A faeke elkészítése
A faeke elkészítése
A faeke vázának elkészítése, kifaragása és összeállítása háromféle műhelyben készülhetett.
Az erdős, fában gazdag és faragóhagyományokkal rendelkező vidékeken a legtöbb parasztember maga is el tudta készíteni az eke vázát, legtöbbször csak az 330eketalyiga kerekét állította össze kerékgyártó, mert ez a munka nemcsak különleges ismereteket, de szerszámokat is igényelt. Erdélyben a legtöbb faluban az ekeváz kifaragása és összeállítása a megszokott téli munkák közé tartozott. Kiskunhalason a múlt század közepe táján a legtöbb földműves maga készítette az ekét, ahogyan az Őrség (Vas m.) egyes falvaiban is a háznál faragták azt. Általánosságban meg lehet állapítani, hogy az ekeváz elkészítése sokfelé házi munka is lehetett.
3297. térkép. A faekék aránya a félvas ekékhez a Kárpát-medencében 1872-ben
Erdélyben számos olyan magyar és román falut ismerünk, ahol télen ekeváz gyártását űzték. A bedecsiek (Kolozs m.) a kolozsvári vásárokon árulták ekéiket, melyeknek talpát kifaragatlanul hagyták, hogy azt az ekevashoz lehessen alakítani. Kós Károly írta 1947-ben (1947a: 14–16): „Aranyosszék majd minden falujában készítettek régen faekét, különösen a kövendiek tűntek ki, akik a harasztosihoz hasonló készítményeiket vásárokon is árusították. Alsófehér megyében, a havasi vidékeken kívül még ma is készítenek eladásra faekét Háportonon, Búzásbocsárdon és Maros-szentimrén.”
Az ekekészítő falvak, területek meghatározott útvonalon vásárokra hordták áruikat. Az erdélyi mócok (az Erdélyi-szigethegységben lakó román népcsoport) a békési őszi és tavaszi nagyvásárokra szállítottak. Az ekét és más gazdasági szerszámokat nem pénzért, hanem búzáért vagy más gabonáért cserélték. A Tiszántúl középső részére, Debrecen környékére a szentjánosiak és árpádiak (Bihar m.) vitték az ekét. Hódmezővásárhelyt, Szentest és környékét a mecseki (Baranya m.) falvak látták el. A Tiszántúl északi részére az Ung és Bereg megyei falvak hordták az ekéket. A bakonyi faragók Vas, Győr, Fejér megyéig eljutottak áruikkal.
Az ekekészítők harmadik csoportját a hivatásos mesterek alkották. Ekegyártó, Ekecsináló családnév 1400-tól előfordul (Kázmér M. 1993: 325). Debrecenben az ekekészítőket külön is emlegetik, de a helyi bognárok, molnárok, kerékgyártók megrendelésre általában mindenütt elkészítették az ott szokásos eke vázát.
A faeke vas alkatrészei: az ekevas és a csoroszlya a kis hámorokban készültek. A Székelyföldet többek között a csíki és a magyarhermányi (Udvarhely m.) huták látták el, míg Erdély más részein a torockói (Torda-Aranyos m.) vassal szántottak legszívesebben. Az Alföldre a Mecenzéfen (Abaúj m.) készített ekevasakat szekérrel szállították és búzáért cserélték. A Dunántúl nyugati felében a Graz környéki huták termékeit erősítették az ekére.
A falusi kovácsok a 19. században nemigen kalapáltak ekevasat és csoroszlyát, feladatuk elsősorban annak felerősítésére és élesítésére korlátozódott. Ezt a falu kovácsa, a községi kovács, a kommenciós kovács végezte, akik között magyarok és cigányok egyaránt előfordultak. Fő feladatuk az ekevas élesítése, melynek fejében lakást, műhelyt és minden eke után 0,75–1 kg búzát és esetleg valamennyi krumplit is számítottak, máshol holdanként fizettek 2–3 kg búzát és ehhez negyed vagy fél véka burgonyát.
