VI. FEJEZET. Ferdinánd halála. Miksa király.

Teljes szövegű keresés

VI. FEJEZET.
Ferdinánd halála. Miksa király.
A zsoldos hadak gazdálkodása az országban. A katonaság kérdése az 1557-iki országgyülésen. Az 1558-iki adókivetés. Az 1559-iki országgyülés. Az új törvények szövegének meghamisitása. A trónutódlás ügye. A választás kérdése. Miksa és a koronázás egyházi szertartásai. A koronázó országgyülés összehivása. Az ország részvétele az országgyűlésen, mint a Habsburg-uralom megszilárditásának jele. Miksa és neje megkoronázása. Az utolsó országgyűlés vége. Ferdinánd halála. Jellemzése. Uralkodásának eredményei. Családi élete. Végrendelete. Az új király. Miksa és a vallási kérdés. A protestantismushoz mutatott hajlamainak titkos rugói. Egyénisége. Német érzelmei. A külömbség közte és atyja közt. Az idegenek döntő befolyásra a magyar ügyekre
A vallásos küzdelmek Ferdinánd király uralkodásának utolsó éveiben a magyar államterület minden részében hatalmas hullámokat vetettek és sok elégedetlenséget keltettek. Csakhogy a király területén még másnemű elégedetlenség is nyilvánult. Ezt első sorban az idegen zsoldoshadak embertelensége okozta. Ellenük a panaszok a király trónfoglalásával, 1527-ben kezdődtek, s nemcsak nem szüntek meg soha, hanem egyre zajosabban nyilvánultak, mert a zsoldosok kegyetlen uralma évtizedről évtizedre elviselhetetlenebbé vált. A király pénzügyi segélyforrásai a hosszu háborúkban még inkább kimerültek, szükségletei még egyre nagyobb arányokat öltöttek. Még kevésbbé tudta hadait fizetni, s igy zsoldosai annál inkább zsarolták, szipolyozták a lakosságot; kapitányai meg az idők folyamán valóságos mellékkormányt szerveztek a nép minden rétegének kifosztására. E visszaélések különösen az 1557-iki országgyűlésen keltettek erős zivatart. A rendek a királyi előterjesztés tárgyalásába sem akartak bocsátkozni, mig sérelmeik nem orvosoltatnak, a zsoldosok által okozott károk meg nem térittetnek s a vad hordák meg nem fékeztetnek. Igazán megrenditő képét festették a katonák szörnyű kicsapongásainak. Nincs az erőszaknak, a bűnnek olyan neme, melyet az ország nemes és jobbágy lakóin el nem követtek, még a városokban is. A várak kapitányai mindenféle új terheket róttak a jobbágyokra, ezek – mondották a rendek – ki vannak fosztva s végső nyomorba jutottak. De elszedtek a nemesektől is mindent; még fegyverüket sem hagyták meg, úgy hogy táborba sem szállhattak.
Az országgyűlés zajos lefolyása után Ferdinándnak elment a kedve új országgyűlés tartásától s 1558-ban kisérletet tett, hogy az adó megszavazását, az egyetlen lényegesebb jogot, melyet idegen hatóságai még el nem koboztak, kicsavarja a rendek kezéből. Országgyűlés nélkül akarta a közadót kivetni s beszedni. De rendeleteit a vármegyék nem hajtották végre s az önkény még inkább fokozta az általános ingerültséget. Nádasdy Tamás nádor s a magyar tanácsosok siettek figyelmeztetni a királyt, hogy eljárása alkotmányba ütközik s hogy adót csupán országgyülés szavazhat meg. Erre Ferdinánd azt felelte, hogy a közjó felette áll az alkotmánynak, s II. András és II. Ulászló törvényei helyükön lehettek a maguk idején, de ma már mások a viszonyok. Mindazonáltal kénytelenségből engedett, s 1559 elején összehivta az országyülést. A rendek ajánlottak ugyan adót, de hogy a királyt mielőbb új országgyülés tartására kényszeritsék, csak egy esztendőre. Egyuttal panaszt emeltek, hogy a király a magyar ügyek tárgyalásánál mellőzi a magyar tanácsosokat. Azt követelték tőle, hogy az idegen tisztviselők helyére magyarokat nevezzen ki, s az itt levő idegeneket is a magyar törvényeknek rendelje alá. Ferdinánd azonban nemcsak nem vette számba e panaszokat, hanem ekkor történt először, hogy Miksa főherczeg, atyjának megbizásából, lényeges módositásokat tett a rendek által megállapitott törvényeken. Egész czikkelyeket kihagyott, újakat tett be, s a megmaradottak szövegén többé-kevésbbé, néhol igen lényeges változásokat eszközölt. Tette ezt még olyan czikkelyekkel is, melyek ellen nem emelt kifogást, mikor a rendek megállapitották. Noha nincs nyoma, hogy ez önkénykedés ellen tiltakozás hangzott volna, a király nem sietett többé országgyűlést tartani. Végre azonban a trónutódlás kérdésében mégis csak a rendekhez kellett folyamodnia, ámbár ez ügyben nagyon jelentéktelen szerepet szánt nekik. 1561-ben, mikor a trónutódlás kérdésével komolyan kezdett foglalkozni, a király még nem volt nagyon öreg ember. A hatvan évet sem érte el, de elfáradt, kimerült, idő előtt elgyengült, s még életében rendezni akarta legidősebb fia, Miksa főherczeg öröklését. Összehivta tehát magyar tanácsosait s elmondta nekik, hogy Miksát az elsőszülöttség alapján illeti meg a magyar királyi méltóság s így az országgyűlésnek kötelessége, hogy a trónörököst az ősi szertartások szerint megkoronázza. Ugyanazon állásponton állt most is, mint 1526-ban, midőn a szerződések és a születés jogczimén kivánta magának a koronát. A magyar tanácsosok azonban határozottan hangsúlyozták, hogy Miksát előbb királylyá kell választani s csak azután koronázható meg. E végből országgyűlést kell tartani, s a gyűlés czélját a meghivóban fölemliteni. A király megütközött, hogy tanácsosai „valamelyes választásról” mernek beszélni. Tiltakozott a törekvés ellen, hogy a trónörököst ilyen „választási ujitással” terheljék s azt követelte, hogy a „felesleges és sérelmes választás mellőzésével” történjék megkoronázása. A tanácsosok nem voltak jogászok. Annyit tudtak, hogy Magyarország választó királyság, de már indokolni, a király felfogásának helytelenségét érvekkel kimutatni nem voltak képesek. Mindazáltal az ügy sokáig elhuzódott.* Ferdinánd és Miksa közt is nézeteltérés támadt, mert Miksa a koronázással járó némely katholikus egyházi szertartásoknak nem akarta magát alávetni. Ferdinándnak nagyon fájt fia e magaviselete; közölni sem merte a dolgot tanácsosaival s a titokba csak Luna gróf spanyol követet avatta be.* Miksának cseh királylyá koronázása (1562 szeptember) után s Ferdinánd betegeskedése miatt azonban a magyar trónkérdést is el kellett dönteni. 1563 májusban a magyar tanácsosok nagy számmal jelentek meg Bécsben s azon kéréssel fordultak a királyhoz, engedje meg, hogy fiát, Miksát az országgyűlés királylyá válaszsza és koronázza. Egyuttal figyelmeztették, ne féljen a „választástól”, mely csak formaság, de mellőzése közfelháborodást keltene. A király nem engedett eddigi álláspontjából s noha a tanácsosok egész határozottan hangsulyozták, hogy Magyarországban mindenkor választás utján töltötték be a királyi széket, Ferdinánd csakugyan érvényre emelte akaratát. Összehivta az országgyűlést s a meghivóban Miksának nem megválasztásáról, hanem királylyá elfogadásáról és megkoronázásáról szólt. A rendek, alighogy összegyűltek, kifogást emeltek a király kivánsága ellen s kijelentették, hogy Magyarország nem örökös, hanem szabad választó ország. Tényleg azonban választás nélkül koronázták királylyá Miksa főherczeget.
Az ide vonatkozó tárgyalások a legrészletesebben ismertetvék Fraknóinál: Magyar Országgy. Emékek, IV.; ugyanerről okmányok: Archiv für oest. Gesch. IV. 209–31.
Luna 1561 junius 18-iki jelentései a tört. bizottság másolatai közt.
A koronázó országgyűlésre az udvar és a rendek egyaránt nagyszerű előkészületeket tettek. A király mindazon kül- és belföldieknek, kik eleséget, vagy más áruczikket hoznak Pozsonyba, az országgyűlés megnyitásától kezdve hat hétig teljes vámmentességet biztositott s ezt összes országaiban s a német birodalomban kihirdettette.* Miksa viszont a cseh és osztrák nemességet szólitotta fel, hogy teljes diszben és fegyveresen jelenjék meg a pozsonyi koronázáson.* De figyelmeztették, hogy a fegyveres idegenek e tömeges beözönlése aggodalmat ébreszthet a törökben, sőt a magyaroknál is. Elállott tehát eredeti tervétől s csak egyes urakat rendelt maga mellé. A magyarok szintén ki akartak tenni magukért. Ezuttal, minthogy országos ünnepélyről volt szó, nem Pozsony városa, hanem a királyi helytartó és tanácsosai vették át a főrendezést s tették meg a kellő rendőri és közigazgatási intézkedéseket. A Dunán a gyalog és kocsiközlekedés számára hatalmas hajóhid készült. Óriási közönség gyűlt össze s az egyházi és világi főurak nagyszámú katonai kisérettel jelentek meg. Némelyikük egész kis sereggel jött, ámbár figyelmeztették őket, hogy a végeket a koronázás idejére se hagyják védelem nélkül. Nem is hagyták, mindazáltal csak a lovasság, mely teljes diszben és fegyverzettel kisérte az urakat, 2331 főre ment. Az esztergomi érsek mellett 4 püspök és 6 más főpap képviselte az egyházat. A világi urak sorában ott voltak a régi és új dinaszták mindnyájan. Az Erdődyek, Báthoryak, Zrinyiek, Perényiek, Országok, Nádasdyak, Tahyak, Bánffyak, Balassák, Bebekek, Thurzók, Derzsfyek, Pethők, Gyulaffyak, Mágócsyak, Alaghyak, Czoborok, Homonnayak, Révayak, Dóczyak fiatal és öreg sarjai közt ott volt a babérkoszorús hős, Dobó István, valamint Zrinyi Miklós és Tury György, kik Dobó példáját követve három évvel később szerzék meg a halhatatlanságot. A legujabb emberek közül megjelentek Serédy Gáspár, Telekessy István, Kerecsényi László. Szóval egybegyűlt az egész ország, s az uralkodó osztályok e tömeges részvételében nyilatkozott meg a legszembetünőbben, milyen mélyen meggyökerezett az új emberöltő szivében a Habsburgok uralma. Maga Miksa fényes kisérettel, neje, két fia és számos előkelő vendég társaságában érkezett Pozsonyba, hol a magyarok lelkesülten fogadták. Szeptember 1-én megjött a betegeskedő Ferdinánd király is, s másnap reggel fogadta a rendek hódolatát. Előterjesztéseiben nem emlité a királyválasztást, hanem csupán a koronázást s Miksa főherczeg csakugyan külön választás nélkül szeptember 8-ikán, neje pedig másnap ünnepélyesen megkoronáztatott.*
Augusztus 16-iki rendelete. Sasinek: Tört. Tár, 1891. 466.
Június 24-iki levele u. ott.
A koronázásról és az előzetes ünnepélyekről több érdekes leirás maradt reánk. Ilyen Listhius János püspöké: Bél, Adparatus 303–15. Egy német leirás: Archiv. für öst. Gesch. XXII. Cromer Márton Pozsonyban időző lengyel követ jelentései a tört. bizottság másolatai közt. V. ö. Krizskó Pál: Századok, 1877.

I. Ferdinánd. Custos Domokos metszete.
Az országos képtár eredeti példányáról
A rendek engedtek tehát királyuk kivánságának s szokatlan számmal való megjelenésük is élénk kifejezése volt hüségüknek és ragaszkodásuknak. Mindazáltal a koronázó országgyűlés a király és rendek elhidegülésével végződött, mert kisebb-nagyobb jelentőségü kérdésekben nézeteltérés támadt köztük. A király állhatatosan vonakodott a nádori széket betölteni, s azt mondotta, hogy czélszerübbnek tartja a Nádasdy Tamás († 1562.) nádorsága előtti állapotot, midőn a közigazgatást a királyi helytartó, az igazságszolgáltatást a nádori helytartó, a katonai ügyeket a főkapitány vezette. A rendek figyelmeztették, hogy ebben is, másban is, külföldi tanácsosait követi s az ő felbujtásukra utasitja vissza jogos kivánataikat. Ezt a király nagyon zokon vette s azt mondta az országgyűlésnek, hogy jövőre a szerénység és tisztelet korlátain belül maradjon.
Ily hangulatban végződött Ferdinánd király hosszú, egy emberöltőnél tovább, harmincznyolcz évig tartó uralkodásának utolsó országgyűlése. A király egészsége már ekkor rosszra fordult, s 1564 ápril havában fiára, Miksára ruházta a hatalmat. Mint bátyja, Károly császár, végnapjaiban ő is visszavonult a politika zajos, mozgalmas mezejéről. Még gyóntatójának is megtiltotta, hogy királynak czimezze, fiát, Miksát pedig azóta mindig urának nevezte.* Ereje egyre hanyatlott, s 1564 július 25-ikén befejezte életét. Prágában, neje Anna királyné mellé helyezték örök nyugalomra.
Venetian. Depesche, III. 29.
„Ez jámbor fejedelem, – írja róla az egykorú magyar krónikás* – jámbor keresztény vala, szegényeknek és árváknak táplálója, igazságszerető kegyes fejedelem és a szegény magyar nemzetnek kegyelmes fejedelme és a keresztény és régi hitnek oltalmazója vala.” Éles eszü, roppant munkaerejű ember volt; mint szépatyja, III. Frigyes császár, szivós kitartással és törhetetlen vállalkozó kedvvel. Bele fogott mindenbe, bármi csekélyek voltak az eszközök, melyekkel czélja eléréséhez rendelkezett. És minthogy Szulejmán szultán kivételével minden ellenségét túlélte, több koronával és roppant területekkel gyarapithatta családja hatalmát.
Verancsics összes munkái, II. 108.
A magyarok vonzódtak hozzá, s ő sem táplált irántok személyes ellenszenvet. Idegen tanácsosai többször szemére vetették, hogy nagyon is sokat enged a magyaroknak. Erre egy régi krónikás szerint* azt felelte: „Kénytelen vagyok vele, mert ha nem faveálok nekik, mindegyikből egy-egy törököm lészen”. Jóakarata csakugyan bizalmatlansággal vegyült s a magyar királyság érdekei nemcsak a Habsburgok világhatalmi állásának, hanem az örökös tartományoknak külön érdekei mellett is mindinkább háttérbe szorultak. Csak a magyarság azon érdekei, melyek mindezekkel ellentétben nem álltak, jöhettek számba, s ezek is csupán annyiban, amennyiben az idegen udvar előitéleteibe, az idegen tanácsosok elfogultságába nem ütköztek. Növelte a bajt, hogy a csekély, gazdaságilag is fölöttébb kimerült királyi Magyarország nem volt képes az óriási pénz- és véráldozatokat viselni, melyekkel megvédése járt. Igénybe kellett vennie a szomszéd országok segélyét, hisz őket is védte, midőn magától távol tartotta a törököt. Az idegen pénzzel és idegen zsoldosokkal azonban még inkább túlsulyra kerekedett az idegen érdek, az idegen befolyás s a király uralkodása utolsó szakában Magyarország tényleg teljesen idegen uralom alá került. Önállóságának leglényegesebb kellékei, a pénz- és hadügy vezetése Bécsben öszpontosittatott, s a rendeknél csak a helyi közigazgatás, az adó megszavazása és behajtása, az igazságszolgáltatás maradt meg, ez sem korlátlanul. Egészben az ország már Ferdinánd alatt inkább tartományi és határőrvidéki szervezetet nyert, s kivetkőzött önálló államiságából.
Mikó, Erdélyország tört. tára, III. 19.

Anna, I. Ferdinánd neje.
A bécsi udvari műtörténelmi múzeum ambrasi arczképgyüjteményében. Felirata: ANNA REGINA BOEMIAE VXOR FERDINAN(di) RO(manorum) IM(peratoris). Az udvari műgyüjtemények évkönyvének reproductioja után
Állandó közérdekü alkotásokat Ferdinánd leginkább a pénzügyi igazgatás terén hozott létre.* Itt hosszú, kitartó munkával olyan rendet teremtett, mely a királyi jövedelmek pontos kezelését és elszámolását biztositotta. Noha a magyar pénzügyi kormányzat főszerve, a pozsonyi királyi kamara maga is a bécsi udvari kamarától függött, egész sereg jövedelem és haszon közvetlenül idegen hatóságokhoz folyt, ami lehetetlenné teszi számszerüleg megállapitani, hogy a király és kincstára milyen évi jövedelmet huzott Magyarországból. Az összes rendes és rendkivüli jövedelmek 1548., a pontosabb kezelés óta körülbelül évi 5–600,000 frtra mehettek. Ez az összeg semmi esetre sem fedezte Magyarország katonai és kormányzati szükségleteit, mert 1564-ben csupán a magyar várőrségek zsoldszükséglete 541,805 frtot tett. Minthogy e költség még a szomszéd országok hozzájárulásából sem telt ki, a király adósságcsinálással, kölcsönök segélyével igyekezett pénzügyi bajain segiteni. Adósságai, melyek ekkor nem az állam, hanem a király adósságai voltak, évről-évre felszaporodtak, s 1564-ben meghaladták a 10 milliót. Halálakor egyedül a magyarországi várak őrségének zsoldhátraléka többre rugott egy milliónál.* Néhol éveken át nem kapott az őrség zsoldot, s így természetes, hogy az ellenséggel szemben sem igen teljesitette kötelességét; sokszor meg éppen minden szükségestől megfosztva, rongyokba burkolva, éhezve, elégedetlenkedve, nem védője, hanem kirablója lett a lakosságnak. De minden pénzügyi baj és nyomoruság közt sem feledkezett meg Ferdinánd irodalomról, művészetről, főleg a műiparról. Különösen szeretett épitkezni s Innsbruckban és Prágában sok szép alkotás jelzi ebbeli kedvtelését; az ottani gyűjteményeket pedig Magyarországból is gyarapitotta, a pozsonyi várban szintén kezdett némi épitkezést s ő az első magyar király, a ki a magyar nyelvü könyv kiadását elősegitette, midőn kora krónikását, Tinódi Sebestyént ötven forintos – akkor tekintélyes – adománynyal tüntette ki.
Ide vonatkozó tevékenységét s eredményeit kimeritően tárgyalom „Magyarország pénzügyei I. Ferdinánd korában” cz. munkámban.
1564 július 31-iki kimutatás. Huber Alfonz Studien über die finanziellen Verhältnisse Oesterreichs.

I. Ferdinánd császár.
Ugyanott. Felirata: FERDINANDVS ROMANORVM IMPE(rator). A fentebb idézett évkönyvek reproductioja után
Családi élete mintaszerű volt. Nejét, Anna királynét holtig gyászolta s a gyász jeléül megnöveszté szakállát, az elhunytért pedig minden reggel misét mondatott, melyen mindig jelen volt. Házasságából 15 gyermek, köztük 3 fiu származott. Nagyon vonzódott mindnyájokhoz, de fiai sok keserüséget okoztak atyai szivének. Miksa főleg a vallás kérdésében jutott erős összeütközésbe szigorúan katholikus apjával. Másodszülött fiával, Ferdinánddal nagy tervei voltak. Erzsébet angol királynővel igyekezett összeházasitani, midőn egyszerre megtudta, hogy fia már nős s titokban feleségül vette Welser Filippinát, az augsburgi bankárleányt. Csak évek multán bocsátott meg fiának és hires szép menyének. Károlylyal, a legifjabb fiuval meg az a baja volt, hogy nem tudott neki óhajai szerinti feleséget szerezni s a főherczeg csak atyja halála után nősült meg.
Eleinte Ferdinánd király összes országait osztatlanul legidősebb fiának akarta hagyományozni s ily értelemben tett végrendeletet. (1543.) Utóbb (1554-ben) azonban megváltoztatta szándékát, s három fia közt osztotta szét birtokait. A legifjabb, Károly kapta Stiriát, Görzöt, Triestet és Istriát; a második, Ferdinánd Tirolt a német birtokokkal. A legidősebb fia, Miksa, lett a magyar és cseh koronák, valamint a két ausztriai herczegség örököse s a német rendek is őt, a család fejét, ültették a római császárok székébe.
Miksa, Magyarország új királya, trónraléptekor csaknem olyan idős volt, mint a hány esztendeig atyjának magyar uralkodása tartott. Ama napon (július 31-ikén) született, melyen Ferdinánd 1527-ben hadai élén a koronát megszerezni Magyarországba benyomult. Az új király érett férfikorában, a nemzetközi és magyar ügyek szövevényeibe eléggé beavatva ült atyjának örökébe. Igen gondos nevelésben részesült, 1543-ig nagyobbára Innsbruckban, honnan atyja nem Magyarországba, mint a rendek óhajtották, hanem Csehországba, utóbb meg Spanyolországba küldte. 1551-ben házasodott s nagybátyja, a császár leányát, Mária spanyol herczegnőt vette nőül. Ez ideig a nagyon követelős spanyolokat is kielégitette vallásosságával, s Károly oly buzgó katholikusnak tartotta, hogy 1549-ben az eretnekség kiirtására Csehországba akarta küldeni. Sokáig nem fért tehát gyanu vagy kétség igazhitüségéhez.* Máskülönben vig ifjú volt; szerette a jó társaságot, a bort és játékot, s nem igen akart komoly ügyekkel foglalkozni, mi miatt atyjával gyakran összezördült. De a mint megházasodott, meg is komolyodott s vallásos és politikai magaviseletében gyökeres változás állott be. Ekkor merült fel ugyanis a terv, hogy Károly császár saját fiának, a spanyol és katholikus Fülöpnek szerzi meg, Ferdinánd és Miksa rovására, a császári méltóságot. Alighogy a spanyol és ridegen katholikus Fülöp e jelöltsége fölmerült, Miksa egyszerre erősen német érzelmeivel és protestáns hajlamaival kezdett tüntetni. Alaposabban megismerkedett az új tanokkal, melyek lelkére kétségkivül benyomást tettek. A lutherséget „az igaz vallás”-nak, ellenfeleit meg az ördög szolgáinak nevezte s nős papot vett maga mellé udvari lelkésznek. Első sorban azonban világi tekintetek sugallták e magatartását, mely atyjával és apósával egyaránt erős összeütközésbe juttatta. Azon kérésére, hogy állandó évdijat rendeljen neki, melyből tisztességesen eltarthatja nejét, a császár azt felelte, rendezze be háztartását a szerint, a mennyi jövedelme van. Károly annyira neheztelt, hogy még leánya – Miksa neje – adósságait sem akarta kifizetni. Atya és fiú közt meg úgy elmérgesedett a viszony, hogy ez utóbbi a protestáns fejedelmekhez kérdést intézett, mitévő legyen, ha atyja kényszeriteni akarná a misére, melytől „undorodik”, s minő támogatást várhat tőlük a császár és a pápa ellen.* Éppen protestáns részről figyelmeztették, mérsékelje hevét s ne szakitson családjával, különben császárrá való megválasztását teszi lehetetlenné. Mihelyt Ferdinándra szállt a császári korona s Miksát római királylyá akarta választatni, a főherczeg vallásos nézetei ismét megváltoztak s a vallásügyben csakugyan olyan nyilatkozatokat tett, melyek alapján a választó fejedelmek, kiknek többsége katholikusokból állt, rá adhatták szavazatukat. Sőt ez időben még másnemü kilátásai is nyiltak. Sógorának, II. Fülöp spanyol királynak csak egy fia volt, az eszelős, uralkodásra képtelen Don Carlos. Nem látszott tehát kizártnak, hogy a spanyol korona idővel szintén Miksára vagy legalább fiára szállhat. A spanyolok azonban csak szigoruan katholikus jelöltet fogadtak volna el uralkodójokul, miért is Miksa 1562 után mindinkább a katholikus érdekekhez igyekezett magatartását alkalmazni. Ettől kezdve Miksa már kevésbbé tüntetett Rómaellenes, protestáns hajlamaival, ámbár bizonyos reformokat folyton sürgetett s a lutheránusok – de csakis ezek – irányában a türelmesség elvére helyezkedett. Uralkodása a vallásügy terén fegyverszünetet jelez, melyben a küzdő felek a nagy döntő csatára készültek. Rómában soha sem feledték ugyan eretnek hajlamait s nem egyszer megromlott viszonya a curiával, de teljes szakitásra nem került a dolog. A nemzetközi helyzet Miksára általában jóval kedvezőbben alakult, mint atyja idején, kinek a császár és a francziák örökös küzdelmei annyi bajt okoztak. II. Henrik franczia király halála (1559) óta Francziaországban is kitörtek a belmozgalmak, a vallásos küzdelmek, melyek hatása alatt a Valois-k és Habsburgok világra szóló küzdelme tetemesen megenyhült. Károly császár halálával a Habsburgok két ága közt különben is megszünt a régi érdekazonosság s minthogy Francziaországot a spanyol, nem pedig a bécsi politika veszélyeztette, az osztrák-franczia viszonyok a XVI. század utolsó harmadában elég kedvezően alakultak.
Hopfen, Kaiser Max II. und der Kompromiss-Katholicismus.
Maurenbrecher: Hist. Zeitschrift, LXXIX. kt 241.
Külsejére s részben jellemére Miksa király atyjára ütött. Középtermetü, elég csinos testalkatú férfi volt, sasorral, vastag alsó ajakkal, élénk, beszédes szemmel.* Szép beszélő tehetséggel megáldva, kedves, szellemes társalgó, megnyerő modorú ember volt. Nemes uralkodói becsvágy élt benne s mint trónörökös sokat elégedetlenkedett atyja politikájával. De mint uralkodó, ő is csak a régi nyomokon haladt;* csupa jelentéktelen emberrel környezte magát, kiknek befolyása alatt állt. Nagy műbarát volt; képet, szobrot, műtárgyat, könyvet sokat vásárolt, talán többet, mint a mennyi telt volna a roppant zavaros pénzügyi viszonyok és óriási adósságok mellett, melyeket koronáival örökölt. Az egykoruak szerint hét nyelven beszélt: németül, latinul, olaszul, spanyolul, csehül, magyarul* és francziául. De a tények mást bizonyitanak. Magyarul nem tudott s latinul is csak keveset. 1555-ben ő képviselte atyját a magyar országgyűlésen s ekkor a rendekkel való tárgyalásokban a német nyelvet használta, azt mondván, hogy nem beszél elég folyékonyan latinul. Szavait a nádor tolmácsolta a rendeknek. Trónfoglalása után a legelső országgyűlésen (1567) német beszédet intézett a magyar rendekhez, a mi nemcsak élénk visszatetszést keltett, hanem latin nyelvtudományát ekkor is kétes világitásba helyezi. Arra meg épen nincs bizonyiték, hogy magyarul akár csak értett volna. Innsbruckban, a hol nevelték, egyetlen magyar tanár vagy apród sem volt környezetében. Anyanyelve német volt* s büszke önérzettel szokta magát németnek vallani.* Csakugyan tetőtől talpig német érzésü és gondolkodásu egyéniség volt, a miben lényegesen eltért atyjától, ki spanyol-franczia nevelést nyert. Ő Habsburg-királyaink közt a legelső határozottan és öntudatosan német uralkodó. Barátai, bizalmasai mind németek és csehek voltak – ez utóbbiak iránt különös rokonszenvet táplált. De más tekintetben is elütött atyjától. Ferdinánd még abban a korban született, midőn Magyarország nagy, és belzavarai daczára, európai jelentőségü birodalom volt, minek emléke örökre bevésődött lelkébe. Ő még látta az önálló magyar államot, melynek bukása, felosztása után is maradt benne némi érzék a magyarság politikai törekvései iránt. Miksa király ellenben oly időben született és nevelkedett, midőn Magyarország egykori nagyságának alig maradt nyoma. Ő már csak a kis maradványt látta s csak azt tudta, hogy az atyja kezén levő magyar terület védelme roppant költséget okoz. Nem értette tehát, hogy a magyarok nemcsak meg nem köszönik az értük hozott áldozatokat hanem még panaszkodni mernek királyukra. Mikor 1559-ben atyját a pozsonyi országgyűlésen képviselte, szörnyen megütközött a rendek magaviseletén s azt mondotta, hogy a magyarok túlmentek a szerénység határain. „Vakmerőségükért” meg akarta őket fenyiteni s utasitást kért atyjától, mit cselekedjék, ha a magyarok megmaradnak „konokságukban”. Mikor tehát reá szállt a hatalom, az új király idegenen állt szemben a magyarsággal s király és nemzet még kevésbbé értették egymást, mint annak előtte. Erős magyarellenes szellem uralkodott udvara körében is; nemcsak az erdélyiek, kivált János Zsigmond irányában, kit engesztelhetetlenül gyülöltek.* A magyarok ellen általában rossz indulattal voltak, s maga Miksa király sem tartotta szükségesnek ez érzelmeit akár csak takargatni.* A magyar ügyeket teljesen németekre bizta. Delfino bibornokot, kiről egy időben igen kedvezőtlenül nyilatkozott, győri püspökké nevezte ki, mi egyházi és világi körökben egyaránt zugolódást keltett. A magyarok ez ingerlését még barátai sem helyeselték s a spanyol követ idején valónak találta figyelmeztetni, adja vissza Magyarországot a magyaroknak, vagyis bizza rájuk az ország ügyeinek vezetését. Egy másik, külföldről jött bizalmasa, Schwendi, szintén lelkére kötötte a magyarokkal való jó viszony helyreállitását. De még később is sajnosan emelték ki az idegen követek, milyen csekély Miksa jóindulata a magyarok iránt, kik méltán rossz néven veszik tőle, hogy a várak védelmét csupa németre bizza.*
A velenczei követek jelentései. Alberi, id. m. I. 118. Fontes Rerum Austr. XIX.
Miksa igen beható jellemrajza Károlyi Árpádtól: Századok, 1879. 399.
Michele velenczei követ 1571-ben azt mondja, hogy eléggé ért magyarul is. Itthon szintén azt hitték, hogy „a magyar nyelv nem idegen hozzá”. Gróf Kemény János idézete: Uj Magyar Muzeum, 1885. I.
Ezt Michele határozottan mondja.
Ezt számos levélben hangsulyozza. Schwarz, Briefe und Acten Max II.
Bizonyitják ezt Zasius levelei, ki Miksa és tanácsosai nézetét fejezi ki, midőn János Zsigmondot a pokol fiának, kigyófajzatnak nevezi, s a magyarokról „hungarischem Gesindl hoch und nidern Stands” szavakkal emlékezik meg. 1564 szeptember 25- és október 3-iki leveleit közli Marczali: Tört. Tár, 1878. Maga Miksa körülbelül szintén igy nyilatkozik 1565 szeptember havában.
Chantone spanyol követ június 7-iki jelentése a tört. bizottság másolatai közt.
1569 január 20-iki bécsi jelentés u. ott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages