V. FEJEZET. Albert uralkodása.
V. FEJEZET.
Albert uralkodása.
Albert uralkodása.
Választás és örökösödés. Közjogi kérdések. A koronázás. Albert Ausztriában. A Habsburg-ház régi törekvéseinek diadala. A cseh korona. Albert római király. Csehországi útja. A prágai koronázás. A husziták és a lengyelek. A birodalmi fejedelmek Csehországban. Sziléziai háboru. Béketárgyalások. Házassági tervek a Habsburg és Jagello házak .között. A namslaui fegyverszünet. A törökök Erdélybe törnek. Ez országrész helyzete a parasztlázadás leverése után. A nemesség hanyagsága a védelemben. Erzsébet a kormány élén. Versengése a hatalomért. Albert visszatér. A budai zendülés. A forradalmi országgyülés. Követelései. A csehországi zavarok. Borbála szökése. Albert engedékenysége a rendek irányában. Erzsébet törekvéseinek diadala. Az új helyzet következményei. A törökök Szendrő ellen készülnek. A két Hunyadi János. Származásuk. Hunyadi János első szereplései. A szörényi bánság védelme. Szendrő ostroma. Albert hadjárata. A törökök Szendrőt elfoglaljak és Boszniát meghódolásra kényszeritik. A magyar hadsereg szétzüllik. A titeli gyülés. A Hunyadiak szörényi bánsága. Albert béketárgyalásai a lengyel követekkel. Betegsége. Végrendelete. Halála.
Ismét leányágra szállott a magyar korona; de a nehéz idők, mik a országra vártak, férfit kivántak, ki erős kézzel vezesse a kormány gyeplőjét. Ezért jelölte ki Zsigmond leánya mellőzésével egyenesen vejét utódjául, ezért választották őt a magyarok nehézség nélkül királyukká. Az örökösödés joga iránt, melyet a nemzet bölcs tapintata mindenkor össze tudott egyeztetni a királyválasztás szabadságával, az ország rendei abban rótták le kötelességüket, hogy Erzsébetet, az elhunyt király gyermekét, férjével együtt egyhangú választásukkal emelték trónra, ezzel kivánva bizonyitani, hogy benne első sorban Zsigmond leányát, nem pedig az új király nejét fogadják királynéjukká. De ugyanaz a felfogás, a mely Zsigmondot Mária királynő oldala mellett kormánytársból egyszerre az ország igazi királyává emelte, most is érvényesült és Albert nem mint a királyi örökösnő férje, de mint az ország törvényesen megválasztott királya lépett az uralom birtokába.
Ám ez most nem ment oly simán, mint Mária idejében. Erzsébet, mint igazi Cillei ivadék, eszes és nagyravágyó asszony volt, a ki nem akart bele nyugodni abba a gondolatba, hogy a király hitvese szerepét vigye az országban, melynek örököséül a születés jogán saját magát tekintette. Zsigmond leányának ragaszkodása örökségi jogához nagy közjogi vitát idézett elő a felett, hogy az esztergomi érsek, vagy a veszprémi püspök koronázza-e meg a királynét Pálóczi György érsek arra hivatkozva, hogy Mária királynőt is az esztergomi érsek koronázta meg (s ez az eset per abusum ismétlődött Borbálánál is), a maga részére követelte a koronázás jogát és ezzel igazat látszott adni Erzsébet elsőbbségi igényének. De a veszprémi püspök, Rozgonyi Simon ragaszkodott püspöki székének ősrégi jogaihoz. Az érsek s vele Erzsébet végre is kénytelenek voltak engedni Rozgonyi követelésének, mely mögött Albert egész pártja állott. A koronázás 1438 január 1-én ment végbe Székes-Fejérvártt. Albertet Pálóczi György esztergomi érsek, Erzsébetet Rozgonyi Simon koronázták meg, Albert az által igyekezett a megoldást elfogadhatóvá tenni nejére nézve, hogy külön okiratban tette őt és gyermekeit halála után trónja örököseivé. De a viszály magva el volt hintve. És Rozgonyinak soha sem bocsátotta meg a királyné, hogy magatartásával férjének biztositotta a hatalom gyakorlásában az elsőséget.*
Az örökösödési kérdés felmerüléséről csak nagyon hézagos tudósitásaink vannak. Aeneas Sylvius mondja Albert életrajzában, (Fejér, Codex Dipl. XI. 389.) hogy Albert megválasztását többen ellenezték. A koronázás kérdéséről l. a Fejérnél, id. m. X/VII. 879. XI. 29. 30. 40. közölt okleveleket. Hogy Albert és a rendek Erzsébet örökösödési jogát külön oklevélben ismerték el, Erzsébet irja 1441-ben III. Frigyesnek. V. ö. Gr. Teleki József, id. m. I. 73.
A választás szerencsésnek igérkezett. Albert Ausztria trónján kiváló fejedelmi erényekről tett bizonyságot. Huszonhét éves uralkodása sikerrel orvosolta a sebeket, miket kiskorusága alatt rokonai önzése ütött tartományának beléletén.* Visszaállitotta a közbiztosságot; rendezte a zilált pénzügyi viszonyokat. Kifelé is megbizható szomszédnak, hü szövetségesnek bizonyult. A huszita háborukban ő volt az egyedüli fejedelem, a ki feladatát komolyan vette s annak teljes erejéből igyekezett megfelelni. A magyar viszonyokat elég alkalma volt apósa oldala mellett megismerni s tudatával birt a magyar királyi méltóság jelentőségének és a feladatok nehézségének, melyek reá mint magyar királyra várakoztak.
Albert ausztriai kormányáról I. Kurz, Österreich unter K. Albrecht II. (Bécs, 1835.) Krones, Handbuch der Gesch. Oesterreichs, II. 278. s köv. és Huber, id. m. II. 418. s köv.
A két osztrák herczegség, a Habsburgok birodalmának magva először jött az uralkodó közössége által egymással kapcsolatba. Másfélszázados törekvés jutott ez által diadalra. Két esztendő hiján annyi idő tölt el azóta, hogy Habsburg Rudolf a Kún-László halála által megürült magyar királyságot fiának, Albert osztrák herczegnek adományozta. De az első Habsburg, a ki a magyar trónra jutott, azzal a meggyőződéssel foglalta el azt, hogy az új államszövetségben, ha a viszonyok azt állandóvá teszik, csakis Magyarországot illetheti, meg a vezérszerep. A magyar királyságban ismerte fel háza jövendőjének biztos alapját; készséggel vetette alá magát a magyarok amaz óhajtásának, hogy udvarát állandóan Magyarországban tartsa s megigérte, hogy ha római királylyá választják, a választást csak a magyar országos rendek beleegyezése esetén fogja elfogadni A magyarok pedig abban a reményben fogadták őt királyukká, hogy a personalis unio Ausztriával véget vet a csehországi zavaroknak s meghozza az országnak azt, a mit a Zsigmond által létesitett államszövetségtől hiába remélt: egy rendezett viszonyoknak örvendő, erős állam szövetségével növeli a nemzet erejét a török ellen való védelemre.
Hogy ez a remény nem vált be, annak nem Albert volt az oka. Zsigmond halála a cseh kérdést ismét élére állitotta. Az 1437 deczember 26-án Prágában tartott országgyülés erős feltételekhez szabta Erzsébet és általa Albert örökösödési jogának elismerését, maguk a husziták pedig semmi áron nem akarták királyuknak fogadni azt, a kit annyi éven át legveszedelmesebb ellenségüknek ismertek. A vallási ellentétekhez a cseh nemzetiség féltékenysége járult a német uralkodó iránt. S miután III. Ulászló lengyel király trónjelöltsége a lengyel nemesség részéről ellenzéssel találkozott: huszita nemesség követei márczius havában Kázmér lengyel herczegnek III. Ulászló testvéröcscsének ajánlották fel a cseh koronát.*
V. ö. Palacky, Gesch. Böhmens III/III. 289–308. és Caro id. m. IV. 166–171.
Albert király.
Az ambrasi arczképgyüjtemény aquarellje a bécsi udvari műtörténeti muzeumban
Albert erre a hirre kénytelen volt távozni Magyarországból. Bécsen át Csehországba indult, hogy fegyverrel oldja meg a cseh trónutódlás kérdését s az ország nyugalmát helyreállitva, nyugodtan fordithassa erejét a legfontosabb kérdés, a török elleni védelem szolgálatára. Míg Bécsben pénz és hadsereg gyüjtésében fáradozott, jött a hír, hogy a német birodalom rendei Frankfurtban, márczius 18-án római királylyá választották. A reá váró feladatok nehézségének tudatában vonakodott elfogadni a koronát, mely oly sok versengés tárgya szokott lenni, s a magyar főurak rábeszélésére volt szükség, míg reá szánta magát a választás elfogadására; kikötötte azonban, hogy székhelyét Magyarországban fogja tartani s két évi haladékot kért a cseh ügyek és a magyar honvédelem rendezésére, mielőtt a birodalomban koronázása végett megjelenhetik.* A birodalmi rendek támogatásába vetett reménynyel indult Csehországba, hol ennek katholikus nemessége Prágában május 6-án őt cseh királynak kiáltotta ki. De ugyanaz nap Melnikben a husziták Kázmér herczeget választották királyukká s maguk az Albert-pártiak is a prágai compactatumok megerősitéséhez kötötték a választást és egyéb sulyos feltételen kivül azt is követelték, hogy Borbála császárnét, a ki mostanig Pozsonyban őrizet alatt élt, bocsássa szabadon s adja vissza neki javait. Albert e feltételeket Iglauban június 8-án elfogadta,* mire Prága június 13-án megnyitotta előtte kapuit és az olmüczi püspök Pálóczi György esztergomi érsek és Filibert coutancei püspök, a baseli zsinat követe segédlete mellett június 29-én cseh királylyá koronázta. A lengyel rendek azonban ekkor már kimondták Kázmér cseh királyságának támogatását s a prágai koronázási ünnep hangulatát a lengyel sereg betörése zavarta meg; a táboriták egyesültek új szövetségeseikkel s ismét hatalmukba keritették Tábor várát. Albert magyar és osztrák seregei nem voltak elegendők a pártosok megfékezésére s a német birodalom fejedelmei, Kristóf bajor herczeg, a szász választó és Albert Achilles, a brandenburgi Frigyes fia kénytelenek voltak új királyuk segitségére sietni.* Magyarország is jelentékeny hadi erőt küldött királya támogatására, bárha ugyanakkor a lengyel határ védelmére is kellett gondolnia, mert a lengyelek Magyarországba is betörtek és a zálogos szepesi városokban elhelyezett katonáik által támogatva, a Szepességben és a szomszédos részekben pusztitottak.*
V. ö. Altmann, Die Wahl Albrechts II. zum römischen Könige. (Berlin, 1886.) Fejér, Codex Dipl. XI. 381.
Fejér, XI. 120.
V. ö. Huber, Gesch. Österreichs, IV. 8.
Wagner, Anal. Scepus. I. 141. III. 257.
)
Viridarium imperatorum et regum Romanorum.
Albert király codexe a bécsi udvari könyvtárban. A hasonmás a codex czimlapját ábrázolja, a XV. század derekát jellemző lapszéli díszitéssel; a lap alsó szélén egymás után következő czimerpajzsokban a római birodalmi sas, a cseh oroszlán, a magyar vörös és ezüst csíkok, a morva ostáblázott sas és az osztrák pólya láthatók.
A szöveget átirta és forditotta Dr. Dézsi Lajos
)
Albert és a birodalmi hadak, melyek vezérletét az ifjú Albert Achilles őrgróf vette át, Tábor falai közé szoritották vissza a lázadókat s a várat ostrom alá vették. Az egyesült királyi és birodalmi hadak egész augusztusban a huszitizmus főfészke alatt táboroztak s az ostromot csak szeptember közepén szüntették be, a mikor Ulászló nagy sereggel Sziléziába tört. A fenyegetett tartományt Albert Achilles rövid idő alatt megtisztitotta az ellenségtől, s győztes seregével Lengyelországba nyomulva, Ulászlót külföldön harczoló csapatai visszavonására kényszeritette.* IV. Eugen pápa most követe által minden áron ki akarta békiteni a két uralkodót egymással. Albert november elején Görlitzben Lausitz, 25-én Boroszlóban Szilézia rendeinek hódolatát fogadva, megkezdte a béketárgyalásokat a lengyel királylyal; ő maga jelentékeny engedményekre is hajlandó volt és a Zsigmond halála előtt felmerült kettős házassági tervtől sem idegenkedett, mi által az utóbbi számára fenmaradt a remény, hogy ha apósa fiugyermek hátrahagyása nélkül hal meg, örökösödés utján elnyerni a cseh koronát. A házassági terv azonban idő előtt nyilvánosságra jutva, heves ellenzésre talált az Albert társaságában levő német fejedelmek részéről, s ezek minden további lépésnek elejét veendők, reá beszélték Albertet, hogy legidősebb leányát Annát Vilmos meisseni őrgróffal jegyezze el. A kiegyezésről most többé szó sem lehetett; a lengyel követek megszakitották a további tárgyalásokat s midőn azok fonala Albert unszolására Namslauban, február elején ujból felvétetett, az eredmény mindössze annyi volt, hogy a felek június 24-éig tartó fegyverszünetre léptek egymással. Erre Albert elhagyta cseh tartományait, Bécsben nehány hetet töltve, márczius végén Pozsonyba érkezett és itt tartotta meg, ápril 1-én, Anna herczegnő esküvőjét a meisseni őrgróffal.*
Ermisch, Schlesiens Verhältniss zu Polen u. zu Albrecht II. Zeitschrift für Gesch. Schlesiens, XiI. 377. s köv. V. ö. Caro. id. m. IV. 186. s köv.
V. ö. Huber id. m. IV. 7–9. és a régebbi forrásokat Gr. Telekinél, I. 112–116.
Albert arany és ezüst pénzei.
1. Ezüst denár. Előlapján négyelt pajzs 1. mezejében két pólya (kétségtelenül a magyar csíkok hibás ábrázolása), a 2. és 3. mezőben a cseh oroszlán, a 4. mezőben a római birodalmi sas. Körirata: † MONETA ALBERTI; a hátsó lapon a király mellképe fején koronával, N–S pénzverési jegyek és a felirat folytatása: † REGIS • VNGARIE • ETC(etera.) 2. Arany forint. Előlapján Szent-László alakja, K–R pénzverési jegygyel és S(anctus) LADISLAVS • REX körirattal; a hátsó lapon négyelt pajzs a magyar csíkokkal és a cseh oroszlánnal s a felirat folytatása: † ALBERTUS • D(ei) • G(ralia) • R(ex) • VNGARIE.
A Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának eredeti példányairól
Majdnem egy évig tartó külföldi időzés után a királynak csak most nyilt alkalma a magyar ügyekkel behatóbban foglalkoznia. Távollétében kezdetben az országnagyok tanácsa, később Erzsébet királyné kormányozta az országot, a kit Albert a cseh koronázás után a törökök betörésének hirére küldött a kormány átvételére.* A törökök felől már Albert trónraléptekor fenyegető hirek érkeztek. A nyár első felében Murád szultán Kis-Ázsiából visszatérve, nagy sereget küldött az Al-Dunára, mely Vlad Drakul oláh vajda csapatai által támogatva, a Vaskapunál Erdélybe tört. A Királyhágón túli országrész még mindig a parasztlázadás hatása alatt állott. A jobbágyok Zsigmond halála hirére ujból fegyvert fogtak és kimélet nélkül folytatták a vármegyékben és a szász földön pusztitásaikat, mignem a Csáki László vajda által vezérelt nemesség Kolos-Monostornál Nagy Antal hadait megverte, a vezért kilencz más főemberrel karóba huzatta, a többi lázadókat Enyedre és Kolozsvárra szoritva kiéheztette és 1438 első heteiben a székelyek és a szászok segitségével véget vetett a lázadásnak.* A február 2-án megnyilt tordai gyülés megujitotta három nemzet szövetségét. A nemesseg meg nem pihente ki a küzdelmet, midőn a törökök rabló hadai a Maros völgyét lángba boritották, Szász-Sebest, Segesvárt, Megyest elfoglalták, Szebent ostrom alá vették és Brassó külvárosait felgyujtották. Losonczi Dezső, ki csak az imént váltotta fel Csákit a vajdaságban, a nemesség közönye folytán tehetetlenül állott a pusztitással szemközt; a szászok elrejtőztek falaik közé és némán nézték honfitársaik veszedelmét. A török hat heti pusztitás után 70,000 embert füzött rablánczra és zsákmánynyal megrakodva, hagyta el a törcsvári szoroson keresztül az országot.*
Erzsébet a kormányt az Albert által kormányzókul kirendelt egyházi és világi főurakkal egyetértésben vitte. V. ö. Fejér, XI. 101. 144. 148.
Hunfalvy, id. m. II. 86. Eder, Observationes criticae, 73. 74. 79. V. ö. Gr. Teleki, id. m. I. 79–80.
A forrásokat s azok birálatát l. Gr. Telekinél, I. 107–108. és Hubernél, id. m. IV. 9. V. ö. Kupelwieser, 40–52.
Az a magatartás, melyet az erdélyi nemesség a török betörésével szemben tanusitott, jellemző volt és az általános felfogásra vetett világot. A király távolléte közvetlenül a trónváltozás után rendkivül káros hatással volt a közügyek menetére. A bizonytalanság, mely a helyzetet minden új uralom kezdetén jellemezni szokta, az egység hiánya a kormányzat vezetésében, melyet az uralkodó távolléte szükségképen maga után von, a kötelességérzet lankadását idézte elő a nemzetben. A főnemesség úgy is nagyon hozzá volt szokva Zsigmond alatt ahhoz, hogy király nélkül intézkedjék az ország dolgaiban. Oligarchicus törekvései most az új uralkodó alatt is kedvező talajra találtak; a nemzet zöme, a nemesség pedig, beletörődve az eredménytelen hadviselésekbe, természetesnek kezdte találni a törökök szomszédságát, s a megszokás elölte benne a félelmet az ellenség terjeszkedésével szemben, csökkenté energiáját a védelem folytatásában. Az indolentia, melylyel az erdélyi nemesség a törökök beütését fogadta, a nemzet gondolkozásából táplálkozott, ezért mikor a vajda jószágvesztés büntetésével akarta sujtani a főnemeseket, kiknek hanyagsága, például szolgálva a köznemességnek, a védelmet lehetetlenné tette, a királyné nem merte helyben hagyni az itéletet és elnézése megmentette a kötelesség-mulasztókat, köztük a Báthori család tagjait, magaviseletük sulyos következményeitől.*
A Báthoriak részére 1438 aug. 10-én kiadott amenstiája Fejérnél, id. m. XI. 130.
A tordai templom.
Természet után rajzolta Székely Árpád
Erzsébetnek ez az elnéző politikája annak a törekvésének volt kifolyása, hogy pártot keressen magának, melynek segitségével magához ragadja az ország kormányát.* E pártot pedig nem volt nehéz megteremteni. A magyar főurak nagyon zokon vették, hogy Albert nem tartotta meg a koronázásakor tett igéretét és egy egész esztendőt az országtól távol töltött épen akkor, mikor a török támadásának veszélye napról napra fenyegette az ország területét. Az ellenzéki hangulatnak ennél sokkal mélyebb háttere is volt. Albertben, úgy látszik, nem volt meg az alkalmazkodásnak az a foka, a melylyel Zsigmond képes volt a nemzettel német származását feledtetni; bár ifjuságától a magyar trónra nevelték, a nemzet nyelvét sem birta teljesen megtanulni.* Uralkodásának kezdete nem nyujtott alkalmat az ellenzék bizalmatlanságának megszüntetésére. Ezzel a hangulattal szemközt Erzsébet születésre és nevelésre nézve joggal hirdethette magát magyarnak. Mire Albert haza jött, az elégületlenség oly nagy foka várt reá, a mely nem az ő egyéniségében és magaviseletében, hanem a távolléte által teremtett helyzetben találta magyarázatát s bizonyára elkerülhető lett volna, ha a király trónraléptének első évét teljesen az ország kormányának szentelheti.
Aeneas Sylvius nyiltan mondja ezt Albert király életrajzában Fejérnél, id. h. 389.
Aeneas Sylvius szerint egyáltalában nem tudott magyarul. (Fejér id. h. 393.) De ez bizonyára tulzás; nem tehető fel Zsigmondról, hogy ezt a mulasztást elnézte volna vejének, a kit kezdettől fogva utódjának szemelt ki.
A Budán, 1439 május havában megnyilt országgyűlés tanácskozásaihoz a budai német polgárok ellen kitört zendülés képezte az előjátékot, melyhez az okot egy tekintélyes magyar polgár, Ötvös Albert rejtélyes halála szolgáltatta.* A több napig tartó utczai harczban, melyet Garai László mácsói bán, az egykori nádor fia, – anyja révén Erzsébet királyné unokatestvére – csak nagy fáradsággal tudott elnyomni, a magyarok hagyományos gyülölete oly erővel nyilatkozott a németek ellen, mely a német király idejében mindennél jobban jellemezte az általános hangulatot. Ez a gyülölet az országgyűlés tárgyalásaiban is megnyilatkozott és az idegenek kizárásáról szóló törvényben megismételte azokat a rendszabályokat, a melyekkel a nemzet Zsigmond uralkodásának első időszakában igyekezett a német befolyást megsemmisiteni. A külföldiek ellen hozott törvények kimondták, hogy a király az országos hivatalokra idegeneket nem nevezhet ki, jószágot nekik nem adományozhat, idegen zsoldosokat sem fogadhat hadseregébe; a királyi jövedelmeket külföldiek nem bérelhetik. Az országgyűlés többi törvényei is a legnagyobb foku bizalmatlanság kinyomatát viselik magukon. Mint forradalmi országgyűléseken történni szokott, nem a királyi előterjesztések képezték az új törvények forrását, hanem maguk a rendek foglalták czikkelyekbe követeléseiket, hogy azokat a királyi szentesités által törvénynyé emeljék. A király és a nemzet mint egyezkedő felek állottak egymással szemközt. A kiegyenlitő szerepet Hédervári Lőrincz, a nádor vitte, s ebből a feladatából sarjadzott a legelső törvényczikkek egyike, mely a nádort úgy tekintve, mint közvetitőt a nemzet és a király között, és kinevezésében az országgyűlés befolyását biztositva, új alapokat rakott le a legelső közjogi méltóság politikai nagy jelentőségének teljes kifejlődéséhez. Az ország régi szokásai megerősittettek, az ujitások eltörültettek. A nemességnek az a régi kiváltsága is megujittatott, hogy az ország védelmére csak akkor tartoznak felkelni, ha a király, a főpapok és főurak banderiumai nem képesek az országot az ellenségtől megoltalmazni, de a kötelezettség akkor sem terjed túl az ország határain. A rendek megújitották ezen felül azt a kivánságukat, hogy a király állandóan az országban lakjék s a kormányra a főrendeknek az őket megillető befolyást biztositsa.*
Az eset bővebb tárgyalását l. Salamon Ferencznél, Budapest története, II. 361. s köv. Salamon Gróf Teleki s a többi történetirók ellenében igen meggyőzően mutatja ki, hogy ez esemény nem 1438-ban, hanem 1439 tavaszán, Albert hazatérése után történt.
Corpus Juris Hung. id. kiadás I. 200–205.
Erzsébet királyné pecsétje.
Liliomos nyilt korona alatt álló oroszlán négy köralakban elhelyezett czimerpajzsot tart. A felső jobb pajzsban a magyar csíkok, a baloldalban a cseh oroszlán, az alsó két pajzsban jobbról a luxemburgi sas, balról az osztrák pólya láthatók; a királyi korona felett a nap, melynek sugarai az egész pecsét mezőt kitöltik. Körirata: † S(igillum) • ELISAB(e)T(e) • D(e)I • G(ratia) • REGINA (így) HVNGARIE • DALMAC(ie) • CROAC(ie) E(t)C(etera) • HERES • BOEMIE • AVST(ri)E (e)T STIRIE • DVCISSA • AC • MARCHIO(n)ISSA • MORAVIE • (e)TC(etera).
A bécsi állami levéltár eredeti példányáról rajzolta Fahrnbauer J. G.
Erzsébet királyné közjogi állását a törvények csak mellékesen érintették, midőn kimondták, hogy a király tartozik hitvesének, „mint az ország örökösének,”* vagyoni állását méltóságához képest biztositani. De már maga ez a kivánság, mely rendes viszonyok között feleslegesnek tünhetik fel, igazolja azok gyanuját, a kik Erzsébet királynénak nagy szerepet tulajdonitanak a vihar felidézésében.
„Ex quo est haeres huius regni.” (12. pont.)
Albertet a mozgalom jóformán készületlenül találta. Nejének kétszinü magatartása annál kellemetlenebbül érintette, mert éppen akkor jött nyomára Csehországban egy nagy összeesküvésnek, melynek szálai a magyarországi udvarig nyultak. Anyósa, Borbála, kit Albert a cseh rendek követelésére kénytelen volt szabadon bocsátani s magyar- és csehországi javai birtokába visszahelyezni,* folytonos összeköttetésben állott a huszitákkal, a cseh királynői jószágokon menedéket adott Albert ellenségeinek és cselszövényeivel szitotta a forradalmat. Láttuk, hogy Kázmér megválasztására is a Borbála tulajdonát lépező Melnikben gyültek össze a pártosok. Albert elég elővigyázatlan volt sziléziai utja előtt Cillei Ulrikot állitani Csehország kormányának élére. Cillei nemcsak elnézte nagynénjének fondorlatait, de titkos támogatásban is részesité azokat s Albertet az a veszély fenyegette, hogy a Borbála birtokában levő csehországi várak a táboriták kezébe jutnak. A cselszövény napvilágra került, Albert Cillei Ulrikot megfosztotta a kormányzói méltóságtól és Borbálát ismét el akarta fogatni; de az özvegy megsejtette a reá váró sorsot és Lengyelországba, Ulászló oltalma alá menekült előle, a ki a sandomiri uradalmat adományozta neki ellátásul.* A kedvező fogadtatás, melyben a Zsigmond özvegye lengyel földön részesült, ujból lehetetlenné tette a kibékülést Ulászló és Albert között s Magyarországra két oldalról, a lengyel és a török felől várakozott a háború veszélye, midőn a magyar országgyülés, a helyett, hogy az ország védelméről gondoskodott, utczai lázongással és a királyné titkos támogatásával igyekezett a királytól a főurak és a nemesség előjogait biztositó törvényeket kicsikarni.
Dlugoss szerint a magyar várakat nem kapta vissza, hanem Albert 12,000 frtnyi évi jövedelmet biztositott számára. V. ö. Fejér, id. m. XI. 60.
Caro id. m. IV. 167. kétségbe vonja Dlugoss ez adatának hitelességét.
Albert nem tehetett egyebet, mint hogy elfogadta és május 29-én szentesitette e törvényeket, de biztositékot kivánt a rendektől arra nézve, hogy hasonló követelésekkel a jövőben nem fognak előállani. Az országgyülés ezt a kivánságát teljesitette, de ez csak arra szolgált, hogy Erzsébet királyné örökösödési jogait még jobban előtérbe helyezze. A szentesitést követő napon az összes főnemesség előtt kiadott oklevélben az országos rendek hüségesküjöket a királyi pár irányában megujitván, Erzsébetről úgy emlékeztek meg, mint az ország tulajdonképeni örököséről, természetes urnőjéről, „a kit a királyság a születés jogán első sorban illet meg.”*
„Quam principaliter hoc regnum iure geniturae concernere dignoscitur.” Fejér, XI. 257.
Albert király nagy pecsétje.
Menyezetes, oszlopos trónon a király ülő alakja, római királyi diszben, fején zárt koronával, jobbjában kormánypálczával, baljában országalmával. Körülötte hét czimerpajzsban a római birodalom, Magyarország, Csehország, Dalmáczia, Felső-Ausztria Stiria és legalul Alsó-Ausztria czimerei láthatók. Körirata: ALBERT(us) DEI GRA(tia) ROMANOR(um) REX: SEMP(er) AVG(us)T(u)S AC : HVNGARIE : BOEMIE: DALMACIE : CROAT[IE : RAME : SER]VIE : GALICIE : LODOMERIE (belül folytatva:) COMANIE : BVLGARIE : Q(ue) : REX AVSTRIE : ET : LVCEMB(ur)GEN(sis) DVX.
A Magyar Nemz. Múzeum régiségtárának eredeti példányáról rajzolta Passuth Ödön
A királyi hatalom gyakorlásának kérdésében ez által nagy változás állott be. Albert híven megtartotta, a mit igért s hogy a királynői ellátásra vonatkozó törvénynek eleget tegyen, Borbála császárné szökése következtében elkobzott várakat és uradalmakat Erzsébetnek adományozta, sőt azon felül más adományokkal is gyarapitotta a királyné birtokait.* De Erzsébet nem elégedett meg ennyivel és teljes mértékben igyekezett érvényesiteni az ország kormányában királynéi jogait, melyek támogatására egy nagy párt részéről számithatott.* S ez nem vált hasznára az országnak oly időben, a midőn a háború veszedelme erős és egységes kormányt tett szükségessé. A kötelességtudásban amúgy is gyönge nemesség két uralkodó között válogathatott, sebben kedvező alkalmat látott arra, hogy egyiknek se engedelmeskedjék. Hogy a király az ország védelmében sok jóakarata mellett sem tudott nagy eredményeket felmutatni, azt egyenesen a királyné versengése által teremtett helyzet magyarázza meg.
Gr. Teleki József, id. m. X. 43–53.
A fontos ügyekben az 1439-iki országgyülés óta a király és királyné rendeletére adattak ki a királyi oklevelek: „De commissione domini regis et dominae Elisabeth reginae.” Fejér, id. m. XI. 271.
A nemesség az új törvényben régi szokásához hiven ismét a királyra háritotta a hadviselés terheit, s ez a törvény, mely az utolsó években megindult honvédelmi reformokkal szemközt oly nagy visszaesést tüntet fel, épen akkor jött létre, mikor a törökök az eddiginél is nagyobb erővel készültek a déli határ megtámadására. Murád szultán 130,000-nyi sereggel indult Szendrő elfoglalására. Brankovics György fia Gergely teljes erejéből újitotta meg védelmi intézkedéseit, de Albert is komoly készületeket tett, hogy a szerb-magyar határt a törökök betörésétől biztositsa. A védekezés sulypontját a szörényi bánságra kellett tenni, melyet nemcsak Szendrő, hanem a teljesen török kézre jutott Havasalföld felől is a közvetlen támadás veszélye fenyegetett.
A fontos feladatra Albert két testvért szemelt ki: Hunyadi Jánost és hasonnevű öcscsét, a kiket nem származásuk fénye, hanem vitézi erényeik tettek a király bizalmára méltókká. Itt lép fel először országos szerepben történelmünk lapjain az a férfiú, a kinél nagyobb hőst a magyar történelem nem ismer. Hunyadi János annak a délszlávból meghonosodott társadalomnak a szülöttje, mely a török terjeszkedése elől hazánkban biztos menedéket találva, oly nagy szerepet vitt a délvidék védelmi harczaiban. Nagyatyja, Serbán, a hunyadmegyei oláhok kenéze volt; atyja, Vojk, már udvari vitéz Zsigmond király szolgálatában, a ki urától 1409 október 18-án Hunyad várát királyi adományul kapja s ez által a magyar nemesek sorába emelkedik. Vojk vitézi erényekben neveli fiait: Jánost, a ki már részese a királyi adománynak és Jovánt.*) Hunyadi Oláh János – így nevezik őt kezdetben az oklevelek – szintén mint udvari vitéz szolgálta Zsigmondot; a király oldala mellett volt Aachenben, a római királyi koronázásnál és a konstanczi zsinaton, s elkisérte őt többi külföldi útjaira is. Első katonai babérait a husziták elleni háborukban aratta. A kiváló tehetségek, melyek utóbb oly tüneményes pályát biztositottak számára, korán kitüntek az ifjuban; csakis ennek tulajdonithatni, hogy a szerény származású és szerény állásu vitéz a nagyságosok rendjéhez tartozó Szilágyi László leányát, Erzsébetet nyerte nőül.* Ugy ő, mint testvére, a ki Csáki László vajda seregében vitézül harczolt a török ellen, már ismert alakjai voltak a közéletnek, midőn Albert 1439 május elején őket bizta meg a szörényi bánság legfontosabb helyeinek, Szörény, Orsova, Görény és Miháld váraknak védelmével.*
Jován, máskép Juon, a latín oklevélben Johan, (Iván, Keresztelő-János) Vojk második fiának eredeti neve. Későbbi oklevelek ezt is Jánosnak (Johannes) irják. Egy 1414-iki oklevél a harmadik fiut is emliti: Vojkot; ez, úgy látszik, gyermekkorában meghalt.
A Hunyadiak eredetére és első fellépésére vonatkozó ujabb kutatások eredményeit Fraknói Vilmos foglalta össze, Mátyás király cz. művében, 5–10. Az 1409-iki királyi adománylevél, a család első okleveles emlékének eredetije az orsz. ltárban, Dipl. 9599. sz. a. őriztetik. V. ö. Réthy László, Oláh eredetüek-e a Hunyadiak? (Turul, 1884.) Csánki Dezső, Hunyadmegye és a Hunyadiak. (Századok, 1887.) Hunfalvy, id. m. II. 58–63.
Albert 1439 május 9-én kelt oklevele, melyben a négy szörényi vár védelme költségeinek fedezéseül 3 hónapra 2757 frtot utalványoz a két Hunyadinak és zálogul Madaras, Továnkút, Szabadka és Halas birtokokat adja nekik, Pesty Frigyesnél, A szörényi bánság története, III. 35.
)
Zsigmond király adománylevele Hunyad váráról, Serba fia Vojk, a Hunyadiak őse részére.
Az 1409 október 18-án kelt oklevél eredetije az országos levéltárban
1409 október 18. Zsigmond adománylevele Hunyad váráról Serbán fia Vojk, a Hunyadiak őse részére.
P(ro)p(ria) (com)missio domi(ni) regis
Nos Sigismundus dei gra(tia) rex Hungar(ie), Dalmac(ie), Croac(ie) (e)tc(etera) marchioq(ue) Brand(enburgensis) (e)tc(etera) sac(ri) Romani im(pe)rii vica(r)ius g(e)n(er)alis (e)t regni Bohemie gub(er)nator. Memor(ie) (com)mendantes | teno(r)e p(rese)ntium significamus, quibus expedit univ(er)sis, q(uod) nos c(on)siderat(is) fidelitatib(us) (e)t fidelium s(er)vitior(um) p(re)claris me(r)it(is) Woyk filii Serbe aule n(ost)re milit(is) p(er) ip(su)m n(ost)re mai(esta)ti | locis (e)t t(em)p(or)ibus opo(r)tunis exhibitis (e)t impensis, volentes sibi pro hu(jus)mo(d)i fidelibus obsequiis regali occ(urre)re cum favore, ut d(e)inceps f(er)ventius i(n) n(ost)ris s(er)vitiis expedie(n)d(is) | a(n)imetur dulcedine regalis remun(er)ationis p(re)gustata, quanda(m) poss(essi)onem n(ost)ram regale(m) Hvnyadvar vo(ca)tam in comitatu Alben(si) p(ar)tiu(m) n(ost)rar(um) Transs(ilua)nar(um) h(ab)itam, si(mu)lcu(m) | eiu(s)dem uni(ver)s(is) utilitatibus ac q(ui)buslib(et) p(re)tiis (e)t fructuositatibus v(idelice)t t(er)ris arabilibus cul(tis) (e)t inc(u)lt(is), prat(is), fenilibus, silvis, nemoribus, aquis, piscinis aquar(um)q(ue) decursibus et g(e)n(er)alit(er) q(ui)buslibet ei(us)d(em) utilitatum integ(ri)tatibus s(u)b ip(s)ar(um) veris met(is) et antiquis limitibus q(u)ocumq(ue) no(min)is vo(ca)bulo vocitat(is) ex c(er)ta n(ost)ra sc(ient)ia p(re)lator(um)q(ue), | et baronu(m) n(ostro)rum (con)silio ac nove n(ost)re donat(i)onis tit(u)lo (e)t om(n)i eo ju(r)e, quo eade(m) ad n(ost)ram sp(e)ctant collatio(ne)m, memorato Wo(y)k militi et p(er) eum Magas (e)t Radol | ca(r)nalibus ac Radol pat(r)ueli fr(atr)ibus, n(ec)non Joh(an)ni filio suis ip(s)or(um)q(ue) h(er)edibus (e)t post(er)itatibus uni(ver)s(is) dedimus, donavimus et (con)tulimus, y(m)mo dam(us) donamus | et (con)f(er)imus p(er)petuo (et) irrevo(ca)bilit(er) tenend(am) possidend(am) p(ar)it(er) (e)t h(abe)nd(am), salvo ju(r)e alieno, p(rese)ntium n(ost)raf(um) testimo(n)io l(itter)arum, quas du(m) nob(is) i(n) spe(cie) fu(er)int repo(r)tate, | i(n) formam n(ost)ri p(ri)vilegii redigi faciemus. Datu(m) i(n) Visegrad i(n) festo b(ea)ti Luce evangeliste, anno domini m(illesim)o quadring(entesi)mo nono.
A törökök június havában tényleg megszállották Szerbiának a Morava jobb partján fekvő részét és megkezdték Szendrő ostromát. Brankovics György sürgősen kért Alberttől segitséget fia számára. A király meg is inditotta seregeit; a veszély nagyságára hivatkozva fegyverre szólitotta az ország nemességét, s ő maga is a váradi búcsuról hazatérő királynéval együtt táborba szállott. A nádor, a despota; János kalocsai érsek, a veszprémi, váczi és szerémi püspökök, Garai László mácsói bán, Tallóczi Matkó horvát bán és testvére Frank, Báthori István országbiró, Lévai Cseh Péter, Kórógyi János, a Marczaliak, Pálóczi László, a Kusali Jakcsok, a Guthi Országhok, a Rozgonyiak, Tamásiak, Csákiak, Perényiek és számos más főnemes készséggel követték királyukat a hadba. A nemesi csapatok azonban nagyon gyéren gyülekeztek; mikor Albert két hónapi lassú menet után augusztus 30-ikán Szalánkeménhez érkezett, alig gyültek össze 24,000-en. Ily csekély hadi erőt nem lehetett a törökök hatszorta nagyobb hadserege ellen vezetni. A titeli révnél az a szomorú hir várakozott a magyar seregre, hogy a szendrői őrség képtelen levén az ostromnak ellenállani, Brankovics Gergelyt a vár feladására kényszerité. A magyar sereget ez alatt vérhas kezdte tizedelni, és miután a lengyelek és csehek az északi határt betöréseikkel fenyegették, Albert kénytelen volt hadai egy részét Rozgonyi György és Alsólendvai Bánfi Pál vezérlete alatt a részek védelmére küldeni.* A dolgok ily állása mellett nagy szerencse volt, hogy Murád szultán nem használta ki Magyarország ellen Szendrő elfoglalását, megelégedett a szerb részek meghóditásával és Novoberdon át Boszniába törve, Tvartkót teljes meghódolásra kényszeritette.*
Hazai Okmt. II. 787.
Gr. Teleki, id. m. I. 131. s köv. Windecz, id. kiad. 453. és Aeneas Sylvius Fejérnél XI. 393. V. ö. Huber, id. m. IV. 13. és Kupelwieser, 52–54.
A nemesi hadak többsége ez alatt elszéledt és Albert a királyi haderőt a végvárak megerősitésére rendelve, a nélkül tért vissza hadjáratából, hogy alkalma lett volna fegyvereit a törökéivel összemérni. Mielőtt Títelt elhagyta volna, hadi tanácsra gyüjté a körülötte levő országnagyokat és főnemeseket, s ezek elhatározták, hogy a jövő évben a hadjáratot megújitják. Belátták azonban, hogy az eddigi eljárás képtelenné teszi az országot a sikeres hadviselésre és a királyt zsoldos hadak tartására hatalmazták fel, a költségek fedezésére rendkivüli hadi adót, minden jobbágy telek után 100 denárt új pénzben, vetve ki az ország összes lakosaira, úgy hogy az ne csak a nemesség jobbágyai, hanem a királyi és királynéi birtokok és a királyi városok birtokai után is egyformán hajtassék be.*
Az Albert és Erzsébet által együttesen kiadott s a jelenlevő főúrnak pecséteivel megerősitett oklevelet l. Gr. Telekinél, id. m. X. 70.
A gyülésben Hunyadi János is részt vett s a király kevéssel utóbb azzal jutalmazta meg a jeles katonának a határ védelmében kifejtett buzgóságát, hogy őt testvérével az ifjabb Jánossal együtt szörényi bánná nevezte ki, mi által az egykori oláh kenéz unokái Magyarország főrendeinek sorába emelkedtek.*
Gr. Teleki József, id. m. I. 110. és utána Pesty, id. m. I. 380. a két Hunyadi szörényi báni kinevezését 1438-ra teszik. A bánság azonban ez évi szeptember 8-án még üres; az 1439 május 9-iki egyezkedés a szörényi várak védelme tárgyában mindkettőjüket csak egregiusnak czimezi, holott a bánoknak már magnificus, nagyságos czim jár. A szeptember 27-iki decretum záradékában is jóval a főurak után, a hivatalt nem viselő urak között is majdnem legvégül találkoztunk Hunyadi János nevével. Minthogy V. László maga mondja, (Gr. Teleki id. m. X. 358.) hogy Hunyadit atyja nevezte ki szörényi bánná, a kinevezésnek 1439 szeptember 28. és október 27. napjai között kellett megtörténnie.
A király ezzel a tettével a leghivatottabb vitéz kezébe adta a végvidék egyik legfontosabb pontjának védelmét. A hadjáratnak oly eredménye volt ez, mely, ha későbbi következményeit mérlegeljük, méltán kibékithet annak sikertelen lefolyásával. Albert egyébként sem tekintette e háborut teljesen meddőnek; az országnagyok a Titelnél hozott határozatok által maguk tettek bizonyságot a felől, hogy az ország hadi erejének fejlesztését nem lehet tovább halasztani, a védelmet szélesebb alapokra kell fektetni. Áthatva ennek szükségétől, a király azzal az elhatározással tért haza a táborból, hogy a hadjárat folytatására az ország egész hadi erejét fel fogja használni. Remélte, hogy a cseh kérdésben egyességre jut a lengyel királylyal s a birodalom fejedelmeinek segitségét kizárólag a törökök ellen veheti igénybe.
Neszmély.
Természet után rajzolta Cserna Károly
Reményeit s a nemzetnek hozzá kötött várakozásait semmivé tette hirtelen halála. A hadjáratból magával hozta a betegséget, mely katonáinak nagy részét sirba döntötte. Betegségét nem tartotta komolynak s alig időzött nehány napig Budán, útnak indult, Bécs levegőjétől várva felgyógyulását. Útközben megujitotta béketárgyalásait Ulászló követeivel; de a lengyel királynak az a követelése, hogy adja vissza Borbála császárnénak lefoglalt jószágait, felboszantotta s a felindulás káros hatással volt egészségi állapotára.* Baját dinnyeevés által növelve, halálos betegen érkezett Neszmélyre. Végóráját közeledni érezte és október 23-án elkészitette végrendeletét. A királyné várandó állapotban volt; házának jövendője a születendő gyermek nevéhez volt kötve. Ha Erzsébet leányt szül, a hármas államszövetség felbomlik; Magyarországban az országos rendek többszörös igérete biztositotta Erzsébet uralmát, de Csehországban – bár a nőág örökösödése itt biztosabb jogi alapon nyugodott – a királyné nem számithatott pártra s Ausztriában a Habsburg-ház családi törvényei értelmében a legközelebbi férfi sarjat, Frigyes herczeget illeti meg az utódlás. Az esetben azonban, ha a királynénak fia születik, meg van a remény a három ország szövetségének fentartására. A kiskorú király gyámságát Albert ez esetben három magyar, három cseh és két osztrák főnemesből és Prága városa egy megbizottjából alakitandó kormánytanácsra kivánta ruháztatni, Pozsonyt jelölve ki utódjának székhelyéül.* Öt nappal e végrendelet megszerkesztése után, október 27-én e kicsiny dunamenti helységben, 42 éves korában megszünt élni. Holttestét, bár a bécsi Szent-István templomban kivánt temetkezni, a magyar főurak kivánságára Székesfehérváron temették el.
V. ö. Fejér, id. m. XI. 320.
A végrendelet szövegét Kurznál, Österreich unter Kg. Fridrích IV. I. 239. V. ö. Huber, id. m. IV. 17.
Albert király kutja Neszmélyen.
Természet után rajzolta Cserna Károly
Kora halála nagy veszteség volt az országra. Albertben sok uralkodói tulajdonság volt, melyek birtokában jelesebb királyaink sorába emelkedhetett volna. Kortársai által dicsért tetterejével bölcs mérséklet, az igazság érzete és a helyzet tapintatos mérlegése párosult. Rövid uralkodása alatt, sajnos, csak az utóbbi tulajdonságairól nyujthatott bizonyságot. Nem volt gyáva és ha engedett a neje által támasztott követeléseknek, ezt csak azért tette, hogy a belviszályok veszélyét elháritsa az országtól, a melyet a külső ellenség támadása fenyegetett. Történelmünk fejlődése egész más irányt vett volna, ha sorsa elég időt ad neki a koronával járó nehéz feladatok teljesitésére.
