatni és meg tudja értetni a csattanót. A XIX. század szociálpolitikai eszméinek ez a verses regény adott először hangot irodalmunkban. Tárgya és hangja egyformán új volt; elégikus árnyalatú humora, keserű szatirája, nyugateurópai stílusú verselése, könnyed és mégis magvas előadása mindenkit meglepett.
Az elbeszélő költészetben a modern tárgyú verses regény és verses novella egyre jobban divatba jött. BALOGH ZOLTÁN (1833–1878) Alpárija (1871) Puskin Anyéginjá-nak hatása alatt készült, egyes motívumai és reflexiói Byron Don Juanjára emlékeztetnek. Hőse, Alpári Béla, nemesi családból származik s így nem veheti nőül Bertát, a gazdag pesti polgár leányát; a szerelem és előítélet harcában az atyai tekintély győz, az előkelő ifjú visszavonul kastélyába, majd újra föléled szerelme, a fővárosba utazik, megszökteti Bertát, szerelmesével külföldre menekül, vagyonát eltékozolja, a leányt könnyelmű viselkedésével elriasztja magától; Berta a szerelmi csalódás áldozata lesz, Alpári magába száll, gyárat alapít, munkában keresi vigaszát. – A verses regény néhány részlete sikerült, de meséje meglehetősen érdektelen, hosszadalmas leíró részletei fárasztók. Helyzeteinek lélektani valószínűtlensége kirívó. A költő a kiegyezés korának magyar társadalmából nem tudta kiragadni az igazán jellemző vonásokat, előadó készsége sem haladta meg a középszerűséget.
Báró KEMÉNY ENDRE (1845–1898) verses novelláiból az élet sötét képei bukkannak elő. Magyar levegő nincs ezekben a Victor Hugot utánzó költői elbeszélésekben, idegen olvasmányok visszhangja valamennyi. (A lámpatorony, Az áldozat.)FEJES ISTVÁN (1838–1823) novellisztikus elbeszélő költeménye, Egy szép asszony (1876), házassági tragédia Puskin stílusában: Nem érdektelen történet, szemben a költő másik Puskin-utánzatával; a Kamillóval (1884). Az erkölcsi tanulság mind a két verses novellában kiélezetten jelenik meg az olvasó előtt. – BULLA JÁNOS (1840–1915) verses elbeszélése, A tündéröv (1876), romantikus eposznak indult; de beleszövődtek más elemek is. A lovagtörténet és tündérrege, a naivság és irónia, a nyelv színessége és színtelensége, a verselés fordulatossága és nehézkessége egyenetlenül váltakoznak énekeiben. Hősnője elhagyja a tündérvilágot, de földi szerelmében csalódik, vele együtt elpusztul kedvese is. CSENGEY GUSZTÁV (1842–1925) elbeszélő költeményei, a Bokrétás világ (1878) és a Don Quijote (1903), a Tisza-korszak nemesi társadalmát bíráló, keserű alaphangú verses regények. A költő nem ezekkel a nagyobb munkáival, hanem Koscziusko lengyel szabadsághőst dicsőítő balladájával, A fogoly lengyellel, tette nevét híressé; ezt a versét az 1860-as évektől kezdve évtizedekig nagy hatással szavalták az egész országban. – SZÉCHY KÁROLY (1848–1906) Szép Ilonkája (1881) erősen érzéki történet. A szerzőt érdekelte a parázna női opus, de művészete gyöngének bizonyult arra, hogy sikamlós fordulatait megóvja a közönség léháságára való számítás gyanújától. Hősnője, egy öreg nemesúr kikapós felesége, kézről-kézre jár, végül meghal kisfia koporsója mellett. A szabadságharc eseményei nincsenek összhangban a frivol históriával, a verses regény köznapian bölcselkedő, líraiságra hajló, bőbeszédű csábítási sorozat, de egyes részeiben a stílus, nyelv és verselés jól simul a költő szemlélődéseihez. – BEÖTHY ZSOLT (1848–1922) Ráskai Leája (1881) mélyen átérzett elbeszélő költemény; hőse a magyar kódexirodalom nagyérdemű másolója, a mohácsi vész korában élő margitszigeti domonkosrendi apáca; halavány alakja köré megható szerelmi történetet szőtt a szerző. A korrajz közvetlensége, a lélekfestés finomsága, az elbeszélő hang emelkedettsége és a stílus régies zománca vonzó alkotássá teszik költeményét. – ÁBRÁNYI KORNÉL (1849–1913) a nagyszabású történeti verses regénnyel próbálkozott meg elkésve közreadott Ivánjában. (1905.) A romantikus szerelmi történet meséje Magyarországon játszódik, hősei a keresztes háborúk világának lovagjai. Meglepő, hogy a főváros éjjeli életét élő publicista képzelete a XII. század világában kalandozott s örömét találta a középkor véres jelenetei között. Író ő ebben a művében is, de vállalkozásához mégsem volt elég ereje; eposzt írt csodás elem nélkül, a romantikus hősköltemények fárasztó részletezésével. Munkája elkésett. Kortársai már nem győzték türelemmel a hosszadalmasan bontakozó meséket; az elbeszélés néhány részletét elolvasták, azután könnyebb menetű szépirodalmi olvasmányok után néztek.
A népies irányú balladaköltésben Thaly Kálmán és Kiss József mellett TOLNAI LAJOS (1837–1902) volt a legizmosabb tehetség. Arany János epikai hangját követte, lírája azonban szabadon szárnyalt; vallomásaiban megkapó egyéni erővel adott kifejezést élete sok keserűségének. – A verses legenda VÁRADI ANTAL (1854–1923) különleges műfaja volt, a katolikus csodatételeket vallásos áhítattal tette egy-egy megható történet középpontjává. Költői színezése mind legendáiban, mind modern tárgyú kisebb verses elbeszéléseiben Victor Hugora emlékeztet; líráját is szívesen élénkítette romantikus elemekkel, bibliai és ókori vonatkozásokkal. – Az eposzban FÜLÖP ÁRON (1861–1920) tett emlékezetes próbát Attila fiaival. (1884–1908.) Trilógiájának első része Ellák, második része Aladár, harmadik része Csaba történetét énekli meg; a három hún királyfi Krimhilda királyné bosszúállásának sodrában vergődik. Az eposzíró Arany János tanítványa, mestere hangján szólal meg, Buda Halálának stílusát követi. Folyamatosan versel, jó magyar nyelven ír, különösen az első részben mutatja meg alkotó erejét.
A XIX. század utolsó harmada nem meddő kisebb-nagyobb elbeszélő költeményekben, de a szapora termés csak ritkán emelkedett az átlagos színvonal fölé. A magyar költők közül Petőfi Sándor és Arany János, az idegenek közül Byron, Puskin, Victor Hugo és Tennyson volt a költők mintaképe. A mesék, mondák, legendák és történeti események feldolgozása mellett feltűntek a betyárhistóriák, tréfás történetek, modern társadalmi témák is; a mese magyaros tizenkettősökben vagy könnyebb szerkezetű nyugateurópai versformákban folydogált; a képzelet és a nyelv Arany és Petőfi fantáziáját és hanghordozását próbálta követni. Leleményben szegényes, előadásban fárasztó, élvezhetőségben gyönge költészet volt ez: igazi harmadrangú epigon-epika.
Az osztrák-magyar közös ügyeket ostorozó ellenzéki ritmusok BARTÓK LAJOS (1851–1902) költészetében csendültek fel legfordulatosabban. A szélső baloldali politikai verselésnek ő volt a vezére, negyvennyolcas élclapjában a bosszankodó pártember szenvedélyével szórta szatiráit. Lobogó vérmérsékletű lírikus volt, a pártpolitikától mentes hazafias lírát is faji büszkeséggel művelte, szívesen áldozott kortársai érdemének és az elhúnyt nagyok emlékének. Kossuth-imádása, Petőfi-tisztelete jól megfért Deák Ferenc megbecsülésével és Arany János magasztalásával; megénekelte Berzsenyi Dánielt, Katona Józsefet, Tóth Kálmánt és számos érdemes kortársát. Alkalmi költő volt, de több a lírai krónikásnál; pártpolitikus, de elfogultságában is néhány rokonszenves vonással. Végletek közt hánykolódó indulata nekiment az osztráknak, németnek, orosznak; féltette a maga fajtáját, irtózott a zsarnokság minden mozdulatától. A szabadság mellett a szerelem és a természet ihlette legerősebben lantját. Szerelme eléggé érzéki volt, más és más női alakokhoz fűződött, a testi szépség tömjénezése sűrűn szerepelt költői kifejezéstárában. Természetimádása legbensőbb kapcsolatokkal a Kárpátokhoz fűzte, a Tátra megéneklésével elfordult az Alföld szépségeit bálványozó Petőfi-iránytól, a vadregényes bércek dalnokának vallotta magát. Ez az egy pont volt, ahol eltávolodott bálványozott mesterétől; a hegység világához romantikus lendülete vonta. A szerelem és természet összeforrt költészetében, a tátrai tájak szépségeit ódai lelkesedéssel énekelte meg, szárnyaló képzelete a tavasz és tél jelenségei körül csapongott legszívesebben. Tömörségre való törekvésében kifejező ereje gyakran megzökkent, merész képhalmozásában nem törődött a versforma gondosságával, gyakran gondolatait is összekuszálta, de azért ez az egyszerűséget messze kerülő stílus sok hangzatos strófát teremtett. Önmagukban ritkán léptek elő zavartalan menettel, egységes hatással, világos felépítéssel a Bartók-költemények, részleteik azonban sokszor csillogtatták a gomolygó írású lírikus tehetségét. (Költemények, Újabb költemények, Kárpáti emlékek, Erdőzúgás.)
SZABÓ ENDRE (1849–1924) sok tekintetben Bartók Lajoshoz hasonló egyéniség, de egyszerűbb hangú, világosabb kifejezésű, kevésbé fellengző. Arany János kedvezően hatott rá, Béranger sokat rontott rajta. Mint ember és mint költő az 1870-es évek merész titánjai közé tartozott. Tüntetett hitetlenségével, szabad szájjal beszélt Istenről, sértő gúnyolódással támadt a katolicizmusra. Papramorgó versei a szabadgondolkodó körökben népszerűvé tették személyét, a vallásos emberek felháborodva beszéltek kifakadásairól. Később nyersesége enyhült, kötekedő hajlama kisebb lett, ízlése csiszolódott. Költészetének az elmésség, a humor és a szatira az egyik legfőbb erőssége. Ki nem állhatta a byronizmust és heineizmust, magyar akart lenni testestül-lelkestül; enyelgő, őszinte, közvetlen. Haragosan ostorozta a képmutatást, gőgöt, nyegleséget, kíméletlenül támadt rá a hatalmukkal visszaélő emberekre, az igazság védelmezésében nem egyszer megsértette az igazságot. Politikai szatirái hamar elavultak, de humoros életképei között van néhány igazán költői alkotás. (Költemények, Újabb költemények, Dalok, Zápor, Derű-ború.) Műfordítói munkálkodása külön érdeme. Irodalmunkban ő kezdte meg az orosz költőknek eredeti szövegekből való nagyobbméretű fordításait; a regényírókon és novellistákon kívül számos lírikust szólaltatott meg magyar nyelven. Prózai és verses fordításai a hűségen kívül sikerrel éreztették az orosz írók hangulatát is. Az eredeti szövegek szépségei nem vesztek el a fordítói tollán.
Az irodalomtörténet hálával jegyzi fel PÓSA LAJOS (1850–1914) nevét. Magyaros irányú költő volt, az egykor annyira divatos népdalköltés mestere. Jeles dallamszerzőktől megzenésített szövegeit mindenfelé énekelték. (Daru madár, Béla cigány, Habra hab siet, Ne gyónj nékem, Nem jó minden este a fonóba eljárni.) A népdal és a műdal határvonalai nem egyszer egészen elmosódtak költészetében; a népdalt megnemesítette a műdal finomságával, a műdalt felfrissítette a népdal naiv vonásaival. A vagyonából kiforgatott parasztság siratása kétségbeejtő keserűséggel zendült fel lantján, az ősi telkéből kivetett úrirend földönfutó sorsát keserű humorral énekelte meg. (Szegény ember dolgát boldog Isten víja, Hess te szarka, ne csörögj.) Hazafias költeményei közül Kossuth-ódája és az elemi csapásoktól tönkretett gazdaosztály kétségbeesését tolmácsoló feljajdulása markolt legjobban a szívekbe. (A zengő szobor, A haragvó Isten.) Az édesanya alakjának Petőfi Sándor után Pósa Lajos a legáradóbb szavú dicsőítője irodalmunkban; egész versciklust írt az egyszerű sorsú, jóságos özvegyasszonyról; az anyai szív melegét a gyermeki lélek hűségével és a költői lelkesedés hódolatával viszonozta. (Édes anyám.) Felhangzott lantján a hűséges hitvestárs magasztalása is, élete alkonyát a neje iránt érzett szeretet sugarai aranyozták be, az öregedő költő hálás megindultsággal fonta felesége alakja köré mélabús dalainak füzérét. (Lidike.) Másik családi tűzhelye a gyermekvilág volt; a gyer-mekek nyelvén senki sem tudott versben úgy beszélni, mint «Pósa bácsi». Az Én Ujságom mesteri szerkesztésével, a fiúk és leányok számára írt csilingelő versikéivel, a strófáiban elhintett nemes tanításokkal, eleven képekkel, szökdelő kifejezésekkel a magyar irodalom áhítatos megbecsülésére tanította apró olvasóit. Gyermekköltészetünkben korszakos hatású a működése, a magyar szellem vele vonult be nagy arányokban a kezdő olvasók közé, a német és francia gyermekirodalmat az ő tehetsége szorította ki a magyar gyermekszobákból. A gyermek lelkét kevesen ismerték nála jobban, a kicsinyek képzeletét senki sem tudta varázsosabban foglalkoztatni. Nagy érdemeit csak az kicsinyelheti, aki nem látja meg a gyermekben a szellemi táplálékért sóvárgó kedves teremtést vagy aki nem veszi figyelembe, milyen szoros az összefüggés az ifjúság könyvszomjúsága és a felnőttek irodalmi érdeklődése között.
RUDNYÁNSZKY GYULA (1858–1913) a fölötte röpke ihletésű, könnyedén verselő lírikusok közül való. Tömérdek közhely bukkant fel verseiben, de volt bennük nemes elmélkedés, férfias pátosz, kellemes nyelvi hajlékonyság is. Legjobban sikerültek kisebb szerelmi dalai. Ötlet és tűz egyformán volt bennük, hevesebb vallomásaiban is kerülte a testi mámor dicsőítését. Politikai verseiből kirítt az ellenzéki pártpolitika, szembetűnően kiágaskodtak a köznapi frázisok. Sebesen és bőséggel dolgozott, a túltermelés megártott strófái megérlelésének, a hirtelen munka terjengővé, elmosódottá, egyénietlenné tette kifejezéseit. Bár optimista idealista volt, költeményeiben sokszor felsírtak szomorú életének panaszos hangjai. A szenvedések nem tették embergyűlölővé, a világfájdalom nem vett erőt lelkén, pedig több oka lett volna a kétségbeesésre, mint világmegvető költőtársainak. Vallásossága tartotta benne az erőt, Isten igazságosságába vetett hite enyhítette fájdalmát. Katolikus érzésvilága különösen Mária-dalaiban tűnt fel; erős formaérzéke, biztos verstechnikája, gazdag rímelő készsége jelentékenyen emelte áhítatos érzelmei hatását. (Fényben-árnyban, Mária-dalok, Napszállat felé.)
Az egyházi szellemű költészet a katolikus és protestáns papköltők verses munkáiban szaporán virágzott, de a termés bősége nem pótolhatta a költői remeklés hiányát. Ezek az egyházi költemények egyszerű mezei virágok voltak; egyszínűek, illattalanok; a líra tetszetősebb hangjai csak néhány papköltő lantján szólaltak meg. – ROSTY KÁLMÁN (1832–1905) jézustársasági áldozópap Mária-dalai az egyházi szellem kedves alkotásai. A költő tudatosan alkalmazkodott a régi Mária-énekek stílusához, az örökölt nyelvi kincset hangulatos kifejezésekkel frissítette föl. (Mária lantja.) Mint műfordító főkép a provánszi költészet vallásos remekeinek, a noëlek néven ismert karácsonyi daloknak, tetszetős átdolgozásaival tűnt ki; de sikeresen fordította Balde Jakab XVII. századi hírneves latin költő ódáit is. – A másik tehetséges Mária-lantos KALOCSAY ALÁN (1862–1906) cisztercirendi szerzetes. Az érzelmek kiapadhatatlanságával, a kifejezések bőségével, a formák változatosságával zengte a Boldogasszony dicsőségét; a vallásosság és hazafiság eszméi összeolvadtak költészetében. (Mária-lant.) A Mária-dalok ilyen bősége természetesen elkerülhetetlenné tette az ismétléseket. Egyéb költeményei közül a hitehagyott papról szóló, félelmesen színezett jellemképe emelkedik ki legjobban. – KEMENES FERENC (1829–1905) veszprémi kanonok a líra mellett az epikát is bevonta írói munkássága körébe. Élénk képzeletű költő volt, szavai bőségesen áradtak, az Istenhez fohászkodó szív őszintesége kristályos erővel csendült meg szónokiasságra hajló előadásában. Korholta a hitetlenséget, a tudomány dölyfösségét, a nép hitének elrablóit. Tisztult életfilozófiája nemes emberi érzelmekkel olvadt egybe. (Isten és az ember.)
A protestáns vallásos költészetnek fenkölt szellemű munkása volt GYŐRY VILMOS (1838–1885) evangélikus lelkész. Líráját a hit mélységétől áthatott lélek bensősége hatotta át; egész munkásságán meglátszott a klasszikus írók tanulmányozásának ízlésfejlesztő hatása. Vallásos költeményei közül különösen sikerültek verses imái és áldásai. – A másik érdemes egyházi költő SÁNTHA KÁROLY (1840–1928) evangélikus lelkész. Az áhítat szárnyalása a kifejezés nemességével egyesült énekeiben; a nagynevű német luteránus énekszerzők szövegeit is stílusosan dolgozta át magyarra.
A pesszimizmus BENEDEK ALADÁR (1843–1915) lírájában eléggé hangosan nyilatkozott meg, de a költő világfájdalmát és embergyűlöletét nem kísérte tisztultabb ízlés. Benedek Aladárnak Petőfi és Heine voltak a vezércsillagai, követelő kijelentésekkel küzdött a dicsőségért, rokonszenvesebb vallomásokkal ritkán fogta meg olvasói lelkét. 1870 táján néhány évig sokat foglalkoztak szerelmi dalaival, zavaros bölcselkedéseit élénken figyelték, azután divatját múlta egész költészete. (Költemények, Újabb költemények, Legújabb költemények.)DÖMÖTÖR JÁNOS (1843–1878) szintén pesszimista gondolkodó volt, de tanult elme, művelt lélek. Az élet csapásai fásulttá tették, a túlvilág vigaszából kiábrándult. Nem szerelmi lírikus és nem hazafias költő; meglepő kivétel ennek a kornak poétai világában. Érzésvilága szűk körre szorítkozott, fantáziája lassan működött, termékenysége csekély volt, de kiábrándultsága néhány megkapó hangot varázsolt lantjára. (Munkái.) – A pesszimista gondolatok SZOMORY KÁROLY (megh. 1899) lírájában csapongtak legszélsőségesebben. A reménytelen költő feledést keresett a szerelemben. Bölcselő szellem volt, kiábrándult lélek; elfordult Istentől is. Kétség és csalódás, lemondás és hitetlenség: ez az ernyesztő lelki méreg hajtotta a költőt a halál gondolata felé. (Sötét világ).KORODA PÁL (1858–1933) is komor világfelfogású lírikus, pesszimista gondolatok megszólaltatója. (Líra.) Belső világát kiábrándult emberszemlélet és sötét hangulat jellemzi. Költői elbeszélései (1877) tele vannak a világgyűlölet túlzásaival, hősei embertársaik szívtelenségének áldozatai vagy maguk is lelketlen, dorbézoló, házasságtörő alakok. A túlvilág komédiájában (1876) filozófiai drámát írt, Isten-ellenes hangulattal, kesernyés történeti szemlélődéssel.
A német filozófiai irány leginkább KOMJÁTHY JENŐ (1858–1895) líráján éreztette hatását. Reviczky Gyula barátjának bölcselő költészetére főkép Nietzsche filozófiája hatott. Sóvár rajongás élt benne a világismeret legmélyebb problémái iránt; az elvont eszméket hangulatosan fejezte ki. Kozmopolita egyéniségében alig van valami korának népies-nemzeti vonásaiból, képzelete a földöntúli űrben csapong, panteizmusa megvet minden realitást. Rajongó idealista, az intellektuális elmélkedő típusa. Saját nagyságáról nagyon hízelgő a véleménye, de azért nemcsak önmagát szereti, hanem az emberiség boldogságáért is lángol. Más költőt a napi élmények ihletik, őt olvasmányai hozzák izgalomba, kedvelt filozófusaiból meríti sugalló eszméit. Néha nem is lehet egészen jól megérteni ködös önkívületét, csak lelkesül és felröppen a magasságok felé. Világa anyagtalan, életérzése önimádó mámor, pátosza a révületben levő áradozóé. Sok szép strófája van, de csak kevés zavartalan kompozíciója; a vér és szín hiányzik költészetéből, de halaványan is érdekes egyéniség. Feledjük el nagy szavait, megváltói küldetésének emlegetését, önistenítése erőszakoltságát: látni fogjuk, hogy sok van benne az igazi költőből. Beteges képzelgése, misztikus homálya, erőltetett kifejezései nem egyszer dagályosságba fulladnak, máskor a szög fejére üt s a legsúlyosabb eszmék számára is könnyedén megtalálja a szerencsés kifejezést. (A homályban.)
Heine, Kiss József és a középkori zsidó költők tanítványa volt MAKAI EMIL (1870–1903.) A zsidósághoz való tartozás fájdalmas büszkeséggel töltötte el, vágyakozva gondolt Kelet mosolygó vidékeire, ott éltek ősei Jeruzsálem tájain. Istenhez intézett fohászkodásai nem templomi ájtatosságra szolgáló énekek, hanem a hű zsidó szív magános hitének kiáradásai, borongó verses fohászok. A hagyományok tisztelete a modern lélek élményeivel fonódik össze bennük. (Vallásos énekek.) Mint fordítónak az az érdeme, hogy kortársait megismertette a középkori héber költészet virágaival; a spanyol-zsidó költőket nyugateurópai versalakokban fordította le magyarra; Juda Halévi, Salamon Ibn Gabirol, Manoello és társaik az ő átültetéseiben szólaltak meg a fővárosi közönség előtt. (Zsidó költők.) Makai Emil nevét ezek a hangulatos fordítások tették általánosan ismertté, csak ezután következtek érzelmességének és romantikájának édesbús alkotásai: szerelmi dalai. A költő szegénysorsú, jövőtlen, félbenmaradt pályájú fiatalember volt, eszményképe gazdag, előkelő, ragyogó szépség; a palotában lakó úrileány nem lehetett a hónapos szobákban hányódó-vetődő ujságíró hitvestársa. A síró dalokat később az önkínzó gúnyolódás strófái váltották fel, eszményképe férjhez ment, a költő magára maradt sóvárgásával. (Margit, Újabb költemények, Poétasors.) A zsúrstílus Makai Emil dalaira is rányomta bélyegét, Heine-ráemlékezései szintén feltűnők, egy-egy fordulata kedvelt spanyol-zsidó költőiben gyökerezik, de olyan fiatal volt még, hogy akaratlan visszaemlékezéseit nem lehet csodálni. Pályája idő előtt tört ketté, így is értékes örökséget hagyott maga után. A szerelmes szív boldogtalan vergődését szerencsésen szólaltatta meg, nyelve hajlékony volt, verselése feltűnően dallamos. Történeti vígjátékában, a Tudós professzor Hatvaniban (1900), is eleven formaérzéke és tisztán csengő rímei kapták meg kortársait. Verssorainak végső szótagjai csilingelve csaptak össze egymással; ebben az összecsapásban volt valami az epigrammatikus kiélezettségből.
Az 1890-es évek az erotikus és szociális témabővítés mellett a hanghordozás újságát is meghozták Kiss József tanítványainak irodalmi munkásságában. A zsidóság heinei hangjai a magyar fővárosban a pesti utcák hangulatával gyarapodtak, a századvégi szellem nyugtalansága fölényes élcelődéssel lépett a közönség elé. IGNOTUS HUGÓ (1869–) Verseiből a kétségekkel vívódó modern lélek panasza az öngúnyolás és elérzékenyülés futamaival hangzott ki; a költő a régi nyelvújítókkal és versújítókkal szemben hangújító volt; az addigi formákon nem változtatott, annál inkább magára vonta a figyelmet érzelmeinek irónikus önkritikájával. A slemil keservei (1891) lapjain egy szerelmi lázban égő, képzeletében mindenre elszánt, de viselkedésében komikusan ijedt, balkezes zsidó ifjú alakját rajzolta meg, sok örök emberi vonással, nem csekély szellemességgel. Verses elbeszélése többé-kevésbé én-novella, egyszerű történet a való életből, társasági jelenetek és szeszélyes hangulatok összeolvasztása. A költő lírai verseiben is élénk, fordulatos, ötletes Heine-tanítvány. Életfilozófiája a puritán erkölcsökben hitetlenül kételkedő, érzéki gyönyört kívánó, kiábrándult ember gondolatvilágának megnyilvánulása. – HELTAI JENŐ (1871–) új dalhangot hozott divatba. Derűs gondtalansága, csiklandós kétértelműsége, verselő könnyedsége sikeresen egyengette a későbbi kabaré-stílus útját. Az újmódi zsúrpoézis a maga szándékos pongyolaságaival és divatszavaival alaposan felháborította a magyar nyelv és nemzeti költészet tisztaságára ügyelő kritikusokat; a «randevú, toalett, gardedám, szezon, kadét, bakfis, nagyságos asszonyom» emlegetése ekkor honosodott meg a modern dalok szókincsében. Heltai Jenő kinevette az ünnepélyességet, derűsen játszott rímeivel, franciás bohémségét nekiszegezte a polgári erkölcsök szigorúságának. Grizett-kultuszában már a világvárosi élet levegője hullámzott. (Modern dalok, Kató.) – Az alkalmi szeretkezés örömeit SZILÁGYI GÉZA (1875–) a testi gyönyörök mohó magasztalásává változtatta át; a dekadens francia írók erotikus hatásának leplezetlen visszhangja az ő költészetében jelentkezett legelőször. (Tristia, 1896.) Ezek a vásottan ledér hangok – a szerelem után loholó ifjúság éjféli meztelenségei – megdöbbentették a régi erkölcsökhöz szokott közönséget; a nemi élet feslett stílusa azonban meggyökeresedett s a XX. század első évtizedeiben bokrosan ontotta hajtásait.
Az 1890-es évektől kezdve egyre bátrabban jelentkezett a szocialista szellemű költészet is. A függetlenségi és negyvennyolcas költők izzó nemzeti hangulattal keltek ki a bécsi politika ellen, a proletárköltészet első szerény úttörői a társadalmi rend igazságtalanságán búsongtak. Romantikus lelkesedéssel csendült meg a munkáslíra hangja GÁSPÁR IMRE (1854–1910) költészetében. (Dalok az időnek, Újabb dalok az időnek.) A később katolikus szellemű hírlapíró már az 1870-es évek végén megírta a magyar Munkás-Marseillaiset: «Föl dalra, társak, zengje ajkunk a munka bús, de szent dalát!» Az éhség és nyomor felpanaszolásával emlékezett meg riadójában a munkások eljövendő fölkeléséről; lelkesen jósolta, hogy szabad lesz a jövő. A magyar munkások az ő szövegére énekelték a francia Marseillaise dallamát. Gáspár Imre elég hamar eltávolodott a szocialista eszméktől, a pártpolitikai lírában nem találta gyönyörűségét, a hangulatos elégia volt az ő igazi tere. (Válogatott költemények, Nincs.) Egyébiránt a maga mellett zajt ütő, hatásvadászó írók közé tartozott. Divatba hozta a baráti kedveskedés új formáját is: minden költeményét külön-külön név szerint ajánlotta egy-egy ismerősének vagy jótevőjének. Ezt a szokatlan irodalmi udvarlást később Ady Endre újította fel. Mint műfordító rokonérzéssel fordult a tót irodalom felé, ügyes utánköltésekben mutatta be a legszebb tót költeményeket. Kortársai meg is rótták lelkes túlzásaiért; féltek, hogy kritikátlan rajongása duzzasztani fogja a panszláv önérzetet, megerősíti a magyarellenes szlovák nemzetiségi törekvéseket.
PALÁGYI LAJOS (1866–1933) is szocialistának indult, a proletár-líra hangjai az 1890-es évek elején az ő lantján zendültek meg legindulatosabban. (Küzdelmes évek, Komor napok.) A keresztény társadalmi rend, a királyság, főnemesség, papság, katonaság, származás, tőke fölgyujtották elkeseredését; a szabadság, egyenlőség, testvériség nevében harcolt a szegény emberekért. Később, amikor már kiverekedte magát a nyomorúságból s meggyőződött arról, hogy az úrinép közt sincs több rosszindulat, mint a munkások sorában, bibliás szellemmel cserélte föl proletárkodását, türelmesebb filozófiát vitt világszemléletébe, világ-polgárból nacionalista lett. Részvétét mindig megőrizte nyomorgó embertársai iránt, de rájött arra is, hogy a forradalmi politikai rendszerek ígéretei még nem hordják magukban a társadalmi boldogság biztosítását: «Nincs oly társadalmi rendszer – sóhajtott fel egyik kötetének előszavában – mellyel az emberiség bajait meg lehetne gyógyítani. Nem az intézményeket, hanem a szíveket kell megreformálni.» A líra minden faját buzgón és sikerrel művelte, így különösen a szatirát és epigrammát. Gúnyos hangulatképei mellett több olyan bölcselő költeményt írt, amelyek igazán értékes termékei a magyar filozófiai lírának. Elbeszélő költeményei közül Az anyaföld tárgyát a magyarság őstörténetéből merítette; ez az eposza akadémiai jutalmat nyert. Ugyancsak akadémiai kitüntetésben részesült hatalmas stílusú drámája: a Rabszolgák. A gondolatokban gazdag történeti tragédia színhelye az ókori Róma.
SZENTESSY GYULA (1870–1905) az 1890-es években mélabús hangon zendítette meg a gyári lányok költészetét, fájdalmas szerelemmel közeledett munkásleány-eszményképéhez (Ninon dalai, Gyári lányok), de proletár rokonérzéséből nem ütközött ki semmi izgató hang vagy sikamlósság. A rajongó egy szocialista agitátor története; ebben a verses elbeszélésében szintén a költői szárnyaláson van a hangsúly, nem pedig a téma politikai kiaknázásán. A költő meleg rokonérzéssel fordult a külvárosok felé, a falusi parasztnép dícsérete helyett a gyárvárosok nyomorgó lakosságát övezte körül a romantika mindent megszépítő fátyolával. Verebek című verses elbeszélésében fölfedezte az utcagyerekek sivár világát is. Poéta volt és nem agitátor; ezért tudott hangulatot kelteni, ezért szóltak költeményei nemcsak a pártpolitika fanatikusaihoz, hanem minden olvasó lelkéhez is.
A költőnők közül az 1870-es években KISFALUDY ATALÁt (1836–1911) tartották a legkülönb tehetségnek. Leányéveiben a szerelmi ábrándok költője, asszonykorában a családi élet lírikusa volt. A régi álmokra való elégikus visszaemlékezések finom formaérzékkel jelentek meg költészetében. (Összes költeményei.) Az elbeszélő prózát kiváltságos stílusérzékkel művelte, a tartalom és előadás összhangjára aggodalmasan ügyelt. (Rajzok.) – Leánya, SZALAY FRUZINA (1864–1926), az 1890-es években tűnt fel halkszavú költeményeivel Az eszményekért rajongó, művelt nő típusa volt; vidéki magányából álmodozva nézte az élet zajtalan folyását. Lantján a női szív természetes érzései szólaltak meg, a természet hangulatkeltő jelenségeit érzékeny lélekkel figyelte, borongásainak keresetlen megéneklésében nem volt semmi modorosság. (Egy marék virág.)
CZÓBEL MINKA (1859–) líráján már a francia szimbolisták hatása érzik. A magyar közönség az 1890-es években ennek a nagyműveltségű költőnőnek verses köteteiből ismerte meg legelőször a szimbolizmust. (Nyírfalombok, Maya, Kakukfüvek, Opálok.) Költeményeibe mély értelmet rejtett, a nyírségi tájak hangulatait impresszionista módon stilizálta, a régi lírai témákat új színezéssel iparkodott modernekké tenni. A francia dekadens poéták szabadgondolkodó eszméit nem tette magáévá, filozofálásában megmaradt a régi magyar erkölcsök életszemlélete mellett; egyébként magyaros vonásai mellett is sok volt benne az ideges nyugtalanság, a mesevilág sejtelmeinek kedvelése, a buddhista rejtelmekkel való kacérkodás. A szabolcsmegyei síkság táj-impresszióit összekapcsolta az indus eszmevilággal. Derűsebb hang alig volt költészetében, annál gyakrabban hallatta a mélabús sóvárgás, csüggeteg panasz, reménytelen lemondás hangjait. Megfigyeléseinek finomsága, színeinek csillogása; fantáziájának játéka a nyelv hajlékonyságával, a kifejezés bájával és a verselés gyakorlottságával egyesült lírájában.
A XX. század költői közül több kiváló lírikusnak és epikusnak már ebben a korszakban szembetűnő erővel kezdett kibontakozni a tehetsége. JAKAB ÖDÖN, KOZMA ANDOR, RADÓ ANTAL, SZABOLCSKA MIHÁLY, SZÁVAY GYULA, VARGHA GYULA és ZEMPLÉNI ÁRPÁD a millennium idején már az ifjabb nemzedék első soraiban foglaltak helyet, írói jellemképük azonban csak 1900 után alakult ki új meg új értékes vonásokkal.
Költők:
ARANY JÁNOS (1817–1882), a M. T. Akadémia főtitkára, a Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról; a VI. kötetben. – Költészetének az 1870-es évekre eső termése gazdag szellemi örökség az utókor számára. (Toldi Szerelme, balladák, urai költemények, Aristophanes-fordítás.)
ARANY LÁSZLÓ (szül. 1844. március 24. Nagyszalonta, Bihar megye; megh. 1898. augusztus 1. Budapest) okleveles ügyvéd, bankigazgató, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. Arany János fia volt, a nagykőrösi református gimnáziumban és a budapesti egyetemen végezte tanulmányait, 1866-ban a Magyar Földhitelintézet szolgálatába lépett, 1880-ban a pénzintézet igazgatója lett. A Kisfaludy-Társaság már huszonhárom éves korában tagjai közé választotta. Ötvennégy éves korában halt meg. – Aránylag keveset írt s korán elhallgatott. Atyját is meglepte, amikor Elfrida című humoros verses elbeszélésével, egy Dickensben olvasható angol monda feldolgozásával, megnyerte a Kisfaludy-Társaság egyik jutalmát. (1867.) Később a Húnok harca című költeményével keltett feltűnést. Ebben az ódai szárnyalású verses buzdításában a német gazdasági terjeszkedés veszedelmére figyelmeztette nemzetét; amilyen elkeseredetten viaskodtak egykor a harcmezőkőn a húnok és a gótok, éppen úgy résen kell állniok ma a húnutódoknak az észrevétlenül előretörő, gépekkel hódító gót utódok ellen. (1874.) – Eredeti népmesék. Pest, 1862. (Magyar népmesék gyűjteménye. Később Gyulai Pál társaságában Arany László szerkesztette a Kisfaludy-Társaság Magyar Népköltési Gyűjteményének újabb sorozatát 1872–1883.) – Moličre: A tudós nők. Pest, 1869. (A mesteri fordítás 1879-ben az iskolák számára is megjelent Greguss Ágost magyarázataival. A fordító részt vett a magyar Shakespeare közrebocsátásában is; A két veronai ifjú, Tévedések játéka, Sok hűhó semmiért.) – A délibábok hőse. Verses regény. Budapest, 1873. (A Kisfaludy-Társaság negyven aranyas jutalmával kitüntetett pályamű. A jeligés levélben csak annyi volt, hogy a szerző a pályadíjat az írói segélyegylet részére utalja ki. A verses regény névtelenül jelent meg. Csak évek mulva tudták meg az érdeklődők, hogy az ismeretlen szerző Arany László.) – Arany László költeményei. Budapest, 1899. (Sajtó alá rendezte Gyulai Pál.) – Arany László összes művei. Öt kötet. Budapest, 1901. (Sajtó alá rendezte Gyulai Pál.)
ÁBRÁNYI KORNÉL (1849–1913) országgyűlési képviselő, a Pesti Napló szerkesztője, a Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: az elbeszélők között. – Verses regényén kívül több lírai költeménye és balladája jelent meg a folyóiratokban.
BALOGH ZOLTÁN (szül. 1833. február 7. Pest; megh. 1878. június 9. Tokaj, Zemplén megye) földbirtokos, a Petőfi-Társaság tagja. Édesatyja: Almási Balogh Pál pesti orvostudós, akadémiai tag; testvéröccse: Almási Balogh Tihamér színműíró. Református nemesi családból származott, a szabadságharcot mint tizenhat éves önkéntes harcolta végig, az önkényuralom és kiegyezés korában az irodalomnak és festőművészetnek élt. Negyvenöt éves korában halt meg. – Balogh Zoltán költeményei. Pest, 1855. (Bővített kiadása 1863-ban.) – Alpári. Költői regény hat könyvben. Pest, 1871. (A Kisfaludy-Társaság kiadása) – Balogh Zoltán összes művei. Három kötet. Budapest, 1882–1883. (Bevezető életrajzzal sajtó alá rendezte Zalár József.)
BARTÓK LAJOS (szül. 1851. május 24. Erdőd, Szatmár megye; megh. 1902. december 31. Budapest) hírlapíró, országgyűlési képviselő, a Bolond Istók szerkesztője, a Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. Tiszántúli nemesi családból származott, jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezte, 1869-ben bejutott Jókai Mór Üstökösének szerkesztőségébe, később Tóth Kálmán Bolond Miskáját szerkesztette, 1878-ban megindította a Bolond Istókot. Függetlenségi és negyvennyolcas szellemű élclapjával tömérdek ellenséget szerzett, de az ország Kossuth-párti társadalma helyeselte gúnyos Támadásait. Annál jobban gyűlölték a Deák-párti körökben. Ötvenegy éves korában hunyt el. – Színműírói működéséről: a drámaírók között. – Don Pedrő naptára 1875-re. Budapest, 1875. (Don Pedrő azaz Bartók Lajos ellenzéki kalendáriumokat szerkesztett, Csicseri Bors azaz Ágai Adolf kormánypárti naptárakkal iparkodott csökkenteni hatását.) – Őrtüzek. Versek. Budapest, 1877. – A legszebb. Vígjáték, Budapest, 1880. – Költemények. Budapest, 1881. – Újabb költemények. Budapest, 1883. – Kendi Margit. Dráma. Budapest, 1884. – Kárpáti emlékek. Versek. Budapest, 1885. – Thurán Anna. Dráma. Budapest, 1888. – Erdőzúgás. Versek. Budapest, 1889. – Haluska Benedek: Bohózat. Budapest, 1889. – Téli regék. Elbeszélő költemények. Budapest, 1889. – A méhek. Vígjáték. Budapest, 1890. – Erzsébet királyné. Dráma. Budapest, 1892. – Mohács. Dráma Budapest, 1898. – János király; Dráma. Budapest, 1902.
BENEDEK ALADÁR (szül. 1843. szeptember 20. Arad; megh. 1915. december 2. Budapest), családi nevén Náray Iván, hírlapíró. Az 1860-as években vonta magára a figyelmet költeményeivel, az 1870-es években több rövidéletű folyóiratot szerkesztett (Papagály, Uj Idők, Csöndes Órák), 1874-ben nőül vette Büttner Lina írónőt. Írótársai nem szívelték, mert mérhetetlen gőggel tekintett le rájuk. Később olyan súlyos nélkülözések között tengette napjait, mint Gáspár Imre vagy Rudnyánszky Gyula. Hetvenkét éves korában halt meg. Fiatal éveiben új irány úttörője akart lenni a lírában, materialista elveit ízléstelen kiáltozással foglalta versekbe, a félvilági nő nyers magasztalásával általános megbotránkozást keltett. – Költemények. Pest, 1866. – Újabb költeményei, Pest, 1867. – Legújabb költeményei: Pest, 1870. – Hulló levelek. Versek. Pest, 1871. – Árnyak és sugarak. Versek. Budapest, 1874. – Az epedés óráiban. Versek. Budapest, 1874. – Áldozatlángok. Versek, Budapest, 1896. – Örökzöldek. Versek. Budapest, 1900.
BEÖTHY ZSOLT (1848–1922) budapesti egyetemi tanár, a Kisfaludy-Társaság elnöke, a M. T. Akadémia és Petőfi-Társaság tagja. – Regényeiről, novelláiról és rajzairól: az elbeszélők között. – Szépprózai munkáin kívül feltűnést keltett verses elbeszélése is: Ráskai Lea. Budapest, 1881. (A Tennyson stílusára emlékeztető költői elbeszélés a Boldog Margit legendáját másoló apáca bús története. Az előkelő nemesleány nem lehet Gerő diák neje, kolostorba vonul, haláláig hű marad Jézushoz, bár szíve vérzik, lemondása mély bánatba borítja napjait. A rímtelen jambusokban írt költői elbeszélés mélabús hangulatával és finom lélekrajzával szerencsés órákban fogant művészi munka. A középkori hangulat átéreztetése, a szerelem és kötelesség harca, a vallásos tárgy feldolgozásában megnyilvánuló tapintat az ízlés és önbírálat ritka biztosságára vall.)
BULLA JÁNOS (szül. 1840. október 15. Zaránd, Arad megye; megh. 1915. április 21. Lippa, Temes megye) fővárosi statisztikai hivatali tisztviselő, a Petőfi-Társaság tagja. Az 1870-es és 1880-as években számos verset és elbeszélést írt a szépirodalmi folyóiratokba, később egészen elhallgatott s még életében elfeledték. Hetvenöt éves korában halt meg. – A tündéröv. Regényes elbeszélő költemény. Budapest, 1876. – Humoros elbeszélések. Budapest, év nélkül.
CSENGEY GUSZTÁV (szül. 1842. augusztus 8. Komárom; megh. 1925. július 13. Miskolc) evangélikus teológiai tanár, a Petőfi-Társaság tagja. Pályája elején az aszódi ágostai hitvallású gimnáziumban tanított, 1886-ban meghívták tanárnak az eperjesi evangélikus teológiára. A világháború után a csehek elől az ősi főiskola tanáraival együtt Miskolcra menekült. Nyolcvanhárom éves korában halt meg. – Mint költő, az 1860-as években váratlanul tűnt fel A fogoly lengyel című balladájával. (Vasárnapi Ujság. 1863. évf.) Az ifjúságot elragadta Koscziusko lendületes dicsőítése. A hazaszeretet lángját kevés más költemény élesztette nagyobb hatással, elbeszélő formában, ennél a balladánál. Másik népszerű költeménye, a Ballag már a vén diák kezdetű búcsúdal, egy német Bursch-nóta sikerült átdolgozása. Az evangélikus egyházi ligát is számos szép énekkel gazdagította. – A hullámok közt, Regény. Pest, 1871. – Csengey Gusztáv munkái. Három kötet. Budapest, 1874. – Eszter. Versek. Esztergom, 1876. – A gavallérok. Regény. Budapest, 1877. – Bokrétás világ. Költői elbeszélés: Budapest, 1878. – Elbeszélések. Budapest, 1889. – A mocsarak királya. Történeti elbeszélés. Budapest, 1889. – A vadonban. Regény. Budapest, 1889. – Ida emléke. Regény. Budapest, 1897. – Don Quijote. Költői elbeszélés. Budapest, 1903. – Vallásos költemények és énekek. Budapest, 1912.
CZÓBEL MINKA (szül. 1859. Anarcs, Szabolcs megye), költőnő, a Petőfi-Társaság tagja. Anyai ágon báró Orczy Lőrinc leszármazottja; édesatyja Czóbel Imre császári és királyi kamarás, földbirtokos; édesanyja gróf Vay Evelin. Kitűnő nevelésben részesült, hozzátartozóival többször beutazta a külföldet, idegen nyelveken olyan tökéletesen megtanult, hogy néhány klasszikusunkat franciára és angolra fordította. Élete családjának nyírségi birtokain folyt le. – Nyirfalombok. Versek. Budapest, 1890. – Újabb költeményei. Budapest, 1892. – Maya. Versek. Budapest, 1893. – Fehér dalok. Budapest, 1894. – A virradat dalai. Budapest, 1896. – Kakukfüvek. Versek. Budapest, 1901. – Opálok. Versek. Budapest, 1903. – Pókhálók. Novellák. Budapest, 1906.
DALMADY GYŐZŐ (szül. 1836. február 11. Kolta, Komárom megye; megh. 1916. június 30. Budapest) ügyvéd, Pest megye főjegyzője, később árvaszéki elnöke, a Kisfaludy-Társaság tagja. Katolikus földbirtokos nemes-családból származott, az 1860-as évek egyetemi ifjúságának egyik vezére volt, költeményeivel is hamar magára vonta a figyelmet. Kossuth-párti politikai érzelmei egész életén végigkísérték; nem egy mellőzését is a negyvennyolcas eszmékhez való tántoríthatatlan ragaszkodásának köszönhette. Nyolcvan éves korában halt meg. – Hazafias és szerelmi versei közül idegen nyelvekre is sokat lefordítottak. (Huszonkét nyelven jelentek meg Dalmady-versek, többek között bolgárul, dánul, esperantóul, észtül, finnül, görögül, héberül, japánul, latinul, lengyelül, ruténül, spanyolul, svédül, tatárul, törökül.) – Költemények. Pest, 1862. – Szerelem. Versek. Pest, 1863. – Összes költeményei. Budapest, 1876. – Hazafias költemények. Budapest, 1894. – Költeményei Budapest, 1924. (Válogatott gyűjtemény Sajó Sándor életrajzi bevezetésével.)
DARMAY VIKTOR (szül. 1850. december 2. Darma, Ung megye; megh. 1878. március 28. Kozma, Zemplén megye), családi nevén Viczmándy Győző, hírlapíró. Földbirtokos nemes-családból származott, jogi tanulmányokat végzett. Huszonnyolc éves korában húnyt el. – Költészetében tüzes érzelmek hullámoztak: szerelmi bánkódások, hazafias hangulatok, függetlenségi eszmék. Mint általában ifjabb kortársai, Schopenhauer hatása alatt ő is pesszimista volt. – Felhők és csillagok. Versek. Budapest, 1872. – Újabb költemények. Budapest, 1877.
DENGI JÁNOS (szül. 1853. november 28. Nagybánya, Szatmár megye; megh. 1903. december 20. Lugos, Krassó-Szörény megye) középiskolai tanár, vármegyei tanfelügyelő. Előbb a debreceni kegyesrendi gimnáziumban tanított, utóbb kinevezték a lugosi állami gimnáziumhoz, ebből az állásából ment át Krassó-Szörény vármegye tanfelügyelőjének. Ötven éves korában halt meg. – Bölcselkedő szellemű, pesszimista hangú költeményeit Leopardi hatása alatt írta. – Munkács ostroma. Költői elbeszélés. Debrecen, 1876. – Költemények. Budapest, 1877. – A csók könyve. Debrecen, 1878. – Páholydalok. Sopron, 1881. – Magyar verstan. Budapest, 1884. – A bányatiszt. Dráma: Kolozsvár, 1885. – Újabb költemények. Budapest, 1892.
DÖMÖTÖR JÁNOS (szül. 1843. december 20. Dunaszentgyörgy, Tolna megye; megh. 1878. január 8. Budapest) gimnáziumi tanár, tanfelügyelő, a Kisfaludy-Társaság tagja. Dunántúli református családból származott, a nagykőrösi gimnáziumban Arany János tanítványa volt, később teológiát hallgatott. 1867-ben megválasztották a pesti református gimnázium tanárának, 1873-ban Tolna megye tanfelügyelője lett s a fővárosból Szekszárdra költözött. Harmincöt éves korában öngyilkossággal vetett véget életének. – Nemcsak költeményeivel, hanem esztétikai tanulmányaival is magára vonta a figyelmet. A ballada elméletéről szóló pályamunkáját a Kisfaludy-Társaság dícsérettel tüntette ki. Összegyűjtött munkáit halála után barátai rendezték sajtó alá. – Dömötör János munkái. Budapest, 1878. (Baráth Ferenc életrajzi bevezetésével.)
DÖMÖTÖR PÁL (szül. 1844. július 15. Baja, Bács-Bodrog megye; megh. 1920. szeptember 7. Zombor, Bács-Bodrog megye) ügyvéd, utóbb a zombori királyi járásbíróság vezetője. Hazafias és családi érzelmektől áthatott, bölcselő szellemű költeményei az 1860-as évektől kezdve jelentek meg a Vasárnapi Ujság, Fővárosi Lapok és más folyóiratok hasábjain. Szerb költőkből is szívesen fordított. Hetvenhat éves korában halt meg. – Költeményei. Zombor, 1876. – Újabb költeményei. Zombor, 1884. – Bácskai nóták. Budapest, 1886. – Költemények. Győr, 1888. – Őszi rózsák. Zombor, 1895.
ECSEDI KOVÁCS GYULA (szül. 1839. február 14. Gebe, Szatmár megye; megh. 1899. augusztus 2. Segesvár, Nagyküküllő megye) színész, a Petőfi-Társaság tagja. Református lelkészi családból származott, Debrecenben végezte tanulmányait, tizenhét éves korában állt be az egyik vándorszínész-társulatba. Néhány év leforgása alatt a legkiválóbb tragikus-színészek közé küzdötte fel magát; természetes művészi adományait gondos elméleti tanulmányokkal mélyítette. Legjobban Shakespeare-alakításait dícsérték. Pesten és Kolozsvárt egyforma hatással játszott, de szíve Erdély felé vonta. 1881-től kezdve nem távozott Kolozsvárról. A vezetése alatt álló kolozsvári színház Shakespeare, Moličre, Goethe és más drámaírók színműveinek előadásával nem egyszer megelőzte a budapesti Nemzeti Színházat is. Mikor Segesvávon 1899 július 31-én országos ünnepséggel gyászolták Petőfi Sándor halálának ötvenéves fordulóját, a hírneves színművészt szavalata közben szélütés érte s hivatásának áldozata lett. Hatvan éves korában halt meg. – Az 1860-as évektől kezdve számos költeményt, novellát, rajzot és tárcát írt. Fellengző ódáinál és Arany Jánost követő balladáinál sikerültebbek voltak népieshangú dalai. (Kétszer is nyit az akácfa virága.) – Az Ecsedi előnevet, szüleinek lakóhelye után, azért vette föl, hogy megkülönböztesse magát Miskolci Kovács Gyula református teológustól, a vele egyidős debreceni költőtől. Ifjú pályatársa korán elhúnyt, de azért az E. Kovács nevet haláláig megtartotta. – Költeményei. Pest, 1869. – Schiller: Don Carlos. Műfordítás. Budapest, 1881. – Költeményei. Budapest, 1892. – Mátyás király. Drámai prológus két képben. Kolozsvár, 1896. – Költeményei. Kolozsvár, 1900. (Bevezető életrajza Ferenczi Zoltántól.)
FEJES ISTVÁN (szül. 1838. január 22. Legenye, Zemplén megye; megh. 1913. december 2. Sátoraljaújhely, Zemplén megye) gimnáziumi tanár, sátoraljaújhelyi református pap, a tiszáninneni református egyházkerület püspöke. Hetvenöt éves korában halt meg. – Fejes István költeményei. Szeged, 1861. – Egy szép asszony. Költői elbeszélés. Budapest, 1876. (A Kisfaludy-Társaság ötven aranyas jutalmával kitüntetett pályamű.) – Kisebb költemények. Sátoraljaúhely, 1881.
FÜLÖP ÁRON (szül. 1861. március 15. Felsőboldogfalva, Udvarhely megye; megh. 1920. november 16. Székelyudvarhely, Udvarhely megye) székely származású költő, szatmári református gimnáziumi tanár, utóbb a képviselőház könyvtári tisztviselője. Ötvenkilenc éves karában halt meg. – Attila fiai című trilógiájában megírta Arany János hún eposzának folytatását. – Ellák. Költői elbeszélés. Budapest, 1885. – Aladár. Költői elbeszélés. Budapest, 1893. – Csaba. Költői elbeszélés. Budapest, 1908. – Fülöp Áron kisebb költeményei. Székelyudvarhely, 1921. – Fülöp Áron munkái. Négy kötet Budapest, 1929.
GÁSPÁR IMRE (szül. 1854. február 24. Nagycsalomja, Hont megye; megh. 1910. augusztus 19. Budapest) hírlapíró, a Debreceni Ellenőr szerkesztője. Felvidéki nemesi családból származott, magyar-tót környezetben nőtt fel, versei 1871-től kezdtek feltűnni a fővárosi hírlapokban és folyóiratokban. Jó barátja volt Reviczky Gyulának, az egyetemi tanulmányok helyett ő is inkább az irodalmat művelte, nehéz anyagi helyzetében többször kiszorult a fővárosból egyes vidéki ujságok szerkesztőségébe. Mint lapszerkesztő legtovább Debrecenben dolgozott. A fővárosba való visszatérése után a miniszterelnökségi sajtóiroda adott számára menedéket; zaklatott élet után kórházban fejezte be életét. Ötvenhat éves korában halt meg. – Szocializmusát pályája második felében erős katolikus szellem váltotta fel, 1880 táján ott volt az akkor még alig ismert Népszava munkatársai között, később egyre erősödött vallásos érzése. Az élet nagyon megtépázta, végül már inkább csak jótékony embertársai könyörületességéből élt. Igazi írói sikerei sohasem voltak. – A bálkirálynő dalai. Versek. Pest, 1872. – Válogatott költemények. Budapest, 1876. – Uj nemzedék. Nagyvárad, 1877. (Versgyűjtemény a költők jellemzésével) – Dalok az időnek. Budapest, 1877. – Újabb dalok az időnek. Budapest, 1878. – Hazánk tót népe. Budapest, 1879. (A tót költészet barátságos ismertetése műfordítások kíséretében.) – Krimi szonettek. Mickiewicz után lengyel eredetiből. Budapest, 1880.
GREGUSS ÁGOST (1825–1882) egyetemi tanár, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Tudományos munkásságáról: az irodalomtörténetírók és kritikusok között. – Villanykák. Lipcse, 1847. (Epigrammák.) – Cid. Szarvas, 1847. (Corneille-fordítás.) – Edzdalok: Szarvas, 1848. (A huszonhárom éves fiatal tanár ekkor még elkeseredett forradalmár. A későbbi szelíd és vallásos lélek indulatosan támadja a királyt, a nemességet; a papságot, rajong a köztársaságért, Petőfi Sándor politikai verseire emlékeztető kitörésekkel és gúnyolódásokkal izgat népboldogító eszméi mellett. A lázító füzetet később kitagadta munkái sorából.) – Magyar Marseillaise. Szarvas, 1848. (A francia forradalmi induló átdolgozása a magyar viszonyokra.) – A lángész. Pest, 1860. (A M. T. Akadémia Teleki-díjával jutalmazott pályamű. Hősében a hitvány jellemű neves írók típusát mutatja be. A rímes párbeszédekben írt irodalmi szatirát nem adták elő.) – Levél. Pest, 1861. (Politikai célzatú verses vígjáték. A germanizáló osztrák-cseh hivatalnokokat gúnyolja benne egy eléggé érdektelen szerelmi történet keretében, Ez a vígjátéka sem került színre a Nemzeti Színházban.) – Külföldi népdalok, Pest, 1861. (Műfordítások a Kisfaludy Társaság kiadásában.) – Szeget szeggel. Pest, 1866. (Shakespeare-fordítás.) – Athéni Timon. Pest, 1867. (Shakespeare-fordítás.) – Greguss Ágost meséi. Budapest, 1878. (Verses fabulák, anekdóták, történetek. Néhány remekül kidolgozott témája: a meg nem érdemelt népszerűség, a kontár szemtelen elhízottsága, a szöveg lelkét nem értő filológia, a tudományos stílus nagyképű homálya, az ország nyakán kullancsként élő miniszter tömegszédítő beszédmániája, mesék és megfigyelések az emberiség balgaságáról és az emberek korlátoltságáról.) – Greguss Ágost versei. Budapest, 1882. (Válogatott gyűjtemény: rokonszenves kép lírai pályájáról)
GYŐRY VILMOS (szül. 1838. január 7. Győr; megh. 1885. április 14. Budapest) evangélikus pap, a M. T, Akadémia, Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. Pályája elején, mint segédlelkész, Székács József mellett Pesten munkálkodott, 1862-ben az orosházi ágostai hitvallású hívek hívták meg papjuknak, 1876-tól a budapesti magyar evangélikusok lelkészi tisztségét viselte. Negyvenhét éves korában halt meg. – Amint egyéniségét, úgy költészetét is nemes erkölcsi eszmék hatották át; szívéből szeretet sugárzott; a szépet és jót kereste egész életében. Mint műfordító, a legkiválóbbak egyike irodalmunkban. (Spanyol írók, svéd költők.) Erről, továbbá népszínműírói és ifjúsági munkásságáról: a megfelelő fejezetekben. – Folyóiratokban szétszórt verseinek és novelláinak válogatott gyűjteményét csak halála után bocsátották közre: Győry Vilmos költeményei. Sajtó alá rendezték: Aknási Balogh Tihamér, Berczik Árpád, Dalmady Győző és Radnai Rezső. Budapest, 1886. (Radnai Rezső Győry-életrajzával.) – Elbeszélései. Budapest, 1886. – Elbeszélései. Két kötet. Budapest, 1888.
GYÜRKY ÖDÖN (szül. 1863. október 23. Szelény, Hont megye) bölcsészetdoktor, hírlapíró, a Magyar Állam belső munkatársa. Mint a budapesti Katolikus Kör titkára és az első katolikus nagygyűlés szervezője nagy tevékenységet fejtett ki a katolikus vallási mozgalmakban. Irodalmi munkásságát szigorú egyházi felfogás jellemezte, Prózai és verses munkáiban a hivő lélek elszántságával küzdött a materializmus és liberalizmus ellen. – Költemények. Esztergom, 1890.
HELTAI JENŐ (szül. 1871. augusztus 11. Budapest) hírlapíró, a Magyar Hirlap és a Hét munkatársa. – A XIX. században a következő kötetei jelentek meg: Modern dalok, Budapest, 1892. (Dévajabb hangú verseiben a francia sanszonokat vette mintául, pikantériája sokaknak tetszett, mások azt vetették szemére, hogy ez a fölötte csintalan modor a Magyar Figaró című pornográf képeslap stílusa.) – Kató. Budapest, 1894. (Költeményeiben érzelmesség és humor, kedvesség és frivolság váltakozott. A trágárságokat kerülte, annál szívesebben élt a kétértelmű tréfálkozás fűszerével. Heine és Béranger szelleme újult meg strófáiban, de keresztény-ellenes célzatosság nélkül.) – A hét sovány esztendő. Budapest, 1897. (Első prózai elbeszélő kötete. Ebben már megjelenik új emberideálja: a polgári berendezkedéssel nem törődő; a társadalmi szokásokat nevetséges előítéletnek tartó, a létfenntartás küzdelmein könnyelmű életfilozófiával mosolygó bohém. Alakjai nem nagyon illettek bele az akkori fővárosi viszonyokba, a bohémélet romantikája nagyon is franciás ízű volt, de a legifjabb írói nemzedék szívesen adta át fantáziáját a rózsaszínű nyomor ábrándjainak.)
HORVÁT BOLDIZSÁR (1832–1898) igazságügyminiszter, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a szónokok között. – Horvát Boldizsár összes költeményei. Kiadta Barna János. Makó, 1927. (A kitűnő politikai szónoknak erős hajlama volt a szatirára.)
IGNOTUS HUGÓ (szül. 1869. november 2. Pest) hírlapíró, a Magyar Hirlap és a Hét munkatársa, Veigelsberg Leó fővárosi német publicista fia. – A XIX. században a következő kötetei jelentek meg: A slemil keservei. Budapest, 1891. (A verses novelláról Gyulai Pál elismerő bírálatot írt a Budapesti Szemle 1892. évfolyamában: «E kötetke több figyelmet érdemel, mint amennyire a sajtó méltatta. Bizonyára megvannak a maga árnyoldalai; egy kissé bőbeszédű, magyarsága és verselése nem mindenütt kifogástalan; vannak erőltetett, bágyadt, sőt ízléstelen helyei, de van egy pár olyan tulajdonsága is, amellyel ritkán találkozunk: a szerző egészben véve átérezte, amit írt; s ahol tehetsége tisztábban és több erővel nyilatkozik, az érzelmest és gúnyost bizonyos kellemmel tudja összeolvasztani.») – Versek. Budapest, 1895. (A Budapesti Szemle névtelen kritikusa szigorúan bírálta a kötetet: Ignotus költészete erkölcsi léhaság, ezt a költészetet «a nemzeti érzés emlőjén táplálkozott ember soha be nem fogja venni, legföllebb ideiglenesen»; a költő «a most született csecsemőtől kezdve az Úristenig mindent leloccsant cinizmusa szennyes habjaival.») – Vallomások, Budapest, 1895. Elbeszélések gyűjteménye. (Bírálatai a Budapesti Hirlap, a Hét és az Élet hasábjain.)
ILLYÉS BÁLINT (szül. 1835. október 2. Fehérgyarmat, Szatmár megye; megh. 1910. december 1. Budapest) református pap, országgyűlési képviselő. Pályája elején a marosvásárhelyi helvét hitvallású gimnázium tanára volt, 1868-tól kisújszállási kálvinista lelkész. Képviselőnek 1887-ben választották meg függetlenségi és negyvennyolcas programmal. Nemcsak politikai szónoklataiban, hanem költészetében is a rajongás hangján dicsőítette Kossuth Lajost. Hetvenöt éves korában halt meg. – Költemények. Budapest, 1876. – Egyházi beszédek. Debrecen, 1878. – Emlékfüzér Kossuth Lajos sírjára. Versek. Budapest, 1895. – Költemények. Budapest, 1907.
INCZÉDI LÁSZLÓ (szül. 1855. december 20. Szarvas, Békés megye; megh. 1902. augusztus 10. Budapest) fővárosi hírlapíró, a Magyarország szerkesztője, a Petőfi-Társaság tagja. A negyvennyolcas párt lelkes publicistája volt, függetlenségi eszméiért többször fogták sajtópörbe. Negyvenhét éves korában halt meg. – Hazafias költeményei az ellenzéki hazafiság tüzes megnyilatkozásai. Versek. Budapest, 1892.
INDALI GYULA (szül. 1851. február 23. Felsőábrány, Borsod megye; megh. 1880. július elején, Budapest) jogdoktor, brassói és kolozsvári hírlapíró. Huszonkilenc éves korában a Dunába ölte magát. Sírjánál Reviczky Gyula mondott búcsúztató beszédet. – Nem annyira az érzelem, mint inkább a gondolat költője volt, bár szerelmi fellobbanásainak is élénken színező nyelven, erős formaérzékkel, fordulatosan adott kifejezést. – Hírlapokban és folyóiratokban szétszórt verseit Both István gyűjtötte össze: Indali Gyula költeményei. Zilah, 1902.
JAKAB ÖDÖN (1854–1931) budapesti állami reáliskolai tanár, a M. T. Akadémia, Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – A XIX. században a következő verses kötetei jelentek meg: Költemények. Budapest, 1880. – Hangok az ifjúságból. Budapest, 1886. – Nyár. Budapest, 1891. – Árgirus. Budapest, 1894. – Pásztortüzek. Budapest, 1896. – Szilágyi és Hajmási, Budapest, 1899.
JESZENSZKY DÁNIEL (szül. 1824. január 5. Losonc, Nógrád megye; megh. 1906. október 27. Budapest), írói álnevén Temérdek, balassagyarmati ügyvéd, utóbb budapesti királyi közjegyző, a Petőfi-Társaság tagja. Petőfi Sándornak jóbarátja volt s még megérte Ady Endre első sikereit. Nyolcvankét éves korában halt meg. – Költészete bölcselő természetű, egészséges humorú, enyelgő líra; derűshangú az epikája is. Szécsi Mária történetét igen elevenen énekelte meg. – Költemények. Budapest, 1889.
JÉKEY ALADÁR (szül. 1846. január 7. Szászfenes, Kolozs megye; megh. 1919. októberében, Kolozsvár) bírósági hivatalnok, utóbb kolozsvári telekkönyvvezető. Finom kidolgozású versei jobbára az erdélyi lapokban jelentek meg. Hetvenhárom éves korában halt meg. – Költemények. Kolozsvár, 1891. – Apró dalok. Kolozsvár, 1896. – Versek. Kolozsvár, 1919.
JÓKAI MÓR (1825–1904) országgyűlési képviselő, a Hon szerkesztője, a M. T. Akadémia, Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Költeményeiről: a pályáját méltató részben.
KADOCSA ELEK (szül. 1862. április 2. Kunszentmárton, Jász-Nagykun-Szolnok megye; megh. 1924. április 11. Merán, Olaszország), családi nevén Lippich Elek, miniszteri tanácsos. A közoktatásügyi minisztérium művészeti osztályát irányította, maga is művészettudományi író volt. Mint költő, magyaros szellemű verseivel, főkép szerelmét megéneklő dalaival, tűnt ki. Számos dalát megzenésítették. Hatvankét éves korában halt meg. – Egy élet tavaszából. Versek. Budapest, 1883. – Koronghi Lippich Elek költeményei. 1880–1902. Budapest, 1903. (Kriesch Aladár és Nagy Sándor képeivel.) – A finnek és a finn művészet. Budapest, 1908. – Versek. Budapest, 1925. (Kozma Andor előszavával.)
KALOCSAY ALÁN (szül. 1862. február 6. Léva, Bars megye; megh. 1906. április 29. Budapest) cisztercirendi szerzetes, országgyűlési képviselő. A zirci teológián a szentírástudomány és zsidó nyelv tanára volt, utóbb hittanár a székesfehérvári gimnáziumban. A székesfehérváriak 1896-ban beküldték a parlamentbe pártonkívüli programmal. Negyvennégy éves korában halt meg. – Mária-lant. Versek. Két kötet. Székesfehérvár, 1887–1889. (Horvát nyelvre is lefordították.) – Szentbeszédek. Az elemi, polgári és középiskolák katolikus hitoktatóinak használatára. Székesfehérvár, 1889.
KEMENES FERENC (szül. 1839. szeptember 20. Bögöte, Vas megye; megh. 1905. november 4. Veszprém) veszprémi nagyprépost. A szabadságharc idején kegyesrendi szerzetestanár volt, a nemzet önvédelmi harcát mint honvéd küzdötte végig, az önkényuralom idején világi pap lett. A veszprémi püspökség szolgálatában az egyházmegyei hivatal élén nagy buzgalommal dolgozott, 1870-ben kinevezték kanonokká, 1898-ban nagyprépost lett. Hetvenhat éves korában halt meg. – Kemenes költeményei. Pest, 1860. – Isten és az ember. Versek. Veszprém. 1891.
KEMÉNY ENDRE báró (szül. 1845. november 28. Kolozsvár; megh. 1898. október 4. Magyarbükkös, Alsófehér megye) erdélyi földbirtokos, országgyűlési képviselő. A szabadelvű párt tagja volt. Ötvenhárom éves korában halt meg. – Egy költői beszély. Pest, 1868. – Két költői beszély. Pest, 1868. – Az áldozat. Eszményi szerelem. Költői beszélyek. Kolozsvár, 1878. – A tenger fiai. Tragédia. Kolozsvár, 1878. – Fivérek. Gyilkosok. Költői beszélyek. Kolozsvár, 1879.
KEMPELEN FARKAS (szül. 1866. szeptember 29. Pest), költői álnevén Mezarthim, honvédtiszt. Katona-nótáit minden magyar ezredben énekelték. – Költemények. Budapest, 1895. – Uxor mea. Versek. Budapest, 1899. – Honvéd-dalok. Budapest, 1899.
KENÉZY CSATÁR (szül. 1848. november 7. Gyula, Békés megye; megh. 1912. március 4. Torda, Torda-Aranyos megye) színész, utóbb pénzügyigazgató. A haza, család és szerelem magyaroshangú költője volt, néhány elbeszélésével is magára vonta a figyelmet. Hatvannégy éves korában halt meg. – Regények dióhéjban. Novellák, rajzok. Budapest, 1884. – Költemények. Székesfehérvár, 1885. – Kalászok. Versek. Nyitra, 1897.
KÉRY GYULA (szül. 1869. augusztus 3. Buda; megh. 1919. február 22. Budapest) fővárosi hírlapíró, zeneszerző, a Petőfi-Társaság tagja. Katolikus nemesi családból származott, egy ideig Győrött és Pécsett volt ujságíró, 1893-tól a Budapesti Hirlap, Pesti Napló és más lapok szerkesztőségében dolgozott. Lankadatlanul gyűjtötte a Petőfi-ereklyéket a Petőfi-ház számára. Elborult elmével halt meg ötven éves korában. – Dalai a saját megzenésítésében terjedtek el országszerte. (Túl a Dunán Baranyában.) – Egyveleg. Vers és próza. Pécs, 1893. – Blaha Lujza élete. Budapest, 1896. – A magyar szabadságharc története napi krónikákban. Budapest, 1899. – A Petőfi-ház története és katalógusa. Budapest, 1911.
KISFALUDY ATALA (szül. 1836. Köccse, Somogy megye; megh. 1911. február 15. Kaposvár, Somogy megye), dunántúli írónő, Szalag Károly ügyvéd és országgyűlési képviselő neje, a Petőfi-Társaság tagja. A két Kisfaludy nemzetségéből származott, jómódú katolikus család gyermeke volt, életét Kaposváron töltötte. Hetvenöt éves korában halt meg. Leánya: Szalag Fruzina költőnő. – Atala költeményei. Pest, 1861. – Rajzok. Budapest, 1879. – Kisfaludy Atala összes költeményei. Kaposvár, 1880.
KISTELEKI EDE (szül. 1861. november 26. Kistelek, Csongrád megye; megh. 1931. május 14. Budapest) hírlapíró, a Szegedi Napló szerkesztője, utóbb több fővárosi ujság belső munkatársa. Versei közül különösen zsidó vallásos érzelmeit kifejező énekeiben vannak költői szépségek. Hetven éves korában halt meg. – Költeményei. Budapest, 1888. – Szabad ég alatt. Novellák. Szeged, 1894. – A reporter. Költői elbeszélés. Szeged, 1898. – Vándorúton. Novellák. Szeged, 1900. – Könyörgések könyve. Versek. Szeged, 1902. – Feltámadunk. Versek. Szeged, 1903. – Földön és égen. Versek. Szeged, 1913.
KOLMÁR JÓZSEF (szül. 1820. április 3. Magyaród, Somogy megye; megh. 1917. június 22. Pozsony) gimnáziumi tanár, a Petőfi-Társaság tagja. A szabadságharc után a pápai helvét hitvallású gimnáziumban tanított, magánúton elvégezte a református hittudományi tanulmányokat, ugyancsak Pápán 1853-ban áttért a katolikus vallásra. 1861-től a pozsonyi királyi katolikus gimnázium tanára volt. Mint nyugalmazott tanár kilencvenhét éves korában halt meg. – Bölcselő költeményei, tanító versei, szatirái és epigrammái a világ szédelgő rohanását kárhoztató, konzervatív életfilozófus vallomásai. – Epigrammok. Pozsony, 1871. – Petőfi Sándor emlékezete. Episztola. Pozsony, 1880. (Az író bizalmas barátja volt Petőfi Sándornak, vele együtt másolta Pozsonyban a kéziratos Országgyűlési Tudósításokat.) – Aranyversek. Pozsony, 1881. – Farkas és bárány. Szatira. Pozsony, 1893. – Világnézlet. Szatirák, epigrammák. Pozsony, 1895. – A világról. Egy könyv, amely nem hízeleg. Pozsony, 1896. – Makrobiotika. Hosszú élet tükre. Verses munka. Pozsony, 1898.
KOMJÁTHY JENŐ (szül. 1858. február 2. Szécsény, Nógrád megye; megh. 1895. január 26. Budapest) polgári iskolai tanár. Nógrádmegyei tisztviselő-családból származott, a budapesti egyetemen a filozófiai kar hallgatója volt, de az órák látogatása helyett szívesebben vitatkozott kávéházi író-barátaival. Legjobban Reviczky Gyulát szerette. 1880-ban kinevezték Balassagyarmatra polgári iskolai tanárnak, 1887-ben a nyitramegyei Szenicre helyezték át; ebben a kis tót községben tanított haláláig. Harminchét éves korában hunyt el az egyik fővárosi kórházban. – Egyetlen versgyűjteménye halála napján jelent meg terjedelmes kötetben: A homályból. Budapest, 1895. (Második kiadása 1911-ben.)
KOMÓCSY JÓZSEF (szül. 1836. március 25. Vencsellő, Szabolcs megye; megh. 1894. június 19. Budapest) fővárosi hírlapíró, a Petőfi-Társaság tagja. Katolikus nemesi család gyermeke volt, néhány évig vidéken tanítóskodott, 1868-tól a Hirmondó című népies lapot szerkesztette Pesten. Kedves egyéniségéért mindenütt szerették. Ötvennyolc éves korában halt meg. – Költeményei. Pest, 1868. – A nyeglék. Szatira. Pest, 1869. – Szerelem könyve. Versek. Budapest, 1883.
KOMPOLTHY TIVADAR (szül. 1852. április 19. Szomolnok, Szepes megye; megh. 1907. november 30. Budapest) vidéki hírlapíró. Szepességi német családból származott, mint tengerész évekig járta az óceánokat, költészetét a tenger ihlette. Az 1880-as évektől Veszprémben telepedett le, szerkesztette és kiadta a Veszprémi Független Hírlapot. Ötvenöt éves korában halt meg. – Emléke főkép témaköre miatt érdemes a megőrzésre; a tengerész-életnek ő volt az első költője irodalmunkban. Lírája az idegen világtájakra vetődött magyar ember érzésvilágát búsongó lélekkel szólaltatta meg. – Dalok a tengerről. Versek. Budapest, 1880. – Amerikában. Novellák, rajzok. Veszprém, 1885.
KORODA PÁL (szül. 1858. március 7. Endréd, Bars megye; megh. 1933. augusztus 13. Budapest) fővárosi postatanácsos, a Petőfi-Társaság tagja. Az 1880-as években Reviczky Gyulával és Komjáthy Jenővel szoros baráti kört alkottak; Reviczky Gyula emlékét később is kegyelettel gondozta, a korán elhúnyt lírikus összes költeményeit ő rendezte sajtó alá 1895-ben. – A túlvilág komédiája. Drámai költemény. Budapest, 1876. – Költői elbeszélések. Budapest, 1877. – Alkibiadesz. Történeti tragédia. Budapest, 1884. – Az ostrom. Vígjáték. Budapest, 1891. – Líra. Költemények. Budapest, 1898.
KOZMA ANDOR (1861–1933), az Első Magyar Általános Biztosítótársaság tisztviselője, a M. T. Akadémia, Kisfaludy-Társaság és Petőfi-társaság tagja. – A XIX. században a következő verses kötetei jelentek meg: A tegnap és a ma. Budapest, 1889. – Versek. Budapest, 1893. – Korképek. Budapest, 1893. – Szatirák. Budapest, 1898.
KUTHEN (szül. 1834. október 20. Halas; megh. 1875. augusztus 3. Tápiógyörgye, Pest megye), családi nevén Barina Vendel, katolikus pap. Alföldi falvakban káplánkodott, később tápiószentmártoni plébános lett. Vallásos költeményeit és humoros életképeit egykor nagyon kedvelték. Negyvenegy éves korában halt meg. – Kuthen hátrahagyott költeményei. Kiadta Gyurinka Antal, Nagykőrös, 1888. (A költő életrajzával.)
LÉVAY JÓZSEF (szül. 1825. november 18. Sajószentpéter, Borsod megye; megh. 1918. július 4. Miskolc) hírlapíró, tanár, megyei tisztviselő, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. Református gazda-családból született, életének javarészét Miskolcon töltötte; ott járt iskolába, ott volt ügyvédjelölt, a szabadságharc után a miskolci református gimnázium diákjait tanította s az alkotmányos korszakban, mint Borsod megye főjegyzője és alispánja, Miskolcon lakott. Költői pályája hetvenöt évre terjed. Irodalmi megbecsülését többek között az a díszülés is mutatja, amelyet a Kisfaludy-Társaság rendezett tiszteletére Miskolcon, 1911-ben. Ugyanekkor I. Ferenc József királytól a Szent István-rend kiskeresztjét kapta. Kilencvenhárom éves korában halt meg. – Költeményei 1843-tól 1918-ig az előkelőbb szépirodalmi folyóiratokban jelentek meg. Legszívesebben a Budapesti Szemlébe dolgozott. Arany János és Gyulai Pál különösen nagyrabecsülték verseit. – Költészetének jellemzése, mondja Ravasz László, nehéz feladat. «Bár egész életén át lírikus volt s alig beszélt másról, mint legbensőbb érzéseiről, mégis lelkivilágának szabatos megrajzolása próbára teszi az embert. Körülbelül ezer verse úgy hasonlít egymáshoz, mint egy kézzel ültetett nyírfaerdő fái. Nincsenek benne vízmosások, cserjések, vadonok, irtások és szakadékok. Ha az egyes darabokat nézzük, nem látjuk az egészet; ha az egészet nézzük, összefolynak az egyes darabok.» Annyi egyforma verse van, hogy alig lehet megkülönböztetni őket. Valami csöndes visszatekintés vonul át költészetén; benyomásait nem közvetlenül veszi, hanem másodkézből, az emlékezet tárából, szerzi be. «Ilyen költői alkat mellett más emberből vérszegény, holdkóros poéta lett volna. Lévayt ősi egészsége megóvta ettől. Kemény, súlyos, pozitív ember, ha merengő, csöndes és nyájas is. Így lett az egészséges, szép öreg kor poétája. Visszatekintő, epilogikus, emlékező természete, nyugodt, egészséges rezignációja egyaránt erre predesztinálták.» (Lévay József: Protestáns Szemle. 1926. évf.) – Voinovich Géza szerint: «Költészetének maradandó becset ád a nyelv bája, a ritmus zenéje, a szerkezet aránya, az érzés és a képek üdesége. Tartalmi becset ád neki nemes egyénisége, melyben az egyszerűség méltósággal, a szerénység önérzettel, a komolyság bájjal és az erkölcs derűvel egyesül. Az a költészet, mely ilyen lélekből fakad, derít, vigasztal, nemesít, erkölcsöt ápol, eszmékhez emel és összekapcsol nagy érzésekben. Az ilyen költészet művészi értéke mellett nemzeti kincs. (Lévay József verseinek kiadása a Franklin-Társulat Magyar Klasszikusaiban. Budapest, 1932.) – A M. T. Akadémia nagyjutalmával kétszer is kitüntetett költő első versgyűjteménye: Lévay József költeményei. Pest, 1852. – Lévay József újabb költeményei. Pest, 1856. – Lévay József összes költeményei. Két kötet. Budapest, 1881. (Akadémiai nagyjutalom.) – Burns Róbert költeményei. Műfordítások. Budapest, 1892. (Már előbb Shakespeare és Moličre több színművének átültetése.) – Lévay József újabb költeményei. Budapest, 1898. (A Kisfaludy-Társaság kiadása.) – A múzsa búcsúja. Versek. Budapest, 1909. (Akadémiai nagyjutalom.) – Lévay József utolsó versei. Sajtó alá rendezte Voinovich Géza. Budapest, 1925. (A Kisfaludy-Társaság kiadása.) – Lévay József verseiből. Voinovich Géza bevezetésével. Budapest, 1932. (Franklin-Társulat Magyar Klasszikusai.)
LIPCSEY ÁDÁM (szül. 1864. június 16. Tiszafüred, Heves megye; megh. 1912. december 11. Budapest) jogdoktor, hírlapíró, a Szegedi Híradó és a Borsszem Jankó szerkesztője. Nemesi családból származott, egyetemi tanulmányainak befejezése után Szegeden, majd Budapesten volt ujságíró és szerkesztő. Negyvennyolc éves korában halt meg. – Gyöngyvirág. Versek. Budapest, 1889. – Árnyék. Versek. Budapest, 1891.
LUBY SÁNDOR (szül. 1855. augusztus 30. Balassagyarmat, Nógrád megye; megh. 1905. október 5. Budapest) vidéki tanító, utóbb fővárosi hírlapíró. Ízléssel dolgozó lírikus volt, merengő költői lélek. Ötven éves korában halt meg. – Tűnő percek. Versek. Budapest, 1885. – Álmok az üdvről. Költemények. Versek Budapest, 1894. – Vergődés. Versek. Budapest, 1899. – Scheffel: A sackingeni trombitás. Fordítás. Budapest, 1900.
MADÁCH ALADÁR (szül. 1848. január 1. Csesztve, Nógrád megye; megh. 1908. július 26. Alsósztregova, Nógrád megye) földbirtokos, Madách Imre fia. Édesatyja halála után tizenhat éves korától kezdve nagyanyja gondozta. Pozsonyban és Egerben jogot végzett, letette a bírói vizsgálatot, azután otthon gazdálkodott. Legjobban a spiritizmus tanításai érdekelték. Hatvan éves korában halt meg. – Líráját erkölcsi felfogás és bölcselő szellem hatotta át, nyelve helyenkint dagályos volt, strófáiból kiütközött némi prózaiság, de ez a líra mégis érdekelte kortársait a költő származása miatt. – A szerelem könyve. Versek. Budapest, 1880. – Hangok a pusztán. Verses kötet. Budapest, 1881. – Romlott Magyarország, Versek. Budapest, 1898. – A szellembúvárlat irányeszméi. Budapest, 1899.
MAKAI EMIL (szül. 1870. november 17. Makó; megh. 1901. augusztus 6. Budapest) hírlapíró, a Hét segédszerkesztője, a Petőfi-Társaság tagja. Atyja, Fischer Enoch makói rabbi, papot akart belőle nevelni. A budapesti rabbiképző-szeminárium kiváló növendéke volt, de irodalmi sikerei elterelték pályájától. 1893 elején abbahagyta teológiai tanulmányait, a Pesti Napló munkatársa lett. Harmincegy éves korában halt meg, szülővárosában temették el. – Költői érvényesülésének útját leginkább Kiss József egyengette. Egy évtizedre terjedő írói pályáján rendkívül sokat dolgozott, színmű-fordításainak száma meghaladja a százat, a francia és angol operettek szövegkönyveinek megverselésében különösen szerencsés keze volt. A librettót az eredetinél is frissebbé, ötletesebbé, dallamhoz simulóbbá tette; rímelő készsége ellentmondott annak a föltevésnek, hogy a magyar nyelv nem elég gazdag a rímekben. Régente nagyon kedvelték magánjeleneteit és párjeleneteit, az alkalmi darabok könnyen gördültek elő tolla alól, a Nemzeti Színház igazgatósága Vörösmarty Mihály születésének százéves fordulója alkalmából őt bízta meg ünnepi színmű készítésével. (Ez a vállalkozása balul ütött ki, mert nem elég tapintatosan nyúlt a történeti ihletet kívánó tárgyhoz. A Vörösmarty-rokonság kegyeletlennek találta szerelmi történetét, alkalmi darabja nem került színre, csak a Hétben jelent meg 1900-ban.) – Vallásos énekek. Budapest, 1890. (A magyarnyelvű zsidó vallásos költészetnek ez a második jelentékeny állomása; az első állomás Kiss József 1888-ban megjelent verses kötete: az Ünnepnapok.) – Zsidó költők. Budapest, 1892. (Műfordítások a XI–XIV. századi héber lírikusok verseiből. A költő önkényesen bánt el eredeti szövegeivel, fordításai messze esnek a hűség elemi követelményeitől. Tíz héber sorból különféle gondolatbetoldásokkal nem egyszer ötven magyar sort csinált, máskor a háromszáz soros eredeti verset harminc sorra vonta össze; azt is megtette, hogy az első néhány sor lefordítása után félredobta a zsidó szöveget és maga írta meg a költemény többi részét. A szöveghűség megőrzésében kontár, a hangulat tolmácsolásában mester volt.) – Énekek éneke. Budapest, 1893. (Salamon király munkájának átdolgozása magyarra rímes versekben. Az eredeti szöveget meglehetősen szabadon, erősen modern szellemben szólaltatta meg.) – Margit. Budapest, 1895. (Versek.) – Kaland. Dramolet. Budapest, 1897. (Szécsi Ferenccel együtt írt drámai apróság. A Vígszínházban került színre.) – Újabb költemények. Budapest, 1899. (Három év termése.) – Robinzonok. Vígjáték egy felvonásban. Budapest, 1899. (A hajótörött angol úr és szolgája az elhagyott szigeten olyan görögökkel találkozik, akiknek ősei hasonló helyzetben vetődtek partra. Könnyű fajsúlyú szöveg. A zene nélküli operettszöveget a Magyar Színházban játszották.) – Tudós professzor Hatvani. Vígjáték három felvonásban. Budapest, 1900. (Hőse a debreceni református kollégium híres tanára. Hatvani hadat üzen Belzebubnak: ez a történet egyik kiindulópontja; leánya, Veronika, szerelmes János diákba: ez a másik meseszál. A korrajz kezdetleges, a jelenetezés és megoldás kissé operettszerű. A költői becsvággyal megírt verses vígjátékot a Vígszínház mutatta be.) – Poétasors. Budapest, 1901. (Versek.) – Makai Emil munkái, Két kötet. Budapest, 1904. (Válogatott gyűjtemény költeményeiből, műfordításaiból, színműveiből. A sorozatot Molnár Géza rendezte sajtó alá és látta el bevezetéssel.)
MARKOS GYULA (szül. 1861. július 16. Nagykanizsa, Zala megye) katolikus pap, veszprém-egyházmegyei segédlelkész, fővárosi hitoktató, országgyűlési képviselő. Az egyházpolitikai harcok idején költözött Budapestre, 1893-ban indította meg Herkó Páter című katolikus élclapját, antiszemita támadásai gyűlöltté tették nevét a liberális napi sajtóban. Szarkasztikus irányversei a keresztény szellemű politikai költészet országosan ismert termékei voltak. – Ábrándvilág. Versek, Budapest, 1886. – Katolikus őrtüzek. Öt kötet. Nagykanizsa és Budapest, 1886–1905. – Keresztény balladák. 3. kiad. Budapest, 1907.
MÁTHÉ MIKLÓS (1867–) zemplénmegyei görög katolikus pap, utóbb ugocsamegyei plébános. Nyelvben és szellemben igaz magyar költő és hivatott műfordító. A zsidó járomban vergődő kárpátalji ruténség fájdalma keserű feljajdulással tört elő verseiből. – Liliomok. Versek. Ungvár, 1892. – Északi fény. Oroszból fordított költemények. Budapest, 1900. – Kazár lant. Versek. Budapest, 1901.
MINDSZENTY GEDEON (1829–1877) hevesmegyei plébános. – Életéről és munkáiról: a VI. kötetben.
MÓRA ISTVÁN (szül. 1864. október 24. Kiskunfélegyháza, Pest megye) polgári iskolai tanár, Móra Ferenc testvérbátyja. Pályája elején tanyai tanító volt Csongrád megyében, utóbb Zentán; költői tehetségével küzdötte fel magát az ismeretlenségből; Budapest, főváros tanácsa 1885-ben megválasztotta elemi iskolai tanítónak, 1899-ben polgári iskolai tanárnak. – Első verses kötetének megjelenése irodalmi esemény volt; ekkor nevezték el a magyar tanyák költőjének. Üde népiességét vallásos optimizmus hatotta át, a tisztes szegénységről Isten akaratában való megnyugvással énekelt. («Ez a kenyér, e barna, e kicsiny, Ez a világon a legjobb nekem; Lisztjében nincsen szitkozó panasz, Mások könnyét ízén nem érezem.») – Földszint. Versek. Budapest, 1895. (A költő líráját mély vallásosság, meleg családi érzés, eleven természetérzék jellemzi. Egyszerű szavakkal költői hatást ér el.) – Atyámfiai. Elbeszélések. Budapest; 1898. (Az író jól ismeri a magyar puszták parasztjait, eltalálja hangjukat, szívesen használja tájszavaikat és tájkifejezéseiket. Ez a provincializmus helyenkint túlhajtott, mert az olvasó nem mindig érti meg a különösebb vidékiességeket.)
NÉVY LÁSZLÓ (1841–1902) budapesti tanár, a Petőfi-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: az irodalomtörténetírók és kritikusok között. – Verses tanítómeséit a fabula-műfaj sikerültebb termékei közé sorozták. (A kecske tragédiája.)
NÓGRÁDI PAP GYULA (szül. 1843. május 20. Felsőpálfalva, Nógrád megye; megh. 1931. augusztusában, Salgótarján, Nógrád megye) ügyvéd, a Petőfi-Társaság tagja, Protestáns földbirtokos-nemescsaládból származott, ügyvédi gyakorlatát Füleken folytatta. Nyolcvannyolc éves korában halt meg, – Első költeményei Arany János Koszorújában jelentek meg; az 1860-as évektől kezdve számos folyóirat buzgó munkatársa volt. Lírája idilli természetű. A patriarkális események költője. – Palóc népköltemények. Sárospatak, 1865. (Felvidéki népköltési gyűjtemény.) – Költemények. Budapest, 1894. – Költemények. Budapest, 1911.
PALÁGYI LAJOS (szül. 1866. április 15. Óbecse, Bács-Bodrog megye; megh. 1933. március 7. Budapest), családi nevén Silberstein Lázár, tanítóképzőintézeti tanár, Palágyi Menyhért filozófus testvéröccse, a Petőfi-Társaság tagja. Vallásos zsidó család gyermeke volt, testvérbátyja segítségével küzdötte ki magát ifjúságának nélkülözéseiből. Csak néhány középiskolai osztályt végzett, mert hozzátartozóinak annyi pénzük sem volt, hogy iskoláztathatták volna. A szerkesztők az 1880-as években már szívesen közölték verseit, bejutott Vajda János kávéházi asztaltársaságába, több szegény költőtársával együtt ínséges bohéméletet élt. A pesti utca költőjének tartotta magát, elkeseredve küzdött a társadalom konzervatív gondolkodása ellen. A közoktatásügyi kormány nem vette komolyan verses kifakadásait, 1898-ban kinevezték állami polgári iskolai tanárnak Hódmezővásárhelyre, 1899-ben áthelyezték a sárospataki tanítóképző-intézethez. Néhány évi vidéki szolgálat után a budai állami tanítóképző-intézetbe került; itt tanított a proletárdiktatúra bukásáig. Hatvanhét éves korában halt meg, – Költészetének két arca volt; az internacionalizmus és «magyar érzés évtizedes harcokat vívtak lelkében, Keleti hagyományokat neveltek belé, a pesti külvárosokban nőtt fel, támadó ösztönök parázslottak szívében: ez alakította ki ifjúkori arcvonásait; költőtársai lelkes nacionalisták voltak, az iskolában a nemzeti irodalmat tanította, végül sok nagylelkűséget tapasztalt azok részéről, akiket támadott: ezek az élményei kiformálták a másik lelki arcát. Fiatal korában írt versei tele vannak a haza eszméjét lenéző szocializmus kifejezéseivel. («Nekünk nincs multunk, nincsen hagyományunk, Mi szertetéptük a bilincseket.» «Nekünk a multból semmi, semmi nem kell, Leráztunk vallást, rögzött babonát.» «Nem ismerek országhatárt leőrültem, Ki ember, azt testvérül fogadom.») Ünnepelte a vörös májust, megírta hírhedt antimilitarista versét: A marhát. Ellentmondott mindannak, amit az 1890-es évek költői a maguk lelkes idealizmusában szentnek és sérthetetlennek tartottak. A szocialista motívum később is előcsillant lírájából, de tanári pályája mérsékletre intette, panasza csak olykor tört elő leplezetlen őszinteséggel. («Megvallom pénzért kell hazudnom, Pár falatért eladnom tollamat, Port hintek a világ szemébe És mézes ajkam csupa hódolat.») Férfikorának lírája és epikája a fajmagyarság gondolatának jegyében zendült meg; akadémiai pályanyertes eposzát jórészt a hősköltemény hevesen lüktető nemzeti irányáért jutalmazták. Hangskálája az öntudatos szocializmustól a negyvennyolcas hazafiságig nagy utat tett meg. – Küzdelmes évek. Versek. Budapest, 1890. (Szocialista eszmekör.) – Komor napok. Versek. Budapest, 1891. (Proletár-poézis.) – Magányos úton. Versek. Budapest, 1893. (Átmenet az osztályköltészettől az általános emberi hangulatok lírájához.) – Az ifjú szerzetes. Drámai költemény. Budapest, 1894. (Bölcselő költemény Palágyi Menyhért előszavával.) – Nemzeti dalok. Versek. Budapest, 1895. (A hazaszeretet énekei.) – Bibliai emlékek. Versek. Budapest, 1896. (Zsidó hithűségének vallomásai szentírási elbeszélésekben.) – Új költemények. Budapest, 1901. – Rabszolgák. Dráma. Budapest, 1902. (A M. T. Akadémia Karátsonyi-jutalmával kitüntetett pályamű.) – Költemények. Budapest, 1907. – Goethe Faustja. Budapest, 1909. (Az első rész fordítása.) – A Hesperidák kertje. Drámai költemény. Budapest, 1911. – Magyar állapotok. Epigrammák. Budapest, 1911. – Az anyaföld. Eposz. Budapest, 1921. (A M. T. Akadémia Nádasdy-jutalmával kitüntetett pályamű. Nemzeti Színház.) – Cecil könyve. Versek. Budapest, 1924. – Parittya. Epigrammák. Budapest, 1905. – A hangyák. Szatirikus költemény. Budapest, 1925. – Falágyi Lajos válogatott költeményei. Budapest, 1926. (Vajthó László bevezető tanulmányával.)
PALMER KÁLMÁN (szül. 1860. december 15. Oláhláposbánya, Szolnok-Doboka megye; megh. 1933. májusában Washington, Észak-amerikai Egyesült Államok) országgyűlési gyorsíró-hivatali tisztviselő. A budapesti egyetemen Greguss Ágost lelkes hallgatója volt, a Gregus-sszobor felállítása jórészt az ő hálás tanítványi buzgalmának köszönhető. Költeményeinek nagyobb részét Pálmai Kálmán névvel írta. A népdalköltésben és a humoros versben számottevő sikerei voltak. Hetvenhárom éves korában halt meg. – Költemények. Nagybánya, 1882. – Csöndes hullámok. Versek. Budapest, 1888. – Tell Vilmos. Schiller Frigyes drámájának fordítása. Budapest, 1901. (Olcsó Könyvtár.)
PAP ZOLTÁN (szül. 1862. március 1. Pest; megh. 1919. december 31. Budapest) ügyvéd, országgyűlési képviselő, az Egyetértés szerkesztője, a Petőfi-Társaság tagja. Földbirtokos nemes-család sarja volt, a függetlenségi és negyvennyolcas párt neves tagja. Ötvenhét éves korában öngyilkos lett. – Népies-magyaros nótáit az egész országban énekelték. (Nem fúj a szél, nem forog a dorozsmai szélmalom; Rám se nézett, mikor én őt megláttam; Iszogatok, dalolgatok.) Nótáinak szövegét is, dallamát is ő maga szerezte; a borozás és cigányozás sírva-vigadó hangulatának ősi érzésfutamokkal adott kifejezést. – Pap Zoltán költeményei. Szeged, 1886. – Muzsikaszó. Versek. Budapest, 1911. (Díszes kiállítású kötet kótákkal.) – Rekviem. Versek. Budapest, 1918. (Elhúnyt nejének siratása.)
PLATTHY ADORJÁN (1847–1907), írói álnevén Pásztói, orvos, földbirtokos. Nagyváradon született előkelő nemes-családból, a hevesmegyei Pásztó községben gazdálkodott és gyógyított. Hatvan éves korában halt meg. – A Vasárnapi Ujság kedvelt munkatársa volt évtizedeken keresztül. Mint lírikus, Arany János költői elveit követte. Néhány népies balladájával különösen magára vonta a figyelmet. – Pásztói költeményei. Budapest, 1887.
PÓSA LAJOS (szül. 1850. április 9. Radnót, Gömör megye; megh. 1914. július 9. Budapest) hírlapíró, Az Én Ujságom szerkesztője, a Petőfi-Társaság tagja. Református gazdacsalád gyermeke volt, iskoláit Rimaszombatban és Sárospatakon végezte, a középiskolai tanári pályára Budapesten készült. A főváros VIII. kerületi reáliskolájában tanított egy évig, azután átment az ujságírói pályára. Az 1870-es években az Ellenőr és a Nemzeti Hirlap munkatársa volt, 1881-ben a Szegedi Híradó szerkesztőségébe lépett, itt dolgozott 1889 végéig. A Singer és Wolfner könyvkiadóvállalat tulajdonosai meghívták Az Én Ujságom szerkesztőjének, ettől az időtől kezdve a magyar ifjúsági irodalom középpontjává tette gyermeklapját. A gyermekirodalom terén szerzett érdemei korszakosak. A fővárosi írók egy része szívesen csoportosult vonzó egyénisége köré, az Orient-szállóban vigadó Pósa-asztal az akkori írói és művészi élet egyik nevezetessége volt. A nagyérdemű lírikus, ifjúsági író és szerkesztő hatvannégy éves korában halt meg. Elhunyta előtt néhány hónappal harmincezer gyermek ünnepelte a budapesti Városligetben negyvenéves költői jubileumát. Ugyanitt később szobrot emeltek emlékének. – Költemények. Budapest, 1878. – Újabb költemények. Budapest, 1882. – Költeményei. Szeged, 1883. – Tíz év alatt. Versek. Szeged, 1886. – Száznegyven dal. Szeged, 1887. – Dalaim. Szeged, 1887. – Édes anyám. Versek. Budapest, 1897. (Az anyai szív dicsőítése.) – Pósa Lajos költeményei. Budapest, 1914. (Válogatott gyűjtemény.) – Lidike. Versek. Budapest, 1920. (Magasztalt hitvestársa: Andrássy Lídia írónő.) – A magyar nép kesergője. Versek. Budapest, 1921.
RADÓ ANTAL (1862–) országgyűlési tisztviselő, a Kisfaludy-Társaság tagja. – Műfordítói munkásságáról: utóbb. – A XIX. században a következő kötetei jelentek meg eredeti költeményekkel: Versek. Budapest, 1887. – Dalok és történetek. Budapest, 1898.
ROSTY KÁLMÁN (szül. 1832. július 2. Rozsnyó, Gömör megye; megh. 1905. február 5. Kalocsa, Pest megye), a Jézustársaság tagja. Felvidéki evangélikus nemes-szülőktől származott, végigküzdötte a szabadságharcot, jogot hallgatott Eperjesen és Pesten; 1853-ban belépett a jezsuiták szerzetesrendjébe, 1865-től Kalocsán szolgálta egyházát. Nagyhatású tanár volt, kiváló hitszónok, a vallásos és hazafias érzelmek gazdag szellemű táplálója. Hetvenhárom éves korában halt meg. – Mária lantja. Négy füzet. Kalocsa, 1879–1888. – Kereszt és gyár. Költői elbeszélés. Budapest, 1890. – Mammon és kereszt. Költői elbeszélés. Budapest, 1893. – Magyarok Nagyasszonya. Versek. Kalocsa, 1903.
RUDNYÁNSZKY GYULA (szül. 1858. május 1. Özdöge, Nyitra megye; megh. 1913. december 8. Budapest) hírlapíró. Felvidéki katolikus nemesi családból származott, jogi tanulmányait korán abbahagyta, mint fővárosi ujságíró és vidéki lapszerkesztő az irodalomnak élt. Sok nélkülözés és egyéb baj után 1905-ben kivándorolt Amerikába; hírlapíró volt ott is, de megvakult s világtalanul tért haza nejével, Réthy Laura színésznővel. Ötvenöt éves korában halt meg. – Fanny dalai. Budapest, 1877. – Költeményei. Budapest, 1882. – Fényben-árnyban, Versek. Budapest, 1886. – A cigányok. Víg eposz. Esztergom, 1886. – Jézus. Karácsonyi ének, Budapest, 1888. – Mária-dalok és legendák. Budapest, 1888. – Nyár. Versek. Budapest, 1889. – Költemények Mátyás királyról. Budapest, 1890. – Új könyv, Versek. Budapest, 1891. – Költemények. Győr, 1892. – A gyáva. Monológ versben. Budapest, 1893. – Szerelem, Versek, Budapest, 1894. – Petőfi. Színmű, Budapest, 1899. – Új költeményei. Debrecen, 1904. – Negyvennyolc magyar vers. Debrecen, 1906. – Napszállat felé. Versek. Budapest, 1912.
SÁNTHA KÁROLY (szül. 1840. október 22. Kecskemét; megh. 1928. szeptember 6. Budapest) dunántúli evangélikus pap. 1876-tól a tolnamegyei Sárszentlőrinc községben lelkészkedett. Nyolcvannyolc éves korában halt meg. – Az ágostai hitvallású evangélikusok vallásos énekkincsét száznyolcvan énekkel gazdagította, imádságos áhítata bensőséges költői formákban nyilatkozott meg. – Egyházi költemények. Kecskemét, 1869. – Jó gyermekek verses könyve. Budapest, 1888. – Költemények. Budapest, 1897. – Szent hangok. Budapest, 1899. – Olajfalevelek. Versek. Budapest, 1901. – Hárfahangok. Budapest, 1905. – Háborús idők imádságos könyve. Budapest, 1916.
SERESS IMRE (szül. 1860. november 1. Jászfényszaru, Jász-Nagykun-Szolnok megye) vidéki hírlapíró. Nemesi családból származott, egy időben mint hegedűművész és színházi karmester kereste kenyerét, később a Kassai Hirlapot szerkesztette. – Komikus hőskölteményeivel sok derűs órát szerzett olvasóinak. – Hári János Iliásza. Eposz. Budapest, 1885. (Homeros-paródia.) – Hári János Odysszeája. Eposz. Budapest, 1886. (Homeros-paródia.) – Vasutas tótok, Humoros elbeszélő költemény. Budapest, 1887. – Emmi és társai. Versek. Budapest, 1888. – Kukány ostroma. Eposz. Nyitra, 1899. (Arany János Murány Ostromának paródiája.)
SOMLÓ SÁNDOR (1859–1916), a Nemzeti Színház igazgatója, a Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a színműírók között. – Mint költő romantikus lendületű verses elbeszéléseivel vonta magára a figyelmet. A Kisfaludy-Társaság pályázatain többször nyert jutalmat.
SOÓS LAJOS (szül. 1856. Csajág, Veszprém megye; megh. 1902. július 1. Budapest) dunántúli földbirtokos, veszprémmegyei szolgabíró. A Balaton szépségeit rajongó szeretettel énekelte meg. Negyvenhat éves korában öngyilkos lett. – Tépett felhők. Versek. Budapest, 1889. – Balatoni partok alól. Versek. Keszthely, 1900.
SZABADOS JÁNOS (szül. 1839. szeptember 29. Sikula, Arad megye; megh. 1891. október 27. Szeged) hírlapíró, a Szegedi Híradó szerkesztője, a Petőfi-Társaság tagja. Katolikus gazdatiszti családból származott, papi pályára készült, majd jogász és ujságíró lett. Mint városi tanácsos, 1872-től kezdve szerencsésen irányította Szeged iskolaügyét és közművelődési intézményeit. Ötvenkét éves korában halt meg. – A haza és a szerelem komolyhangú énekese volt. Hírlapokban és folyóiratokban rejtőző költeményeit a Dugonics-Társaság gyűjtötte össze és adta ki: Szabados János irodalmi hagyatéka. Szeged, 1897. (A költő életrajzával.)
SZABÓ ENDRE (szül. 1849. június 3. Nagytoronya, Zemplén megye; megh. 1924. február 4. Budapest) hírlapíró, az Üstökös szerkesztője, a Petőfi-Társaság tagja. A jogot a sárospataki református főiskolában végezte; már ekkor feltűnt néhány nyomtatásban megjelent szatirájával. Mint ujságíró, Toldy István Nemzeti Hirlapjának szerkesztőségében dolgozott, később a Hon irodalmi és színházi rovatát vezette, 1882-ben átvette Jókai Mórtól az Üstököst. Hetvenöt éves korában halt meg. Neje: Szabóné Nogáll Janka írónő. – Három szatira. Sárospatak, 1872. – Költemények. Budapest, 1876. – Újabb költeményei. Budapest, 1880. – A kardos menyecske. Regény. Budapest, 1887. – Hét szilvafa. Regény. Budapest, 1887. – Sírva vigadók. Regény. Budapest, 1889. – Mujkosék kalandjai szárazon és vízen. Összeszedte ifjabb Kakas Márton. Humoreszkek. Budapest, 1890. (Még több más Mujkos-könyv és naptár.) – Négy orosz költő. Műfordítások oroszból. Budapest, 1900. (A költő versben és prózában sok értékes munkát fordított oroszból. Mint rutén vidékről való kárpátalji ember, a hazai orosz nyelv segítségével könnyen megtanulta Puskin nyelvét. A teljes magyar Dosztojevszkij megjelenése az ő nevéhez fűződik.) – Zápor. Versek. Budapest, 1901. – A fenomén. Regény. Budapest, 1901. – Derű-ború. Versek. Budapest, 1908. – A tulipán. Regény. Budapest, 1911. – Villámlások. Versek. Budapest, 1919. – Cigányvilág. Anekdóták. Budapest, 1920.
SZABÓ SÁNDOR (szül. 1852. november 9. Máramarossziget; megh. 1918. februárjában, Máramarossziget) vármegyei tisztviselő, a Petőfi-Társaság tagja, 1899-ben választották meg Máramaros megye alispánjává. Hatvanhat éves korában halt meg. – Válogatott verseinek két gyűjteménye: Költemények. Budapest, 1886. – Délignyitó. Budapest, 1907.
SZABOLCSKA MIHÁLY (1862–1930) temesvári református lelkész, a M. T. Akadémia, Kisfaludy-Társaság és Petőfi-társaság tagja. – A XIX. században a következő verses kötetei jelentek meg: Költemények. Debrecen. 1891. – Hangulatok. Budapest, 1894. – Újabb versek. Budapest, 1897.
SZALAY FRUZINA (szül. 1864. szeptember 10. Kaposvár, Somogy megye; megh. 1926. július 10. Kaposvár), dunántúli költőnő, Kisfaludy Atala írónő leánya, Obetkó Károly somogymegyei tiszti ügyész neje. Tehetségét legjobban Kiss József méltányolta, verseinek mindig helyet adott a Hét hasábjain, személyéről szívesen írt ünneplő sorokat. A kaposvári költőnőt az 1890-es években sokat emlegették, de Ady Endre fellépésekor letűnt, a nyugatos líra teljesen háttérbe szorította. Hatvankét éves korában halt meg. – Lírája Reviczky Gyuláéra emlékeztet, de halkabb, ábrándosabb, igénytelenebb, mint a Reviczky-líra. Van benne néhány vonás Kiss József költészetéből is; egyébként finom és vonzó női lélek, a magány hangulatainak dalosa. Mintha titokzatos dallamok zsongását hallaná a távolból s azoknak ritmusában siratná élete múlását. Olykor már közel jár az impresszionista poéták stílusához, másrészt a régi almanach-költészet hangjai is fölcsendülnek lantján. A sóvárgás, epedés, búsongás okait legtöbbször nem sejtjük, az őszi idő nyomott lelkiállapota húzódik meg soraiban. Néhány nemes eszme, elfordulás a külvilág eseményeitől, elzárkózás az élménytelen élet belső világába. – Versek. Budapest, 1893. – Egy marék virág. Versek. Budapest, 1898. – Bébi és Micóka. Elbeszélések. Budapest, 1906.
SZÁSZ BÉLA (szül. 1840. április 23. Nagyenyed; megh. 1898. július 7. Kolozsvár) egyetemi tanár, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. Pályája elején a marosvásárhelyi református főiskola tanára volt, 1872-től a kolozsvári egyetem filozófiai karán a bölcselettudományt adta elő. Éppen olyan kiváló egyházi szónok volt, mint két püspök-testvére: Szász Károly és Szász Domokos. Filozófiája vallásos világnézeten nyugodott, líráját a bölcselő szellem és a költészet szoros összekapcsolása tette értékessé. Esztétikai érzéke megóvta attól, hogy száraz filozófiává tegye a poézist; még sem lett népszerűbb lírikussá, mert kortársai idegenkedtek a bölcselő elemektől. – Hegedűs István az elhúnyt filozófus-költőről szóló emlékbeszédében rámutatott arra, milyen kevésre becsüli nemzetünk a bölcselő eszméket, mennyire megveti a magyar ész a gondolatokba való elmerülést. «Ennek hatása sehol sem bosszulja meg jobban magát, mint költészetünkben, mely az utolsó tíz évben napról-napra szegényebb eszmékben. A magyaros zamat, a népies színezet, a verskritikákban majdnem kizárólagos dícséretes tulajdonná avatott hangulat, a felkapott divatos jelszók ügyes fölhasználása, a politikai áramlatok és divatok szónokias formába öntött kifejezése: íme költészetünk újabb iránya. Bölcsészeti eszméktől, mélyebb reflexióktól ideges félelemmel tartózkodik a költő, ki a közvélemény koszorújára áhítozik. Az újabb nemzedék előtt szinte képtelenségnek tűnhetik föl, hogy az igazi szellemóriások az élet és világ felfogásába egyéni világnézetet vittek bele és e világnézet motívumait a bölcsészek hatása alatt teremtették.» (1901.) – Szász Béla a filozófia és költészet között jóval szorosabb kapcsolatot látott, mint kortársai; a pusztán hangulati lírát többé-kevésbé művészi játéknak fogta fel; viszont finom érzékkel törekedett arra, hogy elmélkedései összeolvadjanak érzelmeivel és fantáziájával. – A szabadelvűek. Szatira. Pest, 1870. (Ezzel a kortársait ostorozó költeményével foglalta el székét a Kisfaludy-Társaságban. A kiegyezés után a Deák-párt és a két ellenzéki csoport között annyira elmérgesedtek az ellentétek, hogy a higgadtabb politikusok félni kezdtek a komolyabb következményektől; a költő a hatvanhetes alkotmányt védő hazafi keserűségével fordult a baloldali politika ellen. A szatira felolvasása a Kisfaludy-Társaságban izgalmat keltett. Tóth Kálmán felszólalt a költemény politikai iránya ellen, Gyulai Pál és Szász Károly azt vitatták, hogy a költőktől nem lehet elkobozni a társadalmi vétségek ostorozásának jogát. A vita hullámai a napisajtóba is átcsaptak.) – A deduktív és induktív logika rendszere. Mill John Stuart művének fordítása. Három kötet. Budapest, 1874–1877. (Fordításai közül ez állította a legnehezebb feladat elé, mert a magyar filozófiai műnyelv csak néhány évtizeddel később érte el modern fejlettségét.) – A kandalló előtt. Elbeszélő költemények. Kolozsvár, 1875. (A lírában erősebb, de azért egyik balladája, a Júdás lelkiismeretfurdalását megjelenítő szép költemény, évtizedekig ott állt a legnépszerűbb szavalati darabok első sorában: Harminc pénz.) – Szász Béla költeményei. Kolozsvár, 1883. (Legsikerültebbek bölcselő versei.) – A reflexív és vallás-erkölcsi elem a költészetben s Longfellow. Budapest, 1884. (Akadémiai székfoglaló értekezés.) – Longfellow költeményeiből. Budapest, 1897. (Formaérzékének egyik különösen értékes megnyilvánulása fordításai között: A régi óra a lépcsőn.)
SZÁSZ GERŐ (szül. 1831. augusztus 5. Ördögkeresztúr, Kolozs megye; megh. 1904. április 29. Kolozsvár) negyvennyolcas honvéd, kolozsvári református pap, a Petőfi-Társaság tagja. Hetvenhárom éves korában halt meg. – Lírai költeményei erdélyi hangulatok tolmácsolói, nem sok színnel, de meleg hangon; verses elbeszélései romantikus mesék Hugo Viktor és Byron modorában. Pályájának egyik szép emléke, hogy első verses kötetét Arany János beható bírálatra méltatta folyóiratának lapjain. – Költeményei. Pest, 1861. – Költemények. Pest, 1868. – Corday Charlotte. Költői elbeszélés. Budapest, 1876. – Rolandné. Tragédia. Budapest, 1880. – Újabb költeményei. Budapest, 1880. – Költemények. Két kötet. Budapest, 1895.
SZÁVAY GYULA (1861–), a győri kereskedelmi és iparkamara titkára, a Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – A XIX. században a következő verses kötetei jelentek meg: Költemények. Győr, 1884. – Költemények. Budapest, 1892. – Újabb verses könyv. Győr, 1897.
SZENTESSY GYULA (szül. 1870. december 17. Nagyvárad; megh. 1905. október 30. Budapest) fővárosi postai tisztviselő. Külvárosi bohém volt, de lelkében dallamok zsongtak. A lipótmezei elmegyógyintézetben végezte be életét. Harmincöt éves korában halt meg. – Mint lírikus, Reviczky Gyula tehetséges tanítványa, további fejlődésében eredeti élményű és sajáthangú költő. – A rajongó és egyéb költemények. Budapest, 1895. – Ninon dalai. Budapest, 1896. – Gyári lányok és egyéb versek. Budapest, 1898. – Válogatott költeményei. Budapest, 1900. – Rezeda. Versek. Budapest, 1902. – Összes költeményei. Budapest, 1906. (Koroda Pál Szentessy-életrajzával.)
SZENTIRMAY ELEMÉR (szül. 1836. november 9. Horpács, Sopron megye; megh. 1908. október 3. Budapest), családi nevén Németh János, földbirtokos, fehérmegyei szolgabíró. Egy ideig vidéken gazdálkodott, az 1860-as évek vége felé az egyik fővárosi biztosítóintézetben vállalt hivatalt. Hetvenkét éves korában halt meg. – A népies-magyaros dalköltés és dallamszerzés egyik legkiválóbb művelője volt, nótáit az egész országban énekelték. (Csak egy kis lány van a világon; Ne menj el, maradj itt.) A népszínműírók versenyeztek ízléses dalbetéteiért. (Csepreghy Ferenc: Sárga csikó, Piros bugyelláris; Gerő Károly: Vadgalamb; Győry Vilmos: Nótás Kata, Az öreg béres; Tóth Ede: A falu rossza; Vidor Pál: Ingyenélők.) – Elemér dalai. Budapest, 1873.
SZÉCHY KÁROLY (1848–1906) egyetemi tanár, a M. T. Akadémia tagja. – Életéről és munkáiról: az irodalomtörténetírók között. – Verses regényén kívül több sikerült lírai költeményt is írt.
SZILÁGYI GÉZA (szül. 1875. december 29. Budapest) hírlapíró, a Pesti Napló és a Hét munkatársa. – Első könyve a millennium évében jelent meg: Tristia. Budapest, 1896. (A versgyűjteményhez Silberstein Ötvös Adolf fővárosi hírlapíró, a Pester Lloyd esztétikusa, magasztaló előszót írt: «Ime egy magyar dekadens; Baudelaire tehetséges tanítványa.» Az új költő, úgymond, megragadó tehetségű poéta, a «kéjt festi egész fiziológiai valóságában s levisz a sóvárgó, telhetetlen élővágy mocsarának fenekére.» A Budapesti Szemle bírálata szerint az úttörő kéj-líra valóban mocsárpoézis: «förtelmes posvány, bordélyházba való költészet.» A keresztény olvasók a zsidóság támadó célzatát olvasták ki a versekből, az ügyészség szeméremsértés vétsége miatt pört indított a szerző ellen. Szilágyi Géza a botrány lezajlása után csak hét év mulva lépett újabb kötettel a közönség elé. Az 1929. évi Magyar Zsidó Lexikon helyesen állapítja meg első versgyűjteményéről, hogy merész hangjával «az akkor még fiatal Ady Endrére is mély hatást gyakorolt.»)
SZOMORY KÁROLY (megh. 1899. Budapest) hírlapíró. – Ingerlékeny természetű költő volt, a rajongó és különc összetétele. Az élet rendeltetése, az emberi lét értelme, a halállal bekövetkező teljes megsemmisülés gondolata keserű kifakadásokat zendített meg lantján. Az őrültek házában halt meg. – Lidérctüzek. Versek, Budapest, 1887. – Sötét világ. Versek. Budapest, 1891. – Dalok. Budapest, 1892. – Verses beszélyek, Budapest, 1894. – Lenau: Faust. Műfordítás. Budapest, 1901.
SZULIK JÓZSEF (szül. 1841. február 28. Baja, Bács-Bodrog megye; megh. 1890. május 31. Óbecse, Bács-Bodrog megye) katolikus segédlelkész, a kalocsai érseki tanítónőképző-intézet tanára, utóbb óbecsei prépost-plébános. A katolikus szellemű irodalom buzgó munkása volt. Negyvenkilenc éves korában halt meg. – Szulik József költeményei. Pest, 1868. – Elbeszélések a magyar ifjúság részére. Budapest, 1877. – A magyar nemzeti irodalom rövid ismertetése. Kalocsa, 1878. – Visszhangok. Újabb költemények. Győr, 1892. – Szulik József költeményei és műfordításai. Budapest, 1896. (Sajtó alá rendezte Lévay Mihály.)
TÁRKÁNYI BÉLA (1821–1886) egri kanonok, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a VI. kötetben.
TOLNAI LAJOS (1837–1902) református pap, fővárosi tanár, a Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról; a pályáját tárgyaló fejezetben.
TORKOS LÁSZLÓ (szül. 1839. október 2. Kőszeg, Vas megye) középiskolai tanár, a Petőfi-Társaság tagja, 1862-ben választották meg a pesti evangélikus gimnázium tanárává, 1877-ben nyerte kinevezését a budapesti állami felsőbb leányiskolához, 1929-ben ünnepelték kilencvenedik születésnapját. Írói pályája a leghosszabbak egyike: nyolcvan esztendő. Már 1854-ben jelentek meg költeményei nyomtatásban. – Az ifjú küzdelmei. Dramatizált allegória. Pest, 1863. – Költészettan. Középiskolák számára. Pest, 1865. – Magyar verstan. Középiskolák számára. Pest, 1869. – Esti órák. Tanító költemény a költészetről Pest, 1870. – Költemények. Budapest, 1873. – Kígyóbőr. Regényes színmű. Budapest, 1881. – Újabb költeményei. Budapest, 1886. – Jó és rossz napokból. Versek. Budapest, 1898. – Hatvani. Humoros eposz. Budapest, 1901. – Byron: Childe Harold zarándokútja. Verses regény. Fordítás. Budapest, 1914.
TÓTH ENDRE (1824–1885) földbirtokos, a Petőfi-Társaság tagja. Életéről és munkáiról: a VI. kötetben.
TÓTH KÁLMÁN (1831–1881) országgyűlési képviselő, a Bolond Miska és a Fővárosi Lapok szerkesztője, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a VI. kötetben.
TÓTH LŐRINC (1814–1903) kúriai bíró, a M. T. Akadémia, Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a VI. kötetben,
VARGHA GYULA (1853–1929), az állami Statisztikai Hivatal igazgatója, a M. T. Akadémia, Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – A XIX. században csak egy nevezetesebb verses kötete jelent meg: Dalok. Budapest, 1881.
VARSÁNYI GYULA (szül. 1863. Varsány, Nógrád megye; megh. 1908. augusztus 21. Budapest) hírlapíró. Mint szegény zsidó kereskedősegéd került a fővárosba, itt tehetségével csakhamar kiküzdötte magát a névtelenségből. Önmagával meghasonlott lélek volt, gyógyíthatatlan betegség gyötörte, keserűségének mélabús versekben adott kifejezést. Harmincöt éves korában halt meg. – Költeményei. Budapest, 1885. – Uria. Tragédia. Budapest, 1889. (A M. T. Akadémia Teleki-díjával jutalmazott pályamű.) – Mulandóság. Versek. Budapest, 1893. – Vallomások. Versek. Budapest, 1899. – A rózsabokor. Vígjáték. Kun László. Tragédia. Budapest, 1905. (Tragédiája a M. T. Akadémia pályázatán Kóczán-díjat nyert.)
VÁRADI ANTAL (1854–1923), a színművészeti akadémia igazgatója, a Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a színműírók között.
VESZELEI KÁROLY (szül. 1867. Veszprém; megh. 1902. április 11. Dombóvár, Tolna megye) dunántúli földbérlő. Az 1929. évi Magyar Zsidó Lexikon nem alaptalanul utal finomhangú lírájára. Mellbetegsége miatt harmincöt éves korában öngyilkos lett. – Hervadás regéi. Versek. Budapest, 1894. – Fel a szívekkel. Versek. Budapest, 1897. – Melódiák. Versek. Budapest, 1903.
VÉSZI JÓZSEF (1856–) a Budapesti Napló és a Pester Lloyd szerkesztője, a magyar országgyűlés tagja. – Életéről és munkáiról: a publicisták között. – Pályáját két verseskötet közrebocsátásával kezdte (A bánat dalaiból, 1879; Traviata, 1881); azután búcsút mondott a költészetnek.
ZALÁR JÓZSEF (1825–1914) hevesmegyei alispán, a Petőfi-Társaság tagja. – Életéről és munkáiról: a VI. kötetben.
ZEMPLÉNI ÁRPÁD (1865–1919), a Magyar Földhitelintézet tisztviselője, a Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – A XIX. században a következő verses kötetei jelentek meg: Költemények. Budapest, 1891. – Új versek. Budapest, 1897. – Válogatott költemények. Budapest, 1897.
ZICHY GÉZA gróf (szül. 1849. július 23. Sztára, Zemplén megye; megh. 1924. január 14. Budapest) földbirtokos, belső titkos tanácsos, a M. T. Akadémia, Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. Tizennégy éves korában súlyos szerencsétlenség érte: egy vadászat alkalmával fegyvere véletlenül elsült s jobb karját a lövés úgy összezúzta, hogy ezt a karját le kellett vágni. Nem esett kétségbe; páratlan szívóssággal képezte ki bal kezét; meg akarta mutatni, hogy az ember félkézzel is egész férfi lehet. Néhány év mulva már a legkiválóbb előadó-zongoraművészek sorába emelkedett, villámsebességű futamait csodálattal hallgatták. A magyar művészetek története zeneszerzői érdemeit is számontartja; műdalai, rapszódiái, fantáziái, oratóriumai nem közönséges tehetségre vallottak; operái érdemes helyet töltöttek be a magyar dalmű fejlődésében. (Alár, Roland-mester, Rákóczi-trilógia.) Mint költő nemes gondolkodású, melegen érző lírikus volt, de művészi sokoldalúsága meggátolta ereje teljes kibontakozását. 1890-es években a Budapesti állami színházak intendánsa volt, a világháború idején a kórházakban tartózkodott; vigasztalta a félkarú katonákat, a maga példájával iparkodott önbizalmat önteni beléjük. Hetvenöt éves korában halt meg. – A boldogság útja. Költői elbeszélés. Budapest, 1875. (Moralizáló célzatú verses novella.) – A szerelem harca. Dráma. Budapest, 1876. (Nemzeti Színház.) – Költemények. Budapest, 1877. – A leányvári boszorkány. Költői elbeszélés. Zichy Mihály rajzaival. Budapest, 1881. (Mondai anyag romantikus feldolgozásban.) – Alár. Költői elbeszélés. Budapest, 1883. (Lovagkori történet.) – Újabb költemények. Budapest, 1892. – Emlékeim. Két kötet. Budapest, 1912–1913. (Németül is megjelent önéletrajza.) – A félkezű ember könyve. Budapest, 1915. (Útmutató a világháború rokkantjai számára.)
ZSUTAI JÁNOS (szül. 1840. augusztus 18. Tiszanána, Heves megye; megh. 1871. április 24. Pest) végzett református teológus, debreceni tanító. A tehetséges fiatal embernek szép jövőt jósoltak, de egy szerencsétlen eset tönkretette életét. Éjjeli mulatozása közben belekeveredett egy kávéházi dulakodásba s ittas állapotában agyonszúrt egy debreceni polgárt. Mikor kiszabadult a börtönből, írnok lett a fővárosban, de néhány hónap mulva a Dunába ölte magát. Harmincegy éves korában halt meg. – Verseit a debreceni református ifjúság adta ki Csiky Kálmán életrajzi bevezetésével: Zsutai János költeményei. Debrecen, 1872.
Irodalom. – Gáspár Imre: Új Nemzedék. Költészeti gyűjtemény jellemzésekkel. Nagyvárad, 1877. – Szász Károly: Dömötör János munkáiról. Vasárnapi Ujság. 1878. évf. – Angyal Dávid: Dömötör János munkái. Budapesti Szemle. 1880. évf. – Mihály József: Greguss Ágost. Magyar Tanügy. 1883. évf. – Beöthy Zsolt: Greguss Ágost emlékezete. A Kisfaludy-Társaság. Évlapjai. Új folyam. 19. köt. Budapest, 1885. – Ferenczi Zoltán: E. Kovács Gyula életrajza. Kolozsvár, 1885. – Dengi János: Greguss Ágost. Pozsony, 1886. – Baksay Sándor: Dömötör Jánosról. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 21. köt. Budapest, 1887. – Hegyesi Márton: Zsutai Jánosról. Figyelő. 1887. évf. – Major Károly: A magyar ezópi meseírás története. Besztercebánya, 1887. – Bánóczi József: Emlékbeszéd Greguss Ágost felett. Budapest, 1889. – Faylné Hentaller Mariska: A magyar író-nőkről. Budapest, 1889. – Kőrösy László: Katolikus költők. Esztergom, 1889. – Tolnai Lajos: A hatvanas évek irodalma. Képes Családi Lapok. 1889. évf. – U. az: A hetvenes évek irodalma. U. o. 1890. évf. – Kubányi Béla: Greguss, a meseíró. Magyar Szemle. 1890. évf. – Széchy Károly: Dalmady Győző. Kolozsvár, 1890. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Justh Zsigmond: Czóbel Minka és művei. Magyar Szalon, 1893. évf. – Baráth Ferenc: Irodalmi dolgozatok. Budapest, 1895. – Jeszenszky István: Széchy Mária a magyar irodalomban. Budapest, 1896. – Szekrényi Lajos: Emlékbeszéd Szulik József fölött. Budapest, 1896. – Arany János hátrahagyott prózai dolgozatai. Új lenyomat. Budapest, 1897. – Széchy Károly: Kisebb tanulmányok. Budapest, 1897. – Baráth Ferenc: Arany László. Vasárnapi Ujság. 1898. évf. – Orbán Lajos: Legújabb vallásos költészetünk. Keszthely, 1898. – Felszeghy Dezső: Báró Kemény Endre emlékezete. Erdélyi Múzeum. 1899. évf. – Ferenczy József: Irodalmi dolgozatok. Budapest, 1899. – Gyulai Pál: Arany László. Budapesti Szemle. 1899. évf. – Kozma Andor: Arany László. Budapest, 1899. – Mészáros Jenő: A magyar lantos költészet a szabadságharctól napjainkig. Temesvár, 1899. – Hegedűs István: Emlékbeszéd Szász Béla felett. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 34. köt. Budapest, 1901. – Koltai Virgil: Az oktató mese és szemelvények a magyar meseírókból. Budapest, 1901. – Varjas Endre: Az újabb katolikus vallásos líra. Kolozsvár, 1901. – Voinovich Géza: Arany László. Új Magyar Szemle. 1901. évf. – Bán Aladár: Kemenes költészete. Magyar Szemle. 1902. évf. – Bereczky Imre: Dalmady Győző élete és költészete. Trencsén, 1903. – Perényi József: Szász Béla élete és költészete. Erdélyi Múzeum. 1903. évf. – Versényi György: Indali Gyula emlékezete. U. o. 1903. évf. – Berzeviczy Albert: Horvát Boldizsár emlékezete. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 37. köt. Budapest, 1904. – Ambrus Zoltán: Bartók Lajos. U. o. 38. köt. Budapest, 1904. – Jakab Ödön: Tolnai Lajos. U. o. 38. köt. Budapest, 1904. – Schack Béla: Névy László. Magyar Pedagógia. 1904. évf. – Hörl Gyula: Rosty Kálmán. Kalocsai érseki gimnázium értesítője. 1905. – Kristóf György: Arany László és a magyar politikai költészet. Erdélyi Múzeum. 1905. évf. – Varjas Endre: Új poéták. Nagykárolyi kegyesrendi gimnázium értesítője. 1905. – Nagy László: Pósa Lajos gyermekköltészete. Magyar Tanítóképző. 1906. évf. – Zsigmond Ferenc: Lévay József élete és költészete. Budapest, 1906. – Kristóf György: Arany László. Erdélyi Múzeum. 1907. évf. – U. az: Húnok harca. Uránia. 1907. évf. – Széchy Károly: A magyar líra a forradalom után. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Fabó Bertalan: A magyar népdal zenei fejlődése. Budapest, 1908. – Gyulai Pál: Kritikai dolgozatok. Budapest, 1908. – Ferenczy József: Felolvasások az irodalom és szépművészetek köréből. Budapest, 1909. – Komjáthy Vidor: Lapkritikák és nyilatkozatok Komjáthy Jenőről. Budapest, 1909. – Kolosvári Aladár: Arany László élete. Mezőtúri ref. gimnázium értesítője, 1909. – Perényi József: Kemenes Ferenc. Veszprém, 1909. – Sikabonyi Antal: Komjáthy Jenő. Budapest, 1909. – Tompos József: A magyar ballada története. Kolozsvár, 1909. – Gulyás József: Az Árgirus-mese feldolgozásai. Sárospatak, 1910. – Oláh Gábor: Írói arcképek. Budapest, 1910. – Gyulai Pál: Bírálatok. Budapest, 1911. – Szőllősi Zsigmond: Makai Emil. Budapest, 1911. – Voinovich Géza: Lévay József. Budapesti Szemle. 1911. évf. – Ábrányi Emil: Darmay Viktor. A Gyöngyösi Irodalmi Társaság Évkönyve. Ungvár, 1912. – Deák Gyula: Komócsy József emlékezete. U. o. 1912. – Császár Elemér: Komjáthy Jenő. Budapesti Szemle. 1912. évf. – Csura Miklós: Árgírus feldolgozásai a magyar irodalomban. Gyula, 1912. – Horváth János: Komjáthy Jenő. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Kéky Lajos: A magyar verses elbeszélő költészet a XIX. század második felében. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Kreszta Riza: A magyar verses legenda története. Kolozsvár, 1912. – Lévay-emlékkönyv. Miskolc, 1912. – Mezey Sándor: Makai Emilről. Izr. Magyar Irodalmi Társaság Évkönyve. Budapest, 1912. – Nemes Béla: Inczédi László versei. Szarvasi evangélikus gimnázium értesítője. 1912. – Perényi József: Jánosi Gusztáv. Veszprém, 1912. – Tordai Ányos: Kalocsay Alán. Békefi-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Czóbel Ernő: Greguss és a 48-as forradalom. Szabadgondolat. 1913. évf. – Ferenczi Zoltán szerkesztésében: A magyar irodalom története 1900-ig. Budapest, 1913. – Koeppel Emil: Byron. Ford. Esty Jánosné. Függelék: Byron Magyarországon. Írta Morvay Győző. Budapest, 1913. – Schöpflin Aladár: Rudnyánszky Gyula. Nyugat. 1913. évf. – Voinovich Géza: Jánosi Gusztáv emlékezete. Budapesti Szemle. 1913. évf. – Péter Mihály: Fejes István emlékezete. Sárospataki Református Lapok. 1914. évf. – Pakots József: Egy csöndes íróról. Bulla Jánosról. Magyar Figyelő. 1915. évf. – Kéky Lajos: Az irodalom halottai. Dalmady Győzőről. Budapesti Szemle. 1916. évf. – Sziklay Ferenc: Győry Vilmos mint vallásos költő. Protestáns Esték. 3. köt. Budapest, 1916. – Zoltvány Irén és Klemm Antal szerkesztésében: A pannonhalmi Szent Benedekrend története. 6. köt. Budapest, 1916. – Babits Mihály: Irodalmi problémák. Budapest, 1917. – Elek Oszkár: Tolnai Lajos balladái. Irodalomtörténeti Közlemények. 1917. évf. – Gulyás Pál: Magyar szépirodalom idegen nyelven a M. N. Múzeum könyvtárában. Két rész. Budapest, 1917–1920. – Loósz István: Bartók Lajos. Irodalom-történet. 1917. évf. – Schöpflin Aladár: Magyar írók. Budapest, 1917. – Császár Elemér: Lévay József A Cél. 1918. évf. – Komlós Aladár: Dömötör János. Irodalomtörténeti Közlemények. 1918. évf. – Sajó Sándor: Dalmady Győző emlékezete. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 51. köt. Budapest, 1918. – Voinovich Géza: Lévay József. Budapesti Szemle. 1918. évf. – Zsigmond Ferenc: Lévay József. Irodalomtörténet. 1918. évf. – Dalmady Ödön: Dalmady Győző írói hagyatéka. U. o. 1919. évf. – Lévay József: Feljegyzések életemről. Akadémiai Értesítő. 1919. évf. – Nagy Anna: Heine balladaköltészete és hatása a magyar balladára. Budapest, 1919. – Gyöngyösy László: Pósa Lajos. Irodalomtörténet, 1919. évf. – Alszeghy Zsolt: Szentessy Gyula. Magyar Helikon. 1920. évf. – Gyöngyösy László: Pósa Lajos életrajza. Budapest, 1920. – Négyesy László: Tompa, Lévay, Gyulai. A Kisfaludy-Társaság Magyar Klasszikusok című kiadványa. Budapest, 1920. – Perényi József: Somló Sándor. Irodalomtörténet. 1920. évf. – Zsigmond Ferenc: Lévay József. Magyar Múzsa. 1920. évf. – Alszeghy Zsolt: Magyar lírikusok. Budapest, 1921. – Horváth János: Aranytól Adyig. Budapest, 1921. – Radó Antal: A magyar rím. Budapest, 1921. – Szigetvári Iván: Greguss Ágost mint költő. Irodalomtörténet. 1921–1922. évf. – Kozma Andor: Lévay József. Budapesti Szemle. 1922. évf. – Lőrinczy György: A Pósa-asztal. Budapest, 1922. – Bakóczi Károly: Fülöp Áron élete és költészete. Székelyudvarhely, 1923. – Beöthy Zsolt: Romemlékek. Két kötet. Budapest, 1923. – Tolnai Vilmos: Burns Róbert Szombat-estéje irodalmunkban. Budapesti Szemle, 1923. évf. – Jakab Ödön: Indali Gyula emléke. Pásztortűz. 1924. évf. – Szivós Béla: Csengey Gusztáv. Pécs, 1924. – Zoltvány Irén: Erotika és irodalom. Budapest, 1924. – Borbély István: A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1925. – Havas István: Elfelejtett költők. Magyar Család. 1925. évf. – Kemény Lajos: Csengey Gusztáv. Protestáns Szemle. 1925. évf. – Kozma Andor: Gróf Zichy Géza emlékezete. Budapest, 1925. – Köveskúti Jenő: Móra István. Magyar Család, 1925. évf. – Baros Gyula: Philemon és Baucis magyar földön. Budapesti Szemle. 1926. évf. – Bartha József: Két nemzedék magyar irodalma. Budapest, 1926. – Dalmady Ödön: Dalmady Győző versei idegen nyelven. Irodalomtörténet. 1926. évf. – Kerecsényi Dezső: Lévay József utolsó versei. Napkelet. 1926. évf. – Mitrovics Gyula: Greguss Ágost és esztétikája. Protestáns Szemle. 1926. évf. – Radó Antal: Lévay, a műfordító. Budapesti Szemle. 1926. évf. – Ravasz László: Lévay József. Protestáns Szemle. 1926. évf. – Visnovszky Rezső: Komjáthy Jenő. Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlöny. 1926. évf. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Fejős Imre: Modern magyar romantikus költők. Szekszárd, 1927. – Gyulai Pál kritikai dolgozatainak újabb gyűjteménye. Budapest, 1927. – Péterfy Károly: Váradi Antal. Budapest, 1928. – Bánhegyi Jób: A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1930. – Kokas Endre: Az 1880-as évek irodalmi élete. Pannonhalma, 1930. – Major Ervin: A népies magyar műzene és a népzene kapcsolatai. Budapest, 1930. – Rubinyi Mózes: Pósa Lajos. Budapest, 1930. – Sziklay János: Emlékezés a költő Kemenes Ferencre. Katolikus Szemle. 1930. évf. – Gulyás József: Kazinczy Gábor levelei Lévay Józsefhez. Irodalomtörténeti Közlemények. 1931. évf. – Lepold Antal: Emlékezés Rosty Kálmánról. Kalocsai érseki gimnázium értesítője, 1932. – Matkovics László: Rosty Kálmán születésének százados évfordulója, életrajza és költészete. U. o. 1932. – Pál István: Budapest a magyar költészetben. Pécs, 1932. – Péczely Ödön: Elvek és költészeti irányok az 1890-es évek irodalmában. Budapest, 1932. – Riedl Frigyes: Vajda, Reviczky, Komjáthy. Budapest, 1932. – Timár Kálmán: Rosty Kálmán élete és műfordítása. Kalocsa, 1932. – Török Erzsébet: Benedek Aladár. Budapest, 1932. – Biczó Ferenc: Szalay Fruzina. Kaposvári egyesületi leánygimnázium értesítője. 1933. – Timár Kálmán: Kuthen születési éve. Irodalomtörténet. 1933. évf. – U. az: Rosty Kálmán halálának napja. U. o. 1933. évf.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages