8. Frank-szláv uralom.
8. Frank-szláv uralom.
N.-Károly hódításai biztosítására bánságokat állít fel. A keleti s a déli v. friauli bánság. A bánságok szervezete. A meghódolt népek megmaradnak önállóságukban. Az avarság megfogyatkozása. Avarok pusztája. Gepidák maradványai. Az ország lakossága nagyobb részben szláv. A szlávok terjeszkedése. Életmódjuk, műveltségök, politikai szervezetök. Kiválóbb törzseik: a szlovének s az antok. A római műveltség utolsó nyomai is eltünnek. Bajor-németek beköltözése. A kereszténység ismét föléled a Dunán túl. Az avar khagánok is megkeresztelkednek. A salzburgi érsek, a passaui és aquiléjai püspökök joghatósága. Morva szlávok az északnyugati vidéken. Privina. Székhelye: Nyitra, Privina viszálya Mojmirral. Lajos királytól Alsó-Pannónia egy részét nyeri. Mosaburg, Privina herczegsége. A herczeget a morvák megölik. Fia Koczel örökli herczegségét. Kereszténység a morva-szlávok közt. Rasztizláv és Szvatopluk fejedelmek. Czyrill és Methodius, a szlávok apostolai. Szvatopluk Karlmannal szövetkezik, majd függetlenné teszi magát. Koczel meghal. Tartományát Karlmann fiára, Arnulfra ruházza. Szvatopluk kiűzi a német papokat. Viching nyitrai püspök eltiltatja a szláv isteni tiszteletet. Szvatopluk hatalmát mindinkább terjeszti. Arnulf ellen Vastag Károly császárt pártolja. A császár Alsó-Pannóniát neki adja. Nagy-Morávia. Arnulf király Szvatopluk ellen Braszlávval és a magyarokkal szövetkezik. Nagy-Morávia bukása.
Nagy Károly az avarokat legyőzvén, azon volt, hogy hódításait, melyeket e vidékeken tett, biztosítsa s új alattvalóit a keresztény hitre térítse.
Mindenek előtt tehát két bánságot (Mark) állított fel: a keleti-t, mely Alsó-Pannóniát a Drávától északra, Felső-Pannóniát s a tulajdonképeni keleti tartományt – a mai Ausztriát – foglalá magában; s a déli-t vagy friauli-t, melyhez a Dráva-Száva közti Pannónia, az avar háborúk folyamán elfoglalt Liburnia és Dalmáczia – a parti városok és szigetek kivételével – továbbá Friaul, Isztria és Karinthia tartozott. Utóbbihoz azonban Stiria nyugati és Tirol keleti részeit is számították. A keleti bánságnak Lauriacum (Lorch), a délinek Aquileja volt a főhelye. Mindegyik több megyére vagy gau-ra és almegyére (Untergau) oszlott, élükön bánokkal vagy határgrófokkal (Markgraf), a kik igazságot szolgáltattak, kormányozták a gondjaikra bízott tartományt s a védelméről gondoskodtak.
N. Károly, ki a nyugati császárságot helyreállítá, abban is követé a római imperátorokat, hogy birodalma keleti, és részben északi határául a Dunát tevé. Azon túl nem terjeszkedett. S azon a területen is, melyet hatalma alatt tartott, többé-kevésbé meghagyta a meghódolt népek önállóságát, csupán fönhatóságának elismerését követelé tőlük. Innen van, hogy az avarok khangánjaival, sőt a tudunnal is, valamint a szláv törzsek fejeivel a frank hódítás után való időkben is találkozunk.
Az avarság a háború alatt nagyon megfogyatkozott. A Tisza-Duna közötti vidék mint láttuk, teljesen elpusztult, miért is avarok-pusztájá-nak nevezték. De elpusztult részben a Dunán-túli vidék is, a mit onnan következtetünk, hogy 805-ben a jobbparti szlávok háborgatván az ott lakó avarokat, ezek N. Károlyhoz fordulnak, a ki aztán Carnuntum és Sabaria közt telepíti meg őket. Az avarok mellett a gepidák némi maradványaival is találkozunk imitt-amott, egyébképen pedig az ország nagy részét szlávok lakták, a kik az avar uradalom idejében terjeszkedének itt, és Erdélyt s a Tiszántúli vidéket is ellepték.
Az indogermán népcsalád tagjai közül a szlávok legkésőbben jelennek meg a történelemben. Római történetírók a Kr. utáni első században említik először egyik törzsüket, a vendeket, a kik akkoriban a Dnjeper mindkét oldalán, nyugatra a Visztuláig, északra a Keleti-tenger tájáig laktak. Nevük, mely „legeltető”-t, „pásztor”-t jelent, mutatja életmódjukat; azonban kétségtelen, hogy a földművelést is ismerték s némi házi ipart is üztek. Családi életök fejlett volt, de politikai tekintetben egészen patriarchális viszonyok közt éltek, családokra és törzsekre (zsupa) oszolva. A törzsek élén a törzsfő (zsupán, knéz) állott, mint a törzs bírája, főpapja és vezére. A zsupáni méltóság úgylátszik bizonyos családhoz volt kötve, mely vagyonánál fogva vagy egyéb okból kivált a többi családok közül. Mindegyik zsupa védelméül fából épült s vízzel vagy mocsárral övezett vár (grád) vagy sáncz szolgált; ellenséges megtámadás esetén a lakosság holmijával, marháival ide menekült. Politikai szervezetük mellett hatalmas föllépésre a szlávok nem valának képesek. Nem nagy tömegekben, hanem apránként, észrevétlenül, mintegy suttyomban terjeszkednek vala, s innen van, hogy beköltözésükről, megtelepedésükről a történelem nem emlékezik. Annyi bizonyos, hogy a nyugatra és délre vándorló germánok nyomában tűnnek föl. Hermanarich gót birodalmának alattvalói között voltak már szlávok is, a kik a gótok legyőzésével a hunok hatalma alá kerülnek. A hun birodalom felbomlása után, midőn az északra lakó germánok a Kárpátokon innen települnek meg, a szlávok üresen hagyott szállásaikat foglalják el, nyugatra az Oderáig, s azontúl délkeletre az alsó Dnjeperig s a Dunáig. E tájon a keleti birodalommal érintkeztek, melyet főleg Justinianus óta bolgárokkal szövetkezve mind sűrűbben látogattak. Ez időben két törzs emelkedik ki a többi közül: a szlovének, a Duna és a Dnjeszter között, s az antok a Dnjesztertől a Dnjeperig. Mindakét törzs később az avarokat uralja s ezek idejében terjeszkedik nyugatra és dél felé, betöltve a Kárpátok s az Ádriai tenger, valamint a Felső-Dráva és Száva, meg az erdélyi hegyek közti vidékeket. A római műveltség utolsó nyomai is eltűnnek előnyomulásukkal: a városok romba dőlnek, még nevük is feledésbe megy. Erdély római helyneveiből egyetlen egy sem marad fönn, még a fővárosé sem, melyet az oláhok, kik pedig magukat a dácziai római gyarmatosok utódainak szeretik vallani, ma is Gredistyé-nek neveznek.
A Dunán-túli vidék néptelen volta arra birta a bajor-németeket s a karantán-szlávokat, hogy a Balaton táján s az ország nyugoti részében földet foglaljanak, s megtelepedvén, új helységeket, városokat alapítsanak. A bajor kolostorok jámbor lakói szintén kaptak az alkalmon, hogy birtokaikat növelhessék, s N. Károly engedélyével sok gazdátlan földet foglaltak el. Az új lakosok művelik a földet, sőt a Balaton mellékén szőlőt is ültetnek, telepeik pedig a kereszténység telepei.
A bajorok, az avarok nyugoti szomszédai, már a VII. század végén vették föl a kereszténységet. Apostoluk, Szt. Rupert a pannóniai avarokhoz is ellátogatott, de fáradozásainak úgy látszik nem igen volt sikere. A kereszténység, mely Pannóniában az avar uralom idejében megszűnt vala, a frank hódítással ujra föléledt; a frank kard nyomában, mint a szászok földjén és másutt, nálunk is föltűnik a kereszt.
N. Károly fia Pipin a második avar háború befejeztével, 796-ban az újonnan meghódított területet Arno juvavumi (salzburgi) püspök gondjaira bízza, s ez intézkedést 803-ban atyja is megerősíté. A Drávától délre eső vidék az aquilejai püspök hatósága alá rendeltetett. Mind Arno, mint az aquilejai püspök, Paulinus, versenyezve térítgetik az avarokat és a pannóniai szlávokat. Az avar khagánok is keresztvíz alá tartják fejöket: 803-ban Theodor, 805-ben Ábrahám khagán említtetnek, kik mind a ketten keresztények valának. Utóbb a salzburgi püspökség érseki rangra emeltetvén, 829-ben közte s a passaui egyházmegye között a Rábát jelölték ki határul: a Rábától délnyugatra, a Dráváig terjedő vidék az elsőhöz, az északnyugatra eső vidék pedig Ausztriával s a Duna balpartján elterülő vidék egy részével, az utóbbihoz tartozván.
830 táján az ország északnyugati vidéke is előtérbe lép. E vidéken akkoriban morva szlávok laktak, Privina főnökük alatt, a ki Nyitrán (Nitrava) székelt. Privinát Német Lajos, N. Károly unokája, akinek bemutatták, megkeresztelteté. Hazatérvén, Nyitrán templomot építtetett, melyet Adalram salzburgi érsek avatott fel. Később Privina egy másik morva főnökkel, Mojmir-rel viszályba keveredvén, a keleti bánságba, majd Bulgáriába, végül Ratimar-hoz, a pannóniai szlávok főnökéhez menekül. Lajos király Alsó-Pannónia egy részét, a Zala vagy Szala folyó mentén használatra engedte át neki. Privina ott a mai Szalavár táján várat és várost épített, Mosabuvg-ot, s benne három templomot, melyek közül egyet Liutpram salzburgi érsektől küldött mesteremberek emeltek. 848-ban Privina hűsége jutalmául herczegi czímmel tulajdonul nyeri tartományát, melynek szláv és német helységeiben a fejedelem buzgóságából szintén épülnek templomok. E helységek között Pettau és Quinque Ecclesiae (Pécs) mutatják a herczegség kiterjedését.
856-ban Lajos király a keleti bánságot fiára, Karlmannra ruházza. Karlmann Rasztizlav-val, a Lajostól letett Mojmir utódával szövetkezik és föllázad atyja ellen. A királyához hű Privina útjokban lehetett, mert a morvák megölék őt. Lajos király 862-ben haddal megy engedetlen fia ellen, ki övéitől elhagyatva menekülni kénytelen; Rasztizlavot is a frank fenhatóság elismerésére kényszeríti Lajos király.
Privina herczegségét 861-ben fia Koczel öröklé, ki szintén jó kereszténynek mutatkozott.
Ez időben a kereszténység a morva-szlávok között is gyökeret vert, a hol Rasztrizlav és Szvatopluk fejedelmek gondoskodásából Szt. Czyrill és bátyja: Methodius, a szlávok apostolai, hirdették Krisztus igéjét.
Methodius és öccse Konstantin, a kit közönségesen Czyrill-nek neveznek, Thessalonik városában, előkelő családból születtek. Szülővárosuk vidékén szláv lévén a lakosság, már gyermekkorukban volt alkalmuk a szláv nyelv megtanulására. A két testvér között az ifjabb korán kitűnt észbeli tehetségével. A császár egyik miniszterének figyelmét is magára vonta; így került Konstantinápolyba, a hol folytatta tanulmányait. Tanulmányai befejeztével fényes állással kínálták meg, de ő csak pap akart lenni. Huszonnégy éves korában a császár a kalifa udvarába küldte őt, hogy részt vegyen egy tudományos vitában s védelmére keljen a kereszténységnek a mohammedán tanok ellenében. Hazatérve, ujabb missió várt reá. A Fekete-tenger északi vidékén lakó kozárok khagánja követeket küldött volt a császárhoz, megbízható tanítót kérvén tőle, ki az igaz vallásra oktatná őt. A császár választása Konstantinra esett, a kit útjában bátyja, Methodius is elkísért. Ez korábban a Thessalonik vidéki szlávokat kormányozta, majd megválva állásától, szerzetes lett. 863-ban Rasztizlav és Szvatopluk ugyanazzal a kéréssel fordultak III. Mihály császárhoz, mint előbb a khagán. Ugyanis a német püspökök befolyásától akartak szabadulni, mert attól féltek, hogy nemcsak egyházi, hanem politikai tekintetben is függésbe jutnak a németektől. A császár hozzájuk is Konstantint küldé. Hogy működése minél sikeresebb legyen, Konstantin a szláv nyelvnek megfelelő írást szerkesztett s a szentírás egy részét lefordítá. Az általa összeállított írást glagolika-írás-nak szokás nevezni; ez a közönséges szláv írástól, mely Konstantin egyik tanítványának találmánya s Czyrill-irás-nak neveztetik, némileg eltér.
Szláv nyelven hirdetvén az evangeliumot, a német papok bevádolák Konstantint és Methodiust a pápánál, a ki őket maga elé idézte. 867-ben tehát Rómába mentek, útközben Koczel herczeghez is betérvén. II. Hadrianus pápa helyben hagyta a bibliafordítást s a szláv isteni tiszteletet, és mind Konstantint, mind Methodiust püspökökké szentelé. Konstantin azonban még Rómában időzése alatt meghalt, halála előtt fölvevén a Cyrill nevet, mely néven a szlávok manapság is tisztelik. (869.) A megkezdett művet Methodius folytatta, kit a pápa Koczel herczeg kérésére egész Pannónia érsekévé nevezett ki, mintegy megújítván a sirmiumi érsekséget. Azonban térítői működésével Methodius a salzburgi érsekkel jött összeütközésbe, a ki Pannóniát a maga egyházmegyéje számára követelé. 870-ben a német püspökök zsinatot tartottak s maguk elé idézték Methodiust, bitorlással vádolván őt. Methodius meg is jelent előttük, de hasztalan hivatkozott a pápától nyert fölhatalmazásra: a német püspökök bántalmazták és börtönbe vetették, honnan csak harmadfél év mulva, a pápa közbenjárására ersztették ki. Methodius ekkor Szvatoplukhoz ment, ki ép ez időtájt űzte volt el a német papokat. Tíz évig működött Morvaországban, de a német püspökök eretnekséggel vádolván őt, ismét Rómába kellett mennie a maga igazolása végett. (879.) Az ellene emelt vádakat megczáfolván, a pápa megerősíté érsekségében, a vele volt Vichinget kinevezé nyitrai püspökké, s megengedte, hogy a misét mint eddig, úgy ezentúl is szlávul énekeljék. Methodius tehát folytatá működését 885-ben bekövetkezett haláláig.
Szvatopluk a főhatalomra törekedvén, Karlmannal szövetkezett, a miért nagybátyja Rasztislav meg akará öletni. Szvatopluk azonban csellel hatalmába ejté nagybátyját s Lajos királynak kiadá, a ki aztán megfosztá szeme világától s kolostorba zárta (870.) Rasztizlav országát most Karlmann foglalá el és gaugrófok kormányára bizta.
Szvatopluknak ez nem tetszett. Nyugtalankodni kezdett, a miért Karlmann maga elé idézte és elzáratta őt. Nemsokára azonban visszaadá neki szabadságát, hogy frank segítséggel elfojtsa a morvák között támadt lázadást. De a ravasz Szvatopluk egyesült a lázadókkal s a németeket kiverte. Ebből háború támadt, mely két évig tartott. Végre Szvatopluk színleg elismerte a frank fenhatóságot, évi adót igért, s így megmaradt fejedelemségében. Voltakép azonban függetlenné tette magát. Ugyanakkor megszűnt a frank fönhatóság alatt állott másik szláv herczegség; Koczel herczeg 874 táján meghalt és tartományát Karlmann fiára, Arnulfra ruházá.
Szvatopluk végkép el akarván szakadni a frank uralomtól, a német papokat kiűzé országából és ismét Methodiust hívá be. De midőn 885-ben Methodius meghalt, a nyitrai püspök, a német Viching, ki csak színleg volt Methodius híve, Rómába ment, a honnan a szláv isteni tiszteletet eltiltó pápai brévét hozott magával. A változékony Szvatopluk most a szláv papokat elűzé. Hatalmát a Visztula melléki szlávok, a csehek, s a Duna balpartján, a Garamig lakó szlávok is érzék, kiket – fölhasználva a Karolingek gyöngeségét – többé-kevésbé hódolatra kényszerített. A Tisza vidékén tanyázó szláv törzsek valószínűleg szintén meghajoltak előtte.
Mint említők, Koczel halála után Arnulf lett az általa bírt terület herczege. Ez látva nagybátyja, Vastag Károly tehetetlenségét, föllázadt ellene. Szvatopluk a császár pártját fogta, betört a keleti bánságba s azt „farkasok módjára” kegyetlenül pusztítá. A császár viszonzásul Szvatoplukra ruházta Alsó-Pannóniát egész a Dráváig. Szvatopluk hatalma ezzel tetőpontra emelkedett: birodalma, Nagy-Morávia – a mint ezentúl nevezik a görög írók – egész a keleti császárságig ért.
Hatalma azonban csak rövid ideig tartott. Vastag Károlyt a németek megfosztották trónjától és Arnulfot tették királyukká. Ez eleinte békében élt Szvatoplukkal, mert a birodalmat háborgató normannokkal volt elfoglalva. De midőn ezeket 891-ben legyőzte, Szvatopluk ellen fordult, a ki immár annyira elbizakodott, hogy Arnulf hívására előtte megjelenni és fenhatóságát elismerni vonakodott. Arnulf Brazlávval, a Dráva-Száva közén lakó szlávok fejedelmével szövetkezett ellene.
Ugyanez időtájt tűnnek föl a magyarok is az Al-Duna vidékén.
Arnulf segítségül hívta őket is a hatalmas Szvatopluk ellen. A morva fejedelem hatalmát nem sikerült ugyan egészen megtörniök, de midőn 894-ben Szvatopluk meghalt, fiainak viszálykodása folytán Nagy Morávia mindinkább gyöngül, míg végre a magyarok csapásai alatt összeomlik.
* * *
