V. FEJEZET Habsburgok és Luxemburgok.

Teljes szövegű keresés

V. FEJEZET
Habsburgok és Luxemburgok.
Ausztria II. Albert herczeg korában: Lajos király Laczkfi Pált küldi segítségül. Az eszes IV. Rudolf herczeget is pártolja. IV. Károly császár, Lajos király és Rudolf herczeg Nagy-Szombatban. Aquileja. A háborúnak IV. Károly és Lajos unokája közt kötött házasság vet véget.
A Habsburgok büszke házát, mely Rudolf római királyban sebes szárnyalással, mint a sas, emelkedett a magasba, mely hatalmas ivadékában, mint a királyi tölgy dús ágakat és lombokat hajtott, kegyetlenül megtépte a zivatar. Négy király támadt nehány évtized alatt belőle, köztük három római, és most, a XIV. század derekán csak egy jámbor öreg asszony, Ágnes, III. Endre magyar király özvegye volt az egyetlen, kit a királyi czím megilletett. A Rudolf és Albert királyok nagy számú férfiivadéka is egy rügyre szoritkozott, a jómaga-tehetetlen II. Albert herczegre, kit – habár negyvenedik évét számitotta – még nem áldott meg az ég utódokkal. II. Albertet „bölcs”-nek nevezték kortársai és méltán megillette e jelző a férfiút, ki a neki jutott szerényebb viszonyokba méltósággal bele tudott illeszkedni. Az a kicsiny és szegény osztrák herczegség, melynek ura volt, becsületes és dolgos, de lelkesedni képtelen, hadjárataiban szerencsétlen népével, nem sok tekintélyt adott fejedelmének. Annál több, tiszteletet gerjesztett a beteg fejedelem a maga szerénységgel párosult határozottságával, ha érdekei úgy kivánták, óvatos pártatlanságával oly ügyekben, melyek közvetlenül nem érdekelték; belátásával és nyugodtságával, ha közbenjáró véleményét igényelték. Ekképen meg tudta óvni országát külső és belső háboruktól, miközben a béke áldását élvező lakosok jólétnek örvendettek. Igy esett, hogy – Csehországnak jóval mögötte – Ausztria egyike volt Németország előkelőbb tartományainak.
Lajos magyar király „bölcs” nagybátyjával mindig jó barátságot tartott és miután ezt végre megáldotta Isten gyermekekkel, e barátságot teljes mértékben átvitte ezekre. Az akkor még igénytelen Bécsbe többször fölrándult, ha nem is mindig országos dolgokban, de nem ritkán fontos ügyekben. Többi közt 1345 deczember 14-én a szövetséget, melyet atyja az osztrák herczegekkel kötött, megerősitette. Albert herczegnek volt is alkalma a magyar király barátságának becsét tapasztalni. A Habsburgoknak ugyanis régóta sok kellemetlenségük akadt ősi birtokaikon, hol a svájcziak szövetkezve Zürich városával folyton fenekedtek uraik ellen. Albert herczeg más menedéket nem találván, 1355 július 26-án segitséget kért a magyaroktól. Lajos király Laczkfi Pált négyszáz ijászszal küldötte, kik Svájczba érkezvén, Puchaim Albert ergaui és turgaui kormányzó vezérlete alatt Thurgau város körül augusztus 11-én véres csatát vívtak a svájcziakkal. „Szent királyok segitsetek!” volt a magyarság jelszava, mely mellett mintegy háromszázat nyilaztak le a svájcziak közül. Mint a vágóhidon úgy rogytak össze a svájcziak lovastúl, mert meg volt szigorúan hagyva a magyaroknak, hogy senkit se kiméljenek, senkit foglyúl ne ejtsenek. Hasztalan emelték föl esdő kezüket rimánkodván: „Oh édes uram, kegyelmezz, ne ölj meg!” a magyarság nem adott kegyelmet, rivallván: „Hallgass… német; ittátok vérünket, ma iszszuk a tieteket!” E hallatlan vereség következménye lett, hogy a szövetségesek békét kötöttek. (Zürich, 1355. augusztus 18.) Visszaérkezvén pedig Laczkfi Pál, fejedelmi ajándékot kapott az osztrák herczegtől és következő Lajos királyhoz szóló levelet: „Köszönjük atyafiságodnak a segitséget, mert a mit ötezer fegyveressel egy egész esztendő folytán megcselekedni nem birtunk, azt Laczkfia Pál négyszáz magyarral megtette dicsőségesen. Kérünk tehát, hogy Pál urat királyi bőkezűséggel megjutalmazni kegyeskedjél.”
Ezek után az osztrák herczeg 1356 január 6-án új szövetséget kötött Lajos királylyal, melyben egymás tényleges és szerzendő birtokait tiz évre kölcsönösen biztositották. Az osztrák herczeg továbbá megengedte, hogy alattvalói, ha akarnak, a magyar király szolgálatába szegődhetnek. Egyszersmind megfogadta, hogy Kázmér lengyel király ellen, kinek folytonos izetlenkedései voltak IV. Károly császárral és cseh királylyal, senkit se fog segiteni. Ugyanekkor Albert herczeg mint fogott biró itélt Margit bajor herczegnőnek, néhai István magyar herczeg özvegyének, aztán Hohenlochi (Hohenlohe) Gerlach feleségének hitbére fölött.
Az osztrák herczeg Győrig kisérte kedves magyar vendégét, honnét Wallsee Ulrikot, Landenberg Hermant, Puchaim Albertet és Meissau Ottót küldötték a császárhoz, hogy a császár, magyar király és közte esett némely félreértéseket kiegyenlitsék.
Midőn II. Albert herczeg 1358 július 26-án élete hatvankilenczedik évében elhunyt, tizennyolcz éves fia, IV. Rudolf herczeg lett utódjává. Rudolf herczeg egyike volt azon uralkodóknak, kikben a genialitás teljes fényével, de egyszersmind minden árnyékával jelentkezett. Hét évig uralkodott csak és mindössze huszonöt esztendőt élt: korában tehát mentséget talál a szenvedély, mely midőn nagyra tör, néha el is siklik. Ha más eszméje nem lett volna, mint Magyarország, Csehország és Ausztria egyesitése, melyet utódai ez időtől fogva mindig szem előtt tartottak és szivós kitartással követtek, míg végre – a magyar és cseh nemzetnek nem ugyan előnyére, de Ausztriának annál nagyobb hasznára – realizálták: ez az egy megérdemlé, hogy „Alapitó”-nak hívják övéi, noha e melléknevet voltaképen tévedésből adták neki. De e mellett ő szerezte meg Tirolt az osztrák ház számára: a görczi birtok egyesitését Ausztriával szintén ő inditotta meg, és a polgári elem pártolásával, a tudomány és művészet ápolásával ő rakta le alapját Bécs városa nagyságának. Ő alapitotta a bécsi tudományos egyetemet és kezdette épiteni Szent-István templomát. Bécs akkor egyszerű, a passaui püspökséghez tartozó plébánia volt. Rudolf herczeg belátta, ha Bécset jelentősb várossá akarja átalakitani, főpapi székkel kell ellátnia, hisz e nélkül főváros az időben se volt képzelhető. Tervét nem valósithatta ugyan meg, a káptalant azonban sikerült létrehozni s ettől már csak egy lépés hiányzott a püspökség megalapitásához.

IV. Rudolf osztrák herczeg.
Az ambrasi gyüjtemény I. Miksa császár megrendelésére készitett családfáján, a bécsi udvari műtörténeti múzeumban.
Primisser Alajos után
IV. Rudolf arra törekedett, hogy mennél függetlenebb úrrá tegye magát. E czélját mielőbb elérendő, lázas türelmetlenséggel gyártotta az öt okiratot, melyeket közönségesen az osztrák ház privilegiumainak neveznek. E levelek azon elvből indulnak ki, hogy az osztrák herczeg a német birodalom első, legfőbb és leghívebb fejedelme, Ausztria a birodalom pajzsa és szive, a miért ők a birodalomban előnyös állást érdemelnek. Már Julius Caesar, ki – e gyártmányok szerint – nagybátyjának és utódainak hűbérül adta Ausztriát, meghagyta, hogy ne legyen senkinek hatalma fölöttük, és Nero császár is elrendelte, hogy Ausztria mindenkorra szabad és hűbéri adótól mentes tartomány maradjon. Ugyanígy rendelkezett I. Frigyes császár, hogy az osztrák herczeg se a birodalomnak, se senkinek másnak ne tartozzék szolgálni; csupán ha a birodalom hadat járatna Magyarországon, köteles egy hónapra saját költségén tizenkét vitézt állitani. Az osztrák herczeg nem tartozik részt venni a birodalmi gyűléseken sem. Ha ott mégis megjelennék, udvari főherczeg gyanánt bánjanak vele, kit a választó fejedelmek után a császár jobbján illet meg a díszhely. A hűbért saját tartományában (Ausztriában) és dijtalanul ruházza reá a császár. Ekkor is nem födetlen fővel és térden állva veszi azt át, hanem lóháton, fejedelmi díszben, a jogarral kezében, ágas koronával diszitett herczegi kalappal a fején. Sőt a herczeg viselhet királyi koronát is, kereszttel a hegyén, azonképen a császár és minden nép jelenlétében, maga előtt hordathatja az igazság kardját és az ország zászlóját. A birodalomnak nincsen joga törvényt látni a herczeg személye fölött. Senki vádjára se köteles helyt állani, még a császár előtt sem. Hanem ha önként alá akarja magát vetni valamely itéletnek, hűbéresei és ministerialisai közül nevez ki birókat maga fölé. Mi több: Auszriai belügyeibe nem avatkozhatik a birodalom. Ott minden birtok hűbér, mely korlátlanul a főherczegtől függ, ki önkényesen uralkodik népe fölött. Szóval, IV. Rudolf nem kevesebbet akart, hanem hogy magát, országát és alattvalóit a német birodalomtól, melynek elvégre Ausztria kiegészitő része volt, függetlenné tegye. Másrészt azonban bevett az osztrák privilegiumokba oly rendelkezést is, mely szerint a birodalom az osztrák herczeget minden megtámadója ellen összes erejével megvédeni tartozik, és semmi fontosabb birodalmi ügyet az osztrák herczeg tudta és hozzájárulása nélkül elvégezni nem szabad.

IV. Rudolf pecsétje.
A herczeg lovon ülő alakja teljes vitézi felszereléssel; jobbjában a stiriai párduczczal diszitett zászlót, baljában az osztrák pólyát viselő pajzsot tart; a ló nyakán, szügyén és hátsó czombján elhelyezett pajzsokban Karinthia, Habsburg és Pfirt czimerei láthatók. Körirata: RVODOLPHVS : QVARTVS : DEI : GRATIA : PALATINVS : ARCHY : DVX : AVSTRIE : STIRIE : KARINTHIE : SVEVIE : ET : ALSACI (belül folytatva:) E : DOMINVS : CARNIOLE : MARCHYE : AC : PORTVS : NAONIS : NATVS : ANNO : DOMINI : M : CCC : XXXIX.
A bécsi állami levéltár eredeti példányáról
Elkészülvén 1359 tavaszáig e privilegiumok, IV. Rudolf herczeg április havában a császárhoz, ki ipja is volt, Prágába utazott, hogy azok megerősitését tőle elnyerje. Azonban a császárnak legkivált a „Julius Caesar” és „Nero” ütött szeget a fejébe, és elküldötte az okleveleket Petrarcának szakértő vizsgálatra. Miután pedig Petrarca azokat otromba és szemtelen hamisitványoknak minősitette, azok megerősitésére egyelőre nem járult és a Rudolf herczegtől kért többi kedvezményeket is megtagadta. Mérgesen távozott a herczeg a császártól és már két hónap mulva észre lehetett venni, hogy tehetetlen mérge a császár megbuktatásán dolgozik. Ugyanazok által, kik megválasztották, a választó papi fejedelmek által szerette volna őt megbuktatni. A császár ugyanis ép ez időben megsértette a német főpapságot. Rendeletet adott ki a püspökökhöz, melyben fölszólitotta őket, fékezzék meg papságuk fegyelmetlenségét, különben kénytelen lesz világiakat megbizni, hogy sequestrálják a papi javakat. Ez ugyan csak üres fenyegetés akart lenni, de azért, mert nem ijedtek meg tőle, annál inkább zokon vették. IV. Rudolf, fölhasználandó e torzsalkodást, Lajos magyar királyt szemelte ki ellenkirályul. A terv a magyar király tudta nélkül készülhetett, de jól volt kieszelve. Ha valaki, Lajos volt eléggé hatalmas arra, hogy IV. Károlylyal megmérkőzzék. Őt, az egyház hű fiát a clerus legszivesebben látta volna császárul; tőle, a gazdag, bőkezű és nem német fejedelemtől legtöbbet várhattak a választó fejedelmek; végre Rudolf nem is képzelhetett magának kegyesebb urat, mint családja e régi, jóakaró barátját, rokonát, magának sógorát. Most is, 1359 augusztus 2-án Pozsonyban nála volt, hogy atyáik által kötött szerződések megerősitését kinyerje tőle, meg talán azért is, hogy tapogatódzzék, hajlandó volna-e Lajos Németország netaláni választását elfogadni? De erre adatunk nincsen.
Veje ármányait, ki időközben a bajor és würtembergi herczegekkel is szövetkezett, időnek előtte megtudta IV. Károly császár. Belátta, hogy reformátori törekvését az egyházban rosszul alkalmazta. Visszavette tehát korholásait és védő leveleket adott a pap uraknak a világiak túlkapásai ellen. Egyszersmind azt hitte, hogy a hálót, melyben őt akarták megfogni, egy rántással szakitja szét. Bacharachban, a Rajna mellett, hova 1359 november 11-ére a választó papi fejedelmeket összehívta, azon meglepő kijelentést tétette nekik, hogy IV. Rudolf osztrák herczegtől tudja, miszerint a papi fejedelmek a pápa tudtával őt elmozditani és helyébe Lajos magyar királyt óhajtják megválasztani. Ez mestervágás akart lenni. A nélkül, hogy a választó fejedelmeket vádolta volna, tudtokra kivánta adni a meglepetteknek, hogy átlát a szitán. A pap urak mindent letagadtak, és úgy látszik, jó lélekkel. Leveleket is irtak a császárnak ártatlanságukat erősitvén, a magyar királynak és osztrák herczegnek, melyben kérik őket, tegyenek tanuságot bűntelenségükről. IV. Károly nyilván felsült, a mi kisebb baj volt reá nézve; ellenben a magyar királyt mélyen sértette, midőn méltatlanul meghurczolta. Őt kiengesztelni tekintette legsürgősebb feladatának, ezt annál inkább, mivel, ha ármánykodó vejével el akart bánni, előbb e kellett intézni ügyét a magyar királylyal. De Lajos, ki 1358 november óta Erdélyben járt és csak 1359 februárban érkezett vissza Visegrádra, nem igen volt megközelithető. A császár ugyan már február második felében készült hozzá, de két hónapig folytak aztán még az alkudozások, míg végre sikerre vezettek az által, hogy Károly fölajánlotta Lajosnak Feltre és Belluno lombard városokat Gazamatta várral együtt. E helységek eddig az aquilejai pátriárka gondozása alatt állottak, de Miklós patriárka halálával (1358) visszaestek a császárra. A császár nem sok fontosságot tulajdonitott nekik; Lajos király ellenben, miután Velencze szárazföldi birtoka mögött feküdtek, szükség esetére jól fölhasználhatta őket, a miért kezdetben (Szécsenyi?) Tamás fia Miklóst küldötte oda kapitányul, utóbb átadta szövetségesének és barátjának: Carrara Ferencznek.
Ez előzékenység kedvezőn hangolta Lajos királyt. Nagy-Szombatban 1360 május közepén találkozott a császár és vele öcscse, János morva őrgróf, a magyar királylyal, kinek kiséretében volt Rudolf osztrák herczeg. Valamennyien kibékültek. A császár irást adott magáról, hogy a magyar király ellen szórt rágalmakat soha se hitte, a jövőben se fogja hinni. Nemkülönben a császár és öcscse egyrészt, az osztrák herczeg másrészt szintén leveleket cseréltek, melyekben megismerik, hogy a köztük fenforgó egyenetlenségeket Lajos király közreműködésével kiegyenlitették. Nevezet szerint a Luxemburgok végleg lemondanak Ausztriáról, a Habsburgok Cseh- és Morvaországról, s ezen jogaikra vonatkozó okirataikat egymásnak kölcsönösen kiadják. Nagy-Szombatból Ausztriába, Seefeldbe mentek a kibékült fejedelmek, elkisérte őket oda Lajos magyar király is, hol május 1-én Rudolf herczeg térden állva (és nem lóháton) kapta hűbérül tartományait (Tirol és Burgund kivételével) a császártól.
Azonban az egyetértés a császár és veje közt nem állott helyre, és valószinűleg háború lett volna a vége, ha Lajos király ismét békitőleg nem szól közbe. Vilmos egri prépostot és kinevezett pécsi püspököt küldötte a császárhoz Nürnbergbe (1360 július), hogy őt engedékenységre birja, ki nem sokára jelentette is neki, hogy kedves vejét, Rudolf osztrák herczeget, megbocsájtván fiatalkori könnyelműségét, ujra kegyelmébe fogadta, valamint hogy lemondott Masoviáról és Plockról a lengyel király részére, és megigérte, hogy nem fogja a boroszlói püspökség elszakítását a gneznai metropolita széktől sürgetni, azaz nem fogja eltépni a végső szálat, mely Sziléziát még Lengyelországhoz fűzte. Ez engedményeket főleg az által nyerte el a magyar király, hogy nagybátyjával Kázmér lengyel királylyal egyetemben segitő csapatot küldött a császárnak hadjáratához a würtembergi herczeg ellen. Sőt nem sokára ezután úgy értesülünk, hogy IV. Károly császár és cseh király, nemkülönben öcscse János morva őrgróf és Rudolf osztrák herczeg szövetséget kötöttek cseh, morva és osztrák birtokaik védelmére minden ember fia ellen, kivévén a magyar és lengyel királyt. Tehát Vilmos püspök ügyesen járt el Nürnbergben, a miért a nem épen bőkezű császár kétezer forintot ajándékozott neki. Valószinüleg volt része abban is, hogy Lajos király és felesége jeles alakú levélben erősitették meg Erzsébetnek, néhai István magyar herczeg leányának, eljegyzését Jodokkal, János morva őrgróf elsőszülött fiával. (Visegrád, 1361 február 2.)
Ime ez lett volna a luxemburgi jutalma engedékenységeért: a közeli kilátás a magyar trónra. Lajos királynak ugyanis második házasságából még mindig nem volt örököse. Néhai István herczegnek volt ugyan két gyermeke: János és Erzsébet, de János 1360 őszén elhunyt, maradt tehát csak az egyetlen Erzsébet, kit méltán tartottak akkor az Anjouk magyar trónja örökösének.
*
Megértettük az előadottakból, mennyi önzéstelen jóakarattal viseltetett Nagy Lajos király úgy a Habsburgok, mint Luxemburgok iránt, és ezen jóakarata mindkét háznak mily nagy előnyére szolgált. Jóindulata azonban nem talált viszonzásra. Mihelyt az osztrák herczeg nem látta hasznát Lajos politikájának, megszokott hálátlansággal a magyar ellen fordult. Ép így tett a császár is.
Legújabban az aquilejai patriárka adott erre ürügyet, kit Rudolf herczeg megtámadni és javaitól megfosztani készült. És mert belátta, hogy a magyar király szövetségesét, a patriárkát ez igaz ügyben el nem hagyhatja, ő hagyta cserben a magyar királyt, a császárral szövetkezett (1361 augusztus 1), már más nap megtámadta a patriárkát, leverte és foglyul magával vitte Bécsbe. Tudta az osztrák, hogy ez által a magyar király legnagyobb ellenségének, Velenczének járt kedvében. El is látogatott a lagunák városába és ünnepeltette magát. (Szeptember 29–október 5.) A patriárkának, kit útközben megraboltak, pecsétjétől megfosztottak, Bécsben, aztán Melkben szigorú őrizet alatt tartottak, mégis sikerült követséget küldeni a magyar királyhoz és tőle sürgős segitséget esdekelni. A követek hálával emlékeztek arról, hogy nemcsak Lajos király, de boldogult atyja is Aquilejának oltalmazója volt. Azonképen Aquileja is, midőn Lajos 1347-ben Nápolyba, 1356-ban Velencze ellen inditott hadjáratot, minden erejével segitette a királyt, ki ez utóbb mondott évben tiz esztendőre védelmi szövetséget kötött a patriárkával. E szövetségre hivatkozott a patriárka most, midőn az osztrák herczeg meg akarja fosztani minden birtokától. A herczeg és a vele szövetkezett császár elől egyedül a magyar király mentheti meg őt a végromlástól.
A követség előadása nagy hatást gyakorolt Magyarországon. Ha Aquileja megszünt önálló hatalom lenni, Magyarország egyik természetes támaszát vesztette el Velencze ellen. Ha a császár, Velencze s az osztrák herczegek szövetkeznek, vége Lajos befolyásának Olaszországban. És ez még hagyján; de mi lesz akkor, ha a coalitio Magyarország ellen támad? Ettől tartott Lajos király és utasitotta a dalmát városokat, hogy szemmel, füllel vigyázzanak, mert a császár és osztrák herczeg, úgy látszik, meg akarják támadni a magyar birodalmat. Lajosnak tennie kellett. Hogyan hatott az osztrák herczegre: rábeszéléssel-e, kedvezéssel vagy fenyegetéssel? nem tudjuk, de tény, hogy IV. Rudolf herczeg, ki a mult augusztus első napján szoros szövetségre lépett ipjával, a császárral, s főleg az ő segitségének köszönhette sikereit Aquiléja ellen, merész kanyarulattal rögtön hátat forditott neki és 1362 január 7-én a maga és öcscsei: Frigyes, Albert és Lipót herczegek nevében szövetséget kötött Lajos magyar királylyal IV. Károly császár és János morva markoláb ellen.
Lajos király igen fel volt háborodva a császár ellen, ki az ő barátságáért hálátlansággal fizetett úgy neki, mint Kázmér lengyel királynak. Viszont a császár is féltékeny lehetett a fényes eredményekre, melyeket Lajos és fegyverei kivívtak; félthette gyarapodó családi birtokát, legelőbb Sziléziát, főleg az esetre, ha Magyar- és Lengyelország egy kézbe, a magyar királyéba kerülend. Mint Károly Lajos iránt úgy érzett Rudolf Károly iránt, ki letartotta merész szárnyalásait, letörülte szépen festett fellegvárait. De félthette a Luxemburgok mind inkább terjedő hatalmától Ausztriát is, míg Lajostól némi engedékenységet remélhetett az aquilejai patriárka ügyében is; Schwarzbach várat pedig foglalóúl mindjárt megkapta.

Lajos király titkos pecsétje.
Jobbra dőlt pajzsban a magyar-Anjou czimer; a pajzsra az oromdiszében sruczot viselő koronás sisak támaszkodik. Körirata: S(igillum) SECR(etum) LODOVICI REG(is).
Az országos levéltár eredeti példányáról
Még inkább elmérgesedett a császár és a magyar király közt fennálló rossz viszony a császárnak meggondolatlan nyilatkozata következtében. Cseh rablók ugyanis többrendű kárt okoztak a magyar határszélen. Lajos elégtételt követelt a császártól, mint cseh királytól, a kárvallottak érdekében; de a császár, a helyett hogy e jogos igényt kielégitette volna, azzal hozakodott elő, hogy Lajos király nagy befolyást enged anyjának a kormányügyekre és oly aljas kifejezéssel illette a magyar anyakirálynét, mely koronás fia érzelmeit mélyen sértette. A magyar követek azonnal visszautasitották a császár sértéseit és készeknek nyilatkoztak akár vele, akár megbizottjával királynéjok meggázolt becsülete miatt megvívni. A császár mentegetődzött és tréfával akarta elütni a dolgot; hanem a követek oly komolynak vették a sértést, hogy azt csak vér moshatja le, s azonnal távoztak Prágából. Lajos, ki gyöngéd fiúi szeretettel és tisztelettel viselteték anyja iránt, megdicsérte követei eljárását és háborura készült. Közben a viszálykodó fejedelmek kemény jegyzékeket váltottak egymással; de el nem felejtkeztek a dolog velejéről, hogy mennél jobban elkészüljenek a hadjárathoz és mennél több szövetségest gyüjtsenek magok köré. Lajos király szövetségese IV. Rudolf herczegen kivül Kázmér lengyel király volt, míg Rudolf a salzburgi érsekkel és suffraganusaival, nem különben Mainhard felsőbajor herczeggel és tiroli gróffal lépett kölcsönös védelmi szövetségre. Pozsonyban, 1361 deczember 31-én a freisingi, passaui, chiemseei, seckaui és lavanti püspökök, Ausztria, Stiria, Karintia és Karniolia egyházi és világi főurai esküjökkel erősitették meg a szövetséget, melyet IV. Rudolf és testvérei, valamint Mainhard herczeg egy részről, Lajos magyar király és Kázmér lengyel király más részről kötöttek.

IV. Károly, neje Valois Blanka és fia Venczel.
A karlsteini vár Mária-kápolnájának egykoru falfestményei.
Fénykép után
A háboru czélja ez alkalommal igen komoly volt, nem kevesebb, mint a császár megbuktatása. Mire nézve a magyar király és az osztrák herczeg Budán, 1362 márczius 10-én megegyeztek abban, hogy mindazon foglalásokat, melyeket közösen tesznek, egyenlően osztják föl magok közt. Ehhez képest országaik határainak rendezését s más szükséges igazitásokat a hadjárat utánra halasztották. Viszont, nehogy az aquilejai patriárka ügye gátlólag vagy bomlasztólag hasson a szövetségre, IV. Rudolf tapasztalván Lajos király szilárd elhatározását, igen sokat leengedett követeléseiből, úgy hogy a patriárka friauli birtoka és hatalma sértetlenül megmaradt. Ezen előzmények után Lajos király fölkelést rendelt. Az egyesült hadak Trencsénig érkeztek, hogy Morvaországba törjenek, midőn IV. Károly követeként Bolko schweidnitzi herczeg, Lajos király rokona jelentkezett békeajánlatokkal. A felek fegyverszünetet kötöttek, és Lajos király a béketárgyalásokhoz Kont Miklós nádort és Bebek István országbirót küldötte Brünnbe. A tárgyalások nem vezettek czélhoz és ez Lajos király helyeslésével találkozott, azonban a visszatért követek hadsereget már nem találtak Trencsénben: szétoszlott az, mivelhogy néhány éven át szűk termés levén, nemcsak Ausztriában, Cseh- és Bajorországban, hanem nálunk sem talált eleséget. Ha tehát a császárnak az volt czélja, hogy a háborut elodázza, e czélját elérte, mert közben az ősz beköszöntvén, a hadjáratnak vége szakadt. Most tehát csak az lehetett a császár legközelebbi feladata, hogyan jusson a fegyverszünettől tiszteséges és nem költséges békéhez; és e végett az új pápa közbenjárását is kikérte. V. Orbán, ki 1362. deczember 6-án ült VI. Incze helyébe, amúgy is a törökök ellen inditandó keresztes hadjárat gondolatával levén elfoglalva, örömest engedett a császár kérésének és Péter volterrai püspököt egész halmaz ajánlattal küldötte Magyar-, Cseh-, Lengyel- és Osztrákországba, „hogy a béke elalvással fenyegető gyönge mécsét éleszsze”.

IV. Károly és neje Erzsébet.
A karlsteini vár egykori falfestménye után
A cziprusi király is iparkodott közreműködni a békeszerzésben. A török veszedelem őt is fenyegette, közvetlen érdeke kivánta tehát, hogy a keresztény fejedelmek kibékülvén, részt vegyenek a törökök ellen inditandó hadjáratban. A pápa ajánlatával ellátva sorba vette a fejedelmeket, mindenütt segélyt kérvén. De ezek ketten, a cziprusi király és a pápai követ keveset lenditettek volna a béke ügyén, ha a császár ügyességével nem segit magán.
IV. Károly király harmadízben lett özvegygyé 1362. július 10-én, midőn a schweidnitzi Annát, a magyar udvar neveltjét, elvesztette. A császár, ki házasságot mindig politikából kötött, szemét most Erzsébet pomerániai herczegnőre, a lengyel király unokájára és a megsértett magyar királyné unokahugára vetette. Az ajánlat hizelgő volt Kázmérra és engesztelő Erzsébetre. A pápai követnek tehát, de különösen Katalinnak, IV. Rudolf osztrák herczeg nejének, ki néhai Margit, Lajos király első feleségének huga volt, sikerült az ellenséges feleket arra birni, hogy ügyök felett mint becsületbirák a lengyel király és a schweidnitzi herczeg itéljenek. Miként e választás mutatta, már az előleges megbeszélés is biztos kilátást nyujtott az iránt, hogy a császár teljes elégtételt fog szolgáltatni a magyar királynénak, minek következtében Lajos király megizente a váczi püspök által a pápának, hogy nagy reménye van a béke föntartásához. Ilyképpen a magyar királyi család is hozzájárult a tervezett házassághoz. Lajos király pedig főurai fényes társaságában Sandecen és Bochnián át Krakóba utazott, hol a lakodalmat, miután a császár könyek közt kért bocsánatot, nagy ünnepséggel ülték meg. A császáron mint vőlegényen és Kázmér lengyel királyon mint házi gazdán kivül jelen voltak: a magyar király, Zsigmond „dák király” (ugy vélem: Sisman a trnovoi bolgár fejedelem), Péter cziprusi király, Boleszló pomerán-stettini herczeg mint örömatya, Ottó bajor, Ziemovit masoviai, Boleszló schweidnitzi, László oppelni herczegek és több más fejedelmek a Piastok közül, valamint Volterrai János, a pápai nuncius.
Ekképen állott helyre a béke IV. Károly császár és testvére János morva őrgróf közt egy részről, más részről Lajos magyar király és IV. Rudolf osztrák herczeg közt, melyről Brünnben 1364. február 10-én állitottak ki kötéslevelet a maga rendje és módja szerint. IV. Rudolf osztrák herczeget azzal vigasztalta meg Nagy-Lajos, hogy öröködési szerződést kötött vele és unokahugát, a tizenhárom éves Erzsébetet, ki eddig az öt éves morva Józsának volt szánva, Rudolf öcscsével III. Alberttel jegyezte el. Rudolf utóbb Mainhard gróf halálával Tirolt szerezte még meg családjának, de nem sokára aztán, 1365. július 27-én meghalt. A cseh-magyar békekötés hirének V. Orbán pápa megörült, minthogy a magyar király segélyt ajánlott neki Visconti Barnabás ellen. Önmagát iparkodott fölülmulni a szentatya Lajos magasztalásában, habár a segélyt, miután Viscontit idő közben kegyelmébe fogadta, megköszönte, föntartván az igéretet az esetre, ha arra később szüksége lenne.
Hanem a családja hatalmát mások kárával nagyon is mohón növelni törekvő Károly császárral a jó egyetértés nem tarthatott sokáig ezentúl sem és 1369-ben ismét együtt találjuk Kázmér lengyel királyt, a bajor herczegeket, a pfalzi grófokat Lajos királylyal Pozsonyban a végből, hogy a császár ellen szövetkezzenek. És alighanem nehéz idők virradtak volna a Luxemburgi házra, ha a jó szerencse ki nem fejti ellenségeit e szövetség kapcsából.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages