3. I. Endre. (1046–61.) – I. Béla. (1061–1063.)
3. I. Endre. (1046–61.) – I. Béla. (1061–1063.)
Endre koronázása. Helyreállítja a rendet. Vallásos buzgalma. Követség III. Henrikhez. Béla herczeg behívása. Gebbard püspök támadása. Endre ujabb békeajánlatai. Henrik 1051-iki hadjárata. Endre és Béla védelmi intézkedései. Henrik visszavonulása. A Vértes-hegység. Endre és Béla Gebhard püspököt csellel hazatérésre bírja. IX. Leó pápa fárdozásai a béke érdekében. Henrik 1052-iki hadjárata. Pozsony ostroma. Zothmund búvár. Henrik kivonul az országból. Viszály Gebhárd püspök és Konrád bajor herczeg között. Sikertelen békealkudozások. A magyarok betörnek Karinthiába és Ausztriába. III. Henrik halála. A magyarok és németek közti viszálynak vége szakad. Endre fiának Salamonnak eljegyzi Juditot, III. Henrik leányát. Salamon koronázása. Béla herczeg menekülése. A várkonyi találkozás. Viszály Endre és Béla között. Az ország Béla pártjára áll. Endre menekül, de Béla Mosony közelében utoléri s megfutamítja. Endre halála. Béla koronázása. Székesfehérvári gyűlés. A pogányság ujabb lázongása. János, Vatha fia Rasdi varázsolónő. A németek háborúra készülnek. Béla békeajánlatait visszautasítják. Az ország határának megerősítése. A németek Mosonyt megrohanják. Béla halála a háborúnak véget vet.
Endre s a józanabb hazafiak belátták, hogy Magyarország csak úgy állhat fenn, ha hű marad a kereszténységhez s a Szent István alapította állami rendhez.
Miután az életben maradt három püspöktől magát Székes-Fehérvárott megkoronáztatá, szigorúan megparancsolta, hogy mindenki térjen vissza a keresztény vallásra, és tartsa meg Szent István törvényeit. A ki parancsával ellenkezni merészelt, azt halállal büntette.
E szigorú fellépésnek meg volt a kellő hatása: a pogányság lázongása megszünt; a régi vallás hivei nyiltan már nem, csak elvonultan merték gyakorolni a pogány szertartásokat.
Endre maga vallásos buzgósággal igyekezett jóvá tenni, a mit akarva-nem akarva, a kereszténység ellen vétett. Mintha Péter emlékét akarta volna kiengesztelni, elrendelte, hogy védszentjének ünnepét ezentul három napig üljék meg. A Balaton mellékén, Tihanyban kolostort alapított s azt gazdag jövedelmekkel látta el.
I. Endre ezüst pénze.
Előlapjának körirata: REX ANDREAS; azaz: Endre király. Hátlapjának körirata: REGIA CIVITAS; azaz királyi város. (Székesfehérvár ?)
Veszerle: Érmészeti Táblái-ról.
Miután helyreállítá országában a nyugalmat, s királyi székén némikép megszilárdult, figyelmét Németország felé irányozá. Tudta jól, hogy III. Henrik védenczének elűzését és megvakítását bosszulatlanul hagyni nem fogja. Követeket küldött tehát hozzá, mentegetve magát, hogy Péter megvakításában nincs része, s hogy a koronát csak kénytelenségből fogadta el; azokat, a kik Péter ellen összeesküdtek, szigorúen megbünteté, s ha Henrik kivánja, őket ki is adja. Hajlandónak nyilatkozott a német király fönhatóságát elismerni, évi adót fizetni, s a király parancsára hadba menni; csak azt kívánta, hogy Henrik hagyja őt meg a trón birtokában.
Henrik megilletődve hallotta Péter szomorú sorsát és kész lett volna érte nyomban bosszút állani, de részint az olaszországi viszonyok, részint a Németországban kitört zavarok miatt egyelőre föl kellett hagyni szándékával, hogy Magyarországot megtámadja.
Endre meg volt győződve arról, hogy Henrik előbb-utóbb ellene jön, azért mindent elkövetett, hogy országát biztonságba helyezze. E czélból behitta öcscsét, Bélá-t is családjával, s miután fiúgyermeke akkor még nem volt, örökösévé tette őt, s az ország harmadát herczegi czímmel neki adá.
A németek 1050-ben léptek föl támadólag, Gebhárd regensburgi püspök vezérlete alatt betörvén az országba. De a magyarok nem maradtak adósaik: berontottak a keleti határ-grófságba s annak nagy részét elpusztították.
III. Hernrik erre Nürnbergben tanácsba szólítá a bajor urakat, s velök elhatározá, hogy a határ védelmére mindenekelőtt fölépítik Hainburg várát, a melyet a magyarok, úgy látszik, az előbbi hadjárat alkalmával leromboltak volt. A magyarok mindenképen meg akarták akadályozni a vár fölépítését, de hasztalan.
Endre újból békét ajánlott, azonban a császár erről hallani sem akart. 1051-ben óriási sereggel, a melyben birodalmának minden népsége képviselve volt, megindult Magyarország felé: ő maga a derékhaddal a Duna jobb partján, Gebhárd püspök, Welf karantán őrgróf és Bretiszláv, a cseh fejedelem a Duna bal partján, míg az élelmet hajón szállították alá.
Az ország nyugati vidékén levő mocsarak miatt a császár hada csak nehezen nyomulhatott elő. Délre fordult tehát s áthaladt a karantán határgrófságon (a mai Stirián), aztán délnyugat felől a Zala forrásai irányában tört be az országba s nyomult Székesfehérvár felé. Út közben tűzzel-vassal mindent elpusztított, csak a templomokat kímélte meg. Ellenállásra nem talált. Endre és Béla tartózkodván a nyílt csatától, mind beljebb húzódtak az országba: a német sereg útjából minden élelmet eltakarítottak, vagy elpusztítottak, a lakosokat pedig magokkal vitték, úgy hogy a német sereg a puszta, néptelen vidéken mind nagyobb szorultságba jutott, mi közben a magyarok szüntelen támadásokkal nyugtalaníták.
I. Endre pecsétje.
Körirata: † ANDREAS DEI GRACIA VNGARORVM REX; azaz: Endre, Isten kegyelméből a magyarok királya.
Pray „Syntagma hist. de sigillis” czimű művében megjelent metszetről. Rajzolta Tull Ödön.
III. Henrik utoljára is kénytelen volt seregével visszavonulni. Ámde a visszavonulás nem ment könnyen; a magyarok folyton nyomában voltak a kifelé törekvő hadnak: útját állották, megrohanták, s különösen a Vértes-hegyekben, melyet a németek elhányt vértjeitől neveztek el így, sokakat levágtak közülök.
Kibontakozva a hegyek közül, Henrik a Duna felé tartott, azon reményben, hogy Gebhárd püspököt és társait, valamint a hajóhadat az élelmi szerekkel ott találja.
Reményében keserűen csalatkozott. Ugyanis Endre portyázói elfogták Gebhárd püspök levelét, a melyben a császártól parancsot kért, hogy mitévő legyen? Endre és Béla, amint megtudták a levél tartalmát, Henrik nevében választ küldtek a püspöknek: meghagyták neki, hogy a hajókat rontsa el, s hadával menjen haza Németországba, a hová a császár is már visszatért. Gebhárd hitelt adván a levélnek, a többi vezérekkel ki is takarodott.
Ekképen Henrik császár egészen magára maradt. Mégis utat tört magának a Rábczáig, s nagy nehezen kivergődött az országból.
A két hónapig tartó hadjáratnak tehát nem volt sikere. Mindazáltal Henrik Endre békeajánlatait most sem fogadta el. Igaz, hogy az utóbbi nem is mutatkozott már olyan engedékenynek, mint azelőtt. Pedig a béke érdekében IX. Leó pápa is fáradozott. Követet küldött Magyarországba, a kinek Endre és Béla megígérték, hogy a császárnak megfizetik a régi adót, ha Henrik fátyolt borít a multra. De Henrik minden áron bosszút akart állani Péterért és Magyarországot hatalma alá akarta vetni.
1052-ben ujból sereget vezetett a magyarok ellen. Mindenek előtt Pozsonyt szállotta meg, de a város őrsége a németek rohamát ismételten visszaverte, míg hajóit egy Zothmund nevű búvár éjnek idején megfúrta és elsülyesztette.
Mialatt a németek Pozsonyt vívták, megérkezett a császár táborába IX. Leó pápa. Közbenjárására Henrik hajlandónak mutatkozott a békére, de ekkor Endre már nem akart tudni az évi adóról, a miért a pápa egyházi átokkal fenyegette őt.
Miután Pozsony városát a császár nyolcz hétig tartó ostrom után nem tudta elfoglalni, és katonáinak a zsoldot sem bírta megfizetni, seregével elhagyta az országot, de el volt határozva, hogy a következő évben ismét visszatér.
Béla herczeg ezüst pénze.
Előlapjának körirata: BELA DVX; azaz: Béla herczeg. Hátlapjának körirata: PANNONIA.
Veszerle: Érmészeti Táblái-ról.
Nemsokára Gebhárd püspök és Konrád bajor herczeg összeveszvén, a császár Konrádot megfosztá herczegségétől, mire ez Magyarországba menekült. Gebhárd attól tartván, hogy Konrád a magyarokkal szövetkezik, mindenképen azon volt, hogy békét létesítsen a németek és magyarok között. Midőn tehát Endre 1054-ben ismét követeket küldött a császárhoz, Gebhárd hozzájuk csatlakozott. S tanácsára III. Henrik kész is volt békét kötni, olyan föltétellel, hogy a magyarok egyszer s mindenkorra nagyobb összeg pénzt fizetnek, átengedik az országnak Lajtán és Morván túli részét s a császárt minden hadjáratában követik, kivéve ha Olaszország ellen indul. A követek esküvel igérték, hogy urok e föltételeket teljesíteni fogja, és visszatértek. De Konrád herczeg megelőzvén őket, Endrét lebeszélte, hogy békét kössön, majd egy magyar csapattal Karinthiába tört s annak egyik várát, Hengistburgot el is foglalta. A következő évben ismét betörtek a magyarok Karinthiába. Ausztriát is pusztították Konrád kiséretében, míg végre a németek alaposan megverték őket, mire becsapásaikkal felhagytak.
E közben Németországban is nagy változások történtek. A császár 1056-ban férfikora virágában elhunyt, s trónját özvegye, Ágnes királyné gyámsága alatt hasonló nevű hat éves kis fiára hagyá. A németek részéről ennek következtében nem fenyegette többé hazánk függetlenségét oly nagy veszély, mint III. Henrik idejében. A két nemzet között minden különös békekötés nélkül a viszálykodás egyelőre megszünt, sőt közelebbi viszonyba is léptek egymással, a mennyiben Endre király kiskorú fiát, Salamon-t a német királyné egyik leányával, Judittal 1058-ban eljegyzé.
Endre királynak a háború befejezése után legfőbb igyekezete az volt, hogy fiának, Salamonnak, biztosítsa a trónt. Megfeledkezve az öcccsének, Bélának tett ígéretéről, a kis fiút 1057-ben, öt éves korában megkoronáztatá. A koronázáson Béla herczeg szintén jelen volt. Nem vette ugyan szívesen mellőztetését, de látszólag megnyugodott. Csak midőn a koronázás alkalmával énekelték: „Légy ura a te atyádfiainak,” s e szavak értelmét a tolmács megmagyarázta neki, neheztelt meg nagyon. Mikor Endre király Salamonnal eljegyezte a német császár-leányt, s e végből az özvegy császárnéval s a kis Henrik királylyal a Morva-mezőn találkozott, Béla herczeg tüntetőleg távol maradt, a mi a németeknek is feltünt.
Tihany.
Weinwurm A. fényképéről. Rajzolta Tull Ödön.
Endre király észrevette öccse neheztelését, s mindinkább gyanakodott reá. Végre próbára akarván tenni őt, midőn 1059-ben Várkonyban, a Tisza mellett, együtt valának, tanácsot tartott két meghitt emberével és így szólott hozzájuk: „Meg akarom kisérteni a herczeget, vajjon a koronát akarja-e, vagy a herczegséget.” A koronát tehát bíbor szőnyegre maga elé téteté s melléje a kardot, mint a herczegség jelképét. „Ha Béla a herczegséget akarja, ám bírja békével – így szólt a király embereihez – ha pedig a koronához nyúlna, azonnal támadjatok reá, s vagdaljátok össze!” Az ajtónál álló Miklós ispán a beszélgetésnek észrevétlen tanuja volt, s midőn Bélát a királyhoz hívták, odasúgta neki: „Ha életed kedves, a kardot válaszd!”
A várkonyi találkozás.
Geiger J. P. rajza.
A herczeg belépett. Alig foglalt helyet, a beteg király fölemelkedék ágyából, s e szavakat intézte hozzá: „Megkoronáztattam fiamat: nem nagyravágyásból, hanem a békesség okáért, a melyet a minap a császárral kötöttem. Mindazáltal szabad választást engedek neked. Ha az országot akarod, vedd a koronát; ha a herczegséget, vedd a kardot. De egyiket engedd fiamnak!” Ekkor eszmélt föl Béla herczeg, s eszébe jutván Miklós ispán szavai, hirtelen válaszolá: „Legyen a korona fiadé, úgyis föl van már kenve; nekem pedig add a herczegséget.” S ezzel a kard után nyult. Bátyjának álnoksága azonban nagyon bántotta. Elkeseredett szívvel távozott Várkonyból, és családjával Lengyelországba vonult, hogy onnan segítséget szerezzen.
Endre király tartván öccse támadásától, családját Ausztriába küldé s maga is segítség után látott. Kapott is segítséget Németországból, s erre annál inkább rá volt szorulva, mert a magyarok legnagyobb része Bélához csatlakozott. 1060-ban Ernő osztrák őrgróf, Vilmos meisseni őrgróf és Eppo, zeitz-naumburgi püspök vezérlete alatt megérkezett a német segély-had, azonkívül útban volt Spitihnew cseh herczeg is embereivel.
I. Endre állítólagos sírkeresztje a tihanyi altemplomban.
Henszlmann: „Magyarország ó-keresztény, román és átmeneti stylü műemlékei” czimű művéből.
E közben a lázadás mindinkább terjedt, úgy hogy a király a német hadak védelme alatt Ausztriába menekülni törekedett. Béla üldözőbe vette, és Mosony közelében utolérte. A csatában Endrét hívei elhagyták és futásnak eredtek; a németek vitézül küzdöttek, de végre őket is megfutamították. Sokakat, köztük Eppo püspököt, Vilmos őrgrófot és Botho-t, a bajor pfalz-gróf fiát, a magyarok elfogták. Ez utóbbiak egy halmon állva egész éjjel kétségbeesetten védték magukat a minden felől rájok törő magyarok ellen, és teljesen kimerülve csak másnap tették le a fegyvert, azzal a kikötéssel, hogy semmmi bántódásuk nem lesz.
A futamló Endrét már-már utólérték ellenségei, de abban a pillanatban lebukott lováról, s az után száguldók lovaitól eltiportatott. Félholtan vitték Zirczre, a hol nemsokára meghalt. Holttestét az általa épített tihanyi monostor sírboltja fogadta magába.
A tihanyi altemplomban egy kőbe faragott keresztet mutatnak, melyről azt tartják, hogy egykoron Endre király sírját jelölé.
* * *
A bátyjával vívott győzelmes csatából Béla Fehérvárra ment s ott magát megkoronáztatá.
Első gondja volt, hogy békét nyerjen a németektől. Hogy őket arra hajlandóvá tegye, nagylelkűen szabadon bocsátá a zeitzi püspököt, meisseni Vilmost s a többi foglyokat, sőt a vitéz őrgróffal egyik leányát el is jegyzé.
Bent az országban is azon fáradozott, hogy lecsillapítsa a fölizgatott kedélyeket, és Endre híveit a maga részére nyerje.
Hogy megtudja az ország bajait, elrendelé, hogy minden faluból „két ékes beszédű” öreget küldjenek Fehérvárra tanácskozás végett. A meghívottakon kívül tömérdek nép gyűlt össze, a kiknek láttára a király, a püspökök s az előkelők megijedtek s a városba zárkóztak. A tömeg között voltak sokan, a kik a pogány valláshoz ragaszkodtak. Ezeknek vezérei fából készített emelvényekről lázító beszédeket tartottak a néphez, a nép pedig hangosan nyilvánítá tetszését. Majd követeket küldének a királyhoz s azt kívánták, engedné meg, hogy apáik módjára élhessenek, a püspököket megkövezhessék, a papokat felkonczolhassák, a dézsmálókat felakaszthassák, a templomokat lerombolhassák s a harangokat összetörhessék.
Béla buzgó keresztény volt. Mikor meghallotta a nép kívánságát, elszomorodott, és három napi gondolkozási időt kért. Harmadnap azután parancsára vitézei a készületlen népre rohantak, s kit levágtak, kit megkötözve megkorbácsolának, az előljárókat pedig az emelvényekről lehányván, összetörék.
A lázadás egyik vezére, János, Vatha fia, úgy látszik életével lakolt. Az ő és atyja bűnét oly nagynak tartották, hogy senki családjokba nem házasodhatott. Egyik varázsolóját, a kit a krónikák Rasdi néven emlegetnek, fogva hurczolták Béla elé. A király börtönbe veté s éhhalálra kárhoztatá. A szerencsétlen kínjában a saját húsát rágta le lábairól s úgy pusztult el.
Németország felől Béla eleinte nyugodtan maradhatott. 1062-ben Ágnes császárné helyett Anno kölni és Adalbert brémai érsekek lettek az ifjú Henrik gyámjai, a kiket Németország hatalmi állása nem igen érdekelt. Voltak azonban, a kik Salamon érdekében föllépni kivántak.
IV. Henrik pecsétje.
Körirata: † HEINRICVS D(e)I GR(ati)A REX; azaz: Henrik, Isten kegyelméből király.
1063 tavaszán Mainzban a birodalmi gyűlés csakugyan elhatározta a háborút Magyarország ellen. Nagyban folyt a fegyverkezés, mert mindenki részt akart venni a gyermekkirály első háborújában.
Béla gyengének érezvén magát, követeket küldött Németországba. Kijelenté, hogy a koronát kész minden pillanatban Salamonnak átadni, a maga részéről pedig beéri a herczegséggel, a melyet egykor birt. A németek azonban nem biztak igéretében, és ajánlatait visszautasíták.
Béla most erélyes ellenállásra készült; elsánczolta az ország bejáróit és megerősítette a határvárakat. Készülődései közepette azonban szerencsétlenség érte őt. Ugyanis midőn Dömösön tartózkodott, összeroskadt alatta a királyi szék, minek következtében veszélyes sérüléseket szenvedett, úgy hogy nagy betegen vitték a sereghez, amely a Rába és Rábcza közén foglalt állást.
A német sereg, élén IV. Henrik királylyal, Adalbert érsekkel és Ottó bajor herczeggel, ál-utakon Mosony alá vonult, s e várat első rohamra be is vette. Béla csatára készült, de hirtelen meghalt, s ezzel a háborúnak vége szakadt. A király az általa alapított szegszárdi monostorban talált örök nyugvóhelyet.
I. Béla király ezüst pénze.
Előlapjának körirata: BELA REX; azaz: Béla király. Hátlapjának körirata: PANNONIA.
Veszerle: Érmészeti Táblái-ról.
