III. FEJEZET. Az ország kormányzása.
III. FEJEZET.
Az ország kormányzása.
Az ország kormányzása.
A törvények hézagossága. Az udvar. A királyi várak. A falu. Nomád életmód fennmaradása. Az életmód. A nemzet megosztása
A gyakorlatban kellett mutatkozni annak: mennyiben felelnek meg az idegen fogalmakon alapuló törvények a nemzet igazi állapotának, szükségleteinek. Sok, elsőrangú fontosságú kérdésre nézve a törvények épen nem intézkednek. Ilyen p. o., hogy csak a leginkább szembetünőt emlitsük, a hadügy, a honvédelmi kötelesség, mely e törvényben semmi módon sincs szabályozva. Az ily esetben nem lehet föltennünk mást, minhogy a régi szokásokon nem találtak mit változtatni. Ez az egy példa is bizonyitja, hogy István törvényhozása nem jelöl oly gyökeres szakitást, a régibb, különösen a Géza korabeli viszonyokkal mint ahogy a kormány egész berendezésének változása után képzelni lehetne. Másrészt az István által hozott törvények részben már uralkodása alatt módosultak, részben utódai alatt, de majdnem valamennyien már egy század lefolyása előtt megszüntek. A tételes jogra nézve csak az alapot szolgáltatták, a melyen maga is, mások is tovább épitettek. Ellenben állandó értékű, századokra, sokban napjainkig kiható az ország kormányzásának és igazgatásának az a rendszere, melyet ő teremtett meg és törvényei végrehajtása czéljából ő léptetett életbe.
Mint annyi másban, az udvar alkotásában is a nyugoti frank minta volt az irányadó. Ősi jószágain, hol nemzedékeken át tartották talán kincseiket az Árpádok, hol körülöttük gyülekezett népök és hol szinök előtt megjelentek a külföldi fejedelmek követei, Esztergomban, Fejérváron voltak nagy palotái, körülvéve számos cselédségének kisebb fa- vagy vályogbódéitól.* Esztergomot, Géza székhelyét aztán egyházi metropolisnak engedte át, maga a Dunántúlt átvágó hegyes vidék déli lábához költözött, a hol egy széles horpadás összeköti a kis sikságot a nagy alfölddel: Fejérvárba. Mert sehol a világon, kivéve Konstantinápolyt, nem székelt együtt király és főpap, nem a két hatalom összeférhetetlensége miatt, hanem azért, mert mindenki a maga földjén volt és lehetett csak igazi úr.* Még nem volt gyakori, sem biztos a közlekedés; mire a királynak és családjának szüksége volt ruházatban, élelemben, azt ott készitették tartózkodása rendes helyén. Igy fejlődött a sok mesteremberből, udvarnokból a város. De szállás és ellátás kellett még a számos testőrnek, a szolgáknak, lovászoknak, pohárnokoknak, asztalnokoknak, tárnokoknak, regéseknek vagy hegedősöknek, solymároknak, peczéreknek, mosóknak, pecsenyeforgatóknak stb. Ennek a nagy tömegnek rendben, féken tartására külön mesterek, ispánok kellettek, mindegyik szolgarend igazgatására, azonkívül külön udvarbiró a királynak és külön a királynénak, végre az egész palota ispánja, az udvar főembere: a comes palatinus, vagy mint magyarul mondták, a nádorispán. Ezek az urak voltak a legállandóbban a király mellett, ők élvezték leginkább bizalmát, ők kereshették legbiztosabban kegyét. Természetes, hogy mindezeknek az udvari méltóságoknak egyuttal országos befolyás is jutott. Igy történt ez Rómában, Byzanczban, igy a frank maior domusokhal, igy a német Pfalzgrafokkal. Mert országot, államot a király személyétől elválasztani nagyon is modern, alkotmányos eljárás.
Sehol nincs szó arról, hogy István magának kőpalotát épittetett volna. A fejedelmek lakóháza művészi kivitelü pompás faépület lehetett, minő Attiláé volt. Imre legendájából egyenesen kitünik, hogy a király faházban lakott: „a gerenda hasadékán át látta” fiát imádkozni. Leg. S. Emerici ducis, 2.
Páris és Reims, Aachen és Köln, London és Canterbury, Pavia és Milano a főbb példák. III. Ottó római módon Rómában akart ugyan lakni a pápával együtt, de ez igen rövid életü kisérlet volt.
Szent-István.
(A bécsi képes krónikából.)
Bár a királynak van már székhelye, a királyságnak központja, az udvar korántsem állandó. A királylyal együtt vándorolnak egyik nagy jószágától, palotájától a másikhoz, a mint az évad, a vadászat, vagy más kedvtelés, a dominiumokról való gondoskodás, a törvénylátás kivánatossá vagy szükségessé tette. Mindezekben a magyar király nem különbözött a karolingi uralkodóktól. De országának nagyobb egyneműsége okozta, hogy neki nincs szüksége „missus dominicus”-okra, az országnak és saját birtokainak állápotát ő maga veszi számon. Es a mint jár, kél, nemcsak családja, udvari népe kiséri, hanem egyúttal az igazságot vagy kegyet keresők tömege, mert a király maga az élő törvény. Kisérik vagy követik az idegen vendégek, keleti és nyugoti vásárosok, kalandorok. Utazása egész kis népvándorlás. Azután megszáll palotájában, mely a legtöbb helyen alig külömb egy terjedelmes majornál. „Az akkori királyi szállás épen nem hasonlitott a középkori, harczias kinézésü várakhoz. Terjedelmes épület volt, melyet római minta szerint faragott csarnok vett körül, néha simitott fából, melyen alakok voltak kivésve. A főépület körül voltak rendben elszállásolva a palotának magyar vagy idegen eredetü tisztviselői, köztük a testőrség parancsnoka, embereivel. Más egyszerűbb hajlékokban vonult meg sok család, melyekben férj és nő mindenféle mesterséget gyakorolt, az ötvösségtől és fegyvergyártástól a takácsságig és a timárságig és az arany- és selyemhimzéstől a gyapju és len legegyszerűbb elkészitéséig.”*
Aug. Thierry, Récits des temps Mérovingiens I. 1. fej. A század és az ország más, de a culturviszonyok körülbelől megfelelőek.
Hasonló, bár természetesen csekélyebb udvar vette körül a püspököket és az ispánokat. Mindenütt látható még, hogy a vándor életmód kora nem esik igen távol. A királyi udvar vándorlását pedig, minden mástól eltekintve, szükségessé tette annak ellátása is. Mert hogyan tereljék az egész éven át egy helyre azt az óriási mennyiségü életet, takarmányt, húst, mit ez a sokadalom megemésztett? Igy sorba járták a legtöbbet termő dominiumokat, az ország különböző részeiben. Még majdnem kétszáz évvel később is mondhatták: a föld népe teljes ellátással szolgálja a királyt.*
Annak, hogy nálunk is be lett volna rendezve a klastromok és egyházak kötelezettsége, bizonyos napokon át gondoskodni a palota ellátásáról, mint a Karoling császárságban, nem maradt semmi nyoma. Voltak azonban külön administratiók az élelmi szerekre nézve (administrationes victualium), úgy látszik, kiválóan katonai czélokra.
Némileg más szinezetüek, mint a békés lakóhelyek, a királyi várak (castra). Ezek, mint nevök is mutatja, első sorban katonai czéloknak szolgálnak. Kell tehát, hogy lakosságuknak legalább egy része állandó, letelepedett legyen. Vagy a határ közelében védték a bejárásokat, mint Sopron, Mosony vagy Pozsony, vagy az ország belsejében épültek, mint a fejedelmi családnak vagy más törzseknek régi központjai, őrhelyei. Kivéve a határvárakat, nem szabad bástyákra, tornyokra gondolni. Erősitéseink földvárak voltak, árokkal, sánczczal körülvéve, mint az avaroké vagy a besenyőké. Némelyik ilyen vár területéhez egész nemzetség tartozott, ilyenek lehettek Fejérváron kivül Somogy vagy Szabolcs, némelyik a magyar honfoglalásnál régibb időben is szolgált már katonai és közigazgatási czélra, mint Nyitra, Pest, talán Esztergom is.* A honvédelmi és gazdasági szempontok, vagyis a katonaság tartása és a királyi jószágok igazgatása teljesen összeestek. Ez annál természetesebb, mert a letelepitett, a vár őrizetére rendelt hadi nép a királytól nyeri, szolgálata fejében, ellátását. De ép úgy a vár igazgatása alá tartozik a területnek minden más lakója. Exemtiót erre nézve bármily hatalmas, nagy birtokú földesúr sem élvez. Mint láttuk, a comes nemcsak a vitézeknek parancsol, hanem a falvak biráinak is.
Az ispán szó világosan szlovén, ép úgy a megye szó is, mely azonban még csak Kálmán törvényében fordul elő. De e szavakat, nem vették sem a csehektől, sem a lengyelektől. Chrobry Boleszló, István kortársa, castellaniákra, azaz várkerületekre osztotta országát. Nevezetes, hogy a régi szláv hagyomány szerint, mely a diocleai presbyter munkájában maradt fenn, Szvatopluk osztotta volna fel birodalmát zsupánságokra.
Megjelent tehát e földön, ugyanakkor, midőn a városi élet első csirái mutatkoznak, a magyar telepités sajátságos módja: a falu (villa). De hiányzik még benne, a mi most központját alkotja, a mi létrejöttének, megállapodásának első oka: a templom; hisz István törvénye szerint csak minden tiz falura jutott egy. Az valószinűleg ott épült, hol a birtokosnak udvarháza emelkedett ki a viskók közül. Külömben a villa még nem más, mint majorság. Lakói inkább a mostani tanyai lakosságnak felelnek meg, nincsenek is még szilárd épületeik, hanem nádkunyhóik, és hordozható faházaikat oda hordják, a hol a földművelés vagy a pásztorkodás érdeke ezt megköveteli.* Úgy látszik még divatban volt a vándorláson szokásos, lakásnak is használható szekér, minőt mai napig is használnak Közép-Ázsia és északi Európa nomád népei. Még száz évvel később, Kálmán király korában, az egyház – bár az is többnyire fából készült – volt a telepek egyetlen szilárd pontja. Még akkor is természetesnek tartják, hogy a község ott hagyja a templomot, csak az van kikötve a zsinati törvényben, hogy nagyon is messze ne távozzék, mert különben 10 pensanyi birságot fizet.* A lakosság számához képest még oly kiterjedt a föld, hogy másként, mint ily félig nomád életmóddal nem is igen lehetett a mezőt, rétet, legelőt kellően gyümölcsöztetni. A hol a földet már művelés alá fogták, aránylag sürün voltak az ily villák, de mindegyikben csak néhány család lakott. Nevöket is leginkább uroknak köszönhették.*
Még 1295-ben is előfordulnak faházak, miket egy rabló lovag tulajdon birtokára vitetett. Itélet Kázmér fiai ellen. Fejér, Cod. dipl. VI. I. 385.
Synodus altera habita sub Colomanno Rege. Endlicher, i. h. 374.
L. a váradi püspökség jövedelmeinek összeirását a bécsi udv. könyvtár 1062. sz. codexében.
Igen jelentékeny része a népességnek még semmi módon sem volt a röghöz kötve. Igaz, hogy a törvényben hiába keresnők ezeknek nyomát, az nem tud másról, mint a „villa”-ról, „civitas”-ról és „curtis”-ról (udvar házról). Még a legszegényebb embereknél is házról, hajlékról beszél, de nem sátorról. Pedig még másfél századdal később is, hiteles tanu szerint, igen hitványak, csak nádból, vagy ritkán fából valók a házak a falvakban és községekben és a lakosok nyáron és őszszel sátrak alatt tanyáznak.* És mindenek fölött magának a törvénynek az a számos rendelkezése, melyben a birságot tinókban állapitja meg, mutatja, hogy a lábas jószágban áll a vagyon, tehát a lakosság igen jelentékeny részének kellett még pásztorkodással foglalkoznia. Ez pedig a régi életmód folytatását jelenti. Különösen az ország középső és keleti részében kellett ez életmódnak még szinte kizárólagosan uralkodnia.
Otto Frising. Gesta Frid. Imp. I. 31.
Ha pedig az életmód nem változott, nem alakulhatott át valami hirtelen az a politikai és társadalmi szervezet sem, mely a vezérek korában fennállott. Az ispánok kormánya mellett is megtartották befolyásukat a családok és nemzetségek fejei, templomot meg hogy lehetett volna épiteni ott, hol az előföltétel, az állandó lakóhely hiányzott?
Mindent összevéve, azt a képet nyerjük, hogy a törvényhozás megfelelt ugyan az akkori külföldi állapotoknak, de a magyar nemzet tényleges viszonyait, szükségleteit csak részben fejezte ki. Egy jövendő, sok tekintetben magasabban álló, vallásos és társadalmi épületnek mutatja alaprajzát, nem pedig az 1000 körüli magyarságnak képét.
Az átalakitás e munkáját maga a király vezeti, bizva örökölt és szerzett hatalmába, istennek és a boldogságos szűznek oltalmában, kinek felajánlotta országát. Vele vannak mindazok, kiket az új szervezet a nemzet élére helyezett: püspökök, ispánok, idegenek. Ezek részére hozattak a törvények; ők fognak buzgólkodni abban, hogy nyilt és titkos ellenszegülés daczára isten szava és a király parancsa, a meddig csak a királyság határai terjednek, valósággá is váljanak.
Létrejő tehát az a végzetes megoszlás, melynek hatását és következéseit nemzetünkre nézve mai napig sem lehetett egészen megszüntetni. A király és az udvar körül csoportosul az újitás pártja, mely idegen, nem hazai állapotokat tart idealisoknak és azoknak átültetésében látja a kormányzás legfőbb, szinte egyedüli feladatát. Mennél jobban távozunk e központtól, mennél távolabb esnek másrészt az egyes országrészek vagy a nemzet egyes osztályainak állapotai és érzelmei attól, mit fenn egyedül helyesnek tartanak, annál több jelét látjuk az elégedetlenségnek, a rossz akaratnak, az ellenállásnak. Bekövetkezik mindig, mathematikai pontossággal, az az időpont, midőn az ellenállás kemény tusára hivja a réginek, a hazainak nevében, az állami hatalmat. Úgy az újitás, a haladás szelleme, mint ez a megoszlás a nemzet keblében, Szent-István törvényének, kormányának következése.
Részlet a koronázási palástról.
Rajzolta Richter Aurél
