BEVEZETÉS.

Teljes szövegű keresés

BEVEZETÉS.
Irta: Dr. Czobor Béla
NAGY és ritka ünnep virradt a magyar nemzetre: a honfoglalás dicső tényének ezeréves emlékünnepe, melynek méltó megünneplése czéljából néhai BAROSS GÁBOR kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1891. október 31-én nyujtotta be a magyar képviselőházhoz az 1895-ben tartandó «országos nemzeti kiállítás»-ra vonatkozó törvényjavaslatát. A magyar törvényhozás mindkét háza egy szívvel és lélekkel emelte azt törvényerőre.*
1892. évi II. törvényczikk.
A miniszter indokolásából kimagaslik a következő tétel: «Az ezredik évforduló nemzeti ünnep, az ünneplésnek is nemzetinek kell lenni s így a kiállítás se legyen más. Tanuja fog lenni annak az egész művelt világ, de az, a mit felmutatni tudunk és fogunk, legyen a miénk, a mi saját erőnkből eredett. – Egyesült erővel, benső lelkesedéssel fogjuk ezt a kiállítást rendezhetni, hogy megmutassuk minden kérkedés nélkül, miszerint annyi balsors után a közgazdaság terén is haladtunk és tudunk felmutatni annyi eredményt, a mennyi a szebb és jobb jövőbe vetett bizalmat megszilárdítani képes.»
Ámbár Baross javaslata minden ízében magyar és nemzeti volt, az igényeket még sem elégítette ki. Az ő felfogásából és az általa megindított előmunkálatokból ugyanis kizártnak látszott a kiállítás retrospektiv része, tehát épen az, mely az egy idő óta sürűn rendezett kiállításoknak kiváló érdeket, műkincseivel fényt és hatványozott vonzóerőt kölcsönözhetett.
E lényeges hiányt felismerte, a Baross halálával örökébe lépő utóda LUKÁCS BÉLA miniszter, a ki a szélesebb körű előmunkálatok eszközölhetése végett, 1893. január 7-én beadott törvényjavaslatában egy millió forint biztosítékalap megszavazását s egyúttal a kiállításnak 1896-ra való elhalasztását kérte. A törvényhozás mindkét javaslatához készséggel hozzájárult.*
1893. évi III. törvényczikk.
Még ezen tervezetében sem mutatkozott a kiállítás a nagy és ritka ünnephez méltónak, mert a költségvetés mindössze 2.800.000 forintra volt előirányozva. Mivé növekedett ez az összeg* mennyire szélesedett és tartalmát tekintve is, mily nagyszabásúvá fejlődött az ezredéves országos kiállítás programmja!
Az ezredéves orsz. kiállítás költségeinek végösszege mintegy 5,285.000 frt.
A miről eleinte egészen megfeledkeztek, a retrospektiv rész mindinkább előtérbe lépett. A kiállítás két főcsoportra osztatott, történelmire és jelenkorira.
Hálás kegyelettel tartozik az egész nemzet a kiállítás első igazgatója, NÉMETH IMRE miniszteri tanácsos emlékének († 1895. január 20.), a ki finomult műízlésével és ritka érzékével feladata magaslatáról lelkesedéssel karolta föl épen a történelmi főcsoport ügyét, hathatós támogatásával pedig lehetővé tette annak az egész kiállítás fénypontjává fejlesztését.
1893. évi április havában nyert dr. CZOBOR BÉLA megbízást a történelmi főcsoport szervezésére és programmjának megalkotására.
Mindenekelőtt a hazai történetírás kiváló munkásait, műgyűjtőinket és társadalmunk előkelő köreit kellett megnyertni, hogy bizottsággá alakulva, a megindítandó előmunkálatok ágaiban hazafias lelkesedéssel közremunkáljanak.
Magyarország főpapja, a benczés Asztriknak, az első esztergomi érseknek utóda dr. VASZARY KOLOS bíbornok, a kit a Felség kegye és bizalma épen az ország ezredéves fönnállásakor, szintén a tudós benczés rendből emelt annyi jeles elődének örökébe, mint a magyar történet érdemes munkása, készséggel foglalta el a főcsoport tiszteleti elnöki székét, mely nem puszta czímet, de tevékeny együttműködést jelentett. Az ő oldalán az elnöki teendőket gr. SZÉCHÉNYI BÉLA vezette tapintattal. Mindkét jelesünknek társadalmi állása és összeköttetéseik a munkásság sikerét javarészben biztosították. Az előadói tisztet dr. CZOBOR BÉLÁRA ruházta a bizottság, a ki ezen állásából kifolyólag elkészítette a történelmi kiállítás programmját, melyet kivitelre el is fogadtak.
Kiemeljük belőle a következő pontokat:
«A honfoglalás ezredéves megünneplése alkalmából, 1896-ban Budapesten rendezendő országos kiállítás kimagasló részét a történelmi főcsoportnak kell képeznie, mely Magyarország culturális fejlődésének főmozzanatait történeti, műemléki és művészi megvilágításban mutatja be. Szemlélhetővé kell tennünk, hogy minő culturális állapotban volt mai hazánk a IX. században, a mikor őseink azt elfoglalták s minő culturális mozzanatok magaslanak ki a honfoglalást követő századokban egész a legújabb időkig.
A történelmi főcsoport retrospectiv jellege követeli meg, hogy a rendelkezésünkre álló anyagot hazánk történetének korszakai szerint csoportosítsuk, kiváló tekintettel az egyházi életre, a közszellem nyilvánulására, a magánélet viszonyaira és a hadviselésre.»
A történelmi kiállítás anyagát, a nemzeti fejlődés egyes szakaszainak megfelelően, a következő időszakok szerint csoportosítva osztottuk be:
I. A honfoglalás és a vezérek kora, Szent Istvánig.
II. Szent Istvántól az árpádházi királyok kihaltáig (1000–1301).
III. A vegyes házbeli királyok (hazánk fénykora: Nagy Lajos, Hunyadiak) a mohácsi vészig (1301–1526).
IV. A mohácsi vésztől (a török hódoltság kora) a törökök kiűzéséig (1526–1699).
V. Az újabb kor; a nyugati befolyások uralomra jutásáig (Rákóczy) (1700–1750).
VI. A nyugati befolyások kora, gr. Széchényi István felléptéig (1750–1825).
VII. Nemzeti fellendülés, szabadságharcz, az alkotmány visszaállítása (1825–1867).
A legújabb kor alkotmányos életét a királykoronázás negyedszázados jubileumáig (1867–1892) emlékeiben bemutatni eredetileg magában foglalta ugyan programmunk, de részint helyszűke miatt, részint – és főleg pedig azon okból, hogy haladásunk mai állapotát feltüntetni a jelenkori kiállítás feladata, történelmi kiállításunk záró pontjául Ferencz József királyunk koronázási éve lőn végleg meghatározva.
Minden egyes időszakból történeti írott emlékeinket eredetiben vagy legalább sikerült fac-simile-ben, továbbá a műemlékek gazdag sorozatát, a legnagyobb szabású alkotásoktól kezdve le a kisebb művészetek (ötvösség, szövészet stb.) legapróbb tárgyáig, királyaink érmei- és pecséteig, szóval mindazt bemutatni kivántuk, a mi alkalmas, hogy a megfelelő időszakokról lehetőleg teljes és hű képet nyujtson.
Tekintettel arra, hogy némely, kivált az első századokból reánk maradott emlékek csak hézagosak és culturánkról kimerítő képet nyujtani alig elégségesek: az egyes korszakok kimagasló történeti és culturális eseményeit a szobrász vésője és a festőművész ecsetje által terveztük megörökíttetni, hogy a képzőművészet alkotásaival az egyszerű pór előtt is érthetően beszélné el a művész, culturális fejlődésünk kimagasló mozzanatait korszakonként, melyekből az eredetiben bemutatandó műemlékek reánk maradtak.
Az idő rövidsége, de különösen azon – lényegében jogosult – felfogás miatt, hogy a modern művészeti alkotásoknak a történelmi főcsoportba terelése a külön szerepre hivatott képzőművészeti kiállításnak érzékeny veszteségét jelentené: be kellett érnünk a régi történeti festmények- és szobrászati emlékekkel, melyekből különben is gazdag sorozat állott rendelkezésünkre.
A történelmi kiállítás programmjának jelentős részét e néhány sorban foglalta össze tervezője: «A fönnebbiekből folyólag, a történelmi kiállítás épületeinek szükségképen a hazai építészet fejlődését feltüntető oly alkalmas keret gyanánt kell alkalmazkodnia az egész anyaghoz, hogy ezek is a mult időkről nyujtott képet teljesebbé tegyék».
Ezen eszme sarkalatos pontja lőn az egész történelmi kiállításnak, mely ha bármily fényes, de modern palotában rendeztetik, az anyag múzeumszerű rendezésének unalmasságától – bármily leleményes elmék fáradozzanak is a csoportosítás nagy munkáján – aligha képes megszabadulni; míg a történeti korszakoknak megfelelő épületek méltóságteljes hatása és formáinak változatossága által már külsőleg is a mindennapitól lényegesen eltérő ingert igért kelteni a látogatókban.
A tervezésnél tehát a hazánkban eddig dívott főbb építészeti stilusokat, a románt, a csúcsívest és a renaissance-ot, valamint az utóbbinak válfajait a barokot és a rokokót, egészben véve, szellemükben, részleteiben pedig nevezetesebb hazai műemlékeink hű utánzatában kellett a tervező művésznek érvényesítenie.
A hazánkban évszázadok viharai között megőrzött történelmi emlékeink és ereklyéink együtt bemutatásán kívül, kiváló súly volt helyezendő a külföld nyilvános és magángyűjteményeiben levő hazai vonatkozású műtárgyakra és emlékekre, melyek nagyobb része igen hosszú idő óta idegen földön van, anélkül, hogy valaha nálunk kiállítva volt volna.
«Végül – ezek a programm befejező sorai – az ezredéves kiállítás történelmi főcsoportjának sikerült megalkotása esetén, hazánk culturtörténetének együtt levő anyaga egy oly nagyobb szabású illusztrált irodalmi műben terveztetik megörökíttetni, melynek az ország egy fő- és középiskolájából sem lenne szabad hiányoznia. Sőt egyes alkalmas képes lapjainak az ország minden népiskolája és kisdedóvó intézete falain kell oktatnia a nemzet kicsinyeit ezredéves állami életünk kimagasló eseményeire, hogy a millennium megünneplésének érzése áthassa már kisded korában a magyar nép gyermekeit s a letünt évezred tanulságaiból merítsenek okulást, a hősök tetteiből erőt és a nemzetünket jellemző erények tiszteletéből lelkesedést az újabb ezredév nagy feladataihoz!»
Az ezen programm megvalósítására alakított 12 csoportbizottság* azonnal hozzálátott feladatához, melynek megoldása sok fáradtsággal járt.
1. Építészeti csoportbizottság. Elnökei Steindl Imre és Czigler Győző műegyetemi tanárok, előadói dr. Czobor Béla és Fittler Kamil az orsz. iparművészeti múzeum őrei. – 2. Képzőművészet. Elnök Bubics Zsigmond kassai rk. püspök, előadó dr. Pulszky Károly, az orsz. képtár igazgatója. – 3. Zene- és szinművészet. Elnök gr. Zichy Géza v. b. titkos tanácsos, előadói: Bartalus István zeneiskolai tanár, Bogisich Mihály prépost-plébános, dr. Váli Béla min. fogalmazó, majd az utóbbi leköszönése után Benkő Henrik, a m. k. operaház karnagya. – 4. Az oktatás- és tudomány története. Elnök Fehér Ipoly pannonhalmi főapát. Előadók dr. Kammerer Ernő orsz. képviselő és dr. Békefi Remig egyetemi m. tanár. – 5. Irodalom (könyvtárak). Elnökök gr. Apponyi Sándor, Szilágyi Sándor akad. tagok. Előadók Dedek Crescens Lajos, Kudora Károly egyetemi könyvtári tisztviselők. – 6. Ipar (világi vonatkozásában és világi costume-ök). Elnök gr. Sztáray Antal, ennek elhalta után Szalay Imre miniszteri tanácsos. Előadó Radisics Jenő az orsz. m. iparművészeti múzeum igazgatója. – 7. Egyházi csoport. Elnökök: Császka György kalocsai érsek, dr. báró Hornig Károly veszprémi püspök. Előadó dr. Czobor Béla, egyetemi m. tanár, akad. tag. – 8. Lakberendezés. Elnökök: br. Bánffy György és br. Radvánszky Béla főrendiházi tagok. Előadó Fittler Kamill. – 9. Pásztorélet, halászat és vadászat (ősfoglalkozások). Elnökök: gr. Nádasdy Ferencz főrendiházi tag (később lemondott) és Herman Ottó orsz. képviselő. Előadó dr. Madarász Gyula s ennek visszalépte után Nagy Géza múzeumi s.-őr. – 10. Kormányzat és közszellem. Elnökök: dr. Pauler Gyula orsz. főlevéltárnok és dr. Hajnik Imre egyetemi tanár. Előadó dr. Csánki Dezső orsz. allevéltárnok. – 11. Hadviselés, hadszervezés. Elnök Hollán Ernő cs. és kir. altábornagy, majd ennek lemondása után Gromon Dezső államtitkár. Előadó dr. Szendrei János ministeri s.-titkár, az orsz. régészeti és embertani társulat titkára. – 12. A nemzet egyéb jellemző vonásai. Elnök gr. Teleki Sándor orsz. képviselő, előadó Tagányi Károly orsz. allevéltárnok.
Az építészeti csoport vezetői kiszemelték a műemlékek országos s a magyar tudományos akadémia archeologiai bizottsága gazdag rajztárából a legnevezetesebb hazai építmények felvételeit, ezeken felül egyes újabb felvételeket készíttettek, valamint a fontosabb építészeti művek jellemző részleteit gypszben lemásoltatták és a mennyiben ez lehetséges volt, eredetiben is megszerezték a kiállítás számára. Különösen szép sorozatot sikerült összeállítani az árpádkori román stilű építés meglepő diszítményeiből a régi székesfehérvári bazilika, a pécsi dóm, szegzárdi apátsági templom stb. maradványai közül.
A képzőművészeti csoport teendője volt a festészet és szobrászat emlékeiből összegyűjteni eredetiben vagy másolatban azokat, melyek a hazai képírás és képfaragás történetét megvilágítani alkalmasak. Ezen emlékeink felkutatásánál a többi csoportok közremunkálása hasznos szolgálatot tett az ügynek.
A zene- és színművészeti csoport élénk tevékenységének szintén becses anyag köszönhető, mely az ország legkülönbözőbb vidékeiről nagy fáradozás árán került együvé.
Az oktatás és tudomány történetének feltüntetésére alakult bizottság széles alapon indította meg működését, mely valóban sok, eddig ismeretlen emléket hozott napfényre a régibb tanintézetek lomtáraiból, hogy azokból, mint mozaik kövecskékből megalkothassa szellemi fejlődésünk érdekes képét.
Az irodalom csoport-bizottságának igen hasznos előmunkálatok állottak rendelkezésére, melyeket az 1882-ben tartott sikerült könyvkiállításnak köszönhetett. Ennek alapján és kereteit kiszélesítve, átbúvárolta a hazai könyvtárak és magángyűjtők gazdag anyagkészletét, felkutatva a speciális érdekű kincseket, melyek – kivált írott codexeink és hungarikáink – részint nemzetközi, részint nemzeti becsükkel a történelmi kiállítás culturális értékét emelni voltak hivatva.
Az ipari csoport, a körébe utalt világi vonatkozású termékek, kivált ötvösművek, ékszerek és costume-ok, nemkülönben a hazai iparszervezés történetére nagy fontosságú czéhek emlékei közül szemelte ki és gyűjtötte össze főuraink kastélyaiból és vidéki múzeumainkból a legbecsesebb tárgyakat.
Az egyházi csoport feladatául a legfényesebb culturtörténeti anyag felkutatása és beszerzése jutott. Hazánkban is épen úgy, mint külföldön az egyház a művészetek minden ágának bőkezű pártolója és fejlesztője volt. Az ősök emléke iránt köteles kegyelet gondosan megőrizni iparkodott évszázadok hosszú során és viharai közepett a kincseket, melyekkel a vallásos elődök Isten házának szépségét emelték. Hogy mennyi pusztult, veszett el nyomtalanul, régi egyházi leltáraink a megmondhatói, melyek mesés értékű arany, ezüst készletekről, fényes egyházi öltönyökről beszélnek. Hála a gondviselésnek érette, hogy még mindig maradt a sok háborús idő daczára reánk annyi, a mennyiből hazánk magas culturai fejlettségét bebizonyíthatjuk. Több részleges kiállításunkon volt már alkalmunk bemutatni ötvösműveinkből, templomi szerelvényeinkből is sorozatokat, az ezredéves orsz. kiállítás keretében, nemcsak azokat, de mellettük nagy számban még eddig kiállítva soha nem volt műtárgyainkat is meg kellett szereznünk. Jelentős egyházi kincstárainktól kezdve le az utolsó falusi régi templomig kiterjedt kutatásunk köre mindenre, a mi alkalmasnak mutatkozott e csoport méltó megalkotásához. Nem hagytuk számításainkon kívül a külföld azon helyeit sem, melyekkel őseink szoros összeköttetése ismeretes volt előttünk. Hatalmas anyag került így együvé, melynek szemlélésekor fel sem tünt azon néhány tárgy hiánya, melyet ezúttal, kivált külföldről nem sikerült hazánk nagy ünnepe emelésére megnyernünk. – A kath. egyházi kincsek mellett gondot fordítottunk a többi keresztény vallásfelekezetek szintén becses emlékeinek és a zsinagógai érdekesebb tárgyak bekérésére, melyekkel e csoport teljességét törekedtünk előmozdítani. Alig hinné valaki, hogy az egyházi csoport sikeres megalkotásánál felmerült akadályokat mennyi körültekintéssel, a tapintat válogatott eszközeinek minő alkalmazásával sikerült leküzdeni!
A lakberendezések koronkénti bemutatását külön bizottság intézte és szerezte be a hozzá szükséges bútorokat, diszítményeket és használati eszközöket. Néhány év előtt az orsz. iparművészeti társulat körében terveztek hasonló kiállítást, de azt létrehozni közbejött akadályok miatt nem sikerült. E nehézségekkel kellett számolnia a bizottságnak is, hogy a XV., XVI–XVII. és XVIII. század, valamint az empire lakberendezéshez szükséges kellékeket beszerezze eredetiben, a diszítést pedig sikerült másolatokban. Régi kastélyok és egyes gyűjtemények gondos átkutatása árán volt e nem könnyű feladat megoldható.
Nagy szakavatottságot és a rendelkezésre álló anyag-készlet tüzetes áttekintését tételezte föl azon bizottság munkássága, melynek a kormányzat és közszellem feltüntetésére hivatott okmányokból és történeti egyéb emlékekből kellett kiválogatnia a nemzet ezredéves viszontagságaira vonatkozó jellemzőbb darabokat. A bécsi udvari és állami, az országos, az egyházi, megyei és városi levéltárak szolgáltatták az anyagot, mely érthetőn beszéli el a magyar történetnek kimagasló eseményeit s e mellett bepillantást engedett a nemzet szellemébe.
Hazánk európai helyzete s a vele évszázadokon át járó nehéz feladatok érthetővé teszik, hogy a hadviselési és hadszervezési csoport feladata már anyagának mennyisége miatt is a mily hálás, ép oly fáradtságos volt. A leghivatottabb szakférfiak bevonásával széles körben indította meg működését, melyet kitartó buzgósággal egyesítve meglepő eredmény koronázott. Várak és erődítmények modeljei, rajzai készültek, a legnevezetesebb csaták tervei történeti alapon rekonstruáltattak, a hősök arczképei, fegyverei az országban és annak határain túl felkutattattak még pedig oly mennyiségben, a minőt – különböző nemzetek fegyvereiből – csak elsőrangú arzenálok történeti gyűjteményeiben lehet látni.
Kiterjedt a figyelem a nemzeti élet egyéb jellemző vonásaira, melyeket jobbára írott emlékekben tüntetett föl a gondos kutató avatottsága.
Végül a pásztoréletre, halászat- és vadászatra vonatkozó ethnográfiai becsű anyagból, mely a történeti kiállítás függelékévé fejlődve külön szerepre tarthatott igényt, oly gazdag sorozatot sikerült az intéző szakférfiak buzgóságának – mondhatni a mentés tizenkettedik órájában – egybegyűjteni, melyhez hasonlót más nemzet alig képes felmutatni.
Az előkészítés és anyaggyűjtés munkájában a történelmi főcsoport teljes ülésében tárgyalta mindazon ügyeket, melyek az egész főcsoportra vonatkoztak, valamint azon elvi elhatározást igénylő kérdéseket is, melyek az egyes csoportok kiegészítését, működési irányát, keretét megszabták.
A csoportbizottságok működési köre a teljes ülés elvi határozatainak végrehajtására, valamint mindazon intézkedéseknek önálló eszközlésére terjedt ki, melyek ezen elvi határozatok kifolyását képezték.*
Később, az ügyek lebonyolításának egyszerűbbé tétele végett szűkebbkörű végrehajtó-bizottság alakíttatott, mely gyakrabban volt összehívható, mint a nagyszámú tagokból álló főcsoport-bizottság.
Ily mederben indult meg és hullámzott tovább serényen az előmunkálatok mindinkább duzzadó folyama, melynek árjából egyik-másik csoport (különösen a hadtörténeti és ethnográfiai) a közös medret elhagyva, külön ágat képezve folytatta útját.
Már NÉMETH IMRE kiállítási igazgató működése idejében a felszaporodó munkák miatt felmerült az eszme, a történelmi főcsoport élére külön igazgatót állítani, a mi által ennek függetlenítése is határozottabb kifejezést nyerne. Lukács Béla kereskedelmi minister 1894. október 18-ikán testet adott az eszmének és a történelmi főcsoport igazgatójává SZALAY IMRE vallás- és közoktatásügyi ministeri tanácsost nevezte ki, mint e ministeriumban épen azon osztály avatott és lelkes vezetőjét, melynek körébe a magyar nemzeti és iparművészeti múzeumok, közkönyvtárak és egyéb hasonló gyűjtemények tartoznak. Mellette a főcsoport képviseletében, előadói tisztét a kezdettől működő dr. CZOBOR BÉLA továbbra is megtartotta.
Ezentúl a történelmi főcsoport ügyeit függetlenül intézte annak külön igazgatósága, csupán a költségekkel járó intézkedéseknél volt a központi igazgatósággal egyöntetű eljárásra utalva, a megállapított költségvetés keretén belül.
Ez volt a történelmi főcsoport szerencséje, mert a jelenkori kiállítás vezető személyiségeiben beállott változásokat működése közben nem érezte annyira meg. Az elhalt NÉMETH IMRE helyébe ugyanis 1894. deczember 1-én a minister bizalma GRAENZENSTEIN BÉLA ministeri tanácsost hívta meg igazgatóul, a kinek harmadfél hónapra terjedő munkássága alatt az ügyek kiváló lendületet vettek. E közben beállott a kormányválság s ennek következtében LUKÁCS BÉLA helyét a ministeri és a kiállítás orsz. bizottsága elnöki székében DANIEL ERNŐ, az államtitkárrá kinevezett igazgatóét pedig dr. SCHMIDT JÓZSEF ministeri tanácsos foglalták el, a kikre a hátralevő feladatok megoldása várt. Az ő fáradhatatlan tevékenységöknek sikerült megküzdenie a változások okozta nehézségekkel.
A nagyobbmérvű történelmi kutatások közül felemlítendőnek véljük a következőket. Ő Felsége a király legmagasabb engedélyével dr. CZOBOR BÉLA, KUDORA KÁROLY, RADISICS JENŐ és dr. SZENDREI JÁNOS előadókból álló bizottság áttanulmányozta a bécsi udvari gyűjteményeket, jegyzékbe véve a magyar vonatkozású kincseket. Hasonló kutatások eszközöltette a csoport-előadók által Fraknón, Esterházán, Kis-Martonban, hol a hg. ESTERHÁZY család hitbizományához tartozó ritka becsű történeti emlékek fejedelmi mennyiségben őriztetnek, továbbá Bettléren és Krasznahorkaváralján a gr. ANDRÁSSYAK által gyűjtött és gondosan conservált családi ereklyéket, Héderváron a hg. GRASSALKOVICS és gr. VICZAY örökségéből származó XVII–XVIII. századi és empire-kori bútorokat; Német-újváron, Csákányban és Körmenden a hg. BATTHYÁNYIAK, Galgóczon az ERDŐDYEK, Sáromberkén a TELEKIEK, Keszthelyen a FESTETICSEK, Szirma-Bessenyőn a SZIRMAYIAK, Lengyelen az APPONYIAK nagyértékű történeti emlékeit írták össze a kiállítás czéljaira.
A külföldi kutatások eredményeiül megemlítjük Ausztriában a bécsi és bécsújhely-városi múzeumok, gráczi tartományi hadszertár, ambrasi és schlosshofi kastélyok, Olaszországban a római egyházi kincstárak és múzeumok, a turini «Armeria Reale», Németországban a berlini porosz kir. hadszertár, Törökországban a konstantinápolyi császári gyűjtemények stb. magyar vonatkozású emlékeinek jegyzékbevételét, mely és más helyeken nagybecsű történeti anyag átengedése iránt tétettek meg a szükséges lépések jobbára diplomácziai úton.
Már föntebb érintettük, hogy az ország bíboros főpapja, mint a történelmi főcsoport tiszteletbeli elnöke, személyesen állott a mozgalom élére, hogy a római kath. egyházak kincseiből a culturtörténetileg fontos emlékek jelentősebb része kiállításunkról ne hiányozzék.
Lelkes hangon írt felszólításából, melyet főpaptársaihoz és a hazai szerzetesrendek főnökeihez intézett, megörökítésre méltónak tartjuk a következő sorokat:
«Hazánk megalapításának ezredéves megünneplése alkalmából, 1896-ban Budapesten országos kiállítást rendez a nemzet, melynek egyik főczélja lesz az ezredéves mult kimagasló eseményeit és alkotásait emlékezetünkbe hozni és vésni azon műemlékek bemutatása által, melyek történetünk fényes és gyászos napjaiból fönnmaradtak s a késő utódok által is kegyelettel megőriztettek.»
«A történelmi kiállítás első kiállítójaként Ő cs. és apost. kir. Felsége, legkegyelmesebb Urunk és Királyunk, kinek védnöksége alatt a kiállítás rendeztetik, a legkészségesebben adott engedélyt az udvari és a felséges család tulajdonát képező gyűjteményekből azon kincseknek és műtárgyaknak kiállítására, melyek hazánk történetével kapcsolatban vannak.»
«A történelmi kiállítás kedvező alkalmul fog nekünk, római katholikusoknak szolgálni arra, hogy ország-világ előtt dokumentáljuk az egyház jótékony és eredménydús befolyását ezredéves magyar társadalmunkra azon emlékekkel és történeti adalékokkal, melyekből minden művelt ember nyelvkülönbség nélkül olvasni képes.»

1. ábra. A történelmi főcsoport épületei. Hátulról.
«E czélból királyunk Ő Felsége legmagasabb példáját követve, magam részéről elhatároztam széles főkáptalanommal egyetértőleg a történelmi kiállításra felajánlani főegyházmegyém területén található mindazon emlékeket, melyek sz. vallásunk szolgálatára avatva, fényes tanuságot tesznek őseink bőkezűségéről s az utódok kegyeletéről.»
A primás szavai nem hangzottak el eredmény nélkül. Csaknem kivétel nélkül visszhangra találtak azok mindenütt, hova intézve voltak.
Példáját követve különösen CSÁSZKA GYÖRGY kalocsai érsek, mint az egyházi csoport elnöke és SZMRECSÁNYI PÁL szepesi püspök, mint ugyanezen csoport tevékeny tagja mindent elkövettek főpapi hatáskörükben a siker biztosítása érdekében. BUBICS ZSIGMOND kassai püspök befolyása teljes súlyát érvényesíttette ott, hol a kiállítás fényének emelése elérhető volt.
A kutatásokkal egyidejűleg indult meg a történelmi főcsoport építkezése is, mely nem csekély gondot és körültekintést okozott.
NÉMETH IMRE kiállítási igazgató eszméje volt a történelmi főcsoport helyét a városliget «Széchenyi sziget»-ére jelölni ki, a mi által a kiállítás retrospektiv része már kies fekvésénél fogva (I. tábla és 1. ábra) kellőleg accentuálva lőn.
Az épületek terveire kiírt első pályázat – ámbár figyelemre méltó tervek érkeztek be – nem járt kivánt eredménynyel. Csak a második, szűkebb pályázatban sikerült ALPÁR IGNÁCZ építésznek elnyernie társai között a pálmát, mely neki a történelmi kiállítás épületeinek tervezése- és művezetésére, SCHICKEDANZ ALBERT építésznek pedig az épületek belső diszítésére és az interreurök kiképzésére a megbízást eredményezte.
Feltétlen dicséret illeti ALPÁR IGNÁCZ mestert, a ki nemes ambitióval csüngött tehetsége egész erejével feladata megoldásán. Összes tudását beleöntötte, lelkét úgyszólván bele lehelte alkotásába, mely minden tekintetben mélyreható tanulmányokat követelt. Vegyük még ehhez a nehézségeket, a mikor a tervezőnek tíz évszázad építkezésének történeti fejlődését kellett egymás mellett csoportosítva bemutatnia, még pedig oly rövid idő alatt, hogy a részletrajzok úgyszólván mind a kiviteli munka közben készültek.
SCHICKEDANZ feladata sem volt könnyű; részint az idő rövidsége, részint a téli évszak szigora sok akadályt gördített munkássága elé, melynek leküzdésében kitartást tanusított és alkotásaiban sikert ért el.
Az épületek részletezésétől itt tartózkodva, csak a főbb adatokat említjük fel. Összesen 5155 négyszögméter alapterületeken emelkednek a csarnokok, melyeket a NEUSCHLOSZ ÖDÖN és MARCZELL czég épített fel ideiglenes jelleggel ugyan, de az újabb rendszerek igénybevételével tűzbiztosan. A kivitelnél a kiállítás műszaki osztálya élén álló MÜLLER BÉLA tanácsos és építési ellenőrül kirendelt VIRÁGH ANDOR kir. főmérnök ügyeltek föl.
A munkálatok 1894. július havában kezdettek meg és folytak serényen, úgy hogy az épületek kellő időben mind elkészültek. Örökre kár, hogy a történelmi főcsoport előadójának indítványát, mely szerint ezen építmények állandó jelleggel lettek volna megalkotandók, az építési bizottság tagjai leszavazták. Megokolásából idézzük a következőket: «magát az áldozatot, mely az ideiglenes építkezésnél százezrekre rúg, oly nagynak találjuk, melynek – hogy ily nagyszabású épületcsoport pár havi használat után, az anyag értékeért leromboltassák – megbírására valóban nem vagyunk elég gazdagok, nem különösen az ezredéves orsz. kiállítás amúgy is felette csekély budgetjének terhére. Azonban bár szegény nép is vagyunk, meg fogjuk bírni ezen összegnek – mint az első pályázati feltételekben eredetileg szintén hangsúlyozva volt – akár kétszeresét, ha ennek árán minden irányban megnyugvást nyujtó, teljesen tűzmentes állandó épületcsoport jő létre, mely a kiállítás bezárása után, ennek emlékére, tovább is culturális czélra lesz fordítható. – Fő- és székvárosunkban még mindig égető hiányát érezzük oly – a külföldi központokban már létező – intézetnek, melyben míg egyfelől hazánk építészeti műemlékeiről a jellemző részletek gyarló rajzok helyett gypszmásolatokban az építésznek, szobrásznak, festésznek, a műtörténésznek rendelkezésére állanak; másfelől kellő helyiség legyen váltakozó műtörténeti kiállításaink rendezésére. Az ezredéves orsz. kiállítás alkalmából együvé szándékozzuk hordani a műveltségünk történetére vonatkozó emlékeket részint eredetiben, részint másolatokban. Az eredeti példányok visszaadatnak tulajdonosaiknak: a másolatok költségesen előállított gazdag sorozata pedig mindjárt magvát képezhetné ezen állandó gyűjteménynek, melyre régóta szükségünk van.»
Az épületek az eredetileg előirányzott 510,000 frtnyi összegnél jóval többe, 671,484 frt 56 krba kerültek. A paloták építészeti sikere, szobrászati és festészeti fényének varázsa túlzás nélkül szólva, egészen elragadta a nagy közönséget, melynek hangosan megnyilatkozott véleménye igazgat adott az állandó épületet indítványozónak, de már akkor késő volt!
A kiállítás anyagát 1895. évi november havától kezdve 1896. májusig szállították be. A közel 900 kiállítótól 20,000-nél több tárgy érkezett be, a csomagolás és szállítás költségeit az igazgatóság fedezvén. A rendezés nagy munkáját külön bizottság végezte SZALAY IMRE fáradhatatlan tevékenységű elnöklete alatt. Tagjai voltak: dr. CZOBOR BÉLA, FITTLER KAMILL, RADISICS JENŐ és dr. SZENDREI JÁNOS, velük működtek közre az egyes csoportok előadóin kívül FODOR GYULA, GERECZE PÉTER, HUBER ANTAL, HUSZKA JÓZSEF, LIPCSEY JÓZSEF és MIHALIK JÓZSEF.
Az installatio nagy munkájával, melyre mindössze alig harmadfél havi idő jutott, május 2-ikára, melyen ő Felsége a király mint a kiállítás fővédnöke azt ünnepélyesen megnyitotta, teljesen elkészültek.
A vagyon- és tűzbiztonság tekintetéből oly kivételes intézkedések tétettek, a minőket kiállításnál eddigelé még sehol sem láttunk alkalmazva. A kiállítási őrszemélyzet- és rendőrségen kívül nappal tűzőrök és alkonyattól kezdve reggelig fegyveres sorkatonaság teljesített az épületek körül szolgálatot, míg a villammal világított termekben ellenőrző órával egész éjjel őrség járt-kelt. Ezen jól szervezett őrizetnek és a látogató közönség hazafias kegyeletének köszönhető, hogy az épületekkel együtt 5,149.285 forintra biztosított műkincsek a kiállítás bezárta után hiány nélkül visszaadattak tulajdonosaiknak.
Nem hagyhatjuk megemlítés nélkül, hogy eredetileg Horváth-Szlavonország történeti emlékeit – már a szent István koronája alá tartozóság dokumentálására is – szintén a mi csarnokainkban óhajtottuk kiállítani, de törekvéseink siker nélkül maradtak. Horvát testvéreink külön műcsarnokot emeltek, s ennek egyik szárnyában külön retrospectiv kiállítást rendeztek.
Mondanunk is felesleges, hogy ezredéves orsz. kiállításunk varázsereje a történelmi főcsoport palotáiból sugárzott ki és mesés tömegekben vonzotta a közönséget. Külön megszámlálásukat lehetetlen volt volna eszközölni. Nagyon kedvezőtlen időjárásnak kellett lennie, a mikor a termek látogatókkal telve nem voltak. A fejedelmi vendégektől kezdve az egyszerű pór népig, mely vidékenkint nagy csoportokban kereste fel a kiállítást, mindenki a legmelegebben érdeklődött – még a sok külföldi is – nemzeti multunk története és annak emlékei iránt. A két nyelven (magyarul és németül) kiadott hivatalos kataloguson* és több nyelven szerkesztett kalauzon* kívül, sürűn tartott előadások tájékozták a közönséget a temérdek tárgy útvesztőjében.
A történelmi főcsoport hivatalos katalogusa. Közrebocsátja a történelmi főcsoport igazgatósága. I. füzet (román és csúcsíves épület) 150 lap. II. füzet (a renaissance-épület földszintje) 1–278. lap. II. b) füzet (a renaissance-épület emeletje) 279–506. lap. III. füzet. Ősfoglalkozások 1–120. lap. Amtlicher Katalog der historischen Hauptgruppe. Herausgegeben von der Direktion des historischen Hauptgruppe. Complete Ausgabe. (Von Nr. 1–8739.)
Az ezredéves orsz. kiállítás kalauza. Hivatalos adatok alapján szerkesztette Gelléri Mór, kiállítási titkár, a sajtó-osztály főnöke. II. kiadás. A 132–165. lapokon: Történelmi főcsoport. Irta dr. Czobor Béla, a főcsoport előadója. Ugyanez megjelent német, franczia és angol nyelven is. – Meg kell itt említenünk, hogy dr. Szendrei János szerkesztésében magyar és német nyelven «Magyar hadtörténelmi emlékek» czím alatt terjedelmes monográfia jelent meg, mely részletes ismertetését nyujtja a kiállításon szerepelt nevezetesebb hadászati tárgyaknak.
Szeptember hó végén (28–30-án) érkeztek hozzánk történelmi kiállításunk leghivatottabb látogatói, a művészettörténeti congressus tagjai, kik örömünkre épen a magyar nemzet ezen nagy ünnepét választották körünkben tartózkodásuk időpontjául. Hagyományos lelkesedéssel fogadtuk őket, mint az európai culturnépek képviselőit, kik ezredéves történetünk beszámolójakor mintegy megújítani jöttek el hozzánk azt a régi kapcsot, melyről művészettörténeti emlékeink hangos tanuságot tesznek.Mert dicsőségünknek osztályosai mindazon nemzetek, melyekkel művészi szempontokból érintkezésben voltunk!
Kedvezőbb alkalmat alig találhattunk volna és így felhasználtuk azt a jury munkálatainak elintézésére.
Első pillanatra szokatlannak tünik föl, hogy a retrospectiv kiállítás anyagát is bevontuk a jury ítéletének körébe. Ennek megokolásául a nemzeti ünnep történeti jellegére utalunk. Méltó elismerés illeti mindazokat, kik történeti vagy művészi becscsel és fontossággal bíró emlékeinket megőrizték, vagy azok gyűjtésében fáradozva érdemeket szereztek és másoknak példát adtak.
Az elismerés pálmáját azonban semmi esetre sem óhajtottuk önmagunk ítélni meg. A páratlan birálat megnyilatkozását nemzetközi juryre bíztuk. A szabályzat értelmében a történelmi jury 36 tagból állott, a kiket a főcsoport javaslatára a kiállítási országos bizottság elnöke nevezett ki kül- és belföldi szaktudósok köréből. A jury elnökeül GR. SZÉCHÉNYI BÉLÁT, titkárául DR. CZOBOR BÉLÁT nevezte ki a minister. Tagjai voltak a következő külföldi szakférfiak: GASTON LE BRETON, a párisi l’Institut tagja, múzeumi igazgató (Rouen), egyúttal a jury első alelnöke, ALEXANDER SCHNÜTGEN kanonok, a Zeitschrift für christliche Kunst szerkesztője (Coeln a/Rh.) a jury másod-alelnöke; továbbá: FRIEDRICH BLUNTSCHLI műegyetemi tanár (Zürich), LOUIS DELAMARRE-DIDOT, a l’Union Centrale des Arts Decoratifs administratora (Páris), HERBERT MINTON CUNDALL, a South-Kensington múzeum őre (London), JULIUS LESSING titkos kormánytanácsos, az iparművészeti múzeum igazgatója (Berlin), EDMUND REUSENS kanonok, egyetemi tanár (Louvain, Belgium), WENDELIN BOEHEIM, az udvari gyűjtemények fegyvertári osztályának őre (Bécs), E. COSTANTINI tanár (Firenze), DR. OTTO FINSCH ethnografus (Delmenhorst-Bréma mellett), LE COMTE LAIR, a Société Francias d’Archéologie tagja (Páris), RUDOLF DIETRICH cs. és kir. tüzérkapitány (Bécs), DR. WILHELM ANTON NEUMANN egyetemi tanár (Bécs), CARL THEWALT polgármester (Coeln a/Rh.), J. NENOT (Páris), ALEXANDER PETTER múzeumi igazgató (Salzburg), FRANCESCO BULICS tanár (Spalato) és M. WALTROVICS főiskolai tanár, múzeumi őr (Belgrád). A jury belföldi tagjai: GR. BETHLEN BALÁZS cs. és kir. kamarás, DR. FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ egyetemi tanár, múzeumi igazgató-őr, FORSTER GYULA ministeri tanácsos, a műemlékek orsz. bizottságának másod-elnöke, DR. FRAKNÓI VILMOS vál. püspök, váradi apát-kanonok, DR. HAMPEL JÓZSEF egyetemi tanár, múzeumi igazgató-őr, HERMAN OTTÓ, az ornithologiai központ elnöke, GR. KEGLEVICH ISTVÁN főrendházi tag, SZMRECSÁNYI MIKLÓS vallás- és közoktatásügyi ministeri osztálytanácsos, MÖLLER ISTVÁN műépítész, a műemlékek orsz. bizottságának tagja, RÓNAI HORVÁTH JENŐ m. k. honvéd alezredes, BEÖTHY ZSOLT ministeri tanácsos, egyetemi tanár, CZIGLER GYŐZŐ műegyetemi tanár, DR. GYULAI PÁL főrendházi tag, egyetemi tanár, BR. RADVÁNSZKY BÉLA koronaőr, akad. tag.*
A jury munkálataiban egyéb elfoglaltságuk miatt részt nem vehettek: Costantini, Nenot, Petter, Bulics, Waltrovics, Beöthy, Czigler, Gyulai és br. Radvánszky tagok.
A jury október 4–6. napjain végezte feladatát. A rengeteg anyag elbirálása ily rövid idő alatt csak úgy volt lehetséges, hogy a történelmi főcsoport igazgatósága mindent elkövetett a jury munkálatainak kellő előkészítésére,* a miért valamint a birálat közben nyert felvilágosításokért, a tagok egyhangúlag köszönetüknek adtak kifejezést. Tárgyalási nyelvül a tagok által képviselt minden nyelv, hivatalos nyelvül pedig a magyar mondatott ki, melyen a jegyzőkönyvek is szerkesztettek.
E czélra szolgáltak a magyar és franczia nyelven szerkesztett s a jury-tagok között szétosztott «A történelmi főcsoport kiállítóinak névjegyzéke» és a «Tájékoztató az 1896-ik évi ezredéves országos kiállítás történelmi jury-tagjai számára» czímű nyomtatványok.
A jury által megítélt kitüntetések a következők:

2. ábra. A millenniumi nagyérem oklevele.
Millenniumi nagy érem a kiállítás körül szerzett kiváló érdemek felemlítésével összesen tíz kiállító részére, nevezetesen gr. Andrássy Dénes, gr. Andrássy Géza, gr. Apponyi Sándor, herczeg Batthyány-Strattmann Ödön, Bubics Zsigmond kassai püspök, herczeg Eszterházy Pál, az esztergomi főegyház kincstára, a pannonhalmi szent Benedekrendi főapátság, Szmrecsányi Pál szepesi püspök és gróf Wilczek János számára.
Millenniumi nagy érmet kapott 59; kiállítási érmet 154, a többi kiállító pedig elismerő oklevélben részesült. Végül a kiállítás szervezése, rendezése körül érdemeket szerzettek részére 73 közreműködői érem lett odaítélve.
A jury-szabályzat értelmében a történelmi jury a kitüntetések fölött végérvényesen határozván, a kiállítás elnöke által a kitüntetések lajstroma tudomásul vétetett és kihirdettetett.

3. és 4. ábra. A millenniumi nagyérem.
A kiállítás ünnepélyes berekesztése 1896. évi november hó 3-án történt meg. Nyomban kezdetét vette a leszerelés, a tárgyak csomagolása és visszaszállítása, mely épen a zord téli évszakban sok munkával és önfeláldozó fáradozással járt. Az ügyek lebonyolítása 1897. évi június 30-ával ért véget,* a mikor az igazgatóság tagjai részére BÁRÓ DANIEL ERNŐ kereskedelemügyi minister, mint a kiállítás orsz. bizottságának elnöke, a felmentvényeket megadta.
A történelmi főcsoport költségelőirányzata 900.000 frt volt; a tényleges kiadás mintegy 1,030.000 frtra emelkedett, vagyis 130,000 frttal haladta felül az előirányzatot, a mi az épületekre fordított összeg nagyságában leli magyarázatát. A ki kiállításunkat behatóan megszemlélte és alkotó részeiben tanulmányozta, csodálkozott az eredményhez mérten aránylag szerény összegen, melyen azt létesíteni sikerült!
Dicsekvés nékül elmondhatjuk, hogy a történelmi kiállítás szervezése és rendezése valóban férfi-munka volt!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages