HALMÉRGEK, TEJOLTÓ NÖVÉNYEK
HALMÉRGEK, TEJOLTÓ NÖVÉNYEK
Erdélyben napjainkig él a különböző növényekkel (halalófű, méregfű, farkasfű) való halbódítás. Főleg a frissen szedett kutyatej- (Euphorbia), ökörfarkkóró- (Verbas-cum) féléket, a zászpát (Veratrum album) összetörik, s a csendes vízbe vetik. A kioldódó méregtől a halak elbódulnak. A két előbbi növénnyel bódítják a halat Dél-Baranyában, s valamilyen Euphorbia-féle szettyin, Verbascum-féle pedig gyapjúfű néven a nagykunsági réti emberek körében sem volt ismeretlen. Az ökörfarkkóró hatóanyaga a saponin és a rotenon, a kutyatejé az euphorbon és esculetin, a zászpáé a sterin csoportba tartozó különböző alkaloida. Helyenként más növényeket (borostyánbogyó, nadragulya, maszlag, bürök) is használnak halbódításra.
A kutyatej, az ökörfarkkóró, a borostyánbogyó a klasszikus ókor halbódító növénye, lépten-nyomon említik a középkori nyugati források, s Kelet-Európában használatuk összefügg a balkáni-mediterrán területek halbódító eljárásaival. A maszlag, a nadragulya és más növények valószínűleg később kerültek a halbódító növények sorába. A gebulya az Anamirta cocculus magja, s a falusi boltokban vásárolható, indiai eredetű halméreg. Kenyérrel, darával összegyúrva vetették a vízbe. A 16. század elején Indiából került el Európába, s nagy hatású mérget, picrotoxint tartalmaz (a halmérgekről részletesen: Gunda B. 1966a: 65–106).
A székelyföldi juhászok különböző gombákkal, a Nyírségben, a Lápos völgyében, a Hargitában Rumex-fajokkal, a Mezőségen és másutt tejoltó galajjal (Galium verum) oltják a tejet. Ezek és más növények a román, a szlovák, a balkáni juhászok körében is ismertek, s hasonlóan, mint a halmérgező növények, a görög–római időkig nyomon követhetők (vö. Gunda B. 1967c). Nyugati gazdasági munkák növényi oltókról már a 16. században tudnak. A dán gyógyszerész, Hansen 1873-ban feltalált szintetikus oltója napjainkig sem szorította ki a hegyi pásztorszállásokról a görögök és rómaiak ismereteit.
