8. Kiegyezés Ausztriával.
8. Kiegyezés Ausztriával.
Deák Ferencz húsvéti czikke és hatása. A fejedelem látogatása Pesten. A látogatás eredménye. Schmerling bukása. Az országgyűlés egybehívása. A februári alkotmány felfüggesztése. A horvát s az erdélyi országgyűlés egybehívása. A fejedelem személyesen nyitja meg az országgyűlést. A trónbeszéd. A képviselőház felirata. A fejedelem leirata. Kedvezőtlen hatás. A közös ügyek tárgyalása. A porosz-osztrák-olasz háború kitörése. Az országgyűlés elnapolása. Ausztria leverése. Deák Ferencz Bécsben. Az országgyűlés egybehívása. Beust külügyminister. A hatvanhetes bizottság munkálkodása. A második magyar felelős miniszterium kinevezése. Általános lelkesedés. A hatvanhetes bizottság javaslatának elfogadása. Az 1848-iki trónlemondás ügye. Az országgyűlés egyéb határozatai. A koronázás. A királyi kegy nyilvánulásai. Kossuth levele Deákhoz. Az országgyűlés felfüggesztése és ujabb egybehívása. A megváltoztatott alkotmány szentesítése. Az országgyűlés méltatása. A közösügyeket szabályozó és egyéb törvények, A delegácziók. A társországokhoz való viszony rendezése. A Részek visszacsatolása. A nemzetiségi törvények. A hadügyre, igazságszolgáltatásra és népnevelésre vonatkozó törvények. A vallási törvények. Az anyagi érdekeket szolgáló törvények. A kiegyezés hatása. A határozati párt egyesülése a Deák-párttal. A Tisza-kormány működése. A pénzügyi helyzet javulása.. Fontosabb törvények. Anyagi haladásunk. Az 1885-iki országos kiállítás. Baross Gábor működése. Az egyházpolitikai törvények. A millenium. Befejezés.
A Magyarországgal való kibékülés szüksége ismét előtérbe lépett. Ámde nehéz volt a kibékülésre vezető első lépés megtevése, mert attól lehetett tartani, hogy az annyiszor megcsalt és sokat szenvedett nemzet a fejedelem közeledésével szemben visszautasítóan fogja viselni magát. A közeledést Deák Ferencz egy czikke eredményezte, a mely 1865. ápril 16-án, húsvét hétfőjén a „Pesti Napló”-ban jelent meg. E czikkben Deák síkra száll Schmerling közlönyének, a „Botschafter”-nek egyik czikke ellen, a melynek irója a magyarokat elszakadással vádolja s az ő megátalkodottságuknak tulajdonítja, hogy a kiegyezés nem jöhetett létre. Deák szokott méltósággal felelt e vádakra. Kimutatta, hogy valahányszor az elszakadás vágya támadt Magyarországon, azt nem a magyarok törvényeikhez való ragaszkodásukkal, hanem az osztrák kormányon ülők jogtapodásaikkal s a fejedelmet félrevezető tanácsaikkal idézték elő. Kimutatta, hogy mindannyiszor a fejedelmek igazság-érzülete és mélyebb belátása állította helyre a bizodalmat és eszközölte a kibékülést.
Deák czikke eseményszámba ment. Mind Magyarországon, mind Ausztriában általános helyesléssel fogadták. Maga a császár is elolvasta és rá szintén kedvező hatást tett. Ezt látva Eszterházy Móricz gróf, rábirta a fejedelmet, hogy a gazdasági egyesület megnyitására Pestre menjen, személyes kezdeményezésével vezetve be a kiegyezés művét. Egyedül, minden kiséret nélkül jelent meg a magyar fővárosban, ahol lépten-nyomon a bizalom jeleivel találkozott.
A fejedelem látogatásának eredménye volt, hogy a helytartótanácsot visszaállították régi hatáskörébe, hogy eltörölték a katonai biróságokat, hogy Zichyt és Nádasdyt elbocsátották, s hogy kanczellárrá Majláth Györgyöt, tárnokká pedig Sennyei Pál bárót nevezték ki. Mindez a bécsi miniszterium tudta és hozzájárulása nélkül történt, minek következtében beadta lemondását. Egy hónap mulva Ő Felsége uj miniszteriumot nevezett ki, Beleredi államminiszter elnöklete alatt. Szeptember 17-én Ő Felsége az országgyülést ugyanez év deczember l0-ére, Pestre hivta össze, szeptember 20-án felfüggesztette a februári alkotmányt, november 5-én pedig megengedte, hogy a megyei bizottmányok s a városi képviselő-testületek a választások előkészítése végett egybehivassanak. A horvát országgyűlést, melyet a Schmerling-kormány julius 17-ére hívott össze, november 12-éig elnapolta, az erdélyi országgyülést pedig november 26-ára Kolozsvárra hívta össze az unióról szóló törvény átvizsgálása czéljából.
Az országgyülést Ő Felsége deczember 14-én személyesen nyitotta meg Budán. Trónbeszédében kijelenté, hogy be akarja fejezni azt, a mit megkezdett: a kiegyezés művét, s e végből el akarja hárítani az akadályokat, a melyek annak létrejöttét eddigelé gátolták. Mindenek előtt közös jogalapot állít fel: a pragmatica sanctiót. Igéri az ország területi épségének fentartását, kiváló gondjának vallotta, hogy a magyar korona országai már a jelen országgyűlésen képviselve legyenek, a mi miatt történt az erdélyi s a horvát országgyűlés egybehívása is. Az országgyűlés első feladatául a közügyek felett való tanácskozást tűzte ki, melyeknek közegyetértéssel való elintézését nemcsak Magyarország érdeke, hanem a birodalom jóléte és biztonsága is követeli. Felszólítja ennélfogva az országgyűlést, hogy az októberi diplomát s a februári pátenst vegye tárgyalás alá, s ha az ezekre vonatkozó aggodalmakat nem lehetne eloszlatni terjeszszen alkalmas javaslatot eléje. A közügyek kérdésének elintézésével szoros kapcsolatban áll az 1848-ik törvények átvizsgálása és módosítása, mert bár alaki törvényességök nem esik kifogás alá, mégis ezek változatlan életbeléptetése a birodalom nagyhatalmi állásának, a fejedelmi jogok épségének, s a társországok igényeinek tekintetéből lehetetlen. Az ekként átidomított alkotmányt Ő Felsége királyi esküjével megerősíteni kész, a mi után megtörténhetik a koronázás is. A mint látszik, a fejedelem még mindig ragaszkodott az 1861-iki országgyűlés alkalmával kifejtett álláspontjához s a jogfolytonosságról, a melyet az országgyűlés hangoztatott, nem akart tudni. Nem ragaszkodott oly mereven az októberi diplomához, de az 1848-iki törvényeket még mindig nem volt hajlandó egész terjedelmökben elismerni.
Majláth György kanczellár.
(Kriehuber 1865-iki kőrajzáról. – Eredetije az Orsz. Képtár metszet-gyűjteményében.)
Az 1865-iki országgyülés megnyitása.
(Katzler kőrajzáról – Eredetije az Orsz. Képtár metszet-gyűjteményében.)
A trónbeszédre adandó válasz tárgyában a képviselőház ismét feliratot határozott, a melyhez Deák Ferencz dolgozata szolgált alapul. Ebben a képviselők köszönetet mondanak Ő Felségének, hogy a pragmatica sanctiót választotta a kiindulás pontjául, továbbá az erdélyi és horvát ügyben tett lépésekért. A közösügyekre vonatkozólag rövid idő mulva javaslatot igértek felterjeszteni, de előre kijelentették, hogy az októberi diplomát s a februári pátenst, mint a melyek Magyarország önállóságát veszélyeztetik, nem ismerik el. Az 1848-iki törvények egyes pontjait készek átvizsgálni, de mindenek előtt kivánják a jogfolytonosságnak nemcsak elvi elismerését, hanem tettleg való életbeléptetését is, tehát a felelős miniszterium kinevezését, a száműzettek hazabocsátását, s a megyék helyreállítását. A javaslatot a szélsőbal – Kossuth hívei, a kik a kiegyezésről hallani sem akartak – és a szélső jobbpárt, vagyis a konzervativek, napokig ostromolták, azonban a ház túlnyomó többsége Deák Ferencz felszólalása után elfogadta.
A főrendiház konzervativ többsége majdnem egészen a fejedelem álláspontjára helyezkedett és külön feliratot fogadott el. A képviselőház feliratát február 26-án adták át az uralkodónak, a ki márczius 3-án kelt leiratában határozottan kijelenté, hogy a feliratban kifejezett kivánságokat nem teljesítheti, a jogfolytonosságot el nem ismeri, a miniszterium s a hatóságok azonnal való visszaállításába bele nem egyezik; végül ismételve sürgette az 1848-iki törvények átvizsgálását.
A leirat természetesen nagy kedvetlenséget szült. Mindamellett az országgyűlés beváltotta szavát, s az erdélyi követek fölérkezése után hozzáfogott a közös ügyek tárgyalásához, mi végből egy hatvanhét tagból álló bizottságot küldött ki. A hatvanhetes bizottság az előmunkálatok megtételével tizenöt tagból álló albizottságot bízott meg, Andrássy Gyula gróf elnöklete alatt. A bizottság tárgyalásai során éles ellentét merült fel a Deák után induló többség s a régi határozati párt tagjai: Tisza, Ghiczy, Nyári Pál és Ivánka Imre között. Mindkét párt külön javaslatot terjesztett a hatvanhetes bizottság elé. De mire ez megtörtént, kiütött a porosz-osztrák-olasz-háború, a mi miatt Ő Felsége az országyűlést junius 26-án elnapolni volt kénytelen.
A háború, mint tudva van, szerencsétlen kimenetelű volt Ausztriára nézve. Seregei Olaszországban – Custozzánál, Lissánál – több fényes győzelmet arattak ugyan, de Csehországban ismételve vereséget szenvedtek, a legsulyosabbat julius 3-án, Königgrätznél. A győztes poroszok Morvaországon át már Magyarországba nyomultak és Bécset fenyegették, úgy hogy a császár kénytelen volt III. Napoleon császár közbenjárásával fegyverszünetet, majd békét kötni. A béke értelmében Ausztria elvesztette Velenczét és végkép kiszorult Németországból, a hol Poroszország vette át a vezéri szerepet.
Magyarország a háború alatt nyugodtan viselté magát. Az olasz-porosz kormány alkudozásokat folytatott ugyan Kossuthtal, terve lévén, hogy Magyarországot is belevonja a háborúba. Tényleg Klapka tábornok Bismarcktól kapott pénzen egy magyar légió felállítását kezdte meg, de a háború váratlan gyors befejezése az említett terv megvalósulását meghiusította.
Az osztrákok vereségét titkos kárörömmel nézte a nemzet, mert meg volt győződve, hogy siettetni fogja a kiegyezés megkötését s a nemzet jogos érdekeinek kielégítését. Csakugyan Ő Felsége még a fegyverszünet megkötése előtt (junius 18-án) Bécsbe hivatta Deákot, hogy vele a teendőkről tánácskozzék. Deák kijelentette, hogy hite szerint a mgyar nemzet most is csak azt követeli, a mit azelőtt, a minek Ő Felsége nagyon megörült. A kormányalakítást, mint Ő Felsége kivánta, Deák nem vállalta magára, sőt a kormányba belépni sem volt hajlandó. De kijelenté, hogy készséggel pártolja azt a kormányt, a mely eszméit megvalósítani törekszik, s mint a kormány alakítására legalkalmasabb férfiút, Andrássy Gyula grófot jelölte meg. Andrássyt a császár még az nap Bécsbe hívatta, s ő a magyar ügyben követendő politikára nézve egészen úgy nyilatkozott, mint Deák Ferencz.
Andrássy Gyula gróf arczképe és aláirása.
(Az arczkép Marastoni József kőrajzáról. – Eredetije az Orsz. Képtár metszet-gyűjteményében.)
November 17-én Ő Felsége ismét összehívta az országgyülést, siettetni akarván „a multak viszontagságai s a változott nemzetközi viszonyok által követelt belszervezet függőben levő ügyét, a népek alkotmányos érzete kielégítése czéljából.” Az alkudozás alapjául elfogadta a tizenötös bizottság javaslatát és megigérte a felelős miniszterium kinevezését s a megyei autonómia helyreállítását. A közösügyek tárgyalása végett egybehívta a tartománygyűléseket s birodalmi tanácsot is. Ugyan akkor külügyminiszterré és miniszterelnökké Beust bárót, a volt szász minisztert nevezte ki, a ki multjánál fogva kevesebb elfogultsággal nézte a magyar nemzet önállóságra való törekvését. A kiegyezést az is megkönynyítette, hogy az örökös tartományok a német szövetségből kilépvén, sorsukkal önállóbban rendelkezhettek.
Az országgyűlés buzgón folytatta tárgyalásait, Az albizottság javaslatát a hatvanhetes bizottság 1867. január 20-ától február 4-éig tárgyalta. Röviddel utóbb, február 17-én Ő Felsége kinevezte a második felelős magyar miniszteriumot, a melynek tagjai valának: Andrássy Gyula gróf elnök és honvédelemügyi, Wenckheim Béla báró belügyi, Eötvös József báró vallás- és közoktatásügyi, Horváth Boldizsár igazságügyi, Lónyay Menyhért pénzügyi, Gorove István kereskedelemügyi, Mikó Imre gróf közlekedésügyi és Festetich György gróf Ő Felsége oldala melletti miniszter.
A miniszterium kinevezését az országgyűlés s a nemzet lelkesedéssel fogadta. Előterjesztéseit: az adó, az ujonczok, a közhatóságok s a sajtó ügyében az országgyűlés elfogadta, s azután a közösügyek tárgyalására tért át, A hatvanhetes bizottság javaslatát, a mely csekély eltéréssel megegyezett Deák javaslataival, tíz napi vita után a képviselőház 207 szavazattal, 116 ellenében elfogadta. Határozatához a főrendiház is csatlakozott.
Beust.
(Kriehuber kőrajzáról. – Eredetije az Orsz. Képtár metszet-gyűjteményében.)
A változott viszonyok következtében az 1848-iki törvények némely pontjait módosítani kellett. Igy a nemzetőrségről, a nádor hatásköréről, a miniszterek kinevezéséről, s az országgyűlés feloszlatásáról szólókat. A nemzetőrségről szólót felfüggesztették. A nádor-választást elhalasztották, míg a nádor hatáskörét nem szabályozzák. Az országgyűlés feloszlatására vonatkozólag azt határozták, hogy ha Ő Felsége az országgyűlést a budget tárgyalás befejezése előtt oszlatná fel még azon évben s oly időben kell öszszehívnia, hogy a költségvetést az év végeig letárgyalhassa.
Még egy nehézség volt hátra: az 1848-iki trónlemondás. Erre nézve az országgyűlés kimondatta, hogy azt utólag törvénybe iktatja ugyan, de mivel a lemondásról szóló okiratok az országgyűléssel annak idején nem közöltettek, az országgyűlés minden Magyarország önállóságára és függetlenségére innen vonható káros következtetés ellen ünnepélyes óvást tesz. A jövőre nézve pedig kikötötte, hogy minden ezentúl bekövetkezhető trónlemondás Magyarország külön értesítése mellett és hozzájárulásával történjék. Az országgyűlés azután törvénybe iktatta a királyi hitlevelet, a koronázási esküt, a királynak s a királynénak ötven-ötvenezer arany koronázási díjat ajánlott fel, s végül megválasztotta Károlyi György grófot és Vay Miklós bárót koronaőrökül.
A második felelős magyar miniszterium.
(Barabás kőrajzáról. – Eredetije az Orsz. Képtár metszet-gyűjteményében.)
Fönt Andrássy, a középső sorban Eötvös, Wenckheim, Lónyay és Horváth,
az alsó sorban Mikó, Festetich és Gorove.
A koronázás junius 8-án történt meg a budai Mátyás-templomban. Ez alkalommal a nádor tisztét Andrássy Gyula gróf miniszterelnök teljesítette. Az esztergomi érsekkel: Simor Jánossal együtt ő tette Ő Felsége fejére Szent-István koronáját. Miután Erzsébet királyné koronázása is megtörtént, a királyi pár a főurak, főpapok, továbbá a megyék és városok bandériumainak fényes kiséretében Pestre ment, a hol Ő Felsége a belvárosi templom előtt, Isten szabad ege alatt letette az esküt az alkotmányra, majd a lánczhíd előtt Magyarország vármegyéinek földéből összehordott koronázási dombra lovagolt s a nép ezreinek lelkesült örömkiáltása között a világ négy tája felé vágott kardjával, annak jeléül, hogy az országot bármely oldalról jövő ellenség ellen megvédeni kész.
Az általános lelkesedést még fokozták a királyi kegynek a koronázást követő napokon történt nagyszerű nyilvánulásai: a politikai elitélteknek adott teljes amnesztia, s a nemzettől felajánlott koronázási ajándéknak a volt honvédek rokkantjai, özvegyei és árvái javára történt felajánlása. Ez utóbbi tény mintegy igazolása volt a szabadságharcznak s a teljes kibékülésnek a jele.
Az általános örömzajba disszonancziaként vegyült Kossuth levele, a melyet kevéssel a koronázás előtt Deákhoz intézett, s a melyben egykori barátját azzal vádolja, hogy nem áll már az 1861-iki alapon, hanem „a jog-feladás sikamlós útjára lépett.” Elítéli a kiegyezést, mert hazánkat megfosztja önállóságától. Szemére lobbantja Deáknak, hogy politikájának tengelye a körül forog, hogy „el kell fogadni, a mi kivihető, mivel többet kivinni nem lehet” s azért áldozza fel a nemzet jogait. Ő – Kossuth – a kiegyezésben a nemzet halálát látja s azért Isten, a haza s az utókor nevében felszólítja Deákot, hogy „ne vigye azon pontra a nemzetet, a melyről többé nem lehet a jövőnek mestere.” Deák Kossuth levelét, melyet a „Magyar Ujság” is közölt, válasz nélkül hagyta. Annál többet foglalkoztak vele a lapok. Szerencsére az izgatottság, a melyet keltett, csak muló hatású volt.
Az országgyűlés julius elején felfüggesztette üléseit, szeptember 30-án azonban ismét folytatta azokat, egymásután alkotva meg a fontosnál fontosabb törvényczikkeket, még pedig jobbára a Deák-párt szellemében, noha a balközép s a szélsőbal mindent elkövettek a törvényjavaslatok megbuktatására vagy lényeges módosítására. Létrejöttükben a számkivetésből hazatért hazafiaknak: Horváth Mihálynak, Pulszky Ferencznek, Perczel Mór tábornoknak és Klapkának is volt részök, a kik egytől-egyig Deákhoz csatlakoztak s a Deák-párt tekintélyét nem kevéssé emelték.
E közben Ő Felsége kivánságához képest a birodalmi tanács is módosította a februári alkotmányt, a kiegyezésről szóló magyar törvény értelmében. A megváltoztatott alkotmányt Ő Felsége deczember 20-án szentesítette, nemsokára pedig kinevezte a közös miniszteriumot, a melynek elnöke Beust báró külügyminiszter lett.
1868. deczember 10-én zárta be Ő Felsége a nagy fontosságú országgyűlést, a mely véget vetett az Ausztriával való háromszázados viszálynak, visszaadta Magyarországnak önállóságát, helyreállította integritását és biztos alapját rakta le a nemzet jövőjének.
I. Ferencz József király koronázása.
Székely Bertalan egykoru akvarelljéről. – Morelli G. metszete.
Erzsébet királyné ifjukori arczképe.
(Schrotzberg festményéről. Eredetije a müncheni képtárban.)
Az alkotott törvények között első helyen említendő a kiegyezésről szóló 1867. XII. t.-cz. E szerint Magyarország s az osztrák örökös tartományok a pragmatica sactio értelmében közös uralkodó alatt állanak. A közös birtoklás közös védelmet tesz szükségessé. Mindamellett Magyarország alkotmányos közjogi és belkormányzati önállósága a pragmatica sanctio alapján sértetlenül fenmarad. A közös védelem szükségessé teszi a külügyek együttes vezetését. A birodalom diplomácziai és kereskedelmi képviselete a külállamok irányában s a nemzeti szerződések körüli intézkedések képezik a külügyminiszter hatáskörét. Közös a hadügy. Mindaz, a mi az egész hadsereg s így a magyar hadsereg egységes vezérletére és belszervezetére vonatkozik, Ő Felségének joga. De a mi a magyar hadsereg időnként való kiegészítését, az ujonczok megajánlását, a szolgálati idő meghatározását, a katonaság elhelyezését és élelmezését illeti, mindezekre nézve az országgyűlés s a magyar kormány intézkedik. A védelmi rendszer megállapítása, avagy átalakítása Magyarországra nézve mindenkor csak az országgyűlés beleegyezésével történhetik, a két miniszterium között történt elvi megállapodás alapján. A magyar hadsereg egyes tagjainak polgári viszonyai, jogai és kötelezettségei fölött szintén a magyar országgyűlés, illetőleg a magyar kormány intézkedik.
A pézügy annyiban közös, a mennyiben Magyarország a külügy s a hadügy költségehez bizonyos meghatározott arányban járul, de e költségek fedezéséről, beszedéséről maga intézkedik. A hozzájárulás arányát közös megállapodás szerint egyelőre tíz évre állapították meg. Magyarország a közös költségek 30%-át viseli. A kvótát úgy határozzák meg, hogy mindkét állam képviselete egyenlő számú küldöttségeket választ, a melyek javaslatot dolgoznak ki, s azt a miniszterium útján saját országgyűlésök elé terjesztik. Ennek határozatát a másikkal közlik s ha a határozatban megegyeznek, az szentesítést nyer. Ha nem tudnak megegyezni a küldöttségek, akkor mindegyik véleményét mindkét országgyűlés elé terjesztik, s ha a két országgyűlés sem juthat egyességre, akkor a kvótakérdésben Ő Felsége dönt. Később a határőrvidék bekebelezése után a kvótát két százalékkal fölemelték. Az államadósságokat illetőleg, bár azok Magyarországot törvény szerint nem terhelhetik, az országgyűlés mégis politikai tekintetekből s a méltányosság alapján, „nehogy a monarchiára nehezedő súlyos terhek alatt Ő Felsége többi országainak jóléte s azzal együtt Magyarországé is össze ne roskadjon.” Magyarország az államadósság kamatainak fedezéséhez évenként 29,188.000 forintnyi összeggel járul, a tőke törlesztéséhez pedig 1,150.000 frttal. Az államjegyekből s a váltópénzjegyekből álló függő államadósság mindkét fél közös jótállása alá helyeztetik. Az államadósságra nézve az országgyülés ünnepélyesen kijelenté, hogy mivel az országot saját beleegyezése nélkül adóssággal terhelni nem lehet, Magyarország jövőre sem fog semmi államadósságot magára nézve kötelezőnek elismerni, a melynek fölvételébe törvényszerűleg bele nem egyezett. A királyi udvartartás költségeihez, a melyek nem közösek, Magyarország 3,650.000 frttal járul és ugyanannyit fizet Ausztria is. Ez összeget utóbb egy millióval felemelték.
A közösügyeket a közös miniszterek: a külügy-, a hadügy- és pénzügyminiszter intézik el, a kik a delegácziónak tartoznak felelőséggel.
A delegáczió 60–60 tagú bizottság, a melynek tagjait a magyar országgyűlés s a birodalmi gyűlés külön választja, egy év, illetőleg egy ülésszak tartamára. A delegácziót Ő Felsége hivja össze, és pedig fölváltva: hol Pestre, hol Bécsbe. Mindegyik delegáczió külön tartja üléseit s azokban általános szótöbbséggel határoz. A két bizottság egymással nem tanácskozhatik, csak üzenetet vált. Ha harmadszori üzenetváltás után sem sikerülne egyetértésre jutniok, akkor együttes ülést tartanak, de csak szavazás végett. Együttes ülésben a két bizottság elnökei felváltva elnökölnek. A határozatot abszolut többséggel hozzák. Ha a szavazásnál egyik delegáczióból egy vagy több tag hiányzik, a másik is tartozik leszállítani tagjainak számát sorshúzás útján olyképen, hogy mindkét delegáczió egyenlő számú legyen. A delegáczió tagjainak joguk van a közös miniszteriumhoz, vagy annak egyes tagjaihoz kérdéseket intézni és felvilágosításokat kivánni. A delegáczió állapítja meg a közös költségvetést, ez vizsgálja meg a közös miniszterium számadásait. Határozatait a király megerősíti s a miniszterium útján tudtára adja mindkét országgyűlésnek. Mindegyik delegáczió bír kezdeményező joggal. A delegáczió ülései nyilvánosak. Tagjaik az ülésekben tett nyilatkozatokért felelősségre nem vonhatók s általában működésük tartamára immunitást élveznek. Ha egyik vagy másik tagja a delegácziónak időközben meghal vagy lemond, helye a póttagok valamelyikével azonnal betöltendő. A közös minisztereket a delegáczió alkotmánysértés esetén perbe is foghatja. A felettök itélő biróságot olykép alkotják meg, hogy mindegyik bizottság az általa képviselt országok törvénytudó polgáraiból huszonnégyet hoz javaslatba, a kik közül a másik bizottság tizenkettőt törölhet. A vádlott miniszterek szintén követelhetik összesen tizenkét tagnak a törlését. A megmaradtak közül mindegyik fél biráinak egyenlő számban kell lenniök.
A kereskedelmi ügyek nem közösek. Mégis tekintettel arra, hogy Magyarország és Ő Felsége többi országai között sok az érdektalálkozás, az országgyűlés késznek nyilatkozott arra, hogy Magyarország és Ausztria között időnként vám- és kereskedelmi szövetség köttessék, még pedig kölcsönös alku alapján, Ő Felsége jóváhagyásával. A külfölddel eddig kötött kereskedelmi szerződések érvénye Magyarországra is kiterjed. A vám- és kereskedelmi szerződés (1867: XVI. t.-cz.) értelmében mindkét állam területe egységes vámterületet képez, a melyet közös vámhatár vesz körül. Ennek következtében a közbeeső vámvonal elesik. A fenálló vámdíjszabályok és vámtörvények, továbbá a vámkezelésre és vámszedésre vonatkozó szabályok érvényben maradnak és csak a két törvényhozás, illetőleg a két felelős miniszterium egyetértésével változtathatók, vagy szüntethetők meg. A vámokat mindkét fél kormányai az alájok rendelt államterület határai között szedik és kezelik. A kölcsönös ellenőrködést mindkét fél részéről felügyelők gyakorolják. A vámokat a közös költségekre fordítják. Mindkét fél kereskedelmi hajói egy és ugyanazon lobogót használják, s ezen az addigi jelvények a magyar korona országainak színeivel és czimerével egyesülnek. A tengeri hajózásra és egészségügyre vonatkozólag egyelőre érvényben maradnak az eddigi szabályok. A kereskedelmi hajók külföldön való oltalmukat és érdekeik képviseletét tekintve, a császári királyi konzuloktól, és legfelsőbb fokon a külügyminisztertől függenek. A kikötői egészségügyi s egyéb hajózási illetékeket a két államterület kikötőhatóságai az eddigi határozmányok szerint szedik, a vámszedő rész javára. Mindkét államterület tengerpartjain és kereskedelmi tengerészeténél egyféle tengeri magánjog nyer alkalmazást. Az oszrák „Loyd” czimű hajózási vállalat a külügyminiszterium vezetése alatt áll. A belső vizeket illetőleg, a melyek mindkét fél területét érintik, a hajózásra, a folyamrendőrségre, s a javításra vonatkozólag egyenlő eljárás követendő. A vasutakat is mindkét államterületen egyenlő elvek szerint kezelik. A konzulátusi ügyeket a közös külügyminiszter vezeti. Ő gondoskodik a kozulátusok felállításáról s ő ad azoknak utasításokat, egyetértve a két kereskedelmi miniszterrel. A só- és dohányjövedéket, továbbá a közvetett adót egyenlő törvények és rendszabályok szerint kezelik. Az osztrák érték egyelőre közös érték marad. Mindkét fél tíz krajczáros és kisebb értékű váltópénzt verethet, melyet a másik államterületen is forgalomba vesznek. Finomsága, tartalma és súlya, továbbá a veretendő pénzösszeg mennyisége iránt a két miniszteriem közösen határoz. Mindkét fél lehetőleg egyforma mérték- és súlyrendszert fog behozni. Addig megmaradnak a jelenleg fenálló mértékek és súlyok. Egyenlő elvek szerint készülnek az arany és ezüst áruk finomságára, tartalmára vonatkozó szabályok, és történik az azok feletti őrködés. Ipar és kereskedelem tekintetében mindkét államterület lakosai egyforma bánásmódban részesülnek és teljes szabadságot élveznek: Találmányaik, szabadalmaik mindkét állam területén érvényesek. A posta- s a táviró-ügy egyforma elvek szerint fog rendeztetni. A vám- és kereskedelmi szerződést tíz évre kötötték meg. Fel nem mondás esetén további tíz évre fenáll. A felmondás mindenkor csak a kilenczedik év végén történhetik. A szerződési idő öt első évének elteltével mindenik fél a határozatok megváltoztatására alkudozást indítványozhat. Ha hat hónapon belül nem jutnak egyességre, egy évi felmondással élhetnek. Ez esetben a szerződés megujítása iránt azonnal meg kell kezdeni az alkudozást.
Az Erdélyhez és Horvátországhoz való viszonyt is szabályozni kellett. Az első könnyen ment, a mennyiben az 1848-iki törvények értelmében egyszerűen Magyarországhoz kapcsolták, kivéve, hogy a képviselők számát hetvenötre emelték és kimondták, hogy a főrendiházban az 1848-iki törvényben megállapítottakon kívül az erdélyi megyék, a székely székek főispánjai, főkapitányai, fő királybirái, úgyszintén a szászok ispánjai is helyet foglalnak. A szász egyetem továbbra is fenmarad, de bírói hatóságot nem gyakorolhat. (1868: XLIII. t.-cz.) Az erdélyi követek már részt is vettek ezen az országgyűlésen. Nehezebben ment az egyezkedés Horvátországgal, bár a magyar országgyülés a legmesszebbmenő engedmények megadására volt hajlandó. Végre a két országgyűlés által kiküldött bizottságoknak sikerült megkötni az egyezményt (1868: XXX. t.-cz.), a melynek főbb pontjai a következők: Magyarország, továbbá Horvát-, Szlavon- és Dalmátország egy és ugyanazon állami közösséget alkotják. Az állami közösségből folyik, hogy ez országok királyát egy és ugyanazon koronával és koronázási cselekménynyel koronázzák meg, részökre közös országgyűlésen közös koronázó oklevelet állapítanak meg és állítanak ki, a melynek eredetije a magyar szöveg mellett horvát nyelven is szerkesztendő s a társországoknak is kiadandó. A koronázó oklevélben a társországok integritása és alkotmánya szintén biztosítandó. Az állami közösségből következik továbbá, hogy a közösügyekre nézve Magyarországnak s a társországoknak egy és ugyanazon képviselettel, törvényhozással és közös kormánynyal kell bírni. Ennélfogva az 1867: XII. t.-cz.-et s az ennek alapján létrejött egyéb egyezményeket Horvát-, Szlavon- és Dalmátországok magukra nézve is érvényeseknek ismerik el, azon kikötéssel mégis, hogy jövőre hasonló alaptörvények és egyezmények csak az említett társországok hozzájárúlásával alkothatók. Az Ausztriával közös tárgyakon kívül vannak még mások is, melyek Magyarországot s a társországokat közösen érdeklik. Ilyenek az udvartartás költségei s az ujonczajánlás, a védrendszer s a hadkötelezettség, továbbá a hadsereg elhelyezését és élelmezését illető intézkedés, a pénzügy, az érczpénz és bankjegyügy, a pénzrendszer s a pénzláb meghatározása, a kereskedelmi és állami szerződések, a bankokat, a hitel és biztosító intézeteket, szabadalmakat, mértéket és súlyt, a fémjelzést, az író- és művész-tulajdont illető intézkedés, a tengerészeti, kereskedelmi, váltó- és bányajog, általában a kereskedelmi vámok, távirók, posták, vasutak, kikötők, a hajózás s a Magyarországot és társországokat egyaránt érdeklő állami utak és folyók ügye, az iparügy, az útlevél-rendszer, az idegenek felett gyakorlandó rendőrség stb. A közösen megszavazandó ujoncz-kontingensből a Horvát-, Szlavon- Dalmátországokra eső részt az összes népesség aránya szerint állapítják meg. Az ujonczokat a társországok saját ezredeikbe sorozzák be. A tengerpart ujonczaival főleg a hajóhad legénységét szaporítják. Az Ausztriával való közösügyek költségeihez Horvát-, Szlavon-, Dalmátországoknak adóképességük arányában kellene járulniok, és pedig a Magyarország részéről fizetendő kvótának 6 1/2%-ával. De miután a rájok eső részt csak úgy fedezhetnék, ha átadnák a beligazgatásukra szükséges öszszeget, Magyarország – tekintettel a testvéries viszony megujítására – beleegyezik abba, hogy a társországok jövedelmeiből az Ausztriával kötött egyezmény tartamára mindenek előtt 2,200.000 frt ez országok beligazgatási költségeire vonassék le, amely összeg első sorban a társországok egyenes és közvetett adói és egyéb jövedelmeinek 45%-ával fedeztessék, kivéve a fogyasztási adókat s a határvám jövedelmeit. A többi 55% a közös költségek fedezésére fordíttatik. Ha egyes években az összes jövedelmek 45%-a nem volna elég Horvát-Szlavonország kiadásainak fedezésére, a hiányt Magyarország fedezi. Hogyha pedig az említett 45% nagyobb összeget tesz ki a fenforgó szükségletnél, akkor a többlet a közös költségek fedezésére szolgál. És ha a társországok jövedelme a 6 1/2%-os adóképességi kulcs szerint rájok eső közös költséget felülhaladná, a fölösleg rendelkezésük alá esik, a nélkül, hogy a netalán hátramaradt közös költségeket utólag fedezniök kellene. Az Ausztriával való közösügyek, továbbá a magyar korona országait érdeklő ügyekre nézve a törvényhozás joga a magyar országgyűlést illeti. Ezen az országgyűlésen Horvát-Szlavonországot lakosai arányában 29 követ képviseli, Fiume városának s a tengerparti kerületnek kivételével. A képviselők száma a határőrvidék egyesítése vagy Dalmáczia visszacsatolása után emeltetni fog. A Pestre küldendő képviselőket a társországok saját országgyűléseik kebeléből választják, és pedig azon egész időszakra, a melyre a magyar képviselőház megbizása terjed. A felküldött képviselők képviselői jogukat önállóan, utasítás nélkül gyakorolják. A főrendiházba a társországok saját gyűlésökből két képviselőt küldenek. Főrendi, világi és egyházi méltóságaik, kik 1848 előtt a magyar országgyűlés főrendiházában foglaltak helyet, ezentúl is tagjai lesznek a főrendiháznak. A delegáczióba a felküldött képviselők közül a képviselőház részéről négy, a főrendiház részéről egy tagot választanak. A magyar korona összes országait érdeklő ügyekben a végrehajtó hatalmat Horvát-Szlavonországban a Budapesten székelő központi kormány gyakorolja, a melyhez a társországok érdekeinek képviselete tekintetéből egy tárcza nélküli külön horvát-dalmát-szlavon miniszter neveztetik ki, a ki a minisztertanácsnak szavazattal biró tagja s a közös miniszteriumnak felelős. Ugyan ő képezi a kapcsolatot Ő Felsége s a társországok kormánya között. A központi hivatalok horvát-szlavon osztályai, valamint a központi kormánynak a társországok területén működő közegei lehetőleg a társországok polgáraiból neveztetnek ki. Mindazon tárgyakra nézve, a melyek a közös országgyűlésnek s a központi kormánynak nincsenek fentartva, mind a törvényhozás, mind a végrehajtás körében Horvát-Szlavon-Dalmátországot teljes önkormányzati jog illeti meg; így az ország beligazgatása, a vallás- és közoktatásügy, s a közegészségügy tekintetében. Az országos kormány élén áll a bán, a ki a horvát-szlavon-dalmát országgyűlésnek felelős. A bánt a magyar miniszterelnök ajánlatára és ellenjegyzése mellett Ő Felsége nevezi ki. Polgári méltósága külön választatik a katonaitól és jövőben Horvát-Szlavon-Dalmátországok ügyeire katonai egyén befolyást nem gyakorolhat. A bán mindazon előjogokat és méltóságokat élvezi, a melyek uj állásával összeférnek. Ennélfogva továbbra is tagja marad a magyar főrendiháznak. A kormányzat szervezését a bán előterjesztése alapján a horvát-szlavon-dalmát országgyűlés állapítja meg. A társországok területén a törvényhozás, közigazgatás és törvénykezés nyelve a horvát, a közös kormányzat közegeinek hivatalos nyelve ellenben a magyar. A közös miniszterium tartozik a Horvát-Szlavon-Dalmátországból horvát nyelven felküldött előterjesztéseket és beadványokat elfogadni és azokra ugyanazon a nyelven válaszolni. A Pestre küldött képviselők az országgyűlésen a horvát nyelvet használhatják, szintúgy a delegáczió horvát tagjai. A közös törvényhozás által a társországok részére alkotandó törvényeket Ő Felségétől aláírva horvát eredeti szöveggel is kell kiadni, s a társországok gyűléseinek megküldeni. Belügyekben Horvát-Szlavon-Dalmátország határaik között saját országos szineiket és czimereiket használják, az utóbbiakat mindazonáltal Szent István koronájával fedve. A magyar korona országainak közös jelvénye: Magyarország s a társországok egyesített czimerei. A közösügyek tárgyalásakor a magyar országgyűlés épületén a magyar lobogó mellé a horvát-szlavon-dalmát lobogó is felhúzandó. A magyar pénzeken a király czimébe a „Horvát-Szlavon- Dalmátország királya” czím is felveendő. Horvát-Szlavon-Dalmátországok területi épségét Magyarország elismeri s annak kiegészítését siettetni fogja. Különösen sürgetni fogja a horvát határőrvidék bekebelezését és Dalmáczia visszacsatolását. A társországok területéhez tartozik Fiume-megye, Fiume városa és kerülete kivételével – az utóbbi a magyar koronához tartozó külön testet képez, melynek viszonya a magyar s a horvát országgyűlés, továbbá Fiume küldöttségei egyetértésével fog megállapíttatni – Zágráb-, Varasd-, Kőrös-, Pozsega-, Verőcze- és Szerém-megye. Ugyancsak ide tartoznak a likkai, ottocsányi, ogulini, szluini, az első és második báni, varasd-körösi, varasd-szentgyörgyi, gradiskai, bródi és péterváradi határőrezredek, s végre Dalmáczia. Mindazok a törvények és határozatok, melyek ezen egyezménynyel ellenkeznek, érvényteleneknek nyilváníttatnak. Az egyezmény az egyezkedő országok külön törvényhozásának tárgya nem lehet. Változtatást rajta csak azoknak a tényezőknek hozzájárulásával lehet tenni, a melyek azt megkötötték.
A többi nemzetiségek ügyében az 1868: XLIV. t.-cz. intézkedik. E szerint Magyarország minden polgára egyenlő jogú tagja lévén a nemzetnek, ezen egyenjogúság csupán az országban dívó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve eshetik külön szabályok alá. Erre vonatkozólag a törvény a következő szabályokat állítja fel. Az ország állami nyelve a magyar. Ezen tanácskoznak az országgyűlésen, ezen hozzák a törvényeket. Az utóbbiakat hivatalos fordításban az egyes nemzetiségek nyelvén is ki kell adni. A kormány hivatalos nyelve a kormányzat minden ágában kizárólag a magyar. A törvényhatóságok jegyzőkönyveiket az állam nyelvén vezethetik, de vezethetik akármely más nyelven is, a melyet a törvényhatósági bizottságok egy ötöd része jegyzőkönyvi nyelvül óhajt. A törvényhatósági gyűléseken mindenki saját anyanyelvén beszélhet, amennyiben az a törvényhatóság területén dívik. A törvényhatóságok a kormányhoz intézett irataikban az állam hivatalos nyelvét használják, de hasábosan használhatják azt a nyelvet, a melyet jegyzőkönyveikben használnak, szintúgy egymással való érintkezésökben. A belső ügyvitel terén a törvényhatósági tisztviselők az állam hivatalos nyelvét használják. De ha ez nehézséggel járna, akkor kivételesen a törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelvével élhetnek. Saját törvényhatóságuk területén a gyülekezetekkel és egyesületekkel való hivatalos érintkezésökben a tisztviselők lehetőleg ezek nyelvét használják.
Saját községi birósága előtt mindenki a maga nyelvét, más községi bíróságok előtt annak a nyelvét, járásbirósága előtt a községi jegyzőkönyv nyelvét, más biróságok előtt pedig azon törvényhatóságok jegyzőkönyvi nyelvét használhatja, a melyhez az illető biróság tartozik. A biró a panaszt vagy kérelmet annak a nyelvén intézi el, s ugyanígy történik a kihallgatás, tanukihallgatás, szemle és más birói cselekmény. A tárgyalási jegyzőkönyvet azonban azon a nyelven kell vezetni, a melyet a perlekedő felek választanak a törvényhatóságok jegyzőkönyvi nyelvei közül. Ha nem tudnak megegyezni, akkor a biró a jegyzőkönyvet a törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelveinek bármelyikén vezetheti, azonban tartalmát lefordítani tartozik. Az ügyvéd közbejöttével folyó pereknél az eddigi gyakorlat tartandó fenn. Az egyházi biróságok maguk határozzák meg ügykezelési nyelvöket. Telekkönyvi hivataloknál az illető törvényszék ügykezelési nyelve használandó, de a felek kivánságára a végzést vagy kivonatot az állam hivatalos nyelvén vagy a törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelveinek egyikén kell kiadni. Felebbezett perekben, ha ezek nem magyar nyelven folytattattak, a felebbviteli biróság mind a pert, mind az okmányokat magyarra fordíttatja és így veszi vizsgálat alá. Végzéseit, itéleteit azonban mindig az állam nyelvén hozza. Ezeket az első biróság a felek nyelvén hirdeti és adja ki. Az államkormánytól kinevezett biróságok hivatalos nyelve kizárólag a magyar. Az egyházközségek anyakönyveik, nem különben iskoláik nyelvét tetszés szerint határozhatják meg, szintúgy a felsőbb egyházi testületek és hatóságok. De ezek az állami felügyelet szempontjából jegyzőkönyveiket egyszersmind az állam nyelvén hivatalos fordításban tartoznak felterjeszteni. A kormányhoz intézett beadványokban hasábosan a magyar fordítást kell mellékelniök. A közoktatásügyi miniszter gondoskodni fog arról, hogy a hon polgárai anyanyelvükön képezhessék magukat. A nemzetiségi vidékeken felállítandó állami közép- és felső iskolákban az ott divó nyelvek mindenikének részére külön tanszéket fognak felállítani. Az egyetemen is az országban divó nyelvek s azok irodalma számára külön tanszékek állíttatnak. A községi gyűlések maguk határozzák meg jegyzőkönyvük és ügyvitelök nyelvét. Minden polgár saját községéhez, egyházi hatóságához, törvényhatóságához s az államkormányhoz intézett beadványait, anyanyelvén nyujthatja be, de más községekhez vagy törvényhatóságokhoz intézett beadványaiban vagy az állam nyelvét, vagy az illető hatóság jegyzőkönyvi nyelvét kell használnia. A község a saját törvényhatóságához, vagy a kormányhoz intézett beadványaiban az állam nyelvét, vagy a saját ügykezelési nyelvét használhatja más törvényhatóságokhoz intézett beadványaiban pedig az állam nyelvét, vagy az illető törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelvét. Községi és egyházi ügyekben mindenki anyanyelvén szólhat. A kormányhoz nem magyar nyelven intézett beadványokra hozott végzés eredeti magyar szövegéhez a beadvány nyelvén eszközölt fordítás is melléklendő. Magánintézetek és egyletek nyelvét az alapítók határozzák meg. A hivatalok betöltésénél egyedül a személyes képesség szolgál irányadóul s nem a nemzetiség. A kormány gondoskodni fog, hogy az országos bírói és közigazgatási hivatalokra, különösen a főispánságokra a különböző nemzetiségekből alkalmas személyek a lehetőségig alkalmaztassanak.
Fontosak a hadügy, igazságszolgáltatás és népnevelés, valamint a vallásfelekezetek érdekében hozott törvények. A hadügyről az 1868: XL. XLI. és XLII. t.-cz.-ek intézkednek. Az első a véderőről, a második a honvédségről, a harmadik a népfölkelésről szól. A védelem kötelezettségét az országgyűlés a közteherviselés elvének alapján kiterjesztette minden állampolgárra, a mennyiben arra képes. A véderőt alkotják: a hadsereg, a haditengerészet, a honvédség s a népfölkelés. A hadkötelezettség a huszadik évtől kezdődik és a harminczkettedik évig tart. Ebből három évet tényleges szolgálatban, hét évet a tartalékban, két évet pedig a póttartalékban kell tölteni. A kiket közvetetlenül soroztak a honvédséghez, azok tizenkét évet töltenek ott. A hadi tengerészetnél szolgáltak honvédségi szolgálatra nem kötelezhetők. Azon önkéntesekből, a kik sem a hadsereg, sem a hadi tengerészet vagy pedig a honvédség kötelékébe nem tartoznak, alkotják a népfölkelést. A hadsereg s a hadi tengerészet hivatása, hogy Ő Felsége birodalmának mindkét államát külső ellenség ellen megvédje s hogy a belső rendet és biztonságot fentartja. A honvédség háború idején a hadsereg támogatására s a belvédelemre, béke idején pedig kivételesen a belső rend és biztonság fentartására van hivatva. A népfelkelőkre csak végső szükség esetén kerül a sor, a hadsereg s a honvédség támogatása, az ellenség benyomulásának megakadályozása, vagy a már benyomult ellenség leküzdése végett. A tartalékot, a honvédséget s a népfölkelést csak Ő Felsége parancsára szólíthatják be. A hadsereg létszámát mindkét állam területére vonatkozólag az országgyűlés tiz évre 800,000 főben állapította meg, a határőrség kivételével. Ebbe a létszámba a tartalék is bele van foglalva. A megállapított létszám változatlan hagyása vagy megváltoztatása felett mindkét állam alkotmányos képviseletei a kilenczedik év lefolyása előtt határoznak. A honvédség számereje a honvédségre kötelezettek számától függ. A magyar korona országai egyelőre 82 zászlóalj gyalogságot és 32 század lovasságot állítanak ki. A hadsereg létszámából a magyar korona országaira tiz év tartamára 320,632 ujoncz esik. A törvény egyes pontjai részletesen szólnak a hadsereg s a honvédség kiegészitéséről, a belépésre megkivántató kellékekről, a szolgálat alól való ideiglenes mentességről, az önkéntesekről s ezek között különösen az egy évi szolgálatra kötelezettekről, a nyilvános tisztviselőkről, tanítókról, a sorozás és tényleges szolgálat idejéről, a sorozásnál követendő eljárásról, a felülvizsgálatról, fegyvergyakorlatokról és ellenőrzési szemlékről, az elbocsátásról, a nősülhetés korlátozásáról, a szökevények és önmegcsonkítók büntetéséről, a honvédség feletti rendelkezésről, a honvédtisztek kinevezéséről, a legénységnek a tettleges szolgálat idején kivül való polgári jogáról, a szolgálatra kötelezettek kivándorlásáról, a be nem sorozottak által fizetendő díjról, stb. A honvédségre nézve az 1868: XLI. t.-cz. megállapítja, hogy a honvédeket az ország határain kivül csak kivételesen s csakis az országgyűlés külön intézkedése mellett lehet alkalmazni. Ha az országgyűlés nincs együtt, akkor Ő Felsége az összes miniszterium felelősségére s az országgyűlés utólagos jóváhagyása mellett elrendelheti a honvédségnek az ország határain kivül való alkalmazását. A honvédséghez Horvátország négy gyalogzászlóaljat és négy lovas századot tartozik kiállítani. A honvédtisztek tiszti fokozat szerint egyenlők a sorkatonaság tisztjeivel. Tisztekül a volt honvédtisztek is alkalmazhatók. A honvédségnél a vezénylet nyelve a magyar, illetőleg Horvát-Szlavon-Dalmátországban a horvát; zászlója az ország szineit viseli a magyar állam czimerével, illetve Horvát-Szlavon-Dalmátország szineit a magyar czimerrel. A legénységi és tiszti illetmények a honvédségnél s a hadseregnél egyformák. A honvédség összes költségei a honvédelmi miniszter tárczáját terhelik, kivéve ama költségeket, melyek a honvédség hadi czélokra történt mozgósításából és alkalmazásából erednek. Ezeket a közös hadügyminister tárczájából fedezik,
Ami az igazságszolgáltatást illeti, erre vonatkozik az 1868: LIV. t.-cz., a mely a polgári törvénykezési rendtartást állapítja meg. Szól a bíróságokról, az ügyfelekről, az eljárásról, a perorvoslatokról, a biztosítási intézkedésekről, a végrehajtásról, s végül a bírói eljárás némely eltérő módjairól: a községi, városi bíráskodásról, a választott biróságokról stb.
A népoktatást tárgyazza az 1868: XXXVIII. t.-cz. Mindenekelőtt megállapítja az általános tankötelezettséget, a mely a hatodik évtől a tizenkettedik évig, illetőleg a tizenötödik évig tart. Népoktatási intézetekül felsorolja az elemi s a felső népiskolákat, továbbá a polgári iskolákat és tanitóképző intézeteket. Mindezeket a törvény által megszabott módon a hitfelekezetek, társulatok s egyesek is állíthatják és tarthatják fenn, állami felügyelet mellett. A hol a hitfelekezetek nem tarthatnak fenn népiskolákat, a község köteles azok felállításáról gondoskodni. Ezek azonban közös tanintézetek, a melyekbe a községi lakosok gyermekei vallásukra való tekintet nélkül járhatnak, Ha a község nem rendelkezik elég anyagi erővel népoktatási tanintézetek felállítására, állami segélyért folyamodhatik. Az elemi, népiskolai oktatás két tanfolyamot foglal magában: a hat évig tartó mindennapi, s a három évig tartó ismétlő tanfolyamot. Az elsőbe a 6-tól a 12-ik évig, az utóbbiba a 12-iktől a 15-ik évig tartoznak járni a gyermekek. Felsőbb népiskolákat oly községek tartoznak állítani, a melyekben a lakosság meghaladja az ötezret. A tanítás a növendékek anyanyelvén történik, amennyiben azt a községben általában beszélik. Azonban minden nem magyar népiskolában a magyar nyelvet is kell tanítani. Hogy tanitókban ne legyen hiány, a törvény gondoskodik tanitóképző itézetek felállításáról. Összesen husz tanítóképző intézet felállítását rendeli el az ország különböző vidékein. A törvény részletesen szól a különböző népoktatási intézetek szervezetéről, a tanítókról és a népiskolai hatóságokról: u. m. az iskolaszékekről s a tanfelügyelőkről.
Vallásügyben intézkedik az 1867-iki XVIII. s az 1868: III. törvényczikk. Az első kimondja a zsidók egyenjoguságát az ország keresztény lakosaival, polgári és politikai jogok tekintetében. Az utóbbi pedig a törvényesen bevett keresztény vallásfelekezetek viszonosságát állapítja meg, mig a vallásfelekezetek egyenjoguságát törvény útján nem szabályozzák. A törvény értelmében mindenkinek szabadságában áll más vallásra áttérni, föltéve, hogy betöltötte 18-ik életévét. Férjezett nők azonban már előbb térhetnek át. Vegyes házasságokat bármely fél papja előtt lehet megkötni. Az ily házasságokból származó gyermekek közül a fiuk az apa, a leányok pedig az anya vallását követik. A törvénynyel ellenkező bármely szerződés, téritvény vagy rendelkezés ezentúl is érvénytelen. Ha a szülők valamelyike más vallásra tér át, a hét éven aluli gyermekek nemök szerint követik az áttértet. A törvénytelen gyermekek anyjuk vallását követik, de ha atyjuk által elismertetnek, a törvényes gyermekekkel egyenlő szabály alá esnek. Egyik vallásfelekezet tagjai sem kötelezhetők arra, hogy más felekezetbeliek egyházi szertartásait és ünnepeit megtartsák, vagy hogy ily napokon bármely munkától tartózkodjanak. Vasárnapon azonban minden nyilvános és nem elkerülhetetlenül szükséges munka felfüggesztendő. Temetőkben a különböző felekezetekhez tartozók vegyesen és akadálytalanul temetkezhetnek.
A görögkeleti vallásuak részére az 1868: IX. t.-cz. két önálló érsekség felállítását rendeli el: egyet az oláhok részére Erdélyben, egyet pedig a szerbek részére Karloviczon. Önkormányzati joguk továbbra is biztosíttatik, de megmarad Ő Felségének legfőbb felügyeleti joga. Ha a különválásból eredő kölcsönös követelések egyezkedés útján nem volnának kiegyenlíthetők, Ő Felségétől delegálandó rendes biróság előtt érvényesítendők. A fogarasi görög-katholikus püspökségnek gyulafejérvári érsekségre emelése, nem különben a görög-katholikusok részére felállított lugosi és szamosujvári püspökségek törvénybe iktattatnak.
Több törvényczikk az anyagi érdekeket szolgálja. Az 1868. XXXI. t.-cz, pl. eltörli a fenállott uzsoratörvényeket. Ha a kölcsönről nincs szerződés, vagy ha van is, de nincs meghatározva a fizetendő kamat, akkor 6%-os kamat fizetendő. Megszünt a szerződéses kamatláb korlátozása: Kamatos kamatot csak akkor kell fizetni, ha azt világosan kikötötték, vagy ha a lejárt kamatot beperelték. Ily esetben azonban csak a kereset benyujtásától számítják azt. Tiltott uzsoráskodás miatt többé kereset nem indítható. Említést érdemelnek még a kisajátításról szóló LV. és LVI. t.-cz.-ek; az 1868: XXXIII. t.-cz., az örökváltság országos alapból leendő megtérítéséről; a pénzügyet tárgyazó számos czikkelyek, minők: a só árának nyolcz frtról öt frtra való leszállításáról, a dohányjövedékre vonatkozó szabályok fentartásáról, a lottójövedékről, a különböző adókról, a veretendő pénzekről szólók, végül a központi telekkönyvi hatóság, a kereskedelmi- és iparkamarák felállításáról s az egyes vasutvonalak építéséről (a hatvan-miskolczi, nagyvárad-eszéki, arad-temesvári stb.) szóló törvényczikkek.
***
A kiegyezés határköve Magyarország ujabbkori történetének. Az azóta lefolyt harmincz évi időszak sokkal közelebb esik hozzánk, hogysem tárgyilagos itéletet mondhatnánk róla. Azért csak néhány fontosabb mozzanatot emelünk ki. Mindenekelőtt konstatáljuk a fölötte kedvező hatást, melyet a kiegyezés hazánk közgazdasági és kulturális életére gyakorolt. A nemzet visszanyervén önállóságát, lázas tevékenységet fejtett ki, hogy pótolja az elmult idők mulasztásait. Föllendülésnek indult a közgazdaságnak minden ága: a földmívelés, az ipar, a kereskedés, de rendkivüli volt a haladás szellemi téren is. Pedig kezdetben az önállóságát visszanyert Magyarország kormányának számtalan nehézséggel kellett megküzdenie, míg berendezkedhetett, s mig életbe léptethette az 1867–68-ban alkotott törvényeket. Munkásságában egyrészt a folytonos pártharczok akadályozták, másrészt az ország válságos pénzügyi helyzete. Ez volt oka annak, hogy Andrássy gróf távozása után – ő 1871-ben külügyminiszterré lett s mint ilyen nagy érdemeket szerzett a monarchia nagyhatalmi állásának fentartása és szilárdítása körül, főleg a franczia-német s az orosz-török háború idején – a kormány élére került Lónyay Menyhért, Szlávy József, Bittó István és Wenckheim Béla gróf alig alkothattak valamit.
A pártharczok nem szüntek meg, de a pénzügyi helyzet lényegesen javult Tisza Kálmán, a régi határozati párt, majd a balközép vezérének kormányra lépése után, a mi 1875-ben történt, miután ő és pártja elfogadták az 1867-iki közjogi alapot és egyesültek a régi Deák-párttal az u. n. szabadelvű pártban. Tisza tizenöt évi kormányának a pénzügyi helyzet javítása egyik fő érdeme.
Mikor átvette a kormány vezetését, a kiegyezés művének megalkotója, a „haza bölcse” – a mint kortársai Deákot nevezték – már visszavonult a politikai pályától. 1873. junius 28-án tartotta utolsó beszédét a képviselőházban. Visszavonulására az is befolyással volt, hogy sokat betegeskedett. 1876. január 29-ikén a halál megváltotta szenvedéseitől. Gyász borult ekkor az egész országra s a nemzet gyászában osztozott a királyi család is. Az uralkodóház kegyeletének az elhunyt nagy hazafi iránt maga a királyné adott kifejezést, koszorút helyezvén a ravatalára. Az országgyűlés érdemeit törvénybe iktatta, a nemzet szobrot emelt neki és kegyelettel őrizi emlékét.
A pénzügyi helyzet javítását egyelőre megakadályozta Bosznia-Herczegovinának 1878-ban történt okkupácziója, melyre a berlini kongresszustól kapott a monarchia felhatalmazást. Ép azért sokan elitélték az okupácziót, magában a szabadelvű pártban is. Utóbb azonban belenyugodtak, mert látták, hogy Bosznia és Herczegovina megszállása mennyire megerősítette a monarchia poziczióját a Balkán-félszigeten, s hogy csak ily módon lehet sakkban tartani az oroszt, a ki utolsó győztes háborúja után már-már az összes Balkán államokat hatalma alá hajtani készült.
A nemzetre nehezedő ujabb terhek mellett is mindinkább javult a pénzügyi helyzet, de a reform- munkálatok ügye a folytonos, egészen a személyeskedésig menő pártharczok miatt szinte megakadt. A Tisza-éra idején csak néhány fontosabb törvényt lehetett törvénykönyvünkbe iktatni, mint a községekről, a közegészségügyről, a csendőrség felállításáról, a tisztviselők minősítéséről szóló törvényeket, az erdő-törvényt, a középiskolai törvényt s a büntető törvényt. A főrendiházat is szervezte a Tisza-kormány. (1885.)
Anyagi haladásunkat fényesen igazolta az 1885-ben tartott országos kiállítás. A kormány helyes közlekedési politikája, a melyet Baross Gábor közlekedés- és kereskedelemügyi miniszter inaugurált és vas-következetességgel vitt keresztül, lényeges befolyással volt anyagi haladásunk javulására. Baross a közlekedés, az ipar s a kereskedelem minden ágára kiterjeszté figyelmét. Nagyban folytatta a vasúti hálózat kiépítését; a fő vasúti vonalakat állami kezelés alá vette; fölszabadította tengeri hajózásunkat Trieszt s az osztrák „Lloyd” befolyása alól; hozzáfogott a Vaskapu szabályozásához és életbeléptette az úgynevezett „zóna-rendszer”-t, bizonyos távolságokra, zónákra vonatkozólag egységes díjszabást határozván meg. E zseniális ujitással rendkivüli mértékben emelkedett a forgalom, a mi viszont az iparra, kereskedelemre, a főváros felvirágzására, a magyarság terjedésére és megizmosodására, általában a közművelődésre nagy befolyással volt.
Tiszát az uj véderő-törvényjavaslat és Kossuth honosságának kérdése miatt az ellenzék oly hevesen megtámadta, hogy 1890-ben vissza kellett lépnie. Visszavonulásával az uj kormány, a mely Szapáry Gyula gróf vezetése alatt állott, nagyobb reformok életbeléptetésével akart tekintélyt és népszerűséget szerezni magának. Benyujtotta a megyei közigazgatás és önkormányzat rendezéséről szóló törvényjavaslatot, de a függetlenségi párt obstrukcziója miatt kénytelen volt a javaslatot visszavonni. Törvénybe iktatta mégis a közigazgatás államosításának elvét, a melynek megvalósítása egy jövő kormánynak lesz feladata.
Magyarország ezeréves fenállásának emlékére vert érem.
(Baróti Lajos dr. terve szerint készíté Mayer F.)
Előlapján Árpád vezértársaival, amint a Kárpátok magaslatáról, a fölkelő nap fényében megpillantja az uj hazát. Előttük repülő turulmadár, mintegy utat mutatva nekik. A körirat: Magyarország ezeréves fenállásának, emlékére. Lent az évszám: 896. – Hátlapján a milleniumi kiállitás történelmi csarnoka, fölötte lebegő angyal, aki egyik kezében a koronát tartja, másik kezét áldásra terjeszti ki. A körirat: Isten áldd meg a magyart. Lent az évszám: 1896.
Hazánk legujabb történetében az egyházpolitikai törvények életbeléptetése képezi a legfontosabb mozzanatot. Ezek alkotására az elkeresztelések ügyében kiadott rendelet szolgáltatott alkalmat, a mely az egyház részéről heves ellenzésre talált. Az egyházpolitikai törvényjavaslatokat a Szapáry-kormány készítette elő, tulajdonképen azonban az 1893. november 21-én megalakult Wekerle-kormány terjesztette az országgyülés elé, s ez is vitte keresztül azokat, másfél évig tartó felette heves küzdelem után. E törvények értelmében életbe lépett a kötelező polgári házasság és behozták az állami anyakönyvvezetést. A Wekerle-kormányt felváltotta a Bánffy-miniszterium, mely az előbb említett egyházpolitikai törvényekhez még kettőt csatolt, t. i. a zsidók recepcziójáról s a vallásszabadságról szólókat. E törvényjavaslatok kétségkivül sértik a vallásfelekezetek jogkörét, de minthogy a vallástól vont válaszfalakat lerontják s a nemzet fiait egymáshoz közelebb hozzák, remélhetőleg üdvös hatással lesznek.
A heves harczok után lélekemelő ünnepélyeknek volt tanúja a nemzet 1896-ban, midőn megülte Magyarország ezeréves fenállását. Örömében részt vett az uralkodó család is, élén a királylyal, a ki az ez alkalommal rendezett második országos kiállításunkat személyesen nyitotta meg és felséges nejével: Erzsébet királynéval együtt lelkes ovácziókban részesült. A kiállításon a mult s a jelen Magyarország tárult a néző szemei elé: amaz emlékeiben, ez az ipar, a tudomány s a művészetek alkotásaiban. A mult emlékei ékesszólóan hirdették, hogy a magyar nemzet Szent-István óta tárt kaput nyitott a nyugati műveltségnek, melynek minden áramlata elhatott hozzánk és nyomokat hagyott hátra. E műveltség védelmében százados harczokat vívott a magyar nemzet s habár ezek következtében a kevésbbé veszélyeztetett nyugati nemzetek mögött maradt is, alkotmányos szabadságának visszaszerzése óta hatalmas lépést tett előre, és méltón tölti be helyét a művelt népek sorában. A mult emlékei s a jelen sikerei egyaránt emelik önérzetünket és bizalommal töltenek el a jövő iránt. Annál is inkább, mert a kiegyezés óta mind szorosabbra fűzödött a kapocs a nemzet s az uralkodó-család között. Szorosra fűzte azt királyunk alkotmányos magatartása s a nemzet iránt minden alkalommal tanusított jóakarata egyrészről, másrészről a nemzet tántoríthatatlan ragaszkodása uralkodójához, a mely főleg akkor nyilvánult, midőn a sors kegyetlen kézzel eltépte mellőle egyetlen fiát, a nemzet legszebb reményét, s a királynét, a magyarok védő asszonyát. A kölcsönös bizalmon és szereteten alapuló szoros viszony az uralkodó s a nemzet között, legfőbb biztosítéka boldogulásunknak, hazánk jövendő nagyságának.
I. Ferencz József király aláirása.
I. FERENCZ JÓZSEF
Magyarország királya.
Festette: Ferraris A.
Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Budapest.
Az Első magyar műintézetből Budapesten
