GYÖNGYÖS
GYÖNGYÖS
Gyöngyös, Miskolchoz hasonlóan, igen jó földrajzi helyzete (Mátraalja, két különböző táj találkozása, fontos út mellett való fekvés, útkereszteződés) következtében korán nagy forgalmú kereskedővárossá fejlődött (Dankó 1974a). Kézművesei, kereskedői nemcsak a gyöngyösi árucsere-alkalmakon voltak jelen, hanem messze környék, elsősorban azonban a vonzáskörzet vásárain, piacain is (Pásztó, Balassagyarmat, Jászberény, Jászárokszállás, Vác, Tiszafüred, Eger). Mendöl Tibor Gyöngyöst az északi három nagy vásárváros egyikének tartotta és főleg a kereskedelmét hangsúlyozta (Mendöl 1963: 393). Szerinte Gyöngyös, mint piaci árugyűjtő hely, a környék termékeit, főleg gyümölcsöt és bort vásárolt össze és szállított a főváros, illetve más vidékek, ritkán a külföld felé is. Jelentősnek minősítette áruanyag-szétosztó szerepét a kiskereskedelemben, a kisiparban. A város négy vására ősi, régtől fogva kialakult vásáridő. Gyöngyös középkori kiváltságai, amelyeket elsőként Mátyás király foglalt össze, a török időkön át szinte napjainkig érvényben voltak. Egy érdekes, egyéni vásárnap is kialakult a 17–18. század folyamán: a március 25-ét megelőző hétfőn önálló tenyészállatvásárokat tartottak. A gyöngyösi vásárok szinte mindmáig tartó rendjét különben 1715-ben III. Károly szabta meg, az elődök vásárprivilégiumait megerősítő új vásárszabadalmában. Eszerint a februári vagy gyertyaszentelői vásár (február 2-3.) téli vásárnak számított. Fő árucikkei a búza, rozs, liszt, bor, szalonna, zsír, húsáruk, például kolbász, különböző aszalványok, lekvár, hízott, közeli levágásra való sertések, valamint választási malacok, nevelésre szánt borjak, csibék, illetőleg a környékbeli és a távolabbi faeszközkészítő falvak lakosai által az ősszel és a tél folyamán készített különböző mezőgazdasági eszközök voltak. A téli vásáron sok volt a vad, a vadhús, amit a mátrai vadászok, erdőt járó emberek árusítottak. A májusi vagy Orbáni vásár (május 25-26.), illetőleg tavaszi vásár volt a legforgalmasabb. Ezen jelent meg a legtöbb, távoli vidékről származó kereskedő. Fő árucikkek voltak a bőr, a szarvasmarha, a ló, a juh, régebben a szamár és az öszvér is. Ekkor volt a legnagyobb a gyapjúvásár. A lóvásárt különösen fontossá tette a közelgő hordás és nyomtatás. Magánosok és az uradalmak, nagyobb gazdaságok ekkor szerezték be a nyári-őszi munkákhoz szükséges lovak zömét. Természetesen ezen a vásáron is lényeges volt a borforgalom. Ekkor kelt el a legtöbb, legalább egyszer már letisztított újbor. Tekintve, hogy a májusi vásár volt a legjelentősebb állatvásár, ekkor volt a legnagyobb a köteles-, szíjgyártó-, kocsigyártómesterek forgalma is.
Az augusztusi vagy Bertalani vásár (augusztus 24–25.) eredetét tekintve patrocíniummal (Szent Bertalan templomával és annak búcsújával) állt kapcsolatban. E vásár idejére általában túl voltak már a betakarításon, a termények egy részét el is adták, a vásározóknak tehát volt pénzük az őszi, téli szükségletek beszerzésére. Ekkor volt a legnagyobb a ruha-, csizma-, cipővásár. Az ősszel házasulandók számára itt szerezték be a stafírung még hiányzó részeit (pl. bútort is). Ekkor kelt el a legtöbb cserépedény, nagyrészt gyöngyösi és pásztói készítmény, üvegportéka, de vasedény is – tekintettel a befőzésekre, az eltört, elhasználódott edények pótlására. Ez volt a hordók, kádak, szüreti felszerelések vására is. Az augusztusi állatvásár szintén nagy forgalmú volt. Főleg az igás állatokat keresték: szántó, hordó ökröket, már betört csikókat, jó erőben lévő, fiatal lovakat. Ez volt egyben az állatselejtező vásár is. A kiöregedett, a nyári munkákban esetleg megrokkant, legyengült állatokat vágóba adták el. Ezen a vásáron érződött leginkább az a törekvés, hogy a télnek csak jó minőségű, egészséges, erős állatokkal s megfelelő mennyiségű és minőségű takarmánnyal szabad nekiindulni. A novemberi vagy Erzsébet-napi vásárt sokszor megzavarta a korai hideg, sőt olykor-olykor a hó is. De azért sok bor elkelt rajtuk. Azt tartották, hogy azok adják el az Erzsébet-napi vásáron a borukat, akiknek gyorsan pénz kell, mert kifogytak belőle, vagy valami rendkívüli esemény, betegség, haláleset, nem várt kiházasítás elvitte. De aztán azok veszik, akik olcsóbb, alig kezelt, éretlen borral is beérik. Különben a gabona-, szekér-, kocsi-, hintó-, szita-, cserép-, kő-, vasedény-, kosár-, teknő- és lábbelivásár ekkor volt a legjelentősebb. A szűcsáruknak is nagy keletjük volt, bár ilyenkor a mesterek igen kitartották áraikat. Jobban járt, aki nem ezen, hanem valamelyik másik vásáron vette meg a ködmönét, bekecsét, subáját, kucsmáját, kesztyűjét.
A gyöngyösi vásárnapok meghatározásához hozzátartozott, hogy ha a vásárnap nem vasárnapra esett, akkor a vásárt a megelőző vasárnapon és hétfőn kellett megtartani. Az a tény, hogy Gyöngyös vásárait 700vasárnap tartották, kezdték, arra mutat, hogy a vásárok eredetileg búcsúvásárok lehettek. Az orbáni vásár állatvásárából (május 25.) és a hetivásárokból alakult ki Gyöngyös egyik legnagyobb jelentőségű vásárfajtája, a havi állatvásár. Minden hó első péntekén tartották, s általában igen nagy volt a forgalom és nagyon megmutatkozott a felvásárlás, az áru gyors továbbítása Budapest felé.
A gyöngyösi vásárok a településszerkezetre is hatással voltak. A piac-, vásártér eleinte a térré kiszélesedő főútvonalnak a városon keresztülmenő szakasza, a Hatvani úton a Szent Bertalan-templom előtti része volt. A forgalom növekedésével a város szélén lévő térségre költözött a terménypiac, -vásár és eleinte az állatvásár is. Ez volt a Búzapiac. Aztán az állatvásár innen is továbbállt. A főutca piacot-vásárt tartó részét Piactérnek is nevezték. Ezeknek a tereknek a környékét foglalták el a különböző nagy boltok, vendéglők; kialakult az a bizonyos „kisvárosi üzletnegyed”. Amikor aztán végül a piac is kivonult a főutcáról, ezek a boltok, vendéglátó-létesítmények ott maradtak, és ma is tanúskodnak az egykori Gyöngyös nagy vásárairól, fejlett kereskedelméről.
A gyöngyösi vásárokkal kapcsolatosan térünk ki az ócskapiacra, bár az ócskavásár, ócskás sor, zsibvásár stb. nem itt alakult ki a legszebben, a legnagyobbra. Az ócskapiac megszerveződése jellemző, hiszen ilyen jellegű ócskaárusítás megvalósítása csak nagyobb, jelentősebb városokban lehetséges: urbanizációs jelenség. A gyöngyösi hetivásároknak mindig volt ócskasora, ócskás sora. Ma is van, de mostanság már különváltak egymástól és az ócskapiac, a zsibpiac ma is él, sőt virágzik, a pénteki hetivásárokkor, a vásár többi részétől elkülönülve. Az ócskapiacot a Gyöngyös-patak partján messze elhúzódva, a zsinagóga szomszédságában találjuk.
A gyöngyösi vásárok fontos láncszemei voltak a keletről nyugatra tartó évszázados marhakereskedelemnek. Az erdélyi Mezőségről elindított marha, míg Désen, Bánffyhunyadon, Margitán át, vagy Nagybánya, esetleg Tasnád–Nagykároly felé haladva Debrecenbe vagy Miskolcra ért, hogy onnan aztán Gyöngyösön is átvonuljon, sok kézen ment keresztül. Nemcsak az állatforgalomban, hanem más áruféleségekkel kapcsolatban is többirányú interetnikus kapcsolatok létesültek.
