II. FEJEZET. A nemzet megoszlása I. Ulászló és V. László között.

Teljes szövegű keresés

II. FEJEZET.
A nemzet megoszlása I. Ulászló és V. László között.
Ulászló Magyarországba jön. Az ellenpárt műveletei. V. László megkoronázása. Hédervári Lőrincz. A két párt alkudozásai. A Cilleiek elfogatása. A rendek gyűlése. Garai László fogságba vettetik. Ulászló megkoronázása. Szécsi Dénes primás elpártolása. Erzsébet szövetségesei. Giskra János. Cillei Ulrik. Sikertelen egyezkedési kisérletek. Murád szultán hatalmi terjeszkedése. Hunyadi János érdemei. A szentimrei csata. Kemény Simon önfeláldozása. A tövisi és szentimrei templomok alapitása. Ütközet a vaskapui szorosnál. Cesarini Julián békitési kisérletei. Békekötés Erzsébet és Ulászló között. Erzsébet halála. Frigyes római király beavatkozása. Fegyverszünet Ulászló és Giskra között
Ulászló jelentékeny haderő élén, 1440 ápril 21-ikén lépte át Magyarország határait. Késmárkon és Eperjesen több napig időzött, és május 15-ikén, pünkösd vasárnapján vonult Egerbe, a melynek püspöke, a vitéz Rozgonyi Simon nagy fénynyel fogadta.
De ugyanezen napon az ellenpárt is nevezetes lépésre szánta el magát. A királyné a három hónapos csecsemő fiát Székes-Fejérvárt Szent-István koronájával megkoronáztatta. A szertartást az arra hivatott Szécsi Dénes esztergomi érsek, Veszprém és Győr főpapjától környezve, hajtotta végre. A jelenlevő világi urak sorából Cillei Ulrik gróf, Ujlaki Miklós és Garai László bánok voltak a legelőkelőbbek. A koronázást királyválasztás nem előzte meg; mert azok, a kik László körül csoportosultak, azt vitatták, hogy Albert király fiát a trón az örökösödési jog alapján illeti meg.
Ellenben mindazok, kik Ulászló pártján állottak, László megkoronáztatásában az ország királyválasztási szabadsága ellen intézett merényletet láttak. Az Ulászló kiséretében levő Dlugoss lengyel kanonok egyik levelében olvassuk, hogy leginkább az esztergomi érsek eljárásában botránkoztak meg, „a ki, ámbár jogtudós, a nép és az urak hozzájárulása nélkül ilyen példátlanul álló dolgot vitt véghez.”*
Monumenta, id. h. 418–421.
Mig az ország első főpapja a gyermek László pártjára állott, az ország első világi zászlós ura, Hédervári Lörincz nádor nem kisebb szolgálatot tett Ulászlónak azzal, hogy Buda várát előtte megnyitotta. Itt azután fölkeresték őt Erzsébet királyné követei, azzal a felszólitással, hogy őt és fiát az ország birtokában ne háborgassa. A király nevében a krakói püspök azt a választ adta, hogy uralkodója, ámbár a magyar országgyülés meghatalmazott küldötteinek meghivására jött, mivel szemei előtt a kereszténység java és nem hatalmának gyarapitása lebeg, nehogy az egyenetlenség a törökök hasznára váljék, jogához nem ragaszkodik, hanem kész az ügyet az ország rendeinek itéletére bizni, a kiknek végzésében meg fog nyugodni.
Erzsébet követei ezen nyilatkozatért köszönetet mondottak, és igérték, hogy az inditvány elfogadására urnőjüket rá fogják birni.*
Dlugoss idézett levelében.
Mindazáltal Erzsébet az ajánlatra rá nem állott, fiának jogait és érdekeit a tárgyalások esélyeinek kitenni vonakodott. Mivel pedig Győrött, hol ekkorig tartózkodott, magát biztosságban nem érezte, itt Cillei Ulrik grófot erős német és cseh őrséggel hátrahagyván, fiával Pozsonyba tette át lakhelyét, a hová a szent koronát is magával vitte.
Ennek daczára Ulászló abban az elhatározásában, hogy közte és csecsemő vetélytársa között a választást az ország rendeire bizza, megmaradt. Junius 15-ikén biztositó okiratot bocsátott ki az összes rendek részére, azzal a kijelentéssel, hogy mindazok, a kik az országos tárgyalások végett Budán tizennégy nap lefolyása alatt megjelennek, itt tizenhat napon át szabadon tartózkodhatnak, és innen bárhová bántatlanul távozhatnak, a mely idő alatt összes birtokaik is támadástól és kártételtől meg lesznek óva.*
Az okiratot közli Kovachich, Supplementum ad Vestigia Comitiorum. I. 492–493.
Ezt az okiratot a király környezetében levő magyar és lengyel urak is, mint kezesek, pecsétükkel látták el. Az előbbiek között a zenggi, boszniai és szerémi püspökökkel, a nádorral, Thallóczi Máté bánnal, Perényi János, Marczali János, Pálóczi László, Thallóczi Frank és Ország Jánossal találkozunk.
De egyidőben a bölcs méltányosság és a nemzeti akarat iránti tisztelet ezen nyilatkozatával, a király és az őt környező urak az erély és határozott föllépés tényeivel is hatni kivántak. Cillei Ulrik ellen, ki Győr várából Ulászló és hivei ellen nyilt harczot inditott, magyar és lengyel csapatok küldettek. A fővezérletet Rozgonyi Simon egri püspök vette át, a ki Ulászló ügyét lelkesedéssel és áldozatkészséggel karolta föl.
Mig Ulászló hadai Győr városát vivták, Cillei a győri püspök kiséretében megkisérlé a menekülést. De mindketten Rozgonyi csapatainak kezeibe kerültek, és Budára vitettek. A király kimélettel és figyelemmel bánt velük, hogy őket a maga pártjára vonja és az Erzsébettel való kibékülésre közbenjárókul használhassa.*
Ulászló királynak egyik lengyel püspökhöz intézett 1440 június 26-iki levele. Monumenta. 421.
A két Cillei gróf, apa és fiú Ulászlót királyuknak elismerték, hűséget fogadtak neki, kötelezték magokat, hogy őt segiteni és támogatni fogják; a koronához, egyházakhoz és magánosokhoz tartozó várakat, a miket hatalmukba ejtettek, rövid határnapig visszaadják. Igérték, hogy Erzsébet királynét rábirják, hogy Ulászlóval egyezségre lépjen, és ha igyekezeteikben czélt nem érnek, ő ellene is a királyt segiteni fogják.*
A békekötés föltételei a gróf Zamojszky család korniki könyvtárának egy XV. századbeli codexében.
Ezen fontos eredménynek és a király tapintatos magaviseletének hatása alatt az ország rendei a kihirdetett gyülésre nagy számban sereglettek egybe. Megjöttek Szécsi Dénes primás, ki egy hónap előtt Lászlót megkoronázta, a veszprémi püspök, Ujlaki Miklós és Garai László, kik a koronázáson jelen voltak. És megjött, ekkor még szerényen másod sorban állva, Hunyadi János szörényi bán is, ki Ulászló rövid uralkodói pályájára annyi fényt és gyászt volt hozandó, és a ki, ámbár Erzsébet atyja és férje iránt hálára volt lekötelezve, ámbár a nő és a gyermek uralma alatt az önálló tevékenység, a hatalom és emelkedés biztosabb kilátásai kecsegtethették: az ország érdekét szem előtt tartva, Albert halála óta Ulászló pártjának buzgó hive vala.* A köznemesség és a városok polgársága is tömegesen jelent meg.
Ulászló 1440 augusztus 9-iki adománylevelében emliti, hogy „a principio electionis” tett neki jó szolgálatokat. Teleki, id. m. X. 80.
Mindnyájan egyértelmüleg „Magyarország egész közönségének” nevében (tota communitas regni Hungariae) a megbizásukból törvényesen végrehajtott királyválasztást helybenhagyták, Ulászlót királyuknak és uruknak elismerték, és egyenként, a feszületre tett esküvel fogadták, hogy őt vetélytársai ellen, névszerint azok ellen, kik őt Magyarország trónjának elfoglalásában akadályozzák, teljes erejükkel támogatni fogják; egyuttal Albert király csecsemő fiának az ő akaratuk ellen történt megkoronáztatását érvénytelennek és semmisnek nyilvánitották.* Mire az urak Ulászlót karjaikra emelve, a királyi palota körül egybegyült nemesség és nép közé vitték, a mely őt lelkes üdvkiáltásokkal üdvözölte.*
Az 1440 június 29-ikén kelt okirat Katonánál, id. m, XIII. 70–76.
Dlugoss elbeszélése.

Hunyadi János.
Túróczi János krónikája brünni kiadásának fametszete.
Hátra volt még a koronázás, a mely az ősi szokás értelmében az uralkodói jogok gyakorlásának föltételét képezte. Erre nézve nagy nehézséget okozott az a körülmény, hogy a szent korona Erzsébet királyné kezeiben volt, és visszaszerzését egyhamar remélleni sem lehetett. A tanácskozások alatt, melyek ez ügyben folytak, Garai László bán, a kinek, mint visegrádi kapitánynak, kötelessége lett volna a korona eltávolitását megakadályozni, heves támadások czélpontját képezte. Esküszegéssel és hűtlenséggel vádoltatván, az országgyülés határozatából fogságba vettetett.
Ulászló, a mint erről értesült, nagy mértékben fölháborodott. Mivel Garai László a Budára meghivott rendek részére adott biztositó-oklevél védelme alatt áltott, elfogatását úgy fogta föl, mint a szószegés tényét, a mit vele szemben elkövettek, és a minek gyalázata a magyar és a lengyel urakra, sőt az ő személyére is kiterjed. A lovagias király kijelentette, hogy ő inkább a trónt áldozza föl, mint becsületét; s hogy ha Garait azonnal szabadon nem bocsátják, ő mindjárt Lengyelországba tér vissza.*
Dlugoss elbeszélése.
Garai szabadon bocsáttatott. És a koronázásról a tanácskozások nyugodtan folytak tovább. Az az inditvány merült föl, hogy annak a koronának hiányában, a mely az első szent király homlokát, mig élt, környezé, az a korona használtassék, a mely az ő homlokát holta után ékesiti.
A középkor egyházi művészete azt a kegyeletes eljárást hozta gyakorlatba, hogy a szentek ereklyéi, mikor a hívek tiszteletére kitétetnek, a megfelelő testrész idomait feltüntető drága tartókba helyeztettek; igy a karcsontok részeinek tartói emberi kart, a koponyák és azok részeinek tartói pedig mellszobrokat képeznek. Ezek az ezüstből vagy aranyból készült, zománczczal és drága kövekkel boritott mellszobrok (hermák) a szerint, a mint főpapnak vagy királynak ereklyéit tartalmazták, főpapi süveget, vagy koronát viseltek, a mely rendszerint drágaságra és fényre magát a szobrot is felülmulta. A fejérvári egyházban is létezett ilyen koronával ékesitett mellszobor, a melyben nagy ünnepeken Szent-István koponyája a főoltáron a hívek tiszteletére kitétetett. Ennek a koronának a királyi koronázás czéljaira fölhasználása hozatott javaslatba.*
Téves ujabb történetiróinknak az az elbeszélése, hogy a szent király koporsójából vétetett ki a korona. Az országgyülés okirata, a melyet alább ismertetünk, világosan mondja: „alia corona aurea, operis vetusti, beatissimi Stephani, ...in theca capitis reliquiarum eiusdem hucusque multa veneratione conservata.”
Az inditvány elfogadtatott, és a koronázást ezzel a koronával július 17-ik napján Székesfehérvártt Szécsi Dénes esztergomi érsek hajtotta végre az urak és a köznemesség oly nagy tömegének jelenlétében, a milyen – mint az országgyülés mondja – ilyen alkalmakkor még soha sem volt együtt.
Ugyanekkor „Magyarország főpapjai, zászlós urai, vitézei, előkelői és nemesei, kik az ország közönségét teljes hatalommal képviselik,” arról gondoskodtak, hogy ennek a koronázásnak érvényessége megtámadható ne legyen. Külön oklevélben azt a nevezetes nyilatkozatot teszik, hogy „mivel a királyok koronázása mindig a rendek akaratától függ, a korona hatása és ereje a rendek jóváhagyásában rejlik”;* ennélfogva az ez alkalommal használt koronára a szent koronának „minden hatását, jelentését, misteriumát és erejét” átviszik; a királyt a koronázás következtében az uralkodói hatalom teljességével fölruházottnak jelentik ki. Egyuttal elhatározták, hogy a régi szent korona, ha azt visszaszerezniök sikerül, korábbi jelentőségét és erejét visszanyeri; de a mennyiben igyekezeteik sikerre nem vezetnének, jövőben is a királyok koronázásánál a másik korona fog használtatni. Végül Lászlónak a nemzet akarata ellen történt megkoronáztatását újból érvénytelennek nyilatkoztatták.*
„Efficacia et virtus coronae in ipsorum (regnicolarum) approbatione consistit.”
Az 1440 július 17-ikén kiállitott okirat Katonánál, id. m. 91–99.
A modern államjog kifejezéseit az 1440-ik év eseményeire alkalmazva, elmondhatjuk, hogy az ország rendeinek ezen intézkedéseiben és nyilatkozataiban a nemzeti souverenitás tudata határozottabban, mint bármikor, nyilatkozik. Ennek tüneteivel találkozunk abban a végzeményben is, a mit az országgyülés a koronázás után három nappal a királynak bemutatott, s a melylyel a nemzet jogainak és szabadságainak biztositása végett egészen új útra lép.
Ez a végzemény ugyanis nem egyéb, mint az 1222-ik évi aranybullának, továbbá az 1298 és 1351-ik évi országgyülési végzeményeknek, – a melyekben a nemzet a közszabadságok legerősebb bástyáit látta – egész terjedelmükben átirása és megujitása. Ulászlónak magát az ezekben foglalt végzéseknek tiszteletbentartására és végrehajtására kellett köteleznie.*
Az 1440-ik évi végzemény eredeti példánya a magyar országos levéltárban. Kiadta Kovachich, Supplementum. I. 66–209.
Annak a nagy lelkesedésnek daczára, a melylyel az ország rendeinek legelőkelőbbjei és tömegei az ifjú Ulászlót a magyar trónon üdvözölték, és a melyre minden tekintetben méltónak bizonyúlt: az ország a polgárháború iszonyaitól nem maradt megkimélve. S ezek között bizonyára nem utolsó helyet foglalt el a személyes érdektől sugallt hitszegés és hűtlenség büne, mely e gyászos napokban a nemzet minden rétegét megmételyezéssel fenyegette.
Szécsi Dénes primás, ki imént Ulászlót megkoronázta volt, és Garai László, ki Ulászló nagylelküségében részesült, csakhamar László pártjához tértek vissza.* Példájukat mások is követték A bécsi udvari levéltár eredeti példányában őrizte meg azt a szomoru történeti emléket, azt az okiratot a melyben Rozgonyi István és testvére György Erzsébettől bocsánatot kérnek azért, hogy eddig ellenségeivel tartván, Pozsony várat neki átadni vonakodtak; és most, miután őket kegyelmébe visszafogadta, esküvel igérik, hogy ezentúl királyuknak Lászlót ismerik el, és Pozsony várát a jövő évi Szent-György napig a királynénak vagy megbizottjának átadják; csak azt kötötték ki, hogy ez a megbizott magyar úr legyen.*
Ulászló Garait, mivel „perfide rebellavit”, 1441 április 18-ikán Simontornya várától megfosztja. (Országos levéltár.)
Rozgonyi György csakhamar ismét Ulászlóhoz tért vissza, s tőle országbirónak neveztetett ki. Teleki, id. m. X. 104.
Ezt az utóbbi föltételt az a körülmény magyarázza meg hogy Erzsébet legfőbb támaszát idegenekben találta, és pedig nemcsak osztrák urakban, kik házához ragaszkodtak, hanem leginkább csehekben, kiket zászlaja alá a dús jutalomra és zsákmányra való kilátás vezetett. Az utóbbiak között tehetségre, merészségre nézve az első helyet Brandeisi Giskra János foglalta el, kiben honfitársai Ziskának, a hires husszita vezérnek legméltóbb utódját tisztelték. Már Zsigmond és Albert szolgálatában állott, de csak most kezdődik Magyarországban való szereplése, melyet negyedszázadon keresztül vérontás és pusztulás kisért. Erzsébet királyné Zólyom várát adományozta neki, és a felsővidék főkapitányává nevezte ki, azzal a megbizással, hogy a Szepességet, a bányavárosokat, az abauj- és sárosmegyei gazdag királyi városokat szállja meg. Feladata megoldására Csehországból zsoldosokat hozatott, vakmerő kapitányokkal, kik között Akszamit, Komorovszki és Talafúz a leghirhedtebbek lettek.
Mig ezek az északi részeket ejtették hatalmukba, délen Cillei Ulrik és Garai László Horvátországnak és Szlavóniának, sőt Magyarország dunántúli részében is nagy területnek uraivá lettek.
Ugyanakkor Erzsébetnek hatalmas szövetséges kinálkozott fia nagybátyjában, Frigyes osztrák herczegben, kit imént a német választó-fejedelmek
Albert utódává, német királylyá választottak meg. Ez hajlandónak nyilatkozván László érdekeit fölkarolni, Erzsébet az Albert herczegre ruházott fölhatalmazást visszavonta és őt bizta meg László fölött a gyámsággal és az osztrák herczegség kormányával, sőt fiát és egyik leányát, a koronával és több magyarországi várossal s várral együtt, tényleg átadta neki.*
Frigyes király 1440 november 22-ikén, Erzsébet királyné 1440 november 26-ikán és 1441 márczius 4-kén kelt kötelező iratai Telekinél, id. m. X. 92. 94. 96.
Ulászló és hivei ezen veszélyes helyzetben nagy erélylyel léptek föl. Északon a Perényiek és Pálócziak küzdöttek, a nélkül, hogy a csehek terjeszkedésének útját állani képesek lettek volna. Azonban a Dunántúl Hunyadi János és Ujlaki Miklós Garai László fölött véres csatában diadalt arattak, mire jutalmul Erdély vajdáivá neveztettek ki. Maga Ulászló Szécsi Dénes ellen táborba szállott, Esztergomot ostrom alá vette, de a fölajánlott fegyverszünetet elfogadta; azután Zalamegyébe ment, ott több várat megvívott; a következő év (1441) tavaszán pedig a Cilleiek ellen hadakozott, kiket békekötésre kényszeritett.

I. Ulászló aláirása az 1441 ápril 18-án kelt oklevelen.
Olvasása: Subscript(i)o manu p(ro)p(ri)a W(ladislai) reg(is).
Ulászló királyban és hiveiben a belső béke helyreállitására mindig meg volt a készség. Az 1441-ik év első napjaiban Budán országgyülés tartatván, Rozgonyi Simon egri püspök, királyi kanczellár vezetése alatt, Erzsébethez teljes hatalommal ellátott ünnepélyes követség bocsáttatott, a melynek részére az ország rendei külön meghatalmazó iratot állitottak ki, kötelezvén magukat, hogy a létesitendő egyezség föltételeiben meg fognak nyugodni.*
Az 1441 szeptember 9-ikén a királytól, szeptember 10-ikén a rendektől kiállitott megbizólevelet közli Teleki, id. m. X. 104., 107.
De Erzsébet minden engedménytől makacsul vonakodott, Ulászló iránt engesztelhetetlen gyűlöletet táplált, az ő hiveit lázadóknak tekintette, jószágaikat, a mikor alkalom kinálkozott, saját hiveinek adományozta,* és hogy fegyveresei zsoldjának fizetésére pénzt teremtsen elő, még a területén levő egyházak kincseit sem habozott elzálogositani.*
Egy ilyen adománylevél ugyanott. 114.
Egy ilyen kölcsönműveletről kiállitott kötelezvény ugyanott. 112.

A szentimrei csatatér.
Rajzolta Székely Árpád.
Mig a polgárháború az ország minden részére gyászt hozott; az egyetlen fénysugár, mely a borús napokat földeritette, arról a harczi térről jött, a hol a magyar fegyver a haza és a kereszténység oltalmára az ozmán ellen küzdött.
Murád szultán azt az előnyös helyzetet, a mit rá nézve a trónviszály Magyarországban teremtett, kizsákmányolni nem mulasztotta el. Miután 1439-ben uralmát Szerb- és Bosnyákországokban megalapította, az 1440-ik év április havában Magyarország legfontosabb végvárát, Nándor-Fejérvárt vette ostrom alá, melyet szárazon és vizen körülzárt. De a vár parancsnoka, Thallóczi János vránai perjel, a csekély számú őrséggel hősi ellenállást fejtett ki, a rohamokat visszaverte, a föladásra szólitó fényes ajánlatokat visszautasitotta; úgy hogy a szultán félesztendei erőfeszités után siker nélkül kényszerült visszavonulni.
Mivel a következő évben a támadás megujitásától lehetett tartani, Ulászló Nándor-Fejérvár oltalmát Hunyadi Jánosra bízta, a ki az 1441-ik évben állását elfoglalván, a török csapatokat, melyek magyar területre ütöttek, itt pusztitva és rabolva kalandoztak, szétűzte; majd a szendrei török parancsnokot, Izsák béget, ki utját állotta, megverte és Szendrőig üldözte.

A szentimrei ütközet helyrajza.
Kupelwieser Ferencz összeállítása után.
A következő (1442.) évben az ország egy másik része volt török támadásnak kitéve. Márczius elején Murád szultán egyik legjelesebb vezérét. Mezit béget Erdélybe küldötte. Hunyadi azonnal ott termett, és Lépes György erdélyi püspökkel egyesülve, bár a sereg, a mit egybegyűjthettek, aránytalanul csekély volt, ugyszólván a biztos vereség és halál tudatában indult meg a törökök ellen. A mint a Maros völgyén haladtak át, Szent-Imrénél váratlanul szemben találták magokat a török előhaddal, mely a magyarok támadása elől visszavonult, hogy a fősereggel egyesüljön. A magyarok ezt a hadiműveletet futásnak magyarázván, a visszavonulókat vigyázatlanul üldözőbe vették; mire minden oldalról körülvétetvén, nagy részük, köztük Erdély hős püspöke is megöletett. Hunyadi kis csapattal keresztülvágta magát, és Gyulafehérvárra menekült. De a csüggedés érzete erős lelkén nem vett erőt. Miután Ujlaki Miklós hozzá csatlakozott, nehány megye nemességét és a vitéz székely csapatokat maga mellé vevén, a Mezit bégtől ostromolt Szeben fölmentésére indult. Itt történt az az emlékezetes eset, hogy az ütközet előtt egy lelkes vitéz, Kemény Simon önként ajánlkozott arra, hogy Hunyadi János paripájára ülvén, sisakját és fegyverzetét magára öltvén, az ellenséget tévutra vezeti, s mig a leghevesebb támadást a maga csapatjára vonja, Hunyadinak alkalmat nyujt, hogy észrevétlenül döntő csapást mérhessen rá. A csel szerencsésen sikerült. A törökök egész erejüket az ellen a szárny ellen összpontositották, melynek élén Hunyadit vélték fölismerni, és mikor az őt képviselő hőst halálosan megsebesülve elesni látták, a csatát eldöntöttnek hitték. Ekkor Hunyadi, ki az ellenséget megkerülte volt, oldalrohammal csapott Mezit bég seregére, melyet egyidőben a szebeni őrség hátulról támadott meg. A minden oldalról körülvett törökők halomra ölettek a véres viadalban. Huszezer török teteme, közöttök Mezit bégé és fiáé, födte a csatatért.
Mig a zsákmányt és a foglyokat Hunyadi Buda várába küldé, ő maga Havasalföldre vonult, hol Oláh- és Moldvaország vajdáit a magyar korona fönhatóságának elismerésére kényszeritette.
Kevéssel utóbb a diadal emlékére és Isten iránti háladatosságának kitüntetésére, a tövisi kies völgyben a magyarországi Pálos-rend remetéi számára kolostort alapitott, s a szentimrei, ma is fennálló egyházat épitette.
A szultán nem akart késni, hogy a seregének vereségében szenvedett megaláztatásért boszút állion, és az elpártolt vajdákat ujból meghódolásra kényszeritse.* Még ugyanazon (1442.) év nyarán Sehabeddin (török források szerint Kule Sahin) ruméliai beglerbég vezérlete alatt nyolczvanezernyi hadsereg árasztotta el Oláhországot, és miután a vajda, Hunyadi tanácsára, a hegyek közé vonta meg magát, elbizakodottan magyar területre nyomult. De a Vaskapu-szorosnál, Karánsebes és Hátszeg között, Hunyadi tizenötezer vitéz élén feltartóztatta. Az ütközet, mely itt szeptember 6-ikán kifejlődött, a legválságosabbak egyike volt, mert a török szám szerint ötszörösen multa felül a magyart, és kiváló hadvezér parancsnoksága alatt állott. Azonban Hunyadi hadvezéri lángesze ez alkalommal felsőbbségét fényesen kitüntette. Ék- vagy szög-alaku harczrendbe fölállitott seregének rohamával megkisérlé a török hadsereg szétrepesztését. De a török vezér éles szeme fölismerte a czélzatot, és hadrendjének közepén az edzett és kitartó jancsárok osztályait helyezte el; mig ezek a magyar sereg első rohamát nyugodt szilárdsággal felfogták, a török hadrend két szélén fölállitott könnyü lovasság, a spahik csapatai a magyarokat megkerülni készültek. A fenyegető veszélyt Hunyadi gyors és merész rendelkezésével háritotta el. Seregének parancsot adott a visszavonulásra, a völgy szűk része felé, a hol a hegyek oldalán elrejtett magyar gyalogok csapataitól támogatva, az előnyomuló törököket, három oldalról támadta meg. Az ellenség, hely szüke miatt mozdulataiban akadályozva levén, hátrálni kezdett; majd a beállott zavarban rendetlen futásnak eredt, és nagy veszteségeket szenvedve, táborát is hátrahagyva, a Dunán átkelt.
Dlugoss szerint 1442 július havában a szultán követet küldött Budára, hogy Nándor-Fejérvár átadásának és adófizetésnek árán békét ajánljon, de a királytól visszautasittatott.
Ezek a győzedelmek a királyt és a nemzet jobbjait megnyugtathatták az iránt, hogy a politikai erkölcsök sülyedése közepett a nemzet életereje nem csökkent, hogy a fegyelem és önfeláldozás szelleme ki nem halt, hogy nagy czélért és nagy vezér alatt nagy tettekre képes maradt.
Hunyadi János dicső hadjáratai idejében érkezett Budára IV. Eugen pápa követe, Cesarini Julián bibornok, azzal a megbizással, hogy a törököknek Európából kiüzésére inditandó nagy támadó hadjárat érdekében Magyar-, Lengyel- és Csehországok közreműködését megnyerje, és e végből mindenek előtt Magyarországban a belső nyugalom helyreállitását, Ulászló és Erzsébet kibékitését eszközölje.
A magyar király a pápa kettős törekvésének sikerét hőn óhajtotta. A követet előzékenyen fogadta, azoknak a kötelezettségeknek, a miket megválasztatása alkalmával Erzsébet és László irányában elvállalt, teljesitésére most is késznek nyilatkozott. Julián bibornok reményteljesen vette utját Győr felé, a hol ez időben (1442 nyarán) Erzsébet tartózkodott. De ez az Ulászlóval való házasság ellen leküzdhetetlen idegenkedést tanusitott, és arról, hogy fia jogigényeit a magyar trónra föláldozza, hallani sem akart. Csak abban volt megnyugodni hajlandó, hogy László kiskorusága alatt Ulászló király az országot teljes hatalommal kormányozza, és László magtalan halála esetére ő legyen örökösé; e mellett a két uralkodó család között szoros, őszinte frigy létesitése végett azt az ajánlatot tette, hogy két leánya közül az idősebbet Ulászlónak, az ifjabbat Kázmér lengyel herczegnek adja nőül; amaz a tizenhárom szepesi várost, ez pedig Sziléziát fogná Lengyelországnak jegyajándékul hozni.
Ezen békeföltételeket Ulászló és lengyel tanácsosai elfogadhatóknak találták. Azonban a magyar urak visszautasitották. Az ünnepélyes nyilatkozatokat, a mikkel Ulászló megválasztatásának törvényességét és László megkoronáztatásának érvénytelenségét hirdették, visszavonni, szégyenteljesnek tünt föl előttük. E mellett Ulászló megválasztatásához azt a reményt csatolták volt, hogy a Lengyelországnak elzálogositott Szepességet a magyar korona részére visszaszerzik; most pedig arról volt szó, hogy ez a terület örök jogon Lengyelországhoz csatoltassék! Hunyadi János a tanácsülésben úgy nyilatkozott, hogy a polgárháború kisebb baj, mint olyan békesség, a mit az ország egy részének átengedésével kellene megvásárolni.
Az álláspontok ezen merev ellentéte daczára a pápai követ nem csüggedett. Abban a föltevésben, hogy Ulászló és Erzsébet személyes találkozása a fenforgó nehézségek elháritását megkönnyithetné, az összejövetel létesitésére, és ezt megelőzőleg hosszabb fegyverszünet kötésére irányitotta törekvéseit. Javaslataihoz Ulászló mindkét irányban hozzájárult. Julián már augusztus elején, királyi biztosoktól kisérve, megjelent Erzsébetnél, a ki rendes tanácsosaival be nem érve, a bécsi egyetem két tanárát hivta meg, hogy ezek őt az alkudozásokban tanácsukkal támogassák.* Hosszabb tárgyalások után a következő év június 14-ikég tartó fegyverszünet köttetett, hogy ezalatt Ulászló és Erzsébet Esztergomban személyesen találkozván, a végleges béke megköttessék. A királyné mindazáltal nem nagy bizalmat tanusitott Ulászló és párthivei iránt; mert biztositó-oklevelek kiállitását kivánta nemcsak a szabad jövet és menet felől, hanem arról is, hogy akarata ellen házasságra vagy jegyváltásra kényszerittetni nem fog.
A bécsi egyetem egy hittudóst és egy jogtudóst küldött. V. ö. „Magyarországi tanárok és tanulók a bécsi egyetemen” czímü munkámmal. (Tört. Érkezések III. 10. sz.) 18.
Julián ezt az oklevelet kieszközölte részére. Ebben Ulászló keresztény hitére, királyi szavára és becsületére igéri, hogy a királynét Esztergomba jövetele, ott időzése alatt és onnan való elutazása alkalmával nem háborgatja, eljegyzésre vagy házasságra nem kényszeriti; ellenkezőleg őt és kiséretét védelemben és pártfogásban részesiti.
Ennek daczára az esztergomi összejövetel nem jön létre. E helyett az ősz folyamán Ulászló a szentmártoni monostorban szállott meg, hogy a Győr városában tartózkodó királyné közelében legyen, és igy Julián közvetitésével a tárgyalások a végleges béke megkötése végett könnyebben folytathatók legyenek. Ezek most kedvező eredményre vezettek, minthogy mindkét rész jelentékeny engedményeket tett. Ulászló beleegyezett abba, hogy Erzsébet királyné mindazokat a városokat és várakat, a mik tényleg hatalmában vannak, megtarthatja; Erzsébet királyné pedig megelégedett azzal, hogy a békekötés megerősitése alkalmával fiának igényeit ünnepélyes óvásban föntartja. Abban történt megállapodás, hogy Ulászló nem Erzsébettel, hanem az ő idősebb leányával, Anna herczegnővel lép házasságra.
A két fél biztosai 1442 deczember 13-ikán aláirták a békekötés oklevelét. Másnap Ulászló, magyar és lengyel uraktól kisérve, Erzsébet királynénál látogatást tett. Mire mindketten a győri székesegyházba vonultak, hol a békekötés pontjai magyar, német és lengyel nyelven kihirdettettek.*
Ezen tárgyalások folyamát, nagy részben, előbb ismeretlen források alapján, tüzetesen előadom „Cesarini Julián bibornok, magyarországi pápai követ élete” czimü munkámban. (Budapest, 1890.) 19–24.
Az általános öröm, a mit a polgárháború befejezése fölidézett, rövid ideig tartott. Csakhamar gyász, aggodalom és bizonytalanság váltotta föl azt. Négy nappal a békekötés kihirdetése után Erzsébet királynét, rövid betegeskedés után, váratlanul elragadta a halál.
László pártjának vezérei ekkor sem hódoltak meg Ulászlónak. Szécsi Dénes esztergomi érsek, a nyitrai püspök és a magyar világi urak közül többen 1443 márczius havában Frigyes királyhoz fordultak. Ez örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy Magyarország ügyeibe avatkozzék. Azt a választ adta nekik, hogy László jogainak biztositása és az ország békességének érdekében mindent meg fog tenni. Ezen czél elérésére két lépést tett, a melyek a helyzet iránt való tájékozatlanságát világosan kitüntetik. Ulászló királyhoz felszólitást intézett, hogy az ország békéjét ne zavarja és az országot hagyja el. Egyidőben az ország összes rendeit május 30-ikára Pozsonyba hivta egybe.*
Frigyesnek 1443 ápril 8-án egy magyar úrhoz intézett levele. Fontes rerum Austriacarum. Diplomataria, XLII. 7.
Természetesen eredménye egyik felhivásnak sem lett. Ellenben az Ulászló érdekeit buzgón felkaroló Julián bibornoknak sikerült Frigyest, kinél személyesen megjelent, rábirni, hogy Ulászlóval egy esztendőre terjedő fegyverszünetet kössön.*
Cesarini Julián élete. 25. 36.
Ulászlóra és az országra nézve nem kevésbbé jelentékeny eredményt ért el Rozgonyi Simon egri püspök, a királyi kanczellár, mikor, mint teljes hatalmú királyi biztos, 1443 szeptember 1-ső napján Giskra Jánossal, ki, Erzsébettől a szepesi főkapitány és a sárosi főispán hivatalait kapta, továbbá „a néhai királyné pártjához tartozó Kassa, Lőcse és más városokkal, mezővárosokkal és várakkal” tizenhárom hónapra terjedő fegyverszünetet kötött. Az erről kiállitott oklevélben a föltételek olyformán vannak formulázva, mintha a királylyal egyenrangú hatalom állana szemben. A status quo fentartása képezte az alapot. A Giskra „hatalma alatt álló városok és helyek”, az azokban befolyó összes királyi jövedelmekkel együtt, az ő kezeiben maradtak. És megállapittatott, hogy a fegyverszünet tartama alatt, a következő év február 2-ikán az egyik fél, Ulászló király, Budán vagy Esztergom közelében fekvő valamelyik tisztességes helyen, a másik fél pedig, Giskra János az esztergomi érsekkel és a hozzá tartozó urakkal s városokkal Esztergomba jönnek, hogy személyesen vagy megbizható emberek közbenjárásával az állandó béke létrehozása végett tárgyaljanak.”

Giskra János pecsétje.
Dobor pajzsban Giskra czímere: két keresztbe tett szarvasagancs. Körirata mondatszalagon: S(igillum) * IOH(ann)IS * GYSKRA * DE * BRAN(dis.) A bécsi állami levéltár eredeti példányáról rajzolta Fahrnbauer J. G.
Ezen föltételek megtartására Rozgonyi a királyt és a király összes hiveit lekötelezte. És a Rozgonyi környezetében levő tizenkét úr a királyért kezességet vállalván, a fegyverszüneti okiratot pecsétükkel látták el.*
Teleki, id. m. X. 135–140.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages