4. Salamon. (1063–1074.) – I. Géza. (1074–1077.)
4. Salamon. (1063–1074.) – I. Géza. (1074–1077.)
Géza követsége IV. Henrik királyhoz. A németek előnyomulnak. Géza öcséivel: Lászlóval és Lamperttel Lengyelországba menekül. Salamon elfoglalja a trónt. Géza lengyel segítséggel bejön. Salamon Mosonyba fut, majd Gézával kiegyezkedik. Háború a karántánokkal s a besenyőkkel. Csata Kerlésnél. László vitézsége. A besenyők ujabb betörése. Belgrád ostroma. Vid ispán. Viszály Salamon s a herczegek között. Görög követség Géza herczeghez. A Szerémség Magyarországhoz kerül. Uj háború a görög császár ellen Belgrád miatt. A herczegek háborúra készülnek. Fegyverszünet. A herczegek további készülődései. Salamon megtámadja s megveri Géza herczeget. Ez a Lászlótól hozott cseh-morva és magyar segélyhadakat magához vonja. Vid és Ernye. Csata Mogyoródnál. Salamon veresége és futása. László kegyelete az elesett vitézek iránt. Géza elfoglalja a trónt. Salamon IV. Henrik királytól segítséget kér. IV. Henrik megtámadja az országot. A Vágig nyomul, Salamon pedig Nyitrát ostromolja. Bátor Opos. Henrik Váczig nyomul elő, majd visszafordul. Géza és VII. Gergely pápa. VII. Dukasz Mihály görög császár Gézának koronát küld. Géza egyházi alapításai. Le akar mondani a koronáról. Sikertelen alkudozások Salamonnal. Géza halála.
Béla király halála után fia, Géza herczeg azonnal követeket küldött Henrikhez, kijelentvén, hogy Salamont kész urául elismerni, ha rangjához illő tisztességet kap. De a németek elbizakodván, a herczeg ajánlatát visszautasíták és előre nyomultak. Géza ekkor két öccsével, László-val és Lampert-tel Lengyelországba menekült. Henrik pedig s a németek Salamont Fehérvárra kisérték, s a királyi trónra ültették.
A német sereg nem sokáig maradt az országban. Alig hogy kitakarodott, Géza herczeg lengyel segítséggel támadólag lépett fel. Salamon nem érezvén magát biztonságban, családjával az ország határához, Mosonyba menekült. Ismét polgárháború fenyegette az országot; szerencsére azonban a püspökök, élükön Dezső kalocsai érsekkel, közbeveték magukat és kiengesztelék a királyt és Géza herczeget egymással; az utóbbi visszakapta atyja herczegségét.
A rákövetkező husvétot a király s a herczeg Pécsett tölték, s ez alkalommal Géza maga tette a koronát Salamon fejére, annak jeléül, hogy királyául ismeri el, s hogy vele őszintén kibékült.
Salamon király ezüst pénze.
Előlapjának körirata: REX SALOMONI; azaz: Salamon király. Hátlapjának körirata: PANONIA.
(Veszerle: Érmészeti Táblái-ról.)
A kibékülésnek az ország is hasznát látta. Salamon király s a herczegek egyesült erővel keltek harczra Magyarország ellenségeivel, s nem egy fényes győzelmet arattak. Először is visszaverték a karantánokat, a kik Zvonimir horvát főurat, Géza sógorát, megtámadták volt; majd a magyarok régi ellenségével, a besenyőkkel keltek viadalra.
A rabló besenyők 1068-ban törtek be Erdélybe, a honnan eláraszták a Szilágyságot, az Érmelléket le Biharig, majd északnak fordulva Szatmáron át tömérdek fogolylyal és zsákmánynyal iparkodtak hazafelé. Betörésök hirére Salamon, Géza s ennek öccse, László, hagy hirtelen összegyüjték seregöket s Erdélybe siettek, hogy a besenyőknek utjokat állják. Doboka várnál egy hétig leselkedtek rájok; egyszerre csak hozzák a kémek a hírt, hogy a besenyők kelet felé húzódnak. Azonnal lóra kapott a magyar sereg, sebes vágtatva utánok eredt, s Kerlés táján utól is érte őket. Éjjel s oly észrevétlenül érkeztek a mieink, hogy a besenyők vezére, Osul, nem is sejté közellétöket. Másnap reggel, miután megáldoztak, megindultak a besenyők ellen. Osul eleinte fitymálta őket, de mikor látta, hogy az egész magyar sereg jő ellene, hamarjában megszállta a kerlési dombot (Cserhalmot). Onnan szórták a besenyők nyilaikat a feltörekvő magyar vitézekre, a kiket egyfelől Salamon király, másfelől Géza és László herczeg vezetett. Az utóbbi különösen kitünteté vitézségét; egymaga négy besenyőt vágott le; egy ötödik megsebesíté, de László ezt is leütötte. A besenyők futásnak eredtek, üldözve a magyaroktól, a kik mint a nyers tököt, úgy vágták tar fejeiket. A besenyők, úgyszólván, mind egy szálig elestek, a fogoly magyarok pedig visszanyerték szabadságukat.
Üldözés közben László herczeg egy besenyőt vett észre, a ki sebes vágtatva egy szép magyar leányt hurczolt magával. László Szög paripáján utána eredt, de minthogy utól nem érhette, rákiáltott a lányra: „Szép hugom, karold át a besenyőt, s rántsd le magaddal a lóról!” A leány engedelmeskedett, László herczeg pedig viadalra szállt a besenyővel, s inát elvágván, megölé őt.
E jelenetet, középkori festészetünk kedvencz tárgyát, a többi között a turnicsei (Zala m.) templom falán is megörökíté valamelyik régi festőnk.
A cserhalmi ütközet.
A turnicsel templom falfestménye.
A Magyarországi Rég. Eml. I. kötetéből.
Két évvel későbben a besenyők ujból betörtek az országba. Most dél felől támadtak. Valkó vármegyére csaptak s gyorsan, a hogy jöttek, vonultak ki ismét. Ez alkalommal a belgrádi görög őrség kezökre játszott, a miért a király s a herczegek elhatározták, hogy Belgrád-ot, vagy mint akkor nevezték, Bolgár-Fehérvárat, megvívják. Betörtek a Szerémségbe, s miután kierőszakolták az átkelést a Száván, Belgrádot körülfogták. A vár parancsnoka, Nikétász, szorultságában a besenyőket hivta segítségül. Ezeknek egy csapata meg is támadta a magyar tábort, de visszaveretett. A magyarok most ostromolni kezdték a várat. Nyolcz nagy tornyot építettek fából, s ezekről szórták a nyilat, követ a város falaira; ugyanannyi faltörő gépet is állítottak, a tornyok kapujához pedig védő ellenzőket készítettek. Mindamellett a várost nem birták bevenni. Két hónapig tartott már az ostrom; végre egy fogoly magyar leány a várost felgyujtván, a zavarban a magyarok benyomultak s az őrség nagy részét levágták. A megmaradtak a fellegvárba húzódtak, de csakhamar szabad elvonulás kikötése mellett feladták a várat. Ennek ellenére a király, Vid ispán tanácsán indulva, a foglyokat is osztályra akarta bocsátani, a mi ellen Géza herczeg határozottan tiltakozott. Ebből viszály támadt, miért is a király a zsákmányból nem a köteles harmad részt, hanem csupán egy negyed részt hasított ki Gézának. A fenmaradt három negyed részből egy negyed részt Vid ispánnak, egyet Vid vejének, Illyének, egyet pedig a sereg összes vitézeinek ajándékozott.
A görög császár hallván Géza herczeg emberségét, követeket küldött hozzá, hogy vele békességet és barátságot kössön; Géza herczeg pedig valamennyi foglyát szabadon bocsátá. A görög követség felette bántotta Salamon királyt. Vid a király neheztelését látván, egyre ingerlé őt Géza herczeg ellen. Remélte ugyanis, hogy a király Gézát elűzi, s a herczegséget neki engedi át. „Valamint két éles kard nem fér meg egy hüvelyben – mondá a királynak – úgy ti sem uralkodhattok együtt egy országban.” Salamon e szavakon felindulva, bosszúra gerjedt, s kereste az alkalmat, hogy Géza herczeget vagy tőrbe csalja, vagy legyőzze.
Géza herczeg pénze.
Előlapjának körirata: † DVX MAGNVS; azaz: Magnus (Géza keresztneve) herczeg. Hátlapjának körirata: PANONIA. (Pannonia.)
(Veszerle: Érmészeti Táblái-ról.)
Belgrád elfoglalásával a Szerémség is Magyarországhoz került. Belgrádot azonban a magyarok nem sokáig birták, mert a görögök mihamarább visszafoglalták ismét. Salamon ezért új háborúra készült a császár ellen, és hívta a herczegeket, hogy vele menjenek. De Géza cseltől tartván, csak maga ment, Lászlót pedig hadával herczegségében hagyá. A magyar sereg Nis-ig nyomult elő, s a várost el is foglalta. (1072.)
Visszatérés közben Géza herczeg Keve vára alatt megvált a királytól és haza sietett. Minthogy látta a király ellenséges indulatát, öccsét Lászlót Oroszországba küldé segítségért; másrészt Salamon a németekhez fordult. A háború kitörését most is sikerült a püspököknek megakadályozniok. Salamon s Géza herczeg közösen kezeseket adtak egymásnak, majd visszabocsátván őket, félévi fegyverszünetet kötöttek. E közben tovább folyt a készülődés. Géza most Lengyelországba küldött unokatestvéréhez, II. Boleszlóhoz; de ez a csehekkel lévén elfoglalva, nem tehetett eleget a herczeg kivánságának.
Salamon, miután a karácsonyi ünnepeket a Rába mellékén töltötte, Zalába s onnan Tolnába vonult, a hol Szegszárd fölött, Kesztölcznél szállott táborba. Vezérei a német Markhárd és Vid egyre ösztökélték: támadná meg Géza herczeget; most bizonyosan legyőzheti őt, mert magára van hagyva; de ha a támadást a fegyverszünet lejártáig halasztja, Géza megmenekülhet.
Ily beszélgetést a király és gonosz tanácsosa közt a szegszárdi monostor apátja, Vilmos kihallgatván, azonnal értesíté Gézát az őt fenyegető veszélyről; s midőn egy ujabb beszélgetés alkalmával megtudta, hogy Salamon csakugyan meg akarja tenni, a mire Vid ösztökélte, leveté szerzetesi ruháját, kardot kötött, lóra ült, s maga vitte meg a hírt Géza herczegnek. Géza, bár tanácsosai: Petrud, Bikás, és Szónok, a kik titkon a királylyal tartottak, el akarták hitetni vele, hogy nincs oka félnie, mégis László herczeget Csehországba küldé sógorához, Ottóhoz, miután Oroszországban hiába járt segítségért.
I. Géza király képe a magyar szt. koronán.
A király fején zöld és vörös drágakövekkel kirakott nyilt korona, melyből bíborszínű föveg emelkedik ki. Barnás arczát hosszú fekete szakáll és lelógó bajusz teszi jellemzővé. Haja fekete; nyaka meztelen. Testét kékszínű öltöny takarja, mely különféle szinű, szívalaku virágokkal van díszítve. Baljával kardot markol, jobbjában szigonyhoz hasonló királyi pálczát tart. A zománckép aranyos hátterén a következő kék betüs fölirat: ΓΕωΒΙΤΖ Δ(ε)C(ποτης)ΠΙCΤΟC ΚΡΑΛΗC ΤΟϒΡΚΙΑC. Azaz: Geobitz (Géza) fejedelem, hivő királya Turkiának (Magyarországnak.)
Tull Ö. rajza.
Salamon felhasználva a kedvező alkalmat, tél idején Géza ellen indult. Kemej vidékén, közel a Tiszához, megütközött Gézával, ép akkor, midőn ez a vele volt négy zászlóaljjal a folyón átkelni készült. A csatában Gézát Petrud és Bikás csapatjaikkal álnokul cserben hagyták és Salamonhoz pártoltak át. De meg is lakoltak árulásukért, mert a mint fölemelt pajzszsal a királyi sereg felé futottak, ez nem tudván semmit az árulásról, ellenségnek nézte őket, üldözőbe vette a futamlókat, s legnagyobb részöket levágta.
Géza kisded hadával a király sokkal nagyobb számú seregével szemben helyt nem állhatván, visszavonult. Átkelt a Tiszán Tokajnál és Vácz felé tartott, hogy Csehország felől közeledő öccsével, Lászlóval és sógorával, Ottóval egyesülhessen. Vácznál csakugyan találkozott is velök. Sirva borult öccse nyakába és elpanaszolá neki, mily veszély érte hadát Petrud és Bikás árulása miatt.
Salamon szintén átkelt a Tiszán s Pest felé nyomult.
Utközben értesült László és Ottó hadainak megérkezéséről. Vid még most is ingerlé a királyt, és fitymálva beszélt Gézáról. „A minap seregét összetörtük, az előkelőket leöltük, őt magát rémületbe ejtettük – mondá; most a szolgákat hívta, s az aratókat szedte össze, s azokkal vette magát körül. De bizonyos, hogy egy pillanat alatt felfaljuk őket. A cseh csapatokat pedig csak én a bácsiakkal halálos veszedelembe döntöm.” E szavakat hallván Ernye, a királynak egy másik tanácsosa, ki mindig a béke mellett emelt szót, könnyezni kezdett. Salamon észrevette és rátámadott: „Ernye ispán, úgy látom, hogy te a herczeg híve vagy, s csak tettetésből maradsz mellettem.” De Ernye válaszolá: „Nem úgy, uram! De nem akarnám, hogy atyád fiaival harczolj, s hogy a vitézek egymást öldököljék, a fiút az apja, az apa a fiát.” Majd Vid ispánhoz fordulva mondá: „Te biztatod urunkat, hogy harczoljon atyjafiaival, s azt mondod, hogy kaszásokat és villásokat szedett össze. Meglásd, hogy a mit ezer kaszás vág le, tizezer villás sem tudja összegyüjteni. Illő, hogy meghaljunk a királyért, de jobb volna, ha okosabb tanácson indulnánk!”
A király most is, mint mindig, Vid szavaira hallgatott; seregével előnyomult, s a Rákoson megszállt. Géza, László és Ottó herczegek pedig Vácz táján tanácsot tartottak, hogy mikép intézzék a csatát.
Amint tanácskozának – így szól a hagyomány – László mennyei jelenést látott. Ugyanis mintha az égből angyal ereszkedett volna alá, a ki koronát tartva kezében, azt Géza fejére illeszté. A herczeg már most bizonyosra vette, hogy Salamon megveretve kibujdosik az országból, a koronát pedig Géza fogja elnyerni.
A tanácskozás végeztével azután megindították hadaikat, és Fóth és Czinkota között, háttal a Dunának foglaltak állást. Salamon serege a Mogyoródnál elterülő halmok mögött táborozott.
Másnap kora reggel csatára készültek; de hirtelen oly sűrű köd ereszkedett alá, hogy a csatát a következő napra kellett halasztaniok. Hajnalban a herczegek fölállíták hadaikat: bal szárnyon, a mai Mogyoród irányában, László állott a bihari zászlóaljak élén; középen Géza a nyitrai zászlóaljakkal, míg a jobb szárnyon Ottó herczeg foglalt helyet hadaival. László herczeg ekkor földre borult és fogadást tett, hogyha az úr győzelmet ad nekik, azon a helyen Szent-Márton tiszteletére templomot épít.
Midőn a király a mogyoródi hegyről alászállott, Ernye a herczegek seregét látva odaszólt Vid ispánnak: „Ime, hátok mögött hagyták a Dunát. Bizonyos, hogy nem futnak meg előlünk, hanem el vannak szánva, hogy vagy győznek vagy meghalnak.”
IV. Henrik.
Aurachi Ekkehárd „Császárkrónikájá”-ban levő miniature, 1113-ból. A császárt trónuson ülve, jobbjában sassal díszített királyi pálczával, baljában a birodalmi almával ábrázolja. A fölirat: Henric(us) quartus, azaz: IV. Henrik.
(Aurachi Ekkchárd: Császár Krónikájá-ból.)
László herczeg pedig végig lovagolt a sereg előtt és lelkesíté a vitézeket. S a mint lándzsáját egy bokorra üté, egy hófehér menyét ugrott ki belőle, és lándzsáján végig futva, keblére simult. A vitézek ezt a győzelem biztos jelének tekintvén, nagy lelkesedéssel rohantak a királyi seregre.
Miként László sejté, Salamon derék hadával a balszárnyra veté magát, azt hivén, hogy ott Géza foglalt állást. A mint azonban megpillantá Lászlót, megrettent, s a középre Géza ellen akará fordítani vitézeit. László ekkor a király csapatait oldalba fogta, míg másrészről Géza is vitézül ellenállott. A király két tűz közé kerülvén, a német segélyhad nagy részét a magyarok levágták. De fájdalom a magyarok közül is sokan maradtak halva a csatamezőn. Vid és Ernye, Salamon főemberei, szintén elestek. Salamon látván övéi veszedelmét, Bátor Opossal utat nyittatott magának és Szigetfőnél a Dunán átkelvén, Mosonyba futott.
Vége lévén a harcznak, Géza és László herczegek hálát adtak Istennek a kivívott győzelemért. S László herczeg, amint a holttestekkel borított csatatéren végig tekintett, szíve mélyében felindult. Sóhajtozva járt-kelt a halottak között, de a mint meglátá Ernye ispán tetemét, leszállt lováról, a halottat megölelé, s könnyes szemmel mondá: „Ernye ispán, békesség barátja, úgy sajnállak, mint atyámfiát!” S meghagyá vitézeinek, hogy tisztességesen temessék el. Majd meglátá Vid tetemét is: „Sajnálkozom halálodon – így szólt – bár mindig ellenségünk voltál. Vajha élnél, s megjavulnál, hogy miként eddig viszályt hintettél, úgy ezentul a békét hirdetnéd közöttünk. De miért is akartad a herczegséget, holott nem herczegi nemből való voltál, miért is áhitoztál a királyi koronára, holott nem vagy királyi vérből való? Ime szived, mely a herczegségre áhítozék, lándzsától átszúrva a porban hever, s fejed, mely koronára vágyott, karddal van széthasítva!” De őt is eltemettetni parancsolá. A vitézek azonban, kik Vidre testvéreik vagy fiaik halála miatt el voltak keseredve, lovaikról leszállva, Vid mellét késsel fölhasíták, és abba, valamint a szemeibe port hintének, mondván: „Szemed, szíved nem győzött betelni fénynyel és javakkal, most lakjék jól porral!”
* * *
Géza és László seregökkel átkelvén a Dunán, elmentek az ország nyugati határszéleig, s miután az ország bejáróit és Székes-Fehérvárt megerősítették, Géza a magyarok unszolására elfoglalta a trónt. (1074.)
Salamon megmaradt hiveivel Mosonyt és Pozsonyt szállotta meg. Géza király az ország nyugati vidékén megtelepedett besenyőket küldé ellene, de Salamon csapatjaikat szétverte.
A trónjától megfosztott király most sógorához, IV. Henrik királyhoz, folyamodott segítségért. Országának jelentékeny részét igérte oda neki, ha visszahelyezi őt királyi székébe. Henrik csakugyan sereget gyüjtött, s hadra készült a magyarok ellen; de alig indult meg, hírül vette, hogy Anno kölni érsek hivására Vilmos angol király Németországot megtámadni készül. Erre visszafordult és a Rajnához sietett.
Dukasz Mihály császár képe a magyar szt. koronán.
A császár fején korona, melyről a mi koronánkon levőkhöz hasonló lánczocskák függnek le. Jobbjában görög császári jogart (labarumot) tart; baljával kardot markol. Az aranyos háttéren a következő görög fölirat: Χ ΜΙ(χαηλ) (ε)Ν Χ(ριστ)ω ΠΙCΤΟC ΒΑCΙΛΕϒ(ς) ΡωΜΛΙωΝ ′Ο ΔΟϒΚ(ας). azaz: Mihály, Krisztusban hívő római császár, a Dukasz (nevú).
Tull Ö. rajza.
Vilmos betörésének híre alaptalannak bizonyulván, Salamon követei ismét unszolták a királyt, jönne urok segítségére. Igérték, hogy Salamon adófizetője lesz, hűségének zálogául tizenkét kezest állít, és Magyarország hat legerősebb várát átadja neki. Henrik csakugyan elhatározta, hogy birodalmának teljes erejével sógorának segítségére megy. Azonban a német fejedelmek úgy látszik megemlékeztek III. Henrik ismételt kudarczáról s különböző ürügyek alatt vonakodtak hadba menni. Mindazáltal a király élni akart az alkalommal, hogy Magyarországot a német birodalom hatalma alá vesse s a maga embereivel és némi zsoldos haddal, 1074 nyár utolján csakugyan megindult Magyarország felé.
Serege, melyhez Salamon is csatlakozott, a Duna bal partján nyomult elő. Géza az ország védelmében ugyanazt az eljárást követte, mint annak idején Endre király és Béla herczeg III. Henrik király hadaival szemben: a német sereg útjából minden élelmet, takarmányt elpusztított, ő maga pedig övéivel egy szigetbe (Csallóköz?) vonult. Henrik a Vágig nyomult elő, míg Salamon Nyitrát ostromolta.
Bátor Opos itt is kitüntette rettenthetetlen bátorságát és vitézségét. Midőn egy ízben a várbeliek kirontottak, Opos utánok eredt, a város kapujáig üldözte őket, és egyet le is vágott közülök. A várbeliek dárdáikat hajították reá, megölték lovát, de ő vitézül ellenállott, elriasztá a támadókat, és sértetlenül visszatért Salamon táborába. Midőn Henrik ezt meghallotta, dicsérettel halmozta el Opost, és kérdé Salamontól: vajjon Gézának és Lászlónak van-e sok ily vitéze? Salamon nemzeti büszkeségében azt találta felelni, hogy van, még pedig sok és Oposnál is különb. „Ha így van, sógor – viszonzá Henrik – akkor mondhatom, hogy nem foglalod többé vissza országodat!”
Henrik hadával azután egészen Váczig hatolt, anélkül, hogy ellenállást talált volna. De mivel serege mindinkább szenvedett az éhségtől s ragályos betegségektől, s e miatt elégedetlenség is tört ki a német vitézek között, kénytelen volt az országból kitakarodni a nélkül, hogy valami jeles dolgot vitt volna véghez. Hazamenet nővérét, Juditot, Salamon feleségét is magával vitte.
Henrik hadjárata, mint láttuk, nem sikerült, mégis elfoglalta a Salamontól neki átengedett országrészt.
Hogy trónusán magát megszilárdítsa, Géza a pápához is fordult. A pápa, VII. Gergely, a legkiválóbb, a ki valaha Szent-Péter székén ült, az egyház hatalmát a császárság fölé emelni törekedvén, természetesen azon volt, hogy a császárság ereje, hatalma gyengüljön, s igy mindenképen megakadályozni iparkodott, hogy a császár hatalmát Magyarország fölé is kiterjeszsze. Míg tehát egy részről Gézát biztosította pártfogásáról, más részről kárhoztatá Salamont, a miért országát IV. Henriknek hűbérül felajánlá. Tudhatta volna, – írja Salamonnak – hogy Magyarország a római szentegyház tulajdona, a melynek István király ajánlotta volt fel és adta át; azért mikor III. Henrik Abát legyőzte, és Magyarországot elfoglalta, az ország királyi jelvényeit, a koronát s a lándzsát Szent Péter sirjához küldé, mint a kit a királyság feletti fönhatóság megillet. A németekhez fordulva megalázta a királyi méltóságot, megsértette Szent Pétert, s azért az Úr keze rá is nehezedék. Joga volt a koronára, de szentségtörő merénylete miatt azt elvesztette, s a királyi hatalmat az Isten másra ruházta. „Magyarországnak – irja Gézához intézett levelében – a maga függetlenségében kell megmaradnia; nem lehet semmi más országnak alávetve, csak a római szentegyháznak, a mely alattvalóit nem szolgákul, hanem fiai gyanánt tekinti.”
Garam-Szent-Benedek.
Kemény Ferencz dr. fényképéről. Rajzolta Tull Ö.
A bizanczi császár, VII. Dukász Mihály szintén elismerte Gézát, sőt koronát is küldött neki, a mely – mint említők – a Szent Istvánnak küldött koronával összeforrasztatván, a mai szt. koronának alsó részét teszi. (1075).
Salamont, ki még mindig Pozsonyban tartózkodék, László herczeg tartotta féken, a ki Géza jóvoltából az ország harmadrészét bírta.
IV. Henrik a pápával súlyos viszályba keveredvén, Németországból Salamon nem igen remélhetett már segítséget. Géza most nyugodtan követhette jámbor hajlamát: székesegyházat alapított Váczon, a Boldogságos Szűz tiszteletére; monostort épített a mogyoródi csatatéren, s egy másikat éjszakon, Bars-megyében, Garam-Szent-Benedeken.
Lelkiismerete azonban nem volt nyugodt. 1076 karácsony napján Szegszárdon tartózkodván, Dezső kalocsai érsek, ki már előbb is békélteté a fejedelmi rokonokat, megható beszédet mondott, a melyben a királyt fölszólítá, hogy béküljön ki Salamonnal. Gézára az érsek szavai oly nagy hatást tettek, hogy magát vétkesnek vallá, a miért elvette az országot a törvényes, megkoronázott királytól, s kijelenté, hogy hibáját jóvá teszi. Csakugyan alkudozásba is bocsátkozott Salamonnal; hajlandó volt átadni a koronát, s megelégedni az ország harmad-részével. De az alkudozások nem vezettek eredményre. Ugy látszik, ez nem annyira Salamonon, mint inkább a magyarokon mult, a kik nem akarták őt visszafogadni.
Kevéssel utóbb Géza súlyos betegségbe esett és 1077. április 25-én meghalt.
I. Géza ezüst pénze.
Előlapjának körirata: GEYCA REX; azaz Gejcsa (Géza) király. Hátlapjának körirata: PANONIA.
Veszerle: Érmészeti Táblái-ról.
László király átkel a Dráván, hogy elfoglalja Horvátországot.
(Székely Bertalannak a pécsi székesegyházban levő falfestménye.)
Zelesny fényképéről.
