HÍRLAPOK, FOLYÓIRATOK.
HÍRLAPOK, FOLYÓIRATOK.
A KIEGYEZÉS évében, 1867-ben, közel másfélszáz magyarnyelvű hírlap és folyóirat jelent meg. Ez a szám évről-évre rohamosan nőtt s 1900-ban már ezren felül emelkedett.
A politikai hírlapírásban a Pesti Naplónak még mindig megvolt a maga nagy tekintélye, de az idők járása fölötte sem vonult el nyomtalanul. Kemény Zsigmond után 1869-ben Urváry Lajos vette át a lap irányítását, utána 1887-ben Ábrányi Kornél került a szerkesztői székbe. A fővárost és a vidéket, az irodalmi igényeket és a mindennapos hírszomjazást, a kormánypártiságot és ellenzékiséget, a férfiolvasók és nőközönség kívánságait nehezen lehetett egyformán kielégíteni; nagy dolog volt, hogy az egyre fokozódó hírlapi versenyben a Pesti Napló nem vérzett el, sőt időnkint erős lendülettel tört előre.
A Légrády-testvérek kiadásában, Csukássi József szerkesztésében, 1878 végén indult meg a Pesti Hirlap. Friss munkaerőkkel dolgozott, formájában is új volt: a régibb ujságok ívrétű alakjával szemben rátért a modernebb hírlapi formára, a negyedrétű nagyságra. Ezt az újítást később a többi lap is követte. A Légrády-testvérek különös súlyt vetettek arra, hogy munkatársaik között országos nevű írók legyenek; Jókai Mór és Mikszáth Kálmán nekik dolgoztak, Tóth Béla a Pesti Hirlap hasábjain tette országos hírűekké Esti Leveleit. A szerkesztés eredményes munkájában Kenedy Géza mellett Légrády Károlynak is nagy része volt.
A Budapesti Hirlapot 1881 nyarán Csukássi József alapította Rákosi Jenő társaságában. A gyorsan felvirágzó napilap nem csatlakozott a kormánypárthoz, de nem állt az ellenzék szolgálatában sem, a politikai pártoktól függetlenül vívta harcait a magyarság jogaiért. Mindig korszerű volt, mindenkor színmagyar, üldözte a léhaságot és nemzetköziséget, szívósan küzdött az erkölcsi és szellemi dekadencia ellen. Rákosi Jenő felfogása szerint Budapest nem a magyar nemzet testéből nőtt ki, mesterségesen fejlesztett főváros volt, nyelvében és észjárásában idegen; ezt a kozmopolita levegőjű várost hozzá kellett idomítani a vidék igazi magyarságához, meg kellett tisztítani német jellegétől, meg kellett menteni galíciai idegenszerűségeitől. A harminc millió magyar jelszavát írta zászlajára, nagy céljaiért irodalmi színvonalon küzdött, megvetette az alacsony szenzációkat. Lapjának súlya rohamosan nőtt, olvasóközönsége állandóan szaporodott, a szerkesztő és munkatársai a közvélemény élén haladtak. A Budapesti Hirlap csak egyet nézett minden állásfoglalásában: mi használ a magyarságnak? Felülállt a pártokon, de minden pártnak számot kellett vetnie elhatározásaiban, vajjon az országos tekintélyű lap helyesli-e vagy kárhoztatja-e irányát és tetteit? A magyar impérium eszméje a Budapesti Hirlap hasábjairól sugalló erővel szállt szét az országban évtizedről-évtizedre.
A kormány hatvanhetes politikájának a Nemzet (1882–1899) volt a szószólója, a függetlenségi párt negyvennyolcas törekvéseinek az Egyetértés (1874–1913) adott hangot, a katolikus-konzervatív szellem a Magyar Állam (1868–1908) hasábjain húzódott meg. A vezérlapok mellett számos más ujság is megpróbálkozott a közönség meghódításával, a vidéki sajtó is kibontakozott kezdetleges állapotából, a hírlapirodalom egyre nagyobb erővel kezdte elnyelni a könyvirodalmat. A közönség mindent megtalált a napilapok rovataiban.
A szépirodalmi folyóiratok közül a Vasárnapi Ujság ebben a korszakban is megtartotta ritka népszerűségét. Illusztrációs anyaga gazdag volt, prózai és verses közleményeit a legkiválóbb szerzők írták. Szerkesztője, Nagy Miklós, mindenre kiterjedő figyelemmel irányította; kiadója, a Franklin-Társulat, nem sajnált fenntartásától semmi áldozatot. Az országosan kedvelt családi lap a magyar közélet, a közhasznú haladás, a tudomány és irodalom hű tükre volt.
A Fővárosi Lapok hasábjain Vadnai Károly végezte ugyanezt a tisztes munkát. A kezdő tehetségek felkarolásában és a tekintélyes öregek magához vonásában egyaránt mester volt, az irodalmi ízlést szerencsésen irányította, a társadalmi, művészeti és tudományos élet iránt érdeklődő művelt olvasóknak napról-napra bő anyagot adott. A széplelkek sohasem találhattak folyóiratában kivetésre érdemes cikkeket, a pályakezdők a maguk írói felavatásának tekintették, ha a szerkesztő megnyitotta előttük lapja hasábjait.
Új irányt jelentett A Hét megindulása. A szellemében és tartalmában egyaránt friss szépirodalmi hetilapot Kiss József alapította 1890-ben, az akkori irodalom legjobb erői gyűltek vállalata köré, közleményeit céltudatosan válogatta össze. A folyóirat a vallás és haza akkor uralkodó eszmekörével szemben a bölcselkedés és szerelem szabad világáért küzdött, a társadalmi jelenségeket merész kritikával kísérte, a szabadgondolkodó külföldi szerzők népszerűsítésére nagy gondot fordított. Mivel sok volt benne a szárazon filozofáló cikk, a vidéki olvasók csak gyéren támogatták, annál jobban szerették a főváros zsidó köreiben. A szépirodalom terén a Hét a francia dekadens irány meghonosítását, a lírizáló bírálat pártolását jelentette. Bírálatai nem egyszer inkább csak fogódzók voltak arra, hogy a kritikus elmondhassa a saját csípős társadalmi ötleteit s ne szóljon a könyv lényegéről. Az érdemekkel nem törődő személyi ledorongolás ennek a folyóiratnak csak olyan megszokott eljárása volt, mint egyes kiváló írók agyonhallgatása. A szerkesztőnek és belső munkatársainak megvoltak a maguk modern kedvencei és nacionalista kigúnyoltjai. Szellemeskedő iróniával írtak a legkomolyabb dolgokról, nevetség tárgyává tették a legderekabb embereket. Ez a hang nem idézett elő szakadást az írói berkekben; az írók ősi természetrajza, hogy szívesen írnak bárhová, csakhogy nevüket nyomtatásban lássák. A hagyományokhoz ragaszkodó költők lelkükből örvendtek, hogy Kiss József az ő írásaiknak is helyet adott folyóirata lapjain. A hetilap három fő erőssége: Ambrus Zoltán, Ignotus Hugó, Kóbor Tamás.
Az Uj Időket a Singer és Wolfner könyvkiadó cég az egészséges ízlésű művelt középosztály számára alapította. A képes hetilap élére Herczeg Ferenc állt, legnépszerűbb költőink és elbeszélőink az ő folyóiratába adták irodalmi munkásságuk java termését. Az Uj Időknek nagyobb olvasótábora volt, mint a Vasárnapi Ujságnak; Fővárosi Lapoknak és Hétnek együttvéve; ezt a támogatást meg is érdemelte, mert a modernség vonzó összhangban egyesült lapjain a magyar szellemmel.
A tudományos folyóiratok közül a Budapesti Szemlében volt a legtöbb szépirodalmi és irodalomtudományi vonatkozás. A Budapesti Szemle Gyulai Pál szerkesztése alatt évtizedről-évtizedre nőtt tekintélyben. A magyar szépirodalom, tudomány és közélet vezérszellemei dolgoztak bele, kritikája igazi komoly ítélőszék volt.
Az első magyar irodalomtörténeti közlönyt, a Figyelőt, egy budapesti könyvkereskedő, Aigner Lajos, írói nevén Abafi Lajos, indította meg 1876-ban. Nagy áldozatokkal tartotta fenn folyóiratát, szerkesztését is maga vállalta, helyet adott füzeteiben a legifjabb tudós-nemzedéknek s csak 1889 nyarán szüntette meg vállalatát. A Figyelőben közölt cikkek egyrészt az adatközlés jegyében készültek, másrészt túlságosan esztétizálók voltak; a rideg anyagfeltárás és a bőbeszédű általánosságok között nem találták el a helyes középutat. A szerkesztőnek és kiadónak mégis kiváló érdeme volt, hogy akkor, amikor sem az Akadémia, sem a tudományos körök nem találtak módot magyar irodalomtörténeti folyóirat indítására, a maga anyagi károsodásával is gondoskodott a folyóirat fenntartásáról.
A Ponori Thewrewk Emil és Heinrich Gusztáv szerkesztésében 1877-től megjelenő Egyetemes Philologiai Közlöny megismertette a magyar szakközönséget az újabb külföldi irodalomtudományi módszerekkel s a klasszika filológia és germán-román filológia mellett a magyar irodalomtörténet ügyét is szerencsésen szolgálta. A két szerkesztőnek sok baja volt a munkatársakkal és a megbírált szerzőkkel, szívós kitartásuk azonban leküzdötte az akadályokat, közlönyük színvonala évről-évre emelkedett. Hogy milyen kietlen területen munkálkodtak az úttörők, azt az előfizetők számának lassú emelkedése mutatja; a folyóirat megindítása után négy évre sem volt több a megrendelők száma másfélszáznál. Ilyen vigasztalan területen tudományos életet teremteni: halhatatlan érdem.
Hírlapok és folyóiratok:
Akadémiai Értesítő. Pest, 1841-től. – Ismertetése: a VI. kötetben. – Az értékes tartalmú folyóirat a jegyzőkönyveken kívül rendszeresen közölte az akadémiai üléseken felolvasott értekezések, emlékbeszédek, bírálatok szövegét vagy kivonatát. Szerkesztői a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárai: Toldy Ferenc (1841–1861), Szalay László (1861–1864), Arany János (1865–1879), Fraknói Vilmos (1879–1889), Szily Kálmán (1889–1905). A folyóiratot 1890-ben Szily Kálmán olyan szerencsés kézzel alakította át, hogy a legolvasottabb tudományos közlönyök egyike lett. Havonkint jelent meg gazdag tartalommal.
Pesti Napló. Pest, 1850-től. – Ismertetése: a VI. kötetben. – A nagytekintélyű Deák-párti napilapot 1869 végétől Urváry Lajos, 1887-től 1894-ig Ábrányi Kornél szerkesztette. Újabb szerkesztői az 1890-es években: Barna Izidor, Vészi József, Hevesi József, Neményi Ambrus. A lap 1892-ig az Athenaeum részvénytársaság kiadásában jelent meg, ekkor Ábrányi Kornél tulajdonába került, de ő már 1894-ben tovább adta egy lapkiadó-részvénytársaságnak. Az Athenaeum-korszak idejében évenkint körülbelül háromezer előfizetője volt a lapnak, jövedelme tehát nem állt arányban tekintélyével.
Vasárnapi Ujság. Pest, 1854–1921. – Ismertetése: a VI. kötetben. – A képekkel gazdagon díszített hetilapot úgyszólván minden nevesebb magyar író fölkereste költeményeivel és elbeszéléseivel. Pákh Albert halála után 1867-től 1905-ig Nagy Miklós szerkesztette. A leleményesen egybeállított folyóirat – melléklapjával a Politikai Újdonságokkal (1855–1909) együtt – a földkerekség minden nevezetesebb dolgáról értesítette olvasóközönségét s állandóan együtthaladt a korral. Kiadótulajdonosa, a Franklin-Társulat, különös gondot fordított illusztrációira.
Üstökös. Pest, 1858–1918. – Ismertetése: a VI. kötetben. – Jókai Mór élclapját 1880-tól Szabó Endre szerkesztette, a lap 1882-ben az ő tulajdonába ment át s egyre jobban elgyöngülve élt a világháborús összeomlásig.
Nefelejts. Pest, 1859–1875. – Ismertetése: a VI. kötetben. – Friebeisz Ferenc szépirodalmi divatlapja egy ideig még szívósan küzdött létéért, azután végképen elfordult tőle a közönség érdeklődése.
Bolond Miska. Pest, 1860–1875. – Ismertetése: a VI. kötetben. – Tóth Kálmán élclapja a kiegyezés megkötése után sokat veszített népszerűségéből. A szerkesztő lágyszívű ember volt; honfitársai ellen nem harcolt olyan eleven szatirával, mint az osztrák önkényuralom hivatalnokai ellen. «Akivel Tóth Kálmán egy jó szót váltott valaha – olvassuk Vadnai Károly visszaemlékezéseiben – azt nem tudta gúnyolni s személyes ismerőse lévén majd minden szereplő egyénnek: az élcelődés földje úgyszólván elveszett alóla. Hagyta inkább elárvulni lapját, semhogy oly irányt kövessen, melyet magához és társadalmi állásához méltónak nem tartott. Érezte, hogy a költő sokat veszt méltóságából, ha nemzeti közérzelmek tolmácsolása helyett pártérdekek szolgájává törpíti magát. „Én – mondta egyszer – jelszavul választottam, hogy ne bántsd a magyart; s ha most a magyarok egyik részének az tetszik, hogy bántsák a másik részt, akkor inkább vesszen a lap, mint a magam becsülése.” S megvált a Bolond Miskától, mely őt a politikai világban is népszerűvé tette és sok éven oly gazdagon jövedelmezett neki, hogy voltak esztendők, melyekben körülbelül tizennyolc-húszezer forinttal rendelkezett szabadon.» (Tóth Kálmán emlékezete. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 17. köt. Budapest, 1882.) – A hazafias szellemű élclap 1874-ben és 1875-ben Bartók Lajos szerkesztésében jelent meg. Az Athenaeum adta ki jelentékeny ráfizetéssel, mert előfizetőinek száma nem érte el az ezret. Az egykor híres vállalatot a Borsszem Jankó versenye tette végképen tönkre.
Családi Kör. Pest, 1860–1880. – Ismertetése: a VI. kötetben. Az egykor annyira népszerű szépirodalmi divatlap szerkesztője, Szegfi Mórné Kanya Emília, mindent elkövetett, hogy megtartsa hölgyközönségét. Állandóan foglalkozott a női hivatással, a magyar asszonyok társadalmi feladataival, a nemzeti műveltség követelményeivel.
A Hon. Pest, 1863–1882. – Ismertetése: a VI. kötetben. – Az 1867-es kiegyezéssel szembenálló napilap az Athenaeum részvénytársaság kiadásában jelent meg. Legnagyobb virágzása idején sem volt több előfizetője ötezernél, de ez a szám az 1860-as években bőven elég volt fenntartásához. Szerkesztője, Jókai Mór, a balközépi ellenzéki politikát támogatta, 1875-ben Deák-párti lett. Ezzel el is vesztette népszerűségét. Lapja 1882-ben összeolvadt Csernátony Lajos Ellenőrével, a két versenyző vállalat egyesüléséből alakult Tisza Kálmán híveinek új lapja: a Nemzet.
Fővárosi Lapok. Pest, 1864–1903. – Ismertetése: a VI. kötetben. – A nagy gonddal szerkesztett szépirodalmi és társadalmi közlöny Vadnai Károly szerkesztése idején (1867–1892) igazi irodalmi ítélőszékké vált. A közönség szerette, mert nemeserkölcsű lap volt, ízlésesen megválogatott közleményeket hozott, az ifjabb írói nemzedéknek is teret engedett. Szász Károly kegyeletes visszaemlékezése szerint: «Bizonyára sokan voltunk az 1870-es, 1880-as évek ifjúságából, akik mint az irodalomnak kedvelői s még inkább munkásai, úgyszólván a Fővárosi Lapokban nevelődtünk. Volt ennek a kitűnően szerkesztett ujságnak valami ellenállhatatlan varázsa és valami párját ritkító előnye. Távol volt a színtelenségtől és a szertelenségtől egyaránt. Olyan finom irodalmi ízlés irányította Vadnai Károly lapját, ami ennek a sajtóterméknek nagy becsületére, olvasóközönségének nagy hasznára vált. A magyar család minden tagja, férfi és nő, öreg és ifjú, megtalálhatta benne a magáét.» (Emlékezés Vadnai Károlyra. Irodalomtörténet. 1933. évf.) – Emich Gusztávtól a kiadótulajdonosi jogot 1868-ban az Athenaeum részvénytársaság vette át, Vadnai Károly szerkesztői székét 1893-ban Szana Tamás örökölte. A négy évtizedig virágzó folyóirat Porzsolt Kálmán szerkesztése alatt szűnt meg.
Magyarország És A Nagyvilág. Pest, 1865–1884. – Ismertetése: a VI. kötetben. – Szerkesztői közül legtovább Ágai Adolf állt a folyóirat élén. (1870–1879.) Kiadótulajdonosai, a nyomdász Deutsch-testvérek, 1875-ben az Athenaeum részvénytársaságnak adták el az időnkint eléggé ingadozó képes lapot. Mint a legtöbb folyóirat, ez is az előfizetők hiánya miatt szűnt meg. Utolsó szerkesztői: Molnár Antal, Borostyáni Nándor, Mikszáth Kálmán.
Budapesti Közlöny. Pest, 1867-től. – A kormány hivatalos lapja. 1875-től kezdve csak a hivatalos szövegeket közölte. Neves írók szerkesztették: Salamon Ferenc (1867–1892), Vadnai Károly (1893–1905). Megindulása után néhány éven keresztül helyet adott a politikai és közérdekű cikkeknek is. «Manapság szinte megfoghatatlan sajátossága volt a hivatalos lapnak, hogy nem-hivatalos részében időnkint nagy súlyú és terjedelmű polémiákat is folytatott politikai kérdésekről, politikailag szereplő egyének ellen. Ezeket pedig nem más, mint a hatalmas dialektikai erővel rendelkező Salamon Ferenc maga írta. Egy ízben csontig ható támadást intézett a Pester Lloyd és különösen Falk Miksa személye ellen. Falk, midőn hosszas sikertelen fáradozások után bejutott a képviselőházba, ott kissé prepotens fellépésre ragadtatta magát, úgy hogy maga Deák Ferenc utasította rendre. Salamon Ferenc jónak látta irgalom nélkül megtorolni Falk tapintatlanságait. Más alkalommal Csernátony Lajost, ezt a nyughatatlan vérű, mindenkit megmaró újságírót vette tolla hegyére azzal a látható szándékkal, hogy ezt a Cato szerepét játszani akaró, de ily szerepre legkevésbé hivatott embert egész egyéniségében szétmorzsolja. Ebben a cikkben mondotta Csernátony stílusát „egy elkárhozott lélek fájdalmas üvöltésének”.» (Halász Imre: Egy letűnt nemzedék. Budapest, 1911)
Magyar Ujság. Pest, 1867–1874. – Szélsőbaloldali politikai napilap, a függetlenségi és negyvennyolcas párt közlönye. Böszörményi László alapította és szerkesztette igen erős ellenzéki szellemben. Későbbi szerkesztői: Simonyi Ernő, Irányi Dániel, Helfy Ignác, Szederkényi Nándor. Az 1867. évi kiegyezést ostromló napilapnak Kossuth Lajos neve adott súlyt; szerkesztői a nagy száműzött felfogását követték minden fontosabb politikai kérdésben. A lap folytatása a Csávolszky Lajostól alapított: Egyetértés.
Borsszem Jankó. Pest, 1868-tól. – Képes heti élclap. Ágai Adolf indította meg és szerkesztette Csicseri Bors néven. Kiadója Deutsch Mór fővárosi nyomdász volt, anyagi támogatója a Deák Ferenc politikáját követő kormánypárt. Az ügyesen szerkesztett élclap többféle célt szolgált: az ellenzéki pártok kigúnyolásával megerősítette a Deák-párt helyzetét, a konzervativizmus csipkedésével utat tört a liberalizmus előtt, az antiszemita közéleti férfiak pelengérre állításával hatásosan védelmezte a zsidóságot. Két erős versenytárssal kellett megküzdenie Jókai Mór Üstökösével és Tóth Kálmán Bolond Miskájával; mind a kettőt sikerült háttérbe szorítania. Ágai Adolfnak jobb rajzolói voltak, mint a másik két élclapnak, szatirájában merészebb volt, a hagyományokkal és tekintélyekkel nem törődött. A magyar humornak, németes tréfálkozásnak, zsidó élcelődésnek egyformán teret engedett lapja hasábjain. Híres állandó alakjai fellépésük sorrendjében: Spitzig Icig (a szeretetreméltó jellemvonásokkal felékesített, hazafias, szabadelvű zsidó); Estány és Sanyi (a két barbár magyar alakjában a fokosos, sarkantyús, kuruc érzelmű, harsányan hazafiaskodó ellenzéki politikusok kicsúfolása); Monokles báró (a hígvelejű, hazafiatlan mágnás személyében a magyar arisztokrácia megbélyegzése); Seifensteiner Salamon (a Dob utcában tűnődő bölcs zsidó); Mokány Berci (a vidéki földbirtokos-nemesurak betyáros tempóinak, szoknyavadász-csínytevéseinek és kártyás-műveletlenségének megszemélyesítője); Titán Laci (a fiatal író-óriások éretlen gondolkodásának, nagyzoló fecsegésének, zavaros álzsenialitásának figurája); Kraxelhuber Tóbiás (a magyargyűlölő pozsonyi német polgár); Cenci néni (Kotlik Zirzabellával, Juci szobalánnyal és Tinikével együtt a jobban sikerült nőalakok egyike); Vigyázó Lacika (a felnőttek dolgait gúnyosan feszegető, minden közügybe csípősen beleszóló elemista); Tolyáss Dániel (a zsidó földesúr szolgálatában álló, tudományosan gazdálkodó, hűséges ispán); Wewreshegyhy Dávid (a kegyes és nagyságos uraság, a börze világából kinőtt zsidó újföldesúr); Hombár Mihály (a komikus védőbeszédeivel hangoskodó, csavarosan okoskodó zugügyvéd); Bukovay Absentius (a dzsentri-gyerekek léhaságát népszerűsítő ősjogász); Mihaszna András (a komikus együgyűséggel szemlélődő magyar királyi rendőr); Reb Menachem Ciceszbeiszer (a liberalizmus védelmében átkozódó zsidó pap); Dicsőffy Lóránd (az önhitten handabandázó színész); Sanyaró Vendel (az éhhalállal küszködő hivatalnok); Pokróc Ádám (a goromba vasúti alkalmazott); Tarjagos Illés (a cifra pohárköszöntőkkel remeklő hazaffy); Claquehutes Frigyes (a lerázhatatlanul tolakodó zsidó ujságíró); a mucsaiak (Mucsa a maga korlátolteszű alakjaival a világ közepe); Strebinszky Cézár (a pimasz önteltséggel könyöklő politikai és társadalmi akarnok); Páter Povedálik Hyacinthus (a katolicizmust védő, bárgyúnak bélyegzett néppárti pap); Tömb Szilárd (a tudományos nagyképűséggel magyarázgató tanár). Ezek az alakok számos más társukkal együtt évtizedről évtizedre benne éltek a magyar társadalom képzeletében, átalakították vagy legalább is módosították a művelt nemzetrétegek gondolkodását, eszméket és érzelmeket csiráztattak ki és sorvasztottak el. A szerkesztő fáradhatatlan volt a politikai fonákságok, társadalmi félszegségek, világnézeti meggyőződések kritikájában; munkatársai vele együtt küzdöttek a negyvennyolcas politika, a konzervatív nacionalizmus és a zsidóságot gyanus szemmel néző antiliberalizmus ellen. A neves munkatársak mellett (Abonyi Lajos, Ábrányi Kornél, Berczik Árpád, Dóczy Lajos, Hevesi Lajos, Kecskeméthy Aurél, Kozma Andor, Rákosi Jenő) a súlytalan nevűek is rendkívüli termékenységgel dolgoztak a rovatok élénkítésén. (Többek között: Bácskai Albert ügyvéd, Bessenyei Ferenc főszolgabíró, Csete Lajos gyógyszerész, Deréki Antal színész, Karsai Albert nagybérlő, Péter Dénes földbirtokos, Pokorny Jenő hírlapíró, Szécsi Ferenc ügyvéd, Székely Ferenc főügyész, Szép Miklós alügyész.) Akárhogyan pezsgett is a tréfától a lap, előfizetőinek száma sohasem haladta meg a kétezret. Hatása így is nagy volt, mert az ország csaknem minden olvasóköre és kávéháza járatta. Későbbi kiadója, az Athenaeum részvénytársaság, nem sajnált fenntartásától semmi költséget, csak éppen a szerkesztőséget díjazta szerényen.
Magyar Állam. Pest, 1868–1908. – Politikai napilap. Az Idők Tanujának és a Pesti Hirnöknek összeolvadásából keletkezett, tulajdonosa és vezető szelleme Lonkay Antal volt. Szerkesztői: báró Jósika Kálmán, Lonkay Antal, báró Hornig Károly, Komócsy Lajos, Hortoványi József, Szemnecz Emil. A vallásos szellemű hírlap a liberális törekvésekkel szemben szívósan védte a katolikus érdekeket. Annyira egyházi jellegű ujság volt, hogy inkább csak a papok és a katolikus olvasókörök járatták, világi előfizetője nem sok akadt. Átlag háromezer példányban jelent meg. A főpapság időnkint nagyobb összegekkel segítette kiadótulajdonosát.
Ellenőr. Pest, 1869–1882. – Politikai napilap. A Tisza Kálmán vezérlete alatt álló balközépi politikusok elégedetlenek voltak Jókai Mór ellenzéki lapjával, Csernátony Lajos tehát új lapot alapított a Hon mellé. A fullánkos szavú szerkesztő csakhamar félelmes hatalommá lett s mint a balközép vezér-publicistája fékevesztetten terrorizálta a kormánypárti politikusokat. A hírlapirodalom színvonalának lesüllyesztésében, a politikai személyeskedések hangjának elvadításában iskolát teremtett. A Deák-párt ellenzékének ezt a fanatikus harcosát egyik kortársa, Kecskeméthy Aurél, így jellemezte: «Gyűlölködő, epés, kárörvendő, cinikus, szívtelenül kíméletlen és kíméletlenül gúnyos; az igazság iránt teljesen érzéketlen, a röhögtető durvaságokban s viszonozhatatlan piszkolódásokban mesteri egyénisége rövid idő alatt korrumpálta az egész sajtót, sőt a közönséget is.» Tisza Kálmán benső barátja 1875-ben csatlakozott a Deák-párthoz, lapját kormánypártivá tette s később egyesítette Jókai Mór lapjával. A Hon és az Ellenőr helyét 1882-ben a Nemzet foglalta el.
Reform. Pest, 1870–1875. – Politikai napilap. Rákosi Jenő szerkesztette, Ráth Mór adta ki. Deák-párti lap volt, mint a Pesti Napló, de elevenebb hírszolgálattal és irodalmibb irányzattal iparkodott közönséget gyűjteni maga köré. A szerkesztő a maga fiatalabb kortársai közül toborozta munkatársait, jó lapot csinált, de az ötezres előfizetői létszámot nem tudta elérni: ennyi kellett volna a lap fenntartásához. Mikor Tisza Kálmán balközépi pártja egyesült a Deák-párttal, a Reform beleolvadt Urváry Lajos Pesti Naplójába.
Új Magyar Sion. Esztergom, 1870–1904. – Tudományos folyóirat. Figyelme kiterjedt a katolikus irodalom minden ágára. Szerkesztői Fraknói Vilmos és Zádori János, utóbb Kereszty Viktor. Munkatársai az ország legkiválóbb katolikus papjai, főkép az esztergomi főegyházmegye hittudósai.
Figyelő. Pest, 1871–1876. – Szépirodalmi, esztétikai és kritikai hetilap. Szana Tamás szerkesztette, Aigner Lajos adta ki. Néhány neves munkatársa: Ábrányi Emil, Beöthy Zsolt, Endrődi Sándor, Heinrich Gusztáv, Névy László, Szász Károly, Széchy Károly, id. Szinnyei József, Torkos László.
Philologiai Közlöny. Pest, 1871–1872. – Folyóirat a görög-római tudományok művelésére. Bartal Antal és Hóman Ottó indították meg, de két év alatt mindössze öt munkatársat tudtak toborozni, a folyóirat nagyobb részét ők maguk írták tele klasszika-filológiai cikkekkel. Nemcsak a munkatársak hiányoztak, hanem az előfizetők is. Az első magyar filológiai folyóirat pártolás hiánya miatt volt kénytelen működését megszüntetni.
Erdély. Marosvásárhely, 1871–1876. – Erdély első szépirodalmi folyóiratát Tolnai Lajos indította meg, de később összezördült kiadójával s a hetilap más kezekbe került. A vállalatba nemcsak erdélyi írók dolgoztak, hanem magyarországiak is. (Tolnai Lajos 1879-ben újabb szépirodalmi lapot alapított, a marosvásárhelyi Erdélyi Figyelőt, de kiadójával ismét összeveszett s ez a lap is megszűnt 1880-ban.)
Magyar Nyelvőr. Pest, 1872-től. – Havi folyóirat. Szarvas Gábor indította meg a M. T. Akadémia megbízásából a helyes magyarság ápolására. Szerkesztésével a nyelvtudománynak, az irodalomnak és a nagyközönségnek egyformán kitűnő szolgálatokat tett, munkássága történeti érdemű. Az új ortológus mozgalom vezére a józan ész igazságával, a tudás hatalmával, a gúny fegyverével küzdött a neológusok ellen, mert ebben a korban még egész sereg lelkes híve volt a szerencsétlen képzésű szavaknak (dolgozda, egély, ferdény, hajtalék, nyakorján, vigarda). Szarvas Gábor folyóiratához hasonló hatása nem volt egyetlen tudományos folyóiratunknak sem, az írók figyelni kezdték egymás stílusát, az olvasók megrótták az idegenszerűségeket. A szépirodalomban, napisajtóban, tudományos prózában lelkes ortológusok tűntek fel, a hibás szavak készlete rohamosan csökkent, a germanizmusokat jó magyar kifejezések váltották fel. Csak a bonyolult mondatfűzés nem akart eltűnni sem a publicisztikából, sem a tudományos irodalomból; csak az alárendelt mondatoktól nem tudott megszabadulni a magyar stílus; csak a hivatalos nyelv maradt meg a maga félművelt bénaságában. A nyelvtisztító láz később csökkent, a legtúlzóbb ortológusok is belátták, hogy a sikerült nyelvújítási szavak kiirtásával nem szabad szegényebbé tenni nyelvünket. Ortológus tudós állapította meg a történeti igazságot: «Nyelvújítás nélkül nem volna olyan Vörösmartynk, Petőfink, Aranyunk, sem olyan szépprózánk, amilyen van; és ügyefogyott volna a tudományos nyelvünk.» (Szinnyei József.) A folyóirat túlzásai ellen az 1880-as években főkép Gyulai Pál küzdött: a Magyar Nyelvőr indulatos hangja ellen is ő emelt szót leghatásosabban: «Természete a Nyelvőrnek, hogy minden kis dologból minél nagyobbat csináljon, az egyszerűt cigányosan elcifrázza, egész szenvedéllyel támadjon és dulakodjék. A Nyelvőr szeret szélesen-hosszan, sőt laposan írni. Úgy látszik, az új szók miatt annyira megútálta az újabb magyar irodalmat, hogy ízlést is a régiből tanul és Sámbár és Matkó a mintaírói. Kedve telik benne, hogy oly irodalmi szabályokat állítson föl, melyeket sehol a világon nem követnek, sőt maga is áthág, de mástól szigorúan megköveteli. (Budapesti Szemle. 1882. évf.) – Szarvas Gábor halála után Simonyi Zsigmond vette át a folyóirat szerkesztését (1895–1919); alatta enyhült a harci feszültség, a türelmetlen álláspontot a mérséklet szelleme váltotta fel.
Athenaeum. Budapest, 1873–1874. – Irodalmi hetilap Beöthy Zsolt szerkesztésében. Az értékes tartalmú folyóiratot az Athenaeum részvénytársaság adta ki, de súlyosan ráfizetett vállalatára, mert a magas színvonalú szerkesztés nem nyerte meg a közönség tetszését. A szerkesztő búcsúzó szavai szerint a folyóirat hajója «törést szenvedett a közöny szirtjén.»
Budapesti Szemle. Budapest, 1873-tól. – A M. T. Akadémia tudományos folyóirata Gyulai Pál szerkesztésében. Csengery Antal Budapesti Szemléje 1869-ben szűnt meg, hiányát annyira érezték, hogy az általános érdekű folyóirat feltámasztása nem késhetett. A szerkesztő szerencsés kiválasztása kitűnően megalapozta az új vállalat tekintélyét, a folyóirat tanulmányai és bírálatai az új nemzedék számára mintákul szolgáltak. Az Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagjai a Budapesti Szemlének adták munkásságuk legjavát. Hogy a szellemtudományok addig eléggé nehézkes stílusa élvezhetőbb lett, abban Gyulai Pál irányító és javító kedvének kimagasló érdemei voltak. A folyóirat nevesebb szépírói, szépirodalmi kritikusai és irodalomtörténetírói a millennium koráig: Alexander Bernát, Angyal Dávid, Baksay Sándor, Beöthy Zsolt, Berczik Árpád, Csiky Gergely, Endrődi Sándor, Győry Vilmos, Haraszti Gyula, Hegedüs István, Heinrich Gusztáv, Imre Sándor, Jánosi Gusztáv, Kozma Andor, Lévay József, Mikszáth Kálmán, Pálffy Albert, Petelei István, Péterfy Jenő, Radó Antal, Riedl Frigyes, Szász Károly, Vadnai Károly, Vargha Gyula, Váczy János, Zichy Antal, Zichy Géza.
Munkás Heti Krónika. Budapest, 1873–1880. – A magyarországi szociáldemokrata párt első közlönye. Az 1867. évi kiegyezés után a fővárosban számos ipari vállalat keletkezett, a külföldet járt munkások marxista szellemben szervezték itthoni társaikat. Táncsics Mihály az Arany Trombita című lappal már 1869-ben maga köré akarta gyüjteni a földművelés és ipar proletárjait, de szándéka nem sikerült; Külföldi Viktor 1870-ben az Általános Munkásujsággal próbált szerencsét, egyelőre hiába. Az elszigetelt kísérletezések után a Munkás Heti Krónika megindulása új időszak kezdetét jelentette: a kicsiny ujság már nem magánvállalat volt, hanem hivatalos szocialista pártlap. Testvérlapjával, az Arbeiter Wochen-Chronikkal együtt, a nemzetközi proletáreszméket szolgálta. Agitációja, propagandája, hatása egyelőre szűk körre szorult; vékony hetiszámait Külföldi Viktor és nyomdász-elvtársai állították össze a külvárosi munkások számára; a szerkesztőség és kiadóhivatal egy pincehelyiségben volt, a nyomda egy mosókonyhában dolgozott.
Egyetértés. Budapest, 1874–1913. – Politikai napilap. Csávolszky Lajos alapította a függetlenségi és negyvennyolcas párt eszméinek támogatására. A lapot 1899-ig szerkesztette, szélsőbaloldali irányával nagy hatást tett az ellenzéki választópolgárokra. A Kossuth-kultusz ügyét a későbbi szerkesztők is szívükön viselték.
Erdélyi Múzeum. Kolozsvár, 1874-től. – Tudományos folyóirat. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület bölcseleti, nyelvi és történettudományi szakosztályának közlönyeként indult meg Finály Henrik szerkesztésében.
Nemzeti Hirlap. Budapest, 1875–1879. – Politikai napilap. Toldy István szerkesztette ellenzéki szellemben, később Márkus István kormánypárti lappá változtatta.
Életképek. Budapest, 1876–1877. – Képes napilap a szépirodalom, társasélet és művészetek köréből. Jókai Mór indította meg, Törs Kálmán szerkesztette.
Figyelő. Budapest, 1876–1889. – Irodalomtörténeti folyóirat Abafi Lajos szerkesztésében és kiadásában. Régibb évfolyamait csaknem valamennyi akkor élő irodalomkutató felkereste cikkeivel. Ismertebb nevű munkatársai az 1880-as évek elejéig: Abafi Lajos, Angyal Dávid, Badics Ferenc, Beöthy Zsolt. Békesi Concilia Emil, Bodnár Zsigmond, Csaplár Benedek, Endrődi Sándor, Ferenczi Zoltán, Ferenczy József, Haraszti Gyula, Havas Adolf, Heinrich Gusztáv, Jancsó Benedek, Koltai Virgil, Szana Tamás, Szilády Áron, id. Szinnyei József, ifj. Szinnyei József, Szvorényi József, Thaly Kálmán.
Magyar Könyvszemle. Budapest, 1876-tól. – A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtártudományi és kéziratkutató folyóirata. Fraknói Vilmos szerkesztésében indult meg. Későbbi szerkesztői 1900-ig: Csontosi János, Schönherr Gyula. A folyóirat a magyarországi könyvmásolás, könyvnyomtatás, könyvkötés és könyvkereskedelem multjáról számos értékes cikket közölt s mint egyedüli tudományos bibliográfiai közlöny a magyar és külföldi könyvészeti mozgalmakat is nagy figyelemmel kísérte. A régibb magyar irodalom ismerete sokat köszön értekezéseinek és adatközléseinek.
Egyetemes Philologiai Közlöny. Budapest, 1877-től. – A Budapesti Philologiai Társaság havi folyóirata. Ponori Thewrewk Emil és Heinrich Gusztáv indították meg a görög-római tudományok és a modern irodalmak történetének művelésére. Későbbi szerkesztői 1900-ig: Némethy Géza, Petz Gedeon. A folyóirat nemcsak a klasszika-filológia és germán-román filológia köréből közölt értékes dolgozatokat, hanem számos szakszerű értekezéssel gazdagította a magyar irodalomtörténetet is. Az esztétizáló elmefuttatásoknak ellensége volt, pozitív megállapításokat követelt munkatársaitól. Az 1880-as évek elejéig a következők írnak bele figyelmet keltő magyar irodalomtörténeti tanulmányokat és kritikákat: Angyal Dávid, Bánóczi József, Beöthy Zsolt, Greguss Ágost, Haraszti Gyula, Havas Adolf, Heinrich Gusztáv, Riedl Frigyes.
Népszava. Budapest, 1877-től. – A magyarországi szociáldemokrata párt második közlönye. Külföldi Viktor indította meg, mikor társai kizárták a törzspártból s ő megtorlásul új szocialista frakciót alapított. A két csoport és két pártlap szenvedélyesen támadta egymást, csak évek mulva békültek ki. A Munkás Heti Krónika 1880-ban beleolvadt a Népszavába, a Népszava átvette a régebbi pártlap évfolyamszámát, negyedik évfolyamából egyszerre nyolcadik évfolyamába lépett. A század vége felé a fővárosi szocialisták rohamosan erősödtek, a marxista szervezkedés a vidéken is megindult, a hetilapból 1898-ban hetenkint kétszer megjelenő ujság lett. A munkásmozgalom további terjedése lehetővé tette, hogy a lapot 1899 nyarától kezdve hetenkint háromszor adhassák ki. Ismertebb nevű szerkesztői; Külföldi Viktor (családi nevén Mayer Jakab, a Pester Lloyd korrektora); Miller-Kászonyi Dániel (kalandos életű hírlapíró, nem kimondottan nemzetközi szocialista, inkább radikális ellenzéki); Csorba Géza (írnok, később ügyvéd, Táncsics Mihály veje). A lap tulajdonképen csak Garami Ernő szerkesztői munkássága révén (1898–1918) lépett elő szakszervezeti elzárkózottságából, addig a polgári társadalom nem sokat törődött a szocializmussal, a proletár publicisztikát a munkásságon és a rendőrségen kívül alig ismerte valaki.
Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapok. Kolozsvár, 1877–1890. – Brassai Sámuel és Meltzl Hugó soknyelvű folyóirata. Inkább csak mint különlegesség említhető. Érdeme, hogy a külföldi tudományos világot közelebb hozta Petőfi Sándor költői nagyságának megismeréséhez. Latin címe: Acta Comparationis Litterarum Universarum.
Petőfi-Társaság Lapja. Budapest, 1877–1878. – Szépirodalmi hetilap. Balázs Sándor és Szana Tamás szerkesztették. Folytatása: a Koszorú.
Bolond Istók. Budapest, 1878–1918. – Képes heti élclap. Bartók Lajos szerkesztette Don Pedrő néven. A lapot a kormánypárti Borsszem Jankó ellensúlyozására alapították, a szerkesztő a függetlenségi párt politikáját támogatta. Gúnyolódásában nem ismert határt. Híres állandó alakjai: Generál Szakramentovics (a magyarfaló osztrák generális); firer úr Flinta és káplár úr Pecek (a magyar paraszt katonai észjárásának megszemélyesítői); Móric Paja (a húsosfazékért lelkesedő Tisza-párti képviselő); Federvieh Kóbi (a zsidó revolverzsurnaliszta). A negyvennyolcas szellemű politikai élclap állandóan izgatott Ausztria ellen, megvetően írt a közös hadseregről, üldözte az ellenzéki politikusoknak nem tetsző közéleti férfiakat. Bartók Lajos tömérdek mérges cikket és csúfondáros verset írt minden évfolyamába, csipkedte az Akadémiát és a Kisfaludy-Társaságot, nevetséges színben tüntette fel Greguss Ágostot, Gyulai Pált, Szász Károlyt s általában a kormánypárti írókat és tudósokat. A zsidóságnak és a katolikus papságnak is erős ellensége volt.
Corvina. Budapest, 1878-tól. – A Magyar Könyvkereskedők Egyesületének hivatalos közlönye. Abafi Lajos indította meg azzal a céllal, hogy a magyar könyvárusokat egy táborba tömörítse, szakképzettségüket emelje s a hazai könyvpiacot felszabadítsa a németországi könyvkiadás igája alól. A magyar könyvkereskedelem ebben az időben annyira német volt, hogy a folyóirat első évfolyamaiban helyet kellett engedni a németnyelvű cikkeknek is. Abafi Lajostól a szerkesztést 1895-ben Petrik Géza vette át, buzgó munkássága nyomán a folyóirat tovább virágzott. A magyar könyvkiadás történetének kutatói, könyvkereskedelmünk fejlődésének figyelői és a bibliografusok bő anyagot meríthetnek köteteiből. Munkatársai közül különösen Sennovitz Adolf szerzett nagy érdemeket a magyar könyvkiadás és könyvkereskedelem történetének fáradhatatlan kutatásával. 1890-ben megindult az egyesület évkönyve is; ebben az évi könyvtermés gondos egybeállításán kívül forrásértékű közlemények is jelentek meg a kiválóbb magyar könyvkiadókról és könyvkereskedőkről.
Magyar Korona. Budapest, 1877–1885. – Politikai napilap. Katolikus irányú konzervatív ujság báró Jósika Kálmán szerkesztésében. Az Athenaeum részvénytársaság adta ki, de kilenc évi küzdelem után kénytelen volt megszüntetni nyomtatását, annyira megfogytak előfizetői. A Pesti Napló, Magyar Állam, Egyetértés, Függetlenség, Pesti Hirlap, Budapesti Hirlap és Nemzet versenyével a Magyar Korona nem tudott megbirkózni.
Pesti Hirlap. Budapest, 1878-tól. – Politikai napilap. A Légrády-Testvérek könyvkiadó-vállalata és nyomdája indította meg, Csukássi József volt az első szerkesztője. További szerkesztői: Kenedy Géza, Légrády Károly. A lap az országos pártoktól független szabadelvűség szolgálatában állt, a kormánnyal szemben többnyire óvatos volt, a nemzeti eszme ügyét buzgón támogatta. Előfizetőinek száma mindjárt az első években elérte a nyolcezret; ez akkoriban fényes eredmény volt. Néhány évtizeddel később a nyolcezres szám megtízszereződött. Legerősebb versenytársa a Budapesti Hirlap volt; 1890 táján a Pesti Hirlap harmincötezer, a Budapesti Hirlap harmincezer példányban jelent meg; a többi lap meg sem közelítette ezt a példányszámot. A közönség hangulatát éles szemmel figyelő lapnak nagy előnye volt, hogy kiadótulajdonosai kitűnő munkaerőket szerződtettek, a híresebb íróktól nem sajnálták a tiszteletdíjat, tartalomban és változatosságban inkább többet adtak, mint kevesebbet.
Függetlenség. Budapest, 1869–1887. – Politikai napilap. Verhovay Gyula szerkesztésében és kiadásában jelent meg anteszemita programmal. Tisza Kálmán kormánya különösen azért üldözte, mert a zsidóság ellen izgató lap a függetlenségi és negyvennyolcas törekvések forradalmi szellemű szószólója volt.
Képes Családi Lapok. Budapest, 1879–1906. – Szépirodalmi képes hetilap. Mehner Vilmos kiadásában jelent meg, később más kiadó tulajdonába ment át. Ismertebb nevű szerkesztői: Kuliffay Ede, Áldor Imre, Komócsy Lajos, Sziklay János, Murányi Ármin, Brankovics György, Tolnai Lajos, Prém József.
Koszorú. Budapest, 1879–1885. – A Petőfi-Társaság szépirodalmi és kritikai havi közlönye. Szana Tamás szerkesztésében jelent meg, az ifjabb írói nemzedék munkáit közölte. Jó színvonalú folyóirat volt, a kritikában pártos szellemű. Vezérkritikusai: Ábrányi Emil, Bodnár Zsigmond, Endrődi Sándor, Irmei Ferenc, Palágyi Menyhért, Reviczky Gyula, Szana Tamás. Az irodalmi ellenzéknek ez a kis csoportja tüntetően magasztalta Jókai Mórt, Tolnai Lajost, Vajda Jánost s minden alkalmat megragadott Gyulai Pál, Szász Károly, Beöthy Zsolt kisebbítésére. Az Akadémiáról és Kisfaludy-Társaságról egyformán rossz volt a véleménye. A folyóirat egyik nyilatkozata szerint: «Nálunk az Akadémia második és harmadik osztályában a friss életnek sok szép jele mutatkozik, de az első osztályban a legzártkörűbb párturalom vert gyökeret. Nem két párt küzd ott egymással, amint ez rendesen mindenütt van, hanem egyetlenegy párttömb élvezi az abszolút uralkodás gyönyöreit. Párt ez, nem pedig irodalmi iskola, mert esztétikai elvei nincsenek és mert új erőket az irodalomnak nem nevel, de igenis kizárja azokat, akik erre képesek volnának. Amíg e pártnak uralma a magyar irodalom és közízlés felett meg nem szűnik, addig költészetünk erősebb fejlődésnek, újabb virágzásnak nem indulhat.» (1885.) Vajda János ma sem akadémikus. De «mit keresne Vajda János abban a testületben, melyből a klikkszellem mételye szétterjedt az egész magyar irodalomra? Lehet-e költői szabad egyéniségnek helye ott, ahol az irigyek és törpék egymás közt megállapodtak, hogy egymást kölcsönösen magasztalják és a pénzt, melyet a nemzet áldozatkészsége tesz le az irodalom és tudomány szent oltárára, maguk közt felosztják. Ezer hang emelkedett már fel e homunkuluszok ellen, akik manap irodalmunk felett uralkodnak és halhatatlanságot, pénzt és állást osztogatnak a nekik hízelgő és tömjénező kreatúráiknak. De a szellem, mely ebből az érdekszövetségből mint valami mérges szénéleg-gáz árad szét egész kulturális életünkre, a közönség és írói világ öntudatát megzsibbasztotta és tehetetlen letargiába süllyesztette.» (1885.)
Ország-Világ. Budapest, 1879-től. – Szépirodalmi képes folyóirat Rautmann Frigyes nyomdász kiadásában. A kiadó bőven költött vállalatára, hogy a kéthetenkint megjelenő füzeteket minél díszesebbé tegye; ez sikerült is neki, a pompásan illusztrált folyóiratnak nagy olvasóközönsége volt. Eleinte Somogyi Ede szerkesztette, 1880-tól másfél éven át Beöthy Zsolt és ifjabb Szinnyei József. Munkatársaik: Ábrányi Emil, Ábrányi Kornél, Bartók Lajos, Endrődi Sándor, Fejes István, Gáspár Imre, Gozsdu Elek, Hevesi József, Inczédi László, Iványi Ödön, Kazár Emil, Komócsy József, Mikszáth Kálmán, Petelei István, Radó Antal, Reviczky Gyula, Rudnyánszky Gyula, Szabóné Nogáll Janka, Szász Károly, Tolnai Lajos, Vargha Gyula, Váradi Antal és mások. A folyóirat hatása később évtizedről-évtizedre csökkent, de csak a világháború után vesztette el közönségét. 1930 körül átalakult társadalmi és közgazdasági tudósítóvá.
12 Röpirat. Budapest, 1880–1884. – Antiszemita folyóirat Istóczy Győző szerkesztésében és kiadásában. Jeligéje: A legfőbb törvény az állam üdve. A szerkesztő erősen hangsúlyozta, hogy nem zsidóhajszát akar csinálni, hanem «egy faji tekintetben, társadalmára, vallására, moráljára, gondolkodásmódjára, világnézetére, eszményeire s törekvéseire nézve az európai keresztény népektől teljesen idegen néptörzs társadalmi és pénzügyi uralma alól való emancipációt» tűzte ki céljául. A magyar nemzet, úgymond, eddig állhatatosan szembeszállt minden idegen despotizmussal; most az az életfeladata, hogy megkezdje a küzdelmet a zsidóság mérhetetlen pénzereje és ezertorkú hírlapirodalma ellen. A zsidóság birtokában dolgozó sajtó, úgymond, dölyfös gúnykacajjal torkol le minden nemzeti ellenvéleményt; ez a sajtó azonnal rendőrségért kiált, ha valami nem tetszik neki, ő maga azonban sértő nevetség tárgyává teszi a magyarság szent dolgait és sárral mocskolja be a nemzetük ügyéért küzdő férfiakat.
Budapesti Hirlap. Budapest, 1881-től. – Politikai napilap. A Pesti Hirlap kilépő szerkesztősége alapította Csukássi Józseffel az élén. Rákosi Jenő, a lap főszerkesztője és társtulajdonosa, így szabta meg az új alapítás irányát: «A Budapesti Hirlapnak soha, semmi körülmények között se kormánylapnak, se pártlapnak nem szabad lennie. Az egész magyar közönség lapja legyen, független nemzeti irányú, jelszava: a magyarságért.» A lap elfogadta az 1867-es kiegyezés közjogi alapját, de azon belül kérlelhetetlenül küzdött a magyar nyelv jogainak érvényesítéséért. A magyar eszméknek nem volt a Budapesti Hirlapnál elszántabb védelmezője. Kiváló írók dolgoztak bele: Kaas Ivor, Rákosi Viktor, Tóth Béla, később Alexander Bernát, Herczeg Ferenc, Jancsó Benedek, Kozma Andor, Sebők Zsigmond és mások. A publicisták mellett a szépírók is szóhoz jutottak. Rákosi Jenő előkelő szempontok szerint irányította vezérkarát, lapjának 1890 táján már harmincezer előfizetője volt, pedig ebben az időben hétezer előfizető elég volt egy politikai napilap kényelmes fenntartásához. Csukássi József halála után 1891-ben a felelős szerkesztői tisztet Csajthay Ferenc vette át s a főszerkesztő-laptulajdonos mellett évtizedekig gondos körültekintéssel dolgozott. A kiadóhivatalt Zilahi Simon vezette nagy üzleti érzékkel. 1896-ban ő vetette fel az egykrajcáros Esti Ujság ötletét; újítása váratlan sikerre vezetett, az utcán nagy zajjal széthordozott olcsó hírlapot hetvenezer ember vásárolta mindaddig, amig más sajtóvállalatok hozzá nem kezdtek utánzásához.
Egyenlőség. Budapest, 1882-től. – Zsidó politikai hetilap. Bogdányi Mór alapította a rohamosan terjedő antiszemitizmus ellensúlyozására, néhány évvel később Szabolcsi Miksa vette át szerkesztését, utóbb kiadását is. A lap köré csoportosult zsidó írók kitartóan küzdöttek Istóczy Győző és Verhovay Gyula iránya ellen, felvilágosító munkájukkal megnyugtatták a szenvedélyeket, számbavettek minden zsidó érdemet, számontartottak minden keresztény megmozdulást. A hazai neológ zsidóság célkitűzéseiben és tervei megvalósításában Szabolcsi Miksa közlönyének oroszlánrésze volt. Nevesebb munkatársai a XIX. század végéig; Alexander Bernát, Ágai Adolf, Bánóczi József, Bródy Sándor, Feleki Sándor, Ignotus Hugó, Kabos Ede, Karczag Vilmos, Keszler József, Kiss József, Kóbor Tamás, Lenkei Henrik, Makai Emil, Mezei Ernő, Milkó Izidor, Neményi Ambrus, Palágyi Lajos, Palágyi Menyhért, Silberstein-Ötvös Adolf, Tábori Róbert, Varsányi Gyula, Vázsonyi Vilmos, Vészi József.
Nemzet. Budapest, 1882–1899. – Politikai napilap. A Hon és az Ellenőr egyesüléséből keletkezett. A két gyöngülő kormánypárti lapból Tisza Kálmán óhajtására alkották meg a szabadelvű párt központi közlönyét. Főszerkesztője Jókai Mór volt; szerkesztői: Láng Lajos, utóbb Visi Imre, 1890-től Gajári Ödön. A Nemzetet hiába próbálták népszerűvé tenni tartalmas cikkekkel, kétezer előfizetőnél többet sohasem tudtak összeszedni, később ez a szám is rohamosan csökkent, a lapnak 1898-ban már csak nyolcszáz előfizetője volt. Folytatása, a Magyar Nemzet (1899–1913), szintén nem tudott gyökeret verni, bár tartalmasan és frissen szerkesztették. Kormánypárti lap nem kellett a közönségnek.
Magyar Amerika. Newyork. 1884–1891. – Az Északamerikai Egyesült Államok magyarnyelvű hírlapi sajtójának úttörője. Löw Vilmos szerkesztette Mogyorósi Árkád társaságában. A magyar emigránsok már 1853-ban megpróbálkoztak azzal, hogy az Unió területén magyar lapot alapítsanak, de kísérletük nem sikerült. Harminc év mulva már annyi kivándorolt magyar verődött össze az Egyesült Államokban, hogy egyesületeket szervezhettek s megindíthatták a Magyar Amerikát. A nemzeti szellemű hirközlöny egyik szerkesztője Löw Lipót szegedi rabbi fia volt; társa, Mogyorósi Árkád, valamikor ferencrendi szerzetestanár az érsekújvári gimnáziumban. Mind a ketten kitűnően megtanultak angolul; Löw Vilmos a magyar költőket kiváló művészi érzékkel fordította angolra.
Magyar Szalon. Budapest, 1884–1918. – Képes havi folyóirat Fekete József és Hevesi József szerkesztésében és kiadásában. Előkelő megjelenésű füzeteibe tekintélyes írók dolgoztak: Ábrányi Emil, Benedek Elek, Beniczkyné Bajza Lenke, Jókai Mór, Kiss József, Mikszáth Kálmán, Palágyi Lajos, Radó Antal, Reviczky Gyula, Szabó Endre, Szász Károly, Tolnai Lajos, Vajda János és mások. Nemcsak a szépíróknak, hanem a tudósoknak is helyet adott díszesen kiállított évfolyamaiban. Szerkesztői maguk köré akarták gyűjteni «a magyar irodalom és művészet elsőrendű tekintélyeit», hogy segítségükkel kiszorítsák az országból a külföldi illusztrált folyóiratokat. (Később Rudolf trónörökösnek is megjelent egy vadász-tárcája a folyóiratban; ezt az irodalmi eseményt a kormánypárti és ellenzéki sajtó egyforma elragadtatással vette tudomásul. Kitörő örömmel állapították meg, hogy a trónörököstől a M. T. Akadémia tagjai is tanulhatnának magyar stílust; a királyfi úgy ír magyarul, mintha Debrecenben járt volna iskolába. A senkitől sem sejtett valóság az volt, hogy Hevesi József szerkesztő a bécsi főudvarmesteri hivataltól megszerezte a trónörökös egyik családi használatra szánt kéziratát s a német vadász-visszaemlékezéseket átdolgozta magyarra.)
Magyar Zsidó Szemle. Budapest, 1884-től. – Az egyetlen magyarnyelvű zsidó tudományos folyóirat a XIX. században. Bacher Vilmos és Bánóczi József indították meg, 1891-től Blau Lajos és Mezey Ferenc szerkesztették. Közleményeinek alaposságában versenyzett a legkitűnőbb külföldi izraelita folyóiratokkal. A magyar irodalmi vonatkozásokat állandóan figyelemmel kísérte, a középkori és újkori héber költők verseiből számos fordítást közölt. Néhány jeles munkatársa: Alexander Bernát, Goldziher Ignác, Kardos Albert, Kármán Mór, Kecskeméti Lipót, Kohn Sámuel, Kunos Ignác, Löw Immánuel, Makai Emil, Marczali Henrik.
Irodalom. Budapest, 1887. – Hetenkint kétszer megjelenő szépirodalmi és kritikai közlöny Tolnai Lajos szerkesztésében és kiadásában. Az Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagjait s általában a tudományos élet konzervatívabb szellemű vezetőit kíméletlenül támadta. A nagytehetségű szerkesztő szívében fojtott indulat lappangott, lelke tele volt kártevő hajlammal, a holtakat és az élőket egyformán meghurcolta. Felfogása szerint Arany János jóravaló középszerűség, Kemény Zsigmond unalmas író, Madách Imre jogtalanul dícsért kísérletező; Gyulai Pál, Beöthy Zsolt, Heinrich Gusztáv, Riedl Frigyes csekély tehetségű vagy éppen tehetségtelen kapaszkodók és utánzók. Csak egy nagy író és tudós van a tehetségekben szegény Magyarországon: Tolnai Lajos. A folyóiratot maga a szerkesztő írta tele. Egyetlen jobbnevű munkatársa volt: Palágyi Menyhért. A tanítvány a hetvenkedő kritika fennhéjázó stílusában versenyzett mesterével. Tudás és ötletesség fonódott mindkettőjük fejtegetéseibe, a haszontalan személyeskedések mellett sok korjellemző igazságot is mondtak.
Katolikus Szemle. Budapest, 1887-től. – A folyóiratot a Szent István-Társulat indította meg a katolikus világnézetű tudomány, irodalom és kritika művelésére. Szerkesztői: Kisfaludy Árpád Béla, utóbb Mihályfi Ákos. A folyóirat rendszeres szépirodalmi kritikája a millennium után Bartha József munkásságával kezdődött. A Katolikus Szemle nagy hatást tett olvasóközönségére, előfizetőinek száma évről-évre nőtt, elterjedésével csak a Természettudományi Közlöny vehette fel a versenyt.
Keresztény Magyarország. Budapest, 1887–1894. – Politikai hetilap Clair Vilmos szerkesztésében. «Programmunk a lapunk címe. Küzdelem a keresztény vallás-erkölcsök, a keresztény társadalom és a keresztény tőke érdekében. A keresztény tőke századok óta fájdalmasan nyög a zsidó tőke lidércnyomása alatt. Hazánk iparát, kereskedelmét, földművelését, az irodalom és művészet minden ágát, a közszellemet, szóval mindazt, ami állami és társadalmi jólétünk biztosítékát képezné, korlátlanul uralja a zsidó tőke. Olyan lapot adunk a keresztény nagyközönség kezébe, amelyet a családfő minden aggály nélkül vihet be házi szentélyébe s a nő pirulás, a gyermek veszély nélkül olvashat.» Az antiszemita közlöny néhány nevesebb munkatársa: Degré Alajos, Gyürky Ödön, Inczédi László, Istóczy Győző, Kemechey László, Luby Sándor, Reviczky Gyula, Rudnyánszky Gyula, Szemnecz Emil, Sziklay János, Verhovay Gyula.
Magyar Szemle. Budapest, 1888–1906. – Szépirodalmi hetilap. Első szerkesztője Rudnyánszky Gyula volt, 1890-től Kaposi József szerkesztette. A katolikus közönség számára készült, de azért a papság álláspontjától független felfogással tárgyalt minden irodalmi kérdésről; hevesen küzdött a naturalizmus rombolásai ellen, egy táborba gyüjtötte a keresztény szellemű írókat. Kiadója, Kaczvinszky Lajos fővárosi háztulajdonos, nem nyerészkedési szándékból tartotta fenn a lapot, hanem nemes kedvtelésből. Ritkán volt több előfizetője ezernél, minden évben jelentékeny összegeket áldozott nyomdai költségekre és írói tiszteletdíjakra. (Az ötvenkét szám előállítása nyolcezer forintba került évenkint, az előfizetési díjakból hatezer forint folyt be.) Ismertebb munkatársai a millennium koráig: Andor József, Bán Aladár, Benedek Aladár, Büttner Júlia, Büttner Lina, Dalmady Győző, Endrődi Sándor, Erdélyi Zoltán, Gáspár Imre, Gyürky Ödön, Hevesi Sándor, Horváth Cyrill, Inczédi László, Jánosi Gusztáv, Kemenes Ferenc, Kincs István, Komjáthy Jenő, Krudy Gyula, Murai Károly, Prohászka Ottokár, Somló Sándor, Szávay Gyula, Sziklay János, Szulik József, Tarczai György, Torkos László, Váradi Antal, Vértesi Arnold. Az Akadémiával és a Kisfaludy-Társasággal szemben a Magyar Szemle ellenséges álláspontot foglalt el: «Az Akadémia alatt ma már minden elfogulatlan ember olyan testületet ért, amely nagy hasznot tenne az országnak, ha valamelyik szép napon megszűnnék.» (1890.) Gyulai Pál «szerepe káros az irodalomra; akinek személye nem tetszik, annak munkája sem tetszik neki. Az érdemet nem a munka, de személy szerint osztja. Ő az irodalmi személyeskedések apja!» (1892.) A Petőfi-Társaságról sem volt a folyóiratnak jó véleménye. «Jókainak nagy hibája, hogy a Petőfi-Társaság élére állt, de a társasággal egy csöppet sem törődik. Legfőbb kegyét abban szokta éreztetni a Petőfistákkal, hogy felolvassa valamelyik regényének egy-egy fejezetét, mely már egy nappal előbb megjelent a Nemzet és németül a Pester Lloyd tárcájában. Így azután nem csoda, hogy a Petőfi-Társaság csak azokra a 10–12 éves kisasszonykákra hat, akik ülésein megjelennek, de az életben, a társadalomban, sőt még magában az irodalomban is alig van nyoma.» (1889.)
Petőfi-Múzeum. Kolozsvár, 1888–1894. – Folyóirat Petőfi Sándor életének és munkásságának megvilágítására. Ferenczi Zoltán szerkesztésében jelent meg.
Protestáns Szemle. Budapest, 1889-től. – A folyóiratot a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság indította meg a keresztyén világnézetű tudomány, irodalom és kritika művelésére. Szerkesztői: Kenessey Béla, utóbb Szőts Farkas. A folyóirat világosan tükrözte a magyar protestántizmus szellemi képét; tanulmányaiban, tárcáiban, szemléiben, kritikáiban előbbrevitte a tudományt és az irodalmi bírálatot.
A Hét. Budapest, 1890–1924. – Szépirodalmi hetilap. Megalapításától 1919-ig Kiss József szerkesztette, azután meg-megszakadt kiadása. Borítéklapján címképet is adott: szabadelvű mágnások, bőkezű kapitalisták, filoszemita politikusok és divatos színésznők arcképeit. Ismertebb munkatársai a millennium koráig: Alexander Bernát, Ambrus Zoltán, Ábrányi Emil, Ágai Adolf, Bársony István, Bródy Sándor, Czóbel Minka, Dóczy Lajos, Endrődi Sándor, Feleki Sándor, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Herman Ottóné, Hock János, Ignotus Hugó, Jókai Mór, Justh Zsigmond, Kabos Ede, Kozma Andor, Kóbor Tamás, Lenkei Henrik, Makai Emil, Mikszáth Kálmán, Palágyi Lajos, Pekár Gyula, Petelei István, Szabolcska Mihály, Szabó Endre, Szabóné Nogáll Janka, Szalay Fruzina, Szomaházy István, Szomory Dezső, Tolnai Lajos, Tóth Béla, Vértesi Arnold, Vészi József, Zempléni Árpád, Zichy Géza. A belső munkatársak részint Heine, részint Anatole France hangján szellemeskedtek. Az egyik kritikai előkelőség Beniczkyné Bajza Lenke legújabb regényének ismertetése közben jelzi, hogy a regény hősnője szerelmi csalódásai után elemészti magát; azután így folytatja: «Kis Désirée, térj meg halottaidból és légy az enyém. Az öröm ugyan nem olyan egyenes, mint az istenbenboldogult Apollóé volt, de ő halott és én élek. Ich lebe und bin stärker, alls alle Toten sind. Csókollak, ha tartja kedved; ütlek, ha tartja kedvem; de szeretni foglak szívből, cigánymódra, megfontolás nélkül. Ami honoráriumot ezért a cikkért kapok, elmegyünk Kugler cukrászhoz, gyöngy-életet élünk. És ha a te hideg, szőke mamáddal találkozunk, köszönünk neki.» (Ignotus, 1892.) A másik belső munkatárs Éjjeli madarak című vezércikkében tajtékzó támadást intéz a katolikus egyház ellen, emlegeti a fekete reverenda álnokságát, a szent férfiak huhogását, a sötétség fegyvereit s megfenyegeti a papságot, hogy kár lesz kockára tenni mozgolódásukkal a zsíros plébániákat: «Jó lesz nem túlságos önérzetesen ütögetni jóltáplált gyomrukat, jó lesz magányos órákban prédikáció-fogalmazás közben arra gondolni, hogy az ő erősségük csak olyan, mint az elkényeztetett gyermeké, aki csak addig zsarnokoskodik, amíg szeretik. Félek, nagyon félek, hogy az állam, miután hiába akarta szép szóval kapacitálni a rikoltozó gyermeket, hogy adja vissza a kezébe került sétabotot, ha nem tudja a kezéből úgy kivenni, hogy ne fájjon neki, egyszer majd félreveti a gyermek-kímélést és ugyancsak megmarkolja ott, ahol éri. Mert sokan, sokan vagyunk már mi hitetlenek, akik édeskeveset veszítünk a szentegyházzal és akik egy cseppet sem keseregnénk azon, ha egy szép napon megindulna a fekete áradat ki az országból.» (Ambrus. Zoltán. 1893.) Ez a stílus iskolát teremtett nemcsak a fővárosi sajtóban, hanem a vidéki hírlapirodalomban is. A Hét rettegett ítélőszékké lett, a későbbi Nyugat előtt ő tört utat kötekedő hangjával. A maga szempontjából méltán ünnepelte meg fennállása tíz éves fordulóját 1899 végén. Ez alkalommal Kiss József, a szerkesztő és kiadó, büszkén tekintett vissza addig végzett munkájukra: «Eszembe jut a mesebeli csodahajó. Úgy rémlik nekem, mintha én volnék a hajó kapitánya és a hajó hídjáról messzehangzó szócsövön osztanám a parancsot: Legénység a födélre, mind aki van! Lobogót az árbocokra! Új tengerekre indulunk! A nagy ismeretlenbe!» (A lapot, úgymond, eleinte Ambrus Zoltánnal állították össze a Korona-kávéházban; a lap voltaképen az írók számára készült, nem a közönségnek, annyira más volt a stílusa és témaköre; később a Centrál-kávéházba mentek át, ott írták össze éjjelenkint a megjelenő számokat.) A jubiláris számban egy szegedi ujságíró, Ujlaki Antal, megvilágította a Hét jelentőségét a vidéki sajtó szempontjából: Kiss József folyóirata eszméket küld a pókhálós vidéki szerkesztőségekbe; a vidéki ujságírók buzgón lapozgatják a Hetet, hogy fölemeljék hétköznapiságukat a fővárosi folyóirat hangulatához, gondolataihoz, nyelvéhez. (Ady Endre is a Hét világából indult ki, mint vidéki ujságíró, csakhogy még külső munkatársnak sem tudott bejutni Kiss József lapjához. A Hét 1900. évf. január 14.-iki számában ezt üzente neki a szerkesztő: «A. E. A versek nem felelnek meg. Tekintse ezt az ítéletet annak a súlynak, mely alatt a pálma fejlődni szokott.»)
Ethnographia. Budapest, 1891-től. – A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata. Herrmann Antal és Katona Lajos szerkesztésében indult meg. Néptudományi közleményein kívül irodalomtörténeti vonatkozású cikkeket is közölt, a magyar népköltészet kutatásában különösen sok szolgálatot tett a tudománynak.
Élet. Budapest, 1891–1895. – Szépirodalmi és kritikai folyóirat. Tíz fiatal író kiadásában jelent meg, szerkesztője Katona Lajos volt. A tehetség és haladás jelszavával indult útnak; később, amikor Vikár Béla szerkesztette, a liberalizmus erősítését tűzte ki célul. «Egymás ellen uszítottak bennünket a katolikus papok és mi marakodtunk. Ezt akarja megakadályozni az Élet.» A harcias filoszemita folyóirat buzgóbb munkatársai a szépírók és szépirodalmi kritikusok közül: Ágai Adolf, Bodnár Zsigmond, Bródy Sándor, Endrődi Sándor; Gerő Ödön, Jancsó Benedek, Kabos Ede, Kozma Andor, Lenkei Henrik, Makai Emil, Palágyi Lajos, Radó Antal, Silberstein-Ötvös Adolf, Szabó Endre, Vajda János.
Irodalomtörténeti Közlemények. Budapest, 1891-től. – Negyedévi folyóirat a M. T. Akadémia kiadásában. Egy-egy évfolyamát ötszáz példányban állította elő az Athenaeum részvénytársaság nyomdája. (Egy ív nyomása a szedéssel, papirossal és minden egyéb nyomdai költséggel együtt 26 forintba került.) A folyóirat első szerkesztője Ballagi Aladár volt, 1893-tól Szilády Áron szerkesztette. Értekező cikkeivel és adattári közléseivel nagy szolgálatokat tett a magyar tudománynak. Nevesebb munkatársai legelső évfolyamaiban: Angyal Dávid, Bayer József, Ferenczi Zoltán, Hegedűs István, Heinrich Gusztáv, Horváth Cyrill, Kardos Albert, Négyesy László, Sebestyén Gyula, Széchy Károly, Váczy János.
Magyar Hirlap. Budapest, 1891-től. – Politikai napilap. Horváth Gyula alapította, munkatársai kiváló publicisták, zsurnaliszták és szépírók voltak. A szerkesztőség a hatvanhetes politika alapján állt, de nemzeti felfogását a kormánnyal szemben is érvényesítette. Ez a lap készítette elő a nyugatos talajt a Budapesti Napló számára. Ignotus ide írta vezércikkeit már huszonkét éves korában, 1891-ben.
Magyar Géniusz, Budapest, 1892–1903. – Szépirodalmi képes hetilap Hevesi József és Karczag Vilmos szerkesztésében. A hódoló tekintélytisztelet jegyében indult meg, a legelőkelőbb szalonok közlönye óhajtott lenni, előzékenyen magasztalta a királyi hercegeket, mágnásokat, püspököket, főrendeket, képviselőket. Lojális buzgósága jól megfért azzal, hogy munkatársait a zsidó írók és liberális keresztények közül válogatta ki. Megindulása idején Abonyi Árpád, Ábrányi Emil, Beniczkyné Bajza Lenke, Dóczy Lajos, Feleki Sándor, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Ignotus Hugó, Kabos Ede, Kozma Andor, Makai Emil, Palágyi Lajos, Radó Antal, Rákosi Viktor, Szabó Endre, Szabolcska Mihály, Tolnai Lajos, Vajda János, Vészi József voltak a buzgóbb munkatársai. Később a folyóirat Gellért Oszkár és Osvát Ernő szerkesztésében egészen más szellemű szépirodalmi és kritikai közlönnyé alakult át. 1903-ban Cholnoky Viktor, Elek Artur, Fenyő Miksa, Kabos Ede, Kaffka Margit, Kemény Simon, Nagy Endre, Szini Gyula dolgoztak füzeteibe. Itt alakult ki a Nyugat későbbi írócsoportjának első tömbje.
Hazánk. Budapest, 1893–1905. – Politikai napilap. Bernát István szerkesztésében indult meg konzervatív nemzetvédelmi célokból. A földbirtokosság érdekeit védelmezte, de a vidék gazdaközönsége nem támogatta eléggé.
Herkó Páter. Budapest, 1893–1915. – Képes heti élclap. Az egyházpolitikai harcok idején Markos Gyula indította meg és szerkesztette katolikus szellemben, antiszemita iránnyal. Amilyen szeretetreméltó filozófusok voltak a Borsszem Jankó zsidó alakjai, annyira visszataszító színben mutatta be a Herkó Páter a maga városi és falusi zsidóit.
Kakas Márton. Budapest, 1894–1914. – Negyvennyolcas párti képes heti élclap. Alapította és Sipulusz néven szerkesztette Rákosi Viktor. Céltudatosan irányított, eredeti humorú lap volt.
Magyarország. Budapest, 1893-tól. – Politikai napilap. Holló Lajos alapította Inczédi László és Lovászy Márton társaságában a függetlenségi és negyvennyolcas eszmék támogatására. Főerőssége ragyogótollú publicistája, Bartha Miklós volt. Nem reggel jelent meg, hanem este; ez az újítása nagy előnynek bizonyult a többi ujsággal szemben.
Uj Idők. Budapest, 1895-től. – Szépirodalmi képes hetilap. Kiadója, a Singer és Wolfner könyvkereskedő-cég, a nemzeti érzésű művelt középosztálynak szánta a folyóiratot; szerkesztője, Herczeg Ferenc, maga köré vonta legkiválóbb írótársait; a leleményesen szerkesztett, gazdagon illusztrált hetilap a magyar hölgyközönség rendkívül kedvelt közlönye lett. Nevesebb munkatársai a megindulás első idejében: Bársony István, Benedek Elek, Bródy Sándor, Czóbel Minka, Endrődi Sándor, Gárdonyi Géza, Gyarmathy Zsigáné, Herman Ottóné, Mikszáth Kálmán, Móra István, Murai Károly, Pekár Gyula, Pósa Lajos, Rákosi Viktor, Sebők Zsigmond, Szabolcska Mihály, Szabóné Nogáll Janka, Szalay Fruzina, Szomaházy István, Tábori Róbert, Thury Zoltán, Vajda János, Werner Gyula.
Alkotmány. Budapest, 1896–1919. – Politikai napilap. Molnár János apát, országgyűlési képviselő alapította a katolicizmus érdekeinek védelmére. Az egyházpolitikai harcok irányításában gróf Zichy Nándorral együtt vezető szerepe volt, közös erővel megszervezték a néppártot, csatasorba állították a katolikusokat a liberális kormány ellen. Bonitz Ferenc szerkesztette.
Budapesti Napló. Budapest, 1896–1918. – Politikai napilap. Vészi József, a Pesti Napló szerkesztője, 1896 őszén egész szerkesztőségével megvált régi lapjától s szabadelvű szellemben indította útnak új lapját. A Budapesti Naplónak Vészi József vezércikkein kívül különösen az adott jelentőséget, hogy teljes erejével odaállt a legmodernebb írói törekvések mellé. Munkatársai a hírlapi sajtóban ugyanazt az irányt szolgálták, amelyért Kiss József folyóirata küzdött. Vészi József és Kabos Ede a XX. század elején ebben a nyugatos szellemű napilapban növelték naggyá Ady Endre hírét már a Nyugat megindulása előtt. A zsurnaliszta elevenséget Braun Sándor felelős szerkesztő vitte bele a korszerűségtől visszhangzó rovatokba.
Magyar Kritika. Budapest, 1897–1899. – Kritikai folyóirat Benedek Elek szerkesztésében. Havonkint kétszer jelent meg, függetlenül minden kiadótól és irodalmi testülettől. Függetlenségét jól felhasználta: harciasan bírált minden új könyvet. Bár ügyes kritikusai voltak, nem akadt megfelelő számú előfizetője. (Mindjárt megindulásakor Ignotus a következőket írta a Hét hasábjain: «Minek oda kritika, ahol nincs mit kritizálni? Irodalomhoz kettő kell: író, aki ír, és olvasó, aki olvas». Az írók nem élnek meg a könyvírásból, ezért újságírók lesznek, az ujságok pedig «nem tűrnek meg egy komolyabb szót, mivelhogy mit ért abból a falusi jegyző?» A folyóiratokat «csak a lányos apák abonnálják a kisasszonykáik számára, a leánykáknak pedig huszár kell, aki szalutál, gróf, aki lovagol, jogász, aki táncol, de nem ember, aki gondolkodik. A költő nem lehet el visszhang, biztatás, tanítványok és ellenfelek nélkül.»)
Szerkesztők:
Abafi Lajos, Ábrányi Kornél, Ágai Adolf, Ballagi Aladár, Bartók Lajos, Beöthy Zsolt, Csernátony Lajos, Gyulai Pál, Hevesi József, Heinrich Gusztáv, Istóczy Győző, Jókai Mór, Jósika Kálmán, Kenedy Géza, Kiss József, Neményi Ambrus, Rákosi Jenő, Szana Tamás, Szarvas Gábor, Szilády Áron, Toldy István, Tolnai Lajos, Vadnai Károly, Verhovay Gyula és Vészi József életéről és munkáiról: a későbbi fejezetekben.
BÖSZÖRMÉNYI LÁSZLÓ (1824–1869), a Magyar Ujság szerkesztője. Szabolcsmegyei ügyvéd volt, negyvennyolcas honvédtiszt. A nagykállói kerület 1865-ben szélsőbaloldali programmal választotta képviselővé; 1868-ban Kossuth Lajos leveleinek lapjában való közléséért egy évi elzárásra ítélték. Negyvenöt éves korában halt meg fogságában. Elhúnyta után a függetlenségi párt elkeseredetten támadta gróf Andrássy Gyula miniszterelnököt és Horvát Boldizsár igazságügyminisztert.
CSÁVOLSZKY LAJOS (szül. 1841. június 3. Buják, Nógrád megye; megh. 1909. március 13. Budapest), az Egyetértés szerkesztője. Hírlapírói pályáját Csernátony Lajos oldalán kezdte, az Ellenőr vezércikkírója volt, kíméletlen gyanúsításokkal hadakozott a Deák-párt ellen. Tisza Kálmán balközépi politikájától később átpártolt a függetlenségi és negyvennyolcas csoporthoz, szívósan támadta a Tisza Kálmán mellé sorakozó hatvanhetes kormánypártot, népszerűsége egyre nőtt. 1872-től kezdve a képviselőház tagja, az Egyetértés megindulása után közéleti hatalmasság, üzleti vállalkozásaiban amerikai sikerű tehetség. Nagyalakú ellenzéki ujságját igen ügyesen szerkesztette, mint laptulajdonos kiadó semmi befektetést nem sajnált vállalatától, az Egyetértést évtizedekig méltán tekintették a liberális Kossuth-párti politika középpontjának. Merész üzletkötései miatt az 1890-es években lassankint tönkrement, szédületes emelkedését helyrehozhatatlan zuhanás követte. 1899-ben megvált az Egyetértés szerkesztésétől, visszavonult a parlamenti élettől. Hatvannyolc éves korában halt meg.
LÉGRÁDY KÁROLY (szül. 1834. Pest; megh. 1903. november 27. Budapest), a Pesti Hirlap szerkesztője, országgyűlési képviselő. Mint nyomdatulajdonos, lapalapító és könyvkiadó áldozatokra kész, tevékeny vállalkozó; mint lapvezér kitünő érzékű zsurnaliszta. A Pesti Hirlapot 1878-tól kezdve munkatársainak ügyes megválogatása és beosztásának elevensége a közönség kedvelt ujságjává tette. A főszerkesztő-laptulajdonos a szabadelvű kormánypárt politikáját támogatta; publicisztikai érvelésének különösen a főváros polgárságára volt nagy hatása. Hatvankilenc éves korában halt meg. Fiai, Légrády Imre és Légrády Ottó, a XX. században továbbfejlesztették atyjuk irodalmi vállalatait.
NAGY MIKLÓS (szül. 1840. május 30. Torda; megh. 1907. július 10. Budapest), a Vasárnapi Ujság szerkesztője. Erdélyi református nemesi családból származott, iskoláit Kolozsvárt és Pesten végezte, korán bekerült a Vasárnapi Ujság belső munkatársai közé, Pákh Albert halála után 1867-ben átvette a népszerű hetilap szerkesztését. Szerkesztői működését a komoly irodalom áhítatos tisztelete s valami felülmúlhatatlan ügybuzgalom jellemezte. Négy évtizedre terjedő szerkesztése idején a Vasárnapi Ujságot tartalmában is, képanyagában is magas szinvonalra emelte, a legkitűnőbb írók dolgoztak folyóiratába, értékes illusztrációk díszítették minden számát. A nép számára alapított hetilapból a művelt magyar családok szépirodalmi és ismeretterjesztő közlönye lett. Jókai Mór oldalán Nagy Miklós szerkesztette Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban És Képben című hatalmas sorozat magyar köteteit; feladatának itt is kitűnően megfelelt. Hatvanhét éves korában halt meg.
SZABOLCSI MIKSA (szül. 1857. augusztus 27. Nyirtura, Szabolcs megye; megh. 1915. június 17. Balatonfüred), az Egyenlőség szerkesztője. Rabbinak készült, de a hírlapíráshoz nagyobb hivatást érzett. A tiszaeszlári zsidópör idején olyan szenvedélyes cikkekben védte hitsorsosait a vérvád ellen, hogy élete is veszélyben forgott. Az európai sajtó nagy része az ő Pester Lloydba írt cikkei alapján tájékozódott a tiszaeszlári vérvád fordulatairól. Mint az Egyenlőség szerkesztőtulajdonosa, elszántan küzdött minden zsidó ügyért s az egész hazai publicisztikába belevitte azt a felfogást, hogy a zsidóságot Magyarországon nem fajnak, hanem vallásfelekezetnek kell tekinteni. A keresztény-zsidó házasságok törvénybe-iktatásának megvalósítása, az izraeliták névmagyarosításának ügye, az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat szervezése különösen sokat köszönhetett ügybuzgalmának. Ötvennyolc éves korában halt meg. Elhúnyta után fia, Szabolcsi Lajos, vette át az Egyenlőség szerkesztését.
SZEMNECZ EMIL (szül. 1859. Balatonszemes, Somogy megye; megh. 1918. november 24. Budapest), a Magyar Állam szerkesztője. Katolikus hittudományi tanulmányokat folytatott, utóbb a honvédség kötelékében mint tényleges tiszt szolgált, a katonaságtól való megválása után Verhovay Gyula Függetlenségének munkatársa volt, egy időben országgyűlési képviselő antiszemita programmal. 1890-ben átvette a Magyar Állam felelős szerkesztőségét s megtartotta azt a lap megszűnéséig, 1908-ig. Ettől kezdve egy kis állami hivatalban dolgozott. Neve a leggyűlöltebbek egyike volt a liberális körökben, elveiért több párbajt kellett vívnia, egyik cikkéért 1894-ben nyolc havi államfogházra ítélték. Az egyházpolitikai harcok idején sikerült lapját föllendítenie, de az Alkotmány megalapítása elsorvasztotta a Magyar Államot. Ötvenkilenc éves korában halt meg.
TÖRS KÁLMÁN (szül. 1843. Rimaszombat, Gömör megye; megh. 1892. augusztus 31. Budapest), az Életképek szerkesztője, a Petőfi-Társaság tagja. Ügyvédi oklevelének megszerzése után a Hon szerkesztőségében dolgozott, később az Egyetértés és Pesti Hirlap munkatársa volt, 1878-tól kezdve öt cikluson át Szentes városát képviselte az országgyűlésen függetlenségi és negyvennyolcas programmal. Politikai cikkein kívül számos költeménye, elbeszélése, történeti és irodalmi vonatkozású cikke jelent meg, tót népdalokat fordított magyarra, lapokat szerkesztett, sajtó alá rendezte Déryné emlékiratait. Negyvenkilenc éves korában halt meg.
URVÁRY LAJOS (szül. 1841. december 31. Lupinjak, Varasd megye; megh. 1890. május 8. Budapest) országgyűlési képviselő, a Pesti Napló szerkesztője. Negyvenkilenc éves korában halt meg. Az 1860-as évek végétől kezdve valóságos nagyhatalom volt a főváros hírlapírói életében, előkelő politikusok keresték a barátságát, a hatvanhetes pártot a hivatásos ujságíró leleményességével támogatta. Mikor az írók és hírlapírók a kiegyezés után társaságba tömörültek, őt választották meg elnökükké. (Ez az első magyar újságírói egyesület a Nemzeti Színház bérházában gyűlésezett, de tagjai szívesebben időztek a Pannoniaszálló kávéházában és a Szikszay-vendéglőben.)
A magyarnyelvű hírlapirodalom 1880-ban ünnepelte meg fennállásának századik évfordulóját. Száz év leforgása alatt – 1780 január 1-tól 1879 december 31-ig – 1461 magyarnyelvű hírlap és folyóirat indult meg. Ezek közül a legtöbb a következő helyeken jelent meg: Budapest 832, Kolozsvár 57, Debrecen 31, Eger 28, Kassa 23, Bécs 20, Szeged 18, Pozsony 17, Pécs 16, Esztergom 15. A következő évtizedekben egyes városok időszaki sajtója, a magyarosodás rohamos terjedésével, hatalmasan előretört. (Arad, Nagyvárad, Temesvár.)
Az ország területén 1882-ben 412 magyarnyelvű hírlap és folyóirat jelent meg: 182 Budapesten, 230 vidéken. (Kolozsvárt 17, Debrecenben 8, Egerben 8, Nagyváradon 7, Temesvárt 7, Győrött 6, Kassán 6, Székesfehérvárt 6, Esztergomban 5, Pécsett 5, Szolnokon 5, Szombathelyen 5, Aradon 4, Miskolcon 4, Pozsonyban 4, Szabadkán 4, Szegeden 4, Ungvárt 4 volt a magyarnyelvű időszakos sajtótermékek száma.) Azonkívül megjelent még az országban, nem számítva a nyolc horvát megyét, 174 idegennyelvű hírlap és folyóirat; ezek közül német 104, szláv 42, román 22, olasz 3, francia 2, héber 1. – A nevezetesebb napilapok, szépirodalmi folyóiratok és irodalmi vonatkozású tudományos közlönyök 1882-ben a következők voltak. – Akadémiai Értesítő, szerk. Fraknói Vilmos, 42. évf. – Religio, szerk. Breznay Béla, 42. évf. – Pesti Napló, szerk. Urváry Lajos, 33. évf. – Vasárnapi Ujság, szerk. Nagy Miklós, 29. évf. – Protestáns Egyházi És Iskolai Lap, szerk. Ballagi Mór, 25. évf. – A Hon, szerk. Jókai Mór, 20. évf. – Fővárosi Lapok, szerk. Vadnai Károly, 19. évf. – Magyarország És A Nagy világ, szerk. Molnár Antal, 18. évf. – Századok, szerk. Szilágyi Sándor, 16. évf. – Magyar Állam, szerk. Lonkay Antal, 15. évf. – Ellenőr, szerk. Hindy Árpád, 14. évf. – Uj Magyar Sion, szerk. Zádori János, 13. évf. – Keresztény Magvető, szerk. Péterfi Dénes és Kovács János, 12. évf. – Magyar Nyelvőr, szerk. Szarvas Gábor, 11. évf. – Budapesti Szemle, szerk. Gyulai Pál, 10. évf. – Egyetértés, szerk. Csávolszky Lajos, 9. évf. – Erdélyi Múzeum, szerk. Finály Henrik, 9. évf. – Figyelő, szerk. Abafi Lajos, 7. évf. – Magyar Könyvszemle, szerk. Csontosi János, 7. évf. – Egyetemes Philologiai Közlöny, szerk. Heinrich Gusztáv és Ponori Thewrewk Emil, 6. évf. – Képes Családi Lapok, szerk. Komócsy Lajos, 4 évf. – Koszorú, szerk. Szana Tamás, 4. évf. – Pesti Hirlap, szerk. Kenedy Géza, 4. évf. – Függetlenség, szerk. Verhovay Gyula, 3. évf. – Ország-Világ, szerk. ifjabb Szinnyei József, 3. évf. – Budapesti Hirlap, szerk. Csukássi József és Rákosi Jenő, 2. évf.
1898-ban 905 magyarnyelvű és 183 nem-magyarnyelvű hírlap és folyóirat volt az országban. A magyarnyelvűek közül politikai napilap 44, szépirodalmi lap 30, élclap 10, ifjúsági lap 10. A nem-magyarnyelvűek közül német lap 122, tót 20, román 17, szerb 17. – Az időszakos sajtó termékeinek vizsgálatát teljes mértékben megkönnyítette a Magyar Nemzeti Múzeum 1889-ben megnyílt hírlapkönyvtára. Ezt a múzeumi osztályt idősebb Szinnyei József páratlan ügybuzgalma teremtette meg a közoktatásügyi minisztérium segítségével.
Az 1870-es évek végén egy hírlapíró havi fizetése átlag ötven forint volt. Egy-egy novelláért a jobbnevű íróknak öt forintot fizettek a szerkesztők. Mikszáth Kálmán már országoshirű író volt, mikor a Légrády-Testvérek havi száz forint fizetéssel díjazták a Pesti Hirlap szerkesztőségében, de ez az összeg 1882-ben gondtalan megélhetést biztosított egy szerényebb igényű úri családnak. Mikor később javultak az írói tiszteletdíjak, a Pesti Hirlap kiadói ötven forintot is adtak Mikszáth Kálmán egy-egy cikkéért; de ez kivételes nagyságú díjazás volt. A legtöbb lap még a század végén sem fizetett többet tíz-húsz forintnál a népszerűbb írók tárcáiért.
Irodalom. – A magyarországi hírlapok és folyóiratok évi kimutatása 1861-től a Vasárnapi Ujság köteteiben, 1895-től a Magyar Könyvszemle évfolyamaiban található. Az összeállítást évtizedekig id. Szinnyei József végezte. – Szalády Antal: A magyar hírlapirodalom statisztikája 1780-tól 1880-ig. Budapest, 1884. – Fináczy Ernő: Az Egyetemes Philologiai Közlöny története. Budapest, 1897. – Sziklay János: Negyven év a magyar katolicizmus történetéből. Budapest, 1899. – Déri Gyula: A magyar ellenzéki hírlapírás története. Budapest, 1906. – Halász Imre: Egy letűnt nemzedék. Budapest, 1911. – Hóman Ottó levelei nyomán: A Philologiai Közlöny. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1911. évf. – Viszota Gyula: Az Akadémiai Értesítő 70 éves jubileuma. Akadémiai Értesítő. 1911. évf. – Révész Mihály: A Népszava negyven esztendeje. Népszava. 1912. évf. dec. 25. – Gyulai Pál: Emlékbeszédek. Két kötet. Budapest, 1914. – Kéky Lajos: Ágai Adolf. Budapesti Szemle. 1918. évf. – Pintér Jenő: A magyar nyelvtudományi folyóiratokról. Szily-emlékkönyv. Budapest, 1918. – Rákosi Jenő összes művei, 1–3. köt. Budapest, 1927. – Várady Aurél: Az erdélyi magyar sajtó az 1880-as években. Pásztortűz. 1927. évf. – Magyar ujságírás negyven éve. 1889–1929. Az ujságkiadó tisztviselők nyugdíjegyesületének kiadása. Budapest, 1929. – Révész Mihály: A Népszava története. Budapest, 1930. – Siklósi Ferenc: Az ötvenéves Egyenlőség. Magyar Kultúra. 1930. évf. – S. Szabó József: Visszapillantás a Protestáns Szemlére. Protestáns Szemle. 1932. évf. – Wünscher Frigyes szerkesztésében: Ujságíró-arcképek. Budapest, 1932. – Steiner Lenke: Ágai Adolf. Budapest, 1933.
