II. FEJEZET. Kettős királyválasztás. A két király politikája.

Teljes szövegű keresés

II. FEJEZET.
Kettős királyválasztás. A két király politikája.
Zápolyai megszállja Budát és Székes-Fejérvárt. II. Lajos sirbatétele. A királyválasztó országgyűlés. János király. A koronázás. Általános lelkesedés az új király személye iránt. János első kormányzati tényei. Diplomatiai lépései elismertetése érdekében. Fellépése Ferdinánd pártja ellen. A pozsonyi országgyűlés. Ferdinánd királylyá választatása. A horvát királyválasztás. János király reménye a trónviszály békés kiegyenlitésére. Védelmi tervei a török ellen. Az európai hangulat. A hatalmak magatartása János irányában. A Habsburg-ellenes cognaci liga tagjai. Velencze. VII. Kelemen pápa. I. Ferencz franczia király. A német fejedelmek. János békekövetsége Ferdinándhoz. Országgyűlés Budán. A nemzet bizalma János király iránt. Ferdinánd e titkos akna-munka terére lép. Kiáltványa János ellen
E közben Zápolyai Jánost a nemzeti lelkesedés árja egyre közelebb vitte czéljai felé. Az országgyűlés előkészitésére szükséges intézkedések megtétele sehol sem ütközött nehézségbe. Első sorban Budát, az ország pusztán maradt fővárosát, Visegrádot, hol a koronát őrizték, s magát Székes-Fejérvárt, az országgyűlés szinhelyét kellett birtokba venni. Hogy az országgyűlés megtartását lehetetlenné tegyék, Pozsonyból Tahy János útján alkudozásokba léptek a fejérvári tanácscsal, fogadjon be 200 főnyi cseh őrséget. János vajda azonban megelőzte ellenfeleit; 200 lovasa október 27-ikén* megszállta a fővárost. Maga a vajda négy nappal később érkezett oda, s sirva fakadt, midőn a szép város szörnyű pusztulását látta.
Cseh Antal velenczei kém november 12-iki jelentése Marino Sanutonál.
Budáról intézte Visegrád és Fejérvár biztositását, s hogy az ellenfél országgyűlésének megtartását meghiusitsa, Ráskay Gáspár hadával elfoglaltatta Komáromot és Guttát.
Akadálytalanul meg lehetett tehát tartani Fejérvárt az országgyűlést, ámbár a rendek lassan gyülekeztek s maga a vajda szintén csak november 9-ikén érkezett meg. Az országgyűlés a kegyelet egy tettével kezdte meg működését, s megfelelő gyászpompával helyezte királyaink ősi temetkező helyére, a káptalani templom sirboltjába, II. Lajos holttestét, mely időközben a mohácsi csatatérről oda szállittatott. A királyválasztás másnapra volt kitűzve. Az urak és a nemesek külön-külön tanácskoztak. A nemesek nagy tömegei ősi szokás szerint, mint a Rákoson, hol most a testvér-főváros teljes pusztulása miatt nem jelenhetett meg, sátrakban, szabad ég alatt, a városon kivüli mezőn, az urak pedig a prépostság épületében gyűltek össze. Az egyházi és világi urak közül csak a pozsonyiak kis tábora hiányzott, vagyis a nádor, a kanczellár, a tárnok és a horvát bán. De midőn a határszélen húzódtak meg, úgyszólván idegen földre menekültek, idegen uralomnak vetették magukat alá, s az országgyűlés, mely magát minden jog kútfejének tekintette, egyszerűen napi rendre tért távollétök felett. Az országgyűlés különben igen népes volt. Képviselve voltak mindazon rétegek, melyeknek a törvény jogot adott a megjelenésre. De kivált a köznemesség, a vármegyék jöttek nagy számmal, sőt valószinűleg voltak jelen nemesek minden vármegyéből, melyben a török pusztitás egyáltalán még életerőt hagyott. Legtömegesebben természetesen a szomszéd vidékek nemesei sereglettek össze, de a legtávolabbiak sem hiányoztak.*
Ez iránt a nem Ferdinánd-párti részről származó egykorú jelentések minden kétséget eloszlatnak. Igy Campeggio Rómából 1527 január 1-én azt irja Wolseynek, hogy a vajdát 22 vármegye választotta meg. (Calendar.) E szerint 22 magyar vármegye volt a fejérvári gyűlésen képviselve. Valószinű azonban, hogy minden olyan vármegyéből, mely a háborúban teljesen el nem pusztult, voltak jelen nemesek. Igy ma már biztosan tudjuk, hogy Békés vármegye is képviseltette magát, (Karácsonyi János, Békés vármegye tört. I.) noha épen ott György brandenburgi őrgróf gyulai vára és uradalma idegen tisztjeivel utóbb az ellenpárt egyik központja lett, csakhogy ekkor még a német tisztek sem hitték, hogy más lehetne király, mint János. Ha azonban jelen volt Békés vármegye, nincs semmi ok arra a föltevésre, hogy a többi tiszai és déli megye, a mennyiben még fennállt, Székes-Fejérvárt meg nem jelent volna. Másrészt van hiteles adatunk arra is, hogy az éjszaknyugati, és a határszéli vármegyék nemessége nagy számmal volt jelen. Ezt bizonyossá teszi Krziczky lengyel követ november 16-ikán Trencsénben kelt levele, (Acta Tomiciana VIII.) melyben leirja, milyen nagy a lelkesedésük azoknak, kik az országgyűlésről haza térnek.
A tanácskozások* lelkesült és gyors lefolyást vettek. Az az eszme, hogy a nemzetnek saját vérét kell a trónra ültetnie, teljesen áthatotta a megjelentek minden rétegét. A szónokokban, akár az urak, akár a nemesek rendéhez tartoztak, határtalan gyűlölet nyilvánult minden idegen uralom iránt, s az urak egyhangúlag, ellenmondás nélkül, Zápolyai János vajdát kiáltották ki Magyarország királyává. Határozatukat Verbőczy István vitte meg a mezőn táborzó nemességnek, mely az örömhirt a lelkesedés viharos kitörésével fogadta. Egy értelemmel utasitották ott el Ferdinánd főherczeg jelöltségét, s csatlakoztak az urak határozataihoz. Ferdinánd egyik követe felszólalt ugyan, ha nem is ura, de legalább a királyválasztás elhalasztása érdekében. Szavai azonban csak újabb zajos tűntetésekre ragadták a nemességet, mire végül csöndben, a törvénynek megfelelő módon kimondották a végzést, hogy Zápolyai János Magyarország királyává választatott. Nyomban küldöttség vitte meg az új királynak az ország hódolatát. Zápolyai János érezte a pillanat nagy történelmi jelentőségét, s most, hogy húsz éves álmai teljesedésbe mentek, maga is visszariadt a felelősség súlyától. Szabadkozott, erejének gyengeségére utalt, de végül Isten és a nép akaratának* engedve elfogadta a választást.
Az országgyűlés részletes leirását adja Fraknói Vilmos: Magyar Országgyűlési Emlékek I. 13–22., az országgyűlésre vonatkozó okmányokat l. u. ott, 23–30.
Még a koronázás napján irja Sziedloviczky lengyel kanczellárnak, hogy „dei ipsi populique iussu” fogadta el a választást.

II. Lajos tetemeinek feltalálása.
Székely Bertalan festménye a Magyar Nemzeti Múzeum képtárában
Másnap az ősi koronázó templomban nagy fénynyel és a hagyományos szertartások mellett ment végbe az új király koronázása. Minthogy az esztergomi érseki méltóság betöltetlen volt, a legidősebb püspökre, a nyitrai Podmaniczky Istvánra hárult a feladat, hogy királylyá kenje föl Jánost s fejére tegye a koronát. A templomból a koronás király lóháton kivonult a város előtti dombra, s kivont karddal tette meg a négy vágást az ország négy tája felé, mire a püspökök üdvözölték és megáldották. A „Téged Uram dicsérünk” eléneklése fejezte be az ünnep egyházi jellegű részét, mire világi mulatságok következtek. A királyválasztó országgyűlés hozott törvényeket is, melyek az elpusztult, belzavaroktól sujtott ország újjászervezését czélozták, a királynak pénzbeli segélyforrásokat nyitottak, s felhatalmazták, hogy mindazon főpapokat és zászlós urakat, kik a Mária királyné által hirdetett országgyűlésen részt vesznek, mint hűtleneket megfossza hivataluktól.
A rendek pár nap alatt befejezték tanácskozásaikat, s ama lelkes érzelmeket, melyek a királyválasztásban vezették őket, elvitték országszerte, a haza minden részébe. Úgy érzik magukat, irja a lengyel követ, ki a haza térő nemesekkel útja közben érintkezett,* „mintha ujjá születtek volna”. De a mint a nemzeti lelkesedés ellenállhatatlan hullámverése elhatott a választás székhelyéről a Vágvölgye messze vidékeire, akképen elhatott az az ország többi részeibe s örömet és megnyugvást keltett mindenütt. A nemzeti érzés viharosan nyilvánult, sőt túlzásokba csapott át az idegenek, főleg a németek ellen.* Megvolt tehát a lelkesedés lángja; hogy szalmatűzzé ne váljék, az tisztán az új királytól, tetterejétől, bátor elszántságától fügött. János nyomban meg is kezdé a királyi jogok gyakorlatát, az ország újjászervezésének nehéz munkáját. Betöltötte az üresedésben levő fontosabb állásokat. Kinevezte kanczellárjává Verbőczy Istvánt, s a megválasztása körül szerzett érdemeit Torna vára és uradalma adományozásával jutalmazta.* Várday Pál egri püspököt esztergomi érsekké nevezte ki, s hogy a fontos Esztergom birtokát hű embernél tudja, még mielőtt ez ügyben Rómába küldte a szokásos felterjesztést, kezébe adta az érseki széket és javadalmakat.* Összesen valami 30 kinevezést eszközölt s a központi kormányzat legfontosabb szerveiről gondoskodott. Báthory Istvánt ismételve felhivta, térjen vissza Budára, s foglalja el hivatalát. A gyűlölködő nádor azonban oktalan durvasággal felelt. Csúfot űzött vele, s azt mondta követeinek: várjon csak a pünkösdi király úrnapig!
Krziczky november 16-iki levele, id. helyen.
A lengyel követ deczember 3-ikán irja haza (Acta Tomic.): itt mindenki letette az idegen szokásokat és viseletet, főleg a németet; mindenki a szittya szokásokhoz tér vissza.
A november 14-iki adománylevél az orsz. levéltárban, Neoreg. Acta 716–13.
Ez már november közepén megtörtént, s Várday azonnal elbucsúzott egri hiveitől, s Esztergomba sietett, hol november 29-ikén már a királyt is fogadta. (Szederkényi, Heves vármegye Tört. II. 6.) Rómába csak a következő év január 12-ikén ment a királyi felterjesztés, de nem jutott el oda, mert a Ferdinánd-pártiak elfogták.
Hasonló buzgalmat fejtett ki az új király diplomatiai téren. Közvetlenül a koronázása utáni napokban indultak el követei Mária királynéhoz, Ferdinánd főherczeghez, a német fejedelmekhez, különösen pedig a Habsburg-ellenes udvarokhoz, melyek ekkor a cognaci szövetségben egyesültek V. Károly ellen, s elkeseredett harczban álltak vele, Velenczébe, s onnan a pápához, I. Ferencz franczia, valamint VIII. Henrik angol királyhoz.* Sőt mint a többi uralkodókhoz, Szulejman szultánhoz szintén küldött követet, hogy trónralépését neki is bejelentse.* Végül közvetlenül megkoronázása után felhivta Morvaország, Szilézia és Luzsicza rendeit, hogy az 1478-iki szerződés értelmében neki hódoljanak.
VIII. Henrik ekkor még nem volt ugyan a Habsburg-ellenes szövetség tagja, de már neheztelt a Habsburgokra, s ellenségeikkel élénk összeköttetésben állt.
Az egykorú iratokban e követségnek nincs nyoma, de Laszky később azt mondotta a portán, hogy János még 1526 végén két követet küldött a szultánhoz, de az egyik útközben megöletett, a másikat Ferdinánd hivei fogták el. Nem lehetetlen, hogy Laszky ezt csak diplomatiai furfangból mondotta, a mint például már 1527 nyarán azt beszélte VIII. Henriknek, hogy János királynál török követ járt s a szultán nevében szövetséget ajánlott neki, a mi nem volt igaz.

János király.
A Mausoleum Potentissimorum Regum (Nürnberg, 1663.) metszete után
A kormányzat terén megtett tehát mindent, hogy a királyi hatalmat törvényes módon gyakorolja, s hogy diplomatiai úton megnyerje az európai elismerést. Ez utóbbi irányban nem is működött hasztalan, mert Zsigmond lengyel király, valamint a cognaci szövetség tagjai csakhamar elismerték Magyarország törvényesen megválasztott királyának. Ez kétségkivül nagy erkölcsi siker volt. Csakhogy az adott viszonyok közt a fenyegetett trónt csupán erkölcsi sikerrel biztositani nem lehetett. Ehhez gyors és határozott katonai cselekvés volt szükséges. Ezt várta tőle az ország, erre sarkalták hivei. Pozsonyban volt a központ, melyből uralmát, országai és nemzete békéjét fenyegették. Ott gyülekeztek mindazok, kik polgárháborúba akarták a magyarságot dönteni. Terveiket meghiusitani, a pártosokat szétugrasztani, Pozsony és Sopron városát, melyek Ferdinánd, vagy a mint Mária mondotta, a királyné zsoldosainak kezén voltak, fegyverrel visszaszerezni, ez volt az első és legfőbb feladat, melynek gyors megoldásától a jövő alakulata függött. A fegyveres eldöntésre igen kedvező kilátások kinálkoztak. János hiveiben megvolt a harczkedv és lelkesedés, mig ellenben a pozsonyiakat a székesfejérvári gyűlés lefolyása nemcsak meglepte, hanem meg is rémitette. Másrészt Ferdinánd a legnagyobb pénztelenséggel küzdött, katonailag teljesen készületlen volt, mert ama haderőt, melyet össze birt gyűjteni, október végén Olaszországba inditotta. Nehány ezer főnyi sereggel biztositani lehetett tehát az ország békéjét, meg lehetett hiusitani az idegen trónkövetelő érdekében folytatott cselszövényeket. Többfelől sürgették a hadműveletek gyors meginditását; Frangepán Kristóf, a jeles hadvezér, ki meghódolt Magyarország új királyának, csak 4000 embert kért, hogy velök Ausztriába törjön. Radisa Bosics, a naszádosok főkapitánya, sőt követei útján még a déli vármegyék rácz lakosságának vezére, Csernajevics Iván, a hirhedt fekete ember is a támadó fellépést kivánta. Fejérvárt és Budán, honnan János november 29-ikén Esztergomba ment telelni, élénk tanácskozások folytak ez ügyben. A többség végül azt határozta, hogy pihentetni kell a fegyvert, mert itt a tél, mely a hadviselést nagyon megneheziti. János, kit egykor Katalin vajdának, koronázása után pedig Katalin királynak gúnyoltak, a tétlenség, a várakozás politikája mellett döntött, mert kerülni óhajtá meg látszatát is annak, hogy ő kezdte meg a keresztény vér ontását. A diplomatiai tárgyalásokban kereste üdvét, olyan időben, midőn Európa nagy csatatér volt, midőn a régi és új eszmék engesztelhetetlen harczban álltak egymással, midőn a császár hadai elfogták a pápát s szárazon és vizen mindenféle zászló és jelszó alatt folyt a gyilkos háború.
Országának pusztult állapota, kincstárának kongó üressége kétségkivül szintén a békepolitikát javallották neki, mely egyéniségének is megfelelt, mert az új király nem a harcz, hanem a béke embere volt s a béke eszközeivel óhajtotta trónusát megszilárditani. Ez azonban az adott viszonyok közt, ellenségeinek kérlelhetetlensége mellett, nem sikerülhetett. Pozsonyban kitartással folytak a megbuktatására irányuló törekvések s békepolitikája tette lehetővé mindazt, a mi a következő hetekben Pozsonyban történt. Minthogy Ferdinánd főherczeg már a hainburgi értekezleten elhatározta, hogy fegyverrel szerzi meg Magyarországot, fődolgának a tavaszra tervezett háború előkészitését tekintette. Még pozsonyi hiveit is csak igéretekkel tartotta, noha legtöbbjük jószágaitól és jövedelmeitől elzárva, minden segélyforrás nélkül maradt, s valósággal nélkülözéseknek volt kitéve. Ferdinánd azonban először a csehekkel akart végezni s csak mikor a csehek október 22-ikén, királyukká választották, szentelte figyelmét újra a magyar ügyeknek. November derekán ismét tárgyalásokat inditott, melyekben az a megállapodás létesült, hogy, mivel Komárom János birtokába jutott, Pozsonyban tartsák meg az országgyűlést, de a gyűlésre csupán az előre megnyert, a föltétlenül megbizható hivek bocsáttassanak, kik Ferdinánd örökjogát egyszerűen elismerik, s őt urukká, királyukká fogadják. Minthogy azonban ez a gyűlés csak a királyi czimet, nem pedig magát az országot adhatta meg Ferdinándnak, újra határozatba ment, hogy a télen cseh királynak koronáztassa magát, a tavaszszal pedig kezdje meg a háborút János ellen. November végén az egész párt együtt volt Pozsonyban s beleegyezett Ferdinánd terveibe, ki viszont Bécsben november 30-ikán ünnepélyes oklevelet állitott ki, melyben biztositja párthiveit, hogy minden kárukat, melyet politikai pártállásuk miatt szenvednek, megtériti és pedig legföllebb két év folyamán akár pénzben, akár más, hasonértékű jószág adományozásával, hogy továbbá minden egyházi és világi méltóság betöltésénél első sorban reájuk lesz tekintettel.* E mellett egyes urakkal szerződéseket kötött, melyekben az illetők külön szolgálatokat és kötelességeket vállalnak irányában, ki viszont megfelelő pénzbeli kárpótlást, vagy évdijat igért nekik. Végül egy másik okiratot is állitott ki (november 30.), melyben biztositja Magyarországot, hogy szabadságait sértetlenül fentartja s az országot régi törvényei szerint fogja kormányozni.*
Az okmányban (Pray, Annales regni Hung. V. és Magyar Tört. Tár, IX. 94–95.) biztositja Ferdinánd Báthory István nádort, Szalaházy Tamás veszprémi, Brodarics István kanczellár szerémi püspököket, Batthyány Ferencz horvát bánt, Thurzó Elek tárnokot, Tahy Jánost a várnai perjelség kormányzóját, Horváth Gáspár főasztalnokot, Maczedoniai László pécsi prépostot (mindnyájan Mária királyné tanácsosai), Oláh Miklós esztergomi főesperest és Nádasdy Tamást (a két utóbbi a királyné titkára), varjasi Nagy Imre alnádort, Révay Ferencz kir. itélőmestert, hogy ha királylyá választása körüli buzgalmukért bármi kárt szenvednének, ezt nekik megtériti, elvett javaikat két év alatt vagy visszaszerzi, vagy értök mást ad, családjuknak biztos menedékhelyet nyujt, s a szükséghez képest évdijat ad, a koronára háramló egyházi és világi javakat pedig első sorban nekik adományozza.
Az okirat megvan Jászaynál, id. m.

Báthory István nádor aláirása 1528 márczius 10-ikén kelt leveléről.
Oivasása: Steffanus de Bathor manu p(ro)pr(i)a. Az irat eredetije az országos levéltárban
E megállapodásokhoz képest azonnal hozzá fogtak a pozsonyi országgyűlés előkészitéséhez. János király megtiltotta mindenkinek az ott való megjelenést, s a tilalom még inkább megkönnyitette Ferdinánd czéljainak sikerét. A főherczeg maga sem óhajtotta, hogy ott hivatlanok is megjelenjenek s esetleg zavart idézzenek elő, vagy kellemetlen kérdéseket vessenek föl. A gyűlés megtartásába egyáltalán csak úgy egyezett, ha az lehetőleg zártkörű lesz s csak olyanokból fog állani, kik ügyének föltétlen hivei. Mihelyt ez iránt kezességet nyert, eddigi álláspontja ridegségéből is engedett, mely szerint az országgyűlésnek nincs joga királyt választani, s csak arra szoritkozhatik, hogy elismerje az ő és neje örökjogát. Magyar hivei ebbe is belenyugodtak volna. Mindazáltal czélszerűnek látszott ez állásponttól eltérni, kivált a külföldre való tekintetből, hol Magyarországot nem ismerték másnak, mint választó királyságnak. Mihelyt tehát Ferdinánd biztositva volt, hogy az országgyűlésen csupa megbizható ember lesz jelen, nem ellenezte többé a választást, hisz az másra, mint ő rá nem eshetett. Hiveinek csekély száma mellett természetesen a pozsonyi országgyűlés népes egyáltalán nem lehetett. Nem is országgyűlés, hanem részgyűlés volt az, honnan a tömegek, főleg a vármegyék egészen távol maradtak. Ez az előre megállapitott programmból természetszerűen következett. Eleinte azonban oly csekély volt a részvétel, hogy a gyűlés megnyitását egész deczember 16-ikáig kellett halasztani. Ekkor is, mint az ellenpárt állitotta, csupán Mária királyné nehány „szolgája”, a pozsonyi és soproni polgárok gyűltek össze. De jelen volt a horvátok követsége is, mely november 16-ikán érkezett Bécsbe, s ott maradt heteken át. Ferdinánd egyenesen azért marasztalta, hogy a pozsonyi gyűlésen részt vegyen. Végre deczember 15-ikén a pozsonyi városházából magyarul kiáltotta ki a hirnök, hogy a rendek holnap, vasárnap királyválasztó gyűlést tartanak. Még az nap is külön küldöttek mentek a közelben lakó urakhoz, hogy a gyűlés idejét tudtokra adják s megjelenésre buzditsák őket. Deczember 16-ikán a ferencziek zárdájában folyt le az emlékezetes ülés. A nádor Ferdinánd főherczeget ajánlotta királyul, az adott viszonyok közt az egyedüli embert, ki a török újabb támadásai ellen az országot megvédheti, az elveszett részeket pedig visszaszerezheti. Ezután ugyanily szellemben beszélt Ferdinánd követségének feje, Rauber Kristóf laibachi püspök. Ő már élesen kikelt János ellen is, s újabban ünnepélyesen igérte, hogy Ferdinánd az ország minden törvényét, szabadságát, kiváltságát sértetlenűl megtartja, Nándor-Fejérvárt, s a többi elveszett véghelyeket visszaszerzi s azon lesz, hogy a magyarok és németek közötti gyűlölség atyafiúi szeretetté változzék. Szavait azzal végezte: „Soha sem lesz oly hálátlan nemzedék, mely a mostani királyválasztásban megnyilatkozó bölcseségteket helyeselni nem fogja. Ellenkezőleg, valamint a most élők, akképen a később következők is azt fogják hirdetni, hogy nektek köszönik a haza megmaradását, a megingatott szabadság visszaállitását!”
Még Mária királyné követe emelt szót, s arra fektette a fősúlyt, milyen tiszteletben tartották a magyarok a születést, illetve azt, hogy uralkodójuk fejedelmi ágyból származzék. E beszédek után a programm értelmében a királyválasztás következett volna.* Előbb azonban semmisnek kellett a fejérvári gyűlés választását nyilvánitani, a mi hosszabb eszmecserére adott alkalmat. A gyűlés bőven megokolta* azon végzését, hogy a fejérvári gyűlés törvénytelen s az ott megejtett királyválasztás érvénytelen. Ezzel kapcsolatban kimondotta, hogy mindazok, kik Jánosnak hűséget fogadtak, esküjük alól feloldatnak, s felhivatnak, hogy negyven nap folyamán hagyják ott az ellenpártot, különben mint hűtlenek fej- és jószágvesztéssel bűnhődnek. A végzés meghozatala olyan sokáig elhúzódott, hogy az ülés főtárgyát, a királyválasztást másnapra kellett halasztani. A hétfői, deczember 17-iki ülésben ment végbe a királyválasztás. Elsőnek Báthory István nádor adta szavazatát Ferdinándra; követték példáját az összes jelenlevők, s a gyűlés elnöke, a nádor csakhamar Ferdinánd főherczeget Magyarország egyhangúlag megválasztott királyává kiáltotta ki. A mint a hir a városban elterjedt, zúgni kezdtek a harangok, az ágyúk örömlövéseket tettek, s a pozsonyi polgárok lelkesülten fejezték ki megelégedésöket.
Mária királyné már deczember 16-iki levelében (bécsi állami levéltár) Magyarország választott királyának czimezi bátyját. Kétségkivül ő, ki első tényező volt Ferdinánd megválasztásában, első akarta neki a királyi czimet megadni. Sietett tehát s levelét az ülés folyamán azon biztos hitben irta, hogy még az nap lesz a választás.
Nyolcz főokot hoztak fel. Ilyenek, hogy a fejérvári országgyűlést nem a nádor hivta össze, hogy a kapcsolt részek képviselve nem voltak, hogy a királyválasztás nem rendben, hanem a vajda katonáinak nyomása alatt történt stb. Az okokat l. Fraknóinál: Magyar Országgyűlési Emlékek I. 52–53.
Az országgyűlés megválasztá az üdvözlő küldöttséget, mely a nádor vezetése alatt volt hivatva Ferdinándot a választásról értesiteni, s eloszlott a nélkül, hogy határozatait törvénybe iktatta, vagy a koronázásra nézve bármi intézkedést tett volna. A megjelentek tudták, hogy ők csak egy elvet mondottak ki, melynek nyomatékot, elismerést egyedül a fegyver szerezhet.

I. Ferdinánd. A király imakönyvének miniatureje.
Felirata (a menyezet szegélyén): FERDI(nandus) • DEI GRA(tia) • ROM(anorum) REX • ET • C(etera). A codex eredetije, 1875. sz. alatt, a bécsi udvari könyvtárban
*
Még nem telt le tehát az 1526-iki gyászév, s két királya volt Magyarországnak. A szakadás kiterjedt a kapcsolt részekre is. Horvátország,* mely négy év óta a főherczeg alá adta magát, 1527 január 1-én Ferdinándot választotta királylyá. Ellenben Szlavónia (körülbelül a mai Horvátország területe) január 5-ikén Jánoshoz csatlakozott. De a szlavon rendek lelkére kötötték bánjuknak, Frangepán Kristófnak, hasson oda, hogy a két király közt békés kiegyezés létesüljön. E kiegyezést általánosan óhajtották és sokan még mindig lehetőnek tartották. Ez utóbbiak élén maga János király állt, ki eleinte minden számitását erre fektette. Egyszerűen folytatni kivánta a magyar királyok hagyományos külpolitikáját, tovább akart haladni azon az úton, melyet másfél század fejleményei jelöltek meg számára. Jó barátságban a szomszéd országokkal, kivált az osztrák Habsburgokkal és a lengyel Jagellókkal, a nyugoti kereszténység erkölcsi és anyagi támogatása mellett folytatni akarta a küzdelmet a hatalmas török birodalommal. Az új király ez irányban annyira ment, hogy még saját alattvalói egy részével is ellentétbe jutott, mely azt tartotta, hogy a magyar politikának a változott viszonyokhoz kell alkalmazkodnia.
Nem mai területe, hanem az a terület, mely a XVIII. század előtt volt Horvátország, részben az ú. n. Török-Horvátország, Bosznia nyugati része, a Bihács és tenger közötti föld Klisszával.
Kül- és belföldön egyaránt hangoztatták, hogy Magyarországnak, másfél századon át a mohamedánság elleni küzdelem vezetőjének, a nándorfejérvári és mohácsi hadjáratok eredményét számba kell vennie s első sorban a győztes ellenséggel kell békés megegyezést keresnie. Közvetlenül a mohácsi csata után itthon és külföldön százféle változatban nyert kifejezést az a hit, hogy János király csak török segitséggel tarthatja magát. A köznép és a diplomaták, Károly császár és Ferdinánd, a velenczei signoria és a franczia király, mindegyik a maga módja szerint hangoztatta, hogy János király a török nélkül nem boldogulhat. Másrészt ellenségei, hogy megrontsák hitelét, a nyugaton folyton azzal gyanúsitották, hogy réges-régen összeköttetésben áll a törökkel, hogy tőle kapta az országot, hogy titkos szövetségre lépett vele a kereszténység ellen. Az ellenséges és jóindulatú közvéleményben egyaránt valóságos elemi erővel nyilvánult a tudat, hogy János királynak, ha uralmát állandóvá akarja tenni, valami egyezségre kell a szultánnal lépnie. A nép szava ez esetben valósággal Isten szava volt, mely elől azonban János király a leghatározottabban elzárkózott. Ma már kétségtelen,* hogy 1527 vége előtt soha semmiféle összeköttetésben nem állt a törökkel s török követségeket sem fogadott udvarában, mint az egykorúak, sőt diplomatiai furfangból némely hivei hiresztelték. Vallásos és politikai meggyőződései egyaránt a törökkel való szövetség ellenségévé tették. Úgy gondolkodott, hogy „e szövetségből oly becstelenség és gyalázat fogna reá e világon, lelki üdvére pedig oly veszedelem a más világon hárulni, melylyel semmi méltóság, hatalom, gazdagság, vagy országok birtoka föl nem ér”.* János a régi világ embere volt. Oly időben nőtt fel, midőn nálunk a törököt tartották örökös ellenségnek, oly időben, midőn még gyakran emlitették, hirdették, hangsúlyozták a keresztény közösség eszméjét. János bizott ez eszme hatalmában, noha a többi uralkodó rég szakitott vele, s tisztán dinasztikus és nemzeti politikát űztek. Ő még hitt a külföld segélyében s a török ellen inditandó új keresztes háborúról, nagy támadó hadjáratról szőtt merész terveket.
Thury József, a török hóditás kezdete. Századok 1893.
Laszky irja róla Wolseynek. Londoni okmánytár, 111–113.
Kész volt tehát minden méltányos és tisztességes feltételt elfogadni, hogy Ferdinánddal megegyezzék, s az ország teljes erejével a török ellen indulhasson. Minthogy azonban ezt az erőt magában véve elégtelennek tartotta, mert Magyarország, mely 150 év óta pajzsa és védbástyája a kereszténységnek, a törökkel való harczban kimerült, János a német fejedelmek segitségéhez fordult.* Meleg hangon, igazán szivhez szólóan beszélt hozzájuk. „Keresztények vagytok, és mi a ti tagjaitok” – mondotta nekik s erélyesen védekezett azon gyanusitások ellen, mintha a törökkel bárminemű érintkezésben állana. Küzdeni akart vele, s a háborúra épen a folyó 1527-iki évet tartotta legalkalmasabbnak, mert a szultán serege nagy részét a mult évi harczban elvesztette, másik részét meg Ázsiába küldte. A háborút azért is haladéktalanul meg akarta inditani, hogy a töröknek ne legyen ideje az elfoglalt várakat nagyobb arányban megerősiteni. Kész hadi terve volt. Ha 40,000 gyalog és 8000 lovasból álló külföldi segély-hadat kap, Nándor-Fejérvárt és Szabácsot akarta visszafoglalni. Ha ellenben csak 20,000 gyaloggal és 5000 lovassal segitik, legalább a Száváig terjedő területet remélte visszavehetni. A segély-sereg a Dunán könnyen az országba jöhetett s itt a magyarok tömegesen csatlakoztak volna hozzá. Ember van itt elég, – mondotta a király, – mert a magyarok nem mind vesztek el a mult évi háborúban, s mennél nagyobb német had jön körükbe, annál számosabb magyar sereg egyesül itt vele.
Németországba küldött követeinek utasitása. Közzé tette Pettkó Béla. Tört. Tár. 1883. 289–301.

János király pecsétje.
Zárt koronával fedett négyelt pajzs 1. és 4. mezejében a magyar pólyák, a 2. és 3. mezőben a kettős kereszt; a négyelt szivpajzs 1. és 4. mezejében egyszarvu, a 2. és 3. mezőben növekvő farkas, a Zápolyaiak családi czimere; a nagy pajzs körül hat kisebb pajzsban jobbról: 1. a kettős kereszt, 2. a három dalmát leopárdfej; 3. a kumániai oroszlán, balról: a bosnyák két korona, 2. a szlavóniai menyét, 3. a sziléziai sas láthatók. Körirása: SIGILLVM SERENISSIMI : PRINCIPIS : DOMINVI : JOANIS : DEI : GRA(tia) : REGIS : HVNGARIE : DALMACIE : CROACIE : A Magyar Nemz. Múzeum levéltárának eredeti példánya után rajzolta Mühlbeck Károly
E tervek érdekében közvetlenül koronázása után messze szétterjedő diplomatiai tevékenységet inditott. Ez az első pillanatban némi sikerrel kecsegtetett, mert a mohácsi csata hire a művelt Európában, noha épen akkor a Habsburgok és ellenségeik közt elkeseredetten folyt a háború, mindenütt egyformán a legmélyebb hatást, a legnagyobb rémületet keltette. Messze, idegen országokban mondották, hogy a magyarokat legalább pénzzel kell támogatni, hogy az ellenállást szervezhessék. Sőt még mielőtt a csata hire külföldre érkezett, VIII. Henrik angol király követét, Wallopot 25,000 aranyra szóló váltóval Magyarországba küldé.* A portugál király 4000 katona zsoldját vállalta el s követe 50,000 aranyra szóló váltóval Francziaországba érkezett, de ott I. Ferencz király feltartóztatta.* Mindez még akkor történt, mikor a külföldnek a mohácsi csatáról s különösen Lajos haláláról tudomása sem volt. Midőn a vereség hire Rómába érkezett, VII. Kelemen pápa összehivta a bibornokokat s az udvarában időző külföldi követeket. Könyezve közlé velük a gyászhirt s a négy óráig tartó tanácskozásban azt javasolta, hogy nemzetközi értekezlet hivassék össze, melyen a pápa is kész megjelenni, hogy ott a császár, a franczia és angol királyok személyes részvételével állapittassanak meg a további teendők a török kérdésben. Neki magának az volt a nézete, hogy nemzetközi expedicziót kell szervezni, mely kiverje Magyarországból a törököt, vagy pedig vizen Konstantinápolyt kell megtámadni, mely esetre a szultán önként kitakarodik Magyarországból. Ha ellenben semmi sem történik, attól lehet félni, – mondotta a pápa, – hogy a török nemsokára Rómát is feldúlja.* A pápa futárt akart ez ügyben a keresztény fejedelmekhez küldeni, kik közül ezúttal is VIII. Henrik, a hit védője tanúsitott különös buzgalmat. II. Lajos halálának hire mélyen meghatotta s azt mondotta, hogy sorsát a keresztény fejedelmek oktalansága okozta.* Károly császárnak ajánlkozott is, hogy a keresztény fejedelmek közt békét közvetit s a török ellen ligába egyesiti őket.*
Wallop küldetését már egy 1526 szeptember 6-iki levél emliti s igy nincs semmi kétség, hogy II. Lajoshoz küldetett. Wallop sokáig időzött Németországban, mert mikor Lajos halálának hirét vette, királyától új utasitást kért. Azután, minthogy Magyarországba el nem juthatott, Prágába ment Ferdinándhoz, ki hónapokig nem bocsátotta el többé köréből. Minthogy azonban Henrik Ferdinándot nem akarta támogatni, a Wallopnál levő váltót semmisnek nyilvánitotta. Az ide vonatkozó nagyszámú irat megvan az angol Calendar 1526–27-iki okmányai közt.
Calendar, id. h.
Szeptember 23-iki jelentés Rómából. Calendar.
Október 11-iki jelentés. Calendar.
Október 21-iki jelentés. Calendar.
Minde tervezgetésekből nem lett ugyan semmi s a keresztény fejedelmek közt tovább folyt a háború. De kétségkivül volt rokonszenv, kedvező hangulat Magyarország iránt, melyet János király hasznositani igyekezett. Követei megjelentek Velenczében, Rómában, a franczia, angol, lengyel királyoknál, a német fejedelmeknél s a német birodalmi gyűlésnél. Mindenütt szivélyes szavakat, biztató igéreteket kaptak, sőt Ferencz, franczia király 1527 nyarán külön követet küldött Rincon Antal személyében Budára.* Tettre azonban nem került a dolog s egyik hatalom sem segitette János királyt, mert ama pillanattól kezdve, midőn a nemzet megoszlott, midőn két királyt választott magának, az idegen államok magatartása gyökeresen megváltozott. Nem oly szemmel nézték többé Magyarországot mint annakelőtte. Nem a törtek elleni küzdelem előőrsét látták immár benne, melyet vallásos és politikai okokból támogatni kell. Ez időtől fogva az egyes idegen államok csak azt mérlegelték, hasznát vehetik-e János királynak a Habsburgok elleni küzdelmeikben vagy nem, s a viszony, melybe vele helyezkedtek, kizárólag e szempont szerint alakult és módosult. János király semmi hasznát sem vette tehát a külföldnek. Velenczétől csak némi pénzsegélyt kért, akár kölcsönképen. A signoria akkor háborúban állt a Habsburgokkal, kik nem csupán az adriai és közép tengeren, hanem Milanó megszerzésére irányuló kisérleteikkel az olasz szárazföldön is legkomolyabban fenyegették a köztársaságnak, akkor Európa legelső tengeri hatalmasságának, érdekeit. Sehogy sem lehetett tehát inyére, hogy a Habsburgok még Magyarországot is megszerezzék, s rokonszenve kétségkivül János király felé hajlott.
E követségről l. Charričre, Négotiations stb. I. 133.

VII. Kelemen pápa.
Egykorú rézmetszet. Aláirása: CLEMENS • VII • PAPA • FLORENTINVS • A kép bal szegletében a Mediciek czimere látható, a pápai jelvényekkel. Ő Felsége hitbizományi könyvtárának eredeti példánya után
Követét, Jozefics Ferencz zenggi püspököt ünnepélyesen fogadta tehát,* de üres szóval bocsátotta el s a doge később (1527 február 1-én) a János király levelére adott hivatalos válaszban is csupán udvarias szavakra szoritkozott.
A fogadás ünnepélyeit leirja Marino Sanuto, XLIII. 438–439.
Még kevesebb eredménynyel járt Jozefics VII. Kelemen pápánál, ki szintén a Habsburg-ellenes cognaci liga tagja volt, kinek világi birtokait a Habsburgok túlhatalma épen úgy fenyegette, mint a többi olasz fejedelmekét. Ő is János felé hajlott, de mivel időközben megkapta Ferdinánd tiltakozását János megválasztása ellen, igen óvatosan felelt Jozeficsnek. Jánoshoz intézett levelében* már csak annyit igért, hogy azon lesz, hogy János a trón békés birtokában megmaradjon.
1527 január 12-ikén. Ez a levél azonban aligha jutott el Jánoshoz, mert ma is a bécsi titkos levéltárban van.
A Habsburgok világhatalmi állásának legelkeseredettebb ellensége a franczia Valois királyi család, első sorban az akkor uralkodó I. Ferencz király volt, ki alatt a régi ellentét a két uralkodó-ház s általában a francziák és a császár közt a legélesebb alakot öltötte. I. Ferencz még a császári méltóságot is el akarta halászni V. Károlytól, ki viszont alig hogy megválasztatott, mindenféle jogczimen roppant területek átengedését követelte tőle s Francziaországot jelentéktelen, másodrendű állammá akarta lesülyeszteni. Ferencz ellenigényekkel állt elő s Nápoly, Sziczilia, Milano átadását, vagy a Habsburg-uralom alóli felszabaditását követelte. Ép oly engesztelhetlenül álltak tehát szemben a XVI. század harmadik tizedében a német császár és a francziák mint ma, habár nem a Rajna vidékéért folytatták véres küzdelmeiket. A tusa Olaszország birtoka körül forgott. Az volt a kérdés, a császár (ki mögött azonban akkor nem Német-, hanem Spanyolország állt), vagy a franczia király parancsoljon-e Olaszországban, s ekkép az akkor spanyol Habsburgoké, vagy a Valois-ké legyen a politikai túlsúly Európában. Az első hadjáratokban a császár győzött, de a francziák nem akartak az eldöntésbe belenyugodni; mindig újra meg újra a kardra felebbeztek s e küzdelmek töltik be a XVI. század első felét és mint ma egy harmadik nagyhatalom, Oroszország, akképen akkor Törökország aknázta ki a német-franczia ellentétet.
Ferencz király a legszivélyesebben fogadta tehát János király követeit, 1527 februárban Jozeficset, a nyáron pedig Laszky Jeromost. Ferencz sokat igért, Jánost egy franczia herczegnővel akarta összeházasitani, sőt maga is az ő közvetitésével óhajtott egy lengyel herczegnőt feleségül venni. Segitséget azonban akár pénzben, akár katonában a franczia király ép oly kevéssé adott, mint Henrik angol király, kit János követe szintén fölkeresett. A nagy diplomatiai hadjárat, melyet trónja megszilárditása és országa megvédése érdekében inditott, csupán azzal az erkölcsi eredménynyel járt, hogy a Habsburg-ellenes uralkodók elismerték Magyarország királyának. Segélyforrást azonban nem nyitottak neki, sőt a be nem váltott igéretek és biztatások egyenesen kárára váltak s ébren tartották benne a csalfa reményt, hogy nyugatról várja üdvét s érintkezésbe se lépjen a törökkel. Külföldről haza térő követei mind megerősitették őt törökellenes politikájában. Henrik angol és Ferencz franczia király, nem is szólva a pápáról, mindnyájan azt ajánlották neki, ne lépjen ki a keresztény közösségből. Henrik ezt kétségkivül vallásos meggyőződésből tette. Ellenben Ferencz királylyal a merő önzés, a számitás adatta ezt a tanácsot. 1526-ban, mikor királyuk V. Károly foglya volt, maguk a francziák fordultak Szulejmán szultánhoz segélyért. De ama békeszerződésben, mely Ferencznek visszaadta szabadságát, ez arra kötelezte magát, hogy a császárt, ha megtámadja a szultánt, tekintélyes haddal fogja segiteni. Épen 1527-ben török adót vetett ki alattvalóira s igy ekkor természetesen nem adhatott Jánosnak más tanácsot, mint azt, hogy meg se kisértse az egyezséget a törökkel, hanem várja bizalommal a keresztény fejedelmek támogatását. Ekkor a franczia királyának érdekében állt elhitetni Európával, különösen szövetségesével, a pápával, hogy mihelyt a nemzetközi viszonyok megengedik, maga is a közös ellenség, a török ellen vezeti hadait. Ily irányban érvényesitette tehát befolyását Jánosnál, kit egyszerűen eszköznek akart a saját czéljaira felhasználni. Wolsey bibornok, VIII. Henrik nagyeszű államférfia ezt brutális őszinteséggel fejezte ki. Azt mondotta urának, hadd foglalkoztassa János Ferdinándot, legalább ez nem segitheti a császárt olasz vagy franczia ügyekben. „Ha pedig felséged és a császár közt háborúra kerül a dolog, akkor ez a fejedelem (János) nagy czélokra szolgálhat.”*
Levele Henrikhez. Londoni Okmányt. 116.

I. Ferencz franczia király aláirása 1527 február 5-ikén Batthyány Ferenczhez intézett levelén, melyben János király megválasztása felett örömét fejezi ki.
Olvasása: Francoys. Az irat eredetije a Batthyány herczegek körmendi levéltárában
Hasonló játékot űztek János királylyal a német fejedelmek, kiknek támogatására a török elleni hadjáratban első sorban számitott. A birodalom protestáns rendei vallásos, a katholikusok közül többen, főleg a bajor herczegek, politikai okokból elkeseredett ellenségei voltak a Habsburgoknak. János tehát körükből s főleg bajor részről azt a határozott igéretet nyerte, hogy a német fejedelmek nem Ferdinándot, hanem őt fogják a török ellen segiteni s azon lesznek, hogy a trónviszály békés elintézést nyerjen. A lengyel kormány, különösen maga Zsigmond király hasonló irányban befolyásolta, s igy mindazok, kiket barátainak tekinthetett, csak megerősitették abban a politikájában, hogy keresztény szomszédaival békében éljen s segélyükkel készüljön a török háborúra. János ezért pihentette a fegyvert Ferdinánd ellen olyan időben, midőn a sikerre még bizton számithatott. Megválasztása után ezért nem hadat küldött Pozsony elfoglalására, hanem ellenkezőleg ünnepélyes békekövetséget Ferdinándhoz. Egyik főhive, Bánffy János ment András esztergomi préposttal Bécsbe, hogy megválasztását hivatalosan tudtára adja s a török ellen segitséget kérjen tőle. Ferdinánd szóba állt ugyan a követekkel, de csak mint magánemberekkel. Azt mondotta nekik, hogy kész hadat viselni a török ellen, de arra a kérésre, melyet küldőjük a török ellen való szövetség tárgyában intéz hozzá, majd csak Szent-György napján felel, vagyis a tavaszszal, mikorra a támadást János ellen tervezte. János nem értette a fenyegető czélzást, mely e válaszban rejlett, hanem rendületlenül ragaszkodott a békepolitikához, melyet összes külföldi barátai is helyeseltek. Mindazok, kik az 1527. év első hónapjaiban személyesen érintkeztek vele, kivétel nélkül hangsúlyozzák, hogy békét akar szomszédaival, s kész ügyét a pápa s a nyugoti hatalmak eldöntésére bizni,* a töröknek pedig mielőbb háborút üzenni. Hogy politikájának még nagyobb nyomatékot adjon, különösen pedig Ferdinándot a nemzet hangulatáról felvilágositsa, márczius 17-ikére Budára országgyűlést hirdetett. A nemzet készséggel követte királya hivását. Azon egyházi és világi urakon kivül, kik a fejérvári királyválasztó gyűlésben részt vettek, megjelentek az előbb Ferdinánd-párti Tahy János és Brodarics püspök is, továbbá 53 vármegye, Erdély és Szlavónia küldöttei. Az országgyűlés a nemzeti közszellem újabb erőteljes megnyilatkozása volt s János királyhoz való föltétlen ragaszkodását minden egyes határozatában kifejezte.
1527 januári és márcziusi jelentések. Quellen und Forschungen zur bayer. und. deutsch. Gesch. IV.
A rendek a honvédelem szükségleteire összes ingó vagyonuk egy tizedrészét ajánlották fel a királynak; az ellenpárti urakat s mindazokat, kik Ferdinánddal érintkezésben állanak, felségsértőknek s hűtlenség bűnében elmarasztaltaknak nyilvánitották. Újra megerősitették az 1505-iki rákosi végzést, s minthogy Ferdinánd a gyűléshez azt a felhivást intézte, hogy ő lévén az ország törvényes királya, a rendek hozzá csatlakozzanak, ez iratra külön válaszban feleltek. Levelük igen udvarias, de fölöttébb határozott. A rendek egy értelemmel azt felelték Ferdinándnak, hogy ő Magyarországnak nem királya, mert ez az ország szabad választó királyság, mely sem jegyajándékul, sem hűbérül nem adományozható. Ne czimezze tehát magát magyar királynak, ne avatkozzék az ország dolgába, ne zavarja a török elleni készülődéseket, hanem, mint keresztény fejedelem, támogassa János királyt a kereszténység közös ellenségeivel szemben.
A budai országgyűlés nagyszerű bizalomnyilvánitás, a nemzeti akarat egyértelmű kifejezése volt. A gyűlésben részt vett az egész ország s róla nem lehetett azt mondani, hogy csak János szolgái és bizalmasai hozták a végzéseket, mint a fejérvári gyűlésről hiresztelték. Mindazáltal az országgyűlés János ügyében már a hanyatlás kezdetét jelzi. Ferdinánd tudta, mit tartson róla, mert azok közt, kik a gyűlésben résztvettek, egyesek már ingadoztak, sőt Ferdinánd irányában titkos kötelezettségeket vállaltak. Ferdinánd kezdettől fogva el lévén szánva fegyverrel szerezni meg az országot, teljes buzgalommal készült a hadjáratra, még pedig nem csupán katonailag. A háború sikerét titkos úton, János hiveinek megnyerésével próbálta biztositani. Lehetőleg kerülni óhajtá a vérontást s legveszélyesebb ellenségeit nem leverni, hanem igéreteivel magához csábitani törekedett. Az volt a czélja, hogy észrevétlenül, egymás után átfűrészelje amaz oszlopokat, melyeken János király trónja nyugodott, s igy egy lökésre összedönthesse. Kipróbált diplomatiai szervezet, egész sereg mindenre kész, a jog és erkölcs szabályaival nem igen törődő tanácsos állt rendelkezésére. Mindnyájan koruk gyermekei voltak, ama koré, mely a politikát kivetkőztette erkölcsi tartalmából s minden eszközt megengedhetőnek tartott, mihelyt az a kitűzött czél elérését biztositotta. E korszak diplomatiájának és kormányférfiainak tanait szedte rendszerbe Macchiavelli. Ferdinánd király, mint politikus, maga is e korszak gondolatvilágában nőtt fel s a rendelkezésére álló eszközöket azzal az elszántsággal, azzal a kiméletlenséggel alkalmazta János ellen, mely a sikernek egyik alapföltétele. A nehéz viszonyok közepett igazán bámulatos ügyességgel dolgozott s tényleg megnyerte a hadjáratot, mielőtt kardját kihúzta volna.
Mindazáltal az európai bonyodalmak, a cseh ügyek, kivált pedig pénzügyi forrásainak teljes kimerültsége tervei végrehajtása elé töméntelen akadályt görditettek. Mindenfelől igénybe levén véve, a magyar ügyekkel csak mellékesen foglalkozhatott. Első sorban időre volt tehát szüksége, s készségesen bocsátkozott béketárgyalásokba, ámbár az első percztől kezdve el volt szánva jogaihoz föltétlenül ragaszkodni. Csak húzni akarta velük az eldöntést, hogy hadi készülődéseit s a János hivei körében meginditott aknamunkát befejezze. Első sorban cseh királylyá való koronázása foglalkoztatta s januárban Csehországba készült. De még elindulása előtt elárasztotta leveleivel Magyarországot s felhivta az urakat, városokat, főpapokat, hogy Pozsonyban királylyá választatván, hozzá csatlakozzanak.
Két nappal Prágába utazása előtt, január 19-én az egész magyar nemzethez kiáltványt intézett, melyben kifejti jogait, bitorlónak nyilvánítja Jánost, s minden baj ellen orvoslást, főleg a török ellen védelmet igér. Ugyanaz nap nevezte ki helytartójává Máriát arra az időre, míg maga Csehországban jár.
Mária királyné új méltóságában Pozsonyban székelt, hol állandó német tanácsosai Rauber Kristóf, laibachi püspök, Dornberg Rézmán és a magyar születésű Pempflinger István voltak. Ők vitték a döntő szót, de minthogy Ferdinánd fenn akarta tartani a látszatot, hogy magyarokkal intézteti az ország ügyeit, nem tanácsosainak, hanem követeinek nevezte őket. Tényleg azonban ők végeztek mindent, s a magyar tanácsosokat teljesen háttérbe szorították, ámbár maguk is az alsó-ausztriai udvari és kamaratanács alá voltak rendelve.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages