6. Germán népek uralma.

Teljes szövegű keresés

6. Germán népek uralma.
A hun birodalom felbomlása. A Netad folyó melletti csata. A hunok maradványai a Fekete-tenger mellékére vonulnak. A magyar krónikák tudósításai a hun birodalom bukásáról. Krimhild-csatája. Csaba és Aladár. A székelyek mint a hunok állítólagos utódai. Gepidák Dáciában, keleti gótok Pannóniában. A gótok a rómaiak szövetségesei. Skirek, herulok, jazygok. A keleti gótok egy része elhagyja Pannóniát. N. Theodorik elfoglalja Itáliát. A gepidák viszonya a keleti császárhoz. Elfoglalják Sirmiumot. Justinianus császár a longobárdokat hívja be ellenök. A két nép viszálykodása. Alboin elejti Turisin király fiát. Kunimund és lánya Rosimunda. Alboin az avarokkal szövetkezik és legyőzi a gepidákat. Gepidia az avarok kezébe kerül. A longobárdok Itáliába költöznek. Az avarok Pannóniát is elfoglalják. A népvándorlás következményei. A római műveltség megszünése. A gótok és gepidák műveltsége. Népvándorláskori emlékek: a nagy-szt.-miklósi s a két szilágy-somlyói kincs. Népvándorláskori sírleletek.
Attila halálával a nagy birodalom, melyet alapított s erős kézzel összetartott, fölbomlott. A hun király életében úgy intézkedett, hogy legöregebb fia, Ellák, egymaga uralkodjék, de Attila többi fiai, élükön Ernák-kal, Dengízik-kel, nem akarták elismerni bátyjok felsőbbségét s a birodalom felosztását követelték.
A testvérek viszálykodása kedvező alkalmul kinálkozott a leigázott népeknek, hogy függetlenségüket kivívják. Elsőben a gepidák fogtak fegyvert Ardarik királyuk vezérlete alatt, s példájokat a keleti gótok követték, kiknek élén Valamir állott két öcscsével: Theodemir-rel és Videmir-rel. Pannóniában az ismeretlen Netad folyó mellett ütköztek meg előbbi uraikkal, a hunokkal, s a hozzájok hű maradt népekkel, és legyőzték őket. A harczban Ellák elesett, testvérei pedig a hunok maradványaival a Fekete-tenger mellékére vonultak vissza, a hol a rómaiakkal vagy egymással vívott harczokban lassanként eltünnek. Megkisérlették ugyan elveszett hatalmukat visszaszerezni, de Valamir támadásukat visszaverte.
A régi magyar krónikák szerint Attilának a többi között Csaba és Aladár nevű fiai is lettek volna, kik közül az első állítólag Honorius görög (?) császár leányától, a másik Krimhild német fejedelem-asszonytól származott. Csaba és Aladár a főhatalomért versengenek egymással; végre Sicambriánál – középkori írók szerint így hívták az Ó-Buda mellett létezett római várost – összecsapnak. Két hétig folyik a harcz – Krimhild-csatájának nevezik a krónikák – végre Csaba legyőzetik s 15,000 hunnal Görögországba, majd Scythiába tér. A megmaradt hunok közül háromezren Erdély bérczei közé menekülnek, s hogy a nyugati népektől békén maradhassanak, magukat ezentúl székelyek-nek nevezik. E szerint a székelyek a hunok utódai volnának. Azonban a krónikák emez állításának csak annyi alapja van, mint a hun-magyar rokonságnak általában. Egyelőre csak annyit jegyzünk meg; később a székelyek származásáról részletesen lesz szó.
A hunok elüzése után Ardarik népével a Tiszántúli vidéken és Erdélyben, a hajdani Dácziában telepedett meg, a keleti gótok pedig Pannóniát foglalták el; utóbbiak Marcianus császár megegyezésével, kivel szövetséges viszonyban állottak. Valószinű azonban, hogy mindkét nép már előbb lakott azon a területen, a hol Attila halála után feltünnek. Pannóniát a három testvér-fejedelem úgy osztá fel egymás között, hogy Valamir Alsó-Pannóniában, Theodemir Felső-Pannóniában, a Pelso-tó körül – ezalatt Jordanes, a gót történetíró úgy látszik a Fertő-t érti – Videmir pedig a közbeeső vidéken ütött tanyát.
Mint szövetségesek a gótok kötelesek voltak bizonyos számú fegyverest állitani; a császár beleegyezése nélkül nem viselhettek háborút, s nem köthettek békét; a birodalom barátait barátokul, ellenségeit ellenségekül kellett tekinteniök s nem volt szabad a rómaiak birtokát háborgatniok.
Hazánk többi vidékeit is különféle germán népek tartották megszállva, kik előbb szintén Attilának hódoltak. Így a Dunától északra, az Ipoly és Garam mellékén, hol előbb a kvádok tanyáztak, most a skirek telepedtek meg, a kik a kvádokat észak felé, a Kárpátok vidékére szoríták; a skirektől nyugatra a herulok-at találjuk, délkeletre pedig, előbbi lakhelyeiken, a szarmát jazygok-at.
Mindezek a népek azonban, a gepidákat kivéve, csak rövid ideig maradtak itt. Először is a skirek tünnek el, a keleti gótokkal vívott szerencsétlen harczok után. Majd a keleti gótok kerekednek föl, hogy az elpusztult Pannónia helyett jobb hazát keressenek maguknak. Egy részök Videmirrel Itáliába, majd déli Galliába költözik, ottani rokonaikhoz; a másik rész Theodemir király vezérlete alatt, ki idővel egyedüli ura lett a Pannóniába megtelepedett gótoknak, 473-ban Moesiába vonul. Theodemir halála után ennek fia, a Pannóniában született Nagy Theodorik lett a királyok, ki Zeno császár biztatására népét Itáliába vezeti, s legyőzvén a herul Odovakart, ki az utolsó római császárt megbuktatta volt, országát a keleti császár nevében elfoglalja. (488.) Theodorik Itálián kívül, Dalmátiát, Raetiát, részben Noricumot és Pannóniát is birta, a Száva és Dráva közével együtt.

Fogoly gótok.
Relief egy római hadvezér szarkofágjáról (III. század), mely jelenleg a vatikáni muzeumban őriztetik.
Halála után (526.) a gepidák a Száva mellékét is hatalmukba akarják keríteni. E nép sokáig barátságos viszonyban élt a rómaiakkal; szövetségben volt velök s évdijat húzott tőlük. De midőn a Száva mellékét a keleti császár a maga részére követelé, a gepidák részint alattomos, részint nyílt ellenségeskedéssel bosszulták meg magukat: lassan-lassan előre nyomulnak s magát Sirmiumot is elfoglalják.
Justinianus császár, ki szerencsével harczolt akkoriban a gótokkal Itáliában, a gepidáktól megtagadta a fizetni szokott évpénzt, s ellenük a longobárdok-at hívta be Pannóniába. (534.)
A longobárdok az Elba alsó folyásától húzódtak volt a Közép-Duna vidékére; elfoglalták a rugok földjét, majd tovább költöznek s a herulok szomszédságban ütnek tanyát, kiktől függésbe is jutottak. Nehány év mulva azonban legyőzik a herulokat s kényszerítik őket, hogy előlük a gepidákhoz meneküljenek.
A longobárdok és a gepidák között folytonos volt a súrlódás, minek következtében a két nép halálra gyülölte egymást. Hogy az örökös viszálynak egyszer s mindenkorra vége szakadjon, élet-halál-harczra szánták el magukat. Kölcsönös kihívást intéztek egymáshoz s megállapították a napot és helyet, a melyen megütköznek. A két nép közt vivandó párbaj napja elérkezett; már szemben állottak egymással, midőn egyszerre halálos félelem lepi meg őket és szétfutnak. E különös eseményben Isten itéletét látták és két évi fegyverszünetre léptek egymással. (548.)

Fogoly gótok.
Relief egy római hadvezér szarkofágjáról (III. század), mely jelenleg a vatikáni muzeumban őriztetik.
De a kibékülést nemsokára ujabb ellenségeskedés váltotta fel. Alboin, a longobárd király fia, csatában Turisin gepid király fiát elejti. A győzelem örömére a longobárdok lakomát csapnak, melyen Alboin is részt akar venni. De atyja Audoin nem engedi, míg germán szokás szerint idegen király nem övezi föl kardjával. Alboin kapja magát s negyven vitézzel ellátogat Turisin királyhoz, ki szivesen fogadja és lakomát ad tiszteletére. Lakoma közben a régi gyűlölség ujra kitör, a gepidák Alboinra rohannak, de Turisin oltalmába veszi vendégét, s megölt fiának fegyverével felruházva bocsátja el.
Turisin utóda volt Kunimund, kinek lányát, a gyönyörű Rosimundá-t Alboin elrabolta. Ebből háború támadt, a melyben a gepidák Alboint legyőzték és arra kényszeríték, hogy Rosimundát kiadja. Hogy megbosszulhassa magát és szerelme tárgyát visszanyerhesse, Alboin az avarok-kal szövetkezett, kik akkortájt jöttek Európába a Volga felől, és Kis-Scythiában (a mai Dobrudsá-ban) telepedtek volt meg, közel a gepidák szállásaihoz.

Nyakláncz, boglárok, csatt a bakodi pusztai sirleletből. Magyarország Rég. Eml. II. kötetéből.

Bronz korongdíszek, u. n. phalerae. Hampel: „A régibb középkor emlékei Magyarhonban” czímű mű I. kötetéből.

Karperecz a szilágy-somlyói második kincsből. Tull Ö. rajza.
Népvándorláskori ékszerek.
Baján, az avarok fejedelme vagy khagánja, csak oly föltétel mellett volt hajlandó a longobárdokkal szövetségre lépni, ha összes marhájok tized-részét tüstént átengedik neki, győzelem esetén pedig a zsákmány felét s a gepidák lakta földet. Alboin mindenre ráállott. A gepidák, kik Justinianus császártól hasztalan vártak segélyt, két felől megtámadtatván, teljes vereséget szenvedtek. A csatában Alboin Kunimundot levágta; koponyájából ivóserleget csináltatott, Rosimundát pedig arra kényszeríté, hogy nejévé legyen. A háborúban a gepidák nagy része elpusztult; a megmaradtak az avarok szolgáivá lettek, a kik Gepidiát azonnal elfoglalták. (566.)
Nemsokára a gepidák legyőzése után a longobárdok is kivonultak Pannóniából. Alboin ugyanis több évvel azelőtt Itáliában járt, a hol a rómaiak szolgálatában a gótok ellen harczolt. Alkalma volt akkor megismerni Itália gazdagságát és szépségét, de nem gondolta volna, hogy mindezt valamikor a magáénak mondhatja. Itália kormányzója akkoriban a vén Narses volt, Justinianus híres hadvezére, ki a gótok hatalmát Itáliában megtöré. Justinianus utóda, II. Justinus, féltékeny lévén Narses dicsőségére, mindenképen sértegette őt. Az ősz hadvezér nyugodtan türte a császár bántalmazásait, de midőn a császárné azzal bosszantá, hogy guzsalyt és orsót küldött neki, „mert az jobban illik hozzá, mint a kard,” rögtön leköszönt állásáról, a császárnénak pedig azt izente, hogy majd fon ő számára gombolyagot, melyet egy könnyen nem fog legombolyítani. Fenyegetését beváltotta: Alboinnak, ki a gepidák legyőzésével nagy hírnevet szerzett magának, itáliai gyümölcsöt és bort küldött, s értésére adta, hogy jöhet.

Gót fibula.
Magyarország Rég. Eml. II. kötetéből.

Kosárkás ezüst függő.
Pulszky F.: „Tanulmányok a népvándorlás korának emlékeiről” czímű művéből.

Arany-ruhakapocs (fibula) a szilágy-somlyói msodik kincsből.
Tull Ö. rajza.

Arany-csésze a szilágy-somlyói második kincsből.
Tull Ö. rajza.

Arany-csatt.
Hampel: „A régibb középkor emlékei Magyarhonban” czímű művének I. kötetéből.
Népvándorláskori ékszerek.
Alboin nem sokat kérette magát, hanem népével, melyhez még germán és szláv népek is csatlakoztak, fölkerekedett és Itáliába költözött. Pannóniát az avaroknak engedé át, azzal a kikötéssel mégis, hogy ismét visszavehesse tőlük, ha nem kedvezne neki a szerencse. De a szerencse kedvezvén, állandóan Itáliában maradt, s így Pannónia is az avaroké lett. (568.)
Amint látjuk, Magyarország a hun betörést követő kétszáz év alatt minduntalan gazdát cserél: a gót és római uralmat Dácziában és Pannóniában követi a hun, majd a gepida, a keleti gót s a longobárd, míg végre 568-ban az egész ország az avarok uralma alá kerül. A népvándorlásnak majd minden hulláma az ország fölött csapott át; természetes, mert hiszen az Itália felé törekvő népek útja hazánkon vezetett keresztül.
A népvándorlás egyik szomorú következménye volt nálunk a római műveltség teljes megszünése. Csakhogy tévedés volna azt hinni, hogy az egy csapásra történt. Az állami hatalom befolyása kétségkivül már a IV. század végén megszünt volt; erre vall az is, hogy I. Valentinianus-on innen római pénz és föliratos emlék csak elvétve kerül elő a Dunántúl. De a római lakosság, bár magára volt hagyatva, szívósan tartotta magát a városokban szinte a VI. század végeig.
Hogy Pannónia sokat szenvedett a barbár népektől, képzelni lehet. Városait földulták, kirabolták, lakosait leöldösték, rabságba hurczolták vagy tűzhelyük elhagyására kényszeríték. Csakhogy a városok nem pusztultak el mind, s ha egyiket-másikat az ellenség feldulta is, békésebb napok bekövetkeztével romjaiból úgy a hogy fölépült ismét. Innen magyarázható, hogy a gótok és hunok invasiója után is némely pannóniai városról, például Sabariáról, Aquincumról, Sirmiumról mint fönállóról emlékeznek a régi írók. A rómaiság tényleg csak az avar-korban tünt el egészen.
A hazánk területén megfordult barbár népek közül kétségkívül a gótok voltak a legműveltebbek. Egy részök már a Kr. utáni IV. század első felében keresztény. A római területre vándorolt nyugati gótoknak a híres Wulfila (311–381.) volt a püspökük, aki a szentírást gót nyelvre lefordítá s e czélból a gót runákból s a görög betükből ábéczét szerkesztett. Fordításának egyes töredékei napjainkig fönmaradtak s mint a német nyelv legrégibb emlékei nyugati szomszédainknál nagy becsben állanak. Hogy a keleti gótok a tudomány s a művészet iránt is érdeklődtek, mutatják Olaszországban fönmaradt emlékeik.

Runás fölirat a nagy-szent-miklósi kincs egyik csészéjén.
Dietrich olvasása szerint annyi, mint: GVNDIVAKRS = Gundiwakers, Gundackers. A fölirat jobbról balra olvasandó.
Hampel: „A régibb középkor emlékei Magyarhonban” czímű művének I. kötetéből.
A gepidák belső viszonyairól, műveltségéről nem igen van tudomásunk. De mivel a gótok rokonai, szomszédai valának, föltehető, hogy műveltségükből rájok is ragadt valami. Hogy keresztények voltak, valószínűnek kell tartanunk, s azok lehettek a longobárdok is.
Monumentális művet Magyarországon egyetlen egy népvándorláskori nép sem hagyott hátra. Mindössze nehány elásott kincs, mely napfényre került, továbbá a sírokban talált drágaságok adnak némi fölvilágosítást az itt megfordult népek anyagi műveltségéről.
A népvándorlás-kor emlékeit jellemzik a rekeszes ötvösség s a gránátdísz. Jellemző alakok: a kosár- vagy körte-alakú fülönfüggők, melyek aránytalan nagy gyűrűhez vannak erősítve; a tojásdad alakú fülönfüggők, melyeknek gyűrűjéhez két gyöngy van forrasztva, egyik kifelé, a másik befelé; a négy fokú hosszú tűk; a guggoló griff és a stilizált növénydísz, mint díszítő motívumok, szíjvégeken és csattokon. Egyik-másik emléken szemmel látható a római befolyás, a legtöbb azonban egészen sajátszerű ízlést mutat.
A talált kincsek között a nagy-szent-miklósi s a két szilágy-somlói a legnevezetesebbek, míg a sírleletek között a bakodi pusztán, továbbá a Keszthely vidékén s a Moson-megyei Nemesvölgyön kiásottak érdemelnek első sorban említést.
A leggazdagabb népvándorlás-kori kincs a nagy-szent-miklósi, melyet Attila kincsének is szoktak nevezni. 1799-ben a Torontál-megyei Nagy-Szt.-Miklóson került napfényre, egy Nera Vuin nevű oláh paraszt udvarán, gödörásás alkalmával. Huszonhárom kisebb-nagyobb edényből: korsókból, csészékből, tálakból, ivóserlegekből, szelenczékből stb. áll, melyek egytől-egyig szín-aranyból valók. A legnagyobb edény egy füles korsó; magassága 36, legnagyobb átmérője 78 centiméter; súlya 614 arany, vagyis 2149 gramm. Némely edényen érdekes díszítések (griffek, lovon vagy emberfejű szárnyas oroszlánon ülő férfi-alakok, csőrében békát tartó gólya stb.) és görög meg gót (run) fölírások vannak. Föltünőek a bikafej-fogantyus csészék. Két lapos kerek csésze alján egyenesszárú kereszt látszik, gyöngyökkel képezett párhuzamos körökbe foglalva; a két kör között görög fölírás, melynek valószínű értelme ez: „Víztől megtisztulva, minden bűntől szabadulsz.” A csészék keresztelő csészék lehettek. Hampel József tudósunk valószínűnek tartja, hogy a kincs valamely gepida fejedelemé volt. A görög fölírás jellege tényleg a Kr. utáni IV–V. századra vall. Az edények stílje görög-, északi barbár- és perzsa (sassanida)-hatás eredménye; bölcsője a Fekete- és Azovi-tengerparti görög városok. A kincset Bécsben őrzik.
Nem kevésbé gazdag a szilágy-somlói két kincs. Az elsőt körülbelül száz évvel ezelőtt, 1797 nyarán két oláh fiu találta a Szilágy-Somló mellett emelkedő Magura-hegy lejtőjén, amint kecskét őriztek. Ez a kincs is Bécsbe, a császári gyüjteménybe került. Érdekesebb tárgyai: egy arany díszláncz kristálygolyóval s gyürűkre aggatott mindenféle eszközzel és szerszámmal; egy granátkövekkel kirakott vastag arany korong (bulla), mely fönt dupla füllel van ellátva; tizennégy nagy arany érem – a legnagyobbak, melyeket eddigelé ismerünk – Maximianus, Nagy Constantin, I. Valentinianus, Valens és Gratianus császárok képével. Ez érmeket az említett császárok ajándékkép küldhették valamely gót fejedelemnek, ki azokat befoglaltatta és füllel ellátta, hogy a mellén viselhesse.
1889-ben, ugyanazon a telken, a hol az előbb leírt kincset találták, burgonya-ültetés közben két oláh napszámos ráakadt a szilágy-somlói második kincs-re, mely még változatosabb és gazdagabb az elsőnél s melyet a Nemzeti Muzeumnak megszerezni sikerült. A kincs huszonnégy nagyobb darabból és néhány töredékből áll. A nagyobb tárgyak aranyból készült s granátkövekkel kirakott ruhakapcsok (fibulák), granátokkal díszített aranycsészék s egy karperecz.
Mindakét kincsnek kétségkívül egy gazdája volt, hihetőleg valamely gót főember, a ki a hunok betörése idején azokat elásta, nehogy az ellenség kezébe kerüljenek. Ott maradtak azután évszázadokon keresztül, míg végre szerencsés véletlen folytán napfényre jutottak.
A sírleletek közül a puszta-bakodit, a keszthelyieket s a nemesvölgyieket említők.
A bakodi pusztán 1859-ben iskola épült. Ez alkalommal 4’-nyi mélységben két csontvázra akadtak, melyek mellett mindenféle régiségek voltak: egy nagyobb ezüst fibula, nyaka tövén granátokkal kirakott aranylemezzel; két apró fibula, két arany nyakláncz, arany csatt, páros arany karperecz, arany gyürűk és függők. Legszebb közülök az egyik nyakláncz, melyet granátos gömbök és szív-, meg félhold-alakú csüngők diszítenek. A másik nyakláncz finom sodronyból van fonva; háromszögű granátkövek s ezekről lelógó hegyes pálczikák teszik díszessé. A leletet Kunszt József kalocsai érsek a Nemzeti Muzeumnak ajándékozta.
A legtöbb népvándorlás-kori régiséget Keszthelyen Lipp Vilmos találta, aki 1878–82-ig összesen 2088 népvándorláskori sírt ásott föl. A halottak sorjában voltak eltemetve, arczczal többnyire kelet felé; legnagyobbrészt nők és gyermekek. Egyik-másik sirban lócsontvázra is akadtak, még pedig a halottra nehezedve; kutya-csontvázat is találtak a férfi halottak mellett, egy női csontváz mellett pedig macska-csontvázat; a gyermekek sirjában mókus csontjai kerültek elő. Elvétve hamvvedrek is találkoztak. A keszthelyi sirmezőn talált régiségek jobbára ékszerek; fegyver alig fordul elő közöttük. Különösen kiemelendő, hogy kengyelre is akadtak itt. A keszthelyi régiségek nagy részét a Nemzeti Muzeumban őrzik.
Lipp 1885-ben a Keszthely közelében levő fenéki pusztán is ásott föl 300 népvándorláskori sirt.
A mosonmegyei Nemesvölgyön 1884–85-ben dr. Sőtér Ágost vezetése alatt történtek ásatások, melyek szintén sok régiséget hoztak napfényre. A leletek a mosonmegyei muzeumban, Magyar-Óváron őriztetnek.
* * *

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages