LEPÉNY
LEPÉNY
1817–1836 között gyűjtött tapasztalatai alapján Szirbik Miklós makói prédikátor a mezővárosi táplálkozásról többek közt a következőket írta: „... főképen tészta sütemény-jeivel külömbözteti meg magát Makó, u. m. kalátstsával, pogátsájával, külömbkülömb-féle töltelékű rétesseivel, bélesseivel, mellyeknek készítésében a’ katholikus részen való gazdaaszszonyoké az elsőség. A’ sütemények között legközönségesebb a’ túrós lepény, mellynek, a’hol tsak mód vagyon benne, egy szombat estve se lehet elmaradni” (Szirbik M. 1835–36/1926: 39).
Megtöltött lepényt külön e célra készített, a kalácséhoz hasonló kelt tésztából az újkorban az Alföldön és a Felföldön sütöttek rendszeresen. A töltelék a tetején volt, tészta azt nem borította be. A sütemény kerek és sütőlapát nagyságú, eredetileg a kemence föld-jén sütötték meg. Az Alföldön a legkedveltebb töltelék a túró (sós, borsos, kapros), de akadt kásás, mákos és káposztás lepény is. Később a túrót használták krumplival keverve is. Ugyancsak a túrótöltelék dominált a Felföldön, ahol később külön krumplis töltelék is készült, de a 19. század végéről tudunk lekváros (szilva) lepényről is.
A szombati lepénysütésről szólván Szirbik Miklós igen jellemző körülményt említett meg, ugyanis a Dél-Alföldön a 20. századba nyúlóan jellegzetes volt a minden szombat délutáni lepénysütés. Vele együtt e században különféle más, apró kalácsokat is sütöttek, s mindezeket szombat este és vasárnap fogyasztották el. Az ilyen gyakori lepénysütéssel járt együtt a szólás: Sütik neki a lepényt (férjnek akarják megfogni). Ugyancsak a Debrecenből közölt nóta, ahol e század elején egyébként már tésztával takarták le, és tepsiben sütötték a lepényt.
Tepsibe sütik a lepínt
Úgy csalogatják a legínt.
Ha a lepínt megettítek,
A lyányomat elvegyítek.
(Ecsedi I. 1935: 129.)
Úgy csalogatják a legínt.
Ha a lepínt megettítek,
A lyányomat elvegyítek.
(Ecsedi I. 1935: 129.)
A minden szombati lepénysütés nem zárta ki a túrós lepényt a nagyünnepi alkalmakról az Alföldön. Tudjuk, hogy 1867-ben Hódmezővásárhelyen halotti torban, névnapon szerepelt. 1878. évi szegedi vőfélykönyv az egész süteményfogást a túrós lepény beköszöntésével indítja, mint számos további alföldi vőfélykönyv is. 1890-ben Kiskunhalason, úgy tűnik, az előtte feltálalt többi süteménytől elkülönítve, külön (utolsó) fogás volt a túrós lepény (Thury J. 1890: 399). A napszámosokkal végzett aratás befejezésére sült túrós lepény az aratólepény, végzőlepény. Szegeden a 19. század derekán lepénysütögető kofák is működtek, akik friss túrós lepényt árultak a városháza közelében és a vásárokon. A debreceni lepénysütők a 18. században céhszerű testületbe tömörültek.
519A Felföldön nem készült minden héten lepény. Elsősorban nagyünnepi sütemény lakodalomban, gyermekágyas asszonynak, keresztelőn, karácsonykor és húsvétra. A 20. században gazdahelyen olykor megcsinálták kenyérsütéskor és tésztás hétköznap is. Bár itt jellegzetes a lekváros is, mégis túrós volt a legtöbb lepény.
A 16. század első negyedében húsvéti szentelt sütemény volt Magyarországon a túrós lepény, a Sándor-kódex leírását azonban nem tudjuk társadalmi réteghez kötni: „Valamik kellenek a kokonyához: avagy az husvéti kenyérhöz... sajt [=túró] és téj, tikmony, tiszta tészta: környül tésztából koszorú módra kell csinálni, meg kell sütni, meg kell szentölni, egymásnak kell benne [belőle] küldözni, osztán a többit két tál között fel kell a polcra tenni” (Sándor-kódex 1518 k./1874: 216). Ugyancsak a húsvéti alkalmat megnevezve, kerek, mintegy 30 cm átmérőjű túrós lepényt ábrázolt 1427-ben Kolozsvári Tamás, a század hazai táblaképfestészetének legnagyobb tehetsége, a garamszentbenedeki főoltár „Szent Bernát a barlangban” témájú tábláján (Keresztény Múzeum, Esztergom). Ezek a lepények készülhettek gyúrt tésztából is.
Kenyérsütéskor a kenyér érett tésztájából az egész magyar nyelvterületen csináltak kerek kenyérlepényt, amelyet a kemence fűtésének utolsó szakaszában, a parázzsal beterített kemencefenék megtisztított közepére fektetve sütöttek meg. Mivel a kenyértésztából készült, alapanyaga búza és rozs egyaránt lehetett. A 30–35 cm átmérőjű lapos lepényeket a szűkebb Magyarországon azonnal elfogyasztotta a család melegen, zsírral-fok-hagymával vagy tejfellel megkenve. Itt a lepény neve – a sütés körülményeire utalva – a Dunántúl nagy részén langalló/langalli, másutt általában lángos, szórványosan lángelő és lepény volt. Erdélyben a kenyérlepényt kapros ordával vagy gyümölccsel megrakva, tojásos tejföllel vagy szilvaízzel megkenve sütötték meg, a neve lepény. Ilyen kenyérlepény volt a karácsonyi tejfölös lepény is, amiből a kántálóknak adtak (Vágás, v. Udvarhely vm. Kisbán E. 1978b: 68). Elképzelhető, hogy a lakodalmi menetben felvonultatott szilváslepény finomabb, kalácstésztából készült (Gazda K. 1971: 4).
