II. FEJEZET. A barát halála.

Teljes szövegű keresés

II. FEJEZET.
A barát halála.
Erdély visszaszerzése hirének hatása. György barát kitüntetése. Kinevezése Erdély vajdájává. Castaldo és a barát. A titkos halálitélet. Nádasdy Tamás véleménye György barátról. A barát felhatalmazást kér Ferdinándtól a szinleges török-barát politika folytatására. Ferdinánd nem érti meg a barát politikáját. Az erdélyi kérdés a portán. Malvezzi fogsága. A török hadak Erdély ellen indulnak. A barát sakkhúzásai a török vezérekkel szemben. Castaldo bizalmatlansága. Általános félelem. Szokoli Mehemed hadjárata. A déli részek elfoglalása. Temesvár ostroma. Az erdélyi közfelkelés. A barát hadi terve. Lippa visszafoglalása. György barát bibornoki kinevezése. Az erdélyi országgyülés egybehivása. A zsoldos hadak téli szállásának kérdése. A tragoedia vége. Az alvinczi gyilkosság. A barát halálát általános felfordulás követi. A német zsoldosok féktelensége. Castaldo távozása Erdélyből
Erdély visszaszerzésének hire Európaszerte örvendetes benyomást keltett s az oly csekély áldozattal nyert fényes politikai sikerhez Ferdinánd sokfelől kapta a szerencsekivánatokat és üdvözlő leveleket.* A király tisztában volt vele, kinek köszöni e sikert, s magasztalásaival halmozta el a barátot. Sőt azon indokolással, hogy az egész kereszténység körül nagy érdemet szerzett, a pápától a bibort kérte, s utóbb meg is kapta, számára. Természetesen, összes eddigi állásaiban meghagyta, Erdély egyik vajdájává nevezte ki, s Castaldo és Nádasdy azt ajánlották, tegye meg alkirálylyá, s küldje le mielőbb az erre vonatkozó kinevezést.
Jovius Pál püspök 1551 augusztus 13-ikán kelt üdvözlő levelét közli Károlyi Árpád: Mittheilungen des Instituts für öst. Geschichte, I. 133.
E sok elismerés és kitüntetés daczára a barát sorsának koczkája már ez időben el volt vetve. Maga érezte, hogy bevégezve élete munkáját, fölöslegessé vált s útjokban áll az új embereknek, kikkel hasztalan igyekszik magát megértetni; különben is törődött, öreg ember volt, aki nyugalomra szorult és áhitozott. Esdve kérte tehát a királyt, mentse föl a vajdai tisztségtől. De Ferdinánd és emberei, az erdélyi rendekkel együtt, igazán ellenállhatatlan nyomást gyakoroltak reá, hogy maradjon. Mindnyájan hangsúlyozták, hogy nélkülözhetetlen, s a közügy érdekében továbbra is neki kell a kormányt vezetnie. A barát egy pillanatig engedett, mert Báthory Andrást társul adták mellé a vajdaságban, hogy megoszsza vele az állás terheit. Báthory előkelő, nagytekintetü s még elég fiatal ember volt ugyan, de a köszvény állandóan gyötörte s szabályos munkára képtelenné tette. A barát tehát ujra fölmentését sürgette. De a király nemcsak lemondását nem fogadta el, hanem Báthory betegsége következtében őt tette meg egyedüli vajdává. Kérve-kérte, vállalja el a tisztséget, mert ezzel neki, az országnak s az egész kereszténységnek tesz nagy szolgálatot. De ugyanakkor, midőn e kérést intézte hozzá, titokban felhatalmazta Castaldot, hogy a barátot bármely pillanatban – megölethesse.
Castaldo János június óta volt Erdélyben, hol hada valami 6–7000 emberből, köztük 1200 spanyol és 3000 német zsoldosból állt.* Hadseregnek csekély volt e nép, melynek szükségleteiről sem történt kellő gondoskodás; rosszul volt ellátva, s pénzben, hadi szerben, tapasztalt tisztekben mindig hiányt szenvedett.* Szerencsére jó sokáig semmi dolga sem akadt, mert az ország birtokba vétele ellenállás nélkül ment végbe. Castaldo azt az utasitást kapta, hogy Erdélyben kizárólag katonai ügyekkel foglalkozzék s a kormányzatot a két vajdára, a barátra és Báthoryra bizza. 63 éves, katonaviselt ember volt, sok buzgalommal, de minden diplomatiai képesség nélkül. Erdély viszonyait nem ismerve, már Bécsben megmételyezte lelkét a rágalom a barát irányában. Mielőtt onnan elindult, figyelmeztették, jól vigyázzon, hogy a barát seregével együtt török kézbe ne játszsza.* Erdélyben a barát ellenségei Izabellától kezdve Nádasdy Tamásig még inkább ijesztették s fokozták bizalmatlanságát. Nem ismerve az embereket s a viszonyokat, készpénznek vette a legképtelenebb rágalmat is. Izabella egy izben azt üzente neki, vigyázzon, hogy a korona a barát kezébe ne kerüljön, mert meg akarja magát koronáztatni. Castaldo ezt is elhitte s éjnek idején inditott futárt Bécsbe, hogy a szörnyü tervet Ferdinánddal tudassa. Azt a Bécsből hozott gyanuját szintén táplálták az erdélyi besugók, hogy a barát valóban török kézbe akarja juttatni. Az idegen, távoli országban csak néhány ezer főnyi zsoldossal rendelkezvén, személyes biztossága iránt aggodalmai keletkeztek tehát, melyeket a barát ellenségei folyton élesztettek. A bizalmatlanság s a félelem szemüvegén nézte a barát tetteit s természetesen mindent fölöttébb gyanusnak talált. A barát Ferdinánd tudtával és hozzájárulásával ekkor is megszavaztatta a szultánnak az adót, s levelezésben állt a törökkel, hogy diplomatiai furfangjával békénmaradásra birja. Mindezt tudta Ferdinánd, tudta Nádasdy és Castaldo is. De nem értették a dolgot, pedig a barát teljes őszinteséggel avatta be titkaiba. Megmondotta, mit akar; előadta, hogy mindaddig félre fogja a törököt vezetni, mig Ferdinánd serege annyira meg nem szaporodik, hogy az ellenséggel megvivhat. De még a különben eszes Nádasdyt, ki sógora, Maylád István miatt mindig ellensége volt, sem birta meggyőzni. Annál kevésbbé értette a barát politikáját Castaldo s minden cselekedetét úgy magyarázta, hogy csakugyan összejátszik a törökkel és hálóba akarja ejteni. A félelemhez a birvágy is járult; mesés hirek keringtek a barát gazdagságáról és kincseiről. Alighogy pár hetet töltött Erdélyben, már fölébredt Castaldo lelkében a sötét gondolat, hogy elteszi láb alól a barátot. Július 5-ikén azt kérdezte a királytól, mitévő legyen, ha a barát valami rosszban töri fejét? A válasz hamar megjött. A király meghagyta neki, hogy ez esetre úgy járjon el, amint a körülmények kivánják. Megkapta tehát a felhatalmazást,* hogy megölje, s ez időtől fogva a barát törvényen kivüli állapotba helyeztetett. Meghozták halálos itéletét, s végrehajtása bármikor megtörténhetett. A barát szellemi fölénye, eszének hatalma soha sem nyilvánult oly szembetünően, mint ez időben, mikor hónapokon át le tudta bakóját fegyverezni, arra kényszeritvén, hogy ne éljen a meghatalmazással, melylyel a király már július 20-ikán felruházta.
Kropf Lajos, Castaldo Erdélyben. Hadtört. Közl. 1895. és 1896.
Castaldo július 5- és 7-iki jelentései, a tört. bizottság másolatai között.
Régi történetirók egész beszédet közölnek, melyet állitólag Ferdinánd egy tanácsosa tartott az erdélyi vállalat ellen. E beszéd arról a lehetőségről is szól, hogy a barát a királyi hadat kiszolgáltatja a töröknek. E beszédről l. Kropf Lajos czikkét: Századok. 1896. 649. és köv.
Ugyanaz nap, melyen Ferdinánd a baráthoz a legkegyelmesebb hangú levelet intézte, Castaldonak egyszerre hét levelére felelt. A sokféle gyanusitásra czélozva, azt irta, reméli ugyan, hogy, a barát hű marad. „Mindazáltal – folytatja – meghagyjuk és parancsoljuk neked, hogy ha alaposan észreveszed, hogy valamit tesz, ami nyilvánvaló veszedelmünkre szolgálhat, ez esetben azt cselekszed vele, amit országunk és hű alattvalónk érdeke kiván. Ebbeli akaratunkat kötelességed végrehajtani.” A levél Utjesenovicsnál. id. m. 102.

Nádasdy Tamás aláirása 1543 ápril 22-iki levelén.
Olvasása: Id(em) Tho(mas) Nadasdy manu p(ro)p(ri)a. Az irat eredetije a Soós család levéltárában, a Magyar Nemzeti Múzeumban
De az itélet végrehajtása mégis csak idő kérdése volt. Sorsa immár arra kárhoztatta a barátot, hogy a kormányzás mesterségéhez nem értő, diplomatiai tehetség nélküli emberek közreműködésére legyen tervei kivitelében utalva. Éppen azok, kiket a király idegenből rendelt mellé, hogy támogassák, az idegen országban leginkább tőle féltek. Még Nádasdy Tamás is azt irta (július 12-ikén) a királynak: „Már valóságos félbolond vagyok, s egyáltalán nem ismerem ki magamat. Mi itt mind a barát kezében vagyunk, kinek hatalmától életünk-halálunk függ. Ha még több törököt (mindössze egy-két csausz lehetett ez időben Erdélyben, török katona azonban egy sem volt ott) hoz a nyakunkra, Erdélyben a 6000 vértanú napját fogják gyászolhatni.” Messze távolban levén, a király természetesen meg nem itélhette a viszonyokat, s elhitte mindazt, amit leghivebb magyar és idegen emberei a barát álnokságáról jelentettek. Egyre-másra küldte ugyan dicsérő leveleit a barátnak, de benne is fokozódott a régi bizalmatlanság, mert ő sem volt a barát török politikájával megelégedve. A barát tudta, hogy a szultán ez idő szerint semmi áron nem fogja Erdély átengedését jóváhagyni, hanem hadait az országra küldi, hogy megfenyitsék s a németeket kiverjék. E veszélyt elháritandó, felhatalmazást kért Ferdinándtól, hogy mindaddig, mig Erdély védelmére megfelelő haderőt nem küldhet, folytathassa az eddigi ámitást a török irányában, s eszével, furfangjával tartsa vissza a támadó fellépéstől. Terve az volt, hogy a török meg se tudja, mi történt Erdélyben. Követet akart a szultánhoz küldeni, hogy bejelentse neki, hogy Ferdinánddal békét kötött, s hogy Ferdinánd eljegyezte leányát a királyfinak, ki anyjával csak ez okból ment ki Kassára. De Erdély továbbra az övé marad s mint eddig, ezután is adót fog érte a szultánnak fizetni. A barát igen alaposan kifejtette e politika czélszerűségét, de Ferdinánd nem fogadta el, hanem gyanakodva sikerében, azt kivánta, leplezze le magát, s jelentse be a szultánnak a királylyal kötött alkut. Hasztalan óvta a barát e meggondolatlan lépéstől, hasztalan utalt a biztos veszedelemre, melyet ezzel magára és az országra felidéz. Mindenki okosabbnak tartotta magát nála, mindenki gyanus szemmel nézte terveit s még Nádasdyt sem birta meggyőzni. A vele folytatott beszélgetésnek a barát – türelmét vesztve – azzal vetett véget, hogy azt mondta neki, hogy ő sem ért a dologhoz. Teljesen idegenűl, egymaga állt az ellenséges környezetben, mely lesve leste az alkalmat, hogy a daemoni embertől megszabaduljon.
A portán már május végén hallották, hogy a barát Erdélybe hivta a németet. Kérdőre is vonták Malvezzit, Ferdinánd állandó követét, ki maga sem levén tájékozva, eltagadott mindent. De futárt küldött királyához, hogy a történtekről felvilágositást kérjen. Alighogy a visszatérő futár török földre tette lábát, nyomban elfogták s leveleit elszedték. Noha a czifrákban irott leveleken nem tudtak eligazodni, Malvezzit szobafogságra vetették, s házát szigorúan őrizték, mig az erdélyi kérdés nem tisztázódik. Ferdinánd erre közölte a portával a tényállást s kijelentette, hogy jövőre ő fizeti Erdélyért az adót. Ezzel vége volt mindennek. Szulejmán mód nélkül felboszankodott s bosszúját a király követségén töltötte ki. Malvezzit a fekete toronyba zárták, vagyonát elkobozták, egy titkárát kivégezték, a követségi személyzetet pedig a rabszolga-vásáron adták el.*
Kropf Lajos: Századok, 1896. 389–93.
Csakhamar beteljesedett mindaz, mit a barát előre megmondott. A szultán utasitotta Szokoli Mehemed ruméliai beglerbéget, hogy a budai s más közeli pasák hadaival Erdély s a tiszai részek megvételére induljon. Az ország ismét védtelenül állt a támadással szemben, mert a királynak sem pénze, sem hada nem volt, hogy akár a fenyegetett várakat, akár magát Erdélyt megoltalmazhatta volna. A barát azonban még mindig nem esett kétségbe, s nem hagyta abba a játékot. Habár Ferdinánd elrontotta dolgát, ő maga új érintkezéseket keresett a törökkel. Terve az volt, hogy követet küld a portára s bejelenti, hogy Erdély most is a János Zsigmondé, s hogy a rendek az adót legközelebb lefizetik. Minden mást Petrovicsra akart kenni, azt mondván, hogy Petrovics fogadta be váraiba a németet, mig ő maga ellenzé a dolgot. Az Erdély ellen nyomuló pasákra ily irányban igyekezett hatni, s törekvéseit elősegitette az a véletlen, hogy szolgálatában állt a keresztény születésü Szokoli Mehemed testvére. Levelezésbe bocsátkozott tehát a beglerbéggel s más pasákkal. Ezt nem titokban tette, hanem mindazok tudtával, kiket az ügy érdekelt. Török levelezéseit másolatban beküldé a királynak, megmutatta Castaldonak és Nádasdynak, kiket terveibe beavatott, melyeket most már Castaldo is helyeselt.* Titokról, kétszinűségről a királylyal és embereivel szemben nem lehetett szó. Tettei különben is eloszlathattak minden olyan gyanut, mintha az Erdélyben levő németek ellen forralna valamit. Mindent elkövetett, hogy számuk annyira szaporodjék, hogy az ellenséggel szembe szállhassanak. Fordult segélyért a császárhoz, a pápához; Ferdinándtól egyre hadakat kért s a fizetetlen zsoldosok kielégitésére a sajátjából adott pénzt Castaldonak. Ferdinánd folyton dicsérte is buzgalmát, megköszönte jó tanácsait, s őt nevezte ki az erdélyi közfelkelés vezérévé.
Ezt szeptember 8-iki levelében irta a királynak. Idézi ezt a levélből Huber Alfonz: Die Erwerbung Siebenbürgens.

Szokoly Mehemed sisakja.
Ő Felsége fegyvergyűjteményében. Boeheim Vendelin „Album hervorragender Gegenstände aus der Waffensammlung des ah. Kaiserhauses” reproductioja után
De az ördög sem aludt. Midőn a Temesközben a török végre megkezdte a harczot s a barát és Castaldo oda akarták hadaikat vezetni, október 16-án éjfél után két órakor a barát egyik titkára* álmából verte föl Castaldot, hogy figyelmeztesse a szörnyü veszélyre, melyben hadaival együtt forog. Könnyezve mondotta el neki, hogy a barát áruló s hogy mindnyájukat török kézre akarja játszani. Castaldo a titkár ez állitásainak, bármilyen képtelenek voltak s bármennyire ellenkeztek a tényekkel, mindenben hitelt adott. Ettől kezdve még bizalmatlanabb, még izgatottabb lett, s teljesen erőt vett rajta a rémület.* Beavatta titkába Sforza-Pallavicini őrgrófot, ki Felső-Magyarországból némi haddal csatlakozott hozzá. Az őrgrófnak eleinte az volt feladata, hogy Hatvant támadja meg, s igy vonja el a Temesközből a törököt. A király azonban Erdélybe küldte az ottani had szaporitására. Pallavicini megjöttével Castaldo helyzete minden esetre javult és serege annyira nőtt, hogy az árulás ellen biztositottnak érezhette magát. De aggodalma, félelme nem csökkent, sőt ráragadt Pallavicinire is, ki nem ismerve a viszonyokat, a barátot még kevésbbé értette meg, mint Castaldo. Ugy félt tőle, akár az ördögtől. Őszintén megirta a királynak, hogy a barát „természetének és jellemének kiismerésére az emberinél mélyebb értelem sem elegendő”. Azután bevallotta „A barát tudja, a mit én gondolok, én azonban nem birok az ő lelkének szövevényébe bepillantani.”* Ily körülmények közt a barát sorsának be kellett teljesednie. Pallavicini ismételten el volt szánva, hogy megöli, de becsületére válik, hogy mindig kételyei támadtak, kivált ha hosszasabban beszélt vele. A barát politikája ezúttal sem maradt meddő. Minthogy a portán teljesen el volt a dolog rontva, azt ő sem vihette ugyan ki, hogy a temesi részek ellen rendelt pasák egészen abban hagyják a támadást. Annyit azonban elért, hogy Szokoli Mehemed egész szeptember elejéig elhalasztotta a műveletek meginditását. A barát ekképen időt szerzett a királynak, hogy a fenyegetett várak és vidékek védelmére az intézkedéseket megtegye. Az időt a király nem használta ugyan föl, de erről a barát nem tehetett. Szeptemberben a török had végre átkelt a Dunán s Becsét, Becskereket, Csanádot, több más kisebb várral, sőt (október 8-ikán) az áruló rácz lakosok segélyével a fontos Lippát is elfoglalta. Szokoli Mehemed ezzel be akarta végezni a hadjáratot. De a ráczok biztatták, hogy könnyü szerrel megveheti Temesvárt, melynek erőditményei akkor meglehetős rossz karban voltak. Csakhogy egy jeles vitéz, Losonczy István őrizte s készen várta az ellenséget. Szokoli fényes igéretekkel igyekezett megtántoritani s levélben szólitotta föl a vár átadására. De Losonczy azt felelte, hogy nem levéllel, hanem ágyuval kell Temesvárt megvivni. Minthogy pedig a töröknek ostromágyuja nem volt, tizenkét napi sikertelen ostrom után sulyos veszteséggel vonult el (október 27-ikén) a vár alól, mire Losonczy néhány közeli erődből is kiverte a törököt.*
Általánosan azt hiszik, hogy Pesty Gáspár, de Utjesenovics szerint Marc Antonio Ferrari, az olasz titkár, kit a barát Castaldo ajánlatára fogadott szolgálatába. A későbbi események is a mellett szólanak, hogy Ferrari volt az éjjeli látogató. Huber azonban mégis Pestyt tartja annak.
Azt irta a királynak, hogy a barát hatalmában van s életét félti. Pray, Epist. procer. II. 307. Konstantinápolyban és Velenczében is keringtek mindenféle kósza hirek a barát titkos terveiről s eljutottak Ferdinándhoz is. De a barát a legcsekélyebb okot sem adott a gyanura, arra a hitre, hogy a németeket, kiket maga hivott be, a töröknek akarja kiszolgáltatni. Az az állitás, hogy magának akarta a fejedelemséget megszerezni, oly képtelenség, melylyel foglalkozni sem érdemes. Hisz ha maga akart volna fejedelem lenni, arra lett volna előbb elég alkalma s nem adta volna át az országot Ferdinándnak.
Szeptember 19-iki levele a tört. bizottság másolatai közt.
A hadjáratot részletesen leirja Czimer Károly: Temesvár megvétele. Hadtört. Közl. 1893.

Castaldo emlékérme.
Az előlapon Castaldo mellképe, IOAN(nes) • BAPT(ista) CASTALDVS • DVX • BELLI • MAX(imus) körirattal. A hátlapon Castaldo álló alakja látható, teljes fegyverzetben, amint az Erdélyt ábrázoló ülő női alakot kézen fogva fel akarja segitni; körirata: SVBACTAE • DACIAE • RESTITVTORI • OPTIMO • A Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának eredeti példányáról, az Archaeologiai Értesitő reproductioja után
A török támadás hirére a barát Erdélyben elrendelte a közfelkelést, s ősi szokás szerint körülhordoztatta a véres kardot. Egy előkelő lovas ember ment községről községre, kezében a kivont véres kard és egy lándzsa; mellette gyalog egy másik ember haladt, folyton azt kiabálva: „Jön az ellenség! Talpra! Fogjon fegyvert mindenki!”* A barát terve az volt, hogy a moldva-oláh határ védelméről gondoskodva, a felkelő sereg zömét Castaldoval a Temesközbe vezeti. Mikorra azonban a nagy sereg (30–50,000 ember) összegyült s a török ellen indulhatott, Temesvár már felszabadult az ostrom alól s a török had eltávozott. A barát Lippa várát igyekezett tehát visszafoglalni, melyet a perzsa Ulema bég 5000 emberrel védett. A várost az ostromlók rohammal meg is vették s vagy 3000 törököt leöltek, mig a többi a várba menekült. November 6-ikán hadi tanács tartatott, melyben a barát azt ajánlotta, hogy a vár őrségének szabad elvonulást engedjenek s azután a török fősereg ellen intézzenek támadást.* A gyanakvó Castaldo és Pallavicini azonban az ellenségtől tisztes távolban igyekeztek maradni s Lippát rendes ostrom alá fogták, ámbár ostromágyujok sem volt. A vivás sokáig elhuzódott tehát, miközben Szokoli Mehemed a budai pasával Lippa fölmentésére sietett. De mielőtt megjött, az éhség a török őrséget engedékenynyé tette s Ulema november 28-ikán átadta a várat. Szabad elvonulást biztositottak neki s a barát igen előzékenyen bánt Ulemával; el akarta vele hitetni, hogy most is a szultán alattvalója s hűséggel viseltetik iránta. Ezzel azonban nemcsak Ulemán nem segitett, mert hadát visszavonulás közben megtámadták s nagyrészt lekaszabolták, – mely hűtlenséget utóbb sok ezer magyar életével fizette meg, – hanem saját magára is ráidézte a végveszedelmet. Castaldo gyanuja tetőpontra hágott. Gyámoltalanságában egyre habozott ugyan s engedélyt kért a királytól, hogy fölkereshesse s fontos ügyben, kétségkivül a barát ügyében, személyesen értekezzék vele. De egy más pillanatban meg kiadta a rendeletet, hogy, ha a barát kilovagol, négy karabélyos agyonlőjje. André Lopez de Llanos spanyol kapitány azonban úgy találta, hogy a dolgot könnyebben és biztosabban elvégezhetni zárt helyiségben, a barát lakásán. A barát, ki bele szokott látni az emberek lelkébe, sejtette, hogy veszélyben forog s komor, levert volt az egész hadjárat folyamán. Még bibornokká való kinevezése sem viditotta fel s a tábori ünnepélyeken, melyeket Castaldo ez alkalommal rendeztetett, egyedül ő maradt szomorú. Kötelessége teljesitésében keresett vigaszt; azt tanácsolta a királynak, hivja össze a magyar országgyűlést s kérjen tőle megfelelő segélyt. E gyűlésen maga meg akart jelenni s ismételve engedélyt kért a királytól, hogy udvarába mehessen. Hogy az erdélyiek is követséget küldhessenek a pozsonyi országgyűlésre, melyet a király csakugyan összehivott, a barát az erdélyi rendekkel deczember 21-ikén akart gyűlést tartani. Ferdinánd király mindezért magasztalásaival halmozta el s meghivta Pozsonyba. Csakhogy dicséretei ezúttal megkéstek s deczember 14-iki levele a barátot már nem találta életben. Akaratlanul a király is siettette a barát tragoediájának gyors lefolyását. Helytelenitette, hogy a lippai török őrség szabadon bocsáttatott. Sürgette, hogy a hadjárat, mely a zord időjárás beálltával véget ért, folytattassék, s hivatkozott Hunyadi Mátyás téli hadjáratainak sikerére. Csakhogy Mátyás királynak állandó hadserege volt, ellenben az erdélyi közfelkelést télviz idején nem lehetett zászló alatt tartani. Be kellett tehát a hadjáratot fejezni, habár a király a harcz folytatását kivánta. Ez alkalomból Castaldoban uj gyanu támadt, mert a barát azt ajánlotta, hogy az idegen zsoldosokat ne a kiélt Erdélyben, hanem a magyar vármegyékben helyezze el téli szállásra. Itt közelebb lettek volna a törökhöz s Castaldo meg volt győződve, hogy a barát csak azért kivánja a hadak ezen elhelyezését, hogy könnyebben török kézre játszhassa őket. Más rémhirek is keringtek. Beszélték, hogy az erdélyi országgyűlést a barát azért hivta össze, hogy a németeket kiverje s behozza a törököt. Mindez gyors tettre sarkalta Castaldot és Pallavicinit. Elhatározták, hogy immár haladéktalanul végrehajtják merényletüket s a barátot saját kastélyában, Alvinczen ölik meg. Oda a haza térő vezérek deczember 16-ikán érkeztek. A barát otthon levén, elbocsátotta fegyvereseit és csak csekély szolgaszemélyzetével maradt a kastélyban, hova Castaldo még az éj folyamán Marc Antonio Ferrarit, a barát áruló titkárát néhány spanyol katonával beküldte. Sötét, zivataros éjszaka volt, szakadt az eső s olyan égiháború dühöngött, mely a téli évszakban a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. Rengett az ég, mintha vége lenne a világnak s minden ördög kiszabadult volna a pokolból, – mondja az egykorú iró. A merénylet azonban csak 17-ikén, a reggeli órákban hajtatott végre. Az orgyilkosokat maga Pallavicini vezette a barát szobájába, melynek ajtaján Ferrari azzal kopogtatott, hogy itt van Pallavicini; bucsuzni jött, mert tovább akar utazni. Alighogy az apród az ajtót kinyitotta, Ferrari betört a szobába. A barát az asztalnál ült és olvasott. A zajra föl akart kelni; Ferrari rá rohant s tőrrel megsebezte, Pallavicini meg leütötte, mire a spanyol Monino kapitány lelőtte. Igy végezte be pályáját a barát; életével fizette meg Ferdinánd király iránti hűségét s Erdélynek a szent koronához való visszacsatolását. Vele meghalt e század utolsó magyar államférfia, a ki nemzeti politikát mert és tudott csinálni. Meg kellett halnia, mert nem volt többé magyar államférfiura szükség. Az új viszonyok közt immár csak azokat a magyarokat használhatták, kik egyszerü eszközei lettek az idegen hatalomnak s kiknek agyában nem élt az a lángelme, szivükben nem az a dicsvágy, hogy a magyar állam nagy érdekeit igyekezzenek szolgálni. Ebbeli törekvéseiért a barát nemcsak életével lakolt, hanem negyedfél századon át az áruló, a hamis játékos bünével volt megbélyegezve.*
Leirja Ascanio Centorio de Hortensis: Comm. della guerra di Transilvania.
Centorio közli a barát beszédét, melyet a tanácskozmányban tartott. A beszéd maga kétségkivül Centorio műve, de hiven tükrözi vissza a barát felfogását. Eszmemenete az, hogy a törököt nem kell ingerelni, mert kimélettel talán még rá lehet venni a szultánt, hogy megelégedjék az adóval. Ha Ulemát és embereit elbocsátják, a barát ráveszi, hogy kedvező jelentést tegyen a szultánnak. De ha Castaldo leöleti őket, ezzel semmit sem ér el, mert katonája marad a töröknek elég.
Huber id. értekezésében az első osztrák történetiró, ki teljes elfogulatlansággal itéli meg a barátot. A különböző irók véleményét a barátról összeállitotta Utjesenovics, id. m. A bibornok-barát meggyilkolása ügyében a római curia is vizsgálatot inditott. Számtalan tanut hallgattak ki. (M. Tört. Tár I.) Ez irányzatos vallomásokban a vádak és ráfogások olyan roppant tömege halmozódott föl, mely nem a barátot, hanem a kihallgatott tanukat, elmebeli képességeiket s erkölcsi érzésüket helyezi a legsötétebb szinbe. Ma okiratilag bebizonyitható, hogy majdnem minden állitásuk koholmány, részben rosszakaratú rágalom. De sokáig e rágalmak befolyása alatt itélték meg az utódok a barátot és árulónak tartották. Ennek bélyegezte a római curia is, mert mindazokat, kik meggyilkolásában részt vettek, 1555-ben fölmentette az egyházi fenyiték alól. Minő képtelenek voltak a barát ellen koholt vádak, arra elég azt az egyet idéznünk, hogy Ferdinánd ugyanakkor, midőn a pápánál azzal mentegette a gyilkosságot, hogy a barát összejátszott a törökkel s ezt töméntelen tanu vallomásával igazolta, követe, Verancsics által a portán meg azt mondatta, hogy azért kellett a barátot megöletnie, mert Erdélyben Ferdinándtól és a szultántól egyaránt független fejedelemmé akarta magát tenni. Mint a barát politikája, akképen vagyoni állapota is teljesen föl van immár deritve. Mesés hirek keringtek kincseiről, melyeket zsugoriságában az ország megröviditésével összekuporgatott. De ma tudjuk, hogy az ország pénzét becsületesen kezelte, a közszükségletekre forditotta, s hogy kincsei egyáltalán nem voltak meseszerüek. Hogy e tekintetben mire vetemedett a képzelő erő, azt legjobban mutatja a következő eset: Beszélték, hogy a barátnak van egy arany kigyója, mely maga is megbecsülhetetlen értékű. Ezt az arany kigyót megtalálták birtokában, Alvinczen, s ekkor kitünt – irja Centorio – hogy 90 aranyat sem ér. Egészen ilyen módon becsülte a kósza hir többi kincseit. Mint Castaldo 1552 január 30-ikán jelenti, sok tanu jelenlétében törette föl a barát szekrényeit. De nem volt bennük csak 4500 gira ezüst (rudakban), 1000 Lysimachus arany, 1000 forint folyó pénzben, néhány arany tartalmu kő és más apróság. Nagyon kicsinynek találta az e vagyont s azt hitte, hogy a többit a várnagyok ellopták. Lehet, hogy loptak, de nevetségesek a későbbi kihallgatásokban fölmerült oly állitások, hogy Karasics János hatod magával 200 zsák ezüstöt (hová tehette?) elvitt, – hogy a barát László nevű kalmárnak űzérkedésre 60,000 forintot adott, s ezt a kalmárt azután többé soha nem látta senki. Így egészen alaptalan Bethlen Farkasnak Centorioból vett s valamivel megtoldott azon állitása, hogy az arany edényeken, ékszereken s más kincsen kivül a barátnak Szamos-Újvártt 250,000 arany forint, 870 font veretlen arany, 17 font aranypor, 460 font ezüstrud és 4000 Lysimachusa lett volna. Ferdinánd király 1552 augusztusban maga mondotta, hogy a barát kincseiről, melyek az ország védelmére fordittattak, hiteles leltárak készültek. Ma is megvannak a bécsi gyűjteményekben. Emliti Chmel a bécsi kéziratokról szóló katalogusában.

Az alvinczi kastély.
Rajzolta Dörre Tivadar
A mint Ferdinánd a gyilkosság hirét vette, nyomban elrendelte Castaldo seregének szaporitását, hogy az elég erős legyen netaláni zavarokat elfojtani. Utasitotta felvidéki vezérét, Teufelt, hogy hadai egy részét Bakics, Nyáry s Horváth Bertalan alatt Erdélybe inditsa,* hol az alvinczi merénylet hire általános megdöbbenést keltett. A székelyek készek voltak fegyvert fogni, hogy vajdájuk halálát megtorolják. De lázadásuknak nem lett volna czélja. A barátot nem keltette volna életre, ellenben sokakat döntött volna veszedelembe. A gyilkosság következményei nem fölkelésekben, hanem egész más módon nyilvánultak. Ama pillanatban, melyben a barát életét kioltották, halálos csapást mértek Ferdinánd erdélyi uralmára s rázuditották az ellenséget az ország olyan vidékeire, melyek abban a tiz esztendőben, midőn a török Magyarország nagy részének urává lett, másik részét pedig feldulta, úgyszólván teljesen bántatlanul maradtak.
Deczember 29-iki levele a tört. bizottság másolatai között.
Erdély a rémhirre nem fogott fegyvert, de csakhamar felfordult benne minden. Castaldo fizetetlen zsoldosai, kiket maga bestiáknak nevez, hallatlan dulásra, pusztitásra vetemedtek s virágzó falvakat, sőt nagy városokat felgyujtottak és kiraboltak. A vérig kinzott és zsarolt nép az országgyűlésen meg azt mondta, hiába veti ki Castaldo az adót, senki sem fizeti, hiába szólitja fegyverre a rendeket, senki sem engedelmeskedik. Maga volt kénytelen már a nyáron (1552 július 31-ikén) jelenteni: „Nem látok módot a menekülésre, tudom, hogy mindennek vége van.” Tényleg vége is volt a király uralmának, mert a barát halála óta Erdélynek semmi hasznát sem vette s a kegyetlenül zsarolt nép meggyülölte az idegen uralmat, melyben a későbbi Básta-korszak rettenetességeit előre megizlelte. Castaldo, saját vallomása szerint, a gyilkosság óta szánalmas vergődésben töltötte ott egész idejét.* Képtelen volt minden cselekvésre; fizetetlen hadai örökös rablásaik közepett úgy hullottak el, mint a legyek, s Castaldo maga volt kénytelen megengedni az erdélyieknek, hogy a szultánnal egyezkedjenek. Mindazáltal nem maradhatott tovább Erdélyben, mert saját katonáitól kellett – ezt maga irja – életét féltenie. Végre (1553 tavaszán) a király megengedte neki, hogy távozzék az országból, melyre annyi gyászt hozott. A király ekkor magyarokat állitott a kormány élére, de ezek épp oly kevéssé tudtak a helyzet uraivá lenni, mint Castaldo. Névleg a király csak 1556-ban vesztette ugyan el Erdélyt, tényleg azonban elveszté a barát megöletésekor, mert ama naptól kezdve nemcsak nem gyarapitotta segélyforrásait, hanem kolonczként nehezedett reá s éppen olyankor bonyolitotta háboruba a törökkel, midőn Németországban is új küzdelmek vették igénybe figyelmét.
Barabás 1552–53-ból több ide vonatkozó levelét közli. Tört. Tár, 1893.

Magyar vitéz a XVI. század derekán.
Az 1577-iki nürnbergi Trachtenbuch fametszete. Felirata: HABITVS ET VESTITVS PLVRIVM nationum & populorum exterorum. VNGARICVS EQVES. A kép alatt: Trachten und kleidung von mancherlen frembden Nationen und Völckern. | Ein Unger zu Rok. | Ein lange zeit dem Ungerlandt | Der Türck zusetzt mit Mordt und brandt. | Darumb sind sie auch alle zeit; | wider in also gerust zum streit. Ő Felsége hitbizományi könyvtárának példányából

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages