XI. FEJEZET. Testvérharcz a királyi családban. II. Mátyás király.

Teljes szövegű keresés

XI. FEJEZET.
Testvérharcz a királyi családban. II. Mátyás király.
Rudolf politikája a béke után. A nemzeti párt követelései. Az országgyűlés összehivása. Rudolf titkos tervei. Az országgyűlés nem tartatik meg. A reactio feléledése. Forgách Ferencz esztergomi érsek. A nemesség mozgalma a hajduk ellen. A hajduk zendülése. Homonnay Bálint. Az erdélyi viszonyok. A fejedelmi trón jelöltjei. Rákóczy Zsigmond fejedelemsége. A Rudolf által szított zavar általánossá válik. A török elleni háború veszélye. Rudolf fellépése Mátyás ellen. A magyar ügy a német birodalmi gyűlésen. Miksa főherczeg trónjelöltsége a birodalomban. A Habsburgok ifjabb ága. Miksa főherczeg kilép az 1606-iki családi szövetségből. Mátyás a magyar és osztrák rendekbe veti bizalmát. Khlesl tanácsa. Mátyás Prágában. Levele Illésházyhoz. Szövetkezése a cseh és morva rendekkel. Az országgyűlés összehivása. A rossitzi értekezlet. Mátyás és az osztrák rendek a pozsonyi országgyűlésen. Az osztrák és magyar rendek szövetsége. Rudolf tiltakozása az országgyűlés megtartása ellen. Mátyás főherczeg a magyarság élén. A hajduk meghódolása. Rudolf őrjöngése. A morva rendek csatlakoznak a pozsonyi szövetséghez. Mátyás hadjárata Rudolf ellen. A liebeni szerződés. Rudolf lemondása. A magyar korona kiadatása. A királyválasztó országgyűlés összehívása. A zsitvatoroki béke életbe léptetése. Az erdélyi trónviszály. Rákóczy Zsigmond lemondása. Báthory Gábor fejedelemmé választása. A kassai egyesség. A felső-magyarországi rendek kassai gyűlése. A királyválasztó országgyűlés. A kormányzat ujjászervezése. A vallás szabad gyakorlatát korlátozó záradék eltörlése. A koronázás előtti törvények. II. Mátyás király. Illésházy István nádorrá választása. A koronázás. Az új magyar kormányzat megalakulása. A koronázás utáni törvények. Az új alaptörvények szelleme. Az új korszak kilátásai
Rudolf király politikája arra irányult, hogy megfossza a magyar nemzetet azoktól a vívmányoktól, melyeket Bocskay vezetése alatt két év nehéz munkájában, kardjával és politikai bölcseségével szerzett. Ellenben a nemzeti párt, a nemzet zöme erélyesen országgyűlést követelt, mely a fokozódó fejetlenségnek határt szabjon s a kiegyezésben megállapitott kormányzati rendszert életbe léptesse. Rudolf természetesen hallani sem akart országgyűlésről. Csakhogy e kérdésben sem volt állhatatos s végre (1607) július 25-ikére összehivta Pozsonyba a rendeket. Az ország fellélegzett, de korán, meit az országgyűlés nem tartatott meg. Rudolfnak eleinte valami titkos szándékai lehettek e gyűléssel, melyre bizalmas ügynökévé Kollonics Szigfrid dunáninneni főkapitányt nevezte ki s azon magyar urakat, kikre számithatni vélt, külön levélben szólitotta fel, hogy Pozsonyba siessenek s Kollonicscsal nyomban érintkezésbe lépjenek, azután meg azt tegyék, a mire Kollonics a király titkos üzenete alapján utasitja őket.* Mik lehettek titkos czéljai s mért ejtette el őket, azt homály boritja, mert csakhamar czélszerűnek látta meg sem nyittatni az országgyűlést, nem mervén annak vezetését a gyűlölt Mátyás főherczegre bizni. A rendek Pozsonyban vártak, vártak heteken át, hogy tanácskozásaikat a szokott módon megkezdjék. Végre azonban bele untak a várakozásba s szeptember 7-ikén megjelentek a pozsonyi káptalan előtt s irásba vétették tiltakozásukat a király eljárása ellen. Erre eloszoltak s szerte vitték az országba az elégedetlenséget, mely különben is nagy arányokat öltött. A király egyáltalán nem vette számba a bécsi békét, noha megerősitésekor csakis vallásügyi megállapodásait kifogásolta. Forgách Ferenczet, a protestánsok kérlelhetetlen ellenségét esztergomi érsekké, sőt királyi helytartóvá nevezte ki, noha ez utóbbi intézkedése egyenesen a bécsi békeszerződésbe ütközött. Másrészt a rendi reactio is kezére játszott. A nemesség most ugyanazt tette a hajdukkal, mint pár évvel azelőtt Erdélyben a székelyekkel. „Meghalt Bocskay, füstbe ment minden donatiója”, volt ez elemek jelszava, mely ugyanazon tisztátalan forrásból fakadt, mint Rudolf király politikája. A nemesek elvették a hajduktól Kállót és Hadházat, a végbeli kapitányok meg űzték, verték a hajléktalanokat.* Hasztalan figyelmeztette Illésházy az urakat, hogy a hajduk voltak azok, „kik országunk szabadságáért felkötötték volt kardjukat.” A hajdukat belekergették a zendülésbe s Nagy András vezetése alatt ujra fegyvert fogtak, mire ismét megkezdődött a polgárháború. A felkelők szélső eszméket hirdettek s épen ugy a bécsi béke ellen támadtak, mint Rudolf. Csakhogy nekik az volt a jelszavuk, hogy elkergetik a német királyt s magyart választanak. Debreczen környékén 1607 novemberben 15–20,000 hajdu gyült össze s Kassának indult, Homonnay Bálintot akarva királylyá választani. Vezetőik a törökhöz fordultak, mig az urak, még Homonnay Bálint is, fegyverbe léptek ellenük. Ináncson történtek ugyan kibékitési kisérletetek, de sikertelenül s az urak és a tömegek ismét karddal kezökben néztek egymással farkasszemet.* Felbomlott a nemzet egysége, egyetértése s az ellentétek kűzdelmei végleg eltemetni készültek a kiegyezést, Bocskay egész politikai hagyatékát.
Bosnyák Tamáshoz augusztus 29-én intézett levele. A gr. Károlyi cs. Okltára, IV. 28.
Nagy András november 29-iki levele keservesen elpanaszolja e hálátlanságot és kegyetlen bánásmódot.
Az ináncsi kibékitési kisérletről Mayláth Béla értekezése.

Homonnay Bálint aláirása 1606 márczius 25-ikén kelt levelén.
Olvasása: Valentinus Druget de Homona m(anu) p(ro)p(r)ia. Az irat eredetije ugyanott
Erdélyben épp oly zavarosan alakultak a viszonyok. Bocskay az országot az öreg Rákóczy Zsigmond kormányzására bizta, de halálos ágyán nem őt, hanem Homonnay Bálintot ajánlotta utódjává a fejedelmi székben. Csakhogy az ifjú Báthory Gábor trónjelöltnek vetette föl magát. Már 1607 január 2-ikán a török kegyét igyekezett megnyerni és hűséget fogadott a szultánnak. Rudolf, hogy fokozza a zürzavart, a véres emlékü Báthory Zsigmondot akarta Erdélybe leküldeni.* Ellenben azok a magyarok, kik a bécsi béke alapján álltak, nem akartak Erdély ügyeibe avatkozni. „Erdély, – mondotta nagyon helyesen Illésházy* – igen oda be vagyon, Buda, Esztergom, Fejérvár és a több török végházak, mind előtte. Nem vihették soha, hogy megtarthatták volna akár Ferdinánd, akár Miksa és Rudolf” s Bocskay halálával „a bécsi tanács ki is hagyta a végzésből”. De Rudolf az erdélyi kérdéssel még inkább összebonyolitani igyekezett a helyzetet. Másrészt az erdélyiek, hogy minden versengésnek véget vessenek, február 12-ikén kormányzójukat, Rákóczy Zsigmondot választották fejedelemmé, noha ez nem akarta a nehéz állást elfogadni. Végre engedett, s a török is elismerte: de nem saját veje Homonnay, ki egy pár kisebb várat megszállott, s a fejedelmi széket magának követelte. A rendek azonban semmi áron sem akarták elfogadni. Homonnay török segélylyel igyekezett tehát czélt érni. Másrészt Rudolf Báthory Gábort nevezte ki kormányzóvá, ki mindenre készen, ápril 13-ikán irásban kötelezte magát nemcsak a király iránti hűségre, hanem a katholikus egyház védelmére is, noha ő maga protestáns volt.* Főleg Forgách Ferencz támogatta Báthory Gábort, mert a katholikus egyház érdekeinek oltalmát várta tőle. Az udvar felszólitotta Rákóczyt, engedje át Báthorynak a fejedelmi széket. Rákóczy – az erdélyiek tőke-fejedelemnek nevezték, – öreg, beteges ember volt ugyan és szivesen távozott volna. De a prágai parancsnak még sem engedhetett, hanem helyén maradt, s igy 1607-ben Erdély belnyugalmát épp oly veszedelem fenyegette, mint Magyarországét.
Márczius 5. és ápril 2-iki jelentések a tört. bizottság másolatai közt.
1607 márczius 12-iki levele Mikónál id, m. III. 117.
Reversalisa a bécsi áll. levéltárban.
Teljes zűrzavar kezdett alakulni, melyet Rudolf jobb ügyhöz méltó buzgalommal szitott. Az ő keze közremüködött mindenütt, hol a bécsi és zsitvatoroki szerződések halomra döntésén dolgoztak. Hasztalan fordult a budai pasa ismételve Mátyás főherczeghez és Illésházyhoz, hogy végre küldjék meg a szentesitett békeokmányt. Mindenféle füllentéshez kellett folyamodniok, s Illésházy egyre türelemre kérte a pasát, azt mondván, hogy Rudolf oly sulyos beteg, hogy irni sem képes, s „a levelekre keze irását nem vethette”. Pedig Rudolf elmebetegsége daczára, mely éppen ez időben fokozódott, elintézhette volna az ügyet, ha akarja. De nem akarta, hanem ellenkezőleg lázasan dolgozott a török háború folytatásán. A portán nagy aggodalmakat keltett Bocskay halála,* s tényleg új bonyodalmaktól féltek. Csakhogy Rudolf császárnak a hadviseléshez minden eszköze hiányzott. Hogy pénzsegélyt kapjon, a legrosszabb helyre, a német birodalom rendeihez fordult, hol franczia támogatással nagyban folyt ellene az izgatás. Ott merült föl először az eszme, hogy a beszámithatlan embert meg kell a császári koronától fosztani s helyére Miksa főherczeget választani. Rudolf azonban a németek ez ellenséges törekvései daczára össze merte hivni a birodalmi gyűlést. Követei fölkeresték az egyes fejedelmeket s a császár nevében a legsúlyosabb vádakat emelték Mátyás főherczeg ellen, hogy hitelét a németek előtt tönkre tegyék. Azt mondották, hogy a főherczeg szándékosan hiusitotta meg a legutóbbi háboru sikerét, s ő az oka, hogy a császár „gyalázatos” békét volt kénytelen kötni Bocskayval és a törökkel. Maga nem akarva prágai rejtekéből kibujni, helyettest kellett a birodalmi gyűlésre küldenie. A gyűlölt Mátyásról azonban természetesen szó sem lehetett. Miksát, kinek a németek közt voltak hivei, szintén nem merte oda küldeni, s igy a stiriai Ferdinándot bizta meg képviseletével. Ettől azonban nemcsak a német protestánsok irtóztak, hanem még a katholikus, papi választó fejedelmek is. A rendek oly lassan gyülekeztek, hogy a gyűlést csak hosszú késéssel. 1608 januárban lehetett megnyitni. A magyar ügyek körül folytak a tanácskozások. A katholikusok a császár álláspontjára helyezkedtek, hogy a bécsi és zsitvatoroki béke Rudolfot nem kötelezi s így a béke meg sem köttetett. Ők tehát azt ajánlották neki, tegyen engedményeket s kösse meg a békét. Ellenben a protestánsok úgy okoskodtak, hogy a béke már megköttetett, s felhívták a császárt, tartsa meg becsületesen a szerződéseket. De sem katholikusok, sem protestánsok nem szavaztak meg neki segélyt, s a gyűlés e tekintetben eredménytelenül oszlott szét.
Ott is bizonyosnak tartották, hogy méreg ölte meg Bocskayt. Erről s az ez időbeli konstantinápolyi viszonyokról l. Gontaud-Biron id. művét.

Rákóczy Zsigmond pecsétje.
Vágott pajzs felső mezejében a kivont kardot tartó koronás sas, AQVILA aláirással, az alsó (pajzsláb-szerü) mezőben a hét torony, egymás mellé állitva. Körirata: SIGISMVNDVS RAKOCY PRIN(ceps) TRAN(silvaniae) PAR(tium) RE(gni) D(ominus) SIC(ulorum) CO(mes). Az országos levéltár eredeti példányáról
Németországban ez időben egész komoly alakban kezdtek foglalkozni Rudolf detronisálásával s Miksa főherczeg királylyá választásával. Ez a körülmény is arra ösztönözte Mátyás főherczeget, hogy végre szakitson eddigi erélytelenségével s mint a Habsburg-ház „feje és oszlopa” – ennek nyilvánitották őt 1606-ban a család tagjai, – megkezdje a cselekvést. Bátyja ki akarta tagadni, törvényes örökjogától meg akarta fosztani, a németek kezdtek elfordulni tőle s öcscsére, Miksára gondoltak. Másrészt Rudolf üzelmei ismét felforgatták Magyarország és Erdély belső békéjét, felidézték a külháború veszélyét, s az adott viszonyok közt számitani kellett az eshetőséggel, hogy a beteg Rudolf a Habsburgok egész világhatalmi állását megingatja, halomra dönti. Egyéni és családi érdekei egyaránt arra kényszeritették tehát Mátyást, hogy császári bátyja ellen forduljon. s maga álljon a nemzeti mozgalmak élére. 1606-ban még az egész család köréje sorakozott. De most, a döntő pillanatban, az ifjabb, a stiriai ág elvált tőle. A régibb ág, – Miksa király leszármazói, – kihaló félben volt, és Ferdinánd főherczeg hamar észre vette, hogy reá nézve sokkal előnyösebb, ha Rudolfhoz, s nem Mátyáshoz csatlakozik. A haszonra való kilátás mellett Rudolfhoz vitte vallásos buzgalma, a protestánsok iránti gyűlölete is. Maga Rudolf szintén kecsegtette s igy a hitbuzgó főherczeg az 1606 ápril 25-iki családi szerződés daczára egyszerüen elvált Mátyástól és Rudolfhoz csatlakozott.
Mátyás családja egy részétől cserben hagyatva, végre ott keresett támaszt, a hol az készségesen és bőven rendelkezésére állt, a rendeknél, nem csupán a magyar, hanem az örökös tartományok rendeinél is, kik éppen úgy elkeseredtek Rudolf iránt, mint a magyarok. Ez utóbbiakra különösen számithatott, csak azonositani kellett magát nemzeti törekvéseikkel, csak a bécsi és zsitvatoroki béke sértetlen fentartását kellett zászlajára irnia. Az ő segélyükkel igyekezett tehát azon szándékát valósitani, hogy a beteg, uralkodni képtelen Rudolf kezéből kivegye a hatalmat. Furfangos tanácsosa, Khlesl püspök eszelte ki a terv végrehajtásának módozatait. Azt ajánlotta, hogy össze kell hivni a magyar országgyűlést, s vele kell megtétetni azt a kijelentést, hogy a magyarok csak olyan királynak hódolnak, a ki közelükben lakik, s hogy nekik általában Rudolf többé nem kell. Rudolf e tervekről értesitést nyert s a főherczegtől Khlesl elbocsátását követelte, mi ideiglenesen meg is történt. Csakhogy ez nem akasztotta meg többé Mátyás főherczeg működését.

Mátyás főherczeg levele Illésházyhoz.
Az 1607 november 13-ikán kelt irat eredetije a Batthyány grófok lajtafalusi lévéltárában.
Dilecte Iliefhasi ! Per latorem prensentium (igy) intellexi fummam | animi tui erga me sinceritatem et affectionem, de qua beneuole | tibi gratis ago et offero, nunq(uam) tam propensae tuae erga me vo- | luntatis immemorem me fore, sed omni tempore u(e)l optime de | me meritum singulari gratitudine amplexurum, idemque toti | nostrae Hungaricae nationi promitto, de qua ut ab attavis | meis originem duco, ita etiam patriam meam esse agnosco | cui nullo unquam tempore defuturus sum, immo extrema in con- | servatione eius attentare non recusabo, ut fusius de his et | aliis ex praesentium exhibitore, cui concredere poteris, intelliges; | de reliquo te bene valere opto. Datu(m) Viennae, 13. Novemb(ris) 1607. Matthias.
A koczka már el volt vetve. Mátyás még egy próbát tett ugyan a békére s őszszel személyesen ment az oroszlánbarlangba, Prágába. De ismét nem birt végezni, mire megkezdé tárgyalásait a magyarokkal. Illésházyhoz fordult, régi bizalmasához s biztositotta jóakaratáról és hálájáról őt magát „s egész nemzetünket, melytől őseim utján származom s melyet hazámnak ismerek és soha sem fogok elhagyni”.* A morva és ausztriai rendeket szintén megnyerte, a mi könnyen sikerült, mert velük Rudolf éppen úgy bánt, mint a magyarokkal. Különösen megijeszté a szomszéd országokat a hajduk lázadása, kikről tudták, hogy Rudolf nyilt vagy titkos hivei részéről hajtattak a fölkelésbe. Készségesen csatlakoztak tehát a főherczeghez, ki munkához látott, még pedig határozott terv szerint, mely kellően elő levén készitve, a legnagyobb szabatossággal hajtatott végre. Hogy a magyarok myilatkozhassanak, saját felelősségére összehivta Pozsonyba az országgyűlést. Rudolftól ez intézkedése jóváhagyását kérte ugyan, de a császár válaszra sem méltatta, s ezzel még inkább tettre ösztönözte. Most már kiadta a jelszót, hogy Rudolfot meg kell az uralomtól fosztani. Még azon magyar katholikusok is Mátyáshoz álltak, kik a Bocskay-mozgalom idején hiven kitartottak Rudolf mellett. Khleslen* kivül pedig Ausztriában Tschernembl Erasmus báró, Morvában Zierotin Károly* és Liechtenstein Károly voltak a mozgalom vezetői. A cseh főurak egy része szintén Mátyással tartott. Arra nézve, hogy Rudolfot le kell tenni, a vezetők mind egyetértettek. „Mindnyájunkat, – irta Zierotin, magyarokra, ausztriaiakra és morvákra czélozva – a rabszolgaság közös igája csatol össze, egy lánczra verve visznek mindnyájunkat tömlöczbe. Nem kéréssel és intéssel kell megmentésünket keresnünk, mert a betegség sokkal hevesebb, s csak erős gyógyszerrel orvosolható.” A főherczeg magához rendelte főbb magyar és osztrák hiveit és Rossitz morva helységben értekezletet tartott, mely megpecsételte szövetségüket. Ott állapitották meg a további eljárás módozatait, melynek értelmében Mátyás főherczeg a két Ausztria rendeit Bécsbe gyűlésre hivta, hogy az iránt tanácskozzék velük, hogyan háritható el Ausztriáról a lázadó hajduk esetleges betörése. A rendek azt felelték, tanácskozzék ez iránt a magyarokkal. Mátyás az ausztriai rendek kiséretében 1608 január 15-ikén megjelent tehát a pozsonyi országgyűlésen, melyhez azt a felhivást intézte, nyilatkozzék, hogyan kellene az országot régi viruló állapotába visszahelyezni. A magyarok erre azt felelték, hogy előbb az osztrákokkal akarnak értekezni. A főherczeg nem emelt kifogást, mire az osztrák és a magyar rendek megkezdték bizalmas értekezleteiket. Itt a magyarok azt inditványozták, hogy a két ország rendei szövetséget kössenek, melyben kijelentik, hogy Mátyás főherczeg vezetése alatt bárkitől eredő támadás ellen védeni akarják a bécsi és zsitvatoroki békét. Minthogy ezt a békét egyedül Rudolf fenyegette, a szövetség közvetlenül ő ellene irányult. Egyes osztrák katholikusok azt ajánlották ugyan, hogy a szakitás előtt még egy próbát kellene Rudolfnál tenni, de a magyarok torkig voltak a sok haszontalan tárgyalással és elleneztek minden további huzás-halasztást. Különösen Illésházy működött ily irányban s Mátyás főherczeg közbenjárására február 1-én a szövetség,* a magyarok által óhajtott alakban, csakugyan megköttetett.
1607 november 13-iki levele. Tört. Tár, 1878. 390.
Életrajzát megirták Hammer és Kerschbaumer.
Életrajzát megirta Chlumecky.
A szövetséglevelet Mátyás főherczeg, 38 osztrák és 28 magyar irta alá. Eredetije az Orsz. Levéltárban. Aláirásai egy részét hasonmásban közöljük.
Mihelyt Rudolf a pozsonyi országgyűlés összehivásáról értesült, még 1607 deczember 24-ikén márczius elejére külön országgyűlést hirdetett. Mikor pedig megtudta, hogy a rendek Mátyás országgyűlésére mégis megjelentek, január végén leküldte hirhedt titkárát, Himmelreichot, hogy szétoszlassa gyűlésüket. De a rendek azt felelték, hogy Rudolf cserben hagyta őket s igy az önvédelem terére kénytelenek lépni, hogy maguknak hazájukat, a királynak pedig Magyarországot megmentsék. Erre Rudolf februárban új parancsot küldött a gyűlésnek, hogy tudta nélkül semmit se merjen végezni, hanem oszoljon szét, mely esetre kész márcziusban az országgyűlést megtartani.* A magyaroknál azonban Rudolf immár végkép lejárta magát. Nem hittek neki, legkevésbbé hitték pedig azt, hogy országgyűlést akarna tartani. Nem távoztak tehát, hanem az osztrákokkal rendbe jövén, a német fejedelmekhez és a cseh és morva urakhoz fordultak. Mátyás főherczeg pedig még februárban megkezdte a fegyverkezést, hogy a rendekkel való megállapodásait katonai hatalommal emelje érvényre. Czélja az volt, hogy Prága ellen nyomul s ott karddal kényszeriti bátyját a bécsi és zsitvatoroki béke megerősítésére s a trónkérdés rendezésére. Még a spanyol udvar is helyeselte eljárását s pénzzel segitette a hadfogadásban.
608 február 23-iki leirata. Pray, Epist. Proc. III. 300–01.
Ezzel kenyértörésre került a dolog, s immár Mátyás főherczeg állt a magyarság élére, hogy Bocskay alkotását megmentse s a bécsi békét valósággá tegye. Az új fordulat a hajdukra szintén jobb napokat deritett. Alig hogy az ináncsi tanácskozás meghiusult, kétfelől is keresni kezdték kegyüket. Báthory Gábor azért, hogy erdélyi terveit általuk valósitsa, mely czélból már februárban megegyezett velük. De Mátyás főherczeg is hozzájok fordult s Illésházy és Thurzó utján igyekezett támogatásukat megnyerni. A főherczeg megerősitette őket Bocskay adta javaikban és kiváltságaikban; Kálló helyett Nádudvart és Csegét kapták, melyhez még az akkor puszta Kabát kérték.* Erre áprilisban letették a fegyvert s hűséget esküdtek az országnak. A főherczeg és Báthory megosztoztak rajtok, s mindegyik annyit fogadott zsoldjába, a mennyire szüksége volt. Erre a főherczeg meghagyta magyar hiveinek,* hogy haladéktalanul személyesen fölkeressék Illésházyt s hogy azt, a mire őket a haza érdekében utasitani fogja, nyomban és teljes odaadással megtegyék.
Tört. Tár, 1880. 321. és köv.
Márczius 13-iki Bosnyák Tamáshoz intézett levele. Gr. Károlyi cs. Okl. IV. 23.
Rudolf a magyarországi hirekre szintén megkezdte készülődéseit, de a betegség majdnem teljesen beszámithatlanná tette. Őrjöngött, „bőgött néha úgy, mint az ökör, néha úgy, mint az oroszlán”. Több izben öngyilkossá akart lenni. E mellett mértéktelenül ivott. Titkára, Hanewald, az őrjöngőnek még őrjöngőbb tanácsokat adott, a többek közt azt, nyilvánitsa Magyarország, Morva s a két Ausztria összes rendjeit felségárulóknak, foglalja le javaikat, jobbágyaikat és a városokat pedig fegyverezze föl ellenük. Jellemzi a prágai udvar erkölcsi és értelmi állapotát, hogy e tervvel komolyan foglalkoztak, behatóan megvitatták, sőt, úgy látszik, el is fogadták és első sorban Morvában akartak vele próbát tenni. A morva rendek április 19-ikén Eibenschützben, hol magyar részről Lépes Bálint veszprémi püspök és Révay Péter jelent meg, csatlakoztak a pozsonyi szövetséghez, mire Mátyás főherczeg megkezdte a hadjáratot. Maga 20,000 főnyi sereggel, melynek nagyobb része magyar volt, számos magyar úr kiséretében, Csehországba készült, mig a magyar határon Homonnay Bálint maradt 18,000 emberrel, hogy bármikor a főherczeg segélyére siethessen. Rudolf alkudozásokkal igyekezett Mátyás előnyomulását hátráltatni. Mátyás azonban haladt a maga útján előre és május 10-én Csaszlauba érkezett, hol a cseheknek kellett volna hozzá csatlakozniok. De nem jöttek, hanem a császár mellett fogtak fegyvert és Báthory Zsigmondnak ajánlották föl a fővezérséget, ki azonban nem fogadta el.* Mátyás mindazáltal előre nyomult, s Rudolf, ki készülődött ugyan, a döntő pillanatban ismét elvesztette bátorságát. Érezte, hogy legyőzetett s minden ellenállás hasztalan lenne. Ujra béketárgyalásokat kezdett tehát, melyek június 24-én valóban egyességre vezettek. Ebben, az úgynevezett liebeni szerződésben, melyet Rudolf másnap erősitett meg, a császár Mátyásnak engedte át Morvát, Ausztriát, Sziléziát és Magyarországot, és örökjogát a Habsburgok többi országaira is biztositotta. Június 27-ikén fényes kisérettel küldte ki Prágából a magyar koronát Mátyás táborába. Ezzel a magyar trónkérdés el volt döntve s Rudolf uralkodása Magyarországban véget ért. A táborban levő magyarokat határtalan lelkesedés fogta el. Az ott levő urak: négy Thurzó, Draskovics János, Zrinyi Miklós, Széchy Tamás, Pálffy István, Nádasdy Tamás, Erdődy Rudolf, Keglevics János, Révay Ferencz, Apponyi Pál, Lépes Bálint veszprémi püspök, összesen huszonegyen, két nappal haza indulásuk előtt (június 27-ikén) közölték a vármegyékkel az örömhireket, Rudolf lemondását, „immár ezután császár ő felsége Magyarországhoz semmi közit nem ártja”, a korona visszaadását s azt, hogy a főherczeg, ki a trónkérdés eldöntéseig mint kormányzó önállóan vezeti az ország ügyeit, a szabad királyválasztásra összehivta az országgyűlést.*
Június 16-iki prágai jelentés a tört. bizottság másolatai közt.
Június 27-iki, a prágai táborból kelt levelük. Török-Magyar Tört. Emlékek, III. 80–83.

Mátyás átveszi a magyar szent koronát.
Egykorú metszet Ernst Lajos gyűjteményében
A magyarok vigan indultak haza s Mátyás főherczeg nem is késett igéretét beváltani, hanem július 29-ikén szeptember 29-ikére összehivta Pozsonyba az országgyűlést. A meghivóban jelezte a legutóbbi eseményeket, s különösen azt, hogy Rudolf király lemondott a koronáról, a magyarokat föloldozta hűségesküjök alól, s igy a trón megüresedvén, a rendek feladata a szükséges intézkedéseket megtenni.*
A pilisi apáthoz küldött meghivó. Békefi Remig, A pilisi apátság története, 396. Kaprinay (Hung. Dipl.) szintén közöl egy meghivót.
Az országgyűlés sikerét biztositandó, a főherczeg megtette a szükséges intézkedéseket, s Illésházy öreg kora daczára ifjúi erővel és hévvel támogatta, hisz arról volt szó, hogy a saját művét, a bécsi s a zsitvatoroki békét életbe léptesse. Még a tavaszszal alkudozások folytak a budai pasával Érsekujvártt, melyek márczius 28-ikán azon megegyezésre vezettek, hogy a főherczeg negyven nap alatt követeit s az ajándékot, melyet a zsitvatoroki szerződés megállapit, beküldi a portára. Csakhogy ezzel sem volt a török kérdés teljesen megoldva, mert a hódolt faluk dolgában ellentétek forogtak fenn. Illésházy ezeket is elintézte s június 19-ikén Budán újabb pótszerződést* kötött, mire végre Mátyás követei, Herberstein Ádám és Rimay János a portára indulhattak, hogy a szerződés szentesített példányát a török szentesített példánynyal kicseréljék. Konstantinápolyban nagy örömmel fogadták a követeket, s jól bántak velük.* Egy kis cselszövény nélkül azonban nem ment a dolog. Már itthon fölmerűlt a gyanú, hogy a szerződés török s hivatalos magyar szövege közt eltérés van. Herbersteinnek csakugyan lényegesen módositott szövegü szerződést akartak október 30-ikán egy lepecsételt aranyzacskóban átadni. De a követ nem vette át, míg át nem nézette az okmányt. Ekkor kitűnt, hogy nagyon elüt az eredeti megállapodásoktól. Nem akarta tehát elfogadni, s november 6-ikán végre más példányt kapott, de még ez is sokban eltért az igazi szövegtől,* miből csakhamar ujabb perpatvar támadt. Mindazáltal a zsitvatoroki szerződés s a török béke ügye ezzel eldőlt s az új háború veszélye teljesen elhárittatott az országról.
A két pótszerződést közli Salamon Ferencz, Két magyar diplomata, 262–64. A tárgyalásokról l. Ipolyi, Uj Magyar Múzeum, 1851/2., hol a szerződés kelte június 18-ikára van téve.
Gontaud-Biron, id. m.
Herberstein jelentése. Századok, 1890. 260. s köv.
De fenmaradt Erdély sorsának tisztázása s Magyarországhoz való viszonyának rendezése. Hosszadalmas tárgyalások után azonban, meglevén Mátyás főherczegben a kellő jóakarat, az erdélyi kérdés szintén békés megoldást nyert. Az erdélyi trónviszályban az ifjú Báthory Gábor maradt a győztes. Homonnay, látva, hogy vérontás nélkül tervei nem valósithatók, önkényt félre állt. Maga Rákóczy Zsigmond, ki kénytelen-kelletlen fogadta el a fejedelmi méltóságot, 1608 márczius 11-ikén leköszönt és magyarországi jószágaira vonult. Báthory Gábor lett tehát a helyzet urává, s minthogy a nagy befolyású Bethlen Gábort megnyerte ügyének, a hajdukban pedig hatalmas hadsereggel rendelkezett, az országgyűlés választásából csakhamar békésen megszerzé a fejedelmi széket. Báthory fiatalságához képest ritka ravasz, furfangos ember volt. Igért mindent, a mit csak kivántak tőle, a protestánsoknak a katholikusok kiirtását, a katholikusoknak az ő vallásuk uralomra juttatását, a császárnak hűséget, az erdélyieknek jogaik megtartását, a töröknek hódolatot, szóval a legellentétesebb dolgokban vállalt kötelezettséget. Pedig csak egy czélja volt, az uralom. De éltek agyában nagyobb politikai eszmények is. Valósitani akarta azt, a mit egykor Báthory Zsigmond megkisérlett, s Erdély fennhatósága alá helyezte Moldvát és Havasalföldet. Mindkét vajda csakhamar letette neki a hűségesküt. Erre augusztusban Magyarországhoz való viszonyát igyekezett tisztázni. Ez ügyben Kassán folytak tárgyalások s olyan megegyezésre vezettek, hogy Erdély a szent korona tagja marad, de nem hűbéri viszonyban, hanem csak szövetségben áll a királylyal. Mátyás mint koronás király deczember 4-ikén hagyta jóvá a békealkut.* Végre Bethlen Gábor a portán kieszközölte az új fejedelem megerősitését, s minden azt jelzé, hogy Báthory Gábor uralkodása fényes és áldásos lesz. De a sors könyvében máskép volt megirva, mert Báthory Gábor nem követte, mint a rendek kivánták, tetteiben Istvánt, kegyességében Kristófot, s hazaszeretetben Endrét.
A magyar nyelven kötött szerződés a bécsi áll. levéltárban.
E közben magában az anyaországban is megtétettek az előkészületek a szeptemberi országgyűlés sikeres lefolyásának biztositására, Mátyás főherczeg királylyá választására és koronázására. A felső-magyarországi rendek julius 29-ikére Kassára hivattak, hol megjelent Illésházy és lelkes beszédben fejtegette a főherczeg érdemeit. „Isten után – mondotta,* – sok fáradságával, költségével és munkájával nemcsak a magyarral és törökkel való békességet állitotta talpra, de a magyar nemzet szabadságának eleitől fogva volt főkeresője, oltalmazója, a magyar vérnek is igaz szeretője, kiről a bécsi végzések is elegendő tanúságot tesznek.”
Beszédét l. Tört. Tár, 1879. 388–89.
Remény és bizalom közt köszöntött be szeptember 29-iki napja s a rendek mindenfelől Pozsonyba siettek. De váratlan halasztás történt, mert Mátyás főherczeg az osztrák ügyek miatt csak október 27-ikén érkezett meg. Akkor kezdődtek a tanácskozások, melyek ismét hetekig elhuzódtak, mert az ország egészen kivételes, szokatlan helyzetben volt. Nemcsak új, királyt kellett választani, hanem a kiegyezést életbe léptetni, az országnak teljesen új kormányzatot adni, az évtizedek óta szünetelő, gyakorlati működésükben az akkori nemzedék által már nem is ismert hatóságokat visszahelyezni régi jogaiba. E mellett bizalmatlanság támadt Mátyás főherczeg iránt, egyrészt régibb magyarországi, másrészt legújabb ausztriai politikája miatt, hol a rendekkel már is összeütközésbe jutott s a protestánsoknak nem akarta megadni a vallásszabadságot. A protestáns Magyarország félteni kezdte tehát tőle, ki nem kevésbbé volt hitbuzgó, mint Rudolf, a vallásszabadságot, és különösen kifogásolta a bécsi béke első czikkelyének azon hozzátételét, hogy a vallás szabad gyakorlata a katholikus vallás sérelme nélkül történjék. Ebben mindenki a vallásszabadság egyszerű kijátszását látta, noha a főherczeg ez iránt írásban megnyugtató nyilatkozatokat tett. Most azonban a rendek e hozzátétel egyszerü elhagyását követelték s az ide vonatkozó törvényczikkekből csakugyan kimaradtak a kifogásolt szavak. Voltak a bécsi békének más pontjai, melyek kiegészitése, magyarázata, módositása már a legutóbbi két év folyamán múlhatatlanul szükségesnek mutatkozott. Végre a nádorválasztás módjára s más ügyekre nézve sem volt meg a kellő egyetértés. Igy a tárgyalások hoszszadalmas, néha igen viharos folyamot vettek. A kölcsönös engedékenység azonban utoljára is meghozta a békét. A rendek 23 törvényczikkelyben, megállapitották azon feltételeket, melyek mellett Mátyást, ki ellen bátyja, Rudolf a magyarok közt ismét fondorkodni kezdett, királylyá választani és koronázni hajlandók. E feltételek ellen a püspöki kar tiltakozott ugyan, de Mátyás főherczeg a tiltakozás daczára* ünnepélyesen megigérte, hogy a 23 czikkelyt elfogadja, s koronázása után változatlanul királyi szentesitésével fogja ellátni. Ezekből a czikkelyekből, melyeket törvénykönyvünkben a bécsi és zsitvatoroki szerződések egész szövege előz meg, lettek az 1608-iki országgyűlésnek úgynevezett koronázás előtti törvényei, s az idők folyamán a gyakorlatban valóságos alaptörvények jelentőségére emelkedtek.
Maga Pázmány Péter, kinek véleményét kikérte, hosszabb irásbeli előterjesztésében a szabad vallásgyakorlat engedélyezését ajánlotta Fraknói, Pázmány Péter 45.

Mátyás koronázási érme.
Előlapján a király mellképe, fején a szent koronával. Körirata: MATTHIAS • II D(ei) • G(ratia) • REX • HVNGARIAE • ETC(eterb). Hátlapján kerek pajzsban a magyar czimer s körülötte kisebb pajzsokban Dalmáczia, Horvátország, Szlavónia, Bosznia, Szerbia, Galiczia, Lodoméria, Kumánia és Bolgárország czimerei. A Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának eredeti arany példányáról
Mihelyt e törvényczikkelyekre nézve megtörtént a végmegállapodás, az országgyűlés november 16-ikán kitörő lelkesedéssel választotta királyává Mátyás főherczeget, s Pozsonyban újra felhangzott az a rég nem hallott kiáltás: éljen a király! Ismét törvényes, uralmát a törvényre alapitó királya volt az országnak, mely nem választhatott melléje nádornak mást, mint azt az államférfiút, a ki Mátyás trónra juttatásával s a koronázás feltételeinek megállapitásával politikája legfényesebb diadalát aratta, Illésházy Istvánt. A király négy jelöltje közül a rendek egyhangúlag őt tették meg Magyarország nádorispánjává. Ezzel befejeztettek az új király megkoronázásához szükséges előkészületek s maga a koronázás fényes szertartása november 19-ikén ment végbe.*
Prágában azt hiresztelték, hogy Mátyás koronázása nem volt oly fényes, mint az előző ilyen ünnepélyek. Deczember 1-én kelt jelentés a tört. bizottság másolatai közt.
A koronás király haladéktalanul megalakitotta az új magyar kormányzatot, s változatlanul szentesitette a koronázás előtt megállapitott törvényczikkelyeket, noha Pázmány Péter a jezsuiták kitiltására vonatkozó pont ellen emlékiratot készitett, melyet a főpapok s a katholikus főurak buzgón támogattak. Mikor nem boldogultak, Lépes püspök kivételével a pozsonyi káptalan előtt emeltek tiltakozást az emlitett czikkely ellen. Az országgyűlés ezután a kisebb, inkább folyó, vagy Rudolf király törvénytelenségeinek orvoslására vonatkozó ügyekkel foglalkozott, s további 27 czikkelyből (koronázás utáni törvények) álló törvénykönyvet alkotott, melyet a király szintén szentesitett. Ezekben is vannak igen fontos közjogi határozatok. Minthogy a vallás szabad gyakorlata csupán a rendeknek, az uralkodó osztályoknak biztosittatott, fölmerült annak szüksége, hogy szabatosan megállapittassék, kik tartoznak a rendiség körébe. A törvény kimondotta, hogy az ország négy rendből áll: a főpapok, az urak, a nemesek és a városok rendjéből, s egyszersmind megállapitotta, hogyan s az országgyűlés melyik tábláján gyakorolhatják törvényhozói jogaikat.

II. Mátyás király magyar diszben.
Ismeretlen művész metszete 1608-ból. Körirata: SERENISS(imus). POTENTISS(imusque) PRINC(eps) AC DOM(inus) : D(ominus) : MATTHIAS CORONATVS REX HVNGARIAE DESIGNATVS BOHEMIAE, ARCHIDVX AVSTRIAE, DVX BVRGVNDIAE, STYRIAE, CARINTHIAE, CARNIOLAE ET WIRTEMB(ergae). MARCHIO MORAVIAE, COMES HABSPVRG ET TYROLIS. Az országos képtár eredeti példányáról
Az 1608-iki törvények visszaadták Magyarországot önmagának, s midőn Pozsonyt jelölték ki a szent korona őrzése helyéül, midőn őrzésére kizárólag magyarokat rendeltek, ezzel külső kifejezésre juttatták, hogy Magyarországot minden, akár katonai, akár pénzügyi érdekeiben felszabaditották az idegen befolyás alól. Az új törvények a nádort, kinek választása módját is megszabták, s kinek állását üresedés esetén legföllebb egy év alatt be kellett tölteni, helyezték a király távollétében a magyar kormányzat élére. A győri kapitányság kivételével az összes nagy és kis állásokból kizárták az idegen elemet, éppen úgy kizárták a végekből az idegen zsoldosokat s a bécsi hatóságok, kamarák, kanczelláriák bármilyen beavatkozását. Visszaállitották a magyar királyi tanácsot, a bán régi hatáskörét a Dráva és az Adriai tenger közti területen, melyet ezzel felszabaditottak a gráczi hatóságok alól. Megnyitották a városokat a magyarság előtt s jogot adtak a nemességnek városi házak szerzésére. Elrendelték, hogy a városi hatóságok vallási és nemzetiségi különbség nélkül választassanak, hogy az ujonnan recipiált felekezetek egyházilag szervezkedjenek, hogy a koronára háramló jószágok csakis magyaroknak adományoztassanak, az Ausztriánál és Lengyelországnál zálogban levő területek visszaváltassanak, s a király állandóan az országban lakjék, a mennyiben pedig ez lehetetlen, az ügyek vezetésére kellő hatalommal ruházza fel nádorát.

II. Mátyás koronázása.
Egykorú szinezett fametszet az országos képtárban. Szövegét átirta és forditotta Horváth Sándor
Évtizedek visszaéléseit szüntették meg e törvények, évtizedek nehéz küzdelmeit juttatták diadalra, habár nagy részük jövőre is irott malaszt, holt betű maradt. Mindazáltal azok, kik a bécsi békét megkötötték, kik elveit az 1608-iki törvényekbe öntötték, örökké emlékezetes, nemzetük sorsára mélyen kiható munkát végeztek. Azok, kik a rendiség keretébe nem tartoztak, e törvények által sem nyertek ugyan lelkiismereti szabadságot, annál kevésbbé politikai jogokat; ő nekik továbbra is a földesúr szabta meg vallásukat. Másnemű érdekeikkel sem foglalkozott az országgyűlés, sőt a szabad költözés jogát sem hagyta meg a jobbágyságnak, hanem a vármegyére, vagyis az érdekelt nemességre bizta, hogy az ügyét tetszése szerint rendezze. A köznépnek a hosszú szabadságharcz és az uralkodó és a nemzet közötti szerencsés kiegyezés közvetlenül jogot vagy előnyt nem hozott tehát. De az 1608-iki törvényekkel eszközölt rendkivüli átalakulás áldásos hatásait megérezte ő is, noha e törvények egész teljességükben sohasem léptek életbe. De az maga, ami csakugyan megvalósult, elég volt arra, hogy valami ötven esztendőre nyugalmasabb, békésebb, zaklatástól, durva önkénytől, lelkiismereti kényszertől, idegen zsoldoshadaktól és külellenségtől kevésbbé zavart életet biztositson Magyarországnak, mint az előző ötven esztendőben. Szegény és gazdag, az uralkodó osztályok és az alkotmány sánczaiból kirekesztett tömegek egyaránt megérezték a nagy változást. Az a két nemzedék, mely a bécsi béke után élt a haza földjén, mindenesetre többet élvezett a rendes államélet áldásaiból, mint az a kettő, mely közvetlenül megelőzte. A testi-lelki inség legszörnyűbb időszakát zárták le a bécsi béke, s a kiegészitésére szolgáló 1608-iki törvények, melyekben az ország közjogi viszonya Habsburg-királyainkhoz először nyert általános, a változott szükségleteknek megfelelő rendezést.

Bocskay István fejedelmi buzogánya.
A nagyszebeni Bruckenthal-múzeumban levő eredetiről rajzolta Cserna Károly

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages