I. FEJEZET. Erdély megszerzése.

Teljes szövegű keresés

I. FEJEZET.
Erdély megszerzése.
A békekötés és Erdély megszerzésének ügye. Ferdinánd magatartása György barát irányában. Malvezzi a portán. Hamis jelentései a barát árulásáról. Joachim brandenburgi őrgróf igénye Erdélyre. György barát hűsége. Igyekezete a váradi szerződés végrehajtása érdekében. A pápa közbenjárása. Az erdélyi kérdés stagnálása. Viszálykodás Izabella és a barát közt. A szultán követelése a dél-magyarországi terület átadása iránt. A válságos helyzet. Károly császár és Ferdinánd rideg magatartása. Izabella távozni készül az országból. Az erdélyi rendek követsége Ferdinándhoz. A bátori egyesség. Izabella váratlan ellenkezése. A polgárháboru. Ferdinánd habozása. A gyanakvó szultán. Ferdinánd a barátra háritja a felelősséget. A barát halálos itélete. Lángelméjének megnyilatkozása. A török támadás veszélye elvonul. Ferdinánd római király. A császári trónutódlás kérdése. Ferdinánd viszálya Károly császárral. Ferdinánd felszabadul a császár befolyása alól. Önálló politikája az erdélyi kérdésben. A török béke ingadozása. Az új háboru veszélye. Az erdélyi tárgyalások megujitása. Ferdinánd biztosai Erdélyben. A barát zsoldosokat kér Ferdinándtól. Castaldo és Teufel. A török követelései. A barát helyzete Izabellához. Castaldo Erdélyben. János Zsigmond házasságának terve. Petrovics Péter. Izabella lemond Erdély birtokáról. Távozása az országból. A barát búcsuja a királynétól. A szent korona átadása. A rendek jóváhagyják az egyességet. János Zsigmond eljegyzése Johanna főherczegnővel. Izabella bucsuja. Sic fata volunt. Erdély egyesitése a magyar királysággal. György barát intelmei Ferdinándhoz

XVI. századi könyvdiszités a magyar czimerrel.
(Verbőczy Hármas könyve 1561-iki bécsi kiadása czimlapjának keretdísze.) A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának eredeti példányából
A BÉKE, melyet Ferdinánd és Szulejmán kötöttek, Erdély közreműködése nélkül létesült ugyan, de mint török hűbért, ez országot is magába foglalta. A mig tehát a király a békeszerződést megszegni nem akarta, abban kellett hagynia a megszerzésére irányuló törekvéseket. Megtette, sőt kelleténél többet tett. Nem levén a barátra többé szüksége, maga is, a császár is nyiltan éreztette vele haragját; keményen megleczkéztették s leplezetlen megvetéssel bántak vele. Midőn a portán Rusztem basa (1548 márczius havában) azt kérdezte Malvezzitől, a király állandó követétől, hogyan áll Ferdinánd a baráttal, azt a választ kapta, hogy a királynak semmi köze e semmi emberhez. „A szunyog is kicsiny, – felelt a nagyvezér, – de nagyokat csip.” „Csakhogy könnyü agyonnyomni”, – vágta vissza Malvezzi,* a ki a maga részéről mindent elkövetett, hogy Ferdinándot a barát ellen ingerelje.
A párbeszédről Justus de Argento, Malvezzi követtársa. Hormuzaki, Documente privitore la Istoria Romanilor. II. sor. I. 247.
Azt jelentette a portáról, hogy látta a barát titkárának és 10 főurnak levelét, melyben a szultántól 12,000 arany évi adó fejében maguknak kérik a király magyarországi birtokait. Másrészt Ferdinánd aligha nem hallott valamit Joachim, brandenburgi választó, az 1542-iki hadjárat gyászvitéze abbeli törekvéseiről, hogy neje örökjoga czimén szerezze meg Erdélyt. A választó kétszer is küldött követet a baráthoz, kinek a havelburgi püspökséget igérte.* A barát azonban távol állt minden oly törekvéstől, mely Ferdinánd ellen irányult vagy jogait sérthette volna. Ellenkezőleg, új és erősebb kapcsokat igyekezett a király és Erdély közt teremteni, hogy a váradi béke, mihelyt a viszonyok engedik, végrehajtható legyen. A váradi szerződésben Ferdinánd feleségül igérte egyik leányát János Zsigmondnak. A barát már 1544 óta sürgette a királyt, hogy a szerződés e feltételének eleget tegyen. Ez ügyben a pápa közvetitését is kikérte s hajlandó volt Erdélyt azonnal átadni Ferdinándnak, mihelyt János Zsigmond egy olasz vagy német tartományt kap kárpótlásul. Ezt a pápa szóba hozatta Károly császárnál. A barát később ujra fölvetette az eszmét s kilátásba helyezte, hogy a kérdés végleges megoldásában, háborus bonyodalom esetén, nemcsak maga, hanem a moldvai vajda is támogatja a királyt. A pápa* melegen ajánlotta az ügyet Ferdinándnak, ki azonban éppen ez időben békét akart kötni a szultánnal. Mikor ez a béke létrejött, kereken kimondta, hogy, ha az erdélyiek az elmult öt év folyamán nem csatlakoztak hozzá, öt évig immár ő nem tehet érdekükben semmit. A császár szintén úgy nyilatkozott, hogy a béke meg van kötve s szavát a hitetlenekkel szemben sem szegheti meg, vagyis a béke folyamán reá nézve erdélyi kérdés nincs.
A brandenburgi e törekvéseiről némi hirt ad a követ, Kanitz Gottfried részére készült utasitás, mely a többek közt is emliti, hogy a koronát és János király végrendeletét Temesvárt őrzik. Drüffel, Forschungen zur deutschen Gesch. VII. 217–25.
Követének adott utasitás a tört. bizottság másolatai közt.
A barát magára maradt tehát, még pedig olyan helyzetben, mely egyre zavarosabb lett s a legnagyobb veszedelmekkel fenyegette az országot. Viszonya Izabellával s a hozzá szitó urakkal mindinkább megromlott. A királyné folytonosan czivakodott, perlekedett vele, bepanaszolta az országgyűlésen s a portán, hivei meg engedetlenkedtek, fegyverfogással fenyegetőztek. A rendek lelkesen kitartottak ugyan a baráttal s minduntalan kibékitették a királynéval, de a szeszélyes asszony kibékülési rohamait nyomban a harag és az elkeseredés új kitörései váltották fel. A két egyéniség anynyira elütött egymástól, hogy lehetetlen volt összeférniök, s viszályuk az ország belső nyugalmát a legnagyobb veszélybe dönthette. A királyné teljes megsemmisitéssel fenyegette azt a nagy munkát, melyet a barát az állami rend terén néhány év alatt annyi nehézség közt alkotott. Fölmerült azonban egy más, sokkal komolyabb veszedelem is. A szultán elérkezettnek látta az időt, hogy Erdély területét megdézsmálja s visszavegye ama föld egy részét, melyet 1541-ben János Zsigmondnak adott. Azt követelte a baráttól, engedje át neki a Temesközt s Becse és Becskerek várait. A portán különösen a fogoly Maylád István dolgozott ellene s azzal vádolta, hogy Erdélyt német kézre akarja juttatni.* De közvetve maga Izabella és főhivei, Petrovics, Patóczy Ferencz,* Kendy Ferencz is a török malmára hajtották a vizet. Nemcsak az országgyűléssel (1547) hozattak egyes törvényeket, melyek a barát megbuktatására irányultak, hanem bepanaszolták a szultánnál, ki készségesen beavatkozott a viszályba, hogy annál nyomatékosabban követelhesse a jelzett terület, első sorban Becse átadását. Igy a barát mindinkább nehéz helyzetbe jutott. Nem a saját uralmát féltette. Kétségkivül szerette a hatalmat, de nem önczélnak, hanem csak eszköznek tekinté a János király irányában elvállalt s a váradi és gyalai szerződésekben szabatosan megállapitott kötelességek teljesitésére. A közönséges emberek hiusága és dicsvágya nem bántotta soha. Mint Erdély s a részek mindenható ura, a legszerényebb, a legegyszerübb életmódot folytatta. Udvart nem tartott, pompát nem fejtett ki, rokonait, kiket maga köré gyüjtött, nem tolta előtérbe. Unokaöcscseit (nővére, Draskovicsné gyermekeit, ki háztartását vitte) gondosan neveltette ugyan, de világi javakkal, jószággal, birtokkal nem halmozta el, mint ez ama korban általánosan divott. A legfőbb hatalom birtokában olyan egyszerüen élt, mint egy szerzetes s igy a közelgő viharoktól nem a saját állását, hanem Erdélyt, a gondjaira bizott lakosságot féltette. Izabella üzelmeit még csak meg tudta volna fékezni. De a szultán követelései a legnagyobb mértékben megrémitették. Érezte, hogy ez a vég kezdete, hogy elérkezett a válságos pillanat, mely Erdély jövője fölött fog dönteni, mert előre láthatta, hogy mihelyt a most kivánt várakat és területeket átadja, a szultán telhetetlen birtokszomja új követeléseket emel. Féltette az országot s minthogy maga tehetetlenül állt szemben Szulejmán hatalmával, a váradi béke végrehajtásában, a Habsburgok segélyében látta az egyetlen mentő eszközt. Ha addig is hiven ragaszkodott a váradi békében lefektetett politikához, a körülmények nyomása alatt immár tényleg végre akarta hajtani a váradi szerződést, hogy elháritsa Erdélyről a végcsapást. Ismételve hangoztatta, hogy inkább akarja, hogy Erdély keresztény, semhogy török legyen. A császárhoz, a kereszténység világi fejéhez, fordult tehát s meghatóan ecsetelte neki a veszedelmet, melyet Erdély török kézre jutása az egész kereszténységre hozhat. De a császár is, Ferdinánd is, hidegen elutasitották.
1548 novemberben egy pasához intézett egyik ilyen előterjesztését közli Hormuzaki, id. m. II., I. 252–3.
Életrajzát megirta Zsilinszky Mihály: Századok, 1888.

György barát háza Szamosujvárt.
Rajzolta Dörre Tivadar
E közben viszonya Izabellával mindinkább tarthatatlanná vált. Maga a királyné is ott akarta hagyni Erdélyt. Mikor atyja, I. Zsigmond lengyel király 1548 ápril 1-én meghalt, Bona özvegy királyné haza hivta.* Ekkor azt felelte ugyan, hogy a szultán engedélye nélkül nem távozhatik, de csakhamar ujabb férjhezmenetelének eszméje* merülvén fel, szivesen távozott volna. Petrovics és hivei azonban nem engedték s azzal ijesztették, hogy ez esetben a szultán Konstantinápolyba viteti a kiskorú fejedelmet. Ez ingadozásai közepett a barát rávette a királynét s a rendeket, hogy Ferdinándhoz követséget küldjenek, mely október havában csakugyan Pozsonyba érkezett. A barát a pápát is felkérte, támogassa törekvéseit a királynál, ki ezúttal nem volt többé oly rideg s legalább arra nyilatkozott késznek, hogy tárgyalásokba bocsátkozik. De nem sietett velük, akárhogy sürgette a barát, kinek lába alatt égni kezdett a föld, mert Izabella és Petrovics ismét lázongtak ellene. Egy lengyel követ közreműködésével (1549 május havában) kibékültek ugyan s Bátorban Ferdinánd embereivel végre megkezdődhettek az értekezletek.* Itt Salm Miklós gróf és a barát hamar megegyeztek egymással. A Zápolyai család ősi javainak visszaadásáról ekkor már szó sem lehetett, s a bátori egyességben kárpótlásul a királyfi Oppeln és Ratibor sziléziai herczegségeket kapta 15,000 forint biztositott évi jövedelemmel, Izabellának meg jegyajándéka fejében a király 100,000 forintot igért. Az egyesség szerint Erdély a király birtokába ment át, ki a kormányzatot a barátra bizza. Ki volt kötve, hogy erős német had szállja meg a végeket, s támadás esetén megsegitse Erdélyt. A barát megtett mindent, hogy az összes érdekelt tényezőkkel elfogadtassa a bátori egyezményt. De ekkor éppen Izabella, ki azelőtt maga sürgette a kiegyezést, emelt szándékai elé váratlan akadályokat. A helyzet annyira kiélesült, hogy csaknem kitört a polgárháború. A barát a rendekhez folyamodott, kik magasztalással halmozták ugyan el a „hű, igazságos és fáradhatatlan embert”, de a hangyabolyba nyulni maguk sem mertek s a viszálykodók kibékitését a Kolozsváron 1550 februárban tartandó gyűlésre halasztották. A barát felkérte tehát őket, hogy e gyűlésen mennél számosabban jelenjenek meg. Ugyanerre kérte Izabella hiveit. A királyné el is ment, de azok, kik a barát ellen szokták ingerelni, elmaradtak. A kolozsvári gyűlésen a királyné és lengyel kegyenczei ellen igen ingerült volt a hangulat. A rendek azonban csak panaszkodtak, de nem határoztak. A királyné sirva tért vissza Fejérvárra s még inkább gyűlölte a barátot. Ferdinánd viszont szintén habozott s Károly császár hozzájárulásától tette függővé (1550 január 8-ikán) a bátori egyezmény végrehajtását.
Hormuzaki, id. h. 250–51.
II. Zsigmond lengyel király, Izabella testvére, egy kelet nélküli, de 1548–49-ből való levélben azt irja neki, maradjon Erdélyben mindaddig, mig kilátásba vett férjhezmenetele meg nem adja neki a kellő okot a távozásra. A levél a tört. bizottság másolatai közt.
Zebrzydowszky András püspök Erdélyből irt levele. Acta hist. res gest. Pol. ill. I.

Izabella királyné.
Kranach Lukács egykorú festménye a hg. Czartoryski-múzeumban, Krakkóban. Az alsó jobb sarokban a művész jegye: a sárkány. Fénykép után.
Másrészt a viszony a portával egyre feszültebbé lett. Szulejmán 1549-ben diadalmasan tért haza Konstantinápolyba a perzsa hadjáratról. Petrovics beárulta neki a barát szándékait, s a franczia befolyás erőteljesen dolgozott a barát és a Habsburgok közti egyesség meghiusitásán. A szultán követet küldött Ferdinándhoz, hogy az erdélyi dolgokról fölvilágositást kérjen. Ferdinánd úgy segitett magán, hogy a barátra kent mindent, s a török követ azzal tért haza, hogy Ferdinánd szentül ragaszkodik az 1547-iki békeszerződéshez s csak a barát ármányai veszélyeztetik a fennálló viszonyokat. Erre Szulejmán Mahmud csauszt (1550 szeptember havában) Erdélybe küldte azon irásbeli rendelettel, hogy a barát helytartói állásától megfosztatván, egyszerüen kivégeztessék. A szultán rendelete meglepett mindenkit, még Petrovicsot is. Senki sem mert a barát ellen mozdulni, mert „nagy dolog az”, irta Izabella a portára. E kétségbeejtő helyzetben a barát lángelméje egész fényében nyilatkozott meg. Biztosra vette bukását mindenki, főleg Ferdinánd magyarországi hivei, kik nem segitették ugyan, de a király és az ország érdekében sajnálták vesztét. A barát azonban meg tudta akadályozni, hogy a hullámok összecsapjanak feje fölött. A diplomatia és a háboru minden eszközét felhasználta a veszedelem elháritására s csakugyan ura maradt a helyzetnek. A portára követet küldött, hogy eljárását igazolja, Mahmud csauszt személyes találkozásra kérte s a maga ügyének nyerte meg. A fegyverrel ellene támadó Petrovicsot, ki Izabella nevében a moldvai vajdához és a budai pasához fordult segélyért, fegyverrel fékezte meg. Első sorban, Gyula-Fejérvárt vette ostrom alá, hogy az ott levő királynét békére kényszeritse. Ez sikerült is, még mielőtt a moldva, oláh és budai török hadak, melyek Fejérvárt fölmenteni Erdélybe özönlöttek, megérkeztek. Egész Erdély a baráttal tartott, kinek szavára hatalmas had* gyült össze, melylyel a moldvaiakat kiverte, mire a havasalföldiek is kitakarodtak. Másrészt a királynéval megiratta a budai pasának, hogy kibékülvén a baráttal, nincs többé a segitségre szüksége, mire néhány apró vereség után a török is eltávozott.
Az erdélyi kútfők szerint 50,000, Morosini és Badoer velenczei követek szerint 20,000. E sereggel kiverte az ellenséget s 2000 lovat ejtett zsákmányul. 1550 deczember 19-iki jelentésük Augsburgból. Azt is irják, hogy a barát Erdély helytartójának s Ferdinánd szolgájának nevezi magát leveleiben, s hogy Ferdinánd leveleit, mielőtt elolvassa, meg szokta csókolni. Venet. Depeschen, II. 284.

Részletek György barát szamosujvári házából.
Rajzolta Dörre Tivadar
Ezzel a veszély el volt ugyan háritva, de előre lehetett látni, hogy a szultán nem hagyja bosszulatlanul seregei kudarczát. Sőt abban sem lehetett kétség, hogy Izabella és Petrovics, kik csak kénytelenségből tették le a fegyvert, ezután is folytatják ármányaikat. A barátnak föl kellett tehát használnia a rövid fegyvernyugvást, hogy ügyét Ferdinánddal végképen rendbe hozza. Előnyére szolgált, hogy immár a király is megváltoztatta erdélyi politikáját, mely eddig leginkább a császár óhajainak s érdekeinek megfelelően alakult, ki pedig a leghatározottabban ellenezte Erdély megszerzését, mert a Habsburgok minden erejét a német protestánsok ellen akarta összpontositani. Ferdinánd követte bátyja utasitásait s csak akkor fordult a császár ellen, mikor ez a protestánsokon nyert sikereit Ferdinánd s fia Miksa – különben a császár veje – megkárositására próbálta felhasználni. A két testvér közt régen az a megállapodás létesült, hogy Károly halála esetén a császári méltóság Ferdinándra, illetve utódaira szálljon s ez egyezség alapján Ferdinánd római királylyá – trónörökössé – választatott. A schmalkaldeni háború győzelmes befejezése után azonban Károly lehetőnek tartotta, hogy fiát, a spanyol Fülöpöt választatja császárrá. Mihelyt komolyabban kezdett e tervével foglalkozni, a két testvér benső személyes viszonya is megbomlott, s mikor Augsburgban találkoztak, talán először életükben, igen hevesen összekoczczantak. A császár azt mondta, hogy türelmének fonala ketté szakadt, mert a franczia sem ejtett rajta olyan sértést, mint Ferdinánd és fia, Miksa. Mária királyné békéltető közbenjárása, különösen azonban a német fejedelmekkel támadt ujabb összeütközések ismét közelebb hozták ugyan a két testvért, de Ferdinánd ez idő óta nem azonositotta magát többé a császárral, hanem önállóbb politikát követett s a maga útjain kezdett haladni. Tisztán saját érdekei szempontjából mérlegelte az erdélyi kérdést is. A Petrovics-féle mozgalmak idején magyar tanácsosai folyton figyelmeztették, ne szalaszsza el a kedvező alkalmat, hanem vegye át Erdélyt a baráttól. Sbardellati Ágost váczi püspököt egyenesen azért küldték (1550-ben) hozzá Augsburgba, hogy a barát megsegitésére birják. A király hajlott szavukra s Sbardellatit azzal bocsátotta haza, hogy költségén 4000 lovast fogadjanak s a barát segitségére küldjék.* A barát ugyan időközben maga segitett magán. Ettől kezdve azonban Ferdinánd politikája megváltozott s határozottan Erdély megszerzésére irányult. E fordulatot egy más körülmény is elősegitette. A török béke ugyanis 1550 nyara óta alapjában megingott. A török Szolnokon várat akart épiteni. E tervnek azonban Dobó István, Eger kapitánya, neszét vette, s arra ösztönözte a királyt, előzze meg a törököt s maga épitsen a fontos katonai és közlekedési csomóponton erősséget. 1550 szeptember havában a királyi hadak meg is szállták Szolnokot s nyomban megkezdődött a várépités, mely a következő évben szerencsésen véget ért.* De a szultán a vár épitését a béke megszegésének minősitette s új háborúval fenyegetőzött. Igy a béke, mely 1552 júliusban különben is lejárt, már 1550 második felében nagyon ingadozó alapon állt s minden pillanatban megbomolhatott. A király tehát nem sokat koczkáztatott, midőn Erdély megszerzését végre komolyan megpróbálta. E nélkül is számba kellett vennie az új háború eshetőségét, melyben Erdély birtoka okvetlenül nagy előnyére szolgálhatott. Megkezdte tehát a munkát, a baráthoz kirendelte biztosait, maga meg Németországból, hol a telet tölté, 1551 márczius 1-re haza akart térni,* hogy Bécsből intézhesse a magyar ügyeket. Eleinte személyesen akarta vezetni a tárgyalásokat s udvarába hívta az erdélyieket, mig kiküldött biztosai február elején Diószegen találkoztak a baráttal, ki részletesen előadta óhajait. Első sorban Izabella kielégitését kivánta és pedig lehetőleg egyszerre, hogy végkép megszabaduljanak tőle. A mi Erdélyt illeti, éles észszel világitotta meg ez ország strategiai jelentőségét a török harczokban. Buda vivása esetére – mondotta – innen csekély sereg nagy bajt okozhatna a töröknek, sőt lehatolhatna egész Drinápolyig.* Egyelőre azonban csak 5–6000 idegen zsoldost kért az ország biztositására. A király azon óhajára, hogy a tárgyalások Bécsben, vagy a királyi terület egy távolabbi pontján folytattassanak, a barát azt felelte, hogy a bizonytalan helyzetben akár csak rövid időre sem távozhat országából. De Bornemissza Györgyöt követül küldte Augsburgba a királyhoz,* ki csak márczius derekán utazhatott onnan el s maga is belátta, hogy czélszerűbb lesz a tárgyalásokat a helyszinén folytatni. E végből biztosait Váradra rendelte. Sőt mihelyt Bécsbe érkezett, utasitotta Báthory Andrást, hogy a vezetése alatt levő 1300 huszárral s 1700 ezután toborzandó gyaloggal a barát rendelkezésére helyezkedjék.* Ezenkivül Nádasdy Tamást is Erdélybe küldte.* A biztosok a kellő utasitással ellátva, ápril második felében indultak el. Minthogy a barát 6000 főnyi idegen zsoldos hadat kért, Ferdinánd hozzáfogott a haderő összeállitásához, melynek fővezérévé Castaldo Jánost nevezte ki,* mig a magyarországi végek védelmét Teufel Rézmánra bizta. Ezzel megtörtént az eldöntés. A király immár komolyan hozzáfogott Erdély visszaszerzéséhez s a váradi szerződés végrehajtásához. Sokáig készült, sok időt engedett magának, de a cselekvés pillanata még mindig teljesen készületlenül találta. Kiadta ugyan a parancsot, hogy az Erdélybe rendelt zsoldoshad Eger várában gyülekezzék, de mikor az új fővezér oda érkezett, ott mindent a legnagyobb rendetlenségben talált. Nem volt ágyú, s a csapatok a Tiszán való átkelésre csak néhány rozoga hajóval rendelkeztek. A sereg létszáma szintén csekély volt; valami 1000 spanyol és 2000 német gyült össze, csupa járatlan kapitányok és tisztek alatt.*
Morosini és Badoer november 6-iki jelentése. Venet, Depeschen.
Illésy János, Adalékok a szolnoki vár épitéséhez és első ostromához. Hadtörtén. Közlem. 1893. 625.
Február 6-iki levele a tört. bizottság másolatai közt.
Sbardelati váczi püspök és Teufel Rézmán február 7-iki jelentése.
Február 16-ikán látta el a kellő utasitással.
Ferdinánd több levele február 18–21-iki kelettel a tört. bizottság másolatai közt.
Márczius 25-iki levele u. ott.
A király ápril 17-iki levele u. ott. Maga a kinevezés formaszerűen ápril 27-ikén történt. U. ott.
Május 14-iki levél u. ott.

Mária özvegy királyné.
A bécsi udvari műtörténeti múzeum ambrasi arczképgyüjteményében. Felirata: KVNIGINNE MARIA. Az udvari műgyüjtemények évkönyvének reproductioja után
E közben az aggodalmak, melyeket a barát a töröknek Erdély elleni szándékai iránt táplált, csakugyan beteljesültek. A porta külön követ útján azt kivánta a rendektől, emeljék az évi adót 50 ezer aranyra s engedjék át Becsét, melyért a szultán a királyfit más területekkel kárpótolja s meg is koronáztatja. Mindez még gyorsabb cselekvésre készteté a barátot. Nyomban Erdélybe sietett. Útközben kocsija feldőlt s kisérete ezt rossz előjelnek tartva, arra kérte, forduljon vissza. „Az én sorsomat – felelte – az égben vezérlik, kocsija biztos úton halad, vezére pedig csalhatatlan.” Haladt tehát tovább a – halálba. Erdélyben teljes zürzavarral találkozott. A királyné az országgyűléstől a barát letételét követelte, s midőn a rendek nem teljesitették kivánságát, hivei fegyverkezni kezdtek. A barátot mindez nagyon lehangolta; végre belefáradt a hosszú küzdelembe, öreg ember volt, betegeskedni kezdett. Véget akart vetni a kinos helyzetnek. Hogy a megegyezést Ferdinánddal siettesse, Izabella kielégitését nem azonositotta többé annyira Erdély ügyével, mint eddig. Kezdte a kettőt különválasztani s hangulatának e változása Károly császárhoz intézett levelében élénken nyilvánul.* Nem ejtette ugyan el az özvegy és az árva ügyét, sőt a legnagyobb viszály közben is mindig kérte számukra Ferdinánd kegyelmét. De mindenekelőtt Erdély biztositását viselte szivén, mert az ország jövőjét a török részéről a legnagyobb mértékben fenyegetve látta. Egyéni sérelmeinek hatása alatt talán komorabbnak nézte a helyzetet, mint a minő valóban volt. Bizonyosra vette, hogy a török immár egyszerűen el akarja foglalni Erdélyt. Azt mondotta tehát: ha az ország meg akar maradni kereszténynek, más urat kell keresnie, mert sem ő, sem a királyné nem képesek többé róla a török vészt elháritani. Erre csak Ferdinánd segélye nyujthatott reményt, s azért a barát mindent elkövetett, hogy békésen, vér nélkül juttassa a királyt Erdély birtokába. Mikor Castaldo kis seregével június 4-ikén Kolozsvárra érkezett, ott már várta a rendek küldöttsége, mely hódolatát fejezte ki. Ellenben a királyné hivei fegyvert fogtak s egy török csausz is érkezett a baráthoz, ki azonban elhitette vele, hogy az egész háboruságot Petrovics idézte föl, s hogy Ferdinánd hadai csak azért jöttek az országba, hogy segitsék Petrovics leverésében. A mozgalom csakugyan hamar véget ért. A királyné megkezdte a tárgyalásokat Castaldoval s a szeszélyes asszony, a ki még a tavaszszal török segélyt kért Erdély megtartására, már június 17-ikén égre-földre rimánkodott Castaldonak, szabaditsa ki az országból, ebből az átkozott purgatoriumból. Nem is emelt nehézségeket az egyezmény végleges megkötése ellen, melynek alapelvei a váradi, gyalai és bátori szerződésekben s a diószegi tárgyalásokban réges-régen megállapittattak. Csak egy kivánsága okozott nagyobb nehézséget. Izabella azt óhajtotta, hogy, a váradi békének megfelelően, fia Ferdinánd egyik leányával jegyeztessék el. Ferdinánd el volt ugyan tökélve, hogy sohasem adja leánya kezét János Zsigmondnak, de ezuttal nem utasitotta vissza ridegen Izabella kivánságát. Azt felelte, hogy ma még ez iránt nem tehet igéretet, mert leányai gyermekek, s ha felnőnek, akkor sem adja őket beleegyezésük nélkül férjhez. Idővel azonban – mondá – e házasságról is lehet beszélni.* Később ujra hangsúlyozta, hogy az eszme nem kivihetetlen, csak időelőtti s kérte a királynét, hogy elhalasztása ne akadályozza az egyezmény megkötésében.
Márczius 31. Enyed. Közli Károlyi Árpád: Tört. Tár, 1880. 58–9.
Június 21-iki levele a tört. bizottság másolatai közt.

György barát Izabella királynét lemondásra kényszeriti.
Than Mór festménye Batthyány Elemér gróf tulajdonában.
Izabella nem sokat törődött fia jövőjével s ebbe is belenyugodott volna, úgy hogy a kiegyezés már július első hetében kész volt, de Castaldo nem akarta aláirni, míg Petrovicscsal meg nem egyezett.* Ferdinánd nemcsak nem ellenezte, hanem egyenesen óhajtotta, hogy Petrovics Temesvárt megtartsa. Az öreg katona azonban, minthogy a baráttal halálos ellenségeskedésben állt, nem akart a barát uralma alatt maradni s másutt kért temesi jószágaiért kárpótlást. Főkivánsága azonban az volt, hogy János Zsigmonddal Ferdinánd egyik leányát jegyezzék el. Minthogy időközben a szultántól újabb fenyegető levelek érkeztek, Castaldo sem látta czélszerűnek a további halogatást s azon kikötéssel, hogy Petrovics is hozzájárul, aláirta a szerződést, melyben Ferdinánd nevében és felhatalmazásával elvállalta a kötelezettséget, hogy János Zsigmond atyai öröksége helyett megkapja Sziléziában az oppelni és ratibori herczegségeket, melyek évi jövedelme 20,000 frtról 25,000-re kiegészittetik, hogy továbbá feleségül nyeri a király legkisebbik leányát, Johanna főherczegnőt, mig Izabella királyné hitbéreért 100,000 aranynyal kárpótoltatik. A királyné július 19-én könnyezve irta alá a szerződést, melyben a maga és kiskorú fia névében Erdély s a magyar részek birtokáról ünnepélyesen lemondott.
Mindez Castaldo július 7-iki levelében, a tört. bizottság másolatai közt.
Július 20-ikán indult a királyné Castaldoval, a baráttal s megfelelő kisérettel Fejérvárról Kolozsvárnak. 21-ikén Enyeden túl, a tordai határnál a barát megállitotta a menetet s a királynétól hosszú beszédben búcsúzott el. Elmondotta, milyen soká szolgálta Jánost, s milyen hálára van neje és fia iránt kötelezve. E háláját, azt hiszi, csak úgy fejezhette ki, hogy a királynét és fiát, valamint az egész országot kiragadta a török kezéből, ki minden pillanatban beronthat, mit megakadályozni az erdélyiek maguk nem képesek. Évek óta – mondá – azon törte fejét, hogyan juttathatja a királynét és fiát veszélytelen, nyugalmas helyzetbe, keresztény fejedelem oltalma alatt. Most Ferdinánd királyban bizik, hogy ez igyekezetének foganatot szerez. Bocsássa meg a királyné, – végzé a barát – hogy e beszédet itt a szabadban, a forró napon, s nem szobában mondja el. De közel van az ország határa, s ő e perczet tartja a legalkalmasabbnak, hogy szándékait föltárja. Castaldohoz fordulva lelkére kötötte, hogy mihelyt az ország a király kezébe megy át, védje meg teljes erővel s a népet reményeiben meg ne csalatkoztassa, különben kárba vész a király minden fáradozása és költsége. Izabella azt felelte, hogy neki is mindig az volt a vágya, hogy az ország, valamint ő maga és fia, Ferdinánd védelme alá jussanak, s most készségesen ajánlja magát, fiát és országát a király oltalmába.* Július 21-ikén a királyné Castaldonak adta át a szent koronát a koronázás többi jelvényeivel együtt, melyeket erős katonai fedezet kisért Magyarországba.
Castaido 1551 július 21-iki jelentése. Utjesenovics, id. m. 97–98.

Izabella királyné aláirása, 1542 augusztus 4-ikén kelt oklevelén.
Olvasása: Ysabella regina. Az oklevél eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában
Július 26-ikán Kolozsvártt összegyűltek a rendek, jóváhagyták az egyezséget, s csakhamar Petrovics is belenyugodott az eldöntésbe. Mindkét fél megesküdött a szerződés megtartására, s ünnepélyesen megülte János Zsigmond eljegyzését Johanna főherczegnővel. Augusztus 6-ikán Izabella fiával és nagy kisérettel Kassára indult. Mikor a Meszes-hegyre értek, megállitotta kocsiját s egy hársfába három betűt: S. F. V. (sic fata volunt, igy akarja a végzet) vésett. Azután egy bánatos pillantást vetve egykori birodalmára, folytatta utját Kassára. Ez a város volt ideiglenes tartózkodása helyéül kijelölve, mig Ferdinánd a sziléziai herczegségeket átadhatja s hitbérét kifizetheti.
Az erdélyi és tisza-temesközi várak átadása csakhamar minden akadály nélkül megtörténvén,* Erdély s a tiszai részek vérontás nélkül Ferdinánd kezébe jutottak, s a nagy országrész ismét egyesült a magyar királysággal.
Lippa, Solymos, Karánsebes, Lugos, Temesvár, Becse, Becskerek és Csanád, melyek még augusztus folyamán mind átadattak.

Izabella gyürűje.
Gróf Andrássy Géza gyüjteményében. Pulszky Károly és Radisics Jenő „Az Ötvösművesség Remekei” cz. díszmunkája reproductioja után rajzolta Cserna Károly
A barát befejezte élete nagy művét. Gondoskodott jótevője, János király özvegyéről és árvájáról s az ország egy tetemes részét visszacsatolta a szent koronához. Érezte a pillanat komolyságát, s Ferdinánd királyhoz hosszú levelet intézett, melyben végig tekint politikai pályája egész folyamán s hálát ad az Istennek, hogy az országot a magyar királyra szállithatta vissza. De elvállalt kötelezettségeire is figyelmeztette s meleg szavakban sürgette, hogy el ne hanyagolja Izabella és fia sorsát. „Mi méltóbb a nagy és derék fejedelemhez, – irja – mint uralkodását jótéteménynyel tenni fényessé.” Különben is előre látta a veszedelmeket, melyeket Ferdinánd magára idéz, ha nem helyezkedik teljes érdekazonosságra a királyfival. Emlékeztette, hogy a szerencsésen megkezdett dolgok nehéz bajok kútforrásaivá lehetnek s szilárd és állandó alapra csak ugy fektetheti uralmát Erdélyben s a maga és örökösei nyugalmát csak azzal biztosithatja, ha János Zsigmond herczeggel – ki immár hatalmába került – királyfihoz illően bánik, s egyik leányával valóban összeházasitja.* Valamivel később a pápa előtt tárta föl a szivét.* Fenkölt államférfiúi szempontból rajzolta János halála óta követett politikáját s inditó okait. Hiven teljesiteni a János király által reá bizottakat, védeni fia érdekeit, megoltalmazni az országot a török ellen, ezt mondá élete végczéljának. Annyi hányatás és változás közepett, egy évtized viharaiban ezt a czélt valóban soha sem téveszté szem elől. De rnidőn azt hitte, hogy végre elérte, keservesen csalatkozott. Ez volt politikájának legnagyobb tévedése, melyet csakhamar életével fizetett meg.
A július 16-iki levelet közli Károlyi Árpád, Tört. Tár. 1880. 92–94.
Szeptember 5. Pray, Epist. Procer. II. 290–7.

György barátnak Erdély átadásakor Ferdinándhoz intézett levele.
Az 1552 július 16-ikán kelt levél eredetije a bécsi állami levéltárban. Szövegét átirta és forditotta Horváth Sándor

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages