AZ ARATÁS KEZDETÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA
AZ ARATÁS KEZDETÉNEK MEGÁLLAPÍTÁSA
A magyar nyelvterületen nem lehet egységes időpontot megállapítani az aratás megkezdésére, hiszen a déli területeken sokkal hamarabb érik be a gabona, mint az északiakon és a közepes vagy magas hegyek között. Ez az eltérés tette lehetővé, hogy a hegyvidék munkásai az Alföldön vállaljanak aratást, és egy hónap vagy akár hat hét múlva befejezve még az otthoni gabonatermést is idejében be tudták takarítani. Az évenként változó időjárás sok esetben két hét ingadozást is okozhatott a betakarítás megkezdésében.
Az aratás előkészítéséhez akkor fogtak, amikor a búza töve megszakadt. Ez a Zala megyei göcsejiek és a kiskanizsaiak hite szerint június 15-én, Szent Vid napján történt. Gödreszentmártonban (Baranya m.) is úgy tartották: „Vid napján szakad meg a búza töve.” Máshol azt vélték, hogy Szent Iván napján, június 24-én történik ez meg, és innentől kezdve már csak érik a búza. Mindenesetre Keresztelő Szent János napján (június 24., más néven Szent Iván napja) a jó termés érdekében a katolikusok áldoztak, ilyenkor szalmából, gazból tüzet gyújtottak, hogy a határt a ködtől megvédjék és Tardoskedden (Nyitra m.) közben ezt dalolták:
„Szent Iván, Szent Iván,
szentiváni tiszta búza,
aki aztat learatja,
övé lesz a Luca Panna.”
szentiváni tiszta búza,
aki aztat learatja,
övé lesz a Luca Panna.”
Egyetértek Manga János megállapításával, aki szerint „a magyar nyelvterületek, különösen a nyitrai, a honti, a nógrádi vidékek szokásaiban a legtöbb esetben megtalálható a szoros kapcsolat a gabonaérés, a jó termés és a tűzgyújtás között, amit a gabonaérés ideje, a közeli aratás gondolata alakított ki, s ebben valószínűleg az egyházi magyarázatok, prédikációk is közreműködtek” (Manga J. 1977: 241–243).
Az aratás kezdési időpontjának újabban a köztudat Péter-Pál napját, azaz június 29-ét tartja. Egyes helyeken ilyenkor mutatták be az aratók miséjét. Apátfalván (Csanád m.) a részes aratók is elmentek erre. Magyarkimlén (Moson m.) még a szerszámokat is elvitték és a templom előtt helyezték el, hogy azok is részesüljenek az áldásban (Bálint S. 1977b: 1. 509–510).
Az aratás kezdésének időpontja a középkortól kezdve Sarlós-Boldogasszony napja, július 2. volt. Ez a nap ünnepnek számított, ezért csak jelképesen kezdték meg ekkor a munkát. Szeged környékén az asszony tett néhány vágást sarlójával a búzában. Tápiógyörgyén (Pest m.) a kaszát háromszor beledobták a búzába, hogy jól haladjon az aratás. Szil (Sopron m.) községben az aratómisén történő részvétel után csak egy rendet vágtak le, valójában csak másnap kezdődött az igazi munka. Egyes helyeken a katolikus pap az aratás előtt kiment a határba (Horvátzsidány, Sopron m.; Tiszaföld-vár, Szolnok m.) és megáldotta az aratók munkáját. Tehát Boldogasszony napján az aratást csak jelképesen kezdték el, aki ez ellen vétett – úgy tartották –, az meglakol érte. Hercegszántón (Bács m.) egy asszony július 2-án egész nap akart aratni, de a 386sarlót a forgószélbe vágta, az azt felkapta, megfordította és megsebesítette a tiltott napon munkát végzőt (Balassa I. 1985b: 261–262).
38510. térkép. Az aratóművelet neve 1900 körül
Az aratás mindig nagy szerepet játszott a magyar nép életében. A 16–17. században a katonák hazamentek, mert a gabonát idejében be kellett takarítani. Aratáskor „... ősi szokás szerint még a törvénylátás is szünetelt, sőt még a rabokat is kibocsátották, hogy kenyeret szerezhessenek maguknak télire” (Takáts S. 1915–17: III. 215–216).
Különös jelentőségét az is bizonyítja, hogy a nyári időpontokat már a 16. században is az aratás idejével határozták meg. 1574: „... Mwult Aratásnak vtanna...”; 1597: „Az Aratas elött lattam úala...”; 1716: „halottam ... tavaly aratás tajban” (EMSzT I. 409). Az időmeghatározásnak valamilyen mezőgazdasági munkához történő kötése (kukoricakapáláskor, krumpliszedéskor, szüretkor stb.) a legutóbbi időkig általánosan ismert a magyar parasztságnál.
