3. Római közigazgatás és müveltség Pannóniában és Dáciában.
3. Római közigazgatás és müveltség Pannóniában és Dáciában.
Pannónia határai és felosztása. Dácia határai és felosztása. Légiók elhelyezése Pannóniában és Dáciában. Nevezetesebb táborhelyek. Aquincum és romjai. Sarmizegethusa és Apulum romjai. Polgári telepek és városok. A városok szervezete. Duumvirek, aedilisek; quaestor; a decuriók gyűlése. A civitas. Pannónia és Dácia kormányzása. Római utak Pannóniában és Dáciában. E tartományok képe a római uralom alatt. Színházak, amphitheatrumok, templomok, fürdők. A keresztény vallás elterjedése. Szent-Jeromos, Szent-Márton. Pannónia első vértanúi. Pannónia egyházi szervezete. Az ős-kereszténység emlékei Pannóniában. A pécsi ó-keresztény sírkamra.
A meghódított területből a rómaiak két tartományt vagy provincziát alakítottak: Pannóniát és Dáciát.
Pannónia Traján ideje óta a bécsi erdőtől a Dunáig, délen a Száváig s azon túl terjedt; nyugatra, Noricum felé ingadozott a határ. A tartomány magában foglalta a Dunán-túli vidéket, Horvát-Szlavonországot, Bosznia északi, továbbá Ausztria, Stíria, Karinthia és Krajna keleti részeit. Traján Felső- (superior) és Alsó- (inferior) Pannóniára osztá; határul a kettő között egy képzelt vonal szolgált a Rábától a Verbász folyó torkolatáig. Később N. Konstantin idejében (324–337.) Felső-Pannónia ismét két részre szakadt: Pannonia primá-ra, melynek Savaria (Szombathely), és P. Saviá-ra, melynek Siscia (Sziszek) volt a főhelye. Ugyanaz történt Alsó-Pannóniával is, melynek északi részét P. Valeriá-nak, déli részét, a Dráva és Száva között, P. secundá-nak nevezték el. Amannak Sopianae (Pécs), ennek Sirmium volt a főhelye.
P. Valeria Galerius császárnak (308–311.) köszönheté keletkezését. A császár ugyanis katonáival lecsapoltatá a Balaton, vagy mint akkor nevezték; a Pelso-tó áradó vizét s kiirtatta a tó környékén elterülő rengeteg erdőket. Ekképen egy egész tartományt nyert, melyet nejének, Diocletián császár leányának tiszteletére nevezett el.
Dácia határai nyugatról a Tisza, délen a Duna, keleten a Pruth és a Dnieszter, északon, a Kárpátoktól a Dnieszter folyóig, Szarmátia. Magában foglalta tehát Erdélyt, Magyarország Tiszán-túli részét, Galiczia déli csúcsát, Bukovinát, továbbá Moldva- és Oláhországot. Trajanus (v. Hadrianus?) Felső- és Alsó-Dáciára, M. Aurelius pedig (168 táján) három részre osztá fel, u. m. Dacia Porolissensis-re, Dacia Apulensis-re és Dacia Malvensis-re. Felső-Dácia Erdélyt és a Bánságot, Alsó-Dácia pedig az al-dunai síkságot foglalta magában. Dacia Porolissensis a provinczia északi, D. Apulensis a délnyugati s végül D. Malvensis a délkeleti részén terült el.
A birodalom új határainak biztosítására a tartományokba nagyobb számú katonaság elhelyezése vált szükségessé. Pannóniában eleinte három, később úgylátszik csak két légió tanyázott (körülbelül 24.000 ember), az egyik Carnuntum-ban (Petronell), a másik Poetovio-ban (Pettau). Utóbb Poetovio colonia-rangra emeltetvén, a légió Vindoboná-ba (Bécs) helyeztetett át. Traján császár idejében a Duna lett a tartomány határa s ezentúl Bregetió (Ó-Szőny) és Aquincum (Ó-Buda) szintén egy-egy légió táborhelyei; amott az első segédlégió (I. adjutrix), itt a második (II. adjutrix) állomásozott. Felső-Pannóniában legtovább a X. és XIV. ikerlégió (gemina) volt állomáson. A második század folyamán a Dunának Aquincumtól Mursáig (Eszék) terjedő szakaszát is megerősitették a rómaiak, várakat emelve s azokba őrségeket rakva. Tekintve a tartomány exponált helyzetét, az itt állomásozó légiók kiváló tekintélyre emelkedtek s nem egy ízben döntöttek a birodalom sorsa fölött. Dáciában egy, utóbb két légió volt elhelyezve; legtovább állomásozott itt a XIII. ikerlégió (gemina), mely Apulumban feküdt, és az V., melynek a „maczedóniai” (macedonica) volt a mellékneve. A légiókhoz nagyszámú segélycsapat tartozott, melyekből a kisebb erődök vagy táborhelyek helyőrsége telt ki.
A Duna mentében fekvő táborhelyek közül nevezetesebbek voltak: Vindobona (Bécs); Carnuntum (Petronell); Arabona (Győr); Bregetio (Ó-Szőny); Salva (Esztergom); Aquincum (Ó-Buda); Intercisa (Duna-Pentele); Annamatia (D.-Földvár); Lussonium (Paks); Alta Ripa (Tolna); Alisca (Szegszárd); Altinum (Mohács); Mursa (Eszék) és Cornacum (Vukovár). A belföldi telepek közül pedig ezek voltak a legkiválóbbak: Siscia (Sziszek), Sirmium (Mitrovicz), Sabaria (Szombathely), Scarabantia (Sopron), Cimbriana (Veszprém) és Herculia (Székes-Fehérvár). Nagyobb részök kelta eredetű, de csak a római uralom idejében jutott nevezetességre.
Az aquincumi amphitheatrum.
(Budapest Régiségei II. kötetéből.)
Aquincum, mely a mai Ó-Buda határában terült el, eredetileg kelta (aravisc) telep. A rómaiak hihetőleg Traján idejében szállották meg. A város kedvező fekvésénél fogva gyorsan fejlődött. Hadrián korában már municipium, Septimius Severus (193–211.) alatt pedig colonia. Ezzel elérte a legmagasabb fokot, a melyre provinziális római város emelkedhetett. Helyén már régente találtak egyes régiségeket. Nagyobb épület maradványaira a mult században (1778.), az ó-budai Flórián-téren, egy mészverem ásása közben akadtak. Az épületet Schönvisner, a pesti egyetem tanára, ásatta fel és vizsgálta meg; kiderült, hogy római légfűtő vagy hypocausis. Épen száz évvel későbben megindult a rendszeres ásatás az állam, majd a főváros költségén, még pedig Ó-Budától északra, a szt-endrei út mentén, s hosszabb-rövidebb megszakitással folyik mind e mai napig. Torma Károly, Hampel és Kuzsinszky, az ásatás vezetői, sok érdekes régiséget tártak föl és ismertettek meg. Kiásták az amphitheatrumot, mely egyike a nagyobbaknak, a vizvezeték pilléreit, Nemesis és Mithras templomát, a vásárpiaczot, föltártak több fürdőt és lakóházat. Az ásás közben napfényre került apróbb tárgyak az ásatások helyén görög-római stilben épült kis muzeumban vannak elhelyezve. Találunk itt sír- és oltár-köveket, szobor-töredékeket, ékszereket, szerszámokat, agyagedényeket, pénzeket stb., melyek élénk világot vetnek a tizenhat-tizenhét száz év előtt virágzott római város lakosainak életmódjára és műveltségére.
)
Dáciában Decebalus királyságának egykori fővárosa: Sarmizegethusa megtartotta előbbi rangját, a mennyiben a tartomány főhelye (metropolis) lett, csakhogy új nevet kapott; ugyanis a császár tiszteletére, a ki colonia-rangjára emelte, „Ulpia Trajana Augusta Dacica”-nak nevezték el. Nevezetes helyek voltak még: Tsierna (Orsova), colonia; Tibiscum, a Bisztra-Temes torkolatnál, municipium; Apulum (Gyula-Fehérvár), Traján alatt a légió I. adjutrix, később a XIII. ikerlégió táborhelye; gyorsan emelkedett, úgyhogy magát Sarmizegethusát is túlszárnyalta; M.-Aurelius alatt a délnyugati Dácia pénzügyi igazgatóságának, sőt úgy látszik a tartományi kormányzónak is székhelyévé lőn; M.-Aurelius municipum-, Sept. Severus colonia-rangra emelé. Porolissum (Mojgrád), a hasonló nevű provincia főhelye; Napoca (Kolozsvár), északi Dácia legjelesebb helye; Antoninus Pius alatt municipium, Commodus óta colonia; virágzó város volt, miről számos feliratos emlék tanuskodik; később északi Dácia pénzügyi igazgatósága is itt székelt; Potaissa (Torda), Septimius Severus óta colonia; Ad Mediam (Mehadia), mely már akkor híres volt fürdőiről; Ampelum (Zalathna), az aranybányaművelés központja; Drobetae (Turn-Szeverin) stb.
Oltárkő az aquincumi mithraeumból.
Fölirata: DEO CAVTO PATI M(arcus) ANTonius) VICTORINVS DEC(urio) COL(oniae) AQ(incensis) AEDILIS. Magyarul: Istennek, a hegyormok urának (?), Marcus Antonius Victorinus, Aquincum colonia decuriója és aedilise.
(Budapest Régiségei IV. kötetéből.)
Dácia területén is történtek ujabb időben ásatások, nevezetesen a hajdani Sarmizegethusa és Apulum helyén. Sarmizegethusa romjai a mai Várhely közelében (Hunyad-m.) emelkednek. Itt is föltárták az amphitheatrumot, a közfürdőt, a mithraeumot, s több lakóházat is kiástak. Utóbbiakban érdekes mozaik-képeket találtak, melyek közül egy Páris itéletét, egy másik pedig a fiáért könyörgő Priamust ábrázolja. Apulum kiásott romjai közül a castrum, a vizvezeték s egy közfürdő érdemelnek említést.
A katonai táborhelyek mellett lassanként bevándorlott polgárokból és kiszolgált katonákból (veteránokból) polgári telepek keletkeztek, melyek közül egyik-másik idővel virágzó várossá emelkedett. Túl a Dunán ma sem találunk több várost, mint a mennyi a rómaiak idejében volt s a legtöbbnek a rómaiak voltak az alapítói. Dácia a háború következtében egészen elnéptelenedett. Traján a birodalom minden részéből telepített ide lakosokat, a kik számos várost építettek s a bányászatot is művelték.
A városok élén választott duumvirek állottak, akik a végrehajtó hatalmat gyakorolták. Ők kezelték a város pénzeit, ők adták bérbe fekvőségeit, ők erősítették meg a szerződéseket, adományokat, és hagyták jóvá az örökbefogadásokat és a rabszolgák fölszabadítását. Az adót is a polgárok vagyona alapján ők vetették ki. Alattuk állottak az aedilisek, afféle rendőrkapitányok, azután egy quaestor s több alsóbbrendü hivatalnok, kik a nyilvános épületek fentartására, a városi ünnepek rendezésére s a szegény nép számára történni szokott gabona-kiosztásra ügyeltek fel. A tisztviselőket évenként választotta a decuriók gyűlése, melynek mindazok voltak a tagjai, a kik legalább huszonöt hold földdel birtak. A decuriók gyűlésükön megvizsgálták a város pénzügyi állapotát, megállapították az adót, gondoskodtak az utczák, falak, középületek fentartásáról; számadásra vonták a tisztviselőket s olykor a városi bírák ítéletét is fölülvizsgálták. A város hatásköre sokszor a szomszédos vidékre is kiterjedt, mely falvaival együtt egy civitas-nak nevezett nagyobb közigazgatási és katonai egységet képezett.
Aquincumi mozaik.
Egy lakóház fürdőhelyiségének padozata. A mozaik, mely fehér alapon részben fekete, részben szürke koczkakövekből van kirakva, két birkozó athletát tüntet föl. A mögöttük látható alak, kezében pálczával a mester. Jobb felől a győzelmet jelentő pálmaág, fölötte három vakaró kés; a bal oldalon olajtartó edény s alatta csésze.
(Budapest Régiségei I. kötetéből.)
A mi a kormányzást illeti, kezdetben Pannónia és Dalmatia egy kormányzó (legatus) alatt állottak; később Pannónia külön kormányzót kap, consuli ranggal. Midőn pedig a tartomány két részre osztatott, mindegyiknek élén külön kormányzó áll. 108 táján Hadrianus, a későbbi császár viselte a kormányzói tisztet Alsó-Pannóniában. Daciának mindjárt kezdetben külön kormányzója volt, aki hol propraetori, hol consuli rangot viselt. Megesett az is, mint pl. Hadrianus idejében, hogy mindkét tartomány egy kormányzó kezére volt bizva. Ez főleg azért történt, hogy a nyugtalan jazygokat könnyebben féken tarthassák. Dácia kormányzójának eleinte Sarmizegethusa, utóbb Apulum volt a székhelye. A provincziák kormányzói a III. század végeig a legfőbb katonai és polgári hatalmat egyesítették személyökben. Később a katonai hatalom a polgáritól el volt különítve.
Magyarországon talált tárgyak a római korból.
Bélyeges tégla. (Aquincum.); Mécses. (Aquincum.); Bélyeges tégla. (Aquincum.) Olv.: COH(ors) VII. BR(eucorum) SEVERI(ana.); Római tál.; Római fibula (Aquincum.); Centaur. (Szamosujvár.); Üvegedény. (Aquincum); Kancsó.; Agyagedénytöredék vadkan vadászatot ábrázoló rajzzal (Aquincum.)
(Budapest Régisége iII. kötetéből és a Műrégészeti Kalauz-ból.)
A tartományok állapota a császárság idejében általában kedvezőnek volt mondható. A császár által kinevezett kormányzók felelősséggel tartoztak, a mi önkénykedő hajlamuknak gátat vetett. Ha mégis önkénykedtek, a tartományi városok gyűlésén a városok küldöttei felszólaltak s esetleges panaszaikat a császárhoz fölterjesztették. Ily gyűléseket vallásos ünnepélyekkel kapcsolatban évenként szoktak volt tartani: a pannóniai városok valószinüleg Herculiában, a dáciaiak pedig Sarmizegethusában.
A tartományokat nagyszerű utak szelték át, melyeket jobbára a katonák épitettek, még pedig oly szilárdul, hogy egyik-másik napjainkig fenmaradt. Ez utaknak kettős rendeltetésök volt; egyik az, hogy a tartományt Itáliával, illetőleg Rómával, a birodalom fővárosával összekapcsolják; másik az, hogy megkönnyitsék a provincziában elhelyezett csapatok között az érintkezést. Az utak mentén nagy mérföldkövek voltak felállitva, melyek a tartomány egy-egy főbb helyétől való távolságot jelezték; az utak mentén szállások (mansio) voltak, ahol az utasok ellátásáról és továbbszállitásáról gondoskodtak. Mindez nagyon megkönnyítette a közlekedést s kedvező befolyással volt a kereskedelemre is.
)
Pannónia és Dácia képe a Peutinger-féle táblán.
A Peutinger-féle tábla a római birodalom legrégibb térképe. Eredetije régibb mérések és térképek alapján Alexander Severus (222–235) idejében kszült, de ez elveszett. Az eredetit 1265-ben egy szerzetes Kolmárban lemásolta, még pedig nem minden hiba nélkül; másolata utóbb Peutinger, augsburgi városi irnok birtokába (azért is nevezik P.-féle táblának, „Tabula Peutingeriana”-nak), majd Bécsbe került. Képünk nem igazi térkép; inkább csak utazók számára készült. Föl vannak tüntetve rajta az útvonalak, az út mentén fekvő főbb helyekkel, valamint az egyes helyek közti távolság miliákban (egy milia = 2000 lépés); itt-ott azonban egy-egy folyó, hegység vagy nép nevével is találkozunk. A Peutinger-féle tábla minden hibája mellett is egyik főforrása az ó-kori földrajznak.
(Az eredeti fényképéről készült hű másolat. Tull Ö. rajza.)
Pannóniában a Duna mentén haladt az egyik főút, mely a Rajnához vezetett és összekapcsolta a birodalom keleti és nyugati részeit. Carnuntumot, Bregetiót, Aquincumot, Mursát és több közbül fekvő castrumot Sabariával kötöttek össze jól védett utak. Mursától két út vezetett oda, egyik délnyugaton, másik éjszakkeleten kerülte meg a Balatont. Mindez mutatja Sabaria nagy fontosságát úgy hadászati, mint kereskedelmi szempontból. Sabariából és Sirmiumból Aquilejába s onnan Itáliába, Rómába vezetett az út.
Dáciában a tartományt délről északra egész szélességében átszelő út, Tsiernánál átlépett a Dunán, innen északi irányban Tibiscumig haladt; onnan keletre fordult Sarmizegethusának, Apulumnak, Potaissának, Napocának, Porolissumnak, a hol úgylátszik a Pontus partjaitól kiinduló úttal találkozott. Más utak Apulumból a Zsil s az Olt mentén az Al-Dunáig vezettek.
A Viminaciumból kiinduló s a mai Bánság délkeleti részét átszelő út Tibiscumnál egyesült a Tsierna felől jövő úttal. A Maros mentén is épitettek utat a rómaiak, mely nagy részben fönmaradt, bár nyomait itt-ott elfödi a föld, az ujabb országút és a vasút. A Nagy-Küküllő mentén is vonult egy római út.
A főbb utakon kívül számos mellékút létezett, melyek az egyes városokat és helységeket kapcsolták össze egymással, úgyhogy a tartományok egész úthálózattal voltak bevonva, mely első sorban ugyan katonai és közigazgatási érdekeknek szolgált, de a kereskedés és forgalom föllendülését is nagyban elősegíté.
A római katonák és az idetelepült római vagy itáliai kereskedők, bányászok és mesteremberek, a mint egyrészt elterjesztették a latin nyelvet a provincziákban, úgy másrészt meghonosították a római szokásokat, vallást és műveltséget is. A pannóniai és dáciai városok külső képe az itáliai városokra emlékeztetett: az előkelő polgárok házait szobrok és mozaik-padló, a falakat festmények díszitették; a nyilvános tereken és templomokban szobrok állottak. Tudva van, mennyire szerették a rómaiak a fürdőzést; a fürdő náluk mondhatni a modern szórakozó helyeket pótolta. E hajlamot Pannóniában és Daciában annál könnyebben elégíthették ki, mert itt természetes forrásokban nem volt hiány. A budai és herkulesfürdői hévizeket már a római korban használták. Egyéb szórakozásról is volt gondoskodva a városokban. Aquincumban, Apulumban, Sarmizegethusában, Carnuntumban színházak és amphitheatrumok léteztek, a hol a szinészek játékában, vagy a gladiátorok küzdelmeiben gyönyörködhetett a mulatni vágyó közönség. A templomok romjai s a napfényre került oltár- vagy fogadalmi kövek a római vallás elterjedtségéről tesznek tanubizonyságot. De nemcsak római istenségeket tiszteltek itt, hanem a meghódított, főleg a keleti népek istenségeit is. Ezeknek kultuszát kétségtelenül az itt állomásozó, a messze keletről (Syriából, Mesopotámiából) ujonczozott csapatok katonái honosították meg. Különösen a perzsa Mithras (napisten) tisztelete volt elterjedve, főleg Dáciában, a hol számos emléke maradt fönn. De Aquincumban is kiásták a templomát s benne eredeti helyén megtalálták az istenség szobrát is.
A katonaság révén a keresztény vallás is gyökeret vert, kivált Pannóniában, a mely közelebb esett Itáliához s tovább is volt római uradalom alatt, mint Dácia. Szt.-Jeromos, a hirneves egyházi író, és Szt. Márton, Tours püspöke, Pannóniában születtek; amaz Stridonban, a Muraközben (?), ez pedig Sabariában.
Szt. Jeromos, a legtudósabb a latin egyházi atyák között, 331 táján Stridon-ban, Pannónia egyik kis városában született, jómódú, keresztény-érzelmű, jámbor és istenfélő szülőktől. A tudomány elemeit otthon sajátította el, majd Rómába ment, a hol a latin és görög nyelvben, valamint az ékesszólásban kiváló előmenetelt tett; a mellett buzgón látogatta a keresztények gyűléseit s a vértanuk sírjait. 363 táján elhagyta Rómát és utazni ment, hogy a tudományokban még nagyobb tökéletességre jusson. 372-ben lemondott a világ örömeiről s Aquilejában egy kolostor magányába vonult. Miután családi ügyek miatt fölkereste volt szülővárosát s Rómában is megfordult, régi vágyát teljesítendő, a szt.-földre utazott, ahol az arab sivatagban négy évig remetéskedett. 377-ben Antiochiába tért, a hol pappá szentelték; azután meglátogatta a szent helyeket, 380-ban pedig Konstantinápolyban Nazianzi Gergelyt kereste föl, hogy e híres egyházi tudós vezetése mellett még inkább gyarapítsa ismereteit. 381-ben a pápa meghívására részt vett a Rómában tartott zsinaton, a hol szent élete-, bölcsessége- és ékesszólásáért közbecsülésben részesült. De mert a világváros lakosainak bűneit kíméletlenül kezdte ostorozni, ellenségei támadtak, a kik elüldözték Rómából. Hajóra szállt tehát és ismét visszatért Betlehembe, a hol a Szt. Paula által számára épített kolostorban az eretnekek tanainak czáfolgatásával s a szentírás fordításával töltötte életének hátralevő napjait. Meghalt 419-ben. Holttestét utóbb Rómába vitték s ott temették el.
Szt. Márton 316-ban, Sabáriá-ban pillantá meg először a nap világát. Szülei még kicsi korában Pávia városába költöztek s ott nyerte első kiképeztetését. Atyja, anyja pogányok lévén, őt is annak nevelték. Tizenöt éves korában katonának sorozták be s Galliába került. Katonáskodása idején történt vele, hogy egy téli napon, kemény hidegben, társaival Amiens városa kapuján kilovagolván, a kapuban egy szegény koldust látott, a ki rongyokba burkolva segélyért esdekelt. Márton zsoldját szokása szerint a szegények között elosztogatván, a koldusnak nem adhatott pénzt; de kirántá kardját, köpenyét ketté hasitá s felét a koldusra terítve, felét vállára vetve, ellovagolt. A keresztények iránt már zsenge gyermekségétől fogva rokonszenvvel viseltetvén, megkeresztelkedett. Nemsokára megvált a katonaságtól s miután Poitiers-ben Szent Hilárius biztatására fölvette a legalsó egyházi rendet, hazatért szüleihez, a kik időközben ismét Pannóniába költöztek. Otthon anyját s több rokonát megnyerte Krisztus hitének; de atyja, a ki korábban magasabb állású katonatiszt volt, makacsul ragaszkodott ősei vallásához. Buzgóságával, melylyel Márton az eretnekek ellen síkra szállt, ezeket annyira magára ingerlé, hogy bevádolták, minek folytán megkorbácsolták és Pannóniából kiutasitották. Erre Itáliába, majd Galliába ment, ahol Poitiers közelében az első kolostort alapította. Szentségének híre oly nagy volt, hogy 371-ben egyhangulag Tours püspökévé választották. Mint püspök is szerzetes-életet élt s buzgón irtotta a pogányság emlékeit. 402-ben, 86 éves korában húnyt el.
A kereszténység első vértanui között Eusebius, Cibalae (Eszék és Mitrovicz közt) püspöke, Irenaeus, Sirmium püspöke, Szt. Rutilius, Sabaria püspöke, Szt. Quirinus, Siscia püspöke, s a sirmiumi négy kőfaragó is emlittetnek, kik Decius, illetőleg Diocletianus idejében szenvedtek halált vallásuk miatt. Az utóbbiakat egy általuk megtérített társukkal együtt Diocletianus császár azért itélte halálra, mert Aesculap isten szobrát vonakodtak elkésziteni.
Nagy Constantin idejében a keresztény egyház már itt is szervezve volt. A Nicaeában 325-ben tartott zsinaton Domnus stridoni, a 343–44-ben tartott szárdikéi zsinaton pedig Eutherius pannóniai és Marcus sisciai püspökök is vettek részt. Mursa szintén püspöki székhely volt, Sirmium pedig egy érsek székhelye.
A pécsi ó-keresztény sírkamra falfestménye.
Magy. Rég. Emlékei. I. kötetéből. – A Magy. Tud. Akadémia engedélyével.
Az ős-kereszténységnek nálunk kevés emléke maradt. Ezek között legérdekesebb a pécsi ó-keresztény sírkamra vagy cubiculum, mely ritkítja párját s régisége- s érdekességénél fogva a római katakombákkal vetekszik.
A pécsi ó-keresztény sírkamrára vagy cubiculumra 1780-ban akadtak, midőn a székesegyház déli tornyához épített házat lebontották. Harmadfél ölnyi mélységben van a föld alatt. Egy kis előcsarnokból s a tulajdonképeni sirkamrából áll. Az utóbbi alacsony, boltozatos hajlék, mely sokat szenvedett a nedvességtől, úgyhogy a boltozat s a falak festése már igen hiányos. A bejárattal szemben levő falon egy ablakszerű nyílástól jobbra és balra Péter és Pál apostolokat látjuk, amint Krisztusnak a nyílás fölött levő monogrammjára mutatnak. A boltozat közepén szintén Krisztus monogrammja, koszorúval körülvéve. A középső négyszög sarkaiban medaillonok, melyekbe egy-egy arczkép volt festve; kettőjük még elég tisztán kivehető. Kit ábrázolnak az arczképek? Nem tudjuk. A medaillonok között virágbokréták, melyektől jobbra-balra pávákat, illetőleg galambokat veszünk észre. A négyszög sarkaiban hasonló, de sokkal kisebb virágbokréták vannak, melyek a medaillonokat diametrális irányban érintik. A medaillonok s a virágbokréták között levő tér egy kúszó növény piros virágaival és zöld leveleivel van behintve. A bejárattól balra, a boltozat festményéhez négyszögű keretbe foglalt három kisebb kép csatlakozik; kettő jóformán egészen eltünt, a harmadikban három emberi alak vehető ki. Azt tartják róluk, hogy a napkeleti bölcseket vagy a három babyloni ifjút ábrázolják. Jobbra szintén három kisebb kép volt, melyekből hasonlóan csak egy maradt fönn, s az is nagyon rongált állapotban. E kép Jónás prófétát akarja feltüntetni, a mint a vizbe dobják. A pécsi sírkamra falfestményei tökéletesen hasonlók a római katakombákban levő ó-keresztény sírkamrák falfestményeihez, s mint ezek, symbolikus jelentésüek. Nevezetesen ezt az eszmét akarják kifejezni: „A ki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül.” (Márk, XVI. 16.) A sírkamra hihetőleg a Kr. utáni IV. századból való. Hasonló emléket a kereszténység első századaiból Olaszországon kívül Európaszerte hiába keresünk. E tény maga mutatja, mily kiváló szerepet játszott hazánk ama régi időkben, midőn még a római birodalomhoz tartozott.
Krisztus monogrammja.
(XP = CHR(istos)
(a pécsi ó-keresztény sírkamra falfestményén.)
A rómaiak kivonulása Carmuntumból.
(A „Columna Antoniná”-ról.) M. Aurelius császár oszlopáról.
