VII. FEJEZET. A szigeti hadjárat.

Teljes szövegű keresés

VII. FEJEZET.
A szigeti hadjárat.
Az első országgyülés Miksa kormánya alatt. Miksa és János Zsigmond. Az 1564-iki hadjárat. Balassa Menyhért bünhödése. Schwendi Lázár. A török béke felbontása. Szulejmán utolsó hadjárata. Miksa védelmi készületei. A keresztény haderő nagysága. Palota védelme. Veszprém és Pápa elfoglalása a törököktől. Miksa a győri táborban. Szulejmán hadjáratának czéljai. Gyula megvivása. A szultán tábora átkél az eszéki hidon. A török haderő. Sziget. Zrinyi Miklós. Végrendelete. Szulejmán Sziget alatt. Az ostrom. Zrinyi Miklós kirohanása és hősi halála. II. Szulejmán halála. A hadjárat befejezése. Miksa király és Károly főherczeg tétlensége. A győri tábor fölbomlása. Az általános elkeseredés. A német védelem jelentősége, valódi értékére leszállitva. A hadjárat következményei
Trónra lépte után Miksának két olyan kérdésben kellett döntenie, melyek a legközvetlenebbül érdekelték Magyarországot. Az egyik, a legsürgősebb, az volt, összehivja-e az országgyűlést? A másik meg az, minő politikát kövessen a törökkel szemben? Magyar tanácsosai országgyűlés tartását ajánlották. Miksa azonban, noha az 1563-iki törvény lehetőleg évenkint, de legkésőbb minden második évben országgyűlés tartására kötelezte a királyt, nem akart a rendekkel bajlódni, legalább addig nem, mig rájuk nem szorult, mig az adó meg volt szavazva. Az adó pedig 1566-ban járt le s a király valóban csak ez év február havában tartott országgyűlést, melyen azonban nem jelent meg, hanem öcscsével, Károly főherczeggel képviseltette magát. A nemesség tárgyalni sem akarta a királyi előterjesztéseket, mig sérelmei nem orvosoltatnak. Ezek közt első helyen álltak azon kegyetlenségek és fosztogatások, melyeknek nemesek és jobbágyok a katonaság részéről ki voltak téve. Végre megegyezés létesült, a rendek megalkották a törvénykönyvet, csakhogy a megerősitéskor Miksa király némely czikkelyeket önkényesen megváltoztatott.
A másik kérdés, mely eldöntést igényelt, a szultánnal szemben követendő politika volt. Ez azonban a legszorosabb kapcsolatban állt az erdélyi ügyekkel. János Zsigmond 1563 óta komoly kisérleteket tett, hogy a királylyal véglegesen megbéküljön. Saját és a lengyel király követei egyaránt nagy buzgalommal dolgoztak ez irányban s a fejedelem ismét Ferdinánd egyik leányát kérte feleségül. Emlékeztette régi igéreteire a királyt, ki azonban azt felelte: ha tett is valaha ily igéretet, az alól rég fölmentette János Zsigmond szerződésszegése.* Legföljebb valamelyik rokonát volt hajlandó hozzá adni, de csak oly feltétellel, ha kizárólag Erdély birtokára szoritkozik, lemond a királyi czimről, elismeri a magyar király fenhatóságát, nejével és születendő gyermekeivel a katholikus vallásban marad s e vallást alattvalóival is elfogadtatja. János Zsigmondra nem forgott fenn a kénytelenség, hogy ily terhes feltételeket, melyek rá zudították volna a török vészt, elfogadjon. Nem is felelt tehát rájok, mire 1564 tavaszán Miksa egyik titkárát küldte hozzá, tudja meg, miért nem felel a fejedelem s minő lábon áll uralma Erdélyben. Ferdinánd betegsége s a nyáron bekövetkezett halála miatt azonban a tárgyalások megszakadtak s csakhamar egy váratlan, előre nem látott esemény végüket is vetette. Mióta Balassa Menyhért a királyhoz pártolt, a birtokában levő Szatmár, Nagybánya és Hadad várak komolyan veszélyeztették Erdély biztosságát, mert e várakból mindig benyomulhatott Erdély szivébe. A fejedelemre életkérdés volt tehát, hogy Balassa veszélyes szomszédságától szabaduljon. Az alkalom erre 1564 őszén kinálkozott s a fejedelem annál inkább megragadta, mert égett a vágytól, hogy az áruló Balassán kitölthesse boszuját. Ez nagyobb csapat kiséretében szüretelni ment Tokajba. A szatmáriak, a kik gyülölték a gőgös, erőszakos embert, értesítették Báthory Istvánt, ki október 3-ikán elfoglalta a várost. Balassáné gyermekeivel s férje összerablott kincseivel fogságba került. A fejedelem maga is meginditotta a háborut s vitézül részt vett a küzdelemben, mely Hadad, Nagybánya s több más vár elfoglalásával végződött. Miksa király ezt nagyon zokon vette. Panaszt emelt a portán a béke megsértése miatt s utasította Schwendi Lázár kassai főkapitányt, hogy teljes erővel indítsa meg a háborut. Schwendi (a magyarok Semmi Lázárnak nevezték) 1565 elején támadólag lépett föl, megvívta Tokajt s visszavette a fejedelem mult évi hódításait. Ez ismét egyezkedni akart s követet küldött Bécsbe, másrészt meg a szultán hivta fel Miksát, rendelje vissza hadait az erdélyi földről.
Cromer Márton lengyel követ 1563 szeptember 27-iki jelentése u. ott.
Miksa azonban nem engedett s háborura készült, mert a viszonyok a portával 1564 óta máskülönben is kedvezőtlenül alakultak s már Ferdinánd sem küldte be az esedékes évi adót. Erre Mahmud budai pasa azzal fenyegetőzött, hogy megtámadja Egert és Gyulát. A király utasitotta tehát a magyar várak kapitányait, siessenek állomásukra; Gyulára pedig a zsoldhátralék fizetésére 20,000 frtot küldött.* Minthogy a török 42 hódolt falú átengedését is követelte, Bécsben már akkor azt hitték, hogy a béke felbomlik. De a nyáron Budán katonai zendülés tört ki s a pasa egy csausz utján arra kérte a királyt, ne támogassa a zendülőket. Nem is tette, de az adót sem fizette meg s augusztusban a szultán újra azt a kérdést intézte hozzá, békét akar-e vagy háborut? A választ meg kellett adnia, még pedig olyképen, hogy vagy beküldi a már két év óta hátralékos adót, vagy pedig felmondja a békét s e pénzt is hadi készületekre forditja. Miksa német és magyar tanácsosaival hányta-vetette meg az ügyet s igen eltérő nézeteket hallott. Zrinyi Miklós azt mondotta, hogy a mostani állapot a török örökös kalandozásai miatt úgy sem békeállapot, s a szultán erejét, bármi nagy, túlbecsülni nem szabad. A király maga nehezen határozta el magát, s várakozó állásban maradt, ámbár lelke, mint az egykoruak mondják, égett a harczvágytól. Az volt meggyőződése, hogy csak katonai sikerek adhatnak uralkodásának fényt és tekintélyt. Maga mondta, hogy csupán háboru által, a török legyőzésével s Magyarország elvesztett részeinek visszafoglalásával törhet nevének utat a halhatatlanságba. Mindig katonai ügyekről beszélgetett,* de végül mégis a béke mellett döntött. Csernovics Mihályt és Csaby Ákost a hátralékos adóval a portára küldte, hogy Wyss Albert, az állandó császári követ közreműködésével megujitsák az 1562-iki békeszerződést. Ali nagyvezér, egy elhizott, nagyhasú ember, a legmelegebben óhajtotta ugyan a béke fentartását s mindenben támogatta a király követeit. De János Zsigmond ügye nagy nehézségeket okozott. A követek azt sürgették, hogy a porta fenyitse meg a békeszegő fejedelmet, mire a portán nem akartak rá állani. 1565 február 4-ikén maga a szultán is igen kegyesen fogadta a két követet, de azt kivánta, hogy a tiszántúli országrész János Zsigmondé maradjon, s a mit a király ott elfoglalt, első sorban Nagybányát, adja vissza. Ez alapon a Ferdinánddal kötött békét Miksára is kiterjeszté.* Csaby Konstantinápolyban maradt, Csernovics egy csauszszal pedig Bécsbe sietett, hogy Miksának a békeszerződést megvigye. De alighogy utnak indult, a porta megkapta az értesitést, hogy Schwendi támadólag lépett fel s több várat elfoglalt. A szultán ezen nagyon felháborodott s minthogy csakhamar Ali nagyvezér is meghalt, a portán a hadi párt kerekedett felül. Szokoli Mehemed, az új nagyvezér azt mondotta a követeknek, hogy fejével játszik, ha a békéről csak emlitést is tesz a szultánnak. Azt követelte, hogy a királyi sereg haladéktalanul vonuljon vissza erdélyi területről s adja ki hóditásait, mit Bécsben megtagadtak s igy a háború már 1565 nyarán kikerülhetetlennek látszott. Miksa még augusztusban tisztában volt a helyzettel s sokat tanácskozott a teendőkre nézve. De saját testvéreitől is a legeltérőbb véleményeket hallotta. Károly főherczeg a háborut, Ferdinánd legalább addig, mig elegendő külföldi segély nincs, a békét ajánlotta. Schwendi meg azt mondotta, hogy, ha bizonyos a háború, nem szabad az időt tétlenül vesztegetni. Még a télen vagy tavaszszal meg kell a harczot kezdeni, hogy mikor a szultán az országba érkezik, itt reá nézve mennél kedvezőtlenebb katonai helyzetet találjon. Miksa nem birt határozni. Schwendit is fölhatalmazta a hadműveletekre, a portán is folytatta a tárgyalásokat. 1566. januárban Hosszutóthy Györgyöt küldte Konstantinápolyba azon utasitással, hogy ott János Zsigmond rovására alkudjék meg, a mi merő lehetlenség volt. Szulejmán János Zsigmondnak a leghatározottabban megigérte védelmét, s már a mult évben közölte vele, hogy a tavaszszal Magyarországba indul. A mint Hosszutóthy Konstantinápolyba érkezett, ott elszedték iratait s Wyssel együtt fogságra vetették. Midőn pedig János Zsigmond beküldte Schwendi egy levelét, melyben felhivja az erdélyieket, hogy szakadjanak el fejedelmüktől, mert a török el akarja foglalni országukat, a szultán kimondta a döntő szót s Pertaf pasát április 25-ikén Magyarországba előre küldte, hogy Gyula ostromával kezdje meg a műveleteket.* Még az nap maga is utnak indult. Beteg aggastyán volt. Régóta bántotta a köszvény, ájulási rohamok lepték meg s nem egyszer várták halálát. Mikor mégis elindult a szent háborura, mindenki meg volt győződve, hogy fővárosát nem látja többé viszont. Kocsin utazott, de állapotát a légváltozás kissé megjavította, s Zimonyba lóháton vonulhatott be. Ott fogadta „fiát”, János Zsigmondot, ki június 28-ikán érkezett fényes kiséretével a táborba s másnap tisztelgett a szultánnál. Diszruhája ragyogott a sok drágakőtől, nyakán egy értékes kereszt függött, melyet atyja Corvin Jánostól örökölt s melyet ő maga végrendeletében országának hagyományozott. A szultán kegyesen bánt vele s messzemenő igéretekkel biztatta. A török tábort kisérő franczia követ is erélyesen támogatta a fejedelem ügyét a szultánnál.
Venetian. Depesche, III. 262.
U. ott. III. 29–30.
A szultán 1565 február 16-iki okirata. Bécsi áll. levéltár.
Wertheimer Ede, Zur Gesch. des Türkenkrieges 1565–66. Archiv für ö. G. LIII.

Tokaj bevétele 1565-ben.
Egykorú metszet után. Aláirása: WAHRE CONTER FACTVR DER VOeESTVNG TOCKAY IN OBER VNGERN WIE DIE HERR SHWENDI EROBERT, AN(n)O. 1565. Ortelius krónikájának idézett kiadásából.
Miksa azonban még ekkor is érthetetlen csalódásban ringatta magát. A szultán az év elején megirta neki, hogy ha Szigetet, Gyulát és Egert át nem adja, személyesen száll ellene táborba.* Mindazáltal a király azt hitte, hogy a török fősereg Erdélyt akarja elfoglalni, mert követe, Wyss folyton azt jelentette haza, hogy a szultán gyülöli és trónjától meg akarja fosztani János Zsigmondot. A török hadsereg mozdulatairól érkező hirek hamar meggyőzték ugyan tévedéséről, de azért még mindig nem tudta kieszelni, mit tervez a szultán, pedig nem akart Bécsből, hová a birodalmi segélyhadakat rendelte, mindaddig mozdulni, mig a török terveiről tájékozást nem nyer. Nem tartotta kizártnak, hogy a szultán Bécs ellen fordul s úgy intézkedett, hogy Bécs minden esetre biztositva legyen. Győr alatt összpontositotta tehát hadait, honnan Bécset fedezte, egyszersmind azonban magyar földön is működésbe léphetett. Csakhogy sok idő veszett kárba, mig ez elhatározásait meghozta s augusztus 15-ike volt, mikor a király Ferdinánd főherczeggel Bécsből a győri táborba indult. Itt aránylag igen nagy sereg gyülekezett, mely számbelileg a legnehezebb katonai feladatok megoldására is képesnek látszott. Németek, olaszok, Fülöp spanyol király (a tavaly adott 100,000 aranyon kivül még 200,000 aranyat küldött) és a pápa vagy pénzbeli vagy katonai segélyt bocsátottak a király rendelkezésére. A válogatott, harczképes idegen zsoldosok száma legalább 40–50,000-re rugott. Ehhez járultak a végbeli őrségek, 20,000 ember a Muraközben Károly főherczeg, 6000 ember Dersffy alatt a Nyitra vizénél s 5000 német s legalább annyi magyar Schwendi alatt Kassán.* Vállalata iránt nagy volt a lelkesedés s mindenfelől jöttek önkéntesek, olaszok, francziák Guise Henrik herczeggel, németalföldiek Orániai Vilmos herczeg testvéreivel. Általánosan azt várták, hogy a magyarok példáját követve, kik 1556-ban ily módon mentették meg Szigetet, egy török várat – ezuttal Esztergomot – fog megtámadni s igy vonja el a szultán hadát a királyi várak ostromától. De a rendelkezésre álló sereg nagysága mellett nyilt mezőn is a siker kedvező kilátásai közt vivhatott volna meg az ellenséggel, mert a szultán megszámlálhatatlan tömeggel nyomult ugyan az országba, de táborában harczképes ember alig 100,000 volt, a többi szemét-nép, mely pusztitani tudott ugyan, de a csatatéren hasznavehetetlen volt. Csakhogy Miksa nem volt hadvezér s a rendelkezésére álló dús eszközöket használni sem tudta. Mig örökös tanácskozásokra vesztegette az időt, a török a harcztér minden pontján felülkerekedett,
Soranzo velenczei követ jelentése a tört. bizottság másolatai közt.
Igy adják elő a sereg létszámát a velenczei követek. Venetian. Depesche III. 30–1. A seregről Böhmische Landtagsakten III. 304–5. is van részletes kimutatás. Ott a had száma a naszádosokkal 49,000 főre van téve. Huber Alfonz 60,000-et mond. Gesch. Oest. IV. 256–7. Istvánffy Miklós szerint az egész országban rendelkezésre álló hadak száma 80,000 gyalog és 25,000 lovas volt. Koch (Quell. zur Gesch. Kaiser Max II.) szerint a győri táborban a király és Ferdinánd főherczeg augusztus második felében 40,000 gyalog és 32,000 lovas felett tartott szemlét, s e szám azután még szaporodott.

János Zsigmond czimeres talléra.
(Egyoldalu ezüst érem.) Egyenes pajzsban hármas halomból kiemelkedő farkas, félhold és csillag kiséretében és 1565. évszámmal; a pajzs felett mondatszalagon: IO(annes) • SE(cundus) • REX VN(garie) felirat. A Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának eredeti példányáról
Magát a háborut már a szultán megjötte előtt megkezdték az itteni pasák az ország minden részében. Itt-ott a felföldön, valamint a horvát végeken tettek is hóditásokat. De a hadjárat mégis balszerencsével kezdődött reájuk, mert az egyetlen nagyobb arányu műveletben, melyet inditottak, sulyosan megverettek. Májusban ugyanis a budai és fejérvári pasák nagy hadat gyüjtöttek s Palota megvivására indultak. Ez a vár 1559-ig a Podmaniczkyaké volt. Akkor a király vette át s az országos végvárak sorába emelte. Már a régi földesúr a hires vitéz Tury Györgyöt nevezte ki kapitánynyá. A király is meghagyta ez állásban, melyben Tury törökverő hire még inkább gyarapodott. A budai pasa azzal akart a szultánnak kedveskedni, hogy mire magyar földre ér, ezt a veszedelmes helyet hatalmába keriti. Tiz napon át 36 ágyuval szakadatlanul lövette a kis várat, melyet azonban Tury rendületlen kitartással védett, noha egy torony és egy kapu kivételével a falak csakhamar összeomlottak, s a vár inkább romhalmazhoz hasonlitott. Tury testvére lebocsátkozott a falakon s segitségért ment,* mely még idejében megérkezett. Salm Gyula és Helfenstein grófok siettek Palota alá; oly váratlanul érkeztek oda, hogy az ellenség ágyuit, sátrait, podgyászát nem volt képes elszállitani, hanem cserben hagyva mindenét, fejetlenül megfutott. Kétségkivül Tury ösztönzésére Salm folytatta a harczot s Veszprémet (június 24-ikén) és Pápát (július 9-ikén) megvette. E hirek Konstantinápolyban valóságos rémületet keltettek.* A mecsetekben mindennap közimát tartottak s áldozatokat hoztak, a szultán meg lefejeztette a budai pasát. A király hadaiban viszont a siker bizalmat és lelkesedést ébresztett s mikor Miksa király augusztus közepén a győri táborba érkezett, ott elszánt, harczias hangulattal találkozott s a csapatok lesve-lesték a perczet, midőn a király az ellenség elé vezeti őket. De Miksa nem mozdult s a török kénye-kedve szerint folytathatta a háborut, s akadálytalanul nyomulhatott ama pontok ellen, melyeket meg akart venni.
Az ostromról május 29-iki jelentés a tört. bizottság másolatai közt.
Soranzo augusztus 17-iki konstantinápolyi jelentése. U. ott.
Szulejmán szultán még az év elején, mikor Sziget, Gyula és Eger átadását követelte a királytól, meglehetős világosan megjelölte tervezett hadjáratának czélját.

Ferdinánd főherczeg.
A bécsi udvari műtörténeti múzeum ambrasi arczképgyüjteményében. Az udvari műgyüjtemények évkönyveinek reproducticja után
Hogy csakugyan első sorban e várakat akarja megvenni, azt jelezte azzal is, hogy Pertáf pasát, még mielőtt maga a magyar anyaországba ért, Gyula megvivására küldötte. Pertáf már július 2-ikán megkezdte a munkát. Gyula kapitánya Kerecsényi László volt,* vitéz, de kapzsi, kitartás nélküli ember. A védelem előkészitéséhez nagy buzgalommal látott ugyan; mindenfelől segélyt sürgetett, s valami 2000 magyar, rácz, horvát és német katonát gyűjtött a várba, elszánt, halni kész tisztek vezetése alatt. De buzgalma hamar ellankadt, mert hiányzott benne az a fenkölt szellem, mely a vitézt hőssé avatja. Eleinte jól ment minden, s július 17-ikén az őrség visszaverte a török rohamot. De lépésről lépésre vesztetette a tért, s a városból a külső, úgynevezett huszárvárba, onnan meg július 25-ikén a belső várba szorittatott vissza. Egész közelről lövethette immár az ellenség az utolsó menedékhelyet, melynek bástyái hamar düledezni kezdtek. Másrészt meg a nyári hőség a vár árkait, a védelem egyik főtényezőjét, egészen kiszáritotta. A vitéz őrség még egy rohamot (augusztus 3-ikán) visszavert ugyan, de Kerecsényi ekkor elvesztette bátorságát. Egy hónapnál tovább folytatta az ellenállást, s igy elég időt engedett a királynak, hogy fölmentéséről gondoskodjék. Ez irányban azonban semmi sem történt, pedig az addigi harczokban a védők száma nagyon leapadt, s a legvitézebb tisztek elestek vagy megsebesültek. Midőn a töröknek sikerült az utolsó, még eléggé ép sánczot aláaknázni, Kerecsényi alkudozni kezdett, ámbár tisztei, Jász Lukács és Ghiczy János ekkor is a védelem folytatását követelték. Egyelőre Kerecsényi valóban csak fegyverszünetet kötött. Csakhogy eközben a vár átadása iránt is megegyezett Pertáffal. Az őrség nagyon nehezen ugyan, de végre beleegyezett az átadásba. A török a védőknek szabad elvonulást biztositott, mire nézve nemcsak hitlevelet, hanem kezeseket is adott. Szeptember 2-ikán vonult el az őrség a sebesültekkel. A török azonban megszegte a szerződést, a távozók után iramodott, s nagy részüket lekaszabolta. Kerecsényi elfogatott s török fogságban halt meg.*
Gyula ostromát részletesen leirja Karácsonyi, id. m. I. 170–76.
Velenczei követjelentések szerint a török megengedte Kerecsényinek, hogy János Zsigmond szolgálatába lépjen. (Venet. Dep. III.) De ebből nem lett semmi, mert a fogoly belgrádi börtönében halt meg.

Gyula bevétele a törökök által 1566-ban.
Zündt Mátyás egykorú metszete. Aláirása: Ware conterfeit der stat Giula mit sampt | der bevestigung des Schloss mit aller seiner zu- | gehörig. Darin der Oberst, General war | Kerecztini Laslav. Diss 1566 von dem | Thürcken mit grosser macht belegert wurs. | Nurmberg Mathis Zündt. A müncheni nemz. múzeum eredeti példányáról, Karácsonyi János „Békés vármegye története” cz. müvének reproductioja után.
Gyula vivásának megkezdése idején a szultán Eszéknél, a Dráván, hatalmas hidat veretett, mely július első felében készült el.* A hid a hidépitészet mesterműve, Európa legnagyobb akkori hidja volt, s egy századnál tovább rajta vonult át a török hadak tömege Magyarországba, rajta hajtották ki a rabok megszámlálhatatlan ezreit Magyarországból. E hidon kelt át a szultán s ismét a mohácsi mezőn ütött tábort, hol végleg megállapitotta a hadjárat folytatására vonatkozó terveit. A török sereg épen nem volt imponáló, s a táborban időző franczia követ, kétségkivül kifogástalan szemtanu, nagyon elitélőleg nyilatkozott róla. A harczosok számát legfeljebb 100,000-re becsülte, ellenben roppant nagy volt a hasznavehetetlen, rabló, szemét nép s a podgyász-szekerek száma. A török hadban óriási volt a halandóság, s a franczia követ, mikor a Dunán lefelé utazott, a parton töméntelen holttestet látott szanaszét. A marha is csak úgy hullott, mint a légy, s a lovasok és szekerek ló és igásbarom nélkül maradtak. A táborban leirhatatlan volt a rondaság, mert csak a szultán sátra körüli területet tartották tisztán, a többivel nem törődtek. A franczia követ a hajmeresztő állapotok láttára figyelmeztette a nagyvezért, tegye meg a szükséges intézkedéseket. De ez azt felelte: nagy az isten, majd intézkedik ő.* Konstantinápolyban csakugyan komolyan féltek, hogy a szultán seregét megverik, s még szeptemberben is, mig a győzelmi hirek meg nem érkeztek, általános volt a nyugtalanság. Megint közimákat rendeltek el, a boltokat bezárták, az egész lakosság a templomokba tódult, és szokatlan, feltünő módon nyert kifejezést a tömegek azon óhaja, hogy békét kellene kötni. A táborból a franczia követ azon benyomást vitte a török fővárosba, hogy a szultán hadjárata kudarczczal végződhetik.
Thury, Török Tört. II. Soranzo a táborban levő franczia követtől vett értesitések alapján azt irta Velenczébe, hogy az épités roppant nehézséggel járt a mocsaras talaj miatt, s a híd egyszer össze is omlott, mire a szultán az épitészek közül többeket felköttetett. Augusztus 3-iki jelentés a tört. bizottság másolatai közt.
Soranzo szeptember 19-iki jelentése a franczia követ elbeszélése alapján id. h.

Zrinyi Miklós. Jenichen Boldizsár egykorú metszete.
Felirata: WARHAFTIGE • CONTRAFACTVR • DESS • WOLGEBORNEN • HE | RRN • NICOLAVS • GRAF • ZV • SERIN • etc(etera). LÖBLICH | ER • VND • SELIGER • GEDECHTNIS • 15.66 | Der höhest im Himmel | Hat gewalt uber der Menschen konickreich | Und gibt sie wem er | wil. Daniel 4, un(d) 5. | Verlasst euch nicht auf | fürsten nach auf men | schen, sie konnen doch nich(t) helffen. Psal(mus) 146. | Ernst Lajos gyüjteményének eredeti példányáról
Miksa király teljes tétlensége azonban elháritotta róla a veszedelmet. Az a haderő, melylyel a szultán rendelkezett, a király támadásainak ellenállni nem lett volna képes. Arra azonban, nagy és jeles tüzérsége mellett, több mint elegendő volt, hogy, ha mezei hadak nem háborgatják, közvetlen feladatát megoldja. E feladat Sziget megvétele volt. Nevének megfelelően, ez az erősség szigetképpen emelkedett ki a nagykiterjedésű, mocsaras lapályból, s nedves időjáráskor úgyszólván megközelithetlen volt. Három külön részből állt: a tulajdonképi várból, az ó- és újvárosból; mindegyik külön, de eléggé meg volt erősitve. Maga a vár is külső és belső várra oszlott. A két várost mély árok övezte, mely az Almás vizéből táplálkozott. Ellenben a várat nem a folyó, hanem süppedékes, mocsaras talaj vette körül. A külső vár volt az erőditmények magva; ott lakott a kapitány, ott voltak a raktárak, melyek előtt nagy szabad tér szolgált az őrség rendes gyűlekező helyéül. A belső vár egy nagy gömbölyű toronyból állt, szűk és sötét helyiségekkel. Benne volt a lőporraktár. A külső és belső vár közt keskeny, de mély árok huzódott, melyen fahid vezetett át. Külső, előre tolt védműve Szigetnek nem volt, amint általában nem nevezhető elsőrangú erősségnek, s nem is falai, hanem védői tették világhirűvé.*
Sziget épitését és ostromát legujabban alaposan leirja Stephanie Adolf: Hadtört. Közl. 1896. 208–19.

Zrinyi Miklós.
Zündt Mátyás egykorú metszete. Aláirása: Wahrhafte Conterfactur der Vheftung Sigeth vnnd defs Wolge- | bornen herrn Niclausen Graven zu Serins, Rom(ischer) Kay(serlichen) M(aiestä)t General Obersten vnd Kriegs Rhats in dem Ornat, den | er zur letzt anzulegen begert, nemlich ein Veyxl braun kleid, Burgfchlüssel, ainhundert ungerifh gülden, ain sai- | bel vund ein Rundel hat auch die handt daruf gelegt vnnd gesagt: Alslang mir Gott das leben verleicht, | soll solches von mir nicht genommen werden, vnnd ist daruf mit seinen Soldaten für die Inner Schloss- | prücken getreten, Alda mit dem Türcken sein letzten kampf gesochten vnnd sein Leben also | Chriftlich vnnd Ritterlich beschlossen. Diese belegerung ist geschehen den 31 | Julis vnnd hat sich geendet den 7 Septembris alles im 1566. Jar. | Mit Rom(ischen) kay(serlichen) m(ajestä)t freyheit mit Varb zu trucken | zu Nürnberg aufs gangen bei Mathias Zundten. Az országos képtár eredeti példánya után
E vár felé özönlött a szultán hadserege. Védelmét Zrinyi Miklós, a Dunántúli országrész főkapitánya vette át. Ötvennyolcz éves ember, vitéz katona, ki gyermekkora óta úgyszólván örökösen harczban állt a hitetlenekkel. Nagy birtokszerző volt; ő szerezte meg családjának a roppant csáktornyai uradalmat, melylyel az addig inkább horvát család elmagyarosodott, s működése súlypontját is az anyaországba helyezte át. Sziget erőditésére Zrinyi évek óta gondot viselt,* mert tudta, mennyire áhitozik birtokára az ellenség. Az udvar nem igen jutalmazta ugyan fáradozásait, de Zrinyi egészen összeforrt a várral s ama pillanatban, midőn közvetlen veszély fenyegette, elszántan állt a védelem élére, noha állásánál fogva erre nem volt köteles. Királya is biztatta* s reményét fejezte ki, hogy azokat a kitünő tulajdonságokat, melyekkel az Isten megáldotta, a haza javára, Sziget védelmére forditja. Másrészt biztos kilátásba helyezte, hogy meg fogja segiteni. Zrinyi teljes komolysággal készült tehát a nagy feladatra, s még április 23-ikán végrendeletet tett,* melyben elmondja, hogy Sziget várába zárkózik, melyet a legdühösebb ellenség fenyeget. A szultán – folytatja – a szegény haza végleges meghóditására, s különösen Sziget vivására jön, mely messze földnek védbástyája. Minthogy annyi sok ezer ember üdve függ e vár megmaradásától, saját élete árán is kész azt oltalmazni. Szavait nem a dicsekvés sugallta. Elhatározása az első percztől kezdve komoly, megingathatatlan volt. Készült szembeszállani a szultánnal, kiről tudta, hogy „minden bizonynyal reánk jő, ide Szigetre”.* Be sem várta, mig oda ér, hanem eléje küldte hadait s fel akarta tartóztatni az ellenséget, hogy mennél több ideje legyen Miksa királynak készülődéseit befejezni, s azután Sziget fölmentésére sietni. Csapatai szerteszét kalandoztak Eszék és Pécs felé, s Siklósnál Mohammed Kilergi pasát, a szultán kedvenczét meglepték s csapatával felkonczolták.* Eközben Zrinyi a vár kellő ellátásáról gondoskodott. Kijavittatta a védműveket, szerzett puskaport, eleséget s mindennemű más készletet, melyekben a védők nem is szenvedtek hiányt. Számuk valami 2500 volt, csupa válogatott, edzett katona, kik rég ismerték Zrinyit s éltek-haltak érte. Augusztus 6-ikán tünt fel a szultán hatalmas sátora a vár előtt, melyet a roppant tömegből és 300 ágyúból álló tábor félkörben fogott körül. Még aznap megtörtént az első roham, mert a portugál származású Ali pasa, a tüzérség főparancsnoka, ki az ostrommunkálatokat vezette, rajtaütéssel próbált szerencsét. A védők azonban véres fejjel űzték vissza, mire rendes ostromra szánta el magát. Jól ismerte a vár gyönge pontjait, s erőlködése első sorban a leggyöngébb pont, az Újváros ellen irányult. Zrinyi azonban elkövetett mindent, hogy terveit meghiusitsa. Csapatai ismételve kirohantak, és sok törököt megöltek. Csakhogy ezekből mindig maradt elég, s Ali folyton friss népet küldhetett a vár ellen. Ellenben a védők nem pótolhatták a veszteséget, s számuk a három első nap küzdelmeiben egyharmadra csökkent. Mikor augusztus 9-ikén Zrinyi az Újváros védelmét abbahagyta s házait felgyújtatta, már csak 800–900 emberrel vonulhatott vissza az Óvárosba, melyet a török immár egész közelből lövethetett. Szecsődi Máté, a gyalogosok egyik vitéz vajdája egy izben betört ugyan az Újvárosba s ott nagy pusztitást vitt véghez a janicsárokban, az ágyúkat pedig beszegezte. De a töröknek volt ágyúja és embere elég, s Zrinyi csakhamar az Óváros védelmét is abban akarta hagyni, mert ugyanekkor a török roppant erőlködéseket tett, hogy magát a várat megközelitse. Ali pasa a mocsarakon át négy töltést épittetett, s ezúttal egész új támadó műveket alkalmazott, melyeket az előző évben Malta szigetén próbált ki. Három egymás mellé s tizennégy egymás mögé állitott, erősen összevasalt, fatörzszsel megrakott szekérből hidszerű épitményt szerkesztett, azt a kitöltött árkokon át, közvetlenül a várfal közelébe tolatta s onnan inditotta a rohamot.* A belső vár nagy tornyának teteje csakhamar leomlott, s a vár gátjai és falai is egyre inkább pusztultak. De a rohammal Ali ekkor sem boldogult, s a harmadikban maga is lelövetett, mi a védőknél nagy lelkesedést keltett. Ali helyett Szeifeddin basa vette át az ostrom vezetését, s napról-napra több kárt okozott. Hasztalan tört ki a várbeliek egy kis, vitéz csapata; több ágyút beszegezett ugyan, de csak kevesen juthattak sorából vissza a várba. Tiz napi erős ostrom után az Óvárost sem lehetett tovább tartani. A visszavonulást a várba, noha a legnagyobb óvatossággal történt, a törökök hamar észrevették, s a hátrálókra vetették magukat, kiknek egy része a kapunál elesett. Valami 600 emberrel jutott be Zrinyi magába a várba. A szultán fényes ajánlatokkal próbálta kitartásában megtántoritani, s nagy igéreteket tett neki, ha abbanhagyja az ellenállást. Midőn ezzel czélt nem ért, tudatta a várbeliekkel, hogy aki Zrinyi fejét a táborba hozza, ezer arany jutalmat kap. Mindez hiába való volt, mert a szorongatott őrség sorában nem akadt áruló. Szeifeddin nyomatékkal folytatta tehát a vivást s nem engedett nyugtot a védőknek. Augusztus 26-ikától szeptember 1-ig hét rohamot intézett, melyek azonban mind megtörtek Zrinyi és vitézei hősiességén. Szeptember 4-ikén ismét teljes erővel indult a török a vár ellen, de megint visszaverték. Mindazáltal a következő, tizenötödik roham meghozta a katasztrófát. A várban lőporrobbanás történt,* s az épületek kigyulladtak. A védők képtelenek voltak egyszerre a tüzet oltani s a török ellen védekezni. Aki még sebesületlen maradt, az Zrinyivel a belső várba menekült, mig a többiek, a nők és gyermekek, a török kezébe kerültek. Minthogy a külső várat csak keskeny árok választotta el a belsőtől, ezt a török immár közvetlen közelből, alig pár lépésnyiről rombolhatta, s csakhamar felgyujtotta. Szeptember 8-ikán a tűz oly arányokat öltött, hogy a védők helyzete tarthatatlanná vált. Elérkezett a végleszámolás pillanata. Zrinyi Miklós ünnepi diszt öltött, pénzét szétosztotta vitézei közt, a király zászlaját Juranics Miklós kezébe adta, kinyittatta a kaput, s megfogyott hős csapatával a kis fahidon át a törökre rohant. Vitézi védelem után, utolsó lehelletéig küzdve, fejezte be nemes életét.* Mikor a török a belső várba is benyomult, a toronyban levő puskapor felrobbant, s 3000 török halálát okozta.*
1564 július 25-ikén keservesen panaszolja sógorának, milyen méltatlan bánásmódban részesiti az udvar, és milyen kevéssé jutalmazza nagy áldozatait Sziget megerősitéseért. A tört. bizottság másolatai közt.
1566 márczius 28-ikán Augsburgból. Wertheimer, id. m. 81.
A Csáktornyán kelt irat utolsó levelét hasonmásban közöljük.
Június 6-iki magyar levele. Június 27-ikén azt jelentették ugyan neki, hogy nem a szultán, hanem az arméniai beglerbég jön Sziget ellen, de már 29-ikén tudta, hogy mégis a szultán fogja a várat vivni. Leveleit l. Barabás Samunál: Zrinyi-Okmtár.
Török irók szerint ez döntötte el Sziget sorsát, mert a szultán csak akkor határozta el végképen, hogy e kihivásért megfenyiti Zrinyit s személyesen veszi ostrom alá Szigetet. Erről bővebben Thury: Hadtört. Közl. 1891.
Gömöry: Hadtört. Közl. 1894. 534 s köv.
Stephanie id. m. szerint egy asszony vigyázatlansága okozta. De aligha nem ez lesz a robbanás, melyről Szelaniki török iró azt mondja, hogy egy török katona a vár azon bástyájába, melyben a lőporos hordókat és zsákokat őrizték, egy bombát dobott, s ez a bástyát a lőporral együtt felrobbantotta.
Zrinyi utolsó perczeiről az a szigeti katona és szemtanu, kit a török életben hagyott s a győzelmi hirrel a győri táborba küldött (szeptember 10-ikén este érkezett oda, s a magyar csapatok egyik vezére, Báthory nyomban kihallgatta), a következőket beszéli: Mikor a tűz a belső várban maradást is lehetetlenné tette, Zrinyi kinyittatta a kaput, s pánczélingben, fején magyar sisakkal, kezében pisztolylyal, oldalán pallossal, a hidra lépett. Pisztolyát elsütötte s egy főtörököt lelőtt. Azután a pisztolyt eldobva, kirántotta kardját, s vitézül vagdalkozott. A törökök a szultán nevében kegyelmet igértek neki. Zrinyi azonban folyton vagdalkozva azt kiáltotta, hogy nem adja meg magát, hanem meghal hiteért és királyáért. Eközben egy golyó találta és halálosan megsebesitette. A törökök rávetették magukat az összeroskadó hősre s elczipelték. Egyik főtiszt egy nagy ágyúra (a Kazianerin-re, 1537-ben Kazianer eszéki kudarczakor került török kézre), fektette, s hogy haláltusáját megkönnyitse, fejét vétette. Ezt póznára tűzték, s a szultán elé vitték, de már másnap a nagyvezér Budára küldte. Ott a pasa piros bársony takaróba téve, Salm grófnak küldé a győri táborba. „Legbátrabb vezéretek fejét küldöm – irta a török – melyre jövőre is nagy szükségetek lenne.” A holttestet Musztafa pasa, mint november 1-én Zrinyit dicsőitve maga irja Miksának (bécsi áll. levélt.), temetteté el. A győri táborba a fejet fényes katonai gyászpompával kisérték be. Azután a hős fia, György, Csáktornyán temetteté el. A szigeti őrség vezérével együtt legnagyobbrészt elesett ugyan, de mégsem áll az, hogy a török három zsoldos kivételével, kik hirmondókul Babocsára, a drávai és győri táborba küldettek, mindenkit lekaszabolt volna. A védők közül többen életben maradtak. A kir. kamara költségvetésében több szigeti katonának neve is előfordul, kik segélyt kértek és kaptak. Mások fogságba kerültek, igy az ifjú Dóczy Ferencz, kinek kiváltására Oláh érsek felkérte Verancsicsot, midőn az 1567-ben a portára ment. Életben maradtak a Szigeten levő gazdasági tisztek is, hogy a vár jószágairól és jövedelmeiről tájékoztassák a hóditókat. Végül az asszonyok és gyermekek szintén életben hagyattak, s a Dunán, hajón szállittattak török földre.
Erről a robbanásról azonban az a katona, aki hirmondónak a győri táborba küldetett s ott az utolsó nap harczairól sok érdekeset beszélt el, nem tud semmit. Csakugyan kérdéses, vajjon a megelőző lőporrobbanás után – úgy látszik ez tette Zrinyinek első sorban lehetetlenné a belső várban maradást – még olyan érintetlen lőporkészlet maradt volna, mely e második, nagy arányú robbanáshoz szükséges volt.

Zrinyi Miklós végrendeletének utosó lapja.
Az 1566 ápril 23-ikán kelt irat eredetije az országos levéltárban. Szövegét átirta és forditotta Horváth Sándor
Élt-e még az agg Szulejmán szultán,* midőn a török zászlók végre Sziget vára romjain lengtek, az nem bizonyos, de nem is lényeges. Az ostrom menetére az öreg szultán már nem gyakorolt befolyást; beteg volt, ágyban feküdt. Minden esetre nagyon boszanthatta, hogy a vár megvétele olyan sokáig késett, s a boszúság még gyorsabban elfogyasztotta hanyatló életerejét. Halálát a nagyvezér titokban tartotta s titkát heteken át megtudta őrizni. De ezt az időt sem tölté tétlenül, hanem felépittette Sziget erőditményeit, behódoltatta a szomszéd vidékeket, Csákány és Csurgó mezővárosokat és tartományait s Babocsát 20,000 főnyi haddal kezdte vivatni. A vár egy ideig vitézül ellenállt s egy rohamot visszavert. De semmi reménye nem levén a fölmentésre, az őrség felgyujtotta a várat s elmenekült. Erre a szomszéd kisebb erődök is török kézbe kerültek. Csak mindezek után, hat héttel Sziget eleste után fejezte be a nagyvezér a hadjáratot s kezdte október 21-ikén a sereget az országból kivezetni. Belgrádban végre közölte hadaival, hogy Szulejmán szultán meghalt s fia, Szelim lépett örökébe.
Keresztény irók szerint a szultánt már a szeptember 4-iki visszavert roham után gutaütés érte, s szeptember 6-ikán meghalt. Legújabban Testa, (id. h.) szintén e napra teszi a szultán halálát. De Thury (Török Tört. II. és Hadtört. Közl. 1891.) török források alapján még mindig azt vitatja, hogy Szulejmán a vár megvétele utáni éjjel halt meg.

Szigetvár tervrajza az ostrom idejéből.
Felirata: Disegno de Seghet venuto novamente di ongaria | Nel qual uede come uien batuto e da qual banda | Vedesi ancora la batalia dove su preso il gran basa | Capitan de ianiceri da una imbarcata fata da cristiani | Falo con tute le sua firade ponti siumare e paludi con | Tutta misura cosa che neli oltri sin ora non si troua. Az országos képtár eredeti példányáról
Valami három hónapot töltött a török had a Dunán túl, Sziget vidékén, s ez időben sem Miksa király győri, sem Károly főherczeg drávai tábora nem adtak magukról életjelt. Mintha nem is léteztek volna, oly háboritlanul végezhette az ellenség Sziget és Babocsa megvételét, megerősitését és messze területek meghóditását. A győri táborban, melyre az ország szeme különösen irányult, mert hosszú idő óta ekkor látta először királyát nagy sereg élén, a katonák teljes tétlenűl vesztegették az időt. E közben mindenféle járvány támadt soraikban s jobban megtizedelte őket, mintha a törökkel megvívtak volna. Szeptember 29-ikén a városban tűz ütött ki, mely átterjedt a várra s a székesegyházon, a puskaporos tornyon s a főkapitányi lakáson kivül teljesen elpusztitotta mindkettőt.* Ellenben a töröknek ez a sereg nem tett kárt s az egykorú magyar krónikás magatartását s működésének eredményét a következő szavakkal jellemzi: „Mikor eloszlának, Magyarországot pusztán hagyák; eleget kóválának, kobzának a szegénység között, minden élésünket elfogyaszszák, egy töreket sem láttanak, mert nem merének a törekre menni, a ki Fejérvárnál táborban vala, hanem nagy szégyennel, pirult orczával menének haza feleségekhez.”* Ez a köznép felfogása. De így gondolkodtak a király leghívebb, legelőkelőbb tanácsosai is. Az egri és váradi püspökök úgy nyilatkoztak a sok haszontalan erőlködés s annyi drága magyar vér ontásának eredményéről: „Az előbbeni háborúkban elvesztettük testünket, most pedig mindkét kezünket, Szigetet és Gyulát, s ezzel a javulás minden reményétől meg vagyunk fosztva.” Még Bécsben is megütköztek a császári had gyászos tétlenségén és a lakosság igen keserűen fakadt ki Miksa ellen.* A megbotránkozás olyan általános volt s a szemrehányások annyi sok felől s oly zajosan zúdultak rá, hogy Miksa a következő évben kimeritő emlékiratban volt kénytelen magát védelmezni.* Kétségkivül nem jóakaratán mult, hogy nem történt semmi. De Miksa és vezértársai nem voltak hadvezérek, hanem csak lesték az „alkalmat”. Hogy azonban mit értettek ez „alkalom” alatt, maguk sem tudták. Valamire való katonának elég alkalma lett volna a cselekvésre, a sikerrel biztató föllépésre. A győri vezérek magatartása azonban egyáltalában csak úgy érthető meg, ha visszagondolunk az előző nagyobb hadjáratok tapasztalataira. A német hadak azelőtt sem harczoltak meg a törökkel. Egyszer sem tettek próbát arra, hogy Magyarországot felszabaditsák vagy csak megvédjék. Eddig is mindig csupán azért jöttek ide, hogy Németországról elháritsák a veszedelmet. A mint egykor Károly császár 1532-ben roppant hadát azonnal feloszlatta, mihelyt Bécs nem volt többé fenyegetve, a mint Móricz szász herczeg 1552-ben meg sem mozdult Győr alól, hanem haza szaladt, a mint a török befejezte a hadjáratot, akképen cselekedett most a király vezetése alatt összegyűlt roppant haderő. Ki sem bujt sánczai közül, s nyomban haza sietett, mihelyt a törökök visszavonulásáról értesült. Csak azért jött ide, hogy biztositsa Győrt és Komáromot, melyek nem többé a magyarság, hanem az örökös tartományok védbástyái, végvárai voltak. Ellenben egymásután bukni hagyta a magyarság bástyáit, Gyula, Sziget, Jenő, Babocsa, Vizvár, Csurgó, Gesztes várakat, egymásután pusztultak el vagy kerültek török járom alá messze területek. A győri sereg egyiknek védelmére sem áldozott egyetlen katonát. Csak mikor Sziget bukása után hire járt, hogy a török Stiriába készül, kezdtek e veszély elháritására gondolni. De itt sem került cselekvésre a sor, mert a török nem bántotta Stiriát. Azt, hogy Szulejman meghalt, a győri táborban még épen nem sejtették, sőt Miksa király, noha elég közel állt a törökhöz, tudta meg legutoljára. Velenczében, onnan pedig Innsbruckban, saját tanácsosai előbb értesültek a halálról, mint a király, ki csak Bécsben október 31-ikén hallotta a velenczei követtől, midőn serege feloszlott s katonailag ki nem aknázhatta többé a szultán, a jeles hadvezér halálát.
Hogy a németek gyujtották-e föl, mint az egykoruak hitték, az nem bizonyos, de a tüzet arra használták, hogy kirabolják a lakosságot. E tűzvész után a város katonai mérnökök tervei szerint egész ujjá épült. Az erőditmények is ujjá épittettek, részben magyar uraktól adott kölcsönpénzen. Szávay Gyula, Győr monogr. I. 42–43.
Verancsics, Összes munkái, II. 116.
A velenczei követek jelentései alapján Wertheimer id. m. 93.
Közli Koch: Quellen zur Gesch. K. Max II. 86–105.

Zrinyi sisakja.
Ő Felsége fegyvergyüjteményében. Beheim Vendelin idézett müvének reproductioja után

Zrinyi Miklós készül az utolsó kirohanásra.
Székely Bertalan festménye a Magyar Nemzeti Múzeum képtárában.
Mint 1532-ben és 1552-ben, ekkor is iszonyú pusztulással sujtotta a hadjárat Magyarországot. Roppant területek vesztek el s még nagyobb területek dulattak fel. A nagyvezér az egykorúak szerint 80,000,* a temesvári pasa Abauj, Borsod és Gömör vármegyéből (1567 tavaszán) 12,000 rabot hajtatott el. Még szörnyebben garázdálkodtak a tatárok s 40,000 rabot szedtek össze. Maga János Zsigmond, kinek segitségére küldettek, annyira felháborodott embertelenségeiken, hogy a böszörményi gátnál rájuk támadt s egy részüket levágta. Mikor Tokajnál táborozott, éppen török részről figyelmeztették, térjen haza s védje meg legalább saját földjét a kóborló tatárság ellen. Az ország annyira elpusztult, hogy, midőn a következő évben az országgyűlés tartása s a kérendő adó ügyében a király leghívebb magyar tanácsosaival értekezett, ezek azt felelték, hogy a nehéz viszonyok közt egyáltalán nem tudnak neki tanácsot adni.
Soranzo november 3-iki jelentése szerint a töméntelen fogolyból a gyermeket és leányt külön csoportokban szállitottak Konstantinápolyba, de még az így kiválasztottak közt is szörnyü volt a halálozás. A tört. bizottság másolatai közt.

Szigetvár mai képe. (A várfalak maradványai és a Zrinyi-emlék.)
Rajzolta Cserna Károly

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages