III. FEJEZET. Az 1448-iki török háború. Békealkudozások.
III. FEJEZET.
Az 1448-iki török háború. Békealkudozások.
Az 1448-iki török háború. Békealkudozások.
Előkészületek újabb török háborúra. Murád szultán szerbiai hadjárata. A rigómezei csata. Dán oláh vajda árulása. Hunyadí bolyongása. Brankovics fogságába kerül. Szabadon bocsáttatásának föltételei. Béketárgyalások a törökkel. Bosnyákország. Giskra megfékezése. A mezőkövesdi béke. Végleges békekötés Frigyes és a magyar országos tanács között. A béke föltételei. Hunyadi szövetsége Garával és Ujlakival. Hunyadi László eljegyzése. Ujabb szerződés Brankovicscsal. Családi szövetkezések. Harcz Giskra ellen
Hunyadi János türelmetlenül várta az alkalmat, hogy a török ellen fordulhasson. A várnai csata óta negyedfél esztendő telt el, és a vereséget, a mit szenvedett, s a király halálát még nem boszulhatta meg. Két év óta állott a magyar nemzet élén, és helyzetének előnyeit életczélja érdekében még nem zsákmányolta ki. De tovább már várni nem akart. Elhatározta, hogy a nyár folyamán keletre sereget vezet.
Pedig a körülmények a legkedvezőtlenebbek voltak. A pápától és a nyugati hatalmaktól nem kapott segitséget. Castriota György Veleneze ellen viselt háborut.* A magyar korona két hűbérese: Brankovics György, a szerb fejedelem és Tamásevics István boszniai király egymás között háboruskodtak.* Cillei Ulrik gróf Horvátországban daczolt a kormányzóval. Giskra János pedig, a mióta az országos főkapitányságtól fölmentetett, ismét „László király kapitánya” czimét vette föl, s mint ilyen, megtagadta az engedelmességet a kormányzónak és az országos tanácsnak.
Pisko, id. m. 37. Ujabb történetiróink elbeszélése, hogy Hunyadi Castriota Györggyel egyetértőleg és tőle is biztatva határozta el magát a hadjáratra, alaptalan.
Kupelwieser, id. m. 110.
Mindez Hunyadit nem tartotta vissza leküzdhetetlen vágyának teljesitésétől. Augusztus elsején Kázmér lengyel királyt nemes szavakban értesiti elhatározásáról. „Vagy sikerülni fog – úgy mond – királyom haláláért boszút állanom, vagy magam is föltalálom a halált!”* És megindult.
A levél eredetije a moszkvai levéltárban. Másolata az M. Tud. Akadémia kézirattárában.
Az ország határain túl inditandó támadó hadjáratban a nemesség nem lévén köteles részt venni, a kormányzó saját bandériumán és a zsoldos csapatokon kivül csak azokra a főurakra számithatott, kiket a személyéhez való ragaszkodás és a hazafiui áldozatkészség önkényt vezetett zászlai alá. Ilyenek pedig nem nagy számmal találkoztak. Azok, a kik hozzá csatlakoztak: Bánfi István, Csáki György, Losonczi Benedek, Marczali Imre, Pelsőczi Imre és László, Rozgonyi Rajnáld, Szécsi Imre, László és Tamás, Székely János és Thallóczi Ferencz, megérdemlik, hogy nevüket a történetiró kegyelettel jegyezze föl. Dán oláh vajda nyolczezer fegyverest ajánlott föl.
Ezzel a kis sereggel, összesen alig huszonnégyezer emberrel, szeptember havában Szerbország területére lépett Hunyadi, azzal a szándékkal, hogy mint az 1443. és 1444-ik években, ismét Bolgárországba nyomul.
De II. Murád szultán, a mint a magyar sereg megindulásáról értesült, mintegy másfélszázezernyi haddal, Szerbország felé vette utját, hogy Hunyadit Magyarországtól elvágja. Hunyadi ezt a czélzatot meghiusitotta azzal, hogy október közepe táján Kosovón, a Rigómezőn, Pristina közelében, ott, hol ötvenkilencz esztendő előtt I. Murád a szerbekkel vivott ütközetben elesett, megerősitett táborba szállott, az ellenséget bevárandó. A szultán számbeli nagy fölénye daczára sem merte Hunyadit az ő előnyös hadi állásában megtámadni, és azon mesterkedett, hogy onnan kicsalja. Követeket küldött hozzá, és a hadi költségek megtéritésének czimén százezer aranyat igérve, békét ajánlott; mikor pedig elutasitó választ kapott, mintha ennek daczára is felhagyott volna a támadás gondolatával, táborát fölszedte, és a Szidnicza folyón átkelvén, visszavonult. Ekkor Hunyadi a folyón szintén átkelt, hogy a szultánt kövesse. Ez csakhamar megállapodott, hogy a csatát elfogadja. Október 18-án a két sereg megütközött. Déltől késő estig szakadatlanul folyt a viadal, a nélkül, hogy sorsa eldőlt volna. Az éj beálltával mindkét sereg a táborba tért vissza, a küzdelmet másnap folytatandó.
II. Murád szultán.
A „Historia imperatorum Turciae” czimű, II. Ulászlónak ajánlott codex miniatureje. A codex eredetije a nürnbergi városi könyvtárban.
Hunyadi nem várta be a reggelt. Abban a reményben, hogy éjjeli támadást kisértve meg, a meglepett török sereget megsemmisitheti, éjfélkor hadaival a janicsárokra tört. De a terv meghiusult. A törökök erős ellenállást fejtettek ki, és a magyar sereg jelentékeny vereséget szenvedett. Ennek daczára másnap Hunyadi képes volt a harczot megujitani; és bár a két sereg számaránya között a különbség mind szembetünőbbé lett, a csata sorsát nem a törökök túlsulya, hanem árulás döntötte el.
A csata alatt Dán oláh vajda, attól való félelmében, hogy vereség esetén országát veszti el, a törökhöz pártolt át, és nyomban a magyar sereg ellen fordult, mely a hosszú és egyenlőtlen küzdelemben megfogyva és kimerülve, további ellenállásra képtelen volt és a vezért is magával sodorva, futásban keresett menekülést. A csata el volt vesztve. De a törökök vesztesége nemcsak a magyar halottak, hanem az egész magyar sereg létszámát messze meghaladta; halottjaik számát az egykorú irók harmincznégyezerre teszik.
Hunyadi ez alkalommal is szerencsésen megmenekült. A tábor felé vette utját, abban a reményben, hogy seregének maradványát itt egybegyüjtvén, az ellenállásra új kisérletet tehet. De ennek lehetetlenségéről meggyőződvén, kevésszámú kisérettel Magyarország felé indult. Utközben életét sokféle veszedelem fenyegette. Üldöző török csapat kezeibe került, és két katona őrizetére bizatván, mig ezek az ő arany lánczán összevesztek, ő az egyiknek kardját hüvelyéből kirántotta, és ezzel az elsőt levágta, a másikat megszalasztotta. Egyedül, gyalog, bérczeken és erdőkön keresztül, folytatta utját; a falvakat és városokat gondosan kerülte, mert attól kellett tartania, hogy a szerbek felismerik és fejedelmükhöz, ki most ellensége vala, viszik. Ezt a sorsot nem kerülhette el. Egy szerb paraszt, kit fölfogadott, hogy Nándor-Fejérvárra kalauzolja, e helyett Vég-Szendrőre vitte, hol felismertetvén, őrizet alá helyeztetett. Egykorú irók beszélik, hogy Brankovics a félelmes hadvezért Murád szultánnak ki akarta adni, de a lovagias szellemü császár az ajánlatot visszautasitotta volna.
Annyi bizonyos, hogy Brankovics jól tudta értékesiteni a szerencse kedvezését, mely Magyarország kormányzóját az ő hatalmába szolgáltatta. Ámbár a magyar országos tanács követeket küldött hozzá, fenyegető nyilatkozatokkal követelve Hunyadi szabadon bocsátását: erre csak olyan föltételek alatt állt rá, a melyeknél súlyosabbakat fejedelmi fogoly ritkán írt alá. Brankovics ugyanis nem elégedett meg azzal, hogy százezer arany váltságdijt kap, hűtlenségeért elkobzott magyarországi uradalmait, a Magyarországhoz csatolt szerb várakat visszanyeri; hanem magát a megtorlás veszélye ellenében biztositandó, kikötötte, hogy a kormányzó idősebb fia, László, kezes gyanánt udvaránál marad és egyik unokáját, a leánya és Cillei Ulrik házasságából született Erzsébet grófnét, nőül veszi.*
Ezen békeföltételeket V. Miklós pápa 1450 ápril 12-ikén kelt bullájából ismerjük, a melyben Hunyadit az ő kérésére ezen kierőszakolt egyezség megtartásának kötelezettségétől feloldja.
Cillei Ulrik pecsétje.
A hosszukás hatos karám által határolt pecsétmezőben angyal és két pánczélos vitéz által tartott három pajzs; a felső négyelt pajzs 1. és 4. mezejében három csillag, a 2. és 3. mezőben két-két pólya (a Cilleiek családi czímere); a pajzson két sisak, az első koronájából két haránt pólyával díszitett páros zárt sasszárny, a másodikéból strucztoll-bokréta emelkedik ki. A jobb alsó pajzsban Dalmáczia czímere: a három koronás leopárdfő; a pajzson koronás sisak, melynek oromdíszét szivekkel behintett páros zárt sasszárny képezi; a baloldali pajzs két harántvonallal hasitott három mezejében egy-egysasszárny, a pajzson sisak, koronájából kiemelkedő páros zárt sasszárnynyal. A két vitéz között lánczra fűzött leopárd két első lábában mondatszalagot tart. A körirat: * Sigillum | udalriri * dei * gra(tia) * rilie * orte(m)burge * Segorie * q(ue) * (e)tc(etera) * romitis * an(n)o (a leopárd által tartott mondatszalagon folytatva:) (e)tc. mccccxliii. A bécsi állami levéltár eredeti példányáról rajzolta Fahrnbauer J. G.
Hunyadi deczember 23-án érkezett Szegedre, a hol őt az országos tanács várta. Jellemző, hogy a megvert hadvezér szerencsés visszatérése országszerte lelkes örömmel üdvözöltetett. Fönmaradt Buda városa tanácsának deczember 30-án kelt levele, melyben Pozsony városát „az ország oltalmazójának” megszabadulása felől értesiti, és felszólitja, hogy együtt örvendjenek, s a mindenhatónak az ő kegyelmeért együtt adjanak hálát.*
Knauz, id. m. 86.
És Hunyadi az ő római és nápolyi követeihez azt irhatta, hogy a súlyos csapás az ország rendeit inkább megedzette, mint megtörte. Ő maga pedig ünnepélyesen kinyilatkoztatta, hogy a harczot folytatja, mig vagy diadalmaskodik, vagy a tusában halálát leli.*
1448 deczember 30-án kelt levelei Schwandtnernél, 39. és 40. sz. a.
Azonban harczvágyának kielégitéséről le kellett mondania. Az országos tanács legelőkelőbb tagjai, a kik az európai helyzetet és az ország állapotát a számitó politika szempontjából nézték, Hunyadi terveit határozottan ellenezték, és azon voltak, hogy a nemzet a törökök elleni küzdelemmel addig hagyjon föl, mig László király a kormányt átveheti és a belső viszonyok teljesen megszilárdulnak. Hunyadi kénytelen volt engedni.
Az országos tanács abban állapodott meg, hogy kisérletet tesz a szultánnal hét évig – László nagykoruságáig – tartó fegyverszünetet kötni, s közbenjáróul Brankovics Györgyöt kéri föl. Az áruló szerb fejedelem abban a megtiszteltetésben részesült, hogy 1449 tavaszán maga a nádor és Ujlaki Miklós erdélyi vajda keresték föl, kik az országos tanács részéről teljes hatalommal voltak felruházva.* Ezek megállapitották azokat a feltételeket, a melyek alatt Brankovicsot a török fegyverszünet megkötésére felhatalmazták.
Ezt Brankovicsnak 1449 május 21-ikén kelt, alább idézendő oklevele emliti.
Magyarországra nézve elvállalandó terhes vagy lealázó kötelezettségekről szó sem volt. Ellenkezőleg, az országos tanács a magyar korona melléktartományai részére kedvezményeket igyekezett biztositani. Azt kivánta, hogy a fegyverszünet alatt az oláhországi vajda és a szerb fejedelem részéről a szultánnak fizetendő adó felére szállittassék le, a bosnyák királynak pedig az adóhátralék elengedtessék. Az országos tanácsnak óhajtása volt, hogy a fegyverszünetbe a görög császár szintén befoglaltassék. Figyelmet érdemel, hogy a fegyverszünet feltételeiben a kereskedelmi érdekek is előtérbe lépnek. Magyarország részéről az a kivánat nyilvánult, hogy a török kereskedők áruczikkeikkel csak Nándor-Fejérvár, Kevi, Haram, Szörény és Karánsebes városokba jöhessenek; viszont a szerb fejedelem török területen szintén öt várost jelöljön ki, a hol a magyar kereskedők áruikkal megjelenhessenek. A szerb fejedelemre a békebiró szerepe várakozott oly esetekben, mikor a fegyverszünetet akár a magyarok, akár a törökök megszegnék.*
Gróf Teleki, id. m. X. 243.
A tárgyalások a szultánnal bizonyára azonnal megindultak, de eredménytelenek maradtak.* Időközben az országos tanács azon volt, hogy a régi viszonyt a magyar korona egy másik melléktartományával is megujitsa.
Ezen tárgyalások felől csak két adatunk van, s ez is ellenmond egymásnak. Ragusa város Hunyadinak 1450 június 2-ikán irja, hogy a török béke létrejötte felől örömmel értesült; augusztus 13-ikán pedig irja, hogy örömmel értesült a tárgyalások sikerrel biztató folyamáról és Ragusát névszerint befoglaltatni kéri. Ragusai Oklevéltár, 471. 472.
Az 1449-ik év őszén Korógyi János mácsói bán Bosnyákországba küldetett, hogy Tamásfi István bosnyák királylyal tárgyaljon. Ez a magyar urat Doborban, országa urainak és nemeseinek körében fogadta és ezek hozzájárulásával, november 11-én okiratot állitott ki, melyben magát kötelezte, hogy Magyarország, az ő szent koronája és kormányzója irányában hűtlenséget el nem követ, Magyarországba ellenséges támadást maga nem intéz s másoktól sem intéztet; a törököket Magyarország ellen nem inditja, segitségben nem részesiti, Bosnyákországon, átkelni nem engedi; ha pedig Bosnyákországba olyan erős török had érkeznék, a melynek ő maga nem képes ellenállani, azt azonnal Magyarország kormányzójának, vagy zászlós urainak hirül adja.*
Gr. Teleki, id. m. X. 245.
A bosnyák királynak arra, hogy hűségéről tanuságot tegyen, alkalma nem nyilt. Több éven át Magyarország és a szultán között a fegyverszünet formaszerü megkötése nélkül tényleg béke állott fönn.
A törököket a Castriota György ellen inditott háború teljesen igénybe vette. A kormányzó pedig szükségesnek látta, hogy Giskrát megfékezze, az ország legjelentékenyebb városait és leggazdagabb bányáit az ő hatalma alól kiszabaditsa. A hadjáratot 1449-ik évi ősz elején inditotta meg, Moldova várát megvivta és Körmöczöt ostrom alá vette. Ekkor fegyverszünet jött létre a hadakozó felek között, mely alkalommal megállapodás történt az iránt, hogy Giskra a kormányzó egyik hugát nőül veszi. De a fegyverszünet csakhamar felbomlott és megujult a háború,* melynek a következő évben márczius 28-án Mezőkövesden megkötött béke vetett véget. Ennek föltételei értelmében Giskra továbbra is Kassa, Lőcse, Eperjes, Bártfa, Körmöcz, Selmecz- és Beszterczebánya városok ura maradt.*
Enea Silvio 1449 deczember 13-ikán Carvajal bibornokhoz irt levelében irja, hogy Giskra a magyarokkal békét kötött, „jamque vitam sperabat ociosam et uxoriam ducere.” Erre az időpontra helyezendő tehát a házassági terv, a melyről Dlugoss tesz emlitést, hogy t. i. Giskra nőül venni készült Hunyadi János nővérét. Enea Silvio imént idézett levelében azután ir a háboru megujulásáról és a csatáról, melyben Hunyadi János egyik unokaöcscse elesett. (Voigt, id. m. 395.)
Történelmi Tár, IX. 155.
Az a békülékeny hajlam és nagy áldozatokra való készség, a mit Hunyadi és az országos tanács a szerb despota, a törökök és Giskra irányában kitüntetett, a Frigyes német királylyal hat év óta függőben levő tárgyalásokat is eredményre vezette.
A végleges békekötés 1450 október 22-én jött létre. E szerint László király, mig tizennyolczadik évét eléri, Frigyes gyámsága alatt hagyatik és Bécsben neveltetik; ugyanaddig Frigyes a tényleg kezei között levő várakat és városokat is megtartja. Viszont Frigyes Hunyadit Magyarország kormányzójának elismeri, tiszte végrehajtásában, ellenségei leküzdésében támogatja; egyuttal biztositja, hogy László nagykorusága idejének elérkeztével az akkor teendő intézkedésekben az ő tanácsával fog élni.*
Kurz, Österreich unter Kaiser Friedrich IV. I. 258.
Ezen föltételek megállapitásával Magyarország lemondott mindazokról az igényekről, melyeknek érvényesitéseért hat esztendő óta küzdött; Frigyes az ő állhatatos kitartásával mindazt, a mi után sóvárgott, elérte. Az egyedüli ellenszolgálat, a mire magát kötelezte, az volt, hogy Hunyadit kormányzónak elismeri és támogatásában részesiti; a minek azonban gyakorlati értéke alig volt. Igy tehát lehetetlen félreismerni, hogy ebben a békekötésben a személyi érdek politikája lép előtérbe. A mit megvilágosit az a körülmény, hogy előkészitésére Cillei Ulriknak volt nagy befolyása,* és hogy nehány nappal létrejötte után Frigyes a dévényi várat, a melyet régóta elfoglalva tartott, Garai László nádornak visszaadta.*
Knauz, id. m. 99.
U. ott, 102.
Sok jel arra mutat, hogy Hunyadi Jánost a magyar oligarchia, egy hatalmas érdekszövetkezet, hálójába keritette.
A német királylyal ujból meginditott béketárgyalások előtt Hunyadi János, Garai László nádor és Ujlaki Miklós erdélyi vajda 1450 június 17-ikén szoros szövetségre léptek egymással. Az erről kiállitott oklevél eredeti példányban fenmaradt.
Ámbár – így hangzik ez – sok jó ok és egymásnak kölcsönösen tett barátságos szolgálatok kötelezik őket, hogy egymás iránt szeretettel viseltessenek, egyik a másiknak becsületét előmozditani igyekezzék; mindazáltal, miként máskor is barátok és atyafiak között megtörténik, főképen ezekben a zavarteljes időkben megeshetik, hogy a rosszakarók és irigyek, a hizelgők és rágalmazók igyekezetei a közöttük fennálló barátságot és szeretetet megzavarják vagy épen felbontják. Ezt kivánják örök időkre alkalmas módon megelőzni, a barátság, jóakarat és atyafiság kötelékeit felbonthatatlanokká tenni, minden kétség és gyanu gyökerét kiirtani. Ezért egymást kölcsönösen „igaz jóakaró testverekké és barátokká adoptálják”; magukat egymás iránt kölcsönösen minden baráti szolgálatra, becsületük és állásuk megoltalmazására kötelezik; úgy hogy az egyik ellen elkövetett sérelmet a másik kettő olybá fogja venni, mintha az ő ellenük irányulna. Ha egyikük értesül arról, hogy a másiknak élete, személye vagy becsülete ellen valami terveztetik, azt neki azonnal tudomására hozza. A korona és az ország ügyeiben, főképen László „választott” királynak Frigyes kezei közül kiszabaditása tekintetében, egyetértőleg fognak eljárni, és miután László az országba behozatott, ő előtte és mások előtt is egymást segiteni és támogatni, egymásnak javát és gyarapodását előmozditani fogják; egyikük a másik kettőnek kárával magát gazdagitani vagy felmagasztalni nem fogja; ha egyikük meghal, örökösei iránt a másik kettő ugyanezt a jóakaratot megőrzi. Mindezen az ország és László király javára czélzó megállapodásokat esküvel erősitik; azt, a ki közűlök az elvállalt kötelezettségeket megszegné, esküszegőnek és becstelennek nyilvánitják.*
Gr. Teleki, id. m. 262.
A kormányzó és a nádor közötti szövetséget még szorosabbá volt teendő Hunyadi János idősebb fiának, Lászlónak eljegyzése Garai László leányával, Annával.
Ugyanis Hunyadi János azt az egyezséget, a mit fogsága idején Brankovicscsal kötött, minthogy hozzájárulását a helyzet kényszerüsége erőszakolta ki, érvényesnek nem ismerte el, és kötelező ereje alól a pápa által fel is oldoztatta magát; minek következtében az eljegyzést fia László, Cillei leánya és Brankovics unokája között felbontotta.
Azonban Garai, kit Cilleihez rokoni kapocs csatolt,* Hunyadit ezzel és Brankovicscsal kibékiteni igyekezett. Ez sikerült néki azon az alapon, hogy a kormányzó ifjabb fia Mátyás vegye Cillei Erzsébetet nőül.
Garai Lászlónak anyja Cillei Anna volt.
Az 1451-ik év nyarán Garai László személyesen, az ország legelőkelőbb uraitól, Ujlaki Miklós vajdától, Pálóczi László országbirótól és a kormányzó meghitt emberétől Vitéz Jánostól kisérve, megjelent a szerb despota szendrői udvaránál, és megkötötte az egyezséget.
Az egyezségben megállapittatott, hogy a despota a házasság megkötése végett unokáját két év múlva, mikor az tizenkettedik évét betöltötte, átadja Hunyadi Mátyásnak, ha pedig ezt a kötelességet bármilyen ok miatt teljesiteni elmulasztaná, „ezért a gyalázatért” kárpótlásul összes magyarországi várai és uradalmai Hunyadi Jánosra szállanak. Brankovics az evangeliumra tett ünnepélyes esküvel fogadta, hogy a multat feledve, Hunyadi János és fiai iránt „őszinte, igaz, állandó és szivből jövő barátságot, ragaszkodást, jóakaratot” fog tanusitani; és kinyilatkoztatta, hogy őt, ha ezt az esküt megszegi, mindenki „a tisztességes emberek társaságára méltatlan, becstelen embernek tekintheti.”*
Az 1451 augusztus 7-én Garai Lászlótól Szendrőn kiállitott oklevél. Gr. Teleki, id. m. X. 305.
Szendrő vára a dunai oldalról.
Tittelbach L. rajza után.
Hihetőleg ezen alkalommal, a szerb despota és a magyar kormányzó között létrejött szövetség emlékének megörökitésére veretett az a szerb pénz, mely egyik oldalán Brankovicsnak trónon ülő alakját, a másikon Hunyadi János czimerét tünteti föl.*
Leirta és rajzát kiadta Ljubic, Opis jugoslavenski novata. (A délszláv pénzek leirása.) Zágráb, 1875. XIII. tábla.
A családi, mondhatnók dynasticus politika ezen tünetei, még világosabban hirdetik, mint Hunyadi kormányzóvá választása, hogy az ő hatalmas egyénisége előtt az egész nemzet meghajolt, és hogy a legrégibb családok magukra nézve megtisztelőnek tekintették rokoni kapcsolatba lépni vele, ki előkelő állását saját érdemeinek, nem az ősök hosszú sorozatának köszönhette.
Más részről ezek a tények azt is jelezik, hogy habár az ország kormányzata úgy szólván köztársasági formát öltött, a nemzet szellemében a monarchicus és dynasticus eszmék oly mélyen voltak meggyökeredzve, hogy választott kormányzójára az öröklő királyság egyik jellemző szerepét átruházta: Hunyadi személyében az ország hatalmát és méltóságát látta képviselve.
De ezek a családi szövetkezések kártyavárakhoz hasonlitottak. A remények, a miket Hunyadi azokhoz akár a saját hatalmának és fiai jövendőjének biztositása, akár az ország békéjének érdekében csatolt, gyászosan meghiusultak. És éppen abban az időben, a mikor a szendrői házassági szerződés megköttetett, kellett tapasztalnia, hogy a német király pártfogása, a Brankovicsok és Cilleiek, a Garák és Ujlakiak rokonsága és barátsága mennyire értéktelen; élete legnagyobb kudarcza ekkor várakozott rá.
Brankovics György ezüst pénze.
Előlapján négyelt pajzs 1. és 4. mezejében oroszlán, a 2. és 3. mezőben holló elmosódott alakjai és + IOHANES • D(e) • H(unyad) • G(ubernator) • HVNGARI(e) körirat. A hátsó lapon a despota álló alakja, jobbjában karddal, baljában ország-almával és • GVROS • DESPO(tes) körirattal. A Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának eredeti példányáról.
Giskra a vele kötött egyezséget megszegvén, Hunyadit arra kényszeritette, hogy 1451 nyarán seregét újból ellene vezesse. Szeptember 7-én Losoncznál csatát vivott vele, a melynek lefolyása alatt néhány iránta titkon ellenséges érzületet tápláló úr azzal a szándékkal, hogy romlását idézze elő, csapataival elvonult, és őt csekély dandárával magára hagyta; ennek következtében hátrálnia és visszavonulnia kellett.
Hunyadi Budára tért vissza és új sereget gyüjtvén egybe, őszszel folytatta a hadi munkálatokat Giskra ellen, a mikor azután a szenvedett csorbát helyre ütötte és a felső vidéken Giskra több jelentékeny várát és városát megvivta.
