I. FEJEZET. A humanismus Magyarországban a Hunyadiak alatt.

Teljes szövegű keresés

I. FEJEZET.
A humanismus Magyarországban a Hunyadiak alatt.
A magyar nemzet fogékonysága a szellemi áramlatok iránt. Összeköttetés Olasz- és Magyarország között az Anjouk alatt. Olasz befolyás Zsigmond uralkodása alatt. Scolari Fülöp. Dante és Petrarca művei Magyarországon. A renaissance irodalom latin termékei. Zrednai Vitéz János. Classicus képzettsége. Enea Silvio nyilatkozata. Vitéz hatása Hunyadi Jánosra. Poggio levele Hunyadihoz. V. László. Humanista irók a királyi kanczelláriában. Külföldi humanisták fogadtatása Magyarországon. Vitéz püspöki udvara Váradon. Vergerio. Podokataro Fülöp Sanocki Gergely. A váradi tudományos élet. Püspöki könyvtár. Bisticci Vespasian Vitéz Jánosról. A Vitéz által javitott codexek. Csillagászati foglalkozása. Viszonya Peuerbachhoz. Csezmiczei János. Neveltetése. Kitünő képességei. Irodalmi művei. Marcello Jakabhoz intézett panegyrise. Görög forditásai. Mátyás tudományos kiképeztetése. Levele Pomponius Laetushoz. Vitatkozása Gatti hittudóssal. A pozsonyi főiskola alapitása. Galeotto nyilatkozata Vitézről. Müller (Regiomontanus) János. Külföldi humanista irók viszonya Vitézhez. Mátyás és a humanismus. Tudományos szelleme és nyelvismerete. Bergamoi Jakab. Mátyás udvarában élő humanista irók. Bandini. Ugoletti. Galeotto. Bonfin. Ilkus Márton. Schwarcz (Niger) Péter. A budai felső iskola. Heltai adata a Mátyás által tervezett budai főiskoláról. Bonfin történelmi műve. Carbo Lajos Mátyás király dicsőségéről. Galeotto műve. Cortesius Sándor. Naldo Naldi műve Mátyás könyvtáráról. A Corvina alapitása. Mátyás könyvmásolói. A budai könyvtár létszáma. Brassicanus nyilatkozata. A könyvtár ritka kéziratai. Sorsa Mátyás halála után. A könyvtár pusztulása. A Konstantinápolyba szállitott kéziratok. A Corvina maradványainak fölfedezése. A fenmaradt Corvin-codexek száma. Diszes kiállitásuk. Attavantes miniature-festményei. Mátyás misekönyve és breviariuma. Francesco di Chierico miniaturejei. A Magyarországi Tamásnak ajándékozott misekönyv. A Corvin-kéziratok kötése. Tartalmuk. Tudományos értékük. Humanista főpapok könyvtárainak sorsa. Vitéz könyvtára. Pécsi püspöki könyvtár. Hantó György. Báthori Miklós váczi püspök. Váradi Péter levelei. Kálmáncsehi Domonkos. A könyvnyomtatás. Fogadtatása Magyarországon. Geréb László, Hess András és a budai krónika. A könyvnyomtatás meghonositásának akadályai. Túróczi János krónikája. Túróczi mint iró. Temesvári Pelbárt. Irodalmi munkássága. Hazafias szelleme. A pesti zárdafőnök művei. Magyarországi Mihály mintabeszédei. Magyarországi András kéziratban maradt művei. A dominikánus szerzet magyar származásu kitűnőségei. Csoda Miklós. Salviatis György. A Pálos-rend irói. A világi elem viszonya a humanismus mozgalmaihoz. Laki Thúz János. Magyar főurak hiányos műveltsége

Műkincsek a Hunyadiak és Jagellók korából.
(Mátyás király kardja ő felsége fegyvergyüjteményéből, gyürüje Metternich-Winneburg Pál herczeg gyüjteményéből, billikoma a herczeg Eszterházyak fraknói kincstárából; kehely és olajtartó szarú az esztergomi főegyház kincstárából; részlet a galgóczi trónkárpitról; Bakócz himzett czimere és mitrája a gróf Erdődyek galgóczi kincstárából, csákányok, lánczos, szeges és gerezdes buzogányok; sisakok; álló pajzs Magyarország és Mátyás király czimerével a bécsi városi múzeumból; tárcsapajzs a Kanizsaiak czimerével, Mátyás és Beatrix fából faragott czimerei a segesvári gimnázium régiségtárából.) Az ezredéves országos kiállitás történelmi főcsoportjában kiállitott eredeti tárgyakról rajzolta Cserna Károly.
A MAGYAR NEMZET mindenkor kivételes fogékonyságot tüntetett ki a művelt Európán időnként végig vonuló szellemi áramlatok befogadásában. Ezek hazánk határainál mindig nyitott kapukra találtak.
Igy az az erőteljes mozgalom is, mely arra volt hivatva, hogy a középkor hanyatló culturai életét az antik irodalom és művészet alkotásainak örökifjú szellemével fölfrissitse, s a melyet a renaissance és humanismus elnevezéssel jelöl meg a történetirás, Olaszországból legelőbb Magyarországba hatolt el.
A két ország között az Árpádok korától fogva szoros összeköttetés állott fönn. Esztergomban, Váradon és más helyeken is, már a XII. században olasz iparosok és kereskedők egész külön városrészeket telepítettek be. A kapcsolat az Anjouk alatt még bensőbbé lett. A XIV. századbeli rimes krónikánk kiemeli, hogy Magyarországban „a nemzetnek apraja nagyja az olaszt nagyon szereti.” Előkelő olaszok tartozkodtak a királyi udvarnál, főpapi javadalmakat és világi hivatalokat nyertek el. Viszont Magyarországból követségek jártak az olasz udvarokhoz, két izben magyar seregek hosszabb ideig táboroztak nápolyi területen, magyarországi ifjak nagy számban látogatták Padua és Bologna főiskoláit.
Nem csökkent az olaszországi befolyás Zsigmond uralkodása alatt sem, kinek kegyeltjei között több olaszszal találkozunk: köztük a legelső helyet a florenczi Scolari Fülöp (Ozorai Pipo) foglalja el, kit a király temesi főispánná nevezett ki és nagy uradalmakkal adományozott meg; ennek egyik rokona, Scolari Kálmán a kalocsai érsekség kormányzója, Scolari András váradi püspök lett. Buondelmondte János kalocsai érsek, De Milanensibus János váradi püspök, De Cardinis Konrád váradi prépost szintén flórenczei családok sarjai voltak. Egy XVI. századbeli olasz iró, Vasari pedig emliti, hogy „minden tehetséges florenczi művésznek, ki a XV. század kezdetén Magyarországba jött, Fülöp főispán pártfogása jó fogadtatást biztositott.” Sőt Zsigmond, mikor 1433-ban császári koronáztatása végett Rómában járt, Olaszországból egy új (monte-olivetói) szerzet tagjait telepitette át hazánkba, hol a dömösi monostort bocsátotta rendelkezésükre.
Ily módon Dante és Petrarca művei kétségkivűl korán jutottak el hazánkba. Az előbbi „Isteni szinjátékában” a rokonszenv hangján emlékezik meg róla, felsóhajtván:
„Ó boldog Magyarország
Ha nem hagyja magát többé félrevezettetni!”
A magyarországi könyvtárakból Konstantinápolyba kerűlt könyvek között Dante munkájának XIV. századbeli illusztrált példánya is találtatott. Petrarcával, nápolyi tartózkodása és velenczei követsége idején (1343–1356) a magyar uralkodóház tagjai és magyar urak személyes összeköttetésben állottak.
Azonban az olasz költészet halhatatlan alkotásainál általánosabb elterjedésnek örvendettek nálunk a renaissance-irodalom latin termékei, úgy szintén a római és görög remekirók, kiknek munkáit most széltében sokszorositották, tanúlmányozták és utánozták.
A klasszikai minták utánzása nemcsak az iskolában és az irodalomban, hanem a magán- és hivatalos levelezésben is meghonosúlt. Az olaszországi fejedelmek és köztársaságok irodáiban a XV. század elejétől szokássá vált, hogy a politikai leveleket irodalmi művek gyanánt kezelték; a fogalmazók nem az ügyre, a mit el kellett intézni, hanem az olvasó közönségre gondoltak, melyhez a levél másolatai előbb-utóbb eljutnak. Ezt a divatot az Alpeseken innen, Piccolomini Enea Silvio, Fridrik római király titkára és Zrednai Vitéz János plántálták át.
Ez utóbbi olaszországi egyetemeken klasszikai képzettséget sajátitván el Zsigmond király kanczelláriájában nyert alkalmazást, majd Albert és I. Ulászló udvaránál is kiváló állásokat foglalt el, A várnai csata után a váradi püspökségre emeltetett, de tollát ezután is készséggel bocsátotta Hunyadi Jánosnak mint főkapitánynak, majd mint kormányzónak rendelkezésére. Éppen ezen időből (1445–8) maradt fönn a tőle fogalmazott levelek kis gyüjteménye, mely oly czélból állittatott össze, hogy az iskolákban klasszikai olvasmánynak; a kanczeláriákban mintának szolgáljon.* Ugyanilyen kitüntetésben részesűltek politikai beszédei is, amiket V. László nevében a prágai udvarnál és a német birodalmi gyűlésekben tartott.*
Ezen gyüjtemény XV. századból származó kéziratban maradt fönn. Kiadta Schwandtner, Scriptores rerum Hungaricarum, ívr. II. k.
Ezek szintén több példányban találhatók föl a külföldi könyvtárakban. Néhányat e sorok irója adott ki: „Zrednai Vitéz János politikai beszédei” czimű alkalmi kiadványában. (Budapest, 1878.)
Beszédek és levelek humanista iróknál, compositio és stil tekintetében, rokon természetűek; egyaránt a ciceroi rhetorika szabályait követik. A figyelem fölkeltésére, a hatás fokozására ugyanazon eszközöket alkalmazzák. A hasonlatok és ellentétek mesterséges, gyakran mesterkélt keresése; a válogatott kifejezésekből gondosan alakitott körmondatoknak hangzatossága, assonantiája; a remekirók gondolatmenetének követése, szép helyeiknek alkalomszerű idézése: ez képezi a levélirók és szónokok legfőbb törekvését.
Hogy Vitéz ezt a feladatot kiváló sikerrel oldotta meg, a legilletékesebb kritikus, Piccolomini Enea Silvio ismételten hirdette. Emlittetük azt a bókot, melyet a németújhelyi gyűlésen mondott neki, mikor utána lépett a szószékre. (1455.) Leveleiről is többször hizelgő módon nyilatkozik. Egy alkalommal (1457) V. László királynak a pápához irt leveléről azt irja neki: „Tartalma, ereje és disze – úgymond – a te művednek hirdeti.”*
Az imént idézett kiadványban.
E szerint Magyarországon Vitéz János a legelső humanista iró, és az új irodalmi irány uralomra jutásának legfőbb tényezője. Meghóditotta magát Hunyadi Jánost is, aki mint az ország kormányzója nem elégedett meg azzal, hogy a világ őt mint hőst és hadvezért dicsőitse, hanem elsajátitani iparkodott azt a műveltséget, amelyet kora az uralkodóktól és a hadvezérektől is megkövetelt. Mert Olaszországban a Medici, Este és Aragoniai házak tagjaival, a zord condottierik a Malatesták és Montefeltrek, vetélkedtek a tudomány és művészet bőkezű, műértő pártolásában.
Hunyadi János szintén bevezettette magát a humanismus eszmevilágába. Olvasta a klasszikusokat, figyelmét a napi irodalom termékeire is kiterjesztette, összeköttetésbe lépett az olasz humanistákkal, a kik érdeklődését hizelgő levelekkel, munkáik megküldésével viszonozták. Erről Poggiónak Hunyadi Jánoshoz 1448-ban irt két levele tanúskodik. V. Miklós pápa hires titkára egyik levélben magasztalja hőstetteit és fölkéri, küldjön néki tudósitásokat hadjáratairól, melyeknek történetirója kiván lenni. A másikban Hunyadi levelére válaszolván, örömét fejezi ki a fölött, hogy munkáit olvassa, felszólitására megküldi néki újabb dolgozatait, és buzditja megkezdett tanúlmányainak folytatására, mert ezzel – úgymond – nagyobb dicsőséget biztosíthat nevének, mint hatalmas állásával.*
Ábel, Adalékok a humanismus történetéhez. (Budapest, 1880.) 158.
Szintén Vitéz befolyásának tulajdonithatjuk, hogy V. László király, amint gyámja kezeiből kiszabadúlván Magyarország kormányát átvette, tudomány-kedvelő fejedelem gyanánt mutatja be magát Alfonz nápolyi királyhoz és Borzo ferrarai herczeghez intézett leveleiben: „Értésünkre esett, – irja az egyikben – hogy fenséged azon erényekhez, melyek a béke és a háború műveiben korunk fejedelmei fölé emelik, a tudomány szeretetét csatolja.... Példáját követve, mi szintén, a régi és újkor utánzásra méltó eseményeit kivánjuk tanúlmányozni, mikor a kormányügyek intézésében kifáradunk, pihenést és üdülést keresünk.... Bizalomteljesen fordulunk ezért fenségedhez azzal a kéréssel, hogy küldjön olvasásra érdemes könyveket, melyek a rómaiak és más népek fejedelmeinek kitünő tetteit és a hajdankor törekvéseit alaposan tárgyalják, mert tudjuk, hogy fenséged ilyenekben bővelkedik.” Követ ment a két olasz udvarhoz, hogy onnan a könyveket meghozza.*
Az 1454 augusztus 2-ikán kelt két levél megvan Vitéz János leveleskönyvének töredékében, melyet gróf Khuen-Héderváry Károly hédervári könyvtára őriz. Ábel, id. m. 156.
Ekkor a királyi kanczelláriában a humanista irodalom több kedvelője és művelője volt alkalmazva. Ilyenek Bánfalvi Miklós és Várdai István, kik mindketten olasz főiskolából tudori ranggal tértek vissza. Külföldi humanisták is szives fogadtatásra találtak. Az 1455-ik év elején a ferrarai iskola egyik görög tanára, Polykarpus György a császári udvarnál keresvén alkalmazást, Enea Silvio azt irja neki, hogy „okosabban cselekszik, ha a magyar királynál vagy az ő udvari embereinél igyekszik állást szerezni, és ez irányban igénybe veheti a váradi püspöknek, a legtudósabb és legjobb főpapnak támogatását.” És Enea Silvio barátai érdekében közvetlenűl is töbször fordúlt ajánlólevelekkel Vitézhez, kinek közbenjárására Polykarpus és a volturnói származású Liscius Miklós mint királyi titkárok alkalmaztattak.*
Enea Silvio és Vitéz János levelezését e sorok irója tette közzé, Vitéz politikai beszédeivel együtt.

Vitéz János Livius-codexének czimlapja.
A codex eredetije a müncheni királyi könyvtárban. (Szövegének olvasását l. a kötet végén)
Ezalatt Vitéz János is a saját püspöki udvarát Váradon a magasabb szellemi élet gyúpontjává tette, melynek sugarai az egész országra fényt árasztottak. Versenyre kelve Olaszország fejedelmi és főpapi maecenásaival, az irodalom férfiai vándorlásainak új ösvényt jelölt ki: az Alpeseken át Pannoniába.
A külföldi tudósok közt, kiket Vitéz tudománypártoló bőkezűségének hire Váradra vezetett, úgyszólván minden művelt nemzet képviselve volt. A leghiresebb Vergerio Péter Pál, ki az ó-kori görög irodalom több munkáját latin nyelvre forditotta, Florenczben bölcsészetet tanitott, Paduában a Carrarák kanczellárja volt, majd Zsigmond udvarába kerűlt, és hosszúra nyúlt életének utolsó éveit Váradon töltötte. A Cyprus szigetéről származó Podokataro Fülöp a görög költészet művelője volt. A lengyel Sanocki Gergely – I. Ulászló király, majd Hunyadi László és Mátyás tanitója a váradi káptalanban kanonoki javadalmat kapott. Francziaországból jött Péter mester, jeles zenész.
A püspöki udvarban mintegy akadémiai élet folyt. Az irók felolvasták dolgozataikat, melyek birálat tárgyát képezték. Irodalmi és tudományos kérdések megvitatása napirenden volt. Miklós modrusi püspök, jeles hittudós, kit II. Pius pápa (1462) követűl küldött Magyarországba, egyik munkájának Vitézhez intézett ajánlólevelében megemlékszik „arról a boldog és felejthetetlen télről, amelyet Váradon, nagyszámú tudós férfiak társaságában, sokat időzve a gazdag könyvtárban, derűlten és kellemesen töltött.” Sanocki elbeszélése nyomán, életirója a váradi irodalmi körről adott leirását azzal a nyilatkozattal zárja be, hogy „képzelni sem lehet magasztosabb és szentebb társaságot mint az, amely ott együtt volt.”*
Ábel, id. m. 163, 168.
A tudományos életnek kiváló tényezőjét képezte Váradon a püspöki könyvtár, melynek gyarapitásán Vitéz nagy buzgósággal fáradozott.
Ebben az időben a fokozódó irodalmi szükséglet kielégitésére Olaszország több városában könyvmásoló intézetek, műhelyek keletkeztek, melyek között leghiresebb volt a florenczi Bisticci Vespasiané, ki a legjobb másolókat és miniature-festőket foglalkoztatta. Ő a vele üzleti viszonyban álló előkellő férfiak életrajzát nagybecsű könyvben megirta. Vitéz Jánosról kiemeli, hogy „egyik legfőbb gondja vala szép könyvtárt létesiteni, mely a tudomány minden ágát fölkarolta; Olaszországban és más országokban kerestetett könyveket, amit pedig készen nem talált, azt Florenczben leiratta; költséget nem kimélt, csak arra nézett, hogy a könyvek szépek és hibátlanok legyenek; úgy hogy könyvtárából kevés latin könyv hiányzott.”*
Vite di uomini illustri. A Magyarországot érdeklő részeket kiadta Ábel, id. m. 221.

Vitéz János bejegyzése az általa javitott Victorinus codex colophonjában.
Olvasása: q(uum) s(empe)r erat sola tractat(us) p(er) honestu(m) q(uam) demo(n)strativa partes h(abe)t duas: tande(m) et vitup(er)ationem; utrunq(ue) tamen ex attributis p(e)rsonae tractatur. | (Innentől Vitéz kézirása:) Deo gr(ati)as, Eme(n)davi q(ua)ntu(m) fieri potuit | (e)t finiui Cibini, 27. Septe(m)br(is) 1462. Jo(hannes). A codex eredetije Emich Gusztáv birtokában.
És csakugyan a váradi könyvtár kivételes gazdagságáról tanúskodik az a körűlmény is, hogy több oldalról fordúltak oda ritka kéziratok lemásoltatása végett. A krakói bibornok-püspök 1449-ben Livius munkáit, Enea Silvio 1453-ban Tertullián némely iratait váradi példányokból másoltatja.
Azonban Vitéz nemcsak arra törekedett, hogy lehetőleg számos könyvet gyüjtsön össze; hanem különös gondot forditott arra, hogy könyvei hibátlanok legyenek. Az általa megrendelt kéziratok szövegének átvizsgálásával, összevetésével és kijavitásával maga szeretett foglalkozni. Erre a fáradságos munkára mindig, a legmozgalmasabb napokban is talált időt. A kéziratokon olvasható feljegyzéseinek tanúsága szerint, szent Leo pápa homiliái javitását 1457-ben kezdette meg, mikor Hunyadi László kivégeztetése után fogságba kerűlt, és a Mátyás megválasztását követő mozgalmas hónapokban fejezte be; Plinius levelei javitásával pedig 1964-ben, Mátyás koronázása idején volt elfoglalva.*
Ezeket a kéziratokat a Magyar Könyvszemle 1878 és 1879-iki évfolyamaiban tüzetesen ismertettem.
Vitéz emellett azt is el akarta érni, hogy kéziratainak fölhasználását, értékesitését megkönnyitse. Az ő korában a betűrendben összeállitott név- és tárgymutatókat még nem ismerték, ezek helyét a lapok szélére irt tartalomjelző jegyzetek pótolták. Ezeket a könyvmásolók rendszerint mindjárt az előttök fekvő példányból másolták le. De ezt a munkát a könyvek megrendelői gyakran magoknak tartották fönn, hogy saját szükségleteik szempontjából, épen azokat a helyeket jelöljék meg, amelyek leginkább érdekelték. A Vitéztől javitott codexek tele vannak az ő tollából származó ilyen tartalom-mutató jegyzetekkel, melyek szellemének és tudományos foglalkozásainak irányára vetnek világosságot. Igy például szent Leo homiliáit egyházi beszédek készitésénél kivánta használni. Tacitus történeti könyveiben azokat a helyeket jelölte meg, melyek a főpapra, Pannonia lakójára és a csillagászati tudomány művelőjére nézve birtak különös érdekkel.
Ugyanis Vitéz a csillagászattal is behatóan foglalkozott. E tekintetben két korszak hatása alatt állott. A régi idők előitéleteinek bilincsei fogva tartották, de az újkor tudományos irányának is hódolt. A csillagjóslás hive volt, és mint egy kortársa följegyzé, a csillagok megkérdezése nélkűl semmi fontost sem tett. De részt vett azon törekvésekben is, melyek a csillagászatot, az égi testek természetének megfigyelése és törvényeik kinyomozása által a valódi tudomány magaslatára emelték. E téren az úttörés dicsősége Peuerbach Györgyöt, a bécsi egyetem tanárát illeti meg, aki a bolygók elméletéről és a napfogyatkozásokról irt munkáival Kopernik útját előkészitette. Vitéz, mikor a Fridrik császárral folytatott alkudozások alkalmával és mint V. László kanczellárja Bécsben tartózkodott, gyakran fölkereste csillagvizsgálójában a tudós férfiút, kit fényes ajánlatokkal igyekezett rábirni, hogy Váradra kövesse. Peuerbach vonakodott elhagyni szülőföldjét és tanszékét; de a magyar főpap iránt sokfélekép kitűntette tiszteletét. Levelezésben állott vele, észleleteiről és felfedezéseiről tudósitásokat küldött neki, a váradi csillagvizsgálót műszerekkel látta el; Vitéz fölszólitására, hozzá intézett levél alakjában, a napóra használatára vonatkozó utasitást dolgozott ki; úgy szintén táblázatokat készitett, a melyek segitségével a nap- és holdfogyatkozásokat előre ki lehet számitani. Ezeket a táblákat első sorban a váradi csillagászok használatára a váradi meridián alapján szerkesztette és „váradi táblák” elnevezése alatt bocsátotta közre. Az ajánlólevélben Vitézt „a tudományok egyik legnagyobb ápolója, művelője és megújitója” gyanánt dicsőiti.
Vitéz Jánossal a magyarországi humanismus fölvirágoztatásának dicsőségében osztozik nőtestvérének fia, Csezmiczei János, ki hazánkban az új irány legjellemzőbb és leghiresebb képviselője volt. Még be sem töltötte tizenkettedik esztendejét, mikor nagybátyja Ferrarába a veronai származású Gvarino iskolájába küldötte, hol az olasz Galeotto és a görög Polykarpus vezetése alatt csakhamar olyan előmenetelt tett, hogy fölkeltette mesterei és társai csodálatát. Mint rendkivűli tüneményt ünnepelték. Mesterének fia, egyik levelében, különösen emlékező tehetségének erejét és versek készitésében elsajátitott könnyűségét magasztalja. „Sokszor – irja fölolvastunk előtte egy költeményt, melyet soha sem olvasott, mire ő tüstént hibátlanul elmondotta; máskor kijelöltük neki a tárgyat, amiről ő költeményt készítsen, mire olyan sebességgel kezdett nekünk diktálni, hogy mi előbb fáradtunk el a versek leirásában, mint ő azok készitésében.”
A termelés gyorsasága és bősége a költői termékek műértékének természetesen nem válhatott előnyévé. Általán a humanista-költők inkább formaérzékök fejlettségével, mint a valódi költői alkotó tehetség nyilatkozataival tünnek ki. Az utánzás ambitiójának hódoltak, Virgilius és Ovidius, Horatius és Martialis költői formáinak elsajátitásában nagy tökéletességre emelkedtek; anélkűl azonban, hogy képesek lettek volna akár azok gondolat- és érzésvilágába beleélni magokat, akár saját magokban a költői feldolgozásra alkalmas új eszményi világot megalkotni. Igy történt, hogy azon számtalan költői művek, amelyekkel a XV. század humanistái és későbbi követőik a világot elárasztották, a maradandó érték kellékeit nélkülözték.
Áll ez Csezmiczei János – költői néven Janus Pannonius – műveiről is, a melyeket barátai még ferrarai tanuló korában forgalomba hoztak, és Olaszország humanista köreiben gyönyörrel olvastak. Fönnmaradt 39 nagyobb költeménye (elegiák, panegyrisek) és több mint 400 epigrammja,* a melyek között a legnemesebb érzés szülöttei mellett a legdurvább érzékiség termékei sem hiányoznak. Terjedelemre és értékre legjelentékenyebb az a dicsőítő költemény, melyet 2871 hexameterben, Marcello Jakab velenczei hadvezérhez intéz, s a melyben mind műszerkezetre, mind felfogásra nézve mindig az antik eszmény lebeg szemei előtt.
Műveit Mátyás király, majd a XVI. század első éveiben Szakmári György készült közrebocsátani. A XV. század második felében költeményeit kéziratokban sokszorositották; a XVI. század folyamán csak egyes darabok és kisebb gyüjtemények jelentek meg nyomtatásban. Nagyobb gyüjteményt adott ki gróf Teleki Sámuel 1784-ben, Utrechtben, két kötetben. A költeményeit tartalmazó codexeket ismerteti és több kiadatlan művét lenyomatta Ábel, id. m. 1–157.
A bevezetésben Minervát szólaltatja meg, ki fölhivja a költőt, hogy a régi kor eseményeinek folytonos ismételése helyett saját kora történetére irányozza figyelmét, és azután a velenczei Marcellus dicső tetteit beszéli el. Az istennő elbeszélésének ezen keretébe helyezi a költő a velenczei köztársaság és Milánó között a XV. század első felében lefolyt háborút, különösen Marcellus hadi tetteit: Cremona ostromát, Brescia fölmentését, a tiroli havasokon keresztűl a Gardatóra szállitott hajók váratlan támadását, majd Marcellusnak, hamis vádak következtében, visszahivatását.
Minerva után Velencze védszentje, szent Márk veszi át a szót, amint Árisztides, Kimon, Themisztokles, Camillus példájára utalván, a megbántott hőst buzditja, hogy haragját fojtsa el, és veszélyben forgó hazáját mentse meg. Marcellus a harcztérre siet, diadalt arat és előnyös békekötést hoz létre. Ekkor Clio, a történetírás múzsája; lép föl és elmondja Velencze egész történetét. A diadalmas velenczei hadvezér és az őse gyanánt bemutatott római Claudius Marcellus közt vont párhuzam zárja be a művet, mely magyar ismertetőjében méltán ébresztette föl a sajnálkozás érzetét a fölött, hogy Janus Pannonius nem valósitotta meg azon szándékát, amelyet egyik költeményében jelez:
„Eljön a férfiasabb kor majdan erőm növekedvén,
Lantom nagy Hunyadink hős harczát zengi meg egykor!”*
Hegedüs István, Janus Pannonius és a humanisták. A Beöthy Zsolt által szerkesztett Magyar irodalomtörténetben, I. 90–100.
Az irodalomtörténeti kritika, mely ezen és hasonló műveinek árnyoldalai gyanánt a túláradozó bőséget, a mythologiai és klasszika-történelmi elemeknek kelleténél nagyobbmérvű fölhalmozását jelzi: elismerőleg emeli ki epigrammjainak elmésségét és élczességét.*
Voigt, Die Wiederbelebung des classischen Alterthums. (Berlin, 1881.) II. 407.

Janus Pannonius De vita et laudibus Quarini Veronensis cz. költeménye első könyvének kezdősorai.
A Magyar Nemz. Múzeum könyvtárának codexéből. Olvasásuk: Rustiea si pietas consuevit rite quotannis | Flaventes Cereri spicas, nova musta Lyeo, | Arbuta Pomone, baccas offerre Minerve, | Veris opes Flore, cuivis sua munera divumt, | Jurt Guarine tebi nos carmina nostra dicamus, | Fontibus hausta tuis, nec n(ou) lyra dignius ulu(m) | Ante sonet, q(uam) quo didicit crepitare magistro.
Janus Pannonius ezen költői műveivel szerzett hirnevét a hellen irodalom remekeinek leforditásával gyarapitotta. Az alig tizennyolcz éves ifjú V. Miklós pápától azt a kitüntető megbizást kapta, hogy Homer Iliászát forditsa le latin nyelvre. Költői levélben értesitette a pápát, hogy a megbizást elfogadja, és mutatványokat is közölt vele. De a rá bizott föladatot nem oldotta meg egész kiterjedésében.
Miután főiskolai tanúlmányait Paduában befejezte, 1458-ban, épen Mátyás trónralépte idején tért vissza hazájába. A mint a külföldön kiküzdött költői borostyánnal övezve, az olasz humanisták körében elsajátitott magas műveltség és derűlt világnézet varázsával környezve, a királyi udvarnál megjelent, az alig néhány évvel fiatalabb királyt csakhamar meghóditotta. Ez már a következő esztendőben a pécsi püspökségre emelte őt, de egyúttal udvaránál tartotta, hogy társalgásában és műveiben gyönyörködjek.
Mátyás ugyanis tudományos kiképzését, Vitéz János felügyelete alatt, humanista mesterektől nyervén, a klasszikai irodalomnak szintén alapos ismerője és lelkes barátja volt.
Uralkodásának viszontagságai közepett, mikor idejét és figyelmét a politikai ügyek és a hadjáratok ezerfelé vették igénybe, mindig talált időt arra, hogy ismereteit régi és új munkák olvasásával gyarapitsa, szellemét fejleszsze. Egykorú iró* jegyzi föl róla, hogy ágya vánkosai között gyakran találták Livius, Curtius és más történetirók munkáit. És arról, hogy ilyen olvasmányokban mennyire talált gyönyörűséget, érdekes és jellemző tanúságot tesz egy levele, amit az 1471-ik év szeptember havában, a mikor Kázmér lengyel herczeg betörésének feltartóztatására tett intézkedéseket, a római humanista akadémia fejének Pomponius Laetusnak irt, hogy Silius Italicus egyik munkája megküldéseért köszönetét tolmácsolja. „Régi elkopott mondás – úgymond – hogy fegyverek zajában a múzsák szava elnémúl. Azonban mi, ámbár úgyszólván folytonosan háborúkba vagyunk bonyolodva, szabad óráinkat örömmel és gyönyörrel szenteljük az irodalomnak. Silius Italicus könyvét, a mit Rómában diszesen kinyomattál és nékünk ajándékképen felajánlottál, kedvesen fogadtuk, és a múlt napokban gyakran forgattuk. Silius tetszésünket már ifjú éveinkben megnyerte, és háborúról szóló éneke most, mikor mi is háborúkat viselünk; még inkább kiküzdötte. Mindazáltal nem hallgathatjuk el, hogy az uralkodók sorsát szánalmasnak tartjuk, mert kénytelenek háborúkat viselni, melyek gyakran diadalokat teremnek, de mindig emberi vér özönét ontják... Mennyire irigylendők az irók, kik az erény és irodalom babéraiért küzdenek, s igy a fegyverek vad zaját az uralkodókkal is feledtetik!*
Philippus Bergomensis. Csánki, id. m. 54.
Gróf Teleki József, id. m. XI. 454.
Mátyás tudományos képzettségére élénk világosságot áraszt egy eset, amit Galeotto beszél el. Eszerint Mátyás király egy alkalommal Gatti hittudóst, ki azzal kérkedett, hogy a hittudományban nincs olyan kérdés, amit ne tudna megfejteni, meg akarván szégyeniteni, fölszólitotta, fejtse meg, hogyan történhetett az, hogy Krisztus urunk Pétert, ki őt megtagadta, az egyház fejévé rendelte, Jánost pedig, ki mindvégig hű maradt hozzá, mellőzte. „Ha nekem két barátom volna – igy szólt a király a kérdés felvetésekor – s az egyik az ütközet kezdetén megszöknék, a másik pedig oldalam mellett kitartana: amazt megbűntetném, ezt megjutalmaznám... Mestereimtől tanúltam Cicero mondását, hogy a köztisztelet az erényt éleszti, a dicsőség mindenkire buzditólag hat.”

Mátyás mint triumphator.
Miniature a velenczei Szent-Márk könyvtár Averulini de architectura czimű Corvin-codexének czimlapján.
Gatti nem volt képes a kérdést megfejteni, és Krisztus eljárását a megfejthetetlen isteni titkok közé sorozta. Ekkor azután Mátyás igy szólt: „Én kevés theologiai könyvet olvastam, más szakokból sem sokat; mint gyermek emelkedvén királyi polczra, a sokból keveset tanúlhattam, valamivel alaposabban egyedűl a hadtudománynyal foglalkozhattam. Mindamellett a föltett kérdést megfejtenem könnyű lesz.” Mire a könyvtárból szent Jeromos egyik munkáját hozatta el és felolvasta azt a helyet, a hol János mellőztetésének okáúl ifjú korát jelöli meg. És azután a király igy folytatta:
„Szent Jeromos alkalmat nyújtott nekünk, hogy a kérdést tovább fejtegessük. Nézetünk szerint Krisztus a bűnöst és hűtelent azért emelte föl, hogy a vétkezőket a teljes bocsánat reményével biztassa; és azért is, mert a bűnös és hűtlen Pétertől elvárhatta, hogy az, aki az emberi gyarlóságot és a kisértés hatalmát saját magán tanúlta megismerni, a bűnösöknek könnyebben bocsát meg és azokat méltóságokra emelni nem tartózkodik; ellenben attól tarthatott, hogy a szűz és szilárd János azok iránt, kik a hitben megtántorodnak, vagy az érzékiség csábjainak engednek, kérlelhetetlen marad. Eszerint bölcs okok késztették az Üdvözitőt arra, hogy János mellőzésével Pétert tegye az apostolok fejedelmévé.”*
Galeotto XXX. fejezete.
Ha ez az elbeszélés nem olyan irótól származnék, aki az esetnek tanúja volt, és nem olyan munkában foglaltatnék, mely Mátyás udvarában iratott, bizonyára valószinűtlennek látszanék. A humanisták a hizelgésben és pártfogóik dicsőitésében – mint láttuk – igen messzire mentek; de nem tehető föl, hogy Galeotto az egész esetet költötte volna. És igy, habár az a theologiai magyarázat, amit Mátyás adott, előfordúl az egyház atyáinak munkáiban is: mégis tudományos képzettségének, szellemes felfogásának nyilatkozatát láthatjuk a neki tulajdonitott fejtegetésben.
Mindazáltal Mátyás uralkodásának első szakában (1472-ig) a szellemi életnek szinhelyét inkább Vitéz János és Csezmiczei János főpapi székvárosai, mint a királyi udvar képezték; főkép azóta hogy Vitéz 1464-ben az ország primásává lett. Alighogy az esztergomi érseki széket elfoglalta, Pozsonyban, a bolognai egyetem mintájára, négy tudomány-karral főiskolát alapított. A tanárokat külföldről hivta meg. A bécsi egyetemről Gruber Mátyás, Krompach Lőrincz, Schricker Miklós; Németországból Königsbergi (Regiomontanus) Müller János, kora legnagyobb csillagásza; Lengyelországból Ilkus Márton szintén csillagász; Olaszországból Gatti János dominikánus hittudós és Brandolini Aurél a rhetorika tanára jöttek.
Galeotto irja Vitézről, hogy „hozzá, mint a tudományok atyjához, seregesen gyülekeztek a szétszórva élő tudósok”, és hogy ő „Magyarországot az új-kor múzsáinak lakhelyévé varázsolta.” És csakugyan főpapi udvara tudósokra és költőkre hatalmas vonzó erőt gyakorolt.
Galeotto Marzio maga is többször huzamos ideig tartózkodott Esztergomban. Itt irta meg „De homine” (Az emberről) szóló physiologiai és orvosi vonatkozású munkáját, melynek Vitézhez intézett ajánlólevelében, a humanisták szokása szerint, a hizelgésben a legszélsőbb határig jutva, többi között így ir: Ennek a könyvnek, mely az embert tárgyalja, leghívatottabb birtokosa te vagy, az emberek legkitűnőbbike, te ki kortársaid között egyedűl érdemled meg, hogy a szó valódi értelmében embernek neveztessél. Az egész világon végig tekintve, senkit sem találtam, a kit veled egy sorba helyezhetnék.”

Galeotto Marzio emlékérme.
Elsőlapján a tudós babérkoszorúzott mellképe, GALEOTTVS • MARTIVS POETA • CLAR(u)S • MATHEMATICVS • ET • ORATOR körirattal; a hátsó lapon nyitott könyvszekrény, könyvekkel, e körül: SVPERATA | TELLVS SIDERA DONAT; és az érem szélén: NASCENTES • MORIMVS • FINIS Q(ue) • AB • ORIGINE • PENDET körirat. A bécsi udvari műtörténeti múzeum eredeti példányáról.
A tudomány történetében jelentékenyebb helyet foglal el egy csillagászati munka, melyben az imént emlitett Müller csillagász, az esztergomi udvarnál, Vitéz fölszólitására („Tabulae Directionum” czimű könyvben) az égitestek pályafutását magyarázza, és a csillagászoknak két századon át használatban maradt kézikönyvet szolgáltatott. Ajánlólevelének dicsőitő nyilatkozataival a csillagász a humanistát utóléri, „Minden tudománynyal és erénynyel dicsekszel – igy szól Vitézhez – az isteni és világi tudományokban tökéletesen jártas vagy; a tudomány minden munkásától tanúlni kivánsz, de ismereteid gazdagságával mindannyit felűlmúlod.”
A Magyarországba édesgetett tudósok Vitéz bőkezűségét s érdeklődését nem merítették ki: abban külföldön élő humanistákat is részesitett. Tribrachus Gáspár ferrarai költő hét eklogáját, Trapezunti György „a rá halmozott jótéteményekért” hálából szent Bazil egyik munkájának latin forditását, Argyropylos János Aristoteles egyik munkájának latin forditását (De coelo) neki ajánlotta. „Ha kitűnő dolgokat – irja az utóbbi – kitűnő férfiaknak illik ajánlanunk: ezt a munkát vajjon kinek ajánlhatnám illőbben mint neked?... Kitűnőséged és tökéletességed híre eljutott hozzánk is... Mértékletesnek és állhatatosnak, igazságosnak és bölcsnek magasztalnak téged. Dicsőitik bőkezűségedet és fényűzésedet, nagy szellemedet és ritka szeretetreméltóságodat. Egy szóval, az összes erényeket és az emberiség minden jeles tulajdonságait feltaláljuk benned!”*
Vitéz János élete. 226–238.
*
Mikor az 1471-ik évi összeesküvés szervezése, Kázmér lengyel herczegnek a magyar trónra meghivása Vitéz János és Csezmiczei János bukását idézte elő, s amaz 1472-ben meghalt, ez pedig elbujdosni kényszerűlt: Mátyás foglalta el helyöket az ország szellemi életének vezérletében is és azt méltó módon töltötte be. Attól fogva mindig fokozódó buzgóságot és áldozatkészséget fejtett ki a culturai érdekek fölkarolásában. Hajlamaival a politikai érdek is találkozott. A nyugati keresztény világban vezérlő állásra vágyva, nemcsak hadvezéri és diplomatiai sikereivel kellett magát arra méltónak mutatni; hanem azzal is, hogy kora eszményeinek szolgálatába lépett. És jól tudta, hogy az a dicsőités, amivel érdeklődését és bőkezűségét irók, művészek jutalmazzák, a közvéleményre gyakorolt befolyásával, tervei valósitásában nem jelentéktelen tényezővé alakulhat.
Egy olasz iró, Carbo, 1475 táján készült könyvében emliti, hogy Mátyás abban az időben főiskola alapitását tervezte, és Olaszországból készűlt tanárokat meghivni. De terve nem valósúlt. A következő esztendőre esik házassága. Nejének, Beatrixnak családjában a tudomány és művészet pártolása családi örökség gyanánt nemzedékről nemzedékre szállott; öregatyja Alfonz király, atyja Ferdinánd király, testvérbátyja Alfonz herczeg Olaszország legkiválóbb fejedelmi maecenásaihoz tartoztak; ő maga is klasszikai képzettséget és nemes izlést hozott magával új hazájába. Galeotto irja, hogy „öregatyja felséges tulajdonságait örökölte”, a tudósokat tiszteletben tartja, maga is tudományos műveltséggel dicsekszik, szüntelenűl olvasással és vitatkozásokkal tölti idejét; különösen kiemeli nagy jártasságát a régi remekirók műveiben, amit szerencsésen alkalmazott idézetei bizonyítanak.*
XXV. fejezet.
Magasztalásokkal halmozza el tudományos szellemét és nyelvismereteinek sokoldalúságát Bergamói Jakab, ki „Hires asszonyokról” szóló munkáját* néki ajánlotta, és azt Ferrarában (1487) kinyomatván, a czimlevelén, ügyes metsző vésőjével, azt a jelenetet állíttatta elő, amint a könyv példányát a trónon ülő királynénak átnyujtja.
Philippi Jacobi Bergomensis Opus de plurimis claris selectisque mulieribus.
Mátyás és Beatrix egybekelése után olasz tudósok és költők nagy számban gyülekeznek udvarukba, hol közülök többen állandón megtelepednek. Ilyenek a florenczi Bandini Ferencz humanista iró, Medici Lőrincz rokona, kivel 1477-ben Budán találkozunk; parmai Ugoletti Tádé, ki Corvin János nevelője lett; a florenczi Valori Fülöp, kit mestere Marsiglio Ficino küld, hogy Mátyást a platói bölcsészetbe beavassa; Galeotto, ki hosszabb távollét után 1482-ben tér vissza Magyarországba és most már a király vendége; az ascoli Bonfin Antal (1486-tól); a florenczi Brandolini Aurél, a vak tudós (1989-ben); a florenczi Fontius Bertalan; az anconai Cynthius koszorús költő.
A lengyel Ilkus Mártont a pozsonyi főiskola feloszlása után a király Budára hivta meg, hol udvari csillagász lett, egyúttal plébániai javadalmat nyert el.*
Több kéziratát és csillagászati műszerét Budáról a krakkói egyetemnek küldötte, mely azokat maig kegyeletesen megőrizte. Archaeologiai Értesítő, 1876. 274.
Németországból 1481-ben Mátyás meghívására jött hazánkba Schwarcz (Niger) Péter hires dominikánus hittudós, ki Aquinói Tamás theologiai rendszerének védelmére kiadott munkáját (Clypeus Thomistarum)* Mátyásnak ajánlotta. A budai dominikánusok zárdájában megnyitott felső iskolán* nyert el tanszéket. Erről a tanintézetről többi emlékeink hallgatnak. Azt sem dönthetjük el, vajjon az erfurti származású János mester, ki 1481 tavaszán Budán meghalt, és Márton hittudor, ki 1483, tavaszán ott működött, ennek a felső iskolának voltak-e tanárai.
Nyomatott Velenczében, 1481-ben.
„Universale gymnasium” nevet visel az egykorú emlékekben.
Heltai Gáspár a XVI. század közepe táján irt magyar krónikájában beszéli, hogy Mátyás olyan nagykiterjedésű főiskolai épületek épitéséhez fogott, a melyek negyvenezer tanuló és tanáraik befogadására voltak hivatva. De ezt mesének kell tekintenünk; mert tudva van, hogy a XV. században Németország összes egyetemein a tanulók száma együttvéve sem emelkedett soha hétezernél többre.*
Ábel, Egyetemeinek a középkorban. (Budapest, 1884.)
Az idegen földről Magyarországban megtelepedett humanista irók munkásságát Mátyás nemcsak figyelmére méltatta, hanem irányozta is. Igy Bonfin Antallal Philostratus görög bölcsészeti munkáit és Avertllinus olasz architekturáját latinra lefordittatta; majd azt a fontos megbizást adta neki, hogy Magyarország történetét dolgozza föl. Ehhez a munkához Bonfin 1487 táján fogott hozzá, de azzal csak hat évvel Mátyás halála után készűlt el. Az ország történetét a legrégibb időktől 1495-ig irta meg, nagyterjedelmű munkában, mely öt tizedre, vagy is tiz könyvet tartalmazó öt részre van osztva.* A régibb korszakra nézve a külföldi irók és a magyar krónikások forrásaiból meritett. Mátyás uralkodásának történetéhez hivatalos iratok és a kortársak előadásai szolgáltatták neki az anyagot. Előadásában és nyelvében a klasszikai mintákat utánozza; phantasiájának gyakran szabad röptet enged, mesés elbeszéléseket szivesen vesz föl, a szereplő férfiak ajkaira hosszú beszédeket ad, amiket természetesen ő maga fogalmazott. De ennek daczára munkájának – mely a XVI. század második felében és azóta többször megjelent nyomtatásban – a történetiró ma is nagy hasznát veszi.*
Rerum Ungaricarum decades. Az 1568-ik évi bázeli kiadás 750 sürűn nyomtatott ívrétű lapot tölt be.
Helmár Ágost, Bonfiniusnak mint történetirónak jellemzése. (Budapest, 1876.) Magyarország történetének rövid vázlatát egy olasz diplomata, Ranzano Péter lucerai püspök, nápolyi követ (1487–90) irta meg Mátyás udvaránál. Első kiadása 1558-ban Bázelben jelent meg.
Mátyás, hatalmas egyéniségével, a humanistákat annyira megragadta, hogy ezek nemcsak könyveik élére helyezett ajánlólevelekben dicsőitették őt, hanem vele foglalkozó prózai és költői művek egész sorozatát hagyták ránk. 1475 táján Carbo Lajos ferrarai tanár „Mátyás király dicsőségéről és tetteiről” (Dialogus de laudibus rebusque gestis Mathiae Corvini) czimű munkát szerkesztett, tanitványával Erneszt Zsigmond pécsi püspökkel folytatott párbeszéd formájában. Ugyanezt a formát választotta Brandolini Aurél két dolgozata számára; az egyiket „Az emberi élet állapotáról és a test betegségeinek elviseléséről” (De humanae vitae conditione et toleranda corporis valetudine) a beteg király vigasztalására irta és Mátyást nejével s a nápolyi követtel társalogva szerepelteti; a másikban (De comparatione reipublicae et regni) Mátyás azt a tételt, hogy a monarchiai kormányforma czélszerűbb mint a köztársaság, vitatja tanácsosa a florenczi Giugnio Domonkos ellen, ki a köztársaság mellett száll sikra.
Galeotto „Mátyás király jeles, bölcs, tréfás mondásairól és tetteiről (De egregie, sapienter, jocose dictis et factis Mathiae regis) czim alatt érdekes részletekben gazdag könyvet irt, melyet Corvin Jánosnak ajánlott, hogy ezzel atyja példájának utánzására serkentse.

Lapszéli diszités Mátyás czimerével a budapesti egyetemi könyvtár Helii Spartiani Vita Adriani imperatoris czimű Corvin-codexének czimlapjáról.
A római Cortesius Sándor 1198 hexameterben Mátyás „hadi erényeit” (De virtutibus Mathiae Corvini), a florenczi Naldo Naldi (1485 táján) 1583 hexameterben (De laudibus augustae bibliothecae) Mátyás könyvtárát énekelte meg.*
Galeotto könyve többször jelent meg nyomtatásban (1563, 1600 stb.). Magyar forditásban Barna Ferdinándtól (1862) és Kazinczy Gábortól (1866). A többi humanisták munkáit Ábel gyüjtötte egybe az Irodalomtörténeti Emlékek II. kötetében. (Budapest, 1890.)
Ezen könyvtár alapitásának időpontja meg nem határozható. Mátyás a budai királyi palotában talált könyvgyűjteményt kétségkivűl trónraléptétől fogva gyarapította kéziratok vásárlásával és másoltatásával. Tudjuk hogy Vitéz János 1467-ben Mátyás czimerével ellátott kéziratot javított, és hogy 1471-ben Blandus nevű olasz könyvfestő tartózkodott a budai udvarnál. De Mátyás könyvgyűjtő tevékenysége csak uralkodásának második felében vett nagyobb mérveket, és élete vége felé érte el tetőpontját.
A XVI. század közepe táján Oláh Miklós azt jegyezte föl, hogy a nagy király Budán, Raguzai Felix felügyelete alatt folytonosan harmincz másolót foglalkoztatott; Heltai pedig ugyanakkor irja, hogy könyvtárára Mátyás évenkint harminczkét ezer arany forintot költött. Ezen részleteket azonban túlzottaknak kell tartanunk. Még inkább magán viseli a képtelen túlzás bélyegét azon állitás, hogy a budai könyvtár ötvenezer kötetet tartalmazott. A XV. század közepéig nem létezett könyvtár, a XV. század második felében is kevés, melynek kötetszáma az egyezeret meghaladta. A pápai könyvtár 1475-ben, mikor igazgatását a hires Platina vette át, a tőle szerkesztett leltár szerint 2527 kötetet foglalt magában, a mely szám az ő könyvtárnoksága alatt 1481-ig, 3498-ra emelkedett. Ellenben Fridrik urbinoi herczeg, ki ugyanezen időben bőkező áldozatkészséggel gyűjtötte hires könyvtárát, 14 esztendőn át alig 1000 kötetet szerezett össze, a melyeknek harmadrészét udvaránál másoltatta, a többit vásárolta vagy ajándékúl kapta.* Igy tehát a budai könyvtár köteteinek száma, Mátyás uralkodása alatt, az egyezeret talán meghaladta, de a negyedfélezeret aligha érte el.
Müntz-Fabre, La bibliothéque du Vatican. (Páris 1887.) Fabre, La Vaticane de Sixte IV. (Róma, 1896.) És Stornajolo bevezetése a „Codices Urbinates graeci Bibliothecae Vaticanae” czimű kiadvány élén. (Róma, 1895.)

Bartholomeus Fontius Mátyásnak ajánlott műveinek czimlapja.
Olvasása közbűl: SONTIANA OPERA MATHIE | CORVINO REGIN- | VICTISS(imo) DICA- | TE; az ezt környező kis körökben, felülről kezdve: (1.) TADE- | us vel de | locis Persi- | anis | III. (2.) Com(m)enta- | rium) in | Persiani | XI. | (3.) De men- | suris et po- | nderibus | CXIIII. (4.) Donatus | vel de pesti- | lentia | CXVIII. (5.) PAVLI | Ghiacciti | vita | CXXXI. (6.) De | Eloquentia | CXXXIX. (7.) De historia | CXLV. (8.) De bonis | artibus | CLIII. (9.) De poetice | CIX. (10.) De sapien- | tia | CLXV. (11.) De satira | et studiis | humanitatis | CLXIX. (12.) SAXET- | tus | CLXXVII. A codex eredetije a wolffenbütteli herczegi könyvtárban.
Ezen készletet Mátyás részben úgy szerezte össze, hogy ügynököket küldött szét Olasz- és Görögországba régi, becses kéziratok vásárlása végett. Egy német tudós, Brassicanus, ki néhány évvel Mátyás halála után könyvtárában megfordúlt, igy nyilatkozik róla: „Megtekintettem az összes könyveket. Mit is mondok: könyveket? Mindegyik könyvet kincsnek mondhatnám. Számtalan latin, görög és héber könyv állott előttem, a miket Mátyás óriási pénzen Hellasz belsejéből hozatott. Láttam az apostoli kánonoknak egy megbecsűlhetetlen példányát, a cyrenaei Theodoretus teljes zsoltár-magyarázatát, Aranyszájú szent János, Athanasius, Cyrillus, Nazianzi Gergely, Nagy Balius műveit. A költőket, szónokokat, bölcsészeket és történetirókat, kiknek munkái tömegesen állottak előttem, nem is emlitem.”
Egy másik tudós a XVI. század elején Virgilius Aeneisének „longobard” betűkkel irt ősrégi codexét látta, és Plinius munkájának egy olyan példányát forgatta, a melynek alapján, mint feljegyzi, a nyomtatott kiadásban ezrekre menő javitásokat lehetne tenni.
Mátyás életében történt, hogy Olaszországból Budára fordúltak olyan munkák lemásoltatása végett, melyeknek példányai másutt nem voltak találhatók.*
A milanoi herczeg ir ilyen ügyben 1488 november 10-ikén Corvin Jánoshoz. Magyar Könyvszemle, 1877. 149.
Az ősrégi codexek mellett, melyeknek koruk és ritkaságuk kölcsönözött becset, jelentékeny számban birt a könyvtár oly új kéziratokat, melyeket maga Mátyás a saját udvaránál és olaszországi műintézetekben készittetett. Ezek kiállitásuk díszével és fényével hirdették a megrendelő király tudománypártoló nagylelkűségét és műérzékét.

Naldi Naldii Epistola de Laudibus Augustae Bibliothecae.
A thorni gymnasium könyvtárában őrzött Corvin-codex czimlapja. Az Attavante kezére valló lapszéli díszités alsó szegélyének közepén Mátyás czímere látható: nyilt koronával fedett, négyelt czimerpajzs 1. mezejében a fehér és vörös pólyák, a 2. vörös mezőben zöld hármas halomból kiemelkedő fehér kettős kereszt, a 3. kék mezőben a három dalmát arany leopárdfej, a 4. vörös mezőben az aranykoronás kétfarku fehér cseh oroszlán. Szövegét átírta és forditotta Dr. Dézsi Lajos.

A szöveg olvasása és fordítása.
Mátyás halála után az ország rendei nagy súlyt helyeztek arra, hogy a könyvtár épségben megőriztessék. Corvin Jánost a vele kötött egyesség egyik pontjában kötelezték, hogy abból könyveket csak az országnagyok beleegyezésével vehessen ki. A mi bizonyára az első eset, amikor könyvtár országos rendelkezés tárgyául szolgál.
Azonban II. Ulászló megkezdette a könyvek elajándékozását. Különösen Miksa császár, a bécsi udvari könyvtár megalapitója, számos darabot kapott tőle. II. Lajos folytatta ezt a könnyelmű eljárást. A mohácsi vész után Mária királyné csak néhány nagyobb értékű kéziratot vitt magával.

Victorini Commentum super Rhetoricis Ciceronis.
Az Emich Gusztáv birtokában levő, Vitéz János által javitott Corvin-codex czimlapja. A szöveg olvasásával.

A szöveg olvasása.
Mikor 1541-ben az ország fővárosa török kézre jutott, a tudós Ibrahim nagyvezér a könyvtár egy részét Konstantinápolyba szállittatta. A XVII. század folyamán Bethlen Gábor erdélyi fejedelem és Pázmány Péter primás kisérletet tettek, hogy a Budán maradt tudományos kincseket megszerezzék; de igyekezeteik eredményre nem vezettek. 1660 táján a királyi palotában, mely a vezérpasa lakhelyéül szolgált, tűz támadván, a könyvek nagy része szintén lángok martalékává lett. Buda vára visszafoglalása alkalmával (1686) a győzők egy pinczehelyiségben mintegy négyszáz kötet könyvet találtak, de ezek nem Mátyás könyvtárából származtak.

Mátyás király medaillon-képe a bécsi udvari könyvtár Philostrati Heroica, Icones, Vitae Sophistarum czimű Corvin-codexének czimlapján.
Körirata: MATHIAS • REX UNG(ariae) • BOHE (mie) • ET • DVX AVS(trie.)
A Konstantinápolyba szállitott kéziratokból a XVI. és XVII. században ott működő külföldi követeknek sikerűlt néha egy-egy darabot megszerezni. De azután két évszázadon át a Corvin-könyvtár maradványait feledés környezte.
A jelen század közepe táján a tudományos búvárok, kik újból föl kezdették keresni a görög császárok egykori székvárosát, ott lakó görögöktől értesültek, hogy a szultánok kincstárában nagymennyiségű könyv hever, de mivel a próféta ereklyéi is ugyanazon helyen őriztetnek, keresztény ember nem férhet hozzájuk. A tudósok azt hitték, hogy a görög császárok eltünt könyvtáráról van szó, és remélték, hogy ebben görög és római irók ismeretlen munkáit fedezhetik föl. Ekkor a keresztény uralkodók követeik útján lépéseket tettek, hogy azon könyvek megvizsgálására engedélyt eszközöljenek ki. Lepsius, a hires egyptolog és Tischendorf, a görög bibliai szövegek szerencsés kutatója, voltak az elsők, kik az orosz czár közbenjárására számos régi kéziratot megvizsgálhattak; de csakhamar arról győződtek meg, hogy azok nem a régi byzanczi könyvtárból származnak. A tudósitások, a mik ezen kutatások felől Magyarországba érkeztek, azt a sejtelmet keltették föl, hogy a kéziratok a budai könyvtárból kerültek oda. 1862-ben a Magyar Tud. Akadémia három tagja: Henszlmann Imre, Ipolyi Arnold, Kubinyi Ferencz Konstantinápolyba utazván, nagy erőfeszitések árán elérték, hogy több kéziratot nekik is megmutattak, és azokban csakugyan a Corvina maradványaira ismertek. Abdul Aziz szultán 1869-ben négy ilyen kézirattal kedveskedett királyunknak, konstantinápolyi látogatása alkalmával, ki azokat a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. 1877-ben Abdul-Hamid szultán 35 régi kéziratot küldött a budapesti egyetemi könyvtárnak. 1889-ben pedig az Akadémia küldöttsége, – melynek tagjaihoz e sorok irója is tartozott – kisérletet tett, hogy a netán még Konstantinápolyban létező Corvin-kéziratokat felkutassa; ott újból a budai, esztergomi és más magyarországi könyvtárakban zsákmányul ejtett több kötetnek jöttek nyomára s azzal a meggyőződéssel tértek vissza, hogy a Szeraj hozzáférhetetlen helyiségeiben bizonyára még lappanganak nemzeti culturánk dicsőséges emlékei.
A budai könyvtárból fenmaradt könyvek számát pontosan megállapitani, lajstromát egybeállitani nem lehetséges. Ugyanis Mátyás az általa szerzett régi kéziratokat rendszerint eredeti állapotukban hagyta meg, és ritkán látta el czimerével vagy új kötéssel. A szultántól 1877-ben ajándékba küldött 35 közől is csak tizről állithatjuk biztosan, hogy a budai könyvtárból származnak; mert régi kötésükből kivetkőztetve jutottak el hozzánk. Szintúgy nem vagyunk képesek biztosan fölismerni a Konstantinápolyban maradt, vagy az európai könyvtárakba került régi Corvin-kéziratokat.
Ekkorig csak 134 kéziratot és 2 ősnyomtatványt ismerünk, amelyeket a rajtuk látható czimer vagy följegyzés a Corvin-könyvtár maradványai gyanánt mutat be. Ezek közűl Magyarország 28-at bir; és pedig a budapesti egyetemi könyvtár 12-t, a Magyar Nemzeti Múzeum 10-et, a Magyar Tud. Akadémia, az esztergomi főegyház, a győri papnövelde, a pozsonyi ferencziek zárdája, a gróf Teleki-család, Emich Gusztáv, a zágrábi Akadémia egyet-egyet.
Külföldön legtöbbet, 28-at a bécsi udvari könyvtár mutat föl. Azután következik a ferrarai herczegek modenai könyvtára 15, a wolfenbütteli herczegi könyvtár 8, a müncheni királyi könyvtár 6 darabbal. A többi Besançon, Brüsszel, Drezda, Erlangen, az Escorial, Flórencz, Göttinga, Jéna, a Jézus-társaság bécsi rendháza, Lipcse, London, Milano, Parma, Prága, Róma, Salzburg, Szent-Pétervár, Thorn, Velencze és Verona könyvtáraiban van szétszórva.
Ezek a „biztos” Corvinák mind latin nyelvüek, egyetlenegynek: Konstantinos Porphyrogeneta görög munkájának kivételével, melynek XII. századbeli kézirata Budán Mátyás czimerével ékesitett új kötést kapott.

Mátyás király breviáriuma.
A vatikáni könyvtár Urb. 112. jelzetű Corvin-codexének 346. lapja. Attavantetől származó gazdag díszitése jobboldali szegélyében oroszlánok által tartott kerek pajzsokban az ezüst és vörös pólyák láthatók; az alsó szegély közepén Mátyás czímere, a thorni Corvin-codexéhez hasonló összeállitásban. A szöveg olvasásával.

A szöveg olvasása.
A 132 kéziratból csak 4 iratott Mátyás trónraléptét megelőző időkben. A többiről tehát föltehetjük, hogy Mátyás idejében, és pedig legnagyobb részben megrendelésére készűlt.
A külső kiállitás szempontjából a Corvin-kéziratok nagy változatosságot tüntetnek föl; de a festészeti diszítmények minősége szerint, három főosztályba csoportosithatók. Elsőrangúaknak azokat nevezzük, amelyekben egész lapokat elfoglaló, figurális, architektonikus és tájkép-compositiók vannak hirneves festőktől; s emellett lap-széldiszitményekkel és festett kezdőbetükkel gazdagon vannak diszítve. Másodrangúak azok, amelyeknek a festészeti disze a lapkeretekre, lapszélekre és a kezdőbetükre szoritkozik; a harmadrendűek pedig azok, amelyeknek minden ékessége néhány aranyozott vagy szines kezdőbetűből áll.
Az elsőrangú Corvin-kéziratok között legértékesebbek azok, a melyeket Mátyás korának első miniature-festője a florenczi Attavantes de Attavantibus,* Ghirlandajo tanitványa, ékesitett műveivel, a melyekben az antik művészet tanulmányának és a XV. század nagynevű mestereinek befolyása érvényesűl. Nemes felfogása, rajzainak finomsága, szineinek élénksége és harmóniája egyaránt csodálatot kelt. Tiz Corvin-kéziraton neve ő tőle vagy más egykorú kéztől följegyezve látható; kettőn évszámok a festmények elkészűlésének időpontját jelölik meg. Mátyás misekönyve, mely a brüsszeli királyi könyvtár tulajdona, 1485 és 1487 között készűlt. A római vatikáni könyvtárban őrzött breviáriumjának diszitéséhez Attavante 1487-ben fogott hozzá, és Mátyás halálakor még nem készűlt el vele; 1492-ben is dolgozott rajta.
Igy nevezi magát festményein. Neve tulajdonképen Vante di Gabriello di Vanti. Született 1455-ben, meghalt 1520 táján. V. ö. Bradley, A Dictionary of Miniaturists. London, 1887. I. 74.

Ioannis Damasceni Sententiae.
A Magyar Nemz. Múzeum könyvtárában őrzött Corvin-codex czimlapja. Attavantetől származó lapszéli díszitésében a gyűrüt tartó holló alakja ismétlődik; az alsó szegély közepén Mátyás király fentebb leirt czímere látható. A szöveg olvasásával.

A szöveg olvasása.
Nem meglepő, hogy ezen utóbbi kézirat a mestert és segédeit hat éven át foglalkoztatta. 597 ivrétű levelet, tehát majdnem 1200 oldalt foglalt magában, s ezeknek mindegyike lapszéli diszitésekkel és festett kezdőbetűkkel pazarul el van halmozva, úgy hogy az ilyen kezdőbetűk száma az egész könyvben a tizezeret bizonyára meghaladja. Hatvan oldalt gazdag lapkeret vesz körül, melynek alsó részében a király czimere látható különféle módon előállitva; rendszerint babérkoszorú, virágfüzér veszi körül; több helyen angyalok, geniuszok tartják, egy helyen (a szent Ferencz ünnepére vonatkozó résznél) két szent ferencz-rendű szerzetes alakja végezi a czimerpajzstartó szolgálatot. Maga Attavante ecsete alkotta azt a nyolcz compositiót, melyek ugyanannyi lapot foglalnak el. Négy lapon antik izlésű oltárok szemlélhetők, mellette szentek alakjai vannak. Négy lap a zsoltárokat zengő Dávid királyt, Krisztust Péter és Pál apostoloktól környezve, a szent Léleknek az apostolok gyülekezetére leszállását, a prédikáló szent Pált ábrázolja. Ezen utolsó képen az apostolt hallgató tömeg első sorában Mátyás királyt látjuk trónján ülve, mig Beatrix a saját trónja előtt térdel.
Világi vonatkozású könyveket is nem kevésbbé fényesen állitották ki. Tanúskodik erről a velenczei szent-Márk-könyvtárban Marcianus Capellának Philologia és Mercurius lakodalmáról és a hét szabad művészetről szóló munkája. A főczimlap a lakodalmat ábrázolja, hét lapot pedig az egyes szabad müvészeteket feltüntető allegorikus compositiok töltenek be. A bécsi udvari könyvtárban Philostrates munkáinak latin forditásában, szintén Attavantes ecsetétől festett czimlapon, Mátyás király látható trónalakú diadalszekeren űlve.

Mátyás király misekönyvének Canon előtti képe.
A codex eredetije a jezsuiták bécsi rendházában. A miniatureon Krisztustól balra Mátyás térdelő alakja látható, királyi palástban, fején zárt koronával; előtte a királyi czimer, balján mondatszalag, PIE IE(s)V MISERERE MEI felirattal.
Attavantes méltó vetélytársa: a florenczi Francesco di Chierico, kinek miniaturejei a zománcz szinpompáját elérik, szintén dolgozott Mátyás számára; Averulinus épitészeti munkája többek között tőle származik a velenczei könyvtárban. Ebben a kéziratban várakat, palotákat és különféle jeleneteket ábrázoló festmények egész sorozata van. Az egyik lapon Mátyás király mint triumfator van ábrázolva.
Legujabban a Magyar Nemzeti Muzeum könyvtára is két olyan kéziratnak jutott birtokába, melyeknek festményei elsőrangú mester ecsetére vallanak. Ezeket (Aranyszájú szent János és szent Jeromos munkáit) a modenai herczeg 1847-ben a magyar nemzetnek ajánlotta föl, de Bécsben visszatartották, mig 1892-ben királyunk parancsára rendeltetésük helyére eljutottak.
Az olasz festészeti iskolák izlésétől eltérő miniature-festményt csak azon misekönyvben találunk, a melyet a Jézus-társaság bécsi rendházában őriznek, és a melyet – a rajta olvasható egykorú följegyzés tanúsága szerint – Mátyás 1469-ben Magyarországi Tamás szent-ferencz-rendű szerzetesnek ajándékozott. A kánon-lapon a mezitelen Üdvözítő van feltüntetve, amint vérző kezeit mellére szorítja; előtte Mátyás király térdel, a szájából kiemelkedő mondatszalagon ez a fohász van: „Pie Jehsu miserere mei.” (Kegyes Jézus, irgalmazz nékem). Az Üdvözitő lábaihoz a királyi czimer van helyezve. Ámbár a IV. századból több magyar könyvfestő művei maradtak ránk, biztossággal sem erről a misekönyvről, sem más Corvin-kéziratról nem állithatjuk, hogy magyar művész munkája.
A Corvin-kéziratok festészeti diszével összhangzásban állott kötésük. A Nemzeti Múzeum könyvtárában a szent Ágoston munkáját tartalmazó kézirat vörös bársonynyal bevont tábláin részben még megvannak az aranyozott ezüst csattok és boglárok, melyeket Mátyás zománczozott czimere ékesít. A kéziratok részint vörös, kék, zöld bársonyba vagy selyembe, részint bőrbe vannak kötve. A bőrkötésű táblákon rendszerint aranyozott arabeszkek között elűl Mátyás czimere, hátúl a könyv czime van préselve; az erlangeni könyvtár bibliájának bőrkötésén, domborművű diszitések között, Mátyás medaillonszerű arczképét szintén domborműben, a négy sarokban a gyűrűs hollót találjuk. A kéziratok többnyire arany metszéssel vannak ellátva, amely szines lapfüzérek között a könyv czimét mutatja.
A mi a fönmaradt Corvin-kéziratok tartalmát illeti, azok az ó- és középkor irodalmának egész körét fölkarolják; legnagyobb számban a latin klasszikusok és a szent-atyák munkái vannak képviselve.
Tudományos jelentőségükről az ujabbkori kritika itélete kedvezőtlenül szokott hangzani. Ebers szerint „a Mátyás számára készült kéziratok rendszerint nem nagy értéküek, mivel a kaligrafusok óvakodtak attól, hogy ékes munkájukat javitásokkal és törlésekkel elcsúfitsák” Wattenbach, megjegyzi, hogy „a budai kéziratok szépen vannak irva, de hibásak, mivel a flórenczi gyári munkások nem végeztek megbizható munkát.”

Részlet az erlangeni egyetemi könyvtár Corvin-bibliájának kötéséből. A préselt bőrkötés a tábla közepén medaillonban Mátyás király mellképét tűnteti fel, MATHIA(s) REX körirattal.
Ezzel szemben arra utalhatni, hogy Corvin-kéziratokban javitások és törlések sűrűn fordulnak elő. Mátyás könyvtárnoka, Ugoletti Tádé egyik leveléből tudjuk, hogy a másolók ellenőrzésének, a kéziratok javitásának munkáját avatott humanisták lelkiismeretesen végezték.
Miként a korábbi századokban több klasszikus iró munkájának első kiadása a budai könyvtárból származó kéziratok alapján készűlt, így legújabban is Ponori Thewrewk Emil a Konstantinápolyból visszaérkezett egyik XV. századbeli kéziratból bocsáthatta közre a második századbeli Sextus Festus Pompejus etymologikus szótárát, melyet a tudományos világ általános elismeréssel fogadott.
Ezek után kétségtelen, hogy Mátyás király könyvtára, kora legelső könyvgyüjteményeinek szinvonalát kötetszám, külső fény és tudományos érték tekintetében egyaránt elérte.*
A Corvina-könyvtárról egész nagy irodalom létezik. E helyen csak a legújabb dolgozatokra utalok, melyek Ábel Jenő, Csontosi János, Ipolyi Arnold, Pulszky Ferencz és e sorok irója tollából az Akadémia Értekezései, az Archaeologiai Értesitő és a Magyar Könyv-Szemle 1877–1892. évfolyamaiban jelentek meg.
*
Hasonló viszontagságokon, mint a Corvina-könyvtár, mentek keresztül ezen kor humanista főpapjainak könyvtárai is.
Vitéz János esztergomi érsek kéziratainak egy része szintén Konstantinápolyba kerűlt. Innen azután több darabot a XVI. században előkelő könyvgyüjtőknek sikerűlt megszerezniök; egy Florenczbe, egy másik Velenczébe jutott. Az 1877-ben a szultántól a budapesti egyetemnek ajándékozott kéziratok között kettő Vitéz jegyzeteit tünteti föl. Könyvtárának egy másik része, néhány évvel halála után, különös úton Európa nyugati részeibe vándorolt. Ugyanis utódja, Beckensloer János, mikor Mátyástól elpártolván, Németországba szökött, egyéb kincsekkel együtt több fényes kéziratot is elvitt magával, a melyeket a salzburgi érsekségnek hagyományozott, a hová áthelyeztetett. Ezek közűl több kötetet 1800-ban a franczia köztársaság hadai Párisba szállitottak, utóbb Napoleon bukása után a bajor kormánynak adták át, s jelenleg a müncheni királyi könyvtár ékességei; azt a mi Salzburgban maradt, az osztrák kormány, mely 1805-ben a salzburgi érsekség terűletének birtokába jutott, a bécsi udvari könyvtárba kebelezte be. És mig igy Vitéz codexei Európa minden részében szét vannak szórva: egykori székhelyei, Várad és Esztergom, egyetlen egyet sem birnak. Elvesztek egytől-egyig azok a szertartásos könyvek is, melyekkel Prosztana (Pruisz) János püspök gazdagitotta a váradi székesegyházat, s a melyekről a nápolyi király magyarországi követe a csodálat szavaival szól, azt mondván, hogy fényesebbeket a leggazdagabb király sem ajándékozhatott volna.*
Bunyitay, A váradi püspökség története, I. 314.
Pécs szintén még legcsekélyebb maradványát sem őrizhette meg annak a két gazdag könyvtárnak, a melyekkel dicsekedhetett. Az egyik a püspöki könyvtár volt, melyet hires főpapja, Janus Pannonius tetemesen gyarapított. Vespasiano Bisticci beszéli, hogy mikor a pécsi püspök 1466-ban mint Mátyás követségének vezetője, II. Pál pápánál járt, Rómában, Florenczben, Ferrarában és Velenczében „összevásárolt minden könyvet, a mit talált, görög és latin nyelven irottakat egyaránt, bármilyen tudományokhoz tartoztak, nem gondolva az árral, mert határtalanúl bőkezű volt; és Florenczben több száz forintnyi összeget hagyott könyvek irására; minélfogva püspöki székhelyén tekintélyes könyvtár létesűlt, mely hittudomány, bölcsészet, kánoni és római jog körébe tartozó görög és latin kéziratokkal dúsan el volt látva.*
Ábel, id. m. 225.

Quinti Curtii Historia De Gestis Alexandri Magni.
A Magyar Nemz. Múzeum könyvtárában őrzött Corvin-codex eredeti bőrkötésének hátsó táblája. Közepén nyilt korona alatt négyelt pajzs 1. és 4. mezejében a vörös és ezüst pólyák, a 2. és 3. mezőben a cseh oroszlán; a tábla felső szegélyén a munka tartalmát jelző QVINTVS CVRTIVS felirat.
Azalatt, a mig Janus Pannonius a pécsi püspökséget kormányozta, 1466-ban a pécsi prépostságot Hantó György királyi titkár nyerte el, a ki a királyi udvarnál az alkanczellár, majd a kincstárnak tisztét viselte, Vitéz János kegyeltjeihez tartozott, és az ő költségén Paduában végezte tanulmányait. Királyi és főpapi pártfogóinak példáját utánozván, mellettök a magyarországi könyvgyüjtők és könyvtáralapitók között a negyedik helyet foglalja el, és helyet talál a „XV. század jeles embereinek” sorozatában, Vespasiano Bisticci könyvében. Figyelemre méltó, hogy ez a florenczi iró míg Vitéz Jánosról és öccséről azt mondja, hogy „szláv nemzetiségüek” voltak, mert Slavónia területéről származtak, Hantó Györgyöt „magyar nemzetiségűnek” (di nazione ungaro) állitja, a miből azt következtethetjük, hogy a szorosan vett magyar faj szülötte volt.* Azt irja róla, hogy mikor 1475-ben Mátyás király Nápolyba küldötte, Florenczben több mint háromezer forintért vásárolt össze könyveket, és pécsi prépostságának könyvtárában háromszáznál több kötetet helyezett el minden tudományszakmából, egy papot pedig illő fizetéssel látott el, hogy a könyvek gondját viselje, a könyvtárt minden nap megnyissa és bezárja.* A mely utóbbi megjegyzés arra utal, hogy a könyvtárt közhasználatra szentelte. A művelt szellemü főpap néhány évvel utóbb a kalocsai érsekségre emeltetett, de csakhamar kimúlt. Sajnos, egyetlenegy kéziratot sem ismerünk, a melyről állithatnók, hogy az ő gyüjteményének alkatrészét képezte.
Ábel, a kiváló irodalomtörténész, a ki életrajzát megirta, kivételesen tévedett, mikor őt Polykarpus György görög humanistával egy és ugyanazon személynek tartotta. (Philologiai Közlöny, IV. 32–44.) Ezt más helyen fogom bővebben kifejteni.
Ábel, id. m. 227.
Abból a könyvtárból, a melyet Váczon Báthori Miklós püspök alapított, csak egy fényesen kiállított kötet maradt fönn, mely a Báthori-czimerrel van ékesitve.*
Cicero két munkáját tartalmazza. Jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona. L. Könyvkiállitási Kalauz, 51.
Erről az előkelő származású főpapról (Báthori István országbiró testvéréről), ki Marsilio Ficino hires olasz bölcsészszel levelezett és a latin költészetet művelte,* Galeotto azt irja, hogy „minden lelki és testi kiváló tulajdonsággal, nagy lélekkel, kitűnő tudományossággal és méltóságos testalkattal ékeskedő férfiú vala;” ki Olaszországban nyert tudományos képzettségét, nem kimélvén fáradságot, költséget és virrasztást, szorgalmával és tanúlásával annyira öregbité, hogy a tudományokban való jártasságát a legnagyobb tudósok és legismertebb bölcsészek csodálattal méltányolták” Azután elbeszéli azt az esetet, amikor királyi tanácsülésre hivatván meg, a királyra várakozó urak köréből félrevonult, Cicero egyik könyvét olvasgatta, a miért az urak kigúnyolták, de a belépő király nagy dicsérettel illette. Emliti, hogy Miklós püspök szüntelenül unszolta őt, ne mulaszsza el megirni Mátyás király életét. És a róla szóló fejezetet igy zárja be: „Az ő méltóságos és fényes házi köréhez engem a legkedvesebb emlékek kötnek; mert ott mindig nyájasan társalognak, tanulmányoznak, koboz mellett énekelt dalokat hallgatnak, tisztességes tárgyakról beszélgetnek; ellenben a henyélés, tunyaság, időfecsérlés ismeretlen dolog. A szőlőkbe is tudós férfiak társaságában rándul ki a püspök; a Bachusnak szentelt halmokon Minerva és a múzsák örömest időznek.”*
Sírverse szól erről. Pray, Specimen Hierarchiae. I.
XXXI. fejezet.
Tudományosságát és különösen a humanisták modorában irt leveleit nem kevesbé magasztalja egy szigorúbb biráló: Váradi Péter kalocsai érsek. „Levelét – irja neki egy alkalommal válaszában – nagy élvezettel olvastuk; ékesszóló előadása, irályának tisztasága és szabatossága, a hajdankornak rajta átlengő komoly méltósága gyönyörrel töltöttek el. Alig fejezhetjük ki szavakkal azt, hogy atyaságodnak a természettől nyert nemes szellemét a könyvek szorgalmas olvasása, a tudomány művelése és az erény szeretete mennyire megdicsőitették.”
Mig Báthori levelei mind elvesztek, Váradi Péter leveleinek (126 darabból álló) kis gyüjteménye fönmaradt, a mely őt Vitéz Jánossal és Janus Pannoniussal egy szinvonalon álló humanista irónak mutatja be.* A hirneves Beroaldus Fülöp bolognai tanár pedig őt nemcsak a tudomány avatott művelője, hanem a tudomány bőkezű pártfogója gyanánt is dicsőiti az ajánlólevélben, a mit egyik munkája élén hozzá intézett. Elmondja, hogy a tudósokat adományokkal szokta lekötelezni, és Olaszország tudós emberei között alig van egy is, a ki az ő barátságával nem dicsekedik, és a kit ő ékes levelekkel föl nem keres.*
Ez a leveleskönyv több XVI. századbeli kézirati példányban van meg. Kiadta Wagner, Epistolae Petri de Warda. (Pozsony, 1776.)
E sorok irójának Váradi Péter élete czímű értekezése a Századok 1888-ki évfolyamában.
Végre meg kell emlékeznünk Kálmáncsehi Domonkosról, 1474 óta székesfejérvári prépostról, ki fényesen diszitett kéziratok megrendelésében Vitéz Jánossal vetélkedett.*
Négy ilyen kéziratát ismerjük, melyek Zágrábba, Bécsbe és Lambachba kerültek. Kálmáncsehi 1495-ben váradi, 1501-ben erdélyi püspökké lett. De éppen a legfényesebb kéziratán (a lambachin) olvasható feljegyzés kétségtelenné teszi, hogy azt prépost korában készitette. A kézirataira vonatkozó adatokat összeállitotta Bunyitay, A váradi püspökség története, I. 334.

A budai krónika utolsó lapja.
A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának példányából. (Szövegének olvasását l. a kötet végén)
*
Mig ekképen a humanismus rövid életű divatja Magyarország királyi udvaránál és főpapi székhelyein a szellemek fölött ép úgy uralkodott, mint szülőföldjén, Olaszországban: szerényen tartotta bevonulását hazánkba, és itt kezdetben hideg fogadtatásra talált a könyvnyomtatás, mely pedig hivatva volt a szellemi világ állandó vezértényezőjévé válni.
Gutenberg találmányát, a könyveknek szétszedhető betűkkel, sajtó útján előállitását, két évtizeden át meglepő eredménynyel alkalmazták Németországban, átplántálták Franczia- és Olaszországba is; anélkül, hogy arról Magyarországban tudomást vettek volna. Végre 1473 elején Geréb László, budai prépost és alkanczellár, Mátyás király rokona, Velenczéből meghivta Hess András németországi származásu nyomdászt, a ki műhelyét Budán állitotta fel, és a jelzett esztendő junius 5-én fejezte be sajtója első termékének nyomatását. Ez Magyarország története, az úgynevezett budai krónika, mely gömbölyű olasz betűkkel, ivrétű alakban, erős papirosra van nyomtatva. A könyv élén a nyomdász rövid, egyszerű ajánlólevélben háláját tolmácsolja pártfogójának.*
A könyv igen ritka, csak kilencz példányát ismerjük. Újra kiadta 1838-ban Podhraczky József.
Azonban habár azzal kérkedhetünk, hogy a könyvnyomtatás meghonositásában hazánk Angliát, Spanyolországot, Ausztriát, Cseh- és Lengyelországot megelőzte; ezen dicsőségünket elhomályositja az a körülmény, hogy a nyomda munkásságára Magyarország nem bizonyult alkalmas talajnak. A krónikán kivül csak egyetlenegy apró kiadványát ismerjük.* Föltehetjük, hogy több művet nem bocsátott közre és rövid működése Magyarországban csakhamar véget ért.
„Leonardi Aretini opusculum magni Basilii de legendis poeticis.” A 8-adrétű, húsz levélre terjedő munkácska végén a nyomtatás helye: „Bude” és a nyomdász nevének kezdő betűi: „A. H.” olvashatók; de az évszám nincs kitéve.
Ennek a föltünő ténynek legtermészetesebb magyarázata az, hogy Mátyás király Hess vállalatát nem karolta föl, és a könyvnyomtatás iránt általában érdeklődést nem tanúsitott; aminthogy egyebütt is a nyomdák, melyek az irodalmi művek olcsóbb előállitását, gyorsabb és nagyobb mérvü terjesztését tekintették czélnak, csak sok idő mulva voltak képesek a felső körök izlését kielégiteni, a fényes kéziratok előállitásának divatját háttérbe szoritani.
Igy történt, hogy Hess távozása után nyomda felállitására kisérletet senki sem tett, ámbár magyarországi származású nyomdászokkal Olaszország városaiban sűrűn találkozunk.*
Gróf Kemény József, Irodalmi berek 18–21.
Azonban már Mátyás uralkodása alatt Magyarországban is érezték annak szükségét, hogy olyan könyveket, a melyek szélesebb körökben számithattak elterjedésre, sajtó útján sokszoritsanak. 1480-tól kezdve a magyarországi egyházakban használt szertartásos könyvek egész sorozata látott napvilágot Verona, Velencze és Nürnberg sajtóin, 1488-ban pedig két budai könyvkereskedő (Feger Tibold és Ruem György) költségén egy magyar krónika, egyszerre két helyen, Augsburgban és Brünnben jelent meg, mindkét kiadásban számos fametszettel ellátva. Túróczi János a szerzője, illetőleg compilátora. Ugyanis krónikájának Róbert-Károly király haláláig terjedő részét régi krónikákból kölcsönözte; Nagy Lajos uralkodásának történetét pedig János küküllői főesperes és királyi alkanczellár munkájában nyujtja; csak Mária királyné trónraléptével veszi kezébe a történetirói tollat és ezidőtől saját koráig maga beszéli el az eseményeket; Mátyás uralkodásával mindazáltal csak röviden foglalkozik. Irályában és felfogásában a humanista irány befolyásának nyomait nem találjuk. Túróczi a régi iskola hive és „végzárköve – mint Toldi Ferencz jellemzi – a régi magyar történetirás épületének, melyet kedélyes őszinteség, vallásos hit és nemzeti érzelem, a hagyomány, ének s hivatalos kútfők drágaköveiből, egyszerüen minden mesterség nélkül rakott.”*
Túróczi krónikája 1488 óta is több kiadásban jelent meg: 1746-ban Schwandtner Scriptores-ei között, 1890-ben Mátyás Flórián Fontes domestici c. kiadványában.
A humanismus szellemétől hasonlóképen érintetlenül maradtak azok a magyarországi szerzetesek, kik a hittudományi irodalmat művelték s gondolkodásukban és irataik formájában a középkori scholastikus tudományosság hagyományaihoz ragaszkodtak. Közülök legmagasabban emelkedik ki a Temesvári Pelbárt alakja. Életpályájáról csak annyit tudunk, hogy Krakóban tanúlt, Szent-Ferencz rendjébe lépett, 1483-tól fogva Budán mint hitszónok és tanár sok éven át működött s 1504-ben halt meg. De mig élete zajtalanul folyt le, feltünő eseményekben szűkölködött: irodalmi munkásságával korára jelentékeny hatást gyakorolt.

Hess András ajánlólevele Geréb László budai préposthoz az 1473-iki budai krónikában.
A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának példányáról. (Szövegének olvasását l. a kötet végén.)
Nagy vállalatba fogott. Az egyházi esztendő mindazon napjaira, a melyeken a templomban szent beszédet szoktak tartani, minta-prédikácziókat készitett, a melyeket az egyházi szónokok felhasználhassanak. Négy nagy gyüjteményt állitott egybe: a vasárnapokra, ünnepekre, Mária-ünnepekre és nagy bőjtre szóló ilyen beszédekből. A theologiai irodalomban, különösen a szent-atyák munkáiban széleskörű olvasottsággal rendelkezett. Előadását szép hasonlatokkal, találó példákkal élénkiti. Nyugodt, egyszerű, de a szeretet hevétől áthatott lelke bizonyos bájjal veszi körül prédikáczióit. Ő maga mondja, hogy különösen a magyarországi papságra volt tekintettel; és prédikáczióiban magyarországi eseményekre, viszonyokra és szokásokra sűrűn fordulnak elő vonatkozások. De művei egyetemes értékű jelességüknél fogva csakhamar Magyarországon kivül is használatba jutottak, és olyan nagy népszerűségre tettek szert, a milyennel korának egyetlen prédikáczióirója sem dicsekedhetett. Vaskos kötetei, 1498 és 1521 között, Augsburg, Hagenau, Lyon és Strassburg nyomdáiban számos (12–17) kiadást értek. Ugyanezen kitüntetés érte két tudományos theologiai munkáját, melyek közül az egyik a zsoltárok magyarázatát, a másik „A hittudomány arany rózsafűzére” czim alatt a dogmatika vázlatát tartalmazza.

Túróczi krónikája augsburgi kiadásának colophonja.
Olvasása: Serenissimoru(m) hungarie regu(m) chronica be- | ne rebisa ac fidels studio emendata finit fe- | liciter Impressa erhardi catdolt biri solertissimi eximta industria et mira imprimendi | arte, qua nuper benetiis nu(n)c auguste ex- | cellet nominatissimus. Impensis siquidem | Theobaldi Jeger conctuis Budensis Un | no falutifere incarnatio(n)is millesimo q(ua)britt- | quenesimo octogesimo octavo, fertio nonas | Junit. A budapesti egyetemi könyvtár példányáról.
„Szelleme – igy jellemzi őt egyik életirója Szilády Áron – bent a hazában, s ennek határain kivül egyaránt hóditott... Igazi kereszténységi világpolgárság sugárzik könyveiből; de egy perczig sem felejti hazáját, nemzetét, melynek javáért élt és munkálkodott. Irodalmi munkássága századának tüköre. De nemcsak az. Kinek művei nemzete szellemi táplálékául ily mértékben szolgáltak,... annak nemzete gondolkodását, ízlését, észjárását fölfogni, visszatükrözni és irányozni egyaránt erőteljesen képes szelleme nem hamar ellobbanó vezérfáklya gyanánt tekinthető.”*
Szilády Áron, Temesvári Pelbárt élete és munkái. (Budapest, 1880). Egy másik becses monographiát Horváth Cyrill adott ki: Temesvári Pelbárt és beszédei. (Budapest, 1889.)
Temesvári Pelbárt egyik rend- és kortársa, ki magát munkáiban meg nem nevezi, s csak a pesti zárda főnökének mondja, hasonlóképen négy prédikáczió-gyüjteményt szerkesztett, melyet 1498 és 1504 között Hagenauban több izben nyomattak ki.

Mátyás király és Beatrix czimere az augsburgi Túróczi krónikában.
Közepén zárt arany korona alatt két egymáshoz támasztott czímerpajzs elsejének 1. ezüst mezejében zöld hármas halomból kiemelkedő vörös (igy) kettőskereszt, a 2. mezőben az ezüst és vörös pólyák, a 3. vörös mezőben az ezüst cseh oroszlán. a 4. kék mezőben ezüst sziklán a Hunyadiak aranygyűrűt tartó fekete hollója. A második pajzs 1. és 4. kétszer oszlott mezejének első részében a magyar ezüst és vörös pólyák, a 2. részben a kék alapon arany liliomok, a 3. részben ezüst alapon a jeruzsálemi arany kereszt; a 2. és 3. arany mezőben az aragoniai négy függőleges vörös czölöp. Körülöttük 9 kisebb czimerpajzs van körben elhelyezve; jobbfelől alulról kezdve: 1. kék mezőben a galícziai két arany korona, 2. arany mezőben a sziléziai fekete sas, mellén ezüst pánttal; 3. kék mezőben a dalmát arany leopárdfejek; 4. ezüst mezőben a beszterczei vörös oroszlán jobbjában arany koronával; 5. vörös mezőben az ezüst cseh oroszlán; 6. ezüsttel és vörössel kilenczszer szelt mezőben vörös oroszlán; 7. vörös mezőben a lausitzi aranyökör; 9. kék mezőben az ostáblás morva sas; 10. vörös mezőben az osztrák ezüst pólya. A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában őrzött szinezett hártya-példányról.
Mig ők ketten a műveltebb közönség vallásos szükségleteinek kielégitéséről gondoskodtak, egy szintén másik magyar pap, Magyarországi Mihály (Michael de Hungaria) vállalkozott arra, hogy a szegény falusi nép kevéssé művelt papjainak kezébe segédkönyvet adjon. Tizenhárom rövid mintabeszédet (sermones universales) dolgozott ki, oly módon, hogy azokat csekély változtatással bármilyen alkalommal el lehessen mondani. Könyve ezt a különös czimet viseli: „Nyugodtan alhatsz” (Dormi secure), a mi azt akarja jelenteni, hogy segitségével a pap nagy előkészület nélkül teljesitheti szónoki tisztét. Első kiadása 1490-ben látott napvilágot, attól fogva 1611-ig Strassburgban, Deventerben, Kölnben, Párisban még tizenegy kiadást ért.*
Toldy Ferencz, Magyar Irodalomtörténet, II. 40–43.

Túróczi krónikája brünni kiadásának colophonja.
Olvasása: Illustrissimor(um) Hungarie regu(m) chronica In- | clita terre Moravie civitate Brune(n)si lucu- | bratissime impressa finit felicius. Anno sa- | lutius. M. LLLL. lxxxviii. die XX. Martii.
Mig ekként magyar papok az európai hitszónoklati irodalom terén uralkodó állást foglaltak el: a hittudomány más ágainak is voltak magyar művelői, kik a külföldön figyelmet keltettek. Ilyen Magyarországi András (Andreas Pannonius), ki miután ifjú korában Hunyadi János zászlai alatt a törökök ellen vitézűl harczolt, később a szigorú karthauzi szerzetbe lépett, s ennek olaszországi zárdáiban, Ferrarában és Páviában töltötte életét. Három munkája maradt fönn kéziratban. Az egyiket 1467-ben Mátyás király számára irta azon erényekről, melyekkel a fejedelmeknek ékeskedniök illik s a melyek elsajátitására és gyakorlására a távolból serkentette szülőföldje uralkodóját. A másodikat hasonló tartalommal és feladattal Borso ferrarai herczeghez intézte. A harmadik a halálról és a halhatatlanságról, az örök kárhozatról és az örök boldogságról, vallásos elmélkedéseket tartalmaz.*
Ezeket a munkákat közre bocsátotta e sorok irója az Irodalomtörténeti Emlékek I. kötetében. (Budapest, 1886.)
A dominikánus szerzet kitünőségeihez tartozik a kolozsvári származású Csoda Miklós (Nicolaus de Mirabilibus), ki szerzete flórenczi hires főiskolájában hittudományi tanszéket foglalt el. 1489-ben olasz nyelven könyvet irt, melyben a kath. egyház tanitását fejtegeti a lelkiismeretről. Ugyanazon évben nagy feltünést keltett nyilvános vitatkozása, a mit az eredendő bűnről, Salviatis György hires minoritaszerzetessel, Medici Péter tanitójával tartott, s a miről kimeritő tudósitást szerkesztett. Később Magyarországba küldetvén, itt a praedestinatióról szóló munkát dolgozott ki.*
Mind a hármat közzétette Ábel Jenő idézett akadémiai kiadványában.
A magyar eredetű Pálos-rend, a XIII. század második felében történt megalapitásától fogva, a nemzet vallásos és culturai életének jelentékeny tényezője vala. Évkönyvei a XV. század második feléből több tagjáról jegyezik föl, hogy mint egyházi szónokok és hittudományi irók tüntek ki. Ilyenek: az „ékesszóló” névvel jelölt Kelemen (Clemens facundus), Mihály atya (Michael Pannonius), Pozsonyi János, Szegedi Jakab, Szombathelyi Tamás, Tatai Antal. De kéziratban hátrahagyott munkáik, sajnos, egytől-egyig elvesztek.*
Magyar Könyvszemle, 1878. 22.
*
Az a culturai élet, melynek ragyogó megnyilatkozásaival Mátyás uralkodása alatt találkozunk, a téli naphoz hasonlitható, mely fényt és derűt sugároz ki, de nélkűlözi azt a meleget, a mi képes volna a mezőket boritó hóréteget felolvasztani, a természetet új életre szólítani.

Temesvári Pelbárt Pomeriuma 1500 körüli kiadásának czimlapja. A czim olvasása: Pomerium de sanctis. | fratcis Pelbarti ordinis sancti Francisci.
A helyzetet semmi sem jellemzi hívebben, mint az állás, amit a humanismus mozgalmaival szemben a világi elem elfoglalt. Annak nyomát, hogy a világi urak a tudomány és irodalom iránt érdeklődést tanusitottak volna, nem találjuk. Ekkorig egyetlen olyan kézirat sem került elő, a mely világi ur megrendelésére készült és czimerét viseli. Az egyetlen, a kinek külföldi iró könyvet ajánlott, Laki Thuz János volt, s ő is csak azután hogy hazájából kiköltözött és Velenczében telepedett meg, lépett a humanistákkal érintkezésbe.* Az irók között szintén csak egy van, kiről biztosan tudjuk, hogy a világi rendhez tartozott: Túróczi János a krónika-szerkesztő. Ellenben ismeretes, hogy Báthori István az országbiró, Gúthi Ország László és Rozgonyi László, kik Mátyás uralkodásának legutolsó éveiben a zászlós urak sorában a legelőkelőbb helyeket foglalták el, a műveltség oly alacsony fokán állottak, hogy mikor 1491-ben a Miksa római királylyal meginditott békealkudozásban résztvettek, az oklevelet sajátkezüleg aláirni nem voltak képesek. Zápolyai István pedig, Mátyás királynak Sziléziában helytartója, majd Bécs főparancsnoka, mind a latin, mind a német nyelvben annyira járatlan volt, hogy a bécsi egyetem, mely vele Mátyás halála után tárgyalásba bocsátkozott, tolmács közbenjárásával kényszerült élni.*
Gróf Kemény J. id. mű. 14.
„Expers lingve latine allemaniceque”, mondja róla a bécsi egyetem jegyzőkönyve. L. e sorok irójának Magyarországi tanárok és tanulók a bécsi egyetemen cz. értekezését.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages