Előszó.
Előszó.
A közeledő ezredéves ünnepély alkalmával fokozottabb mértékben fordul a nemzet figyelme a múlt felé.
Mint a vándor útja fordulópontján, úgy tekint a magyar nemzet vissza arra a hosszú, hosszú pályára, amelyet „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után” Isten jóvoltából megfutott, hogy bátorságot, bizalmat merítsen az új évezred megkezdéséhez.
Irodalmunk elég gazdag nagy munkákban, melyek a múltat tárják fel előttünk. De oly történeti mű, mely a nagy közönség igényeinek megfelel, mely tudományos és népszerű egyszersmind, csak egy van irodalmunkban, s ez: Szalay József korán elhalt történetírónk: A Magyar Nemzet Története czimű, négy kötetes műve.
Tudományos becseért a Magyar Tudományos Akadémia a Szilágyi István-féle nagy jutalommal, népszerű voltáért az olvasó közönség kiváló rokonszenvvel tüntette ki.
Első kiadása évek óta elfogyván, Lampel R. (Wodianer F. és Fiai) cs. és kir. udv. könyvkereskedése elhatározta újabb, átdolgozott és díszes alakban való közrebocsátását, hogy méltó legyen a nagy nemzeti ünnephez, amelynek alkalmából megjelenik.
Szalay József művének átdolgozására és sajtó alá rendezésére felszólíttatván, e megtisztelő felhívásnak úgy hittem legjobban megfelelhetni, ha a mű hiányait pótolom, esetleges tévedéseit helyre igazítom, az illusztrácziókat gondosan megválogatom, általában pedig, ha tiszteletben tartom a szerző meggyőződését, s művének becsét ok nélkül tett változtatásokkal nem csökkentem.
Mindenek előtt meg kellett írnom a mű első kötetét, a mely Magyarország történetét az Árpádház kihaltáig tárgyalja. Meg kellett írnom azért, mert történelmünk e korszakát eredetileg nem Szalay s nem szakember írta, aki hazánknak őseink bevándorlása előtti állapotára semmi figyelemmel sem volt.
Meg kellett írnom továbbá nemzetünk legujabb történetét, 1815-től napjainkig, a melyet Szalay mellőzött.
Mind az első kötetet, mind az utóbb említett részét történetünknek Szalay szintén szándékozott megírni, az első köteten dolgozott is, de fájdalom meghalt, mielőtt szándékát megvalósíthatta volna.
Rajta voltam, hogy az általam megírt részek Szalay művének többi részeivel összhangzásban legyenek. Mint ő, úgy én is felhasználtam az ujabb kutatások eredményeit, s e tekintetben nemcsak a hazai, hanem a külföldi történelmi irodalomra is voltam figyelemmel. Ahol pedig kételyeim voltak, a kútfőkhöz fordultam felvilágosításért.
Az ujabb kutatások eredményeit Szalay művében is kellett értékesítenem s ennél fogva itt-ott némi változtatásokat tennem. Egyébképen csak stiláris módosításokra és némi rövidítésekre szorítkoztam.
Különös gonddal választottam meg az illusztrácziókat. Semmit sem mellőztem, ami alkalmas arra, hogy a multat szemünk elé varázsolja. E czélból mindenek előtt az Országos Képtár gazdag metszetgyüjteményét kutattam át, de más gyüjteményeket is, egyes műemlékekről, régiségekről, pecsétekről, történeti események színhelyeiről pedig rajzokat készítettem. Fölhasználtam a régibb és ujabb művekben megjelent képeket s hazai történeti festészetünk remekműveit is.
Az olvasó a mű futólagos megtekintése után is meggyőződhetik arról, hogy az illusztrációk nem üres díszül szolgálnak, hanem a legszorosabb kapcsolatban vannak a szöveggel; hogy bár magokban véve is fölvilágosítók, a legtöbb esetben magyarázat járul hozzájok, hogy még érthetőbbekké váljanak; végül, hogy csak hiteles és művészi kivitelű képeket vettem föl.
A kiadó-czég nem kimélte a költséget, magam nem sajnáltam a fáradságot, hogy Szalay műve minél tökéletesebb alakban jelenhessen meg. De a költség s a fáradság bizonyára kárba vesz, ha tudományos és műintézeteink, továbbá tudósaink és művészeink nem támogatnak munkámban.
Ép azért, midőn az első kötetet ezennel közre bocsátom, a magam s a kiadó-czég nevében hálás köszönetemet nyilvánítom a Magyar Tudományos Akadémiának, az Országos Képtár, a Képzőművészeti Társulat, az Akadémiai, Muzeumi és Egyetemi Könyvtár igazgatóságának, Pulszky Ferencz úrnak, a muzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőjének, Szily Kálmán úrnak, az Akadémia főtitkárának, Fehér Ipoly pannonhalmi főapát úrnak, Pauler Gyula dr. országos levéltárnok úrnak, Paloczy Károly dr. úrnak, az Országos Képtár igazgatójának, Hampel József dr. úrnak, a muzeumi régiségtár őrének, Peregeriny Elek dr. úrnak, az Országos Képtár titkárának, Benczur Gyula, Lotz Károly, Madarász Viktor, Székely Bertalan, Than Károly és Wagner Sándor festőművész uraknak, szóval mindazoknak, akik szives tanácsukkal, támogatásukkal, műveik átengedésével nagyban hozzájárultak e műnek ily díszes alakban való megjelenéséhez.
Vajha az uj kiadás oly rokonszenves fogadtatásban részesülne, mint az első! vajha igazi nemzeti díszműként minél szélesebb körben terjedne el, hogy ápolja a hazafiságot s a magyar nemzeti érzületet!
Budapest, 1895. julius hóban.
Dr. Baróti Lajos
