1. Bevezetés. – Őskor.
1. Bevezetés. – Őskor.
Őskori leletek. Régibb és ujabb kőkorszak. Kőkori lakosok életmódja. Kunhalmok. Őskori telepek vagy lakóhelyek: Szihalom, Tószeg, Lengyel mellett. Rézkorszak, bronzkorszak. Bronzkori műveltség. Magyarországi bronztárgyak sajátossága.
Innen-onnan ezer esztendeje, hogy Árpád népével átkelt a Kárpátokon s birtokába vette az országot.
A magyarok ennek nem a legrégibb lakosai. Jóval előbb, hogysem e vidéken megjelentek, egymást fölváltva, sokféle nép fordult meg itt, melyekről röviden meg kell emlékeznünk, mielőtt elbeszélnők a magyarok történetét.
Igaz ugyan, hogy e népek közül a magyarsággal csak kevésnek volt érintkezése; a legtöbb már letűnt volt a történet szinpadáról, le a föld színéről is, midőn a magyarok az országba jöttek. De ha letűntek is, nem tűntek le nyomtalanul; egyik a másikra hatott, intézményeik, nyelvük, műveltségük többé-kevésbbé egyikről a másikra öröklődött át s így, ha közvetlenül nem is, de közvetve a magyarságra is voltak hatással. Ők rakták le az alapot, a melyen utóbb a magyar nemzet tovább épített, új államot, új műveltséget alkotva a letűnt réginek a helyén.
Nagyszámú régészeti leletek tanuskodnak róla, hogy Magyarországon már az őskorban laktak emberek. A baráthegyi (Liptó-megyében) és a haligóczi barlangban (Szepes-megyében), Alvinczen, Kolozsmonostoron, a nándori barlangban és másutt, a mammut, a gyapjas orrszarvú, az óriás-szarvas, a barlangi medve és több efféle ősvilági állat csontjai kerültek napfényre, emberi csontokkal, vagy ember-készítette durva kőszerszámokkal együtt, miből némely régiség-tudósok azt következtetik, hogy miként Franczia- és Angolországban, úgy hazánk földjén is az ember az említett ősvilági állatoknak volt a kortársa; hogy tehát földünk amaz őskorában, mikor az állatvilág rég kiveszett óriási éltek, már is emberek tanyáztak itt. Azonban erre nézve még nem jutott teljes bizonyosságra a tudomány; csak az látszik kétségtelennek, hogy az ember nálunk valamivel későbben tűnt föl, mint Európa nyugati és északi részében.
Az őskort, mint tudva van, régibb és újabb kőkorszakra, továbbá réz- és bronzkorszakra szokták felosztani. A régibb kőkorszakbeli embernek eddigelé csak kevés nyomára akadtak nálunk; de az újabb kőkorszakból számtalan emlék maradt reánk, melyeket a szántóvető ekéje, a szőlőmunkás kapája, vagy rendszeres ásatás hozott napfényre, s melyeknek nagy részét a budapesti nemzeti és a nagyobb vidéki muzeumokban őrzik. A nép jól ismeri az őskor eme tiszteletreméltó emlékeit, bár eredetüket, rendeltetésüket nem tudja. Azt tartja róluk, hogy zivatar alkalmával égből hullottak alá, miért is lapos mennyköveknek hívja, és csodálatos erőt tulajdonít nekik az ember és állat mindennemű nyavalyája ellen. Alig van helység széles e hazában, melynek határában ily kőszerszámot nem leltek volna; e tekintetben csakis az alföldi róna képez kivételt, a hol kő hiányában csont-, különösen szarvasagancs-szerszámmal segített magán az ember abban a korban, mikor a fémek földolgozásához nem értett még.
A Magyarországon talált kőeszközök legnagyobb része csiszolva és átfúrva van; durva, csiszolatlan kőszerszámot, milyeneket a régibb kőkorban használtak, csak keveset találtak itt. Alakjukra nézve a magyarországi kőkori tárgyak nem különböznek a Nyugat- és Észak-Európában talált kőtárgyaktól; csupán anyagra nézve van köztük eltérés, a mennyiben a magyarországi kőeszközök leginkább obszidiánból vagy vörös kovából készültek, míg az Angol- és Francziaországban talált csiszolt kőtárgyak kovából, az Olaszországban előkerültek pedig jáspis-kőből valók.
Magyarországon talált kőkori tárgyak.
1. Kőeszköz a baráthegyi barlangból. – 2. Csiszolt kőfejszék. – 3, 4. Csonteszközök.
A Magyarorsz. Rég. Eml. I. kötetéből és Rómer Fl. Műrégészeti Kalauzá-ból.
Mely néptől erednek ama kőszerszámok? Honnan jött s mily viszontagságon ment az keresztül? Nem tudjuk. Összes tudomásunk arra szorítkozik, mit a fenmaradt emlékek hirdetnek róla. Ezekből nyilvánvaló, hogy hazánk őslakói barlangokban, a folyók és tavak partján, czölöpökre épített kunyhókban, vagy a földbe vájt üregekben laktak; hogy vadászat és halászat volt a főfoglalkozásuk, bár az állattenyésztés, sőt úgy látszik a földművelés sem volt egészen ismeretlen előttük. Ruházatul kétségtelenül az általuk elejtett állatok bőre, táplálékul az állatok húsa s növényi eledel szolgált. Ételüket durva cserépedényekben főzték meg. A tűznek érczolvasztó hatását nem ismervén, eszközeiket, fegyvereiket kőből készítették, melyeket megcsiszolva szebbé, és átfúrva, meg nyélre erősítve, használhatóbbá igyekeztek tenni. Halottaikat rendesen arczczal napkelet felé fordulva, összekuporodott helyzetben temették el, fegyvert s némi ételt adva melléjök, és föléjük halmot hányva. Az alföldön itt-ott látható halmok, melyeket rendesen kúnhalmok-nak nevez a nép, többnyire őskori sirok. Közülök sokat fölástak már és emberi, meg állati csontmaradványokat, kőből, vagy csontból készült szerszámokat, cserépedény-töredékeket, hamut stb. találtak bennök.
Más halmokban sirokat nem, de annál több állati csontot és kő- vagy csonteszközt találtak. Ezek őskori telepek vagy lakóhelyek, melyek úgy keletkeztek, hogy a főzés s a cserépégetés következtében támadt hamu s a kunyhók körül elhányt csontok és egyéb ételmaradékok, valamint az eldobott szerszámok és edénytöredékek évek hosszú során, talán századok folyamán egész halmokká magasodtak. Ilyen a Szihalom községben levő, mely a községnek is nevet adott, ilyen a tószegi határban levő Kuczorgónak nevezett halom a Tisza mellett, ilyen a Lengyel mellett (Tolna-megye) elterülő magaslat és sok más.
Kőkori csontváz a vele talált kőszerszámokkal és ékességekkel.
Kiásta Wosinszky Mór a lengyeli (Tolna-megye) ős-temetőben; jelenleg a nemzeti muzeumban.
Tull Ödön eredeti rajza.
Szihalom, melyet már legrégibb krónikásunk: Béla király névtelen jegyzője is említ, Hevesmegyei község. A halom a falu végén, de még bent a községben emelkedik. Hossza 420, szélessége 72, magassága 12 láb, s félkör-alakú földsánczczal van körülvéve. A halom több egymás fölött kanyargó hamu- és földrétegből áll. A telep régi lakói ugyanis, midőn tüzhelyükön a hamu már nagyon fölszaporodott, földet hánytak rá és ismét folytatták a tüzelést. E műveletet többször ismételték, míg végre évek hosszú során terjedelmes halom képződött. A hamurétegekben a legkülömbféle tárgyak kerültek elő: kisebb-nagyobb cserépedények, egyikben-másikban ételmaradékkal, főleg kagylókkal és csigákkal; továbbá számos kő- és csont-szerszám: balták, kalapácsok, kések, tűk, árak, vésők, orsófők és őrlőkövek; fémtárgyat alig egy-kettőt találtak. Ezen tárgyakon kívül tömérdek állatcsontot és koponyát ástak ki; legtöbb a szarvascsont, de találtak disznó-, ló-, medve- és őz-csontot is. A napfényre került tárgyak között legérdekesebbek az apró állatalakok, melyek agyagból vannak égetve s bár idomtalanok, mégis a disznót, ökröt, kutyát, juhot fölismerhetjük bennök. A halmot 1868–69-ben, majd 1871-ben Foltinyi János (jelenleg egri kanonok) ásatta föl.
Szintoly érdekes tárgyakat ástak ki a tószegi határban, a Tisza közelében emelkedő Kuczorgóhalomból. A halom eredetileg tojásdad-alakú volt, hossza körülbelül 360, szélessége 100 méterre terjedvén. A Tisza áradása azonban a halom egy részét elmosta, úgy, hogy mintegy nyolcz méter magas partszakadék keletkezett. A törmelékben nagyszámú csontot találtak, a mi fölkelté a közbirtokosság figyelmét, melynek fölhívására azután a nemzeti muzeum igazgatósága e helyen ásatást is rendezett. Ez alkalommal két kővésőt, hat őrlőkövet, némi alaktalan bronztöredéket, hatvan darab csonteszközt (vésőt, árt, fúrót), ötvenhét agancseszközt, egy cserépedényt és számos töredéket, végül tömérdek állatcsontot találtak. Az utóbbiak egytől-egyig hosszában el voltak törve, hogy a velőt belőlük kivehessék. A csontok között az őstulok csonjai is előkerültek, miből azt következtetik, hogy a tószegi halom régibb a szihalminál. A halom szerkezetére nézve hasonlít az előbb említetthez. Két méternyi mélységben vörösre égett földréteg terül el – az őskori tüzelőhely – ez alatt félméternyire egy másik, majd mélyebben egy harmadik; a közöket keményre taposott föld tölti be. A harmadik tűzpad alatt szintén ily földrétegre akadtak, ez alatt széles földdel elegy kagylórétegre, majd két méternyi vastag hordott földrétegre, mely tele volt szerszámokkal, eszközökkel és csontokkal. A halom egyik pontján megszenesedett búza-réteget is találtak, ami mutatja, hogy e telep lakói már értettek a földműveléshez.
A magyarországi ős-telepek között legnevezetesebb a tolnamegyei lengyeli, a mely európai hírre vergődött. A Kapos egyik mellékvölgyében, a lengyeli erdőben van egy körülbelül 16 holdnyi kiterjedésű magaslat, melyet a nép „török sáncz”-nak nevez. Nyilván erődítési czélra szolgált; erre mutat a magaslatot övező, helyenként kettős sánczárok is. A lengyeli ős-telepet gr. Apponyi Sándor költségén Wosinszky Mór esperes-plébános 1882–85. ásta föl és ismertette meg. Körülbelül 150 csontvázat talált itt, melyek kivétel nélkül kelet felé vannak fordulva s arczukat jobb tenyerükbe fektetik; lábuk szorosan a testhez van fölhúzva, mintha guggolnának. Néhány csontvázat sértetlen állapotban, a földréteggel együtt sikerült kiemelni; ezek közül egyet rajzban is bemutatunk. A halottak nem voltak a föld mélyében elásva; egyszerűen földet hánytak rájok. Kovakéseket, csiszolt kőbaltákat, csont- és szarvasagancs-eszközöket, agyag-edényeket találtak mellettök. Dentalium-csigából készült nyakláncz vagy rézgyöngyök képezik nyakéküket. A lengyeli telep ősi lakói agyagba vájt, kaptáralakú üregekben laktak, melyek 3–4 méter mélyek s legfölebb 5 méter átmérőjüek; fölfelé keskenyülnek s kerek nyílással vannak ellátva, mely alkalmasint lombbal, vagy náddal volt befödve. Ugyanily üregek szolgáltak tüzhely gyanánt, de ezek a lakással nincsenek összeköttetésben. Más üregeket éléskamrául használtak, ahol hatalmas agyagedényekben búzát, kölest s hüvelyes veteményt (borsót, lencsét) halmoztak össze. Mindebből látható, hogy a lengyeli telep ősi lakói túl voltak már a természeti népek műveltségi állapotán. Állandó lakással bírtak és társadalmilag szervezve voltak; főfoglalkozásuk volt a vadászat és a halászat; voltak házi állataik is; eszközeiket, fegyvereiket kőből, csontból maguk készítették. Általában s erre vall koponyájok alkata is: értelmes, müvelődésre képes faj lehetett.
A követ idővel mindinkább kiszorította a használatból a réz, utóbb pedig a bronz vagy barna-réz (egy tized rész ón, kilencz tizedrész réz), mely viszont a vasnak adott helyet. A kőkorszakhoz tehát közvetlenül a rézkorszak, ehhez a bronz- s ehhez ismét a vaskorszak csatlakozik. A rézkorszak mintegy átmenetül szolgál a kőkorszakból a bronzkorszakba s különösen nálunk hagyott hátra sok emléket: lándzsákat, kalapácsokat, fokosokat, fejszéket, tőröket, vésőket stb., a min nincs mit csodálkozni, ha meggondoljuk, hogy a réz a Mátrában ma is termés-állapotban fordul elő.
A bronz használatát egy újabb népnek köszönhetni, mely a műveltség magasabb fokán állván, értett az érczek olvasztásához és formába öntéséhez. Ez a nép, úgy látszik, a főnicziai volt, mely kereskedés útján a bronzot a Földközi tenger partvidékein s beljebb a szárazföldön lakó népekkel megismertette. Utóbb ezek eltanulták a bronzkészítés mesterségét és maguk készítették szerszámaikat és fegyvereiket. Magyarországon Kis-Terenyén, Füzes-Abonyban, Erzsébetfalván, Pilinben, Tiszaföldváron és máshol számos bronzöntő-műhely nyomára akadtak, miből kétségtelen a bronznak itt történt feldolgozása.
Magyarországon talált bronzkori tárgyak:
1. Csákány Puszta-Szt-Királyról. (Pest m.) – 2. Arany fibula. – 3. Bika Nádasfalváról. (Liptó m.) – 4. Sarló. – 5. Agyag-kos Pilinből. (Nógrád m.) – 6. Nyílhegy Erdélyből. – 7. Karperecz Olcsva-Apátiról. (Szathmár m.) – 8. Tokos véső Gyuláról. (Békés m.) – 9. Sisak Endrődről (Békés m.) – 10. Agyag-disznó Pilinből. (Nógrád m.) – 11. Kard Rimaszombatról. (Gömör megye) – 12. Agyag-edény Debreczen vidékéről. – 13. Lovas-alak. – 14. Agyag-edény Tardosról (Szabolcs m.) – 15. Kés Garádról. (N.-Küküllő m.) – 16. Kardmarkolat. – 17. Fejsze. – 18. Lándzsa. – 19. Hengeralaku tekercs (karvédő) Felső-Túrról. (Hont m.)
Hampel: „A bronzkor emlékei Magyarhonban” czímű művének I. részéből.
A bronzkori műveltség sokkal magasabb volt, mint a kőkori műveltség: egy tekintet a Magyarországon talált bronzkori tárgyakra is igazolja ezt. A fegyverek és szerszámok sokkal csinosabbak és díszesebbek, változatosb és tetszetősb formájuak, a mellett sokkal használhatóbbak, mint a kőkori eszközök és fegyverek.
A magyarországi bronztárgyak között némelyik egészen sajátszerű. Ilyenek a csigavonalú sodronyból készült karvédők, karpereczek és kapcsok, a lapos melldísz, a domboru, belül füllel ellátott kerek lemezek s főleg a liliomlevélszerű pengével és csészében végződő díszes markolattal ellátott bronzkardok. Mindez mutatja, hogy hazánk már a bronzkorban is sajátszerű műveltséggel bírt, mely hasonló ugyan Nyugat- és Észak-Európa bronzkori műveltségéhez, de mégis különbözik attól. Az ország földrajzi helyzete úgy látszik már az őskorban is éreztette hatását az itt lakott népekkel.
Magyarországon talál bronz-bögre.
Böszörményről (Hajdú m.)
Victoria Dacica.
A győzelem istennője a dákok s a velök szövetséges népek fegyvereiből összeállított trophaeumok között, levélkoszorúval övezett pajzson, megörökíti a rómaiaknak a dákok fölött kivívott győzelmeit.
(Traján oszlopáról.)
