I. FEJEZET. Területi viszonyok.
I. FEJEZET.
Területi viszonyok.
Területi viszonyok.
Az ország földrajzi képe a mohácsi csata idején. Idegen kézen levő területek. A cseh tartományok kapcsa. A magyar államtest. A két király birtokállománya az 1529-iki hadjárat előtt. Ferdinánd területeinek csökkenése. Törekvései hatalmának gyarapitására. Török Bálint. A Kosztkák. Az észak-keleti országrész. A bányavárosok. A szepesi és a sárosi várak. Erdély nemzetiségi viszonyai. János király uralma Erdélyben. A Tisza, Maros vidéke és a délvidék. A török első foglalásai. Jajcza. Bosznia és a horvát részek elveszte. A török-magyar határ 1532-ben. Szlavónia török kézen. A kapcsolt részek és Ferdinánd. A külömbség a két király területi uralmának alapja közt
Diszités Tinódi krónikájának czimlapjáról.
A kolozsvári 1554-iki kiadásnak a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában meglevő eredeti példányáról
A MOHÁCSI CSATA a magyar állam területéből nem szakított el nagyobb darabot. Mindazáltal az ország földrajzi képe már akkor, midőn a rendek a királyválasztásra Fejérvárra gyűltek, fölöttébb sajátszerű volt. Északon Lubló vára a tizenhárom szepesi várossal lengyel uralom alatt állt. Keleten, az erdélyi széleken Csicsó és Küküllő vára uradalmaikkal évtizedek óta a moldvai vajda kezén levén, kapcsolatuk az országhoz mindinkább meglazult. Nyugaton Moson, Sopron és Vas vármegyék területén több uradalom, Kis-Marton és Kőszeg városa Alsó-Ausztriába volt kebelezve, és az alsó-ausztriai kormánynak és kamarának alárendelve. Horvátország 1523 óta Ferdinánd főherczeg védelme alá helyezkedett, ki néhány várban őrséget tartott. Dalmáczia és szigetei régesrégen Velencze birtokába jutottak, míg a déli határszéleket a Száva és Dráva, valamint az Al-Duna mentén a török szállotta meg vagy legalább teljesen elpusztította.* Ellenben a szent koronához tartoztak mint zálogbirtokok 400,000 aranyba lekötve a cseh korona melléktartományai: Morvaország, Szilézia és a két Luzsáczia, továbbá délen mint hűbérbirtok Ragusa, akkor önálló köztársaság.
Mely várak voltak török kézben a mohácsi hadjárat után, arról több egykorú adat maradt reánk. Felsorolja a várakat Szulejmán a fethnáméban, melyben győzelmét a tartományok kormányzóival tudatja. Felsorolvák Hoberdanácz 1528-iki követi jelentésében (Gévay I. 2.), Szerémi emlékiratában, egy XVI. századi kézirati codexben, mindenütt némi változattal. Lásd erről Pesty Frigyes: Szörényi bánság. I. 52. Maga János király 1527 márczius 5. török kézben levőnek mondja Pétervárad, Atya, Ujlak, Bán-Monostor, Cserőd, Szent-Demeter, Barytz, Rácsa, Rednek és Titel várakat és erődöket, elpusztultaknak Zemplén, Zalánkemen, Korytz, Horom, Gradisa, Pet, Orsova és Mihályd várakat. Az utóbbi dunamelléki helyeket János 1529-ben visszakapta.
A cseh tartományok kapcsolata Szent-István koronájához tényleg már a mohácsi csata után, jogilag 1538-ban megszünt. A Ragusát illető jog meg a szó igaz értelmében elkallódott a két király küzdelmeiben. Mikor Ferdinánd, a ki tengermelléki birtokaiból könnyebben hozzáférhetett, a távoli köztársasággal tudatta megválasztását, 1531-ben Ragusa kereken kijelentette, hogy Buda várának és Magyarország nagy részének ura a szultán.*
Gelcich-Thallóczy, Raguza és Magyarország összeköttetéseinek oklevéltára.
De az a terület, mely 1526 végén a magyar állam testét alkotta, még mindig nagy és tekintélyes volt. Csakhogy a kettős királyválasztás következtében egy kézben nem egyesült többé. Mindegyik király birtokállománya folyton változott, hol kisebb, hol nagyobb volt, a szerint, a mint a nagy urak az egyikhez vagy másikhoz csatlakoztak, avagy katonáik hódításokat tettek. Mikor János király megválasztatott, Pozsony városa, csak a város s nem a vár, és Soprony Ferdinánd, illetve Mária királyné birtokában voltak, ki oda idegen őrséget helyezett. Ellenben az ország összes többi vármegyéi és városai János részén álltak, ki 1527 nyarán a két hely kivételével csakugyan az egész országot birtokában levőnek mondotta. De ekkor is csak látszólag volt az az övé. Tényleg az ellenpárti urak várai, melyek szerteszét feküdtek az országban, nem neki engedelmeskedtek, itt-ott nyiltan ellene fordultak, leginkább azonban semlegesek maradtak. Az észak-nyugati részekben Thurzó Elek, a Maros mentén a nádor várai nem ismerték el János király uralmát, ámbár egyelőre csak várakozó állást foglaltak el. Ugyanezt tették a brandenburgi őrgróf várai Gyula és Vajda-Hunyad, míg például Batthyány Ferencz s mások várai és uradalmai a Dunán túl mindig ellenségesen viselték magukat János irányában. Az ország elég jó része nem hódolt meg tehát neki azon időben sem, mely megválasztása és Ferdinánd király első támadása közt eltelt. És mikor Buda Ferdinánd kezébe került, János pedig előbb Erdélyből, a szinai vereség után meg Felső-Magyarországból is kiszoríttatott, úgy látszott, mintha most Ferdinándé lenne egész Magyarország.
De ez is csak látszat volt. Tényleg Ferdinánd hatalma akkor sem terjedt ki az egész országra, midőn az 1527–28-iki év néhány hónapjában tetőpontját elérte. János és hívei kezén ekkor is elég vár volt, melyekkel messze területeket meg tudtak tartani. A Maros mentén Lippára támaszkodva, hívei maradtak a ráczok, az északkeleti megyékben Czibak Imre váradi püspök, a Báthoryak közül többen, a Homonnayak, látszólag az Ártándyak, Munkács várából egész Bereg urai, habár folyton titkos egyetértésben állottak Mária királynéval, s árulásukért utóbb fejükkel lakoltak. Észak-nyugaton a lengyel származású zedliczi Kosztkák daczoltak Ferdinánd igéreteivel és fenyegetéseivel, s megtartották az illető országrészeket János hűségében. A Kosztkák János királynak már atyját is szolgálták.* Ketten voltak: Péter, ki pár év mulva meghalt és Miklós, kit János király a felvidék főkapitányává nevezett ki. Ez utóbbinak kezén voltak Árva, Sztrecsény, Létava, Lipcse, Znió, Szucsán várak, Zsolna városa s a turdosini harminczad. Árva, Turócz, Trencsén és Liptó vármegyében ő parancsolt, s a Thurzók és Révayak befolyását e vidék nagy részén ellensúlyozni tudta. Szlavoniában s a Dunán túl sem szakadt meg a kapcsolat János és hívei közt, s így akkor is, mikor János Lengyelországban kényszerült meghuzódni, az országnak csak egy, habár nagy része uralta Ferdinándot.
Rybiczka cseh czikke: Sitzungsber. der kön. böhm. Gesellschaft der Wiss. 1888.
)
Magyarország térképe a XVI. század első feléből.
Münster Sebestyén „Cosmographia universalis” cz. munkája baseli, 1550-iki kíadásának fametszetéről kicsinyitve. Felirata: POLONIAE ET VNGARIAE TABVLA
Az 1529-iki török háború azonban egyszerre csaknem teljesen elsöpörte ezt az uralmat. Ferdinánd Budával úgyszólván az egész országot elveszté s csak Pozsony és néhány határszéli hely maradt kezében. A török elvonulása után a nyugati részekben ismét tért foglalt ugyan, de már jóval kisebb területen, mely keveset gyarapodott mindaddig, a míg János király élt. Pedig területe kiterjesztésén fáradhatatlanul dolgozott a béke és a háború eszközeivel egyaránt. Véghetetlen türelemmel, hitszegést, ámítást elfelejtve, újította meg minduntalan kisérleteit az urak megnyerésére s kész volt legszertelenebb kivánságaikat teljesíteni, csakhogy hozzá álljanak, mert mindegyikkel messze területek jutottak hatalma alá. Így például Török Bálint, kinek évi jövedelmét 100,000 frtra teszik, négy vármegyének szabta meg politikai magatartását és pedig olyannak, mely, mint az egykorúak mondották, felér tizenkét, sőt több Ferdinándpárti vármegyével.* Veszprém, Zala, Somogy és Fejér vármegyék vakon indultak Török Bálint után, s ama táborba mentek, a hová ő vezette őket. Török pedig eleinte János, azután Ferdinánd, végül, a mikor Bakics Pállal összeveszett, ki Ferdinánd engedélyével párbajra hívta ki, ismét János pártjára állott. A négy vármegye vele volt mindig s így természetes, hogy a két király egyformán súlyt fektetett megnyerésére. Mikor Török végkép elpártolt Ferdinándtól, János hatalma a dunántúli részekben csakugyan igen nagy mértékben kiterjedt és megszilárdult.
Várday Aleandernek: Nuntiaturber. IV. 294.
A hol Ferdinánd igérettel nem birt boldogulni, ott fegyverrel próbált az urakra hatni. Az északnyugati vármegyékben a Kosztkák mindig ellenállottak csábításainak. Háborút indított tehát ellenök, de nem közvetlenül maga, mert neki e czélra akkor sem pénze, sem katonája nem volt. Pernstein János morva főurral szerződött, hogy törje meg a Kosztkák s János más felvidéki hívei hatalmát, s a mit a háborúban tőlük elfoglal, az mind az övé legyen. Az ilyen szerződések ama korban nem voltak szokatlanok, s János király Czibak Imrével hasonló egyezményt kötött a brandenburgi őrgróf várai, Gyula és Vajda-Hunyad ellen. János egy izben maga említé, hogy hadi vállalkozót csak úgy bir kapni, ha neki igéri az ejtendő zsákmányt, különösen az ellenféltől elveendő várakat, illetve uradalmakat. Pernstein szintén ilyen vállalkozó volt, s mihelyt Ferdinánddal a szerződést megkötötte, társakat igyekezett az üzlethez szerezni. Sternberg János és több morva főur csatlakozott hozzá, s az egyesült hadak 1530-ban betörtek Kosztka területére. Egész 1532-ig folytak a küzdelmek, melyekben a morvákat Ferdinánd magyar hívei buzgón támogatták. Valúsággal megújult az előző század zsebrák-világa a felvidéken. De Kosztka Miklós nemcsak a morváknak állt vitézül ellent, hanem messze a Szepességbe kiterjeszté portyázásait. Végre azonban az ő segélyforrásai is elapadtak s egyik várát a másik után ostromolta ki az ellenség. János királytól sem kaphatott segélyt s utoljára is békére kellett gondolnia, mely 1532 november első napjaiban Teschenben megköttetett, még pedig nagy áldozatok árán. Kosztka addigi jószágaiból csak Árva és Sztrecsény várakat, Zsolna és Szucsány városokat tartotta meg, míg minden egyéb Pernsteinnak és társainak jutott. A szerződés egyik feltétele az volt, hogy Kosztka a békekötést két egymásutáni vasárnap a templomokban ünnepélyesen kihirdetni tartozik, hogy a nép is megtudja s Ferdinándhoz csatlakozhassék.* Ez egyezség Liptó és Turócz vármegyéket Ferdinándnak juttatta, ellenben Árva vármegye azután is Kosztka kezén maradt, ki még évekig teljesen önállóan vitte ott a kormányt s nem engedte, hogy Ferdinánd részére adózzék.* Trencsén szintén csak kis részben hódolt meg, s a legnagyobb részt Kosztka és a Podmaniczkyak birták.
Rybiczka id. czikke.
Árva először 1546-ban fordul elő a Ferdinándnak adózó vármegyék sorában. Addig azt mondják róla, hogy Kosztka sem összeiratni, sem adózni nem engedi.
Kedvezőbben alakultak Ferdinándra a viszonyok az északkeleti részekben s általában ott, a hol nagyobb számmal voltak szabad királyi városok. Ezek német lakóit nemzeti és vallásos rokonszenveik mindig a „német” királyhoz vonzották, s mihelyt megkoronáztatott, nyiltan hozzá is állottak. Lőcse, Bártfa, Kis-Szeben, Eperjes, az első hónapok ingadozásaitól eltekintve, sohasem csatlakoztak Jánoshoz, hanem állandóan Ferdinánd hűségében maradtak. Kassa 1536 végéig szintén Ferdinándé volt. A bányavárosok nemcsak németségük miatt hajlottak hozzá, hanem még a mohácsi csata előtt Mária királyné kezén levén, a királynénak ottani hivatalnokai a városokat egyszerűen átvitték Ferdinánd táborába. 1527-ben, mikor a német hadak benyomultak a bányavárosokba, Körmöczön Krues János biró megpróbálta szervezni az ellenállást. Bezáratta a kapukat, fegyverre szólította a polgárságot. De pórul járt, mert a lakosok ellene fordultak, kiűzték a városból, sőt a külföldre menekülőt utóbb azzal vádolták, hogy 40,000 frtot sikkasztott.* 1529-ben a bányavárosok János kezébe kerültek ugyan, de Ferdinánd csakllamar elfoglalta s visszaadta Mária királynénak, kinek hitbéréhez tartoztak. Ekkor a királyné kezelésüket az alsó-ausztriai kamarára bizta. Ezzel a bányavárosok kiszakittattak a magyar kormányzat, a magyar pénzügyi közigazgatás keretéből s a hozzájuk tartozó telepekkel együtt közvetlen bécsi kormányzatnak vettettek alá, a mi még tarkábbá tette az ország politikai földrajzának képét. E városok szilárd alapot adtak Ferdinánd uralmának a felvidék e részében. Bars azon vármegyék egyike, melyek Ferdinándnak megkoronázásától kezdve állandóan hódoltak és adóztak. Sárosban szintén túlsúlyra emelték a várak és városok, melyekbe őrséget is vetett, Ferdinánd ügyét. Ellenben addig, míg Laszky Jánospárti volt, Szepes vármegye, noha Szepesvára Thurzó Eleké volt, s Lőcse szintén Ferdinánd pártján küzdött, sokáig megoszlott, sőt legnagyobbrészt Jánosnak hódolt. A szepesi és sárosi várak, Kézsmárk és Lőcse közt valóságos hadjáratok folytak, melyek eredménye azonban alig járult a koronáért, az ország birtokáért folyó harczok eldöntéséhez. De annál kegyetlenebbül sujtotta a föld népét, melyet, mint másutt, itt is ellenség és jóbarát egyaránt pusztitott. Sőt az egykorúak azzal vádolták a János- és Ferdinándpárti vezéreket, főleg Laszkyt és Kazianert, hogy öszszejátszanak s a lelketlen háborúsdit csak azért rendezik, hogy ürügyük legyen a fosztogatásra.*
Péch, Alsó-Magyarország bányaművelésének tört. I. 129.
Berzeviczy Egyed: Századok, 1894. 741–2.
Valamivel kedvezőbbre fordultak a viszonyok, mikor Laszky Ferdinándhoz csatlakozott, kinek hatalma azonban Kassa elvesztésével ez országrészben ismét tetemesen megcsökkent. 1537-ben Makovicza, Sebes, Sáros, Tálya és Regécz várakban voltak a királynak őrségei s körülbelül e helyek jelzik uralmának kiterjedését e vidéken.
)
Erdély térképe a XVI. század első feléből.
Ugyanonnan. Felirata: TRANSSYLVANIAE TABVLA
Erdélyben Ferdinánd 1527-ben szintén megdöntötte János király uralmát. Ez országrész mindig bizonyos belügyi kormányzatot és önállóságot élvezett, mint Szlavonia és Horvátország. Az ő rendei is külön tartománygyűléseket szoktak tartani. De Erdélyben a rendiség sokkal inkább szét volt elemeire bontva, mint a többi országokban. Erdély három nemzetre oszlott, a magyarra, mely vármegyékben kormányozta magát, a székelyre és a szászra, melyek székekre oszolva, önmagukban ismét bizonyos egységet alkottak s külön kiváltságok és sajátos intézmények élvezetében voltak. Itt tehát az államegység, a nemzeti összetartozandóság eszméje még lazább volt, mint másutt. A szász ember például először is szásznak, azután meg erdélyinek érezte magát s csak legutoljára gondolt arra, hogy a magyar királynak is alattvalója, vagy modern kifejezéssel élve, hogy magyar állampolgár. Igy volt ez a székelyekkel s a vármegyei nemességgel is. Mindez még sokkal erősebben kifejleszté a lakosokban a separatismus érzelmét, s ez érzés szolgált alapjául Erdély későbbi különválásának. Már János király életében megnyilvánultak az efféle törekvések. De a míg élt, ő maradt ez országrész ura, mert a mily gyorsan elvesztette 1527-ben, olyan gyorsan visszaszerzé 1530–31-ben. A szászok és főleg Szeben folytatták legtovább az ellenállást, mely azonban lassankint megbénult. Végre Maylád István Szebent is meghódoltatta Jánosnak, ki mindaddig, míg ugyanez a Maylád ki nem tűzte a zendülés zászlaját, háboritlan birtokában maradt az országrésznek. A polgárháború itt sem folyt be a két király közötti tusa eldöntésére, s egyetlen eredménye a vérontás és pusztítás volt, melyben időnkint a szomszédok, a moldvai és havasalföldi vajdák gyülevész hadai is részt vettek.
)
A kapcsolt részek térképe a XVI. század első feléből.
Ugyanonnan. Felirata: DESCRIPTIO TOTIVS ILLYRIDIS
Az ország tiszai, marosi és déli vármegyei, s ezekhez tartoztak a már ekkor részben, vagy egészen török kézen levő Szerém, Pozsega, Valkó, csak 1527-ben, s ekkor is számos vár és nagy területek kivételével hódoltak Ferdinándnak, kinek uralmát itt teljesen elsöpörte az 1529-iki háború hulláma. Ez a déli országrész volt, a mennyiben lakossága el nem pusztult, vagy egyes területek török uralom alá nem jutottak, Erdélylyel és Buda vidékével János király uralmának alapja, katonai és pénzügyi segélyforrásainak fő kutfeje. Itt azonban már sok bajt okozott a szomszéd török, ki folyton-folyvást terjeszkedett, foglalásokat tett, várakat épitett. Balibég belgrádi pasa már 1526 telén megtámadta Marót várát a Száván innen. 1527 elején a fekete ember Cserőd várát a Száva közelében, a rácz despota pedig Bánmonostort visszafoglalta ugyan,* de ez csak fokozta a török harczvágyát. Egész télen át folyt a határszéli csatározás, s a szendrői és zvorniki bégek a Szerémségben, vagy a horvát-bosnyák részekben tettek hóditásokat.* Csakhamar elbukott Jajcza vára, sokáig a magyar uralom főbástyája s a török népözön elleni védgátak egyike, melynek megtartásáért nemzetünk tengernyi vért áldozott. A két király küzdelmeiben e fontos vár magára maradt. Ferdinánd, ki a horvát végek védelmét elvállalta, érte sem tehetett semmit. Így az őrség abbanhagyta a reménytelen tusát és megadta magát. Jajczával azután elveszett Banjaluka, sőt Bihács kivételével mindaz, a mi Boszniából még megmaradt. Most már a török közvetlenül vethette magát a szomszédos magyar, horvát és szlavón vidékekre, s a Szerémség után Pozsega vármegyére került a sor. 1529 elején Bács és Félegyháza délmagyarországi várak is török kézbe jutottak. Ugyanez évben a szultán Eszéket erős várrá alakitotta át. Midőn pedig a szlavón rendek Ferdinándhoz csatlakoztak, a török ezt ürügyül használta folytonos támadásra, betörésre, pusztitásra,* mely a Száva, Dráva vidékét s a Boszniához közelebb eső horvát részeket mindinkább török uralom alá juttatta. 1532-ben még Gorjánnál, Diakovártól északra volt a török-magyar határ, – hihetőleg a Boszut vize lehetett az, – mert visszavonulásában itt hirdette ki a szultán, hogy többé foglyot ejteni nem szabad.* Mikor pedig öt évvel később Kazianer Eszéknek vonult, már napokig kellett ellenséges földön menetelnie, míg hadai Gorjánnal egy vonalba érkeztek, mert időközben a török e részeket elfoglalta. Pozsega, Pozsega-Szent-Péter, Prépostvára, a tengerparton pedig Clissa, miután vitéz kapitánya, Kruzics Péter, elesett, török kézre került. Egészben a Dráván túli magyar vármegyék mind, az akkori Szlavónia és Horvátország pedig nagy részben János király halála előtt török kézre jutottak. A mi pedig a kapcsolt részekből még megmaradt, azt mind Ferdinánd birta, a ki katonailag kezdte szervezni. Jurisics Miklós főkapitány már 1528-ban több ezer ráczot telepített meg Alsó-Csázma és a Dráva közt, kiknek Ferdinánd király szeptember 15-ikén külön kiváltságokat adott. De a következő év kora tavaszán a nándorfejérvári pasa épen e vidékre tört le s elhajtotta a népet, másik részét pedig a hegyekbe szoritotta, hol a hidegben igen sokan elvesztek.* Mindazáltal ez új telepités alkotta a későbbi határőrvidék magvát; belőle támadtak a kapronczai, körösi és ivanicsi kapitányságok, melyek mindegyikében 600 főnyi őrség tanyázott. Első sorban az örökös tartományokat voltak hivatva e katonailag szervezett telepek megoltalmazni a török betörések és portyázások ellen. Ez okból Ferdinánd idegen, örökös tartományai kormányzata alá helyezte azokat. Másrészt a horvát végek 1523 óta idegen uralom alatt álltak, s Ferdinánd ottani zsoldoshada természetesen Laibachból, Insbruckból, Bécsből, a hol épen a felettes hatóság székelt, kapta parancsait. Mikor azután a horvát végek mellett a szlavón végek is Ferdinánd kezébe kerültek, ezek szintén az örökös tartományok katonai főhatósága alá rendeltettek. A horvát és szlavón bán jogköre katonai ügyekben nagyon szűkre szorult, ámbár a végvidék katonai szervezete esak később fejlődött ki. Mindazáltal a báni méltóság inkább csak arra szolgált, hogy ama területeknek a magyar koronához való tartozandóságát jelképezze. A megyei szervezet Horvátországban már ez időben megszünt, ellenben Szlavóniában oly életerősnek bizonyult, hogy, bármennyit elszakitott is Szlavónia területéből a török, Zágráb, Körös és Varasd vármegyék közjogilag mindig fennmaradtak.
Brodarics levele: Acta Tomic. IX. 110.
Thury, id. m. II. 74–75.
Az 1530–58-iki küzdelmekről l. Lopasics okmánygyűjteményét: Starine, XVII.
Thury, id. m. I. 359.
A pécsváradi kapitány márcz. 18-iki levele. Közli Károlyi Árpád: Tört. Tár, 1882. 99.
Lassan és nehezen, igen szűk területre szoritkozva, gyökerezett meg tehát a Habsburgok uralma és Ferdinánd királyi hatalma. János király életében tulajdonképen csak azokra a részekre terjeszkedett ki, melyeket állandóan, katonailag meg tudott szállani, vagy melyekben a német ajkú városi lakosság volt túlsúlyban. Mindez együttvéve is aránylag kis részét tette az országnak. Ferdinánd és tanácsosai maguk elismerték, hogy János birja az ország legnagyobb részét, s az egyházi és világi urak, valamint a nemes honlakosok legnagyobb része neki hódol.* Az 1538-iki pozsonyi országgyűlésen általában csak öt vármegye képviseltette magát. Ferdinánd király országrésze ekkor tényleg nagyobb volt ugyan,* de uralma nem a vármegyén vagyis a köznemességen, hanem az urakon nyugodott s János király életében mindvégig megtartotta azt a jellegét, melyet az 1526-iki zárt országgyűlésen nyert. Nem a társadalom szélesebb rétegei, hanem a csekély számú dynasták tartották fenn. Ennek megfelelően a birtokában levő terület is a szerint változott, a mint az urak hozzá csatlakoztak, vagy elpártoltak tőle.* Annyi bizonyos, hogy a míg János király élt, Magyarország legnagyobb része, 1527–28 kivételével, az ő kormányzata alatt állt, s az ország ketté oszlásának nem az az értelme, mintha a két király körülbelül egyenlő területen uralkodott volna. A terület szempontjából János volt Magyarország tulajdonképeni királya. Ő ült az ország szivében és fővárosában, míg Ferdinánd király csak az észak-keleti, észak-nyugati és nyugati határszéli vármegyék egy részét birta, s Esztergom alkotta a határt, a meddig uralmát Buda felé állandóan ki tudta terjeszteni.
A magyar tanácsosok felterjesztése 1538-ból. Fraknói, Országgy. Eml. II. 56.
1538 augusztus 22-ikén maga panaszkodik a barátnak, hogy Vas, Győr, Sopron, Veszprém, Zala, Hont vármegyéket János hivei csaknem egészen meghóditották. Károlyi Árpád: Tört. Tár, 1878. 227.
Az adóterülettel és változásaival bővebben foglalkozom Magyarország pénzügyei I. Ferdinánd alatt cz. munkámban.
