I. FEJEZET. A törökök terjeszkedése. Az aldunai háboruk.
I. FEJEZET.
A törökök terjeszkedése. Az aldunai háboruk.
A törökök terjeszkedése. Az aldunai háboruk.
Zsigmond nagyhatalmi politikájának hátrányai. A törökök betörései Erdélybe. Havasalföld. II. Manuel görög császár Budán. VII. János. Zsigmond visszatérése a balkáni politikához. Összeköttetései a kisázsiai fejedelmekkel. Bosznia. Tvartkó Szura helyzete jobbra fordul. Velencze cselszövényei. Tvartkó meghódol Zsigmondnak. Dán és Radul oláh vajdák versengései. A magyarok közbelépése. Az 1426-iki havasalföldi téli hadjárat. Ozorai Pípó utolsó diadala és halála. Dán visszahelyezése a fejedelemségbe. A brassai gyűlés. Lázárevics István halála. A szerb várak birtokba vétele. Brankovics György. Galambócz török kézre jut. A szerbiai hadjárat. Galambócz ostroma. Rozgonyiné Szentgyörgyi Czeczilia. A törökök árulása. Szerbia és Bosznia pusztulása. Nándor-Fejérvár. A szörényi bánság. A német lovagrend megtelepitése. Vlad Drakul. Fegyverszünet a törökkel.
Magyar, török és huszita fegyverek a XV. századból.
A Magyar Nemz. Múzeum régiségtárában levű eredeti fegyverek után rajzolta Mühlbeck Károly
Sárkányon lovagló fegyveres vitéz.
VII. Kelemen pápa supplicatioi V. kötetének kezdő betüje a római vatikáni levéltárban.
Fénykép után
SZÁZADOS családi politikának hagyományai s a viszonyok ügyes felhasználása világtörténeti jelentőségre emelték Zsigmond uralkodását s a fényes szerepkör, melyet a magyar király, mint a német birodalom feje, a keresztény hatalmak közt betöltött, Magyarország tekintélyét rendkivüli mértékben növelte a külföld előtt. Első eset volt ez, hogy Szent-István koronájának viselője oly méltóság birtokába jutott, melyet a nemzetközi felfogás magasabbnak tekintett a magyar királyi méltóságnál. A magyar korona nimbusáról tesz bizonyságot, hogy a nyugat-római császárok trónján maga Zsigmond sem feledkezett meg arról, hogy elsősorban Magyarország királya, sem a keresztény világnak nem volt alkalma erről megfeledkezni. Az igazi alapot mindig Magyarország képezte Zsigmond lábai alatt s ez alap szilárdságát annál kevésbbé nélkülözhette, minél bonyolultabbak voltak a kérdések, melyek a római szent birodalom fejétől várták megoldásukat. A magyar országnagyok örömmel fogadták királyuknak a keresztény világ legfényesebb trónjára történt felemeltetését. Ama rendkivüli megpróbáltatások után, melyek az országot Zsigmond uralkodásának első időszakában érték, a magyar király e felmagasztalása új fényt adott a magyar koronának s a régi letünt napok visszatérését igérte a nemzetnek, a midőn nemcsak a szomszédos hatalmak között vitt vezérszerepet, de egész Európa politikájában képes volt éreztetetni befolyásának hatalmát.
Nem a király intentioin mult, hogy ezek a várakozások nem mentek teljesedésbe, s az uralkodása alatt fellépő nagy világtörténeti kérdések, az egyházszakadás és az ennek csiráiból nagy társadalmi forradalommá sarjadzó huszitizmus minden más kérdésről elvonták figyelmét. Bárha Zsigmond minden tettében felismerhető az igyekezet, hogy kötelességének, mint magyar király és mint a birodalom feje, egyaránt megfeleljen, a helyzet kényszerü kifolyása volt, hogy a magyar érdekeknek háttérbe kellett szorulni a nagy nemzetközi kérdések elől, melyekben a sors őt tette biróvá.
Egyike a helyzet legkárosabb következményeinek az volt, hogy a király nem használhatta fel a kedvező alkalmat a törökök hatalmának megtörésére, mikor a mongolok által porig megalázott ozmán birodalmat a trónkövetelők által támasztott belháboruk a felbomlás szélére sodorták. Ha valaha, most lett volna ideje a veszélyes ellenséget megsemmisiteni vagy legalább a Balkán hegység vonalánál megállitani terjeszkedésében. De a testvérharczban eltöltött évek alatt Zsigmond épen kezdetén állott világ politikájának, s a buzgalom, melylyel új feladatai megoldásához fogott, elég időt hagyott a török birodalomnak, hogy a külső és belső csapások által ütött sebeket begyógyítsa s erejét visszanyerje. A veszély, melyet a törökök terjeszkedése Magyarországra magában rejtett, megujult és mind komolyabban fenyegette hazánk békéjét. Mikor I. Mohamed 1421-ben meghalt, egy katonailag szervezett, erős birodalmat hagyott örökségül fiára, II. Murádra, melynek határait immár csak a bomladozó félben levő, félig leigázott aldunai fejedelemségek választották el hazánktól.*
V. ö. Salamon, Magyarország a török hóditás korában. 2. kiadás. 15. 16.
Mikor Zsigmond a cseh trón elfoglalására indult, fegyverszünetet kötött Mohamed szultánnal s azt utódjával is megujitotta. De a törököket ez nem akadályozta meg hóditásaikban; 1421-ben, kevéssel Murád szultán trónra lépte után, nagy sereg tört be Havasalföldön át Erdélybe, a Bárczaságot végig pusztitotta és Brassót ostrommal bevette; a város lakosai a fellegvárba menekültek s onnan nézték házaik, javaik pusztulását.* Ezek a betörések a következő években ismétlődtek, kiindulási pontjuk Jerkői (a mai Gyurgyevó) vára volt Havasalföldön a Duna balpartján, melyet a törökök azért épitettek, hogy belőle Havasalföld és Moldva vajdáit szemmel tarthassák.
Fejér, Codex Dipl. X/VI. 375. Gr. Teleki cs. oklt. I. 446.
Míg Zsigmond az ország java erejével a cseh földön a husziták ellen harczolt, a fenyegetett részek maguk gondoskodtak védelmükről. A betörések sürü ismétlődése azonban meggyőzte a kormányt arról, hogy az alvidék nyugalmát csak is úgy lehet visszaszerezni, ha a törököket sikerül Havasalföldön szerzett positiójukból kiszoritani. A csehországi hadjáratban beállott lanyhaságot annak kell tulajdonitanunk, hogy Zsigmond és az ország figyelmét hovatovább a török ellen való védekezés kérdése vette igénybe. Zsigmond 1423 tavaszán visszahivta a cseh és morva földön táborozó hadainak nagy részét és Ozorai Pipó vezérlete alatt nagy sereget küldött Havasalföldre, mely az ősz kezdetén Bulgária határán jelentékeny győzelmet vivott ki a törökök felett.*
A háboru idejét a fenmaradt perhalasztásokból (1423. május 29. Gyulafejérvár kápt. Május 23. Leleszi konvent) tudjuk megállapitani. Ragusa városa október 25-én kelt levelében tesz emlitést a győzelem felől; értesülései szerint a törökök serege 15,000 emberből állott. Ragusai oklt. 291.
Mánuel görög császár.
Egykorú miniature a Louvre gyüjteményében.
Fénykép után.
Ez új reményeket támasztott a Balkán szorongatott népeiben. Mánuel, az agg görög császár Budára ment és személyes találkozásban kérte Zsigmond segitségét Konstantinápoly védelmére, melynek falai alól az ostromló sereget, a megelőző év nyarán, csak a szorongatott lakosság csodával határos, végső erőfeszitése volt képes visszaszoritani. A görög császár két hónapig időzött a magyar udvarnál. Zsigmondban soha sem hiányzott a vállalkozási kedv a török ellen inditandó nagy nemzetközi actióra; de az általános európai helyzet nem volt ilyesmire alkalmas. A huszita háboruk idején a birodalomtól semmi segitségre sem számithatott; s Velenczével való ellenséges viszonya, melyet a folytonos béketárgyalások nem voltak képesek megszüntetni, kizárta annak lehetőségét, hogy a Középtenger e nagyhatalmasságával egyetértve igyekezzék a görög császárságot a végpusztulástól megmenteni. Mánuel üres biztatással tért vissza hazájába. Kevéssel utóbb bekövetkezett halála után fia, VII. János császár szintén Zsigmondtól remélte trónja védelmét, de ő is hiába járt Budán, és midőn 1424 nyarán Murád szultán békekövetséget küldött Budára, a magyar kormány elfogadta a felajánlott fegyerszünetet.
A törökök békeigéretei azonban rég elvesztették hitelüket és úgy látszik, a fegyverszünet csak arra szolgált, hogy elég időt adjon a magyar kormánynak a támadó háború előkészitésére, mely elől immár nem sokáig lehet kitérnie. Zsigmond nagy reményeket fűzött a hadviselés meginditásához. Az európai helyzet sulyos bonyodalmai miatt nyugatról nem remélve támaszt, újult erővel vetette magát ismét ahoz a régi, természetes politikához, mely a Balkán-félsziget államainak szövetségében kereste a legbiztosabb védbástyát a törökök támadásai ellen. Sőt egy lépéssel tovább ment. Igazi eredeti ötlettel, melyen majdnem lehetetlen kalandos észjárását fel nem ismernünk, az ozman uralom háta mögé nyult, és a kis-ázsiai tartományok elégedetlen, függetlenségre vágyó fejedelmeit igyekezett a szultán ellen fegyverbe szólitani. Az ösztönzést erre valószinüleg a görög császártól kapta, a kinek az uralkodóház tagjai közt folyó versengések s az ázsiai tartományok élén álló fejedelmek függetlenségi törekvéseinek támogatása hagyományos politikáját képezte. Szaraczén Miklós, a ki a nikápolyi ütközet után 12 évet töltött a törökök fogságában s nyelvüket ez alatt jól elsajátithatta, s a török származásu Török Józsa, ki nemrég került Zsigmond udvarába s itt a keresztséget felvéve, a király udvari katonái közé állott, ez időtájt járták be Zsigmond megbizásából a kis-ázsiai török tartományok kormányzóit, és a szultán fenhatósága alatt álló török és tatár népek fejedelmeit. Szaraczén Miklós Mezopotámia helytartóját, Török Józsa pedig az abordai tatárok urát kereste fel, Zsigmond nevében szövetkezésre szólitva fel őket Murád ellen.* A követek biztató válaszszal tértek vissza. S ha tényleges eredményre a sajátszerü ötlet nem is vezetett, bizonyos összefüggést Zsigmond kisérlete és a karamáni lázadás terjedése között eltagadni nem lehet.
Küldetésük kedvező eredményeért Zsigmond 1428 február 16-án Krisztalócz birtokával jutalmazza meg őket, (Fejér, Cod. Dipl. X/VI. 916.) és igy talán nem csalódom, ha Török Józsát azonosnak tartom azzal a Kristalóczi Tarkasis Józsával, a ki 1431-ben Zsigmondtól czímeres levelet kapott. V. ö. Turul, 1884. 156.
Nagyobb reményekkel kecsegtetett a balkán-félszigeti politika megujitása. Boszniában a törökök az utolsó időben tért vesztettek; Izsák bég magyarországi hadjárata után, mely a vitéz katonának életébe került, Vrboszna ismét bosnyák kézre jutott. Véget értek a zavarok is, melyek Osztojics István és országa nagyjai, főleg Hranics Sandalj között folyton dultak. Osztojics István 1421-ben eltünt a történelem szinpadáról és a bosnyák főurak Tvartkó Szurával kiegyezve, 1421 szeptemberben megkoronázták a királyi koronával, mely 1404 óta vetélytársai, Osztoja és Osztojics István kezei között volt. Tvartkó nem számithatva támogatásra a husziták ellen harczoló Zsigmondtól, a visszanyert királyságban eleinte a velenczeiek segitségével remélte magát megszilárdithatni, s 1423 február 6-án szövetségre lépett vele. E szövetség éle közvetve Magyarország ellen volt irányozva. Velencze ugyanis évek óta leste az alkalmat, hogy Clissa és Almissa várát Nelipics Jánostól megszerezze; a magyar-barát Nelipicsnek e két vára volt a magyar érdekek utolsó bástyája az adriai tenger partján, s Velencze nem látta biztosnak uralmát Spalato s a szigetek felett, míg azokat nem sikerül hatalmába keriteni. A folytonos harczban, mely közte és Nelipics között e miatt folyt, Tvartkót a signoria maga hivta fel a szövetkezésre Nelipics ellen, megigérve a bosnya királynak, hogy ennek birtokaiból csak e két várat tartja meg, a többit kész Boszniának átengedni.* Mielőtt azonban Tvartkó a háborut meginditotta volna, egy ujabb vetélytársa Radivoj, Osztoja király törvénytelen fia, török sereget hozott nyakára. A fenyegető veszély ellen a bosnya király kénytelen volt ujból Magyarország oltalmához folyamodni. Cillei Hermannt kérte fel közvetitőül, kinek anyja a nagy Tvartkó király leánya volt. A kibékülés Tvartkó Szura és Zsigmond között 1425 augusztus elején létre is jött, s a bosnya király személyes találkozásban készült Zsigmond barátságát országa számára biztositani.*
Tvartkó összeköttetésére Velenczével a Mon. Slav. Merid. XXI. kötetének adatain kivül l. Ragusai oklt. 290. 292. 293. 296.
A velenczeiek aug. 9-én értesülnek erről Sandalj tudósitásából. Klaić, id. m. 344. V. ö. Ragusai oklt. 310.
Brassó.
Természet után rajzolta Cserna Károly
A halálos ellenség gyors terjeszkedése a dunai fejedelemségeket is közelebb hozta Magyarországhoz. A törökök elüzték Dán havasalföldi vajdát fejedelmi székéből és velük szövetségben álló öcscsét, Praznaglava Radult ültették helyébe. Zsigmondnak jó alkalom volt ez, hogy megujitsa a hűbéri kapcsot Magyarország és Havasalföld között. Egyszerre két oldalról inditotta meg seregét Dán védelmére; 1425. év nyarán Ozorai Pípó a Duna mentén, Csáki Miklós erdélyi vajda az erdélyi nemességgel a havasokon át nyomúlt be Oláhországba; ő maga szintén táborba szállott és augusztus 16-án Orsovánál állott hadaival. S bár a husziták ujabb sikerei nem sokára a harcztér elhagyására kényszeritették, a magyar haderő jelentékeny része a határszélen maradt és apró csatározásokkal igyekezett az ellenség hadi erejét kifárasztani. 1426 őszén Zsigmond ujult erővel indult a háború folytatására. Az országnagyok, egyházi és világi főrendek majdnem teljes számban hozták bandériumaikat a király táborába; Pálóczi György esztergomi érsek, a nádor, az országbiró, a zászlósurak nagy része, négy püspök s a hadviselő főnemesség legtekintélyesebb alakjai személyesen kisérték Zsigmondot az erdélyi határra.* Utközben Lippán szeptember elején tanácsot tartva a főurakkal, elhatározta, hogy ezer oláh katonát, köztük 100 lovast lát el az ország költségén zsolddal Dán vajda védelmére és az erdélyi részekben általános felkelést hirdetett, meghagyva a nemességnek, a székelyek és szászok csapatainak, hogy haladéktalanul nyomuljanak be Havasalföldre.* Ugyanekkor Ozorai Pipó a szerb határ felől állott szemben a törökkel és Galambócznál fényes győzelmet vivott ki felettük, – az utolsót harczi sikerei hosszú sorozatában, mert a jeles hadvezér kevéssel hadi vállalata után befejezte életét.*
Ezek neveit 1427 február 1-én kelt oklevele sorolja el, melyben Borbála királyné vagyoni viszonyainak szabályozásával foglalkozik. Bécsi áll. ltár.
Szept. 5-én kelt rendeletét Szeben város tanácsához közli Szendre János, Hadtört. közlemények, 1888. 165.
V. ö. Huber. id. m. II. 131.
Az újévet Zsigmond Brassóban töltötte és január 24-én Rosnyóról inditotta utnak főurai banderiumát az oláh földön harczoló csapatai támogatására. A sereg vezérei Maróti János, Blagai és Berzeviczi Pohárnok István voltak; velük ment János portugal király ifjabb fia, Péter herczeg, a ki már hosszabb időt töltött Zsigmond udvarában. Zsigmond nagy reményeket kötött a hadjárathoz; hadvezérei azzal biztatták, hogy Oláhországban rendet csinálva, átkelnek a Dunán és egész a tengerig visszaszoritják a törököket. Fegyvereiket csakugyan szerencse kisérte, Radult s török segédcsapatait megverték és Dán vajdát visszahelyezték tartománya birtokába.*
Fejér, Codex Dipl. X/VI. 872. E hadjáratra vonatkozólag l. 1426 május 8. oklev. Csáki Miklós részére a gr. Csákyak ltárában; 1427 január 2. perhalasztás Perényi Péter részére a leleszi kv. ltárában. 1427 június 6. adlev. a Gersei Petőfiek részére a gr Batthyány cs. lajtafalusi ltárában. Fejér, Codex Dipl. X/VI. 607. 807. 854. 886. 905. 906. X/VII. 676. 1424 július 7-iki adlev. a Gr. Blagai cs. okltárában, és Rozgonyi István 1427 január 25-én kelt igen érdekes levele a Gr. Zichy cs. Okmt. készülőben levő VIII. kötetében, melyet Kammerer Ernő szerkesztő szives készséggel bocsátott rendelkezésemre.
Rosnyó fellegvára.
Természet után rajzolta Cserna Károly
Zsigmond ezalatt Erdélyben ez országrész ügyeinek elintézésévek foglalkozott. Márczius havában Brassóban a főurakkal és nemességgel gyülést tartva, egyéb intézkedések mellett szigorú rendeletet adott ki a katonasság kihágásainak meggátlására, és hogy az ország lakosait az átvonuló sereg élelmezésével járó kellemetlenségektől megkimélje, megállapitotta az élelmi szerek árát s a kárpótlás nagyságát, mely azokért a lakosságot megilleti.* A gyülés után átkelt a törcsvári szoroson és Kimpolungnál (akkor magyarul Hosszúmezőnek nevezték e helyet) tábort ütött. De már nehány hét mulva visszatért és a Bárczaságban várta be a nyár elejét. Júliusban ismét utban volt a harcztér felé, midőn értesitést kapott a felől, hogy Lázárevics István, az agg szerb despota július 18-án meghalt. Zsigmond az előző év őszén a hűbéres szerb fejedelemmel új szerződésre lépett, melyben Lázárevics késznek nyilatkozott Szerbiának a magyar határon fekvő várait, köztük Nándor-Fejérvárt, továbbá Mácsót és Szokol várát, melyek nemrég úgy is magyar birtokokat képeztek, Magyarországnak átengedni, ha Zsigmond beleegyezik abba, hogy a fejedelemség halála után nővérének fiára, Brankovics Györgyre szálljon és megigéri, hogy őt a törökök támadásai ellen teljes erejével megoltalmazza. A szerződésben Zsigmond Brankovics Györgyöt a magyar országnagyok sorába emelte; viszont kimondatott, hogy az esetre, ha Brankovics fi-utódok nélkül hal meg, Szerbia a magyar király tulajdonába megy át.* E szerződést, hosszú időn át folytatott politika eredményét, érvényesitendő, Zsigmond Nándor-Fejérvárra ment és a magyar délvidék e fontos őrhelyét birtokba vette. Ez azonban nem ment egészen simán. Brankovics megbizhatatlan politikai jelleme mindjárt az első összeköttetésnél nagy csalódást hozott Zsigmondra. Az új fejedelem szeretett volna kibuvni a szerződés terhe alól és Zsigmondnak fegyveres erejéhez kellett folyamodni, hogy őt az elvállalt kötelesség teljesitésére szoritsa.* Midőn a többi vár átadására került a sor, Galambóczot a Duna jobb partján, mely alatt már nem egyszer folyt magyar vér, várnagya az elhunyt fejedelemmel fennálló zálogos szerződés alapján vonakodott kiadni kezéből. Zsigmond nem akarta az általa kért váltságdijat megfizetni, mire a várnagy Murád szultánhoz fordult s a várat a Szerbiába betört török csapatok kezére játszotta.*
Kovachich, Supplementum ad Vestigia Comitiorum, I. 328. Magyar forditásban közli Kőszeghy Sándor, Hadtört. közlemények, 1892. 507.
Fejér, id. m. X/VI. 809. V. ö. Pesty Frigyes, Brankovics György rácz despota birtokviszonyai, id. h. 4–6.
V. ö. Fejér, id. h. 853. Ragusai oklt. 328.
Pesty, id. m. 8. V. ö. Ragusai oklt. 327.
A galambóczi vár romjai.
Természet után rajzolta Székely Árpád
A Szerbiában táborozó magyar haderőnek a török betörése ellen már e télen kemény küzdelmet kellett folytatnia.* A következő év tavaszán Zsigmond nagy sereggel jelent meg Galambócz alatt;* a várral szemközt, a Duna balpartján még a tél folyamán új erős vár emelkedett: Szent-László vára, melynek falai hivatva voltak a magyar sereg működésének kiindulási pontjául szolgálni. A hadjáratban idegenek is vettek részt. Vitold nagyfejedelem Grabovi Cserni Szávának, a Szepesség kapitányának vezérlete alatt jelentékeny hadi erőt küldött Zsigmond segitségére. Dán oláh vajda 6000 fegyverest hozott a vár alá, melynek sorsa az ő szomszédos fejedelemségére oly nagy jelentőséggel birt. Csak Brankovics segédcsapatai maradtak el, a bizalmatlanság jeléül, mely a magyar királyt és az új despotát egymástól elválasztotta.
L. Zala vm. oklt. II. 464.
Hadjárata költségeire május 1-én 14,000 frtot vett fel Kalnik (Kemlek) várára János zágrábi püspöktől. Fejér, id. h. 924.
Az ostrom május havában vette kezdetét. A magyar sereg a szárazföldön körülzárolta a várat, a Dunáról pedig a királyi hajóhad támogatta az ostromlók mozdulatait. A törökök a vár falairól s a Dunán hajóikról vitézül védték magukat. Az ostromban részt vett Rozgonyi Istvánné, Szentgyörgyi Czeczilia is, a ki hajóra szállva, mozsaraiból s vetőgépeiből nagy pusztitást okozott a törökök hadihajói között, mialatt férje a szerb partról sajátkezüleg irányitotta ágyuit a vár tornyai ellen. Átellenből, Szent-László vára bástyáiról, a lengyel és litván csapatok bombázták a falakat. Ádáz küzdelem fejlődött ki a hadakozó felek között, melynek folyamán Perényi Miklós két izben tett végrendeletet földi javairól.* A magyar seregek már abban reménykedtek, hogy az őrség csak rövid ideig tarthatja magát a vár megrongált falai között. Épen döntő rohamra készültek, midőn Murád szultán május végén óriási sereggel megérkezett a vár felszabaditására. A török hadi erő oly nagy tulsulyban volt az ostromlók felett, hogy Zsigmond ütközet helyett tanácsosabbnak látta fegyverszünetre lépni a szultánnal, szabad elvonulást kötve ki egész serege részére. A törökök azonban nem tartották meg igéretüket. Mialatt a királyi hajóhad a magyar partra átszállitja az elvonuló sereget, a visszamaradtakat megrohanták s nagy vérengzést vittek véghez soraikban. Zsigmondot az árulás még a szerb parton érte. Rozgonyi Istvánnak alig volt ideje őt csolnakra szállitani; a bátor vezér maga a nagy zavarban a Dunába esett s csak emberei ügyességének köszönhette kiszabadulását. A visszavonulást Cserni Száva fedezte ágyuival; ő maga csapataival odaveszett, de a magyarok aránylag kevés veszteséggel hagyták oda a harczmezőt.*
Május 27-én és június 29-én. Bécsi udvari kamara, Nádasdy-iratok.
Zsigmond 1430 márczius 9-én és 1435 ápril 4-én kelt adománylevelei Rozgonyi Istvánné részére. Fejér, Codex Dipl. X/VII. 628. 773. Ez adomány megujitása Rozgonyi István részére id. m. XI. 150. V. ö. Kuppelwieser, id. m. 39–41. A lengyel-litván segédhadak szereplését l. Caronál, id. m. III. 607.
A galambóczi ütközet szinhelye.
Rajzolta Székely Árpád
A kudarcz Zsigmond egész keleti politikájának eredményét pusztulással fenyegette. Murád seregei Szerbiát elpusztitották. Brankovics György a magyar fenhatóság megtagadásával és évi adó fizetésével vásárolta meg országa nyugalmát. A török seregek ezután Boszniát támadták meg. Tvartkó, ki csak az imént tette meg Cillei Hermann grófot a bosnyák trón örökösévé,* maga részére sem tudta országát megvédeni és kénytelen volt több várost átengedni a szultánnak. Zsigmondnak most összes igyekezete oda irányult, hogy a szörényi bánságot és a Szerbiától átvett várakat megerősitse s bennük biztos védelmi lánczolattal lássa el az ország déli határát. Nándor-Fejérvár kapitányává a ragusai származású Tallóczi Matkót nevezte ki és nagy áldozatokat hozott e fontos végvár megerősitésére. A szörényi bánság védelmére pedig a német lovagrend vitézeit telepitette le, kiket fogadalmuk, hogy a pogányok ellen a vallást megvédjék, szigorú katonai szervezetük és a rendelkezésükre álló kulturalis eszközök kiválóan alkalmasokká tettek arra, hogy az elhagyott országrészt a civilisatio számára megmentsék. Régi terve ment ez által teljesedésbe; már 1426-ban megkezdte ez ügyben tárgyalásait Ruszdorf Pál nagymesterrel. Neumark örökös átengedése fejében a nagymester reá állott Zsigmond óhajtására és 1429 május havában hét lovagot küldött Redwitz Miklós vezetése alatt az országba. Ezek a szükséges kellékekkel ellátva, beültek Szörény várába. Zsigmond megigérte nekik, hogy mindent el fog követni gyámolitásukra, kieszközölte, hogy a lovagrend Magyarországon külön tartományi szervezetet nyert, s első nagymesterét Redwitz Miklóst a szörényi báni tiszttel felruházva, a főrendek sorába emelte.*
1427 szept. 2-án kelt oklevele Fejérnél, Codex Dipl. X/VI. 900.
V. ö. Pesty Frigyes. A szörényi bánság története. I. 37–39. Fejér, Codex Dipl. X/VII. 100.
)
Zsigmond adománylevele Rozgonyi Czeczilia részére.
(Az aláirásban a kelet hibásan tétetett 1431 márczius 8-ára). Az 1430 márczius 9-ikén kelt oklevél eredetije hártyán, a szöveg alatt pecsét nyomaival, az országos levéltárban.
A szöveget átirta és forditotta Dr. Dézsi Lajos
)
A nagyremények között megindult hadjáratnak ennyi volt a positiv eredménye. Zsigmond 1430-ban elhagyta az országot. Alig távozott, Havasalföldön ismét megujultak a zavarok; Mircse fia Vlad, Zsigmond egykori foglya, a ki Budáról megszökve, az utolsó éveket a görög császár testőrségében töltötte, 1430-ban atyja trónjának elfoglalására indult, pártot szerzett magának és Dán vajdát a fejedelemségtől megfosztva lefejeztette. Vlad fellépésére a törökök ujból betörtek, hogy Radult helyezzék a megürült fejedelmi székbe. Vlad a magyar királytól remélt segitséget és 1431-ben Nürnbergbe ment Zsigmondhoz, ki őt kegyesen fogadta, feldiszitette a sárkányrenddel és magyar csapatokat rendelt segitségére.* A háboruban Radul életét veszitette, de a magyar ügy ezzel semmit sem nyert, mivel az álnok Vlad – kegyetlenségéről Drakulnak is nevezték alattvalói – most már maga részére kérte a szultán pártfogását, hathatósabbnak ismerve azt a magyar király segitségénél. Zsigmond figyelme ekkor már ismét a nemzetközi kérdések felé fordult. A szultán békekövetei barátságos fogadtatásra találtak Nürnbergben és Zsigmond, mielőtt koronázási utjára indult volna, örömmel használta fel az alkalmat, hogy a fegyverszünet megkötésével legalább egyidőre biztositsa országa nyugalmát.
V. ö. Windeck, id. kiad. 316.
Redwitz Miklós szörényi bán ezüst pénze.
Előlapján koronás pajzsban Johannita-kereszt, a német lovagrend czimere; a hátsó lapon álló alak, mely hihetőleg Redwitzet ábrázolja, jobbjában buzogánynyal. A pénzverési jegyek megfejthetetlenek.
A Magyar Nemz. Múzeum régiségtárának eredeti példányáról
