HERCZEC FERENC, AZ ELBESZÉLŐ.
HERCZEC FERENC, AZ ELBESZÉLŐ.
HERCZEG FERENC már 1886-ban figyelmet keltett a Pesti Hirlapban megjelent két tárca-elbeszélésével (Sphinx: A daruvári híd), de évekig nem tudott tehetségéhez mérten érvényesülni. Első próbálkozásaiban már benne rejtőztek írásművészetének későbbi jellemvonásai: a mese eleven haladása, a megfigyelés élessége, a jellemzés egyéni ereje, az előadás lüktető gyorsasága. Két katona-története közül az egyik tragikus végződésű: a daliás katonatiszt megöli felesége silány csábítóját; a másik derűs humorú: a hadgyakorlaton kötelességükről megfeledkezett huszárok pompásan kivágják magukat nehéz helyzetükből, s dorgálás helyett dícséretet kapnak táborszernagyuktól. Még nem teljesen kiforrott író egyik elbeszélésében sem, de tárgyválasztása leleményességre mutat, mert ennek a kornak az elbeszélői nem törődtek a katonai témákkal.
Valójában csak Fenn és lenn (1890) című regényével tűnt föl. Hőse, Kun Attila mérnök, meglehetősen emlékeztet Jókai Mór regényalakjaira: nevét egész Európában ismerik, szülővárosába is azért tér vissza, hogy afrikai fölfedező útjáról könyvet írjon, s a tudósvilágot megismertesse kutatásainak eredményeivel. Szerelmei meggátolják komoly munkásságában, de e nélkül is fényes karriért csinál. Bejut a főrangú társaságokba, tekintélyes képviselő lesz, lapot szerkeszt, csak amikor már a miniszteri székről ábrándozik, akkor törik ketté pályája. Leszorul a közéleti szereplés szín padáról, szerelmes női elfordulnak tőle, örökös ingadozása miatt teljesen magára marad. – A regény tele van egyéni élményekkel. A mese színtere Herczeg Ferenc szülőföldje, egyes mozzanatai az író életének költői alakba való átöltöztetései. Az arisztokrata-kastélyok, dzsentri-famíliák, politikai körök, kaszinói urak s általában a nagy vagyonukból gondtalanul élő előkelőségek világa a szerelem tükrében lép az olvasó elé. «Vajjon mi történnék, ha megcsókolná a leány ingerlően fehér nyakát?» – tűnődik a regény hőse még egyéb gondjai között is. Kun Attilának minden sikerül; vetélytársai, a fennhéjázó modorú párbaj-ficsúrok, mindaddig vereséget szenvednek vele szemben, míg végre az író jónak nem látja, hogy másirányú fordulatot adjon életének. A mese szálainak a hős alakja köré fonása, az elbeszélés ütemes menete s a társalgás könnyedsége a dolgában biztos író meglepően friss munkája.
Novelláinak már legelső gyűjteményeiben is feltűnik írói kiforrottsága. Nem vegyül bele rokonérzésével vagy ellenségeskedésével hősei életébe, érdekes történeteiket tartózkodó tárgyilagossággal mondja el. A szerelemnek majd mindegyikben döntő szerep jut. A Mutamur (1892) és a Napnyugati mesék (1894) novellái a meseszövésben, a lelki átváltozások festésében és a kompozícióban egyformán leleményes író jeles próbái. Szereti a kemény embereket, a földbirtokosokat, a katonákat, a mágnásokat, a kifürkészhetetlen lelkű leányokat és az öntudatos asszonyokat. Szerencsés órákban fogant novellái az ihletett író alkotásai, (Lószőr vitéz, A lap világa, Sziriusz.)
Gyurkovics-történeteivel rendkívüli sikert aratott. A Gyurkovics leányokban (1893) hét házasság vidám históriáját beszélte el, s bár valamennyinek egy a vége – a sikerülten nyélbeütött esküvő – mégis mulattató a regény elejétől végig. Az olvasó előre tudja, hogy a hét leány történetének azonos a vége: a szerencsés férjhez-adás; mégis kíváncsi az író találékonyságára, vajjon tud-e változatos sápot teremteni a «Beszéljen a mamával» jelmondat körül. Az élelmes mama, Gyurkovicsné, biztos kézzel irányítja gyermekei sorsát, győzhetetlenül sürög-forog a háttérben, fáradhatatlanul szövi házassági terveit, ki nem fog az eszén egyetlen udvarló sem. Az ő lányos házának nincsen problémája, ha arról van szó, hogy kiszemeljen egy alkalmas kérőt valamelyik leánya számára. Az édesanyjukkal pompásan egybehangolt leányok egyéniségüknek megfelelő módon csavarják el a férfiak fejét, mindegyik férjvadászat a jól kiszámított eljegyzéssel végződik. – A Gyurkovics-fiúk (1895) a család aranyifjaival ismerteti meg az olvasót merő vidámság az életük, csupa könnyelmű kaland. Az 1890-es évek nagyúri receptje szerint: kártya, vadászat, ivás, pénzhiány, párbaj, szerelem, asszonyszöktetés és más efféle. Léha társadalom, a munkát nem ismeri, nemes becsvágya nincs, az érdemen gúnyosan mosolyog, de az élet minden előnyét letarolja magának. A délvidéki magyaroknak és a bácskai szerbeknek ez a kereszteződése nem győz hova lenni a nagy életkedvtől, eleven eszű és virtuskodó, csak éppen az országnak nincs semmi haszna életükből. A földbirtokos, a képviselő, a huszártiszt egyformán léha figura, – Nem más a Gyurkovics-trilógia harmadik részében, a Gyurka és Sándor-kötetben (1899), fellépő két «kölyök» sem. A befejező rész is tele van tarka-barka képekkel, könnyelmű csínytevésekkel, kacagtató sorsfordulatokkal. A komikum nem annyira a semmivel sem törődő víg legények jelleméből, mint inkább a bohó helyzetekből áll elő. Az olvasó mulat a szerző korképén, azután úgyis elég oka van az elkedvetlenedésre, hogy ilyen társadalom élt az országban, ez a fajta uralkodott a közéletben, ez élvezte a nemzet munkájának gyümölcseit.
A regényírásban egyre erősödött az író fajsúlya. Tartózkodott minden moralizálástól, bár erre elég alkalma nyílt volna, mert regénymeséi többnyire kényes témák körül forogtak. – A Simon Zsuzsa (1894) hőse, az elcsábított úrilány, később férjhez megy, és sok lelki gyötrelmet szenved leánykori ballépéséért. – Szabolcs házassága (1896) egy előkelő gavallér szerelmi és családi életének története kettős házasságtöréssel és tragikus megoldásssal. – Az Idegenek között (1900) hősnője, a szilárd jellemű nevelőnő, nehéz pályája során megismerkedik az előkelő emberek aljasságával. – A honszerzőben (1904) egy gazdag földbirtokos elkártyázza ősi örökségét, hosszú éveket tölt nehéz munkában, végre újra övé lesz régi vagyona. – A Lélekrablásnak (1906) az a tárgya, hogy a feleségével lelki közösséget nem kereső férj hogyan veszti el nejét.
A Huszti Huszt (1909) irodalmi értékű kalandortörténet, ennek a méltatlanul lenézett műfajnak kitűnő magyar terméke. A rendkívül érdekes mesét éles társadalomkritika kíséri. – A fehér páva (1910) egy vidéki polgárcsalád balsorsának története. A modern kor üzleti élelmessége megbuktatja a multbanéző hagyományokat, a régi ház lakói eltűnnek a kisváros életéből. – Az Álomország (1912) a gyönyörhajhászó nagyvárosi asszonytípus és egy dúsgazdag amerikai pénzember szerelmi története a Földközi-tengeren. – Magdaléna két élete (1916) kettős elbeszélés annak bemutatására, hogy a nyomor és elhagyottság a bűnök anyja; ugyanaz a nő tiszta és boldog marad, ha jómódban nő föl.
Az arany hegedű (1916) háttere a világháború. Arató István orvostanár a harctéri járványkórházban dolgozik, felesége, Katalin, itthon vállal ápolónői munkát. Szeretik egymást, de az asszony üreslelkű teremtés, méltatlan kiváló férjéhez, szerelmi viszonyba keveredik egy jelentéktelen katonatiszttel. Arató István félreáll neje útjából, az asszonyt a maga ösvényére engedi, s feldúlt családi boldogsága után ő is megtalálja a maga lelki békéjét. A női gyarlóságot ebben a regényében kegyetlen szarkazmussal jellemezte az író. Az asszony, akit könnyelmű vére az igazi férfi oldaláról könnyedén áthajt a véletlenül előbukkanó udvarló karjába, éppen olyan pompásan megrajzolt személy, mint a hetyke kapitány, akinek hatalmas testében egy ijedt törpe lelke lakik.
Az Északi fény (1930) a bolsevizmus világába vezet, a világháborút követő forradalmak idejét és a kommunizmus magyargyűlölő mocsarát mutatja be. Nemcsak érdekes történet, hanem eleven korrajz is. Az író belevilágít az ország lelkébe, s biztos lélekismerettel lépteti elénk a fölfordult társadalom álnok embertípusait. Hőse, Gál Sándor, csatlakozik a bolsevistákhoz, az egyik forradalmi törvényszék elnöke lesz, s az ellenforradalom diadalra jutásakor silány kalandortársaival együtt súlyosan meglakol.
Történeti regényei közül a Pogányok (1902) meséje az árpádkori magyarok világába vezet. A nemzet egy része Szent István király halála után fölkel a keresztény papok és a német jövevények ellen, ezeknek a küzdelmeknek hőse Alpár besenyő vezér. Alpárt keresztény papnak nevelték, a besenyő ifjúból Márton kanonok lett, de a magyar puszta később magához ragadja. A pogány fölkelők élére áll, s amikor nehéz küzdelem után legyőzik, híveivel együtt kivonul Magyarországból. Fájdalmas emlékek kísérik. Annak idején beleszeretett Ajtony vezér leányába, Zenóbiába, de a besenyők úrnője, Seruzád asszony, megölette Zenóbiát. A szerelmes Alpár ezzel a mély sebbel távozik a havasalföldi besenyőkhöz. A regény a szerencsés ihletésű elbeszélő munkák közé tartozik. Az író gondos forrástanulmányokat végzett a történeti kutatások eredményeit lelkiismeretesen felhasználta, s szívvel-lélekkel beleélte magát a Szent István-korabeli pogány magyarság életébe. Pusztai képei, harci leírásai, nyelvének régies vonásai művészi erejűek. Különösen megkapó az a lélekfestő részlet, amikor feltárja, hogyan változik Alpár keresztény papból pogány vezérré.
A királyné futárja (1909) a nagy francia forradalom korába helyezett történet. A Szentgály András édesbús szerelmi történetéhez fűzött mese bővelkedik érdekes jelenetekben. A francia udvari életet és a lázadó néptömeg vadságát egyforma színező erővel mutatja be az író.
A hét sváb (1916) hősei – a délvidéki németek – az 1848-as szabadságharc idején vérük hullásával csatolják sorsukat a magyarsághoz. Elhatározásukban fajuk hálája nyilvánul meg azért, hogy száz esztendővel azelőtt letelepülhettek gazdag földjükre. Az élet tapasztalataiban megöregedett sváb polgár így fejezi ki a germán hűséget: «Mi németek vagyunk, és úgy fogunk viselkedni, ahogyan a német becsület kívánja. A becsület azt kívánja: ha békességben együtt éltünk a magyarokkal, hát álljunk melléjük a veszedelemben is. Ha elhagynók őket a bajban, akkor nem volnánk becsületes németek, hanem szedett-vedett csürhe» A regényen nemes pátosz vonul végig. Az író megindultan tekint a hazájukért vérző magyarokra, s nemes emléket emel a Magyarország mellé sorakozó svábságnak. A délvidéki nemzetiségek jellemzése mesteri árnyalású. A magyarok, a németek, a szerbek más-más faji vonásokkal jelennek meg a színen. Akár gondolkodnak, akár beszélnek, akár cselekszenek, felfogásuk, elhatározásuk, cselekvésük más-más jellegű.
Az élet kapuja (1919) mély történeti gondolatot fűz Bakócz Tamás esztergomi érsek alakja köré. A Mátyás király halálát követő országos züllésben Bakócz Tamás észreveszi, hogy a török hódítást csak a pápaság szervező erejének segítségével lehet megakadályozni; ezért minden erejét latba veti, hogy Rómában elnyerje a pápai széket. Terve nem sikerül, Magyarország magára marad, a magyarság előtt bezáródik az élet kapuja. A magyar sors egész tragikuma benne van ebben a regényben: nagyratörő remények, utána a zuhanás. Az erőtől duzzadó korszak a hirtelen sorsfordulat katasztrófájával. A mély történeti elgondolásba belekapcsolódik egy szerelmi történet is: Vértesi Tamás kalandja Rómában.– A kiváló ifjút, az érsek unokaöccsét, egy római nő magához csábítja, visszaél Vértesi Tamás naív bizalmával, politikai cselszövények eszközévé teszi szerelmesét, de végül megbűnhődik jellemtelenségéért. A magyarok búsan távoznak Rómából, nincs mit keresniök nyugat világában, távolról a török seregek fenyegető moraja hallik, a keresztény világ nem fogja őket megvédeni a barbár ellenségtől. A végzet ott dörömböl a kapuban. «A halál iskolájába fognak járni. És hetedíziglen el fognak vadulni. És meg fognak halni. Mert meghalni, azt tudnak a magyarok.»
A fogyó hold (1922) a törökvilág korából meríti tárgyát. Egy török rabságba kerülő magyar vitéz történetét olvassuk itt számos jellemző jelenet kíséretében. Megjelennek az olvasó előtt Balassa Bálint, Nádasdy Ferenc, Báthory Erzsébet és más nevezetes urak és úrnők alakjai, a jellemzőbb török típusok, az akkori magyar lelkek a hazafias borongás fátyolában, a humor tükrében.
Pro libertate (1936) II. Rákóczi Ferenc korának föl támasztása. A búsemlékű szabadságharc tragikus szabadsághősét a hű magyar szív áhítatával énekli meg az író. Lírai erő árad soraiból, történeti igazság jellemfestéséből. Életrajz és korrajz a könyve, de egyben regény is: megkapó erejű, kristályos alkotás. Az olvasó igazat ad az író vallomásának, és azonosítja véleményét a művész ítéletével: «Minél többet foglalkoztam a fejedelemmel, annál nagyobbra nőtt előttem, Bár élete a balsikerek és kudarcok tragikus lánca volt, én az emberiség legnagyobb hűsei társaságában látom. És bizonyos, hogy sem előtte, sem utána nem élt magyar ember, aki annyit áldozott volna nemzetéért, mint ő.»
E regények mellett változatos tárgyú és hangulatú novellák százai. Az író érdeklődésének középpontja a nő, képzeletének tengelye a szerelem. A modern asszony alakja végigkíséri egész pályáját, de egyre módosuló beállításban, egyre mélyebb erkölcsi vonatkozásokkal, egyre több filozófiával és költészettel. A nők körül előkelő úriemberek vonulnak föl: dúsgazdag mágnások, gavallér földbirtokosok, mulatós katonák; mellettük a művelt középosztály egyéb alakjai is: politikusok, tisztviselők, ügyvédek, orvosok, mérnökök. Sok komoly férfi az egyik oldalon, sok betyáros tempójú, élvhajhász fickó másfelől. A felső tízezernek és a középső százezernek ezek a hol férfias, hol nyegle hősei nem sokat törődnek a világot mozgató eszmékkel, nem izgatják őket a szociális küzdelmek, munkaterük csak a társasági élet és a szerelem. A magyar dzsentri válságának problémája ott kísért az író lelkében; sajnos, kevés jót tud mondani a földbirtokos-nemesurak társadalmának tagjairól. Hősei és hősnői diszkrét eleganciával kergetik egymást a szalonok, zsúrok, kaszinók, tenniszversenyek, jachtkirándulások, vadászatok, lovaglások, kéjutazások szórakozásain keresztül. Az udvarlások, nőcsábítások, hozományvadászatok színes sorozatát az arisztokrata-hetykeség, dzsentri-arrogancia, kispolgári kapaszkodás és zsidó-impertinencia változatos helyzetképei szövik át: igazi kaszt-korkép és társadalmi erkölcsrajz a századforduló évtizedeiről. A tucat-dzsentlmenek és cinikus világfiak szembekerülnek a különös természetű, bátor és büszke hölgyekkel, ezekből a találkozásokból sajátságos ballépések támadnak, a szerelem és csalódás témáit mesteri módon elemzi az író. Nincsen benne romantikus pátosz és érzelmes melegség, mégis meg tudja fogni olvasói lelkét. Meséit leleményesen szövi, alakjait lelkük mélyéig átvilágítja. Néhány könnyedén odavetett vonással pompásan rávillant egy-egy helyzetre. Az élet jelenségeinek fölényes megfigyelője. Egyrészt kitűnő szem, finom hallás, biztos ítélet; másrészt nyugalom, logika, ízlés; nem utolsó sorban előkelő hang, életszerű nyelv, remek ötletesség. Mindenütt feltűnik erős önkritikája. Munkáiban sohasem akadunk olyan naív valószínűtlenségekre és kirívóan gyönge részekre, mint egyes nagynevű elbeszélők regényeiben.
Herczeg Ferenc föllépése idején Jókai Mór és Mikszáth Kálmán uralkodtak a magyar regényirodalomban. Jókai napja hanyatlóban volt, Mikszáthé még egyre emelkedett. Mind a két nagy író kitüntető előzékenységgel nyilatkozott gyorsan előretörő versenytársáról. «Ez a Herczeg! Ez – kiáltott fel Mikszáth – minden teóriát agyongázol, amit fölépítettünk arról, hogy a nyelvet az anyatejjel kell beszívni.» Mikszáth a maga éles szatirájával drámai módon éreztette a nemesség erkölcsi romlását és rohamos hanyatlását, Herczeg engedékenyebbnek bizonyult. A demagógiától mindig megvetéssel fordult el, a népszerűséget nem hajhászta. A naturalista divat nem szédítette meg, a nyugatos stílusforradalom nem érintette, sértetlenül megmaradt a saját maga által tört úton: Ellenfelei és irigyei azt szerették volna rábizonyítani pályája első felében, hogy sikereit nem annyira művészi hivatottságának, mint inkább hibátlan mesterségbeli tudásának, az írói eszközök biztos kezelésének, a divatos témák eleven megérzésének köszönheti; később ők is belátták, hogy a nagy elbeszélőt nem mérhetik hamis mérlegen.
Hogy az életképnek, korábrázolásnak, útleírásnak milyen mestere volt, azt nemcsak regényeinek számos ragyogó részletével bizonyította be, hanem önálló köteteivel és számos cikkével is. – Horkayné a Kaszinóban címmel az Új Idők hasábjain egész külön párbeszédes műfajt alkotott, hogy elmondhassa véleményét a magyar társadalmi élet furcsaságairól. – Andor és András (1903) szatirikus történetében hasonló szellemességgel leplezte le a fővárosi szédelgés természetrajzát. Gombos Andor izraelita zsurnaliszta megmutatja Kapuváry András keresztény hírlap-írónak, hogyan kell érvényesülnie a budapesti élet szövevényeiben. Eseteik kapcsán megismerkedünk a jellemző fővárosi típusokkal, belelátunk a pesti dzsungel rejtelmeibe, lehull az álarc minden arcról. A lipótvárosi zsidó zsúr-alakok mellett különösen a ripacs-újságírók figurái keltenek figyelmet. Ezeket a kávéházi «kócosokat» fölötte ötletes fordulatokkal jellemzi az író. Szembeállítja a semmit komolyan nem vevő, szemfüles zsidót a jóhiszemű, naív, élhetetlen kereszténnyel. Nincs benne rosszindulat a zsidóság iránt, csak nem tudja elnyomni irónikus mosolyát a duzzadó önérzetű cinizmus láttára. – A magyar főváros szatirikusa egyben a magyar tenger legnagyobb költője a prózai útleírás műfajában. Szelek szárnyán (1905) az Adria szépségeinek megéneklése, a dalmát partvidék festői világának ragyogó ábrázolása. A jellemző tájképek, humoros helyzetek, eredeti jelenetek mellett néhány pompás alak a jacht fedélzetén: az író keresztfia, az eleven serdülő fiú; meg a matrózlegény, az életrevaló dalmát fickó. Hangulatkeltés dolgában alig veheti föl a versenyt még egy másik magyar útleírás ezzel a művészi adriai emlékkel.
Herczeg Ferenc írói kitűnősége nemcsak szépirodalmi munkáiban mutatkozott meg, hanem elmés hírlapi cikkeiben is. Politikai fejtegetései és társadalmi elmefuttatásai az éles ítélőerő és választékos hang fényes példái. – Arcképei (1930) között igazi remekművek vannak. Ezekben az írókról és politikusokról szóló jellemrajzokban annyi az elmésség, fordulatosság, igazság, hogy az esszéíró Herczeg Ferenc külön méltatást érdemel. Mesteri jellemző ereje főkép Tisza István, Károlyi Mihály, Petőfi Sándor, Jókai Mór és Mikszáth Kálmán arcképeiben megkapó. Szellemessége nem csillogó külsőség. Éles megfigyelések, értékes mégállapítások, megdönthetetlen igazságok húzódnak meg színes prózája mélyén. – Napkelte előtt (1937) című kötetében Magyarország területi épségének visszaállításáért küzdő hírlapi cikkeit foglalta össze. A Pesti Hirlap hasábjain és egyebütt szívós erővel küzdött a revízióért: irányított, érvelt, lelkesített: Izzó hazaszeretet, szenvedélyes igazságérzet, előkelő írásművészet jellemezte minden írásos felszólalását. Cikkei közül nem egy angol, francia és olasz nyelven is megjelent, érvelései nagy hatást tettek a külföld politikusaira, mert a verhetetlen logikán kívül minden szemlélődésében ott volt az európai szemhatár, a jellemző erő és a költői képzelet. Egy-egy epigrammaszerű mondata nem egyszer sokkal jobban belevilágított a helyzet valóságába, mint a tudományos munkák legkörültekintőbben megfontolt prózája.
Emlékezéseinek (1933-tól) lapjain fensőbbséges szellem csillog. Önmaga bemutatásában nincs semmi hízelgő árnyalás vagy önelégült tetszelgés. Nem visel álarcot, leleplezi gyöngeségeit, hiteles képsorozatban vezeti végig olvasóit pályáján. Környezetrajzai, jellemfestései, anekdotái gazdag szellem költői kisugárzásai. Sok nevezetes dolog történt vele, de még a jelentéktelenebb eseteket is érdekesekké teszi, amikor beléjük villantja a derűs emberszemlétet bűvös lámpáját. Humora fiatal éveinek frisseségét is felülmúló elevenséggel nyilatkozik meg emlékiratainak lapjain. Első kötetében nemcsak a maga ifjúságát mutatja be szépitgetés nélkül, hanem szülővárosának is fényes emléket emel: Versec úgy fog élni a magyarság tudatában, ahogyan ő írt róla. Második kötete az 1890-es évektől 1914-ig virágzó Magyarország társadalmának mesteri keresztmetszete. Visszaemlékezéseiben kerüli az önvallomásoknak azt a fajtáját, amelyben a multjára visszapillantó szerző gáttalan nyíltsággal önti élete titkait olvasói elé. E nélkül is közvetlen, keresetlen és őszinte. Sehol sem mentegeti cselekedeteit. Nem keres semmire sem önigazolást, nem hivalkodik politikai éleslátásával, bár az események neki adtak igazat. Gyorsan mozgó képekben pörgeti le élményeinek gazdag sorozatát. Följegyzéseivel jobban bevilágít a kor mozgalmas világába, mint sok történetíró.
Herczeg Ferenc a metszően éles értelem, kifinomult ízlés és művészi forma egyik legfőbb képviselője irodalmunkban. Csalhatatlan ítélő ereje, szikrázó szelleme, európai magyarsága a stílus eredetiségével egyesül. Előadóművészetében nincs semmi keresettség, mégis rá lehet ismerni munkáira neve nélkül is, annyira egyéni minden megnyilatkozásé. Nemcsak magyar szavakkal ír, hanem magyar észjárással, magyar széphangzással, magyar színekkel.
Kiadások. – Herczeg Ferenc pályakezdő elbeszélései a Pesti Hirlap 1886. évfolyamában nem keltettek nagyobb figyelmet, de amikor első regénye 1890-ben megjelent, s a következő évben Rákosi Jenő a Budapesti Hirlap állandó tárcaírójának szerződtette, máról holnapra hírneves író lett. – Fenn és lenn. Regény. Két kötet. Budapest, 1890. (A Singer és Wolfner könyvkiadóvállalat Egyetemes Regénytárában. A Herczeg Ferenc Emlékezéseiben olvasható vallomás szerint: «A Fenn és lenn-ben benne van az én külön kis világom, aminőnek a verseci Várhegy tetejéről láttam. Vagy inkább: látni szerettem volna. Az én ifjúságom, amelyet azonban ünneplő ruhába öltöztettem. Valami olyanfélét csináltam a multam emlékeivel, mint a délibáb a legelő gulyával fölemeltem, a feje tetejére állítottam, gyöngykagylófénnyel bevontam. A hősök az én személyes barátaim és ellenségeim, délvidéki kis kúriák, polgárházak és tiszti szállások lakói. A hősnők pedig asszonyok és leányok, akiknek mosolya édes és ártatlan pezsgésbe hozta fiatal véremet.») – Mutamur. Novellák. Budapest, 1892. (Az általános meglepetést keltő kötetet a Budapesti Szemlében maga Gyulai Pál ismertette. Különös elismeréssel szólt a Lószőrvitézről.) – A Gyurkovics-leányok Regény. Budapest, 1893. (Ez a regény tette a szerzőt a magyar közönség egyik legnépszerűbb regényírójává, ezt fordították legszívesebben idegen nyelvekre. A Gyurkovics-család olyan fogalom volt, mint vele egyidőben Gárdonyi Géza Göre-csoportja. Néhány év alatt tízezer példánynál többet adtak el a kötetből. Dramatizálását a Magyar Színházban 1897-től kezdve ezrekre menő közönség nézte végig.) – Napnyugati mesék. Novellák. Budapest, 1894. (A láp virága: egy züllésnek induló gavallér fölemelkedése a teljes elesettségből a becsületes munka segítségével. Szíriusz: egy huszártiszt csodálatos repülőútja az időgépen. Az előbbi novellában az erkölcsi célzat szerencsés tapintatú, az utóbbiban a fantasztikus álomkép sikeresen olvad össze a XVIII. század magyar főúri világának rokokó-jeleneteivel.) – Simon Zsuzsa. Regény. Budapest, 1894. (Az író azt a gondolatot fejti ki meséjében, hogy bizonyos körülmények között a legjobb érzésű nő is elbukhatik, de a bukott leány nem egyszer ártatlanabb sok tisztességére büszke asszonynál. Vajjon számot tarthat-e a családi boldogságra olyan nő, aki leánykorában másé volt? A férj megbocsát feleségének, a nő érdemes ura bizalmára, a szerző a szívvel-lélekkel megtért asszony javára dönti el a kérdést.) – A Gyurkovics-fiúk. Regény. Budapest, 1895. (A mese szálait itt is összetartja néhány nő, de nem annyira, mint Gyurkovicsné a leányok történetében.) – Szabolcs házassága. Regény. Budapest, 1896. (A M. T. Akadémia Péczely-jutalmával kitüntetett mű. Meséje abból indul ki, hogy Szabolcs Sándor földbirtokos érdekházasságot köt, feleségül veszi egy gazdag polgárcsalád gyermekét, de nem törődik nejével, viszonyt köt egy hercegnővel, neje viszont egy gróf szeretője lesz. Önvád marja mind a két házasfelet, mert mind a ketten szeretik egymást, s mindketten csalódnak balkezes viszonyukban. A titok kiderültével Szabolcs párbajban megöli a grófot, de lelke háborgását nem tudja lecsillapítani, feleségének forró szerelme nem feledteti el vele a multat, férfias önérzete halálosan meg van sebezve, végre agyonlövi magát. A mese könnyed vezetése, az előkelő társasélet rajza, a kidolgozás simasága a biztoskezű írót mutatja.) – Az első fecske és egyéb elbeszélések. Budapest, 1896. (A sok sikerült elbeszélés között néhány klasszikus novella. A női lélek rejtelmei különösen érdeklik az írót.) – Gyurka és Sándor. Elbeszélés. Budapest, 1899. (A Gyurkovics-esetek befejezése.) – Egy leány története. Regény. Budapest, 1899. (Egy színésznő mint testi-lelki tisztességét megőrző, erős jellemű úrilány.) – Idegenek között. Regény Budapest, 1900. (Paulát árvasága a kenyérkereső pályára kényszeríti, előkelő családokban kap állást, de hol a ház úrnőjének féltékenysége űzi el, hol a férfiak szerelmi ajánlata. Egy grófi sarjadék házassággal hitegeti, azután továbbáll. A maga erejére büszke leány végre is férjhez megy egy hivatalnokhoz, s fásultan nyugszik bele sorsába. Az író irónikus emberszemlélete mély erkölcsi felháborodást takar, a nevelőnő lelki rajzában sok finomság van, története sem az avultan unalmas csábítási és házasságtörési sablon.) – Arianna. Novellák. Budapest, 1900. (Nő-témák, szerelmi esetek, házassági rajzok meglepő megoldásokkal.) – Pogányok. Regény. Budapest, 1902. (A M. T. Akadémia Péczely-jutalmával kitüntetett mű. Riedl Frigyes az Akadémiai Értesítőben melegen méltatta, de Gyulai Pál a Budapesti Szemlében súlyos kifogásokat emelt ellene. «A cselekvény bonyodalma, a jellemrajz ereje kárpótolja-e, feledteti-e a korrajz hiányát? Sajnálattal kell megjegyeznünk, hogy nem igen.» A regény meséje inkább események tarka sorozata, mint költői cselekvény. «Alpár jellemrajza, a rája épített cselekvény teljesen elhibázott; sikerültebbek a regény mellékalakjai s néhány érdekesen megírt epizód, de egy-két részlet nem kárpótlás az egészért.» A regény később bevonult a középiskolai ifjúság kötelező olvasmányai közé. Nyolcadik kiadása 1924-ben jelent meg.) – Andor és András. Budapesti történet. Budapest, 1903. (A nagyzolás és szemtelenség jellemző eseteinek, a naplopás és pénzuralom századvégi jelenségeinek ez az ötletes példatára a legsikerültebb humoros könyvek közül való. Herczeg Ferencben nem gyakori a derűs humor, alaptermészete a kiábrándultság, de azért akkor is biztos a dolgában, amikor vidáman humorizál.) – Az új nevelő. Novellák. Budapest, 1903. (A gyűjtemény nem keltett feltűnést.) – Elbeszélések. Budapest, 1904. (Ennek sem volt nagyobb visszhangja.) – A honszerző. Regény. Budapest, 1904. (A regény lélektani történet, bár a kalandos elemek itt-ott kiforgatják a mesét helyes medréből.) – Böske, Erzsi, Erzsébet. Elbeszélés. Budapest, 1905. (Ezt a novelláját Rákosi Jenő különösen szerette.) – Szelek szárnyán. Útirajzok. Budapest, 1905. (A kötetet a sajtó elragadtatással fogadta. Mikszáth Kálmán magasztaló ismertetést írt róla az Az Ujság hasábjain.) – Lélekrablás. Regény. Budapest, 1906. (A regény hőse, Sárkány József mérnök, azért lélekrabló, mert nem élettársává, hanem rabjává tette nejét. Amit az asszony tett, az rablázadás volt: a lelki tömlöcben tartott rabnő hitvestárs akart lenni. A lélektanilag jól megalapozott mese tanulsága: a férj foglalkozzék feleségével, a nő ne legyen rablélek, értsék meg egymást mind a ketten. A M. T. Akadémia Péczely-díjával kitüntetett mű a jutalomdíjat mintegy harminc nyomtatásban megjelent regény között nyerte, olyan munkákkal szemben, mint Mikszáth Kálmán Vén Gazembere és Gárdonyi Géza Öreg Tekintetese.) – Kaland és egyéb elbeszélések. Budapest, 1909. (A kötet egyik romantikus novellájából írta meg később az Éva boszorkányt.) – Szerelmesek. Két novella. Budapest, 1909. (A kötet egyik kis regénye: a Huszti Huszt.) – A királyné futárja. Regény. Budapest, 1909. (A világtörténeti témát hősének magyar egyéniségével hatásosan hozza kőzetünkbe az író.) – A fehér páva. Regény. Budapest, 1910. (A kisváros képe jellemző alakokkal.) – Álomország. Regény. Budapest, 1912. (Ladányi Edit budapesti úrnő és az amerikai Belizár szerelmi játéka inkább csak alkalom arra, hogy az író elmondhassa elmés megjegyzéseit a Földközi-tenger kikötővárosairól, a balkániak faji tulajdonságairól, az ókori görögök művészetéről és sok más témáról. Meséjének dramatizálása a Tillában.) – Napváros. Novellák. Budapest, 1912. (Van a kötetben kalóz-história, középkori dalmát-normann történet, honfoglaláskori mese; van azután találó jellemkép a kávéház bölcséről, a mesterről, aki átfecsegi éjtszakáit, de sohasem alkot semmit.) – Az arany hegedű. Regény. Budapest, 1916. (Az irodalomtörténeti közvélemény ezt az elbeszélő munkát tartja Herczeg Ferenc legjobb társadalmi regényének. Az író a jellemzés művésze. A férj, a feleség, az udvarló alakját biztos kézzel formálta meg, lelki életüket izgalmas mesemondás keretében elemezte. Elbeszélésében sok az élményi elem, a nélkül, hogy könyve kulcsregénnyé változott volna. A világháborús hangulatot is hatásosan támasztja föl néhány mesteri vonással) – A hét sváb. Regény. Budapest, 1916. (A Gráf-család önfeláldozó hűsége, s ezzel együtt a délvidéki svábság lelkes ragaszkodása a magyar állameszméhez az 1848-as szabadságharc idején. A szerb lázadás és a sváb honvédelem jelenetei drámai erővel bontakoznak ki a nemzeti szellemtől izzó regényből. A regény dramatizálása: A fekete lovas.) – Magdaléna két élete. Regény. Budapest, 1916. (Későbbi dramatizálása: Az aranyborjú.) – Tűz a pusztában. Novellák. Budapest, 1917. (Az író legkitűnőbb novellásköteteinek egyike. A vezérnovella remekmű: a boszorkánypörök világának fantasztikus lélekrajza.) – Az élet kapuja. Novella. Budapest, 1919. (A kis regényt az irodalomtörténeti közvélemény a legkitűnőbb magyar történeti elbeszélő munkák közé sorozza. A M. T. Akadémia 1925-ben ezt a Herczeg-könyvet küldte ki Stockholmba a Nobel-díj kiadásáról döntő bizottsághoz. A nemzetközi jutalmat másnak ítélték oda, ez azonban érthető, mert nemzeti történelmünk ismerete és a magyar fájdalmak mélységei annyira távol esnek a külföldi műértők esztétikai hangulatától, hogy történeti regény csak kivételesen arathat osztatlan sikert más népek körében.) – A fogyó hold. Regény. Budapest, 1922. (Voltaképpen korrajz Magyarország belső világa a török hódítás korában, a XVI. század végén. A főrangúak udvara, a nemesség házatája, a végvárak élete, a magyar-török viszony sorra feltárul az elevenen megírt fejezetekben.) – A Lánszky-motor. Regény. Budapest, 1927. (Az elkényeztetett feleség a gazdagság léha unalmában és a szegénység tisztítótüzében.) – A milói Vénusz karja. Regény. Budapest, 1928. (A silány társaságtól megrontott modern nő lelkiismeretének válságai.) – Északi fény. Regény. Budapest, 1930. (Férfias állásfoglalás a forradalmak dédelgetőivel szemben. Nem a gyűlölet, hanem a megvetés és igazságosztás könyve. A halálra ítélt magyarság ott vergődik a rémuralom orosz-zsidó ügynökeinek talpa alatt; a társadalom banditái ráteszik rohamkéseiket a védtelen áldozatok torkára.) – Emberek, urak és nagyurak. Novellák. Budapest, 1930. (Néhány újabb vonás az író elbeszélő művészetében.) – Arcképek. Budapest, 1903. (Legszebb jellemrajzainak gyűjteménye.) – A nap fia. Regény. Budapest, 1931. (Miképpen tudta megsemmisíteni a kereszténység a római civilizációt, hogyan haldoklott az ókori pogány szellem, milyen ösvényen keresztül talált rá a hitet szomjazó lélek a megtérés útjára: ezek a kérdések sugallták a színes képekben gazdag regény meséjét.) – Herczeg-breviárium. Budapest, 1932. (Az író mélyenjáró gondolatainak, elmés ötleteinek, életbölcselő megjegyzéseinek gyűjteménye.) – Herczeg Ferenc emlékezései. Első kötet. A Várhegy. Budapest, 1933. (Az író élete születésétől első regényének megírásáig.) – Ádám, hol vagy? Regény. Budapest, 1934. (Egy német leány a honfoglalás korában a magyarok rabságába esik, s urában megtalálja az igazi férfit.) – Mink és ők. Novellák. Budapest, 1935. (Emberi sorsok a szerelem tükrében.) – Harcok és harcosok. Budapest, 1935. (Tanulmányok, elmélkedések, rajzok válogatott gyűjteménye.) – Pro libertate. Regény. Budapest, 1936. (Könyvét badacsonyi szőlejében írta, II. Rákóczi Ferenc fejedelem halálának kétszázadik évfordulóján.) – Napkelte előtt. Budapest, 1937. (Hírlapi cikkek gyűjteménye. A kötetet a M. T. Akadémia a Kónyi-jutalommal tüntette ki.) – Herczeg Ferenc emlékezései. Második kötet. A gótikus ház. Budapest, 1939. (Az író élete első regényének megjelenésétől a világháború kitöréséig.)
Irodalom. – Lázár Béla: A tegnap, a ma, a holnap. Két kötet. Budapest, 1896–1900. – Madarász Flóris: Herczeg Ferenc. Katolikus Szemle. 1904. évf. – Podhorszky Lajos: Modern magyar realisták. Budapest, 1904. – Réger Béla Mikszáth, Herczeg, Ambrus. Szentgotthárd, 1908. – Oláh Gábor: Írói arcképek. Budapest, 1909. – Hamvai Erzsébet Herczeg Ferenc stílusa és nyelve. Huszt, 1911. – Gyulai Pál: Bírálatok. Budapest, 1912. – Kéky Lajos: Az orvos alakja a magyar szépirodalomban. Schuschny-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Ferenczi Zoltán szerkesztésében: A magyar irodalom története. Budapest, 1913. – Gyulai István: Herczeg Ferenc. Huszadik Század. 1914. évf. – Kéky Lajos: Herczeg Ferenc. Budapesti Szemle. 1914. évf. – Váradi Ibolya: Társadalmi problémák Herczeg Ferenc műveiben. Budapest, 1919. – Császár Elemér: A magyar regény tőrténete. Budapest, 1922. – Szinnyei Ferenc: Fejezetek újabb regényirodalmunk történetéből. Akadémiai Értesítő. 1922. évf. – Alszeghy Zsolt: A XIX. század magyar irodalma. Budapest, 1923. – Beöthy Zsolt: Rom, emlékek. Két kötet. Budapest, 1923. – Galamb Sándor: Herczeg Ferencről. Napkelet. 1923. évf. – Alszeghy Zsolt: Herczeg Ferenc. Élet. 1925. évf. – U. az: Vázlatok. Budapest, 1925. – Galamb Sándor: A rajzforma fejlődése elbeszélő irodalmunkban. Budapesti Szemle. 1925. évf. – Horváth János: Herczeg Ferenc. Budapest, 1925. – Surányi Miklós: Herczeg Ferenc. Budapest, 1925. – A XX. század magyar irodalma kritikákban. Irodalomtörténeti Füzetek. Szerk. Császár Elemér. 5. szám. Budapest, 1926. – Bartha József: Két nemzedék magyar irodalma. Budapest, 1926. – Kellet Imre: Irodalmi mozaikok. Kassa, 1926. – Móra Ferenc: Aranytoll. Literatura. 1926. évf. – Pekár Gyula Herczeg Ferenc helye a magyar Parnasszuson. Új Idők. 1926. évf. – Rubinyi Mózes: Herczeg Ferenc. Budapest, 1926. – Surányi Miklós: Herczeg Ferenc. Budapesti Szemle. 1926. évf. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1297. – Forgács Ferenc: Herczeg Ferenc költészete. Gyöngyösi áll. reálgimnázium értesítője. 1927. – Futó Jenő: Herczeg Ferenc. Irodalomtörténet. 1927. évf. – Gyulai Pál kritikai dolgozatainak újabb gyűjteménye. Budapest, 1927. – Surányi Miklós: Herczeg Ferenc. Magyar Szemle. 1927. évf. – U. az: Herczeg Ferenc és a modern regénystílus. Napkelet. 1927. évf. – Rubinyi Mózes: Herczeg Ferenc pályakezdése. Irodalomtörténet. 1928. évf. – Várkonyi Nándor: A modern magyar irodalom. Pécs, 1928. – Zsigmond Ferenc: Herczeg Ferenc Debrecen. 1929. – Bánhegyi Jób: A magyar irodalom története. 2. köt. Budapest, 1930. – Halmi Bódog: Herczeg Ferenc, az író és az ember. Budapest, 1931. – Possonyi László: Magyar prózaírók. Korunk Szava. 1932. évf. – Jelentés az 1933. évi akadémiai nagyjutalomról. Akadémiai Értesítő. 1933. évf. – Berzeviczy Albert: Negyven esztendő. Budapesti Szemle. 1933. évf. – Kornis Gyula: A költő és a lélekbúvár. Budapesti Szemle. 1933. évf. – Nagy Miklós: Herczeg Ferenc. Magyar Kultúra. 1933. évf. – Spectator: Herczeg Ferenc. Erdélyi Helikon. 1933. évf. – Várdai Béla: Herczeg Ferenc. Katolikus Szemle. 1933. évf. – Kerecsényi Dezső: Herczeg Ferenc negyven év kritikájában. Magyar Szemle. 1934. évf. – Agárdi László: Az iskola az irodalomban. Herczeg Ferenc. Magyar Középiskola. 1935–1936. évf. – U. az: Herczeg Ferenc, a nemzetnevelő. Budapesti kegyesrendi gimnázium értesítője. 1936. – Péterffy. László: Babérlevelek. Pallas Debricna. Szerk. Zsigmond Ferenc. Debrecen, 1936. – Lovrich Gizella: A tárca a magyar irodalomban. Budapest, 1937. – Schöpflin Aladár: A magyar irodalom története a XX. században. Budapest, 1937.
