IV. FEJEZET. Zsigmond császár utolsó évei.
IV. FEJEZET.
Zsigmond császár utolsó évei.
Zsigmond császár utolsó évei.
Zsigmond családi politikája. Az ahhoz fűzött remények. Csalódások. A cseh koronának hozott áldozatok. A végleges kibékülés akadályai. A prágai országgyülés feltételei. Zsigmond és Albert Brünnben. A székes-fejérvári értekezlet. Az iglaui gyülés. Zsigmond bevonul Prágába és átveszi a kormányt. A kibékülés ára. A huszitizmus Magyarországon. Magyar tanulók a prágai egyetemen. A délvidék vallási viszonyai. A bogomilok. Huszita templomok. Marchia Jakab. A térités a Szerémségben. A kameniczi husziták Moldvába menekültek. Marchia müködése a váradi, erdélyi, csanádi és pécsi egyházmegyékben. A magyar husziták Moldvában. A huszita biblia. A huszitizmus hatása a népre. Az erdélyi jobbágyság lázadása. Az erdélyi három nemzet unioja. Zsigmond helyzete Csehországban. A görög egyház uniójának kérdése. Jelentősége hazánkra. A budai zsinat terve. A törökök Szendrőt ostromolják. A forradalmi hangulat terjedése Csehországban. Zsigmond megbetegedése. A trónöröklés kérdése. III. Ulászló lengyel király. Házassági terv Zsigmond unokái és a Jagellók között. Összeesküvés. Borbála árulása. Zsigmond végintézkedései. Halála.
Egy félszázad folyt le azóta, hogy Zsigmond a magyar történelemben vezető alakként föllépett. A trónkereső ifjú, a ki akkor bátor és merész föllépésével oly gyorsan el tudta érni czélját, élte alkonyán három birodalom koronájának birtokában tekinthetett vissza mozgalmas pályafutására. E hoszszú időszak lefolyása alatt sok tekintetben teljesítetlenűl hagyta a személyéhez fűzött várakozásokat, sokban megczáfolta az uralkodási képessége iránt támadt aggodalmakat: egyben hű maradt magához. Azt a családi politikát, a melyet bátyjával együtt örökölt atyjától, IV. Károly császártól, s melynek folytatására bátyja, Venczel képtelennek bizonyult, szivós következetességgel hajtotta végre. De ebben az irányban elért eredményeit nem tekinthetjük igazi sikereknek. Azok a remények, melyeket a német birodalom és a cseh királyság megszerzéséhez fűzött, s melyekben a magyar nemzet is osztozott, sem reá, sem a nemzetre nézve nem valósultak teljes mértékben.
)
Zsigmond arany és ezüstpénzei.
1. Arany forint. Előlapján Szent-László álló alakja M–A pénzverési jegygyel és S • LADISLAVS • REX körirattál. A hátsó lapon négyelt pajzs 1. és 4. mezejében a magyar csíkok, a 3. és 4. mezőben a luxemburgi (brandenburgi) sas. Körirata: † SIGISMVNDI •D(ei) • G(ratia) • R(egis) • VNGAR(ie) • 2. Arany forint. Előlapján rózsákkal és pontokkal diszitett keretben a kettős kereszt; a hátsó lapon háromszögű pajzsban a magyar csíkok, SIGISMVNDI RE(gis) ROMANORV(m) körirattal. 3. Ezüst denár. Előlapján a kettős kereszt, K–B pénzverési jegygyel és MON(eta) • SIGISMVNDI körirattal; a hátsólapon a magyar csíkok s felirat folytatása: † REGIS VNGARIE ET • C(etera) • 4. Ezüst denár. Az előbbitől csak a C–I pénzverési jegyben külömbözik. 5. Ezüst quarting. Előlapján négyelt pajzsban a magyar csíkok és a cseh oroszlán; V–R pénzverési jegygyel; a hátsó lapon kereszt, szárai között négy koronával. 6. Ezüst denár. Előlapján kettős kereszt, N pénzverési jegygyel és MON(eta) SIGISMVNDI körirattal; a hátsó lapon négyelt pajzsban magyar csíkok és a luxemburgi sas, a pajzs felett M betű és a felirat folytatása: † REGIS VNGARIE ETC(etera). 7. Ezüst denár. Az előbbitől csak a pénzverési jegyek hiányában külömbözik. 8. Ezüst quarting, Előlapján liliomos nyilt korona, a hátsó lapon kettős kereszt, C–V pénzverési jegyekkel.
A Magyar Nemz. Múzeum régiségtárának eredeti példányairól
Zsigmond tekintélyének emelkedését várta e koronák egyesítésétől. Magyarország hű és erős szövetségesekre számított a kelet felől növekvő veszélylyel szemben. De a két egyetemes zsinat, fejedelmi fényes gyülekezetek s nemzetközi békecongressusok nem elégíthették ki Zsigmond dicsvágyát akkor, midőn a német birodalom zilált belügyei úgyszólván teljesen kizárták a lehetőséget uralkodói hatalmának érvényesítésére. A magyar ügyekre pedig határozottan káros befolyással volt, hogy a király idejét az egyház, a birodalom bonyolódott kérdéseinek megoldására kényszerült fordítani akkor, midőn a török elleni védelem kérdésében a nemzettel karöltve minden erejére lett volna szüksége. Az a remény, hogy a német birodalom támogatni fogja a magyar nemzetet ebben a nagy föladatában, a magyar és német birodalmak personális uniójának ez az alapgondolata, a mely magyar szempontból egyedül tüntette föl ez egyesülést jogos színben, hiú ábrándnak bizonyult be azokkal a nagy feladatokkal szemben, a miket a német birodalmi rendeknek a maguk érdekében kellett megoldani, mielőtt a magyar érdekek támogatására gondolhattak volna.
A cseh korona követelte Zsigmondtól a legtöbb áldozatot: a huszitizmus kérdése, mely azzal kapcsolatban vált Zsigmond országai belügyévé, képezte a legnagyobb akadályát annak, hogy kelet felé érvényesíthesse az országok szövetkezésében rejlő nagy morális és anyagi erőt. Tizenöt évi küzdelem után a cseh királyság még mindig alig volt több Zsigmondra nézve üres czímnél. Ugyanannyi év telt el folytonos, megszakítás nélküli csatazajban, a míg a huszitizmus kérdését a békés megoldás útjára lehetett terelni. És hatvannyolcz év súlyával vállain, a magyar királynak minden igyekezetét arra kellett fordítania, hogy a huszitákkal kibékülve, a cseh trónt végre tényleg birtokába vehesse.
A compactatumok megállapítása és a cseh nemesség győzelme a táboriták fölött véget vetett a huszitizmus világfelforgató törekvéseinek és hazai határok közé szorította a tüzet, mely Európa észak-keletén az egész társadalmat lángba készült borítani. De a teljes kibékülésnek még igen sok akadály állott útjában, s ezek között legnagyobb volt az az idegenkedés, melyet a cseh nemzet Zsigmond iránt táplált. A Luxemburg ház, melynek emelkedéséhez Csehország történetének legfényesebb emlékei fűződnek, Venczel király szerencsétlen uralkodása alatt nimbusát a cseh hazafiak szemében teljesen elvesztette s a körülmények, melyek között az utolsó Luxemburg atyai örökségének elfoglalására föllépett, nem voltak alkalmasak annak visszaállitására. Az új hit hívei ellenségüket voltak kénytelenek benne fölismerni, az egész cseh nemzet, a nemesség és a nép idegent láttak benne. Mikor a vallási és társadalmi forradalom szünőfélben volt s az idő elérkezett a törvényes rend helyreállítására, a prágai országgyűlés 1435 február 14-én tizennégy pontban állapította meg a föltételeket, melyekhez királylyá való elismerését köti. Különös féltékenységgel igyekezett ezekben biztosítani a nemzet kizárólagos jogát a kormányzásban való részvételhez, a vallási kérdésekben pedig oly engedményeket követelt, melyek meszszire túlhaladták a compactatumok által kijelölt határokat. Zsigmond azonban nem csinált nehézségeket s miután követei által sikerült a baseli zsinatot engedékenységre hangolni a csehek újabb követelései iránt, június vége felé vejével, Alberttel, Brünnbe ment s az oda érkező cseh követség előtt késznek nyilatkozott a capitulatiók elfogadására. Ezt az igéretet Schlick Gáspár, a birodalmi kanczellár, a szeptember 21-én Prágába összehívott országgyűlés előtt megújította. A kelyhesek és a táboriták között újból kitört villongások és a baseli zsinat vonakodása, hogy az egyházi javak kérdésében a husziták kivánságát teljesitse, megakasztották a további tárgyalásokat. Zsigmond ismét eredmény nélkül tért haza s a tél elején az újból föléledt táboriták egy csapata betört az országba és Nagy-Szombatot ostromolta.*
1435 decz. 17-én irja a pozsonyi tanács, hogy Zsigmond Székes-Fejérváron van és Nagy-Szombat felszabaditására 600 lovast küldött. Sopron vs. ltára.
A differentiák kiegyenlítését a csehek az 1436 január havára hirdetett székesfehérvári értekezletre halasztották. Követeik pontosan meg is jelentek a magyar koronázó városban; a baseli zsinat is elküldte meghatalmazottjait, ezúttal már engedékenyebb utasitásokkal látva el őket. A kiegyezésnek ennélfogva semmi sem állotta többé útját. Január 6-án Zsigmond a prágai compactatumokat irásba foglalta és megerősítette s a következő napokon kiállított okleveleiben kötelezte magát a csehek és a zsinat között létrejött egyezség megtartására; a kelyheseknek megengedte, hogy prágai érseküket és két püspöküket szabadon válaszszák, s általános amnestiát adott az egész cseh és morva nemzetnek. A pápa márczius 11-én megerősítette a székesfehérvári határozatokat. Zsigmond erre Albert kiséretében június elején elindult Csehország kormányának átvételére. Iglauban, a morva határon, a még mindig bizalmatlan cseh rendek követeket küldtek eléje, kiknek kivánságára úgy ő, mint Albert június 12-én esküvel újitották meg a föltételek megtartására tett igéretüket. Július 5-én a zsinat követei föloldták a cseh és morva nemzetet a reájuk kimondott egyházi átok alól. Augusztus 23-án Zsigmond ünnepélyesen bevonult Prágába s a nemesség, a városok, az egyház a prágai ó-város piaczán letették kezeibe a hódolati esküt.*
Palaczky, Gesch. Böhmens, III/III. 208–232. és Urkundl. Beiträge zur Gesch. des Hussitenkrieges, II. 423–466.
Zsigmond császár.
Túróczi krónikájának augsburgi kiadásából
Ezt az eredményt Zsigmond annyi éveken át folytatott harcz után végre is csak a huszitáknak tett nagy engedmények árán érte el. A győztes nem ő volt, hanem az újítók, a kik a két szín alatt való áldozás és a fegyelmi kérdésekben elért eredmények által a cseh egyház függetlenségének alapját megvetették, benne hatalmas bástyát emeltek a cseh nemzetiség védelmére.*
Jireček Joseph, Einiges über die culturellen Beziehungen der Ungarn u. Böhmen, (Sitzungsberichte der kgl. böhm. Gesellsch. der Wissenschafften. 1885.) V. ö. Hunfalvy Pál, Az oláhok története. II. 70. és a 101. jegyzet.
A csorbát, mely ez engedmények által a császár tekintélyét érte, a magyar király azzal igyekezett kiköszörülni, hogy itthon apostoli szigorral lépett föl a vallás egységét fenyegető tanok ellen. Mialatt a magyar fegyverek a husziták ellen harczoltak, a husziták tanai a nép körében elterjedtek; a kedélyek hazánkban is fogékonyakká váltak azon nagy vallási és társadalmi reformeszmék iránt, a melyek a középkor utolsó századaiban egész Európát foglalkoztatták. A prágai egyetemről igen sok magyar jogász és humanista hozta magával Wicleff és Husz tanait és maga Prágai Jeromos is megfordult Magyarországon, hogy követőket szerezzen az új tanoknak. A husziták sűrű érintkezései Lengyelországgal a Szepességen át is utat nyitottak tanaiknak hazánkba. De nemcsak a felvidék bizonyult be kedvező talajnak a huszitizmus elterjedésére. Az ország déli vidékén a bogumilok, a bosnya eretnekek szomszédsága, a délkeleti részeken az óhitű lakosság nagy száma megrontotta a hitélet egységét s a prágai egyetem magyar tanulóinak, a kik között igen sok volt a délvidék szülötte, nem került sok munkába a nép között az új tanoknak hivőket szerezni. A csehországi hadjáratok növelték a magyar husziták számát. Bár a magyar seregék zömét, a zsoldos csapatokét is, a nemesség s a kiváltságolt kerületek szabad emberei alkották, sok volt közöttük a jobbágy, s ezek lelkében könynyen gyökeret verhettek az új eszmék, a melyek a társadalmi különbségek eltörlésével, az egyenlőség igéretével szedték híveiket az elnyomott pórnép soraiból. A kelyhesek között többen voltak, a kik beszéltek magyarúl; talán Felső-Magyarországból kerültek ki Prágába, vagy a mi hihetőbb, a cseh nemzet kebeléből készültek hittérítő szerepre Magyarországon. Az 1420-iki hadjárat alatt az egyezkedést ajánló calixtinusok többek közt azt is kérték Zsigmondtól, engedje meg nekik s hogy tanaik igazságát négy nyelven: latinul, csehül, németül és magyarul fejtegessék a királyi seregek előtt. Zsigmond ezt nem engedte meg, tehát már volt oka attól tartania, hogy az eretnekek tanítása megmételyezi magyar katonáit.*
V. ö. Hunfalvy, id. m. II. 71.
A magyar husziták még nem voltak olyan nagy többségben, hogy nyiltan fölléphettek volna vallásuk védelmére. Titokban, a hegyek között, erdők mélyében, barlangokban, pinczékben, elhagyott malmokban tartották összejöveteleiket, melyeken két szín alatt vették magukhoz az oltári szentségét; s vezetőik, köztük egyházi férfiak, a szertartásaikon megszentelt bort, az úr vérét nyakukra kötött bőrzacskókban hordozták házról házra, faluról falura, megáldoztatták belőle a hivőket s megöntözték vele ruháikat.* De a mozgalom napról napra terjedt, sorsukkal elégedetlen papokban talált vezetőkre s nemcsak a felvidéken, de Erdélyben s az egész délvidéken egész falvak népét hódította meg; ezek papjaikkal együtt elpártoltak a katholikus egyház szertartásaitól és új hitök jelvényét, a kelyhet nyiltan reá festették templomaik külső falára.*
Fejér id. m. X/VII. 812.
A telkibányai református templomon ma is látható a falra festett kehely. V. ö. Bunyitay, A váradi püspökség története. I. 259. 260.
Az egyháznak a tévtanok üldözésében assisi Szent-Ferencz rendjének tagjai voltak legbuzgóbb eszközei. Magyarországon is a ferenczrendiekre várt a föladat, hogy az országot az eretnekektől megtisztítsák. E szerzetesek a bosnya részekben már eddig is nagy buzgalommal működtek a bogumilek megtérítésén s V. Márton és IV. Eugen pápák ismételten megadták nekik az engedélyt, hogy az eretnekek által lakott vidékeken új kolostorokat alapítsanak, a király pedig ellátta őket a szükséges anyagi eszközökkel, hogy e helyeken megtelepedve, a hitélet tisztasága fölött őrködjenek.* A ferenczrendiek nagy buzgalommal jártak el térítői tisztükben, s szigorú egyházi büntetések alá vetették a megtérni vonakodókat. A husziták közűl sokan elhagyták ősi tűzhelyeiket s a szomszéd országokba menekültek; legnagyobb részük Boszniába ment és a bogumiloknál keresett menedéket; a felvidékről, de a tiszántúli részekből és Erdélyből is sokan Moldvába futottak, a hol a sűrű cseh-lengyel érintkezések révén a huszita tanok már eddig is sok követőre találtak.* A kiüldözöttek fentartották az érintkezést itthonmaradt rokonaikkal; az üldöztetések növelték a proselyták ellenálló erejét, s az új felekezet hívei már titokban fegyverkezni kezdtek, hogy cseh testvéreik példájára megtámadják a papokat, templomokat s tűzzel, vassal hódítsanak új híveket tanaiknak.
Theiner, Monum. Hist. Hung. II. 210. és Vetera Mon. Slavor. Merid. I. 363.
A lőcsei krónika elbeszélése szerint. L. Hunfalvi, id. m. II. 73.
Prágai egyetemi tanulók.
Eredeti festmény a prágai egyetemen. Eugčne Müntz után
A mozgalom terjedése erélyes rendszabályokat tett szükségessé. 1435 végén Zsigmond Marchia Jakabot, a ferenczrendiek boszniai és magyarországi vicariatusának főnökét, udvarába hivatta, s meggyőződve a hitbuzgó szerzetes térítői képességeiről, IV. Eugen pápánál megbizást eszközölt ki részére, hogy általános inquisitorként működhessék a huszita eretnekség követői ellen Magyarországban és kapcsolt részeiben.* A király a székesfehérvári értekezleten a bosnya királyt is kérdőre vonta a Boszniába menekült husziták és a bogumilok pártfogása miatt, bárha ez két év óta számkivetésben élve, igen kevés befolyást gyakorolhatott Bosznia ügyeire s csak most, Sandalj vajda halála következtében nyilt meg számára a lehetőség, hogy visszanyerhesse királyságát. Tvartkó személyesen mentette ki magát a reá nehezedő vád alól s az egyházi és világi főméltóságok jelenlétében esküvel igérte, hogy visszatérve Boszniába, a ferenczrendieket az eretnekség kiirtására irányuló fáradozásaikban támogatni fogja.*
Fejér, Codex Dipl. X/VII. 675. 793. Marchia, máskép Monte Brandone Jakab (Giacomo della Marca) életrajzára l. Wadding, Annales Minorum. X. és XI. és Nicolai, Vita storica di san Giacomo della Marca. Bologna 1876.
Fejér, id. m. X/VII. 791. 793.
Marchia Jakab nagy hévvel látott inquisitori működéséhez, melynek foganatosítására a püspökök rendelkezésére bocsátották bandériumaikat. Munkáját a Szerémségben, az eretnekség főfészkében kezdte meg; mennyire el volt itt a huszitizmus terjedve, mutatja az, hogy a térítő szerzetesek a felsőbb papság körében is találtak eretnekeket. Jakab atyának a nép nyelvén tartott lángoló szónoklatai, de még inkább a fegyverek hatalma, nagy sikereket értek el, de sokan voltak, a kik ragaszkodtak új hitükhöz s érte a vértanú haláltól sem riadtak vissza. A makacs eretnekek máglyán végezték be életüket; az inquisitio szigora a halottakat sem kimélte meg; Marchia kiásatta sírjaikból azokat, a kik eretnekség gyanújában haltak meg s tetemeiken hajtotta végre a kánoni büntetéseket; így kerültek máglyára többek között az egykori bácsi nagyprépost és kameniczi plébános, Balázs mester – talán a prágai egyetemi tanulók anyakönyvében szereplő Budai Balázs – porladozó csontjai is. Kameniczből még két más papot: Pécsi Tamást és Ujlaki Bálintot fenyegette a tűzhalál büntetése; mindketten szintén a prágai egyetemről hozták magukkal Husz János tanait. A két tudós férfiú egybegyűjtve híveit, éjjel megszökött s valószínűleg Oláhországon keresztül, Moldvába menekült, hol a már nagy számban tartózkodó magyar husziták nagy örömmel fogadták hitrokon honfitársaikat.*
A magyar és bosnyák ferenczrendiek krónikája a gyulafejérvári Batthyány-könyvtárban; idézi Hunfalvy (II. 73. és 108. sz. jegyzet), s ugyanő ad kifejezést annak a véleménynek, hogy kéta kameniczi pap, a kiket a krónika csak keresztnevükön említ, azonos a prágai egyetemi anyakönyvekben bejegyzett Pécsi Tamással és Ujlaki Bálinttal; az előbbi 1399-ben, ez 1410-ben iratkozott be az egyetemre. V. ö. Jireček, id. m.
E közben egymást érték a meghivások Marchiához a püspököktől, a kik aggodalommal eltelve tapasztalták az eretnekség terjedését egyházmegyéikben s már a papság élete és vagyona biztosságát kezdték félteni a fanatizált néptől. János váradi püspök, előbb maga is Szent-Ferencz rendjének tagja, kit Zsigmond a térítő szerzet kebeléből épen a huszitizmus terjedésének meggátlására szemelt ki a püspöki székbe, egyenesen papságának sürgetésére hívta meg 1430 február 5-én Jakabot egyházmegyéjébe; néhány hónappal utóbb Lépes György erdélyi püspök ijedt hangú levélben tárta föl a főinquisitor előtt a hitélet veszedelmét Erdélyben, hol a Moldva felől jövő husziták „mint beteg juhok az egész nyájat megmételyezik”, Ez év őszén a csanádi káptalan is kérte Jakabot, hogy erre az egyházmegyére szintén terjeszsze ki térítői működését. Az apostoli buzgalmú férfiú, a ki a váradi püspök tanúsága szerint oly hévvel hirdette az evangélium igazságát, „mintha Szent-Pál apostol állott volna oldala mellett”, engedett a meghívásoknak s élete veszélyeztetésével kereste föl azokat a helyeket, a melyeken az eretnekség legjobban virágzott; szigorú föllépésével megfélemlítette a fegyverkezőket, halálbüntetéssel és az egyház legszigorúbb fenyítékeivel sújtotta a makacsokat és szónoklatának erejével ezreket térített vissza az egyház kebelébe.* Legnagyobb sikerrel működött a kalocsai érsekség területén, Erdélyben és a szomszédos részekben, s nem egészen egy évi munkájának eredményéről a váradi püspök, a kalocsai káptalan s maga Pálóczi György esztergomi érsek a legnagyobb magasztalással emlékeznek meg, örömmel jelentve deczember első napjaiban a pápának az egyháznak az eretnekség fölött aratott győzelmeit.*
Wadding id. m. a megtértek számát 55,000-re teszi. Fejér, Codex Dipl. X/VII. 815.
Fejér, id. m. X/VII. 810. 812. 813.
Az 1437-ik év elején Marchia a délvidéken folytatta működését, s most már a laza erkölcsű alsórendű papságra is kiterjeszté figyelmét, mely erkölcstelen életmódjával rosz példát adott a népnek és megingatta benne az egyház iránt tartozó tiszteletet. A déli országrész vallási viszonyai felől különös képet kell alkotnunk, ha látjuk, hogy a pécsi egyházmegye papsága a püspökük meghívására érkező inquisitort elűzi köréből s a pécsi főesperes egyházi átokkal fenyegette erőszakos föllépéseért, úgy hogy Marchiának Rómában kellett elégtételt keresni és Zsigmond a pápa egyenes meghagyására szigorú rendelettel utasította a pécsi püspököt és a káptalant, hogy a térítő szerzetest bocsássák vissza a püspökség területére és ne gördítsenek akadályokat térítői működése elé.*
Fejér, X/VII. 856. 878.
Marchia Jakab.
Régi metszet után
Csak is ily buzgó és kiméletlen föllépés menthette meg hazánkat a csehországi események ismétlődésétől; de a vallásos mozgalom gyökereit nem lehetett teljesen kiirtani a nép kebeléből, és a hamú alatt senyvedő tűz titkos utakon új tápot nyert, mely nem engedte, hogy végkép elaludjék. A menekültek maroknyi csapata Moldovában, biztos menhelyén, kegyelettel ápolta a hitelveket, melyekért el kellett hagynia hazáját, családi tűzhelyét. A kameniczi papok az ó- és új-szövetség könyveit magyar nyelvre fordították, hogy a hivők meggyőződhessenek a biblia elvein nyugvó tanaik igazságáról. A hitújítás alapgondolata: a gondolkodás szabadsága így segítette szárnyra nálunk is, mint mindenütt az egész világon, a nemzeti öntudatnak az anyanyelv használatában lappangó nagy erejét.* Óriási horderejű ténynyel állunk itt szemközt. A bujdosók maroknyi csapata elég volt, hogy megőrizze azokat a tanokat, melyek a nép szívében viszhangra találva, lassanként előkészítették a talajt az általános vallási és társadalmi megújhodás processusához. S habár a nagy mozgalom, mely a kedélyeket az egész országban hullámzásba hozta, a téritő szerzetesek fáradozásai, az egyház tekintélyének teljes érvényesítése által elvesztette vallási irányát, hatása a társadalmi eszmék terén már most érezhetővé vált és mozgalmakat idezett elő a társadalom alsó rétegeiben is.
A huszita biblia forditás három XV. századi töredékben maradt reánk; ezek: a bécsi, máskép Révai-codex a bécsi udvari könyvtárban, az Jászay-codex a müncheni kir. könytárban és az Apor-codex, az imecsfalvi Székely Nemz. Múzeumban. Keltezve csak a müncheni codex van, melyet Németi György másolt 1466-ban, Moldvában, Tatros helységben. A másik két codex is ezzel közel egy időből származik. V. ö. Zolnai Gyula, Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. 110.
Történelmünknek még mindig földeritetlen kérdése, mennyi része volt a huszitizmus föllépésének ama határozott összetartási érzés előidézésében, mely az erdélyi jobbágyságot épen ez évben egyesíté egy nagy táborban jogai védelmére. A jobbbágyok helyzetében Zsigmond uralkodása alatt nagy visszaesés állott be. A király sok jóakarattal igyekezett a föld népét megvédeni földesúraik nyomásától, de törekvése megtört a nemesi osztály magatartásán. Mily erős áramlattal állott szemközt, abból láthatjuk, hogy a jobbágyok egyik sarkalatos jogát, a költözködés szabadságát ismételten törvénybe kellett igtatnia, a nélkül hogy képes lett volna e törvénynek tekintélyt szerezni. Az erdélyi parasztnépnek egyik nagy sérelme épen az volt, hogy földesuraik megakadályozták szabad költözködésüket, a földhöz kötöttség bilincseivel akarták súlyosbitani amúgy is nyomorult állapotukat. Másik sérelmük, ennél sokkal nagyobb, mert igazán létérdeküket támadta meg, az erdélyi püspöknek az a követelése volt, hogy a tizedet ne terményekben, hanem pénzben, még pedig a régi forgalmunál nagyobb értékű új pénzben róják le. A sanyargatott nép, melynek urai büntetlenül éltek vissza földesuri hatalmukkal, nem vallási eszmék, hanem a kenyér védelmében fogott fegyvert; de fellépésében sok rokon vonást árul el a huszita népforradalmakhoz. A mozgalom már régóta készült, de sem Lépes György püspök, sem a nemesség nem tulajdonított annak nagy jelentőséget; a püspök azt hitte, hogy az egyházi átok fenyegetése és a királytól kieszközölt rendelet* elég lesz az ellenszegülők megfékezésére. A föld népe, magyarok és oláhok egyaránt el voltak keseredve a reájuk nehezedő terhek miatt; megtagadták a tizedet, és midőn erre a püspök kimondta reájuk az interdictumot, 1437 márczius havában föllázadtak uraik ellen. A lázadás Erdély délkeleti részén tört ki; de csakhamar a Nyírségen és a Szamosközön is elterjedt; amott Kardos János és Nagy Antal, itt Márton nevű pór állottak annak élén, kik véres kardokat hordoztattak körül a falukban, az egész parasztságot fegyverbe szólítva uraik ellen. A lázadók, kiknek sorai közé alsóbb rendű nemesek is beállottak, kezdetben külön csoportokban folytatták egyes vidékeken a pusztítást; megtámadták és kirabolták az elszórt nemesi kuriákat, sok nemest fölkonczoltak, a falvakat és mezővárosokat fölgyújtották. Fölszaporodva, az északi részekre húzódtak és Alparét falú határában, Belső-Szolnok vármegyében, Bábolna hegyén tábort ütöttek. Itt találták őket Csáki László, az erdélyi vajda, és a székely ispánok, Tamási Henrik és Kusali Jakch Mihály, az egész nemesség és a székelyek csapataival. A megijedt lázadók egyezkedést ajánlottak; a vajda követeiket lenyakaztatta és támadásra vezette seregeit. Az ütközetben egyik fél sem győzött, de a nagyobb veszteség a nemesek részén volt, s most a vajda szólítá föl alkudozásra a pórhadak vezéreit. Mint két egyenjogú fél állott egymással szemben a parasztság és az erdélyi birtokos osztály; s a jobbágyok a kolosmonostori konvent előtt 1437 július 6-án létrejött egyezségben jelentékeny kiváltságokat erőszakoltak ki maguknak. A békepontok a püspök tizedjogát minden húsz kereszt után egy forintban állapították meg; a kilenczedet egyszerűen eltörölték s visszaállították a jobbágyok régi jogát, hogy szabadon költözhessenek s javaikról végrendelkezhessenek. Mindezek biztosításául pedig abban állapodtak meg, hogy a nép évenként az úr mennybemenetelének ünnepe körül a Bábolnára követeket küldjön, kik a jobbágyság helyzete felől vizsgálatot tartsanak, a parancsokat meghallgassák s azokat az urakat, a kik igéretüket nem tartották meg, felelősségre vonják.*
1436. szept. Fejér, X/VII. 784.
Gr. Teleki József, id. m. I. 77. és X. 3. Hunfalvy Pál, id. m. 74 s köv.
Részlet a kolosmonostori konvent templomából.
Természet után rajzolta Kimnach László
A nemesség csakis szorult helyzetének súlya alatt egyezett bele az engedményekbe, s miután mindkét fél a király megerősítéséhez kötötte az egyezséget, s követeiket el is küldték Zsigmondhoz, felülről várták a segítséget. A jobbágyok ellenben ennyivel sem érték be; vezéreik Szent-István szabadságáról beszéltek és a szegény, jobb jövő után sóvárgó nép szájról szájra adta a biztatást, hogy ha a követek reáakadnak a szabadságról szóló levélre, vége szakad eddigi nyomorúságuknak. A kérdés így sehogy sem volt megoldottnak tekinthető. Mint Ziska huszitái a Tábor hegyén, a lázadók együtt maradtak a Bábolnán, elsánczolták magukat és úgy várták a történendőket. A birtokos osztály pedig fegyverrel készült visszavenni a fegyverrel kicsikart engedményeket. A közös veszély tudata a nemességet, a székelyeket és a szászokat arra indította, hogy egyesüljenek egymással érdekeik védelmére. 1437 szeptember 16-án Kápolnán jött létre a szövetség a vármegyék nemessége, a székelyek hét széke, a hét királyföldi szász szék, a Bárczaság és Besztercze követei között, mely Erdély három nemzetét először egyesítette egy politikai nemzetté az ország közös védelmének elvében.* A szövetségesek most haladéktalanul megindították a hadjáratot a lázadók ellen. Szeptember második felében, a Szamos vidékén történt az összeütközés a parasztság még mindig erősen föl volt készülve a védelemre s a küzdelmet Apátiban, október 6-án, újabb egyezség szakította félbe, a mely a bábolnai pontokat némi megszorítással érvényben hagyván, a király föladatává tette a földesurak és jobbágyok jogviszonyának végérvényes szabályozását.*
Szabó Károly, Székely okltár. I. 134.
Archiv für Siebenbürgische Landeskunde. Új sorozat, XII. 81.
Zsigmond császár ez alatt még mindig kint volt Csehországban. Oly hosszú ideig tartó belháború után a rend helyreállítása, a kormányzat működésének megindítása nagy nehézségekkel járt. A császár a husziták sürgetése daczára késleltette a capitulatiókban megadott engedmények életbeléptetését; a cseheket ez megerősítette gyanújokban, hogy Zsigmond, czélhoz jutva, ki akarja őket játszani. A bizalmatlanság a nemzet és az uralkodó között rohamosan terjedt s az országban ismét gyűlt az anyag a forradalom megújulására. A táboriták még mindig nagy pártot képeztek az országban. Zsigmond, a hol lehetett, egyezség árán, a hol ez nem sikerült, fegyverrel igyekezett a birtokukban levő várakat hatalmába keríteni. Tábor őrségének meghódolása (1436 november 18-án) nagy vívmány volt, de a császár kénytelen volt őket vallásuk szabad gyakorlatában meghagyni s a táboriták többi várai továbbra is megmaradtak kezeiken, mind megannyi csomópontjául szolgálva az egész országot behálózó elégedetlenségnek.
A külső politikai helyzetben is újabb bonyodalmak voltak készülőben. A baseli zsinat és a pápa között ismét szakításra került a dolog; az okot oly kérdés szolgáltatta hozzá, mely hazánkra nézve is kiváló jelentőséggel birt. A byzanczi császárság szorult helyzete IV. Eugennek kedvező alkalmat nyújtott régi kedves tervének megvalósítására: hogy a görögöket visszahozza az egyház kebelébe. Az unio képezte annak a segítségnek a föltételét, melyet a törököktől szorongatott Palaiologos János császár oly hosszú idő óta esdekelt a pápától s a nyugati kereszténység fejedelmeitől. Zsigmond ezt az eszmét nagy buzgalommal karolta föl: az óhitűek Magyarország lakosainak is jelentékeny részét képezték s már Nagy-Lajos sokat fáradozott azon, hogy őket katholikusokká tegye. Zsigmond 1428-ban megújította a nagy királynak azt a rendeletét, melynek értelmében nemesi birtokot és kenézséget csak a katholikus hitű oláhok és oroszok birhattak s a ferenczrendű szerzeteseknek különös föladatukká tette a schismaticusolc megtéritését.*
V. ö. Hunfalvy, id. m. II. 65.
Annál szükségesebbnek látszott ez előtte, mennél nagyobb arányban szaporították a török ellen menedéket kereső szerbek, bosnyákok, bolgárok, albánok, oláhok bevándorló csoportjai az ország schismaticus lakosainak számát. A Balkán-félsziget menekültjei egész külön társadalmat képeztek hazánk délvidékén; hazánk kormányzatának egysége s a török elleni védelem intensitása egyaránt szükségessé tették, hogy ez az új elem mielőbb teljesen beolvadjon a nemzet testébe. A nemesi jogok adományozása és egyéb kiváltságok már is sok jeles férfiúval gazdagították a magyar társadalmat, sok vitéz katona fegyverével növelték az ország hadi erejét.* A tömeges térítéshez azonban nagy külső lökésre volt szükség s ilyennek kinálkozott, ha sikerűl, a görög császárt atyái hitének elhagyására s vele együtt a konstantinápolyi patriarchát, a schismaticusok egyházi fejét, a pápa primatusának elismerésére birni.
V. ö. Csánki Dezső, Hunyad megye és a Hunyadiak. Századok, 1887. VIII. füzet, Réthy László, Az oláh nyelv és nemzet megalakulása, 2. kiadás, és Hunfalvy, id. m.
Palaiologos János követei már 1434-ben megjelentek a zsinat előtt s készeknek nyilatkoztak az unio ügyében a tárgyalásokat megindítani. Ebben az eredményben nagy része volt Zsigmond befolyásának. A zsinat meghívta a görög császárt, hogy jöjjön Baselbe, a pápa azonban kezdettől fogva féltékenyen nézve, hogy a zsinat német területen tartja üléseit, az unio kérdésében kedvező alkalmat látott abban, hogy a baseli zsinatot föloszlassa és az olasz tengerpart egyik városába új zsinatot hívjon egybe. A hely kérdése a pápa és zsinat között nagy vitát idézett elő. Zsigmond közvetítő ajánlattal lépett föl, melyhez az alapgondolatot magyar királyságához való ragaszkodása szolgáltatta: Budát javasolta az új zsinat székhelyéül. Palomar János, a zsinat csehországi követeinek egyike 1436 deczember havában visszatérve Baselbe, kifejtette az okokat, melyek Zsigmondot ez ajánlatra birták. Buda a legalkalmasabb pont, úgymond, honnan egyaránt figyelemmel lehet kisérni a törököket és a csehországi eseményeket. A császár jövő nyáron hadjáratra készül a törökök ellen, s ha a zsinat ezalatt Budán tanácskozik, e körülmény nagyban fogja emelni tekintélyét a Balkán-félsziget, óhitü népeinél, kiknek segítségét a háboruban nehezen nélkülözhetné. A hadjáratban a görög császár is részt vehetne s a mellett, a mikor szükséges, megjelenhetnék a zsinaton, vagy követei útján figyelemmel kisérhetné annak tárgyalásait. Viszont a zsinatra nézve is fontos, hogy minél közelebb legyen az érdekelt részekhez s közvetlenül ismerkedhessék meg az ügyek állapotával. Zsigmond nagy áldozatokra is kész volt ez eszméjének megvalósítása érdekében. Velenczei hajókkal vállalkozott a császárt, a patriarchát s kiséretüket a maga költségén átszállíttatni, s őket magyarországi tartózkodásuk alatt 700 emberig minden szükségessel ellátni. Teljes kényelmet, biztosságot s olcsó ellátási árakat igért a Budára jövő zsinati atyáknak, és a zsinat kiadásainak fedezésére 25,000 arany forintot ajánlott föl előlegül azzal az igérettel, hogy ha az unio létrejön, sem ennek, sem többi készkiadásainak megtérítését nem fogja követelni.*
Utasításai Palomar követe részére a birodalmi igtatókönyv L. jelzetü kötetében, 2. s köv. l. Zsigmond puhatolásaitól vajjon Buda városa képes-e a gyülekezetnek szállást nyujtani, l. Palacky, Urkundl. Beiträge, II. 474.
Palailogos János görög császár érme.
Vittore Pisano flórenczi művész munkája. Az érem előlapja, a császár mellképével és † IΩÁNNHC • BACIΛEVC • KAI • AVTOKPÁTΩP • PΩMÁIΩN • O • ΠΑΛΑΙΟΛΟΓΟC • körirattal
Zsigmond nem tudta megvalósitani ezt a tervét, melyen oly nagy szeretettel csüngött. A zsinat 1437 márczius 7-én Baselt jelölte ki az egyesülési tanácskozások színhelyéül. A balkáni hadjárat is elmaradt, jóllehet az öregségében is nagy vállalatokra kész császár már egyenesen arról álmodott, hogy ha a törököket kiszoritja Európából, új keresztes háborut vezet a szentföld visszafoglalására.* Nagy tervei kivitelében megelőzték a törökök, a kik az újév tavaszán nagy sereggel jöttek Szendrő vára ostromára. Szendrőt Brankovics György néhány évvel előbb erősitette meg a szerb-magyar határ védelmére; az egykor oly hatalmas szerb czárok utódjának úgyszólván ez volt az egyedüli biztos helye, a mi Szerbiából számára megmaradt. Murád szultán fölszólításának, hogy adja át a várat, nem tett eleget; fiát Gergelyt megbizta annak védelmével s ő maga legifjabb fiával, Lázárral, és kincseivel magyarországi birtokaira menekült. A nádori szék az év elején Pálóczi Mátyás halála következtében üresedésbe jött; Zsigmond az országos rendekkel egyetértve, régi hű emberét, külföldi utazásaiban bizalmas kisérőjét, Hédervári Lőrinczet nevezte ki utódjává.* Az új nádornak első föladata volt, hogy a király távollétében a végvidék védelméről gondoskodjék. A törökök már erősen ostromolták Szendrőt, midőn Szentmiklósi Pongrácz Nándor-Fejérvárról július elején a vár fölszabadítására sietett. Zsigmond Csehországban táborita csapatokat fogadott zsoldjába, kik Brandeisi Giskra György vezérlete alatt Pozsonynál. hajókra szállva, a Dunán mentek le a háború színhelyére. Pongrácz a csehek segítségével elhatározó győzelmet vívott ki az ostromló sereg fölött s kiűzte őket Szerbiából. Az ellenség egyik csapatának, mely Erdélyt fenyegette, Csáki László vajda már előbb győzelmesen ellenállott a lázadó jobbágyok ellen táborozó nemesi hadakkal.*
Erről a tervéről az idézett utasításból értesülünk.
Az 1437 márczius 7-iki kínevezési oklevél, Fejérnél, X/VII.
Bartos krónikája Dobnernél, I. 198. Palacky, Urkundl. Beiträge, II. 475. A nádor június 16-iki perhalasztása a Becsky cs. ltárában. V. ö. Kupelwieser, id. m. 46.
A görög unio kérdése ezalatt teljesen megérlelte a szakítást a zsinat és a pápa között, s a császár hiába igyekezve a zsinatot Buda javára határozatának megmásitására birni,* kedvét veszté az egész kérdéstől. Az elkedvetlenedésre más oka is volt. A huszitákkal szemben követett politikája rosz gyümölcsöket termett. Míg a husziták az igéretek beváltását követelték, az ország katholikus lakossága, a császár oltalmában bizva, insultálni kezdte az eretnekeket, a kiktől annyi szenvedést kellett kiállaniok. Zsigmond tavaszszal latin, német, cseh és magyar nyelven kihirdettette Prága templomaiban, hogy a kehely használatáért senkit sem szabad üldözni, s a kelyhesek nem késtek a királyi nyilatkozat szavait arany betűkkel templomaik falain megörökíttetni; a táboriták azonban most már nem érték be ennyivel, nagyobb biztosítékokat követeltek és váraikban új harczra szervezkedtek. Zsigmond Sion várát Kuttenberg mellett megostromoltatta és a falai közt talált 52 táboritát, vezérükkel Rohácscsal együtt, szeptember 9-én fölakasztatta. Rokiczana, kit a husziták 1435-ben választottak prágai érseké, hiába várta megerősitését a zsinattól és Zsigmondtól, nem érezte magát biztosságban Prágában és még a nyár elején Miletin Borzsek várába menekült. Az őszi országgyülésen Prágában Miletin már panaszlevéllel lépe föl a király ellen és a huszita nemesek közül többen nyilt levelekben fölmondák Zsigmondnak az engedelmességet.*
Berruer János részére 1437 márcziusban adott utasitását közli Palacky, id. h.
Palaczky, Gesch. Böhmens, III/III. 233–280. Huber, Gesch. Oesterreichs. II. 283–284.
A forradalom kitörésének küszöbén a császár váratlanul megbetegedett. Lábujján mérges kelevény támadt, mely életét veszélylyel fenyegette. A legfontosabb teendő, a trónöröklés kérdésének szabályozása minden más kérdést háttérbe szorított. Zsigmond régi törekvésének, hogy országait osztatlanul hagyja leányára és vejére, Magyarországon semmi nehézség sem állott útjában; Csehországban pedig IV. Károly törvénye biztosította a leányág örökösödését. De az elégületlen husziták várva-várták a pillanatot, melyben a Luxemburg-háztól és örököseitől megszabadulhatnak, Zsigmond megbetegedésének hírére alkalmas utódról kezdtek gondoskodni és az ifju, alig 12 éves III. Ulászló lengyel királyra, az 1434 május 31-én elhunyt Jagello Ulászló fiára, vetették szemüket. A lengyel rendek kevéssel III. Ulászló trónralépte után Albert herczeg leányai egyikének kezét kérték ifjú királyuk számára; Zsigmond akkor a Magyarországtól elszakadt lengyel tartományok és Moldva kérdésének megoldásától tette függővé a választ, de ez ügyben 1436 májusban Késmárkra egybegyült magyar-lengyel bizottság e tartományok birtoka felett nem tudott megállapodásra jutni. Lengyelország ragaszkodott a birtoklás jogához s még csak a szepesi városok visszaengedésével sem volt hajlandó a magyar király engedékenységét megvásárolni. A házassági terv ezen dugába dölt; ennek daczára 1437 derekán ujabb lengyel követség jelent meg Zsigmondnál, most már azzal a tervvel, hogy Albert mindkét leánya a két Jagello-testvérrel, Ulászlóval és öcscsével Kázmér herczeggel lépjen házasságra. Albertnek nem voltak fiú gyermekei; egyetlen fia, György, csecsemő korában kevéssel előbb, 1435-ben hunyt el. Zsigmond unokái és a két Jagello között létesitendő házassági összeköttetés tervében már ott volt a nagy kérdés: ki lépjen az utolsó Luxemburg koronáinak örökségébe? Zsigmond nem akart hirtelen dönteni ily fontos kérdésben. A cseh rendek azonban eleve jó szemmel nézték a tervet, s midőn a császár visszautasitá azt, III. Ulászló trónjelöltsége egyszerre váratlanul egész más alakban lépett előtérbe. Az elégületlen huszita nemesség szoros összeköttetésbe lépett a lengyel főurakkal és Zsigmond halála esetén Erzsébet és Albert mellőzésével Ulászlót szemelték ki Csehország királyává.*
V. ö. Caro, id. m. IV. 141. s köv.
Cillei Frigyes pecsétje.
Két egymáshoz támaszkodó czimerpajzs; a jobboldaliban három csillag, a baloldaliban két pólya. Felettük koronás sisak, oromdiszében strucztoll-forgóból kiemelkedő, kardot tartó pánczélos karddal. Körirata: SIGILLVM * FRIDERICI * CILIE * SEGORIE * O(rtemburgeque) * COMITIS * (e)TC(etera).
A Magyar Nemz. Múzeum levéltárában levő galvanoplasztikai lenyomatról rajzolta Mühlbeck Károly
Az összeesküvők Zsigmond közvetlen környezetéből találtak nem várt támogatásra. Borbála királyné nem élt jó viszonyban vejével; hihetőleg a régi botrány emléke volt az, a mi az egyenes és tiszta gondolkozású Albertet bizalmatlanná tette anyósa iránt. Zsigmond maga már rég el feledte a multat; a Cilleiek grófi háza továbbra is zavartalanul élvezte az uralkodó kegyét, melynek emelkedését, hatalmát, mindenét köszönhette. Cillei Hermann gróf az 1406-ik évtől 1435 október 13-án bekövetkezett haláláig háromszori megszakítással viselte a szlavóniai báni tisztet, kis király gyanánt állva e tartomány kormányának élén. Zsigmond a fejedelmi bőkezűség határain túl gazdagította nejének rokonait uradalmakkal; a birodalom fejedelmei közé emelte őket s Cilli és Ortemburg grófságának területét önálló fejedelemség jogaival ruházta föl.* Borbálával is ép ily bőkezűen bánt. Királynői méltóságához illő vagyoni helyzetről kivánva számára gondoskodni, egy időben a harminczadok és a szlavóniai nyersadó jövedelmét rendelte ellátására s midőn az ország rendei ez ellen nehézséget támasztottak, Körmöcz, Selmeczbánya és a többi u. n. alsó bányavárosok bányáit adományozta neki kárpótlásul, a körmöczi pénzverés jövedelmével együtt.* Borbála ezenkivül királyi adományban birta Zólyom és Trencsén vármegyék összes királyi várait, Diósgyőrt Miskolczczal és Szandát Nógrád megyében, Tolna várát és a becsei kúnok szigetét.* Csehországban pedig Zsigmond a kormány átvétele után azonnal behelyezte Königingrätz, Melnik s a többi királynéi javak birtokába. Úgy a királyné, mint rokonai roszúl hálálták meg Zsigmondnak irántuk annyiszor tanúsított jóindulatát, Borbála, a kit Zsigmond 1437 február 14-én cseh királynévá koronáztatott, Prágában időző testvére Frigyes gróf s ennek fia Ulrik támogatása mellett titkos szövetségre lépett a husziták főembereivel, Sternberggel, Ptaczek Hinkóval, Podjebrád Györgygyel, s megigérte nekik közreműködését, hogy Zsigmond halála után a cseh korona a lengyel királyra szálljon. A Cilleiek kétség kivül magas árát kötötték ki árulásuknak, s a hatalom után sóvárgó stájer dynastia, mely Zsigmond kegyelméből a souverain fejedelmi házak sorába emelkedett, a létesítendő lengyel-cseh államszövetségben nagy szerepre számíthatott a még gyermekifjú király oldala mellett.*
A birodalmi fejedelemségről Zsigmondnak három oklevelét ismerjük: 1430 május 1-éről, 1435 szeptember 25-éről és 1436 november 30-áról. V. ö. Turul, 1890. 224.
1427 február 1-én kelt adomány levele a bécsi állami levéltárban.
V. ö. Gróf Teleki József, id. m. X. 43–53.
Hogy Borbála kezét ajánlotta fel Ulászlónak, Aeneas Sylvius és az őt követő Dlugoss hagyták reánk írásban; de Aeneas Sylvius ismeretes gyűlölete a Cilleiek iránt az újabb történetírókban alapos gyanút kelt előadásának hitelessége iránt. V. ö. Palacky, Gesch. von Böhmen. III/III. 282. Caro, i. m. IV. 167.
Znaim.
Rajzolta Székely Árpád
Zsigmond utolsó napjait végtelenűl elkeserítették nejének cselszövényei. Nem érezte magát biztosságban cseh földön; hű magyarjai között akart meghalni. November 11-én hordozó ágyon elhagyta Prágát. Néhány nap mulva Znaimba érkezett, hol veje és leánya vártak reá. Ereje rohamos hanyatlása miatt le kellett mondani útjának folytatásáról. Halálát közeledni érezvén, a magyar és cseh országnagyokat maga köré gyűjté és végrendelkezés alakjában szólítá fel őket, hogy leányának férjét, Albertet fogadják el utódjául. Albertnek egyidejűleg meghagyta, hogy a trónutódlási zavarok kikerülése végett Borbálát helyezze őrizet alá; hogy a fogolyként magával hozott császárnénak Pozsonyba előre küldött kincsei biztos kézbe kerüljenek, arról már egy előbb kiadott rendeletében gondoskodott.* Megnyugtatva a magyar urak igérete által, hogy Albertet királyukká teszik, és megtéve a kellő intézkedést, hogy a cseh országgyűlés megfelelő módon értesüljön végső akaratáról, deczember 9-én, életének 70-edik évében meghalt.*
A M. Nemz. Múzeum levéltárában őrzött 1437 november 26-iki rendelet hasonmását itt közöljük.
Betegségének lefolyását és utolsó óráit leirták Windeck, id. kiad. 439. 447. és Aeneas Sylvius, Historia Bohemica. V. ö. Aschbach, id. m. IV. 394–397. és Gróf Teleki József, id. m. l. 64. 68.
Zsigmond császár és király.
Dürer Albert eredeti festménye a nürnbergi germán múzeumban. Zsigmondot császári diszben ábrázolja, feje körül a római birodalom, Magyarország, Csehország és Luxemburg czimereivel és Sigismu(n)d(us) imperauit Annis 28. felirattal. A keret felirata: Dis bild ist taiser Sigmunds gstalt † Der diser stat so manig salt † mit sundern gnaden was genaigt ∞ vil haltums das man jarlich zaigt † Das bracht er vor clar offenbar † Der tlain zal † fuer un(d) zwaintzig Jar † M † CCCC †
Fénykép után másolta Cserna Károly
A holttestet Pozsonyba vitték, hol az összegyűlt országos rendek Albertet deczember 18-án Magyarország királyává, nejét Erzsébetet királynévá választották s az uralkodópárnak letették a hűségesküt.* Innen gyászmenetben Budán keresztül Váradra vonultak és a halottat Szent-László sírjának lábánál, első hitvese, Mária királynő mellé sírba tették. Ezt a helyet Zsigmond maga választotta ki temetkezési helyéűl. Életében az egész világé volt, haló porai számára a magyar nép kegyeletétől megszentelt helyen kereste az örök nyugodalmat.
Az egykoru Senging Márton tanusága szerint. Fejér, Codex Dipl. X/VII. 915.
)
Zsigmond rendelete Borbála javai őrzéséről.
Az 1437 november 26-án kelt oklevél eredetije a Magyar Nemz. Múzeum levéltárában
1437 november 26. Zsigmond császár meghagyja Pozsony varosának, hogy Borbála császárné ingóságait vegye őrizete alá.
R(elati)o Eme(r)ici de Ma(r)czaly mag(ist)ri cu(r)ie.
Sigismundus dei gra(tia) Ro(ma)no(rum) imp(er)ator semp(er)
aug(us)tus ac Hungsuar(ie), Bohemie, Dalmac(ie), Croac(ie) (e)tc(etera) rex.
Providi fideles nobis dilecti, fidelitati v(est)re firmissime p(re)cipien(do) mandamus, q(ua)t(en)us recept(is) p(rese)ntib(us) cur(r)us | se(re)nissime d(omi)ne regine conthoralis n(ost)re car(issi)me quos ip(s)a abhinc ad Hunga(r)iam nuper remisit, | quosq(ue) fidelis n(oste)r magnificus Georgius de Rozgon, comes Posonien(sis) ex n(ost)ro mandato ad Posoni(um) | importavit, simul cum om(n)ib(us) rebus in eisdem ex(iste)ntib(us), usq(ue) ad n(ost)re maie(sta)t(is) illac i(n) p(ro)ximo dan(te) | d(omi)no fiend(um) adventu(m), iuxta c(om)missione(m) ip(s)ius comit(is) Georgii de Rozgon, sub tali cautela | custodire et p(ro) nobis retinere debeat(is), q(uod) familiares ip(s)ius d(omi)ne regine de p(re)fat(is) rebus nil | celare aut de Posonio exportare valeant, et secus sub pena amissionis om(nium) re(rum) et bono(rum) | v(est)ro(rum) face(re) p(re)sumatis. Datum Znoyme p(ar)tiu(m) Moravie, secundo die festi b(ea)te Katherine | v(ir)ginis (e)t martir(is), anno d(omi)ni M°CCCC°XXX VII°, regno(rum) n(ost)ro(rum) anno Hungar(ie) (e)tc(etera) LI°, Ro(ma)no(rum) | XXVIII, Bohemie VIII, imperii vero quinto.
